A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1992. évi LXXX. törvény

a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: ÁHT) 28. §-a alapján a Magyar Köztársaság 1993. évi központi költségvetéséről, valamint a végrehajtásához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1993. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

ELSŐ FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

1. § *  Az Országgyűlés az 1993. évi központi költségvetés

a) kiadási főösszegét 1 283 382,0 millió forintban;

b) bevételi főösszegét 1 070 065,3 millió forintban;

c) hiányát 213 316,7 millió forintban

állapítja meg.

2. § (1) Az 1. §-ban megállapított kiadási főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. §-ban megállapított bevételi főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását a 2. számú melléklet tartalmazza.

3. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1. § c) pontjában foglalt hiány finanszírozására * 

a) *  190 000 millió forint összegben egy évnél hosszabb lejáratú államkötvényt bocsásson ki. Ebből a Magyar Nemzeti Bank úgy vásároljon, hogy a tárcájában lévő, a költségvetésnek nyújtott hitelek – ide nem értve az 1991. évi LX. törvény 20. §-ának (3) bekezdése alapján nyújtott hiteleket – és a költségvetés által kibocsátott, az 1991. évi LX. törvény 22. §-ának (1) bekezdése szerinti állampapírok állományának növekedése – az 1992. december 31-i állományhoz képest – egyetlen napon se haladja meg a költségvetés tervezett bevételi főösszegének öt százalékát;

b) *  23 316,7 millió forint összegben növelje a kincstárjegyek és más állami értékpapírok állományát;

c) *  ha a pénzpiaci viszonyok az a) pontban meghatározottnál kisebb összegű államkötvény kibocsátását teszik lehetővé, akkor a kieső forrás pótlására átmenetileg maximálisan egyéves lejáratú kincstárjegyeket bocsásson ki.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az állami forgóalap folyamatos likviditása, valamint a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz a 27. § (4) bekezdésében vállalt garancia forrásának megteremtése érdekében likviditási kincstárjegyet bocsásson ki.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a bankrendszer piacgazdasági feltételeknek megfelelő működését megalapozó és a bankprivatizációt lehetővé tevő hitelkonszolidációs rendszer működtetéséhez szükséges állami források megteremtésére speciális államkötvényt bocsásson ki, amely az államadósságot növeli; vagy állami résztulajdonú szervezetek hitelkonszolidációjával kapcsolatos kötvénykibocsátásra állami kezességet vállaljon.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1992. évi LXII. törvény 19. §-ában foglalt kezességvállalással alátámasztott, a Magyar Nemzeti Bank mérlegében szereplő államközi megállapodásokon alapuló szállítások és nemkereskedelmi elszámolások eredményéből adódó, az illető országok meghatalmazott bankjai által elismert, 1991. december 31-i rubelviszonylatú követelés, illetőleg az ugyanezen országok felé fennálló, 1991. december 31-i rubelviszonylatú tartozások egyenlegeként adódó – 1,8 milliárd rubelnek megfelelő – 48,3 milliárd forint összegű Magyar Nemzeti Bank-i nettó követelést az államadósság terhére tartozásként átvállalja. A tartozás fedezetéül hosszú lejáratú államkötvény-kibocsátás szolgáljon.

MÁSODIK FEJEZET

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL ÉS FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A központi költségvetés tartalékelőirányzatai

4. § (1) A központi költségvetés 2. § (1) bekezdésben jóváhagyott kiadásaiból az általános tartalék 13.500 millió forint.

(2) A központi költségvetés 2. § (1) bekezdésben jóváhagyott kiadásai közül céltartalékot képez.

a) az 1992. évi bérpolitikai intézkedési keret 1992. október–november hónap folyamán felosztott, a kedvezményezett költségvetési címek előirányzataiban még nem érvényesülő részének éves előirányzata, 480 millió forint;

b) 1993. május 1-jei hatállyal felhasználható 10.000 millió forint bérpolitikai intézkedési keret,

mely előirányzatok magukba foglalják a béralaphoz kapcsolódó járulékokat is (VII. Miniszterelnökség fejezet 27. cím).

(3) *  A központi költségvetés 2. § (1) bekezdésben jóváhagyott kiadásai közül további céltartalékot képez a pénzbeli juttatások 1993. évi kiegészítő kerete 6 500 millió forint összegben, melynek rendeltetése az általános forgalmi adó rendszerében bekövetkező változások lakossági terheinek enyhítése a legrászorultabb rétegeknél.

(4) *  A (2)–(3) bekezdésben foglalt céltartalékok felosztására és a szükséges előirányzat-átcsoportosítások végrehajtására – ideértve a 41. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt előirányzatok kiegészítését és a társadalombiztosítási alrendszer Egészségbiztosítási Alapja és működési költségvetése részére átadást is – a Kormány jogosult.

Rendkívüli kiadások és bevételek

5. § (1) A központi költségvetés 2. § (1) bekezdésben jóváhagyott kiadásai közül rendkívüli kiadás:

a) a Világkiállítási Alap támogatása (VII. Miniszterelnökség fejezet 26. cím 2. alcím);

b) a pénzbeli kárpótlás (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 2. alcím);

c) a szovjet katonai csapatkivonással összefüggésben feltárt környezeti károk enyhítését szolgáló előirányzat (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 3. alcím);

d) az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos kiadások (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 4. alcím);

e) a büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítások fedezete (VII. Miniszterelnökség 30. cím 5. alcím);

f) a felújítás előirányzatai valamennyi fejezet valamennyi költségvetési címénél;

g) a kormányzati beruházások előirányzatai valamennyi fejezet valamennyi költségvetési címénél;

h) a pártszékházak felújítására szolgáló előirányzat (II. Országgyűlés fejezet 7. cím);

i) a fejezeti kezelésű előirányzatok ágazati, szakmai célfeladatai, címzett és céltámogatásai (VII. Miniszterelnökség fejezet 17. cím 5. alcím 4. és 5. kiemelt előirányzat, 25. cím 2. alcím 4–20. előirányzat-csoport; XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 2–3. alcím; XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 1. alcím 5. és 7. előirányzat-csoport; XV. Földművelésügyi Minisztérium fejezet 12. cím 4., 5. és 6. előirányzat-csoport; XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 16. cím, 6. előirányzat-csoport; XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 21. cím 3. és 5. alcím; XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 6–8. előirányzat-csoport; XXVI. Központi Statisztikai Hivatal 7. cím 2. alcím).

(2) A központi költségvetés 2. § (2) bekezdésben jóváhagyott bevételei között rendkívüli bevétel

a) a központi költségvetési szervektől származó befizetések előirányzata (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 1. alcím);

b) az önkormányzatok befizetései (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 2. alcím).

Az állam vagyonával és a kormányzati beruházásokkal kapcsolatos rendelkezések

6. § (1) Az Állami Vagyonügynökség az ideiglenesen állami tulajdonnal kapcsolatos bevételeiből 5.150 millió forintot a központi költségvetésbe fizet be.

(2) *  Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársasághoz (a továbbiakban: ÁV Rt.) tartozó kereskedelmi bankokban és más pénzintézetekben az állami részesedést, továbbá ideiglenesen állami tulajdonban lévő állami vagyont megtestesítő részvények után az ÁV Rt. Közgyűlésén megállapított és az 1993. évben kifizetésre kerülő osztalék, illetőleg az Állami Vagyonügynökség kezelésében lévő részvények után az 1993. évben kifizetésre kerülő állami vagyon hozadéka a központi költségvetés bevételét képezi.

(3) *  Az Állami Vagyonügynökség működésével és az állami vagyon privatizációjával összefüggő közvetlen és közvetett kiadások, továbbá a jótállással, szavatossággal, kezességvállalással kapcsolatos kiadások fedezete az állami vagyon privatizációjából származó, a központi költségvetésbe az (1) és (2) bekezdésben foglaltakon felül bevont 14.350 millió forint bevétel. Ebből a működési költségvetés előirányzata 1.350 millió forint, a privatizációval összefüggő közvetlen és közvetett kiadások előirányzata 6.810 millió forint, a jótállással, szavatossággal, kezességvállalással kapcsolatos kiadások előirányzata 6.000 millió forint, a Miniszterelnökség számára nemzeti tájékoztatási feladataihoz és országpropagandához átadandó összeg 190 millió forint.

(4) Az Állami Vagyonügynökség az állami vagyon privatizációjával kapcsolatos jótállási, szavatossági, kezességi kötelezettségekre képzett külön alapja pénzeszközeit a Magyar Nemzeti Bank által vezetett kamatozó elkülönített számlán köteles elhelyezni.

(5) Az Állami Vagyonügynökség az 1993. évi privatizációs bevételekből a 12.000 millió forintot a Foglalkoztatási Alap, 6.000 millió forintot a Területfejlesztési Alap, 4.000 millió forintot a Mezőgazdasági Átalakítási és Újjáépítési Alap feltöltésére köteles közvetlenül átutalni. Amennyiben a privatizációs bevételek év közbeni alakulása nem biztosítja az alapok kiadási szükségletéhez igazodó forrást, akkor az állami forgóalap terhére átmenetileg az alapok támogatása megelőlegezhető. A megelőlegezett támogatást a privatizációs bevételekből soron kívül kell visszafizetni.

(6) *  Az ÁV Rt.-hez tartozó, részben vagy teljesen tartós állami tulajdonban maradó gazdálkodó szervezetek 1992. évi adózás utáni nyereségéből és az állami vagyon privatizációjából származó bevételből az ÁV Rt. 8.000 millió forintot köteles a központi költségvetésbe befizetni.

(7) *  A részben vagy teljesen tartósan állami tulajdonban maradó, a 126/1992. (VIII. 28.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében felsorolt gazdálkodó szervezetek privatizációjából származó bevételeket a tevékenység ellátásáért felelős miniszter köteles a központi költségvetésbe befizetni.

7. § (1) A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésében lévő állami vagyon értékesítéséből, más átmeneti vagy tartós hasznosításából származó bevétel – ha törvény másként nem rendelkezik – a központi költségvetés bevételét képezi.

(2) A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet állami tulajdonban álló vagyonrész értékesítéséből származó bevételét olyan mértékben, amilyen mértékben az ellenérték megfizetéséhez Egzisztencia hitelt és részletfizetési kedvezményt használtak fel, közvetlenül az államadósság törlesztésére kell fordítani.

8. § (1) *  A csapatkivonással kapcsolatos elszámolásra vonatkozó államközi megállapodás teljesítése után a tartalékolt összeget a költségvetés és az önkormányzatok között a (2) és (3) bekezdésben foglaltak alapján kell megosztani.

(2) Az ingatlanok ideiglenes hasznosítása esetén a ráfordításokkal csökkentett (nettó) bevétel egyharmada az illetékes települési önkormányzatot – ezen belül Budapesten 50-50%-ban a fővárosi, illetve a kerületi önkormányzatot –, kétharmada a központi költségvetést illeti meg.

(3) Az ingatlanok végleges hasznosítása esetén az adósságteherrel és ráfordításokkal csökkentett (nettó) bevétel fele-fele részben az illetékes települési önkormányzatot – ezen belül Budapesten 50-50%-ban a fővárosi, illetve a kerületi önkormányzatot – és a központi költségvetést illeti meg.

(4) A (2) és (3) bekezdésben említett ráfordításnak az őrzés-védelemmel, az állagmegóvással, a kártalanítással, az értéknövelő beruházásokkal, valamint az értékesítéssel kapcsolatos költségeket kell tekinteni.

(5) A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet az (1) bekezdés alapján képzett tartalékot elkülönített számlán köteles tartani és az elszámolások lezárásáig államilag garantált rövid lejáratú értékpapírba fektetheti. A kamatbevételek a tartalékot növelik.

9. § A központi költségvetési szerv a javára, az elkülönített állami pénzalap kezelője az alap javára felajánlott ingó- és ingatlanvagyont – ha az annak működtetésével járó kötelezettségeket teljesíteni tudja – 10 millió forint értékhatárig saját hatáskörben, 50 millió forint értékhatárig a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyével, 50 millió forint értékhatár felett a pénzügyminiszter engedélyével fogadhatja el.

10. § (1) A központi költségvetési szerv a használatában, illetve a kezelésében lévő és a feladatai ellátásához feleslegessé váló ingatlanokat – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – hivatalos értékbecsléssel megállapított egyedi

a) 20 millió forint értékesítési és három évnél nem hosszabb bérbeadás esetén 5 millió forint éves bérleti díj értékhatárig saját hatáskörben;

b) 100 millió forint értékesítési, három évnél nem hosszabb bérbeadás esetén 20 millió forint, három évet meghaladó bérbeadás esetén 5 millió forint éves bérleti díj értékhatárig a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyével;

c) három évnél nem hosszabb bérbeadás esetén 20 millió forint, három évet meghaladó bérbeadás esetén 5 millió forint éves bérleti díj értékhatár felett a pénzügyminiszter;

d) 100 millió forint értékesítési bevételi értékhatár felett a Kormány

engedélyével – műemlék esetében a műemlékvédelmi hatóság véleményének beszerzésével – értékesítheti, illetve adhatja bérbe.

(2) A 10 millió forint értékhatárt meghaladó értékesítésnél és az 5 millió forint éves bérleti díj értékhatárt meghaladó bérbeadásnál nyilvános versenytárgyalást kell folytatni.

(3) A központi költségvetési szerv kezelésében, használatában lévő állami ingatlanvagyon értékesítéséből származó bevételből mindenekelőtt a központi költségvetéssel és a társadalombiztosítási alapokkal szembeni tartozásokat kell kiegyenlíteni. A fennmaradó összeg – ha törvény másként nem rendelkezik – legalább 50%-át a központi költségvetésbe kell befizetni. A költségvetési befizetés előírásáról, konkrét mértékéről az engedélyező rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdés a)–c) pontjában megjelölt esetben – a (3) bekezdésben előírt befizetés teljesítése után – a bevétel visszamaradó hányada a központi költségvetési szervek építési beruházására, ingatlanvásárlására, -felújítására és -rekonstrukciójára fordítható.

(5) A (1) bekezdés d) pontjában megjelölt esetben a bevétel felhasználásáról az engedélyező rendelkezik.

(6) A központi költségvetési szerv a használatában, illetve a kezelésében lévő és a feladatai ellátásához feleslegessé váló gépeket, felszereléseket, járműveket 2 millió forint egyedi könyv szerinti bruttó értékhatárig saját hatáskörben, 2 millió forint felett a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyével nyilvános versenytárgyalás útján értékesítheti.

11. § (1) A kormányzati beruházások körében a 10 millió forint értékhatárt meghaladó építéssel járó beruházások és építési felújítások tervezésénél és kivitelezésénél, valamint a 2 millió forint egyedi értékhatárt meghaladó tárgyieszköz-beszerzésnél a beruházó köteles a beruházást versenytárgyalás útján vállalkozásba adni.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt versenytárgyalási kötelezettség nem vonatkozik a Magyar Honvédség, a Biztonsági Szolgálatok, a Köztársasági Őrezred, a Rendőrség, a Határőrség, a Polgári Védelem, az Igazságügyi Minisztérium Büntetésvégrehajtás, a Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség titokvédelemben részesített beruházásaira, felújításaira, beszerzéseire.

A központi költségvetési szervek befizetési kötelezettsége

12. § (1) A központi költségvetési szerv vállalkozási tevékenységből származó – a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön rendeletekben foglaltak szerint megállapított – eredményének 40%-át köteles a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti befizetést teljesíteni a vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része után, amelyet a központi költségvetési szerv a tárgyévben vagy az azt követő évben jogszabályban, illetőleg az alapító okiratban meghatározott alaptevékenysége ellátásához használ fel.

13. § (1) A központi költségvetési szervek 1993. évi pénzmaradványának elszámolása során az alaptevékenységgel összefüggő bevételek módosított előirányzatot meghaladó többletbevétele, a normatív támogatások jogosultságot meghaladó többlete, az elmaradt, nem teljesített feladatok – következő évre áthúzódó kötelezettséggel nem terhelt – pénzmaradványa, valamint a céljelleggel megállapított előirányzatok maradványa a központi költségvetést illeti meg.

(2) A központi költségvetési szerv pénzmaradványát a fejezetért felelős szerv vezetője, a fejezet összesített pénzmaradványát a pénzügyminiszter vizsgálja felül és hagyja jóvá az éves beszámolást követően.

(3) Alaptevékenységgel összefüggő bevételnek minősül

a) az intézményi ellátás díja;

b) az alkalmazottak térítése;

c) a hatósági és eljárási bevétel;

d) az alaptevékenységgel összefüggő áru- és készletértékesítési bevétel;

e) az alaptevékenységgel összefüggő szolgáltatási díjbevétel.

Egyes pénzbeli juttatások folyósítása

14. § Az állami felsőoktatási intézmények magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája 65.000 Ft/fő/év. A tervezett nappali tagozatos hallgatólétszám és a normatíva alapján képződő előirányzat felhasználásáról – a hallgatói juttatásokra vonatkozó jogszabályok figyelembevételével – a felsőoktatási intézmény dönt.

15. § (1) A központi költségvetés a XI. Népjóléti Minisztérium fejezetben társadalom- és szociálpolitikai pénzbeli juttatásokra az alábbi összegeket irányozza elő:

a) a családi pótlékra és a várandóssági támogatásra 106.490 millió forint;

b) a társadalombiztosítás profiltisztítása keretében átvállalt juttatásokra 6.100 millió forint;

c) a politikai rehabilitáltak és külön jogszabály alapján járó – központi költségvetést terhelő – nyugdíj kiegészítésére 4.750 millió forint;

d) a bányászok korengedményes nyugdíjazására és szénjárandósági kiegészítésének átvállalására 2.000 millió forint.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt ellátások folyósítási költségeinek megtérítése címén a központi költségvetés az ellátási kiadások 0,5%-át fizeti, ennek előirányzata 600 millió forint.

HARMADIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS
ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS
TÖBBI ALRENDSZERÉNEK KAPCSOLATA

A) A helyi önkormányzatok és a központi költségvetés kapcsolatrendszere

Állami hozzájárulás és támogatás

16. § (1) Az Országgyűlés a helyi önkormányzat költségvetéséhez a közvetlenül és kötöttség nélkül felhasználható normatív állami hozzájárulásokat a 3. számú mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.

(2) A normatív állami hozzájárulásnak az önkormányzatok adatszolgáltatása szerinti feladatmutatók, mutatószámok alapján készített önkormányzatonkénti és hozzájárulásonkénti részletezését a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben teszi közzé e törvény hatálybalépését követő 10 napon belül.

(3) A (2) bekezdés szerinti normatív állami hozzájárulás év közben amiatt módosítható, ha a helyi önkormányzat feladatot, illetve intézményt nem helyi önkormányzatnak ad át és az átvevő szervezet e törvény alapján költségvetési támogatásra jogosult. A helyi önkormányzat részére a normatív állami hozzájárulás előirányzatának ez irányú módosításáról a Belügyminisztérium – a Pénzügyminisztérium ellenjegyzése mellett – intézkedik.

(4) Az 1992. évi normatív állami hozzájárulások elszámolása alapján a központi költségvetésbe visszatérülő, a tervezettet meghaladó bevétel az általános tartalék 4. § (1) bekezdésben megállapított összegét növeli.

17. § (1) Az Országgyűlés felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást állapít meg:

a) az önálló színházat (kőszínházat, szabadtéri színpadot, bábszínházat) fenntartó önkormányzat részére a 4. számú mellékletben foglalt részletezés szerint;

b) a helyi önkormányzatok kiemelt fontosságú feladataira – külön törvényben meghatározott és szabályozott címzett és céltámogatásként –, melynek előirányzata 28.740 millió forint. Ebből a folyamatban lévő beruházások támogatására 20.821,2 millió forint fordítható. Az új induló beruházások célok szerinti sorolásáról külön törvény rendelkezik;

c) központosított előirányzatként az 5. számú mellékletben felsorolt, a helyi önkormányzatok által ellátandó feladatokra, az ott megjelölt feltételek mellett.

(2) Az új címzett és céltámogatással megvalósuló helyi önkormányzati beruházások körében a 2 millió forint értékhatárt meghaladó kivitelezéseknél és gép-műszer beszerzéseknél a beruházó köteles nyilvános versenytárgyalást meghirdetni és lefolytatni. A versenytárgyalási ajánlatok felbontására meg kell hívni a beruházás finanszírozását lebonyolító pénzintézet képviselőjét.

(3) A helyi önkormányzat címzett és céltámogatásának törvényben megállapított előirányzata év közben akkor módosítható, ha az önkormányzat a címzett vagy céltámogatásban részesíthető feladat megvalósításától eláll, a támogatást a céltól eltérően használja fel, továbbá – befejeződő fejlesztés esetén – a címzett és céltámogatást csak részben használja fel. A változásról a Területi Államháztartási Közigazgatási és Információs Szolgálat (a továbbiakban: TÁKISZ) útján a Belügyminisztériumot haladéktalanul értesíteni kell. A helyi önkormányzat címzett vagy céltámogatás előirányzatának ez irányú módosításáról a Belügyminisztérium – a Pénzügyminisztérium ellenjegyzése mellett – intézkedik.

(4) A (3) bekezdésben foglalt lemondással felszabaduló költségvetési előirányzat az (1) bekezdés c) pontjában foglalt központosított előirányzat tartalékát növeli.

(5) A folyamatban lévő beruházásokhoz kapcsolódóan 1993. évre jóváhagyott címzett és céltámogatási előirányzat igénybevételének feltétele, hogy a beruházó önkormányzat finanszírozási szerződést kössön:

a) címzett támogatás esetén az Állami Fejlesztési Intézettel;

b) céltámogatás esetén az önkormányzat számlavezető bankjával.

(6) A számlavezető bank a céltámogatás fedezetét a központi költségvetésből az Állami Fejlesztési Intézeten keresztül igényli. Az Állami Fejlesztési Intézet, illetve a számlavezető bank (a továbbiakban együtt: pénzintézet) a címzett vagy céltámogatást – a külön törvényben meghatározott támogatási mérték érvényesítésével – a támogatási cél teljesítését igazoló számla alapján veszi igénybe. Fővállalkozói előleg a címzett vagy céltámogatásból nem folyósítható.

(7) Az (5) bekezdésben foglalt finanszírozási szerződésben az önkormányzat felhatalmazza a pénzintézetet, hogy a számla kiegyenlítésekor az önkormányzat számláját megterhelje az önkormányzat költségvetéséből fizetendő összeggel.

(8) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzatok felhasználásáról, a feltételek betartásáról és a feladatok teljesítéséről az önkormányzatok az éves költségvetési beszámolás keretében kötelesek elszámolni.

18. § A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 87. § (1) bekezdése alapján önállósága és működőképessége érdekében az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzat – felhasználási kötöttség nélkül – kiegészítő támogatásban részesül az alábbiak szerint:

a) állandó lakosonként 2200 forint illeti meg a gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott település önkormányzatát a 3. számú melléklet bb) pontjában meghatározott feltételek szerint;

b) a 6. számú mellékletben foglalt feltételeknek megfelelően – az ott megjelölt információk szolgáltatásával – kiegészítő támogatást igényelhetnek a helyi önkormányzatok, ha az alapvető lakossági ellátást nyújtó intézmények működtetésére önhibájukon kívül képtelenek, valamint, ha rendkívüli körülmények (vis maior) miatti többletkiadásaik finanszírozását nem tudják biztosítani. Ennek előirányzata 1.500 millió forint, amiből a rendkívüli körülményekkel (vis maior) kapcsolatos előirányzat 600 millió forint.

19. § (1) Az önkormányzat az állami hozzájárulásokkal és a támogatásokkal az ÁHT 64. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint számol el.

(2) Az önkormányzatot megillető normatív állami hozzájárulás a 16. § (2) bekezdése szerinti rendelettel közzétett és a 16. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően módosított előirányzat.

(3) Az elszámolás alapján a központi költségvetést megillető összeget az önkormányzat az éves költségvetési beszámolójának a TÁKISZ-hoz történő benyújtását követő 15 napon belül fizeti vissza.

(4) Az önkormányzatot az elszámolás alapján megillető pótlólagos állami hozzájárulás, illetve támogatás kiutalásáról a Pénzügyminisztérium a TÁKISZ által összesített éves költségvetési beszámoló kézhezvételét követő 15 napon belül gondoskodik.

