A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességéről

A Kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 81. § (1) bekezdés a) és b) pontjában és 81. § (2) bekezdés a)–j) pontjában,

a 7. § e) pontja, a 91. § b) pontja és a 74. § (1) bekezdése tekintetében a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 129. § (1) bekezdés c) pontjában,

a 9. § b) pontja tekintetében az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény 22. §-ában,

a 14. § b) pontja tekintetében a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény 13. § (1) bekezdés k) pontjában,

a 93. § tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjában

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZERVEZETE ÉS KÉPVISELETE

1. § (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) jogszabályban meghatározott feladatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.) 3. §-ában és 4. §-ában meghatározott központi szervei és területi szervei látják el.

(2) *  A NAV-nak a NAV tv. 4. § (2) bekezdés d) pontja szerinti területi szervei:

a) a Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság (a továbbiakban: KAVIG),

b) a Repülőtéri Igazgatóság,

c) a Bevetési Igazgatóság,

d) a Szakértői Intézet,

e) az Informatikai Intézet,

f) a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet,

g) a Gazdasági Ellátó Igazgatóság és

h) a Tájékoztatási Igazgatóság.

(3) A jogszabályban meghatározott vámszervi feladatokat a következő területi szervek látják el:

a) *  a vármegyei (fővárosi) adó-és vámigazgatóságok (a továbbiakban: vármegyei igazgatóságok),

b) a KAVIG,

c) a Repülőtéri Igazgatóság,

d) a Szakértői Intézet és

e) a Bevetési Igazgatóság.

2. § (1) A központi szervek és a területi szervek székhelyét és illetékességi területét az 1. melléklet határozza meg.

(2) A területi szervek kirendeltségeinek illetékessége megegyezik annak a területi szervnek az illetékességével, amelynek a szervezetébe tartoznak.

3. § (1) *  Ha törvény eltérően nem rendelkezik a jogi képviselet ellátása, továbbá a (2) bekezdésben meghatározottak kivételével, a NAV tv. 4. §-a szerinti központi, területi szerv foglalkoztatottja a NAV központi, illetve területi szervének tevékenységét érintő körben – ideértve a polgári peres és bírósági polgári nemperes eljárásokat, a közigazgatási peres, nemperes és egyéb közigazgatási bírósági eljárásokat is – a NAV szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint, külön meghatalmazás nélkül képviseli a NAV-ot.

(2) A bűnügyi igazgatóság tevékenységét érintő peres és nem peres eljárásokban a NAV-ot a Bűnügyi Főigazgatóság képviseli.

I/A. FEJEZET * 

AZ ÁLLAMI ADÓ- ÉS VÁMHATÓSÁG HATÁSKÖRE * 

3/A. § *  (1) Az állami adó- és vámhatóság jár el

a) az adó, a költségvetési támogatás,

b) az adó-visszaigénylés, -visszatérítés,

c) az állami garancia (kezesség) kiutalása és visszakövetelése,

d)–f) * 

ügyében, feltéve, hogy azt törvény vagy kormányrendelet nem utalja más hatóság vagy adóhatóság hatáskörébe.

(2) *  A csődeljárásban, a felszámolási eljárásban, a végelszámolásban, a vagyonrendezési, a kényszertörlési, az adósságrendezési, a szerkezetátalakítási és a reorganizációs eljárásban az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó követelések és az általános közigazgatási rendtartás alapján megelőzően végrehajtásra átadott fizetési kötelezettségek tekintetében hitelezőként az állami adó- és vámhatóság jár el.

(3) *  Az állami adó- és vámhatóság jár el törvény vagy kormányrendelet által hatáskörébe utalt végrehajtási eljárásokban.

(4) A lakáscélú állami támogatások igénylésével összefüggésben a számlák valódiságát, valamint ezzel kapcsolatosan a támogatások igénybevételének jogszerűségét – a hitelintézet megkeresése alapján – az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

(5) Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik a fémkereskedelemről szóló törvényben meghatározott bírság és egyéb költség végrehajtása.

(6) Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény alapján a dohánytermék kiskereskedelmi piacfelügyelete során kiszabot bírság végrehajtása.

(7) Az állami adó- és vámhatóság jár el – jogszabályban meghatározott eltéréssel – az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) hatálya alá tartozó fizetési kötelezettség elszámolásával kapcsolatos eljárásban, ide nem értve azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartoznak.

(8) *  Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott Központi Bűnjelnyilvántartó Rendszer üzemeltetése és felügyelete.

I/B. FEJEZET * 

FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEHÉREDÉSÉRT FELELŐS BIZOTTSÁG * 

3/B. § *  (1) A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) elnökét, elnökhelyettesét és tagjait a NAV-ot irányító miniszter (e § alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) határozatlan időtartamra bízza meg.

(2) A Bizottságba

a) hat tagot az adóügyekért felelős államtitkár,

b) *  egy tagot a NAV elnöke

jelöl.

(3) A Bizottság elnökét, elnökhelyettesét és tagjait a miniszter bármikor indokolás nélkül visszahívhatja.

(4) A Bizottság elnöke, elnökhelyettese és tagjai feladataik ellátásáért díjazásban részesülnek, amelyet a miniszter vezetése alá tartozó minisztérium saját költségvetéséből biztosít.

(5) A Bizottság önálló munkaszervezettel nem rendelkezik, a titkársági feladatait a NAV látja el.

I/C. FEJEZET * 

A PÉNZÜGYI ÉS EGYÉB SZOLGÁLTATÓK AZONOSÍTÁSI FELADATÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖZPONTI ADATBÁZISOK MŰKÖDTETÉSE * 

3/C. § *  A Kormány a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló törvény szerinti nyilvántartó szervként a NAV-ot jelöli ki.

II. FEJEZET

A KÖZPONTI IRÁNYÍTÁS HATÁSKÖRE

1. Felülellenőrzés

4. § *  Felülellenőrzés, valamint felülellenőrzés során a tényállás tisztázása érdekében szükséges jogkövetési vizsgálat és az azt követő hatósági eljárás lefolytatására a Központi Irányítás jogosult.

2. Vám- és jövedéki, valamint rendészeti ügyek

5. § A Központi Irányítás

a) intézkedik az uniós jogi aktusban felhatalmazott szervezet megkeresésére végzendő ellenőrzés elvégzése érdekében;

b) fogadja és az Európai Bizottsághoz továbbítja a dömpingellenes vám visszatérítésére vonatkozó kérelmeket;

c) elfogadja az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény végrehajtásáról szóló 39/2013. (IX. 24.) NGM rendelet (a továbbiakban: TIR rendelet) 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti biztosítási szerződést;

d) *  ellátja a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról, valamint az 1306/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. december 2-i az (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendelet IV. cím III. fejezetében meghatározott feladatokat, végzi a Különleges Szolgálat által magának fenntartott ügyekben az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap finanszírozási rendszerébe tartozó ügyletek utólagos ellenőrzését (a továbbiakban együtt: EMGA utólagos ellenőrzés), valamint az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) szerinti EMGA felülellenőrzést, illetve helyszíni szemlét;

e) *  szakmailag irányítja és felügyeli a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező területi szerv által lefolytatott EMGA utólagos ellenőrzést, valamint a helyszíni szemle lefolytatását a Különleges Szolgálat útján;

f) – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – kapcsolatot tart a vámigazgatási és rendészeti ügyekben az Európai Bizottsággal, a nemzetközi szervezetekkel, továbbá a tagállamok és harmadik országok hatóságaival;

g) végzi a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvény szerinti, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tagjai által benyújtott nyilatkozatok záradékolását;

h) ellátja a Hivatalos Zár Bizottság irányításával és működtetésével kapcsolatos feladatokat;

i) végzi az egyes ásványolajtermékekkel elkövetett nemzetközi visszaélések felderítése érdekében a tagállamok vámhatóságaival történő kapcsolattartást, valamint a Visegrádi Együttműködés tagállamainak vámhatóságai által létrehozott munkacsoport feladatait;

j) ellátja az Európai Unió és tagállamai, valamint a dohányipar szereplői között a dohány feketekereskedelem visszaszorításáért kötött együttműködési megállapodás alapján a különböző dohány-csalással kapcsolatos ügyben a kapcsolattartási feladatokat;

k) *  jogszabályi kijelölés alapján szakhatóságként jár el;

l) *  a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő információcserére és az érintett információk tárolására szolgáló elektronikus rendszerek kifejlesztésének, fenntartásának és alkalmazásának technikai szabályairól szóló, 2023. június 1-i (EU) 2023/1070 bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikke, 21. cikke, 104. cikk (1), (2), (5) és (6) bekezdése, 105. cikk (3) bekezdése, 108. cikke, 111. cikke és a 114. cikke által meghatározott feladatokat;

m) képviseli a NAV-ot a Határellenőrzési Munkacsoportban;

n) *  ellátja a vámjogszabályok alkalmazása tekintetében az Európai Bizottság felé teljesítendő tagállami feladatokat;

o) *  irányítja a NAV-nak a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvényben és a különleges jogrendre történő felkészülés tekintetében a jogszabályban meghatározott feladatai ellátását;

p) *  közzéteszi a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvényben (a továbbiakban: Jöt.) előírt, az üzemanyagok adómértékének megállapításához szükséges átlagos árat;

q) * 

r) *  közzéteszi az állami adó- és vámhatóság részére jogszabályban meghatározott kötelezettség alapján megjelenítendő formanyomtatványokat;

s) *  jogszabály erre vonatkozó rendelkezése alapján közzéteszi a közhiteles nyilvántartás adatait;

t) *  végzi a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának teljesítésével, illetve az közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentésével kapcsolatosan az állami adó- és vámhatóság részére jogszabályban meghatározott adatgyűjtési és adatszolgáltatási feladatokat.

3. Nyomtatványok engedélyezése és online pénztárgép forgalomba hozatali engedélyezéséhez kapcsolódó szakhatósági tevékenység

6. § (1) A NAV-nak a számla, egyszerűsített számla és nyugta előállításával kapcsolatos sorszámtartomány kijelölési feladatait a Központi Irányítás látja el.

(2) Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa törvény) alapján a külföldi utas számára rendszeresített adó-visszaigénylő laptól eltérő formátumú nyomtatvány használatát a Központi Irányítás engedélyezi.

(3) *  Az online pénztárgép forgalmazási engedély iránt az engedélyező hatósághoz benyújtott kérelemmel kapcsolatban a Központi Irányítás jár el szakhatóságként.

4. Külföldi szervekkel való kapcsolattartás

7. § A Központi Irányítás ellátja

a) a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló, 2010. október 7-ei 904/2010/EU tanácsi rendelet 2. cikk (1) bekezdés a) pontjában megjelölt központi kapcsolattartó iroda részére meghatározott,

b) az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 4. § (3) bekezdés 8. pontjában megjelölt központi kapcsolattartó iroda részére meghatározott,

c) * 

d) *  a NAV szervezetén belül az Aktv. 43. § (1) bekezdésében megjelölt illetékes hatóság részére meghatározott,

e) *  a jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködésről és a 2073/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. május 2-ai 389/2012/EU tanácsi rendeletben szabályozott illetékes hatóság és központi jövedéki kapcsolattartó hivatal részére meghatározott,

f) * 

g) *  a Magyarországon megtartandó OECD nemzetközi adóügyi szeminárium lebonyolításával kapcsolatos

feladatokat.

5. Behajtási jogsegély

8. § A Központi Irányítás ellátja a behajtási jogsegéllyel kapcsolatos feladatok tekintetében

a) az Aktv. 4. § (4) bekezdés 4. pontja szerinti kapcsolattartó iroda, valamint

b) az Aktv. 4. § (4) bekezdés 6. pontja szerinti központi kapcsolattartó iroda

részére meghatározott feladatokat.

6. A pénzügyi információs egységként folytatott tevékenység

9. § *  A Kormány a Központi Irányítás szervezetén belül működő Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodát jelöli ki

a) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény (a továbbiakban: Pmt.) szerinti pénzügyi információs egységként működő hatóság,

b) az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti

ba) pénzügyi és vagyoni és

bb) pénzeszközök átutalására vonatkozó,

c) *  az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott nemzetközi szankcióban elrendelt kiviteli korlátozás alá eső termékekhez kapcsolódó finanszírozási, pénzügyi támogatási

korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv részére meghatározott feladatok ellátására.

7. * 

10. § * 

7/A. * 

10/A. § * 

7/B. * 

10/B. § * 

7/C. * 

10/C. § * 

III. FEJEZET

FELLEBBVITELI IGAZGATÓSÁG HATÁSKÖRE

11. § A Fellebbviteli Igazgatóság jár el

a) *  a vármegyei igazgatóságok,

b) a KAVIG,

c) a Repülőtéri Igazgatóság,

d) a Bevetési Igazgatóság és

e) a Szakértői Intézet

első fokon hozott döntéseivel, intézkedéseivel szemben induló jogorvoslati eljárásokban.

IV. FEJEZET

A VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁGOK, VALAMINT A REPÜLŐTÉRI IGAZGATÓSÁG HATÁSKÖRE ÉS ILLETÉKESSÉGE * 

8. A vármegyei igazgatóságok hatásköre * 

12. § *  A jogszabályban meghatározott állami adóhatósági, vámhatósági, valamint állami adó- és vámhatósági hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben – a Központi Irányítás, a KAVIG, a Repülőtéri Igazgatóság, a Bevetési Igazgatóság, valamint a Szakértői Intézet kizárólagos hatáskörébe utalt ügyek kivételével – első fokon a vármegyei igazgatóságok járnak el.

