A jogszabály mai napon ( 2019.12.15. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

74/2015. (XI. 10.) FM rendelet

a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében,

a 13. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás;

2. beruházás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 7. pontjában foglaltak szerinti ráfordítások összessége;

3. beruházás megkezdése: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2014. június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: mezőgazdasági csoportmentességi rendelet) 2. cikk (25) bekezdése szerinti tevékenység;

4. fiatal mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (34) bekezdése szerinti termelő;

5. kedvezményezett: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő, mezőgazdasági feldolgozó, és mezőgazdasági forgalmazó;

6. kezességvállaló intézmény: az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány;

7. mezőgazdasági háztartás tagja: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (46) bekezdése szerinti személy;

8. mezőgazdasági termék: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (4) bekezdése szerinti termék;

9. elsődleges mezőgazdasági termelés: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (5) bekezdése szerinti tevékenység;

10. mezőgazdasági termék feldolgozása: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (6) bekezdése szerinti tevékenység;

11. mezőgazdasági termék forgalmazása: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (7) bekezdése szerinti tevékenység;

12. mezőgazdasági üzem: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (8) bekezdése szerinti egység;

13. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. § (4a) bekezdése szerinti vállalkozás;

14. nem termelő beruházás: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (32) bekezdése szerinti beruházás;

15. pénzügyi intézmény: olyan intézmény, amely a kezességvállalás pénzügyi szolgáltatás igénybevétele érdekében csatlakozási, együttműködési vagy partneri keretszerződés alapján kapcsolatban áll a kezességvállaló intézménnyel;

16. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti hányados;

17. támogatástartalom: a kedvezményezett számára a kezességvállaló intézmény által nyújtott kezességnek az Atr. 2. mellékletében meghatározott módszer alapján számított értéke;

18. természeti katasztrófa: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (9) bekezdése szerinti természeti esemény;

19. természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 2. cikk (16) bekezdése szerinti természeti esemény.

2. A kezességi díjtámogatás formája és mértéke

2. § (1) E rendelet alapján a kedvezményezett a kezességi díjhoz kapcsolódó vissza nem térítendő állami támogatást (a továbbiakban: kezességi díjtámogatás) vehet igénybe olyan hitelhez, amely

a) elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, illetve

b) mezőgazdasági termékek feldolgozásához, illetve forgalmazásához kapcsolódó

beruházást valósít meg.

(2) A kezességi díjtámogatás az (1) bekezdés a) pontja tekintetében a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 14. cikke, az (1) bekezdés b) pontja tekintetében a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 17. cikke szerinti állami támogatásnak minősül.

(3) A kezességi díjtámogatás mértéke évente legfeljebb a teljes hitelösszeg 0,4%-a.

(4) A kezességi díjtámogatás (3) bekezdésben meghatározott mértéke a 80%-os mértékű, tőkére vállalt kezesség esetén alkalmazandó, ennél alacsonyabb mértékű kezességvállalás esetén a kezességi díjtámogatás (3) bekezdés szerinti mértéke arányosan csökken.

3. A kezességi díjtámogatás igénybevétele

3. § (1) A kezességi díjtámogatás igénybevételére az a kedvezményezett jogosult,

a) aki vagy amely a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének személyesen vagy a kezességvállaló intézmény - nyilvántartásba vételi eljárásra vonatkozó eseti meghatalmazáson alapuló - közreműködésével eleget tesz;

b) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt;

c) akinek vagy amelynek a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában nincs adó vagy adók módjára behajtandó köztartozása, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett;

d) akinek vagy amelynek a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában nincs állami kezesség, állami garancia, vagy viszontgarancia beváltásából eredő, állammal szembeni tartozása;

e) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik a tevékenysége folytatásához szükséges valamennyi hatósági engedéllyel;

f) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában nem áll valamely uniós társfinanszírozású támogatás visszafizetésére kötelező határozat hatálya alatt;

g) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában eleget tett az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának vagy nem áll ilyen határozat hatály alatt;

h) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában teljesítette a kezességvállalási kérelem benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét vagy a kötelezettség teljesítésének elmaradása a kedvezményezettnek nem felróható;

i) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben szabályozott, rendezett munkaügyi kapcsolatok és átlátható szervezet általános és különös feltételeinek;

j) aki vagy amely a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

(2) Az (1) bekezdés b)-j) pontjában foglaltakról a kedvezményezettnek a kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkoznia kell.

