A jogszabály mai napon ( 2019.08.26. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1976. évi 22. törvényerejű rendelet

a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Guineai Köztársaság Kormánya között a polgári légiközlekedés tárgyában Conakryban, az 1971. évi december hó 7. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről * 

(A megerősítő okiratok kicserélése Conakryban, az 1976. évi március hó 4. napján megtörtént.)

1. § A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Guineai Köztársaság Kormánya között a polgári légiközlekedés tárgyában Conakryban, az 1971. évi december hó 7. napján aláírt egyezményt e törvényerejű rendelettel kihirdeti.

2. § Az egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:

„Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Guineai Köztársaság Kormánya között a polgári légiközlekedés tárgyában

A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Guineai Köztársaság Kormánya (a továbbiakban „Szerződő Felek”)

az 1944. évi december hó 7. napján Chicagóban aláírásra megnyitott Nemzetközi Polgári Légügyi Egyezmény tagjai lévén,

annak tudatában, hogy a kereskedelmi repülés, mint a népeket összekötő közlekedési eszköz és a népek közötti baráti megértés és jóindulat hordozója napról napra nagyobb lehetőségeket kínál;

figyelembe véve, hogy kívánatos a két ország között az egyenlőség és viszonosság alapján légijáratok szervezése és a polgári repülés területén meglevő kapcsolataik erősítése;

attól az óhajtól vezetve, hogy Magyarország és Guinea területe közötti légijáratok megteremtése céljából Egyezményt kössenek,

az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

Az Egyezmény szempontjából:

a) az „Egyezmény” jelenti ezen Egyezményt és módosításait, továbbá a hozzátartozó Függelékeket, kivéve ha az Egyezmény más értelemben rendelkezik;

b) a „légügyi hatóság” a Magyar Népköztársaság esetében a közlekedés- és postaügyi minisztert, illetve azt a személyt vagy szervet jelenti, amelyet a légügyi hatósági feladatok ellátásával megbíznak; a Guineai Köztársaság esetében a Közlekedési Államtitkárságot (Polgári Légügyi Főigazgatóságot), illetve azt a személyt vagy szervet, amelyet az említett légügyi hatóságok jelenlegi teendőinek ellátásával megbíznak;

c) a „terület” egy állammal kapcsolatban az állam felségjoga alá tartozó földterületet, az odatartozó parti vizeket és a felette elhelyezkedő légteret jelenti;

d) a „légijárat” olyan nemzetközi menetrendszerű és (kérelem alapján) nem-menetrendszerű nemzetközi repülést jelent, amelyet légijármű végez utasok, posta vagy áru fuvarozása céljából;

e) a „menetrendszerű járat” kijelölt légiközlekedési vállalat által üzemeltetett olyan rendszeres légijáratot jelent, amelynek közlekedését előre meghirdetett, egy menetrendi időszakra vonatkozó menetrend szabályozza;

f) a „nem-menetrendszerű járat” kijelölt légiközlekedési vállalat által alkalmanként üzemeltetett légijáratot jelent;

g) a „megállapodásszerű járat” az Egyezmény alapján üzemeltethető menetrendszerű és nem-menetrendszerű légijáratokat jelenti;

h) a „meghatározott útvonalak” jelenti az Egyezmény Függelékei megfelelő részében megállapított légiútvonalakat, amelyeken a megállapodásszerű járatokat üzemeltetni lehet;

i) a „nem-kereskedelmi célú leszállás” olyan leszállást jelent, amely nem utasok, áru vagy posta felvétele, illetve leadása céljából történik;

j) a „kijelölt légiközlekedési vállalat” olyan légiközlekedési vállalatot jelent, amelyet a Szerződő Felek légügyi hatóságai az Egyezmény 3. Cikkével összhangban jelöltek ki és engedélyeztek.

2. Cikk

(1) A Szerződő Felek megadják a másik Szerződő Félnek a kijelölt légiközlekedési vállalatok megállapodásszerű járatai üzemeltetése céljából a következő jogokat:

a) területének leszállás nélküli átrepülése;

b) területén nem-kereskedelmi célú leszállás;

c) területén utasok, poggyász, és posta kirakása és felvétele céljából történő leszállás.

(2) A fenti (1) c) bekezdésben biztosított jogok csak a csatolt Függelékekben meghatározott útvonalakon és mértékben gyakorolhatók.

(3) Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy jogot adna az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának, hogy ellenszolgáltatás vagy díj ellenében, vagy anélkül a másik Szerződő Fél területén utasokat, árut vagy postát vegyen fel a másik Szerződő Fél területének egy másik pontjára való fuvarozás céljából.

3. Cikk

(1) A Szerződő Felek a megállapodásszerű járatok üzemeltetése céljából egy-egy légiközlekedési vállalatot jelölhetnek ki a másik Szerződő Félhez intézett írásos értesítésükkel.

(2) Az értesítés kézhezvételekor a másik Szerződő Fél köteles indokolatlan késedelem nélkül, de e cikk (3) és (4) bekezdésének rendelkezéseitől függően, a kijelölt légiközlekedési vállalatnak a megfelelő üzemeltetési engedélyt megadni.