13. § * 

14. § *  A vármegyei igazgatóságok ellátják

a) a NAV szervezetén belül behajtási jogsegéllyel kapcsolatos, az Aktv. 4. § (4) bekezdés 5. pontjában megjelölt kapcsolattartó szerv részére meghatározott feladatokat,

b) a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény szerint kötelező bioüzemanyag-részarány teljesítésére továbbá a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére vonatkozó jelentések kezelésével, ellenőrzésével, bírság kiszabásával kapcsolatos feladatokat,

c) a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő információcserére és az érintett információk tárolására szolgáló elektronikus rendszerek kifejlesztésének, fenntartásának és alkalmazásának technikai szabályairól szóló, 2023. június 1-i (EU) 2023/1070 bizottsági végrehajtási rendelet 105. cikk (2) bekezdése szerinti utólagos adatrögzítést,

d) az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Csatlakozási tv.) 132. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos feladatokat, valamint

e) a 92/83/EGK tanácsi irányelvnek az alkoholtartalmú italok független kisüzemi termelőinek a jövedéki adó szempontjából történő tanúsítása és öntanúsítása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2021. december 17-i (EU) 2021/2266 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti feladatokat.

9. A Repülőtéri Igazgatóság hatásköre

15. § (1) *  A Repülőtéri Igazgatóság első fokon eljár azokban az ügyekben – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –, amelyeket európai uniós jogi aktus, törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe utal.

(2) *  A Repülőtéri Igazgatóság az (1) bekezdésben foglalt feladatok vonatkozásában nem végezheti

a) a jövedéki adóztatással és az adóellenőrzéssel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott elsőfokú hatósági feladatokat;

b) – a helyszíni szemle kivételével – a Jöt. szerinti engedélyezéssel és nyilvántartásba vétellel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott elsőfokú hatósági feladatokat;

c) a fémkereskedelmi hatósági feladatokat;

d) a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvényben (a továbbiakban: Rega. tv.) meghatározott adóztatási feladatokat;

e) a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ktdt.) foglalt hatósági feladatokat;

f) *  a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvényben az állami adó- és vámhatóság részére meghatározott feladatokat;

g) * 

h) *  az EMGA utólagos ellenőrzést, valamint a helyszíni szemle lefolytatását; valamint

i) az AEO feltételek vizsgálatát, az engedélyezett gazdálkodói engedély (a továbbiakban: AEO engedély) kiadását, az AEO státus nyomon követését, újraértékelését.

(3) *  A Repülőtéri Igazgatóság kiadja a Vtv. 130. §-a szerinti, a tranzitterület létesítéséről szóló engedélyt.

(4) A Repülőtéri Igazgatóság végzi légi forgalomban a Magyarország területén működő diplomáciai és konzuli képviseletek, a nemzetközi szervezetek, továbbá ezek személyzetének tagjai és családtagjai használatára érkező, illetve az általuk külföldi rendeltetéssel feladott áruk vámeljárás alá vonását, ha egyértelműen megállapítható, hogy a címzett vagy a feladó az említett személyi körbe tartozik.

(5) *  A Repülőtéri Igazgatóság hivatalból vagy kérelemre ellátja a vámazonosító szám kiadásával és nyilvántartásával, valamint érvénytelenítésével kapcsolatos feladatokat.

(6) *  A Repülőtéri Igazgatóság ellátja a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő információcserére és az érintett információk tárolására szolgáló elektronikus rendszerek kifejlesztésének, fenntartásának és alkalmazásának technikai szabályairól szóló, 2023. június 1-i (EU) 2023/1070 bizottsági végrehajtási rendelet 105. cikk (2) bekezdése szerinti utólagos adatrögzítést.

10. Általános illetékesség

16. § (1) Ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó kötelező jogi aktusa, törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik,

a) a magánszemély lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, mindezek hiányában utolsó ismert belföldi lakóhelye;

b) az egyéni vállalkozó, egyéni cég székhelye, ennek hiányában telephelye, több telephely esetében az elsőként bejelentett telephelye;

c) a jogi személy, illetve egyéb szervezet székhelye, ennek hiányában telephelye (a tevékenység gyakorlásának helye)

szerinti vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság jár el. * 

(2) Ha az (1) bekezdés a) pontja alapján az eljáró szerv nem állapítható meg, az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság jár el.

(3) *  Ha az (1) bekezdés b) és c) pontja alapján az eljáró szerv nem állapítható meg, az egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogi személy, illetve egyéb szervezet számviteli nyilvántartásának (könyvvezetés) helye szerinti vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság jár el. Ha a számviteli nyilvántartás (könyvvezetés) helye nem állapítható meg vagy az nem Magyarországon van, akkor – az eljárás lefolytatására illetékes szervet meghatározó jogszabályi rendelkezés hiányában – az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság jár el.

(4) *  Ha az eljárás meghatározott cselekmény végrehajtására irányul, az eljárást – kivéve az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 57/B. alcíme szerint folytatott eljárásokat – a cselekmény elvégzésének helye szerinti vármegyei igazgatóság folytatja le.

17. § *  Ha a vármegyei igazgatóság illetékessége az ellenőrzés megkezdését követően az illetékességi okban bekövetkezett változás miatt szűnik meg, vagy az illetékesség megszűnéséről a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság az ellenőrzés megkezdését követően szerez tudomást, akkor a megkezdett ellenőrzés befejezésére és – szükség szerint – a hatósági eljárás lefolytatására az ellenőrzést megkezdő vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság jár el.

18. § *  Ha a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adó- és vámhatóságot, az új eljárást – a 65. § (4) bekezdésében foglalt kivétellel – az első fokon eljáró vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság folytatja le.

19. § (1) *  A vármegyei igazgatóság, valamint a Repülőtéri Igazgatóság illetékességi területén kívül felettes szerve adott ügyre vonatkozó engedélyével végezhet – a mélységi ellenőrzés és az EMGA utólagos ellenőrzés kivételével – ellenőrzést. Ilyen esetben az ellenőrzést követő elsőfokú hatósági eljárást is ez a vármegyei igazgatóság folytatja le. Az EMGA utólagos ellenőrzés esetén a Különleges Szolgálat vezetője jelöli ki az EMGA utólagos ellenőrzést, valamint az ehhez kötődő Vtv. 201. § szerinti kapcsolódó vizsgálatot lefolytató vármegyei igazgatóságot.

(2) Az illetékességi területen kívül elvégzendő ellenőrzést a vizsgálattal érintett adózó székhelyén, a központi ügyintézés helyén, telephelyén, illetve a lakóhelyéhez, székhelyéhez, a központi ügyintézés helyéhez, telephelyéhez legközelebb eső hivatali helyiségben, illetve egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély adózó esetében – kérelmére – a bejelentett tartózkodási helyéhez legközelebb eső hivatali helyiségben kell lefolytatni.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti esetben az adóhatóság az adózót a lakóhelyéhez, székhelyéhez, a központi ügyintézés helyéhez, telephelyéhez legközelebb eső hivatali helyiségébe idézi, és az adózó az adóhatóság idézésében megjelölt helyen és időpontban nem jelent meg, és távolmaradását előzetesen, alapos okkal nem mentette ki vagy nyolc napon belül megfelelően nem igazolta, a továbbiakban az ellenőrzést az ellenőrzést végző adóhatóság a székhelye szerinti hivatali helyiségében folytatja le.

(4) *  A vármegyei igazgatóságok a NAV elnöke engedélyével jogosultak végrehajtási eljárás lefolytatására az illetékességi területükön kívül.

(5) *  Végrehajtási cselekmények foganatosítására a végrehajtást lefolytató vármegyei igazgatóság az illetékességi területével határos vármegyei igazgatóság területén a NAV elnöke engedélye nélkül jogosult.

(6) * 

20. § *  Ha a jogkövetési vizsgálat kapcsolódó vizsgálatként kerül lefolytatásra – ideértve azt az esetet is, amikor a kapcsolódó vizsgálatot a KAVIG-nak a 63. § (1) bekezdése szerinti hatáskörébe tartozó adózónál kell elvégezni – a vizsgálatot, valamint szükség szerint az azt követő hatósági eljárást az a vármegyei igazgatóság folytatja le, amelyik által folytatott ellenőrzés megalapozott lefolytatásához a kapcsolódó vizsgálatra szükség van, vagy ha – célszerűségi, szakmai szempontból indokolt – ez a vármegyei igazgatóság az ellenőrzés, és szükség szerint a hatósági eljárás lefolytatása céljából megkeresi az általános szabályok szerint arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vármegyei igazgatóságot.

21. § Halaszthatatlan ellenőrzési és eljárási cselekményeket az állami adó- és vámhatóság hatáskörrel rendelkező szerve az illetékességi területén kívül is végezhet, amelyről haladéktalanul tájékoztatja az illetékességgel rendelkező szervet.

11. Igazolásokkal, egyes nyilatkozatokkal, nyilvántartásba vétellel, bejelentéssel, tájékoztatással kapcsolatos különös illetékesség * 

22. § (1) *  Az adózó személyesen, postai vagy elektronikus úton előterjesztett beadványa alapján – a 63. § (1) bekezdés a), b) és d)–j) pontjában, valamint a 64. §-ban megjelölt adózók kivételével – az alábbi ügyekben a NAV bármelyik vármegyei igazgatósága, illetve a KAVIG is eljárhat: * 

a) *  az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti adóhatósági igazolásokkal kapcsolatos ügyintézés;

b) *  a magánszemély részére az adóazonosító jel kiadása, a vámazonosító szám kiadása és érvénytelenítése, valamint az adóigazolvánnyal és az adóazonosító jelnek az elektronikus személyazonosító igazolvány tárolóelemén történő elhelyezésével kapcsolatos ügyintézés;

c) *  az adószám kiadása, vámazonosító szám kiadása és érvénytelenítése közvetlenül az állami adó- és vámhatóságnál bejelentésre kötelezett személyek, illetve szervezetek részére;

d) az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettség bejelentéssel kapcsolatos ügyintézés;

e) az adózó egységes adó- és vámfolyószámlájával kapcsolatos tájékoztatás és kivonat kiadása ügyében;

f) az adózó bevallásaival kapcsolatos tájékoztatás és a feldolgozórendszerből nyomtatott adatállomány (kivonat) kiadásával kapcsolatos ügyintézés;

g) az adózó személyi jövedelemadó bevallásaival kapcsolatos ügyintézés;

h) a telefonos ügyintézést lehetővé tevő ügyfélazonosító-számmal kapcsolatos ügyintézés;

i) *  a személyi jövedelemadó meghatározott részének felajánlásáról szóló rendelkező nyilatkozatok átvétele és nyilvántartásba vétele, feldolgozása, érvényességének megállapítása;

j) az adózó állandó meghatalmazottjának, megbízottjának az erre a célra rendszeresített nyomtatványon tett bejelentésével kapcsolatos ügyintézés;

k) az adózóra vonatkozó egységes adóalany- és ügyfélnyilvántartásban szereplő adatokkal kapcsolatos tájékoztatás, kivonat kiadása ügyében;

l) * 

m) a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet szerinti működő adóalanyként történő nyilvántartásba vétellel, működő adóalanyi státusz igazolásával kapcsolatos ügyintézés;

n) *  a regisztráltexportőr-azonosító szám kiadása és a nyilvántartásba vett adatok módosítása;

o) *  az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 73. § (7) bekezdése, valamint az Itv. 74. § (1a) bekezdése szerinti, a 10 000 forintot meghaladó eljárási illetékkiszabás alapján történő megfizetése és az illetékköteles irat illetékkiszabásra történő bemutatása tényének igazolása.

(1a) *  A NAV bármelyik vármegyei igazgatósága, illetve a KAVIG is eljárhat az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 3/A. § (2) bekezdésében és 13. § (4) bekezdésében meghatározott feladatok ellátása során.

(1b) *  Az elektronikus, illetve az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló kormányrendelet szerint digitalizált, papíralapú dokumentumokra vonatkozó iratbetekintés ügyében – a 63. § (1) bekezdés a), b) és d)–j) pontjában, valamint a 64. §-ban megjelölt adózók kivételével – a NAV bármelyik vármegyei igazgatósága, illetve a KAVIG is eljárhat, kivéve, ha az iratbetekintési kérelem benyújtására folyamatban lévő ügyben kerül sor. Ez utóbbi esetben az az igazgatóság az illetékes, amelyiknél az eljárás folyamatban van.

(2) *  Az (1) és (1a) bekezdésében meghatározott ügyekben a 63. § (1) bekezdés e) és h) pontjában megjelölt adózó – a NAV elnöke által kijelölt ügyfélszolgálatokon személyesen benyújtott – beadványa alapján bármelyik vármegyei igazgatóság eljárhat.

(3) *  Hivatalból indult ügyekben – a 63. § (1) bekezdés a), b) és d)–j) pontjában, valamint a 64. §-ban megjelölt adózók kivételével – a NAV bármelyik, az ügyben eljáró területi szerve megállapíthat technikai azonosító számot, adóazonosító jelet, illetve az uniós vámazonosító számtól eltérő vámazonosító számot.

11/A. *  Támogató eljárással kapcsolatos különös illetékesség

22/A. § *  Támogató eljárás lefolytatására

a) a 63. § (1) bekezdés a), b) és d)–i) pontjában, valamint a 64. § (1) bekezdés a) pontjában megjelölt adózók esetében a KAVIG,

b) *  egyéb esetben bármelyik vármegyei igazgatóság és a KAVIG is jogosult.

11/B. *  Idézéssel kapcsolatos illetékesség

22/B. § *  Az ellenőrzési eljárásban az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 54. §-a szerinti idézés során az a vármegyei igazgatóság is eljárhat, amely az ellenőrzésre illetékességgel rendelkezik, illetve az ellenőrzésre a 19. § (1) bekezdése szerinti engedéllyel rendelkezik.

