A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

504/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet

a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségekről

A Kormány

a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § d) pontjában,

a 3. § tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 104. § (1) bekezdés b) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségek körét az 1. melléklet tartalmazza.

2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 3. § 2014. január 2-án lép hatályba.

(3) *  E rendeletnek a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségekről szóló 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 187/2014. (VII. 25.) Korm. rendelettel [a továbbiakban: 187/2014. (VII. 25.) Korm. rendelet] megállapított 1. mellékletét a 187/2014. (VII. 25.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

3. § * 

1. melléklet az 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

Mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségek

A. rész

KÖZÉPFOKÚ AGRÁRSZAKKÉPZÉSEK
A B C
A szakképzés kódja A szakképzés megnevezése
1 52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezetgazda
2 52 6201 02 Agrárkörnyezet-gazda
3 54 621 02 Agrártechnikus
4 55 621 02 Agrártechnológus
5 Állategészségügyi technikus
6 54 621 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus
7 35 621 01 Állattartó szakmunkás
8 Állattenyésztési szakmunkás
9 1801 Állattenyésztő
10 22 2 6131 06 10 01 Állattenyésztő
11 31 6203 02 Állattenyésztő
12 31 6203 02 Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)
13 31 621 03 Állattenyésztő
14 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat)
15 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske)
16 31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés)
17 31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha)
18 Állattenyésztő és állategészségügyi szakközépiskola
19 23 5 3124 16 63 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
20 52 6203 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
21 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
22 54 621 03 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
23 54 621 03 0010 54 02 Állattenyésztő technikus
24 Általános állattenyésztő
25 1809 Általános állattenyésztő
26 31 6203 10 Általános állattenyésztő
27 Általános kertész
28 1707 Általános kertész
29 Általános mezőgazdasági szak/Általános mezőgazdász
30 Általános mezőgazdasági szakmunkás
31 20 2 6140 05 90 01 Aranykalászos gazda
32 31 621 02 Aranykalászos gazda
33 32 6201 01 Aranykalászos gazda
34 33 621 02 0100 31 01 Aranykalászos gazda
35 22 2 6139 06 10 02 Baromfi- és kisállattenyésztő
36 31 6203 03 Baromfi- és kisállattenyésztő
37 22 5 3124 16 63 02 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus
38 53 6203 01 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus
39 1803-1 Baromfitenyésztő
40 1806 Baromfitenyésztő
41 2224 Baromfitenyésztő
42 2230 Baromfitenyésztő
43 55 621 02 0010 55 01 Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus
44 55 6203 01 Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus
45 Baromfitenyésztő technikus
46 52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő
47 35 621 02 Biogazdálkodó
48 52 621 01 0100 31 02 Biomasszaelőállító
49 52 621 01 0100 31 03 Bionövény-termesztő
50 21 2 6129 05 90 02 Biotermesztő
51 23 2 6112 05 90 02 Biotermesztő
52 32 6206 01 Biotermesztő
53 34 6206 01 Biotermesztő
54 55 541 01 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus
55 54 541 01 0010 54 01 Bor- és pezsgőgyártó technikus
56 15 5 3113 16 64 01 Bor- és üdítőitalipari technikus
57 52 6222 01 Bor- és üdítőital-ipari technikus
58 1901 Borász
59 1913-1 Borász
60 15 2 7222 01 90 01 Borász
61 31 541 02 Borász
62 33 5212 01 Borász
63 33 621 01 0000 00 00 Borász
64 Borász technikus
65 1723 Borfeldolgozó
66 55 621 01 0010 55 02 Bortechnológus
67 21 2 6129 05 40 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő
68 24 2 6129 05 40 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő
69 31 6207 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő
70 1701 Dísznövény kertész
71 1701 Dísznövénykertész
72 2215 Dísznövény kertész
73 21 2 6116 05 30 01 Dísznövénykertész
74 24 2 6116 05 30 01 Dísznövénykertész
75 33 6207 01 Dísznövénykertész
76 34 622 01 Dísznövénykertész
77 1701 Dísznövény-kertész
78 33 622 01 1000 00 00 Dísznövénykertész
79 21 6207 01 Dísznövénytermelő
80 21 1 6116 05 40 02 Dísznövény-termelő
81 24 1 6116 05 40 02 Dísznövény-termelő
82 2211 Dísznövénytermelő és kertépítő
83 2230 Dísznövénytermelő és kertépítő
84 2230 Dísznövénytermesztő
85 21 5 3124 16 62 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus
86 24 5 3124 16 62 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus
87 53 6207 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus
88 Dísznövénytermesztő technikus
89 1903 Dohányfeldolgozó
90 15 2 7230 04 64 03 Dohányfeldolgozó
91 31 5212 03 Dohányfeldolgozó
92 Dohányfeldolgozó technikus
93 15 5 3113 16 64 03 Dohányipari technikus
94 52 6222 03 Dohányipari technikus
95 54 541 01 0010 54 03 Dohányipari technikus
96 31 6206 03 Dohánykertész
97 31 622 01 0010 31 01 Dohánykertész
98 2216 Dohánytermelő
99 Dohánytermesztő technikus
100 Erdész szakközépiskola
101 Erdészeti szakközépiskola
102 Erdész technikusképesítő
103 32-100 Erdészeti
104 32-101 erdészeti ágazat
105 54 623 01 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus
106 31 623 01 0100 31 01 Erdészeti növényvédő
107 Erdészeti növényvédő technikus
108 Erdészeti szakközépiskola
109 Erdészeti szakmunkás
110 29 2 6219 05 10 01 Erdészeti szakmunkás
111 33 6262 01 Erdészeti szakmunkás
112 34 623 01 Erdészeti szakmunkás
113 31 623 01 1000 00 00 Erdészeti szakmunkás
114 29 5 3125 16 61 02 Erdésztechnikus
115 52 6262 01 Erdésztechnikus
116 54 6262 01 Erdésztechnikus
117 54 623 01 0000 00 00 Erdésztechnikus
118 55 623 01 0000 00 00 Erdőgazda
119 Erdőgazdálkodási technikus
120 32-100 Erdőgazdasági és elsődleges faipari
121 Erdőgazdasági és elsődleges faipari technikus
122 2115 Erdőgazdasági szakmunkás
123 2215 Erdőgazdasági szakmunkás
124 21 623 01 Erdőművelő
125 21 6262 01 Erdőművelő
126 29 1 6219 05 10 02 Erdőművelő
127 31 623 01 0100 21 02 Erdőművelő
128 Erdőművelő technikus
129 1702 Erdőművelő-fakitermelő
130 20 1 6140 05 90 03 Ezüstkalászos gazda
131 21 6201 01 Ezüstkalászos gazda
132 33 621 02 0100 21 01 Ezüstkalászos gazda
133 Fácántenyésztő szakmunkás
134 33 622 01 0100 21 01 Faiskolai munkás
135 21 2 6212 05 10 03 Faiskolai szaporítóanyag-előállító
136 24 2 6117 05 10 03 Faiskolai szaporítóanyag-előállító
137 32 6207 01 Faiskolai szaporítóanyag-előállító
138 33 622 01 0100 31 01 Faiskolai termesztő
139 31 6207 03 Faiskolaiszaporítóanyag-előállító
140 32 6207 01 Faiskolaiszaporítóanyag-előállító
141 21 1 6212 05 10 04 Faiskolakezelő
142 24 1 6117 05 10 04 Faiskolakezelő
143 21 6207 02 Faiskola-kezelő
144 31 622 01 0100 21 01 Fűszernövény-termesztő
145 Fűszerpaprika-termesztő szakmunkás
146 Fűszerpaprikatermesztő technikus
147 Gazda
148 33 6201 01 Gazda
149 34 621 01 Gazda
150 33 621 02 1000 00 00 Gazda
151 20 2 6140 05 90 04 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)
152 33 6201 01 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)
153 51 6201 01 Gazda I.
154 33 6201 01 Gazda II.
155 Gépüzemeltető szakmunkás
156 21 1 6129 05 90 05 Gombatermelő
157 21 2 6111 05 90 05 Gombatermelő
158 21 6206 01 Gombatermelő
159 31 622 01 0100 21 02 Gombatermesztő
160 Gyepgazdálkodási technikus
161 35 622 01 Gyógy- és fűszernövénytermesztő
162 55 6206 01 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó
163 55 621 02 0010 55 02 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó
164 20 1 6121 05 50 01 Gyógynövényismerő és -termelő
165 20 1 6129 05 50 01 Gyógynövényismerő és -termelő
166 21 6206 02 Gyógynövényismerő és -termelő
167 31 622 01 0100 21 03 Gyógynövénytermesztő