(5) Ha az önkormányzat a konkrét feladatmutatókhoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulást az őt ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb mértékben vette igénybe, köteles a túllépés összege után a (3) bekezdésben megjelölt határidőre kamatot fizetni. A túllépés kiszámításánál a 3. számú melléklet d), f)–t) pontjaiban szereplő, konkrét mutatószámokhoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulások együttes összegét kell alapul venni.

(6) A központi költségvetés a (4) bekezdésben megjelölt határidőre köteles kamatot fizetni az önkormányzatnak, ha az általa időarányosan folyósított állami hozzájárulás legalább 5%-kal kevesebb az önkormányzatot megillető, a (2) bekezdésben meghatározott összegnél.

(7) Az (5) és (6) bekezdésben foglaltak szerint fizetendő kamat mértéke az éves átlagos jegybanki alapkamat kétszerese.

(8) Ha az önkormányzat a 17. § (1) bekezdésében szereplő támogatást nem a megjelölt feladatra használja fel, illetve a törvényben rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, vagy a 18. §-ban meghatározott támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, év közben, de legkésőbb a (3) bekezdésben megjelölt határidőre köteles a támogatást visszatéríteni és a (7) bekezdésben meghatározott mértékű kamatot fizetni a központi költségvetés javára.

(9) Az (5)–(8) bekezdésben meghatározott kamatok a központi költségvetés XVII. Pénzügyminisztérium fejezetének Vegyes bevételét (29. cím 1. alcím), illetve Vegyes kiadását (23. cím 2. alcím) növelik.

(10) Ha az önkormányzat az éves költségvetéséről és annak végrehajtásáról az ÁHT 72. és 80. §-ában előírt, az éves költségvetésről és az éves beszámolóról szóló információt határidőre nem szolgáltatja, a Pénzügyminisztérium a határidőt követő hónaptól az információ szolgáltatásáig a normatív állami hozzájárulás folyósítását felfüggeszti. Az így elmaradó állami hozzájárulás az információ szolgáltatását követően az év hátralévő részében havonta egyenlő részletben illeti meg az önkormányzatot. Ebben az esetben az önkormányzatot a 19. § (6) bekezdése szerinti kamat nem illeti meg.

Átengedett, megosztott bevételek

20. § (1) A települési önkormányzatot az állandó lakosok által 1991. évre bevallott – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által településenként kimutatott – személyi jövedelemadó 30%-a illeti meg.

(2) Annak az önkormányzatnak, amelynél az (1) bekezdés szerinti személyi jövedelemadó-bevétel egy főre jutó összege – az 1991. január 1-jei állandó népességet számítva – nem éri el a 3400 forintot, a bevételt e szintig a központi költségvetés kiegészíti. Ezen túlmenően – az 1992. július 1-jei állapot szerint – városi önkormányzatnál a központi költségvetés az átengedett személyi jövedelemadót 4650 forint/fő összegig, de legfeljebb 20 millió forinttal kiegészíti.

(3) Az átengedett személyi jövedelemadó és a (2) bekezdésben foglaltak szerinti személyi jövedelemadót kiegészítő állami hozzájárulás településenkénti összegét a 16. § (2) bekezdése szerint kell közzétenni.

21. § A települési önkormányzatot az általa a belföldi gépjárművek után beszedett adó 50%-a illeti meg.

22. § Az önkormányzatok megalakulásakor az alapítói jog gyakorlása tekintetében tanácsi vállalatnak – az Állami Vagyonügynökség által történő – értékesítéséből származó bevétel 50%-a az alapítói jogot gyakorló települési önkormányzatot illeti meg. Ha az alapítói jogot gyakorló önkormányzat megyei önkormányzat, a bevételi részesedésének mértéke 20%.

23. § A települési önkormányzat területén kiszabott és abból befolyt környezetvédelmi bírság összegének 30%-a a területileg illetékes önkormányzatot illeti meg.

Az önkormányzatok által beszedett illetékek szabályozása

24. § (1) A megyei illetékhivatalok által beszedett illetékből – az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény szabályai alapján – az illetékhivatal székhelye szerinti város, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város illetékességi területére tartozó ügyekből befolyt összeg a megyeszékhely város – Pest megyében Cegléd város –, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város önkormányzatát illeti meg.

(2) A Fővárosi Illetékhivatal által beszedett illeték a Fővárosi Önkormányzatot illeti meg.

(3) A megyei illetékhivatal által beszedett illetéknek az (1) bekezdésben meghatározott bevétellel, továbbá a (4) bekezdésben foglalt költségekkel csökkentett összegéből

a) 30% közvetlenül a területileg érintett megyei önkormányzatot;

b) 70% egyenlő összegben valamennyi megyei önkormányzatot

illeti meg.

(4) A megyei önkormányzat, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város az illetékhivatalt fenntartó önkormányzattal megállapodik a megye területén beszedett illetékkel kapcsolatban felmerült költségek viseléséről. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek körét és mértékét, az elszámolás ellenőrzésének módját.

(5) A megyeszékhely város és Pest megyében Cegléd város az illetékhivatalok működtetéséhez szükséges – megállapodásnak megfelelő – költségek egytizenketted részét a beszedett illetékből havonta visszatartja. A visszatartott összeget illetékbevételként kell elszámolni.

(6) A megyei illetékhivatal minden hónap 20. napjáig a megyei önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára utalja az általa ezen időpontig beszedett illetékbevételből a (3) bekezdés a) pontjában megjelölt összeget.

(7) A megyei illetékhivatal minden hónap 20. napjáig a nem megyeszékhely megyei jogú város önkormányzata költségvetési elszámolási számlájára utalja az általa beszedett illetékbevételből az (1) bekezdésben megjelölt és a (4) bekezdésben foglalt költségekkel csökkentett összeget.

(8) A (3) bekezdés b) pontjában megjelölt bevételt a (6) bekezdésben foglaltakkal egy időben a megyei önkormányzat számlavezető pénzintézete számlája javára kell utalni. Az így befolyt, országos szinten összesített bevétel egytizenkilenced részét kell átutalni a tárgyhónap 25-ig valamennyi megyei önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára.

A fővárosi önkormányzatok bevételei

25. § (1) A főváros önkormányzatait megillető bevételeknek a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztására az 1991. évi XXIV. törvény 17–19. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Mindaddig, amíg a Fővárosi Közgyűlés az érintett forrásoknak a fővárosi önkormányzatok közötti megosztásáról nem dönt, az állandó népességszám egészéhez kapcsolódó normatív állami hozzájárulások és a személyi jövedelemadó időarányos részét a Pénzügyminisztérium egy összegben a Fővárosi Önkormányzatnak utalja át. A Fővárosi Közgyűlés köteles gondoskodni annak továbbutalásáról.

A helyi önkormányzatok költségvetési befizetési kötelezettsége

26. § (1) A helyi önkormányzat és költségvetési szerve a vállalkozási tevékenységből származó – a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön rendeletekben foglaltak szerint megállapított – eredményének 40%-át köteles a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti befizetést teljesíteni a vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része után, amelyet az önkormányzat, illetve költségvetési szerve a tárgyévben vagy az azt követő évben jogszabályban, illetőleg az alapító okiratban meghatározott alaptevékenysége ellátásához használ fel.

B) A társadalombiztosítás és a központi költségvetés kapcsolata

Garanciális kötelezettségek

27. § (1) Az 1991. évi XCI. törvény 18. § (1) és (2) bekezdésében vállalt garancia teljesítésére 3.000 millió forint az előirányzat. Ha a központi költségvetés e garanciális kötelezettsége az előirányzatot meghaladja, a különbözet a költségvetés általános tartalékát terheli. A garanciális kötelezettség teljesítésére a Társadalombiztosítási Alap(ok) 1992. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvény hatálybalépését követő 15 napon belül kerülhet sor.

(2) A központi költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alap 1993. évi költségvetéséről szóló törvényben jóváhagyott kiadásainak 1%-a erejéig fizetési garanciát vállal arra az esetre, ha a Nyugdíjbiztosítási Alapban az Országgyűlés által elfogadottnál nagyobb hiány keletkezik.

(3) A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap birtokában lévő Lakásalap-fedezeti kötvények után 1993-ban a központi költségvetés – a XXXI. Belföldi Államadósság fejezet előirányzatai terhére – 3.520 millió forint kamatot fizet.

(4) A Nyugdíjbiztosítási és Egészségbiztosítási Alapot terhelő ellátások folyamatos teljesítését az állami forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számla hiteljellegű igénybevételi lehetősége akkor garantálja, ha a bevételek és kiadások eltéréséből adódó pénzhiányt az alapok hiányának finanszírozására jóváhagyott értékpapír-kibocsátás útján befolyó bevétel már nem fedezi. A megelőlegezési számláról felvett kamatmentes hitelt az alapok befolyó bevételeiből soron kívül kell törleszteni.

(5) A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap 1992. és 1993. évi hiányát finanszírozó értékpapír tőketörlesztésére a központi költségvetés garanciát vállal.

(6) Ha a társadalombiztosítási alapok által átmenetileg járulékbevételből finanszírozott szociális jellegű ellátások tényleges kiadása meghaladja az Országgyűlés által jóváhagyott előirányzatot, akkor a különbözetet a központi költségvetés a társadalombiztosítási alapoknak megtéríti. Ha a fizetési kötelezettség teljesítésére még az 1993-as költségvetési évben sor kerül, akkor az a központi költségvetés általános tartalékát terheli.

Hozzájárulási kötelezettség

28. § Azon személyek után, akik egyéni és munkáltatói járulékfizetéssel vagy a járulékfizetők hozzátartozóiként nem szereznek jogosultságot betegbiztosítási ellátásokra, a központi költségvetés átalányszerűen fizet hozzájárulást az Egészségbiztosítási Alapnak. Ennek 1993. évi összege 5.800 millió forint.

C) Az elkülönített állami pénzalapok és a központi költségvetés kapcsolata

29. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok összevont mérlegét a 7. számú melléklet szerint tájékoztatásul tudomásul veszi.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok költségvetésének végrehajtása során az alap kezelője a kiadási és bevételi előirányzatoktól – az e törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – az alap működését szabályozó törvény keretei között eltérhet.

30. § A költségvetési szerveknél – kivéve a társadalombiztosításból finanszírozott egészségügyi és ügyviteli feladatokat ellátó szerveket –, valamint az egyházak által fenntartott szociális és oktatási-nevelési intézményekben foglalkoztatottak bérét terhelő 7% munkaadói járulékot a központi költségvetés közvetlenül, a Szolidaritási Alap 1. számú mellékletében megállapított költségvetési támogatásának részeként, 1993-ban 17.553 millió forint átalányösszegben folyósítja.

31. § (1) A belföldi gépjárművek utáni adóbevétel 25%-a az Útalap javára átengedett bevétel.

(2) *  A külföldön nyilvántartott gépjárművek után központilag beszedett adó 50%-a az Útalap, a központi költségvetést megillető 50%-ából 684 millió forint a Környezetvédelmi Alap javára átengedett bevétel. Amennyiben a központi költségvetést megillető összeg nem éri el a 684 millió forintot, a Környezetvédelmi Alapot az alacsonyabb összeg illeti meg.

NEGYEDIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEK KAPCSOLATA

Társadalmi önszerveződések támogatása

32. § (1) Az Országgyűlés a szociális, oktatási-nevelési közfeladatokat (a továbbiakban: humánszolgáltatások) ellátó egyházak, társadalmi szervezetek, alapítványok, valamint humánszolgáltatásokat főtevékenységként nyújtó, ezen önálló tevékenységből származó jövedelem után a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó magánszemélyek (a továbbiakban: nem állami intézmények) részére a 8. számú mellékletben foglaltak szerinti jogcímeken és összegben normatív állami hozzájárulást állapít meg.

(2) A normatív állami hozzájárulás folyósításának feltétele, hogy a működés személyi és dologi kiadásaira és azok fedezetére vonatkozó nyilatkozatot, valamint a nem állami intézmény és a fővárosi vagy területileg illetékes önkormányzat között a feladat ellátására létrejött megállapodást a szakminisztériumhoz benyújtott támogatásigényléshez csatolják.

(3) A normatív állami hozzájárulás a feladat ágazati irányítása szerint illetékes minisztériumtól (a továbbiakban: szakminisztérium) igényelhető a tervezett feladatmutatók alapján. A nem állami intézmény a következő év január 31-ig a tényleges feladatmutatók alapján a szakminisztériumnak elszámol az igénybe vett hozzájárulással.

(4) Egyházi jogi személy által e törvény hatálybalépését követően létrehozott hittudományi egyetem, illetőleg főiskola a felsőoktatási törvény hatálybalépéséig, de legkésőbb 1993. december 31-ig nem részesül normatív állami hozzájárulásban.

32/A. § *  Azon gazdálkodó szervezetek részére, amelyek oktatási-nevelési közfeladatokat főtevékenységként látnak el, és ezért az 1992. évi költségvetésről és az államháztartás vitelének 1992. évi szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény 20. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján az 1992/93. tanév kezdetétől normatív állami hozzájárulásban részesültek, a támogatás arányos hányadát az 1992/93. tanév végéig folyósítani kell.

33. § (1) A pártok támogatására fordítható keretből (II. Országgyűlés fejezet 6. cím) az egyes pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint részesülnek.

(2) A pártszékházak felújítására szolgáló külön támogatási keret (II. Országgyűlés fejezet 7. cím) felhasználásáról a parlamenti képviselettel rendelkező pártok állapodnak meg.

34. § A nemzeti és etnikai kisebbségek és a társadalmi szervezetek támogatására szolgáló keretek (II. Országgyűlés fejezet 5. és 8. cím) felhasználásáról az Országgyűlés – az általa kijelölt bizottság javaslata alapján – dönt.

35. § Az egyházak közvetlen támogatására szolgáló keret (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 21. cím 7. alcím) felosztásáról az Országgyűlés dönt.

36. § (1) A fejezet költségvetésében társadalmi önszerveződés (párt, társadalmi szervezet, egyház, alapítvány) címzett támogatására szolgáló előirányzat, valamint a nem állami intézmények normatív állami hozzájárulásának kedvezményezettje számára megállapítható támogatás a fejezetért felelős szerv által

a) egy összegben – az elosztásra vonatkozó döntést követően – folyósítható, amennyiben az érintett szervezet éves támogatása nem haladja meg a 2 millió forintot;

b) évente két alkalommal – március 15-ig és szeptember 15-ig – folyósítható, amennyiben az érintett szervezet éves támogatása nem haladja meg a 12 millió forintot;

c) havonta időarányosan folyósítandó, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 12 millió forintot.

(2) A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatása évente két alkalommal folyósítható.

(3) A 32–35. §-okban megállapított támogatás költségvetési fedezetét a Pénzügyminisztérium – az (1)–(2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel kialakított – pénzellátási terv alapján bocsátja az előirányzatot tartalmazó fejezet rendelkezésére.

(4) A pártok és az egyházak részére jóváhagyott felújítási célú támogatásokat pénzellátási terv alapján kell folyósítani.

37. § A nem állami intézmények – kivéve a pártokat –, valamint más társadalmi szervezetek – a 32–35. §-okban foglalt támogatásokon felül – a fejezetek ágazati, szakmai célú pénzeszközei, a helyi önkormányzatok és az elkülönített állami pénzalapok költségvetési terhére is részesülhetnek támogatásban az azok felosztására, felhasználására vonatkozó szabályok keretei között.

Kezességvállalás az államháztartáson kívüli szervezetek javára

38. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a központi költségvetés terhére kezességet vállaljon olyan esetekben, amikor nemzeti érdek, így a külső és belső egyensúlyviszonyok javítása, illetőleg romlásának megakadályozása szükségessé teszi.

(2) A korábbi években vállalt és az adott költségvetési évben esedékes, valamint az újonnan elvállalásra kerülő eseti, egyedi kezességvállalások 1993. évi esedékes együttes összege nem haladhatja meg az 1. §-ban megállapított kiadási főösszeg 3%-át, kivéve, ha a költségvetési kezességvállalás kőolaj, földgáz és villamos energia beszerzéséhez kapcsolódik.

(3) A (2) bekezdésben megállapított mérték kizárólag az Országgyűlés előzetes jóváhagyásával léphető túl.

(4) Amennyiben a központi költségvetéssel szemben érvényesített kezességbeváltás összege meghaladja az előirányzatot, a különbözet az általános tartalékot terheli.

(5) A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, s azt adók módjára kell behajtani.

(6) Az önkormányzatok megalakulása előtt a volt tanácsok által – az 1982. évi 28. törvényerejű rendelet alapján, állami garancia mellett – kibocsátott lakossági kötvények esetén, ha a garancia érvényesítésére sor kerül, akkor a garancia alapján kifizetett összeg erejéig a jogutód önkormányzat(ok)nak a központi költségvetéssel szemben azonnali fizetési kötelezettsége keletkezik. A fizetési kötelezettség teljesítésére a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium közösen szólítja fel az önkormányzato(ka)t.

39. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a budapesti felsőoktatás fejlesztés céljaira – világkiállítási előhasznosítással – a Petőfi és a Lágymányosi hidak között a budai oldalon kijelölt területen létesítendő építmények, valamint a honfoglalás 1100. éves évfordulójának megünneplésével kapcsolatos múzeumi rekonstrukciók finanszírozási forrása megteremtése érdekében kibocsátandó kötvények visszafizetésére kötelezettséget vállaljon az alábbi feltételek mellett: * 

a) *  1993. évtől kezdődően összesen 30 500,0 millió forint értékű kötvény kerül kibocsátásra állampapír formájában;

b) 1993. évben a költségvetés kiadási oldalát a kötvény kibocsátás révén vállalt kötelezettségek nem terhelik, az első kamatfizetések 1994. évben jelentkeznek;

c) a kötvény visszavásárlásával kapcsolatos költségvetési kötelezettségek legkorábban 1996. évben merülnek fel;

d) a kibocsátás feltételeit a Kormány 1993. július 31-ig megtárgyalja.

40. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a központi költségvetés terhére a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal – az ezen intézmények által megkívánt formában – és az Exportgarancia Rt. által kötendő hitelszerződéseknél összegszerű korlátozás nélkül kezességet vállaljon.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt arra, hogy az 1990. évi CIV. törvény 64–68. §-ainak hatálya alá tartozó lakáshiteleknek még fennálló állományára – amelyek a lakásalap megszűnése következtében, a lakásalap kötvények ellenében az azokat kezelő pénzintézetek tulajdonába kerülnek –, szerződésben vállaljon kötelezettséget, hogy a behajthatatlanná váló kölcsön összeget és járulékait a pénzintézetnek megtéríti.

ÖTÖDIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

Kizárólagosan az Országgyűlés hatáskörében megváltoztatható költségvetési előirányzatok

41. § (1) Az Országgyűlés a következő címek, alcímek, kiemelt előirányzatok tekintetében magának tartja fenn a jogot az előirányzatok megváltoztatására:

a) a kormányzati rendkívüli kiadások (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím);

b) a pártok támogatása (II. Országgyűlés fejezet 6. és 7. cím);

c) a nemzeti és etnikai kisebbségek és a társadalmi szervezetek támogatása (II. Országgyűlés fejezet 5. és 8. cím);

d) az egyházak támogatása (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 21. cím 7. alcím);

e) az elkülönített állami pénzalapoknak – kivéve a Szolidaritási Alapot (XVI. Munkaügyi Minisztérium fejezet 11. cím 2. alcím) – nyújtott támogatás az e törvény 1. számú mellékletében megállapított mértékben.

(2) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot a következő normatívák, illetve adó- és más bevételek megosztási arányainak megváltoztatására:

a) az állami felsőoktatási intézmények magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája (14. §);

b) a helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának jogcímei és összegei (3. számú melléklet);

c) a nem állami intézmények normatív állami hozzájárulásának jogcímei és összegei (8. számú melléklet);

d) a személyi jövedelemadó és más adók, bevételek megosztásának e törvény 8., 20–24. és 31. §-aiban meghatározott arányai;

e) a helyi önkormányzatok személyi jövedelemadó kiegészítése [20. § (2) bekezdése].

(3) Nem szükséges az Országgyűlés jóváhagyását kérni az előirányzat rendeltetését nem módosító fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításhoz, ha az

a) a központi költségvetési szervek átszervezésével, felügyeletének megváltoztatásával, költségvetési feladatok, kötelezettségek – fejezetek közötti megállapodáson alapuló – átadásával-átvételével függ össze;

b) a fejezeti kezelésű előirányzatok más fejezetnél vagy az államháztartás más alrendszereiben történő felhasználását jelenti.

(4) A (3) bekezdés b) pontjában foglalt – fejezetek között átcsoportosítható – előirányzatok a következők:

a) VII. Miniszterelnökség fejezet 17. cím 5. alcím 4–5. előirányzat-csoport, 25. cím 2. alcím;

b) XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 2–5., 7. alcím;

c) XII. Igazságügyi Minisztérium fejezet 5. cím 3. alcím;

d) XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 21. cím 3–5. alcím;

e) XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 5–9. előirányzat-csoport.

A központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai és bevételei

42. § (1) A 2. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási előirányzatok közül

a) az állami felsőoktatási intézmények magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatásának normatív állami hozzájárulásánál (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 21. cím 4. alcím 1. előirányzat-csoport);

b) a helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásánál (VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 1. alcíme);

c) a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok közül

ca) a közműfejlesztésre megállapított kedvezmények megszüntetésének ellentételezésére nyújtott támogatásnál (5. számú melléklet 1. pontja),

cb) a körjegyzők bérének és társadalombiztosítási járulékának támogatásánál (5. számú melléklet 6. pontja),

cc) a lakossági folyékony települési hulladékgyűjtés támogatásánál (5. számú melléklet 7. pontja),

cd) a helykímélő, hamvasztásos temetés és a hatósági halottszállítás támogatásánál (5. számú melléklet 8. pontja),

ce) a munkanélküliek jövedelempótló támogatásánál (5. számú melléklet 14. pontja),

cf) a gyermeknevelési támogatásnál (5. számú melléklet 15. pontja),

amennyiben a Kormány a 43. § (2) bekezdésében foglalt átcsoportosítási lehetőséget már kimerítette;

d) a nem állami intézmények normatív állami hozzájárulásánál, valamint a hitoktatók díjazásának előirányzatánál (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 5. és XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 21. cím 4. alcím 2. és 3. előirányzat-csoport);

e) mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásánál (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 4. alcím);

f) az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság által folyósított pénzbeli ellátásoknál (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 11. cím 1. alcím);

g) a vállalkozások folyó támogatásai közül a normatív támogatásoknál (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 18. cím 1. alcím);

h) a fogyasztói árkiegészítésnél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 19. cím);

i) a magánerős lakásépítés jogszabályon alapuló normatív támogatásánál (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 21. cím);

j) a lakossági kötvény visszafizetéshez kapcsolódó garancia beváltásnál (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 24. cím);

k) a nemzetközi elszámolásoknál (XXX. fejezet);

l) az államadóssági elszámolások közül a kamatfizetéseknél (XXXI. fejezet 2–5. címe)

a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.

(2) A 2. § (2) bekezdésben jóváhagyott bevételek közül

a) a vállalkozások költségvetési befizetéseinél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 25. cím);

b) a fogyasztáshoz kapcsolt adóbevételeknél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 26. cím);

c) a lakosság költségvetési befizetéseinél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 27. cím);

d) a központi költségvetési szervektől származó befizetéseknél, figyelembe véve a központi költségvetés visszatérítési kötelezettségét is (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 1. alcím);

e) a helyi önkormányzatok 1992. évi normatív állami hozzájárulásának elszámolása a központi költségvetésbe történő befizetés egyenlegénél, figyelembe véve a központi költségvetés visszatérítési kötelezettségét is (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 2. alcím);

f) a nemzetközi elszámolásoknál (XXX. fejezet);

g) az államadóssági elszámolások közül a kamatbevételeknél és a kamatadónál (XXXI. fejezet 2. és 3. alcím)

a teljesülés az előirányzatoktól azok módosítása nélkül is eltérhet.

A Kormány, a pénzügyminiszter és a fejezetért felelős szervek vezetőinek különleges jogosítványai

43. § (1) A Kormány az 5. § (1) bekezdés b)–e) pontjában megjelölt költségvetési előirányzatok közül a kormányzati rendkívüli kiadásokat az ágazati irányítás szempontjából teljesítő fejezet költségvetésébe csoportosíthatja át.