12. Munkáltatói adómegállapítással kapcsolatos különös illetékesség

23. § (1) *  A munkáltató (kifizető) és a magánszemély között az adóelőleg-levonással, illetve az adómegállapítással kapcsolatos vitában a munkáltató (kifizető) adóügyében eljáró vármegyei igazgatóság dönt.

(2) *  Ha a munkáltatónak több telephelye van, a hatósági eljárást az elsőként bejelentett telephely szerint illetékes vármegyei igazgatóság folytatja le. A később bejelentett telephely szerint illetékes vármegyei igazgatóság is jogosult az adózó telephelyén az egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére, illetve az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés lefolytatására.

13. Csoportos adóalanyisággal valamint együttműködő közösséggel kapcsolatos különös illetékesség

24. § (1) *  A csoportos adóalanyiság időszakában az a vármegyei igazgatóság jár el a csoport adóügyeiben és minden, a csoportos adóalanyisággal kapcsolatos eljárásban – különösen a csoport létrehozatalával, megszűnésével, a csoporthoz csatlakozással, a csoportból kiválással, a csoporttag vagy a kívül maradó adóalany felelősségének megállapításával, valamint a csoportazonosító számmal kapcsolatos eljárásokban –, amely a csoportos adóalanyiságban résztvevő tagok által kijelölt képviselő adóügyeiben egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

(2) *  A csoportazonosító szám törlése esetén a soron kívüli bevallási kötelezettséget az (1) bekezdés szerinti vármegyei igazgatóság részére kell teljesíteni.

(3) *  A csoportos adóalanyiság időszakában az (1) bekezdés szerinti vármegyei igazgatósághoz benyújtandó általános forgalmi adó bevallás, valamint a csoportazonosító szám törlése esetén benyújtandó soron kívüli adóbevallás ellenőrzését a csoport megszűnését követően is az (1) bekezdés szerinti vármegyei igazgatóság folytatja le.

(4) Az adóhatóság a csoportos adóalany általános forgalmi adó kötelezettségeinek teljesítését külön tartja nyilván.

25. § *  Az Áfa törvény 85. § (6) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti együttműködő közösség adóügyeiben az eljárást az együttműködő közösség képviselőjének (ennek hiányában a legutolsó képviselőjének) adóügyeiben eljáró vármegyei igazgatóság, az Áfa törvény 85. § (6) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti együttműködő közösség adóügyeiben az eljárást az együttműködő közösségnek minősülő adóalany adóügyeiben eljáró vármegyei igazgatóság folytatja le.

14. Elhunyt személy adómegállapításával kapcsolatos különös illetékesség

26. § *  Ha az adókötelezettség a vállalkozó magánszemély halála miatt szűnik meg, az Art. 147. §-a szerinti soron kívüli adómegállapítást az elhunyt magánszemély utolsó székhelye, ennek hiányában telephelye – több telephely esetén az elsőként bejelentett telephely – szerinti vármegyei igazgatóság folytatja le.

15. Mulasztási bírsággal és eljárási bírsággal kapcsolatos különös illetékesség * 

27. § (1) *  Ha az első fokon eljáró vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság eljárásában az illetékességi területéhez nem tartozó adózó (ügyfél), illetve adózónak (ügyfélnek) nem minősülő magánszemély terhére kell mulasztási bírságot, eljárási bírságot kiszabni, a bírság kiszabását az eljáró vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság végzi el.

(2) *  Ha az Art. alapján az adó- és vámhatóság által megállapított mulasztási bírság a felszámolót, a végelszámolót, illetve a vezető tisztségviselőt terheli, a mulasztási bírságot azon vármegyei igazgatóság szabja ki, amely a mulasztással érintett, felszámolás, végelszámolás, illetve kényszertörlési eljárás alatt álló adózó adóügyeiben egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

(3) *  Ha az ellenőrzést a vármegyei igazgatóság az illetékességi területén kívül végzi, és az Art. alapján megállapított mulasztási bírság a felszámolót, a végelszámolót, a volt végelszámolót, illetve a vezető tisztségviselőt, a volt vezető tisztségviselőt terheli, a mulasztási bírságot az eljáró vármegyei igazgatóság szabja ki.

16. Ellenőrzési ügyben alkalmazandó különös hatásköri és illetékességi szabályok * 

28. § (1) *  Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti általános megbízólevéllel végzett ellenőrzést követő hatósági eljárást az ellenőrzést lefolytató vármegyei igazgatóság, a KAVIG, illetve a Repülőtéri Igazgatóság végzi. A Bevetési Igazgatóság által általános megbízólevéllel lefolytatott ellenőrzést követő hatósági eljárásra az általános illetékességi szabályok szerinti vármegyei igazgatóság jogosult.

(1a) *  A Bevetési Igazgatóság által jogkövetési vizsgálat keretében lefolytatott helyszíni ellenőrzést követően az ellenőrzés befejezésére, illetve – amennyiben a tényállás tisztázása érdekében szükséges – a jogkövetési vizsgálat keretében további eljárási cselekmények lefolytatására, valamint a jogkövetési vizsgálatot követő hatósági eljárásra, a kapcsolódó vizsgálatra és a kiegészítő ellenőrzésre az általános illetékességi szabályok szerinti vármegyei igazgatóság jogosult.

(1b) *  Ha a helyszíni ellenőrzést az (1a) bekezdésben foglalt eljárásokon túl a Bevetési Igazgatóság végzi, akkor az ellenőrzést követő hatósági eljárásra az általános illetékességi szabályok szerinti vármegyei igazgatóság jogosult.

(2) *  Általános megbízólevéllel végzett ellenőrzés esetén az ellenőrzést lefolytató vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság jár el abban az esetben is, ha az ellenőrzés során nem az adózó terhére kerül mulasztási bírság kiszabásra.

(3) *  A Magyarország területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, székhellyel, az állami adó- és vámhatóság által kiadott adóazonosító számmal nem rendelkező külföldi természetes személy, jogi személy és egyéb szervezet tekintetében jogkövetési vizsgálat általános megbízólevéllel való lefolytatására – a KAVIG mellett – bármelyik más vármegyei igazgatóság is jogosult.

28/A. § *  Ha a szokásos piaci ármegállapításra irányuló eljárásban, az Aktv. III/A. Fejezetében szabályozott európai uniós kölcsönös egyeztető eljárásban, az Aktv. IV. Fejezetében szabályozott Választottbírósági Egyezmény szerinti eljárásban vagy az Aktv. IV/A. Fejezetében szabályozott adóegyezmények szerinti kölcsönös egyeztető eljárásban szükséges, az adópolitikáért felelős miniszter megkeresése alapján a jogkövetési vizsgálatot a KAVIG vagy az adózó tekintetében az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vármegyei igazgatóság folytatja le. Az ellenőrzést követő hatósági eljárást az ellenőrzést végző szerv folytatja le.

17. Illeték ügyben alkalmazandó különös illetékességi szabályok

29. § (1) Az öröklés után járó illetéket

a) az Itv. 89. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben

aa) *  ha a közjegyző székhelye Budapesten van, az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti vármegyei igazgatóság,

ab) *  az aa) alpontba nem tartozó esetben a közjegyző székhelye szerinti vármegyei igazgatóság;

b) az Itv. 89. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben

ba) *  ha a bíróság székhelye Budapesten van, az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti vármegyei igazgatóság,

bb) *  a ba) alpontba nem tartozó esetben a bíróság székhelye szerinti vármegyei igazgatóság;

c) *  az a) és b) pontba nem tartozó esetben az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, székhelye szerinti vármegyei igazgatóság, ennek hiányában az első helyen megjelölt vagyonszerző lakóhelye, székhelye szerint illetékes, a Magyar Állam öröklése esetén a NAV elnöke által kijelölt vármegyei igazgatóság

szabja ki.

(2) Az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetéket az a vármegyei igazgatóság szabja ki * 

a) amelynek illetékességi területén az ingatlan található, vagy

b) amelynek illetékességi területén a szerződésben első helyen megjelölt ingatlan fekszik,

feltéve, hogy a vagyonszerzés tárgya ingatlan-, vagy az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog, ha a szerződés több illetékügyben eljáró vármegyei igazgatóság illetékességi területén fekvő ingatlanra vonatkozik. * 

(3) *  Ingó vagy ingatlanhoz nem kapcsolódó vagyoni értékű jog ajándékozása vagy visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső megszerzése esetén az a vármegyei igazgatóság jár el, amelynek illetékességi területén a szerződésben első helyen feltüntetett szerző fél lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, illetve székhelye, ennek hiányában telephelye, illetve a tevékenység gyakorlásának helye [a továbbiakban együtt: lakóhely (székhely)] található. Ha az adózó belföldön nem letelepedett, akkor az illetéket az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság szabja ki.

(4) * 

(5) *  Az érdekelt fél indokolt kérelmére az e rendeletben megállapított illetékességtől eltérően a NAV elnöke az illeték kiszabására más vármegyei igazgatóságot is kijelölhet.

(6) *  Jogszabályi rendelkezés szerint kiállított lelet alapján az illetéket az a vármegyei igazgatóság szabja ki, amelynek illetékességi területén a fizetésre kötelezett, több fizetésre kötelezett esetében az, amelynek illetékességi területén az elsősorban fizetésre kötelezett, ha ez külföldi, a soron következő belföldi lakóhelye (székhelye) van. Ha minden fizetésre kötelezettnek az ország területén kívül van a lakóhelye (székhelye), az illetéket az a vármegyei igazgatóság szabja ki, amelynek illetékességi területén a leletet készítő szerv székhelye van. A leletet a vármegyei igazgatóságnak kell megküldeni.

(7) *  Jogszabályi rendelkezés szerint kiállított bírósági értesítés alapján az a vármegyei igazgatóság írja elő az illetékkötelezettséget, amelynek illetékességi területén az adós lakóhelye (székhelye) van. Ha a bírósági értesítés alapján az illeték megfizetésére több adós egyetemlegesen kötelezett, akkor az illetékkötelezettséget az a vármegyei igazgatóság írja elő az egyetemlegesen kötelezett adóstársaknak, amelynek illetékességi területén annak az adósnak a lakóhelye (székhelye) van, akinek a nevére kiállított bírósági értesítést az adóhatóság elsőként nyilvántartásba vette. Ha minden fizetésre kötelezettnek az ország területén kívül van a lakóhelye (székhelye), az illetéket az a vármegyei igazgatóság írja elő, amelynek illetékességi területén az értesítést kiállító szerv székhelye van.

30. § (1) *  Az illeték törlése iránti eljárásban az a vármegyei igazgatóság jár el, amelyik a 29. §-ban, illetve a 34. §-ban foglaltak szerint az illetéket kiszabta, megállapította.

(2) Az illeték visszatérítése iránti eljárásban

a) *  az Itv. 77. §-a szerinti, kiszabás alapján megfizetett illeték tekintetében az vármegyei igazgatóság, amelyik a 29. §-ban, illetve a 34. §-ban foglaltak szerint az illetéket kiszabta;

b) *  az Itv. 32. § (2) bekezdése szerinti, a jogorvoslati eljárásban megfizetett illeték tekintetében az ügyfél lakóhelye (székhelye), illetve a bíróság székhelye szerinti vármegyei igazgatóság;

c) *  az eljárás megindítása nélkül megfizetett, az Itv. 73. § (12) bekezdés első mondata szerinti, továbbá az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet 7. § (4) bekezdése szerinti illeték tekintetében az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerinti vármegyei igazgatóság;

d) *  az Itv. 94. §-a szerinti megrongálódott, tévesen felragasztott, továbbá feleslegessé vált illetékbélyeg tekintetében az eljáró hatóság, illetve bíróság székhelye vagy az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerinti vármegyei igazgatóság;

e) *  az Itv. 81. § (2) bekezdés első mondatában említett esetekben, ha az illeték megfizetése illetékbélyeggel vagy készpénzzel történt, az adózó lakóhelye (székhelye) szerinti vármegyei igazgatóság;

f) *  a cégbírósági eljárási illeték visszatérítése iránti eljárásban a cégbíróság székhelye szerint illetékes vármegyei igazgatóság

jár el.

(3) *  Ha az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján az illetékes vármegyei igazgatóság nem állapítható meg, akkor az illeték törlése, visszatérítése iránti eljárásban az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerinti vármegyei igazgatóság, belföldön nem letelepedett adózó esetén pedig az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság jár el.

31. § *  A vármegyei igazgatóságoknál indított eljárás tekintetében az Itv. 73. § (3) bekezdése szerinti, az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét előíró határozat meghozatalára irányuló eljárásban az a vármegyei igazgatóság jár el, amelyiknél az eljárás indult, illetve folyamatban van.

32. § *  Az illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó fizetési könnyítés, mérséklés iránti ügyben, illetve végrehajtási ügyekben – ideértve az Art. 76. §-a szerinti visszatartási jog gyakorlását is – az adózó adóügyeiben eljáró vármegyei igazgatóság jár el.

33. § *  Az Art. 147. §-a szerinti soron kívüli adómegállapítás során az illetéket is az adó soron kívüli megállapítására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vármegyei igazgatóság állapítja meg.

34. § *  Az illetékköteles irat illetékkiszabásra történő bemutatása tényének igazolása esetén az illetéket az a vármegyei igazgatóság szabja ki, amely az irat illetékkiszabásra történő bemutatását igazolta.