168 21 2 6121 05 50 02 Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó
169 31 6206 01 Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó
170 Gyógynövény-termesztő szakmunkás
171 Gyógynövénytermesztő technikus
172 2213 Gyümölcs- és faisk. kertész
173 21 1 6114 05 30 02 Gyümölcstermelő
174 21 6207 03 Gyümölcstermelő
175 24 1 6114 05 30 02 Gyümölcstermelő
176 2213 Gyümölcstermelő és faiskolakezelő
177 2213 Gyümölcstermelő és faiskola kezelő
178 2232 Gyümölcstermelő és faiskolakezelő
179 2232 Gyümölcstermesztő és faiskola-kezelő
180 2232 Gyümölcstermesztő
181 1703-1 Gyümölcstermesztő
182 31 622 01 0010 31 02 Gyümölcstermesztő
183 21 5 3124 16 62 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus
184 24 5 3124 16 62 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus
185 53 6207 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus
186 Gyümölcstermesztő és feldolgozó technikus
187 31 621 01 0010 31 03 Haszonállat-gondozó
188 Integrált mezőgazdasági szakképzés
189 2223 Juhtenyésztő
190 2229 Juhtenyésztő
191 1801-1 Juhtenyésztő
192 22 2 6135 06 10 03 Juhtenyésztő
193 31 6203 04 Juhtenyésztő
194 22 5 3124 16 63 04 Juhtenyésztő szaktechnikus
195 53 6203 02 Juhtenyésztő szaktechnikus
196 Juhtenyésztő technikus
197 20 4 6140 05 90 06 Képesített gazda
198 51 6201 01 Képesített gazda
199 20 4 6140 08 20 04 Képesített mezőgazdasági gazdaasszony
200 51 6201 02 Képesített mezőgazdasági gazdaasszony
201 1703 Kertész
202 1705 Kertész
203 2211 Kertész
204 24 2 6129 05 30 04 Kertész
205 33 6207 03 Kertész
206 34 622 02 Kertész
207 31 622 01 Kertész
208 54 621 04 0010 54 01 Kertész és növényvédelmi technikus
209 24 5 3124 16 62 03 Kertész- és növényvédelmi technikus
210 52 6207 01 Kertész- és növényvédelmi technikus
211 Kertész szakközépiskola
212 Kertészeti szakközépiskola
213 Kertészeti szakmunkás
214 55 622 01 Kertészeti szaktechnikus
215 2215 Kertimag és kertészeti ipari növénytermelő
216 2215 Kertimag- és kertészeti ipari növénytermesztő
217 2234 Kertimag- és kertészeti ipari növénytermelő
218 Kertimagtermesztő szakmunkás
219 1803 Kisállattenyésztő
220 1810 Kisállattenyésztő
221 Kisállattenyésztő technikus
222 2219 Komlótermelő
223 2220 Komlótermelő
224 Komlótermesztő technikus
225 31 621 04 0000 00 00 Lótartó és -tenyésztő
226 1801-2 Lótenyésztő
227 2225 Lótenyésztő
228 2231 Lótenyésztő
229 22 2 6134 06 10 04 Lótenyésztő
230 31 6203 05 Lótenyésztő
231 22 5 3124 16 63 05 Lótenyésztő szaktechnikus
232 53 6203 03 Lótenyésztő szaktechnikus
233 Lótenyésztő technikus
234 34 621 02 Lovász
235 1804 Méhész
236 2225 Méhész
237 2228 Méhész
238 22 2 6139 06 20 02 Méhész
239 31 6203 06 Méhész
240 32 621 02 Méhész
241 31 621 05 0000 00 00 Méhész
242 55 621 04 0000 00 00 Méhészeti technológus
243 55 6203 04 Ménesgazda
244 55 621 01 0010 55 04 Ménesgazda
245 54 525 02 Mező- és erdőgazdasági gépésztechnikus
246 20 2 6140 09 90 03 Mezőgazdasági (agrár)vállalkozó
247 31 521 19 0010 31 06 Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő
248 Mezőgazdasági gazda
249 20 2 6140 08 20 06 Mezőgazdasági gazdaasszony
250 31 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony
251 31 812 01 0100 31 01 Mezőgazdasági gazdaasszony
252 Mezőgazdasági gazdaasszony/Gazdaasszonyképzés
253 51 3439 01 Mezőgazdasági gazdaasszony I.
254 51 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony I.
255 31 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony II.
256 34 811 02 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó
257 1706 Mezőgazdasági gépész
258 2214 Mezőgazdasági gépész
259 26 2 8293 02 22 16 Mezőgazdasági gépész
260 33 6280 01 Mezőgazdasági gépész
261 34 521 08 Mezőgazdasági gépész
262 2112 Mezőgazdasági gépész (traktoros gépész)
263 Mezőgazdasági gépész szakközépiskola
264 Mezőgazdasági gépészeti szakközépiskola
265 26 5 3117 16 20 21 Mezőgazdasági gépésztechnikus
266 52 5452 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus
267 54 521 05 Mezőgazdasági gépésztechnikus
