A jogszabály mai napon ( 2019.08.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1968. évi 31. törvényerejű rendelet

a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozás tárgyában Rómában, 1968. évi március hó 1. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről * 

(A kormányjóváhagyásról szóló jegyzékváltás az 1968. évi augusztus hó 1. napján megtörtént.)

1. § A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozás tárgyában Rómában, 1968. évi március hó 1. napján aláírt Megállapodást e törvényerejű rendelettel kihirdeti.

2. § Az 1. §-ban említett Megállapodás magyar nyelvű szövege a következő:

„MEGÁLLAPODÁS
a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozás tárgyában

A Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya attól a kívánságtól vezérelve, hogy a két ország között, valamint azok területén át kereskedelmi járművekkel végzett közúti személy- és árufuvarozásokat szabályozza, a következőkben állapodott meg:

I. Fejezet

Személyfuvarozás

1. Cikk

A két ország között és azok területén át autóbusszal végzett személyfuvarozások - a 3. Cikkben meghatározottak kivételével - engedélyezési, vagy koncesszionálási eljárás alá esnek.

2. Cikk

A két ország közötti, vagy azok területén áthaladó rendszeres autóbuszvonalakat a két Szerződő Fél illetékes hatóságai közös megegyezéssel létesítik.

3. Cikk

Nem esnek engedélyezési kötelezettség alá az esetenkénti turisztikai fuvarozások abban az esetben, ha egyazon járművel ugyanazokat a személyeket fuvarozzák:

a) olyan körutazás keretében, amely a járművet nyilvántartó ország területén kezdődik és végződik;

b) olyan utazás keretében, amely a járművet nyilvántartó ország területén kezdődik és a másik Szerződő Fél területén fejeződik be, feltéve, hogy a jármű üresen tér vissza.

4. Cikk

Azokat a feltételeket, amelyek mellett a Szerződő Felek az 1. Cikkben említett fuvarozásokra vonatkozó engedélyeket és koncessziókat kiadják, így különösképpen az engedélyek és koncessziók időtartamát, a díjszabásokat, menetrendeket és egyéb fuvarozási feltételeket a 15. Cikkben említett Vegyesbizottság állapítja meg.

II. Fejezet

Árufuvarozás

5. Cikk

A két ország között, vagy azok területén át végzett közúti árufuvarozások, beleértve a saját számlára végzett szállításokat - a következő cikkben felsoroltak kivételével - engedélyezési eljárás alá esnek.

6. Cikk

1. Nem esik engedélyezési eljárás alá:

a) az átköltözködési ingóságok fuvarozása,

b) hullafuvarozás,

c) vásárokra, kiállításokra és bemutatókra rendelt tárgyak fuvarozása,

d) sportrendezvények céljait szolgáló állatok, járművek és felszerelések fuvarozása,

e) színházi rendezvények, vagy más előadások céljait szolgáló hangszerek és felszerelések fuvarozása,

f) rádió-, televízió- és filmfelvételek céljára szolgáló felszerelések fuvarozása.

2. A c)-f) pontokban említett mentességek csak akkor érvényesek, ha a fuvarozott tárgyakat, vagy állatokat a gépjárművet nyilvántartó Szerződő Fél területére vissza, illetve harmadik állam területére továbbfuvarozzák.

7. Cikk

1. Az engedélyek kétfélék:

a) egy oda-visszaútra érvényes engedélyek,

b) meghatározott időtartamon belül korlátlan számú fuvarozás végzésére érvényes engedélyek. Az engedélyek legrövidebb és leghosszabb időtartamát a 15. Cikkben említett Vegyesbizottság határozza meg.

2. Az engedélyeket:

a) a Szerződő Felek területei között, vagy azokon áthaladó fuvarozásokra,

b) Magyarország és a trieszti kikötő közötti viszonylatú fuvarozásokra adják ki.

8. Cikk

A 7. Cikkben említett engedélyeket - a 15. Cikkben megjelölt Vegyesbizottság által megállapított kontingensek keretén belül - a gépjárművet nyilvántartó ország illetékes hatósága adja ki.

