A jogszabály mai napon ( 2018.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

1991. évi XCI. törvény

a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1992. évi szabályairól * 

Az 1992. évi gazdaságpolitika középpontjában a gazdaság strukturális átalakítása, az infláció mérséklése, valamint - a piacgazdaság építésével együttjáró - foglalkoztatási és szociális gondok enyhítése áll. A hosszabb távra szóló gazdasági növekedés megalapozása érdekében fokozatosan mérsékelni kell a költségvetésen keresztüli jövedelemátcsoportosítást úgy, hogy közben a kiadások belső arányai is módosuljanak az alapvető társadalmi és gazdasági követelményekhez igazodóan.

Az Országgyűlés a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás igényével a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről (a továbbiakban: központi költségvetés) és annak végrehajtásához kapcsolódóan az államháztartás vitelének egyes átmeneti szabályairól a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1992. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

ELSŐ FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

1. § (1) Az Országgyűlés az 1992. évi központi költségvetés kiadási főösszegét 1.050.741,6 millió forintban állapítja meg.

(2) *  Az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszeg fejezetek, címek és kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását - az e törvény rendelkezéseinek előirányzatokra gyakorolt hatását, az előirányzatok számszerű összefüggéseit és a mellékletek egyezőségi követelményeit is figyelembe véve - az 1. számú melléklet tartalmazza.

2. § (1) Az 1. §-ban jóváhagyott kiadások fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét az Országgyűlés 980.962,0 millió forintban állapítja meg.

(2) *  Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszeg fejezetek, címek és kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását - az e törvény rendelkezéseinek előirányzatokra gyakorolt hatását, az előirányzatok számszerű összefüggéseit és a mellékletek egyezőségi követelményeit is figyelembe véve - a 2. számú melléklet tartalmazza.

3. § Az 1. §-ban jóváhagyott kiadások és a 2. §-ban megállapított bevételek különbözeteként a központi költségvetés hiánya (a továbbiakban: hiány) 69.779,6 millió forint.

4. § Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a 3. §-ban meghatározott hiány finanszírozására

a) legfeljebb 30 000 millió forint összegben bocsásson ki olyan hosszú - legalább 10 éves - lejáratú speciális értékpapírt, aminek a kamata 1992-ben megegyezik a jegybanki alapkamattal. Ezeket az állami értékpapírokat a Magyar Nemzeti Bank vásárolja meg. Lejáratáról a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke állapodik meg;

b) 30.000 millió forint összegben egy évnél hosszabb lejáratú új államkötvényt bocsásson ki;

c) legalább 9.779,6 millió forinttal növelje a legfeljebb egyéves lejáratú kincstárjegyek és más állami értékpapírok állományát.

MÁSODIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KAPCSOLATRENDSZERE

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSHEZ VALÓ KAPCSOLÓDÁSÁNAK SZABÁLYAI

Állami hozzájárulás és támogatás

5. § (1) Az Országgyűlés a helyi, a feladatot ellátó önkormányzat költségvetéséhez közvetlenül és felhasználási kötöttség nélkül felhasználható normatív állami hozzájárulást a következők szerint állapítja meg:

a) 1992. január 1-jén önálló közigazgatási státussal rendelkező községek, nagyközségek részére 2 000 000 Ft
b) a településüzemeltetés, kommunális, út-, hídfenntartási, felújítási és egyéb kiadásaihoz 1991. január 1-jei egy állandó lakosra 3 000 Ft
c) lakásgazdálkodási tevékenységhez
= települési önkormányzat illetékességi területén fennálló meghatározott kölcsöntartozás után, kölcsön számlánként 5 000 Ft
= a település 20-30 év közötti korcsoportba tartozó állandó népessége 1991. január 1-jei száma alapján, személyenként 3 380 Ft
d) üdülőhelyi feladatokhoz, az üdülővendégektől 1992-ben beszedett idegenforgalmi adó és üdülőhelyi díj minden forintjához 2 Ft
e) szociálpolitikai feladatokhoz, a település 0-17 év közötti, valamint a 60 éves és ennél idősebb 1991. január 1-jei állandó népessége után, személyenként 3 500 Ft
f) gyermek- és ifjúságvédelemhez, az állami gondoskodásban részesülők száma után, személyenként 233 000 Ft
g) szociális otthonok és intézetek egy ellátottjára 174 000 Ft
h) idősek és fogyatékosok nappali intézményeiben szolgáltatást igénybe vevők száma után személyenként 28 000 Ft
i) idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézményei egy ellátottjára 80 000 Ft
j) fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthonai és a gyógypedagógiai intézmények egy ellátottjára 201 000 Ft
k) egy óvodai ellátottra 19 000 Ft
l) egy nemzetiségi, etnikai óvodai ellátottra (kiegészítő hozzájárulás) 5 000 Ft
m) egy nappali, három esti levelező tagozatos általános iskolai tanuló után, és három - általános iskolát elvégzett - 14-16 éves korú tanuló után 36 000 Ft
n) helyi közművelődési feladatokra, 1991. január 1-jei egy állandó lakosra 200 Ft
o) alapfokú művészetoktatásban, önálló zenei iskolákban és azok kihelyezett tagozataiban képzésben részesülő egy tanulóra *  21 000 Ft
p) fogyatékos gyermekek oktatásához egy gyermekre 65 000 Ft
q) egy gimnáziumi oktatásban résztvevő tanulóra, három esti, levelező tagozatos tanulóra 51 000 Ft
r) egy szakközépiskolai, szakiskolai tanulóra, három esti, levelező tagozatos képzésben részesülőre 63 000 Ft
s) szakmunkásképzés keretében elméleti oktatásban résztvevő egy tanulóra 39 000 Ft
t) szakmunkásképzés keretében szakmunkásiskolai tanműhelyi oktatásban résztvevő egy tanulóra 37 000 Ft
u) nemzetiségi, etnikai, vagy kéttannyelvű oktatáshoz kiegészítő hozzájárulás általános és középiskolai egy tanulóra, esti, levelező képzésben részesülő három tanulóra 15 000 Ft
v) egy diákotthoni, externátusi ellátottra 62 000 Ft
z) térségi (megyei, fővárosi) feladatokra, a megye (megyei jogú várossal együtt számított) és a főváros 1991. január 1-jei állandó lakosai után, személyenként 400 Ft

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott normatív állami hozzájárulás igénybevételének részletes feltételeit, az igénybevétel alapjául szolgáló feladatmutatókat és mutatószámokat a 3. számú melléklet tartalmazza.

(3) Az (1) bekezdésben szabályozott normatív állami hozzájárulásnak a tervezett feladatmutatók, mutatószámok alapján készített önkormányzatonkénti és hozzájárulásonkénti részletezését a 4. számú melléklet tartalmazza.

(4) A pénzintézetek 1992. február 28-áig kötelesek a lakáscélú kölcsönszámlákról településenkénti megoszlásban a Pénzügyminisztérium részére adatokat szolgáltatni. Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy ezen adatok alapján a települési önkormányzatok számára az 5. § (1) bekezdése c) pontjának első tétele szerinti állami hozzájárulás összegét megállapítsa és azt az adatszolgáltatást követően - legkésőbb 30 napon belül - rendelettel közzétegye. Az 1992. január 1-jével szétváló önkormányzatokat (4. számú melléklet) megillető személyi jövedelemadót, illetve az érintett községi és városi önkormányzatok személyi jövedelemadó kiegészítését az Állami Népességnyilvántartó Hivatal, továbbá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal számításai alapján 1992. március 31-éig kell megállapítani. Az új összegnek megfelelő utalás 1992. II. negyedévétől kezdődik. Az év közben szétváló települések önkormányzatainak személyi jövedelemadóból való részesedését az érintett önkormányzatok a 4. számú mellékletben foglalt eredeti személyi jövedelemadó előirányzat összegén belül megállapodás útján rendezhetik. Az év közben várossá váló önkormányzatok személyi jövedelemadója az év folyamán nem változik.

(5) A helyi önkormányzat - e törvény 4. számú mellékletében és a (4) bekezdés szerinti kiegészítésben megállapított - normatív állami hozzájárulása év közben amiatt módosítható, ha a helyi önkormányzat feladatot, illetve intézményt nem helyi önkormányzatnak ad át és az átvevő szervezet e törvény alapján költségvetési támogatásra jogosult.

(6) Az Országgyűlés az önkormányzatok kezdeményezése alapján elfogadja a feladatmutatókhoz kötött normatív állami hozzájárulásokról szóló lemondást a KT. 4. számú mellékletét módosító mellékletben foglaltak szerint. A normatív állami hozzájárulás elszámolása a költségvetési év végét követően a mellékletben módosított feladatmutatók alapján történik.

(7) *  A helyi önkormányzat címzett és céltámogatásának törvényben megállapított előirányzata év közben akkor módosítható, ha az önkormányzat a címzett vagy céltámogatásban részesített feladat megvalósításától eláll, továbbá - befejeződő fejlesztés esetén - a címzett és céltámogatás összegét csak részben használja fel. A változásról a Területi Államháztartási Közigazgatási és Információs Szolgálatok (a továbbiakban: TÁKISZ) útján a Belügyminisztériumot haladéktalanul értesíteni kell.

(8) *  Amennyiben a (4)-(6) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján az állami hozzájárulás összege a VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 1. és 3. alcímén előirányzott összegtől eltér, a különbözet a fejezet 25. cím 5. alcímén szereplő központosított előirányzatot terheli, illetve növeli.

6. § Felhasználási kötöttséggel járó állami támogatás illeti meg az önálló színházat (kőszínházat, szabadtéri színpadot, bábszínházat) fenntartó önkormányzatot az 5. számú mellékletben foglalt részletezés szerint.

7. § (1) A helyi önkormányzatok kiemelt fontosságú feladataira címzett és céltámogatásként 26.640 millió forint áll rendelkezésre. Ennek felhasználásáról külön törvény rendelkezik.

(2) Az alap- és középfokú kollégiumi ellátáshoz fejlesztés, bővítés, felújítás, továbbá a középiskolai tornaterem építése támogatási célokhoz 1.500 millió forint elkülönített tartalékot kell képezni. A két célra az önkormányzatok 1992. február 28-áig jelenthetik be a TÁKISZ-okon keresztül a Belügyminisztériumnak támogatási igényüket. Erről a Kormány 1992. április 30-áig terjesszen elő törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

8. § (1) A helyi önkormányzatok a központosított előirányzatból a 6. számú mellékletben felsorolt feladatokra, az abban megjelölt feltételek mellett felhasználási kötöttséggel 11.464 millió forintot vehetnek igénybe. Az előirányzat felhasználásáról a Kormány a zárszámadás keretében az Országgyűlésnek beszámol.

(2) *  Az (1) bekezdésben szereplő előirányzatból 2750 millió Ft az alapvető lakossági ellátást nyújtó intézmények működtetésére - önhibájukon kívül - képtelen önkormányzatok kiegészítő támogatására szolgál. Ebből 2250 millió Ft felosztásáról e törvény alapján a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes javaslatára a Kormány dönt. A fennmaradó 500 millió Ft-ból tartalékot kell képezni az év során a rendkívüli, váratlan események következtében felmerülő, az önkormányzatot sújtó természeti vagy más károk mérséklésére - kivéve a biztosításból megtérülő vagy megtéríthető károkat -, valamint az előre nem látható, az önkormányzat körültekintő gazdálkodása ellenére jelentkező, többletköltséggel járó kötelezettségek részbeni, vagy teljes elismerésére. E tartalék felhasználásáról a Kormány felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együtt dönt.

9. § (1) Az önkormányzat a költségvetési év végét követően a költségvetési törvény előírásai szerint a tényleges mutatók alapján elszámol a normatív állami hozzájárulásokkal, valamint a címzett és céltámogatásokkal.

(2) A központi költségvetést megillető összeget az önkormányzat éves költségvetési beszámolójának a TÁKISZ-hoz történt benyújtást követő 15 napon belül fizeti vissza.

(3) *  Az önkormányzatot az (1) bekezdés alapján megillető pótlólagos állami hozzájárulás, illetve támogatás kiutalásáról a Pénzügyminisztérium a TÁKISZ által összesített önkormányzati költségvetési beszámoló kézhezvételét követő 15 napon belül gondoskodik.

(4) Ha az önkormányzat az 5. §-ban foglaltak szerinti konkrét feladatmutatóhoz kapcsolódó állami hozzájárulást az őt ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb mértékben veszi igénybe, köteles az (1) bekezdés szerint megállapított túllépés teljes összege után a (2) bekezdésben megjelölt határidőre kamatot fizetni. A kamat mértéke az éves átlagos jegybanki alapkamat kétszerese.

(5) A központi költségvetés a (3) bekezdésben megállapított határidővel a (4) bekezdésben foglalt kamatot fizeti a helyi önkormányzat részére, ha az általa folyósított normatív állami hozzájárulás legalább 5%-kal kevesebb a helyi önkormányzatot a 4. számú melléklet szerint megillető összegnél.

(6) Ha az önkormányzat a címzett és a céltámogatást nem megjelölt feladatra használja fel, illetőleg a törvényben rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, év közben, de legkésőbb a (2) bekezdésben foglalt határidőre köteles a támogatást visszatéríteni és utána a (4) bekezdésben foglalt kamatot fizetni a központi költségvetés javára.

(7) A (4)-(6) bekezdésekben foglalt kamatok a központi költségvetés XVII. Pénzügyminisztérium fejezetének Vegyes bevételét (29. cím 1. alcíme), illetve Vegyes kiadását (23. cím 1. alcíme) képezik.

(8) A TÁKISZ-ok szakmailag véleményezik az önkormányzatok állami hozzájárulási és támogatási igényeit. A címzett és a céltámogatások esetében elemzik a vállalt saját források realitását, a folyósítást megelőzően igazolják a saját forrás felhasználását, a feladat teljesítését.

Átengedett, megosztott bevételek

10. § (1) A települési önkormányzatot az állandó lakosok által 1990. évre bevallott - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által településenként kimutatott - személyi jövedelemadó 50%-a illeti meg.

(2) Annak az önkormányzatnak, amelynél az (1) bekezdés szerinti személyi jövedelemadó-bevétel - az 1990. január 1-jei állandó népességet számítva - 1 főre jutó összege nem éri el a 4.300 forintot, a bevételt e szintig a központi költségvetés kiegészíti. Ezen túlmenően városi önkormányzatnál - beleértve az 1992. január 1-jével városi címet kapottat *  is - a központi költségvetés az átengedett személyi jövedelemadót 25 millió forinttal, de legfeljebb 6000 forint/fő összegig kiegészíti. Az év közben várossá alakuló települések nem jogosultak erre a kiegészítésre.

(3) A (2) bekezdésben foglalt kiegészítések önkormányzatonkénti részletezését a 4. számú melléklet tartalmazza.

11. § (1) A települési önkormányzatot az általa a belföldi gépjárművek után beszedett adó 50%-a illeti meg.

(2) A belföldi gépjárművek utáni adó központi költségvetést megillető másik 50%-ából 700 millió forint az Útalap bevétele.

(3) A külföldi gépjármű tömege alapján központilag beszedett adóból 600 millió forint a Környezetvédelmi Alap bevétele.

12. § Az önkormányzatok megalakulásakor az alapítói jog gyakorlása tekintetében tanácsi vállalatnak - az Állami Vagyonügynökség által történő - értékesítéséből származó bevétel 50%-a az alapítói jogot gyakorló települési önkormányzatot illeti meg. Ha az alapítói jogot gyakorló önkormányzat megyei önkormányzat, az 1992. évi értékesítések utáni bevételi részesedésük mértéke 20%.

13. § A települési önkormányzat területén kiszabott és abból befolyt környezetvédelmi- és műemlékvédelmi bírság 30%-a a területileg illetékes önkormányzat bevétele.

