A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1797/2020. (XI. 13.) Korm. határozat

Ukrajna részére egészségügyi eszközöknek térítésmentes biztosításáról

A Kormány

1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés b) pontja és (3) bekezdése alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (Ukrajnában jogi akkreditációval, illetve működési engedéllyel rendelkező) partnerszervezetén keresztül, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány (a továbbiakban: kijelölt átvevő) számára a helyi lakosság megsegítése érdekében;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. pontban foglalt ingyenes átruházás megvalósításához az egészségügyi eszközök átadásának-átvételének céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevővel, és gondoskodjon az átadás-átvétel megvalósításáról az emberi erőforrások miniszterének bevonásával, a 3. pont szerint;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül

3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. melléklet szerinti vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ felé az átadás végrehajtása érdekében.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 30 napon belül

1. melléklet az 1797/2020. (XI. 13.) Korm. határozathoz

Lélegeztetőgépek

A B
Sorszám Gyári szám
1. 33101850631
2. 33101850658
3. 33101850640
4. 33101850638
5. 33101850635
6. 33101850632
7. 33101850643
8. 33101860685
9. 33101850644
10. 33101860675
11. 33101850637
12. 33101860704
13. 33101850647
14. 33101850615
15. 33101850552
16. 33101850618
17. 33101850654
18. 33101850634
19. sh300slasmse2005743
20. sh300slacv2e2004462
21. sh300slasme2005410
22. sh300slasme2005550
23. sh300slasmse2005753
24. sh300slasme2005570
25. sh300slasmse2005646
26. sh300slasmse2005759
27. sh300slasmse2005644
28. sh300slasmse2005705
29. sh300slacc4ce20063931
30. sh300slacc4ce20063866
31. sh300slacc4ce20063974
32. sh300slacc4ce20063939
33. sh300slacc4ce20063892
34. sh300slacc4ce20063937
35. sh300slacc4ce20063983
36. sh300slacc4ce20063979
37. sh300slacc4ce20063754
38. sh300slacc4ce20063956
39. sh300slacc4ce20063758
40. sh300slacc4ce20063883
41. sh300slacc4ce20063785
42. sh300slacc4ce20063917
43. sh300slabc4ce20064088
44. sh300slacc4ce20063893
45. sh300slabc4ce20064107
46. sh300slabc4ce20064091
47. sh300slabc4ce20064185
48. sh300slacc4ce20064000
49. sh300slabc4ce20064019
50. sh300slacc4ce20063868