A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1994. évi CIV. törvény

a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-a alapján a Magyar Köztársaság 1995. évi központi költségvetéséről, valamint a végrehajtásához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1995. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSE

ELSŐ FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

1. § *  Az Országgyűlés az 1995. évi központi költségvetés

a) kiadási főösszegét a 2. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások nélkül 1 945 325,1 millió forintban,

b) bevételi főösszegét 1 789 297,8 millió forintban,

c) hiányát 156 027,3 millió forintban

állapítja meg.

2. § A központi költségvetés a fennálló bel- és külföldi adósságállományból a szerződések szerinti esedékességnek megfelelően 1995-ben,

a) a Magyar Nemzeti Bank javára 15 034,4 millió forint hiteltörlesztést köteles teljesíteni, illetőleg a belföldi hitelezőktől 125 923 millió forint értékben köteles egy évnél hosszabb lejáratú államkötvényeket visszavásárolni;

b) *  külföldi hitelezők javára 24 613,6 millió forint hiteltörlesztést köteles teljesíteni.

3. § (1) Az 1. § a) pontban megállapított kiadási főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. § b) pontban megállapított bevételi főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3) A 2. §-ban megállapított hiteltörlesztési és államkötvény-visszavásárlási kiadások részletezését az 1. számú melléklet XXXII. A költségvetés törlesztései fejezet tartalmazza.

4. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy

a) az 1. § c) pontban foglalt hiány fedezésére,

b) a 2. §-ban foglalt hiteltörlesztések és lejáró államkötvények által megtestesített költségvetési adósság megújítására

értékpapírokat bocsásson ki és hiteleket vegyen fel.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a költségvetési adósság lejárati szerkezetének javítása érdekében lejárat előtt állami értékpapírokat vásároljon vissza és hiteleket törlesszen, e műveletek finanszírozása érdekében állami értékpapírokat bocsásson ki és hiteleket vegyen fel.

(3) *  Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a Magyar Nemzeti Bank központi költségvetésnek nyújtott kamatmentes hiteléből eredő államadósság egy részét – a Magyar Nemzeti Bank külföldi pénznemben fennálló nettó tartozásainak árfolyamváltozás miatti veszteségére – a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1991. évi LX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 22. §-ában meghatározott mértékig és időpontig piaci kamatozású állami értékpapírrá alakítsa át. A Magyar Nemzeti Bank az ezen állami értékpapír után kapott kamatot azonnal adóelőlegként átutalja a központi költségvetésbe.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az állami forgóalap folyamatos likviditása érdekében – az (1) bekezdésben meghatározott mértéken felül – 1 évnél rövidebb lejáratú kincstárjegyet bocsásson ki.

(5) *  Az (1) bekezdés szerint kibocsátandó értékpapírokból a Magyar Nemzeti Bank – figyelembe véve az MNB tv. 19. § (3) bekezdésében, illetőleg a 22. § (1) bekezdésében foglaltakat – úgy vásároljon, hogy a tárcájában lévő, a költségvetésnek nyújtott hitelek és a költségvetés által kibocsátott, hiányt finanszírozó értékpapírok állománya – az 1994. december 31-i állományhoz képest – 48 milliárd forinttal növekedjen.

(6) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az állami forgóalap terhére előlegezze meg a gazdasági kamarák 1995. I. félévre esedékes tagdíjbevételét, amely előleget a gazdasági kamaráknak legkésőbb 1995. december 10-éig vissza kell téríteniük a központi költségvetés részére.

(7) A központi költségvetésnek az MNBtv. 82. §-ában meghatározott hiteleinek 1995-ben érvényes kamatlába 8,20 %.

MÁSODIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS MÁS ALRENDSZEREI EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL, ILLETŐLEG FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A központi költségvetés tartalék-előirányzatai

Általános tartalék

5. § A központi költségvetés 3. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásaiból az általános tartalék 19 100 millió forint.

Céltartalék

6. § (1) A központi költségvetés és a helyi önkormányzatok intézményei közalkalmazottainak, valamint a 33. § (5) bekezdésében megjelölt nem állami intézmények munkavállalóinak központi bérpolitikai kerete 16 400 millió forint.

(2) Az előirányzat lebontására, fejezetekre, címekre, alcímekre és helyi önkormányzatokra – a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium és a Munkaügyi Minisztérium által együttesen kiadott Útmutató szerint végzett felmérés alapján – a pénzügyminiszter kap felhatalmazást.

(3) Az „A” fizetési osztály első fizetési fokozat (a továbbiakban: A1) 8500 forint/hó/fő mértékével összefüggésben felmerülő többletkiadások megállapításánál a következőket kell figyelembevenni:

a) az 1994. december 31-én és 1995. január 1-jén is közalkalmazotti jogviszonyban állókat, ide nem értve a távollévők helyettesítésére foglalkoztatott közalkalmazottakat;

b) az a) pont alatti közalkalmazottak 1994. december 31-i illetménye és az 1995. január 1-jétől megemelt A1 (8500 forint/hó/fő) alapján a fizetési fokozatnak megfelelően számított, kötelezően járó illetmény különbözetének 11-szeresét;

c) az a) pont alatti közalkalmazottak 1994. december 31-i megállapított pótlékai és a b) pont szerint 1995. január 1-jétől az alsó határ figyelembevételével számított kötelező pótlékok különbözetének 11-szeresét;

d) az egyéni besorolásoknál a várakozási időnek a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1993. évi C. törvénnyel módosított 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtási rendeleteiben kötelezően előírt csökkentését.

(4) Támogatás nem igényelhető:

– azon költségvetési szervek részére, amelyek működésükhöz nem részesülnek költségvetési támogatásban,

– a központi költségvetési szerv azon munkavállalója után, akinek foglalkoztatása nem költségvetési támogatásból történik.

(5) *  A központi költségvetési szerveknél végrehajtandó létszámcsökkentés többletkiadásaira szolgáló előirányzat 3325,8 millió forint. Az előirányzat fejezetekre, címekre, alcímekre történő átcsoportosítására a pénzügyminiszter kap felhatalmazást. Az előirányzatból 1025,8 millió forint a felsőoktatásban, 300,0 millió forint a Magyar Televíziónál végrehajtott létszámcsökkentés többletkiadásaira használható fel.

7. § Az energiaáremelés lakossági és intézményi részleges kompenzációjára 9000 millió forint az előirányzat.

Rendkívüli kiadások és bevételek

8. § (1) A központi költségvetés 3. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásai közül rendkívüli kiadás:

a) a pénzbeli kárpótlás (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 2. alcím);

b) a büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 5. alcím);

c) a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. alaptőke-juttatása (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 10. alcím);

d) „NATO Békepartnerségi” program kiadásai (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 11. alcím);

e) az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos kiadások (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 18. cím 1. alcím);

f) a Honfoglalás 1100 éves évfordulója megünneplése előkészítésének kiadásai (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 18. cím 2. alcím);

g) a felújítás előirányzatai valamennyi fejezet valamennyi költségvetési címénél;

h) a kormányzati beruházások előirányzatai valamennyi fejezet valamennyi költségvetési címénél;

i) a fejezeti kezelésű speciális támogatások előirányzat-csoport előirányzatai valamennyi fejezet valamennyi költségvetési címénél, a fejezeti kezelésű előirányzatok ágazati, szakmai célfeladatai, címzett és céltámogatásai, továbbá az alapítványok támogatása (I. Köztársasági Elnökség fejezet 2. cím 2. alcím 1. előirányzat-csoport; III. Alkotmánybíróság fejezet 2. cím 1. alcím; VII. Miniszterelnökség fejezet 25. cím 2. alcím 1–3., 7–8., 15., 31., 33., 44. előirányzat-csoport; VIII. Belügyminisztérium fejezet 22. cím 2–5. alcím; 24. cím 5. alcím 5. előirányzat-csoport; IX. Honvédelmi Minisztérium fejezet 10. cím 6–7. alcím; XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 2–3. és 9. alcím; XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 1., 8–9., 11–14. előirányzat-csoport; XV. Földművelésügyi Minisztérium fejezet 12. cím 2. alcím; XVI. Munkaügyi Minisztérium fejezet 13. cím 3. alcím; XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 2., 4., 7. alcím; XIX. Ipari és Kereskedelmi Minisztérium fejezet 23. cím 2. alcím; XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 2. alcím 7., 9–12., 17–18., 21–23. előirányzat-csoport; XXI. Magyar Tudományos Akadémia fejezet 10. cím 2. alcím; XXVI. Központi Statisztikai Hivatal fejezet 7. cím 2. alcím).

(2) A központi költségvetés 3. § (2) bekezdésében jóváhagyott bevételei közül rendkívüli bevétel:

a) a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet költségvetési befizetéseinek előirányzatai (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 12. cím 2–3. alcím);

b) a központi költségvetési szervektől származó befizetések (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 1. alcím);

c) a helyi önkormányzatok befizetései (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 2. alcím);

d) az állami vagyon felett tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkező szervezettől származó privatizációs bevételek (XXXI. Belföldi államadósság fejezet 4. cím).

Az állam vagyonával és a kormányzati beruházásokkal kapcsolatos rendelkezések

9. § (1) Az állami vagyon felett tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkező szervezethez tartozó kereskedelmi bankokban és más pénzintézetekben az állami részesedést, valamint a részben vagy egészben, illetőleg tartósan vagy ideiglenesen állami tulajdonban lévő állami vagyont megtestesítő részvények után az 1995. évben kifizetésre kerülő osztalék és állami vagyon más hozadéka a központi költségvetés bevételét képezi.

(2) *  Az állami vagyon felett tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet a hozzá tartozó állami vagyon privatizációjából legalább 150 000 millió forintot köteles befizetni a költségvetésbe.

(3) A részben vagy teljesen tartósan állami tulajdonban maradó gazdálkodó szervekről szóló 126/1992. (VIII. 28.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében felsorolt gazdálkodó szervezetek privatizációjából származó bevételeknek a központi költségvetésbe való befizetéséről a tevékenység ellátásáért felelős miniszter köteles gondoskodni.

(4) Az állami vagyon felett tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet által működtetett állami vagyon privatizációjával összefüggő közvetlen és közvetett kiadások, továbbá a jótállással, szavatossággal, kezességvállalással kapcsolatos kiadások fedezete a vagyon privatizációjából származó, a központi költségvetésbe a (2) bekezdésben foglaltak alapján befizetett összegen felül 22 501,2 millió forint bevétel. Ebből a privatizációval összefüggő közvetlen és közvetett kiadások előirányzata 13 000 millió forint, a jótállással, szavatossággal, kezességvállalással kapcsolatos kiadások előirányzata 8000 millió forint, valamint a működési költségvetés előirányzata 1501,2 millió forint.

10. § (1) A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésében lévő állami vagyon értékesítéséből, átmeneti vagy tartós hasznosításából származó bevétel – ha törvény másként nem rendelkezik – a központi költségvetés bevételét képezi.

(2) A szovjet csapatkivonás révén felszabadult ingatlanok hasznosítása esetén a ráfordításokkal csökkentett (nettó) bevétel fele-fele részben az illetékes települési önkormányzatot – ezen belül Budapesten 50–50 %-ban a fővárosi, illetve a kerületi önkormányzatot – és a központi költségvetést illeti meg.

(3) A (2) bekezdésben említett ráfordításnak az őrzés-védelemmel, az állagmegóvással, a kártalanítással, az értéknövelő beruházásokkal, környezetvédelmi károk elhárításával, tűzszerészeti mentesítéssel, valamint az értékesítéssel kapcsolatos költségeket kell tekinteni.

11. § A központi költségvetési szerv a javára, az elkülönített állami pénzalap kezelője az alap javára felajánlott ingó és ingatlan vagyont – ha az annak működtetésével járó kötelezettségeket teljesíteni tudja – 10 millió forint értékhatárig saját hatáskörben, 50 millió forint értékhatárig a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyével, 50 millió forint értékhatár felett a pénzügyminiszter engedélyével fogadhatja el.

12. § (1) A központi költségvetési szerv a használatában, illetve a kezelésében lévő és a feladatai ellátásához feleslegessé váló ingatlanokat – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – hivatalos értékbecsléssel megállapított egyedi

a) 100 millió forint értékesítési, három évnél nem hosszabb bérbeadás esetén 20 millió forint, három évet meghaladó bérbeadás esetén 5 millió forint éves bérletidíj-értékhatárig a pénzügyminiszter hozzájárulásával a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyével;

b) három évnél nem hosszabb bérbeadás esetén 20 millió forint, három évet meghaladó bérbeadás esetén 5 millió forint éves bérletidíj-értékhatár felett a fejezetért felelős szerv vezetőjének kezdeményezésére a pénzügyminiszter;

c) 100 millió forint értékesítési bevételi értékhatár felett a Kormány engedélyével – műemlék esetében a műemlékvédelmi hatóság hozzájárulása mellett –

értékesítheti, cserélheti el, illetve adhatja bérbe.

(2) A 10 millió forint értékhatárt meghaladó értékesítésnél és az 5 millió forint éves bérletidíj-értékhatárt meghaladó bérbeadásnál nyilvános versenytárgyalást kell lefolytatni.

(3) A központi költségvetési szerv kezelésében, használatában lévő kincstári ingatlan vagyon értékesítéséből származó bevételből mindenekelőtt a központi költségvetéssel és a társadalombiztosítási alapokkal szembeni tartozásokat kell kiegyenlíteni. A fennmaradó összeg legalább 50%-át – ha törvény másként nem rendelkezik – a központi költségvetésbe kell befizetni. A költségvetési befizetés előírásáról, konkrét mértékéről az engedélyező rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt esetben – a (3) bekezdésben előírt befizetés teljesítése után – a bevétel intézménynél visszamaradó hányada a központi költségvetési szervek építési beruházására, ingatlanvásárlására, felújítására és rekonstrukciójára fordítható.

(5) Az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt esetben, továbbá az a)b) pontokba tartozó hasznosításra vonatkozó javaslat Kormány elé terjesztése esetén a bevétel felhasználásáról a Kormány dönt. A Kormány a (3) és (4) bekezdésben foglalt rendelkezéstől eltérően jogosult a befizetési kötelezettség mértékéről és az adott fejezeten belül előirányzat-csoportokra, kiemelt előirányzatokra történő felhasználásáról intézkedni, ennek megfelelően azokat módosítani.

(6) Ingatlancsere esetén a (3) bekezdésben foglalt befizetési kötelezettség alapja a megállapodás szerinti értékkülönbözet.

(7) A központi költségvetési szerv a használatában, illetve a kezelésében lévő és a feladatai ellátásához feleslegessé váló gépeket, felszereléseket, járműveket 3 millió forint egyedi könyv szerinti bruttó értékhatárig saját hatáskörben, 3 millió forint felett a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyével nyilvános versenytárgyalás útján értékesítheti.

(8) * 

13. § (1) Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások az 1995. évben a következők:

a) MH Központi Honvédkórház (IX. Honvédelmi Minisztérium fejezet 10. cím 1. alcím 7. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

b) Kecskeméti repülőtér (IX. Honvédelmi Minisztérium fejezet 10. cím 1. alcím 7. előirányzat-csoport 2. kiemelt előirányzat);

c) Budapest-Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítése (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 7. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

d) *  Záhonyi Tisza-híd rekonstrukciója (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet, 13. cím, 2. alcím, 7. előirányzat-csoport, 2 kiemelt előirányzat;

e) *  Fővárosi Önkormányzat Lágymányosi Duna-híd beruházása (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 17. cím 1. alcím 7. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

f) *  Hungária krt. rekonstrukciója, 1-es villamos pályájának meghosszabbítása (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 17. cím 1. alcím 7. előirányzat-csoport 2. kiemelt előirányzat).

(2) Kormányzati beruházási célprogramok az 1995. évben a következők:

a) Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése (VII. Miniszterelnökség fejezet 25. cím 1. alcím 6. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

b) Kormányzati távközlési célprogram (VII. Miniszterelnökség fejezet 25. cím 1. alcím 6. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzat);

c) Postai épületrekonstrukció (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

d) Kiemelt városok szennyvízkezelése (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 2. kiemelt előirányzat);

e) Vízkárelhárítás (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzat);

f) Regionális víziközmű-hálózat fejlesztése (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 4. kiemelt előirányzat);

g) Vízminőség-védelem (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 5. kiemelt előirányzat);

h) Légi közlekedés (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 6. kiemelt előirányzat);

i) Kombinált fuvarozás (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 7. kiemelt előirányzat);

j) Vasúthálózat fejlesztése (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 8. kiemelt előirányzat);

k) VOLÁN autóbusz-rekonstrukció (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 10. kiemelt előirányzat);

l) Nagymaros-visegrádi térség komplex tájrehabilitációja (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 11. kiemelt előirányzat);

m) Vasútegészségügy (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet 13. cím 2. alcím 5. előirányzat-csoport 19. kiemelt előirányzat);

n) Erdőszerkezet-átalakítás, fásítás (XV. Földművelésügyi Minisztérium 12. cím 3. alcím 1. előirányzat-csoport);

o) PHARE program keretében határátkelők építése (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 6. cím 6. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

p) Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 17. cím 1. alcím 6. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

q) Folyamatban lévő beruházások (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 6. cím 6. előirányzat-csoport 2. kiemelt előirányzat);

r) Kormányzati beruházások évközi, rendkívüli célfeladatai (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 17. cím 6. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzat);

s) Orosz laktanya-fejlesztési programok (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 2. cím 6. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat és az 5. cím 6. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

t) Lágymányosi egyetemek fejlesztése (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 1. alcím 6. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

u) Kollégium- és ingatlanfejlesztési programok (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 1. alcím 6. előirányzat-csoport 2. kiemelt előirányzat);

v) Területfejlesztési feladatok (XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 2. alcím 3. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzat);

w) Céltámogatási kiegészítő keret (XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 2. alcím 3. előirányzat-csoport 2. kiemelt előirányzat);

x) Budai vár kormányzati negyed beruházási célprogram (XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 2. alcím 3. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzat).

(3)–(4) * 

A központi költségvetési szervek befizetési kötelezettsége

14. § (1) A központi költségvetési szerv vállalkozási tevékenységéből származó – a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön jogszabályokban foglaltak szerint megállapított – eredményének 18%-át az 1995. évi eredmény-elszámolás során köteles a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti befizetést teljesíteni a vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része után, amelyet a központi költségvetési szerv a tárgyévben vagy az azt követő évben jogszabályban, illetőleg az alapító okiratban meghatározott alaptevékenysége ellátásához használ fel.

15. § (1) A központi költségvetési szervek 1995. évi pénzmaradványának elszámolása során

a) *  a (2) bekezdés szerinti bevételek eredeti előirányzatot meghaladó többletének 50%-a; * 

b) a normatív támogatások jogosultságot meghaladó többlete; az elmaradt, nem teljesített feladatok, a céljelleggel megállapított előirányzatok – következő évre áthúzódó kötelezettséggel nem terhelt – külön jogszabályban foglaltak szerint megállapított pénzmaradványa

a központi költségvetést illeti meg.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt bevételnek minősül:

a) az intézményi ellátási díj;

b) az alkalmazottak térítése;

c) az állami (hatósági, engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési) feladatok díjbevétele;

d) az illetékjellegű bevételek.

(3) A központi költségvetési szerv pénzmaradványát a fejezetért felelős szerv vezetője, a fejezet összesített pénzmaradványát a pénzügyminiszter vizsgálja felül és hagyja jóvá.

(4) *  Az alaptevékenység körében végzett földhivatali szolgáltatásokért – beleértve a soron kívüli eljárásokat és különszolgáltatásokat is – fizetett díjak miatti többletbevétel mentes az (1) bekezdés a) pontjában foglalt befizetési kötelezettség alól.

(5) *  A földhivataloknál a (4) bekezdés szerint keletkezett többlet felhasználásához a felügyeletet ellátó miniszter előzetes hozzájárulása szükséges.

16. § (1) A központi költségvetési szerveket – kivéve a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Távirati Irodát – a (2) bekezdésben felsorolt jogcímeken 1995. évben ténylegesen befolyó bevételeik után 13%-os befizetési kötelezettség terheli, ha törvény másként nem rendelkezik. A légi forgalommal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségekre tekintettel a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság befizetési kötelezettsége 300 millió forint.

(2) Az (1) bekezdésben előírt befizetési kötelezettség alapjául szolgáló – a költségvetési szerv tevékenységével és az általa kezelt kincstári vagyon hasznosításával összefüggő – bevételek a következők:

a) *  az állami feladatok ellátása során létrehozott áru és készlet értékesítése, a tankönyvek, jegyzetek, valamint az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, mezőgazdasági termékek (METJ) kivételével;

b) *  az alaptevékenység körében végzett szolgáltatások ellenértéke, kivéve a felsőoktatási, a közgyűjteményi, a közművelődési intézmények, valamint a kutatóintézetek e körben végzett szolgáltatásai, továbbá költségvetési szerveknek nyújtott, nyereség nélkül továbbszámlázott közbeszerzési tevékenysége bevételét;

c) helyiségek, eszközök tartós és eseti bérbeadásának díja;

d) lízingdíj-bevétel;

e) szellemi és anyagi infrastruktúra magáncélú igénybevételének térítése;

f) elhasználódott, feleslegessé vált készletek értékesítése;

g) vállalkozási bevételek: áruértékesítés, szolgáltatás;

h) kamatbevételek;

i) pénzügyi befektetések árfolyamnyeresége, hozama;

j) egyéb bevételek.

(3) A befizetési kötelezettséget a tárgynegyedévet követő hó 20. napjáig a fejezet bevételi számlájára kell teljesíteni.

(4) *  A (2) bekezdésben megjelölt bevételek eredeti előirányzatot meghaladó – kiadásokkal csökkentett – többletének 50%-a a központi költségvetést illeti meg, mely kötelezettséget az 1995. évi pénzmaradvány elszámolását követően kell teljesíteni.

(5) *  Az állami felsőoktatási intézmények hallgatói által fizetett tandíj a felsőoktatási intézményeket illeti meg, kivéve az első alapképzésben, valamint a nappali tagozatos szakirányú továbbképzésben, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók által kormányrendelet szerint fizetett tandíjat.

Egyes pénzbeli juttatások folyósítása

17. § (1) A felsőoktatási intézményekben a magyar állampolgárságú és – nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső – külföldi állampolgárságú, első alapképzésben, illetőleg szakirányú továbbképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatók pénzbeli juttatásának normatívája 65 000 forint/fő/év.

(2) Az egyetemi doktori képzésben nappali tagozaton résztvevők pénzbeli juttatásának normatívája 216 000 forint/fő/év.

HARMADIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS TÖBBI ALRENDSZERÉNEK KAPCSOLATA

A) A helyi önkormányzatok és a központi költségvetés kapcsolatrendszere

Állami hozzájárulás és támogatás

18. § (1) Az Országgyűlés a helyi önkormányzat költségvetéséhez a közvetlenül és kötöttség nélkül felhasználható normatív állami hozzájárulások jogcímeit és fajlagos összegeit a 3. számú mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.

(2) A normatív állami hozzájárulásnak az önkormányzatok adatszolgáltatása szerinti feladatmutatók, mutatószámok alapján készített önkormányzatonkénti és hozzájárulásonkénti részletezését a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben teszi közzé e törvény hatálybalépését követő 15 napon belül. * 

(3) Az előző évek bérpolitikai intézkedéseinek – 1. számú melléklet VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 1. alcím 28. kiemelt előirányzat szerinti – 1994. évi feladatátadásokkal korrigált 1995. évi előirányzatait is önkormányzatonként a (2) bekezdésben megjelölt rendeletben kell közzétenni.

(4) Az 1994. évi normatív állami hozzájárulások elszámolása alapján a központi költségvetésbe visszatérülő, a tervezettet meghaladó bevétel az általános tartalék 5. §-ban megállapított összegét növeli, a központi költségvetést terhelő pótlólagos hozzájárulás az általános tartalékot terheli.

19. § (1) Az Országgyűlés felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást állapít meg:

a) az önálló színházat (kőszínházat, szabadtéri színpadot, bábszínházat) fenntartó helyi önkormányzat részére a 4. számú mellékletben foglalt részletezés szerint;

b) központosított előirányzatként az 5. számú mellékletben felsorolt, a helyi önkormányzatok által ellátandó feladatokra, továbbá a helyi kisebbségi önkormányzatok *  működésére;

c) a helyi önkormányzatok kiemelt fontosságú beruházási feladataira, külön törvényben szabályozott címzett és céltámogatás formájában;

d) a tűz elleni védekezésről és a tűzoltóságról szóló – 1991. évi XX. törvénnyel módosított – 1973. évi 13. törvényerejű rendelet 5. § (4) bekezdése és e törvény alapján a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzat részére 1995. július 1-jétől, időarányosan a 10. számú mellékletben foglalt részletezés szerint.

(2) E törvény a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 8. § (2) és (3) bekezdése alapján az 1995-ben támogatható célok körét a következők szerint állapítja meg és rangsorolja:

a) községek egészséges ivóvízellátásának megvalósítása (közkifolyós ivóvíz-ellátás, ivóvízbázis-fejlesztés, ivóvízhálózat-építés, ivóvíz-kezelési eljárások);

b) életveszélyessé vált általános iskolai tanterem kiváltása;

c) a sérülékeny vízbázisok területén lévő – a 36/1993. (V. 28.) OGY határozat mellékletében felsorolt – 2000 fő és annál nagyobb állandó népességszámú településeken szennyvíztisztító telep és települési folyékony hulladék (tengelyen szállított szennyvíz) tisztítótelep építése;

d) működő egészségügyi intézmények gép-műszer beszerzése.

(3) A felsorolásban nem szereplő célokra a helyi önkormányzatok által 1995. évre benyújtott igénybejelentések érvényüket veszítik.

(4) Azon műszakilag összetartozó – de külön igénybejelentésben szereplő – beruházásoknál, amelyek a támogatási célok 1994. és 1995. évi szűkítése következtében nem helyezhetők üzembe amiatt, hogy az 1993. évben, illetőleg az 1995. évben csak a szennyvízcsatorna vagy csak a szennyvíztisztító telep, valamint települési folyékony hulladék (tengelyen szállított szennyvíz) tisztítótelep építése került, illetve kerül a támogatott körbe, az 1996. évi céltámogatási feltételek közül az állandó népességszámra vonatkozó korlátozástól el kell tekinteni. Ezen igények kielégítését az 1996. évben első helyre kell sorolni.

(5) A helyi önkormányzatok központi támogatás szempontjából 1995. évben kezdődő új címzett támogatásait külön törvény tartalmazza.

(6) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a Belügyminisztérium és a 10. számú mellékletben felsorolt helyi önkormányzatok között a hivatásos önkormányzati tűzoltósággal kapcsolatos feladat, hatáskör és állami támogatás módosulásával összhangban a személyi, tárgyi és költségvetési jellegű átadás-átvételt, eljárást rendeletben szabályozza, beleértve a beruházások állami támogatását és a működési területen kívüli kivonulások költségtérítését is. *  A hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok tagjait megilletik mindazok a járandóságok és juttatások, amelyeket a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. törvényerejű rendelet előír. A hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságokat fenntartó helyi önkormányzatoknak kell az átadás-átvételt követően gondoskodniuk az illetményekről és a pénzbeni juttatásokról.

(7) * 

(8) *  A helyi önkormányzat normatív állami hozzájárulásainak, valamint a 18. § (3) bekezdésében szereplő hozzájárulásoknak lemondással felszabaduló összege a 20. §-ban meghatározott előirányzatot növeli.

(9) A 18. § (3) bekezdésében szereplő hozzájárulásokról az államháztartás alrendszereinek tervezési, beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségeiről, valamint a központi költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 139/1993. (X. 12.) Korm. rendelet 23. § (2) bekezdése szerint mondhat le az önkormányzat.

20. § A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 87. § (1) bekezdése alapján önállósága és működőképessége érdekében a vis maior helyzetbe került helyi önkormányzat, az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő forráshiányos helyi önkormányzat, valamint a saját hibájából tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzat külön – törvény szerint – kiegészítő támogatást igényelhet az 6. számú mellékletben foglalt feltételek szerint.