Az önkormányzatok által beszedett illetékek szabályozása

14. § (1) A megyei illetékhivatalok által beszedett illetékből - az illetéktörvény szabályai alapján - az illetékhivatal székhelye szerinti város, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város illetékességi területére tartozó ügyekből befolyt összeg a megyeszékhely város - Pest megyében Cegléd város -, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város önkormányzatát illeti.

(2) A Fővárosi Illetékhivatal által beszedett illeték a Fővárosi Önkormányzatot illeti.

(3) A megyei illetékhivatal által beszedett illetéknek az (1) bekezdésben meghatározott bevétellel, továbbá a (4) bekezdésben foglalt költségekkel csökkentett összegéből

a) 30% közvetlenül a területileg érintett megyei önkormányzatot;

b) 70% egyenlő összegben valamennyi megyei önkormányzatot
illeti meg.

(4) A megyei önkormányzat, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város az illetékhivatalt fenntartó önkormányzattal megállapodik a megye - ideértve a nem megyeszékhely megyei jogú város - területén beszedett illetékkel kapcsolatban felmerült költségek viseléséről. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek körét és mértékét, az elszámolás ellenőrzésének módját. * 

(5) A megyeszékhely város és Pest megyében Cegléd az illetékhivatalok működtetéséhez szükséges - megállapodásnak megfelelő - költségek egytizenketted részét a beszedett illetékből havonta visszatartja. A visszatartott összeget illetékbevételként kell elszámolni.

A fővárosi önkormányzatok bevételei

15. § (1) A főváros önkormányzatait megillető bevételeknek a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztására az 1991. évi XXIV. törvény 17-19. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Mindaddig, amíg a Fővárosi Közgyűlés az érintett forrásoknak a fővárosi önkormányzatok közötti megosztásáról nem dönt, az állandó népességszám egészéhez kapcsolódó normatív állami hozzájárulások és a személyi jövedelemadó időarányos részét a Pénzügyminisztérium egy összegben a Fővárosi Önkormányzatnak utalja át. A Fővárosi Közgyűlés gondoskodik annak továbbutalásáról.

A helyi önkormányzatok költségvetési befizetési kötelezettsége

16. § (1) A helyi önkormányzat és költségvetési szerve a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön rendeletekben foglaltak szerint megállapított, vállalkozási tevékenységből származó eredményének 40%-át köteles a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti befizetést teljesíteni a vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része után, amelyet az önkormányzat, illetve költségvetési szerve a tárgyévben vagy az azt követő évben az alaptevékenység ellátásához használ fel.

(3) Az önkormányzatoknak a költségvetési szerveik alapító okiratait 1992. június 30-áig felül kell vizsgálni és meg kell határozni az alaptevékenységek körét.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy az (1) bekezdés szerinti eredmény felhasználásának bizonylati rendjét szabályozza.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ÉS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAPCSOLATA

17. § (1) A központi költségvetés az 1989. évi XLVIII. törvény 5. § (6) bekezdésében előírt 14.722 millió forint tartozását az 1991-92. években realizálódó privatizációs bevételekből egyenlíti ki.

(2) Az (1) bekezdésben említett költségvetési tartozás 1991. év után esedékes kamata 4.000 millió forint. Ezt az összeget a központi költségvetés 1992. április 15-éig téríti meg a Társadalombiztosítási Alapnak.

(3) Ha az 1990. évi CIV. törvény 2. § (3) bekezdése alapján a központi költségvetésnek a Társadalombiztosítási Alappal szemben garanciális kötelezettsége keletkezik, az az általános tartalékot terheli. Teljesítésére a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvény kihirdetését követő 15 napon belül kerülhet sor.

(4) Azon személyek után, akik egyéni és munkáltatói járulékfizetéssel vagy a járulékfizetők hozzátartozóiként nem szereznek jogosultságot betegbiztosítási ellátásokra, a központi költségvetés átalányszerűen fizet hozzájárulást az Egészségbiztosítási Alapnak. Ennek 1992. évi összege 2.600 millió forint.

(5) A központi költségvetés a Társadalombiztosítási Alapok kezelőjének 1992. évben tételes elszámolás alapján 500 millió forint összegben megtéríti a családi pótlék és más kiadások folyósításával kapcsolatos kiadásokat.

(6) A társadalombiztosítási táppénzrendszer módosulása miatt a költségvetési szerveket - ide nem értve a Társadalombiztosítási Alap által finanszírozott egészségügyi feladatokat -, mint munkáltatókat terhelő ellátások fedezetére, valamint a társadalombiztosítási járulék 1%-os emelésének fedezetére 4400 millió forint az előirányzat. * 

(7) A társadalombiztosítás profiltisztítása keretében a segély-jellegű kiadásokból átvállalt tételekre 3600 millió forint. * 

18. § (1) A központi költségvetés a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről szóló törvényben jóváhagyott Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak 1%-a erejéig garanciát vállal arra az esetre, ha a Nyugdíjbiztosítási Alapban hiány keletkezik.

(2) *  Ha a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetésében az átmenetileg a Társadalombiztosítási Alapból finanszírozott ellátások tényleges kiadásai a jogosultak számának növekedése vagy valamely központi intézkedés miatt meghaladja a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről hozott törvényben jóváhagyott előirányzatot, akkor a különbözetet a központi költségvetés a Társadalombiztosítási Alapnak megtéríti. Ha a fizetési kötelezettség teljesítésére még az 1992-es költségvetési évben kerül sor, akkor az a központi költségvetés általános tartalékát terheli.

19. § A Társadalombiztosítási Alap részét képező Nyugdíjbiztosítási Alapot terhelő ellátások folyamatos teljesítését az állami forgóalaphoz kapcsolt Nyugdíj-megelőlegezési számla hitel-jellegű igénybevételi lehetősége garantálja. A Nyugdíj-megelőlegezési számláról felvett kamatmentes hitelt a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelőjének a befolyó bevételeiből soron kívül kell törlesztenie.

HARMADIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAPCSOLATAI AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEKKEL

Társadalmi önszerveződések támogatása

20. § (1) Az Országgyűlés a szociális, oktatási-nevelési közfeladatokat (a továbbiakban: humánszolgáltatások) ellátó egyházak, társadalmi szervek, alapítványok, valamint humánszolgáltatásokat főtevékenységként nyújtó, ezen önálló tevékenységből jövedelemmel rendelkező magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban: nem állami intézmények) részére éves normatív állami hozzájárulást állapít meg az alábbiak szerint:

a) szociális otthonok és intézetek egy ellátottjára 174 000 Ft
b) idősek és fogyatékosok nappali intézményeiben szolgáltatást igénybe vevők száma után személyenként 28 000 Ft
c) fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthonai és a gyógypedagógiai intézmények egy ellátottjára 20 000 Ft
d) gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti neveltek egy ellátottjára 20 000 Ft
e) házi szociális gondozást végző, tiszteletdíjas gondozóra 6 000 Ft
f) egy óvodai ellátottra 19 000 Ft
g) egy nemzetiségi, etnikai óvodai ellátottra (kiegészítő támogatás) 5 000 Ft
h) nappali tagozatos általános iskolai oktatásban részesülő egy tanulóra 36 000 Ft
i) alapfokú művészetoktatásban részesülő egy tanulóra 21 000 Ft
j) fogyatékos gyermekek oktatásához egy gyermekre 65 000 Ft
k) egy nappali tagozatos gimnáziumi tanulóra 51 000 Ft
l) egy nappali tagozatos szakközépiskolai, szakiskolai oktatásban részesülő tanulóra 63 000 Ft
m) szakmunkásképzés keretében elméleti oktatásban résztvevő egy tanulóra 39 000 Ft
n) szakmunkásképzés keretében szakmunkásiskolai tanműhelyi oktatásban résztvevő egy tanulóra 37 000 Ft
o) nemzetiségi, etnikai, két tannyelvű oktatáshoz kiegészítő hozzájárulás egy általános iskolai vagy középiskolai tanulóra 15 000 Ft
p) egy diákotthoni, externátusi ellátottra 62 000 Ft
r) felsőoktatásban résztvevő egy nappali tagozatos hallgatóra 84 000 Ft
s) harmincöt évesnél fiatalabb kábítószeresekkel foglalkozó terápiás intézeteknek ápolási naponként 300 Ft

(2) A normatív állami hozzájárulás a feladat ágazati irányítása szerint illetékes minisztériumtól (a továbbiakban: szakminisztérium) igényelhető a 7. számú mellékletben foglaltak és a tervezett feladatmutatók alapján.

(3) Egyházi jogi személy által e törvény hatálybalépését követően létrehozott hittudományi egyetem, illetőleg főiskola a felsőoktatási törvény hatálybalépéséig, de legkésőbb 1992. december 31-éig nem részesül normatív állami hozzájárulásban.

(4) A normatív állami hozzájárulás folyósításának feltétele - a hittudományi egyetemek és főiskolák kivételével -, hogy a szakminisztérium az önkormányzat véleményének figyelembevételével, illetve a fővárosi vagy területileg illetékes önkormányzat a nem állami intézménnyel a feladat ellátására szerződést kössön.

(5) A normatív állami hozzájárulás folyósítása a szakminisztériumnak bejelentett mutatószámok alapján történik. A nem állami intézmény a következő év január 31-éig a tényleges feladatmutatók alapján elszámol az igénybe vett állami hozzájárulással.

21. § (1) A pártok támogatására fordítható 900 millió forintból az egyes pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint részesülnek.

(2) A nemzetiségi szövetségek és a társadalmi szervezetek támogatására szolgáló keretek felosztásáról az Országgyűlés dönt.

(3) Az egyházak közvetlen támogatására szolgáló 1.931,5 millió forint felosztásáról az Országgyűlés dönt.

22. § A nem állami intézmények - kivéve a pártokat -, más társadalmi és szakmai szervezetek - a 20-21. §-okban foglaltakon kívül - a fejezetek ágazati, szakmai célú pénzeszközei terhére és az elkülönített állami pénzalapokból is részesülhetnek támogatásban, az azok felosztására, felhasználására vonatkozó szabályok keretei között.

Kezességvállalás a központi költségvetés terhére

23. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a központi költségvetés terhére kezességet vállaljon olyan esetekben, amikor azt nemzeti érdek, így a külső és belső egyensúly-viszonyok javítása, illetőleg romlásának megakadályozása szükségessé teszi.

(2) A korábbi években vállalt és az adott költségvetési évben esedékes, valamint az újonnan elvállalásra kerülő eseti, egyedi kezességvállalások együttes összege nem haladhatja meg az 1. §-ban megállapított kiadási főösszeg 2%-át, kivéve, ha a költségvetési kezességvállalás kőolaj, földgáz és villamosenergia beszerzéséhez kapcsolódik. * 

(3) A (2) bekezdésben megállapított mérték kizárólag az Országgyűlés előzetes jóváhagyásával léphető túl.

(4) A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, s azt adók módjára kell behajtani.

(5) A költségvetési évben történt kezességvállalásokról a Kormánynak - a költségvetési zárszámadás keretében - tételesen be kell számolnia az Országgyűlés előtt.

24. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a központi költségvetés terhére a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal - ezen intézmények által megkívánt formában - és az Exportgarancia Rt. által kötendő hitelszerződéseknél összegszerű korlátozás nélkül kezességet vállaljon.

Az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások és bevételek

25-30. § * 

NEGYEDIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYES ELŐIRÁNYZATAI

A központi költségvetés tartalékelőirányzatai

31. § (1) *  A központi költségvetés 1. §-ban jóváhagyott kiadásaiból az általános tartalék 5063,4 millió forint.

(2) A központi költségvetésben - az 1. §-ban jóváhagyott kiadási főösszegen belül - céltartalékként kell előirányozni:

a) az oktatási ágazatban dolgozók, valamint a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi dolgozók 1992. szeptember 1. napjától kötelező központi bérfejlesztésére és a hozzá kapcsolódó járulékok fizetésére szolgáló 3210 millió forint központi bérpolitikai keretet;

b) *  az egyéb költségvetési szervek évközi béremelésére és a hozzákapcsolódó járulék fizetésére szolgáló 2056,3 millió forint összegű keretet;

c) *  az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott gyógyító-megelőző ellátások területén foglalkoztatottak 1992. évi béremelésére szolgáló 1660 millió forint összegű keretet;

d) *  a társadalombiztosítási alapokból finanszírozott társadalombiztosítási igazgatási szerveknél foglalkoztatottak 1992. évi béremelésére szolgáló 73,7 millió forint összegű keretet.

(3) *  A (2) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt béremelési előirányzatok felhasználásánál a munkaadói járulék összegét a központi költségvetésből közvetlenül a Szolidaritási Alapnak utalja át.

Rendkívüli kiadások és bevételek

32. § (1) Az 1. §-ban jóváhagyott kiadási főösszegből a központi költségvetés rendkívüli kiadásaként kell előirányozni

a) 2000 millió forintot fejlesztési célokra (expo);

b) 5400 millió forintot pénzbeli kárpótlásra;

c) 500 millió forintot a szovjet csapatkivonással összefüggésben feltárt környezeti károk enyhítésére; * 

d) 1100 millió forintot az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos kiadásokra. * 

(2) A 2. §-ban jóváhagyott bevételi főösszegből a központi költségvetés rendkívüli bevétele a 27. § (1) bekezdésben szereplő 20.000 millió forint privatizációs bevétel.

Központi költségvetési szervek normatív támogatása

33. § (1) Az állami felsőoktatási intézmények magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája 60.100 Ft/év/fő.

(2) A tervezett nappali tagozatos hallgatólétszám és a normatíva alapján rendelkezésre bocsátott támogatás felhasználásáról - a hallgatói juttatásokra vonatkozó jogszabályok figyelembevételével - a felsőoktatási intézmény dönt.

(3) Amennyiben a tényleges hallgatólétszám a tervezettől eltér, a különbözet a költségvetési pótkezelési időszakban a központi költségvetésből igényelhető, illetve oda visszatérítendő.

Központi költségvetési szervek befizetési kötelezettsége

34. § (1) A központi költségvetési szerv a gazdálkodás rendjét és a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön rendeletekben foglaltak szerint megállapított, vállalkozási tevékenységből származó eredményének 40%-át köteles a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti befizetést teljesíteni a vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része után, amelyet a központi költségvetési szerv a tárgyévben vagy az azt követő évben az alaptevékenysége ellátásához használ fel.

(3) A minisztériumok és országos hatáskörű szervek költségvetési szerveik alapító okiratait 1992. június 30-áig vizsgálják felül és határozzák meg az alaptevékenység, valamint a vállalkozási tevékenységek körét.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy az (1) bekezdés szerinti eredmény felhasználásának bizonylati rendjét szabályozza.

ÖTÖDIK FEJEZET

AZ ÁLLAMADÓSSÁG KÖRE ÉS KEZELÉSE

35. § Az államháztartás alrendszerei - a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a helyi önkormányzatok, valamint a társadalombiztosítás - által feladataik ellátásával kapcsolatos különféle hitelviszonyokból - hitelfelvét, értékpapír-műveletek - eredő adósság (a továbbiakban: államadósság) kezelésére az Országgyűlés az 1992. évre a 36-39. §-ban foglalt szabályokat állapítja meg. * 

36. § Az 1991. évi költségvetési hiány részbeni finanszírozására a Magyar Nemzeti Banktól felvett hosszú lejáratú hitel kamata 1992-ben azonos a jegybanki alapkamattal.

36/A. § * 

37. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Állami Fejlesztési Intézet központi költségvetéssel szembeni - az 1990. évi CIV. törvény 31. § (4) bekezdésében megállapított - kötelezettsége a következők szerint módosul:

Tartozásai csökkennek, mivel az alumíniumkohászat megszüntetése miatt a Magyar Alumíniumipari Tröszt 1991-92. években esedékes 1.723 millió forint államikölcsön-tartozása, valamint 408 millió forint állami alapjuttatáshoz kapcsolódó járadékfizetési kötelezettsége, összesen 2.131 millió forint az 57/1991. (X. 17.) OGY határozat alapján az Állami Fejlesztési Intézet tulajdonába kerülő HUNGALU részvénnyé kerül átváltásra. Az állami kölcsönt és az állami alapjuttatást refinanszírozó jegybanki hitel visszafizetési kötelezettsége a központi költségvetést terheli.

