A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

31/2015. (VI. 9.) FM rendelet

a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás;

2. beruházás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 7. pontjában foglaltak szerinti ráfordítások összessége;

3. *  beruházás megkezdése: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2472 bizottsági rendelet (a továbbiakban: mezőgazdasági csoportmentességi rendelet) 2. cikk 53. pontja szerinti tevékenység;

3a. *  értékelési terv: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 23. pontja szerinti dokumentum;

4. *  fiatal mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 61. pontja szerinti termelő;

5. kedvezményezett: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro, kis- és középvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő, mezőgazdasági feldolgozó, illetve mezőgazdasági forgalmazó;

6. kezességvállaló intézmény: az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.;

7. *  mezőgazdasági termék: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 7. pontja szerinti termék;

8. *  elsődleges mezőgazdasági termelés: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti tevékenység;

9. *  mezőgazdasági termék feldolgozása: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 45. pontja szerinti tevékenység;

10. *  mezőgazdasági termék forgalmazása: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 35. pontja szerinti tevékenység;

11. *  mezőgazdasági üzem: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 6. pontja szerinti egység;

12. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. § (4a) bekezdése szerinti vállalkozás;

13. *  nem termelő beruházás: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 39. pontja szerinti beruházás;

14. pénzügyi intézmény: olyan intézmény, amely a kezességvállalás pénzügyi szolgáltatás igénybevétele érdekében csatlakozási, együttműködési vagy partneri keretszerződés alapján kapcsolatban áll a kezességvállaló intézménnyel;

15. támogatási intenzitás: a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa, százalékos formában kifejezve;

16. támogatástartalom: a kedvezményezett számára a kezességvállaló intézmény által nyújtott kezességnek az Atr. 2. mellékletében meghatározott módszer alapján számított értéke;

17. *  természeti katasztrófa: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 38. pontja szerinti természeti esemény;

18. *  természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti természeti esemény.

2. Általános rendelkezések

2. § (1) *  E rendelet alapján a kedvezményezett a kezességvállaló intézmény által, a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 5. cikk (3) bekezdés c) pontjának megfelelően kalkulált piaci díjnál kedvezőbb díjon nyújtott kezességvállalást (a továbbiakban: kedvezményes díjú kezességvállalás) vehet igénybe olyan hitelhez, amely

a) elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó beruházást, illetve

b) mezőgazdasági termékek feldolgozásához, illetve forgalmazásához kapcsolódó beruházást valósít meg.

(2) A kedvezményes díjú kezességvállalás a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 14. és 17. cikke szerinti állami támogatásnak minősül.

(3) *  Értékelési tervet kell készíteni az Atr. 5/A. alcíme szerint, ha az e rendelet alapján nyújtott állami támogatások éves átlagos költségvetése meghaladja a 150 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

3. § (1) A kedvezményes díjú kezességvállalás igénybevételére az a kedvezményezett jogosult,

a) amely a kedvezményes díjú kezességvállalás iránti kérelem (a továbbiakban: kezességvállalási kérelem) benyújtásának időpontjában nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt;

b) amelynek a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában nincs adó vagy adók módjára behajtandó köztartozása, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett;

c) amelynek a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában nincs állami kezesség, állami garancia, vagy viszontgarancia beváltásából eredő, állammal szembeni tartozása;

d) amely a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik a tevékenysége folytatásához szükséges valamennyi hatósági engedéllyel;

e) amely a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában nem áll valamely uniós társfinanszírozású támogatás visszafizetésére kötelező határozat hatálya alatt;

f) amely a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában eleget tett az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának;

g) amely esetében a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában nem áll fenn, hogy neki felróható okból nem teljesítette a kezességvállalási kérelem benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét;

h) amely a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben szabályozott, rendezett munkaügyi kapcsolatok és átlátható szervezet általános és különös feltételeinek;

i) amely a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakról a kedvezményezettnek a kezességvállalási kérelem benyújtásával egyidejűleg kell nyilatkoznia.