(3) Az egyik Szerződő Fél légügyi hatósága, mielőtt az üzemeltetési engedélyt a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának megadná, megkívánhatja a vállalattól annak kielégítő igazolását, hogy

a) eleget tesz a jogszabályokban és előírásokban meghatározott feltételeknek, amelyeket a légügyi hatóság a légijáratok üzemeltetésére rendszeresen és ésszerűen alkalmaz, és

b) tulajdonának túlnyomó része, valamint tényleges ellenőrzése a másik Szerződő Félnek, vagy a Fél állampolgárainak kezében van.

(4) A Szerződő Feleknek jogukban áll megtagadni az üzemeltetési engedélyt, ha nem bizonyosodtak meg arról, hogy a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata megfelel a fenti (3) bekezdésben foglalt követelményeknek.

(5) A megállapodásszerű járatokat a fentiek szerint kijelölt és engedélyezett légiközlekedési vállalat belátása szerint teljes egészében, vagy részben, azonnal vagy később indíthatja meg.

4. Cikk

(1) Mindkét Szerződő Fél fenntartja azt a jogot, hogy az üzemeltetési engedélyt visszavonja, vagy az Egyezmény 2. Cikkében meghatározott jogoknak a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata által való gyakorlását felfüggessze, illetve olyan feltételeket szabjon, amelyeket a jogok gyakorlásával kapcsolatban szükségesnek ítél, ha

a) kétsége támad afelől, hogy az említett vállalat tulajdonának túlnyomó többsége és tényleges ellenőrzése a vállalatot kijelölő Szerződő Fél, vagy a Szerződő Fél állampolgárainak kezében van, vagy

b) az említett vállalat a jogokat nyújtó Szerződő Fél jogszabályait és előírásait nem tartja be, vagy

c) az említett vállalat egyéb módon nem az ebben az Egyezményben előírt feltételeknek megfelelően üzemeltet.

(2) A fenti (1) bekezdésben meghatározott jog gyakorlására csak azután kerülhet sor, hogy az egyik Szerződő Fél ilyen szándékáról a másik Szerződő Felet értesítette, és a Szerződő Felek légügyi hatóságai közötti tanácskozás az említett értesítés kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül nem vezetett megegyezésre.

5. Cikk

(1) Az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának a másik Szerződő Fél területére irányuló vagy onnan kiinduló menetrendszerű járatán történő fuvarozás során alkalmazott díjtételeit megfelelő szinten kell megállapítani, kellő figyelmet szentelve az összes lényeges tényezőnek, mint: üzemeltetési költségek, ésszerű haszon, az egyes járatok jellegzetességei (gyorsaság és kényelem), valamint az elismert nemzetközi szervezetek által kialakított vagy ajánlott díjtételek.

(2) A fenti (1) bekezdésben meghatározott díjtételeket a járatokat üzemeltető vállalatok közötti megállapodással kell kialakítani.

(3) Ha a kijelölt légiközlekedési vállalatoknak ezen cikkben érintett díjtételben nem sikerül megállapodniuk, a Szerződő Felek légügyi hatóságai törekedni fognak az Egyezmény 10. Cikke rendelkezései szerinti kielégítő rendezés elérésére.

(4) A fenti rendelkezések szerint meghatározott díjtételek mindaddig hatályban maradnak, amíg be nem vezették az ugyancsak a jelen cikknek megfelelően megállapított új díjtételeket.

6. Cikk

A Szerződő Felek kijelölt légiközlekedési vállalatai megállapodnak a megállapodásszerű járatok üzemeltetésénél alkalmazott menetrendekben. Az így egyeztetett menetrendeket biztonsági, forgalmi és üzemeltetési szempontból való jóváhagyás céljából tervezett életbeléptetésük előtt legalább harminc (30) nappal a Szerződő Felek légügyi hatóságai elé kell terjeszteni. Kivételes esetben ezt a határidőt az említett hatóságok egyetértésével csökkenteni lehet.

7. Cikk

Az Egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata a másik Szerződő Fél területén képviseleteket állíthat fel és tarthat fenn. A képviseleteket megfelelő ügyviteli és műszaki személyzettel lehet ellátni, de a személyzet tagjai csak a Szerződő Felek állampolgárai lehetnek.

8. Cikk

(1) A Szerződő Felek megadják egymás kijelölt légiközlekedési vállalatának azt a jogot, hogy a másik Szerződő Fél területén szerzett, kiadásaikat meghaladó bevételüket központi irodájuknak átutalhassák. Az átutalást azon Szerződő Fél deviza szabályainak megfelelően kell végezni, amelynek területén a bevételezés történt.

(2) Ha a Szerződő Felek között a fizetések rendezésére külön megállapodás van hatályban, az (1) bekezdés szerinti átutalásra a külön megállapodásban foglalt előírások az irányadók.

(3) A kijelölt légiközlekedési vállalatnak a másik Szerződő Fél területén szerzett bevétele a hazai jogszabályok által megengedett lehető legnagyobb mértékig mentes minden olyan adó és illeték alól, amelyet a másik Szerződő Fél a jövedelem után egyébként kiróhat.