38. § * 

39. § 1992-ben az államadósság köre bővül, és nagysága - az 1992. évi költségvetési hiányt fedező értékpapír-műveleteken kívül - növekszik azon speciális (nem hiányfinanszírozó) kincstári kötvény állományával, amely az 1990. évi CIV. törvény 66. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések miatt 1991-92. években fedezetlenné vált lakásalap-kötvények helyébe kerül kibocsátásra.

HATODIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI

40. § (1) * 

(2) A központi költségvetési szervek bevételeik beszedéséről maguk gondoskodnak, bevételeiket - az e törvényben foglalt kivételekkel - kiadásaik teljesítésére fordítják.

Előirányzat-módosítás az Országgyűlés hatáskörében

41-42. § * 

Előirányzat-módosítás a Kormány hatáskörében

43-45. § * 

Előirányzat-módosítás a fejezet irányításáért felelős hatáskörében

46. § * 

Előirányzat-módosítás a központi költségvetési szervek hatáskörében

47. § * 

Beszámolás a központi költségvetés előirányzatainak módosításáról

48. § * 

A központi költségvetés előirányzataitól való eltérés

49. § * 

A helyi önkormányzatok tervezésére és költségvetésének végrehajtására vonatkozó 1992. évi szabályok

50. § * 

A központi költségvetési szervek hitelfelvételi, betételhelyezési és értékpapírvásárlási lehetősége, tilalma

51. § * 

A PÉNZELLÁTÁS RENDJE

Az állami forgóalap

52. § * 

A fejezetek pénzellátási rendje

53-57. § * 

A helyi önkormányzatok pénzellátási rendje

58-60. § * 

Az elkülönített állami pénzalapok pénzellátási, befizetési rendje

61-62. § * 

A Társadalombiztosítási Alap pénzellátási rendje

63. § * 

A központi költségvetést terhelő egyéb kiadások teljesítése

64. § * 

A költségvetési pótkezelés

65. § A központi költségvetés a január 1. és december 31. közötti időszakban befolyt bevételeket, illetőleg teljesített kiadásokat tartalmazza.

66. § (1) A központi költségvetésben sem az állami forgóalapot illető bevételek, sem az azt terhelő kiadások évek közötti átvitelének - a (2)-(3) bekezdésben foglaltak kivételével - nincs helye.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1993. évi költségvetési gazdálkodás zavartalan megkezdéséhez - az állami forgóalap átmeneti megterhelésével - a helyi önkormányzatok számára az általuk számított normatív hozzájárulások egyhavi összegének megfelelő előleget utaljon ki. Az előleg legkorábban 1992. december 27-én folyósítható, s azt az 1993. évi központi költségvetés terhére kell elszámolni.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy

a) minden fejezet kormányzati beruházásainál;

b) a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatására benyújtott igényléseknél;

c) a nem állami intézmények által nyújtott humánszolgáltatások normatív állami hozzájárulásánál;

d) a magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatók pénzbeli juttatásának normatív támogatásánál

a kiadások, a bevételek, illetve visszatérülések elszámolási idejét 1993. február 28-ig meghosszabbítsa (pótkezelés).

(4) A pótkezelési időszakban az 1992. évi központi költségvetés terhére eszközölt elszámolásokról a költségvetési zárszámadás keretében a Kormány tételesen köteles beszámolni az Országgyűlésnek.

HETEDIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATOS ÁTMENETI ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK

67. § Az Állami Vagyonügynökség, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, az Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság, a Központi Földtani Hivatal, az Országos Testnevelési és Sporthivatal vezetője, valamint a Biztonsági Szolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter 1992-ben továbbra is gyakorolja mindazokat a jogokat és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyekkel jogszabályok a költségvetési fejezetek irányításáért felelősöket felruházzák.

68. § (1) A helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának jogcímeit és összegeit részletező 3. számú melléklet tartalmazza azokat a kiegészítő szabályokat, amelyeket az 1991. évi normatív állami hozzájárulások elszámolásánál is alkalmazni kell.

(2) A 30. §-ban foglaltak nem vonatkoznak a Kormány által 1991. december 31-éig engedélyezett ingatlan eladásokból származó bevételekre.

69. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy

a) a helyi önkormányzatokat és a központi költségvetési szerveket megillető, valamint a nem állami intézmények által igénybevehető normatív állami hozzájárulás szakmai feltételeit, pénzügyi lebonyolítását és az igénybevétel alapjául szolgáló feladatmutatók, mutatószámok tartalmi leírását, nyilvántartási kötelezettségét szabályozza;

b) a helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik, valamint a központi költségvetési szervek gazdálkodási rendjét, vállalkozási tevékenysége eredményének megállapítását, az azt terhelő befizetési kötelezettség átutalásának szabályait rendeletben állapítsa meg;

c) a 30. §-ban megállapított kereteken belül a 100 millió forintot meghaladó értékesítési bevétel központi költségvetést megillető hányadát egyedileg állapítsa meg;

d) a különleges helyzetekből, természeti, termelési, kereskedelmi körülményekből származó jövedelmek befizetését rendeletben állapítsa meg úgy, hogy az a költségvetési előirányzatban jóváhagyott bevételt biztosítsa.

70. § (1) Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek igazgatási kiadásainak differenciált csökkentésére legkésőbb 1992. április 30-áig tegyen javaslatot. A javaslatnak összességében 1200 millió forint megtakarítást kell eredményeznie, amely az általános tartalékot növeli.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy

a) a költségvetési szervek, az elkülönített állami pénzalapok és az önkormányzatok 1992. évi költségvetése kidolgozási és végrehajtási, 1993. évi költségvetése kidolgozási rendjét, továbbá a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartását és bankszámla vezetését, továbbá az évközi és az év végi beszámolás, adatszolgáltatás rendjét rendeletben szabályozza;

b) a belföldi gépjárművek utáni adó központi költségvetést és az Útalapot megillető hányada átutalásának részletes szabályait megállapítsa.

71. § A Kormány 1992. szeptember 15-éig tájékoztatja az Országgyűlést az államháztartás helyzetéről. A beszámolónak tartalmaznia kell a központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok előirányzatainak alakulását, a tartalékfelhasználást, a hiány, illetőleg többlet összegének alakulását, a központi költségvetés teljesülésének várható alakulását.

MÁSODIK RÉSZ

A központi költségvetés előirányzataihoz kapcsolódó, azokat megalapozó jogszabály-módosítások

A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosítása

72. § (1) * 

(2) * 

73. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény Első rész 8-21. §, 22. § (2) bekezdése és 23. §-a, a Harmadik rész 36. § (1) és (5) bekezdése, 37. és 43. §-a hatályát veszti.

A Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló, többször módosított 1988. évi XI. törvény módosítása

Az Országgyűlés a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló 1988. évi XI. törvényt a következők szerint módosítja:

74. § (1) * 

(2) * 

(3) Az 1988. évi XI. törvény (a továbbiakban: TV.) 7. számú melléklete helyébe e törvény 8. számú melléklete lép.

(4) Az Alapból 1992-ben, átmeneti jelleggel a TV. 2. §-ában meghatározott fejlesztési célokon túl és a TV. 11. §-ában meghatározott felhasználási jogcímeken kívül

a) az Országos Tudományos Kutatási Alap rendeltetési céljaira 2000 millió forintot,

b) a „Felzárkózás az európai felsőoktatáshoz” Alap rendeltetési céljaira 2000 millió forintot,

c) a központi költségvetés részére 1000 millió forintot

kell átadni.

(5) 1992-től kezdődően a Központi Műszaki Fejlesztési Alapból kell finanszírozni az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a Magyar Szabványügyi Hivatal igazgatási, valamint az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárnak a kutatási, műszaki-fejlesztési információ rendszere működési kiadásait is.

A szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény módosítása

75. § (1) * 

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

- az 1988. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Szatv.) 5. §-a (1) bekezdésének második mondata hatályát veszti;

- a Szatv. 6. §-a (3) bekezdésének b) pontjában az „5. § (1) bekezdésében” szöveg helyébe az „5. § (3) bekezdésében” szöveg lép;

- a Szatv. 6. §-a (3) bekezdésének b) pontjában az „5. § (2)-(3) bekezdése” szöveg helyébe az „5. § (4)-(5) bekezdése” szöveg lép.

Az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosítása

76. § * 

77. § * 

78. § * 

79. § * 

80. § * 

81. § * 

A fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló
1991. évi LXXVIII. törvény módosítása

82. § A fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény 1. számú és 2. számú melléklete helyébe az e törvény 11. számú és 12. számú melléklete lép.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása

83. § * 

A takarékbetétekről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet módosítása

84. § Az Országgyűlés - annak érdekében, hogy a takarékbetétek kamatszintje kövesse a gazdasági körülmények változásait - a Ptk. 226. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján a takarékbetétekről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendeletet (a továbbiakban: tvr.) a következők szerint módosítja:

(1) * 

(2) * 

A tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosítása

85. § * 

HARMADIK RÉSZ

A lakásalap megszüntetéséhez kapcsolódó államkötvények kibocsátása

86. § (1) Az 1990. évi CIV. törvény 65. §-ában meghatározott lakáskölcsönök ott megállapított kamatának, valamint a lakáscélú bankkölcsönök kamatának különbözetét az állami költségvetés a hitelező pénzintézetnek megtéríti, a pénzügyminiszter által meghatározott módon.

(2) *  Az 1990. évi CIV. törvény 66. §-a alapján elengedett tőketartozás fedezetére - a lakásalap kötvény helyébe - az állam az 1992. december 31-ig 90 000 millió forint összegű államkötvényt bocsát ki.

(3) Az 1989. évi XVIII. törvény 24-25. §-ai alapján létrehozott, ún. lakásalap fedezeti-kötvények helyébe az állam 1992. január 1-jén 20 000 millió forint összegű államkötvényt bocsát ki.

(4) *  Az (1) bekezdés szerinti kölcsön kamatának mértéke nem haladhatja meg a mindenkori jegybanki alapkamat 1,2-szeresét.

NEGYEDIK RÉSZ

Az állami vagyon utáni részesedés

87. § * 

Fizetési kötelezettség

88. § * 

A részesedés alapja

89. § * 

A részesedés mértéke

90. § * 

A részesedés visszatartása

91. § * 

Eljárási és adóelőlegszámítási szabályok

92-93. § * 

Átmeneti és zárórendelkezések

94-95. § * 

ÖTÖDIK RÉSZ

Zárórendelkezés

96. § (1) E törvény - a 82. §-ban foglaltak kivételével - 1992. január 1. napján lép hatályba. A 82. § 1992. január 6. napján lép hatályba.

(2) A 76. §-ban és a 81. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket az 1992. január 1. napjától kezdődően értékesítésre, illetve import esetén az 1992. január 1. napjától kezdődően behozott vagy beküldött termékre, vagy teljesített szolgáltatásra kell alkalmazni mind az adófizetési kötelezettség, mind az adólevonási, -visszaigénylési jogosultság tekintetében. * 