268 54 525 02 0010 54 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus
269 31 521 19 Mezőgazdasági gépkezelő
270 31 521 19 0000 00 00 Mezőgazdasági gépkezelő
271 31 6280 10 Mezőgazdasági gépkezelő (a gép megjelölésével)
272 Mezőgazdasági gépszerelő, gépüzemeltető
273 26 5 3117 16 20 23 Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus
274 53 5452 02 Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus
275 31 521 20 Mezőgazdasági gépüzemeltető, gépkarbantartó
276 20 5 3124 16 62 04 Mezőgazdasági technikus
277 52 6201 01 Mezőgazdasági technikus
278 54 621 02 Mezőgazdasági technikus
279 54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus
280 Mezőgazdasági technikus
281 32 6201 02 Mezőgazdasági vállalkozó
282 54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó
283 Mg. gépüzemeltető technikus
284 33 622 01 0100 31 03 Növényházi dísznövénytermesztő
285 Növényházi termesztő technikus
286 31 521 20 0010 31 04 Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó
287 54 621 04 Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus
288 54 621 04 0100 31 01 Növénytermesztő
289 Növénytermesztő és állattenyésztő szakközépiskola
290 Növénytermesztő és növényvédelmi szakközépiskola
291 21 5 3124 16 62 05 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus
292 52 6206 01 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus
293 54 621 04 0010 54 02 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus
294 55 6206 02 Növénytermesztő és növényvédő technológus
295 55 621 02 0010 55 05 Növénytermesztő és növényvédő technológus
296 1704 Növénytermesztő gépész
297 1706-3 Növénytermesztő gépész
298 2216 Növénytermesztő gépész
299 2216 Növénytermesztő-gépész
300 26 2 8293 02 22 21 Növénytermesztő gépész
301 31 6280 07 Növénytermesztő gépész
302 Növénytermesztő technikus
303 31-100 Növényvédelmi
304 Növényvédelmi és agrokémiai képesítő
305 52 5 3125 16 62 06 Növényvédelmi és talajerőgazdálkodási szaktechnikus
306 53 6206 01 Növényvédelmi és talajerőgazdálkodási szaktechnikus
307 Növényvédelmi és Talajerőgazdálkodási technikus
308 31 521 19 0010 31 09 Növényvédelmi gépkezelő
309 31 521 19 0100 31 09 Növényvédelmi gépkezelő
310 55 621 02 Növényvédelmi szaktechnikus
311 26 2 8313 02 22 22 Növényvédő és öntöző gépész
312 2218 Növényvédő gépész
313 2218 Növényvédő-gépész
314 Növényvédő gépész szakmunkás
315 Növényvédő szakmunkás
316 Növényvédő technikus
317 52 621 01 0100 33 01 Ökogazda
318 55 621 02 0010 55 06 Ökológiai gazdálkodó
319 31 521 19 0010 31 10 Önjáró betakarítógép kezelője
320 31 521 19 0100 31 10 Önjáró betakarítógép kezelője
321 26 1 8293 04 90 11 Önjáró munkagépkezelő
322 26 1 8312 04 90 11 Önjáró munkagépkezelő
323 31 6280 08 Önjáróbetakarítógép-kezelő
324 2219 Öntözéses növénytermelő
325 2217 Öntözéses növénytermesztő gépész
326 2217 Öntözéses növénytermesztő-gépész
327 Öntöző technikus
328 Őz- és szarvastenyésztő szakmunkás
329 1801-3 Sertéstenyésztő
330 2222 Sertéstenyésztő
331 2228 Sertéstenyésztő
332 22 2 6133 06 10 05 Sertéstenyésztő
333 31 6203 07 Sertéstenyésztő
334 55 621 02 0010 55 07 Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus
335 55 6203 02 Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus
336 22 5 3124 16 63 06 Sertéstenyésztő szaktechnikus
337 53 6203 04 Sertéstenyésztő szaktechnikus
338 Sertéstenyésztő technikus
339 2221 Spárgatermelő
340 33 622 01 0100 31 04 Szabadföldi dísznövénytermesztő
341 2222 Szántóföldi növénytermelő2
342 2216 Szántóföldi növénytermesztő-gépész
343 2221 Szarvasmarhatenyésztő
344 2221 Szarvasmarha-tenyésztő
345 2227 Szarvasmarha-tenyésztő
346 1801-4 Szarvasmarhatenyésztő
347 1801-4 Szarvasmarha-tenyésztő
348 22 2 6132 06 10 06 Szarvasmarhatenyésztő
349 31 6203 08 Szarvasmarha-tenyésztő
350 22 5 3124 16 63 07 Szarvasmarhatenyésztő szaktechnikus
351 53 6203 05 Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus
352 Szarvasmarhatenyésztő technikus
353 34 541 05 Szőlész-borász
354 21 5 3124 16 62 08 Szőlész-borász szaktechnikus
