A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1481/2021. (VII. 16.) Korm. határozat

egészségügyi eszközök Mongólia számára történő biztosításáról

A Kormány

1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt a mongol Egészségügyi Minisztérium (a továbbiakban: kedvezményezett) számára;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósításának céljából vegye fel a kapcsolatot a kedvezményezettel, és működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel a 3. pont szerint;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

belügyminiszter

Határidő: e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül

3. felhívja a belügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pont szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Országos Kórházi Főigazgatóság felé az átadás végrehajtása érdekében.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 30 napon belül

1. melléklet az 1481/2021. (VII. 16.) Korm. határozathoz

Lélegeztetőgépek

A B
Sorszám Gyári szám
1. 2013B006
2. 2011B009
3. 2011B012
4. 2010B007
5. 2012B011
6. 2010B014
7. 2013B005
8. 2011B011
9. 2064B013
10. 2007B010
11. 2072B002
12. 2060B005
13. 2007B002
14. 2036B007
15. 2046B005
16. 2065B005
17. 2065B003
18. 2007B005
19. 2070B014
20. 2017B003
21. 2083B002
22. 2086B001
23. 2017B006
24. 2083B019
25. 2008B005
26. 2055B006
27. 2010B013
28. 2074B001
29. 2064B005
30. 2074B008
31. 2088B002
32. 2011B016
33. 2075B009