1. számú melléklet az 1991. évi XCI. törvényhez

Az állami költségvetés 1992. évi kiadásai

KIADÁSOK
Cím-
szám
Alcím-
szám
Előir.
csop.
Kiemelt
e. sz.
Cím-
név
Alcím-
név
Előir.
csop.
Kiemelt előirányzat neve 1992. évi
előirányzat * 
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 33,2
2 TÁRSADALOMBÍZTOSITÁSI JÁRULÉK 14,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 68,1
2 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP
2 TÁRSADALOMBÍZTOSITÁSI JÁRULÉK
3 DOLOGI KIADÁSOK 49,0
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1 KÉPVISELÖI TESTÜLET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 357,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 209,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 268,5
2 ORSZÁGGYŰLÉS IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 196,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 68,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 418,5
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 288,5
3 ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁR
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 25,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 10,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 24,0
4 KÖZTISZTVISELŐK JOGÁLLÁSÁRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYHEZ KAPCSOLÓDÓ BÉRKERET 600,0
1-4. CÍM ÖSSZESEN: *  2.467,4
5 NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI TÁM. 220,0
6 PÁRTOK TÁMOGATÁSA
1 PARLAMENTI KÉPVISELETTEL RENDELKEZŐ PÁRTOK TÁM.
1 FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE 82,8
2 FÜGGETLEN KISGAZDA, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT 112,8
3 KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT 76,3
4 MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM 203,7
5 MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT 108,0
6 SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE 188,0
7 AGRÁRSZÖVETSÉG 54,3
2 PARLAMENTI KÉPVISELETTEL NEMREND. PÁRTOKTÁM.
1 HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ 18,4
2 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 22,9
3 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT 20,2
4 VÁLLALKOZÓK PÁRTJA 12,6
5 EGYÉB PÁRTOK
7 TÁRSADALMI SZERVEK TÁMOGATÁSA
1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK 420,0
KIADÁSOK
Cím-
szám
Alcím-
szám
Előir.
csop.
Kiemelt
e. sz.
Cím-
név
Alcím-
név
Előir.
csop.
Kiemelt előirányzat neve 1992. évi előirányzat * 
2 SZAKSZERVEZETI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK 250,0
3 MAGYAR VÖRÖSKERESZT 260,0
4 ÉRTELMI FOGYATÉKOSOKAT SEGÍTŐ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK EGYÜTTESEN 6,0
5 HALLÁSSÉRÜLTEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 30,0
6 MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETÉNEK ORSZ. SZÖV. 18,0
7 VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 46,0
II. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 4.617,4
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 70,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 30,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 58,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 16,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 10,0
III. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 184,3
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1 LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 202,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 87,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 74,1
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 11,0
2 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
2 FEJEZETI TARTALÉK
IV. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 374,3
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1 LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 177,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 76,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 97,5
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 16,0
2 TERÜLETI ÜGYÉSZSÉGEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.159,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 498,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 222,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 6,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 10,0
3 ORSZÁGOS KRIMINOLÓGIAI ÉS KRIMINALISZTIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 20,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 8,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 2,9
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 4,0
4 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
2 FEJEZETI TARTALÉK 90,1
V. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 2.389,7
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1 ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 252,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 108,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 153,5
2 TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÉS ÜDÜLŐ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 7,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 3,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 11,6
3 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 6,0
2 FEJEZETI TARTALÉK 1,9
VI. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 545,0
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1 MINISZTERELNÖKI HIVATAL IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 252,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 106,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 336,0
2 TÁRCANÉLKÜLI MINISZTEREK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 21,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 8,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 21,2
3 NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 14,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 6,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 25,3
4 KÁRPÓTLÁSI HIVATALOK
1 ORSZÁGOS KÁRRENDEZÉSI ÉS KÁRPÓTLÁSI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
BÉRALAP 60,0
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 25,8
1 DOLOGI KIADÁSOK 314,1
2 2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 18 * 
2 3 MEGYEI KÁRRENDEZÉSI ÉS KÁRPÓTLÁSI HIVATALOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 250,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 107,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 200,5
5 PRESSINFORM KÜLFÖLDI ÚJSÁGÍRÓKAT TÁJÉK. IRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 4,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 5,8
7 VILÁGKIÁLLÍTÁSI PROGRAMIRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 18,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 7,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 27,5
8 ORSZÁGOS BÁNYAMŰSZAKI FŐFELÜGYELŐSÉG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 50,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 24,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 33,0
9 ÜDÜLŐK
1 KÖZPONTI ÁLLAMI ÜDÜLŐ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 24,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 10,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 48,7
2 HIVATALI ÜDÜLŐ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 5,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 8,7
3 ÜDÜLŐSZÁLLÓK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 65,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 27,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 112,1
10 ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS KUTATÁSI ALAP IRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 20,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 3,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 16,2
11 BIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK
1 NEMZETBIZTONSÁGI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.474,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 633,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 736,5
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 497,7
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 150,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 177,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 23,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS
2 INFORMÁCIÓS HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 421,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 180,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 741,1
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 90,2
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,9
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 85,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS
3 LAKÁSÉPÍTÉS 15,0
16 ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG
1 ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 160,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 68,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 38,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 5,0
2 VAGYONKEZELÉSSEL ÉS A PRIVATIZÁCIÓ ELŐKÉSZÍTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KIADÁSOK 0,0
18 ORSZÁGOS MŰSZAKI FEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG
1 OMFB HIVATALA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 80,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 32,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 125,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 8,5
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 12,5
4 IPARI FORMATERVEZÉSI TANÁCS IRODÁJA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 3,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 1,5
5 TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSI PROGRAMIRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 0,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 2,6
6 NEMZETKÖZI SZERVEZETEK IRODÁJA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 6,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 11,4
7 NEMZETKÖZI PROJEKT SZERVEZŐ IRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 4,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 39,0
8 PÁLYÁZATI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 52,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 22,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 17,1
19 MAGYAR SZABVÁNYÜGYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 81,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 31,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 80,8
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 4,3
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 5,0
20 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 106,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 45,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 127,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 26,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 50,0
21 ORSZÁGOS MÉRÉSÜGYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 172,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 74,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 143,6
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 6,9
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 5,0
22 ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 99,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 38,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 238,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 5,5
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 7,5
23 ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL * 
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 56,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 24,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 47,2
24 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 20,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 8,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 50,8
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 140,0
4 TUDOMÁNYPOLITIKAI ALAPHOZ HOZZÁJÁRULÁS 94,7 * 
5 MO.-I NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEKÉRT ALAP. 90,0
6 PETŐ ALAPÍTVÁNY 249,7
7 HATÁRON TÚLI MAGYARSÁGÉRT ALAP. ILLYÉS ALAPÍT. 30,0
8 TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 179,3
10 KISEBBSÉGI LAPOK TÁMOGATÁSA 90,0
11 KISEBBSÉGI TV.-BŐL ADÓDÓ HIVATALI KIADÁSOK 10,0
12 1944-60 KÖZÖTTI TITKOS IRATOK FELÜLVIZSG. 4.3
13 HID NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI TÁBOR 12,0
25 SOROS ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSA 85,0
27 DUNAI VÍZLÉPCSŐ 495,0
28 INFORMATIKAI FEJLESZTÉS 80,0
29 EGYÉB BERUHÁZÁS 20,0
30 FEJEZETI TARTALÉK 31,2
25 ALAPOK TÁMOGATÁSA
1 KÖZPONTI IFJÚSÁGI ALAP TÁMOGATÁSA 100,0
26 CÉLTARTALÉK: BÉRPOLITIKAI INTÉZKEDÉSI KERET
1 OKTATÁS, KÖZMŰVELŐDÉS, KÖZGYŰJTEMÉNYEK 3.210,0
2 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK 3.790,0
27 CÉLTARTALÉK: KÖZSZOLGÁLATI TÖRV.-HEZ KAPCS. BÉRKERET
1 KÖZSZOLGÁLATI TÖRV.-HEZ KAPCS. BÉRKERET 0,0
28 KÖLTSÉGVETÉS ÁLTALÁNOS TARTALÉKA
1 KÖLTSÉGVETÉS ÁLTALÁNOS TARTALÉKA 5.063,4  * 
29 RENDKÍVÜLI KIADÁSOK
1 FEJLESZTÉSI CÉLOK (EXPO) 2.000,0
2 KÁRPÓTLÁS 5.400,0
3 SZOVJET CSAPATKIVONÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ KÁROK 500,0
4 EGYHÁZI INGATLANOK VISSZAADÁSA 1.100,0
VII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 34.678,8 * 
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1 BELÜGYMINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MINISZTÉRIUM KÖZPONTI IGAZGATÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 574,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 249,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 459,7
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 72,5
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 148,2
2 GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 962,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 411,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 571,5
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 217,6
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 222,2
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 25,0
3 KORMÁNY KIEMELT OBJEKTUMOK IGAZGATÓSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 DOLOGI KIADÁSOK 96,4
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 4,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
4 HÍRADÁSTECHNIKAI SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 DOLOGI KIADÁSOK 725,1
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 205,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 4,0
2 KÖZTÁRSASÁGI MEGBÍZOTTAK HIVATALAI
1 TÖRVÉNYESSÉGI, ELL. ÉS ÁLLAMIGAZGATÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 372,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 157,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 282,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 40,4
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 1,5
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 3,0
2 TERÜLETI HONVÉDELMI IGAZGATÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 52,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 22,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 75,5
3 TÁKISZ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 824,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 355,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 533,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 56,6
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,5
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 13,0
4 KORMÁNYŐRSÉG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 488,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 210,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 118,4
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 92,6
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 8,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 4,0
5 RENDŐRSÉG
1 ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG ÉS SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 3.083,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.295,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.921,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 598,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 208,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 10,0
2 RENDŐRI EZRED
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 885,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 371,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 246,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 52,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 7,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 11,0
3 RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 9.303,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 4.039,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 3.317,1
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 550,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 345,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 LAKÁSTÁMOGATÁS 80,0
6 HATÁRŐRSÉG
1 HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁG ÉS SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 370,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 189,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 506,7
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 400,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 18,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS
2 HATÁRŐREZRED
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 156,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 35,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 273,3
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 34,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 9,3
3 HATÁRŐRKERÜLET PARANCSNOKSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.534,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 476,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.471,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 528,3
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 120,7
7 TŰZOLTÓSÁG
1 TŰZOLTÓSÁG ORSZ. PARANCSNOKSÁG ÉS KÖZV. SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 153,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 52,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 148,9
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 134,9
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 49,4
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 2,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS
2 TŰZOLTÓ PARANCSNOKSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.503,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.044,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.335,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 9,6
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 155,7
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 350,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 29,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS
8 POLGÁRI VÉDELEM
1 POLGÁRI VÉDELEM IGAZGATÓSÁG ÉS KÖZV. SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 81,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 32,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 77,2
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 70,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 100,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 3,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS
2 POLGÁRI VÉDELMI PARANCSNOKSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 263,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 113,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 31,8
9 MENEKÜLTÜGYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 20,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 8,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 10,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 4,0
11 ÁLLAMI NÉPESSÉGNYILVÁNTARTÓ HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 74,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 30,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 67,6
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 5,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 5,0
12 MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 25,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 8,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 9,6
13 FŐISKOLÁK
1 ÁLLAMIGAZGATÁSI FŐISKOLA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 100,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 40,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 93,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 12,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
2 RENDŐRTISZTI FŐISKOLA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 259,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 108,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 130,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 3,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
14 BM JÓLÉTI INTÉZMÉNYEK IGAZGATÓSÁGA
1 ÜDÜLŐK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 157,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 65,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 192,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 10,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 32,0
2 GYERMEKINTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 125,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 48,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 74,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 4,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 12,0
3 MŰVELŐDÉSI ÉS KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 83,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 33,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 27,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 2,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 9,0
4 KIKÉPZÉSI, TESTNEVELÉSI LÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 53,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 22,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 58,4
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 7,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
15 BM KÖZPONTI KÓRHÁZ ÉS INTÉZMÉNYEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 531,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 212,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 408,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 120,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 50,0
16 VAGYONELLENŐRZŐ, VAGYONÁTADÓ BIZOTTSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 56,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 24,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 34,6
17 ALAPOK
1 LETELEPEDÉSI ALAP 1.000,0
18 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 15,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK
3 DOLOGI KIADÁSOK 413,3
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 535,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 350,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 7,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS 200,0
4 UTE TÁMOGATÁSA 145,0
5 BUDAPESTI RENDÉSZETI SPORT EGYESÜLET 5,0
6 SZAKSZERVEZET TÁMOGATÁSA 5,0
25 ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁS AZ ÖNKORM. KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
1 NORMATÍV HOZZÁJÁRULÁSOK
1 KÖZSÉGEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA 5.840,0
2 ÁLLANDÓ LAKOSOK UTÁN ÁLTALÁNOS HOZZÁJÁRULÁS
3 ÜDÜLŐHELYI FELADATOK 899,0
4 KOMMUNÁLIS TEVÉKENYSÉG UTÁN HOZZÁJÁRULÁS
5 SZOCIÁLPOLITIKAI FELADATOK 16.081,0
6 GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM 6.326,0
7 SZOCIÁLIS OTTHONI, INTÉZETI ELLÁTÁS 6.922,0
8 IDŐSEK ÉS FOGYATÉKOSOK NAPPALI INTÉZMÉNYEI 1.130,0
9 IDŐSEK ÉS FOGY. SZÁLLÁST BIZTOSÍTÓ INT. ELLÁT. 236,8
10 EÜ-I GYERMEKOTTHONOK ÉS GYÓGYPEDAGÓGIAI INT. 1.617,0
11 ÓVODAI ELLÁTÁS 7.251,0
12 ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS 38.640,0
13 ALAPFOKÚ MŰVÉSZET OKTATÁS 1.695,0
14 FOGYATÉKOS GYERMEKEK OKTATÁSA 2.467,0
15 GIMNÁZIUMI OKTATÁS 6.634,0
16 SZAKKÖZÉPISKOLAI, SZAKISKOLAI OKTATÁS 13.523,0
17 SZAKMUNKÁSKÉPZÉS, ELMÉLETI OKTATÁS 7.881,0
18 SZAKMUNKÁSISK. TANMŰHELYI OKTATÁS 1.596,0
19 NEMZETISÉGI, ETNIKAI, KÉTTANNYELVŰ OKTATÁS 1.203,0
20 DIÁKOTTHONI ELLÁTÁS 5.195,0
23 TÉRSÉGI FELADATOK 4.210,0
24 HELYI KÖZMŰVELŐDÉS 2.105,0
25 NEMZETISÉGI ÉS ETNIKAI ÓVODAI ELLÁTÁS 135,0
26 TELEPÜLÉS-ÜZEMELTETÉS 31.578,0
27 LAKÁSKAMAT TÁMOGATÁSA 2.500,0
28 FIATALOK ELSŐ LAKÁSHOZ JUTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA 5.000,0
2 ÖNKORMÁNYZATOK SZÍNHÁZI TÁMOGATÁSA 2.046,0
3 CÍMZETT ÉS CÉLTÁMOGATÁSOK 26.640,0
5 KÖZPONTOSÍTOTT ELŐIRÁNYZATOK
2 ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL HÁTR. HELYZETBE L. ÖNKORM. TÁM. 2.750,0
3 SZJA-BAN KÖZMŰFEJL. KEDVEZM. MEGSZÜNT ELLENTÉT 700,0
4 HATÁRÁTKELŐHELYEK FENNTARTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA 150,0
5 SZOC.KÖV-NEK MEG NEM FELELŐ TELEPÜLÉSEK TÁM. 20,0
6 GYERMEKINT. SZAKMUNKÁSKÉPZ. MŰH. ÖNKORM. VÉT.T. 310,0
7 SZÍNHÁZI BEMUTATÓK TÁMOGATÁSA 200,0
8 FOLYÉKONY TELEPÜLÉSI HULLADÉKGYŰJTÉS TÁM. 160,0
9 HELYKÍMÉLŐ HAMVASZTÁSOS TEMETÉS TÁMOGATÁSA 160,0
10 KÖZJEGYZŐK BÉRÉNEK ÉS TB JÁRULÉKÁNAK TÁM. 200,0
11 BARLANG, PINCE VESZÉLYELHÁRÍTÁS TÁMOGATÁSA 350,0
12 VÍZ- CSATORNA SZOLG. FOGY. ÁRTÁMOG. MEGSZÜNTET.T. 1.500,0
13 FŐVÁROSI TÖMEGKÖZLEKEDÉS TÁMOGATÁSA 1.000,0
14 LAKOSSÁGI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS TÁMOGATÁSA 700,0
15 FIATAL KORÚAK NEVELÉSI TÁMOGATÁSA 2.850,0
16 NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁS TARTALÉKA 0,0
17 ZENEKAROK, ÉNEKKAROK TÁMOGATÁSA 80,0
18 SZÁZ FŐT MEG NEM HALADÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK TÁM. 300,0
19 PEDAGÓGUSOK INTENZÍV TOVÁBBKÉPZÉSE 34,0
6 TELEPÜLÉSEK SZJA KIEGÉSZÍTÉSE
1 TELEPÜLÉSEK SZJA KIEGÉSZÍTÉSE 7.345,7
VIII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 272.205,8
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1 HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 233,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 98,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 176,0
2 MAGYAR HONVÉDSÉG
1 MH PARANCSNOKSÁGA ÉS KATONAI IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.280,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 550,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.239,0
2 SZÁRAZFÖLDI ÉS HÁTORSZÁGVÉDELMI CSAPATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 6.140,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2.390,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 5.265,0
3 HONI LÉGVÉDELMI ÉS REPÜLŐCSAPATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.878,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.132,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 4.037,0
4 KATONAI BIZTONSÁGI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 171,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 74,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.254,0 * 
5 KATONAI FELDERÍTŐ HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 971,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 350,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 542,0
6 KÖZPONTI INTÉZETEK ELLÁTÓ ÉS KISZOLGÁLÓ SZERV.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 3.937,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.651,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 8.744,0
3 MH GYERMEKINTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 109,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 47,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 50,0
4 MH KATONAI TANINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.600,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 629,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.301,8
5 MH KATONAI ÜGYÉSZSÉGEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 117,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 50,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 16,0
6 MH KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 311,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 132,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 302,0
7 MH SPORTLÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 43,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 19,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 191,0
8 MH EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.180,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 503,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 845,0
9 MH ÜDÜLŐK, VENDÉGHÁZAK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 139,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 60,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 196,0
10 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 3.322,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 4.206,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 2.400,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 400,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS 700,0
IX.FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 60.748,0 * 
X. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZT.
1 NEMZETKÖZI GAZD. KAPCSOLATOK MINISZT. IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 262,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 113,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 692,3
2 MTK-VM SPORTLÉTESÍTMÉNYEKET ELLÁTÓ INTÉZMÉNY
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 14,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 6,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 11,1
3 KÜLKERESKEDELMI SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 752,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 88,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 826,1
4 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉSI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 11,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 4,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 27,0
5 ALAPOK
1 KERESKEDELEMFEJLESZTÉSI ALAP 4.000,0
2 BEFEKTETÉSI ALAP 2.000,0
6 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 16,0
2 FEJEZETI TARTALÉK 145,9
X. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 8.971,5
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1 NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 191,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 81,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 189,0
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 10,0
2 ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT INTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.430,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 945,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.552,1
3 ORVOSEGYETEMEK EÜ. FŐISK. ÉS SZAKOKT. INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 5.606,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2.325,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 6.911,2
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 1.406,0
4 GYÓGYÍTÓ-MEGELŐZŐ ELLÁTÁS ORSZÁGOS INTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.741,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.115,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 3.649,1
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 785,0
5 ÁLLAMI SZOCIÁLIS INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 131,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 55,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 92,5
6 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.507,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 580,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 879,9
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 619,0
7 GYERMEK ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM INTÉZMÉNYEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 316,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 135,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 253,8
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
8 ÜDÜLÉSI ÉS SZANATÓRIUMI FŐIGAZGATÓSÁG
1 ÜDÜLÉSI ÉS SZANATÓRIUMI FŐIGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 28,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 12,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 21,4
2 ÜDÜLŐK ÉS SZANATÓRIUMOK IGAZGATÓSÁGAI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 860,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 398,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.843,4
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 124,1
3 ÜDÜLTETÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 0,7
9 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 1.228,5
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 680,0
3 ÜGYELETET ÉS KÉSZENLÉTET SAJÁT GÉPKOCSIVAL ELLÁTÓ CSALÁDORVOSOK ÉS HÁZI GYERMEKORVOSOK GÉPKOCSI-VÁSÁRLÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA ADANDÓ KÖLTSÉGTÉRÍTÉS * 