(2) A Kormány a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzat (VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 4. alcím) jogcímei között, továbbá a 4. és 5. alcím között – a felhasználás iránti igény figyelembevételével – átcsoportosításokat hajthat végre. A VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 5. alcím 2. kiemelt előirányzatának felhasználásáról a belügyminiszter és a pénzügyminiszter közösen dönt.

44. § A központi költségvetési szerv 13. § (3) bekezdésében meghatározott bevételeinek és ezzel összefüggésben kiadásainak előirányzatát év közben kizárólag a fejezetért felelős szerv módosíthatja. A fejezet 13. § (3) bekezdésében meghatározott bevételeinek összesített előirányzatát év közben kizárólag a pénzügyminiszter csökkentheti.

45. § (1) A VII. Miniszterelnökség fejezeten belül a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának – mint a fejezetért felelős szerv vezetőjének – tervezési, előirányzatmódosítási és -felhasználási, beszámolási és információszolgáltatási kötelezettsége és joga nem terjed ki a 11. cím: Biztonsági Szolgálatok, 16. cím: Állami Vagyonügynökség, a 17. cím: Országos Testnevelési és Sporthivatal, a 18–24. címek: Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a 31. cím: Magyar Rádió, a 32. cím: Magyar Televízió költségvetési előirányzataira, valamint a központi költségvetés kormány- zati végrehajtásával összefüggő központilag kezelt és tartalékelőirányzatokra (27–30. címek).

(2) A VII. Miniszterelnökség fejezeten belül a 31–32. címek fölött a tervezési, előirányzatmódosítási és -felhasználási, beszámolási és információszolgáltatási kötelezettséget és jogot a Kormány gyakorolja.

(3) A XVII. Pénzügyminisztérium fejezeten belül a pénzügyminiszternek a fejezeten belüli átcsoportosítási joga az 1–16. címekre, illetve a 18. cím 1. alcím 2. kiemelt előirányzatára és 2. alcím 3. kiemelt előirányzatára terjed ki.

HATODIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATOS VEGYES ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

46. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt a központi költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy azon központi költségvetési szervek részére, amelyek a közalkalmazottak, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben előírt tizenharmadik havi bérfizetési kötelezettségüknek 1993. január hónap folyamán tesznek eleget, e jogcímen – igénylés alapján – az időarányost meghaladó költségvetési támogatást folyósítson.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a 3. § (4) bekezdésben foglaltak szerinti tartozásátvállalásból eredő költségvetési követelés ellentételeként beérkező szállítások értékével azonos összeget – az Országgyűlés által jóváhagyandó pótköltségvetés alapján – a XXX. Nemzetközi Elszámolások fejezet bevételeként számolja el, egyidejűleg a IX. Honvédelmi Minisztérium fejezet költségvetési támogatási és kiadási előirányzatát azonos összeggel emelje fel.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1994. évi költségvetési gazdálkodás zavartalan megkezdéséhez – az állami forgóalap átmeneti megterhelésével – a helyi önkormányzatok számára az általuk az 1994. évi költségvetési törvényjavaslathoz megadott mutatószámok alapján számított normatív állami hozzájárulások egyhavi összegének megfelelő előleget utaljon ki. Az előleg legkorábban 1993. december 27-én folyósítható, s azt az 1994. évi központi költségvetés terhére kell kiadásként elszámolni.

47. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 9. számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.

48. § (1) Az elkülönített állami pénzalapoknak a törvény 1. számú mellékletében megállapított költségvetési támogatása 1993. március 31-e után, az alap működését szabályozó törvény hatálybalépéséig nem folyósítható.

(2) Az elkülönített állami pénzalap 1993. március 31-i pénzmaradványából, pénz- és értékpapírkészletének, kintlévőségének (hitel, előírt tartozás) 1993. évi visszatérüléséből, az alap működését szabályozó törvény – ÁHT 125. § (1) bekezdése alapján – hatálybalépéséig, illetve megszűnő alap esetében a Kormány által megjelölt időpontig, kizárólag az alap terhére 1993. március 31-ig vagy korábban vállalt, de pénzügyileg nem teljesített kötelezettségek finanszírozhatók.

(3) * 

(4) Az Országgyűlés felkéri a pénzügyminisztert, hogy 1993. március 31-ig számoljon be a Vám- és Pénzügyőrségnél folyó, az azonnali vámkiszabás informatikai feltételeit megteremtő munkálatokról.

49. § A 10. §-ban foglalt szabályok nem vonatkoznak a Kormány által 1991. december 31-ig engedélyezett ingatlaneladásokból származó bevételekre.

50. § A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 43. § (1) bekezdésében foglalt, a II. besorolási osztály első fizetési fokozata szerinti illetményalap 1993. évben 18 000 Ft.

MÁSODIK RÉSZ

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK MEGALAPOZÁSÁT SZOLGÁLÓ RENDELKEZÉSEK ÉS TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK

A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi átmeneti szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosítása

Az Országgyűlés a pénzintézetek által alkalmazott kamatok változásaihoz igazodóan a lakáscélú hitelek kamatait az alábbiak szerint módosítja:

51. § * 

A Magyar Köztársaság 1992. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1992. évi átmeneti szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény módosítása

52. § * 

A bányajáradék mértéke

53. § A működő szénhidrogénmezők kőolaj, földgáz és gáztermék kitermeléséből és értékesítéséből származó jövedelem után fizetendő, a 111/1988. (XII. 31.) MT rendelet 1. és 2. §-aiban megállapított bányajáradék mértéke 40%-ra változik.

Az életjáradék összege

54. § * 

Az állami vagyon utáni részesedés

55–59. § * 

A Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló 1988. évi XI. törvény módosítása

Az Országgyűlés a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló – többször módosított – 1988. évi XI. törvényt (a továbbiakban: TV.) az alábbiak szerint módosítja:

60. § * 

61. § * 

62. § * 

63. § * 

64. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a TV. 5. § (3) bekezdése hatályát veszti.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosítása

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) az alábbiak szerint módosul:

65–66. § * 

67. § * 

68. § * 

69. § * 

70. § * 

71. § * 

72. § * 

73. § * 

74. § * 

75. § * 

76. § * 

77. § * 

78. § * 

79. § A törvény rendelkezéseit a hatálybalépést követően megállapított juttatások tekintetében kell alkalmazni; a hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Flt. 36. §-ának (1) bekezdése, az 1991. évi LXXXIX. törvény 11. §-ának a Flt. 26. §-ának (5) bekezdését megállapító része, 12. §-ának (1)-(2) bekezdése, valamint (3) bekezdésének a Flt. 27. §-ának (4) bekezdését megállapító része, továbbá 19. §-a és 20. §-a.

A pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény módosítása

80. § * 

HARMADIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

81. § A Magyar Nemzeti Bank felé fennálló belföldi államadósság kezelésével kapcsolatban az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy

a) * 

b) 1993. április 30-ig – a pénzpiaci viszonyok alakulása alapján – tegyen javaslatot arra, hogy a belföldi államadósság Magyar Nemzeti Bankkal szemben 1990. december 31-én fennállt kamatozó részének mekkora hányadát indokolt állami értékpapírrá átalakítani.

82. § (1) A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény rendelkezései szerint átalakult új szövetkezetnek, jogutódnak, kivált szervezetnek vagy magánszemélynek nem kell megfizetni az 1992. március 26-át megelőzően

– mint kedvezőtlen termőhelyi adottságú gazdaságnak visszafizetési kötelezettséggel adott fejlesztési támogatást,

– a Szanálási Alap terhére folyósított veszteségrendezési, illetve szanálási hitelt és kamatait,

ha fizetési kötelezettségüket a 132/1992. (IX. 11.) Korm. rendelettel módosított 58/1992. (III. 26.) Korm. rendelet 3. §-a alapján felfüggesztették, vagy azt egyéb okból nem teljesítették.

(2) A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény, valamint az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény végrehajtása során az átalakulásra vonatkozó bejelentésnek az Állami Vagyonkezelő Szervezethez történő benyújtása után az állami vállalatnak, jogutódjának, a kivált szervezetnek vagy magánszemélynek az (1) bekezdés szerinti tartozásait, kamatait nem kell megfizetniük.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

83. § (1) A törvény 1993. január 1-jén lép hatályba.

(2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) az 1991. évi XCI. törvény 72. §-ával módosított 1990. évi CIV. törvény 1. § (11) bekezdése, 59. §-a;

b) a Magyar Köztársaság 1992. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1992. évi átmeneti szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény 25–30. §-a, 53–64. §-a, valamint 87–95. §-a

hatályát veszti.

84. § *  Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 72. §-ában foglaltakat 1993. évben az alábbi eltéréssel kell alkalmazni:

A helyi önkormányzat az elfogadott költségvetéséről 1993. március 20-ig az államháztartási mérlegrendszernek megfelelően tájékoztatja a Kormányt.

1. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez * 

Millió forintban



Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 34,6
2 Társadalombiztosítási járulék 15,4
3 Dologi kiadások 68,1
2 Katonai Iroda
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1,4
2 Társadalombiztosítási járulék 0,6
3 Dologi kiadások 3,6
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Állami kitüntetések 37,1
3 Ágazati célkeret 25,0
I. fejezet kiadásai összesen: 185,8
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1 Képviselő Testület
1 Működési költségvetés
1 Béralap 580,2
2 Társadalombiztosítási járulék 258,8
3 Dologi kiadások 415,0
2 Országgyűlés igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 297,8
2 Társadalombiztosítási járulék 115,2
3 Dologi kiadások 385,2
2 Felújítás 366,5
3 Országgyűlési Könyvtár
1 Működési költségvetés
1 Béralap 29,4
2 Társadalombiztosítási járulék 12,7
3 Dologi kiadások 20,5
2 Felújítás 0,7
4 Ágazati célkeret 195,0
1–4. cím összesen: 2.677,0
5 Nemzeti és etnikai kisebbségek támogatása 220,0
6 Pártok támogatása
1 Parlamenti képviselettel rendelkező pártok támogatása
1 Fiatal Demokraták Szövetsége 107,7
2 Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt 144,4
3 Kereszténydemokrata Néppárt 99,8
4 Magyar Demokrata Fórum 255,5
5 Magyar Szocialista Párt 138,6
6 Szabad Demokraták Szövetsége 236,3
7 Agrárszövetség 27,1
2 Parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok támogatása
1 Demokrata Koalíció 22,4
2 Magyar Szocialista Munkáspárt 28,1
3 Magyarországi Szociáldemokrata Párt 24,8
4 Vállalkozók Pártja 15,3


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
7 Pártszékházak felújítására 200,0
8 Társadalmi szervek támogatása
1 Társadalmi szervezetek 388,0
2 Szakszervezeti közművelődési intézmények
3 Magyar Vöröskereszt támogatása 260,0
4 Értelmi fogyatékosokat segítő érdekvédelmi szervezetek együttesen 23,0
5 Hallássérültek Országos Szövetsége 48,0
6 Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége 37,0
7 Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 54,0
II. fejezet kiadásai összesen: 5.007,0
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 Alkotmánybíróság
1 Működési költségvetés
1 Béralap 81,8
2 Társadalombiztosítási járulék 36,2
3 Dologi kiadások 64,4
2 Felújítás 188,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 5,0
III. fejezet kiadásai összesen: 375,4
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1 Legfelsőbb Bíróság
1 Működési költségvetés
1 Béralap 242,8
2 Társadalombiztosítási járulék 108,4
3 Dologi kiadások 73,9
2 Felújítás 58,1
IV. fejezet kiadásai összesen: 483,2
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1 Legfőbb Ügyészség
1 Működési költségvetés
1 Béralap 227,9
2 Társadalombiztosítási járulék 100,1
3 Dologi kiadások 111,2
2 Felújítás 16,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 5,0
2 Területi ügyészségek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.490,8
2 Társadalombiztosítási járulék 656,1
3 Dologi kiadások 261,2
2 Felújítás 10,0
3 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 26,5
2 Társadalombiztosítási járulék 10,9
3 Dologi kiadások 3,2
V. fejezet kiadásai összesen: 2.918,9
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1 Állami Számvevőszék igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 278,1
2 Társadalombiztosítási járulék 122,3
3 Dologi kiadások 140,2
2 Felújítás 6,0
2 Továbbképzési Intézet és Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Béralap 8,0
2 Társadalombiztosítási járulék 3,5
3 Dologi kiadások 12,5
VI. fejezet kiadásai összesen: 570,6
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1 Miniszterelnöki Hivatal
1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 191,4
2 Társadalombiztosítási járulék 83,6
3 Dologi kiadások 120,0
2 MEH Ellátó Szolgálat kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 119,5
2 Társadalombiztosítási járulék 52,5
3 Dologi kiadások 313,0
2 Felújítás 10,0
3 Tárca nélküli miniszterek igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 37,4
2 Társadalombiztosítási járulék 15,7
3 Dologi kiadások 4,2
3 Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (volt Nemzetiségek és Etnikai Kisebbségek Hivatala
1 Működési költségvetés
1 Béralap 21,9
2 Társadalombiztosítási járulék 9,5
3 Dologi kiadások 27,2
4 Kárpótlási Hivatalok
1 Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 247,5
2 Társadalombiztosítási járulék 108,9
3 Dologi kiadások 604,1
2 Felújítás 20,0
2 Megyei Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 540,0
2 Társadalombiztosítási járulék 237,6
3 Dologi kiadások 196,6
7 Világkiállítási Programiroda
1 Működési költségvetés
1 Béralap 49,7
2 Társadalombiztosítási járulék 23,5
3 Dologi kiadások 161,5
8 Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 86,8
2 Társadalombiztosítási járulék 38,1
3 Dologi kiadások 98,4
9 Üdülők
1 Központi Állami Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Béralap 24,1
2 Társadalombiztosítási járulék 10,6
3 Dologi kiadások 41,5
2 MEH Hivatali Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Béralap 5,1
2 Társadalombiztosítási járulék 2,2
3 Dologi kiadások 9,3
3 Üdülőszállók
1 Működési költségvetés
1 Béralap 47,6
2 Társadalombiztosítási járulék 20,9
3 Dologi kiadások 91,5
10 Országos Tudományos Kutatási Alap Irodája
1 Működési költségvetés
1 Béralap 26,4
2 Társadalombiztosítási járulék 5,5
3 Dologi kiadások 18,1
11 Biztonsági szolgálatok
1 Nemzetbiztonsági Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.571,3
2 Társadalombiztosítási járulék 691,4
3 Dologi kiadások 1.147,3
2 Felújítás 100,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 67,0
2 Lakástámogatás 23,0
2 Információs Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 431,0
2 Társadalombiztosítási járulék 188,5
3 Dologi kiadások 691,7
2 Felújítás 10,9
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 55,0
2 Lakástámogatás 15,0
13 Határon Túli Magyarok Hivatala
1 Működési költségvetés
1 Béralap 42,4
2 Társadalombiztosítási járulék 18,7
3 Dologi kiadások 88,5
14 Hadiipari Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 15,3
2 Társadalombiztosítási járulék 5,4
3 Dologi kiadások 11,3
15 Állami Bankfelügyelet
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 139,9
2 Társadalombiztosítási járulék 59,4
3 Dologi kiadások 305,7
2 Felújítás 10,0
16 Állami Vagyonügynökség
1 Állami Vagyonügynökség igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 707,0
2 Társadalombiztosítási járulék 311,0
3 Dologi kiadások 235,0
2 Felújítás 97,0
2 Vagyonkezeléssel és a privatizáció előkészítésével kapcsolatos kiadások 6.810,0
3 Privatizációval kapcsolatos szavatosság, kezességvállalás, jótállás 6.000,0
17 Országos Testnevelési és Sporthivatal
1 Országos Testnevelési és Sporthivatal igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 174,4
2 Társadalombiztosítási járulék 72,8
3 Dologi kiadások 156,8
3 Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 283,7
2 Társadalombiztosítási járulék 122,0
3 Dologi kiadások 448,0
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Felújítás 142,7
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 240,0
4 Célelőirányzatok
1 Utánpótlás 15,5
2 Testnevelés 11,8
3 Szabadidősport 30,0
4 Informatikai feladatok 5,0
5 Nemzetközi sportkapcsolatok 18,0
6 Központi sportesemények 55,2
7 Sporttudomány 11,0
8 Élsportolók orvosi vizsgálata 30,0
9 Sportegyesületek és sportszövetségek 941,0
5 Egyéb ágazati szakmai célfeladatok 89,6
6 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Sportegyesületi létesítmények támogatása 55,0
2 Sportszövetségek 598,4
3 Magyar Olimpiai Bizottság támogatása 50,0
4 Magyar Diáksport Szövetség 30,0
8 Fejezeti tartalék 9,8
18 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság
1 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1 Működési költségvetés
1 Béralap 150,1
2 Társadalombiztosítási járulék 62,5
3 Dologi kiadások 426,1
2 Felújítás 9,3
19 Magyar Szabványügyi Hivatal
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 81,5
2 Társadalombiztosítási járulék 31,5
3 Dologi kiadások 80,8
2 Felújítás 4,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 7,0
20 Országos Találmányi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 146,4
2 Társadalombiztosítási járulék 63,3
3 Dologi kiadások 135,3
2 Felújítás 45,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 60,0
21 Országos Mérésügyi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 228,4
2 Társadalombiztosítási járulék 100,5
3 Dologi kiadások 225,7
2 Felújítás 25,3
22 Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1 Működési költségvetés
1 Béralap 106,1
2 Társadalombiztosítási járulék 42,3
3 Dologi kiadások 245,0
2 Felújítás 5,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 13,0
23 Országos Atomenergia Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 63,7
2 Társadalombiztosítási járulék 28,1
3 Dologi kiadások 46,6
24 Magyar Űrkutatási Iroda
1 Működési költségvetés
1 Béralap 39,3
2 Társadalombiztosítási járulék 16,9
3 Dologi kiadások 19,4
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 15,0
2 Társadalombiztosítási járulék 7,3
3 Dologi kiadások 132,9
2 Felújítás 182,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 90,0
4 Beruházási célprogram
1 Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztés 240,0
2 Hungária Televízió Alapítvány 860,0
2 Célelőirányzatok
4 Kutatási feladatok támogatása 89,5
5 Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány 100,0
7 Illyés Alapítvány 300,0
8 Teleki László Alapítvány 271,1
10 Kisebbségi lapok támogatása 100,0
12 1944–60 közötti titkos iratok felülvizsgálata


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 3,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1,3
13 HÍD nemzetközi ifjúsági tábor 11,3
15 Kisebbségi Intervenciós keret 23,0
16 Kisebbségi Önkormányzatok támogatása 100,0
17 Kisebbségi kulturális autonómiára 185,0
18 Kisebbségi Országos Önkormányzatok megalakulása 4,8
19 Kárpótlási egyeztető fórumok költségeire 48,5
20 Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány 250,0
21 Kulturális hagyományaink feltárása, nyilvántartása és kiadása 45,0
22 Magyarok Világszövetségének támogatása 200,0
23 Határon túli magyar sajtó támogatása 60,0
24 Magyar–Máltai Szeretetszolgálat 60,0
25 Hungária Televízió Alapítvány 1.140,0
26 Központi államhatalmi, államigazgatási szervek elhelyezése 113,0
27 Földrendező és Földkiadó Bizottságok költségeire 100,0
28 Nemzeti tájékoztatási feladatokra és országpropagandára 190,0
26 Alapok támogatása
1 Központi Ifjúsági Alap támogatása 100,0
2 Világkiállítási Alap 13.700,0
3 Országos Tudományos Kutatási Alap 2.440,0
27 Céltartalék:
1 Bérpolitikai intézkedési keret 10.200,0
2 Pénzbeli juttatások 1993. évi kiegészítő keret 6.500,0
29 Költségvetés általános tartaléka 7.500,0
30 Kormányzati rendkívüli kiadások
2 Kárpótlás 3.900,0
3 Szovjet csapatkivonással összefüggő károk
1 Esztergomi Papi Szeminárium helyreállítása 594,0
2 Környezeti károk elhárítása 100,0
4 Egyházi ingatlanok visszaadása 3.000,0
5 Büntető eljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 100,0
6 Szeged és környéke katasztrófaelhárítása 400,0
31 Magyar Rádió
1 Működési költségvetés
1 Béralap 916,1
2 Társadalombiztosítási járulék 399,3
3 Dologi kiadások 2.967,8
2 Felújítás 31,4
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 278,8
32 Magyar Televízió
1 MTV központi szervezete
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.765,6
2 Társadalombiztosítási járulék 1.000,6
3 Dologi kiadások 6.071,1
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 130,0
2 MTV Kereskedelmi Főigazgatósága
1 Működési költségvetés
1 Béralap 43,5
2 Társadalombiztosítási járulék 19,2
3 Dologi kiadások 1.359,9
VII. fejezet kiadásai összesen: 98.108,9