355 24 5 3124 16 62 08 Szőlész-borász szaktechnikus
356 53 6207 03 Szőlész-borász szaktechnikus
357 55 621 01 0020 55 07 Szőlész-borász szaktechnikus
358 1705-1 Szőlő- és gyümölcstermesztő
359 21 2 6129 05 30 07 Szőlő- és gyümölcstermesztő
360 24 2 6129 05 30 07 Szőlő- és gyümölcstermesztő
361 31 6207 02 Szőlő- és gyümölcstermesztő
362 2214 Szőlő- és szőlőszaporítóanyag kertész
363 2214 Szőlőterm. és borkezelő
364 21 1 6115 05 30 08 Szőlőtermelő
365 21 6207 06 Szőlőtermelő
366 24 1 6115 05 30 08 Szőlőtermelő
367 2214 Szőlőtermelő és borkezelő
368 2233 Szőlőtermelő és borkezelő
369 2233 Szőlőtermesztő
370 1703-2 Szőlőtermesztő
371 31 622 01 0010 31 03 Szőlőtermesztő
372 Szőlőtermesztő és feldolgozó technikus
373 Szőlőtermesztő és -feldolgozó technikus
374 22 5 3124 16 63 08 Takarmányozási szaktechnikus
375 53 6208 01 Takarmányozási szaktechnikus
376 Takarmányozási technikus
377 Talajjavító és talajvédelmi technikus
378 2112 Traktoros-gépész
379 26 1 8311 04 90 12 Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)
380 31 6280 09 Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)
381 1805 Vadász, vadtenyésztő
382 1805 Vadász-vadtenyésztő
383 2226 Vadász (vadőr)
384 2226 Vadász, vadtenyésztő
385 22 2 6229 06 20 03 Vadász, vadtenyésztő
386 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő
387 54 625 01 0100 31 01 Vadász, vadtenyésztő
388 22 5 3129 16 63 10 Vadgazdálkodási technikus
389 52 6203 02 Vadgazdálkodási technikus
390 54 625 01 0000 00 00 Vadgazdálkodási technikus
391 55 6203 03 Vadgazdálkodási technológus
392 55 621 02 0010 55 08 Vadgazdálkodási technológus
393 Vadgazdasági technikus
394 54 621 04 0100 31 03 Vetőmagtermesztő
395 Vetőmagtermesztő és feldolgozó technikus
396 20 2 6129 05 90 10 Vetőmagtermesztő és -minősítő
397 21 2 6129 05 90 10 Vetőmagtermesztő és -minősítő
398 32 6206 03 Vetőmagtermesztő és -minősítő
399 34 6206 02 Vetőmagtermesztő és -minősítő
400 55 581 02 Vidékfejlesztési szaktechnikus
401 55 581 04 Vidékfejlesztési szaktechnikus
402 54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus
403 21 2 7222 01 90 07 Vincellér
404 24 2 6129 01 90 07 Vincellér
405 31 541 11 Vincellér
406 33 6207 04 Vincellér
407 33 621 01 0001 51 01 Vincellér
408 51 6207 02 Vincellér
409 21 1 6113 05 30 09 Zöldség- és fűszernövénytermelő
410 24 1 6113 05 30 09 Zöldség- és fűszernövénytermelő
411 21 6207 08 Zöldség- és fűszernövény-termelő
412 31 5212 16 Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó
413 31 541 12 Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó
414 35 622 02 Zöldség- és gyümölcstermesztő
415 2212 Zöldség- és kertimag kertész
416 2212 Zöldségtermelő és zöldséghajtató
417 2231 Zöldségtermelő és zöldséghajtató
418 2231 Zöldségtermesztő
419 1703-3 Zöldségtermesztő
420 1705-2 Zöldségtermesztő
421 31 622 01 0010 31 04 Zöldségtermesztő
422 21 5 3124 16 62 09 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus
423 24 5 3124 16 62 09 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus
424 53 6207 05 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus
425 Zöldségtermesztő és feldolgozó technikus
426 2231 Zöldségtermesztő és hajtató
427 *  4 0821 17 01 Erdőművelő-fakitermelő
428 *  5 0821 17 02 Erdésztechnikus Erdőgazdálkodás szakmairány
429 *  5 0821 17 02 Erdésztechnikus Vadgazdálkodás szakmairány
430 *  4 0811 17 04 Gazda Állattenyésztő szakmairány
431 *  4 0811 17 04 Gazda Lovász szakmairány
432 *  4 0811 17 05 Kertész
433 *  5 0812 17 06 Kertésztechnikus Dísznövénytermesztő, virágkötő szakmairány
434 *  5 0812 17 06 Kertésztechnikus Gyógynövénytermesztő szakmairány
435 *  5 0812 17 06 Kertésztechnikus Gyümölcstermesztő szakmairány
436 *  5 0812 17 06 Kertésztechnikus Zöldségtermesztő szakmairány
437 *  4 0810 17 07 Mezőgazdasági gépész
438 *  5 0810 17 08 Mezőgazdasági gépésztechnikus
439 *  5 0811 17 09 Mezőgazdasági technikus Állattenyésztő szakmairány
440 *  5 0811 17 09 Mezőgazdasági technikus Növénytermesztő szakmairány