80,0
1 IMMISSZIÓS HÁLÓZAT KIEGÉSZÍTÉSE 30,0
2 STROKE PROGRAM 98,0
3 EGÉSZSÉGVÉD. MEGELŐZÉSI CÉLOK TÁMOGATÁSA 60,0
4 AIDS-PROGRAM KIEMELT FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 175,0
5 ENDOSZKOPOS DIAGNOSZTIKA 20,0
6 CSONTVELŐ-TRANSZPLANTÁCIÓ 60,0
7 EÜ-I SZAKIRÁNYOK ÉS OKT. FORMÁK KIEG. MÜK. TÁMOGAT. 90,0
8 PATHOLOGIAI ELLÁTÁS FEJLESZTÉSE 80,0
9 CSALÁDTERVEZÉSI PROGRAM 40,0
10 INZENZÍV ÉS KORASZÜLÖTT ELLÁTÁS 60,0
11 KÓRHÁZ HIGIÉNIA ÉS ÁPOLÁS TECHNIKA 80,0
12 TELJESÍTMÉNY FIN. NORMATÍV KÖVETELMÉNYRENDSZERE 85,0
13 ALAPELLÁTÁS KÉPZÉSI RENDSZERE 120,0
14 TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA 64,0
15 HAJLÉKTALANOK ELLÁTÁSA 200,0
16 REHABILITÁCIÓS PROGRAMOK 100,0
17 KISTELEPÜL-EN IDŐSKORUAK ALAP EL-NAK TÁRSUL. FORM. 70,0
18 KISTELEPÜLÉSEKEN A FALUGOND. RENDSZ. TOVÁBB FEJL. 30,0
19 IDŐSEK, FOGYATÉKOSOK KLUBJAI, OTTHONAI, SZERV. ÉTK. 80,0
20 SZOCIÁLIS KÉPZÉS, KUTATÁS 80,0
21 TÉRSÉGI VÁLSÁGKEZELŐ PROGRAMOK 250,0
22 EGYES LAKOSSÁGI CSOPORTOK CÉLZOTT TÁMOGATÁSA 100,0
23 KRIZISKEZELŐ INTÉZMÉNYEK 100,0
24 JÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY 100,0
25 GYORSSEGÉLY ALAPÍTVÁNY 50,0
26 HAJLÉK ALAPÍTVÁNY 20,0
27 MOCSÁRY LAJOS ALAPÍTVÁNY 30,0
28 ELFEKVŐ, HÁZIGONDOZÓ SZOLGÁLATOK 300,0
29 NON-PROFIT SZOC. INTÉZMÉNYEK, SZOLGÁLATOK 150,0
30 ÚJ ELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK, SZOLGÁLATOK 100,0
31 SZOCIÁLIS VÉDETT MUNKAHELYEK 100,0
32 SZOCIÁLIS LAKÁS EGYES LAKOSSÁGI CSOPORTOKNAK 80,7
33 TEJ-, TEJTERMÉKUTALVÁNYOK 300,0
34 MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI TÁM. 1.035,0
35 HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK NORMATÍV ÁLLAMI TÁMOGATÁSA
1 SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS 560,0
2 IDŐSEK NAPKÖZI OTTHONI ELLÁTÁSA 11,0
3 EGÉSZSÉGÜGYI GYERMEKOTTHONOK 217,0
4 GYERMEK ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM 36,0
5 KÁBÍTÓSZERESEK TERÁPIÁS ELLÁTÁSA 3,4 * 
36 IFJÚSÁGI ÉS SZABADIDŐ SPORT 250,0
37 FEJEZETI TARTALÉK 5,0
10 CSALÁDI PÓTLÉK 92.700,0
11 TB ALAPNAK FIZETENDŐ KÖLTSÉGVETÉSI TÉRÍTÉSEK
1 HOZZÁJÁRULÁS A NEM BIZTOSÍTOTTAK EGÉSZSÉGÜGYI BIZ. 2.600,0
2 ALAP ÁLTAL 1990 ÁTVÁLLALT CS.PÓTLÉK KAMATA 4.000,0
3 ÁLLAMPOLGÁRI JOGU CS.PÓTLÉK 1992 FOLYÓSÍT KTSG. TÉR. 500,0
4 TÁPPÉNZRENDSZER MÓDOSÍTÁSA MIATT A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉST TERHELŐ KÖLTSÉGEK FEDEZETE 4.400,0
5 A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PROFILTISZTÍTÁSA KERETÉBEN A SEGÉLY JELLEGŰ KIADÁSOKBÓL ÁTVÁLLALT TÉTELEKRE 3.600,0
12 1992 KIFIZ.RE KERÜLŐ POL. REHAB. NYUGD. KIEG. MEGTÉR. 4.000,0
13 BÁNYÁSZOK KORENGEDM. NYUGDIJAZÁSÁNAK KVI ÁTVÁLLAL. 500,0
XI. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 157.512,7  * 
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1 IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 136,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 54,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 121,9
2 BÍRÓSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.931,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.260,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.193,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
3 SZAKÉRTŐI INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 120,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 51,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 58,0
4 IM BÜNTETÉSVÉGREHAJTÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.077,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 893,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.892,0
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 300,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 250,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 110,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 30,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS 60,0
5 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK
3 DOLOGI KIADÁSOK
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 403,2
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 235,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS
3 LAKÁSÉPÍTÉS
4 GYERMEKTARTÁSDÍJAK ÁLLAMI MEGELŐLEGEZÉSE 107,0
5 JOGTÖRTÉNETI KUTATÁSOK 10,0  * 
6 FEJEZETI TARTALÉK
XII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 12.295,4 * 
XIII. KÖZLEKEDÉSI HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MIN.
1 KÖZL. HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MIN. IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 186,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 80,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 199,4
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 13,0
2 KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 723,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 304,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.595,4
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 6,9
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 26,0
3 HÍRKÖZLÉSI FELÜGYELETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 238,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 106,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.102,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 40,8
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 50,0
4 KÖZUTI ÉS AUTÓPÁLYA IGAZGATÓSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.794,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 771,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 9.910,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 1.612,4
5 LÉGIFORGALMI ÉS REPÜLŐTÉRI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 691,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 297,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.175,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 323,4
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
6 LÉGÜGYI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 22,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 9,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 12.4
7 VÍZÜGYI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.606,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.105,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 5.185,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 20,0
8 ÁRVÍZVÉDELMI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 72,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 31,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 123,2
9 MÁV EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 45,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 19,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 40,7
10 MÁV EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 952,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 409,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 703,1
11 KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 43,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 18,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 26,9
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 11,0
13 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 49,7
2 CÉLTARTALÉKKAL KAPCSOLATOS FELADATOK 304,2
5 KIEMELT VÁROSOK SZENNYVÍZ ELVEZETÉSE 900,0
6 VÍZKÁRELHÁRÍTÁS, VÍZMINŐSÉG VÉDELEM 1.400,0
7 REGIONÁLIS VÍZIKÖZMŰ HÁLÓZAT 1.200,0
8 VÍZMINŐSÉGVÉDELEM 460,0
9 LÉGIKÖZLEKEDÉS 450,0
10 KONCESSZIÓS KIKÖTŐI FEJLESZTÉS 60,0
11 VASÚTHÁLÓZAT FEJLESZTÉS 2.590,0
12 POSTAI ALAPHÁLÓZAT FEJLESZTÉSE 600,0
13 MŰVELŐDÉSI BERUHÁZÁS 20,0
14 FEJEZETI TARTALÉK 337,8
XIII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 41.083,7
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1 KÜLÜGYMINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 322,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 138,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 141,6
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 115,0
2 KÜLKÉPVISELETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.327,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 140,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 4.145,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 200,0
4 3 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 7,5
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
3 ÁLLAMI PROTOKOLL KIADÁSAI 98,0
4 NEMZETKÖZI TAGDÍJAK 580,0
5 IDEGEN NYELVŰ LAPKIADÁS 52,8
6 ÚJ KÜLKÉPVISELETEK FELÁLLÍTÁSA 200,0
7 TURISTA KÖLCSÖNÖK 6,1
8 FEJEZETI TARTALÉK
XIV. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 8.475,6
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1 FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 329,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 140,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 225,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 46,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 15,0
2 FÖLDMŰV. SZAKIG. SZOLG. ÉS INFORMATIKAI INT.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.719,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 739,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.333,4
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 85,0
3 FÖLDHIVATALOK FÖLDM. ÉS TÁVÉRZÉKELÉSI INT.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.110,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 476,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 898,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 20,3
4 MEZŐGAZDASÁGI MINŐSÍTŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 325,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 145,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 545,6
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 15,0
6 MEZŐGAZD. SZAKM. ÉS MUNKÁSTOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 187,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 77,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 223,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 60,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 112,0
7 MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉP ISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 13,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 5,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 12,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 0,2
8 AGRÁRFELSŐOKTATÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.445,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.048,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 2.414,1
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 489,4
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 73,0
9 MAGYAR MEZŐGAZDASÁSI MÚZEUM
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 37,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 14,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 27,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 3,0
10 AGRÁRKUTATÓINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 510,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 218,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 493,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 44,0
11 FM. KIEMELT SPORTLÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 32,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 13,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 68,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 43,5
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
12 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 22,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 9,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 229,6
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 82,0
4 POLGÁRVÉDELMI FELADATOKRA 15,0
5 HOZZÁJÁRULÁS A TÁRCA KUTATÁSI ALAPHOZ 173,0
6 FÖLDHIVATALOK ALAPFELADATAIRA 156,4
7 ERDŐSZERKEZET ÁTALAKÍTÁS, FÁSÍTÁS 650,0
8 FEJEZETI TARTALÉK 90,0
XV. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 18.268,3
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1 MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 164,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 69,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 602,9
2 ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS TITKÁRSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 3,6
3 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 45,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 19,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 24,9
4 ORSZÁGOS MUNKAÜGYI KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 58,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 25,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 54,2
5 MUNKAÜGYI KUTATÓINTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 21,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 7,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 3,0
6 REGIONÁLIS ÁTKÉPZŐ KÖZPONTOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 37,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 15,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 137,2
7 ORSZ. MVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELET
1 OMMF IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 129,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 55,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 83,7
2 OM KÉPZŐ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 12,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 3,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 4,7
3 OM TUDOMÁNYOS KUTATÓ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 24,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 10,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 29,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 3,3
4 TÁRCAKUTATÁSI ALAP
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK
3 DOLOGI KIADÁSOK 10,0
8 MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONTOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 547,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 235,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.423,4
9 ALAPOK
1 FOGLALKOZTATÁSI ALAP 13.500,0
2 SZOLIDARITÁSI ALAP 10.200,0
10 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 3,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 95,6
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 2,6
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 5,0
XVI. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 27.672,9
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1 PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 355,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 145,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 309,5
2 ÁLLAMI BANK, BIZTOSÍTÁS ÉS ÉRTÉKPAPÍR FELÜGY.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 182,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 78,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 535,6
4 LÁNCHÍD IRODAHÁZ GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 35,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 15,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 148,1
5 ADÓ ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 3.740,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.608,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.855,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 58,0
6 VÁM ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2,013,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 876,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 811,5
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS 103,3
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 100,0
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 245,0
2 LAKÁSTÁMOGATÁS 10,0
3 LAKÁSÉPÍTÉS 20,0
8 LAKÁSALAP KEZELŐ SZERVEZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 5,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 5,4
9 NEMESFÉMVIZSGÁLÓ ÉS HITELESÍTŐ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 12,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 5,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 24,3
12 KINCSTÁRI VAGYONT KEZELŐ SZERVEZET
1 KINCSTÁRI VAGYONT KEZELŐ SZERVEZET IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 131,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 56,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 80,9
2 ÁLLAMI INGATLANOK ÉRT-BŐL SZÁRM. KV-T ILL.BEV.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 DOLOGI KIADÁSOK 1.731,3
3 PÁRTSZÉKHÁZAK FELÚJÍTÁSA 200,0
13 PM GAZDELEMZÉSI ÉS INFORMATIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 53,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 22,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 42,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 2,0
14 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 7,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 2,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 73,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 88,3
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 25,0
4 ORSZÁGMOZGÓSÍTÁS GAZD.-I FELKÉSZ. KP-I KIAD.
1 BÉRALAP
2 BÉRJELLEGŰ KIADÁSOK 17,0
3 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 13,0
4 KÉSZLETEZÉS 270,0
5 SZOLGÁLTATÁS 400,0
5 VILÁGBANKI PROGRAMIRODA 8,0
6 PARLAMENTI ANYAGOK KÉSZÍTÉSÉNEK TÖBBLETKIAD.
7 ÖNKORMÁNYZATI ADÓK FELDOLGOZÁSA 100,0
18 VÁLLALKOZÁSOK FOLYÓ TÁMOGATÁSA
1 NORMATÍV TÁMOGATÁSOK
1 TERMELÉSI ÁRKIEGÉSZÍTÉS ÉS DOTÁCIÓ 5.000,0
2 MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉL. IP. EXPORTTÁM. 26.000,0
3 SZOCIALISTA ÁLLAMKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
2 EGYEDI TÁMOGATÁSOK
1 TERMELÉSI ÁRKIEGÉSZÍTÉS ÉS DOTÁCIÓ 11.200,0
2 REORGANIZÁCIÓS PROGRAM 2.000,0  * 
3 AGRÁRPIACI TÁMOGATÁS 4.000,0
4 EGYÉB VÁLLALATI TÁMOGATÁSOK 3.800,0
19 FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS 17.500,0
20 VÁLLALKOZÁSOK FELHALMOZÁSI TÁMOGATÁSA
1 FOLYAMATBAN LEVŐ BERUHÁZÁSOK DETERMINÁCIÓI 800,0
2 MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDŐGAZD. INFRASTRUKT. FEJ. 1.500,0
7 ELMARADOTT TÉRSÉGEK FEJL. TÁM. MUNKAHELYTEREMT. 6.000,0
8 LÁGYMÁNYOSI DUNA-HÍD 600,0
9 KORMÁNYZATI BER. ÉVKÖZI RENDKÍVÜLI FELADATAI 200,0
21 MAGÁNERŐS LAKÁSÉPÍTÉS TÁMOGATÁSA 23.000,0
23 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
1 VEGYES KIADÁSOK 3.200,0
24 GARANCIABEVÁLTÁS 6.000,0
XVII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 125.427,5 * 
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1 MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM IGAZGAT.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 326,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 138,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 366,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 50,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 30,0
2 TUDOMÁNYEGYETEMEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.697,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1.118,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 2.832,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 650,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 560,0
3 MŰSZAKI EGYETEMEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 2.469.6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 867,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 2.636,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 160,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 130,0
4 MŰVÉSZETI ÉS TESTNEVELÉSI FŐISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 651,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 276,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 440,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 33,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 75,0
5 PEDAGÓGUSKÉPZŐ FŐISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.647,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 696,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.781.5
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 50,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 170,0
6 MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGI FŐISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.154,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 472,5
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.215,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 33,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 100,0
7 TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 114,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 31,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 53,1
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 20,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
8 EGYÉB OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 204,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 87,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 285,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 20,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 80,0
9 ORSZÁGOS KÖNYVTÁRAK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 279,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 119,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 254,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 20,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 30,0
10 ORSZÁGOS LEVÉLTÁRAK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 69,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 29,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 87,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 100,0
11 ORSZÁGOS MÚZEUMOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 461,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 196,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 527,8
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 500,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 75,0
12 MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 150,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 64,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 75,4