21. § (1) Ha az önkormányzat a konkrét feladatmutatókhoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulást az őt ténylegesen megilletőnél 5%-kal vagy azt meghaladó mértékben vette igénybe, köteles a túllépés teljes összege után, a külön jogszabályban megjelölt határidőre kamatot fizetni. A túllépés kiszámításánál a 3. számú melléklet 5., 7–24. pontjaiban szereplő, konkrét mutatószámokhoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulások, valamint a 18. § (3) bekezdés szerinti hozzájárulások együttes összegét kell alapul venni.

(2) A központi költségvetés a külön jogszabályban megjelölt határidőre köteles kamatot fizetni az önkormányzatnak, ha az általa időarányosan folyósított normatív állami hozzájárulás legalább 5%-kal kevesebb az önkormányzatot megillető összegnél.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak szerint fizetendő kamat mértéke 500 ezer forintot meg nem haladó eltérés esetén a költségvetési évben érvényes éves átlagos jegybanki alapkamat, egyébként annak kétszerese.

(4) Az a helyi önkormányzat, amely visszafizetési kötelezettségének, illetőleg kamatfizetési kötelezettségének a külön jogszabályban meghatározott határidőre nem tesz eleget, további – az éves átlagos jegybanki alapkamat kétszeres mértékének megfelelő – kamatot köteles fizetni mindaddig a napig, amíg fizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

(5) Ha az önkormányzat a 19. § (1) bekezdésében szereplő támogatást nem a megjelölt feladatra használja fel, illetve a törvényben rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vesz igénybe, vagy a 20. §-ban meghatározott támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, év közben, de legkésőbb a külön jogszabályban megjelölt határidőre köteles a támogatást visszatéríteni és a (3)–(4) bekezdésben meghatározott mértékű kamatot fizetni a központi költségvetés javára.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben meghatározott kamatok a központi költségvetés XVII. Pénzügyminisztérium fejezetének Vegyes kiadását (23. cím 1. alcím), illetve Vegyes bevételét (29. cím 1. alcím) növelik.

(7) Ha a helyi önkormányzat az Áht. 72. és 80. §-aiban előírt, az éves költségvetésről, az éves beszámolóról és a pénzforgalomról szóló információt határidőre nem szolgáltatja, a Pénzügyminisztérium a határidőt követő hónaptól az információ szolgáltatásáig a normatív állami hozzájárulás folyósítását felfüggeszti. Az így elmaradó állami hozzájárulás az információ szolgáltatását követően az év hátralévő részében havonta egyenlő részletben illeti meg az önkormányzatot. Ebben az esetben az önkormányzatot a (3) bekezdés szerinti kamat nem illeti meg.

Átengedett, megosztott bevételek

22. § (1) A helyi önkormányzatokat együttesen az állandó lakosok által az 1993. évre bevallott – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által településenként kimutatott – személyi jövedelemadó 35%-a illeti meg, 87 070 millió forint összegben.

(2) A személyi jövedelemadó (1) bekezdés szerinti összegét növeli a személyi jövedelemadó kiegészítésre 1994-ben felhasznált állami támogatással azonos, 6561 millió forint összeg.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti személyi jövedelemadót a következők szerint kapják meg a helyi önkormányzatok:

a) A munkanélküliek jövedelempótló támogatásának 50%-a fedezetére 11 milliárd forint illeti meg a települési önkormányzatokat a hat hónapnál régebben munkanélküli járadékban, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülők 1994. július 20-ai együttes száma alapján.

b) A megyei önkormányzatokat a megye 1993. január 1-jei állandó lakosai után 80 Ft/fő illeti meg, 687 millió forint összegben.

c) Az e) pont szerinti kiegészítésre a (2) bekezdésben szereplő összegen felül 1249 millió forint személyi jövedelemadót kell fordítani.

d) A települési önkormányzatokat az (1) bekezdés szerinti személyi jövedelemadóból az a)c) pontokban foglaltakkal azonos arányban csökkentett összeg illeti meg.

e) Azoknál az önkormányzatoknál, amelyeknél a d) pont szerinti személyi jövedelemadó-bevétel egy főre jutó összege – az 1993. január 1-jei állandó népességet számítva – nem éri el községek esetében a 4828 forintot, városok esetében a 6623 forintot, a bevétel e szintig – az f) pontban meghatározott korlát figyelembevételével – kiegészül. Az önkormányzatok státusát az 1994. évi általános önkormányzati választás napján meglévővel azonosan kell alapul venni. A szétvált önkormányzatoknál az előirányzatokat az érintettek megállapodása alapján kell megosztani.

f) Az e) pont szerinti személyi jövedelemadó-kiegészítés összege a városoknál nem haladhatja meg:

fa) a 25 millió forintot, ha az e) pontban megjelölt lakosságszám 10 000 főnél nem több,

fb) a 40 millió forintot, ha az e) pontban megjelölt lakosságszám 10 001 és 35 000 fő között van.

(4) A személyi jövedelemadó összege – a kiegészítéssel együtt – a (3) bekezdés f) pontjában sem lehet kevesebb lakosonként 4828 Ft-nál.

(5) A (3)–(4) bekezdés szerinti személyi jövedelemadó önkormányzatonkénti és jogcímenkénti részletezését a 18. § (2) bekezdésének megfelelően kell közzétenni.

23. § A települési önkormányzatot az általa a belföldi gépjárművek után beszedett adó 50%-a illeti meg.

24. § Az önkormányzatok megalakulásakor az alapítói jog gyakorlása tekintetében tanácsi vállalat – állami vagyon felett tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkező szervezet által történő – értékesítéséből származó bevétel 50%-a az alapítói jogot gyakorló helyi önkormányzatot illeti meg.

25. § A települési önkormányzat területén kiszabott és abból befolyt környezetvédelmi bírság összegének 30%-a a területileg illetékes önkormányzatot illeti meg.

Az önkormányzatok által beszedett illetékek szabályozása

26. § (1) A megyei illetékhivatalok, valamint a Fővárosi Illetékhivatal által 1995. január 1-jétől beszedett illeték 50%-a a központi költségvetést, 50%-a pedig – a (3)–(5) bekezdésben meghatározottak szerint – az önkormányzatokat illeti meg.

(2) Az illetékhivatal az illetékbevételnek az (1) bekezdés szerint a központi költségvetést megillető hányadát minden hónap 20. napjáig az állami forgóalap kijelölt számlájára köteles átutalni.

(3) A megyei illetékhivatalok által beszedett illetékből – az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény illetékességi szabályai alapján – az illetékhivatal székhelye szerinti város, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város illetékességi területére tartozó ügyekből befolyt és a (2) bekezdés szerint csökkentett összeg a megyeszékhely város – Pest megyében Cegléd város –, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város önkormányzatát illeti meg.

(4) A Fővárosi Illetékhivatal által beszedett és a (2) bekezdés szerint csökkentett illeték a Fővárosi Önkormányzatot illeti meg.

(5) A megyei illetékhivatal által beszedett illetéknek a (2) és (3) bekezdésben meghatározott bevétellel, továbbá a (6) bekezdésben foglalt költségekkel – beleértve az érdekeltségi célú kifizetéseket is – (a továbbiakban e § alkalmazásában: költségek) csökkentett összegéből

a) 30% közvetlenül a területileg érintett megyei önkormányzatot;

b) 70% fele egyenlő összegben, fele lakosság arányosan a megyei önkormányzatokat

illeti meg.

(6) A megyei önkormányzat, illetve a nem megyeszékhely megyei jogú város az illetékhivatalt fenntartó önkormányzattal megállapodik a megye – ide értve a nem megyeszékhely megyei jogú város – területén beszedett illetékkel kapcsolatban felmerült költségek viseléséről. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek körét és mértékét, az elszámolás ellenőrzésének módját.

(7) A megyeszékhely város és Pest megyében Cegléd város az illetékhivatalok működtetéséhez szükséges – megállapodásnak megfelelő – költségek egytizenketted részét a beszedett illetékből havonta visszatartja. A visszatartott összeget az illetékhivatalt fenntartó városi önkormányzatnál illetékbevételként kell elszámolni.

(8) A megyei illetékhivatal minden hónap 20. napjáig a megyei önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára utalja át az általa ezen időpontig beszedett illetékbevételből az (5) bekezdés a) pontjában megjelölt összeget.

(9) A megyei illetékhivatal minden hónap 20. napjáig a nem megyeszékhely megyei jogú város önkormányzata költségvetési elszámolási számlájára utalja át az általa beszedett illetékbevételből a (3) bekezdésben megjelölt és a (6) bekezdésben foglalt költségekkel csökkentett összeget.

(10) Az (5) bekezdés b) pontjában megjelölt bevételt a (8) bekezdésben foglaltakkal egy időben a megyei önkormányzat számlavezető pénzintézete számlája javára kell átutalni. Az így befolyt, országos szinten összesített bevétel egytizenkilenced részét kell átutalni a tárgyhónap 25. napjáig valamennyi megyei önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára.

A fővárosi önkormányzatok bevételei

27. § A fővárosi önkormányzatot megillető bevételeknek a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztására és átutalására a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 64. §, valamint 64/A–64/C. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni.

A helyi önkormányzatok költségvetési befizetési kötelezettsége és aladósodásának korlátozása * 

28. § (1) A helyi önkormányzat és költségvetési szerve a vállalkozási tevékenységből származó – a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön jogszabályokban foglaltak szerint megállapított – eredményének 18%-át köteles az 1995. évi eredmény-elszámolás során a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti befizetést teljesíteni a vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része után, amelyet a helyi önkormányzat és költségvetési szerve a tárgyévben vagy az azt követő évben jogszabályban, illetőleg az alapító okiratban meghatározott alaptevékenysége ellátásához használ fel.

28/A. § *  (1) A helyi önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvételének és járulékainak, valamint kötvénykibocsátásának, garancia- és kezességvállalásának, lízingjének) felső határa a korrigált saját folyó bevétel.

(2) A korrigált saját folyó bevétel: a rövid lejáratú kötelezettségek (tőke- és kamattörlesztés, lízingdíj) adott évre eső részével csökkentett saját folyó bevétel éves előirányzatának 70%-a.

(3) A likvid-hitel nem esik az (1)–(2) bekezdés szerinti korlátozás alá.

(4) Saját folyó bevétel: a helyi adók, a helyi önkormányzat illetékbevétele, a kamatbevétel, a környezetvédelmi bírság, valamint az önkormányzat egyéb sajátos bevételei.

(5) Rövid lejáratú kötelezettség: az egy évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsön, hitel, továbbá a több év alatt törlesztendő kötelezettség adott évben esedékes összege, ide nem értve a Kormány kezességvállalásával biztosított kötelezettségeket.

(6) Likvid-hitel: az éven belül felvett és visszafizetett, a közszolgáltatási és államigazgatási feladatok folyamatos működtetéséhez felvett hitel.

B) A társadalombiztosítás és a központi költségvetés kapcsolata

Az állami forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számláról igénybe vett összeg rendezése és a központi költségvetés hozzájárulása a társadalombiztosítási alapokhoz

29. § (1) *  A társadalombiztosítási alapnak az állami forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számlán 1994. december 31-én fennálló tartozásállományát – ideértve az 1992–1993. évi hiányok államkötvénnyel nem fedezett részét is – 1996-ban kell rendezni.

(2) * 

(3) A Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot terhelő ellátások folyamatos teljesítését az állami forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számlák hiteljellegű igénybevételi lehetősége akkor garantálja, ha az Alapok folyó bevételeinek és kiadásainak eltéréséből adódó hiány az Alapok elszámolási számláin, az ezekhez kapcsolódó célelszámolási számlákon meglevő pénzeszközök terhére már nem finanszírozható. Az állami forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számlák hiteljellegű igénybevétele esetén, az Alapok befektetéseiket – kivéve az 1994. december 31-e előttieket és az 1992. évi X. törvény 21. § (4) bekezdése szerinti ingyenes vagyonjuttatást – kötelesek felszámolni, és a hitel visszafizetéséig befektetéseket nem eszközölhetnek. A megelőlegezési számlákról felvett kamatmentes hitelt az Alapok a befolyó bevételeikből soron kívül törlesztik.

(4) *  Az állami forgóalaphoz kapcsolódó megelőlegezési számlákról hitelt igénybe venni csak előzetesen benyújtott pénzellátási terv alapján lehet. A pénzellátási tervet három hónapra előre, havi és ezen belül napi bontásban kell elkészíteni, és havonta a pénzellátási időszakot megelőző hónap 25-éig kell benyújtani.

30. § A központi költségvetés az Egészségbiztosítási Alapnak azon személyek után, akik egyéni és munkáltatói járulékfizetők hozzátartozóiként nem jogosultak betegbiztosítási ellátásra, átalányszerű hozzájárulást fizet, amelynek átalányszerű előirányzata 10 000 millió forint (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 11. cím 2. alcím 1. előirányzat-csoport).

C) A központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok kapcsolata

31. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 7. számú melléklet szerint jóváhagyja.

32. § A költségvetési szerveknél – kivéve a társadalombiztosításból finanszírozott egészségügyi és ügyviteli feladatokat ellátó szerveket –, valamint a normatív állami támogatásban részesülő nem állami szociális, egészségügyi, nevelési és oktatási intézményeknél foglalkoztatottak bérét terhelő munkaadói járulékot a központi költségvetés közvetlenül, az 1995. évben 9000 millió forint átalányösszegben folyósítja a Szolidaritási Alapnak (XVI. Munkaügyi Minisztérium fejezet 14. cím 2. alcím 2. előirányzat-csoport).

NEGYEDIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEK KAPCSOLATA

Társadalmi önszerveződések támogatása

33. § (1) Az Országgyűlés a szociális, oktatási-nevelési közfeladatokat (a továbbiakban: humánszolgáltatások) ellátó egyházak, társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, valamint a humánszolgáltatásokat főtevékenységként nyújtó, ezen önálló tevékenységből származó jövedelem után a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó magánszemélyek (a továbbiakban együtt: nem állami intézmények) részére a 8. számú mellékletben foglaltak szerinti jogcímeken és összegben normatív állami hozzájárulást állapít meg.

(2) A normatív állami hozzájárulás folyósításának feltétele, hogy

a) a működés személyi és tárgyi feltételeire vonatkozó nyilatkozatot, valamint a nem állami intézmény és a fővárosi vagy a területileg illetékes önkormányzat között a feladat átadására létrejött megállapodást a feladat ágazati irányítása szerint illetékes minisztériumhoz (a továbbiakban: szakminisztérium) benyújtott támogatás-igényléshez csatolják,

b) az egyházi jogi személy a támogatás igénylését a szakminisztériumhoz benyújtsa.

(3) A normatív állami hozzájárulás igényelhető a tervezett feladatmutatók alapján. A nem állami intézmény a következő év január 31. napjáig a tényleges feladatmutatók alapján a szakminisztériumnak elszámol az igénybe vett hozzájárulással.

(4) Az 1994. január 1-jét követően létrehozott nem állami egyetem, illetőleg főiskola 1995. december 31. napjáig nem részesül normatív állami hozzájárulásban.

(5) A normatív állami hozzájárulásban részesülő nem állami intézmény, valamint a működéséhez rendszeres központi költségvetési támogatásban részesülő, jogi személyiséggel rendelkező közgyűjtemény a munkavállalók számára legalább a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény harmadik része IV–V. fejezetében megállapított, a munkaidőre, pihenőidőre, előmeneteli és illetményrendszerre vonatkozó feltételeket biztosítja.

34. § (1) A pártok támogatására fordítható keretből (II. Országgyűlés fejezet 6. cím) az ott megnevezett pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló – többször módosított – 1989. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Ptv.) rendelkezései szerint részesülnek. A támogatást havonta kell folyósítani.

(2) A nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzatai, szervezetei, a társadalmi szervezetek és az értelmi fogyatékosokat segítő szervezetek támogatására szolgáló keretek (II. Országgyűlés fejezet 5. cím és 8. cím 1. és 4. előirányzat-csoport) felhasználásáról az Országgyűlés – az általa kijelölt bizottság javaslata alapján – dönt. * 

(3) A II. Országgyűlés fejezet 5., 6. és 8. címében megjelölt támogatásokat a Pénzügyminisztérium folyósítja.

(4) Az egyházak közvetlen támogatására szolgáló keret (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 6. alcím) felosztásáról az Országgyűlés dönt. * 

35. § A nem állami intézmények – kivéve a pártokat –, valamint más társadalmi szervezetek – a 33–34. §-okban foglalt támogatásokon felül – az általános tartalék, továbbá a fejezetek ágazati, szakmai célú pénzeszközei, a helyi önkormányzatok és az elkülönített állami pénzalapok költségvetései terhére is részesülhetnek támogatásban az azok felosztására, felhasználására vonatkozó szabályok keretei között.

ÖTÖDIK FEJEZET

KEZESSÉGVÁLLALÁS ÉS KEZESI HELYTÁLLÁS

36. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a központi költségvetés terhére egyedi állami kezességet vállaljon olyan esetekben, amikor azt nemzeti érdek – különösen a külső és belső gazdasági-pénzügyi egyensúlyviszonyok – szükségessé teszi.

(2) *  Az 1995-ben újonnan elvállalásra kerülő egyedi kezességek együttes összege nem haladhatja meg az 1. § a) pontjában megállapított kiadási főösszeg 1,5%-át.

(3) *  A (2) bekezdésben megállapított mérték felett vállalható kezesség a kőolaj-, földgáz- és villamosenergia-importra, melyekre a kezességvállalási szerződést a Kormány nevében – a Kormány által meghatározott időponttól a Magyar Export-Import Bank Rt. adja ki, valamint a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi IL. törvényben meghatározott beszerzésekre.

(4) A (2) bekezdésben megállapított mérték – a járulékos hitelköltségek és az árfolyamváltozások miatt bekövetkező automatikus emelkedés esetét kivéve – kizárólag az Országgyűlés előzetes jóváhagyásával léphető túl.

(5) A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, s azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó köztartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a kötvényről szóló 1982. évi 28. törvényerejű rendelet alapján állami kezesség mellett kibocsátott lakossági kötvények esetén is. Ha a kezesség érvényesítésére a volt tanácsok által kibocsátott kötvények esetén kerül sor, akkor a kezesség alapján kifizetett összeg erejéig a jogutód önkormányzatoknak a központi költségvetéssel szemben azonnali fizetési kötelezettsége keletkezik. A fizetési kötelezettség teljesítésére a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium közösen szólítja fel az önkormányzatokat.

37. § (1) A Magyar Export-Import Bank Rt. által felvehető hitelek és kibocsátott kötvények együttes állományának felső határa 1995. december 31-én 30 000 millió forint lehet.

(2) *  A Magyar Export-Import Bank Rt. által a központi költségvetés terhére vállalható garanciaügyletek állományának felső határa 1995. december 31-én 16 500 millió forint lehet.

(3) A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. által vállalható politikai kockázatok elleni biztosítási kötelezettség összegének felső határa 1995. december 31-én 80 000 millió forint lehet.

(4) Az (1)–(3) bekezdésekben megállapított állományok forintértékeinek az árfolyamváltozások következtében jelentkező növekményével a keretek automatikusan megemelkednek.

38. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötendő hitelszerződéseknél – az ezen intézmények által megkívánt formában –, valamint a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. részére – az általa külföldön felvett hitelekre – a központi költségvetés terhére, összegszerű korlátozás nélkül kezességet vállaljon.

39. § Amennyiben az állam által vállalt kezességek központi költségvetéssel szembeni érvényesítésének összege meghaladja az e célra előirányzott összeget, a különbözet az általános tartalékot terheli.

HATODIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

Az Országgyűlés kizárólagos hatásköre

40. § (1) Az Országgyűlés a következő címek, alcímek, előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok tekintetében magának tartja fenn a jogot az előirányzatok év közbeni megváltoztatására:

a) a pártok támogatása (II. Országgyűlés fejezet 6. cím);

b) a kisebbségi önkormányzatok és szervezetek működésének, valamint a társadalmi szervezetek támogatása (II. Országgyűlés fejezet 5. és 8. cím);

c) Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványa (VII. Miniszterelnökség fejezet 25. cím 2. alcím 1. előirányzat-csoport);

d) a kormányzati rendkívüli kiadások (VII. Miniszterelnökség fejezet 30. cím és XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 18. cím);

e) az egyházak támogatása (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 6. alcím);

f) az elkülönített állami pénzalapoknak – kivéve a Szolidaritási Alapot (XVI. Munkaügyi Minisztérium fejezet 14. cím 2. alcím) – nyújtott támogatás az e törvény 1. számú mellékletében megállapított mértékben.

(2) *  Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot az agrárgazdasági támogatások (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet, 18. cím, 1. alcím, 2. kiemelt előirányzat, valamint 2. alcím 2., 3., 5. kiemelt előirányzat) előirányzatai együttes összegének 7%-át meghaladó túllépési lehetősége tekintetében.

(3) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot a következő normatívák, illetve adó- és más bevételek megosztási arányainak megváltoztatására:

a) az állami felsőoktatási intézmények magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatásának, valamint az egyetemi doktori képzésben nappali tagozaton résztvevők normatívája (17. § (1) és (2) bekezdés);

b) a helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának jogcímei és összegei (3. számú melléklet);

c) a humánszolgáltatást ellátó intézmények normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei (8. számú melléklet);

d) a személyi jövedelemadó és más adók, bevételek megosztásának e törvény 22–26. §-aiban meghatározott arányai;

(4) Nem szükséges az Országgyűlés jóváhagyását kérni az előirányzat rendeltetését nem módosító fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításhoz, ha az:

a) a központi költségvetési szervek átszervezésével, felügyeletének megváltoztatásával, költségvetési feladatok, kötelezettségek – fejezetek közötti megállapodáson alapuló – átadásával-átvételével függ össze;

b) a fejezeti kezelésű előirányzatok más fejezetnél vagy az államháztartás más alrendszereiben (helyi önkormányzatoknál, társadalombiztosítási alapoknál) történő felhasználását jelenti.

(5) A (4) bekezdés b) pontjában foglalt – fejezetek között átcsoportosítható – előirányzatok a következők:

a) XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 2–3. alcím;

b) XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 2. és 4. alcím;

c) XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 8. cím 2. alcím;

d) XXI. Magyar Tudományos Akadémia fejezet 1. cím 3. alcím, valamint 10. cím 2. alcím.

A központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai és bevételei

41. § (1) A 3. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási előirányzatok közül

a) a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásánál (VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 1. alcíme);

b) a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok közül

ba) a lakossági közműfejlesztési befizetésekkel összefüggő támogatásnál (5. számú melléklet 1. pontja);

bb) a körjegyzők bérének és társadalombiztosítási járulékának támogatásánál (5. számú melléklet 6. pontja);

bc) a települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatásánál (5. számú melléklet 7. pontja);

bd) a hamvasztásos temetés és hatósági halottszállítás támogatásánál (5. számú melléklet 8. pontja);

be) a gyermeknevelési támogatásnál (5. számú melléklet 14. pontja);

bf) a közalkalmazotti törvény végrehajtásával összefüggő kamattámogatásnál (5.számú melléklet 18. pontja);

bg) a köztisztviselői illetményalap bevezetéséhez támogatásnál (5. számú melléklet 19. pontja);

bh) a kényszer-lakásbérletek felszámolásának támogatásánál (5. számú melléklet 20. pontja);

bi) a munkanélküliek jövedelempótló támogatásánál (5. számú melléklet 23. pontja),

amennyiben a Kormány a 42. § (2) bekezdésében foglalt átcsoportosítási lehetőséget már kimerítette;

c) a humánszolgáltatások normatív állami támogatásainál, valamint a hitoktatók díjazásának előirányzatánál (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 8. alcím és XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím, 3. alcím 2. és 3. előirányzat-csoport);

d) a mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásánál (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 10. cím 7. alcím);

e) a társadalombiztosítási szervezetek által folyósított ellátásoknál (XI. Népjóléti Minisztérium fejezet 11. cím 1. alcím);

f) a polgári szolgálatnál (XVI. fejezet Munkaügyi Minisztérium 13. cím 3. alcím 4. kiemelt előirányzat);

g) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 5. cím) személyi juttatás kiemelt előirányzatnál maximum 10 %-kal és annak társadalombiztosítási járulékával, valamint a Vám- és Pénzügyőrség (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 6. cím) személyi juttatás kiemelt előirányzatnál maximum 15 %-kal és annak társadalombiztosítási járulékával – a teljesítmények figyelembevételével, a pénzügyminiszter által meghatározott feltételek szerint –;

h) a vállalkozások folyó támogatásai közül a normatív támogatásoknál (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 18. cím, 1. alcím);

i) a fogyasztói árkiegészítésnél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 19. cím);

j) a magánerős lakásépítés támogatásánál (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 21. cím);

k) a felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásainál (XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet 15. cím 3. alcím 1. előirányzat-csoport);

l) a nemzetközi elszámolásoknál (XXX. fejezet);

m) a belföldi államadósságnál (XXXI. fejezet 2–5. címe);

n) a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok intézményei közalkalmazottainak, valamint a 33. § (5) bekezdésében megjelölt nem állami intézmények munkavállalóinak központi bérpolitikai kereténél (VII. Miniszterelnökség 27. cím 1. alcím);

o) *  a központi költségvetési szerveknél a gazdasági stabilizációs intézkedésekkel összefüggő létszámcsökkentés egyszeri többletkiadásainak fedezetére jóváhagyott céltartalék-előirányzatnál (VII. Miniszterelnökség fejezet 27. cím, 3. alcím)

a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.

(2) A 3. § (2) bekezdésben jóváhagyott bevételek közül

a) a vállalkozások költségvetési befizetéseinél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 25. cím);

b) a fogyasztáshoz kapcsolt adóknál (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 26. cím);

c) a lakosság költségvetési befizetéseinél (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 27. cím);

d) a központi költségvetési szervektől származó befizetéseknél, figyelembe véve a központi költségvetés visszatérítési kötelezettségét is (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 1. alcím);

e) a helyi önkormányzatok 1994. évi normatív állami hozzájárulása elszámolásának a központi költségvetésbe történő befizetése egyenlegénél, figyelembe véve a központi költségvetés visszatérítési kötelezettségét is (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 30. cím 2. alcím)

a teljesülés az előirányzatoktól azok módosítása nélkül is eltérhet.

A Kormány, a pénzügyminiszter és a fejezetért felelős szervek vezetőinek különleges jogosítványai

42. § (1) A Kormány a 8. § (1) bekezdés a)d) pontjaiban megjelölt költségvetési előirányzatok közül a kormányzati rendkívüli kiadásokat az ágazati irányítás szempontjából teljesítő fejezet költségvetésébe csoportosíthatja át.

(2) A Kormány a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzat (VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 4. alcím) jogcímei között, a működésképtelenné vált helyi önkormányzatok (VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 5. alcím) jogcímei között, továbbá a 4. és 5. alcím között – a felhasználás iránti igény figyelembevételével – átcsoportosításokat hajthat végre. A VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím 5. alcím előirányzatának felhasználásáról a pénzügyminiszter a belügyminiszterrel együttesen dönt.

(3) A VII. Miniszterelnökség fejezet 25. cím 2. alcím 31. előirányzat-csoport Kisebbségi Kompenzációs keret felhasználásáról – az illetékes bizottság javaslatára – a Kormány dönt.

(4) A VII. Miniszterelnökség fejezet 25. cím 2. alcím 1. előirányzat-csoport Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványa előirányzatából 70 millió forintot a Kormány átcsoportosíthat a VIII. Belügyminisztérium fejezet 25. cím, 4. alcím 22. kiemelt előirányzat Helyi kisebbségi önkormányzatok *  működésének általános támogatása előirányzatra.

(5) Az 5. Fejezeti kezelésű speciális támogatások előirányzat-csoporton jóváhagyott előirányzatok tekintetében a címen belüli előirányzat-módosítási hatáskört – a kiemelt előirányzatokra is kiterjedően – a fejezetért felelős szerv gyakorolja.