(3) A kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontja azonos a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontjával, amely időpont

a) a hitelkérelem benyújtásának napja, ha a kezességvállalás igénybevételéről a kedvezményezett a hitelkérelemben nyilatkozik, vagy

b) a hitelkérelem benyújtását követően az a nap, amikor a kedvezményezett a kezességvállalás igénybevételi szándékáról a pénzügyi intézmény felé nyilatkozik.

(4) A kezességi díjtámogatást a kedvezményezett akkor veheti igénybe, ha a beruházás megvalósítását a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 6. cikk (2) bekezdése szerinti adatokat is tartalmazó kezességi díjtámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem kezdte meg.

(5) A kezességi díjtámogatás nem nyújtható a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1308/2013/EU rendelet) megállapított valamely tiltás vagy korlátozás megszegésével, még akkor sem, ha az ilyen tiltások és korlátozások kizárólag az 1308/2013/EU rendeletben előírt uniós támogatásokra vonatkoznak.

(6) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállásának ellenőrzését és a támogatási feltételek teljesülését a kezességvállaló intézmény - a (2) bekezdésben előírt nyilatkozat alapján - a pénzügyi intézmények bevonásával végzi.

(7) E rendelet alapján kezességi díjtámogatás nem nyújtható

a) exporttal kapcsolatos közvetlen tevékenység finanszírozásához;

b) importtermékekkel szemben hazai termék előnyben részesítése esetén;

c) általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) finanszírozására, kivéve, ha a hitelfelvevő ÁFA visszaigénylésére nem jogosult;

d) forgótőke finanszírozásához;

e) a kezességvállaló intézmény által az ügylet kamatára vállalt készfizető kezesség díjára.

(8) Ugyanazon, egymást részben vagy egészben átfedő, azonosítható elszámolható költségek esetén a kezességi díjtámogatás abban az esetben halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a mezőgazdasági csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(9) Különböző azonosítható elszámolható költségek esetén a kezességi díjtámogatás halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó támogatással.

(10) Az egy beruházáshoz igénybe vett összes támogatás - függetlenül attól, hogy annak finanszírozása államháztartási vagy uniós forrásból történik - támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(11) A 7. § (2) bekezdés f) pontja szerinti beruházáshoz nyújtott kezességi díjtámogatás nem halmozható a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 25., 26. és 30. cikke szerinti anyagi károk ellentételezése céljából nyújtott támogatással.

4. § (1) Környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött beruházások esetén a kezességi díjtámogatás akkor vehető igénybe, ha a hatásvizsgálat elvégzésére és a beruházás engedélyezésére a kezességi díjtámogatás kedvezményezett részére történő odaítélése előtt sor került.

(2) A kezességi díjtámogatás olyan mezőgazdasági termelést szolgáló beruházáshoz vehető igénybe, amely megfelel a hazai, valamint az uniós környezetvédelmi jogszabályoknak.

(3) A 8. § (1) bekezdése és a 10. § (1) bekezdése szerinti támogatási küszöbértékek vizsgálata során a kezességi díjtámogatásban foglalt támogatástartalom összegének euróban történő meghatározásánál a kezesség elbírálásáról szóló döntés meghozatalának napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, Európai Központi Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott forint/euró deviza árfolyamot kell figyelembe venni.

(4) *  A kezességi díjtámogatás forintban és - a (3) bekezdés szerint számított forint/euró deviza árfolyamon figyelembe vett - euróban kifejezett támogatástartalmáról szóló igazolást a kezességvállaló intézmény állítja ki, majd megküldi a kedvezményezett és - elektronikus úton - a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére.

(5) A kezességvállaló intézmény a kiadott támogatástartalomról szóló igazolások adatairól nyilvántartást vezet.

(6) A kezességvállaló intézménynek a kezességi díjtámogatással kapcsolatos dokumentumokat az utolsó kezességi díjtámogatás odaítéléséről szóló döntés meghozatalának napjától számított tíz évig meg kell őriznie.

(7) A kezességvállaló intézmény

a) a kedvezményes díjú kezességvállalás támogatástartalmával kapcsolatos adatokat a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 13. cikkében foglaltak alapján külön meghatározott ütemezésben az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) vagy az általa megjelölt szerv rendelkezésére bocsátja, továbbá

b) az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter felhívására az Atr. 22. §-a szerinti adatszolgáltatásra köteles.