9. Cikk

(1) A Szerződő Felek kijelölt légiközlekedési vállalatainak a nemzetközi forgalomban üzemeltetett légijárművei a másik Szerződő Fél területére való érkezésük, a területen való tartózkodásuk, valamint az onnan való távozásuk alkalmával mentesek minden vám, szemledíj, valamint egyéb hasonló díj és illeték alól.

(2) Az üzem- és kenőanyag, a pótalkatrészek, a fedélzeti felszerelés és készlet (beleértve az élelmiszereket, italokat, dohányt és az utasoknak a légijármű fedélzetén kisebb mennyiségben eladásra szánt használati cikkeket) az egyik Szerződő Fél területére való érkezés, a területen való tárolás és a területről való kivitel alkalmával mentes az (1) bekezdésben említett díjak és illetékek alól, ha e cikkeket a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának légijárművein, illetőleg légijárművei használják fel.

(3) Az irodai felszerelés, a bútorzat, az üzleti papírok és okmányok (beleértve a jegyeket, légi-fuvarleveleket és csereutalványokat), valamint a reklámanyag az egyik Szerződő Fél területére való érkezés, a területen való tárolás és a területről való kivitel alkalmával mentes az (1) bekezdésben említett díjak és illetékek alól, ha e cikkeket a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata használja fel.

(4) A mentességet nyújtó Szerződő Fél megkívánhatja, hogy az előző bekezdések alapján mentesített cikkeket a területén megfelelő vámellenőrzés alatt tartsák.

(5) Az (1), (2) és (3) bekezdések alapján adott mentesség nem alkalmazható az olyan cikkekre, amelyeket az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata a másik Szerződő Fél területén nem rendeltetésszerűen használ.

10. Cikk

(1) A Szerződő Felek légügyi hatóságai a szoros együttműködés szellemében időről időre tanácskozni fognak annak érdekében, hogy az Egyezmény rendelkezéseinek megvalósítását és megtartását biztosítsák. Az említett hatóságok a fenti cél által megkívánt mértékben kölcsönösen tájékoztatják egymást.

(2) A Szerződő Felek bármikor kérhetik, hogy az Egyezmény értelmezése, alkalmazása és módosítása, valamint az Egyezménnyel kapcsolatban felmerülő bármilyen vitás kérdés tárgyában tanácskozhassanak. A tanácskozást a kérést előterjesztő Szerződő Fél diplomáciai úton eljuttatott értesítésének vételétől számított hatvan (60) napon belül meg kell kezdeni - kivéve, ha a kérést az Egyezmény 4. Cikke (2) bekezdése alapján nyújtják be, amikor a határidő a kérés kézhezvételétől számított nyolc (8) nap.

(3) Ha a vitás kérdésben a Szerződő Felek légügyi hatóságai a (2) bekezdés alapján folytatott tárgyalások során nem tudnak megegyezni, a nézeteltérést diplomáciai úton kell rendezni.

11. Cikk

(1) A (2) bekezdésben foglaltak fenntartásával, az Egyezmény módosításai és kiegészítései diplomáciai jegyzékváltásban történt megerősítéssel lépnek hatályba.

(2) Az Egyezmény Függelékeinek kiegészítései és módosításai a Szerződő Felek légügyi hatóságainak megállapodásával lépnek hatályba.

(3) Ha a Szerződő Felek általános, többoldalú légügyi egyezményhez csatlakoznak, akkor a többoldalú egyezmény rendelkezései az Egyezmény ellenére is érvényesülnek, az Egyezményt pedig a többoldalú egyezménynek megfelelően módosítani kell.

12. Cikk

Az Egyezmény mindaddig hatályban marad, amíg az egyik Szerződő Fél az Egyezmény felmondásának szándékáról diplomáciai úton nem értesíti a másik Szerződő Felet. Ebben az esetben az Egyezmény attól a naptól számított tizenkét (12) hónap elteltével veszti hatályát, amikor a másik Szerződő Fél az értesítést kézhezvette, kivéve ha a felmondásról szóló értesítést az említett határidő lejárta előtt közös megállapodással visszavonják.

13. Cikk

Az Egyezményt és bármely módosítását és kiegészítését a 11. Cikkel összhangban a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnél nyilvántartásba kell vétetni.

14. Cikk

(1) Az Egyezményt a Szerződő Felek vonatkozó alkotmányos szabályainak megfelelően kell megerősíteni. A ratifikációs okmányokat ki kell cserélni.

(2) Az Egyezmény az aláírás napjától ideiglenesen alkalmazandó; véglegesen a ratifikációs okmányok kicserélésével lép életbe.

ENNEK HITELÉÜL az alulírottak, akiket erre Kormányuk kijelölt és kellően meghatalmazott, az Egyezményt aláírták.

Készült Conakryban, az 1971. év december hó 7. napján, két példányban, francia nyelven.

(Aláírások)”

3. § (1) Ez a törvényerejű rendelet kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit az 1976. évi március hó 4. napjától kell alkalmazni.

(2) *  A törvényerejű rendelet végrehajtásáról a közlekedésért felelős miniszter gondoskodik.


  Vissza az oldal tetejére