18. Vám- és jövedéki eljárásokkal kapcsolatos különös illetékesség

35. § *  (1) *  Az áruk vámeljárás alá vonása, az áruk uniós státuszának igazolása és az exportszállításokhoz igényelt származási igazolás kiadása és utólagos megerősítése – a nem preferenciális származás és a közös agrárpolitika hatálya alá tartozó termékek kivételével – tekintetében, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság illetékes, amelynél az árukat vám elé állítják.

(1a) *  A vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló 2009. november 16-i 1186/2009/EK tanácsi rendelet II. Cím I. fejezetében foglaltak alapján kérelmezett vámmentes szabad forgalomba bocsátás vámeljárás alá vonása tekintetében az a vármegyei igazgatóság jár el, amelynek illetékességi területére az érintett személy a szokásos lakóhelyét áthelyezi.

(2) *  Vámellenőrzés – ideértve az áruátengedést követő ellenőrzést is – lefolytatására – a 62. §-ban meghatározott kivétellel – az a vármegyei igazgatóság vagy a Repülőtéri Igazgatóság az illetékes, amelynél az ellenőrzéssel érintett árunyilatkozatot vagy az értesítést benyújtották, azzal, hogy a 90. § (6) bekezdése szerinti vámellenőrzések tekintetében a Bevetési Igazgatóság is eljárhat.

(3) *  Ha a vámellenőrzés – ideértve az áruátengedést követő ellenőrzést is – által érintett árunyilatkozatokat vagy értesítéseket több területi vámszervnél nyújtották be, a vámellenőrzés lefolytatására

a) a magánszemély lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, ennek hiányában utolsó ismert belföldi lakóhelye;

b) az egyéni vállalkozó, egyéni cég székhelye, ennek hiányában telephelye, ennek hiányában tevékenysége gyakorlásának helye;

c) a jogi személy, illetve egyéb szervezet székhelye, ennek hiányában telephelye, ennek hiányában tevékenysége gyakorlásának helye

szerint illetékes területi szerv jogosult.

(3a) * 

(3b) *  A felettes szerv célszerűségi, szakmai szempontok alapján – a (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az illetékes területi szervet az áruátengedést követő ellenőrzés lefolytatására kijelölheti.

(3c) *  Ha az illetékesség a (2) és (3) bekezdés alapján nem állapítható meg, a vámellenőrzést az a területi szerv folytatja le, amelynél az ellenőrzés lefolytatható.

(4) Ha vámellenőrzés a vámügyi engedélyekkel folytatott tevékenységek jogszerűségének ellenőrzésére irányul, a vámellenőrzést az érintett személy állandó üzleti telephelye szerint illetékes területi szerv is lefolytathatja.

(5) *  Vámügyekben az engedélyezési eljárás lefolytatását – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság végzi, amelynek az illetékességi területén a kérelmező vámügyi tevékenységekkel kapcsolatos főkönyveit vezetik, vagy ahol ezek hozzáférhetőek, és ahol a határozat hatálya alá eső tevékenységeknek legalább egy részét végezni fogják.

(5a) *  A Vámkódex 22. cikke szerinti kérelem vagy engedély kapcsán AEO feltételek vizsgálata, nyomon követése érdekében a szükséges eljárási cselekményt a 40. § vagy a 69. § alapján eljáró igazgatóság folytatja le.

(6) Az (5) bekezdéstől eltérően a kérelmező székhelye (lakóhelye) szerinti vármegyei igazgatóság, vagy ha a kérelmező székhelye a Repülőtéri Igazgatóság illetékességi területén van, a Repülőtéri Igazgatóság végzi * 

a) * 

b) a könyvelés szerinti elkülönülés engedélyezését,

c) az A.TR. engedélyezett exportőri tevékenység engedélyezését,

d) az INF 4 adatlap hitelesítését,

e) *  a preferenciális származó helyzet igazolására feljogosító elfogadott exportőri tevékenység engedélyezését,

f) *  Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i, 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 73. cikke szerinti egyszerűsítés engedélyezését, kivéve kapcsolatban álló személyek közötti ügyletekkel kapcsolatos engedélyezését.

(6a) *  A Vámkódex 173. cikk (3) bekezdéshez kapcsolódó vám-árunyilatkozat módosítására az a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri igazgatóság jogosult, amelyiknél a módosítással érintett vám-árunyilatkozatot az alapeljárás során benyújtották.

(7) *  A Vámkódex 230. cikke alapján a TIR-műveletek engedélyezett címzetti státusa, illetve az áruk uniós árutovábbítási eljárás alá vonására jogosító, a Vámkódex 233. cikk (4) bekezdés b) pontja szerinti engedélyezett címzetti státus kapcsán az engedélyezési feladatokat az érkeztetés helye szerint illetékes vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság látja el. Abban az esetben, ha több igazgatóság is illetékes – mivel több érkeztetési helyszín van – az engedélyezési feladatokat az az igazgatóság látja el, ahová a kérelmet először benyújtják.

(8) *  A Vámkódex 233. cikk (4) bekezdés a) pontja szerinti engedélyezett feladói státus kapcsán az engedélyezési feladatokat az indítás helye szerint illetékes vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság látja el. Abban az esetben, ha több igazgatóság is illetékes – mivel több indítási helyszín van – az engedélyezési feladatokat az az igazgatóság látja el, ahová a kérelmet először benyújtják.

(9) *  Az Áfa törvény 4. számú mellékletében meghatározott engedélyezési feladatokat az adóraktár működési helye szerinti vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság látja el. Az adóraktár felügyeletét az a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság látja el, amelynek illetékességi területén az adóraktár található.

(10) *  A vámszabad területen történő ellenőrzéseket, valamint az ilyen területen történő építkezésre vonatkozó előzetes hozzájárulást az a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság végzi, amelynek az illetékességi területén a vámszabad terület található.

(11) *  A Magyar Honvédség és a Magyarországon állomásozó fegyveres erők valamely egysége érdekében vagy által, 302. NATO- vagy 302. EU-formanyomtatvány használatával végzett árumozgások esetén a vámellenőrzések és vámalakiságok lefolytatására valamennyi vármegyei igazgatóság, a Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság és a Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

(12) *  A 302. NATO- vagy 302. EU-formanyomtatványoknak az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. november 24-i 2447/2015/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: VA) 286. cikk a) pontja, valamint a 286a. cikk a) pontja szerinti előzetes hitelesítésére a Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság jogosult.

(13) *  Az egyes szellemi tulajdonjogokat sértő áruk elleni vámhatósági intézkedésekről szóló 556/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésében és 2. § (2) bekezdésében meghatározott vámhatósági feladatokat országos illetékességgel az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság látja el.

36. § *  (1) *  A vámösszegek megállapítása, valamint azok beszedése, könyvelése annak a vármegyei igazgatóságnak, illetve a Repülőtéri Igazgatóságnak a feladata, amelynek illetékességi területén a vámtartozás keletkezett vagy a Vámkódex 87. cikke alapján keletkezettnek kell tekinteni.

(2) *  Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a vámösszegek megállapítása az áruátengedést követő ellenőrzés vagy felülellenőrzés eredménye, a vámtartozás összegének megállapítása, azok beszedése, könyvelése iránt az áruátengedést követő ellenőrzés esetén az áruátengedést követő ellenőrzést lefolytató szerv, felülellenőrzés esetén a felülellenőrzést lefolytató szerv intézkedik.

37. § *  (1) *  A helyhez kötött szállítóberendezéssel szállított áru tekintetében a behozatali és kiviteli irányú forgalom esetén egyaránt a helyhez kötött szállítóberendezést üzemeltető gazdálkodónak a szállított áru mennyiségének hiteles mérési adatait nyilvántartó székhelye, telephelye szerinti vármegyei igazgatóság jár el.

(2) *  A helyhez kötött szállítóberendezéssel szállított áruk árutovábbítás keretében történő vámfelügyeletének módszereiről szóló megállapodás megkötésében az eljárás jogosultjának a szállított áru mennyiségének hiteles mérési adatait nyilvántartó székhelye, telephelye szerinti vármegyei igazgatóság illetékes.

38. § *  Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes rendelkezéseit kifejtő részletes szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2015. július 28-i 2446/2015/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 163. cikke szerinti vám-árunyilatkozat útján történő engedélyt az a vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság adhatja ki, amelynek illetékességi területén az árut vámeljárás alá bejelentik.

39. § (1) *  A Vtv. 146. §-ban meghatározott biztosíték nyújtása alóli mentességet a mentességre jogosult székhelye, magyarországi székhely hiányában a telephelye szerinti vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság állapítja meg.

(2) *  A tranzitterület – Vtv. 130. §-ban meghatározott – felügyeletét és a belépési engedélyek érvényesítését a nemzetközi közforgalmú repülőtér helye szerinti vármegyei igazgatóság, Budapesten a Repülőtéri Igazgatóság látja el.

(3) *  A vámok és az azokkal együtt kiszabott, beszedett egyéb terhek visszafizetése vagy elengedése tekintetében a döntéshozatallal, felügyelettel és a végrehajtással kapcsolatos feladatokat a könyvelést végző vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság látja el.

(4) *  A nyilvános és nem nyilvános repülőtereken az egységes vámtechnológiai rend és a légi közlekedés védelme szempontjából a NAV-ra háruló feladatok tekintetében a Repülőtéri Igazgatóság illetékessége Magyarország területére, továbbá a légi forgalom tekintetében Pest vármegye közigazgatási területére terjed ki.

40. § Az AEO feltételek vizsgálatát, az AEO engedély kiadását, az AEO státus nyomon követését, újraértékelését * 

a) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén található, és a kérelmező nem kiemelt adózó, az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság;

b) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Heves vármegye vagy Nógrád vármegye területén található, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság;

c) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Hajdú-Bihar vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Jász-Nagykun- Szolnok vármegye területén található, a Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság;

d) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Veszprém vármegye területén található, a Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság;

e) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Győr-Moson-Sopron vármegye, Vas vármegye vagy Zala vármegye területén található, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság;

f) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Csongrád-Csanád vármegye területén található, a Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság;

g) *  ha a kérelmező székhelye vagy lakóhelye Baranya vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye területén található, a Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság

végzi.

41. § *  Az AEO feltételek vizsgálata, az AEO engedély kiadása, az AEO státus nyomon követése, újraértékelése során a vármegyei igazgatóság illetékességi területén kívül is eljárhat.

42. § *  A TIR rendelet 4. §-a szerinti feladat ellátására a nemzetközi áruforgalom számára megnyitott határátkelőhelyeken, illetve az ország belterületén működő valamennyi vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

43. § * 

44. § (1) *  Jövedéki ügyben az eljárást

a) az engedélyes, – az e) pontban foglalt kivétellel – a nyilvántartásba vett személy és a hivatalos zár felhasználó telephelye,

b) *  a Jöt. 44. §-a, 46. §-a, 48. §-a, 50. §-a és 52. §-a szerinti tevékenységet végző személy, a jövedéki kiskereskedő, a postai szolgáltató, futár- vagy csomagszállítást végző szolgáltató, a jövedéki termék megsemmisítését végző személy és más jogellenes tevékenységet folytató személy tevékenységének helye,

c) a kenőolaj Jöt. 49. §-a szerinti szállítását végző személy Magyarországra történő belépésének helye,

d) a magánfőzésben alkalmazott desztillálóberendezésre vonatkozó szakvélemény elkészítése, valamint az elkobzott jövedéki termék és desztillálóberendezés megsemmisítése ügyében az eljáró önkormányzati adóhatóság helye,

e) a regisztrált szárított, illetve fermentált dohányt termelő, előállító, tároló azzal kereskedő földterületének, telephelyének helye

szerinti vármegyei igazgatóság, illetve a Repülőtéri Igazgatóság végzi. * 

(2) *  Az (1) bekezdéstől eltérően a 10. alcímben foglalt általános illetékességi szabályok alkalmazandók:

a) az adóztatási,

b) az engedélyezési, nyilvántartásba vételi,

c) a jövedéki biztosíték nyújtásával kapcsolatos,

d) a hivatalos zár előállításával kapcsolatos adatszolgáltatási,

e) *  a Jöt. 44. §-a, 47. §-a, 62. §-a és 69. §-a szerinti tevékenység bejelentésével kapcsolatos

ügyekben.

(3) * 

(4) *  A dohánytermékek nyomonkövethetőségéről és biztonsági eleméről szóló 72/2018. (IV. 16.) Korm. rendelet szerinti kötelezettségek ellenőrzését az ellenőrzött telephelye, üzlete szerinti vármegyei igazgatóság és a Repülőtéri Igazgatóság végzi.

45. § *  Az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság folytatja le az EMGA utólagos ellenőrzést, valamint a helyszíni szemlét azon személyek tekintetében – ide nem értve a KAVIG hatáskörébe tartozó kiemelt adózókat –, akiknek, illetve amelyeknek székhelye Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén található.

45/A. § *  (1) Az EMGA utólagos ellenőrzést végző területi szerv helyszíni szemlét illetékességi területén kívül is végezhet.

(2) A Vtv. 201. §-a szerinti kapcsolódó vizsgálatot az EMGA utólagos ellenőrzést végző területi szerv folytatja le, vagy indokolt esetben az ellenőrzés lefolytatása céljából megkeresi az arra az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező területi szervet.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben az EMGA utólagos ellenőrzést végző területi szerv a Vtv. 201. §-a szerinti kapcsolódó vizsgálatot illetékességi területén kívül is végezheti.

19. Rendészeti feladatokkal kapcsolatos különös illetékesség

46. § *  A vármegyei igazgatóság folytatja le a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján végzett ellenőrzése során felderített jogsértéssel kapcsolatos hatósági eljárást.