(3) A kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontja

a) a hitelkérelem benyújtásának napja, ha a kedvezményes díjú kezességvállalás igénybevételéről a kedvezményezett a hitelkérelemben nyilatkozik, vagy

b) a hitelkérelem benyújtását követően az a nap, amikor a kedvezményezett a kedvezményes díjú kezességvállalás igénybevételi szándékáról a pénzügyi intézmény felé nyilatkozik.

(4) A kedvezményes díjú kezességvállalást a kedvezményezett akkor veheti igénybe, ha a beruházás megvalósítását a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 6. cikk (2) bekezdése szerinti adatokat is tartalmazó kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjában még nem kezdte meg.

(5) Kedvezményes díjú kezességvállalás nem nyújtható a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1308/2013/EU rendelet) megállapított valamely tiltás vagy korlátozás megszegésével, még akkor sem, ha az ilyen tiltások és korlátozások kizárólag az 1308/2013/EU rendeletben előírt uniós támogatásokra vonatkoznak.

(6) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállásának ellenőrzését a kezességvállaló intézmény – a (2) bekezdésben előírt nyilatkozat alapján – a pénzügyi intézmények bevonásával végzi.

(7) E rendelet alapján kedvezményes díjú kezességvállalás nem nyújtható

a) exporttal kapcsolatos közvetlen tevékenység finanszírozásához;

b) importtermékekkel szemben hazai termék előnyben részesítése esetén;

c) általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) finanszírozására, kivéve, ha a hitelfelvevő ÁFA visszaigénylésére nem jogosult;

d) forgótőke finanszírozásához.

(8) Azonos vagy részben azonos, azonosítható elszámolható költségek esetén a kedvezményes díjú kezességvállalás abban az esetben halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a mezőgazdasági csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(9) A kedvezményes díjú kezességvállalás különböző, azonosítható, elszámolható költségek esetén halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó támogatással.

(10) Az egy beruházáshoz igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása államháztartási vagy uniós forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(11) *  Az 5. § (2) bekezdés e) pontja szerinti beruházáshoz nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás nem halmozható a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 25., 26., 28. és 37. cikke szerinti anyagi károk ellentételezése céljából nyújtott támogatással.

4. § (1) Környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött beruházások esetén a kedvezményes díjú kezességvállalás akkor vehető igénybe, ha a hatásvizsgálat elvégzésére és a beruházás engedélyezésére a kedvezményes díjú kezességvállalás kedvezményezett részére történő odaítélése előtt sor került.

(2) A kedvezményes díjú kezességvállalás olyan mezőgazdasági termelést szolgáló beruházáshoz vehető igénybe, amely megfelel a hazai, valamint az uniós környezetvédelmi jogszabályoknak.

(3) A 6. § (1) bekezdése és a 8. § (1) bekezdése szerinti támogatási küszöbértékek vizsgálata során a kedvezményes díjú kezességvállalásban foglalt támogatástartalom összegének euróban történő meghatározásánál a kezesség elbírálásának napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, Európai Központi Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott forint/euró deviza árfolyamot kell figyelembe venni.

(4) A kedvezményes díjú kezességvállalás forintban és euróban kifejezett támogatástartalmáról szóló igazolást a kezességvállaló intézmény állítja ki, majd megküldi a kedvezményezett részére.

(5) A kezességvállaló intézmény a kiadott támogatástartalomról szóló igazolások adatairól nyilvántartást vezet.

(6) A kezességvállaló intézménynek a kedvezményes díjú kezességvállalásokkal kapcsolatos dokumentumokat az utolsó kedvezményes díjú kezességvállalás odaítélésétől számított tíz évig meg kell őriznie.

(7) A kezességvállaló intézmény a kedvezményes díjú kezességvállalás támogatástartalmával kapcsolatos adatokat a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 13. cikkében foglaltak alapján külön meghatározott ütemezésben az agrárpolitikáért felelős miniszter vagy az általa megjelölt szerv rendelkezésére bocsátja.