B. rész

FELSŐFOKÚ AGRÁRSZAKKÉPZÉSEK
A B C
A szakképzés megnevezése A szakképzés szintje
1 Agrármérnök főiskolai
2 Agrármérnök (állattenyésztési szakirány) főiskolai
3 Agrármérnök (kertész szakon) egyetemi
4 Agrármérnök (vadgazdálkodási szakirány) főiskolai
5 Állatorvos doktor egyetemi
6 Állatorvos doktor MSc osztatlan
7 Állattenyésztő mérnök főiskolai
8 Állattenyésztő mérnök BSc
9 Állattenyésztő üzemmérnök főiskolai
10 Erdőmérnök BSc
11 Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc
12 Gazdasági mérnök főiskolai
13 Kertész üzemmérnök főiskolai
14 Kertészmérnök főiskolai
15 Kertészmérnök BSc
16 Környezetgazdálkodási agrármérnök főiskolai
17 Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc
18 Meliorációs mérnök főiskolai
19 Mezőgazdasági biotechnológus állati biotechnológia szakirány MSc
20 Mezőgazdasági biotechnológus növényi biotechnológia szakirány MSc
21 Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök mezőgazdasági termeléstechnológia szakirány BSc
22 Mezőgazdasági gépész üzemmérnök főiskolai
23 Mezőgazdasági gépészmérnök főiskolai
24 Mezőgazdasági mérnök BSc
25 Mezőgazdasági szakoktató kertészeti szakirányon BSc
26 Mezőgazdasági szakoktató erdészeti szakirányon BSc
27 Mezőgazdasági szakoktató mezőgazdasági gépészeti szakirányon BSc
28 Mezőgazdasági szakoktató mezőgazdasági szakirányon BSc
29 Műszaki állattenyésztő oktató főiskolai
30 Műszaki kertész szakoktató főiskolai
31 Növénytermesztési mérnök főiskolai
32 Növénytermesztési üzemmérnök főiskolai
33 Növénytermesztő mérnök BSc
34 Növénytermesztő üzemmérnök vadgazdálkodási szak főiskolai
35 Okleveles agrárkémikus agrármérnök egyetemi
36 Okleveles agrármérnök MSc
37 Okleveles agrármérnök egyetemi
38 Okleveles agrármérnök (Halgazdálkodási szakirány) egyetemi
39 Okleveles agrármérnök (növényvédelmi kiegészítéssel) egyetemi
40 Okleveles agrármérnök (Növényvédelmi szakirány) egyetemi
41 Okleveles agrármérnök (Szaktanácsadási szakirány) egyetemi
42 Okleveles agrármérnök (Takarmányozástani szakirány) egyetemi
43 Okleveles agrármérnök (Tejgazdasági szakirány) egyetemi
44 Okleveles agrármérnök (Törzsállattenyésztési szakirány) egyetemi
45 Okleveles agrármérnök (Vadgazdálkodási szakirány) egyetemi
46 Okleveles agrármérnök (Állattenyésztési szakirány) egyetemi/MSc
47 Okleveles állategészségügyi üzemmérnök főiskolai
48 Okleveles állathigiéniai szakos üzemmérnök főiskolai
49 Okleveles állatorvos egyetemi
50 Okleveles állatorvos doktor MSc
51 Okleveles állattenyésztő mérnök MSc
52 Okleveles állattenyésztő üzemmérnök főiskolai
53 Okleveles általános és mezőgazdasági vízgazdálkodási üzemmérnök főiskolai
54 Okleveles díszkertészeti és növényalkalmazási mérnök MSc