47–48. § * 

49. § A NAV hatáskörébe tartozó szabálysértések miatt Budapesten az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság jár el azzal, hogy a Repülőtéri Igazgatóság illetékességi területén elkövetett szabálysértés esetén az eljárás lefolytatására – ha a szabálysértési eljárás gyorsabb és eredményesebb lefolytatása indokolja – a Repülőtéri Igazgatóság is jogosult.

50. § * 

51. § * 

52. § (1) *  Fémkereskedelmi hatósági ügyben a telephely szerinti vármegyei igazgatóság is jogosult – ide nem értve a Budapest közigazgatási területén lefolytatott helyszíni szemlét és hatósági ellenőrzést, valamint a 90. § (2) bekezdés a) pontja szerinti hatósági ellenőrzést – az illetékességi területén lévő telephely helyszíni szemléjének, illetve hatósági ellenőrzésének elvégzésére azzal, hogy a hatósági eljárást, ebben az esetben is az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vármegyei igazgatóság, illetve a KAVIG folytatja le.

(2) Budapest közigazgatási területén a Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság látja el a fémkereskedelmi hatósági feladatokat. A Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság ellátja továbbá Budapest közigazgatási területén a fémkereskedelmi hatósági ellenőrzési feladatokat azon kiemelt adózó tekintetében, amelynek székhelye Budapest közigazgatási területén található, valamint az olyan külföldi személy tekintetében, aki (amely) Magyarország területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, illetve lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezik azzal, hogy a hatósági ellenőrzést követő hatósági eljárást a KAVIG folytatja le.

(3) *  A Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság illetékességi területén ellátja a fémkereskedelmi hatósági ellenőrzési feladatokat azon kiemelt adózó tekintetében, amely székhelye illetékességi területén található, valamint az olyan külföldi személy tekintetében, aki (amely) Magyarország területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, illetve lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezik azzal, hogy a hatósági ellenőrzést követő hatósági eljárást a KAVIG folytatja le.

(4) *  Budapest és Pest vármegye közigazgatási területén kívül Magyarország területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, illetve lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi személy tekintetében a fémkereskedelmi hatósági ellenőrzés lefolytatására a Bevetési Igazgatóság jogosult.

(5) *  Magyarország területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, az állami adó- és vámhatóság által kiadott adószámmal nem rendelkező külföldi természetes személy tekintetében – a (3) bekezdés szerint eljárni jogosult vármegyei igazgatóság mellett – a Bevetési Igazgatóság jogosult a fémkereskedelmi hatósági ellenőrzés lefolytatására.

(6) *  A (4) és (5) bekezdés alapján végzett fémkereskedelmi hatósági ellenőrzést követő hatósági eljárást az ellenőrzés helye szerinti vármegyei igazgatóság végzi.

53. § A külföldön működő magyar határkirendeltség, illetve a Magyarország területén működő külföldi vámhivatalok illetékességére a vonatkozó nemzetközi egyezmény rendelkezései az irányadóak.

20. Regisztrációs adóval kapcsolatos különös illetékesség

54. § (1) A Rega. tv.-ben meghatározott adóztatási feladatok végrehajtására elsőfokú adóhatósági jogkörben a következők szervek járnak el

a) *  a vármegyei (fővárosi) igazgatóságok, illetve azon kiemelt adózók tekintetében, amelyeknek a székhelye Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén található a KAVIG;

b) *  a Magyar Honvédség Pápa Bázis Repülőterén dolgozó EU tagországain kívüli állampolgárok tekintetében a Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság;

c) a regisztrációs adónak a Rega. tv. 10/A–10/G. §-ában foglalt különös szabályok szerint történő megállapítása, beszedése és ellenőrzése tekintetében

ca) *  ha a kérelmező lakóhelye vagy székhelye Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye vagy Szabolcs- Szatmár-Bereg vármegye területén található, a Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság,

cb) *  ha a kérelmező lakóhelye vagy székhelye Budapest, Baranya vármegye, Fejér vármegye, Heves vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Nógrád vármegye, Pest vármegye vagy Tolna vármegye területén található, a Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság,

cc) *  ha a kérelmező lakóhelye vagy székhelye Győr-Moson-Sopron vármegye, Somogy vármegye, Vas vármegye, Veszprém vármegye vagy Zala vármegye területén található, a Vas Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság.

(2) *  A regisztrációs adó-visszatérítési eljárásban a regisztrációs adó megállapítására irányuló eljárást lefolytató szerv jár el.

(3) *  Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetben a regisztrációs adóval kapcsolatos adóellenőrzés lefolytatását a regisztrációs adó megállapítására irányuló eljárást lefolytató szerv végzi.

21. *  Szerencsejáték üggyel kapcsolatos különös illetékesség

55. § *  A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által elkobzott dolog értékesítése, illetve megsemmisítése érdekében az elkobzott dolog helye szerinti vármegyei igazgatóság intézkedik.

56. § * 

21/A. *  A mögöttes felelősség érvényesítésével kapcsolatos különös illetékességi szabályok

56/A. § *  (1) *  Az Art. 59. § (1) bekezdés b)–g) pontja, valamint 60. §-a alapján, kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személlyel szembeni határozatot, valamint az Avt. 48. § (4) bekezdése, 65. § (9) bekezdése, 70. § (8) bekezdése, 82. § (5) bekezdése, 90. § (3) bekezdése, 91. § (7) bekezdése, 102. §-a, 112. §-a, valamint 113. § (3) bekezdése szerinti döntést – figyelemmel a 81/A. §-ban foglaltakra – az a vármegyei igazgatóság hozza meg, amely az eredeti adós-adózó adóügyeiben hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, kivéve a törvényi kezesség esetét.

(2) *  A 81/A. §-ban foglaltakra is figyelemmel az Art. 59. § (1) bekezdés a), h) és i) pontja szerinti határozatot a kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy, az Art. 59. § (3) bekezdése szerinti határozatot a fióktelep, az Avt. 90. § (4) bekezdése szerinti határozatot az árverés nyertese, az Áfa törvény 150. §-a szerinti határozatot a kezes adóügyeiben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vármegyei igazgatóság hozza meg.

21/B. *  A különleges gazdasági övezet tekintetében a vármegyei önkormányzat képviselő-testülete által megállapított adóval kapcsolatos különös illetékességi szabályok * 

56/B. § *  A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet szerinti különleges gazdasági övezet tekintetében a vármegyei önkormányzat képviselő-testülete által megállapított adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat első fokon az a vármegyei igazgatóság látja el, amelynek illetékességi területén a vármegyei önkormányzat székhelye található. Ha a különleges gazdasági övezet tekintetében a Pest Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése jogosult az adó megállapítására, az általa megállapított adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat első fokon a Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság látja el.

21/C. *  Telefonos ügyintézésre vonatkozó különös illetékességi szabály

56/C. § *  A telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszerben történő egyedi ügyintézést és tájékoztatást a KAVIG hatáskörébe tartozó adózók kivételével – az általános illetékesség szerint illetékes vármegyei igazgatóság mellett – az adózó általános illetékességétől függetlenül a rendszer véletlenszerű ügyelosztása alapján, országos illetékességgel a NAV Baranya, Csongrád-Csanád és Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága látja el.

21/D. *  A gépjárműadóval kapcsolatos különös illetékesség

56/D. § *  Az adóztatási feladatokat az ideiglenes rendszámtáblával ellátott gépjármű esetében a gépjárműre kiadott ideiglenes forgalomban tartási engedélyben, illetve ideiglenes forgalmi engedélyben megjelölt lakóhely, székhely (ideértve a fióktelepet is) szerint illetékes vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatóság látja el.

V. FEJEZET

A KAVIG HATÁSKÖRE

22. A KAVIG általános hatásköre

57. § (1) *  A KAVIG első fokon eljár a hatáskörébe tartozó adózók – adó- és vámhatósági hatáskörbe tartozó – hatósági ügyeiben az illetékügyek, az Avt. 57. alcíme szerinti meghatározott cselekmények, és a Csatlakozási tv. 132. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos feladatok kivételével.

(2) Ha az eljárást a KAVIG folytatja le – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a kapcsolódó eljárási illeték ügyében is eljár.

(3) *  A KAVIG a nem természetes személy részére behozott nemesfémtárgyak – a kizárólag tudományos, egészségügyi, oktatási vagy ipari célt szolgáló nemesfémtárgyak kivételével –, valamint drágakövek tekintetében végzi az árutovábbítás vámeljárás lefolytatását, a vámraktározás, valamint az átmeneti megőrzés engedélyezését.

(3a) *  Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint, jogkövetési vizsgálat keretében az adózónál fellelhető eszközök informatikai adatmentését, adatelemzését és az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek, informatikai rendszerek vizsgálatát a KAVIG bármely adózónál jogosult lefolytatni.

(4) Az adózó személyesen, postai vagy elektronikus úton előterjesztett beadványa alapján a KAVIG eljárhat a 22. §-ban meghatározott ügyekben.

23. A KAVIG különös hatásköri szabályai egyes eljárások vonatkozásában

58. § * 

59. § *  Az Air. 20. § (3) bekezdése szerinti, a pénzügyi képviselőt terhelő bejelentési kötelezettséget a KAVIG számára kell teljesíteni.

60. § *  A KAVIG folytatja le az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó, az állami garancia (kezesség) beváltásához kapcsolódó eljárást.

61. § A KAVIG kizárólagos hatáskörébe tartozik

a) az elektromos vezetéken szállított energia tekintetében valamennyi vámeljárás lefolytatása;

b) *  a biztonsági papírok tekintetében a szabad forgalomba bocsátás, az aktív feldolgozási eljárás, a passzív feldolgozási eljárás, az ideiglenes behozatali eljárás, valamint a meghatározott célra történő felhasználási eljárás lefolytatása és az ahhoz kapcsolódó szállítási engedélyek ellenőrzése;

c) *  a halasztott vámfizetés engedélyezése, kivéve, ha a halasztott vámfizetési engedélyt – legalább részben – a Vámkódex 166. cikk (2) bekezdése vagy a 182. cikk (1) bekezdése szerinti engedélyhez tervezik használni;

d) a különleges zárak jóváhagyása;

e) az egységes árutovábbítási eljárások szerinti TC32 Egyedi garanciajegy kibocsátásának engedélyezése;

f) *  a kötelezettségvállalás engedélyezése;

g) *  jövedéki ügyben a kezességvállalási engedély kiadása;

h) a vámmentes vámkezelésre jogosultak körét szabályozó NGM rendelet szerinti engedélyek kiadása;

i) az Áfa törvényben meghatározott, a termékimporthoz kapcsolódó adófizetési kötelezettség önadózás útján történő teljesítésének engedélyezése;

j) *  az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény és mellékletei kihirdetéséről szóló 2005. évi CLXVIII. törvény és az áruk ideiglenes behozatali eljárás alá vonására vonatkozó A. T. A. igazolványról szóló Vámegyezmény és módosítása kihirdetéséről szóló 2017. évi CLXIX. törvény szerinti ATA- és CPD-igazolványokkal kapcsolatos jogsértésekkel vagy szabálytalanságokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása, továbbá a tagállamokkal történő koordinációs feladatok ellátása;

k) a csomagküldő kereskedő adóügyi képviselőjének nyilvántartásba vétele;

l) *  a nem természetes személy részére behozott nemesfémtárgyak – a kizárólag tudományos, egészségügyi, oktatási vagy ipari célt szolgáló nemesfémtárgyak kivételével –, valamint a drágakövek tekintetében

la) a szabad forgalomba bocsátás vámeljárás lefolytatása,

lb) a kiviteli eljárás lefolytatása,

lc) az aktív feldolgozási eljárás lefolytatása,

ld) a passzív feldolgozási eljárás lefolytatása,

le) az ideiglenes behozatali eljárás lefolytatása, valamint

lf) a meghatározott célra történő felhasználási eljárás lefolytatása;

m) a TIR rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése, valamint a 2. § (4) bekezdése szerinti feladatok ellátása, továbbá a nemzetközi árutovábbításhoz kapcsolódó okmányok továbbítása;

n) a légi forgalom kivételével a Magyarország területén működő diplomáciai és konzuli képviseletek, a nemzetközi szervezetek, továbbá ezek személyzetének tagjai és családtagjai használatára érkező, illetve az általuk külföldi rendeltetéssel feladott áruk vámeljárás alá vonása, ha egyértelműen megállapítható, hogy a címzett, illetve a feladó az említett személyi körbe tartozik;

o) *  a zárjegyekkel kapcsolatos elsőfokú feladatok ellátása, kivéve a zárjegy felhasználásának helyszíni ellenőrzése és elszámolása, valamint az azt követő hatósági eljárás;

p) *  a belföldön nem letelepedett személy jövedéki engedélyezési ügyében folytatott eljárás;

q) *  a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes rendelkezéseire vonatkozó, a szükséges elektronikus rendszerek működésbe lépéséig alkalmazandó átmeneti szabályok tekintetében történő kiegészítéséről, valamint az 2015/2446/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról szóló, felhatalmazáson alapuló 2016/341/EU bizottsági rendelet 25. cikk (1) bekezdése szerinti engedélyezés, illetve a 41. cikke szerinti ellenőrzési feladatok elvégzése;

r) az államháztartási bevételi számlára előírás nélküli téves befizetés magyarországi székhellyel nem rendelkezők részére kérelemre történő visszautalással kapcsolatos feladatok ellátása;

s) a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt forgalmi érték meghatározása;

t) *  a Vámkódex 35. cikke szerinti kötelező érvényű felvilágosítás határozatok kiadása;

u) *  a kapcsolatban álló személyek közötti ügyletek esetén a Vámkódex 73. cikke szerinti egyszerűsítés engedélyezése.