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1 Belügyminisztérium igazgatási kiadásai
1 Belügyminisztérium központi igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 573,6
2 Társadalombiztosítási járulék 252,2
3 Dologi kiadások 478,6
2 Felújítás 148,2
2 Köztársasági megbízottak hivatalai
1 Törvényességi ellenőrzés és államigazgatás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 490,6
2 Társadalombiztosítási járulék 213,9
3 Dologi kiadások 323,9
2 Felújítás 1,5
3 Kormányzati beruházások
1 Lakástámogatás 3,0
2 Területi honvédelmi igazgatás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1,0
2 Társadalombiztosítási járulék 0,4
3 Dologi kiadások 3,6
3 Területi államháztartási és közigazgatási információs szolgálatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.100,9
2 Társadalombiztosítási járulék 482,5
3 Dologi kiadások 555,9
2 Felújítás 10,5
3 Kormányzati beruházások
1 Lakástámogatás 13,0
4 Köztársasági Őrezred
1 Működési költségvetés
1 Béralap 508,1
2 Társadalombiztosítási járulék 223,3
3 Dologi kiadások 194,7
2 Felújítás 8,0
3 Kormányzati beruházások
1 Lakástámogatások 4,0
5 Rendőrség
1 Országos Rendőr-főkapitányság és szervei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 3.778,7
2 Társadalombiztosítási járulék 1.632,0
3 Dologi kiadások 6.174,1
2 Felújítás 242,2
3 Kormányzati beruházások
1 Lakástámogatások 59,0
2 Rendőri Ezred
1 Működési költségvetés
1 Béralap 908,6
2 Társadalombiztosítási járulék 392,2
3 Dologi kiadások 527,1
2 Felújítás 7,0
3 Kormányzati beruházások
1 Lakástámogatások 11,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
3 Rendőr-főkapitányságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 10.397,9
2 Társadalombiztosítási járulék 4.612,9
3 Dologi kiadások 4.059,0
2 Felújítás 460,8
3 Kormányzati beruházások
1 Lakástámogatások 80,0
6 Határőrség
1 Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.151,1
2 Társadalombiztosítási járulék 538,2
3 Dologi kiadások 1.090,8
2 Felújítás 500,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 300,0
2 Lakástámogatások 18,0
2 Határőrezred
1 Működési költségvetés
1 Béralap 191,6
2 Társadalombiztosítási járulék 51,8
3 Dologi kiadások 359,7
2 Felújítás 9,3
3 Határőrkerület parancsnokságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.889,7
2 Társadalombiztosítási járulék 647,1
3 Dologi kiadások 2.372,4
2 Felújítás 120,7
7 Tűzoltóság
1 Tűzoltóság Országos Parancsnokság és szervei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 286,3
2 Társadalombiztosítási járulék 112,8
3 Dologi kiadások 274,4
2 Felújítás 49,4
3 Kormányzati beruházások
2 Lakástámogatások 2,0
2 Tűzoltóparancsnokságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.913,7
2 Társadalombiztosítási járulék 1.242,6
3 Dologi kiadások 1.685,5
2 Felújítás 155,7
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 300,0
2 Lakástámogatások 29,0
8 Polgári Védelem
1 Polgári Védelem Igazgatóság és szervei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 218,4
2 Társadalombiztosítási járulék 93,5
3 Dologi kiadások 283,5
2 Felújítás 100,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
3 Kormányzati beruházások
2 Lakástámogatások 6,0
2 Polgári Védelmi parancsnokságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 263,3
2 Társadalombiztosítási járulék 115,8
3 Dologi kiadások 33,8
9 Menekültügyi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 22,2
2 Társadalombiztosítási járulék 9,8
3 Dologi kiadások 13,0
11 Állami Népességnyilvántartó Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 74,3
2 Társadalombiztosítási járulék 30,9
3 Dologi kiadások 92,1
2 Felújítás 5,0
12 Magyar Közigazgatási Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 26,5
2 Társadalombiztosítási járulék 9,4
3 Dologi kiadások 9,4
13 Főiskolák
1 Államigazgatási Főiskola
1 Működési költségvetés
1 Béralap 106,1
2 Társadalombiztosítási járulék 43,7
3 Dologi kiadások 104,9
2 Felújítás 10,0
2 Rendőrtiszti Főiskola
1 Működési költségvetés
1 Béralap 316,7
2 Társadalombiztosítási járulék 136,0
3 Dologi kiadások 125,5
2 Felújítás 10,0
14 BM Jóléti Intézmények Igazgatósága
1 Üdülők
1 Működési költségvetés
1 Béralap 157,0
2 Társadalombiztosítási járulék 66,6
3 Dologi kiadások 213,5
2 Felújítás 40,0
2 Gyermekintézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 132,9
2 Társadalombiztosítási járulék 52,7
3 Dologi kiadások 85,4
2 Felújítás 12,0
3 BM Művelődési Központ és intézményei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 86,8
2 Társadalombiztosítási járulék 35,5
3 Dologi kiadások 24,0
2 Felújítás 1,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
4 Sportlétesítmények fenntartó igazgatósága
1 Működési költségvetés
1 Béralap 26,2
2 Társadalombiztosítási járulék 10,8
3 Dologi kiadások 27,2
2 Felújítás 4,8
5 Rendészeti szervek kiképző központjai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 22,6
2 Társadalombiztosítási járulék 9,9
3 Dologi kiadások 37,3
2 Felújítás 5,2
15 BM központi kórház és intézményei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 552,7
2 Társadalombiztosítási járulék 227,5
3 Dologi kiadások 526,3
2 Felújítás 50,0
16 Vagyonátadó és Vagyonellenőrző Bizottságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 24,4
2 Társadalombiztosítási járulék 10,5
3 Dologi kiadások 15,1
17 Gazdasági Igazgatóság és ellátási körébe tartozó háttérintézményei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 386,3
2 Társadalombiztosítási járulék 170,5
3 Dologi kiadások 864,7
2 Felújítás 406,3
3 Kormányzati beruházások
2 Lakástámogatások 25,0
18 Adatfeldolgozó Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 272,7
2 Társadalombiztosítási járulék 120,1
3 Dologi kiadások 963,6
2 Felújítás 1,5
19 Kutatóintézetek
1 Rendészeti Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 11,2
2 Társadalombiztosítási járulék 4,9
3 Dologi kiadások 2,5
2 Felújítás 0,6
2 Bűnügyi Szakértői Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 65,3
2 Társadalombiztosítási járulék 28,7
3 Dologi kiadások 132,5
2 Felújítás 3,8
20 Kormány Kiemelt Objektumok Igazgatósága
1 Működési költségvetés
1 Béralap 132,5
2 Társadalombiztosítási járulék 58,3
3 Dologi kiadások 117,4
2 Felújítás 10,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
21 Híradástechnikai Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Béralap 136,2
2 Társadalombiztosítási járulék 57,3
3 Dologi kiadások 931,1
2 Felújítás 4,0
22 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 15,0
2 Társadalombiztosítási járulék
3 Dologi kiadások 1.239,3
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 343,0
2 Lakástámogatások 7,0
2 UTE támogatása 145,0
3 Budapesti Rendészeti Sport Egyesület 5,0
4 Szakszervezet támogatása 5,0
5 Alapítványok támogatása
1 Nemzeti Panteon Alapítvány
3 Dologi kiadások 50,0
23 Alapok
1 Letelepedési Alap 1.000,0
1–23. cím összesen: 67.659,7
25 Állami hozzájárulás az önkormányzatok költségvetéséhez
1 Normatív hozzájárulások
1 Községek általános támogatása 5.836,0
2 Település üzemeltetéshez 41.612,4
3 Gazdasági, társadalmi szempontból elmaradt települések működtetéséhez
1.691,0
7 Lakásgazdálkodási tevékenységhez 6.998,6
8 Üdülőhelyi feladatokhoz 828,4
9 Szociálpolitikai feladatokhoz 27.686,3
11 Gyermek- és ifjúságvédelem feladataihoz 6.354,1
12 Szociális otthoni, intézeti ellátáshoz 7.455,6
13 Idősek és fogyatékosok nappali intézményi ellátásához 1.247,0
14 Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézményi ellátásához
232,6
15 Fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátásához
2.272,6
16 Óvodai ellátáshoz 10.461,7
17 Nemzetiségi és etnikai óvodai ellátáshoz 174,8
18 Általános iskolai oktatáshoz 41.952,0
19 Alapfokú művészetoktatáshoz 2.248,0
21 Fogyatékos gyermekek oktatásához 2.852,3
23 Gimnáziumi oktatáshoz 9.749,8
24 Szakközépiskolai, szakiskolai oktatáshoz 13.117,4
25 Szakmunkásképzés, elméleti oktatáshoz 7.709,5
26 Szakmunkásképző iskolai tanműhelyi oktatáshoz 2.044,7
27 Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatáshoz 1.591,0
28 Diákotthoni ellátáshoz 5.343,3
31 Sportfeladatokhoz 526,7
32 Helyi közművelődési feladatokhoz 2.633,7
33 Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási és közművelődési feladataihoz
5.162,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
2 Önkormányzati színházak támogatása 2.286,5
3 Címzett és céltámogatások
1 Folyamatban lévő beruházások támogatása 20.821,2
2 Új, induló beruházások támogatása 7.918,8
4 Központosított előirányzatok
1 Magánszemélyek jövedelemadójában a közműfejlesztésre megállapított kedvezmények megszüntetésének ellentételezése

1.700,0
2 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása és határnyiladék tisztítása
150,0
3 Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása
20,0
4 Vállalati szakmunkásképző tanműhelyek átvételéhez egyszeri támogatás
200,0
6 Színházi bemutatók támogatása 200,0
7 Körjegyzők bérének és tb-járulékának támogatása 200,0
8 Környezet és vízbázisok fokozott védelme érdekében lakossági folyékony települési hulladékgyűjtés támogatása
200,0
9 A helykímélő, hamvasztásos temetés támogatása 160,0
10 Pincerendszerek veszélyelhárítási munkálatainak támogatása
500,0
11 Víz-, csatornaszolgáltatás fogyasztói árkiegészítés megszüntetése miatti támogatás
1.500,0
12 Fővárosi tömegközlekedés támogatása 2.000,0
13 Lakossági távhőszolgáltatás támogatása 350,0
14 Nevelési segély kiegészítés 1.850,0
15 Munkanélküliek jövedelempótló támogatása 2.550,0
16 Gyermeknevelési támogatás 3.180,0
17 Száz főt meg nem haladó általános iskolák támogatása 300,0
18 Zenekarok, énekkarok támogatása 80,0
20 Tartalék 0,0
5 Önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok támogatása
1 Működtetési feladatokra 900,0
2 Vis maior esetekre 600,0
6 Települések SZJA kiegészítése 6.480,0
7 Fejezetekből átvett pénzeszközök
1 Önkormányzatok többletfeladataira 100,0
2 Európai színházi találkozó támogatása 70,0
25. cím összesen: 262.098,0
VIII. fejezet kiadásai összesen: 329.757,7
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 282,9
2 Társadalombiztosítási járulék 124,5
3 Dologi kiadások 228,2
2 Felújítás 2,8
2 Magyar Honvédség
1 Magyar Honvédség parancsnoksága és katonai igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.413,2
2 Társadalombiztosítási járulék 629,2
3 Dologi kiadások 792,9


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
2 Szárazföldi csapatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 7.390,4
2 Társadalombiztosítási járulék 2.960,2
3 Dologi kiadások 6.098,4
3 Légvédelmi csapatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 3.487,1
2 Társadalombiztosítási járulék 1.430,6
3 Dologi kiadások 3.107,1
4 Katonai Biztonsági Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 199,8
2 Társadalombiztosítási járulék 88,8
3 Dologi kiadások 64,2
5 Katonai Felderítő Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 925,5
2 Társadalombiztosítási járulék 408,4
3 Dologi kiadások 769,2
2 Felújítás 5,0
6 Központi intézetek, ellátó és kiszolgáló szervezetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 4.368,8
2 Társadalombiztosítási járulék 1.892,2
3 Dologi kiadások 14.464,2
2 Felújítás 2.353,0
3 MH gyermekintézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 104,3
2 Társadalombiztosítási járulék 46,5
3 Dologi kiadások 51,3
4 MH Katonai tanintézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.829,8
2 Társadalombiztosítási járulék 740,7
3 Dologi kiadások 1.163,6
5 MH Katonai ügyészségek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 87,2
2 Társadalombiztosítási járulék 39,0
3 Dologi kiadások 14,5
6 MH kulturális intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 406,3
2 Társadalombiztosítási járulék 184,1
3 Dologi kiadások 393,3
7 MH sportlétesítmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 49,5
2 Társadalombiztosítási járulék 22,1
3 Dologi kiadások 195,2
8 MH egészségügyi intézmények
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 1.229,3
2 Társadalombiztosítási járulék 536,7
3 Dologi kiadások 976,3
9 MH üdülők
1 Működési költségvetés
1 Béralap 164,5
2 Társadalombiztosítási járulék 73,6
3 Dologi kiadások 239,7
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 760,0
2 Kiemelt jelentőségű beruházás 900,0
3 Lakásépítés 840,0
IX. fejezet kiadásai összesen: 64.534,1
X. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZTÉRIUMA
1 Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának igazgatási kiadásai
1 Központi igazgatási kiadások
1 Működési költségvetés
1 Béralap 258,2
2 Társadalombiztosítási járulék 113,5
3 Dologi kiadások 653,3
2 Felújítás 8,0
2 Jóléti intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 13,5
2 Társadalombiztosítási járulék 6,0
3 Dologi kiadások 11,4
2 MTK-VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1 Működési költségvetés
1 Béralap 14,6
2 Társadalombiztosítási járulék 6,4
3 Dologi kiadások 39,2
2 Felújítás 8,0
3 Külkereskedelmi Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Béralap 212,0
2 Társadalombiztosítási járulék 93,0
3 Dologi kiadások 1.670,8
4 Nemzetközi Technológiai Együttműködési Iroda
1 Működési költségvetés
1 Béralap 17,0
2 Társadalombiztosítási járulék 7,5
3 Dologi kiadások 22,8
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 50,2
2 Társadalombiztosítási járulék 22,1
3 Dologi kiadások 66,5
2 Célelőirányzatok
1 Puskás Tivadar Alapítvány 120,0
6 Alapok
1 Kereskedelemfejlesztési Alap 2.900,0
2 Befektetési Alap 700,0
X. fejezet kiadásai összesen: 7.014,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1 Népjóléti Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 215,0
2 Társadalombiztosítási járulék 95,3
3 Dologi kiadások 247,5
2 Állami Népegészségügyi Szolgálat Intézetei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.643,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1.060,1
3 Dologi kiadások 1.378,3
3 Orvosegyetemek, egészségügyi főiskolák és szakoktatási intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 6.236,0
2 Társadalombiztosítási járulék 2.624,5
3 Dologi kiadások 8.013,2
2 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 1.009,0
4 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.892,3
2 Társadalombiztosítási járulék 1.185,8
3 Dologi kiadások 4.118,8
2 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 332,0
5 Állami szociális intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 155,1
2 Társadalombiztosítási járulék 68,1
3 Dologi kiadások 92,9
6 Országos Mentőszolgálat
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.700,5
2 Társadalombiztosítási járulék 681,0
3 Dologi kiadások 922,3
2 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 160,0
7 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 346,5
2 Társadalombiztosítási járulék 151,3
3 Dologi kiadások 218,6
9 Népjóléti Minisztérium Üdülője
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2,1
2 Társadalombiztosítási járulék 1,0
3 Dologi kiadások 5,2
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 180,6
2 Társadalombiztosítási járulék 79,4
2 Felújítás 1.150,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 1.399,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
2 Központi egészségügyi szakmai programok
1 Koraszülés megelőzési program 60,0
2 Alapellátáshoz integrált diagnosztikai centrumok támogatása 100,0
4 Egészségvédelmi megelőzési célok támogatása 60,0
5 Az AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása 175,0
6 Endoszkópos diagnosztika 40,0
7 Csontvelő-transzplantáció 105,0
9 Pathológiai ellátás fejlesztése 50,0
10 Családvédelmi hálózat kiépítésének megkezdése 30,0
11 Intenzív és koraszülött ellátás 50,0
12 Kórházhigiénia és ápolástechnika 80,0
13 Teljesítmény finanszírozás normatív követelményrendszere 80,0
15 Társadalmi szervezetek támogatása 34,0
16 Hepatitis vírusdiagnosztika feltételei és műanyagzsákos vérvételek kiterjesztése
100,0
17 Anaesthesiológiai ellátás feltételei 30,0
18 Cong. Hipothyreosis ellátás feltételei 10,0
19 Egészségügyi dolgozók hepatitis oltása 30,0
20 In vitro labordiagnosztika 30,0
21 Csontbank létrehozása 10,0
22 Ifjúsági és szabadidő sport 300,0
23 Kórházi ellátást kiváltó lézerterápiás eljárások 50,0
24 Autizmus Alapítvány és kutatócsoport támogatása 30,0
3 Központi szociális programok
1 Hajléktalanok ellátása 380,0
6 Szociális képzés, kutatás 10,0
7 Térségi válságkezelő programok 326,0
10 Jóléti Szolgálat Alapítvány 50,0
11 Gyorssegély Alapítvány 50,0
12 Hajlék Alapítvány 10,0
13 Mocsáry Lajos Alapítvány 30,0
14 ADDETUR Alapítvány 15,0
15 „Külföldön élő magyarok ellátását segítő” Alapítvány 120,0
16 Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 760,6
23 Szociális alapellátás feltételeinek megteremtése 333,5
24 Házat-hazát Alapítvány 50,0
4 Mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása 1.124,8
5 Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
1 Szociális intézményi ellátás 560,0
2 Idősek napközi otthoni ellátása 11,0
3 Egészségügyi gyermekotthonok 277,0
4 Gyermek- és ifjúságvédelem 36,0
5 Kábítószeresek terápiás ellátása 20,0
6 Nem normatív humán szolgáltatás 49,4
7 Nemzetközi megállapodások végrehajtására
1 Európai közösségekkel kötött társulási szerződésekből adódó kötelezettségek
15,0
2 Világbanki megállapodásokban vállalt kötelezettségekre 40,0
11 Társadalombiztosítási Alapnak és kezelőjének fizetendő központi költségvetési térítések
1 Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság által folyósított ellátások
1 Családi pótlék és várandóssági támogatás 106.490,0
3 Állampolgári jogú családi pótlék és egyéb juttatások 1993. évi folyósítási költségének megtérítése
600,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
5 A társadalombiztosítás profiltisztítása keretében a segély jellegű kiadásokból átvállalt tételekre
6.100,0
6 Az 1993-as kifizetésre kerülő politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések megtérítése
4.750,0
7 Bányászok korengedményes nyugdíjának és szénjárandósági kiegészítésének átvállalása
2.200,0
2 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosításhoz
1 Hozzájárulás a nem biztosítottak egészségügyi kiadásaihoz 5.800,0
2 A Nyugdíjbiztosítási Alap 1992. évi hiányának finanszírozásával összefüggő garancia
3.000,0
XI. fejezet kiadásai összesen: 174.026,7
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Igazságügyi Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 174,3
2 Társadalombiztosítási járulék 76,7
3 Dologi kiadások 99,0
2 Bíróságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 3.820,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1.680,8
3 Dologi kiadások 1.512,5
2 Felújítás 330,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 140,0
3 Szakértői intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 121,3
2 Társadalombiztosítási járulék 52,7
3 Dologi kiadások 52,7
2 Felújítás 8,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 15,0
4 IM Büntetésvégrehajtás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.637,6
2 Társadalombiztosítási járulék 1.160,5
3 Dologi kiadások 3.575,7
2 Felújítás 200,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 145,9
2 Lakástámogatás
3 Lakásépítés 4,1
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 18,0
2 Gyermektartásdíjak állami megelőlegezése 125,0
3 Jogtörténeti kutatások
1 Működési költségvetés
1 Béralap 5,0
2 Társadalombiztosítási járulék 2,2
3 Dologi kiadások 2,8
XII. fejezet kiadásai összesen: 15.959,8


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 193,2
2 Társadalombiztosítási járulék 85,0
3 Dologi kiadások 200,4
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 55,0
2 Közlekedési felügyeletek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 833,2
2 Társadalombiztosítási járulék 359,1
3 Dologi kiadások 1.432,9
2 Felújítás 8,6
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 35,0
3 Hírközlési felügyeletek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 275,0
2 Társadalombiztosítási járulék 131,2
3 Dologi kiadások 951,1
2 Felújítás 22,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 0,0
4 Közúti és Autópálya Igazgatóságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.042,8
2 Társadalombiztosítási járulék 910,8
3 Dologi kiadások 15.134,9
2 Felújítás 2.466,4
5 Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.117,0
2 Társadalombiztosítási járulék 553,0
3 Dologi kiadások 1.600,0
2 Felújítás 330,0
7 Vízügyi és árvízvédelmi intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.997,4
2 Társadalombiztosítási járulék 1.301,6
3 Dologi kiadások 5.158,8
2 Felújítás 24,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 98,0
9 MÁV egészségügyi szolgáltatás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 51,5
2 Társadalombiztosítási járulék 21,5
3 Dologi kiadások 49,0
10 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 956,6
2 Társadalombiztosítási járulék 420,6
3 Dologi kiadások 838,3


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
11 Közlekedési Múzeum
1 Működési költségvetés
1 Béralap 47,3
2 Társadalombiztosítási járulék 20,5
3 Dologi kiadások 26,9
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 22,0
13 Fejezeti kezelésű előirányzat
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzat 287,8
2 Felújítás 49,7
4 Beruházási célprogramok
1 Postai épületrekonstrukció 600,0
2 Kiemelt városok szennyvízelvezetése 400,0
3 Vízkárelhárítás 1.400,0
4 Regionális víziközmű-hálózat 850,0
5 Vízminőségvédelem 460,0
6 Légi közlekedés 450,0
7 Kombinált fuvarozás, koncessziós kikötők fejlesztése 300,0
8 Vasúthálózat fejlesztés 4.450,0
11 Nagymarosi beruházás lezárása 130,0
12 Nagymaros–Visegrádi térség komplex tájrehabilitációja 677,0
5 Állami tartalékkal kapcsolatos feladatok 350,0
6 Fel nem osztott TB 10,5
7 Vízrajzi feladatok 35,0
8 Szigetközi térség kárainak mérséklése 63,0
XIII. fejezet kiadásai összesen: 51.283,6
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1 Külügyminisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 316,0
2 Társadalombiztosítási járulék 133,7
3 Dologi kiadások 123,8
2 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 300,0
2 Külképviseletek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.332,0
2 Társadalombiztosítási járulék 140,0
3 Dologi kiadások 3.881,5
2 Felújítás 200,0
4 Jóléti intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 11,5
2 Társadalombiztosítási járulék 5,0
3 Dologi kiadások 13,0
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Felújítás 7,5
3 Állami protokoll kiadásai 98,0
4 Nemzetközi tagdíjak 780,0
5 Külföldi tájékoztatás 52,8
6 Új külképviseletek felállítása * 
7 Turistakölcsönök 6,1
XIV. fejezet kiadásai összesen: 8.400,9


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Földművelésügyi Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Központi igazgatási kiadások
1 Működési költségvetés
1 Béralap 352,2
2 Társadalombiztosítási járulék 152,4
3 Dologi kiadások 163,2
2 Felújítás 22,2
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 51,4
2 Jóléti intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 22,5
2 Társadalombiztosítási járulék 10,0
3 Dologi kiadások 10,7
2 Felújítás 23,8
2 Földművelésügyi szakigazgatási szolgáltatási és informatikai intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.308,6
2 Társadalombiztosítási járulék 1.014,7
3 Dologi kiadások 1.714,4
2 Felújítás 104,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 18,6
3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.796,6
2 Társadalombiztosítási járulék 787,2
3 Dologi kiadások 1.336,3
4 Mezőgazdasági minősítő intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 321,4
2 Társadalombiztosítási járulék 141,1
3 Dologi kiadások 568,6
2 Felújítás 25,0
6 Mezőgazdasági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 233,6
2 Társadalombiztosítási járulék 102,4
3 Dologi kiadások 233,3
2 Felújítás 50,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 95,0
7 Mezőgazdasági szakközépiskolák
1 Működési költségvetés
1 Béralap 15,8
2 Társadalombiztosítási járulék 6,6
3 Dologi kiadások 12,2
2 Felújítás 4,5
8 Agrárfelsőoktatás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.753,8
2 Társadalombiztosítási járulék 1.203,1
3 Dologi kiadások 2.360,6
2 Felújítás 370,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
9 Közművelődési intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 61,8
2 Társadalombiztosítási járulék 25,2
3 Dologi kiadások 54,7
2 Felújítás 10,0
10 Agrárkutató intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 622,1
2 Társadalombiztosítási járulék 268,7
3 Dologi kiadások 658,4
2 Felújítás 80,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 15,0
11 FM kiemelt sportlétesítmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 32,1
2 Társadalombiztosítási járulék 13,8
3 Dologi kiadások 124,4
2 Felújítás 35,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 20,0
12 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 60,8
2 Társadalombiztosítási járulék 26,3
3 Dologi kiadások 300,0
2 Felújítás 130,0
3 Kormányzati beruházások
2 Erdőszerkezet átalakítás, fásítás 450,0
4 Polgári védelmi feladatokra 15,0
5 Kutatási feladatok támogatása 132,0
6 Földhivatalok alapfeladataira 147,0
7 Fejezeti tartalék 110,0
8 Sáskajárás kárainak enyhítése 50,0
XV. fejezet kiadásai összesen: 21.828,1
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Munkaügyi Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 160,5
2 Társadalombiztosítási járulék 69,4
3 Dologi kiadások 499,7
2 Érdekegyeztető Tanács Titkársága
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2,6
2 Társadalombiztosítási járulék 1,1
3 Dologi kiadások 3,6
3 Nemzeti Szakképzési Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 48,1
2 Társadalombiztosítási járulék 20,5
3 Dologi kiadások 25,7


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
5 Munkaügyi Kutatóintézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 22,0
2 Társadalombiztosítási járulék 8,1
3 Dologi kiadások 2,3
6 Regionális átképző központok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 151,6
2 Társadalombiztosítási járulék 64,8
3 Dologi kiadások 202,6
2 Felújítás 331,0
7 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
1 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 219,6
2 Társadalombiztosítási járulék 96,7
3 Dologi kiadások 115,5
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházás 20,0
2 Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 12,2
2 Társadalombiztosítási járulék 3,4
3 Dologi kiadások 4,7
3 Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 38,0
2 Társadalombiztosítási járulék 16,7
3 Dologi kiadások 34,3
2 Felújítás 3,3
9 Munkaügyi Minisztérium Hivatali Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Béralap 4,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1,8
3 Dologi kiadások 5,5
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 34,0
2 Társadalombiztosítási járulék 14,5
3 Dologi kiadások 654,1
2 Felújítás 2,4
2 Új belépő átképző központok kiadásaira
1 Működési költségvetés
1 Béralap 110,0
2 Társadalombiztosítási járulék 48,8
3 Dologi kiadások 34,6
3 Munkanélküliek jövedelempótló támogatása 300,0
11 Alapok
1 Foglalkoztatási Alap 1.500,0
2 Szolidaritási Alap
1 Szolidaritási Alap támogatása 34.447,0
2 Költségvetésből finanszírozott intézmények és az egyházak által fenntartott szociális, oktatási-nevelési intézmények szolidaritási járuléka

