(A szerződés megerősítő okiratait Adenben az 1982. évi május hó 19. napján cserélték ki.)
1. § A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság között Budapesten, 1981. évi november hó 5. napján aláírt barátsági és együttműködési szerződést e törvényerejű rendelettel kihirdeti.
2. § A szerződés magyar nyelvű szövege a következő:
A Magyar Népköztársaság és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság
felismerve, hogy a Magyar Népköztársaság és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság között a testvéri barátság és együttműködés mindkét nép érdeke,
attól az óhajtól vezettetve, hogy megőrizzék és továbbfejlesszék a két nép forradalmi vívmányait az élet minden területén,
támogatva valamennyi haladó erő akcióegységét és együttműködését a békéért, a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcban,
arra törekedve, hogy közös erőfeszítéssel hozzájáruljanak a nemzetközi béke és biztonság megóvásához,
hangsúlyozva az imperializmus, a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás, a cionizmus és a faji megkülönböztetés minden formája elleni harc támogatását,
hangsúlyozva a két ország együttműködése elmélyítésének jelentőségét a tartós és az igazságos közel-keleti béke megteremtéséért,
újólag kinyilvánítva hűségüket az Egyesült Nemzetek Alapokmánya céljaihoz és elveihez,
Barátsági és Együttműködési Szerződés kötését határozták el, melynek keretében az alábbiakban állapodnak meg:
A Magas Szerződő Felek ünnepélyesen kinyilvánítják azon elhatározásukat, hogy a szuverenitás, a függetlenség, a területi sérthetetlenség, az egyenjogúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveinek tiszteletbentartása alapján tovább erősítik, mélyítik a két ország és a két nép szoros együttműködését és bővítik kapcsolataikat.
A Magas Szerződő Felek fejlesztik politikai, gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális együttműködésüket, megőrzik az e területeken elért vívmányaikat és szorgalmazni fogják a politikai és társadalmi szervezeteik, tudományos és kulturális intézményeik közvetlen kapcsolatait annak érdekében, hogy a két ország népe kölcsönösen jobban megismerje egymás életét, munkáját, tapasztalatait és eredményeit.
A Magas Szerződő Felek minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy bővítsék az együttműködést az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés és hírközlés, a természeti erőforrások kiaknázása, a szakemberképzés és a kereskedelmi kapcsolatok területén az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján.
A Magas Szerződő Felek fejlesztik együttműködésüket és kicserélik tapasztalataikat a tudomány és a technika, a művészetek, az irodalom, az oktatás, az egészségügy, a sajtó, a rádió, a televízió, a film és a sport területén.
A Magas Szerződő Felek továbbra is aktívan hozzájárulnak a békéért, a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti békés egymás mellett élésért és a nemzetközi biztonságért folytatott harchoz és erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi enyhülés folyamatának elmélyítése, visszafordíthatatlanná tétele és a világ valamennyi térségére való kiterjesztése érdekében.
A Magas Szerződő Felek fellépnek a hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósuló általános és teljes leszerelésért, beleértve a nukleáris leszerelést is, valamint az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokból való kiiktatása és az államok közötti vitás kérdések békés eszközökkel történő rendezése érdekében.
A Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság el nem kötelezett politikáját, amely fontos tényezője az imperializmus, a cionizmus és azok szövetségesei elleni küzdelemnek, valamint a népeknek a gyarmati uralom valamennyi formája alóli teljes felszabadításáért, a békéért és a világ országai közötti együttműködésért folyó harcnak.
A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság tiszteletben tartja a Magyar Népköztársaság elvi alapokon nyugvó szocialista külpolitikáját, amely fontos hozzájárulás Európa és a világ békéje megóvásának, a nemzetközi biztonság megszilárdításának és az enyhülés folyamata erősítésének ügyéhez.
A Magas Szerződő Felek következetesen harcolnak az imperializmus erői ellen, továbbá a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás, a fajüldözés végleges felszámolásáért.
A Magas Szerződő Felek tovább tevékenykednek az Egyesült Nemzetek Szervezetének a gyarmati uralom alatt levő országok és népek függetlenségének biztosításáról szóló deklarációja maradéktalan végrehajtásáért és elismerik minden népnek azt a jogát, hogy maga dönthessen sorsáról, maga határozhassa meg országa politikai berendezkedését és társadalmi rendszerét.
A Magas Szerződő Felek teljes mértékben támogatják a közel-keleti válság átfogó rendezésére, a térség igazságos és állandó békéjének megvalósítására irányuló törekvéseket. E célból konzultációkat folytatnak és összehangolják álláspontjukat.
A Magas Szerződő Felek erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus átalakítása érdekében és szolidárisak az új, igazságos és egyenlőségen alapuló nemzetközi gazdasági rend megteremtéséért folyó harccal.
A Szerződésben meghatározott célok elérése és politikai tevékenységük összehangolása érdekében a Magas Szerződő Felek időszakonként különböző szintű megbeszéléseket szerveznek, hogy véleménycserét folytassanak államaik kapcsolatainak fejlesztéséről és a kölcsönös érdeklődésükre számottartó nemzetközi kérdésekről. Abban az esetben, ha a békét zavaró vagy azt veszélyeztető helyzet alakul ki, a Magas Szerződő Felek azonnal kapcsolatba lépnek egymással és konzultációt folytatnak annak érdekében, hogy összehangolják a békét veszélyeztető helyzet megszüntetését, illetve a béke helyreállítását célzó erőfeszítéseiket.
A Magas Szerződő Felek ünnepélyesen kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem vesznek részt olyan szövetségben, akciókban vagy tevékenységben, amely másik Szerződő Fél ellen irányul.
A Magas Szerződő Felek kijelentik, hogy a Szerződésben foglaltak nem ellentétesek az általuk korábban kötött nemzetközi megállapodások rendelkezéseivel és kötelezik magukat arra, hogy a jövőben sem kötnek olyan nemzetközi megállapodást, amely a jelen Szerződéssel összeegyeztethetetlen lenne.
A Szerződés bármely pontjának értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban felmerülő esetleges kérdéseket a Magas Szerződő Felek a kölcsönös barátság, a megértés és a tisztelet szellemében közvetlen kétoldalú tárgyalásokon rendezik.
A Szerződést meg kell erősíteni és az a megerősítő okiratoknak Adenben, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában történő kicserélése napján lép hatályba.
A Szerződés hatálybalépésének napjától számított 20 évig marad érvényben, és további 5 éves időszakokra automatikusan hatályban marad mindaddig, amíg a Szerződő Felek egyike a Szerződés hatályának megszűnése előtt legalább egy évvel írásban ki nem nyilvánítja a Szerződés felbontására irányuló szándékát.
Készült Budapesten, 1981. november 5. napján két példányban, magyar és arab nyelven, mindkét nyelvű szöveg egyaránt hiteles.
(Aláírások)”
3. § E törvényerejű rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban az 1982. évi május hó 19. napjától kell alkalmazni.