62. § *  A KAVIG végzi a 61. § b) pontja szerinti esetekben és a 61. § l) pont lc)–lf) alpontjában felsorolt különleges eljárások esetében a 38. § szerinti vám-árunyilatkozat útján történő engedély kiadását, továbbá a 61. § a), b), l) és n) pontja szerinti feladatok ellátásával összefüggő vámellenőrzést, ideértve az áruátengedést követő ellenőrzést is.

24. A KAVIG különös hatásköri szabályai egyes adózók vonatkozásában

63. § (1) *  Kizárólag a KAVIG jár el az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó adók, költségvetési támogatások tekintetében a regisztrációs adó, illetve az illetékügyek kivételével, ide nem értve a soron kívüli adómegállapítás során kiszabott, valamint az Itv. 73. § (3) bekezdése szerinti, az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét, illetve ha jogszabály másként nem rendelkezik

a) az alábbi, az Áfa törvény alapján adó-visszatérítésre jogosult személyek, illetve szervek adó-visszatérítés iránti kérelmének elbírálása során

aa) a belföldön nem letelepedett adóalany,

ab) a diplomáciai és hivatásos konzuli képviselet, diplomáciai és hivatásos konzuli képviselet tagja, a Magyarország által nemzetközi szervezetként elismert szervezet vagy annak képviselete, nemzetközi szervezet tisztviselője,

ac) az Észak-atlanti Szerződés tagállamának fegyveres ereje,

ad) az Egyesült Királyság fegyveres ereje,

ae) *  a külföldi illetőségű, közhasznú tevékenységet folytató személy, szervezet belföldi beszerzései, továbbá a külföldi illetőségű adományozótól származó pénzbeli adomány külföldi illetőségű kedvezményezettje belföldi beszerzései, igénybevett szolgáltatásai,

af) az Európai Közösség, az Európai Atomenergia Közösség, az Európai Központi Bank, az Európai Beruházási Bank, és az Európai Közösségek által létrehozott olyan szervezetek, amelyekre vonatkozik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló, 1965. április 8. napján kelt jegyzőkönyv, az e jegyzőkönyvben és a végrehajtásáról vagy a szervezet székhelyegyezményéről szóló – jogszabályban kihirdetett – nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint;

b) a diplomáciai és konzuli képviseletek, az ezekkel egy tekintet alá eső nemzetközi szervezetek, szervek által foglalkoztatott belföldi adóügyi illetőséggel rendelkező magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel összefüggő adókötelezettségek tekintetében;

c) a Magyarország területén székhellyel, telephellyel, lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi személy adóügyében;

d) a fióktelepnek nem minősülő telephelyen gazdasági tevékenységet folytató külföldi vállalkozás adóügyében;

e) *  a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a nemzetbiztonsági szolgálatok, az Országgyűlési Őrség, továbbá azok hivatásos és szerződéses állományú tagjai, köztisztviselői, kormánytisztviselői és közalkalmazottai, honvédelmi alkalmazottai és rendvédelmi igazgatási alkalmazottai adóügyében;

f) a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek, továbbá az olyan gazdasági társaságok adóügyeiben, amelyekben az állam tulajdonosi jogainak gyakorlója a honvédelemért felelős miniszter;

g) a rendészetért felelős miniszter, illetve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága felügyelete és irányítása alá tartozó gazdasági társaságok adóügyeiben, amelyekben az állam tulajdonosi jogainak gyakorlója a rendészetért felelős miniszter, illetve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága;

h) *  a NAV elnökének, foglalkoztatottjainak, munkavállalóinak, valamint tisztjelöltjeinek adóügyében, kivéve a helyszíni ellenőrzéssel megvalósuló Jöt. szerinti ellenőrzést;

i) *  a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 7. mellékletében és az Áfa törvény XIX/A–XIX/B. Fejezetében meghatározott, belföldön gazdasági céllal nem letelepedett adóalanyok adóügyeiben, valamint az Art. XXIII. fejezetében meghatározott adóügyekben, és

j) *  az olyan állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok adóügyeiben, melyek tevékenysége honvédelmi érdekhez kapcsolódik az illetékes miniszter rendelete alapján.

(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a KAVIG jár el a NAV adóügyeiben az illetékügyek kivételével, ide nem értve az Itv. 73. § (3) bekezdése szerinti, az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét.

(3) *  A KAVIG jogszabályban meghatározottak szerint ellátja a Jöt. szerinti adó diplomáciai és a konzuli képviselet és a diplomáciai és konzuli képviselet tagja, valamint a nemzetközi szervezet és a nemzetközi szervezet tagja által történő visszaigénylésével kapcsolatos feladatokat.

(4) *  A KAVIG a NAV elnökének utasítására, honvédelmi, bűnmegelőzési, bűnfelderítési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási vagy nemzetbiztonsági érdekek által indokolt esetben a hatáskörébe nem tartozó, a Magyar Honvédséggel, a rendvédelmi szervekkel illetve a nemzetbiztonsági szolgálatokkal szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál is végezhet az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó eljárásokban ellenőrzést. Ebben az esetben az ellenőrzés eredménye alapján megindítandó hatósági eljárást is a KAVIG folytatja le.

(5) *  Ha a KAVIG által folytatott ellenőrzés megalapozott lefolytatásához a jogkövetési vizsgálat kapcsolódó vizsgálatként való lefolytatására van szükség olyan adózónál, amely (aki) nem tartozik a KAVIG különös hatáskörébe, a kapcsolódó vizsgálatot, valamint az azt követő hatósági eljárást a KAVIG folytatja le, vagy – ha célszerűségi, szakmai szempontból indokolt – a KAVIG az ellenőrzés és szükség szerint a hatósági eljárás lefolytatása céljából megkeresi az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vármegyei igazgatóságot.

64. § *  (1) A KAVIG jár el:

a) a részvénytársasági formában működő hitelintézetek és biztosítók, valamint

b) *  az illetékügyek kivételével – ide nem értve az Itv. 73. § (3) bekezdése szerinti, az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét – az a) pontba nem tartozó, Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén székhellyel rendelkező, jogszabályban meghatározott kiemelt adózók adóügyeiben, ideértve az 56/B. § szerinti adóügyeket is.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában nem tekinthető kiemelt adózónak a csoportos adóalany abban az esetben sem, ha a külön jogszabályban meghatározottak szerint kiemeltnek minősül.

65. § (1) Ha az adózó az adóév első napján megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek, amelyek alapján kiemelt adózónak minősül és a KAVIG hatáskörébe tartozik, a KAVIG hatáskörébe utalt adóügyekben három adóéven át akkor is a KAVIG jár el, ha ezen időtartam alatt bármely adóévben az adózó bevallása szerint nem felel meg az előírt értékhatároknak.

(2) Ha az adózó jogutódlással jött létre – ide nem értve a szétválást –, akkor is a KAVIG hatáskörébe tartozik, ha jogelődje megfelelt a KAVIG hatáskörét megalapozó jogszabályban meghatározott feltételeknek.

(3) *  Ha a KAVIG hatásköre az ellenőrzés megkezdését követően szűnik meg, a megkezdett ellenőrzés befejezésére és – szükség szerint – a hatósági eljárás lefolytatására a KAVIG jogosult. Ha az adózó az ellenőrzés megkezdését követően az (1) bekezdés vagy a 63. § (1) bekezdés c) pontja alapján a KAVIG hatáskörébe kerül, a megkezdett ellenőrzés befejezésére és – szükség szerint – a hatósági eljárás lefolytatására az ellenőrzést megkezdő vármegyei igazgatóság a jogosult.

(3a) *  Ha az adózó az ellenőrzés megkezdését követően jogutódlással úgy szűnik meg, hogy a jogutód a KAVIG hatáskörébe kerül, a jogelőd adókötelezettségeinek, költségvetési támogatásainak vizsgálatára irányuló ellenőrzés lefolytatására, a hatósági eljárás lefolytatására, a jogelődre hatáskörrel és illetékességgel vagy a jogelőd ellenőrzésére a 19. § (1) bekezdése szerinti engedéllyel rendelkező megyei igazgatóság jogosult.

(4) *  Ha a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adóhatóságot, és az új eljárás megkezdését megelőzően a KAVIG – (1) bekezdés szerinti – hatásköre megszűnt, az új eljárást az adózó székhelye szerinti vármegyei igazgatóság folytatja le. Ha a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adóhatóságot, és az új eljárás megkezdését megelőzően az adózó a KAVIG – (1) bekezdés szerinti – hatáskörébe kerül, az új eljárást a KAVIG folytatja le.

66. § A KAVIG jogszabályban meghatározott azon kiemelt adózók tekintetében, akiknek a székhelye Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén található, első fokon ellátja az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe utalt feladatokat és a jövedéki ügyek intézését, kivéve * 

a) *  a Vtv.-ben meghatározott vámigazgatási feladatokat (ide nem értve a budapesti és Pest vármegyei kiemelt adózók tekintetében végzett áruátengedést követő ellenőrzést, ha annak KAVIG általi lefolytatása célszerűségi, szakmai szempontból indokolt), továbbá az EMGA utólagos ellenőrzést, valamint az e rendelet alapján a hatáskörébe utalt vámigazgatási feladatokat;

b) a NAV tv. 13. § (8) bekezdés e) pontja szerinti mélységi ellenőrzést;

c) * 

d) *  a 44. § (1) bekezdés szerinti eljárásokat, a helyszíni ellenőrzéssel megvalósuló Jöt. szerinti ellenőrzést, a Jöt. 44. § (1) bekezdése és a Jöt. 69. §-a szerinti tevékenység bejelentésével kapcsolatos ügyeket, továbbá a Jöt. szerinti engedélyezéssel és nyilvántartásba vétellel kapcsolatos egyéb helyszíni eljárások megtartását, és

e) a fémkereskedelmi ellenőrzést.

67. § *  A preferenciális származó helyzet igazolására feljogosító elfogadott exportőri tevékenység engedélyezését, az engedélyes mérlegelői tevékenység, valamint a könyvelés szerinti elkülönítés engedélyezését azon, jogszabályban meghatározott kiemelt adózók tekintetében, akiknek székhelye Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén található, a KAVIG végzi.

68. § (1) *  Ha a KAVIG hatáskörébe tartozó adózó csődeljárás, felszámolási, kényszertörlési, végelszámolási, szerkezetátalakítási vagy reorganizációs eljárás alá kerül, illetve vele szemben vagyonrendezési eljárást rendelnek el, az ezekkel kapcsolatos feladatokat is a KAVIG látja el.

(2) *  A KAVIG helyszíni végrehajtási cselekmények lefolytatására az eljárási cselekmény helye szerinti vármegyei, illetve fővárosi igazgatóságot is megkeresheti.

69. § *  (1) *  Az AEO feltételek vizsgálatát, az AEO engedély kiadását, az AEO státus nyomon követését, újraértékelését azon kiemelt adózók tekintetében, amelyeknek a székhelye Budapest, illetve Pest vármegye közigazgatási területén található, a KAVIG végzi.

(2) Az AEO feltételek vizsgálata, az AEO engedély kiadása, az AEO státus nyomon követése, újraértékelése során a KAVIG illetékességi területén kívül is eljárhat.

70. § * 

71. § *  A KAVIG folytatja le a hatáskörébe tartozó adózók esetében az EMGA utólagos ellenőrzést, valamint a helyszíni szemlét.

72. § A KAVIG folytatja le a fémkereskedelmi hatósági eljárást az 52. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott esetekben.

73. § A Magyarország területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, illetve lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi személy fémkereskedelmi hatósági ügyében – a fémkereskedelmi ellenőrzés kivételével – a KAVIG jár el.

74. § (1) *  A KAVIG azon adózók tekintetében, akiket a csomagküldő kereskedő adóügyi képviselőjeként nyilvántartásba vett, a nyilvántartásba vételt követően végzi az elsőfokú vámhatósági feladatokat, valamint a jövedéki adóztatással, adóellenőrzéssel és engedélyezéssel, továbbá a Jöt. szerinti nyilvántartásba vétellel kapcsolatos jogszabályban meghatározott elsőfokú hatósági feladatokat.

(2) Ha az adózó megszünteti a csomagküldő kereskedő adóügyi képviselői tevékenységét, az adózó tekintetében a nyilvántartásba vétel megszűnését követő három adóéven át továbbra is a KAVIG jár el az (1) bekezdés szerinti hatáskörében.

75. § *  A Magyarország területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, illetve lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi személy jövedéki ügyében – a 44. § (1) bekezdés c) pontja és a helyszíni ellenőrzéssel megvalósuló Jöt. szerinti ellenőrzés kivételével – a KAVIG jár el.

76. § * 

77. § A KAVIG hatáskörébe tartozó adózó mint munkáltató (kifizető) és a magánszemély között az adóelőleg-levonással, illetve az adómegállapítással kapcsolatos vitában a KAVIG dönt.

78. § (1) *  A KAVIG által az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti általános megbízólevéllel végzett ellenőrzést követő hatósági eljárásra az ellenőrzést lefolytató KAVIG rendelkezik különös hatáskörrel.

(2) Általános megbízólevéllel végzett ellenőrzés esetén az ellenőrzést végző KAVIG folytatja le az eljárást abban az esetben is, ha az ellenőrzés során nem az adózó terhére kerül mulasztási bírság kiszabásra.

(3) *  Ha a vármegyei igazgatóságok által az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti általános megbízólevéllel végzett ellenőrzést követően a hatósági eljárást a KAVIG különös hatáskörébe tartozó adózóval szemben kell lefolytatni, azokban az esetekben az ellenőrzést lefolytató vármegyei igazgatóság rendelkezik hatáskörrel.