43. § *  A fejezet 15. § (2) bekezdésében meghatározott bevételeinek összesített előirányzatát év közben kizárólag a pénzügyminiszter csökkentheti.

44. § (1) *  A VII. Miniszterelnökség fejezeten belül a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának, a VIII. Belügyminisztérium fejezet esetében pedig a belügyminiszternek – mint a fejezetért felelős szerv vezetőjének – tervezési, előirányzat-módosítási, pénzellátási és -felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási, ellenőrzési kötelezettsége és joga nem terjed ki a 11. Biztonsági Szolgálatok cím; a 14. Kormányzati Ellenőrzési Iroda cím; valamint a központi költségvetés kormányzati végrehajtásával összefüggő, központilag kezelt és tartalék-előirányzatokra (27–30. cím); illetve a 24. Országos Testnevelési és Sporthivatal cím költségvetési előirányzataira.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt jogokat és kötelezettségeket a VII. Miniszterelnökség fejezeten belül a 11. Biztonsági Szolgálatok cím felett a felügyeletet ellátó tárca nélküli miniszter, a 14. Kormányzati Ellenőrzési Iroda és a VIII. Belügyminisztérium fejezeten belül a 24. Országos Testnevelési és Sporthivatal esetében a szervezetek elnökei látják el.

(3) A XVII. Pénzügyminisztérium fejezeten belül a pénzügyminiszternek a fejezeten belüli átcsoportosítási joga az

a) 1–9. és 12–17. címekre,

b) a 18. cím 1. alcím 2. kiemelt előirányzatára és a 2. alcím 2., 3., 5. kiemelt előirányzatára

terjed ki.

(4) A XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezeten belül a művelődési és közoktatási miniszter a 15. cím 1. alcím 6. előirányzat-csoportról az 2–5. címekre történő átcsoportosításra kap jogot.

HETEDIK FEJEZET

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATOS VEGYES ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

45. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt a központi költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére. * 

46. § Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1996. évi költségvetési gazdálkodás zavartalan megkezdéséhez – az állami forgóalap átmeneti megterhelésével – a helyi önkormányzatok számára az általuk az 1996. évi költségvetési törvényjavaslathoz megadott mutatószámok alapján számított normatív állami hozzájárulások egyhavi összegének megfelelő előleget utaljon ki. Az előleg legkorábban 1995. december 27-én folyósítható, s azt az 1996. évi központi költségvetés terhére kell kiadásként elszámolni.

47. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 9. számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.

48. § *  (1) Az állami forgóalap egyenlegének kiszámításánál a finanszírozás szempontjából be kell számítani – a számlatulajdonosok rendelkezési jogának korlátozása nélkül – a Magyar Nemzeti Banknál vezetett következő számlákat: költségvetési fejezetek, központi költségvetési szervek, lekötött betétek, egyéb nemzetgazdasági elszámolások, ÁPV Rt., elkülönített állami pénzalapok. A számlatulajdonosok rendelkezési jogára tekintettel a beszámítás mindenkori mértékét Pénzügyminisztérium–Magyar Nemzeti Bank megállapodás rögzítse.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok pénzforgalmi számláikat és lekötött betéteiket csak a Magyar Nemzeti Banknál vezethetik, illetőleg helyezhetik el. * 

49. § Az Országgyűlés hozzájárul

(1) a MÁV Rt. működőképességének megőrzése érdekében

a) az állammal szemben fennálló 16,2 milliárd forint összegű tartozás elengedéséhez;

b) a MÁV Rt. részére az 1989–1990. években adott állami alapjuttatás – járadékokkal együtt – 3293 millió forint összegéből még fennálló 2738 millió forint járadékfizetési kötelezettség, valamint az elengedés időpontjáig felszámított kamat megfizetésének kötelezettsége alóli mentesítéshez;

(2) a Szolnok Papír Rt. újraindítása érdekében a Papíripari Vállalat 1981–1984. években végrehajtott állami nagyberuházáshoz adott 5,2 milliárd forint állami kölcsön még fennálló 1,9 milliárd forintos tőketartozásból mintegy 480 millió forint a Szolnok Papír Rt.-ben tulajdonná konvertálásához, valamint az 1000 millió forintos kamattartozás elengedéséhez.

50. § A Kisvállalkozói Garancia Alap 500 millió forintot kitevő költségvetési támogatását (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet 22. cím 2. alcím) a hitelgarancia-rendszer céljára kell fordítani.

51. § (1) A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény 39. §-ában foglalt rendelkezés alapján az 1993–94. években kibocsátott 6 milliárd forint értékű kötvény visszafizetésével kapcsolatos, a törvény 39. § b) pontja szerinti rendelkezést 1995-ben is alkalmazni kell.

(2) A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény 40. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény 64–68. §-ainak hatálya alá tartozó lakáshitelek futamidejének teljes időtartama alatt alkalmazni kell.

52. § A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 43. § (1) bekezdésében foglalt, a II. besorolási osztály első fizetési fokozata szerinti illetményalap az 1995. évben 18 000 forint.

53. § A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 66. § (1) bekezdése alapján az Országgyűlés az „A” fizetési osztály első fizetési fokozatának megfelelő illetmény összegét 1995. január 1-jétől 8500 Ft/fő/hó összegben állapítja meg.

54. § A Rehabilitációs Alapról szóló 1993. évi XVIII. törvény 4. § (3) bekezdése alapján 1995-ben a hozzájárulás kiszámításának alapjául szolgáló összeg 6000 forint.

55. § A Világkiállítási Alap esetleges megszüntetése után az Alapnál maradó összeget a Pénzügyminisztérium központi letéti számláján kell elkülöníteni. A lemondással összefüggő, költségvetést terhelő kötelezettségeket részben a központi letéti számláról kell finanszírozni.

56. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy az orosz adósságállomány haditechnikai eszközökkel, alkatrészekkel történő törlesztési része forintellenértékével, valamint azok vám- és általános forgalmiadó-vonzataival – a központi költségvetés egyenlegét nem érintő módon – a törvényben rögzített, s e szállításokkal érintett előirányzatokat módosítsa.

57. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a főváros és a megyei jogú városok szennyvíztisztításához nyújtandó támogatást, valamint az agrárgazdasági támogatások egyes 1995. évi szabályait külön rendeletben állapítsa meg. * 

58. § * 

59. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy az energiaáremelés részleges kompenzációjának részletes feltételeit külön rendeletben határozza meg. * 

MÁSODIK RÉSZ

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK MEGALAPOZÁSÁT SZOLGÁLÓ RENDELKEZÉSEK ÉS TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK

Az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1992. évi XVIII. törvény módosítása

60–61. § * 

A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásánál az életjáradék összege

62. § (1) A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény 7. § (1) bekezdése alapján az életjáradék összege 1995. március 1-jétől az 1994. évben megvalósult átlagos nyugdíjemelkedés százalékos mértékével arányosan emelkedik.

(2) Az 1992. évi XXXI. törvény alapján 1995. március 1-je után megállapított életjáradék mértékét az 1992. évi XXXI. törvény mellékletében megjelölt, de az (1) bekezdés szerinti mértékben növelt összegben kell meghatározni.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosítása

63. § (1) * 

(2) Az 1993. évi XLVIII. törvény 50. § (9) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján a bányajáradék mértéke 1995-ben 28,8%.

Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény módosítása

64. § (1) * 

(2) * 

A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény módosítása

65. § * 

A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosítása

66. § * 

A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosítása

67–68. § * 

69. § (1) * 

(2) * 

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosítása

70. § (1) * 

(2) * 

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosítása

71. § * 

A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény módosítása

72–73. § * 

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása

74. § * 

75. § * 

76. § * 

77. § * 

78. § * 

79. § * 

80. § * 

81. § * 

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosítása

82. § * 

83. § * 

A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXI. törvény módosítása

84. § * 

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény módosítása

85. § * 

Az Országos Játék Alapról szóló 1993. évi XXVIII. törvény módosítása

86. § * 

Az Útalapról szóló 1992. évi XXX. törvény módosítása

87. § * 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

88. § (1) Ez a törvény 1995. január 1-jén lép hatályba a (2) bekezdésben foglaltak kivételével.

(2) A törvény 84. §-ának rendelkezéseit 1994. december 12. napjától kell alkalmazni.

89. § A törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

(1) az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1992. évi XVIII. törvény 6. és 8. §-a, valamint 9. §-ának (2) bekezdése;

(2) a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1993. évi XCVIII. törvény 14. §-a;

(3) az egyes környezetkímélő technológiák alkalmazása esetén igénybevehető adókedvezményekről szóló 17/1992. (VI. 17.) FM rendelet.

90. § * 

91. § Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának szabályait tekintse át, és a támogatási összeg racionális felhasználása érdekében módosításukra tegyen javaslatot.

92. § Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy tekintse át az állami kezességvállalások helyzetét, és szükség esetén – a kezesség-érvényesítés eljárásrendjét is beleértve – tegyen javaslatot a szabályozásuk módosítására.

93. § (1) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, vagy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága – a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával – 1995. június 30-ig a bankkonszolidációban résztvevő pénzintézetnél a pénzintézetekről szóló 1991. évi LXIX. törvény 28. §-ában meghatározott, minősített hitellel rendelkező adós kérelmére, az 1993. december 31-ig keletkezett adó-, vám-, vámkezelési díj- és kamattartozása – a helyi adó tartozás kivételével – fejében tulajdonrészt (üzletrész, részvény) fogadhat el, amely tekintetében a tulajdonosi jogokat az Állami Vagyonkezelő Rt. és az Állami Vagyonügynökség gyakorolja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott egyezség feltétele, hogy az adós reorganizációs tervét a hitelezők képviselői elfogadják.

(3) Ha az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, vagy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az (1) bekezdés szerint tulajdonrészt (üzletrész, részvény) nem fogad el, az adós kérelmére az 1993. december 31-ig keletkezett adó-, vám-, vámkezelési díj és kamattartozásról, a helyi adó tartozás kivételével, a pénzügyminiszter hozzájárulásával megállapodásban lemondhat.

(4) A Központi Műszaki Fejlesztési Alapot megillető visszatérítési kötelezettséggel adott kölcsöntartozás tekintetében az (1)–(3) bekezdésben foglalt jogokat az ott meghatározott feltételek mellett az Alap felett rendelkezni jogosult gyakorolja azzal az eltéréssel, hogy megállapodásához a pénzügyminiszter hozzájárulása nem szükséges.

94. § Az egyes elkülönített állami pénzalapokról szóló 1992. évi LXXXIII. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény hatálybalépéséig e törvény 7. számú mellékletében a Mezőgazdasági és Erdészeti Alap címen előirányzott költségvetési támogatás időarányos része a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapot és az Országos Erdészeti Alapot, a Gazdaságfejlesztési Alap címen előirányzott költségvetési támogatás időarányos része pedig a Befektetésösztönzési Alapot, a Kereskedelemfejlesztési Alapot és a Központi Műszaki Fejlesztési Alapot illeti meg.

95. § A földadóról szóló 1991. évi LXXIX. törvény és az azt módosító 1993. évi XXXIII. törvény rendelkezései – a 7. § kivételével – 1995. január 1-jével hatályukat vesztik, ezzel egyidejűleg a 7. § helyére a következő rendelkezés lép. * 

A helyi önkormányzatok költségvetésére vonatkozó egyes határidők módosítása

96. § (1) Az 1995. évre vonatkozó, a jegyző által elkészített helyi önkormányzati költségvetési rendelettervezetet – az Áht. 71. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés egyszeri jellegű feloldásával – a költségvetési törvény kihirdetését követő 60 napon belül a polgármester benyújtja a képviselőtestületnek.

(2) A helyi önkormányzat – az Áht. 72. §-ában foglalt rendelkezés egyszeri jellegű feloldásával – az elfogadott költségvetésről, a költségvetési törvény kihirdetését követő 3 hónapon belül, az államháztartási mérlegrendszernek megfelelően tájékoztatja a Kormányt.

1. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez * 

Millió forintban

Cím Alcím Előirányzat Kiemelt elő- Cím Alcím Előirányzat KIADÁSOK 1995. évi
szám szám csoport szám irányzat szám név név csoport név Kiemelt előirányzat neve előirányzat
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 48,9
2 Társadalombiztosítási járulék 20,4
3 Dologi kiadások 16,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 55,0
3 Felhalmozási kiadások 0,5
2 Köztársasági Elnök Katonai Irodája
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,1
2 Társadalombiztosítási járulék 0,8
3 Dologi kiadások 3,6
3 Felhalmozási kiadások 0,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 62,0
I. fejezet kiadásai összesen: 210,1
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1 Országgyűlés
1 Képviselő-testület
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 978,9
2 Társadalombiztosítási járulék 321,2
3 Dologi kiadások 205,8
2 Országgyűlés hivatali szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 421,6
2 Társadalombiztosítási járulék 168,4
3 Dologi kiadások 619,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 9,0
2 Felújítás 105,6
3 Felhalmozási kiadások 90,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 NATO közgyűlés 50,0
2 Törvényhozás szakmai feltételeinek korszerűsítése 10,0
3 Országgyűlési Könyvtár
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 47,4
2 Társadalombiztosítási járulék 19,6
3 Dologi kiadások 28,8
2 Felújítás 0,4
3 Felhalmozási kiadások 0,4
1–3. cím összesen: 3 076,2
5 Kisebbségi önkormányzatok és szervezetek működésének támogatása 320,0
6 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 Fiatal Demokraták Szövetsége 97,8
2 Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt 112,0
3 Kereszténydemokrata Néppárt 97,9
4 Magyar Demokrata Fórum 135,0
5 Magyar Szocialista Párt 302,7
6 Szabad Demokraták Szövetsége 198,1
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
2 Munkáspárt 25,2
5 Köztársaság Párt 20,0
6 Magyar Igazság és Élet Pártja 12,5
7 Agrárszövetség 16,6
8 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Társadalmi szervezetek felosztandó támogatása 400,0
3 Magyar Vöröskereszt támogatása 300,0
4 Értelmi fogyatékosokat segítő érdekvédelmi szervezetek együttesen
34,0
5 Hallássérültek Országos Szövetsége 68,0
6 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 60,0
7 Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 82,0
9 Magyarok Világszövetségének támogatása 180,0
10 Magyar–Máltai Szeretetszolgálat 120,0
11 MTESZ támogatása 62,0
12 TIT intézmények támogatása 60,0
II. fejezet kiadásai összesen: 5 780,0
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1 Alkotmánybíróság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 120,7
2 Társadalombiztosítási járulék 47,3
3 Dologi kiadások 85,5
3 Felhalmozási kiadások 11,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 15,0
III. fejezet kiadásai összesen: 280,0
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1 Legfelsőbb Bíróság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 365,3
2 Társadalombiztosítási járulék 155,6
3 Dologi kiadások 95,9
2 Felújítás 30,0
3 Felhalmozási kiadások 10,0
IV. fejezet kiadásai összesen: 656,8
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1 Legfőbb Ügyészség
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 390,9
2 Társadalombiztosítási járulék 164,5
3 Dologi kiadások 124,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,7
2 Felújítás 5,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 45,0
2 Területi ügyészségek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 324,2
2 Társadalombiztosítási járulék 994,7
3 Dologi kiadások 313,7
2 Felújítás 25,0
3 Felhalmozási kiadások 10,0
3 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,9
2 Társadalombiztosítási járulék 15,4
3 Dologi kiadások 6,5
V. fejezet kiadásai összesen: 4 455,8
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1 Állami Számvevőszék
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 440,4
2 Társadalombiztosítási járulék 186,4
3 Dologi kiadások 144,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 3,4
2 Felújítás 24,0
3 Felhalmozási kiadások 42,0
2 Továbbképzési Intézet és Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13,4
2 Társadalombiztosítási járulék 5,4
3 Dologi kiadások 11,6
VI. fejezet kiadásai összesen: 871,1
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1 Miniszterelnöki Hivatal
1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 271,7
2 Társadalombiztosítási járulék 113,1
3 Dologi kiadások 83,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 64,8
3 Felhalmozási kiadások 6,3
2 Miniszterelnöki Hivatal Ellátó Szolgálata
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 155,0
2 Társadalombiztosítási járulék 62,0
3 Dologi kiadások 448,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,4
2 Felújítás 60,0
3 Felhalmozási kiadások 2,8
2 Magyar Közigazgatási Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 45,7
2 Társadalombiztosítási járulék 14,0
3 Dologi kiadások 14,5
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,5
3 Felhalmozási kiadások 1,9
3 Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,4
2 Társadalombiztosítási járulék 14,2
3 Dologi kiadások 41,1
3 Felhalmozási kiadások 1,8
9 Üdülők
1 Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 48,9
2 Társadalombiztosítási járulék 19,5
3 Dologi kiadások 75,8
2 Felújítás 40,0
2 MEH Hivatali Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,2
2 Társadalombiztosítási járulék 3,4
3 Dologi kiadások 18,1
11 Biztonsági Szolgálatok
1 Nemzetbiztonsági Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 034,8
2 Társadalombiztosítási járulék 826,2
3 Dologi kiadások 1 054,2
2 Felújítás 60,0
3 Felhalmozási kiadások 208,2
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 300,0
2 Egyéb intézményi beruházások 82,0
3 Lakástámogatás 50,0
2 Információs Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 594,1
2 Társadalombiztosítási járulék 238,4
3 Dologi kiadások 871,3
2 Felújítás 6,5
3 Felhalmozási kiadások 30,7
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 125,0
3 Lakástámogatás 15,0
13 Határon Túli Magyarok Hivatala
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 63,9
2 Társadalombiztosítási járulék 23,8
3 Dologi kiadások 76,0
3 Felhalmozási kiadások 11,7
14 Kormányzati Ellenőrző Iroda
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 70,4
2 Társadalombiztosítási járulék 31,4
3 Dologi kiadások 37,5
3 Felhalmozási kiadások 3,1
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 70,0
6 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése
400,0
3 Kormányzati távközlési célprogram 180,0
2 Célelőirányzatok
1 Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványa 470,0
2 Kisebbségi koordinációs keret 43,7
3 Kézfogás Alapítvány 200,0
7 Illyés Alapítvány 300,0
8 Teleki László Alapítvány 66,8
15 Kisebbségi intervenciós keret 20,0
31 Kisebbségi kompenzációs keret 500,0
33 Házat Hazát Alapítvány 41,0
44 1956. Tudományos Alapítvány támogatása 10,0
27 Céltartalékok
1 A közalkalmazottak 1995. évi bérpolitikai kerete 16 400,0
2 Energiaáremelés részleges kompenzációja 9 000,0
3 Központi költségvetési szerveknél végrehajtandó létszámleépítés többletkiadásai
3 325,8
29 Költségvetés általános tartaléka *  19 350,0
30 Kormányzati rendkívüli kiadások
2 Pénzbeli kárpótlás 2 500,0
5 Büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 100,0
10 Eximbank és az Exporthitelbiztosító Rt.alaptőke juttatás 4 000,0
11 „NATO Békepartnerségi program” kiadásai 493,0
VII. fejezet kiadásai összesen * : 65 935,9
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1 Belügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 616,7
2 Társadalombiztosítási járulék 227,4
3 Dologi kiadások 307,5
2 Felújítás 75,4
3 Felhalmozási kiadások 51,7
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Polgármesterek képzése 20,0
2 Fővárosi és megyei Közigazgatási Hivatalok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 716,2
2 Társadalombiztosítási járulék 280,9
3 Dologi kiadások 249,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 16,9
2 Felújítás 4,7
3 Felhalmozási kiadások 6,3
3 Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 793,4
2 Társadalombiztosítási járulék 720,4
3 Dologi kiadások 675,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 17,9
2 Felújítás 45,8
3 Felhalmozási kiadások 124,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 13,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Vagyonkataszteri felmérés 10,0
5 Rendőrség
1 Országos Rendőrfőkapitányság és háttérintézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 352,0
2 Társadalombiztosítási járulék 964,8
3 Dologi kiadások 3 882,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 25,0
2 Felújítás 276,0
3 Felhalmozási kiadások 1 471,3
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 300,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Gazdasági rendőrség 250,0
2 Világbanki hitel áfa 150,0
3 Rendőrség titkos információgyűjtő tevékenységének feltételei megteremtése
150,0
2 Budapesti Rendőrfőkapitányság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 558,2
2 Társadalombiztosítási járulék 2 252,2
3 Dologi kiadások 1 289,2
2 Felújítás 10,0
3 Megyei Rendőr-főkapitányságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13 267,0
2 Társadalombiztosítási járulék 5 376,1
3 Dologi kiadások 3 717,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,9
2 Felújítás 280,0
3 Felhalmozási kiadások 11,5
4 Rendőri Ezred
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 559,7
2 Társadalombiztosítási járulék 647,9
3 Dologi kiadások 463,6
2 Felújítás 45,0
5 Köztársasági Őrezred
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 740,6
2 Társadalombiztosítási járulék 300,0
3 Dologi kiadások 140,7
3 Felhalmozási kiadások 9,9
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Védett vezetők utóbiztosítása 15,0
2 Országház védelmi rendszer megerősítése 100,0
6 Híradástechnikai Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 193,2
2 Társadalombiztosítási járulék 78,3
3 Dologi kiadások 804,0
3 Felhalmozási kiadások 10,6
6 Határőrség
1 Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 869,6
2 Társadalombiztosítási járulék 347,8
3 Dologi kiadások 918,8
2 Felújítás 461,8
3 Felhalmozási kiadások 418,2
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 224,0
2 Egyéb intézményi beruházások 106,0
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 40,0
2 Biztosító és Kiszolgáló Igazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 344,6
2 Társadalombiztosítási járulék 96,9
3 Dologi kiadások 308,4
3 Határőr-igazgatóságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 579,2
2 Társadalombiztosítási járulék 1 726,1
3 Dologi kiadások 1 798,1
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Határvadász századok 220,0
7 Tűz- és Polgári Védelem
1 Tűz- és Polgári Védelem Országos Parancsnoksága és központi szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 434,2
2 Társadalombiztosítási járulék 160,8
3 Dologi kiadások 580,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,7
2 Felújítás 69,5
3 Felhalmozási kiadások 115,7
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 20,0
2 Egyéb intézményi beruházások 50,0
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 8,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Állami tűzoltóság tűzoltófecskendő 400,0
2 Tűzoltó-parancsnokságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 901,8
2 Társadalombiztosítási járulék 1 121,1
3 Dologi kiadások 496,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,0
2 Felújítás 65,5
3 Felhalmozási kiadások 46,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 150,0
2 Egyéb intézményi beruházások 81,0
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 29,0
3 Polgári Védelmi parancsnokságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 498,4
2 Társadalombiztosítási járulék 203,5
3 Dologi kiadások 36,5
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,3
9 Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 189,6
2 Társadalombiztosítási járulék 76,9
3 Dologi kiadások 298,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,6
2 Felújítás 2,9
3 Felhalmozási kiadások 2,6
10 BM Művelődési Központ
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 95,8
2 Társadalombiztosítási járulék 38,4
3 Dologi kiadások 64,3
11 Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 131,0
2 Társadalombiztosítási járulék 55,7
3 Dologi kiadások 56,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,3
2 Felújítás 3,0
13 Főiskolák
2 Rendőrtiszti Főiskola
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 444,4
2 Társadalombiztosítási járulék 175,9
3 Dologi kiadások 175,4
3 Felhalmozási kiadások 8,6
15 BM Központi Kórház és intézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 654,5
2 Társadalombiztosítási járulék 258,6
3 Dologi kiadások 610,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,7
2 Felújítás 45,0
3 Felhalmozási kiadások 40,1
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Kórházépület helyreállítása 50,0
17 Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei
1 Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 613,2
2 Társadalombiztosítási járulék 233,7
3 Dologi kiadások 569,4
2 Felújítás 120,4
3 Felhalmozási kiadások 32,3
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 50,0
3 Vendéglátási és Közétkeztetési Osztály
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 175,4
2 Társadalombiztosítási járulék 70,5
3 Dologi kiadások 180,5
2 Felújítás 6,0
3 Felhalmozási kiadások 3,8
7 Üdülők
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 176,0
2 Társadalombiztosítási járulék 69,7
3 Dologi kiadások 284,6
2 Felújítás 24,0
3 Felhalmozási kiadások 8,7
8 Központi Beszerző Iroda
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 85,5
2 Társadalombiztosítási járulék 33,9
3 Dologi kiadások 48,2
9 BM Kiadó és szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 21,0
2 Társadalombiztosítási járulék 8,2
3 Dologi kiadások 12,9
10 Választás, népszavazás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,8
2 Társadalombiztosítási járulék 3,9
3 Dologi kiadások 34,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 34,0
18 Adatfeldolgozó Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 387,1
2 Társadalombiztosítási járulék 170,2
3 Dologi kiadások 667,9
2 Felújítás 0,9
3 Felhalmozási kiadások 70,0
22 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 80,0
2 Társadalombiztosítási járulék 6,6
3 Dologi kiadások 118,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 107,0
3 Felhalmozási kiadások 45,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 546,0
2 Egyéb intézményi beruházások 196,0
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 10,0
4 Egyéb intézményi beruházások, lakásépítés 7,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Gépjármű-korszerűsítési program 500,0
2 Állami ünnepek előkészítése 45,0
2 UTE támogatása 119,0
3 Rendőr és Határőr SE támogatása 7,8
4 Szakszervezetek támogatása 4,3
5 Alapítványok támogatása
1 Nemzeti Panteon Alapítvány 39,0
2 Közösségszolgálat Alapítvány 0,4
3 Alapítvány a választásokért 1,2
4 Alapítvány a Közigazgatási és Önkormányzati Informatikáért 1,2
5 Társadalmi Összefogás a Bűnözés Ellen Alapítvány 0,6
23 Alapok támogatása
1 Menekülteket Támogató Alap 1 000,0
24 Országos Testnevelési és Sporthivatal
1 Országos Testnevelési és Sporthivatal igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 252,0
2 Társadalombiztosítási járulék 98,2
3 Dologi kiadások 123,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,5
2 Felújítás 4,0
3 Felhalmozási kiadások 1,8
3 Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 508,2
2 Társadalombiztosítási járulék 210,7
3 Dologi kiadások 947,3
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1,1
2 Felújítás 68,6
3 Felhalmozási kiadások 4,9
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Ingyenes igénybevétel miatti részleges kompenzáció 48,8
2 Nemzetközi előírásoknak megfelelő sportfelszerelések biztosítása
9,8
3 Működési tartalék 10,0
5 OTSH kezelésű előirányzatok
2 Felújítás 2,4
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 397,0
2 Egyéb intézményi beruházások 61,0
5 OTSH kezelésű speciális támogatások
1 Verseny- és élsport 595,9
2 Utánpótlás-nevelés, diáksport 109,7
3 Szabadidősport 20,0
4 Sporttudomány 8,0
5 Magyar Olimpiai Bizottság 148,8
6 Nemzetközi kongresszusok, konferenciák 54,0
7 Egyéb ágazati szakmai célfeladatok 88,3
1–24. cím összesen: 86 892,6
25 Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai
1 Normatív hozzájárulások
1 Községek általános támogatása 5 862,0
2 Településüzemeltetéshez 40 151,8
3 Gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott települések kiegészítő támogatása
1 675,2
4 Lakásgazdálkodási tevékenységhez 9 255,8
5 Üdülőhelyi feladatokhoz 1 381,6
6 Szociálpolitikai feladatokhoz 25 185,2
7 Gyermek- és ifjúságvédelem feladataihoz 5 617,9
8 Ápoló-, gondozóotthoni és rehabilitációs intézményi ellátáshoz
6 590,4
9 Nappali szociális intézményi ellátáshoz 1 256,2
10 Átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz 265,4
11 Hajléktalanok átmeneti szállásaihoz 251,2
12 Fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátásához
2 901,0
13 Felnőttkorú fogyatékosok ápoló-, gondozóotthoni ellátásához
1 722,9
14 Óvodai ellátáshoz 10 497,6
15 Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi és etnikai óvodai ellátáshoz
194,1
16 Általános iskolai oktatáshoz 39 011,6
17 Alapfokú művészet oktatáshoz 2 607,4
18 Fogyatékos gyermekek oktatásához 3 016,8
19 Gimnáziumi, szakiskolai oktatáshoz 9 803,4
20 Szakközépiskolai oktatáshoz 13 510,9
21 Szakmunkásképzés elméleti oktatásához 6 769,2
22 Szakmunkásképző iskolai tanműhelyi oktatásához 2 248,8
23 Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatáshoz
1 719,3
24 Kollégiumi ellátáshoz 5 021,9
25 Sportfeladatokhoz 525,5
26 Helyi közművelődési feladatokhoz 2 627,7
27 Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási és közművelődési feladataihoz
5 150,4
28 Korábbi bérpolitikai intézkedések 1995. évi előirányzata 28 058,4
2 Helyi önkormányzatok színházi támogatása 2 574,5
3 Címzett- és céltámogatások 33 600,0
4 Központosított előirányzatok
1 Lakossági közműfejlesztési befizetésekkel összefüggő támogatás
4 000,0
2 Határátkelőhelyek fenntartásának, valamint a határnyiladék tisztításának támogatása
150,0
3 Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása
20,0
4 Vállalati szakmunkásképző tanműhelyek átvételéhez egyszeri támogatás
200,0
5 Színházi tevékenység támogatása 240,0
6 Körjegyzők bérének és társadalombiztosítási járulékának támogatása
210,0
7 Települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása
200,0
8 Hamvasztásos temetés és hatósági halottszállítás támogatása
160,0
9 Pincerendszerek veszélyelhárítási munkálatainak támogatása
500,0
10 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás díjának támogatása 2 000,0
11 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 100,0
12 Fővárosi tömegközlekedés támogatása 2 300,0
13 Nevelési segély kiegészítés 1 850,0
14 Gyermeknevelési támogatás 2 575,0
15 Egyes közoktatási feladatok támogatása 1 200,0
16 Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatása
150,0
18 A közalkalmazotti törvény végrehajtásával kapcsolatos kamattámogatás
100,0
19 A köztisztviselői illetményalap bevezetéséhez támogatás 1 500,0
20 Kényszer lakásbérletek felszámolásának támogatása 100,0
21 Területi honvédelmi igazgatás támogatása 5,0
22 Helyi kisebbségi önkormányzatok *  működésének általános támogatása
80,0
23 Munkanélküliek jövedelempótló támogatása 9 500,0
24 Gyermek- és ifjúsági feladatok 75,0
25 Gazdasági stabilizációs intézkedésekhez kapcsolódó szociális célú hozzájárulás * 
5 000,0
26 Hozzájárulás a települési, a megyei és a fővárosi önkormányzeti közművelődési intézményeknél, valamint a színházaknál a honoráriumok és a tiszteletdíjak után fizetendő társadalombiztosítási járulék többlet kiadásaihoz