17.553,0
XVI. fejezet kiadásai összesen: 56.887,7


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1 Pénzügyminisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 542,8
2 Társadalombiztosítási járulék 186,1
3 Dologi kiadások 439,5
2 Felújítás 39,9
2 Állami Biztosítás, Értékpapír és Szerencsejáték Felügyelet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 153,2
2 Társadalombiztosítási járulék 66,1
3 Dologi kiadások 552,9
2 Felújítás 0,8
4 „Lánchíd” Irodaház Gazdasági Igazgatósága
1 Működési költségvetés
1 Béralap 43,3
2 Társadalombiztosítási járulék 18,8
3 Dologi kiadások 162,6
5 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 4.276,1
2 Társadalombiztosítási járulék 1.876,2
3 Dologi kiadások 1.272,0
6 Vám- és Pénzügyőrség
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.391,5
2 Társadalombiztosítási járulék 1.007,3
3 Dologi kiadások 2.082,2
2 Felújítás 400,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 1.090,0
2 Lakástámogatás 60,0
3 Lakásépítés
9 Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 15,8
2 Társadalombiztosítási járulék 6,9
3 Dologi kiadások 19,3
2 Felújítás 8,0
12 Kincstári Vagyont Kezelő Szervezet
1 Kincstári Vagyont Kezelő Szervezet igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 591,3
2 Társadalombiztosítási járulék 260,0
3 Dologi kiadások 98,9
2 Kincstári vagyonkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos kiadások
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 799,9
2 Felújítás 160,0
13 PM Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 53,3
2 Társadalombiztosítási járulék 23,4
3 Dologi kiadások 54,1
14 Szerencsejáték Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 12,6
2 Társadalombiztosítási járulék 5,0
3 Dologi kiadások 18,2
15 Kisvállalkozói Garancia Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 6,3
2 Társadalombiztosítási járulék 2,8
3 Dologi kiadások 6,2
16 Központi Számvevőségi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 53,0
2 Társadalombiztosítási járulék 23,3
3 Dologi kiadások 43,7
17 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 7,5
2 Társadalombiztosítási járulék
3 Dologi kiadások
2 Felújítás 87,6
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 70,0
4 Országmozgósítás gazdasági felkészítésének központi kiadásai 400,0
5 Világbanki Programiroda 7,8
6 Vagyonnyilatkozatok feldolgozásának fedezete 200,0
7 Államháztartási reformmal összefüggő rendszerfejlesztési munkákra és önkormányzati adók feldolgozására
100,0
18 Vállalkozások folyó támogatása
1 Normatív támogatások
1 Termelési árkiegészítés és dotáció 5.300,0
2 Mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás 25.000,0
2 Egyedi támogatások
1 Termelési árkiegészítés és dotáció 10.670,0
2 Reorganizációs program 4.000,0
3 Agrárpiaci támogatás 9.000,0
4 Egyéb vállalati támogatások 1.500,0
19 Fogyasztói árkiegészítés 20.400,0
20 Kormányzati beruházások
1 Kiemelt jelentőségű beruházások
1 Lágymányosi Duna-híd 3.000,0
2 Beruházási célprogram
2 Mezőgazdasági és erdőgazdasági infrastrukturális beruházások és a korábbi támogatási rendszerből adódó determinációk
1.000,0
4 Kormányzati beruházások évközi, rendkívüli célfeladatai 240,0
21 Magánerős lakásépítés támogatása 26.560,0
23 Egyéb költségvetési kiadások
1 Vegyes kiadások 2.500,0
24 Garanciafedezet 9.000,0
25 Alapok
1 Gépjármű Felelősségbiztosítási Kárrendezési Alap 1.000,0
XVII. fejezet kiadásai összesen: 138.966,2
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1 Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 302,7
2 Társadalombiztosítási járulék 129,8
3 Dologi kiadások 224,5
2 Felújítás 50,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
2 Tudományegyetemek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.996,1
2 Társadalombiztosítási járulék 1.273,5
3 Dologi kiadások 3.189,2
2 Felújítás 854,2
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 357,3
3 Műszaki egyetemek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2.708,3
2 Társadalombiztosítási járulék 989,8
3 Dologi kiadások 2.639,8
2 Felújítás 276,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 290,1
4 Művészeti és testnevelési főiskolák
1 Működési költségvetés
1 Béralap 711,4
2 Társadalombiztosítási járulék 308,0
3 Dologi kiadások 503,8
2 Felújítás 106,3
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 113,3
5 Pedagógusképző Főiskolák
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.857,6
2 Társadalombiztosítási járulék 799,7
3 Dologi kiadások 1.966,0
2 Felújítás 154,9
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 138,4
6 Műszaki és gazdasági főiskolák
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.266,5
2 Társadalombiztosítási járulék 529,0
3 Dologi kiadások 1.260,1
2 Felújítás 58,7
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 148,0
7 Továbbképző intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 131,0
2 Társadalombiztosítási járulék 46,7
3 Dologi kiadások 46,3
2 Felújítás 3,0
8 Egyéb oktatási intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 251,2
2 Társadalombiztosítási járulék 104,8
3 Dologi kiadások 307,2
2 Felújítás 16,0
9 Országos könyvtárak
1 Működési költségvetés
1 Béralap 305,0
2 Társadalombiztosítási járulék 133,0
3 Dologi kiadások 242,5
2 Felújítás 28,2
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 15,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
10 Országos levéltárak
1 Működési költségvetés
1 Béralap 90,0
2 Társadalombiztosítási járulék 39,6
3 Dologi kiadások 93,8
2 Felújítás 19,8
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 400,0
11 Országos múzeumok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 510,4
2 Társadalombiztosítási járulék 222,1
3 Dologi kiadások 486,7
2 Felújítás 295,2
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 167,0
12 Magyar Nemzeti Színház
1 Működési költségvetés
1 Béralap 161,0
2 Társadalombiztosítási járulék 69,9
3 Dologi kiadások 67,7
2 Felújítás 10,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 5,0
13 Magyar Állami Operaház
1 Működési költségvetés
1 Béralap 576,2
2 Társadalombiztosítási járulék 250,1
3 Dologi kiadások 208,1
2 Felújítás 20,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 15,0
14 Egyéb művészeti és közművelődési intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 560,1
2 Társadalombiztosítási járulék 227,1
3 Dologi kiadások 543,9
2 Felújítás 425,1
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 70,0
15 Szerzői Jogvédő Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 85,5
2 Társadalombiztosítási járulék 36,9
3 Dologi kiadások 152,2
17 Nemzetközi kapcsolatok és intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 53,2
2 Társadalombiztosítási járulék 17,7
3 Dologi kiadások 832,3
2 Felújítás 15,8
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 20,0
18 Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 70,0
2 Társadalombiztosítási járulék 23,8
3 Dologi kiadások 56,2
2 Felújítás 0,5


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
19 Jóléti és szociális intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 55,7
2 Társadalombiztosítási járulék 24,3
3 Dologi kiadások 80,2
20 Regionális oktatási központok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 77,0
2 Társadalombiztosítási járulék 33,9
3 Dologi kiadások 101,4
21 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Felújítás 26,5
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 750,9
4 Fejezeti tartalék 29,6
3 Címzett támogatások
1 Békehadtest
1 Béralap 7,9
2 Társadalombiztosítási járulék 3,5
2 Közoktatás fejlesztési szakmai programok
1 Béralap 66,5
2 Társadalombiztosítási járulék 29,1
3 Dologi kiadások 171,2
3 Pedagógus szakma megújítása program
1 Béralap 50,0
2 Társadalombiztosítási járulék 22,0
3 Dologi kiadások 92,0
4 Pedagógusok intenzív továbbképzése
1 Béralap 17,4
2 Társadalombiztosítási járulék 7,5
3 Dologi kiadások 19,4
5 Közoktatási kutatások
1 Béralap 9,8
2 Társadalombiztosítási járulék 4,1
6 Kulturális mecenatura
1 Béralap 34,1
2 Társadalombiztosítási járulék 14,6
3 Dologi kiadások 368,6
7 Közművelődési céltámogatásokra
1 Béralap 13,4
2 Társadalombiztosítási járulék 5,7
3 Dologi kiadások 213,7
8 Munkahelyi-területi közművelődés céltámogatása
3 Dologi kiadások 300,4
9 Műalkotások vásárlása
3 Dologi kiadások 10,7
11 Beruházásból belépő létesítményekre
1 Béralap 58,1
2 Társadalombiztosítási járulék 27,4
3 Dologi kiadások 246,9
12 Hallgatólétszám képzési többlete (ágazati)
1 Béralap 170,1
2 Társadalombiztosítási járulék 73,8
3 Dologi kiadások 319,9
14 Tankönyvkiadás támogatása
1 Béralap 55,0
2 Társadalombiztosítási járulék 24,2
3 Dologi kiadások 1.739,1


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
15 Tanárok nyelvi átképzése
1 Béralap 150,0
2 Társadalombiztosítási járulék 65,1
3 Dologi kiadások 207,4
17 Határon túli könyvkiadás támogatása
3 Dologi kiadások 74,6
18 Kulturális és oktatási vállalatok átalakulása
1 Béralap 10,0
2 Társadalombiztosítási járulék 4,3
3 Dologi kiadások 52,2
20 Kárpótlási feladatok végrehajtása
1 Béralap 12,0
2 Társadalombiztosítási járulék 5,2
3 Dologi kiadások 10,5
22 Szomszédos országok diákjainak támogatása (ágazati)
3 Dologi kiadások 127,0
23 Történelmi dokumentumfilmek készítésére
3 Dologi kiadások 350,0
24 Doktorandusz képzés ágazati feladatai
1 Béralap 155,0
2 Társadalombiztosítási járulék 90,2
3 Dologi kiadások 68,8
25 Határon túli pedagógusok továbbképzése
1 Béralap 20,0
2 Társadalombiztosítási járulék 8,8
3 Dologi kiadások 32,2
26 Magyarországi nemzetiségi, etnikai kisebbségi feladatok
1 Béralap 80,0
2 Társadalombiztosítási járulék 35,2
3 Dologi kiadások 104,8
27 Nemzetiségi, etnikai, kisebbségi anyanyelvű irodalmi művek támogatása
3 Dologi kiadások 10,0
28 Felsőoktatási oktatói bérkorrekció (ágazati)
1 Béralap 695,0
2 Társadalombiztosítási járulék 305,0
29 Felzárkózás az európai felsőoktatáshoz világbanki program
3 Dologi kiadások 300,0
4 Normatív finanszírozás
1 Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai
3 Dologi kiadások 838,4
2 Hitoktatók díjazása
1 Béralap 498,5
2 Társadalombiztosítási járulék 219,4
3 Humánszolgáltatások normatív állami támogatása az egyházi, alapítványi és magánintézményeknél
3 Dologi kiadások 2.498,1
5 Feladatfinanszírozás
1 Szociális szakemberképzés
1 Béralap 4,5
2 Társadalombiztosítási járulék 2,0
2 Demonstrátori díjak
3 Dologi kiadások 12,0
3 Felsőoktatási kulturális rendezvények támogatása


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 1,0
2 Társadalombiztosítási járulék 0,4
3 Dologi kiadások 5,5
4 Kollégiumi berendezések cseréje és pótlása
3 Dologi kiadások 14,8
5 Egyéb oktatási célfeladatok
1 Béralap 2,4
2 Társadalombiztosítási járulék 5,3
3 Dologi kiadások 17,6
6 Művészeti ösztöndíjak
3 Dologi kiadások 27,3
7 Külföldi támogatásokhoz való hozzájárulás
3 Dologi kiadások 27,7
8 Vagyon-, munka- és tűzvédelem
1 Béralap 4,5
2 Társadalombiztosítási járulék 1,9
3 Dologi kiadások 2,2
9 Energiaracionalizálás többletei
3 Dologi kiadások 9,2
10 Igazgatási beruházások
3 Dologi kiadások 15,7
11 Polgári védelem
3 Dologi kiadások 3,9
12 EUREKA Koordinációs Iroda
3 Dologi kiadások 3,5
13 Fogyatékosok korai fejlesztése
3 Dologi kiadások 18,8
14 Oktatási lapok támogatása
1 Béralap 1,0
2 Társadalombiztosítási járulék 0,4
3 Dologi kiadások 24,1
15 Magyar–Holland Oktatásközvetítő Iroda
3 Dologi kiadások 2,0
16 Felsőoktatási kutatások
1 Béralap 79,1
2 Társadalombiztosítási járulék 34,9
3 Dologi kiadások 56,0
17 Felsőoktatási speciális programok
1 Béralap 25,0
2 Társadalombiztosítási járulék 11,0
3 Dologi kiadások 70,0
18 Múzeumok kulturális és műkincs vagyonvédelmi feladatai
3 Dologi kiadások 79,0
6 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Oktatási, közművelődési és művészeti szövetségek, társaságok és egyesületek
3 Dologi kiadások 105,5
2 TIT intézmények támogatása
3 Dologi kiadások 50,0
7 Egyházak támogatása
1 Egyházak alapműködésének támogatása
3 Dologi kiadások 980,0
4 Egyházi közgyűjtemények támogatása
3 Dologi kiadások 140,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
6 Egyházi alapintézmények felújítása, beruházás, fejlesztés
3 Dologi kiadások 870,0
7 Pannonhalma rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 100,0
8 Dohány utcai Zsinagóga rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 200,0
9 Szent István Bazilika rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 70,0
10 Baár-Madas Református Gimnázium rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 100,0
11 Egyházak közszolgálati tevékenysége
3 Dologi kiadások 451,5
12 Egyházi intézmények központi bérpolitikai intézkedési kerete
1 Béralap 9,0
2 Társadalombiztosítási járulék 3,8
3 Dologi kiadások 0,2
13 Egyházi oktatási intézmények felújítása, karbantartása, bővítése 400,0
8 Alapítványok támogatása
1 Eötvös Alapítvány
3 Dologi kiadások 14,0
2 Osztrák–Magyar Tudományos és Kooperációs Akció Alapítvány
3 Dologi kiadások 12,0
3 Feszty-körkép Alapítvány
3 Dologi kiadások 46,2
5 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány
3 Dologi kiadások 5,5
6 Mozgókép Alapítvány
3 Dologi kiadások 831,6
7 Magyar Könyv Alapítvány
3 Dologi kiadások 100,0
8 Magyar Alkotóművészeti Alapítvány
3 Dologi kiadások 150,0
9 Pető Alapítvány
3 Dologi kiadások 271,9
10 Autizmus Alapítvány
3 Dologi kiadások 5,0
11 Német Iskola Alapítvány
3 Dologi kiadások 1,0
12 GANDHI Alapítvány támogatása
3 Dologi kiadások 80,0
13 Magyar Kultúra Alapítvány
3 Dologi kiadások 70,0
14 Németh László Középeurópai Népi Akadémia
3 Dologi kiadások 50,0
22 Alapok
1 Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap 1.000,0
XVIII. fejezet kiadásai összesen: 53.794,0
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 353,2
2 Társadalombiztosítási járulék 156,7
3 Dologi kiadások 254,2
2 Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1 Működési költségvetés
1 Béralap 7,1
2 Társadalombiztosítási járulék 3,1
3 Dologi kiadások 20,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
3 Tartalékgazdálkodási Igazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Béralap 216,7
2 Társadalombiztosítási járulék 124,8
3 Dologi kiadások 8.635,3
2 Felújítás 90,0
4 Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda
1 Működési költségvetés
1 Béralap 23,4
2 Társadalombiztosítási járulék 10,3
3 Dologi kiadások 22,1
5 Minőségellenőrző intézetek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 204,8
2 Társadalombiztosítási járulék 92,6
3 Dologi kiadások 227,0
2 Felújítás 3,5
6 Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 223,3
2 Társadalombiztosítási járulék 99,2
3 Dologi kiadások 211,0
8 Idegenforgalmi intéző bizottságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 16,1
2 Társadalombiztosítási járulék 7,1
3 Dologi kiadások 43,8
9 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1 Működési költségvetés
1 Béralap 9,0
2 Társadalombiztosítási járulék 4,0
3 Dologi kiadások 8,7
10 Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum
1 Működési költségvetés
1 Béralap 25,4
2 Társadalombiztosítási járulék 10,6
3 Dologi kiadások 16,6
11 Tanbányák
1 Működési költségvetés
1 Béralap 68,0
2 Társadalombiztosítási járulék 30,5
3 Dologi kiadások 56,0
7 Felújítás 2,0
12 Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola
1 Működési költségvetés
1 Béralap 136,6
2 Társadalombiztosítási járulék 52,1
3 Dologi kiadások 172,5
2 Felújítás 3,7
13 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1 Működési költségvetés
1 Béralap 3,7
2 Társadalombiztosítási járulék 1,5
3 Dologi kiadások 1,6
15 IKM Gépjárműjavító Üzem
1 Működési költségvetés
1 Béralap 14,3
2 Társadalombiztosítási járulék 6,2
3 Dologi kiadások 20,5


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
16 Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés
1 Béralap 150,9
2 Társadalombiztosítási járulék 66,3
3 Dologi kiadások 58,6
17 Központi Földtani Hivatal igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Béralap 22,4
2 Társadalombiztosítási járulék 9,2
3 Dologi kiadások 16,8
2 Felújítás 14,0
18 Magyar Állami Földtani Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 126,2
2 Társadalombiztosítási járulék 51,8
3 Dologi kiadások 163,1
19 Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 186,8
2 Társadalombiztosítási járulék 80,3
3 Dologi kiadások 254,1
20 Építőgépkezelőket Képző Központ
1 Működési költségvetés
1 Béralap 19,2
2 Társadalombiztosítási járulék 6,6
3 Dologi kiadások 18,2
21 IKM Gyermekjóléti intézmények
1 Működési költségvetés
1 Béralap 7,8
2 Társadalombiztosítási járulék 3,4
3 Dologi kiadások 4,6
22 IKM üdülők
1 Működési költségvetés
1 Béralap 11,7
2 Társadalombiztosítási járulék 5,0
3 Dologi kiadások 15,2
23 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Felújítás 18,1
2 Kormányzati beruházások
1 Jamburgi gázvezeték építés 2.500,0
3 „Fogyasztók tisztességes tájékoztatásáért” Alapítvány javára 12,0
24 Alapok
1 Idegenforgalmi Alap 500,0
2 Intervenciós Alap 150,0
XIX. fejezet kiadásai összesen: 16.161,1
XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1 Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 214,0
2 Társadalombiztosítási járulék 94,1
3 Dologi kiadások 266,5
2 Felújítás 7,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 20,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Béralap 219,7
2 Társadalombiztosítási járulék 96,3
3 Dologi kiadások 871,7
2 Felújítás 2,5
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 100,0
3 Országos Meteorológiai Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Béralap 138,2
2 Társadalombiztosítási járulék 60,5
3 Dologi kiadások 92,4
2 Felújítás 7,5
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 8,0
4 Környezetgazdálkodási Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 122,0
2 Társadalombiztosítási járulék 52,8
3 Dologi kiadások 125,5
2 Felújítás 4,0
5 Természetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 150,3
2 Társadalombiztosítási járulék 66,2
3 Dologi kiadások 146,9
2 Felújítás 22,1
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 4,6
6 Környezetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 384,2
2 Társadalombiztosítási járulék 169,0
3 Dologi kiadások 300,5
2 Felújítás 30,3
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 7,4
7 Területi főépítészi szervek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 14,0
2 Társadalombiztosítási járulék 6,2
3 Dologi kiadások 47,7
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Fejezeti tartalék 0,4
5 Duna Bizottság Ökológiai Titkársága 14,9
6 Az Alföld időszerű környezetvédelmi feladatai 9,5
7 Környezeti kárelhárítás 13,3
8 Területfejlesztés feladatai 20,0
9 Duna monitoring 20,4
10 Grassalkovich Kastély Alapítvány támogatása *  110,0
11 Szigetközi térség kárainak mérséklésére 16,0
12 Hágai jogvita környezeti-ökológiai megalapozása 10,0
XX. fejezet kiadásai összesen: 4.066,6


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1 MTA Titkársága
1 MTA Titkárság igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Béralap 68,5
2 Társadalombiztosítási járulék 29,5
3 Dologi kiadások 43,7
2 MTA Tudományos Minősítő Bizottság
1 Működési költségvetés
1 Béralap 96,8
2 Társadalombiztosítási járulék 39,6
3 Dologi kiadások 419,0
3 MTA Tudóstámogatás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 229,0
2 Társadalombiztosítási járulék 101,4
3 Dologi kiadások
4 MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
1 Működési költségvetés
1 Béralap 2,2
2 Társadalombiztosítási járulék 0,9
3 Dologi kiadások 6,6
3 MTA Könyvtár
1 Működési költségvetés
1 Béralap 54,6
2 Társadalombiztosítási járulék 23,8
3 Dologi kiadások 76,8
4 MTA természettudományi kutatóintézetei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 1.665,0
2 Társadalombiztosítási járulék 716,4
3 Dologi kiadások 1.181,8
5 MTA társadalomtudományi kutatóintézetei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 375,2
2 Társadalombiztosítási járulék 142,2
3 Dologi kiadások 77,5
6 MTA területi akadémiai bizottságok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 10,6
2 Társadalombiztosítási járulék 4,2
3 Dologi kiadások 13,9
7 MTA kutatást kiszolgáló szervezetei
1 Kutatást kiszolgáló szervek támogatott kutatóhelyek nélkül
1 Működési költségvetés
1 Béralap 61,6
2 Társadalombiztosítási járulék 26,8
3 Dologi kiadások 52,3
2 MTA támogatott kutatóhelyek
1 Működési költségvetés
1 Béralap 170,5
2 Társadalombiztosítási járulék 75,0
3 Dologi kiadások 34,4
8 MTA egyéb intézményei
1 Működési költségvetés
1 Béralap 33,2
2 Társadalombiztosítási járulék 14,3
3 Dologi kiadások 59,8


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
9 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 49,4
2 Társadalombiztosítási járulék 11,7
3 Dologi kiadások 37,0
2 Felújítás 274,6
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 100,0
4 Tudós társaságok támogatása
3 Dologi kiadások 11,6
6 Tudományos könyv- és folyóiratkiadás
3 Dologi kiadások 98,7
7 Nemzetközi kapcsolatok
3 Dologi kiadások 164,0
8 Fiatal kutatók pályázatos támogatása
1 Béralap 60,0
2 Társadalombiztosítási járulék 13,2
3 Dologi kiadások 26,8
XXI. fejezet kiadásai összesen: 6.754,1
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
1 Magyar Távirati Iroda gazdálkodó szervezete
1 Működési költségvetés
1 Béralap 43,1
2 Társadalombiztosítási járulék 18,5
3 Dologi kiadások 8,8
2 Magyar Távirati Iroda intézmény
1 Működési költségvetés
1 Béralap 374,7
2 Társadalombiztosítási járulék 149,7
3 Dologi kiadások 517,3
2 Felújítás 28,0
3 Kormányzati beruházások
1 Intézményi beruházások 120,0
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti tartalék
XXII. fejezet kiadásai összesen: 1.260,1
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1 Gazdasági Versenyhivatal igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Béralap 84,0
2 Társadalombiztosítási járulék 36,7
3 Dologi kiadások 83,7
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Versenytörvénnyel kapcsolatos feladatokra 5,6
XXV. fejezet kiadásai összesen: 210,0
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1 Központi Statisztikai Hivatal központi igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés
1 Béralap 314,4
2 Társadalombiztosítási járulék 124,0
3 Dologi kiadások 98,8
2 KSH megyei igazgatóságai
1 Működési költségvetés


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
1 Béralap 375,1
2 Társadalombiztosítási járulék 143,0
3 Dologi kiadások 13,2
3 KSH Népszámlálás
1 Működési költségvetés
1 Béralap 49,4
2 Társadalombiztosítási járulék 20,7
3 Dologi kiadások 9,0
4 KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Béralap 32,0
2 Társadalombiztosítási járulék 12,0
3 Dologi kiadások 4,6
6 KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1 Működési költségvetés
1 Béralap 11,0
2 Társadalombiztosítási járulék 4,8
3 Dologi kiadások 1,2
7 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Béralap 16,8
2 Társadalombiztosítási járulék 3,1
3 Dologi kiadások 13,7
2 Felújítás 14,6
2 Célelőirányzatok
1 Életszínvonal-statisztika fejlesztési feladatok 92,2
2 Gazdaságstatisztika fejlesztési feladatok 87,3
3 Más szervektől átvett feladatok 69,2
5 Világbanki program 31,4
6 Beszámolójelentés a vállalkozások éves teljesítményéről 30,0
7 Termelői árindex-számítás módszertani megújítása 40,0
8 Nagyvállalati számviteli változások hatását bemutató rendező mérlegek és eredménykimutatások feldolgozása
10,0
9 Statisztikai információs rendszerfejlesztés 69,0
XXVI. fejezet kiadásai összesen: 1.690,5
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1 Kormányhitelek
1 Új hitelek nyújtása 240,0
2 Korábban felvett hitelek törlesztése 5.000,0
2 Világbanki hitelek
1 Hitelek kihelyezése 16.781,0
2 Korábban felvett hitelek törlesztése 5.541,0
3 Vegyes kiadások 1.878,0
XXX. fejezet kiadásai összesen: 29.440,0
XXXI. BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG
1 Adósságtörlesztés
1 Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
1 Költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek 4.430,0
2 Nem költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek 3.970,0
2 Államkötvény-adósság törlesztése 2.630,0
3 Szerkezetátalakítási kötvény-adósság törlesztése 1.095,0
4 Nemzetközi beruházások hiteltörlesztése 638,0
5 Államkölcsön-törlesztés 4.500,0
6 Lakásalap-fedezeti kötvény tőketörlesztése 1.000,0
7 Kincstári államkötvény tőketörlesztése 3.460,0