79. § (1) A KAVIG jár el a csoportos adóalanyiság időszakában a csoport adóügyeiben, és minden, a csoportos adóalanyisággal kapcsolatos eljárásban, különösen a csoport létrehozatalával, megszűnésével, a csoporthoz csatlakozással, a csoportból kiválással, a csoporttag vagy a kívül maradó adóalany felelősségének megállapításával, valamint a csoportazonosító számmal kapcsolatos eljárásokban, ha a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok által kijelölt képviselő adóügyeiben egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

(2) A KAVIG folytatja le az eljárást

a) az Áfa törvény 85. § (6) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti együttműködő közösség, valamint

b) az Áfa törvény 85. § (6) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti együttműködő közösség adóügyeiben,

ha az a) pont esetében az együttműködő közösség képviselője (képviselő hiányában a legutolsó képviselőjének) adóügyeiben, b) pont esetében az együttműködő közösségnek minősülő adóalany adóügyeiben a KAVIG jár el.

80. § (1) *  Ha a KAVIG eljárásában a különös hatáskörébe nem tartozó adózó, illetve adózónak nem minősülő magánszemély terhére kell mulasztási bírságot, eljárási bírságot kiszabni, a bírság kiszabására a KAVIG rendelkezik különös hatáskörrel és illetékességgel.

(2) *  Ha az Art. alapján az adóhatóság által megállapított mulasztási bírság a felszámolót, a végelszámolót, illetve a vezető tisztségviselőt terheli, a mulasztási bírságot az a vármegyei igazgatóság szabja ki, amely a mulasztással érintett, felszámolás, végelszámolás, illetve kényszertörlési eljárás alatt álló adózó adóügyeiben egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

81. § * 

81/A. § *  Az 56/A. § szerinti határozatot a KAVIG hozza meg, ha – a törvényi kezesség esetének kivételével – az eredeti adós-adózó adóügyeiben vagy az 56/A. § (2) bekezdésében meghatározottak vonatkozásában a KAVIG rendelkezik hatáskörrel.

VI. FEJEZET

A BŰNÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS A BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁGOK HATÁSKÖRE ÉS ILLETÉKESSÉGE

25. A NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesének feladatai * 

82. § (1) *  A NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese (a továbbiakban: bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes) * 

a) *  dönt a Bűnügyi Főigazgatóság által folytatott büntetőeljárás során az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint elbírált panasszal kapcsolatos fellebbezésről;

b) * 

c) hatékonysági szempontból ellenőrzi a Bűnügyi Főigazgatóság és területi szerveinek bűnügyi szakmai tevékenységét.

(2) * 

26. A Bűnügyi Főigazgatóság hatásköre

83. § *  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) által a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények vonatkozásában a Bűnügyi Főigazgatóság gyakorolja a nyomozó hatósági jogkört:

a) az ötmilliárd forintot meghaladó értékre üzletszerűen, bűnszövetségben, vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények esetében,

b) az a) pontba nem tartozó olyan bűncselekmények esetében, amelyeket az elkövető személye vagy az elkövetés körülményei, illetve a bűncselekmény társadalomra veszélyességének kiemelkedő foka miatt a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója saját hatáskörben, vagy a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes javaslatára a Bűnügyi Főigazgatóság hatáskörébe von, illetve utal.

84. § *  A Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója egyedi ügyekben a 83. § a) pontjában meghatározott nyomozóhatósági jogkörét a bűnügyi igazgatóságra ruházhatja át, ha ezt a nyomozási cselekmények hatékonyabb elvégzése indokolja.

85. § *  Ha az adott bűncselekmény vonatkozásában hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóságtól a nyomozó hatósági jogkört a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója a 83. § b) pontja alapján a Bűnügyi Főigazgatóság vagy a 84. §-a alapján a bűnügyi igazgatóság hatáskörébe utalta vagy vonta, kizárólag a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatójának saját hatáskörben vagy a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes javaslata alapján meghozott döntés értelmében kerülhet sor az ügynek az arra eredetileg hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóság részére történő visszaadására.

86. § (1) A Bűnügyi Főigazgatóság

a) *  titkos információgyűjtést végez;

b) *  ellátja a Be. által a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények tekintetében a fedett nyomozói tevékenységgel kapcsolatos feladatokat;

c) *  ellátja a NAV vámigazgatási, jövedéki igazgatási, fémkereskedelmi, szabálysértési és nyomozó hatósági jogkörében eljárva a NAV rendelkezése alá került dolgok kezelésével, valamint az elkobzott áruval kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat;

d) ellátja a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló törvény szerinti, a NAV nyomozó szervét érintő feladatokat;

e) *  végzi a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmény megakadályozása, megszakítása érdekében a tetten ért vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy elfogását;

f) *  végzi a fokozottan veszélyesnek minősülő olyan elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személy őrzését, kísérését, akinek szökésétől, erőszakos magatartásától, illetve a kiszabadítására, a büntetőeljárásban való részvétele alól történő kivonására irányuló külső fellépéstől lehet tartani;

g) *  a büntetőeljárással összefüggésben személyi védelemben részesíthető személyekről és a személyi védelem ellátásának szabályairól szóló 41/2018. (III. 13.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés d)–f) pontja, valamint (2) bekezdése szerinti módon ellátja a NAV nyomozó szervei által elrendelt személyi védelmet;

h) *  az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai rendszerről, az adatgyűjtés és -feldolgozás részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint bűnügyi statisztikai feladatokat lát el.

(2) A Bűnügyi Főigazgatóság – az eljáró szerv megkeresésére – ellátja az (1) bekezdés c) pontjában nem szereplő eljárásokban lefoglalt, a NAV rendelkezése alá került dolgok szállításával és tárolásával kapcsolatos feladatokat is.

27. A bűnügyi igazgatóságok hatásköre

87. § (1) *  A bűnügyi igazgatóságok a 83–86. §-ban foglaltak figyelembevételével nyomozó hatósági jogkört gyakorolnak.

(2) A bűnügyi igazgatóságok hatáskörükben ellátják a NAV tv. IV. Fejezete szerinti felhatalmazott szerv feladatait.

28. Illetékességi szabályok

88. § (1) A Bűnügyi Főigazgatóság a 83. §-ban és a 86. §-ban meghatározott feladatait országos illetékességgel látja el.

(2) *  Az (1) bekezdés figyelembevételével a Be. 34. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmények esetében az előkészítő eljárás lefolytatására és a nyomozásra az a bűnügyi igazgatóság az illetékes, amelynek az illetékességi területén a bűncselekményt elkövették.

(3) Ha az elkövetés helye nem állapítható meg, az a bűnügyi igazgatóság jár el, amelynek az illetékességi területén a bűncselekményt felderítették.

(4) *  Ha az elkövető a bűncselekményt külföldön követte el, az elkövető lakcíme, ennek hiányában a tényleges tartózkodási helye szerint illetékes bűnügyi igazgatóság jár el.

(5) Ha az elkövető több területi bűnügyi igazgatóság illetékességi területén követett el bűncselekményt, az a bűnügyi igazgatóság illetékes, amely az ügyben korábban intézkedett (megelőzésen alapuló illetékesség).

(6) *  A Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója az előkészítő eljárás és a nyomozás lefolytatására azt a bűnügyi igazgatóságot is kijelölheti, amelynek eljárása a területén végzendő eljárási cselekmények száma miatt vagy a hatékonyabb bűnüldözés érdekében indokolt.

(7) A bűnügyi igazgatóságok közötti illetékességi összeütközés esetén a Bűnügyi Főigazgatóság dönt.

89. § *  Az előkészítő eljárást vagy a nyomozást folytató bűnügyi igazgatóság az illetékességi területén kívül eljárási cselekményt a Bűnügyi Főigazgatóság és az illetékes bűnügyi igazgatóság egyidejűleg történő, előzetes értesítése mellett végezhet. Halasztást nem tűrő esetben végzett eljárási cselekményről, illetve ha a tájékoztatás megtétele a szükséges eljárási cselekmény eredményességét, időszerűségét veszélyezteti, az értesítést utólag haladéktalanul meg kell tenni.

VII. FEJEZET

A BEVETÉSI IGAZGATÓSÁG HATÁSKÖRE

29. A Bevetési Igazgatóság hatásköre

90. § (1) *  A Bevetési Igazgatóság

a) *  – az adóellenőrzés kivételével – ellátja a NAV hatáskörébe tartozó jogszabálysértések megelőzése és felderítése érdekében az állami adó- és vámhatóság feladatát meghatározó jogszabályokban előírt helyszíni ellenőrzéseket és egyéb helyszíni eljárási cselekményeket, így különösen az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 82. §-a szerinti ellenőrzéseket, valamint a jogkövetési vizsgálatokat, továbbá ellenőrzi a pénztárgépek üzemeltetésével, szervizelésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítését;

b) végzi a NAV tv. 36/M. §-a szerinti feladatokat;

c) megteszi a vám- és jövedéki jogszabályok és a NAV vámszerveinek feladatait meghatározó egyéb jogszabályok megsértésének észlelése, gyanúja esetén a jogsértés megszüntetése, mértékének felderítése és a bizonyítékok biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket;

d) ellátja az eljárása során észlelt bűncselekmény gyanúja esetén a helyszín és a bizonyítékok biztosítását, halasztást nem tűrő esetben lefoglalást foganatosít, és a hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóság felé megteszi a szükséges intézkedéseket;

e) *  a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes egyedi engedélyével közreműködik a vármegyei adó- és vámigazgatóságokon, azok határátkelőhelyein, valamint a Repülőtéri Igazgatóságnál felmerülő egyes feladatok ellátásában;

f) *  a NAV nyomozó szerveinek felkérése alapján végrehajtja a büntetőeljárásban elrendelt elővezetést, valamint

g) *  ellátja a NAV tagként történő képviseletét – a Fővárosi Védelmi Bizottság kivételével – a területi és helyi védelmi bizottságokban.

(2) *  Kizárólag a Bevetési Igazgatóság végzi

a) a fémkereskedőnek nem minősülő személy helyszíni eljárást igénylő fémkereskedelmi hatósági ellenőrzését;

b) a NAV tv. 13. § (8) bekezdés e) pontja szerinti mélységi ellenőrzéseket;

c) a szabálysértési eljárásban elrendelt elővezetés végrehajtását;

d) a nyomozó hatóság felkérése alapján az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek őrzését, kísérését;

e) a – 86. § (1) bekezdés g) pontja szerint ellátott személyi védelem kivételével – NAV nyomozó szervei által elrendelt személyi védelmet;

f) az őrzésvédelmi − így különösen a Pénzügyminisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete és a NAV feladatellátása szempontjából kiemelkedően fontos objektum védelmével kapcsolatos − feladatokat;

g) a NAV saját hatáskörében lefoglalt dolgok élőerős őrzésével, kísérésével összefüggő feladatokat, valamint anyagi javak őrzését, kísérését és szállítását, továbbá a NAV más szervének felkérése alapján a lefoglalt dolgok megsemmisítése során a helyszín biztosítását;

h) a szolgálati kutyavezetők és szolgálati kutyák kiképzését, melyet térítés ellenében a rendvédelmi szervek, a Magyar Honvédség, valamint a hasonló tevékenységet ellátó külföldi társszervek részére is végezhet;

i) a NAV tv. 36/E. § (3) bekezdése alapján meghatározott feladatokat;

j) a NAV tulajdonát képező fegyverzeti és rendészettechnikai eszközök kezelését a NAV Országos Fegyverzeti Raktárban;

k) *  az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek vagy vizsgálatainak zavartalan lefolytatásához szükséges pénzügyőri támogatást.

(3) * 

(4) *  A Bevetési Igazgatóság hivatalból ellátja – a vármegyei igazgatóságok, a Repülőtéri Igazgatóság, valamint a KAVIG mellett – a vámazonosító szám megállapításával, nyilvántartásával és érvénytelenítésével kapcsolatos feladatokat.

(5) *  A Bevetési Igazgatóság folytatja le

a) a Jöt. szerinti gyorsított eljárást az általa felderített jogsértések esetén;

b) az ismeretlen személy által hátrahagyott jövedéki termékekkel kapcsolatos eljárást, ha az első intézkedést a Bevetési Igazgatóság tette;

c) *  a Kkt. alapján végzett ellenőrzése során felderített jogsértéssel kapcsolatos hatósági eljárást;

d) az általa felderített, a NAV hatáskörébe tartozó szabálysértések tekintetében a szabálysértési eljárást, ha az eljárás gyorsabb és eredményesebb lefolytatása indokolja.

(6) *  Az (1) bekezdés a) pontja alapján a Bevetési Igazgatóság vámellenőrzést kizárólag a vámfelügyelet alatt álló áruk tekintetében végez.

(7) * 

VIII. FEJEZET

A SZAKÉRTŐI INTÉZET HATÁSKÖRE

30. A Szakértői Intézet hatásköre

91. § A Szakértői Intézet

a) az Európai Unió tagállamaiban kötelező érvénnyel bíró tarifális és származási felvilágosítás (KTF és KSZF) határozatokat ad ki;

b) *  a jövedéki termékre és az abból előállított termékre kötelező érvényű KN-kód besorolás határozatot ad ki;

c) külön jogszabályban meghatározott esetekben a NAV szervek, illetve más hatóság kirendelésére igazságügyi szakértőként jár el;

d) *  termékhamisítási ügyekben fizikai, kémiai vizsgálatokat végez, és azzal kapcsolatosan véleményt ad ki;

e) végzi a NAV szervek által vett minták műszaki, analitikai vizsgálatát és azok tarifális besorolására vonatkozó véleményt készít, valamint végzi a jövedéki termékek adójogi minősítését;

f) *  ügyfél kérelmére tarifális besorolásra vagy laboratóriumi vizsgálatra vonatkozó, illetve jövedéki termékek adójogi minősítését tartalmazó szakmai véleményt ad ki;

g) mobil laboratóriumi szolgálatot üzemeltet;

h) *  a NAV szervek, illetve más hatóság kirendelésére a jövedéki termékekből mintavételt végez,

i) a feladatok ellátása érdekében alkalmazott kutatás-fejlesztési tevékenységet lát el;

j) *  végzi a NAV szervek által beküldött, a kereskedelmi áruforgalomban érkező, tiltott, engedélyhez kötött ismeretlen vegyi anyag analitikai vizsgálatát, szerkezete megállapítását, amely alapján szakmai véleményt ad ki.

