A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1839/2020. (XI. 21.) Korm. határozat

a veszélyhelyzet idején a parkolás könnyítése érdekében szükséges intézkedésekről

1. *  A Kormány felhívja a minisztereket, hogy 2020. november 23. napjától a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 28. §-ában meghatározott dátumig biztosítsák este 7 órától reggel 7 óráig - a 2. pontban foglalt kivétellel - a költségvetési szerv, valamint az állam közvetlen vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaság közterületen elhelyezkedő felszíni parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetőek legyenek.

Felelős: valamennyi miniszter

Határidő: 2020. november 23.

2. Az 1. mellékletben felsorolt szervek közterületen elhelyezkedő parkolói az 1. pont alapján nem vehetőek igénybe.

3. *  A Kormány felkéri a települési, a fővárosi és a területi önkormányzatokat, hogy 2020. november 23. napjától a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 28. §-ában meghatározott dátumig terjedő időtartamra saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat, vagy az önkormányzat közvetlen, vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaság parkolói bárki számára való megnyitásáról, és döntésükről a lakosságot 48 órán belül tájékoztassák.

1. melléklet az 1839/2020. (XI. 21.) Korm. határozathoz

A 2. pont szerint, ingyenes használat alól kivett szervek

1. a Kormány védett vezetési rendszer létesítményei

2. a honvédelmi, a rendőrségi, a polgári nemzetbiztonsági szolgálati, a polgári védelmi alapfeladatok ellátását szolgáló létesítmények

3. a Magyarország területén működő, a nemzetközi jog alapján kiváltságot és mentességet élvező külképviseletek objektumai

4. a büntetés-végrehajtási szervek

5. az atomenergia alkalmazását szolgáló üzemi létesítmények