III. Fejezet

Általános rendelkezések

9. Cikk

1. A másik Szerződő Fél területén fekvő két pont között és a másik Szerződő Fél területéről harmadik országba, valamint harmadik országból a másik Szerződő Fél területére fuvarozás nem végezhető.

2. Az 1. bekezdésben foglalt tilalom alól az illetékes hatóságok külön engedéllyel felmentést adhatnak.

10. Cikk

A fuvarozók és azok alkalmazottai kötelesek jelen Megállapodás rendelkezéseit megtartani. E rendelkezések megsértése esetén annak az országnak az illetékes hatósága, amelynek a Megállapodást megsértő személy állampolgára, illetve amely a gépjárművet nyilvántartja, a másik Szerződő Fél illetékes hatóságának kérésére megteszi a szükséges intézkedéseket és ezekről haladéktalanul értesíti a másik Szerződő Felet.

11. Cikk

Abban az esetben, ha a gépjármű, illetve a rakomány súlya vagy mérete meghaladja a valamelyik Szerződő Fél területén engedélyezett legnagyobb súlyt, vagy méretet, a fuvarozáshoz e Szerződő Fél illetékes hatóságainak különleges engedélye szükséges.

12. Cikk

A jelen Megállapodáson alapuló tartozások és követelések kölcsönös kiegyenlítése a két ország között érvényben levő fizetési megállapodás szerint történik.

13. Cikk

A Szerződő Felek kölcsönösen közlik egymással a jelen Megállapodás végrehajtására illetékes hatóságokat. Ezek a hatóságok közvetlen kapcsolatot tartanak fenn egymással. A jelen Megállapodás magyarázata, vagy alkalmazása tekintetében felmerülő nézeteltéréseket a Szerződő Felek az illetékes hatóságok közvetlen tárgyalásai útján, vagy szükség esetén diplomáciai úton rendezik.

14. Cikk

Minden olyan kérdésben, amelyet jelen Megállapodás nem szabályoz, mindegyik Szerződő Fél belső jogszabályait kell alkalmazni.

15. Cikk

1. A 13. Cikkben említett illetékes hatóságok más érintett igazgatások képviselői és egyéb szakértők esetleges bevonásával a szükségnek megfelelően, vegyesbizottsági tárgyalásokat tartanak.

2. A Vegyesbizottság gondoskodik a Megállapodás 4. és 8. Cikkében említett kérdések megoldásáról, megállapítja a személy- és árufuvarozások ellenőrzési okmányait, valamint intézkedéseket tesz a Megállapodás rendelkezéseinek helyes végrehajtására és a Megállapodással szabályozott forgalom akadálytalan lebonyolítására.

3. A Vegyesbizottság bármelyik Szerződő Fél javaslatára ülést tart. Az üléseket a két Szerződő Fél területén váltakozva tartják.

4. A Vegyesbizottság határozatait jóváhagyásra a Szerződő Felek illetékes hatóságai elé terjesztik.

16. Cikk

Jelen Megállapodás azt az időpontot követő 15. napon lép hatályba, amikor a Szerződő Felek kölcsönösen közölték egymással, hogy a hatálybalépéshez szükséges, a belső jogszabályok által előírt kötelezettségeknek eleget tettek.

Jelen Megállapodás érvénye egy évi időtartamra szól és a hatálya évről évre hallgatólagosan meghosszabbodik, kivéve, ha azt valamelyik Szerződő Fél legkésőbb a lejárat előtt három hónappal írásban felmondja.

Készült Rómában, 1968. évi március hó 1-jén, két eredeti példányban magyar és olasz nyelven; mindkét szöveg egyaránt hiteles.

(Aláírások)”

3. § *  Ez a törvényerejű rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban az 1968. évi augusztus hó 16. napjától kezdődően kell alkalmazni; végrehajtásáról a közlekedésért felelős miniszter és az adópolitikáért felelős miniszter gondoskodik.


  Vissza az oldal tetejére