(8) * 

3. Elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó beruházáshoz nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás

5. § (1) A kedvezményes díjú kezességvállalás olyan, elsődleges mezőgazdasági termelést szolgáló beruházáshoz vehető igénybe, amely az alábbi célok közül legalább egyet megvalósít:

a) a mezőgazdasági üzem összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása, különösen a termelési költségek csökkentése, illetve a termelés javítása és átcsoportosítása révén;

b) a természeti környezet minőségének, a higiéniai körülményeknek vagy az állatjólét színvonalának a javítása, amennyiben az érintett beruházás normái szigorúbbak a hatályban lévő uniós előírásoknál;

c) a mezőgazdaság fejlesztéséhez, átalakításához és korszerűsítéséhez – többek között a mezőgazdasági földterületekhez való hozzáféréshez, a birtokrendezéshez és a termőföld minőségének javításához, valamint az energia- és vízellátáshoz és az energia- és víztakarékossághoz – kapcsolódó infrastruktúra kiépítése és továbbfejlesztése;

d) *  hozzájárulás a biológiai sokféleség csökkenésének megállításához és visszafordításához, az ökoszisztéma-szolgáltatások gyarapítása, valamint az élőhelyek és a tájak megőrzése;

e) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által károsított termelési potenciál helyreállítása;

f) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók általi károkozás megelőzése;

g) *  az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése és a szénmegkötés fokozása révén hozzájárulás az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, valamint a fenntartható energia használatának és az energiahatékonyságnak az előmozdításához;

h) *  a fenntartható körforgásos biogazdasághoz való hozzájárulás, valamint a fenntartható fejlődés és a természeti erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás támogatása.

(2) A kedvezményes díjú kezességvállalás a mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása céljából végrehajtott beruházás esetén az alábbi költségek finanszírozásához nyújtható:

a) ingatlan építése, vásárlása, lízingelése, fejlesztése;

b) gép és berendezés vásárlása vagy lízingelése az adott eszköz piaci értékének erejéig;

c) *  számítógépes szoftver vásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalom, licencia, szerzői jog és védjegy megszerzése;

d) nem építési célú földvásárlás, a beruházás összes elszámolható költségének legfeljebb 10%-áig;

e) az a) és b) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódó általános költség, amely abban az esetben is elszámolható, ha annak eredménye alapján nem merül fel az a) és b) pont szerinti kiadás;

f) természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítását célzó beruházás esetén az a költség, amely a mezőgazdasági termelési potenciálnak az említett események bekövetkezése előtti szintre történő visszaállítása kapcsán merül fel;

g) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által okozott károk megelőzésére irányuló beruházás esetében a megelőző intézkedések költsége;

h) *  a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 14. cikk (3) bekezdésével összhangban és a 14. cikk (6) bekezdés f) és g) pontjára figyelemmel – az öntözéssel kapcsolatos beruházás költségei;

i) *  a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 14. cikk (4) bekezdésével összhangban – a bioüzemanyagoknak vagy a megújuló energiaforrásból származó energiának a mezőgazdasági üzem szintjén történő előállításához kapcsolódó költségei, amennyiben az ilyen termelés nem lépi túl a mezőgazdasági üzem átlagos évi üzemanyag- vagy energiafogyasztását.

(3) * 

(4) * 

(5) Nem nyújtható kedvezményes díjú kezességvállalás az alábbi célok finanszírozásához:

a) termelési jogok, támogatási jogosultságok és egynyári növények vásárlása;

b) egynyári növények telepítése;

c) vízelvezetési munkálatok;

d) az uniós szabványoknak való megfelelést szolgáló beruházások a fiatal mezőgazdasági termelők számára a gazdálkodói tevékenységük megkezdésétől számított huszonnégy hónapon belül nyújtott támogatás kivételével;

e) állatok vásárlása az (1) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott céllal megvalósuló beruházások kivételével;

f) tejet és tejtermékeket utánzó vagy helyettesítő termékek előállításához szükséges beruházás;

g) lízingszerződés esetén a (2) bekezdés a), b) és d) pontjában foglalt költségektől eltérő költség;

h) *  adathálózatok magánterületen kívüli vezetékezése vagy kábelezése.