IX. FEJEZET

A KÉPZÉSI, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KULTURÁLIS INTÉZET, AZ INFORMATIKAI INTÉZET VALAMINT A GAZDASÁGI ELLÁTÓ IGAZGATÓSÁG FELADATA

92. § (1) *  A Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet a NAV humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó, valamint a NAV személyi állományának rendvédelmi orvosi és pszichológiai alapellátást biztosító, továbbá egészségügyi, pszichológiai, és a NAV pénzügyőri állományának fizikai alkalmasságát vizsgáló és minősítő szerve.

(2) *  A NAV az alkalmassági minősítés kialakításához szükséges vizsgálatokat a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban és az Észak-Pesti Centrum Kórház – Honvédkórházban is végeztetheti.

(3) *  Az Informatikai Intézet a NAV informatikai feladatokat ellátó szerve, amely feladatait a NAV tv. 13. § (2) bekezdés i) pontja szerinti gazdasági társasággal együttműködve látja el.

(4) *  A Gazdasági Ellátó Igazgatóság a NAV operatív gazdálkodási feladatainak megvalósítása keretében

a) pénzügyi, számviteli, finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási feladatokat lát el,

b) illetményszámfejtést végez,

c) közreműködik a beszerzések előkészítésében és lebonyolításában, valamint

d) üzemeltetési és ellátási feladatainak végrehajtásával támogatja a központi és területi szervek működését.

X. FEJEZET * 

A TÁJÉKOZTATÁSI IGAZGATÓSÁG HATÁSKÖRE * 

93. § *  A Tájékoztatási Igazgatóság

a) a telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszeren keresztül tájékoztatást ad az adó- és vámjogszabályok értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdésekben,

b) ellátja a NAV írásbeli tájékoztatási tevékenységét, melynek keretében megválaszolja az írásban vagy elektronikus úton érkezett, az adójogszabályok értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket.

XI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

31. Hatályba léptető rendelkezés

94. § Ez a rendelet 2016. január 1-jén lép hatályba.

32. Átmeneti rendelkezések

95. § (1) Az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő felülellenőrzéseket, valamint a Központi Hivatalban folyamatban lévő eljárásokat – a (10) bekezdésben foglaltak kivételével – a Központi Irányítás folytatja le.

(2) Az e rendelet hatálybalépésekor

a) megyei adóigazgatóságnál,

b) megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságnál,

c) a regionális adó főigazgatóságnál, valamint

d) a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságnál

mint elsőfokú hatóságnál folyamatban lévő eljárásokat az e rendelet szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei igazgatóságok folytatják le azzal, hogy a vám- és pénzügyőri főigazgató kijelölése alapján a megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság illetékességi területén kívül végzett, folyamatban lévő EMGA utólagos ellenőrzéseket a kijelölt megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság székhelye szerinti megyei igazgatóság folytatja le.

(2a) *  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességéről szóló 485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 85/2016. (IV. 13.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő (2) bekezdés szerinti eljárásokat a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti szerv székhelye szerinti megyei igazgatóságok folytatják le azzal, hogy a vám- és pénzügyőri főigazgató kijelölése alapján a megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság illetékességi területén kívül végzett, folyamatban lévő EMGA utólagos ellenőrzéseket a kijelölt megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság székhelye szerinti megyei igazgatóság folytatja le.

(3) Az e rendelet hatálybalépésekor

a) a Kiemelt Adózók Adóigazgatóságánál,

b) a Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságánál, valamint

c) a Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságnál

mint elsőfokú hatóságnál folyamatban lévő eljárásokat a KAVIG folytatja le.

(4) Az e rendelet hatálybalépésekor:

a) az 1. számú Repülőtéri Igazgatóságnál,

b) a 2. számú Repülőtéri Igazgatóságnál, valamint

c) a Repülőtéri Főigazgatóságnál

mint elsőfokú hatóságnál folyamatban lévő eljárásokat a Repülőtéri Igazgatóság folytatja le.

(5) Az e rendelet hatálybalépésekor még el nem bírált, pénzügyőr intézkedése ellen benyújtott panasz elbírálására jogosult szerv

a) – ha a pénzügyőr az (1)–(4) bekezdés szerinti szerv állományába tartozik –, az (1)–(4) bekezdés szerinti rendelkezésekben meghatározott szerv,

b) – ha a pénzügyőr a Bevetési Főigazgatóság állományába tartozik –, a Bevetési Igazgatóság.

(6) *  Az e rendelet hatálybalépésekor még el nem bírált, a Bűnügyi Főigazgatóság által folytatott büntetőeljárás során közigazgatási hatósági eljárásban elbírált panasszal kapcsolatos fellebbezést, valamint a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója kizárására vonatkozó indítványt haladéktalanul meg kell küldeni elbírálásra a bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatok ellátásáért felelős szakmai helyettes részére.

(7) *  Az e rendelet hatálybalépését megelőzően a NAV bűnügyi elnökhelyetteséhez megküldött, ügyészi utasítás elleni felterjesztés felettes ügyészhez történő továbbításáról a bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatok ellátásáért felelős szakmai helyettes dönt.

(8) Az e rendelet hatálybalépésekor

a) a regionális adó főigazgatóságnál,

b) a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságnál,

c) a Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságnál, valamint

d) a Repülőtéri Főigazgatóságnál

mint másodfokú hatóságnál vagy felettes szervnél folyamatban lévő eljárásokat – a felülellenőrzési ügyek kivételével – a Fellebbviteli Igazgatóság folytatja le.

(9) Az e rendelet hatálybalépésekor

a) a regionális adó főigazgatóságnál,

b) a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságnál,

c) a Kiemelt Adó- és Vám Főigazgatóságnál,

d) a Repülőtéri Főigazgatóságnál

folyamatban lévő közigazgatási peres eljárásokban a perbeli képviseletet – a felülellenőrzési ügyek kapcsán folyamatban lévő közigazgatási perek kivételével – perbeli jogutódként a Fellebbviteli Igazgatóság látja el.

(10) E rendelet hatálybalépésekor a Központi Hivatal által felülellenőrzési ügyekben, valamint a Pénzmosás Elleni Információs Iroda által hozott döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek alapján folyamatban lévő másodfokú eljárásokban a NAV-ot irányító miniszter jár el. A felülellenőrzési ügyek kapcsán folyamatban lévő, és a Pmt. szerinti feladatok ellátása során hozott másodfokú döntésekkel szemben folyamatban lévő közigazgatási peres eljárásokban a perbeli képviseletet – perbeli jogutódként – a NAV-ot irányító miniszter látja el.

(11) E rendelet hatálybalépését követően azokban az ügyekben, amelyekben az elsőfokú eljárást a Kiemelt Ügyek és Adózók Adóigazgatósága központosított ellenőrzés keretében folytatott le, a bíróság az adóhatóságot új eljárásra utasítja, az új eljárást az adózó tekintetében illetékes megyei igazgatóság folytatja le, kivéve, ha az alapeljárást a (3) bekezdés a) pontjában hivatkozott szerv folytatta le.

96. § *  (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességéről szóló 485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet és az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 506/2021. (VIII. 19.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Korm. rendelet) megállapított 65. § (3) bekezdését azon, a Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a hatáskör 63. § (1) bekezdés c) pontja szerinti változására a Korm. rendelet hatálybalépését követően került sor.

(2) A Korm. rendelettel megállapított 65. § (3a) bekezdését azon, a Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a hatáskör jogutódlásra tekintettel történő változására a Korm. rendelet hatálybalépését követően került sor.

97. § * 

33. Az Európai Unió jogának való megfelelés

98. § (1) A

a) 7. § b) pontja az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről és a 77/799/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. február 15-ei 2011/16/EU tanácsi irányelvnek;

b) 7. § c) pontja a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló, 2003. június 3-ai 2003/48/EK tanácsi irányelvnek;

c) 8. §-a és a 14. § a) pontja az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2010. március 16-ai 2010/24/EU tanácsi irányelvnek;

d) *  3/C. § és a 9. §

da) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

db) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelv, valamint a 2009/138/EK és a 2013/36/EU irányelv módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

dc) a pénzügyi és egyéb információk bizonyos bűncselekmények megelőzése, felderítése, nyomozása és a vádeljárás lefolytatása céljából történő felhasználásának megkönnyítését szolgáló szabályok megállapításáról, valamint a 2000/642/IB tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1153 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) A 7. § a) pontja a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló, 2010. október 7-ei 904/2010/EU tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(3) *  Az 5. § d) és e) pontja, valamint a 71. § a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról, valamint az 1306/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2021. december 2-i (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását szolgálja.

(3a) *  Az 5. § l) pontja, a 14. § c) pontja és a 15. § (6) bekezdése a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő információcserére és az érintett információk tárolására szolgáló elektronikus rendszerek kifejlesztésének, fenntartásának és alkalmazásának technikai szabályairól szóló, 2023. június 1-i (EU) 2023/1070 bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(4) *  Az 35. § (13) bekezdése a szellemi tulajdonjogok vámhatósági érvényesítéséről és az 1383/2003/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 12-ei 608/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását szolgálja.

(5) *  A 15. §, a 35. §, a 36–42. §, a 61–62. § és a 67. § az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 159. cikkének végrehajtását szolgálja.

(6) *  A 14. § e) pontja a 92/83/EGK tanácsi irányelvnek az alkoholtartalmú italok független kisüzemi termelőinek a jövedéki adó szempontjából történő tanúsítása és öntanúsítása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2021. december 17-i (EU) 2021/2266 bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

34. * 

99. § * 

1. melléklet a 485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi és területi szerveinek székhelye és illetékessége

A) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervei

1. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

B) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal területi szervei

1. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Intézete, székhelye Budapest.

2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete, székhelye Budapest.

3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Budapest.

4. *  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér; Airport Business Park, 2220 Vecsés Lőrinci út 59–61. (helyrajzi szám: Vecsés 0148/41 és 0148/43); Airport City, 2220 Vecsés (helyrajzi szám: Vecsés 6030/9–12; továbbá nyilvános és nem nyilvános repülőtereken az egységes vámtechnológiai rend és a légi közlekedés védelme szempontjából a NAV-ra háruló feladatok tekintetében Magyarország területe, a légi forgalom tekintetében Pest vármegye közigazgatási területe.

5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

6. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

7. Nemzeti Adó- és Vámhivatal vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatóságai: * 

a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – Budapest I., II., III., IV., V. és XIII. kerületének közigazgatási területe;

b) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest VI., VII., VIII., X., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületének közigazgatási területe;

c) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – Budapest IX., XI., XII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. és XXIII. kerületének közigazgatási területe;

d) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – Pest vármegye közigazgatási területe;

e) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun vármegye közigazgatási területe;

f) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe – e rendeletben meghatározott eltérésekkel – Baranya vármegye közigazgatási területe;

g) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Békéscsaba, illetékességi területe Békés vármegye közigazgatási területe;

h) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Miskolc, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye közigazgatási területe;

i) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Szeged, illetékességi területe – e rendeletben meghatározott eltérésekkel – Csongrád-Csanád vármegye közigazgatási területe;

j) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe – e rendeletben meghatározott eltérésekkel – Fejér vármegye közigazgatási területe;

k) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron vármegye közigazgatási területe;

l) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar vármegye közigazgatási területe;

m) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Eger, illetékességi területe Heves vármegye közigazgatási területe;

n) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Szolnok, illetékességi területe Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatási területe;

o) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Tatabánya, illetékességi területe Komárom-Esztergom vármegye közigazgatási területe;

p) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Salgótarján, illetékességi területe Nógrád vármegye közigazgatási területe;

q) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Kaposvár, illetékességi területe Somogy vármegye közigazgatási területe;

r) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Nyíregyháza, illetékességi területe Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közigazgatási területe;

s) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Szekszárd, illetékességi területe Tolna vármegye közigazgatási területe;

t) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Szombathely, illetékességi területe Vas vármegye közigazgatási területe;

u) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, székhelye Veszprém, illetékességi területe Veszprém vármegye közigazgatási területe;

v) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága székhelye Zalaegerszeg, illetékességi területe Zala vármegye közigazgatási területe.

8. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatóságai:

a) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye és Csongrád-Csanád vármegye közigazgatási területe;

b) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya vármegye, Somogy vármegye és Tolna vármegye közigazgatási területe;

c) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Nyíregyháza, illetékességi területe Hajdú-Bihar vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közigazgatási területe;

d) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Eger, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Heves vármegye és Nógrád vármegye közigazgatási területe;

e) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye és Veszprém vármegye közigazgatási területe;

f) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest és Pest vármegye közigazgatási területe;

g) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron vármegye, Vas vármegye és Zala vármegye közigazgatási területe.

9. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

10. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Gazdasági Ellátó Igazgatósága, székhelye Budapest.

11. *  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tájékoztatási Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.