360,0
5 Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása
1 Vis maior esetében támogatás 500,0
2 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása
4 920,9
3 Saját hibából tartós fizetésképtelenség helyzetébe került helyi önkormányzatok támogatása * 
750,0
4 A saját gazdálkodási hibából tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok átmeneti támogatása * 
250,0
6 Helyi önkormányzati tűzoltóságok támogatása 2 560,9
25. cím összesen: 310 610,9
VIII. fejezet kiadásai összesen: 397 503,5
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1 Honvédelmi Minisztérium
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 331,0
2 Társadalombiztosítási járulék 136,6
3 Dologi kiadások 192,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 4,5
3 Felhalmozási kiadások 10,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 20,0
2 Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 371,6
2 Társadalombiztosítási járulék 120,6
3 Dologi kiadások 133,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,1
2 Felújítás 90,0
3 Felhalmozási kiadások 5,3
2 Magyar Honvédség
1 Magyar Honvédség igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 866,9
2 Társadalombiztosítási járulék 373,0
3 Dologi kiadások 154,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 18,0
2 Magyar Honvédség katonai közigazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 365,4
2 Társadalombiztosítási járulék 441,1
3 Dologi kiadások 756,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 9,5
3 Magyar Honvédség Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7 808,6
2 Társadalombiztosítási járulék 2 933,8
3 Dologi kiadások 5 381,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 55,2
3 Felhalmozási kiadások 2,9
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 37,7
4 Budapesti Katonai Kerületparancsnokság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 024,3
2 Társadalombiztosítási járulék 403,0
3 Dologi kiadások 687,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,6
5 Magyar Honvédség Légvédelmi Parancsnokság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 374,1
2 Társadalombiztosítási járulék 1 718,8
3 Dologi kiadások 2 750,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 28,6
3 Felhalmozási kiadások 0,9
6 Katonai Felderítő Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 174,7
2 Társadalombiztosítási járulék 489,1
3 Dologi kiadások 724,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 3,5
2 Felújítás 3,0
3 Felhalmozási kiadások 78,0
7 Katonai Biztonsági Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 297,1
2 Társadalombiztosítási járulék 126,9
3 Dologi kiadások 48,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,7
8 Központi intézetek ellátó és kiszolgáló szervei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 383,8
2 Társadalombiztosítási járulék 2 200,4
3 Dologi kiadások 12 678,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 252,7
2 Felújítás 1 651,9
3 Felhalmozási kiadások 278,9
3 Békefenntartó Erők Kiképző Központja
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 151,6
2 Társadalombiztosítási járulék 63,9
3 Dologi kiadások 21,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,5
4 MH Katonai Ügyészségek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 151,1
2 Társadalombiztosítási járulék 56,7
3 Dologi kiadások 16,4
5 MH Katonai Tanintézetek
1 MH Felsőfokú Tanintézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 029,3
2 Társadalombiztosítási járulék 762,6
3 Dologi kiadások 984,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 14,7
3 Felhalmozási kiadások 1,7
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 200,0
2 MH Középfokú Tanintézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 356,7
2 Társadalombiztosítási járulék 137,5
3 Dologi kiadások 310,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 4,0
3 Felhalmozási kiadások 0,4
6 MH kiemelt sportlétesítmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 29,4
2 Társadalombiztosítási járulék 12,2
3 Dologi kiadások 70,9
3 Felhalmozási kiadások 3,3
7 MH kiemelt kulturális intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 244,2
2 Társadalombiztosítási járulék 96,4
3 Dologi kiadások 204,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,0
3 Felhalmozási kiadások 3,5
8 MH Üdülők és Gyermekintézmények Főigazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 320,5
2 Társadalombiztosítási járulék 137,1
3 Dologi kiadások 387,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 3,2
3 Felhalmozási kiadások 1,5
9 MH Egészségügyi intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 632,3
2 Társadalombiztosítási járulék 692,3
3 Dologi kiadások 1 386,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 9,1
2 Felújítás 1,4
3 Felhalmozási kiadások 27,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 80,0
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 82,3
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 300,0
4 Egyéb intézményi beruházások, lakásépítés 750,0
7 Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások
1 Magyar Honvédség Központi Honvédkórház 350,0
2 Kecskeméti Katonai Repülőtér 620,0
3 Fejezeti tartalék 866,9
6 Társadalmi szervek támogatása
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
2 Honvéd Sportegyesületek támogatása 130,0
4 Honvéd érdekképviseleti szervek támogatása 4,5
5 Honvéd Művelődési Egyesületek támogatása 5,4
6 Honvédség önkéntes nyugdíjbiztosító pénztár támogatása 20,0
7 Alapítványok támogatása
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Hadirokkantak Közalapítványa 3 500,0
11 Frekvenciagazdálkodási Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 46,9
2 Társadalombiztosítási járulék 19,6
3 Dologi kiadások 30,1
3 Felhalmozási kiadások 8,1
IX. fejezet kiadásai összesen: 75 346,1
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1 Népjóléti Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 365,0
2 Társadalombiztosítási járulék 132,7
3 Dologi kiadások 281,4
3 Felhalmozási kiadások 27,8
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 25,0
2 Állami Népegészségügyi Szolgálat intézetei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 470,1
2 Társadalombiztosítási járulék 1 838,2
3 Dologi kiadások 1 444,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,1
3 Felhalmozási kiadások 59,6
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 10,0
3 Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 291,4
2 Társadalombiztosítási járulék 113,6
3 Dologi kiadások 221,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 127,9
2 Felújítás 1,0
3 Felhalmozási kiadások 4,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 815,0
4 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 699,2
2 Társadalombiztosítási járulék 2 009,3
3 Dologi kiadások 5 973,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,6
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1,5
2 Felújítás 7,1
3 Felhalmozási kiadások 102,8
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 200,0
2 Egyéb intézményi beruházások 300,0
5 Állami szociális intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 204,5
2 Társadalombiztosítási járulék 89,2
3 Dologi kiadások 109,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,4
6 Országos Mentőszolgálat
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 694,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1 108,2
3 Dologi kiadások 1 295,4
3 Felhalmozási kiadások 28,2
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 271,0
5 Mentőgépkocsik cseréje 424,0
7 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 413,2
2 Társadalombiztosítási járulék 180,3
3 Dologi kiadások 229,9
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 6,4
3 Felhalmozási kiadások 0,7
9 Népjóléti Minisztérium üdülője
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1,7
3 Dologi kiadások 7,1
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2 Felújítás 960,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 2 897,0
2 Egyéb intézményi beruházások 40,0
2 Ágazati szakmai célkeretek előirányzatai
5 Az AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása
3 Dologi kiadások 150,0
11 Családvédelmi hálózat kialakításának indítása
3 Dologi kiadások 20,0
15 Társadalmi szervezetek támogatása
3 Dologi kiadások 40,0
22 Ifjúság és szabadidő sport
3 Dologi kiadások 30,0
24 Autizmus Alapítvány és kutatócsoport támogatása
3 Dologi kiadások 25,0
26 Háziorvosképzés
3 Dologi kiadások 60,0
28 Ápolásfejlesztési programok
3 Dologi kiadások 150,0
29 Egészségfejlesztési célok
3 Dologi kiadások 895,1
30 Hajléktalanok ellátása
3 Dologi kiadások 120,0
33 Szociális képzés, kutatás
3 Dologi kiadások 25,0
34 Térségi válságkezelő programok
3 Dologi kiadások 328,0
37 Jóléti Szolgálat Alapítvány
3 Dologi kiadások 45,0
38 Gyorssegély Alapítvány
3 Dologi kiadások 45,0
39 Hajléktalanokért Alapítvány
3 Dologi kiadások 10,0
40 Mocsáry Lajos Alapítvány
3 Dologi kiadások 25,0
41 ADDETUR Alapítvány
3 Dologi kiadások 15,0
42 Külföldön élő magyarok ellátását segítő alapítvány
3 Dologi kiadások 110,0
43 Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány
3 Dologi kiadások 800,0
47 Szociális szakellátások fejlesztése
3 Dologi kiadások 450,0
48 Gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése 295,0
50 Magyar PET Alapítvány támogatása
3 Dologi kiadások 8,0
51 ALTERNATAL Alapítvány
3 Dologi kiadások 5,0
52 Peter Cherny Alapítvány támogatása 20,0
64 Diagnosztikai-műszer programok 180,0
65 Koraszülött ellátás feltételeinek javítása 30,0
66 Therápiás-műszer programok 40,0
67 Egészségügyi minőségbiztosítás feltételeinek kialakítása 50,0
68 Környezeti sugárzás mérések feltételeinek javítása 49,0
69 Vérellátás új szervezeti rendszerének kialakítása 350,0
72 Gyermek- és ifjúságvédelmi programok 60,0
73 Szociális oktatási programok 25,0
74 PHARE programmal kapcsolatos hozzájárulás 30,0
75 Ágazati informatikai programok 20,0
76 Oltóanyag beszerzés 300,0
80 Egészségügyi tartalékolási feladatok 150,0
3 Nemzetközi megállapodások végrehajtása
2 Világbanki megállapodásokban vállalt kötelezettség 570,0
5 Nemzetközi szervezetek tagdíja (WHO) 79,0
7 Mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása 3 980,0
8 Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
1 Ápoló, gondozó és rehabilitációs intézményi ellátás 800,0
2 Nappali szociális intézményi ellátás 33,0
3 Fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézményi ellátása
249,0
4 Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti neveltek ellátása
47,0
5 35 évesnél fiatalabb kábítószeresekkel foglalkozó terápiás intézeti ellátás
66,0
6 Hajléktalanok átmeneti szállásai 160,0
7 Felnőttkorú fogyatékosak ápoló, gondozó otthoni ellátása 5,0
9 Humánszolgáltatások 1994. évi bérpolitikai intézkedéseinek 1995. évi szintrehozása
1 Személyi juttatások 161,8
9 Nem normatív humánszolgáltatás
1 Nem normatív humánszolgáltatás 40,0
11 A társadalombiztosítási alapoknak és szervezeteiknek fizetendő térítés
1 A társadalombiztosítási szervezetek által folyósított ellátások
1 Családi pótlék és várandóssági pótlék
1 Családi pótlék 98 000,0
2 Várandóssági pótlék 1 500,0
3 A folyósított ellátások után elszámolt költségtérítés 1 350,0
5 A társadalombiztosítás profiltisztítása során átvállalt ellátások 24 550,0
6 Politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések 6 230,0
7 Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése
2 600,0
8 A társadalombiztosítás további profiltisztítása során átvállalt ellátások
1 Házastársi pótlék és házastárs utáni jövedelempótlék 5 700,0
2 Megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadéka
20 100,0
3 Cukorbetegek támogatása 100,0
4 Gyermekgondozási díj 17 900,0
5 Mezőgazdasági járulék 5 400,0
2 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosításhoz
1 Hozzájárulás a nem biztosítottak egészségügyi kiadásaihoz 10 000,0
2 Hozzájárulás az Egészségbiztosítási Alap finanszírozásához 400,0
12 Alapok támogatása
1 Rehabilitációs Alap 100,0
XI. fejezet kiadásai összesen: 239 565,8
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 290,6
2 Társadalombiztosítási járulék 114,6
3 Dologi kiadások 131,6
3 Felhalmozási kiadások 24,5
2 Bíróságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6 367,1
2 Társadalombiztosítási járulék 2 553,9
3 Dologi kiadások 1 070,7
3 Felhalmozási kiadások 9,6
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Gyermektartásdíjak állami megelőlegezése 140,0
3 Szakértői Intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 142,1
2 Társadalombiztosítási járulék 57,9
3 Dologi kiadások 66,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,5
4 IM Büntetés-végrehajtás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 501,5
2 Társadalombiztosítási járulék 1 314,0
3 Dologi kiadások 3 153,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 436,5
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,7
2 Felújítás 180,0
3 Felhalmozási kiadások 517,2
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 170,0
2 Egyéb intézményi beruházások 130,0
3 Egyéb intzményi beruházások, lakástámogatás 80,0
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 54,3
2 Felújítás 202,8
3 Felhalmozási kiadások 13,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 255,0
XII. fejezet kiadásai összesen: 20 979,8
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 332,3
2 Társadalombiztosítási járulék 126,3
3 Dologi kiadások 110,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,4
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 15,0
2 Közlekedési Felügyeletek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 800,1
2 Társadalombiztosítási járulék 728,5
3 Dologi kiadások 1 377,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 394,5
2 Felújítás 59,9
3 Felhalmozási kiadások 262,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 44,0
3 Hírközlési Intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 611,2
2 Társadalombiztosítási járulék 251,4
3 Dologi kiadások 621,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 3,1
2 Felújítás 50,0
3 Felhalmozási kiadások 435,2
4 Közúti és Autópálya Igazgatóságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 254,3
2 Társadalombiztosítási járulék 1 250,9
3 Dologi kiadások 12 162,8
2 Felújítás 7 300,0
3 Felhalmozási kiadások 9 500,0
5 Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 593,9
2 Társadalombiztosítási járulék 1 023,6
3 Dologi kiadások 2 937,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 14,5
2 Felújítás 430,6
3 Felhalmozási kiadások 1 600,0
7 Vízügyi és Árvízvédelmi intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 823,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1 154,6
3 Dologi kiadások 2 045,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 54,6
2 Felújítás 49,1
3 Felhalmozási kiadások 28,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 126,0
9 MÁV egészségügyi szolgáltatás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 63,0
2 Társadalombiztosítási járulék 27,1
3 Dologi kiadások 44,5
10 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 558,2
2 Társadalombiztosítási járulék 662,2
3 Dologi kiadások 1 160,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,7
2 Felújítás 11,3
3 Felhalmozási kiadások 23,0
11 Közlekedési Múzeum
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 63,0
2 Társadalombiztosítási járulék 26,4
3 Dologi kiadások 25,3
3 Felhalmozási kiadások 1,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 25,0
12 Magyar Űrkutatási Iroda
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4,8
2 Társadalombiztosítási járulék 2,0
3 Dologi kiadások 8,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 60,0
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2 Felújítás 29,8
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Állami céltartalékkal kapcsolatos feladatok 350,0
5 Kormányzati beruházások, célprogramok
1 Postai épületrekonstrukció 575,0
2 Kiemelt városok szennyvízkezelése 1 000,0
3 Vízkárelhárítás 1 440,0
4 Regionális víziközmű-hálózat fejlesztése 1 175,0
5 Vízminőség-védelem 1 200,0
6 Légi közlekedés 350,0
7 Kombinált fuvarozás 500,0
8 Vasúthálózat fejlesztése 6 763,0
10 VOLÁN autóbusz-rekonstrukció 1 000,0
11 Nagymaros–visegrádi térség komplex tájrehabilitációja 2 000,0
19 Vasútegészségügy 300,0
7 Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások
1 Budapest–Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítése 87,0
2 Záhonyi Tisza-híd rekonstrukciója 20,0
8 Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások 289,0
9 Vízügyi igazgatási szervezet központi és területi szerveinek átalakítása
34,8
11 Árvízvédelmi töltések fenntartása, vízminőségi kárelhárítás 600,0
12 Vízügyi kormányzati beruházásokat terhelő hatósági díjak, illetékek
10,0
13 Polgári védelmi és információs feladatok 40,0
14 Nemzetközi szervezeti tagdíjak 58,2
3 Fejezeti tartalék 287,9
XIII. fejezet kiadásai összesen: 77 449,1
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1 Külügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 429,0
2 Társadalombiztosítási járulék 183,1
3 Dologi kiadások 143,8
2 Felújítás 4,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 380,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Állami Protokoll kiadásai 98,0
2 Külképviseletek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 464,7
2 Társadalombiztosítási járulék 314,8
3 Dologi kiadások 3 896,5
2 Felújítás 120,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Turistakölcsönök 6,1
2 Nemzetközi tagdíjak 747,0
3 Külföldi tájékoztatás 52,8
7 Hálózat-felülvizsgálat 125,0
8 Ingatlan adás-vétel kiadása 400,0
9 Bős–Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás 100,0
10 Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet magyar elnökségi év
34,0
4 KÜM Jóléti Intézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 12,2
2 Társadalombiztosítási járulék 5,4
3 Dologi kiadások 11,9
XIV. fejezet kiadásai összesen: 10 528,8
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Földművelésügyi Minisztérium igazgatása
1 FM központi igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 536,5
2 Társadalombiztosítási járulék 210,0
3 Dologi kiadások 199,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 16,3
2 Felújítás 28,0
3 Felhalmozási kiadások 54,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 60,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Nemzetközi tagdíjakra 71,4
2 Polgári védelmi feladatokra 15,0
3 FAO élelmiszer-szállítások 9,0
2 Jóléti intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 34,9
2 Társadalombiztosítási járulék 15,3
3 Dologi kiadások 35,1
2 Felújítás 22,0
2 Szakigazgatási intézmények
1 Költségvetési Iroda
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 38,2
2 Társadalombiztosítási járulék 14,8
3 Dologi kiadások 31,1
3 Felhalmozási kiadások 4,7
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok feltételeinek javítása
5,0
2 Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 612,5
2 Társadalombiztosítási járulék 1 010,1
3 Dologi kiadások 1 586,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 10,4
2 Felújítás 30,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok feltételeinek javítása
299,4
3 Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 006,3
2 Társadalombiztosítási járulék 387,9
3 Dologi kiadások 993,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 5,0
2 Felújítás 30,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok feltételeinek javítása
80,0
4 Földművelésügyi szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 295,4
2 Társadalombiztosítási járulék 113,5
3 Dologi kiadások 323,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,0
2 Felújítás 10,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 15,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Falugazdász hálózat üzemeltetése 600,0
2 Részarány földtulajdon kimérése 550,0
5 Erdészeti szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 476,4
2 Társadalombiztosítási járulék 177,0
3 Dologi kiadások 253,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,1
2 Felújítás 10,0
3 Felhalmozási kiadások 4,6
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 5,0
3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 737,7
2 Társadalombiztosítási járulék 1 079,7
3 Dologi kiadások 551,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,6
2 Felújítás 60,0
3 Felhalmozási kiadások 27,4
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 30,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Kárpótlási földkimérés 722,0
2 Ingatlanbejegyzések gyorsítása 223,0
4 Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 751,8
2 Társadalombiztosítási járulék 291,1
3 Dologi kiadások 784,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 6,0
2 Felújítás 30,0
3 Felhalmozási kiadások 9,6
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 30,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok és vizsgálatok feltételeinek biztosítása
40,0
5 Kárpótlási hivatalok
1 Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 179,9
2 Társadalombiztosítási járulék 66,8
3 Dologi kiadások 770,7
2 Felújítás 9,0
2 Megyei kárrendezési és kárpótlási hivatalok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 747,9
2 Társadalombiztosítási járulék 289,7
3 Dologi kiadások 112,5
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 552,1
2 Társadalombiztosítási járulék 232,1
3 Dologi kiadások 605,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 6,8
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 7,1
2 Felújítás 120,0
3 Felhalmozási kiadások 43,6
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 130,0
9 Közművelődési intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 79,9
2 Társadalombiztosítási járulék 31,1
3 Dologi kiadások 74,5
2 Felújítás 20,0
10 Agrárkutató intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 134,1
2 Társadalombiztosítási járulék 418,3
3 Dologi kiadások 1 166,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 25,8
2 Felújítás 50,0
3 Felhalmozási kiadások 38,4
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 20,0
11 FM kiemelt sportlétesítmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 63,5
2 Társadalombiztosítási járulék 25,9
3 Dologi kiadások 128,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 50,3
2 Felújítás 30,0
3 Felhalmozási kiadások 13,9
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 80,0
12 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 50,0
2 Társadalombiztosítási járulék 22,0
3 Dologi kiadások 113,2
2 Ágazati és célfeladatok
2 Kutatási feladatok támogatása 114,7
8 Az Európai Közösséghez való csatlakozás feltételeinek biztosítása
142,0
11 Mezőgazdasági, gazdaságszerkezet összeírás 30,0
12 Élelmiszerkönyv kiadása 12,7
13 Erdei vasutak működtetésére 51,0
14 Jóléti- és parkerdőfenntartásra 68,0
15 Földtulajdon rendezésével kapcsolatos intézményrendszer működtetése
200,0
3 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 Erdőszerkezet-átalakítás, fásítás 1 000,0
4 Fejezeti tartalék 100,0
13 Alapok támogatása
1 Mezőgazdasági és Erdészeti Alap 9 000,0
XV. fejezet kiadásai összesen: 37 892,9
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Munkaügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 249,1
2 Társadalombiztosítási járulék 100,4
3 Dologi kiadások 18,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 62,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,3
3 Felhalmozási kiadások 1,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 36,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Világbank Emberi erőforrások program – Ifjúsági komponens
589,5
2 Szakmunkásképzés 84,3
3 Nemzetközi tagdíj (ILO) 55,8
2 Érdekegyeztető Tanács Titkársága
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,3
2 Társadalombiztosítási járulék 2,9
3 Dologi kiadások 2,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 5,1
3 Felhalmozási kiadások 0,2
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése 10,0
3 Nemzeti Szakképzési Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 79,7
2 Társadalombiztosítási járulék 25,9
3 Dologi kiadások 84,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 30,5
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5,9
2 Felújítás 1,4
3 Felhalmozási kiadások 3,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Világbank Emberi erőforrások program – Ifjúsági komponens
82,5
2 Szakmunkásképzés 341,9
5 Munkaügyi Kutatóintézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 24,9
2 Társadalombiztosítási járulék 9,8
3 Dologi kiadások 9,2
6 Regionális átképző központok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 406,4
2 Társadalombiztosítási járulék 161,7
3 Dologi kiadások 811,3
2 Felújítás 234,0
3 Felhalmozási kiadások 77,8
9 Munkaügyi Minisztérium Oktatási és Pihenő Központ
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,1
2 Társadalombiztosítási járulék 3,4
3 Dologi kiadások 9,6
10 Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 326,3
2 Társadalombiztosítási járulék 122,0
3 Dologi kiadások 46,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 24,2
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 2,0
11 Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 17,6
2 Társadalombiztosítási járulék 7,2
3 Dologi kiadások 11,8
2 Felújítás 1,3
12 Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 54,0
2 Társadalombiztosítási járulék 21,3
3 Dologi kiadások 75,2
3 Felhalmozási kiadások 2,0
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 6,0
3 Polgári szolgálat
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 17,0
14 Alapok támogatása
1 Foglalkoztatási Alap
1 Célzott közhasznú foglalkoztatási támogatás 3 000,0
2 Címzetlen támogatás 1 000,0
2 Szolidaritási Alap
2 Költségvetésből finanszírozott SzA járulék 9 000,0
XVI. fejezet kiadásai összesen: 17 371,0
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1 Pénzügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 736,9
2 Társadalombiztosítási járulék 298,0
3 Dologi kiadások 490,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 135,1
3 Felhalmozási kiadások 22,9
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Államháztartási reformmal összefüggő rendszerfejlesztési munkára, az önkormányzati adók feldolgozására és a kincstár kialakításával kapcsolatos feladatokra