(8) A kezességvállaló intézmény a kedvezményes díjú kezességvállalási programról az Atr. 34. § (1) bekezdése szerint beszámolót készít.

4. A kezességi díjtámogatás lehívása

5. § (1) A kedvezményezett a kezességi díjtámogatással csökkentett díjat a pénzügyi intézmény által meghatározott módon, a pénzügyi intézményen keresztül fizeti meg a kezességvállaló intézmény részére.

(2) *  A kezességi díjtámogatás tekintetében a kezességvállaló intézmény a kezességi díj kedvezményezett által meg nem fizetett, megelőlegezett részéről szóló támogatáslehívási kérelmet - kedvezményezettenként részletezve - a Kincstár által rendszeresített és honlapján közzétett nyomtatványon nyújtja be a Kincstárhoz.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti támogatáslehívási kérelem Kincstárhoz történő beérkezésétől számított harminc napon belül meghozott döntést követően a Kincstár - a forrás rendelkezésre állása esetén - haladéktalanul folyósítja a kezességi díjtámogatás összegét a kezességvállaló intézmény részére.

(4) *  Ha a kezességvállaló intézmény által garantált ügyletben bekövetkező változás miatt a kezességi díj visszatérítése szükséges a kedvezményezett részére, akkor a visszatérített kezességi díjra eső, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által korábban folyósított kezességi díjtámogatásról a kezességvállaló intézmény a garantált alapügyletben bekövetkező változás hatálybalépését követően benyújtott támogatáslehívási kérelemben számol el.

5. A kezességi díjtámogatás forrása

6. § (1) Az adott évben rendelkezésre álló támogatási keret összegét a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló miniszteri rendelet szerint jóváhagyott keretfelosztás határozza meg.

(2) *  A támogatás forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklete XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoporton elkülönített keretösszeg, számlaszáma: 10032000-01220191-51200002.

(3) *  A kezességvállaló intézmény negyedévente tájékoztatja a minisztert és a Kincstárt a kiállított kezességi díjtámogatások együttes összegéről és a várható kezességi díjtámogatások összegéről.

(4) A forrás kimerüléséről szóló miniszteri közlemény kiadását követően benyújtott kezességi díjtámogatás iránti kérelmek alapján támogatás nem nyújtható.

6. Az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó beruházáshoz nyújtott kezességi díjtámogatáshoz kapcsolódó különleges támogatási feltételek

7. § (1) A kezességi díjtámogatás olyan, elsődleges mezőgazdasági termelést szolgáló beruházáshoz vehető igénybe, amely az alábbi célok közül legalább egyet megvalósít:

a) a mezőgazdasági üzem összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása, különösen a termelési költségek csökkentése, illetve a termelés javítása és átcsoportosítása révén;

b) a természeti környezet minőségének, a higiéniai körülményeknek vagy az állatjólét színvonalának a javítása, amennyiben az érintett beruházás normái szigorúbbak a hatályban lévő uniós előírásoknál;

c) a mezőgazdaság fejlesztéséhez, átalakításához és korszerűsítéséhez - különösen a mezőgazdasági földterületekhez való hozzáféréshez, a birtokrendezéshez és a termőföld minőségének javításához, valamint az energia- és vízellátáshoz, továbbá az energia- és víztakarékossághoz - kapcsolódó infrastruktúra kiépítése és továbbfejlesztése;

d) agrár-környezetvédelmi, illetve az éghajlattal kapcsolatos célkitűzések teljesítése, beleértve a biológiai sokféleséggel összefüggésben a fajok és az élőhelyek védettségi állapotának megőrzését, illetve valamely Natura 2000 terület vagy más, magyarországi vonatkozású vidékfejlesztési programban meghatározott, jelentős természeti értéket képviselő rendszerek közjóléti értékének növelését, feltéve, hogy a beruházások nem termelő beruházások;

e) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által károsított termelési potenciál helyreállítása;

f) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók általi károkozás megelőzése.

