A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

84/2021. (II. 24.) Korm. rendelet

a Nemzeti Oltóanyaggyár és a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár megvalósításával és az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerinti Debrecen külterület 0204/37 helyrajzi számú ingatlanon, valamint az ezen ingatlanból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokon megvalósuló, a Nemzeti Oltóanyaggyár és a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár megvalósításával és az azokhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással (a továbbiakban együtt: Beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

b) a Beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra vonatkoznak.

2. § *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

3. § (1) *  A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg, illetve a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerinti előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás, az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény szerinti veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások kivételével – tizenöt nap. A katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások ügyintézési határideje harmincöt nap.

(2) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság eljárása kivételével – nyolc nap.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 84/2021. (II. 24.) Korm. rendelethez

A Beruházás megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi és építésfelügyeleti hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és bejelentési eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. útügyi hatósági eljárások,

5. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárások,

6. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

7. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

8. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

9. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

11. területrendezési hatósági eljárások,

12. földmérési hatósági eljárások,

13. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. hírközlési hatósági eljárások,

15. bányahatósági engedélyezési eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. erdővédelmi hatósági eljárások,

20. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

21. azok az 1–20. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához és használatbavételéhez, üzemeltetésének beindításához szükségesek,

22. az 1–21. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.