A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2021, https://eur-lex.europa.eu/

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2021. június 14-i (EU) 2021/954 RENDELETE

a Covid19-világjárvány idején a tagállamok területein jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok tekintetében interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről * 

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 77. cikke (2) bekezdésének c) pontjára,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

rendes jogalkotási eljárás keretében * ,

mivel:

(1) A schengeni vívmányok értelmében a tagállamok területein jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok, az összes többi tagállam területén szabadon mozoghatnak egy 180 napos időtartamon belüli 90 napos időtartam alatt.

(2) Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója 2020. január 30-án nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi veszélyhelyzetnek nyilvánította a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus 2 (SARS-CoV-2) okozta világjárványt, amely a koronavírus-betegség 2019-et (Covid19) eredményezi. 2020. március 11-én a WHO által végzett értékelés világjárványnak minősítette a Covid19-et.

(3) A tagállamok a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében néhány olyan intézkedést fogadtak el, amely hatással volt a tagállamok területére való és a tagállamok területén belüli utazásra; ezek közé az intézkedések közé tartoznak például a beutazási korlátozások vagy a határokon át utazók karanténjának elrendelésére vagy önkéntes karanténba vonulására vagy a SARS-CoV-2-fertőzést kimutató tesztelésére vonatkozó követelmények. Az ilyen korlátozások kedvezőtlen hatással vannak a személyekre és a vállalkozásokra, különösen a határrégiókban élő és munkavégzés, üzleti tevékenység, oktatásban való részvétel, családi látogatás, orvosi ellátás igénybevétele vagy más személy gondozása céljából a határt naponta vagy gyakran átlépő személyekre.

(4) A Tanács 2020. október 13-án elfogadta az (EU) 2020/1475 ajánlást * , amely koordinált megközelítést vezetett be a szabad mozgásnak a Covid19-világjárvány miatti korlátozására vonatkozóan.

(5) A Tanács 2020. október 30-án elfogadta az (EU) 2020/1632 ajánlást * , amelyben azt ajánlotta azon tagállamok számára, amelyekre nézve a schengeni vívmányok kötelezők, hogy alkalmazzák az (EU) 2020/1475 ajánlásban meghatározottak szerinti általános elveket, közös kritériumokat, közös küszöbértékeket és közös intézkedési keretet, beleértve a koordinációra és kommunikációra vonatkozó ajánlásokat is.

(6) Számos tagállam indított vagy tervez indítani Covid19-oltási igazolványok kiállítására irányuló kezdeményezéseket. Ahhoz azonban, hogy az ilyen oltási igazolványokat hatékonyan lehessen használni az Unión belüli, határokon átnyúló utazásokkal kapcsolatban, azoknak teljes mértékben interoperábilisaknak, összeegyeztethetőknek, biztonságosaknak és ellenőrizhetőknek kell lenniük. A tagállamok közötti közös megközelítésre van szükség az ilyen oltási igazolványok tartalmára, formátumára, elveire, technikai standardjaira és biztonsági szintjére vonatkozóan.

(7) E rendelet alkalmazásának kezdőnapja előtt több tagállam már mentesítette a beoltott személyeket bizonyos utazási korlátozások alól. Amennyiben a tagállamok elfogadnak oltási igazolásokat abból a célból, hogy feloldják az uniós joggal összhangban a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében bevezetett utazási korlátozásokat például a karantén elrendelésére vagy az önkéntes karanténba vonulásra vagy a SARS-CoV-2 fertőzést kimutató tesztelésre vonatkozó követelményt, azonos feltételek mellett el kell fogadniuk a más tagállamok által az (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek *  megfelelően kiállított oltási igazolványokat is. Az ilyen elfogadásnak azonos feltételek mellett kell történnie, ami azt jelenti, hogy például ha egy tagállam elegendőnek ítél egyetlen dózist a beadott oltóanyagból, akkor ugyanígy kell eljárnia az ugyanazon oltóanyag egyetlen dózisának beadását igazoló oltási igazolványok birtokosai esetében is.

(8) A 726/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet *  szerinti harmonizált eljárások nem akadályozhatják a tagállamokat abban, hogy úgy döntsenek, olyan egyéb Covid19-oltóanyagokra vonatkozó oltási igazolványokat is elfogadnak, amelyekre valamely tagállam illetékes hatósága a 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv *  értelmében forgalombahozatali engedélyt adott ki, amelyek forgalmazását az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében ideiglenesen engedélyezték, valamint amelyek szerepelnek a WHO vészhelyzeti felhasználási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó jegyzékén. Amennyiben egy ilyen Covid19-oltóanyagra a 726/2004/EK rendelet értelmében ezt követően forgalombahozatali engedélyt adnak ki, az oltási igazolványokra vonatkozó elfogadási kötelezettség - azonos feltételek mellett - kiterjedne a valamely tagállam által az adott Covid19-oltóanyag tekintetében kiállított oltási igazolványokra is, függetlenül attól, hogy az oltási igazolványokat a központosított eljárás keretében történő engedélyezés előtt vagy után állították-e ki. Az (EU) 2021/953 rendelet meghatározza a Covid19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretét. Az említett rendelet az uniós polgárokra és azok harmadik országbeli állampolgárságú családtagjaira alkalmazandó.