(2) A kezességi díjtámogatás a mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása céljából végrehajtott beruházás esetén az alábbi költségek finanszírozásához nyújtható:

a) ingatlan építése, vásárlása, lízingelése, fejlesztése;

b) gép és berendezés vásárlása vagy lízingelése az adott eszköz piaci értékének erejéig;

c) számítógépes szoftver vásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalom, licencia, szerzői jog és védjegy megszerzése, és az ehhez kapcsolódó nem termelő beruházás kapcsán felmerülő költség;

d) nem építési célú földvásárlás, a beruházás összes elszámolható költségének legfeljebb 10%-áig;

e) az a) és b) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódó költség, amely abban az esetben is elszámolható, ha annak eredménye alapján nem merül fel az a) és b) pont szerinti kiadás;

f) természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítását célzó beruházás esetén az a költség, amely a mezőgazdasági termelési potenciálnak az említett események bekövetkezése előtti szintre történő visszaállítása kapcsán merül fel;

g) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által okozott károk megelőzésére irányuló beruházás esetében a megelőző intézkedések költsége.

(3) Öntözéssel kapcsolatos, mezőgazdasági termelést szolgáló beruházásokhoz - kivéve a már meglévő öntözőberendezések energiahatékonyságát érintő beruházást, a tározók létrehozására irányuló beruházást, és a felszín alatti vagy felszíni víztesteket nem érintő újrahasznosított víz használatára irányuló beruházást - kezességi díjtámogatás az alábbi feltételek együttes teljesítése esetén nyújtható:

a) a beruházás megfelel a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben foglaltaknak,

b) rendelkezésre áll olyan vízfogyasztásmérő rendszer, amely a támogatott beruházás vonatkozásában lehetővé teszi a vízfogyasztás mérését, vagy a vízfogyasztásmérő rendszer a beruházás részeként kerül kiépítésre, és

c) a beruházás eredményeként a vízfelhasználás korábbi mértéke legalább 25%-kal csökken.

(4) A bioüzemanyag- vagy megújuló energiaforrásból származó energia mezőgazdasági üzemen belül történő előállításához kapcsolódó, mezőgazdasági termelést szolgáló beruházáshoz kezességi díjtámogatás akkor nyújtható, ha

a) az ilyen termelés nem lépi túl az adott üzem átlagos éves üzemanyag- vagy energiafogyasztását,

b) a bioüzemanyag előállítására irányuló beruházás esetén a termelő létesítmények termelési kapacitása nem haladja meg a mezőgazdasági üzem átlagos éves közlekedési célú üzemanyag-fogyasztásának megfelelő szintet, és az előállított bioüzemanyag nem értékesíthető a piacon, valamint

c) a mezőgazdasági üzemben hőenergia és villamos energia megújuló forrásból történő előállítására irányuló beruházás esetén a termelő létesítmény csak a kedvezményezett saját energiaszükségletének fedezésére szolgál, és termelési kapacitása nem haladja meg a mezőgazdasági üzem és az ahhoz kapcsolódó mezőgazdasági háztartás tagjainak átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztásának megfelelő szintet.

(5) Nem nyújtható kezességi díjtámogatás - a 3. § (5) és (7) bekezdésében meghatározottakon túl - az alábbi célok finanszírozásához:

a) termelési jogok, támogatási jogosultságok és egynyári növények vásárlása;

b) egynyári növények telepítése;

c) vízelvezetési munkálatok;

d) az uniós szabványoknak való megfelelést szolgáló beruházások, a fiatal mezőgazdasági termelők számára a gazdálkodói tevékenységük megkezdésétől számított huszonnégy hónapon belül nyújtott támogatás kivételével;

e) állatok vásárlása, az (1) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott céllal megvalósuló beruházások kivételével;

f) tejet és tejtermékeket utánzó vagy helyettesítő termékek előállításához szükséges beruházás;

g) lízingszerződés esetén a (2) bekezdés a), b) és d) pontjában foglalt költségektől eltérő költség;

h) a (3) bekezdésben felsorolt feltételeket teljesítő, öntözéssel kapcsolatos olyan beruházás, amely olyan felszín alatti vagy felszíni víztestet érint, amely a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervben vízmennyiséggel kapcsolatos ok miatt a „jó” minősítésnél rosszabb minősítésű, illetve olyan felszín alatti vagy felszíni víztestet érintő beruházás, amely az öntözött területek nettó növekedését eredményezi.

8. § (1) A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján a kedvezményezett részére nyújtott elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott kezességi díjtámogatás kedvezményezettenként és beruházásonként nem haladhatja meg az 500 000 eurót.