700,0
2 Állami Biztosítás, Értékpapír, Szerencsejáték Felügyelet és az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 329,1
2 Társadalombiztosítási járulék 123,5
3 Dologi kiadások 485,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 97,6
3 Felhalmozási kiadások 28,2
3 Állami Bankfelügyelet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 238,6
2 Társadalombiztosítási járulék 95,3
3 Dologi kiadások 185,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 14,7
2 Felújítás 30,0
3 Felhalmozási kiadások 26,0
4 „Lánchíd" Irodaház
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 53,5
2 Társadalombiztosítási járulék 21,3
3 Dologi kiadások 158,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,1
3 Felhalmozási kiadások 0,5
5 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6 495,6
2 Társadalombiztosítási járulék 2 723,7
3 Dologi kiadások 2 760,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 14,6
3 Felhalmozási kiadások 425,8
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 514,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Világbanki Program 860,0
6 Vám- és Pénzügyőrség
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 984,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1 568,7
3 Dologi kiadások 3 548,9
2 Felújítás 60,0
3 Felhalmozási kiadások 442,9
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 140,0
2 Egyéb intézményi beruházások 195,0
3 Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás 15,0
4 Egyéb intézményi beruházások, lakásépítés 50,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Fűszerpaprika örlemény jövedéki ellenőrzésére 300,0
6 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 PHARE program keretében határátkelők építése 1 800,0
9 Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 38,9
2 Társadalombiztosítási járulék 15,2
3 Dologi kiadások 48,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,2
2 Felújítás 2,0
3 Felhalmozási kiadások 4,0
11 Állami Vagyonügynökség
1 Állami Vagyonügynökség
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 760,0
2 Társadalombiztosítási járulék 316,6
3 Dologi kiadások 335,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 8,0
2 Felújítás 58,2
3 Felhalmozási kiadások 23,0
2 Vagyonkezeléssel és a privatizáció előkészítésével összefüggő kiadás 13 000,0
3 Szavatosság, jótállás, kezességvállalás kiadásai 8 000,0
12 Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1 Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 571,0
2 Társadalombiztosítási járulék 251,3
3 Dologi kiadások 118,2
3 Felhalmozási kiadások 15,5
2 Kincstári vagyonkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos kiadások
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 36,0
3 Dologi kiadások 573,9
2 Felújítás 60,0
3 Felhalmozási kiadások 30,0
4 KVSZ Club Aliga Üdülő
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 65,0
2 Társadalombiztosítási járulék 28,1
3 Dologi kiadások 117,9
3 Felhalmozási kiadások 2,0
13 PM Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 44,4
2 Társadalombiztosítási járulék 18,6
3 Dologi kiadások 45,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,8
3 Felhalmozási kiadások 1,8
14 Országos Játék Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 21,7
2 Társadalombiztosítási járulék 9,1
3 Dologi kiadások 15,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 10,2
2 Felújítás 0,6
15 Kisvállalkozói Garancia Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 17,9
2 Társadalombiztosítási járulék 7,4
3 Dologi kiadások 4,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 4,8
2 Felújítás 0,1
3 Felhalmozási kiadások 1,6
17 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 17,5
2 Társadalombiztosítási járulék 7,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 300,0
2 Felújítás 52,6
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 135,0
2 Egyéb intézményi beruházások 135,0
6 Kormányzati beruházások, beruházási célprogramok
1 Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása 1 600,0
2 Folyamatban lévő beruházások 800,0
3 Kormányzati beruházások évközi, rendkívüli célfeladatai 758,0
7 Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások
1 Fővárosi Önkormányzat Lágymányosi Duna-híd beruházása
4 928,0
2 Hungária krt. rekonstrukciója, 1-es villamos pályájának meghosszabbítása
700,0
3 Fejezeti tartalék 22,3
18 Vállalkozások folyó támogatása
1 Normatív támogatások
1 Termelési árkiegészítés és dotáció 4 800,0
2 Mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás 35 000,0
2 Egyedi támogatások
1 Termelési árkiegészítés és dotáció 18 617,2
2 Reorganizációs program 6 500,0
3 Agrárpiaci támogatás, állami felvásárlás 7 500,0
4 Egyéb vállalati támogatások 1 600,0
5 Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás 8 500,0
6 Eximbank kamattámogatásra *  200,0
19 Fogyasztói árkiegészítés 32 000,0
21 Magánerős lakásépítés 36 000,0
22 Alapok támogatása
2 Kisvállalkozói Garancia Alap 164,0
5 Gépjármű Felelősségbiztosítási és Kárrendezési Alap 1 000,0
23 Egyéb költségvetési kiadások
1 Vegyes kiadások 4 508,1
24 Állam által vállalt kezesség érvényesítése
1 Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség
15 500,0
3 Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 1 000,0
4 EB. Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség 3 500,0
XVII. fejezet kiadásai összesen: 240 700,8
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1 Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 512,8
2 Társadalombiztosítási járulék 200,5
3 Dologi kiadások 202,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,5
2 Felújítás 17,0
3 Felhalmozási kiadások 14,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 25,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 MKM szakszervezet 1,7
2 Tudomány- és műszaki egyetemek, művészeti felsőoktatás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 9 917,3
2 Társadalombiztosítási járulék 3 979,6
3 Dologi kiadások 5 814,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 79,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 018,6
2 Felújítás 808,0
3 Felhalmozási kiadások 546,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 342,1
2 Egyéb intézményi beruházások 99,0
6 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 Orosz laktanya fejlesztési program 200,0
3 Agrártudományi egyetemek
1 Egyetemek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 253,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1 230,9
3 Dologi kiadások 2 352,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 9,3
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 563,7
2 Felújítás 100,0
3 Felhalmozási kiadások 81,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 100,0
3 Egyetemek kutatási intézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 294,6
2 Társadalombiztosítási járulék 116,6
3 Dologi kiadások 363,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,5
2 Felújítás 10,0
3 Felhalmozási kiadások 9,0
4 Tangazdaságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 127,7
2 Társadalombiztosítási járulék 53,3
3 Dologi kiadások 528,4
2 Felújítás 20,0
3 Felhalmozási kiadások 27,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 130,0
4 Orvosegyetemek, Egészségtudományi Egyetem
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 9 614,8
2 Társadalombiztosítási járulék 4 049,4
3 Dologi kiadások 8 600,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 4,5
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 638,3
3 Felhalmozási kiadások 489,3
5 Főiskolák
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 096,7
2 Társadalombiztosítási járulék 1 984,7
3 Dologi kiadások 2 383,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 52,8
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 085,6
2 Felújítás 284,8
3 Felhalmozási kiadások 76,9
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 1 391,2
2 Egyéb intézményi beruházások 150,1
6 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 Orosz laktanya fejlesztési program 100,0
6 Továbbképző intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 223,5
2 Társadalombiztosítási járulék 66,9
3 Dologi kiadások 110,4
2 Felújítás 5,0
3 Felhalmozási kiadások 4,5
7 Egyéb oktatási intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 401,5
2 Társadalombiztosítási járulék 159,6
3 Dologi kiadások 485,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 24,2
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 18,3
2 Felújítás 20,8
3 Felhalmozási kiadások 5,9
8 Kiemelt nemzeti intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 736,6
2 Társadalombiztosítási járulék 715,0
3 Dologi kiadások 678,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 23,5
2 Felújítás 144,3
3 Felhalmozási kiadások 24,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 505,6
2 Egyéb intézményi beruházások 71,5
9 Közgyűjtemények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 746,0
2 Társadalombiztosítási járulék 306,1
3 Dologi kiadások 550,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 40,8
2 Felújítás 313,9
3 Felhalmozási kiadások 16,7
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 5,0
10 Egyéb kulturális intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 709,5
2 Társadalombiztosítási járulék 243,8
3 Dologi kiadások 408,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,8
2 Felújítás 18,0
3 Felhalmozási kiadások 5,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 60,0
11 Nemzetközi kapcsolatok és intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 274,1
2 Társadalombiztosítási járulék 23,3
3 Dologi kiadások 483,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 222,2
2 Felújítás 36,2
3 Felhalmozási kiadások 12,4
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 210,0
2 Egyéb intézményi beruházások 5,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Nemzetközi tagdíj 71,0
2 Magyar Állami Ösztöndíj 100,0
12 Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 118,8
2 Társadalombiztosítási járulék 35,9
3 Dologi kiadások 31,7
2 Felújítás 3,0
13 Jóléti és szociális intézmények
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 82,3
2 Társadalombiztosítási járulék 33,6
3 Dologi kiadások 93,3
2 Felújítás 3,9
3 Felhalmozási kiadások 3,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 5,0
14 Tankerületi Oktatásügyi Központok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 120,6
2 Társadalombiztosítási járulék 43,6
3 Dologi kiadások 72,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,6
3 Felhalmozási kiadások 6,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 6,0
15 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 9,3
2 Társadalombiztosítási járulék 4,1
3 Dologi kiadások 3 000,0
2 Felújítás 182,3
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 631,4
2 Egyéb intézményi beruházások 5,0
6 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 Lágymányosi egyetemek fejlesztése 1 072,0
2 Kollégium- és ingatlanfejlesztési programok 256,1
2 Címzett támogatások
1 Békehadtest
3 Dologi kiadások 25,0
2 Közoktatás fejlesztési szakmai program
1 Személyi juttatások 139,2
2 Társadalombiztosítási járulék 61,2
3 Dologi kiadások 179,5
3 Pedagógus szakma megújítása program
1 Személyi juttatások 80,8
2 Társadalombiztosítási járulék 35,5
3 Dologi kiadások 98,7
4 Pedagógusok intenzív továbbképzése
1 Személyi juttatások 15,1
2 Társadalombiztosítási járulék 6,5
3 Dologi kiadások 16,4
5 Közoktatási kutatások
1 Személyi juttatások 13,9
2 Társadalombiztosítási járulék 6,1
6 Műalkotások vásárlása
3 Dologi kiadások 15,9
7 Beruházásból belépő létesítmények
1 Személyi juttatások 63,4
2 Társadalombiztosítási járulék 27,8
3 Dologi kiadások 154,1
8 Hallgatói létszám képzési többlete (ágazati)
1 Személyi juttatások 55,3
2 Társadalombiztosítási járulék 24,3
3 Dologi kiadások 500,5
9 Tankönyvkiadás támogatása
1 Személyi juttatások 128,6
2 Társadalombiztosítási járulék 56,6
3 Dologi kiadások 2 281,5
10 Tanárok nyelvi átképzése
1 Személyi juttatások 7,8
2 Társadalombiztosítási járulék 3,6
3 Dologi kiadások 29,1
11 Határon túli könyvkiadás támogatása
3 Dologi kiadások 51,6
12 Kárpótlási feladatok végrehajtása
1 Személyi juttatások 10,2
2 Társadalombiztosítási járulék 4,4
3 Dologi kiadások 8,9
13 Szomszédos országok diákjai (ágazati)
3 Dologi kiadások 167,0
24 Doktorandusz képzés (ágazati)
1 Személyi juttatások 261,8
2 Társadalombiztosítási járulék 115,2
3 Dologi kiadások 670,1
25 Határon túli magyar pedagógusok továbbképzése
1 Személyi juttatások 29,5
2 Társadalombiztosítási járulék 13,0
3 Dologi kiadások 32,9
26 Magyarországi nemzetiségi, etnikai kisebbségi feladatok
1 Személyi juttatások 37,2
2 Társadalombiztosítási járulék 16,4
3 Dologi kiadások 67,9
27 Nemzetiségi, etnikai, kisebbségi anyanyelvű irodalmi művek támogatása
3 Dologi kiadások 8,5
28 Felsőoktatás oktatói bérkorrekció (ágazati)
2 Társadalombiztosítási járulék 72,2
29 Felzárkózás az európai felsőoktatáshoz, világbanki program
1 Személyi juttatások 15,0
2 Társadalombiztosítási járulék 6,6
3 Dologi kiadások 105,4
33 Határon túli magyarok kulturális támogatása
3 Dologi kiadások 8,3
36 Kulturális produkciók támogatása
1 Személyi juttatások 29,5
2 Társadalombiztosítási járulék 13,0
3 Dologi kiadások 67,4
37 Országos Köznevelési Tanács
1 Személyi juttatások 12,1
2 Társadalombiztosítási járulék 5,4
3 Dologi kiadások 2,5
38 Közoktatáspolitikai Tanács
3 Dologi kiadások 8,0
40 Kormányzati kutatások 76,5
41 Felsőoktatási sport támogatása 6,5
42 Könyv, zenemű és hanglemezkereskedelem fejlesztésének támogatása
60,0
43 Filmcentenárium megrendezésének támogatása 10,0
44 Tanulmányi versenyek támogatása 31,0
45 Érettségi vizsgaelnökök díjazása 80,0
46 Pedagógiai szakszolgálatok támogatása 78,0
47 Pedagógiai szakmai szolgálatok támogatása 5,0
48 Európai ifjúsági zenei fesztivál 9,9
49 Könyvszakmai intervenciós keret 40,0
50 Könyv, folyóirat és szellemi export támogatása 32,0
51 CEEPUS program 25,0
52 Újonnan bevezetendő oktatási formák 20,0
53 Országos egyetemközi oktatást, kutatást támogató program 10,0
55 HÍD nemzetközi ifjúsági tábor 11,3
56 Hozzájárulás egyes művészeti intézményeknél a honoráriumok és tiszteletdíjak után fizetendő társadalombiztosításijárulék-többlet kiadásaihoz

73,2
3 Normatív finanszírozás
1 Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai
3 Dologi kiadások 1 220,3
2 Hitoktatók díjazása
3 Dologi kiadások 753,9
3 Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
3 Dologi kiadások 3 788,1
5 Alapítványok, társadalmi szervek, magánszemélyek által fenntartott köz- és felsőoktatási intézmények bérpolitikai kerete
3 Dologi kiadások 106,7
4 Feladatfinanszírozás
3 Felsőoktatási kulturális rendezvények támogatása
3 Dologi kiadások 10,0
4 Kollégiumi berendezések cseréje és pótlása
3 Dologi kiadások 25,0
5 Egyéb oktatási célfeladatok
1 Személyi juttatások 6,7
2 Társadalombiztosítási járulék 2,9
3 Dologi kiadások 41,6
6 Művészeti ösztöndíjak
3 Dologi kiadások 37,3
7 Külföldi támogatásokhoz való hozzájárulás
3 Dologi kiadások 12,7
8 Vagyon-, munka- és tűzvédelem
1 Személyi juttatások 4,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1,7
3 Dologi kiadások 4,2
9 Energiaracionalizálás többletei
3 Dologi kiadások 9,2
11 Polgári védelem
3 Dologi kiadások 3,9
13 Fogyatékosok korai fejlesztése
3 Dologi kiadások 36,0
14 Oktatási lapok támogatása
1 Személyi juttatások 3,0
2 Társadalombiztosítási járulék 1,3
3 Dologi kiadások 33,0
15 Magyar–Holland Oktatásközvetítő Iroda
3 Dologi kiadások 2,0
16 Felsőoktatási kutatások
1 Személyi juttatások 71,1
2 Társadalombiztosítási járulék 31,3
3 Dologi kiadások 93,6
17 Felsőoktatási speciális programok
1 Személyi juttatások 11,7
2 Társadalombiztosítási járulék 5,1
3 Dologi kiadások 107,8
18 Múzeumok kulturális és műkincs vagyonvédelmi feladatai
3 Dologi kiadások 28,9
22 Honfoglalás 1100 éves ünnepségekre
1 Személyi juttatások 13,2
2 Társadalombiztosítási járulék 5,8
3 Dologi kiadások 505,8
23 Közgyűjtemények technikai fejlesztése
3 Dologi kiadások 38,3
25 Felsőoktatási és Tudományos Tanács
1 Személyi juttatások 8,4
2 Társadalombiztosítási járulék 3,7
3 Dologi kiadások 8,9
26 Művészeti Akadémiák
3 Dologi kiadások 8,5
27 Egyházi Főiskolák (speciális)
3 Dologi kiadások 620,7
28 II. Európai Ifjúsági Központ
3 Dologi kiadások 100,0
5 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Országos Akkreditációs Bizottság
1 Személyi juttatások 12,9
2 Társadalombiztosítási járulék 5,7
3 Dologi kiadások 13,6
2 Oktatási, közművelődési és művészeti szöv., társaságok és egyesületek
3 Dologi kiadások 130,0
3 Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete Önigazgató Szakmai Szervezete működési támogatása
281,0
6 Egyházak támogatása
1 Egyházi közgyűjtemények támogatása
3 Dologi kiadások 165,5
2 Egyházi alapintézmények működése, felújítása, beruházás, fejlesztés
3 Dologi kiadások 2 050,0
3 Pannonhalma rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 170,0
4 Dohány utcai Zsinagóga rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 200,0
5 Bazilika rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 100,0
11 Debreceni Református Kollégium és Nagytemplom rekonstrukciója
3 Dologi kiadások 30,0
13 Egyházi oktatási intézmények felújítása és karbantartása
3 Dologi kiadások 440,0
15 Egyházi oktatási intézmények támogatása
3 Dologi kiadások 900,0
16 Pázmány Péter Egyetem rekonstrukciójára és működésére
3 Dologi kiadások 260,0
20 Egyházi személyek nyugellátásának járulék fedezete
1 Egyházi személyek járulékfedezete 260,0
2 Egyházi nyugdíjalapok fedezete 120,0
21 Egyházi intézmények Kjt.-vel összefüggő támogatása 904,0
23 Egyházi bérpolitikai központi intézkedés
1 Személyi juttatások 53,4
2 Társadalombiztosítási járulék 23,5
24 Egyházi szociális intézmények felújítása, fejlesztése, beruházás 140,0
25 Tihanyi Apátság rekonstrukciója 35,0
26 Bethesda Református Kórház rekonstrukciója 70,0
27 Budapesti Lónyai utcai Református Gimnázium kollégiumának építése
50,0
28 Miskolci Lévay József Református Gimnázium rekonstrukciója 30,0
29 Bonyhádi Evangélikus Kollégium rekonstrukciója 100,0
30 Békéscsabai Evangélikus Kollégium rekonstrukciója 15,0
31 Magyar Ortodox Egyház Petőfi téri temploma, Miskolci és Nyíregyházi Múzeumai rekonstrukciója
15,0
32 Román Ortodox Egyház vikáriátusságának kialakítása 10,0
33 Budai Szerb Ortodox Egyház szentendrei templomának rekonstrukciója
10,0
34 Wesselényi utcai első magyarországi baptista imaház rekonstrukciója és kollégium kialakítása
10,0
35 Metodista Egyház oktatási, szociális központ kialakítása 10,0
36 HIT Gyülekezete közösségi ház építése 20,0
7 Alapítványok támogatása
1 Eötvös-Alapítvány
3 Dologi kiadások 4,3
2 Osztrák–Magyar Tudományos és Kooperációs Alapítvány
3 Dologi kiadások 10,0
3 Feszty-körkép Alapítvány
3 Dologi kiadások 39,2
5 Alternatív Közgazdasági Gimnázium
3 Dologi kiadások 5,5
6 Mozgókép Alapítvány
3 Dologi kiadások 830,0
7 Magyar Könyv Alapítvány
3 Dologi kiadások 112,8
8 Magyar Alkotóművészeti Alapítvány
3 Dologi kiadások 270,0
9 Pető Alapítvány
3 Dologi kiadások 275,7
11 Német Iskola Alapítvány
3 Dologi kiadások 1,0
12 Gandhi Alapítvány
3 Dologi kiadások 101,0
15 Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány
3 Dologi kiadások 84,2
17 Hungária Televízió Alapítvány 2 069,5
19 Magyar Zenei Alapítvány 24,0
20 Pro Hungaris Alapítvány 8,5
23 Autizmus Alapítvány
3 Dologi kiadások 5,0
24 Alapítványok Kjt.-vel összefüggő támogatása 133,8
16 Alapok kezelő titkársága
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 129,8
2 Társadalombiztosítási járulék 33,8
3 Dologi kiadások 57,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,0
3 Felhalmozási kiadások 1,0
17 Alapok támogatása
1 Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap 1 500,0
2 Nemzeti Kulturális Alap 133,0
3 Központi Ifjúsági Alap 36,0
4 Országos Tudományos Kutatási Alap 1 755,0
18 Kormányzati rendkívüli kiadások
1 Egyházi ingatlanok visszaadása 4 000,0
2 Honfoglalás 1100 éves évfordulója megünneplésének előkészítése, múzeumi rekonstrukció
1 759,5
XVIII. fejezet kiadásai összesen: 122 478,6
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium központi igazgatása
1 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 795,8
2 Társadalombiztosítási járulék 317,4
3 Dologi kiadások 728,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 80,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 150,0
2 IKM Gazdasági igazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 73,1
2 Társadalombiztosítási járulék 28,2
3 Dologi kiadások 283,8
2 Felújítás 4,8
3 Felhalmozási kiadások 20,0
3 IKM Jóléti igazgatóság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 37,4
2 Társadalombiztosítási járulék 15,8
3 Dologi kiadások 33,5
2 Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 10,2
2 Társadalombiztosítási járulék 4,3
3 Dologi kiadások 18,2
4 Kisvállalkozási Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 16,9
2 Társadalombiztosítási járulék 7,5
3 Dologi kiadások 20,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,3
5 Minőségellenőrző intézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 423,8
2 Társadalombiztosítási járulék 162,7
3 Dologi kiadások 386,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 11,0
2 Felújítás 29,0
3 Felhalmozási kiadások 80,3
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Rendkívüli minőségvizsgálat 21,8
6 Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 291,4
2 Társadalombiztosítási járulék 107,5
3 Dologi kiadások 316,6
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,9
2 Felújítás 6,0
3 Felhalmozási kiadások 4,0
8 Idegenforgalmi intézőbizottságok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 27,8
2 Társadalombiztosítási járulék 11,3
3 Dologi kiadások 30,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 141,5
9 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,7
2 Társadalombiztosítási járulék 6,8
3 Dologi kiadások 14,4
13 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,0
2 Társadalombiztosítási járulék 2,7
3 Dologi kiadások 3,6
16 Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 246,4
2 Társadalombiztosítási járulék 94,5
3 Dologi kiadások 172,9
3 Felhalmozási kiadások 5,6
23 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2 Felújítás 12,0
2 Ágazati és célfeladatok
1 Alapítványok támogatása
1 Fogyasztók Tisztességes Tájékoztatásáért Alapítvány 10,2
24 Alapok támogatása
1 Idegenforgalmi Alap 200,0
1 Gazdaságfejlesztési Alap 5 300,0
25 Magyar Geológiai Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 314,5
2 Társadalombiztosítási járulék 130,0
3 Dologi kiadások 286,7
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,0
2 Felújítás 15,6
3 Felhalmozási kiadások 12,9
26 Magyar Bányászati Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 133,2
2 Társadalombiztosítási járulék 48,8
3 Dologi kiadások 67,1
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,9
3 Felhalmozási kiadások 2,0
27 Magyar Energia Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 81,5
2 Társadalombiztosítási járulék 34,4
3 Dologi kiadások 63,8
28 MTK–VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 22,1
2 Társadalombiztosítási járulék 9,2
3 Dologi kiadások 61,4
2 Felújítás 3,0
3 Felhalmozási kiadások 2,5
29 Külkereskedelmi Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 316,3
2 Társadalombiztosítási járulék 93,3
3 Dologi kiadások 1 269,2
2 Felújítás 40,0
3 Felhalmozási kiadások 80,0
30 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 226,2
2 Társadalombiztosítási járulék 89,2
3 Dologi kiadások 229,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 198,8
2 Felújítás 9,3
3 Felhalmozási kiadások 17,6
31 Magyar Szabványügyi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 144,5
2 Társadalombiztosítási járulék 63,9
3 Dologi kiadások 59,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 10,0
32 Országos Találmányi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 291,8
2 Társadalombiztosítási járulék 107,4
3 Dologi kiadások 219,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 26,0
2 Felújítás 45,0
3 Felhalmozási kiadások 60,0
33 Országos Mérésügyi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 388,7
2 Társadalombiztosítási járulék 155,9
3 Dologi kiadások 162,8
2 Felújítás 49,2
3 Felhalmozási kiadások 70,8
34 Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 171,8
2 Társadalombiztosítási járulék 48,8
3 Dologi kiadások 195,9
2 Felújítás 13,5
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 10,0
35 Országos Atomenergia Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 135,1
2 Társadalombiztosítási járulék 56,3
3 Dologi kiadások 88,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,1
3 Felhalmozási kiadások 8,7
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 75,0
36 Világkiállítási Programiroda
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 41,7
2 Társadalombiztosítási járulék 17,3
3 Dologi kiadások 160,1
3 Felhalmozási kiadások 4,0
XIX. fejezet kiadásai összesen: 18 534,0
XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1 Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 332,8
2 Társadalombiztosítási járulék 134,2
3 Dologi kiadások 220,4
2 Felújítás 3,0
3 Felhalmozási kiadások 0,9
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 41,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Duna Bizottság Ökológiai Titkársága 14,9
2 Az Alföld időszerű környezetvédelmi feladatai 20,0
2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 283,5
2 Társadalombiztosítási járulék 115,2
3 Dologi kiadások 610,1
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1 Nevesített intézményi beruházások 200,0
2 Egyéb intézményi beruházások 104,7
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Országos műemlékvédelem többletfeladatai 200,0
3 Országos Meteorológiai Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 229,8
2 Társadalombiztosítási járulék 90,0
3 Dologi kiadások 127,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,7
2 Felújítás 2,0
3 Felhalmozási kiadások 13,7
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 50,0
4 Környezetgazdálkodási Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 170,5
2 Társadalombiztosítási járulék 67,2
3 Dologi kiadások 115,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,0
2 Felújítás 2,0
5 Természetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 308,5
2 Társadalombiztosítási járulék 123,7
3 Dologi kiadások 200,4
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,3
2 Felújítás 19,2
3 Felhalmozási kiadások 3,3
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 16,5
6 Környezetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 768,4
2 Társadalombiztosítási járulék 318,7
3 Dologi kiadások 272,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 5,8
2 Felújítás 17,8
3 Felhalmozási kiadások 10,2
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 67,8
7 Területi főépítészi szervek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 29,0
2 Társadalombiztosítási járulék 11,5
3 Dologi kiadások 31,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 2,0
3 Felhalmozási kiadások 0,5
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati és célfeladatok
3 Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1 Területfejlesztési feladatok 20,0
2 Céltámogatási kiegészítő keret 400,0
3 Budai vár kormányzati negyed beruházási célprogram 100,0
7 Környezeti kárelhárítás 33,3
9 Duna monitoring 20,4
10 Grassalkovich Kastély Alapítvány támogatása 150,0
11 Szigetközi térség kárainak mérséklése 16,0
12 A Hágai jogvita környezeti-ökológiai megalapozása 20,0
17 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Közalapítvány 7,0
18 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Közalapítvány 7,0
21 Nemzetközi tagdíjak 138,5
22 Referencia laboratóriumok 45,0
23 Megyei fejlesztési tanácsok 75,0
3 Fejezeti tartalék 0,4
9 Alapok támogatása
1 Területfejlesztési Alap 5 800,0
XX. fejezet kiadásai összesen: 12 191,9
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1 MTA Titkársága
1 MTA Titkárság Igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 123,0
2 Társadalombiztosítási járulék 50,0
3 Dologi kiadások 37,4
2 Felújítás 24,6
2 MTA Tudományos Minősítő Bizottság
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 383,0
2 Társadalombiztosítási járulék 54,5
3 Dologi kiadások 21,1
3 MTA Tudóstámogatás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 281,3
2 Társadalombiztosítási járulék 98,4
2 Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3,8
2 Társadalombiztosítási járulék 1,1
3 Dologi kiadások 2,9
3 Felhalmozási kiadások 1,9
3 MTA Könyvtár
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 89,1
2 Társadalombiztosítási járulék 37,1
3 Dologi kiadások 82,7
3 Felhalmozási kiadások 2,3
4 MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 827,7
2 Társadalombiztosítási járulék 725,9
3 Dologi kiadások 1 167,5
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 55,1
2 Felújítás 24,5
3 Felhalmozási kiadások 163,7
5 MTA Élettudományi kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 776,9
2 Társadalombiztosítási járulék 316,5
3 Dologi kiadások 411,2
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 17,0
2 Felújítás 3,3
3 Felhalmozási kiadások 33,0
6 MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 720,2
2 Társadalombiztosítási járulék 244,3
3 Dologi kiadások 150,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 60,9
2 Felújítás 0,7
3 Felhalmozási kiadások 8,1
7 MTA Területi akadémiai központok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,5
2 Társadalombiztosítási járulék 8,0
3 Dologi kiadások 18,6
8 MTA Kutatást kiszolgáló szervezetei
1 Kutatást kiszolgáló szervek támogatott kutatóhelyek nélkül
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 95,6
2 Társadalombiztosítási járulék 39,9
3 Dologi kiadások 57,8
2 Felújítás 148,9
3 Felhalmozási kiadások 1,5
2 Támogatott kutatóhelyek
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 323,0
2 Társadalombiztosítási járulék 137,5
3 Dologi kiadások 53,7
9 MTA Egyéb intézményei
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 55,7
2 Társadalombiztosítási járulék 22,8
3 Dologi kiadások 76,6
2 Felújítás 18,6
3 Felhalmozási kiadások 3,9
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2 Felújítás 75,4
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 240,0
2 Célelőirányzatok
1 Tudós társaságok támogatása
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 13,6
2 Tudományos könyv- és folyóirat kiadás
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 98,7
3 Nemzetközi kapcsolatok
1 Személyi juttatások 22,0
3 Dologi kiadások 125,9
4 Fiatal kutatók pályázatos támogatása
1 Személyi juttatások 101,7
2 Társadalombiztosítási járulék 45,1
3 Dologi kiadások 1,0
3 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék
1 Személyi juttatások 23,2
2 Társadalombiztosítási járulék 8,7
3 Dologi kiadások 31,0
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 3,0
2 Kutatási támogatás tartaléka
3 Dologi kiadások 1,0
XXI. fejezet kiadásai összesen: 9 874,5
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
1 Magyar Távirati Iroda gazdálkodó szervezete
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 77,1
2 Társadalombiztosítási járulék 31,5
3 Dologi kiadások 4,8
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0,1
2 Magyar Távirati Iroda Intézmény
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 526,5
2 Társadalombiztosítási járulék 195,2
3 Dologi kiadások 576,3
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 1,5
2 Felújítás 16,8
3 Felhalmozási kiadások 4,9
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 150,0
XXII. fejezet kiadásai összesen: 1 584,7
XXIII. MAGYAR RÁDIÓ
1 Magyar Rádió
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 916,6
2 Társadalombiztosítási járulék 788,0
3 Dologi kiadások 4 161,4
2 Felújítás 55,0
3 Felhalmozási kiadások 4,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 150,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Rádió támogatása 320,0
XXIII. fejezet kiadásai összesen: 8 395,0
XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ
1 Magyar Televízió
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6 938,8
2 Társadalombiztosítási járulék 2 344,6
3 Dologi kiadások 9 854,6
2 Felújítás 85,0
4 Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2 Egyéb intézményi beruházások 200,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1 Televízió támogatása 2 240,0
2 Mentesítettek utáni átalányösszegű térítés 1 800,0
XXIV. fejezet kiadásai összesen: 23 463,0
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1 Gazdasági Versenyhivatal igazgatása
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 112,1
2 Társadalombiztosítási járulék 45,0
3 Dologi kiadások 37,9
4 Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 26,3
3 Felhalmozási kiadások 4,5
XXIV. fejezet kiadásai összesen: 225,8
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1 KSH Központi Igazgatás
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 579,0
2 Társadalombiztosítási járulék 212,1
3 Dologi kiadások 243,7
3 Felhalmozási kiadások 28,3
2 KSH Megyei Igazgatóságai
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 732,6
2 Társadalombiztosítási járulék 278,7
3 Dologi kiadások 171,0
4 KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,9
2 Társadalombiztosítási járulék 12,5
3 Dologi kiadások 17,5
6 KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 12,5
2 Társadalombiztosítási járulék 5,0
3 Dologi kiadások 1,2
7 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 16,8
2 Társadalombiztosítási járulék 3,1
3 Dologi kiadások 20,1
2 Felújítás 12,4
2 Célelőirányzatok
6 GDP negyedéves becslése 37,1
7 Iparstatisztika bővítése 4,5
8 Munkaügyi statisztika bővítése 4,6
9 Mikrocenzus próbaszámlálása 3,1
10 Közúti szállítás statisztikai rendszerének korszerűsítése 3,4
11 Idegenforgalmi megfigyelés korszerűsítése 3,9
12 Háztartás Panel vizsgálat 4,6
13 Mezőgazdasági összeírás 30,0
XXVI. fejezet kiadásai összesen: 2 468,6
XXVII. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK HIVATALA
1 Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,3
2 Társadalombiztosítási járulék 13,4
3 Dologi kiadások 23,3
XXVII. fejezet kiadásai összesen: 67,0
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1 Kormányhitelek
1 Új hitelek nyújtása
7 India
2 Világbanki, EIB, EBRD hitelek
1 Hitelek kihelyezése 25 335,0
2 Korábban felvett hitelek utáni fizetett kamat rendelkezésretartási jutalék 7 525,6
3 Az Újjáépítési Hitelbanktól (Hesseni Tartományi Központi Bank–KfW) felvett hitelek
1 Hitelek kihelyezése 9 088,4
2 Korábban felvett hitelek után fizetett kamat és rendelkezésretartási jutalék
612,6
4 Vegyes kiadások 5 563,8
5 US AID hitelek
1 Hitelek kihelyezése 2 700,0
XXX. fejezet kiadásai összesen: 50 825,4
XXXI. A KÖLTSÉGVETÉS BELFÖLDI ADÓSSÁGA
1 Költségvetés által felvett MNB hitelek kamata
1 1991 előtt felvett hitelek kamata
1 Költségvetési hiányt finanszírozó hitelre 29 900,0
2 Vállalati adósságrendezési hitelre 1 100,0
3 Nemzetközi pénzügyi intézm. vállalt alaptőke-részesedési hitel
500,0
4 ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitelre 19 200,0
5 Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelre
600,0
6 Állami forgóalap-létesítési hitelre 3 300,0
2 1991-ben felvett hiányt finanszírozó MNB hitelre 16 700,0
3 Világbanki kölcsönök megbízási díja 500,0
2 Államkötvények kamata
1 Hiányt finanszírozó 125 400,0
2 Lakással kapcsolatos 26 600,0
3 Konszolidációval kapcsolatos 96 400,0
4 Rubelkövetelések megvásárlását fedező 4 057,0
5 Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos 37 400,0
6 Társadalombiztosítási alapok hiányait finanszírozó 7 300,0
7 Felsőoktatás fejlesztését finanszírozó 1 412,0
8 Pénzintézeti alapjuttatást fedező 630,0
3 Kincstárjegyek kamata 110 300,0
4 Egyéb kamat-, költség- és jutalékfizetések
1 Kereskedelmi bankok által nyújtott lakásépítési forgóeszközhitelek kamata
3 000,0
2 Kedvezményes kamatozású lakáshitelek kamatkiegészítése 2 400,0
3 Önkormányzati hitelek kamatai 2 300,0
4 Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének kamata 32,0
5 Egyéb jutalékok 7 100,0
6 Származékos világbanki hitelek folyósítása 330,0
5 Reklám- és nyomdaköltségek
1 Államkötvények 662,0
2 Kincstárjegyek 600,0
6 Költségvetés által felvett egyéb hitelek kamata
1 1995-ben felvett hitelekre 2 216,1
XXXI. fejezet kiadásai összesen: 499 939,1
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 1 945 325,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 1 789 297,8
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA: 156 027,3
XXXII. A KÖLTSÉGVETÉS TÖRLESZTÉSEI
1 Belföldi adósság törlesztése
1 Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
1 Költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek 8 650,0
2 Nem költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek 2 050,0
4 Államkölcsön-törlesztés 4 100,0
5 Költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek törlesztése 234,4
2 Államkötvény-adósság törlesztése
1 Hiányt finanszírozó 118 903,0
2 Lakással kapcsolatos 6 120,0
3 Pénzintézeti alapjuttatást fedező 900,0
2 Nemzetközi adósság törlesztése
1 Korábban felvett kormányhitelek törlesztése 15 629,0
2 Korábban felvett világbanki EIB, EBRD hitelek törlesztése 8 984,6
XXXII. fejezet kiadásai összesen: 165 571,0”

2. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez * 

Millió forintban

Cím Alcím Előirányzat Kiemelt elő- Cím Alcím Előirányzat BEVÉTELEK 1995. évi
szám szám csoport szám irányzat szám név név csoport név Kiemelt előirányzat neve előirányzat
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
I. fejezet bevételei összesen:
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1 Országgyűlés
1 Képviselőtestület
1 Működési költségvetés 51,9
2 Országgyűlés hivatali szervei
1 Működési költségvetés 194,2
3 Országgyűlési Könyvtár
1 Működési költségvetés 14,0
II. fejezet bevételei összesen: 260,1
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
III. fejezet bevételei összesen:
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1 Legfelsőbb Bíróság
1 Működési költségvetés 41,8
IV. fejezet bevételei összesen: 41,8
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1 Legfőbb Ügyészség
1 Működési költségvetés 27,6
2 Területi ügyészségek
1 Működési költségvetés 82,3
3 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1 Működési költségvetés 0,1
V. fejezet bevételei összesen: 110,0
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1 Állami Számvevőszék
1 Működési költségvetés 2,8
2 Továbbképzési Intézet és Üdülő
1 Működési költségvetés 14,1
VI. fejezet bevételei összesen: 16,9
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1 Miniszterelnöki Hivatal
1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás
1 Működési költségvetés 1,0
2 Miniszterelnöki Hivatal Ellátó Szolgálata
1 Működési költségvetés 314,2
2 Magyar Közigazgatási Intézet
1 Működési költségvetés 32,0
9 Üdülők
1 Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ
1 Működési költségvetés 27,3
2 MEH Hivatali Üdülő
1 Működési költségvetés 11,6
11 Biztonsági Szolgálatok
1 Nemzetbiztonsági Hivatal
1 Működési költségvetés 97,6
2 Információs Hivatal
1 Működési költségvetés 6,0
13 Határon Túli Magyarok Hivatala
1 Működési költségvetés 0,4
VII. fejezet bevételei összesen: 490,1
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
2 Fővárosi és megyei Közigazgatási Hivatalok
1 Működési költségvetés 210,5
3 Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok
1 Működési költségvetés 780,9
5 Rendőrség
1 Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei
1 Működési költségvetés 496,3
2 Budapesti Rendőr-főkapitányság
1 Működési költségvetés 383,3
3 Megyei Rendőr-főkapitányságok
1 Működési költségvetés 996,0
4 Rendőri Ezred
1 Működési költségvetés 130,6
5 Köztársasági Őrezred
1 Működési költségvetés 60,4
6 Híradástechnikai Szolgálat
1 Működési költségvetés 26,0
6 Határőrség
1 Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1 Működési költségvetés 147,0
2 Biztosító és Kiszolgáló Igazgatóság
1 Működési költségvetés 45,0
3 Határőrigazgatóságok
1 Működési költségvetés 171,5
7 Tűz- és Polgári Védelem
1 Tűz- és Polgári Védelem Országos Parancsnoksága és központi szervei
1 Működési költségvetés 27,1
2 Tűzoltóparancsnokságok
1 Működési költségvetés 68,6
3 Polgári Védelmi parancsnokságok
1 Működési költségvetés 12,5
9 Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei
1 Működési költségvetés 522,2
10 BM Művelődési Központ
1 Működési költségvetés 111,2
11 Országos Személyiadat-és Lakcímnyilvántartó Hivatal
1 Működési költségvetés 57,6
13 Főiskolák
2 Rendőrtiszti Főiskola
1 Működési költségvetés 51,0
15 BM Központi Kórház és intézményei
1 Működési költségvetés 1 337,8
17 Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei
1 Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei
1 Működési költségvetés 386,7
3 Vendéglátási és Közétkeztetési Osztály
1 Működési költségvetés 177,3
7 Üdülők
1 Működési költségvetés 298,1
8 Központi Beszerző Iroda
1 Működési költségvetés 39,4
9 BM Kiadó és szervei
1 Működési költségvetés 16,0
18 Adatfeldolgozó Hivatal
1 Működési költségvetés 127,4
24 Országos Testnevelési és Sporthivatal
1 Országos Testnevelési és Sporthivatal Igazgatása
1 Működési költségvetés 36,6
3 Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1 Működési költségvetés 1 132,9
VIII. fejezet bevételei összesen: 7 849,9
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1 Honvédelmi Minisztérium
2 Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei
1 Működési költségvetés 35,8
2 Magyar Honvédség
2 Magyar Honvédség katonai közigazgatása
1 Működési költségvetés 15,0
3 Magyar Honvédség Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága
1 Működési költségvetés 703,9
4 Budapesti Katonai Kerületparancsnokság
1 Működési költségvetés 43,4
5 Magyar Honvédség Légvédelmi Parancsnokság
1 Működési költségvetés 290,2
6 Katonai Felderítő Hivatal
1 Működési költségvetés 54,4
8 Központi intézetek ellátó és kiszolgáló szervei
1 Működési költségvetés 5 028,7
4 MH Katonai Ügyészségek
1 Működési költségvetés 2,2
5 MH Katonai Tanintézetek
1 MH Felsőfokú Tanintézetek
1 Működési költségvetés 77,3
2 MH Középfokú Tanintézetek
1 Működési költségvetés 18,5
6 MH kiemelt sportlétesítmények
1 Működési költségvetés 9,6
7 MH kiemelt kulturális intézmények
1 Működési költségvetés 181,1
8 MH Üdülők és Gyermekintézmények Főigazgatóság
1 Működési költségvetés 200,8
9 MH Egészségügyi intézetek
1 Működési költségvetés 3 295,1
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Fejezeti tartalék 791,3
IX. fejezet bevételei összesen: 10 747,3
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1 Népjóléti Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 6,0
2 Állami Népegészségügyi Szolgálat Intézetei
1 Működési költségvetés 1 354,4
3 Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok
1 Működési költségvetés 65,0
4 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1 Működési költségvetés 11 737,0
5 Állami szociális intézetek
1 Működési költségvetés 68,6
6 Országos Mentőszolgálat
1 Működési költségvetés 5 119,8
7 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1 Működési költségvetés 55,2
9 Népjóléti Minisztérium üdülője
1 Működési költségvetés 7,5
XI. fejezet bevételei összesen: 18 413,5
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 74,1
2 Bíróságok
1 Működési költségvetés 1 291,0
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások 9,0
3 Szakértői Intézetek
1 Működési költségvetés 12,0
4 IM Büntetésvégrehajtás
1 Működési költségvetés 692,3
XII. fejezet bevételei összesen: 2 078,4
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 40,0
2 Közlekedési Felügyeletek
1 Működési költségvetés 4 450,9
3 Hírközlési Intézmények
1 Működési költségvetés 1 972,8
4 Közúti és Autópálya Igazgatóságok
1 Működési költségvetés 33 468,0
5 Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1 Működési költségvetés 8 600,0
7 Vízügyi és Árvízvédelmi intézmények
1 Működési költségvetés 2 991,4
9 MÁV egészségügyi szolgáltatás
1 Működési költségvetés 20,0
10 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1 Működési költségvetés 3 415,6
11 Közlekedési Múzeum
1 Működési költségvetés 8,0
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Állami céltartalékkal kapcsolatos feladatok 350,0
XIII. fejezet bevételei összesen: 55 316,7
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1 Külügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 20,0
2 Külképviseletek
1 Működési költségvetés 3 703,2
4 KÜM Jóléti Intézményei
1 Működési költségvetés 15,0
XIV. fejezet bevételei összesen: 3 738,2
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Földművelésügyi Minisztérium igazgatása
1 FM központi igazgatása
1 Működési költségvetés 134,9
2 Jóléti Intézmények
1 Működési költségvetés 83,4
2 Szakigazgatási intézmények
1 Költségvetési Iroda
1 Működési költségvetés 31,1
2 Állategészségügyi, élelmiszerellenőrzési szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés 3 076,6
3 Növényegészségügyi szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés 1 404,5
4 Földművelésügyi szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés 389,3
5 Erdészeti szakigazgatási intézmények
1 Működési költségvetés 250,1
3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 Működési költségvetés 537,8
4 Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei
1 Működési költségvetés 1 111,0
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei
1 Működési költségvetés 478,5
9 Közművelődési intézmények
1 Működési költségvetés 32,0
10 Agrárkutató intézetek
1 Működési költségvetés 1 848,3
11 FM kiemelt sportlétesítmények
1 Működési költségvetés 80,3
XV. fejezet bevételei összesen: 9 457,8
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1 Munkaügyi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 39,1
3 Nemzeti Szakképzési Intézet
1 Működési költségvetés 190,8
5 Fejezeti kezelésű speciális támogatások 60,0
5 Munkaügyi Kutatóintézet
1 Működési költségvetés 19,9
6 Regionális átképző központok
1 Működési költségvetés 1 235,0
9 Munkaügyi Minisztérium Oktatási és Pihenő Központ
1 Működési költségvetés 10,6
10 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés 2,0
11 Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet
1 Működési költségvetés 37,6
12 Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet
1 Működési költségvetés 152,5
XVI. fejezet bevételei összesen: 1 747,5
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1 Pénzügyminisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 623,0
2 Állami Biztosítás, Értékpapír, Szerencsejáték Felügyelet és az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete
1 Működési költségvetés 915,5
3 Állami Bankfelügyelet
1 Működési költségvetés 590,0
4 „Lánchíd" Irodaház
1 Működési költségvetés 232,8
5 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1 Működési költségvetés 65,0
6 Vám- és Pénzügyőrség
1 Működési költségvetés 462,4
9 Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1 Működési költségvetés 109,6
11 Állami Vagyonügynökség
1 Állami Vagyonügynökség
1 Működési költségvetés 1 501,2
2 Privatizációs költségek fedezete 13 000,0
3 Szavatosság, jótállás, kezességvállalás fedezete 8 000,0
12 Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1 Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1 Működési költségvetés 22,0
2 Kincstári vagyonkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos központi költs. megillető bevételek
1 000,0
3 Közp. költségvetési szervektől átvett ingatlanok értékesítése 1 000,0
4 KVSZ Club Aliga Üdülő
1 Működési költségvetés 213,0
13 PM Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1 Működési költségvetés 58,2
14 Országos Játék Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés 57,4
15 Kisvállalkozói Garancia Alap Kezelő Szervezet
1 Működési költségvetés 36,4
25 Vállalkozások költségvetési befizetései
1 Társasági adó
1 Társasági adó (pénzintézetek nélkül) 55 000,0
2 Pénzintézetek társasági adója 39 800,0
2 Különleges helyzetek miatti befizetések 34 000,0
3 Vám- és importbefizetések 221 300,0
5 Játékadó-bevétel 4 800,0
6 Egyéb befizetések 15 000,0
26 Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1 Általános forgalmi adó 438 000,0
2 Fogyasztási adó 200 000,0
27 Lakosság költségvetési befizetései
1 Személyi jövedelemadó 287 325,0
2 Egyéb lakossági adók 2 100,0
3 Lakossági vámbefizetések 3 700,0
4 Lakossági illetékek 22 500,0
29 Egyéb költségvetési bevételek
1 Vegyes bevételek 3 000,0
30 Költségvetési befizetések
1 Központi költségvetési szervek 5 000,0
2 Önkormányzatok befizetései 200,0
3 Elkülönített állami pénzalapok befizetései
1 Kisvállalkozói Garancia Alap 234,0
XVII. fejezet bevételei összesen: 1 360 345,5
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1 Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 97,5
2 Tudomány- és műszaki egyetemek, művészeti felsőoktatás
1 Működési költségvetés 5 438,2
3 Agrártudományi egyetemek
1 Egyetemek
1 Működési költségvetés 2 286,8
3 Egyetemek kutatási intézményei
1 Működési költségvetés 514,3
4 Tangazdaságok
1 Működési költségvetés 505,4
4 Orvosegyetemek, Egészségtudományi Egyetem
1 Működési költségvetés 15 774,0
5 Főiskolák
1 Működési költségvetés 1 897,4
6 Továbbképző intézetek
1 Működési költségvetés 405,3
7 Egyéb oktatási intézmények
1 Működési költségvetés 553,0
8 Kiemelt nemzeti intézmények
1 Működési költségvetés 453,6
9 Közgyűjtemények
1 Működési költségvetés 283,2
10 Egyéb kulturális intézmények
1 Működési költségvetés 523,1
11 Nemzetközi kapcsolatok és intézetek
1 Működési költségvetés 75,1
12 Kutatóintézetek
1 Működési költségvetés 15,5
13 Jóléti és szociális intézmények
1 Működési költségvetés 129,6
14 Tankerületi Oktatásügyi Központok
1 Működési költségvetés 6,3
15 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1 Működési költségvetés 3 000,0
16 Alapok kezelő titkársága
1 Működési költségvetés 224,0
XVIII. fejezet bevételei összesen: 32 182,3
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium központi igazgatása
1 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 19,9
2 IKM Gazdasági igazgatóság
1 Működési költségvetés 243,7
3 IKM Jóléti igazgatóság
1 Működési költségvetés 44,8
2 Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1 Működési költségvetés 2,8
4 Kisvállalkozási Intézet
1 Működési költségvetés 15,0
5 Minőségellenőrző intézetek
1 Működési költségvetés 1 093,6
6 Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet
1 Működési költségvetés 717,1
8 Idegenforgalmi intézőbizottságok
1 Működési költségvetés 174,8
9 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1 Működési költségvetés 10,0
13 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1 Működési költségvetés 0,8
16 Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1 Működési költségvetés 50,0
25 Magyar Geológiai Szolgálat
1 Működési költségvetés 248,6
26 Magyar Bányászati Hivatal
1 Működési költségvetés 2,1
27 Magyar Energia Hivatal
1 Működési költségvetés 179,7
28 MTK–VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1 Működési költségvetés 7,2
29 Külkereskedelmi Szolgálat
1 Működési költségvetés 983,0
30 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1 Működési költségvetés 8,3
31 Magyar Szabványügyi Hivatal
1 Működési költségvetés 121,4
32 Országos Találmányi Hivatal
1 Működési költségvetés 750,0
33 Országos Mérésügyi Hivatal
1 Működési költségvetés 826,8
34 Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1 Működési költségvetés 171,9
35 Országos Atomenergia Hivatal
1 Működési költségvetés 284,7
XIX. fejezet bevételeki összesen: 5 956,2
XX. KÖRNYZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1 Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása
1 Működési költségvetés 3,6
2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1 Működési költségvetés 7,1
3 Országos Meteorológiai Szolgálat
1 Működési költségvetés 145,9
4 Környezetgazdálkodási Intézet
1 Működési költségvetés 351,0
5 Természetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés 131,7
6 Környezetvédelmi területi szervek
1 Működési költségvetés 151,9
XX. fejezet bevételei összesen: 791,2
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1 MTA Titkársága
1 MTA Titkárság Igazgatása
1 Működési költségvetés 6,2
2 MTA Tudományos Minősítő Bizottság
1 Működési költségvetés 8,3
3 MTA Könyvtár
1 Működési költségvetés 23,1
4 MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek
1 Működési költségvetés 1 992,9
5 MTA Élettudományi kutatóintézetek
1 Működési költségvetés 797,6
6 MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek
1 Működési költségvetés 435,0
7 MTA Területi akadémiai központok
1 Működési költségvetés 11,1
8 MTA Kutatást kiszolgáló szervezetei
1 Kutatást kiszolgáló szervek támogatott kutatóhelyek nélkül
1 Működési költségvetés 82,9
9 MTA Egyéb intézményei
1 Működési költségvetés 71,6
XXI. fejezet bevételei összesen: 3 428,7
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
2 Magyar Távirati Iroda Intézmény
1 Működési költségvetés 962,0
XXII. fejezet bevételei összesen: 962,0
XXIII. MAGYAR RÁDIÓ
1 Magyar Rádió
1 Működési költségvetés 3 845,0
2 Előfizetési díj 4 080,0
XXIII. fejezet bevételei összesen: 7 925,0
XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ
1 Magyar Televízió
1 Működési költségvetés 11 363,0
2 Előfizetési díj 8 160,0
XXIV. fejezet bevételei összesen: 19 523,0
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
XXV. fejezet bevételei összesen:
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1 KSH Központi Igazgatás
1 Működési költségvetés 94,3
2 KSH Megyei Igazgatóságai
1 Működési költségvetés 38,0
4 KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1 Működési költségvetés 1,1
6 KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1 Működési költségvetés 1,0
XXVI. fejezet bevételei összesen: 134,4
XXVII. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK HIVATALA
XXVII. fejezet bevételei összesen:
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1 Kormányhitelek
2 Korábban nyújtott hitelek törlesztése
1 Rubelelszámolású hitelek törlesztése 2 986,6
2 Dollárelszámolású hitelek törlesztése 1 044,0
2 Világbanki, EIB, EBRD hitelek
1 Hitelek felvétele 24 495,0
2 Hitelek belföldi törlesztése, kamata és rendelkezésretartási jutaléka 5 271,0
3 Hitelek belföldi törlesztése 2 532,1
3 Az Újjáépítési Hitelbanktól (Hesseni Tartományi Központi Bank–KfW) felvett hitelek
1 Hitelek felvétele 8 464,6
4 Vegyes bevételek 3 588,0
5 US AID hitelek
1 Hitelek felvétele 2 700,0
XXX. fejezet bevételei összesen: 51 081,3
XXXI. A KÖLTSÉGVETÉS BELFÖLDI ADÓSSÁGA
1 A költségvetés követeléseit csökkentő bevételek
1 Állami kölcsön törlesztés 2 000,0
2 Állami alapjuttatás járadéka 7 000,0
3 Jamburgi gázszállítás árbevétele 18 700,0
2 Kamatbevételek
1 Állami kölcsön kamata 5 000,0
3 Állami vagyonnal kapcsolatos osztalék 5 000,0
4 Privatizációs bevételek központi költségvetést megillető hányada 150 000,0
5 Hitelkonszolidációs bevételek 920,0
6 Származékos világbanki hitelek felvétele 330,0
7 Származékos világbanki hitelek törlesztése 250,0
13 Forrásadó 7 500,0
XXXI. fejezet bevételei összesen: 196 700,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 1 789 297,8”

3. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez

A helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának jogcímei és összegei

1. Községek általános támogatása

Összege: 2 000 000 Ft/község

Az állami hozzájárulást az 1994. évi általános önkormányzati választás napján önálló közigazgatási státusszal rendelkező községek, nagyközségek vehetik igénybe.

2. Település-üzemeltetés

Összege: 3820 Ft/fő

Az 1994. január 1-jei állandó népesség száma alapján a települések – igazgatási, kommunális, út-hídfenntartási, valamint a település-üzemeltetés során jelentkező egyéb – kiadásaihoz vehető igénybe.

3. Gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott települések kiegészítő támogatása

Összege:

a) gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott települések 2300 Ft/fő

b) gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott körzetek a) pontba nem tartozó települései 1200 Ft/fő

Az 1994. január 1-jei állandó népesség száma alapján a gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott területekhez tartozó – a kedvezményezett területek körét meghatározó 84/1993. (XI.11.) Országgyűlési határozat végrehajtásáról szóló 52/1994. (IV. 8.) kormányrendelet mellékletének, 2. és 3. oszlopában szereplő – településeket illeti meg. E támogatás az alapvető lakossági ellátást nyújtó intézmények működtetésének segítését szolgálja.

4. Lakásgazdálkodási tevékenység

Összege: 5970 Ft/20–30 éves korúak

A települési önkormányzat által nyújtott lakáscélú támogatások kiadásaihoz történő hozzájárulás. Igénybe vehető a települések 20–30 éves korcsoportjába (11 éves időszak) tartozó állandó népessége után, az 1994. január 1-jei állapot szerint.

5. Üdülőhelyi feladatok

Összege: 2 Ft/idegenforgalmi adó

Az állami hozzájárulás az üdülővendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó minden forintjához 2 Ft. (Üdülőépület utáni idegenforgalmi adó alapján nem igényelhető a hozzájárulás.)

6. Szociálpolitikai feladatok

Összege: 2200–2900 Ft/állandó népesség

A települési önkormányzatok által külön törvény alapján nyújtandó pénzbeli és dologi szociális ellátásokhoz, valamint a szociális alapellátás körébe tartozó szolgáltatások működési költségeihez kapcsolódik e hozzájárulás.

Az érintett feladatok különösen: rendszeres szociális és nevelési segélyezés, lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, átmeneti (krízis) segélyezés, temetési segély, köztemetés, közgyógyellátás, szociális étkeztetés, valamint bölcsődés, óvodás, iskolás gyermekek és tanulók étkeztetésének támogatása, gyermekek napközbeni ellátása, beleértve a bölcsődei, óvodai és iskolai napközis ellátást, házi segítségnyújtást.

Igénybe vehető az 1994. január 1-jei állandó népesség száma alapján. 1700 Ft/fő egységesen illet meg minden települési önkormányzatot. További 983 Ft/fő a település szociális jellemzői szerinti szorzó függvényében jár. A két tényező együttes összegének el kell érnie a 2200 Ft/fő mértéket és nem haladhatja meg a 2900 Ft/fő mértéket. Az egyes települési önkormányzatokat megillető differenciált normatív hozzájárulás meghatározásánál használt szorzó az alábbi – a lakosság szociális helyzetét jellemző – tényezőket veszi figyelembe:

– inaktív korúak, az 1994. január 1-jei állapot szerinti,

– regisztrált munkanélküliek, az 1994. július havi állapot szerinti,

– személyi jövedelemadót fizetők, az 1993. évi bevallások összesítése szerinti

részaránya az összes, illetve aktív népességen belül.

7. Gyermek- és ifjúságvédelem

Összege: 245 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás a gyermek- és ifjúságvédő intézetet (továbbiakban: GYIVI) fenntartó önkormányzatot illeti meg az alábbiak szerint:

A) Az állami gondoskodás keretében jogerős gyámhatósági *  határozattal állami vagy intézeti nevelésbe vett, valamint intézeti elhelyezett és ideiglenes hatállyal beutalt 0–18 éves korúak után, akik:

– nevelőotthonban,

– kollégiumban,

– szakmunkástanuló otthonban,

– csecsemőotthonban,

– kórházi és egyéb egészségügyi intézményben,

– munkásszálláson,

– nevelőszülőknél,

– albérletben és egyéb helyeken

elhelyezettek, kivéve a központi költségvetési szerv által fenntartott intézményekben, (nevelőintézetben, különleges gyermekotthonokban, büntetés-végrehajtási intézetekben stb.) és a központi költségvetés által finanszírozott humánszolgáltatás keretében ellátottakat.