(9) A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény *  19., 20. és 21. cikkével összhangban azok a harmadik országbeli állampolgárok, akik az említett rendelkezések hatálya alá tartoznak, szabadon mozoghatnak a tagállamok területein belül.

(10) A belső határok személyek által történő átlépésére vonatkozóan az (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendeletben *  meghatározott közös szabályok sérelme nélkül, továbbá az ilyen utazásra jogosult harmadik országbeli állampolgárok tagállamok területein belüli utazásának megkönnyítése céljából az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott, interoperábilis, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó Covid19-igazolványok kibocsátásának, ellenőrzésének és elfogadásának keretét az említett rendelet hatálya alá nem tartozó harmadik országbeli állampolgárokra is alkalmazni kell, feltéve hogy jogszerűen tartózkodnak vagy rendelkeznek lakóhellyel valamely tagállam területén, és az uniós joggal összhangban jogosultak más tagállamokba utazni.

(11) E rendelet célja, hogy - miközben a közegészség magas szintű védelmére törekszik - megkönnyítse az arányosság és a megkülönböztetésmentesség elvének alkalmazását a Covid19-világjárvány alatti utazási korlátozások tekintetében. Ezt a rendeletet nem szabad úgy értelmezni, mint amely megkönnyíti vagy ösztönzi a szabad mozgásra vagy más alapvető jogokra vonatkozó korlátozások Covid19-világjárványra adott válaszként történő elfogadását. Ezen túlmenően az (EU) 2021/953 rendelet által létrehozott igazolványok ellenőrzésének követelménye önmagában nem indokolja a belső határokon történő határellenőrzések ideiglenes visszaállítását. A belső határokon végzett ellenőrzéseknek továbbra is végső eszközként kell szolgálniuk, az (EU) 2016/399 rendeletben meghatározott különös szabályokra is figyelemmel.

(12) Mivel e rendelet a tagállamok területein már jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó, nem értelmezendő úgy, hogy a valamely tagállamba utazni szándékozó harmadik országbeli állampolgárok számára jogot biztosít arra, hogy az adott tagállam területére való megérkezésük előtt uniós digitális Covid-igazolványt kapjanak az adott tagállamtól. A tagállamok nem kötelesek a konzuli képviseleteken oltási igazolványokat kibocsátani.

(13) A Tanács 2020. június 30-án elfogadta az Unióba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásáról és e korlátozás esetleges feloldásáról szóló (EU) 2020/912 ajánlást * . E rendelet nem vonatkozik az Unióba irányuló, nem alapvetően szükséges utazásokra vonatkozó ideiglenes korlátozásokra.

(14) Az Európai Unióról szóló szerződéshez (EUSZ) és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. Mivel e rendelet a schengeni vívmányokon alapul, Dánia az említett jegyzőkönyv 4. cikkének megfelelően az e rendeletről szóló tanácsi döntést követő hat hónapos időszakon belül határoz arról, hogy azt nemzeti jogában végrehajtja-e.

(15) Ez a rendelet a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek alkalmazásában Írország a 2002/192/EK tanácsi határozattal *  összhangban nem vesz részt. Ennélfogva Írország nem vesz részt a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. Annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok az (EU) 2021/953 rendeletben foglalt feltételek szerint elfogadják az Írország által a területén jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok részére a tagállamok területein belüli utazás megkönnyítése céljából kibocsátott igazolványokat, Írországnak e harmadik országbeli állampolgárok számára olyan Covid19-igazolványokat kell kibocsátania, amelyek megfelelnek az uniós digitális Covid-igazolvány biztonsági keretrendszere követelményeinek. Írországnak és a többi tagállamnak viszonossági alapon el kell fogadnia az e rendelet hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgárok számára kibocsátott igazolványokat.

(16) Ez a rendelet a 2003. évi csatlakozási okmány 3. cikkének (1) bekezdése, a 2005. évi csatlakozási okmány 4. cikkének (1) bekezdése és a 2011. évi csatlakozási okmány 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a schengeni vívmányokon alapuló, illetve azokkal egyéb módon összefüggő jogi aktus.

(17) Izland és Norvégia tekintetében e rendelet az Európai Unió Tanácsa, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti, az utóbbiaknak a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodás *  értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az 1999/437/EK tanácsi határozat *  1. cikkének C. pontjában említett területhez tartoznak.