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
KIADÁSOK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
8 CIB kötvény törlesztése 2.000,0
9 Költségvetésnek tovább kölcsönzött világbanki hitelek törlesztése 102,0
2 Költségvetés által felvett MNB hitelek kamata
1 1991 előtt felvett hitelek kamata
1 Költségvetési hiányt finanszírozó hitelre 30.760,0
2 Vállalati adósságrendezési hitelre 1.260,0
3 Vállalati forgóalap-juttatási hitelre 780,0
4 Pénzintézeti alaptőke-ellátási hitelre 70,0
5 Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitelre
480,0
6 Állami Fejlesztési Intézetnek nyújtott refinanszírozási hitelre 17.600,0
7 Állami költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelre 380,0
8 Állami forgóalap-létesítési hitel 2.880,0
9 Nemzetközi beruházási hitelek kamata
10 Világbanki kölcsönök megbízási díja 400,0
2 1991-ben felvett hiányt finanszírozó MNB hitelre 10.800,0
3 Államkötvények kamata és jutalékai 45.100,0
8 Kincstárjegyek kamata és forgalmi jutaléka 30.000,0
9 Egyéb kamatfizetések
1 Szerkezetátalakítási kötvények kamata 129,0
2 Kereskedelmi bankok által nyújtott lakásépítési forgóeszközhitelek kamatkedvezménye
1.500,0
3 Lakásalap-fedezeti kötvény kamata az előző évre 5.000,0
4 Kincstári államkötvény kamata 18.000,0
5 Kedvezményes kamatozású lakáshitelek kamatkiegészítése 4.700,0
6 MNB támogatás
7 Egyéb jutalékok
8 Származékos világbanki hitelek folyósítása
9 Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének kamata 33,0
XXXI. fejezet kiadásai összesen: 193.697,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG 1.283.382,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG 1.070.065,3
ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA –213.316,7

2. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez * 

Millió forintban



Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
I. fejezet bevételei összesen: 0,0
II. ORSZÁGGYŰLÉS
2 Országgyűlés igazgatása
1 Működési költségvetés 125,9
3 Országgyűlési Könyvtár
1 Működési költségvetés 5,8
II. fejezet bevételei összesen: 131,7


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 Alkotmánybíróság
1 Működési költségvetés 0,1
III. fejezet bevételei összesen: 0,1
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1 Legfelsőbb Bíróság
1 Működési költségvetés 17,6
IV. fejezet bevételei összesen: 17,6
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1 Legfőbb Ügyészség
1 Működési költségvetés 2,1
2 Területi ügyészségek
1 Működési költségvetés 1,0
3 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1 Működési költségvetés 0,1
V. fejezet bevételei összesen: 3,2
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1 Állami Számvevőszék igazgatása
1 Működési költségvetés 2,0
2 Továbbképző Központ
1 Működési költségvetés 7,0
VI. fejezet bevételei összesen: 9,0
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatása
2 Miniszterelnöki Hivatal Ellátó Szolgálat
1 Működési költségvetés 213,0
8 Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés 6,0
9 Üdülők
1 Központi Állami Üdülő
1 Működési költségvetés 23,0
2 MEH Hivatali Üdülő
1 Működési költségvetés 5,2
3 Üdülőszállók
1 Működési költségvetés 160,0
10 Országos Tudományos Kutatási Alap Irodája
1 Működési költségvetés 50,0
11 Biztonsági szolgálatok
1 Nemzetbiztonsági Hivatal
1 Működési költségvetés 60,0
2 Információs Hivatal
1 Működési költségvetés 21,9
15 Állami Bankfelügyelet
1 Működési költségvetés 515,0
16 Állami Vagyonügynökség
1 Állami Vagyonügynökség igazgatása
1 Működési költségvetés 1.350,0
2 Privatizációs bevételből privatizációs költségek fedezetére 6.810,0
3 Privatizációs bevételből szavatosság, jótállás, kezességvállalás fedezetére 6.000,0
17 Országos Testnevelési és Sporthivatal
1 Országos Testnevelési és Sporthivatal igazgatása
1 Működési költségvetés 3,7


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
2 Területi Sportigazgatóságok
1 Működési költségvetés 35,0
3 Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1 Működési költségvetés 375,8
18 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság
1 OMFB Hivatala
1 Működési költségvetés 635,3
19 Magyar Szabványügyi Hivatal
1 Működési költségvetés 193,8
20 Országos Találmányi Hivatal
1 Működési költségvetés 390,0
2 Felújítás
21 Országos Mérésügyi Hivatal
1 Működési költségvetés 571,9
22 Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1 Működési költségvetés 383,9
23 Országos Atomenergia Hivatal
1 Működési költségvetés 130,0
24 Magyar Űrkutatási Iroda
1 Működési költségvetés 38,1
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Privatizációs bevétel ÁVÜ-től 190,0
31 Magyar Rádió
1 Működési költségvetés 2.159,0
32 Magyar Televízió
1 MTV központi szervezete
1 Működési költségvetés 5.877,8
2 MTV Kereskedelmi Főigazgatósága
1 Működési költségvetés 1.422,6
VII. fejezet bevételei összesen: 27.621,0
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
2 Köztársasági megbízottak hivatalai
1 Törvényességi ellenőrzés és államigazgatás
1 Működési költségvetés 20,0
3 Területi államháztartási és közigazgatási információs szolgálatok
1 Működési költségvetés 500,0
4 Köztársasági Őrezred
1 Működési költségvetés 55,0
5 Rendőrség
1 Országos Rendőr-főkapitányság és szervei
1 Működési költségvetés 789,2
2 Rendőri Ezred
1 Működési költségvetés 128,1
3 Rendőr-főkapitányságok
1 Működési költségvetés 584,0
6 Határőrség
1 Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1 Működési költségvetés 249,7
2 Határőrezred
1 Működési költségvetés 16,5
3 Határőrkerület Parancsnokságok
1 Működési költségvetés 153,8
7 Tűzoltóság
1 Tűzoltóság Országos Parancsnoksága és szervei
1 Működési költségvetés 14,4
2 Tűzoltó Parancsnokságok
1 Működési költségvetés 205,6


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
8 Polgári Védelem
1 Polgári Védelmi Igazgatóság és szervei
1 Működési költségvetés 18,2
2 Polgári Védelmi Parancsnokságok
1 Működési költségvetés 2,0
11 Állami Népességnyilvántartó Hivatal
1 Működési költségvetés 30,0
12 Magyar Közigazgatási Intézet
1 Működési költségvetés 5,0
13 Főiskolák
1 Államigazgatási Főiskola
1 Működési költségvetés 50,0
2 Rendőrtiszti Főiskola
1 Működési költségvetés 20,0
14 BM Jóléti Intézmények Igazgatósága
1 Üdülők
1 Működési költségvetés 103,0
2 Gyermekintézmények
1 Működési költségvetés 27,5
3 BM Művelődési Központ és intézményei
1 Működési költségvetés 64,1
4 Sportlétesítmények Fenntartó Igazgatósága
1 Működési költségvetés 0,9
5 Rendészeti szervek kiképző központjai
1 Működési költségvetés 4,5
15 BM Központi Kórház és Intézményei
1 Működési költségvetés 1.085,0
17 Gazdasági Igazgatóság és ellátási körébe tartozó háttérintézményei
1 Működési költségvetés 663,2
19 Kutatóintézetek
2 Bűnügyi Szakértői Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés 1,0
20 Kormány Kiemelt Objektumok Igazgatósága
1 Működési költségvetés 60,0
21 Híradástechnikai Szolgálat
1 Működési költségvetés 10,0
VIII. fejezet bevételei összesen: 4.860,7
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
2 Magyar Honvédség
1 Magyar Honvédség Parancsnoksága és katonai igazgatási kiadásai
1 Működési költségvetés 82,0
2 Szárazföldi csapatok
1 Működési költségvetés 731,6
3 Légvédelmi csapatok
1 Működési költségvetés 362,5
5 Katonai Felderítő Hivatal
1 Működési költségvetés 15,0
6 Központi Intézetek, Ellátó és Kiszolgáló Szervezetek
1 Működési költségvetés 3.407,6
3 MH Gyermekintézmények
1 Működési költségvetés 15,0
4 MH Katonai Tanintézetek
1 Működési költségvetés 100,0
6 MH Kulturális Intézmények
1 Működési költségvetés 242,0
7 MH Sportlétesítmények
1 Működési költségvetés 6,0
8 MH Egészségügyi Intézmények
1 Működési költségvetés 2.480,6


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
9 MH üdülők
1 Működési költségvetés 157,7
IX. fejezet bevételei összesen: 7.600,0
X. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZTÉRIUMA
1 Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának igazgatása
1 Központi Igazgatás
1 Működési költségvetés 0,9
2 Jóléti Intézmények
1 Működési költségvetés 10,1
2 MTK-VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1 Működési költségvetés 30,5
3 Külkereskedelmi Szolgálat
1 Működési költségvetés 650,0
X. fejezet bevételei összesen: 691,5
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1 Népjóléti Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 9,6
2 Állami Népegészségügyi Szolgálat intézetei
1 Működési költségvetés 449,4
3 Orvosegyetemek, egészségügyi főiskolák és szakoktatási intézetek
1 Működési költségvetés 10.389,8
4 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1 Működési költségvetés 7.315,1
5 Állami szociális intézetek
1 Működési költségvetés 26,1
6 Országos Mentőszolgálat
1 Működési költségvetés 2.997,8
7 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1 Működési költségvetés 31,4
9 Népjóléti Minisztérium Üdülője
1 Működési költségvetés 4,2
XI. fejezet bevételei összesen: 21.223,4
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 6,0
2 Bíróságok
1 Működési költségvetés 903,3
3 Szakértői intézetek
1 Működési költségvetés 1,8
4 IM Büntetésvégrehajtás
1 Működési költségvetés 513,9
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Gyermektartásdíjak állami megelőlegezése 9,0
XII. fejezet bevételei összesen: 1.434,0
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 7,9
2 Közlekedési Felügyeletek
1 Működési költségvetés 2.438,2
2 Felújítás
3 Hírközlési felügyeletek
1 Működési költségvetés 1.379,3
2 Felújítás


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
4 Közúti és Autópálya Igazgatóságok
1 Működési költségvetés 20.554,9
2 Felújítás
5 Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1 Működési költségvetés 3.600,0
2 Felújítás
7 Vízügyi és Árvízvédelmi Intézmények
1 Működési költségvetés 6.538,8
9 MÁV egészségügyi szolgáltatás
1 Működési költségvetés 20,0
10 MÁV Egészségügyi Alapellátó Intézmények
1 Működési költségvetés 2.215,5
11 Közlekedési Múzeum
1 Működési költségvetés 5,3
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti tartalék
4 Céltartalékkal kapcsolatos feladatok 350,0
XIII. fejezet bevételei összesen: 37.109,9
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1 Külügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 2,0
2 Külképviseletek
1 Működési költségvetés 1.800,0
4 Jóléti Intézmények
1 Működési költségvetés 15,0
XIV. fejezet bevételei összesen: 1.817,0
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Földművelésügyi Minisztérium igazgatása
1 Központi Igazgatás
1 Működési költségvetés 54,5
2 Jóléti Intézmények
1 Működési költségvetés 42,1
2 Földművelésügyi szakigazgatási szolgáltatási és informatikai intézmények
1 Működési költségvetés 3.090,8
3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 Működési költségvetés 342,3
4 Mezőgazdasági minősítő intézetek
1 Működési költségvetés 589,9
6 Mezőgazdasági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézetek
1 Működési költségvetés 136,1
7 Mezőgazdasági szakközépiskolák
1 Működési költségvetés 1,5
8 Agrárfelsőoktatás
1 Működési költségvetés 1.484,6
9 Közművelődési intézmények
1 Működési költségvetés 3,7
10 Agrárkutató intézetek
1 Működési költségvetés 902,2
11 FM kiemelt sportlétesítmények
1 Működési költségvetés 14,9
XV. fejezet bevételei összesen: 6.662,6
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Munkaügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 3,3
3 Nemzeti Szakképzési Intézet
1 Működési költségvetés 40,7


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
5 Munkaügyi Kutatóintézet
1 Működési költségvetés 10,7
6 Regionális átképző központok
1 Működési költségvetés 466,0
7 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
2 OMMF Képző és Továbbképző Intézet
1 Működési költségvetés 20,3
3 OMMF Tudományos Kutató Intézet
1 Működési költségvetés 89,4
9 Munkaügyi Minisztérium Hivatali Üdülő
1 Működési költségvetés 5,8
XVI. fejezet bevételei összesen: 636,2
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1 Pénzügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 271,3
2 Állami Biztosítás, Értékpapír és Szerencsejáték Felügyelet
1 Működési költségvetés 773,0
4 „Lánchíd” Irodaház Gazdasági Igazgatósága
1 Működési költségvetés 224,7
5 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1 Működési költségvetés 276,2
6 Vám- és Pénzügyőrség
1 Működési költségvetés 318,9
9 Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1 Működési költségvetés 50,0
12 Kincstári Vagyont Kezelő Szervezet
2 Állami ingatlanok értékesítéséből származó, költségvetést illető bevétel 1.200,0
13 PM Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1 Működési költségvetés 76,7
14 Szerencsejáték Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés 35,8
15 Kisvállalkozói Garancia Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés 15,3
25 Vállalkozások költségvetési befizetései
1 Társasági adó és osztalék
1 Társasági adó (pénzintézetek nélkül) 54.000,0
2 Pénzintézetek társasági adója 6.000,0
3 Pénzintézetek osztaléka
2 Különleges helyzetek miatti befizetések 25.000,0
3 Vám- és importbefizetések 82.000,0
4 Állami vagyon utáni részesedés 6.600,0
5 Játékadó 5.500,0
6 Egyéb befizetések 12.741,0
7 Földadó 3.800,0
26 Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1 Általános forgalmi adó 270.000,0
2 Fogyasztási adó 176.000,0
27 Lakosság költségvetési befizetései
1 Személyi jövedelemadó 189.500,0
2 Egyéb lakossági adók 5.700,0
3 Lakossági vámbefizetések 3.200,0
4 Lakossági illetékek 8.500,0
29 Egyéb költségvetési bevételek
1 Vegyes bevételek 5.000,0
30 Költségvetési befizetések
1 Központi költségvetési szervek befizetései 800,0
2 Önkormányzatok befizetései 500,0
3 Elvonás elkülönített állami pénzalapokból
XVII. fejezet bevételei összesen: 858.082,9


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1 Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 44,9
2 Tudományegyetemek
1 Működési költségvetés 675,9
3 Műszaki egyetemek
1 Működési költségvetés 1.594,2
4 Művészeti és testnevelési főiskolák
1 Működési költségvetés 102,5
5 Pedagógusképző főiskolák
1 Működési költségvetés 278,4
6 Műszaki és gazdasági főiskolák
1 Működési költségvetés 261,8
7 Továbbképző intézetek
1 Működési költségvetés 224,0
8 Egyéb oktatási intézmények
1 Működési költségvetés 123,8
9 Országos könyvtárak
1 Működési költségvetés 38,3
10 Országos levéltárak
1 Működési költségvetés 19,7
11 Országos múzeumok
1 Működési költségvetés 88,4
12 Magyar Nemzeti Színház
1 Működési költségvetés 13,7
13 Magyar Állami Operaház
1 Működési költségvetés 144,8
14 Egyéb művészeti és közművelődési intézmények
1 Működési költségvetés 414,0
15 Szerzői Jogvédő Hivatal
1 Működési költségvetés 274,6
17 Nemzetközi kapcsolatok és intézetek
1 Működési költségvetés 43,6
18 Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés 5,9
19 Jóléti és szociális intézmények
1 Működési költségvetés 69,7
XVIII. fejezet bevételei összesen: 4.418,2
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 68,5
3 Tartalékgazdálkodási Igazgatóság
1 Működési költségvetés 9.004,4
5 Minőségellenőrző intézetek
1 Működési költségvetés 476,2
6 Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet
1 Működési költségvetés 506,6
8 Idegenforgalmi intéző bizottságok
1 Működési költségvetés 42,6
9 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1 Működési költségvetés 2,7
10 Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum
1 Működési költségvetés 2,9
11 Tanbányák
1 Működési költségvetés 156,5


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
12 Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola
1 Működési költségvetés 66,5
13 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1 Működési költségvetés 0,3
15 IKM Gépjárműjavító Üzem
1 Működési költségvetés 41,0
17 Központi Földtani Hivatal igazgatása
1 Működési költségvetés 2,3
18 Magyar Állami Földtani Intézet
1 Működési költségvetés 21,3
19 Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet
1 Működési költségvetés 269,0
20 Építőgépkezelőket Képző Központ
1 Működési költségvetés 44,0
21 IKM Gyermekjóléti intézmény
1 Működési költségvetés 4,0
22 IKM Üdülők
1 Működési költségvetés 17,1
XIX. fejezet bevételei összesen: 10.725,9
XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1 Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 7,4
2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1 Működési költségvetés 344,6
3 Országos Meteorológiai Szolgálat
1 Működési költségvetés 76,5
4 Környezetgazdálkodási Intézet
1 Működési költségvetés 299,3
5 Természetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés 52,1
6 Környezetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés 72,1
XX. fejezet bevételei összesen: 852,0
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1 MTA Titkársága
2 MTA Tudományos Minősítő Bizottság
1 Működési költségvetés 8,3
3 MTA Könyvtár
1 Működési költségvetés 0,7
4 MTA természettudományi kutatóintézetei
1 Működési költségvetés 1.530,4
5 MTA társadalomtudományi kutatóintézetei
1 Működési költségvetés 124,2
6 MTA területi akadémiai bizottságok
1 Működési költségvetés 5,8
7 MTA kutatást kiszolgáló szervezetei
1 Kutatást kiszolgáló szervek
1 Működési költségvetés 45,5
8 MTA egyéb intézményei
1 Működési költségvetés 40,0
XXI. fejezet bevételei összesen: 1.754,9


Cím száma


Alcím száma
Elő-
irány-
zat
cso-
port száma
Ki-
emelt előirány-
zat száma


Cím neve


Alcím neve
Elő-
irány-
zat
cso-
port neve
BEVÉTELEK


Kiemelt előirányzat neve

1993. évi
módosított
előirányzat
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
2 Magyar Távirati Iroda intézmény
1 Működési költségvetés 667,0
XXII. fejezet bevételei összesen: 667,0
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
XXV. fejezet bevételei összesen: 0,0
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1 Központi Statisztikai Hivatal központi igazgatása
1 Működési költségvetés 90,3
2 KSH megyei igazgatóságai
1 Működési költségvetés 38,0
3 KSH Népszámlálás
1 Működési költségvetés 4,0
4 KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1 Működési költségvetés 1,1
6 KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1 Működési költségvetés 1,0
XXVI. fejezet bevételei összesen: 134,4
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1 Kormányhitelek
1 Hitel igénybevétel
2 Korábban nyújtott hitelek törlesztése 419,0
2 Világbanki, EBB, EBRD hitelek
1 Hitelek felvétele 16.781,0
2 Hitelek visszafizetése 5.000,0
XXX. fejezet bevételei összesen: 22.200,0
XXXI. BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG
1 Államadósságot csökkentő bevételek
1 Államkölcsön törlesztés 2.700,0
2 Állami alapjuttatás járadéka 8.600,0
3 Jamburgi gázszállítás árbevétele 11.862,1
2 Kamatbevételek
1 Államkölcsön kamata 1.700,0
2 Állami forgóalapbetét kamata 4.600,0
3 Kamatadó 18.800,0
4 Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek az Állami Vagyonügynökségtől 5.150,0
5 ÁV Rt. által fizetendő osztalék 5.000,0
6 Privatizációs bevételek költségvetést megillető hányada 3.000,0
XXXI. fejezet bevételei összesen: 61.412,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG 1.070.065,3

3. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez

A helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának jogcímei és összegei

a) Községek általános támogatása

Összege: 2 millió Ft/község

Az állami hozzájárulást az 1992. július 1-jén önálló közigazgatási státussal rendelkező községek, nagyközségek vehetik igénybe.

b) Település üzemeltetés

ba) Település üzemeltetés

Összege: 3950 Ft/fő

Az 1992. január 1-jei állandó népesség száma alapján a települések igazgatási, kommunális, út-, hídfenntartási, valamint a település üzemeltetés során jelentkező egyéb kiadásokhoz vehető igénybe.

bb) Gazdasági társadalmi szempontból elmaradott települések támogatása

Összege: 2200 Ft/fő

Az 1992. január 1-jei állandó népesség száma alapján – a 97/1992. (VI. 16.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 3. oszlopába sorolt – gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott területekhez tartozó településeket illeti meg. E támogatás az alapvető lakossági ellátást nyújtó intézmények működtetésének segítését szolgálja.

c) Lakásgazdálkodási tevékenység

Összege: 4680 Ft/20–30 éves korúak

Igénybe vehető a települések 20–30 éves korcsoportjába (11 éves időszak) tartozó állandó népessége után, az 1992. január 1-jei állapot szerint.

d) Üdülőhelyi feladatok

Összege: 2 Ft/idegenforgalmi adó

Az állami hozzájárulás az üdülővendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó minden forintjához 2 Ft. (Ingatlanra kivetett adóbevételek után nem igényelhető a hozzájárulás.)

e) Szociálpolitikai feladatok

Összege: 2200 Ft–3600 Ft/állandó népesség

A települési önkormányzatok által külön törvény alapján nyújtandó pénzbeli és dologi szociális ellátásokhoz, valamint a szociális alapellátás körébe tartozó szolgáltatások működési költségeihez kapcsolódik e hozzájárulás.

Az érintett feladatok különösen: rendszeres szociális és nevelési segélyezés, tartósan munkanélküliek jövedelempótló támogatása, aminek 50%-a visszaigényelhető a központi költségvetésből, lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, temetkezési segély, átmeneti (krízis) segélyezés, köztemetés, közgyógyellátás, szociális étkeztetés, és bölcsődés, óvodás, iskolás gyermekek és tanulók étkeztetésének támogatása, gyermekek napközbeni ellátása, beleértve a bölcsődei, óvodai és iskolai napközis ellátást, házi segítségnyújtást, családsegítést.

Igénybe vehető az 1992. január 1-jei állandó népesség száma alapján. 1810 Ft/fő egységesen illet meg minden települési önkormányzatot. További 940 Ft/fő a település szociális jellemzői szerinti szorzó függvényében jár. A két tényező együttes összegének el kell érni a minimum 2200 Ft/fő, de nem haladhatja meg a 3600 Ft/fő mértéket. Az egyes települési önkormányzatokat megillető differenciált normatív hozzájárulás meghatározásánál használt szorzó az alábbi – a lakosság szociális helyzetét jellemző – tényezőket veszi figyelembe:

– inaktív korúak, az 1992. január 1-jei állapot szerinti,

– munkanélküliek, az 1992. július havi állapot szerinti,

– személyi jövedelemadót fizetők, az 1991. évi bevallások összesítése szerinti

részaránya az összes, illetve aktív népességen belül.

f) Gyermek- és ifjúságvédelem

Összege: 245 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás a gyermek- és ifjúságvédelmi intézetet (a továbbiakban: GYIVI-t) fenntartó önkormányzatot illeti meg az alábbiak szerint:

– Az állami gondoskodás keretében jogerős gyámhatósági *  határozattal állami vagy intézeti nevelésbe vett, valamint intézeti elhelyezett és ideiglenes hatállyal beutalt 0–18 éves korúak után, akik

= nevelőotthonban,

= diákotthonban,

= kollégiumban,

= szakmunkástanuló otthonban,

= fogyatékos tanulók nevelőotthonában,

= csecsemőotthonban,

= egészségügyi gyermekotthonban,

= gyógypedagógiai intézetben,

= kórházi és egyéb egészségügyi intézményben,

= munkásszálláson,

= nevelőszülőknél,

= albérletben és egyéb helyeken

elhelyezettek, kivéve a nevelőintézetben és büntetésvégrehajtó intézetben elhelyezetteket.