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 10,0
13 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 440,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 187,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 244,5
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 10,0
14 EGYÉB MŰVÉSZETI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 477,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 195,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 598,5
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 300,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 235,0
15 SZERZŐI JOGVÉDŐHIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 65,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 28,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 118,6
16 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MŰVÉSZETI ALAPJA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 49,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 26,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 266,1
17 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉS INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 44,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 14,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 837,8
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 125,0
18 KUTATÓINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 70,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 23,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 69,2
19 ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL
1 OTSH IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 69,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 27,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 79,1
2 TERÜLETI SPORTIGAZGATÓSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 114,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 43,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 176,4
3 KÖZPONTI SPORTINT. ÉS SPORT LÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 216,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 92,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 376,6
5 OTSH FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 40,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 17,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 70,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 141,5
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 240,0
4 CÍMZETT TÁMOGATÁSOK
1 EURÓPA TANÁCS SPORTBIZ. ÜLÉSE
2 UTÁNPÓTLÁS 14,7
3 TESTNEVELÉS 27,6
4 SZABADIDŐSPORT 28,5
7 EGYÉB TÁMOGATÁSOK 82,0
5 TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
2 SPORTEGYESÜLETEK 206,5
3 SPORTSZÖVETSÉGEK 510,4
6 OLIMPIAI SZEREPLÉS TÁMOGATÁSA
1 TÉLI, NYÁRI OLIMPIAI RÉSZVÉTEL 290,0
7 OTSH FEJEZETI TARTALÉK 9,8
20 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 885,0
3 CÍMZETT TÁMOGATÁSOK
1 BÉKEHADTEST 100,0
2 KÖZOKTATÁS FEJL. SZAKMAI PROGRAMOK 405,5
3 PEDAGÓGUSOK INTENZÍV TOVÁBBKÉPZÉSE 48,8
4 KÖZOKTATÁSI KUTATÁSOK 15,1
5 KULTURÁLIS MACENATURA 466,0
6 KÖZMŰVELŐDÉSI CÉLTÁMOGATÁSOK 263,0
7 MŰALKOTÁSOK VÁSÁRLÁSA 11,6
8 NEMZETKÖZI KULTURÁLIS PROPAGANDA 5,3
9 BERUH-BÓL BELÉPŐ LÉTESÍTMÉNYEK 100,6
10 HALLGATÓI LÉTSZÁM KÉPZÉSI TÖBBLETE 111,0
11 KÖZPONTI BÉRPOLITIKAI INTÉZKEDÉS 7,7
12 TANKÖNYVKIADÁS TÁMOGATÁSA 1.227,0
13 OROSZ TANÁROK ÁTKÉPZÉSE 250,0
14 TERÜLETI SZAKMAI SZOLG. SZERVEZETEK 250,0
15 HATÁRON TÚLI KÖNYVKIADÁS TÁMOGATÁSA 50,0
16 KULT. ÉS OKT. VÁLLALATOK ÁTALAKULÁSA 200,0 * 
17 KÁRPÓTLÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSA 30,0
18 AIESEC KONGRESSZUS TÁMOGATÁSA 10,0
19 SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK DIÁKJAI 15,6
20 TÖRTÉNELMI DOKUMENTUM FILMEK KÉSZÍTÉSÉRE 100,0
21 A MAGVETŐ KIADÓ ÉS A SZÉPIRODALMI KIADÓ TÁMOGATÁSA 46,0 * 
4 NORMATÍV FINANSZÍROZÁS
1 FELSŐOKT. INT. HALLG. PÉNZBENI JUTTAT. 1.190,9
2 HITOKTATÓK DÍJAZÁSA 597,9
3 HUMÁNSZOLG. NORM. ÁLLAMI TÁMOGATÁSA 1.149,0
5 FELADATFINANSZÍROZÁS
1 SZOCIÁLIS SZAKEMBERKÉPZÉS 82,3
2 DEMONSTRÁTORI DÍJAK 13,0
3 FELSŐOKT. KULTURÁLIS RENDEZV. TÁMOG. 3,6
4 KOLLÉGIUMI BEREND. CSERÉJE ÉS PÓTLÁSA 16,0
5 ÉRETTSÉGI TÉTELEK ELŐÁLL., EGYÉB OKT. FA 47,6
6 MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJAK 9,8
7 KÜLFÖLDI TÁMOGAT. HOZZÁJÁR. 30,0
8 VAGYON-, MUNKA-, ÉS TŰZVÉDELEM 6,0
9 ENERGIARACIONALIZÁLÁS TÖBBLETEI 10,0
10 IGAZGATÁSI BERUHÁZÁSOK 17,0
11 POLGÁRI VÉDELEM 4,2
12 EUREKA KOORDINÁCIÓS IRODA 3,8
13 HATÁRON TÚLI DIÁKOK TÁMOGATÁSA 15,6
14 FOGYATÉKOSOK KORAI FEJLESZTÉSE 20,4
6 TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
1 OKT. KÖZMŰV. MŰVÉSZETI SZÖV. TÁRSAS. EGYES. 86,0
7 EGYHÁZAK TÁMOGATÁSA
1 HITÉLET TÁMOGATÁSA 980,0
2 EGYHÁZI INGATLANOK FELÚJÍTÁSA 431,5
3 BERUHÁZÁS, FEJLESZTÉS 300,0
4 KÖZGYŰJTEMÉNYEK TÁMOGATÁSA 120,0
5 EGYÉB CÉLTÁMOGATÁS 100,0
8 ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSA
1 EÖTVÖS- ALAPÍTVÁNY 14,0
2 OSZTRÁK-MAGYAR TUD. ÉS KOOPERÁCIÓS ALAP. 12,0
3 FESZTY-KÖRKÉP ALAPÍTVÁNY 50,0
4 SOROS-ALAPÍTVÁNY
5 ALTERNATÍV KÖZGAZDASÁGI GIMNÁZIUM 6,0
6 MOZGÓKÉP ALAPÍTVÁNY 800,0
7 MAGYAR KÖNYV ALAPÍTVÁNY 100,0
9 FEJEZETI TARTALÉK 40,6
XVIII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 45.961,0 * 
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1 IPARI ÉS KERESK. MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 354,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 152,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 376,7
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 43,0
2 SZÉNBÁNYÁSZATI SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 7,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 3,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 22,3
3 TARTALÉKGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 216,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 109,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 530,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 52,7
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 28,0
4 ORSZÁGOS KISVÁLLALKOZÁS-FEJLESZTÉSI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 23,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 10,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 26,5
5 MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 182,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 78,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 227,5
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 3,5
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 20,0
6 ÁLL. ENERGETIKAI ÉS ENERGIA-BIZTONSÁGTECHSN. FEL.
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 186,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 83,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 166,2
7 VEGYI ÉS ROBBANÓANYAGIPARI FELÜGYELET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 26,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 11,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 35,5
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 1,0
8 IDEGENFORGALMI INTÉZŐ BIZOTTSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 16,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 6,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 50,3
9 BÁNYÁSZATI UTÓKEZELŐ ÉS ÉJJELI SZANATÓRIUM
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 9,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 3,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 10,2
10 PÉCH ANTAL BÁNYAIPARI AKNÁSZKÉPZŐ TECHNIKUM
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 23,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 9,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 19,8
11 TANBÁNYÁK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 112,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 48,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 117,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 2,0
12 KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI FŐISKOLA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 123,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 45,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 157,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 3,7
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 29,0
13 KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 3,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 1,3
3 DOLOGI KIADÁSOK 2,2
14 IPARGAZDASÁGI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 24,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 6,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 18,9
15 IKM GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ ÜZEM
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 14,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 6,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 19,3
16 ORSZ. KERESKEDELMI ÉS PIACI FŐFELÜGYELŐSÉG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 146,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 63,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 79,9
17 KÖZPONTI FÖLDTANI HIVATAL IGAZGATÁSA
1 KÖZPONTI FÖLDTANI HIVATAL IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 16,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 7,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 11,6
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
18 MAGYAR ÁLLAMI FÖLDTANI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 119,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 49,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 173,8
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 3,0
19 MAGYAR ÁLLAMI EÖTVÖS LORÁND GEOFIZIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 177,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 76,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 247,0
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 7,0
20 ÉPÍTŐGÉPKEZELŐKET KÉPZŐ KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 19,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 6,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 16,3
21 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 35,8
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 JAMBURGI GÁZVETETÉK ÉPÍTÉS 6.700,0
3 FEJEZETI TARTALÉK
22 ALAPOK
1 IDEGENFORGALMI ALAP 1.000,0
2 INTERVENCIÓS ALAP 500,0
XIX. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 13.316,0
XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M.
1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TER. FEJL. MIN. IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 147,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 63,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 233,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 7,7
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 14,6
2 ORSZÁGOS MŰEMLÉKI FELÜGYELŐSÉG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 193,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 83,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 865,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 2,5
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 100,0
3 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 118,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 50,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 104,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 6,8
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 7,0
4 KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 89,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 38,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 95,6
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 8,5
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 13,0
5 TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETI SZERVEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 102,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 44,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 139,6
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 30,6
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
6 KÖRNYEZETVÉDELMI TERÜLETI SZERVEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 306,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 131,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 301,9
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 22,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 5,4
7 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
2 DUNA BIZOTTSÁG ÖKOLÓGIAI TITKÁRSÁGA 15,8
3 A 24/1991.SZ.O.GY. HAT. FELADATAI 10,0
4 KÖRNYEZETI KÁRELHÁRÍTÁS 17,0
5 KÖRNYEZETVÉDELEM FELHALMOZÁSI TÁMOGATÁSA
6 TERÜLETFEJLESZTÉS FELADATAI 20,0
7 FEJEZETI TARTALÉK 18,8
XX. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 3.408,9
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1 MTA TITKÁRSÁGA
1 MTA TITKÁRSÁG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 63,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 26,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 54,7
2 MTA TUDOMÁNYOS MINŐSÍTŐ BIZOTTSÁG
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 96,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 38,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 465,9
3 MTA KÖNYVTÁR
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 49,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 21,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 83,6
4 MTA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.654,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 705,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.181,7
5 MTA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 306,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 118,7
3 DOLOGI KIADÁS 52,0
6 MTA TERÜLETI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 9.4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 3,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 13,3
7 MTA KUTATÁST KISZOLGÁLÓ SZERVEZETEI
1 KUTATÁST KISZOLG. SZERVEK TÁMOG. KUTAT. NÉLKÜL
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 52,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 22,4
3 DOLOGI KIADÁSOK 54,9
2 MTA TÁMOGATOTT KUTATÓHELYEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 175,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 66,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 12,8
8 MTA EGYÉB INTÉZMÉNYEI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 27,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 11,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 62,5
9 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 249,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 108,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 300,8
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 300,0
4 TUDÓS TÁRSASÁGOK TÁMOGATÁSA 11,6
5 INTERKOZMOSZ KUTATÁSOK 9,9
6 TUDOMÁNYOS KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATKIADÁS 98,7
8 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK 150,0
9 FIATAL KUTATÓK PÁLYÁZATOS TÁMOGATÁSA
1 BÉRALAP 30,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 13,0
3 DOLOGI KIADÁSOK 27,0
10 FEJEZETI TARTALÉK 130,1
XXI. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 6.860,9
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
1 MAGYAR TÁVIRATI IRODA GAZDÁLKODÓ SZERVEZETE
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 43,1
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 18,1
3 DOLOGI KIADÁSOK 8,8
2 MAGYAR TÁVIRATI IRODA INTÉZMÉNY
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 409,2
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 164,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.020,8
2 ÁLLÓESZKÖZBESZERZÉS, LÉTESÍTÉS
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 29,3
4 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 50,0
XXII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 1.744,0
XXIII. MAGYAR RÁDIÓ
1 MAGYAR RÁDIÓ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 750,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 322,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.647,3
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 31,4
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 100,0
XXIII. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 2,851,9
XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ * 
1 MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZPONTI SZERVEZETE
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 1.262,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 545,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 4.296,8
2 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 300,0
2 MTV PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 22,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 9,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 23,5
3 MTV SZEGEDI KÖRZETI STÚDIÓ
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 21,3
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 9,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 21,2
4 MTV KERESKEDELMI FŐIGAZGATÓSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 42,7
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 18,8
3 DOLOGI KIADÁSOK 1.360,3
5 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 130,6
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 56,2
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 234,5
3 ZÁROLT KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS 0,0
4 LETÉTBE HELYEZETT KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS 110,4
XXIV. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 8.465.9
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1 GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 77,0
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 32,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 88,6
2 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 FEJEZETI TARTALÉK
XXV. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 198,5
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1 KSH KÖZPONTI IGAZGATÁSI KIADÁSAI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 253,8
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 97,2
3 DOLOGI KIADÁSOK 102,7
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 10,0
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK 8,1
2 KSH MEGYEI IGAZGATÓSÁGAI
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 274,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 98,9
3 DOLOGI KIADÁSOK 29,8
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 5,0
3 KSH NÉPSZÁMLÁLÁS
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 49,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 20,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 27,0
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
4 KSH KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 30,9
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 11,6
3 DOLOGI KIADÁSOK 6,0
6 KSH KUTATÓINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 22,5
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 9,7
3 DOLOGI KIADÁSOK 8,4
7 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KIADÁS
1 BÉRALAP 10,4
2 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK 0,4
2 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
3 KORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK
1 INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK
4 ÉLETSZÍNVONAL STAT. FEJLESZTÉSI FELADATOK 95,1
5 GAZDASÁGI STAT. FEJLESZTÉSI FELADATOK 90,0
6 MÁS SZERVEKTŐL ÁTVETT FELADATOK 51,3
7 EGYSZERI FELADATOK 65,0
8 FEJEZETI TARTALÉK
XXVI. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 1.378.8
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1 KORMÁNYHITELEK
1 ÚJ HITELEK NYÚJTÁSA 300,0
2 KORÁBBAN FELVETT HITELEK TÖRLESZTÉSE 4.000,0
2 VILÁGBANKI HITELEK
1 HITELEK KIHELYEZÉSE 5.400,0
2 KORÁBBAN FELVETT HITELEK TÖRLESZTÉSE 5.500,0
3 VEGYES TÉTELEK
1 VEGYES KIADÁSOK 1.800,0
XXX. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 17.000,0
XXXI. BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG
5 *  ADÓSSÁGTÖRLESZTÉS
1 HOSSZÚLEJÁRATÚ HITELEK TÖRLESZTÉS
1 KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNYT FINANSZÍROZÓ MNB HITELEK 2.934,0
2 NEM KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNYT FINANSZÍROZÓ MNB HITELEK 3.966,0
2 ÁLLAMKÖTVÉNY-ADÓSSÁG TÖRLESZTÉSE 2.630,0
3 SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI KÖTVÉNY-ADÓSSÁG 821,0
4 NEMZETKÖZI BERUHÁZÁSOK HITELTÖRLESZTÉSE 580,0
5 ÁLLAMKÖLCSÖN-TÖRLESZTÉSE 5.800,0
6 LAKÁSALAP-FEDEZETI-KÖTVÉNY TŐKETÖRLESZTÉSE 600,0
7 FEDEZETLENNÉ VÁLT LAKÁSALAPKÖTVÉNYRE
1 KIBOCSÁTOTT ÁLLAMKÖTV. TŐKETÖRLESZTÉSE 3.600,0
6 *  KÖLTSÉGVETÉS ÁLTAL FELVETT MNB HITELEK KAMATA
1 1991 ELŐTT FELVETT HITELEK KAMATA
1 KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNYT FINANSZ. HITELRE 38.745,0
2 VÁLLALATI ADÓSSÁGRENDEZÉSI HITELRE 1.734,0
3 VÁLLALATI FORGÓALAP-JUTTATÁSI HITELRE 1.690,0
4 PÉNZINTÉZETI ALAPTŐKE-ELLÁTÁSI HITELRE 242,0
5 NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEKBEN VÁLLALT ALAPTŐKE RÉSZESEDÉSI HITELRE 684,0
6 ÁLLAMI FEJLESZTÉSI INTÉZETNEK NYÚJTOTT REFINANSZÍROZÁSI HITELRE 22.800,0
7 ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSNEK TOVÁBBKÖLCSÖNZÖTT VILÁGBANKI HITELRE 108,0
8 ÁLLAMI FORGÓALAP-LÉTESÍTÉSI HITELRE 3.600,0
9 NEMZETKÖZI BERUHÁZÁSI HITELEK KAMATA 410,0
2 1991-BEN FELVETT HIÁNYT FINANSZÍROZÓ MNB HIT. 13.200,0
7 *  ÁLLAMKÖTVÉNYEK KAMATA ÉS JUTALÉKAI 16.423,0
8 *  KINCSTÁRJEGYEK KAMATA ÉS FORGALMI JUTALÉKA 14.852,0
9 *  EGYÉB KAMATFIZETÉSEK
1 SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI KÖTVÉNYEK KAMATA 221,0
2 KER.B. ÁLTAL NYÚJTOTT LAK. ÉP. FORGÓESZK. KAM. KEDV. 1.600,0
3 LAKÁSALAP FEDEZETI-KÖTVÉNY KAMATA AZ ELŐZŐ ÉVRE 4.800,0
4 FEDEZETLENNÉ VÁLT LAKÁSALAP-KÖTVÉNYRE KIBOCSÁTOTT ÁLLAMKÖTVÉNY KAMATA 19.900,0
5 KEDVEZMÉNYES KAMATOZÁSÚ LAKÁSHITELEK KAMATKIEGÉSZÍTÉSE 10.000,0
XXXI. FEJEZET KIADÁSAI ÖSSZESEN: 171.940,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 1.050.741,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 980.962,0
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY: 69.779,6