(18) Svájc tekintetében e rendelet az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodás *  értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az 1999/437/EK tanácsi határozatnak a 2008/146/EK tanácsi határozat *  3. cikkével együtt értelmezett 1. cikke C. pontjában említett területhez tartoznak.

(19) Liechtenstein tekintetében e rendelet az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség közötti, a Liechtensteini Hercegségnek az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodáshoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv *  értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az 1999/437/EK határozatnak a 2011/350/EU tanácsi határozat *  3. cikkével együtt értelmezett 1. cikke C. pontjában említett területhez tartoznak.

(20) Mivel e rendelet célját, nevezetesen azt, hogy megkönnyítse a tagállamok területein jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok utazását a Covid19-világjárvány idején egy adott személy Covid19-oltására, -teszteredményére vagy Covid19-ből való felgyógyultságára vonatkozó interoperábilis Covid19-igazolványok kiállítására, ellenőrzésére és elfogadására szolgáló keret létrehozása révén, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés terjedelme és hatásai miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(21) Tekintettel a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos helyzet sürgősségére, e rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján hatályba kell lépnie.

(22) Az európai adatvédelmi biztossal és az Európai Adatvédelmi Testülettel az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  42. cikkével összhangban konzultációra került sor, és a biztos és a testület 2021. március 31-én közös véleményt nyilvánított * ,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A tagállamok az (EU) 2021/953 rendeletben megállapított szabályokat alkalmazzák azokra a harmadik országbeli állampolgárokra, akik nem tartoznak az említett rendelet hatálya alá, de akik jogszerűen tartózkodnak vagy rendelkeznek lakóhellyel a területükön, és akik az uniós joggal összhangban jogosultak más tagállamokba utazni.

2. cikk

Amennyiben Írország értesítette a Tanácsot és a Bizottságot arról, hogy elfogadja a tagállamok által az e rendelet hatálya alá tartozó személyek részére kiállított, az (EU) 2021/953 rendelet 3. cikke (1) bekezdésében említett igazolványokat, a tagállamok az (EU) 2021/953 rendelet feltételei szerint elfogadják az Írország által a tagállamok területén szabadon utazni jogosult harmadik országbeli állampolgárok számára az uniós digitális Covid-igazolvány (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszere követelményeinek megfelelő formátumban kiállított Covid19-igazolványokat.

3. cikk * 

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2021. július 1-jétől kell alkalmazni addig, ameddig az (EU) 2021/953 rendelet alkalmazandó.

Ez a rendelet a Szerződéseknek megfelelően teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban.

Kelt Brüsszelben, 2021. június 14-én.

az Európai Parlament részéről a Tanács részéről
az elnök az elnök
D. M. SASSOLI A. COSTA

A BIZOTTSÁG NYILATKOZATA

A Bizottság egyetért azzal, hogy a megfizethető és elérhető Covid19-oltóanyagok, valamint SARS-CoV-2 fertőzés kimutatására alkalmas tesztek kulcsfontosságúak a Covid19-világjárvány elleni küzdelemben. Tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/953 és az (EU) 2021/954 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálybalépésekor még nem a teljes lakosság lesz beoltva, az Európán belüli szabad mozgás és mobilitás megkönnyítése szempontjából lényeges, hogy elérhetők legyenek megfizethető és széles körben rendelkezésre álló tesztelési lehetőségek.

A tagállamok tesztelési kapacitásainak megerősítése érdekében a Bizottság a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz keretein belül már igénybe vett forrásokat antigén gyorstesztek beszerzéséhez, és egy több mint fél milliárd antigén gyorstesztre vonatkozó közös közbeszerzést is elindított. A Vöröskereszt Nemzetközi Szövetsége a Szükséghelyzeti Támogatási Eszközből származó finanszírozás felhasználásával szintén támogatja a tagállamokat a tesztelési kapacitás növelésében.

A megfizethető tesztek elérhetőségének további támogatása érdekében, különösen azon személyek esetében, akik napi rendszerességgel vagy gyakran lépik át a határt azzal a céllal, hogy munkába vagy iskolába menjenek, közeli hozzátartozóikat meglátogassák, orvosi ellátást vegyenek igénybe vagy szeretteiket gondozzák, a Bizottság kötelezettséget vállal arra, hogy 100 millió EUR összegű kiegészítő finanszírozást mozgósít a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz keretében olyan, a SARS-CoV-2 fertőzés kimutatására alkalmas tesztek beszerzésére, amelyek megfelelnek az (EU) 2021/953 rendelet szerinti tesztigazolványok kibocsátására vonatkozó feltételeknek. Szükség esetén - a költségvetési hatóság jóváhagyásával - több mint 100 millió EUR összegű további forrás mobilizálható.