55 Okleveles erdőmérnök MSc osztatlan
56 Okleveles erdőmérnök egyetemi
57 Okleveles erdőmérnök MSc
58 Okleveles gazdasági agrármérnök MSc
59 Okleveles gazdasági agrármérnök egyetemi
60 Okleveles kertész és szőlész főiskolai
61 Okleveles kertész- és szőlész főiskolai
62 Okleveles kertész üzemmérnök főiskolai
63 Okleveles kertészmérnök MSc
64 Okleveles kertészmérnök egyetemi
65 Okleveles kertész-üzemmérnök főiskolai
66 Okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök MSc
67 Okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök egyetemi
68 Okleveles mezőgazdasági ágazatszervező üzemmérnök főiskolai
69 Okleveles mezőgazdasági ágazatvezető üzemmérnök főiskolai
70 Okleveles mezőgazdasági biotechnológus állati biotechnológia szakirány MSc
71 Okleveles mezőgazdasági biotechnológus növényi biotechnológia szakirány MSc
72 Okleveles mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök MSc
73 Okleveles mezőgazdasági gépész üzemmérnök főiskolai
74 Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök egyetemi
75 Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, páncélos és gépjármű mérnöktiszt egyetemi
76 Okleveles mezőgazdasági kertész üzemmérnök főiskolai
77 Okleveles mezőgazdasági mérnök egyetemi
78 Okleveles mezőgazdasági szakoktató mezőgazdasági gépészeti szakirányon főiskolai
79 Okleveles műszaki (kertész) szakoktató főiskolai
80 Okleveles növényorvos egyetemi
81 Okleveles növényorvos MSc
82 Okleveles növénytermesztési üzemmérnök főiskolai
83 Okleveles növénytermesztő mérnök MSc
84 Okleveles növényvédelmi üzemmérnök főiskolai
85 Okleveles növényvédő mérnök egyetemi
86 Okleveles öntözés-meliorációs üzemmérnök főiskolai
87 Okleveles szervező üzemmérnök (kertészeti ágazat) főiskolai
88 Okleveles szervező üzemmérnök (növénytermesztési ágazat) főiskolai
89 Okleveles takarmánygazdálkodási üzemmérnök főiskolai
90 Okleveles takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök MSc
91 Okleveles természetvédelmi mérnök MSc
92 Okleveles üzemszervező agrármérnök egyetemi
93 Okleveles vadgazda mérnök MSc
94 Okleveles vidékfejlesztő agrármérnök egyetemi
95 Okleveles vidékfejlesztő agrármérnök MSc
96 Szőlész-borász mérnök BSc
97 Tájgazdálkodási mérnök főiskolai
98 Természetvédelmi mérnök főiskolai
99 Természetvédelmi mérnök BSc
100 Vadgazda mérnök főiskolai
101 Vadgazda mérnök BSc
102 Vidékfejlesztési agrármérnök főiskolai
103 Zöldségtermesztési üzemmérnök főiskolai

C. *  rész

RÉSZSZAKMÁK
A B C D E F
Szakma azonosító száma
Magyar Képesítési Keret-
rendszer szint
Képzési terület Ágazati besorolás Szakmasorszám Szakma megnevezése Részszakma megnevezése
1. 4 0811 17 04 Gazda Aranykalászos gazda