6. § (1) *  A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján a kedvezményezett részére nyújtott elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás támogatástartalma kedvezményezettenként és beruházásonként nem haladhatja meg az 600 ezer eurót.

(2) * 

(3) *  A támogatási intenzitás – a (4)–(6) bekezdésben foglaltak kivételével – legfeljebb az elszámolható költségek 65%-a.

(4) *  Az 5. § (1) bekezdés d), g) és h) pontja szerinti célokhoz kapcsolódó vagy a fiatal mezőgazdasági termelő által megvalósuló beruházás esetén a támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 80%-a.

(5) *  A támogatási intenzitás a legfeljebb elszámolható költség 100%-a, ha az 5. § (1) bekezdés d), g) és h) pontja szerinti célokhoz kapcsolódó beruházás nem termelő beruházáshoz kapcsolódik, vagy az 5. § (1) bekezdés e) vagy f) pontja szerinti célt valósít meg.

(6) *  Öntözéshez kapcsolódó beruházás támogatási intenzitása legfeljebb az elszámolható költségek

a) 80%-a, ha a beruházás gazdaságon belüli öntözéssel kapcsolatos,

b) 100%-a, ha mezőgazdasági üzemen kívüli, öntözésre szánt mezőgazdasági infrastruktúrába történő beruházás valósul meg, vagy

c) 65%-a a mezőgazdasági üzemekben végrehajtott egyéb öntözési beruházások esetében.

4. Mezőgazdasági termékek feldolgozásához és forgalmazásához kapcsolódó beruházáshoz nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás

7. § (1) A kedvezményes díjú kezességvállalás a mezőgazdasági termékek feldolgozása, illetve forgalmazása céljából végrehajtott beruházás esetén az alábbi költségek finanszírozásához nyújtható:

a) ingatlan építése, vásárlása, lízingelése, fejlesztése;

b) gép és berendezés vásárlása vagy lízingelése az adott eszköz piaci értékének erejéig;

c) *  számítógépes szoftver vásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalom, licencia, szerzői jog és védjegy megszerzése;

d) nem építési célú földvásárlás, a beruházás összes elszámolható költségének legfeljebb 10%-áig;

e) beruházáshoz kapcsolódó, aktiválható költségek finanszírozása.

(2) A kedvezményes díjú kezességvállalás – a 3. § (5) és (7) bekezdésében meghatározottakon túl – mezőgazdasági termék feldolgozását, illetve forgalmazását szolgáló beruházások esetén nem nyújtható az alábbi célok finanszírozásához:

a) az élelmiszeralapú bioüzemanyagok előállításával kapcsolatos beruházás;

b) a hatályos uniós szabályoknak való megfelelést szolgáló beruházás;

c) lízingszerződés esetén tőkén felüli egyéb költségek elszámolása.

8. § (1) *  A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 4. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján a mezőgazdasági termékek feldolgozásához, illetve forgalmazásához kapcsolódó beruházásokhoz nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás támogatástartalma kedvezményezettenként és beruházásonként nem haladhatja meg a 7,5 millió eurót.

(2) *  A támogatási intenzitás – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – legfeljebb az elszámolható költségek 65%-a.

(3) *  Az 5. § (1) bekezdés d), g) és h) pontja szerinti célokhoz kapcsolódó vagy a fiatal mezőgazdasági termelő által megvalósuló beruházás esetén a támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 80%-a.

(4) A beruházás abban az esetben támogatható a (3) bekezdésben meghatározott emelt mértékű támogatási intenzitáson, ha az megfelel a 3. § (8)–(11) bekezdése szerinti támogatáshalmozási szabályoknak.

5. Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

10. § *  Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2472 bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

11–12. § *