2. számú melléklet az 1991. évi XCI. törvényhez

Az állami költségvetés 1992. évi bevételei

Millió forintban
BEVÉTELEK
Cím-
szám
Alcím-
szám
Előir.
csop.
Kiemelt
e. sz.
Cím-
név
Alcím-
név
Előir.
csop.
Kiemelt előirányzat neve 1992. évi előirányzat * 
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
I. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 0,0
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1 KÉPVISELŐI TESTÜLET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 ORSZÁGGYŰLÉS IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3,5
3 ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁR
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,5
II. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 6,0
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 0,1
III. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 0,1
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1 LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 14,8
IV. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 14,8
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1 LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1,3
2 TERÜLETI ÜGYÉSZSÉGEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 0,3
3 ORSZÁGOS KRIMINOLÓGIAI ÉS KRIMINALISZTIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
V. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 1,6
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1 ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,0
2 TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÉS ÜDÜLŐ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5,8
VI. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 7,8
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1 MINISZTERELNÖKI HIVATAL IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 154,0
2 TÁRCANÉLKÜLI MINISZTEREK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
Millió forintban
BEVÉTELEK
Cím-
szám
Alcím-
szám
Előir.
csop.
Kiemelt
e. sz.
Cím-
név
Alcím-
név
Előir.
csop.
Kiemelt előirányzat neve 1992. évi előirányzat * 
3 NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
4 KÁRPÓTLÁSI HIVATALOK
1 ORSZÁGOS KÁRRENDEZÉSI ÉS KÁRPÓTLÁSI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 MEGYEI KÁRRENDEZÉSI ÉS KÁRPÓTLÁSI HIVATALOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
5 PRESSINFORM KÜLFÖLDI ÚJSÁGÍRÓKAT TÁJÉK. IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3,6
6 MOZGÁSSÉRŰLTEK PETŐ ANDRÁS NEVELŐKÉPZŐ INT.
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
7 VILÁGKIÁLLÍTÁSI PROGRAMIRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
8 ORSZÁGOS BÁNYAMŰSZAKI FŐFELÜGYELŐSÉG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 6,0
9 ÜDÜLŐK
1 KÖZPONTI ÁLLAMI ÜDÜLŐ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 83,1
2 HIVATALI ÜDÜLŐ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 16,0
3 ÜDÜLŐSZÁLLÓK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 204,5
10 ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS KUTATÁSI ALAP IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 40,0
11 BIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK
1 NEMZETBIZTONSÁGI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 15,3
2 INFORMÁCIÓS HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 21,9
12 MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
16 ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG
1 ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 ÁLLAMI VAGYONBÓL SZÁRMAZÓ KÖLTSÉGVETÉSI BEV.
1 PRIVATIZÁCIÓS BEVÉTEL 2.125,0 * 
18 ORSZÁGOS MŰSZAKI FEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG
1 OMFB HIVATALA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 237,0
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
2 ORSZÁGOS ATOMENERGIA BIZOTTSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
3 OMFB FEHÉRJE- ÉS BIOTECHNOLÓGIAI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
4 IPARI FORMATERVEZÉSI TANÁCS IRODÁJA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5,9
5 TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSI PROGRAMIRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 4,6
6 NEMZETKÖZI SZERVEZETEK IRODÁJA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 20,7
7 NEMZETKÖZI PROJEKT SZERVEZŐ IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 41,9
8 PÁLYÁZATI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 92,6
19 MAGYAR SZABVÁNYÜGYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 193,8
Millió forintban
BEVÉTELEK
Cím-szám Alcím-
szám
Előir.
csop.
Kiemelt
e. sz.
Cím-
név
Alcím-
név
Előir.
csop.
Kiemelt előirányzat neve 1992. évi előirányzat * 
20 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 280,1
21 ORSZÁGOS MÉRÉSÜGYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 390,1
22 ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 376,6
23 ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL * 
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 118,5
VII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 4.457,2
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1 BELÜGYMINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MINISZTÉRIUM KÖZPONTI IGAZGATÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 168,4
3 KORMÁNY KIEMELT OBJEKTUMOK IGAZGATÓSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 12,0
4 HÍRADÁSTECHNIKAI SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 4,0
2 KÖZTÁRSASÁGI MEGBÍZOTTAK HIVATALAI
1 TÖRVÉNYESSÉGI, ELL. ÉS ÁLLAMIGAZGATÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 4,0
2 TERÜLETI HONVÉDELMI IGAZGATÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
3 TÁKISZ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 136,9
4 KORMÁNYŐRSÉG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 21,8
5 RENDŐRSÉG
1 ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG ÉS SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 191,4
2 RENDŐRI EZRED
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 48,7
3 RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 222,0
6 HATÁRŐRSÉG
1 HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁG ÉS SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 78,7
2 HATÁRŐREZRED
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 7,8
3 HATÁRŐRKERÜLET PARANCSNOKSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 75,4
7 TŰZOLTÓSÁG
1 TŰZOLTÓSÁG ORSZ. PARANCSNOKSÁG ÉS KÖZV. SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3,4
2 TŰZOLTÓ PARANCSNOKSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 48,7
8 POLGÁRI VÉDELEM
1 POLGÁRI VÉDELEM IGAZGATÓSÁG ÉS KÖZV. SZERVEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 POLGÁRI VÉDELMI PARANCSNOKSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
9 MENEKŰLTÜGYI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
Millió forintban
BEVÉTELEK
Cím-
szám
Alcím-
szám
Előir.
csop.
Kiemelt
e. sz.
Cím-
név
Alcím-
név
Előir.
csop.
Kiemelt előirányzat neve 1992. évi előirányzat * 
10 KÁRPÓTLÁSI HIVATALOK
1 ORSZÁGOS KÁRPÓTLÁSI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 MEGYEI KÁRRENDEZÉSI HIVATALOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
11 ÁLLAMI NÉPESSÉGNYILVÁNTARTÓ HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,4
12 MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,0
13 FŐISKOLÁK
1 ÁLLAMIGAZGATÁSI FŐISKOLA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 26,8
2 RENDŐRTISZTI FŐISKOLA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 9,1
14 BM JÓLÉTI INTÉZMÉNYEK IGAZGATÓSÁGA
1 ÜDÜLŐK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 50,9
2 GYERMEKINTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 15,0
3 MŰVELŐDÉSI ÉS KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 30,0
4 KIKÉPZÉSI, TESTNEVELÉSI LÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,0
15 BM KÖZPONTI KÓRHÁZ ÉS INTÉZMÉNYEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.002,4
16 VAGYONELLENŐRZŐ, VAGYONÁTADÓ BIZOTTSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
VIII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 2.163,8
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1 HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 MAGYAR HONVÉDSÉG
1 MH PARANCSNOKSÁGA ÉS KATONAI IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 82,0
2 SZÁRAZFÖLDI ÉS HÁTORSZÁGVÉDELMI CSAPATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 223,0
3 HONI LÉGVÉDELMI ÉS REPÜLŐCSAPATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 88,0
4 KATONAI BIZTONSÁGI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
5 KATONAI FELDERÍTŐ HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5,0
6 KÖZPONTI INTÉZETEK ELLÁTÓ ÉS KISZOLGÁLÓ SZERV.
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3.905,0
3 MH GYERMEKINTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 11,0
4 MH KATONAI TANINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 92,8
5 MH KATONAI ÜGYÉSZSÉGEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1,0
6 MH KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 101,0
7 MH SPORTLÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
8 MH EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2.278,0
9 MH ÜDÜLŐK, VENDÉGHÁZAK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 110,0
10 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
IX. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 6.896,8
X.NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZT.
1 NEMZETKÖZI GAZD. KAPCSOLATOK MINISZT. IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 11,0
2 MTK-VM SPORTLÉTESÍTMÉNYEKET ELLÁTÓ INTÉZMÉNY
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 4,2
3 KÜLKERESKEDELMI SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 300,0
4 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉSI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
X. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 315,2
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1 NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 9,6
2 ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT INTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 367,1
3 ORVOSEGYETEMEK EÜ. FŐISK. ÉS SZAKOKT. INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 9.253,6
4 GYÓGYÍTÓ-MEGELŐZŐ ELLÁTÁS ORSZÁGOS INTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 6.671,9
5 ÁLLAMI SZOCIÁLIS INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 20,1
6 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2.962,3
7 GYERMEK ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM INTÉZMÉNYEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 25,1
8 ÜDÜLÉSI ÉS SZANATÓRIUMI FŐIGAZGATÓSÁG
1 ÜDÜLÉSI ÉS SZANATÓRIUMI FŐIGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 ÜDÜLŐK ÉS SZANATÓRIUMOK IGAZGATÓSÁGAI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2.486,7
XI. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 21.796,4
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1 IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 31,5
2 BÍRÓSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 571,0
3 SZAKÉRTŐI INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3,6
4 IM BÜNTETÉSVÉGREHAJTÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 620,3
5 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 GYERMEKTARTÁSDÍJAK ÁLLAMI MEGELŐLEGEZÉSE 9,0
XII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 1.235,4
XIII. KÖZLEKEDÉSI HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MIN.
1 KÖZL. HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MIN. IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5,0
2 KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2.404,0
3 HÍRKÖZLÉSI FELÜGYELETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.447,5
4 KÖZUTI ÉS AUTÓPÁLYA IGAZGATÓSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 12.477,0
5 LÉGIFORGALMI ÉS REPÜLŐTÉRI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.982,1
6 LÉGÜGYI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
7 VÍZÜGYI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5.539,5
8 ÁRVÍZVÉDELMI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 152,3
9 MÁV EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 11,7
10 MÁV EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2.064,9
11 KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,0
12 ÉPÜLETGÉPKEZELŐKET KÉPZŐ KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
13 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 304,2
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
XIII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 28.373,7
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1 KÜLÜGYMINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 79,5
2 KÜLKÉPVISELETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3.014,9
3 MAGYAR KÜLÜGYI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
XIV. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 3.094,4
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1 FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 84,5
2 FÖLDMŰV. SZAKIG. SZOLG. ÉS INFORMATIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2.606,7
3 FÖLDHIVATALOK FÖLDM. ÉS TÁVÉRZÉKELÉSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 332.4
4 MEZŐGAZDASÁGI MINŐSÍTŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 661,8
5 ÁLLAMI ERDŐGAZDASÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
6 MEZŐGAZD. SZAKM. ÉS MUNKÁSTOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 80,0
7 MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉP ISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 0,7
8 AGRÁRFELSŐOKTATÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.190,5
9 MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1,2
10 AGRÁRKUTATÓ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 747,2
11 FM. KIEMELT SPORTLÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 14,9
12 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
XV. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 5.719,9
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1 MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 8,8
2 ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS TITKÁRSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
3 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 35,9
4 ORSZÁGOS MUNKAÜGYI KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 137,4
5 MUNKAÜGYI KUTATÓINTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 10,7
6 REGIONÁLIS ÁTKÉPZŐ KÖZPONTOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 116,1
7 ORSZ. MVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELET
1 OMMF IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 OM KÉPZŐ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 20,3
3 OM TUDOMÁNYOS KUTATÓ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 68,2
8 MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONTOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.785,6
XVI. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 2.183,0
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1 PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 193,2
2 ÁLLAMI BANK, BIZTOSÍTÁS ÉS ÉRTÉKPAPÍR FELÜGYELET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 796,2
3 PM GAZDASÁGPOLITIKAI ÉS TERVEZÉSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
4 LÁNCHÍD IRODAHÁZ GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 198,9
5 ADÓ ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 471,8
6 VÁM ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 212,0
7 SZANÁLÓ SZERVEZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
8 LAKÁSALAP KEZELŐ SZERVEZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 12,7
9 NEMESFÉMVIZSGÁLÓ ÉS HITELESÍTŐ INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 42,2
10 PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
11 PM INFORMÁCIÓS ÉS MÓDSZERTANI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
12 KINCSTÁRI VAGYONT KEZELŐ SZERVEZET
1 KINCSTÁRI VAGYONT KEZELŐ SZERVEZET IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 ÁLLAMI INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ KÖLTSÉGVETÉST ILLETŐ BEVÉTEL 1.200,0
13 PM GAZD.ELEMZÉSI ÉS INFORMATIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 63,4
14 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
25 VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI
1 VÁLLALKOZÁSI NYERESÉGADÓ ÉS OSZTALÉK
1 VÁLLALKOZÁSI NYERESÉGADÓ PÉNZINT. NÉLKÜL 85.000,0
2 PÉNZINTÉZETEK NYERESÉGADÓJA 61.000,0
3 PÉNZINTÉZETEK OSZTALÉKA 2.000,0
2 KÜLÖNLEGES HELYZETEK MIATTI BEFIZETÉSEK 26.000,0
3 VÁM ÉS IMPORT BEFIZETÉSEK 66.500,0
4 ÁLLAMI VAGYON UTÁNI RÉSZESEDÉS 20.000,0
5 JÁTÉKADÓ 6.500,0
6 EGYÉB BEFIZETÉSEK 8.000,0
7 FÖLDADÓ 3.800,0
26 FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK
1 ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ 160.000,0
2 FOGYASZTÁSI ADÓ 184.000,0
27 LAKOSSÁG KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI
1 SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 162.000,0
2 EGYÉB LAKOSSÁGI ADÓK 10.300,0
3 LAKOSSÁGI VÁMBEFIZETÉSEK 1.800,0
4 LAKOSSÁGI ILLETÉKEK 5.500,0
28 PRIVATIZÁCIÓS BEV. KÖZP. KTGV. MEGILLETŐ HÁNYADA 20.000,0
29 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
1 VEGYES BEVÉTELEK 4.780,0
30 KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEK
1 KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEFIZETÉSEI 800,0
2 ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSEI
3 ELVONÁS ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOKBÓL 1.000,0
XVII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 832.170,4
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1 MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM IGAZGAT.
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 112,9
2 TUDOMÁNYEGYETEMEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 645,6
3 MŰSZAKI EGYETEMEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.601,1
4 MŰVÉSZETI ÉS TESTNEVELÉSI FŐISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 91,5
5 PEDAGÓGUSKÉPZŐ FŐISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 251,8
6 MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGI FŐISKOLÁK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 275,2
7 TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 199,6
8 EGYÉB OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 93,5
9 ORSZÁGOS KÖNYVTÁRAK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 36,5
10 ORSZÁGOS LEVÉLTÁRAK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 19,7
11 ORSZÁGOS MÚZEUMOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 84,2
12 MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 13,6
13 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 144,8
14 EGYÉB MŰVÉSZETI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 377,4
15 SZERZŐI JOGVÉDŐ HIVATAL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 212,6
16 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MŰVÉSZETI ALAPJA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 223,1
17 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉS INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 31,6
18 KUTATÓINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5,8
19 ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL
1 OTS IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3,7
2 TERÜLETI SPORTIGAZGATÓSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 35,0
3 KÖZPONTI SPORTINT. ÉS SPORT LÉTESÍTMÉNYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 279,3
4 SPORTLÉTESÍTMÉNYEKET TERV. ÉS KIVITELEZŐ ÜZEM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
20 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
XVIII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 4.738,5
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1 IPARI ÉS KERESK. MINISZTÉRIUM IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 116,0
2 SZÉNBÁNYÁSZATI SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
3 TARTALÉKGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 625,2
4 ORSZÁGOS KISVÁLLALKOZÁS-FEJLESZTÉSI IRODA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
5 MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 436,6
6 ÁLL. ENERGETIKAI ÉS ENERGIABIZTONSÁGTECHN. FELÜGYELET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 406,6
7 VEGYI ÉS ROBBANÓANYAGIPARI FELÜGYELET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 73,2
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS 1,0
8 IDEGENFORGALMI INTÉZŐ BIZOTTSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 47,4
9 BÁNYÁSZATI UTÓKEZELŐ ÉS ÉJJELI SZANATÓRIUM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,7
3 ÁLLÓESZKÖZFELÚJÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS
10 PÉCH ANTAL BÁNYAIPARI AKNÁSZKÉPZŐ TECHNIKUM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 2,5
11 TANBÁNYÁK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 268,2
12 KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI FŐISKOLA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 66,5
13 KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 0,3
14 IPARGAZDASÁGI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 49,0
15 IKM GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ ÜZEM
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 39,8
16 ORSZ. KERESKEDELMI ÉS PIACI FŐFELÜGYELŐSÉG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
17 KÖZPONTI FÖLDTANI HIVATAL IGAZGATÁSA
1 KÖZPONTI FÖLDTANI HIVATAL IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 FÖLDTANI KUTATÁSOK KÖZPONTI ELŐIRÁNYZATA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
18 MAGYAR ÁLLAMI FÖLDTANI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 21,0
19 MAGYAR ÁLLAMI EÖTVÖS LORÁND GEOFIZIKAI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 225,0
20 ÉPÍTŐGÉPKEZELŐKET KÉPZŐ KÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 42,1
XIX. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 2.423,1
XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M.
1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TER. FEJL. MIN. IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 7,4
2 ORSZÁGOS MŰEMLÉKI FELÜGYELŐSÉG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 344,6
3 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 76,5
4 KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI INTÉZET
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 222,9
5 TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETI SZERVEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 40,4
6 KÖRNYEZETVÉDELMI TERÜLETI SZERVEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 51,7
XX. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 743,5
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1 MTA TITKÁRSÁGA
1 MTA TITKÁRSÁG IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 7,1
2 MTA TUDOMÁNYOS MINŐSÍTŐ BIZOTTSÁG
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 8,3
2 MTA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
3 MTA KÖNYVTÁR
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 0,7
4 MTA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.527,8
5 MTA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 29,7
6 MTA TERÜLETI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 3,1
7 MTA KUTATÁST KISZOLGÁLÓ SZERVEZETEI
1 KUTATÁST KISZOLG. SZERVEK TÁMOG. KUTATH. NÉLKÜL
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 35,5
2 MTA TÁMOGATOTT KUTATÓHELYEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
8 MTA EGYÉB INTÉZMÉNYEI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 36,7
9 FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
XXI. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 1.648,9
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
1 MAGYAR TÁVIRATI IRODA GAZDÁLKODÓ SZERVEZETE
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
2 MAGYAR TÁVIRATI IRODA INTÉZMÉNY
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.294,0
XXII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 1.294,0
XXIII. MAGYAR RÁDIÓ
1 MAGYAR RÁDIÓ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.359,0
XXIII. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 1.359,0
XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ
1 MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZPONTI SZERVEZETE
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 5.426,7
2 MTV PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 10,0
3 MTV SZEGEDI KÖRZETI STÚDIÓ
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 10,0
4 MTV KERESKEDELMI FŐIGAZGATÓSÁGA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 1.421,8
XXIV. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 6.868,5
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1 GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL IGAZGATÁSA
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
XXV. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 0,0
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1 KSH KÖZPONTI IGAZGATÁSI KIADÁSAI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 20,4
2 KSH MEGYEI IGAZGATÓSÁGAI
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 18,5
3 KSH NÉPSZÁMLÁLÁS
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
4 KSH KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 0,1
5 KSH SZÁMÍTÓKÖZPONT
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS
6 KSH KUTATÓINTÉZETEK
1 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS 11,0
XXVI. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 50,0
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1 KORMÁNYHITELEK
1 HITEL IGÉNYBEVÉTEL
2 KORÁBBAN NYÚJTOTT HITELEK TÖRLESZTÉSE
3 VOLT KGST ORSZÁGOK TÖRLESZTÉSE 1.300,0
4 EGYÉB KORMÁNYHITELEK TÖRLESZTÉSE 1.300,0
2 VILÁGBANKI HITELEK
1 HITELEK FELVÉTELE
1 MAGYAR ÁLLAM ÁLTAL FELVETT HITELEK 5.400,0
XXX. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 8.000,0
XXXI. BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG
1 ÁLLAMADÓSSÁGOT CSÖKKENTŐ TÉTELEK
1 ÁLLAMKÖLCSÖN TÖRLESZTÉS 4.000,0
2 ÁLLAMI ALAPJUTTATÁS JÁRADÉKA 9.500,0
3 JAMBURGI GÁZSZÁLLÍTÁS ÁRBEVÉTELE 14.400,0
2 KAMATBEVÉTELEK
1 ÁLLAMKÖLCSÖN KAMATA 2.500,0
2 ÁLLAMI FORGÓALAPBETÉT KAMATA 3.100,0
3 FORRÁSADÓ 11.000,0
4 ÁLLAMI VAGYON HOZADÉKA 900,0
XXXI. FEJEZET BEVÉTELEI ÖSSZESEN: 45.400,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 980.962,0