(2) Az egy beruházáshoz nyújtható, államháztartási forrásból származó összes európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás támogatási intenzitása nem haladhatja meg a beruházás elszámolható költségének 50%-át, kivéve a közép-magyarországi régiót, ahol a támogatási intenzitás legfeljebb 40%.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott támogatási intenzitások nagysága további húsz százalékponttal nő, ha

a) a beruházást fiatal mezőgazdasági termelő vagy olyan mezőgazdasági termelő hajtja végre, aki a kezességvállalási kérelem benyújtásának időpontját megelőző öt évben kezdte meg a gazdálkodói tevékenységét,

b) a beruházást több mezőgazdasági termelő együttesen hajtja végre,

c) a beruházás az európai innovációs partnerség keretében jön létre,

d) a beruházás természeti és egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területen valósul meg, vagy

e) a beruházás célja a természeti környezet minőségének, a higiéniai körülményeknek vagy az állatjólét színvonalának a javítása azzal, hogy a megemelt támogatási mérték kizárólag azokra a többletköltségekre vonatkozik, amelyek szükségesek a hatályban lévő uniós előírásokat meghaladó szint eléréséhez, de nem vezetnek a termelési kapacitás növekedéséhez.

(4) A 7. § (1) bekezdés d) és e) pontja szerinti beruházás esetén a kedvezményes díjú kezességvállalás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(5) A 7. § (1) bekezdés f) pontja szerinti beruházás esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át, több mezőgazdasági termelő által együttesen végrehajtott beruházás esetén az elszámolható költségek 100%-át.

(6) A beruházás abban az esetben támogatható a (3)-(5) bekezdésben meghatározott, emelt mértékű támogatási intenzitáson, ha az megfelel a 3. § (8)-(11) bekezdése szerinti támogatáshalmozási szabályoknak.

7. Mezőgazdasági termékek feldolgozásához és forgalmazásához kapcsolódó beruházáshoz nyújtott kezességi díjtámogatáshoz kapcsolódó különleges támogatási feltételek

9. § (1) A kezességi díjtámogatás a mezőgazdasági termékek feldolgozása, illetve forgalmazása céljából végrehajtott beruházás esetén az alábbi költségek finanszírozásához nyújtható:

a) ingatlan építése, vásárlása, lízingelése, fejlesztése;

b) gép és berendezés vásárlása vagy lízingelése az adott eszköz piaci értékének erejéig;

c) számítógépes szoftver vásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalom, licencia, szerzői jog és védjegy megszerzése, és az ehhez kapcsolódó nem termelő beruházás kapcsán felmerülő költség;

d) nem építési célú földvásárlás, a beruházás összes elszámolható költségének legfeljebb 10%-áig;

e) beruházáshoz kapcsolódó, aktiválható költségek finanszírozása.

(2) A kezességi díjtámogatás - a 3. § (5) és (7) bekezdésében meghatározottakon túl - mezőgazdasági termék feldolgozását, illetve forgalmazását szolgáló beruházások esetén nem nyújtható az alábbi célok finanszírozásához:

a) az élelmiszeralapú bioüzemanyagok előállításával kapcsolatos beruházás;

b) a hatályos uniós szabályoknak való megfelelést szolgáló beruházás;

c) lízingszerződés esetén tőkén felüli egyéb költségek elszámolása.

10. § (1) A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 4. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján a mezőgazdasági termékek feldolgozásához, illetve forgalmazásához kapcsolódó beruházásokhoz nyújtott kezességi díjtámogatás kedvezményezettenként és beruházásonként nem haladhatja meg a 7,5 millió eurót.

(2) Az egy beruházáshoz nyújtható, államháztartási forrásból származó összes európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás támogatási intenzitása nem haladhatja meg a beruházás elszámolható költségének 50%-át, kivéve a közép-magyarországi régiót, ahol a támogatási intenzitás legfeljebb 40%.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott támogatási intenzitások nagysága további húsz százalékponttal nő

a) termelői szervezetek egyesüléséhez kapcsolódó vagy

b) az európai innovációs partnerség keretében támogatott

beruházás esetén.

(4) A beruházás abban az esetben támogatható a (3) bekezdésben meghatározott emelt mértékű támogatási intenzitáson, ha az megfelel a 3. § (8)-(11) bekezdése szerinti támogatáshalmozási szabályoknak.

8. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

12. § Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2014. június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 193., 2014.7.1.) 14. és 17. cikkének hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

13. § * 


  Vissza az oldal tetejére