A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1765/2021. (X. 28.) Korm. határozat

orvostechnikai eszközök és gyógyszerek egyes határon túli egészségügyi intézmények számára történő adományozásáról

A Kormány

1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti orvostechnikai eszközök és gyógyszerek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt Kovászna megye, Hargita megye, Maros megye, Bihar megye, Fehér megye, Szatmár megye, Szilágy megye részére;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. melléklet szerinti állami vagyonelemek átadás-átvételének megvalósítása céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevőkkel, és a 3. pontban foglaltak szerint működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

belügyminiszter

Határidő: az e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül

3. felhívja a belügyminisztert, hogy - az emberi erőforrások minisztere bevonásával - tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. melléklet szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Országos Kórházi Főigazgatóság felé az átadás végrehajtása érdekében.

Felelős: belügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 15 napon belül

1. melléklet az 1765/2021. (X. 28.) Korm. határozathoz

A B C D E
Sor-
szám
Intézmény neve Orvostechnikai eszközök Mennyiség Azonosító szám
1. Fogolyan Kristóf Sürgősségi Kórház Sepsiszentgyörgy Lélegeztetőgép (Panther 5) 2 darab P5AH2008777
P5AH2008807
2. Kézdivásárhelyi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008475
3. Baróti Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008680
4. Székelyudvarhelyi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 6 darab P5AH2008064
P5AH2008309
P5AH2008380
P5AH2008342
P5AH2008552
P5AH2007054
5. Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 4 darab P5AH2008778
P5AH2008261
P5AH2008079
P5AH2008472
6. Maros Megyei Klinikai Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 4 darab P5AH2008392
P5AH2008762
P5AH2008249
P5AH2008237
7. Szászrégeni Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 2 darab P5AH2008569
P5AH2008789
8. Segesvári Városi Kórházi Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008757
9. Dicsőszentmártoni Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008793
10. Ludasi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008407
11. Nagyváradi Municipiumi Klinika Lélegeztetőgép (Panther 5) 2 darab P5AH2008370
P5AH2008236
12. Margittai Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 2 darab P5AH2008023
P5AH2008043
13. Nagyszalontai Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008041
14. Élesdi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008059
15. Belényesi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 1 darab P5AH2008021
16. Nagyenyedi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 2 darab P5AH2008050
P5AH2007007
17. Nagykárolyi Városi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 2 darab P5AH2008679
P5AH2008728
18. Szatmári Sürgősségi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 3 darab P5AH2008028
P5AH2008065
P5AH2008074
19. Zilahi Sürgősségi Kórház Lélegeztetőgép (Panther 5) 3 darab P5AH2008645
P5AH2008313
P5AH2008385
20. Fogolyan Kristóf Sürgősségi Kórház Sepsiszentgyörgy CPAP maszk 200 darab
21. Kézdivásárhelyi Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
22. Baróti Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
23. Székelyudvarhelyi Városi Kórház CPAP maszk 200 darab
24. Gyergyói Városi Kórház CPAP maszk 20 darab
25. Maros Megyei Sürgősségi Klinika CPAP maszk 200 darab
26. Maros Megyei Klinika Kórház CPAP maszk 200 darab
27. Szászrégeni Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
28. Segesvári Városi Kórházi CPAP maszk 30 darab
29. Dicsőszentmártoni Városi Kórház CPAP maszk 50 darab
30. Ludasi Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
31. Nagyváradi Municipiumi Klinika CPAP maszk 30 darab
32. Margittai Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
33. Nagyszalontai Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
34. Élesdi Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
35. Belényesi Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
36. Nagyenyedi Városi Kórház CPAP maszk 50 darab
37. Nagykárolyi Városi Kórház CPAP maszk 30 darab
38. Szatmári Sürgősségi Kórház CPAP maszk 200 darab
39. Zilahi Sürgősségi Kórház CPAP maszk 200 darab
40. 1-39. sorokban megjelölt intézmények Favipiravir 3000 doboz