3. számú melléklet az 1991. évi XCI. törvényhez

A helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának jogcímei és összegei

a) Községek általános támogatása

Összege: 2 millió Ft/község

Az állami hozzájárulást az 1992. január 1-jén önálló közigazgatású községek, nagyközségek vehetik igénybe.

b) Település üzemeltetés

Összege: 3.000 ft/fő.

Az 1991. január 1-jei állandó népesség száma alapján a települések kommunális, út-hídfenntartási és ezek felújítási feladataihoz, valamint a település üzemeltetés során jelentkező egyéb kiadásokhoz vehető igénybe.

c) Lakásgazdálkodási tevékenység

Igénybe vehető az 1992. január 1-jén a települési önkormányzat illetékességi területén fennálló, eredetileg kamatmentes, vagy évi 3,5%-ot meg nem haladó kamat mellett nyújtott, az 1990. évi CIV. törvény 64-68. §-ai alapján 1991. január 1-jén megemelt kamatozású kölcsöntartozás után kölcsönszámlánként, a pénzintézeti adatszolgáltatás szerint.

Összege: 5.000 Ft/fő

Igénybe vehető a település 20-30 éves korcsoportjába (11 éves időszak) tartozó állandó népesség után, az 1991. január 1-jei állapot szerint.

Összege: 3.380 Ft/20-30 éves korúak

d) Üdülőhelyi feladatok

Összege: 2 Ft/idegenforgalmi adó

Az állami hozzájárulás az üdülővendégek után beszedett idegenforgalmi adó (kivéve ingatlanra kivetett adó) minden forintjához 2 Ft, illetve a szállásadók által 1991. évben beszedett, de az önkormányzathoz csak 1992-ben befolyt gyógy- és üdülőhelyi díj, valamint idegenforgalmi adó után vehető igénybe.

e) Szociálpolitikai feladatok

Összege: 3.500 Ft/inaktív lélekszám

A 0-17 éves, a 60 éves és ennél idősebb 1991. január 1-jei állandó népesség után igénybe vehető összeg a települések szociálpolitikai feladataihoz járul hozzá.

f) Gyermek- és ifjúságvédelem

Összege: 233 ezer Ft/ellátott

A hozzájárulás a Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézet (továbbiakban: GYIVI) fenntartó önkormányzatot illeti meg a következőkben megjelölt állami gondoskodásban részesülők (ellátottak) után:

- az állami gondoskodás keretében jogerős gyámhatósági *  határozattal intézeti nevelésbe, állami nevelésbe vett, valamint intézeti elhelyezett és ideiglenes hatállyal beutalt 0-18 éves korúak, akik

- nevelőotthonban, diákotthonban, kollégiumban, szakmunkástanuló otthonban, fogyatékos tanulók nevelőotthonában, állami csecsemőotthonban, egészségügyi gyermekotthonban, gyógypedagógiai intézetben, kórházi és egyéb egészségügyi intézetekben, munkásszálláson, egyéb helyeken, nevelőszülőknél, albérletben elhelyezettek, kivéve a nevelőintézetekben és büntetésvégrehajtási intézetekben elhelyezetteket.

Az általános szempontokon túl igénybe vehető a hozzájárulás:

- a gyermek nappali tagozaton folytatott tanulmányának befejezéséig,

- legfeljebb 24 éves koráig a magáról gondoskodni nem tudó állami gondozott után,

- a nagykorúvá vált, szociális gondozást igénylő után, a szociális intézetbe történő felvétel időpontjáig,

- a csecsemőotthonba kerülő gyermek után akkor, ha állami gondozásba veszik, visszamenőleg a csecsemőotthonba kerülés időpontjától.

Ha az előzőekben felsorolt intézményi ellátásokat nem a GYIVI-t fenntartó önkormányzat nyújtja, akkor a feladatot ellátó önkormányzat külön nem veheti igénybe az ellátásokhoz kapcsolódó normatív hozzájárulást. Számára a GYIVI-t fenntartó önkormányzat adja át, legalább az érintett intézményi ellátáshoz kapcsolódó, e törvényben meghatározott normatív hozzájárulásnak megfelelő összeget. Így kell eljárni az óvodai ellátás esetén is.

A gyermek- és ifjúságvédelem egy ellátottjára vonatkozó normatív hozzájáruláson túl a GYIVI-t fenntartó önkormányzat külön igénybe veheti az ellátottak alap és középfokú oktatáshoz kapcsolódó normatív hozzájárulásokat. Amennyiben nem a GYIVI-t fenntartó önkormányzat intézménye látja el e feladatokat, átadja az oktatási feladatot ellátó önkormányzat számára, legalább a költségvetési törvényben meghatározott normatív hozzájárulásnak megfelelő összeget.

Ha az állami gondozott gyermek más önkormányzat által fenntartott napköziotthoni ellátásban részesül, a GYIVI a mindenkori térítési díj jogszabály alapulvételével étkezési hozzájárulást fizet az állami gondozott gyermekek után.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermekek után a nemzetiségi, etnikai oktatáshoz (óvodához, általános iskolához, középiskolához) kapcsolódó kiegészítő állami hozzájárulást az oktatási intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az ellátottak számának meghatározása: az állami gondoskodásban részesülők éves gondozási napjainak a száma osztva 365-tel. A gondozási napok szerinti nyilvántartást - elhelyezés-típusonként -a GYIVI vezeti.

g) Szociális otthoni, intézeti ellátás

Összege: 174 ezer Ft/ellátott

A hozzájárulás az időskorúak szociális otthonában, elme- és szakosított szociális otthonban, intézetben elhelyezettek után illeti meg a fenntartó önkormányzatot.

Azok az önkormányzatok vehetik igénybe e hozzájárulást, amelyek alapító okirat (működési engedély) alapján szociális otthonnak, intézetnek minősülő intézményt tartanak fenn és azok működése során betartják az intézménytípusra vonatkozó hatályos jogszabályokat. Ezen előírásoknak meg nem felelő, de szállást biztosító intézmények ellátottjai után az i) pont szerinti hozzájárulás vehető igénybe.

Az ellátottak számának meghatározása: az ellátottak éves gondozási napjainak száma osztva 365-tel.

h) Idősek és fogyatékosok nappali intézményei ellátása

Összege: 28 ezer Ft/ellátott.

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, melyek idősek klubját, gondozási központot, értelmi fogyatékosok napközi otthonát, idősek napközi otthonát tartanak fenn.

Az ellátottak számának meghatározása: eseménynapló alapján naponta összesített tagok száma osztva az éves nyitvatartási napok számával.

i) Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézményi ellátása

Összege: 80 ezer Ft/ellátott.

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek szállást nyújtó idősek klubját, gondozóházat, idősek panzióját, fogyatékosok szállástnyújtó napközi otthonát tartanak fenn.

Az ellátottak számának meghatározása: az ellátottak éves gondozási napjainak száma osztva az éves nyitvatartási napok számával.

j) Fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátása * 

Összege: 201 ezer Ft/ellátott.

A hozzájárulás az önkormányzatok által fenntartott egészségügyi gyermekotthonban, valamint gyógypedagógiai intézetben ellátottak után vehető igénybe, kivéve a GYIVI által elhelyezetteket.

Az egészségügyi gyermekotthonban ellátottak után életkortól függetlenül, mindaddig igénybe vehető a támogatás, amíg áthelyezésük más intézménybe nem oldható meg.

Ha az idetartozó intézmények, oktatási feladatot is ellátnak, a fenntartó önkormányzat igénybeveheti az adott oktatási feladathoz kapcsolódó támogatást, a bentlakó és bejáró intézményen belül oktatott tanulók után.

A GYIVI által elhelyezettek utáni normatív állami hozzájárulást és az önkormányzatok közötti megosztást az f) pont szabályozza.

Az ellátottak számának meghatározása: az ellátottak éves gondozási napjainak száma osztva 365-tel, kivéve az f) pont szerinti állami gondoskodásban részesülőket.

k) Óvodai ellátás

Összege: 19 ezer Ft/ellátott.

Az állami hozzájárulás az önkormányzati intézményben óvodai ellátásban részesülők után vehető igénybe.

Nem vehetők figyelembe a számításnál az óvodai ellátásban részesülő fogyatékos gyermekek.

A fogyatékosság típusa szerinti szakértői bizottság szakvéleménye alapján, a fogyatékosok nevelésére kijelölt, csoportban ellátott gyermekek után, az általános iskolai fogyatékos gyermekek oktatásához kapcsolódó p) pont szerinti normatív hozzájárulás igényelhető.

Az ellátottak számának meghatározása: az 1991. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12-ed része és az 1992. X. 1-jei becsült létszám 4/12-ed része alapján.

l) Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátáshoz

Összege: 5 ezer Ft/ellátott.

E kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe, ha a gyermek önkormányzati nemzetiségi óvodában (óvodai csoportban), a nemzetiségi óvodai programban foglaltakat anyanyelven, illetve két nyelven sajátítja el, továbbá ha az önkormányzati óvodai intézményben differenciált nevelést biztosító program alapján biztosított a cigány gyermekek differenciált (egyéni, vagy csoportos) foglalkoztatása. Az igénybevételhez az előzőeket dokumentálni kell.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermek után itt az óvodát fenntartó önkormányzat jogosult a hozzájárulásra.

Az ellátottak szánmának meghatározása: az 1991. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12-ed része és az