– Az előzőeken túlmenően igénybe vehető ezen hozzájárulás

= a gyermek nappali tagozaton folytatott tanulmányainak befejezéséig,

= legfeljebb 24 éves korig a magáról gondoskodni nem tudó állami gondozott után,

= a nagykorúvá vált, szociális gondozást igénylő után, a szociális intézetbe történő felvétel időpontjáig,

= a csecsemőotthonba kerülő gyermek után akkor, ha állami gondozásba veszik, visszamenően a csecsemőotthonba kerülés időpontjától.

A GYIVI-t fenntartó önkormányzat a gyermek- és ifjúságvédelemre vonatkozó normatív hozzájáruláson túl külön igénybe veheti az abban érintett ellátotti körre

– az alapfokú oktatáshoz [m), o)]

– a középfokú oktatáshoz [p), q), r)]

kapcsolódó normatív hozzájárulásokat is.

Ha az eddigiekben felsorolt intézményi ellátásokat nem GYIVI-t fenntartó önkormányzat nyújtja, akkor a feladatot ellátó önkormányzat számára azt megtéríti, legalább az igénybe vett intézményi ellátáshoz kapcsolódó normatív hozzájárulásnak megfelelő szintig. (A feladatot ellátó önkormányzat erre a létszámra az állami költségvetéstől normatív állami hozzájárulást nem igényelhet. Így kell eljárni az óvodai ellátás esetén is, amelyre külön normatív hozzájárulás nem igényelhető.

Ha az állami gondozott gyermek más önkormányzat által fenntartott napközi otthoni ellátásban részesül, a GYIVI a mindenkori térítési díj alapulvételével étkezési hozzájárulást fizet az állami gondozott gyermek után.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermek után az alapfokú művészetoktatáshoz, valamint a nemzetiségi, etnikai oktatáshoz (óvodához, általános iskolához, középiskolához) kapcsolódó kiegészítő normatív állami hozzájárulás az oktatási intézményt fenntartó önkormányzat részére jár.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezés során becsléssel, az elszámolásnál az állami gondoskodásban részesülők éves gondozási napjainak a száma osztva 365-tel. A gondozási napok szerinti nyilvántartást – elhelyezéstípusonként – a GYIVI köteles vezetni.

g) Szociális otthoni, intézeti ellátás

Összege: 186 400 Ft/ellátott

A hozzájárulás az időskorúak szociális otthonában, elmebetegek és szakosított szociális otthonban, szociális intézetben elhelyezettek után illeti meg a fenntartó önkormányzatot.

Azok az önkormányzatok vehetik igénybe e hozzájárulást, amelyek alapító okirat (működési engedély) alapján szociális otthonnak, intézetnek minősülő intézményt tartanak fenn, és azok működése során betartják az intézménytípusra vonatkozó 1992. december 31-én hatályos jogszabályokat. Ezen előírásnak meg nem felelő, de szállást biztosító intézmények ellátottjai után az i) pont szerinti hozzájárulás vehető igénybe.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerinti, összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel.

h) Idősek és fogyatékosok nappali intézményei

Összege: 30 850 Ft/ellátott

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, melyek idősek klubját, gondozási központot, értelmi fogyatékosok napközi otthonát, idősek napközi otthonát tartanak fenn.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási naplója (eseménynapló) alapján naponta összesített tagok száma, osztva az alapító okiratban vagy szervezeti és működési szabályzatban meghatározott éves nyitvatartási napok számával.

i) Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézményi ellátása

Összege: 87 000 Ft/ellátott

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek szállást nyújtó idősek klubját, gondozóházat, idősek panzióját, fogyatékosok szállást biztosító napköziotthonát tartanak fenn.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerinti, összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel.

j) Fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátása

Összege: 275 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás az önkormányzatok által fenntartott egészségügyi gyermekotthonban, valamint a gyógypedagógiai intézetben ellátottak után vehető igénybe, kivéve a GYIVI által elhelyezetteket.

Az egészségügyi gyermekotthonban ellátottak után életkortól függetlenül mindaddig igénybe vehető a támogatás, amíg áthelyezésük más intézménybe nem oldható meg. Ha az ide tartozó intézmények oktatási feladatot is ellátnak, a fenntartó önkormányzat igénybe veheti az adott oktatási feladathoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulást, a bentlakó és a bejáró, intézményen belül oktatott tanulók után.

A GYIVI által elhelyezettek utáni normatív állami hozzájárulást és az önkormányzatok közötti megosztást az f) pont szabályozza.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az ellátottak éves gondozási napjainak a száma, osztva 365-tel, kivéve az f) pont szerinti állami gondoskodásban részesülőket.

k) Óvodai ellátás

Összege: 27 500 Ft/fő

Az állami hozzájárulás az önkormányzati intézményben óvodai ellátásban részesülők után vehető igénybe, kivéve a fogyatékos, illetve az állami gondoskodásban részesülő óvodai ellátottakat. Az iskola előkészítő csoportban foglalkoztatottak után – függetlenül attól, hogy az általános iskolához vagy óvodához szervezett – az óvodai hozzájárulás igényelhető. Az iskolaérettségi követelményeknek meg nem felelő, túlkoros előkészítő csoportban foglalkoztatottak után, a fogyatékosság megállapításáig szintén csak az óvodai hozzájárulás jár.

A fogyatékosság típusa szerinti szakértői bizottság szakvéleménye alapján a fogyatékosok nevelésére kijelölt, csoportban ellátott gyermekek után a fogyatékos gyermekek oktatásához kapcsolódó o) pont szerinti normatív hozzájárulás igényelhető.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermek ellátásához a GYIVI-t fenntartó önkormányzat legalább az ezen pont szerinti normatív hozzájárulás összegével járul hozzá.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezésnél becsült létszám, elszámolásnál az 1992. X. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 15-i létszám 4/12 része alapján.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya az Óvodai felvételi és mulasztási napló.)

l) Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátáshoz

Összege: 5500 Ft/ellátott

E kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe, ha a gyermek önkormányzati, nemzetiségi óvodában (óvodai csoportban), a nemzetiségi óvodai programban foglaltakat anyanyelven, illetve két nyelven sajátítja el, továbbá, ha az óvodai intézményben differenciált nevelési program alapján biztosított a cigánygyermekek differenciált (egyéni vagy csoportos) foglalkoztatása. Az igénybevételhez az előzőeket a Foglalkoztatási naplóban kell dokumentálni.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermek után itt az óvodát fenntartó önkormányzat jogosult a hozzájárulásra.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. X. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 15-i létszám 4/12 része alapján.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya az Óvodai felvételi és mulasztási napló, Foglalkozási napló.)

m) Általános iskolai oktatás

Összege: 41 000 Ft/oktatott

Az önkormányzat a hozzájárulás teljes összegének igénybevételére jogosult: az általános iskolában nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók után.

A normatív hozzájárulás 1/3-ad része vehető igénybe az esti, levelező dolgozó és a nyolc általános iskolát végzett 14–16 éves korúak, az évfolyamtársaihoz képest túlkoros (14–18 éves) általános iskolát nem végzettek önkormányzati oktatási intézményhez szervezett – Művelődési és Közoktatási Minisztérium által a tankötelezettség teljesítéséhez meghatározott (engedélyezett) – oktatási terv szerinti képzésében részt vevők után.

Nyolcosztályos gimnáziumi képzés esetén általános iskolai ellátottnak minősül az állami hozzájárulás szempontjából a gimnázium 1–4. évfolyamában oktatott tanuló, hatosztályos gimnáziumi oktatás esetén az 1–2. évfolyamban oktatott tanuló.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján, kivéve az f) pont szerinti állami gondoskodásban és az o) pont szerinti fogyatékosoktatásban részesülőket.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Törzslap, Tanuló nyilvántartó könyv.)

n) Alapfokú művészet oktatás

Összege: 25 100 Ft/oktatott

A normatív hozzájárulás igénybe vehető az önkormányzati önálló zeneiskolákban és azok kihelyezett tagozataiban oktatott tanulók után, valamint a zeneiskolai működési elvek, nevelési-oktatási tervek szerint működő oktatási intézményben, az alapfokú művészeti oktatásban részt vevő tanulók után.

Nem igényelhető a normatív hozzájárulás a zene- és művészeti tagozatos általános iskolai tanulók után.

A hozzájárulás az anyaintézményt fenntartó önkormányzatot illeti meg. A más önkormányzathoz kihelyezett tagozat működtetési feltételeihez – a kihelyezett tanulók száma szerint, az állami hozzájárulás átadásával – az anyaintézményt fenntartó önkormányzat járul hozzá. Az állami hozzájárulással év végén az anyaintézményt fenntartó önkormányzat számol el.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermekek után itt az oktatási intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti a támogatást.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Zeneiskolai törzslap, Tanulói nyilvántartó oktatási lap.)

o) Fogyatékos gyermekek oktatása

Összege: 70700 Ft/oktatott

A hozzájárulás igénybe vehető az önkormányzat által fenntartott intézményben vagy tanulócsoportban oktatott általános iskolás korú – szakértői bizottság szakvéleménye alapján – fogyatékos gyermekek, a fogyatékos speciális szakiskolai képzésben részesülő tanulók, a testi és érzékszervi fogyatékos gimnáziumi tanulók, valamint a fogyatékosok nevelésére kijelölt csoportban ellátott óvodások után.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján, kivéve az f) pont szerinti állami gondozásban részesülőket. A gimnáziumi és szakiskolai fogyatékos tanulóknál a IX. 15-i létszámadatok veendők figyelembe.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya az Értelmi Fogyatékosok Törzskönyve, Törzslap.)

p) Gimnáziumi és szakiskolai oktatás

Összege: 62 500 Ft/oktatott

A hozzájárulás teljes összege vehető igénybe az önkormányzat által fenntartott négy évfolyamos gimnáziumban, a két tannyelvű, négynél több évfolyamos gimnáziumban, a hat évfolyamos gimnázium 3–6. évfolyamában, a nyolc évfolyamos gimnázium 5–8. évfolyamában, a négy évfolyamos (heti ötnapos) nappali képzési rendszerű ifjúsági osztályokban, valamint a szakiskolai osztályokban oktatott tanulók után. Ezen túlmenően igényelhető a hozzájárulás a gimnáziumhoz szervezett humán-szakmai képzésben részt vevők után, valamint a 8. általános iskolai osztályt végzettek után, akik az oktatási intézményhez szervezett szakiskolai képzésben vagy előkészítő képzésben vesznek részt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által engedélyezett nappali rendszerű oktatási formában. A hozzájárulás csak az első humán-szakmai, illetve szakiskolai képesítés megszerzéséhez jár.

A gimnáziumi testi, érzékszervi fogyatékos tanuló után az o) pont szerinti hozzájárulás igényelhető. Ez esetben az Országos Szakértői Bizottság szakvéleménye és a kijelölt általános iskolában szerzett alapfokú végzettség bizonyítása a jogosultság alapja.

Az esti és a levelező képzésben részesülők után a hozzájárulás 1/3-a jár.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. IX. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján, kivéve a fogyatékos, o) pont szerinti oktatásban és az f) pont szerinti állami gondoskodásban részesülőket.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Törzslap, Törzskönyv, Beírási napló.)

q) Szakközépiskolai oktatás

Összege: 66 000 Ft/oktatott

A hozzájárulás teljes összege vehető igénybe az önkormányzati szakközépiskolai tanulók, az érettségizett és nappali technikus képzésben részt vevők (5. évfolyam) után. A nyolc általános iskolát végzettek szakközépiskolai oktatási intézményhez szervezett első szakiskolai képzésében vagy szakmai előkészítő képzésében résztvevők után a p) pont szerinti hozzájárulás igényelhető.

Az állami hozzájárulás szempontjából esti, levelező oktatásnak az első szakma megszerzéséhez nyújtott képzés minősül, amelyhez a hozzájárulás 1/3-a igényelhető.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. IX. 15-i oktatási statisztikával, megegyező létszám 8/12 része és az 1993. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján, kivéve az o) pont szerinti oktatásban és az f) pont szerinti állami gondoskodásban részesülőket.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Beírási napló, Törzslap.)

r) Szakmunkásképzés

ra) Szakmunkásképzés (elméleti oktatás)

Összege: 42 100 Ft/oktatott

A hozzájárulást igényelheti a feladatot ellátó és intézményt fenntartó önkormányzat a saját intézményében oktatott, valamint kihelyezett tanulói után is. A szakmunkásképző intézethez tartozó, de más önkormányzat által működtetett tagiskolák, kihelyezett tagozatok fenntartásához – legalább a kihelyezett tanulók száma szerinti állami hozzájárulás átadásával – az „anyaintézményt” fenntartó önkormányzat hozzájárul.

Az e jogcímen igénybe vehető összeg hozzájárulást tartalmaz a nem önkormányzati tanműhelyben történő gyakorlati oktatás bér- és közterheihez is.

Az állami hozzájárulás szempontjából a szakmunkások részére szervezett érettségire felkészítő képzés (amennyiben nem felel meg a képzési idő a p) pontban meghatározott ifjúsági képzésnek) esti képzésnek minősül, amelyhez az állami hozzájárulás 1/3-a igényelhető.

Az állami hozzájárulás az első szakma megszerzését biztosító szakmunkásiskolai képzésben vehető igénybe.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. IX. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján, kivéve az f) pont szerinti állami gondoskodásban részesülőket.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Beírási napló, Törzslap, Gyakorlati oktatói csoportnapló.)

rb) Szakmunkásképző iskolai tanműhelyi oktatás

Összege: 40 600 Ft/oktatott

A hozzájárulás az önkormányzat által fenntartott szakmunkásiskolai tanműhelyben oktatottak után vehető igénybe.

Ha az önkormányzat vállalati vagy társasági keretek között biztosítja a tanműhelyi képzést, állami hozzájárulást erre nem igényelhet.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. IX. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része, és az 1993. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján, kivéve az f) pont szerinti állami gondoskodásban részesülőket.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Törzslap, Gyakorlati oktatói csoportnapló, Tanműhelyi napló.)

s) Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai, vagy kéttannyelvű oktatáshoz

Összege: 16 500 F/oktatott

A kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe, ha a gyermek az önkormányzat által fenntartott intézményben

– nemzetiségi óraterv, tanterv és tankönyv alapján tanul;

– kislétszámmal működő oktatási intézményekben 0. vagy csatlakozó órában nemzetiségi tanterv és tankönyv alapján tanulja az anyanyelvet;

– az oktató-nevelő intézmény keretei között biztosítja a cigánytanulók differenciált egyéni vagy csoportos felzárkóztatását, a korcsoportok, illetve évfolyamok követelményeinek megfelelő eredményes továbbhaladását tanórai foglalkozásokon;

– a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyével működő kéttannyelvű oktatásban részesül.

A kiegészítő hozzájárulás feltétele az itt megfogalmazott feladatok foglalkozási naplóval is dokumentált teljesítése.

Nemzetiségi nyelvet idegen nyelvként oktató iskolában oktatottak után kiegészítő támogatás nem igényelhető. Egy oktatott gyermek után csak egy címen igényelhető a kiegészítő hozzájárulás.

Az állami gondozott gyermek után itt az oktatási intézményt fenntartó önkormányzatot illeti meg a kiegészítő hozzájárulás.

Az esti és levelező képzésben részesülők után a kiegészítő állami hozzájárulás 1/3 része igényelhető.

Az oktatottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. IX. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján a középfokú intézményekben, illetve az 1992. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján az alsófokú intézményekben.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Beírási napló, Törzslap, Törzskönyv, Tanuló nyilvántartó könyv, Foglalkozási napló.)

t) Diákotthoni ellátás

Összege: 66 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás igénybe vehető az önkormányzati általános iskolai diákotthonban, középfokú diákotthonban, nemzetiségi diákotthonban, externátusi ellátásban részesülők után.

Az állami gondoskodásban részesülők a létszámba nem számíthatók be. Az állami hozzájárulást és az önkormányzatok közötti megosztást az f) pont szabályozza.

Az ellátottak számának meghatározása

Tervezésnél becsléssel, elszámolásnál az 1992. X. 15-i diákotthoni statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 15-i létszám 4/12 része alapján a középfokú intézményekben, illetve az 1992. X. 1-jei diákotthoni statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1993. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján az alsófokú intézményekben.

(A statisztika tanügyigazgatási alapokmánya a Foglalkoztatási napló, Ügyeleti napló.)

u) Sportfeladatok

Összege: 50 Ft/fő

A települési önkormányzatot 1992. január 1-jei állandó lakossága után illeti meg a hozzájárulás.

v) Helyi közművelődési feladatok

Összege: 250 Ft/fő

A hozzájárulást az 1992. január 1-jei állandó népesség alapján veheti igénybe az önkormányzat a települési kulturális, közművelődési feladatokhoz.

z) Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási és közművelődési feladatai

Összege: 490 Ft/fő

A hozzájárulást igénybe veheti minden megyei, valamint a fővárosi önkormányzat a megye (a megyei jogú város népességével együtt számított), valamint a főváros 1992. január 1-jei állandó népessége alapján.

Kiegészítő szabályok

1. Gondozási nap: egy gondozott egy napi intézményi gondozása (szociális otthoni, intézeti, egészségügyi gyermekotthoni és gyógypedagógiai intézeti, idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézményei, valamint az állami gondozásban részesülők ellátása), amely az intézménybe történő felvétellel kezdődik és annak végleges elhagyásával fejeződik be. Az ideiglenesen távollévők – kórházi ápolás, szabadság - is beszámíthatók a gondozási napba.

2. Közös tulajdonú (ez esetben a fenntartás is közös), illetőleg közös fenntartási intézmények: minden olyan intézménynél, amelynek feladatához normatív állami hozzájárulás kapcsolódik és az érintett önkormányzatok közösen tartják fenn, a normatív állami hozzájárulást az ellátotti kör után az állandó lakhely szerinti önkormányzat igényelheti és az igénylő is számol el a hozzájárulással. Az intézmény helye szerinti önkormányzat számára – a közös megállapodás alapján kialakított intézményi kiadási előirányzat önkormányzatonkénti ellátottakra jutó részét – átadják a közös fenntartásban részt vevő önkormányzatok. Az e körbe nem tartozó ellátottak után az intézmény székhelye szerinti önkormányzat veheti igénybe a hozzájárulást.

3. Az állandó népességre vonatkozó adatok az Állami Népességnyilvántartó Hivatal (ÁNH) adatai.

4. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez

Az önkormányzatok színházi támogatása

A színházak központi támogatása az 1992. évi számított működési kiadások rekonstrukció és feladatváltozások miatti növekedésével korrigált összegének

– budapesti színházaknál 50%-a

– szabadtéri színházaknál 50%-a

– vidéki színházaknál 60%-a.

Az így kialakított önkormányzati támogatást - és működési kiadást - növeli az 1992. évi központi bérpolitikai intézkedés éves szintű összege.

Az állami támogatás csak önkormányzati fenntartású színházak támogatására fordítható.

Ha az önkormányzat az állami költségvetésben megállapított működési kiadási szint alatt állapítja meg intézménye(i) előirányzatát, az éves elszámolás keretében az igényjogosultság megállapításánál a törvény 19. § (8) bekezdése szerinti visszafizetési kötelezettsége keletkezik.

Millió forintban

Központi támogatás
Önkormányzatok Számított
működési
kiadás
számított
működési
kiadáshoz
1992. évi
bérpolitikai
intézkedéshez
összesen
Békés Megyei Önkormányzat 91,5 54,9 3,8 58,7
Heves Megyei Önkormányzat 130,3 78,2 5,8 84,0
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat 210,2 126,2 12,1 138,3
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 96,1 57,7 3,9 61,6
Tolna Megyei Önkormányzat 39,6 23,8 0,4 24,2
Veszprém Megyei Önkormányzat 122,4 73,4 4,7 78,1
Zala Megyei Önkormányzat 113,6 68,2 5,6 73,8
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat 154,4 92,6 8,5 101,1
Gyula Városi Önkormányzat 26,6 13,3 0,1 13,4
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat 154,8 92,9 7,8 100,7
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat 132,9 79,8 6,5 86,3
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat 39,0 23,4 1,4 24,8
Kisvárda Városi Önkormányzat 17,0 8,5 0,3 8,8
Kőszeg Városi Önkormányzat 3,8 1,9 1,9
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat 154,2 91,5 7,7 99,2
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat 208,3 125,0 10,5 135,5
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat 251,9 145,0 10,9 155,9
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat 53,1 31,9 1,4 33,3
Szentendre Városi Önkormányzat 10,0 5,0 0,1 5,1
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat 145,5 87,3 4,7 92,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat 70,0 42,0 0,7 42,7
Dunaújváros Városi Önkormányzat 9,5 5,7 5,7
Budapest 1.600,0 800,0 61,4 861,4
Összesen: 3.834,7 2.128,2 158,3 2.286,5

5. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez

A helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok

Sor-
szám

Cél

Igénybevétel feltételei
Támogatási keret
millió Ft-ban
1. Magánszemélyek jövedelemadójában a közműfejlesztésre megállapított kedvezmények megszüntetésének ellentételezése A közműfejlesztések támogatásáról szóló 89/1991. (VII. 12.) Korm. rendelet alapján igényelhető. 1.700
2. Határátkelőhelyek fenntartásának, valamint a határnyiladék tisztításának a támogatása Igényelhet támogatást:
a) minden határátkelőhelyet (kivéve a vasúti átkelőt) fenntartó települési önkormányzat az 1992. évi forgalom (ki- és beléptetési adatok) alapján 1993. március 15-ig a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül;
150
b) határnyiladék tisztítására minden szárazföldi határsávval rendelkező települési önkormányzat a Belügyminisztérium Határőrség Határrendészeti Igazgatóságai által települési önkormányzatonként visszaigazolt határhossz alapján a Belügyminisztériumtól 65 ezer Ft/km/év összeggel. Az igényeket a megyei TÁKISZ-hoz kell bejelenteni 1993. március 15-ig.
3. Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása Támogatás alapja a szociális követelményeknek meg nem felelő telepi, vagy ahhoz hasonló körülmények között élő családok (lakosok) részére 1993. évben átadott (bér- és személyi tulajdonú) lakások száma. Az igény 1992. év végén átadott azon lakások száma után is benyújtható, amelyekre az elmúlt évben támogatást nem igényeltek. 20
A támogatás összege az építési terület előkészítése során ténylegesen felmerült területelőkészítési, telekkialakítási és villany-, víz-, közműberuházási költség, amely azonban lakásonként az 50 ezer Ft-ot nem haladhatja meg. A támogatást az érintett önkormányzatok 1993. október 1-jéig igényelhetik a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül.
4. Vállalati szakmunkásképző tanműhelyek átvételéhez egyszeri támogatás A Belügyminisztériumtól – átvételi megállapodás alapján, a költséget megjelölve, minden negyedév végéig, illetve a negyedik negyedévben október 30-ig - igényelhetik azok az önkormányzatok, amelyek a feladatellátás feltételeit tartósan csak az intézmény átvétellel tudják biztosítani. A többletköltségnél nem vehető figyelembe a normatív állami hozzájárulásként (utólag) igényelhető összeg. A támogatásról tárcaközi bizottság dönt. 200
5. Színházi tevékenység támogatása A támogatást a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázati felhívása alapján kiemelt szakmai jelentőségű bemutatókra, nemzetközi kapcsolatokra, a határainkon túli magyar színházakkal történő együttműködésre, színház-szakmai felszerelés beszerzésére lehet igényelni. Az elosztásról kuratórium dönt. Az összegből 100 millió Ft a fővárosi, 100 millió Ft a vidéki színházi élet támogatását szolgálja. 200
Pályázhatnak az önkormányzati színházak, valamint az önkormányzatok által támogatott színházak, színházi vállalkozások. A támogatás az önkormányzatot illeti meg.
6. A körjegyzők bérének és tb-járulékának támogatása A körjegyzőség (a közös képviselő-testület) székhelye szerinti önkormányzat polgármestere nyújthatja be az igényt a Belügyminisztériumhoz a TÁKISZ-on keresztül egy évben kétszer, június 20-ig és november 20-ig utólag. Új körjegyzőségnél a megalakulást követő hónap 1-jétől jár támogatás. 200
Az 1993-ban igényelhető támogatás mértéke havi 30.000 Ft.
7. A környezet és a vízbázisok fokozott védelme érdekében lakossági folyékony települési hulladékgyűjtés támogatása Igényelheti minden helyi önkormányzat, amely lakossági folyékony települési hulladékgyűjtést ártalmatlanítás céljából saját önkormányzati szervezetével végez, vagy külső vállalkozóval végeztet. A támogatás mértéke az összegyűjtött és szabályozott lerakóhelyek által igazolt ártalmatlanított lakossági folyékony hulladék köbméterenként 95 Ft. Igényelhető utólag, az önkormányzathoz beérkezett, előzőek szerint igazolt és az önkormányzat által felülvizsgált számlák alapján, minden negyedévet megelőző hónap 20-ig a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül. 200
8. A helykímélő, hamvasztásos temetés és a hatósági halottszállítás támogatása Állampolgár vagy más jogi személy, aki hamvasztás útján gondoskodott az elhunyt eltemettetéséről 160
a) Budapesten, Debrecenben, Szegeden elhunytnak helyben történő elhamvasztása esetében 3.000 Ft;
b) hamvasztóba helyközi szállítással szállított elhunyt esetében 6.300 Ft egyszeri hozzájárulásra jogosult az eltemettető állandó lakhelye szerinti önkormányzatnál.
A hatósági halottszállításhoz támogatást igényelhet minden települési önkormányzat, amely a területén vagy külterületén bekövetkezett rendkívüli halálesetben – hatósági intézkedésre – halottszállításról gondoskodik. A támogatás mértéke esetenként 3.000 Ft.
A támogatást az érintett települési önkormányzatok utólag, minden negyedévet megelőző hónap 20-ig igényelhetik a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül.
9. A pincerendszerek veszélyelhárítási munkálataira Igényelheti a Belügyminisztérium 1992. első negyedévében kiadott felhívására jelentkezett veszélyeztetett település önkormányzata az elemi csapásként jelentkező pincék és más mesterséges üregek kárelhárításához, amennyiben igényét a tárcaközi bizottság az 1992. év közepén lefolytatott helyszíni bejárás során megalapozottnak találta. Az összeg elosztásáról – az elfogadott és a már folyamatban lévő kárelhárítási munkák figyelembevételével – a tárcaközi bizottság legkésőbb 1993. január folyamán dönt. 500
10. Víz-, csatornaszolgáltatás fogyasztói ártámogatásának megszüntetése miatt A támogatás a lakossági többletkiadások részbeni ellentételezésére szolgál. 1.500
A támogatás feltételeit tárcaközi bizottság állapítja meg.
11. Lakossági távhőszolgáltatás támogatása Az 1992–93. évi fűtési idény második felére szóló támogatást az érintett települési önkormányzatok 1993. február 15-ig kapják meg a fűtött lakások száma és légköbmétere alapján, amennyiben a helyi ármegállapítás jogkörben jóváhagyott távfűtési díj meghaladja a 140 Ft/lm3 mértéket. A támogatás összege ezen határérték feletti díjhányad 75%-a. 350
12. A főváros tömegközlekedés támogatása Igényelheti a Fővárosi Önkormányzat a főváros tömegközlekedésének üzemeltetése és állóeszközfenntartási, -fejlesztési céljaira, két részletben, február 20-ig, illetve július 20-ig. 2.000
13. Nevelési segély kiegészítés A rendszeres vagy rendkívüli nevelési támogatás önkormányzati forrásának kiegészítését célozza. Felhasználható a gyermekek közélelmezéssel kapcsolatos térítési díjainak mérséklésére vagy átvállalására, illetve egyéb neveléssel összefüggő kiadások támogatására. A Népjóléti Minisztérium által 1993. február 28-ig meghirdetett pályázat alapján illeti meg a települési önkormányzatokat. Az elosztás (a pályázati feltételrendszer) figyelembe veszi a település szociális paramétereit, illetve a nevelési segélyezésre tervezett saját forrásait. 1.850
14. Munkanélküliek jövedelempótló támogatása A munkanélküli ellátásból kikerült tartósan munkanélküliek települési önkormányzatok által folyósított jövedelempótló támogatásához történő 50%-os állami hozzájárulás fedezetére szolgál. 2.850
Igénybe vehető a települési önkormányzatok által már kifizetett támogatások alapján.
Az igénylés rendjét – „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény rendelkezései alapján – a népjóléti miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben 1993. január 31-ig rendeletben szabályozza.
15. Gyermeknevelési támogatás Három vagy több kiskorú gyermek családon belüli nevelési feltételeinek javítására szolgál. A jogosultsági kört, a támogatás mértékét „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény határozza meg. Igénybe vehető az önkormányzatok által már kifizetett támogatások alapján. 3.180
Az igénylés rendjét – „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény rendelkezései alapján – a népjóléti miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben 1993. január 31-ig rendeletben szabályozza.
16. A 100 főt meg nem haladó tanuló létszámú általános iskolát fenntartó községi önkormányzatok támogatása Az egyetlen – 100 főt meg nem haladó tanuló létszámú – általános iskolát fenntartó községi önkormányzatok az iskolafenntartáshoz, valamint az itt dolgozó pedagógusok területi pótlékához pályázat alapján maximum 500 ezer Ft támogatást igényelhetnek. A támogatás önkormányzati körben történő igénybevétele feltételeiről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1993. február 15-ig ad tájékoztatást. 300
17. Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatásának kiegészítése A támogatás önkormányzati körben történő igénybevétele feltételeiről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1993. február 15–ig ad tájékoztatást. Kuratórium dönt a pályázatok elbírálásáról. 80
Összesen: 15.440

6. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez

Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok működtetési feladatainak támogatása és a vis maior esetek megoldása

1. Az alapvető lakossági ellátást nyújtó intézmények működtetésére – önhibájukon kívül – képtelen települési önkormányzatok kiegészítő állami támogatást vehetnek igénybe. E támogatást csak az az önkormányzat igényelheti, amely a normatívan képződő forrásokon túl, a saját források maximális feltárása, a kiadások lehetséges csökkentésére tett intézkedések mellett sem képes az alapvető lakossági ellátást nyújtó intézmények működtetésére, valamint az 1990. december 31. előtt vállalt hitel-, kötvénykötelezettség, azok kamatai 1993. évi üteme teljesítésére.

Nem igényelhet támogatást az a települési önkormányzat:

a) amely az 1993. évben indítani szándékozott beruházásához központi céltámogatást kapott, kivéve, ha

– az ivóvízellátás (közkifolyós ivóvízellátás, vízbázisfejlesztés, vízhálózat építés, vízkezelési eljárás) fejlesztésére céltámogatást kapott,

– a beruházás pénzügyi forrásai között tervezett saját pénzeszköz teljes egészében a lakosságtól vagy más szervtől átvett pénzeszközből származik,

– a települési önkormányzat lemondott a központi céltámogatásról;

b) amely 6 hónapra vagy ennél hosszabb időre lekötött tartós bankbetéttel vagy legalább ilyen időtartamra szóló bank által kibocsátott értékpapírral rendelkezik;

c) amelynél az egészségügyi, szociális, oktatási intézmények intézményenkénti kihasználtsága az 50%–ot nem éri el, kivéve azt a települési önkormányzatot, ahol intézménytípusonként csak egy-egy intézmény üzemel.

A Kormány – egyedi felülvizsgálat alapján – a pénzügyminiszter és belügyminiszter együttes javaslatára dönt a támogatásról. Ehhez az önkormányzatok a következő dokumentumokat bocsátják rendelkezésére:

– 1991., 1992., 1993. évi költségvetésről szóló testületi előterjesztés és rendelet;

– 1991., 1992. évi költségvetés végrehajtásáról szóló testületi előterjesztés és rendelet;

– 1990. december 31. előtti hiteltartozás és kamatai 1993. évet érintő kötelezettségének igazolásáról szóló banki bizonylat;

– a képviselő-testület nyilatkozata az a), b) és c) pontokban foglaltak igazolására.

A települési önkormányzatok e dokumentumokkal felszerelt részletes, a megtett intézkedések bemutatását is tartalmazó támogatási igényüket 1993. május 31-ig küldhetik meg a területileg illetékes TÁKISZ-hoz (a fővárosi kerületi önkormányzatok a FÁKISZ-hoz). A TÁKISZ-ok az önkor-mányzatok által megküldött kérelmekhez – a rendelkezésre álló dokumentumok és helyi ismereteik alapján – rövid elemzést készítenek.

A TÁKISZ-ok 1993. június 30-ig továbbítják az önkormányzatok kérelmeit a Pénzügyminisztérium részére.

A Kormány 1993. augusztus 15-ig felülvizsgálja a kérelmeket és dönt a támogatásokról. A Pénzügyminisztérium a kormányrendelet kihirdetését követő 15. napon belül bocsátja rendelkezésre a támogatás összegét a települési önkormányzatok számára.

2. A helyi önkormányzat támogatást igényelhet a rendkívüli, váratlan események következtében felmerülő, az önkormányzatot sújtó természeti vagy más károk mérséklésére – figyelembe véve a biztosításból vagy egyéb módon megtérülő vagy megtéríthető károkat –, valamint az előre nem látható, az önkormányzat körültekintő gazdálkodása ellenére jelentkező többletköltségekkel járó kötelezettségek részbeni vagy teljes elismerésére. A támogatás odaítéléséről a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együtt dönt.

E kérelemhez mellékelni kell:

– az önkormányzat 1993. évi költségvetéséről szóló testületi előterjesztést és rendeletet;

– a káresemények bekövetkeztét, a többletkiadások kötelezettségét tanúsító bizonylatot (pl. kárbecslés, tanúsítvány, szakértői vélemény, költségvetés, számla, egyéb okirat);

– a képviselő-testületi előterjesztést és határozatot arról, hogy az önkormányzat saját erejéből – részben vagy egészében – nem tudja feloldani a vis maior helyzetét.

Amennyiben a helyi önkormányzat a kiegészítő támogatási kérelemben valótlan adatot szolgáltat, s ezt az Állami Számvevőszék utólagos ellenőrzése megállapítja, a kiegészítő támogatás teljes összegét vissza kell fizetnie az állami költségvetésbe.

Ha az önkormányzat visszafizetési kötelezettségének az Állami Számvevőszék vizsgálati jelentése országgyűlési elfogadását követő 30 napon belül nem tesz eleget, a Pénzügyminisztérium az érintett települési önkormányzatot megillető normatív állami hozzájárulást, ha pedig ez nem elégséges, az önkormányzatot megillető személyi jövedelemadónak az 50%-át, a visszafizetendő támogatás összegéig elvonja.

7. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez * 

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK 1993. ÉVI BEVÉTELEI

Millió forintban

NYITÓ-
ÁLLO-
FOLYÓ BEVÉTELEK TŐKE BEVÉTELEK HITEL-
KAPCSOLATOK


ÖSSZES
NYITÓ-
ÁLLO-
MÁNY
MEGNEVEZÉS MÁNY
Adójellegű
Nem adó jellegű Kv.
támoga-
Más
alaptól
Privati-
Egyéb
Álló-
eszköz
Érték-
Egyéb
Hitel-
felvétel
Hitel-
felvétel
BEVÉTEL +
BEVÉTEL
vállalk. lakosság kv. szerv önkorm. tás átvett zációból érték. papírból pénzint. alapból
Erdőfenntartási Alap 220 2.400 100 50 50 2.600 2.820
Földvédelmi Alap 150 150 150
Halászatfejlesztési Alap 1 86 86 87
Vadgazdálkodási Alap 20 35 35 55
Állattenyésztési Fejlesztési Alap 475 475 475
Mezőgazdasági Fejlesztési Alap 4.000 4.000 4.000
Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás 241 0 2.400 0 100 0 0 0 4.000 796 0 0 50 0 0 7.346 7.587
Idegenforgalmi Alap 100 300 20 500 200 1.120 1.120
Kereskedelemfejlesztési Alap 243 800 2.900 3.700 3.943
Befektetésösztönzési Alap 700 90 790 790
Vízügyi Alap 2.970 30 3.000 3.000
Felzárk. az európai felsőokt. Alap 2.041 1.000 1.000 250 2.250 4.291
Szakképzési Alap 81 1.800 1.800 1.881
Oktatás 2.122 1.800 0 0 0 0 1.000 1.000 0 0 0 0 250 0 0 4.050 6.172
Központi Ifjúsági Alap 6 10 100 1 117 117
Kulturális Alap 0 0
Kulturális szolgáltatás 0 0 0 6 10 0 100 0 0 1 0 0 0 0 0 117 117
MT TPB Kutatási Alap 0 0
Népjóléti M. Kutatási Alap 0 0
FM Kutatási Alap 0 0
MKM Kutatási Alap 0 0
OMMF Kutatási Alap 0 0
KFH Kutatási Alap 0 0
MTA Kutatási Alap 40 20 60 60
OTKA Kutatási Alap 2 2.440 2.440 2.442
Tudományos kutatás 2 0 0 0 40 0 2.440 20 0 0 0 0 0 0 0 2.500 2.502
Környezetvédelmi Alap 1.500 550 684 2.734 2.734
Műszaki Fejlesztési Alap 150 7.500 690 200 8.390 8.540
Piaci Intervenciós Alap 150 150 150
Foglalkoztatási Alap 1.144 1.500 12.000 13.500 14.644
Területfejlesztési Alap 6.000 400 6.400 6.400
Szolidaritási Alap 1.266 43.960 16.800 52.000 112.760 114.026
Rehabilitációs Alap 110 140 36 176 286
Menekültügyi Alap 8 4 10 4 10 1.000 1.028 1.036
Útalap 36 15.240 4.450 5.250 24.940 24.976
Világkiállítási Alap 80 13.700 500 5.000 8.700 27.900 27.980
Országos Játék Alap 1.200 100 20 1.320 1.320
Kisvállalkozói Garancia Alap 191 4.000 2.200 6.200 6.391
Gépjármű Fel. bizt. Kárrend. Alap 1.432 1.000 314 1.314 2.746
ÖSSZESEN 7.025 24.680 52.424 18.316 724 10 76.990 1.020 26.000 7.251 5.000 2.770 9.000 5.250 0 229.435 236.460

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK 1993. ÉVI KIADÁSAI

Millió forintban

FOLYÓ KIADÁSOK TŐKE KIADÁSOK HITELKAPCSOLATOK

ÖSSZES KI-


ZÁRÓ-ÁLLO-

KIADÁS +
ZÁRÓ-
MEGNEVEZÉS Áruk,
szol-
Pénz-
beli
Kamat- Támogatások Más
alapnak

Egyéb
Tárgyi
eszköz
Érték-
papír
Tőketranszfer Hitel-
törl.
Hitel-
törl.
ADÁS MÁNY ÁLLOMÁNY
gált. juttatás fizet. vállalk. lakosság kv. szerv önkorm. átadás beszerz. vásárl. vállalk. lakosság kv. szerv önkorm. pénzint. alapnak
Erdőfenntartási Alap 2.540 170 2.710 110 2.820
Földvédelmi Alap 150 150 150
Halászatfejlesztési Alap 86 86 1 87
Vadgazdálkodási Alap 40 40 15 55
Állattenyésztési Fejl. Alap 105 50 50 50 190 30 475 475
Mezőgazdasági Fejl. Alap 3.600 400 4.000 4.000
Mg. és erdőgazdálkodás 0 0 0 6.245 50 620 50 0 466 30 0 0 0 0 0 0 0 7.461 126 7.587
Idegenforgalmi Alap 200 94 32 184 70 250 40 60 190 1.120 1.120
Kereskedelemfejlesztési Alap 3.550 350 3.900 43 3.943
Befektetésösztönzési Alap 790 790 790
Vízügyi Alap 600 74 75 130 1.028 95 889 89 2.980 20 3.000
Felzárk. az európai felsőokt. Alap 2.000 2.000 2.291 4.291
Szakképzési Alap 250 995 600 1.845 36 1.881
Oktatás 0 0 0 0 0 2.250 995 0 600 0 0 0 0 0 0 0 0 3.845 2.327 6.172
Központi Ifjúsági Alap 5 3 60 24 10 9 6 117 117
Kulturális Alap 0 0
Kulturális szolgáltatás 5 3 0 0 60 24 10 0 9 6 0 0 0 0 0 0 0 117 0 117
MT TPB Kutatási Alap 0 0
Népjóléti M. Kutatási Alap 0 0
FM Kutatási Alap 0 0
MKM Kutatási Alap 0 0
OMMF Kutatási Alap 0 0
KFH Kutatási Alap 0 0
MTA Kutatási Alap 30 30 60 60
OTKA Kutatási Alap 76 5 1.479 50 390 2.000 442 2.442
Tudományos kutatás 0 0 0 76 5 1.509 0 0 80 0 0 0 0 390 0 0 0 2.060 442 2.502
Környezetvédelmi Alap 116 95 155 73 1.876 335 2.650 84 2.734
Műszaki Fejlesztési Alap 3.737 2.598 1.000 800 400 8.535 5 8.540
Ált. Piaci Intervenciós Alap 150 150 150
Foglalkoztatási Alap 13.000 13.000 1.644 14.644
Területfejlesztési Alap 50 2.500 2.350 4.900 1.500 6.400
Szolidaritási Alap 108.600 5.300 113.900 126 114.026
Rehabilitációs Alap 180 180 106 286
Letelepedési Alap 200 698 138 1.036 1.036
Útalap 10.990 11.350 500 1.600 24.440 536 24.976
Világkiállítási Alap 5.800 1.600 300 20.150 27.850 130 27.980
Országos Játék Alap 1.284 36 1.320 1.320
Kisvállalkozói Garancia Alap 215 3.000 3.215 3.176 6.391
Gépjármű Fel. bizt. Kárrend. Alap 1.720 161 1.881 865 2.746
ÖSSZESEN 6.005 3.923 74 16.306 108.863 13.353 1.263 1.155 26.460 20.186 3.000 6.454 40 12.630 3.929 1.689 0 225.330 11.130 236.460

8. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez

Humánszolgáltatást ellátó nem állami intézmények normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei

Normatív állami hozzájárulások jogcímei Mértéke (Ft/fő) Normatív hozzájárulás jogosultságának alapja
Szociális, egészségügyi intézmények
Szociális otthoni és intézeti ellátás 186.400 Szociális otthonokban, szakosított szociális intézetben ellátottak, illetve ápoltak, gondozottak száma
Idősek és fogyatékosok nappali intézményei 30.850 Idősek, fogyatékosok napközi otthonában, klubjában nyilvántartott tagok száma
Fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthoni és a szociális, gyógypedagógiai intézeti ellátás 275.000 Az igénybe vevő fiatalkorú ellátottak száma
Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti neveltek ellátása 213.900 Gyermek- és ifjúságvédelemben részesülő gondozottak száma
35 évesnél fiatalabb kábítószeresekkel foglalkozó terápiás intézeti ellátás 320 Ft/nap Ápolási nap
Oktatási–nevelési intézmények
Óvodai ellátás 27.500 Óvodai ellátásban részesülők száma
Nemzetiségi, etnikai óvodai ellátás 5.500 Kiegészítő hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátásban részesülők alapján
Általános iskolai oktatás 41.000 Általános iskolai tanuló, valamint esti, levelező dolgozó és 14–16 éves iskolarendszeren kívüli oktatásban részt vevők 1/3 része
Alapfokú művészeti oktatás 25.100 Alapfokú zenei és más művészeti oktatásban részesülők (ideértve a zeneiskolák kihelyezett tagozatát is)
Fogyatékos gyermekek oktatása 70.700 Önálló intézményben vagy tanulócsoportban oktatott fogyatékos gyermekek száma
Gimnáziumi és szakiskolai oktatás 62.500 Gimnáziumban és szakiskolában oktatott tanuló és az esti, levelező létszám 1/3 része
Szakközépiskolai oktatás 66.000 Szakközépiskolai tanuló és az esti, levelező létszám 1/3 része
Szakmunkásiskolai elméleti oktatás 42.100 Szakmunkásiskolában oktatott létszám
Szakmunkásiskolai tanműhelyi oktatás 40.600 Szakmunkásiskolai tanműhelyben oktatott tanulók száma
Nemzetiségi, etnikai vagy két tannyelvű oktatás 16.500 Kiegészítő hozzájárulás az alsó- és középfokú nemzetiségi, etnikai vagy két tannyelvű oktatásban részesülőknek
Diákotthoni ellátás 66.000 Általános iskolai, közép- és felsőfokú diákotthonban, externátusi ellátásban részesülők
Felsőoktatási nappali hallgatók oktatása 92.400 Egyetemen, főiskolán, hittudományi akadémián oktatottak száma

A felsőoktatási nappali hallgatók oktatásánál a mutatószámok meghatározása a II. 15-i és X. 15-i állapotnak megfelelő létszám alapján számított éves átlaglétszám alapulvételével történik. Amennyiben az intézmény ezen időpontokat követően kezdi meg működését, az átlaglétszám számításánál a belépés tényleges időpontját kell figyelembe venni.

A normatív állami támogatások igénybevételének módja – a felsőoktatási nappali hallgatók oktatása kivételével – megegyezik a 3. számú mellékletben foglaltakkal.

9. számú melléklet az 1992. évi LXXX. törvényhez * 

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE: 1993 PÓTKÖLTSÉGVETÉS

Millió forintban


BEVÉTELEK
1993. évi
módosított
előirányzat

KIADÁSOK
1993. évi
módosított
előirányzat
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK
BEFIZETÉSEI
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK
TÁMOGATÁSA
Társasági adó (pénzintézetek nélkül) 54.000 Termelési árkiegészítés és dotáció 15.970
Különleges helyzetek miatti befizetés 25.000 Reorganizációs program 4.000
Vám- és importbefizetések 82.000 Egyéb támogatás 1.500
Állami vagyon utáni részesedés 6.600 Együtt 21.470
Játékadó 5.500
Egyéb befizetések 16.541 Mezőgazdasági, élelmiszeripari exporttámogatás 25.000
Összesen 189.641 Agrárpiaci támogatás 9.000
Együtt 34.000
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK Összesen 55.000
Általános forgalmi adó 270.000 FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS 20.400
Fogyasztási adó 176.000 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
Összesen 446.000 Központi beruházások költségvetési fedezete 28.221
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI Jamburgi Gázvezeték Építési Alap 2.500
Személyi jövedelemadó 189.500 Magánerőből való lakásépítés támogatása 26.560
Adóbefizetések 8.900 Összesen 57.281
Illeték befizetések 8.500
Összesen 206.900 GARANCIA ÉS HOZZÁJÁRULÁS A TÁR-
SADALOMBIZTOSÍTÁSHOZ

8.800
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK-
TŐL SZÁRMAZÓ BEFIZETÉSEK

2.000
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS KÖZREMŰ-
KÖDÉSÉVEL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK
ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSE

NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLA-
500 Családi pótlék, várandóssági támogatás
Kompenzáció
Egyéb juttatások és térítések
106.490
6.500
13.450
TOKBÓL EREDŐ BEVÉTELEK 22.200 Összesen 126.440
PÉNZINTÉZETEK TÁRSASÁGI ADÓJA
ÉS OSZTALÉKA

6.000
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK
TÁMOGATÁSA
Minisztériumok, országos szervek 150.324
EGYÉB BEVÉTELEK 5.000 Védelem és egyéb fegyveres testületek 132.406
Társadalmi önszerveződések támogatása 2.330
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL Bérpolitikai keret 10.200
KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 61.412 Összesen 295.260
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE 939.653 ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK
262.098
TÁMOGATÁSA
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLA-
76.990
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE 939.653 TOKBÓL EREDŐ KIADÁSOK 29.440

KIADÁSOK FŐÖSSZEGE

1.152.970
Ebből: Világbanki törlesztés
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS
2.345
193.697
Ebből: Adósságtörlesztés 23.825
EGYÉB KIADÁSOK 2.500
EGYENLEG –213.317 ÁLTALÁNOS TARTALÉK 7.500
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI KIADÁSOK 8.094
Központi költségvetési szervek saját
bevételei

130.412
GARANCIAVÁLLALÁS 9.000
A törvény 2. számú melléklete szerinti bevételek 1.070.065 KIADÁSOK FŐÖSSZEGE 1.152.970
A törvény 1. számú melléklete szerinti kiadások 1.283.382
EGYENLEG –213.317 Központi költségvetési szervek saját
bevétellel fedezett kiadásai

130.412
EGYENLEG finanszírozási műveletek
nélkül

–187.147
A törvény 1. számú melléklete szerinti
kiadások

1.283.382