B) Az előzőeken túlmenően igénybe vehető ezen hozzájárulás:

– a csecsemőotthonba kerülő gyermek után akkor, ha állami gondozásba veszik, visszamenően a csecsemőotthonba kerülés időpontjától,

– legfeljebb 24 éves korig, ha a 18. életévét betöltött fiatal továbbra is folyamatosan a fentiekben felsorolt helyeken él és

= önálló életvitelre nem képes, vagy csökkent munkaképességű, vagy munkaviszonyban áll ugyan, de keresete a mindenkori legmagasabb összegű saját jogú nyugdíjminimumot nem éri el,

= a gyermek nappali tagozaton tanulmányokat folytat, annak befejezéséig,

= a szociális gondozást igénylő után, a szociális intézetbe történő felvétel időpontjáig.

Amennyiben a GYIVI-t fenntartó önkormányzat nyújt az ellátottak részére általános iskolai, középiskolai, szakiskolai, szakmunkásképző iskolai oktatást, a gyermek- és ifjúságvédelemre vonatkozó normatív hozzájáruláson túl külön igénybe veheti az ebben érintett ellátotti körre:

– az általános iskolai oktatáshoz (16.),

– az alapfokú művészetoktatáshoz (17.),

– a fogyatékos gyermekek oktatásához (18.),

– a középiskolai, szakiskolai, szakmunkásképző iskolai oktatáshoz (19., 20., 21., 22.), valamint

– a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátáshoz és oktatáshoz, vagy

– kéttannyelvű oktatáshoz (15., 23.)

kapcsolódó normatív állami hozzájárulásokat is.

Ha az eddigiekben felsorolt intézményi ellátásokat nem a GYIVI-t fenntartó önkormányzat nyújtja, a feladatot ellátó önkormányzat jogosult a normatív állami hozzájárulásra.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermekek után az óvodai és kollégiumi ellátásra e jogcímen külön normatív állami hozzájárulás nem igényelhető. Ha az óvodai és kollégiumi ellátásokat nem a GYIVI-t fenntartó önkormányzat nyújtja, akkor a GYIVI-t fenntartó önkormányzat a feladatot ellátó önkormányzat számára azt megtéríti, legalább a kapcsolódó normatív hozzájárulásnak megfelelő szintig.

Ha az állami gondoskodásban lévő gyermek más önkormányzat által fenntartott napközi otthoni ellátásban részesül, a GYIVI a mindenkori térítési díj alapulvételével étkezési hozzájárulást fizet.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, az elszámolásnál az állami gondoskodásban részesülők éves gondozási napjainak a száma osztva 365-tel. A gondozási napok szerinti nyilvántartást – elhelyezés-típusonként – a GYIVI köteles vezetni.

8. Ápoló-, gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás

Összege: 186 400 Ft/ellátott

A hozzájárulás – a fogyatékosok ápoló-, gondozó otthonának kivételével – az ápolást, gondozást nyújtó otthonokban, valamint a rehabilitációs intézményekben ellátottak után illeti meg a fenntartó önkormányzatokat.

Azok az önkormányzatok vehetik igénybe a hozzájárulást, amelyek „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló 1993. évi III. törvényben szabályozott időskorúak, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek, vagy egyéb betegségben szenvedők ápoló-, gondozó otthonát, illetve rehabilitációs intézményt tartanak fenn és ezen feladat az intézmény alapító okiratában (működési engedélyben) szerepel.

Ha a rehabilitációs intézmény közoktatási feladatot is ellát, akkor a fenntartó önkormányzat igénybe veheti az adott közoktatási feladatokhoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulást, a bennlakó és a bejáró, intézményen belül oktatott tanulók után.

A fogyatékosok ápoló-, gondozó otthonaiban ellátottak után a 12. vagy 13. pont alatti, az átmeneti elhelyezést biztosító intézményekben gondozottak után pedig a 10. vagy 11. pont alatti hozzájárulás vehető igénybe.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerinti összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel.

9. Nappali szociális intézményi ellátás

Összege: 30 850 Ft/ellátott

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek időskorúak, fogyatékosok, vagy szenvedélybetegek nappali intézményét tartanak fent.

Nappali intézménynek minősülnek: az idősek klubjai, a fogyatékosok, valamint a szenvedélybetegek nappali ellátását biztosító szociális intézmények.

A taglétszámban nem vehető figyelembe a csak étkezésben részesülők száma, és a 30 napnál hosszabb ideig távolmaradó ellátottakat törölni kell a tagnyilvántartásból.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási naplója (eseménynapló) alapján naponta összesített tagok számának alapulvételével kiszámított éves ellátotti létszám osztva 312-vel.

10. Átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás

Összege: 87 000 Ft/ellátott

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek gyermekek, időskorúak, vagy fogyatékosok átmeneti elhelyezését biztosító intézményt tartanak fenn. Átmeneti elhelyezést nyújtó intézménynek minősülnek a hetes jelleggel, meghatározott időszakhoz kötődően folyamatosan működő, valamint korlátozott időtartamra elhelyezést biztosító intézmények. Ilyen intézménynek számítanak a szállást biztosító idősek klubja, gondozóház, idősek panziója, fogyatékosok szállást biztosító napközi otthona, valamint a gyermekek panziója.

A gyermekek átmeneti otthonaként csak olyan intézmények vehetők figyelembe, melyek a családban élő, állami gondoskodásban nem részesülő kiskorúak átmeneti elhelyezését biztosítják. Az állami gondoskodásban részesülő gyermekek után a 7. pont alatt részletezett normatív állami hozzájárulás igényelhető. A hajléktalanok átmeneti elhelyezését biztosító intézmények esetén a 11. pont alatti hozzájárulás illeti meg az önkormányzatot.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel.

11. Hajléktalanok átmeneti szállásai

Összege: 78 000 Ft/férőhely

A hozzájárulást azok az önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek hajléktalanok részére átmeneti szállást és éjjeli menedékhelyet nyújtó bennlakásos intézményt tartanak fenn és működtetnek a 2/1994. (I. 30.) NM rendeletben leírtaknak megfelelően.

A férőhelyek számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál a gondozási napokon rendelkezésre álló férőhelyek éves összege osztva 365-tel.

12. Fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátása

Összege: 275 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás az önkormányzatok által fenntartott fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozó otthonában – „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló 1993. évi III. törvény megjelenése előtti elnevezés szerinti egészségügyi gyermekotthonban –, valamint gyógypedagógiai intézetben ellátottak után vehető igénybe. A fogyatékos gyermekeket ápoló-, gondozó otthonban ellátottak után életkortól függetlenül vehető igénybe a hozzájárulás. Ha az ide tartozó intézmények közoktatási feladatot is ellátnak, a fenntartó önkormányzat igénybe veheti az adott közoktatási feladathoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulást, a bennlakó és bejáró, intézményen belül oktatott tanulók után.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak éves gondozási napjainak száma osztva 365-tel.

13. Felnőtt korú fogyatékosok ápoló-, gondozó otthoni ellátása

Összege: 234 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás az önkormányzat által fenntartott felnőtt korú fogyatékosok ápoló-, gondozó otthonában – „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló 1993. évi III. törvény megjelenése előtti elnevezés szerinti fogyatékosok szakosított szociális otthonában – ellátottak után vehető igénybe.

Ha az 1993. évi III. törvény hatálybalépését követően az intézménybe történő felvétel alsó korhatárát eltörölték, és ebből adódóan az ellátottak között kiskorúak is vannak, akkor a 18. év alatti gondozottakra is csak ezen normatív hozzájárulás vehető igénybe.

Ha a felnőtt korú fogyatékosokat gondozó-, ápoló otthon közoktatási feladatot is ellát, akkor a fenntartó önkormányzat igénybe veheti az adott közoktatási feladathoz kapcsolódó normatív állami hozzájárulást, a bennlakó és a bejáró, intézményen belül oktatottak után.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerinti összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel.

14. Óvodai ellátás

Összege: 27 500 Ft/ellátott

Az állami hozzájárulás az önkormányzati intézményben óvodai ellátásban részesülők után vehető igénybe, kivéve a fogyatékos, illetve az állami gondoskodásban részesülő óvodai ellátottakat. Az iskola-előkészítő csoportban foglalkoztatottak után az óvodai hozzájárulás igényelhető. A fogyatékosság típusa szerinti szakértői bizottság szakvéleménye alapján a fogyatékosok nevelésére kijelölt, csoportban ellátott gyermekek után a fogyatékos gyermekek oktatásához kapcsolódó 18. pont szerinti normatív hozzájárulás igényelhető.

Az állami gondoskodásban részesülő gyermek ellátásához a GYIVI-t fenntartó önkormányzat legalább az ezen pont szerinti normatív hozzájárulás összegével járul hozzá.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsült létszám, elszámolásnál az 1994. X. 15-ei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 15-ei létszám 4/12 része alapján. A statisztikai létszámba nem számíthatók be az előfelvételi igérvény alapján nyilvántartásba vett, de a felmérés időpontjában a tényleges óvodai ellátást még nem igénylő gyermekek. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya az óvodai felvételi és mulasztási napló.)

15. *  Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátáshoz

Összege: 5500 forint/ellátott.

E kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe, ha a gyermek óvodai nevelése önkormányzati, nemzetiségi óvodában (óvodai csoportban), a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által jóváhagyott nemzetiségi óvodai program szerint anyanyelven, illetve két nyelven folyik, továbbá, ha az óvodai intézményben differenciált nevelési program alapján, legalább heti 10 órában biztosított a cigánygyermekek differenciált (egyéni vagy csoportos) foglalkoztatása. (Az igénybevételhez az előzőeket a foglalkozási naplóban kell dokumentálni.)

E kiegészítő hozzájárulás az ellátott gyermek után csak egy címen igényelhető.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. X. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 15-i létszám 4/12 része alapján. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya az óvodai felvételi és mulasztási napló, foglalkozási napló.)

16. Általános iskolai oktatás

Összege: 41 000 Ft/oktatott

Az önkormányzat a hozzájárulás teljes összegének igénybevételére jogosult az általános iskola első 10 évfolyamán nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók után.

A normatív hozzájárulás 1/3-ad része vehető igénybe a nappali tagozaton nem fogyatékossága miatt magántanulóként tanuló, az esti, levelező, dolgozó és a nyolc általános iskolát végzett 14–16 éves korúak, az évfolyamtársaikhoz képest túlkoros (14–18 éves) általános iskolát nem végzettek önkormányzati oktatási intézményhez szervezett – a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által a tankötelezettség teljesítéséhez meghatározott (engedélyezett) – oktatási terv szerinti képzésben résztvevők után.

Nyolcosztályos gimnáziumi képzés esetén általános iskolai ellátottnak minősül az állami hozzájárulás szempontjából a gimnázium 1–4. évfolyamában oktatott tanuló, hatosztályos gimnáziumi oktatás esetén az 1–2. évfolyamban oktatott tanuló.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján, kivéve a 18. pont szerinti fogyatékos oktatásban részesülőket. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a törzslap, tanuló-nyilvántartó könyv.)

17. Alapfokú művészet-oktatás

Összege: 25 100 Ft/oktatott

A normatív hozzájárulás igénybe vehető az önkormányzati önálló zeneiskolákban és azok kihelyezett tagozataiban oktatott tanulók után, valamint a zeneiskolai működési elvek, nevelési-oktatási tervek szerint működő oktatási intézményben, az alapfokú művészeti oktatásban résztvevő tanulók után.

Nem igényelhető a normatív hozzájárulás a zene- és művészeti tagozatos általános iskolai tanulók után.

A hozzájárulás az anyaintézményt fenntartó önkormányzatot illeti meg. A más önkormányzathoz kihelyezett tagozat működtetési feltételeihez – a kihelyezett tanulók száma szerint, az állami hozzájárulás átadásával – az anyaintézményt fenntartó önkormányzat járul hozzá. Az állami hozzájárulással év végén az anyaintézményt fenntartó önkormányzat számol el.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a zeneiskolai törzslap, tanulói nyilvántartó oktatási lap.)

18. Fogyatékos gyermekek oktatása

Összege: 70 700 Ft/oktatott

A hozzájárulás igénybe vehető a szakértői bizottság szakvéleménye alapján fogyatékos gyermekek, tanulók neveléséhez, oktatásához, ha az speciális nevelési-oktatási feltételekkel rendelkező kijelölt intézményekben, tagozatokban, csoportokban történik. Szakértői bizottság szakvéleménye és a kijelölt intézményekben szerzett alapfokú végzettség bizonyítása alapján, a fogyatékos tanulók középiskolai oktatásához, valamint a fogyatékos magántanulók után is e normatív hozzájárulásra jogosultak az önkormányzatok.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján. A gimnáziumi, szakiskolai és szakközépiskolai fogyatékos tanulóknál a IX. 15-ei létszámadatok veendők figyelembe. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a törzskönyv, törzslap.)

19. Gimnáziumi és szakiskolai oktatás

Összege: 62 500 Ft/oktatott

A hozzájárulás teljes összege vehető igénybe az önkormányzat által fenntartott négy évfolyamos gimnáziumban, a kéttannyelvű négynél több évfolyamos gimnáziumban, a hatévfolyamos gimnázium 3–6 évfolyamában, a nyolc évfolyamos gimnázium 5–8 évfolyamában, a négy évfolyamos (heti 5 napos) nappali képzési rendszerű ifjúsági osztályokban, valamint a szakiskolai osztályokban oktatott tanulók után. Ezen túlmenően igényelhető a hozzájárulás a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által engedélyezett, gimnáziumhoz szervezett, nappali rendszerű humán-szakmai képzésben résztvevők után, valamint a 8. általános iskolai osztályt végzettek után, akik az oktatási intézményhez szervezett szakiskolai képzésben vagy előkészítő képzésben vesznek részt. A hozzájárulás csak az első humán-szakmai, illetve szakiskolai képesítés megszerzéséhez jár. A hozzájárulás 1/3-ad része vehető igénybe abban az esetben, ha a nappali oktatásban résztvevő tanuló tankötelezettségének magántanulóként tesz eleget.

A szakmunkások 2–3 évfolyamos nappali rendszerű (5 napos) érettségire felkészítő oktatásához szintén e hozzájárulás vehető igénybe.

A fogyatékos gimnáziumi és szakiskolai tanuló után a 18. pont szerinti hozzájárulás igényelhető. Ez esetben a szakértői bizottsági szakvélemény és a kijelölt intézményben szerzett alapfokú végzettség bizonyítása a jogosultság alapja.

Az esti és a levelező képzésben részesülők után a hozzájárulás 1/3-a jár.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. IX. 15-ei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. IX. 15-ei létszám 4/12 része alapján, kivéve a fogyatékos, 18. pont szerinti oktatásban részesülőket. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a törzslap, törzskönyv, beírási napló.)

20. Szakközépiskolai oktatás

Összege: 66 000 Ft/oktatott

A hozzájárulás teljes összege vehető igénybe az önkormányzati szakközépiskolai tanulók, az érettségizett és nappali technikusképzésben résztvevők (5. évfolyam) után. A 8. általános iskolai osztályt végzettek szakközépiskolai oktatási intézményhez szervezett első nappali rendszerű szakiskolai képzésében, vagy nappali rendszerű szakmai előkészítő képzésében résztvevők után a 19. pont szerinti hozzájárulás igényelhető. A hozzájárulás 1/3-ad része vehető igénybe, ha nappali oktatásban részt vevő tanuló tankötelezettségének magántanulóként tesz eleget.

A fogyatékos szakközépiskolai tanuló után a 18. pont szerinti hozzájárulás igényelhető. Ez esetben a szakértői bizottsági szakvélemény és a kijelölt intézményben szerzett alapfokú végzettség bizonyítása a jogosultság alapja.

Az állami hozzájárulás szempontjából esti, levelező oktatásnak az első szakma megszerzéséhez nyújtott képzés minősül, amelyhez a hozzájárulás 1/3-a jár.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. IX. 15-ei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. IX. 15-ei létszám 4/12 része alapján, kivéve a fogyatékos, 18. pont szerinti oktatásban részesülőket. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a beírási napló, törzslap).

21. Szakmunkásképzés (elméleti oktatás)

Összege: 42 100 Ft/oktatott

A hozzájárulást igényelheti a feladatot ellátó és intézményt fenntartó önkormányzat a saját intézményében oktatott, valamint kihelyezett tanulói után is. A szakmunkásképző intézethez tartozó, de más önkormányzat által működtetett tagiskolák, kihelyezett tagozatok fenntartásához legalább a kihelyezett tanulók száma szerinti állami hozzájárulás átadásával az anyaintézményt fenntartó önkormányzat hozzájárul. A hozzájárulás 1/3-ad része vehető igénybe abban az esetben, ha a nappali oktatásban részt vevő tanuló tankötelezettségének magántanulóként tesz eleget.

Az e jogcímen igénybe vehető összeg hozzájárulást tartalmaz a nem önkormányzati tanműhelyben történő gyakorlati oktatás bér- és közterheihez is.

Az állami hozzájárulás csak az első szakma megszerzését biztosító szakmunkás-iskolai képzéshez vehető igénybe.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. IX. 15-ei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. IX. 15-ei létszám 4/12 része alapján. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a beírási napló, törzslap, gyakorlati oktatói csoportnapló.)

22. Szakmunkásképző iskolai tanműhelyi oktatás

Összege: 40 600 Ft/oktatott

A hozzájárulás az önkormányzat által fenntartott szakmunkás-iskolai tanműhelyben oktatottak után vehető igénybe. Ha az önkormányzat vállalati, vagy társasági keretek között biztosítja a tanműhelyi képzést, állami hozzájárulást erre nem igényelhet.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. IX. 15-ei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. IX. 15-ei létszám 4/12 része alapján. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a törzslap, gyakorlati oktatói csoportnapló, tanműhelyi napló.)

23. Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatáshoz * 

Összege: 16 500 forint/oktatott.

E kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe,

– ha az önkormányzat által fenntartott intézményben a tanuló kéttannyelvű oktatásban részesül,

– ha az önkormányzat által fenntartott intézmény a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó tanuló iskolai nevelése, oktatása során a különböző oktatási típusoknak (nyelvoktató, kétnyelvű, -tannyelvű) megfelelő óraterv, tanterv és tankönyv alapján a tanórán és tanórán kívüli tevékenységben biztosítja a kisebbségi oktatási feladatok megvalósítását,

– ha a kis létszámmal működő önkormányzati oktatási intézményben az érvényben lévő tantervek és tankönyvek alapján összevont csoportban, illetve nulladik vagy csatlakozó órában látják el az adott kisebbségi nevelési-oktatási feladatokat,

– ha az önkormányzat a területén működő oktató-nevelő intézmények keretei között legalább heti 6 órában biztosítja a cigánytanulók differenciált egyéni vagy csoportos felzárkóztatását, a korcsoportok, illetve évfolyamok követelményeinek megfelelő eredményes továbbhaladását tanórai foglalkozásokon.

A kiegészítő hozzájárulás feltétele az itt megfogalmazott feladatok foglalkozási naplóval is dokumentált teljesítése. Nemzetiségi nyelvet idegen nyelvként oktató iskolában oktatottak után kiegészítő támogatás nem igényelhető.

E kiegészítő hozzájárulás egy oktatott gyermek után csak egy címen igényelhető.

Az esti és levelező képzésben részesülők után a kiegészítő állami hozzájárulás 1/3-ad része igényelhető.

Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.

Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. IX. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján a középfokú intézményekben, illetve az 1994. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján az alsó fokú intézményekben. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a beírási napló, törzslap, törzskönyv, tanuló-nyilvántartó könyv, foglalkozási napló.)

24. Kollégiumi ellátás

Összege: 66 000 Ft/ellátott

A hozzájárulás igénybe vehető az önkormányzati általános iskolai, középfokú iskolai, nemzetiségi iskolai kollégiumban, externátusban ellátottak után, kivéve az állami gondoskodásban részesülőket.

Az állami gondoskodásban részesülő tanulók kollégiumi ellátásához a GYIVI-t fenntartó önkormányzat legalább az ezen pont szerinti normatív hozzájárulás összegével járul hozzá.

A hozzájárulás szempontjából externátusi ellátásnak minősül, ha a tanuló napközben a kollégiumi ellátást veszi igénybe, az éjszakát – nem családi környezetben – olyan szálláshelyen tölti, amelynek költségeit az intézményfenntartó viseli.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. X. 15-ei kollégiumi statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 15-ei létszám 4/12 része alapján a középfokú intézményekben, illetve az 1994. X. 1-jei kollégiumi statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján az alsó fokú intézményekben. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a foglalkoztatási napló, ügyeleti napló.)

25. Sportfeladatok

Összege: 50 Ft/fő

A települési önkormányzatot 1994. január 1-jei állandó népessége után illeti meg a hozzájárulás.

26. Helyi közművelődési feladatok

Összege: 250 Ft/fő

A hozzájárulást az 1994. január 1-jei állandó népesség alapján veheti igénybe az önkormányzat a települési kulturális, közművelődési feladatokhoz.

27. Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási és közművelődési feladatai

Összege: 490 Ft/fő

A hozzájárulást igénybe veheti minden megyei önkormányzat a megye (a megyei jogú város népességével együtt számított), valamint a fővárosi önkormányzat a főváros 1994. január 1-jei állandó népessége alapján.

Kiegészítő szabályok

1. Gondozási nap: egy gondozott egy napi intézményi gondozása (különféle ápoló-, gondozó otthoni intézményi, átmeneti és nappali szociális intézményi ellátás, valamint az állami gondozásban részesülők ellátása), amely az intézménybe történő felvétellel kezdődik és annak végleges elhagyásával fejeződik be. Az ideiglenesen távollévők – kórházi ápolás, szabadság – is beszámítanak a gondozási napokba.

2. Közös tulajdonú (ez esetben a fenntartás is közös), illetőleg közös fenntartású intézmények: minden olyan intézménynél, amelynek feladatához normatív állami hozzájárulás kapcsolódik és az érintett önkormányzatok közösen tartják fenn, a normatív állami hozzájárulást az ellátotti kör után az állandó lakhely szerinti önkormányzat igényelheti és az igénylő is számol el a hozzájárulással. A közös fenntartásban résztvevő önkormányzatok az íintézmény helye szerinti önkormányzat számára a közös megállapodás alapján kialakított intézményi kiadási előirányzat önkormányzatonkénti ellátottakra jutó részét átadják. Az e körbe nem tartozó ellátottak után az intézmény székhelye szerinti önkormányzat veheti igénybe a hozzájárulást.

3. Amennyiben a helyi önkormányzat év közben feladatot, illetve intézményt nem helyi önkormányzatnak ad át, a törvény 3. számú melléklet 14–24. pontjáig felsorolt jogcímekhez kapcsolódó mutatószám változásnál az alábbi eljárást kell alkalmazni:

– az átadás hónapjáig a statisztikai alapokmány szerinti létszámmal,

– az átadás hónapját követő hónaptól augusztusig a feladatváltozást rögzítő megállapodással korrigált létszámmal,

– szeptembertől a tárgyévi statisztikai létszámmal kell elszámolni.

4. Az állandó népességre vonatkozó adatok az Országos Személyiadat és Lakcímnyilvántartó Hivatal (OSZH) adatai.

4. számú melléklet az 1994. évi .CIV. törvényhez

Helyi önkormányzatok színházi támogatása

Millió forint

Önkormányzatok Központi támogatás
Békés Megyei Önkormányzat 64,7
Heves Megyei Önkormányzat 90,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 67,6
Tolna Megyei Önkormányzat 27,2
Veszprém Megyei Önkormányzat 86,1
Zala Megyei Önkormányzat 81,8
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat 116,3
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat 6,7
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat 148,3
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat 108,7
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat 92,3
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat 119,2
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat 146,5
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat 66,8
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat 169,6
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat 33,8
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat 98,0
Vas Megyei Önkormányzat 1,0
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat 25,8
Gyula Városi Önkormányzat 14,4
Kisvárda Városi Önkormányzat 9,8
Kőszeg Városi Önkormányzat 2,4
Siófok Városi Önkormányzat 2,0
Sümeg Városi Önkormányzat 1,0
Szentendre Városi Önkormányzat 5,6
Pomáz Községi Önkormányzat 7,0
Zsámbék Községi Önkormányzat 0,5
Budapest Fővárosi Önkormányzat 980,4
Budapest XXI. (Csepel ) Önkormányzat 1,0
Összesen : 2574,5

5. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez

A helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok

millió forint

Kiemelt előirányzat száma
Cél

Igénybevétel feltételei
Támogatási keret
1. Lakossági közműfejlesztési befizetésekkel összefüggő támogatás A közműfejlesztések támogatásáról szóló 89/1991. (VII. 12.) Korm. rendelet alapján igényelhető 4000
2. Határátkelőhelyek fenntartásának, Igényelhet támogatást: 150
valamint határnyiladék tisztításának támogatása
a) minden határátkelőhelyet (kivéve a vasúti átkelőt) fenntartó települési önkormányzat az 1994. évi forgalom (ki- és beléptetési adatok) alapján;
b) határnyíladék tisztítására minden szárazföldi határsávval rendelkező települési önkormányzat a Belügyminisztérium Határőrség Határrendészeti Igazgatóságai által települési önkormányzatonként visszaigazolt határhossz alapján 65 ezer Ft/km/év összeggel;
c) a vízi határszakasszal rendelkező települési önkormányzatok a határjelek láthatóságának biztosítására 100 Ft/határjel összeggel.
Az igényeket a Belügyminisztériumhoz kell benyújtani 1995. március 15-éig a megyei TÁKISZ-on keresztül.
3. Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása A támogatás alapja a szociális követelményeknek meg nem felelő telepi, vagy ahhoz hasonló körülmények között élő családok (lakosok) részére 1995. évben átadott (bér- és személyi tulajdonú) lakások száma. Az igény az 1994. év végén átadott azon lakások száma után is benyújtható, amelyekre az elmúlt évben támogatást nem igényeltek. A támogatás összege az építési terület előkészítése során ténylegesen felmerült terület-előkészítési, telekkialakítási és villany-, víz-, közmű-beruházási költség, amely azonban lakásonként az 50 ezer Ft-ot nem haladhatja meg. A támogatást az érintett önkormányzatok 1995. október 1-jéig igényelhetik a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül. 20
4. Vállalati szakmunkásképző tanműhelyek átvételéhez egyszeri támogatás A Belügyminisztériumtól – átvételi megállapodás alapján, a költséget megjelölve, minden negyedév végéig, illetve a negyedik negyedévben október 30-áig – igényelhetik azok az önkormányzatok, amelyek a feladatellátás feltételeit tartósan csak intézmény-átvétellel tudják biztosítani. A többletköltségnél nem vehető figyelembe a normatív állami hozzájárulásként (utólag) igényelhető összeg. A támogatásról tárcaközi bizottság dönt. 200
5. Színházi tevékenység támogatása A támogatást a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázati felhívása alapján kiemelt szakmai jelentőségű tevékenységre, bemutatókra, rendezvényekre, nemzetközi kapcsolatokra, a határainkon túli magyar színházakkal történő együttműködésre, színházszakmai felszerelés beszerzésére lehet igényelni. Az elosztásról kuratórium dönt. Az összegből 100 millió Ft a fővárosi, 100 millió Ft a vidéki színházi élet támogatását szolgálja. Az egyéni színházi vállalkozások és alternatív műhelyek támogatására szolgál – külön pályázati feltételek szerint -további 40 millió Ft. Pályázhatnak az önkormányzati színházak, valamint az önkormányzatok által támogatott színházak, színházi vállalkozások. A támogatás az önkormányzatot illeti meg. 240
6. A körjegyzők bérének és társadalombiztosítási járulékának támogatása A körjegyzőség (a közös képviselőtestület) székhelye szerinti önkormányzat polgármestere nyújthatja be az igényt a Belügyminisztériumhoz a megyei TÁKISZ-on keresztül egy évben kétszer, június 20-áig és november 20-áig utólag.
Új körjegyzőségnél a megalakulást követő hónap 1-jétől jár a támogatás.
Az 1995-ben igényelhető támogatás mértéke havi 35.000 Ft. 210
7. Települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása Igényelheti minden helyi önkormányzat, amely lakossági folyékony települési hulladékgyűjtést ártalmatlanítás céljából saját önkormányzati szervezetével végez, vagy külső vállalkozóval végeztet. A támogatás mértéke az összegyűjtött és a szabályozott lerakóhelyek által igazolt ártalmatlanított lakossági folyékony hulladék után köbméterenként 95 Ft. Igényelhető utólag, az önkormányzathoz beérkezett, előzőek szerint igazolt és az önkormányzat által felülvizsgált számlák alapján, minden negyedévet megelőző hónap 20-áig a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül. 200
8. Hamvasztásos temetés és hatósági halottszállítás támogatása Állampolgár vagy jogi személy, aki hamvasztás útján gondoskodott az elhunyt eltemettetéséről 160
a) azokon a településeken, ahol hamvasztóüzem működik, az elhunytnak helyben történő elhamvasztása esetében 3.000 Ft;
b) hamvasztóba helyközi szállítással szállított elhunyt esetében 6.300 Ft
egyszeri hozzájárulásra jogosult az eltemettető állandó lakhelye szerinti önkormányzatnál.
A hatósági halottszállításhoz támo-gatást igényelhet minden települési önkormányzat, amely a közigazgatási területén bekövetkezett rendkívüli halálesetben – hatósági intézkedésre – halottszállításról gondoskodik. A támogatás mértéke esetenként 3.000 Ft.
A támogatást az érintett települési önkormányzatok utólag, minden negyedévet megelőző hónap 20-áig igényelhetik a Belügyminisztériumtól a megyei TÁKISZ-on keresztül.
9. Pincerendszerek veszélyelhárítási munkálatainak támogatása Igényelheti a veszélyeztetett település önkormányzata a pincék és más mesterséges üregek elemi csapásként jelentkező kárai elhárításához, amennyiben igényét a tárcaközi bizottság megalapozottnak találta és elfogadta. Az összeg elosztásáról a tárcaközi bizottság 1995. január folyamán dönt. 500
10. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás díjának támogatása A támogatás a lakossági ivóvíz- és csatornahasználati díjak meghatározott díjhatáron felüli részének részbeni, vagy teljes ellentételezésére, a szolgáltatók által kiszámlázandó lakossági díjak ennek megfelelő csökkentésére és szűk körben az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatai költségeinek fedezetére szolgál. 2 000
Az egyes érintett szolgáltatókat megillető támogatást és a lakossági díjhatárt tárcaközi bizottság állapítja meg. A támogatás és a díjhatár megállapításakor a tárcaközi bizottság egyrészt a támogatásra rendelkezésre álló összeget, másrészt a KHVM által jóváhagyott, vagy a szolgáltatásban résztvevő települési önkormányzatok által elfogadott, a támogatási igénybejelentés idején hatályos – a tárcaközi bizottság által közzétett fel-tételeknek megfelelő tartalmú – díjakat, valamint a várható 1995. évi lakossági fogyasztást veszi figyelembe. A tárcaközi bizottság intézkedik arról is, hogy az önkormányzatokhoz a jóváhagyott támogatás éves összege átutalásra kerüljön.
A támogatás az igénylés szerinti lakossági díj és fogyasztás esetén jár. Évközi díj- vagy fogyasztáscsökkenés esetén az arányos támogatási összeg visszautalandó.
A támogatás átutalását követő szolgáltató szervezeti változások pénzügyi következményeit az érintett önkormányzatok, illetve a szolgáltatók egymás között rendezik.
11. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása Az előirányzat a meglévő közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények felújításának fedezetére szolgál, ha az említett eszközökön végzendő munkákat – kivételes esetben új eszköz beszerzését – a műszaki előírások, vagy a műszaki állapot szükségessé teszik. 100
Az összegnek azon települési önkormányzatok közötti elosztásáról, amelyeknek az említett eszközök a tulajdonában és működtetésében vannak, vagy amelyeknek közigazgatási területén az említett eszközöket közforgalmú-közútpótló jelleggel érvényes engedély birtokában működtetik, tárcaközi bizottság dönt. Az igénybejelentés feltételeiről a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium az érintett társminisztériumokkal egyeztetett tájékoztatót jelentet meg.
12. A fővárosi tömegközlekedés támogatása Igényelheti a Fővárosi Önkormányzat a főváros tömegközlekedésének üzemeltetése és állóeszköz-fenntartási, -fejlesztési céljaira, négy részletben, január 20-áig, március 20-áig, június 20-áig, szeptember 20-áig, figyelembe véve, hogy az összegből 20 millió forint – elkülönítve – a tömegközlekedési vállalat műszaki emlékértékű járművei fenntartására szolgál és egyösszegben január 20-ig igényelhető. 2 300
13. Nevelési segély kiegészítés A rendszeres nevelési támogatás önkormányzati forrásának kiegészítését célozza. Felhasználható a gyermekek közélelmezéssel kapcsolatos térítési díjainak mérséklésére vagy átvállalására, illetve egyéb neveléssel összefüggő kiadások támogatására. 1 850
A Népjóléti Minisztérium által 1995. február 28-áig meghirdetett pályázat alapján illeti meg a települési önkormányzatokat. Az elosztás (a pályázati feltételrendszer) figyelembe veszi a település szociális paramétereit, illetve a nevelési segélyezésre tervezett saját forrásait.
14. *  Gyermeknevelési támogatás Három vagy több kiskorú gyermek caládon belüli nevelési feltételeinekjavítására szolgál. A jogosultsági kört, a támogatás mértékét „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény határozza meg. Igénybe vehető az önkormányzatok által már kifizetett támogatások alapján. Alz igénylés rendjét a 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelet szabályozza. 2 575
15. Egyes közoktatási feladatok támogatása Igényelhetik az 500 fő alatti lakosú községi önkormányzatok a fogyatékos gyermekek oktatása, az általános iskolai oktatás terén intézmény-fenntartói társulás kialakításához, valamint iskolabusz vásárlásának támogatásához, a fővárosi és a megyei önkormányzatok a közoktatási-képzési kötelezettséggel kap-csolatos kiadásaikhoz, továbbá az Ötv. alapján a körzeti közoktatási ellátásokat nyújtó intézmények átvételével összefüggő pénzügyi feszültségek áthidalására 1995. év-ben egyszeri jelleggel. A támogatás önkormányzati körben történő igénybevétele feltételeiről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium – a Pénzügyminisz-tériummal és a Belügyminisz-tériummal egyetértésben 1995. február 28-áig pályázatot jelentet meg. 1 200
Az elosztásról tárcaközi bizottság dönt.
16. Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatása A támogatás önkormányzati körben történő igénybevétele feltételeiről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1995. február 15-éig ad tájékoztatást. A pályázatok elbírálásáról kuratórium dönt. 150
18. A közalkalmazotti törvény végrehajtásával összefüggő kamattámogatás Igénybe vehető az 1993. évi CXI. törvény 72. § (4) bekezdésének c)1. pontjában foglaltak szerint. 100
19. A köztisztviselői illetményalap bevezetéséhez támogatás A központi költségvetés a köz-tisztviselők előmeneteléhez és illetményrendszerének teljes körű bevezetéséhez támogatást nyújt a helyi önkormányzatoknak az 1994. szeptember 1-jei betöltött létszám alapulvételével, a 18 000 forintos bértáblázat 90%-os mértékéig. A Belügyminisztérium – a Pénzügyminisztériummal együtt kiadott Útmutató alapján – 1995. január 31-éig intézkedik az igény felméréséről. 1 500
20. Kényszer lakásbérletek felszámolásának támogatása A lakások bérletéről szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 85. §-ában meghatározott feladat ellátásához a 90. § alapján támogatás illeti meg a települési önkormányzatot. Az 1994. évben teljesített elhelyezések után járó támogatást az önkormányzatok 1995. január 15-étől igényelhetik a Pénzügyminisztérium Lakáspolitikai Főosztályától. 100
21. Területi honvédelmi igazgatás támogatása Azonos összegű támogatásra jogosultak a területi honvédelmi igazgatási feladatot ellátó megyei önkormányzatok és a Fővárosi Önkormányzat. 5
A támogatás évi két egyenlő részletben illeti meg a jogosultakat, január 31-éig és július 31-ig.
22. Helyi kisebbségi önkormányzatok *  működésének általános támogatása Azonos alapösszegű támogatásra jogosultak egységes feltételek mellett a helyi kisebbségi önkormányzatok a települési önkormányzaton keresztül működési költségeikre. A támogatás egyszeri jellegű, az 1994-ben megválasztott helyi kisebbségi önkormányzatok számára. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal – az Országos Választási Bizottság listája alapján történő – intézkedésére a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium 1995. január 31-ig utalja át az érintett önkormányzatoknak. 80
23. *  Munkanélküliek jövedelempótló támogatása A munkanélküli ellátásból kikerült tartósan munkanélküliek jövedelempótlő támogatására – „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény alapján – a helyi önkormányzatok által folyósított ellátás 50%-os állami hozzájárulásának fedezésére szolgál. Igénybe vehető a települési önkormányzatok által kifizetett támogatások alapján. 9 500
24. Gyermek- és ifjúsági feladatok A támogatási keret felhasználásáról a Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács javaslatára a Kormány dönt. 75
25. *  Gazdasági stabilizációs intézkedésekhez kapcsolódó szociális célú hozzájárulás A hozzájárulás – a gazdasági stabilizációs intézkedések kapcsán megnövekvő szociális feladatokra tekintettel – a differenciált szociális normatíva szempontrendszerét alapul véve illeti meg a települési önkormányzatokat. Felhasználható „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvényben szabályozott átmeneti segélyezésre, lakásfenntartási támogatásra, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatására jogosultak közhasznú foglalkoztatására. 5 000
Átmeneti segélyként havi rendszerességgel, illetve gázolajat más fűtési móddal felváltó háztartások részére egyszeri alkalommal ítélhető meg.
A lakásfenntartási támogatás keretében előnyben kell részesíteni azon háztartásokat, akik lakásuk fűtéséhez tüzelőolajat használnak fel, illetve lakásuk fűtését tüzelőolajjal működő távhőszolgáltató rendszer biztosítja lakossági szolgáltatásként.
A települési önkormányzatokatmegillető támogatás összegét, valamint az elszámolással kapcsolatos eljárási rendet a népjóléti miniszter állapítja meg, és 1995. július 31-ig rendeletben teszi közzé.
26. *  Hozzájárulás a települési, a megyei és a fővárosi önkormányzati közművelődési intézményeknél a honoráriumok és tiszteletdíjak után fizetendő társadalombiztosítási járuléktöbblet kiadásaihoz. A gazdasági stabilizációs intézkedések kapcsán a honoráriumok és tiszteletdíjak után a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási járulék kulturális területen jelentkező többletkiadásaihoz a központi költségvetés hozzájárul. Ebből a települési önkormányzatok 220 millió forinttal, a megyei és a fővárosi önkormányzatok 80 millió forinttal, valamint a színházat fenntartó önkormányzatok 60 millió forinttal részesednek. 360
Az elosztás elveit és a helyi önkormányzhatokat megillető támogatások összegét a belügyminiszter 1995. július 31-ig rendeletben teszi közzé.
Központosított előirányzat összesen *  32 575

6. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez

Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása

1. Vis maior esetében támogatás

A helyi önkormányzatok támogatást igényelhetnek a rendkívüli, váratlan események következtében felmerülő, az önkormányzati tulajdont sújtó természeti, vagy más károk mérséklésére, figyelembe véve a biztosításból, vagy egyéb módon megtérülő károkat. Nem tartoznak e támogatási körbe az elmaradt felújításból, karbantartásból eredő – korábban megelőzhető – károk helyreállítását, illetve a felújítási előirányzatok pótlását célzó támogatási igények.

A támogatási kérelmekhez mellékelni kell:

– az önkormányzat 1995. évi költségvetéséről szóló képviselő-testületi előterjesztést és rendeletet,

– a káresemények bekövetkeztét, a többletkiadások kötelezettségét tanúsító bizonylatot (pl. kárbecslés, szakértői vélemény, költségvetés, számla, egyéb okirat),

– a képviselő testület előterjesztését és határozatát (nyilatkozatát) arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat saját erejéből -részben, vagy egészében – a vis maior helyzetét nem tudja feloldani.

A kérelmet – a mellékletekkel – helyi önkormányzatok 2 példányban a Pénzügyminisztérium Önkormányzati és Területfejlesztési Főosztályának küldik meg.

A támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról – annak megtörténtét követő 30 napon belül – a helyi önkormányzat az idevonatkozó bizonylatok becsatolásával a Pénzügyminisztériumnak köteles elszámolni.

2. Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása.

A forráshiányból eredő jelentős ellátóképesség-csökkenés esetén az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő helyi önkormányzatok kiegészítő támogatást igényelhetnek.

E támogatást csak az az önkormányzat igényelheti, amely a normatívan képződő forrásokon túl a saját források maximális feltárására (helyi adóztatás, vagyonhasznosításból származó jövedelmek, stb.) és a kiadások lehetséges csökkentésére tett intézkedések ( pl. intézmények társulásos működtetése, körjegyzőség, hatósági feladatok társulás útján való ellátása) mellett sem képes a kötelező önkormányzati feladatok ellátására, valamint az 1990. december 31. előtti hitel-, kötvénykötelezettség és azok 1995. évben esedékes kamatai teljesítésére.

Nem igényelhet támogatást ezen a címen az a helyi önkormányzat amely:

a) a kötelező önkormányzati feladatok 1994. évi tényleges működési kiadásait az 1995. évre központi támogatással elismert előirányzattal, továbbá az államháztartás alrendszereitől átvett kötelező feladatok előirányzatával megnövelten túl, azt meghaladóan tervezi,

b) a béralap 1994. évi tényleges teljesítését az a) pontban foglaltokon túl megnöveli,

c) helyi adó bevezetéséről nem döntött,

d) felhalmozási célú kiadást tervez, ideértve az 1991. január 1. után felvett – nem működő egészségügyi gép-műszer beszerzést szolgáló – fejlesztési célú hitel törlesztését és kamatait, kivéve ha ennek a teljes forrása kifejezetten erre a célra kapott támogatás, lakossági befizetés, egyéb felhalmozási bevétel vagy átvett pénzeszköz,

e) az 1995. évben indítani szándékozott beruházásához központi céltámogatást kapott és a saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozott kivéve, ha:

– a támogatott cél az ivóvíz ellátás (közkifolyós ivóvízellátás, vízbázis fejlesztés, vízhálózat építés, vízkezelési eljárás), valamint az életveszélyessé vált általános iskolai tanterem kiváltása, továbbá a működő egészségügyi intézmények gép-műszer beszerzése,

– a beruházás pénzügyi forrásai között tervezett saját pénzeszköz teljes egészében a lakosságtól, vagy más szervtől (az önkormányzat finanszírozási körén kívüli gazdálkodó szervtől) átvett pénzeszközből származik,

– a helyi önkormányzat lemondott a központi céltámogatásról,

f) intézményeit is ideértve, 3 hónapra, vagy ennél hosszabb időre lekötött tartós bankbetéttel, vagy legalább ilyen időtartamra szóló, bank által kibocsátott értékpapírral, állampapírral rendelkezik,

g) az egészségügyi, szociális, oktatási intézmények intézményenkénti kihasználtsága az 50%-ot nem éri el, kivéve azt a települési önkormányzatot, ahol intézménytípusonként csak egy intézmény üzemel,

h) *  az alacsony kihasználtsággal működő intézményeinek társulás útján történő közös fenntartását nem kezdeményezte.

A helyi önkormányzatok igényüket a Pénzügyminisztériumhoz a TÁKISZ-okon keresztül nyújthatják be. A TÁKISZ-okhoz való beérkezés időpontja:

– 1995. április 30.

– 1995. szeptember 30.

Az igénylést a következő dokumentumokkal kell megküldeni (az 1995. első félévre vonatkozó dokumentumok csak a második határidőre szükségesek)

– az 1994. évi költségvetés végrehajtásáról, az 1995. évi költségvetésről és az

– 1995. első félévi beszámolóról szóló képviselő-testületi előterjesztés és rendeletet, illetőleg határozat,

– az 1990. december 31. előtti hiteltartozás és kamatai 1995. évet érintő kötelezettségének igazolásáról szóló banki bizonylat,

– működési célú éven belüli hitelek és azok kamatainak (kivéve a munkabér -hitelek) igazolásáról szóló banki bizonylat,

– a képviselő-testület nyilatkozata az e)–h) pontokban foglaltak igazolására.

A TÁKISZ-ok az előzőekben jelzett határidőket követő 30 napon belül a rendelkezésre álló dokumentumok és helyi ismereteik alapján rövid elemzést készítenek a figyelembe vehető forráshiány összegére. A kérelmeket és azok mellékleteit 2 példányban a Pénzügyminisztérium Önkormányzati és Területfejlesztési Főosztály részére megküldik.

Az 1–2. pont szerinti kérelmek döntés-előkészítése során – indokolt esetben – a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium további információkat kérhet az önkormányzatoktól, vagy az illetékes TÁKISZ-tól. A támogatások odaítéléséről a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együtt dönt. A 2. pont alapján döntésüket – évenként két alkalommal – a Magyar Közlönyben teszi közzé. * 

3. Saját hibából tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása

A saját gazdálkodási hibából – önként vállalt feladataik, erejüket meghaladó beruházások miatt – tartósan fizetésképtelen (csődhelyzet) helyzetbe került önkormányzatok, a kötelező önkormányzati, hatósági feladatok folyamatos ellátása érdekében a kiegészítő támogatás igénybevételét – külön törvény szerint – kérhetik.

7. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez * 

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK 1995. ÉVI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

Millió forintban
FOLYÓ KIADÁSOK TŐKE KIADÁSOK HITELKAP-
CSOLATOK

Függő
KTv-i
ÖSSZES

ZÁRÓ
KIADÁS
+
MEGNEVEZÉS Áruk,
szol-
Pénz-
beli
Kamat-
fizet.
Támogatások Más
alapnak

Egyéb
Tárgyi
eszköz
Érték-
papír
Tőketranszfer
Egyéb
Hitel-
törl.
Hitel-
törl.
kiadás elvonás KIADÁS ÁLLO-
MÁNY
ZÁRÓ-
ÁLLO
gált. juttatás vállalk. lakosság kv. szerv önkorm. átadás beszerz. vásárl. vállalk. lakosság kv. szerv önkorm. pénzint. alapnak MÁNY
Földvédelmi Alap 614,2 20,0 40,0 10,0 2,0 686,2 143,2 829,4
Halgazdálkodási Alap 40,0 41,0 10,0 0,5 91,5 16,6 108,1
Vadgazdálkodási Alap 36,0 49,0 20,0 1,0 106,0 0,2 106,2
Állattenyésztési Alap 686,3 40,0 10,0 40,0 1,0 777,3 0,0 777,3
Mezőgazdasági és Erdészeti Alap 12 183,5 100,0 465,0 30,0 395,5 13 174,0 0,0 13 174,0
Idegenforgalmi Alap 400,0 150,0 50,0 150,0 50,0 50,0 50,0 200,0 50,0 1 150,0 0,0 1 150,0
Gazdaságfejlesztési Alap 5 482,0 100,0 50,0 15,0 150,0 40,0 5 837,0 0,0 5 837,0
Ált. Piaci Intervenciós Alap 759,3 759,3 20,0 779,3
Felzárk. az európai felsőo. Alap 900,0 30,0 1 170,0 2 100,0 3 851,4 5 951,4
Központi Ifjúsági Alap 0,0 45,3 45,3
Nemzeti Kulturális Alap 25,0 67,0 431,0 247,0 108,0 49,0 927,0 169,7 1 096,7
OTKA 54,0 20,0 1 589,0 4,0 110,0 1 777,0 0,0 1 777,0
Központi Műszaki Fejlesztési Alap 850,4 980,0 1 830,4 -568,2 1 262,2
Rehabilitációs Alap 600,0 250,0 5,0 0,0 855,0 975,4 1 830,4
Környezetvédelmi Alap 61,3 189,5 72,0 356,3 20,0 1,2 3 156,0 302,0 848,0 1 857,7 135,0 6 999,0 0,0 6 999,0
Területfejlesztési Alap 150,0 100,0 5 325,0 35,0 1 290,0 350,0 100,0 7 350,0 0,0 7 350,0
Foglalkoztatási Alap 14 280,0 15 000,0 729,0 15 729,0
Szolidaritási Alap 68 000,0 6 600,0 11 000,0 85 600,0 281,0 85 881,0
Szakképzési Alap 1 220,0 1 415,0 2 635,0 926,1 3 561,1
Munkavédelmi Alap 13,0 2,0 1,0 16,0 0,0 16,0
Bérgarancia Alap 2 545,0 45,0 2 590,0 500,0 3 090,0
Menekülteket Támogató Alap 39,5 697,6 233,7 6,6 51,6 1 029,0 0,0 1 029,0
Útalap 19 660,0 7 800,0 11 000,0 38 460,0 0,0 38 460,0
Vízügyi Alap 70,0 312,0 40,0 900,0 10,0 191,0 140,0 97,0 1 340,0 60,0 300,0 3 460,0 0,0 3 460,0
Hírközlési Alap 1 518,0 16 000,0 17 518,0 0,0 17 518,0
Országos Játék Alap 551,6 100,0 58,4 290,0 1 000,0 98,4 1 098,4
Kisvállalkozói Garancia Alap 300,0 1 841,1 13 000,0 234,0 15 375,1 11,4 15 386,5
Gépjármű Fel. b. Kárrend. Alap 1 720,0 352,0 5 400,0 7 472,0 217,9 7 689,9
Nemzeti Sport Alap 1,0 429,9 2,0 7,0 24,0 1,5 16,0 6,0 18,0 505,4 85,0 590,4
ÖSSZESEN 556,3 1 720,0 462,0 25 663,0 69 604,9 13 062,9 527,7 11 100,0 40 950,6 0,0 18 691,5 9 391,0 368,0 10 156,0 4 555,7 441,6 11 060,0 535,0 0,0 16 234,0 235 080,2 7 502,4 242 582,6

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK 1995. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

Millió forintban

NYITÓ-
FOLYÓ BEVÉTELEK TŐKE BEVÉTELEK HITEL-
KAPCSOLATOK

Függő

ÖSSZES
NYITÓ-
ÁLLO-
MEGNEVEZÉS ÁLLO-
MÁNY
Adó
jellegű
Nem adó jellegű Kv.
támoga-
Más
alaptól
Privati-
zációból
Egyéb Tárgyi
eszköz
Érték-
papírból
Egyéb Hitel-
felvétel
Hitel-
felvétel,
bevétel BEVÉTEL MÁNY
+
vállalk. lakosság kv. szerv önkorm. tás átvett érték. pénzint. törl. alapból BEVÉTEL
Földvédelmi Alap 529,4 300,0 300,0 829,4
Halgazdálkodási Alap 20,1 18,0 70,0 88,0 108,1
Vadgazdálkodási Alap 15,2 46,0 45,0 91,0 106,2
Állattenyésztési Alap 277,3 470,0 30,0 500,0 777,3
Mezőgazdasági és Erdészeti Alap 0,0 3 919,0 55,0 200,0 9 000,0 13 174,0 13 174,0
Idegenforgalmi Alap 800,0 200,0 150,0 1 150,0 1 150,0
Gazdaságfejlesztési Alap 300,0 180,0 5 300,0 15,0 42,0 5 537,0 5 837,0
Ált. Piaci Intervenciós Alap 8,8 4,5 766,0 770,5 779,3
Felzárk. az európai felsőo. Alap 3 951,4 1 500,0 500,0 2 000,0 5 951,4
Központi Ifjúsági Alap 9,3 36,0 36,0 45,3
Nemzeti Kulturális Alap 196,7 650,0 133,0 100,0 17,0 900,0 1 096,7
OTKA 1 755,0 22,0 1 777,0 1 777,0
Központi Műszaki Fejlesztési Alap 1200,4 480,0 150,0 630,0 1 830,4
Rehabilitációs Alap 412,2 600,0 100,0 80,0 70,0 850,0 1 262,2
Környezetvédelmi Alap 2 218,0 3 710,0 936,0 135,0 4 781,0 6 999,0
Területfejlesztési Alap 0,0 5 800,0 550,0 1 000,0 7 350,0 7 350,0
Foglalkoztatási Alap 429,0 4 000,0 11 000,0 300,0 15 300,0 15 729,0
Szolidaritási Alap 19 881,0 39 000,0 18 000,0 9 000,0 66 000,0 85 881,0
Szakképzési Alap 1 061,1 2 300,0 200,0 2 500,0 3 561,1
Munkavédelmi Alap 16,0 16,0 16,0
Bérgarancia Alap 1 190,0 1 900,0 1 900,0 3 090,0
Menekülteket Támogató Alap 20,0 9,0 1 000,0 1 009,0 1 029,0
Útalap 0,0 29 450,0 2 690,0 520,0 5 800,0 38 460,0 38 460,0
Vízügyi Alap 0,0 3 240,0 60,0 160,0 3 460,0 3 460,0
Hírközlési Alap 15 118,0 150,0 0,0 2 250,0 2 400,0 17 518,0
Országos Játék Alap 98,4 700,0 10,0 290,0 1 000,0 1 098,4
Kisvállalkozói Garancia Alap 22,5 164,0 300,0 14 900,0 15 364,0 15 386,5
Gépjármű Fel. b. Kárrend. Alap 239,9 1 000,0 50,0 6 400,0 7 450,0 7 689,9
Nemzeti Sport Alap 80,4 490,0 20,0 510,0 590,4
ÖSSZESEN 47 279,1 36 880,0 51 543,0 18 209,0 1 156,5 0,0 38 988,0 11 100,0 0,0 5 200,0 0,0 21 460,0 1 557,0 6 800,0 2 410,0 0,0 195 303,5 242 582,6

8. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez

Humánszolgáltatást ellátó nem állami intézmények normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei

Normatív állami hozzájárulások jogcímei Mértéke (Ft/fő) Normatív hozzájárulás jogosultságának alapja
Szociális, egészségügyi intézmények
Ápoló-, gondozóotthoni és rehabilitációs intézményi ellátás 186 400 Ápoló-, gondozóotthoni és rehabilitációs intézményi ellátásban részesülők száma
Nappali szociális intézményi ellátás 30 850 Nappali szociális intézményben nyilvántartott tagok száma
Fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozóotthoni és gyógypedagógiai intézményi ellátása
275 000 Fogyatékos gyermekeket ápoló-, gondozóotthoni és gyógypedagógiai intézményben ellátottak száma
Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti neveltek ellátása 245 0001 Gyermek- és ifjúságvédelemben részesülő gondozottak száma
35 évesnél fiatalabb kábítószeresekkel foglalkozó terápiás intézeti ellátás 1 000 Ft/nap Ápolási nap
Hajléktalanok átmeneti szállásai 78 000 Ft/férőhely Férőhely
Felnőttkorú fogyatékosok ápoló-, gondozóotthoni ellátása 234 000 Ft/ellátott A felnőtt korú fogyatékosok otthonában ellátottak száma
Oktatási-nevelési intézmények
Óvodai ellátás 27 500 Óvodai ellátásban részesülők száma
Nemzetiségi, etnikai óvodai ellátás 5 500 Kiegészítő hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátásban részesülők alapján
Általános iskolai oktatás 41 000 Általános iskolai tanulók, valamint esti, levelező dolgozók és 14–16 éves iskolarendszeren kívüli oktatásban résztvevők 1/3 része
Alapfokú művészeti oktatás 25 100 Alapfokú zenei és más művészeti oktatásban részesülők (ide értve a zeneiskolák kihelyezett tagozatát is)
Fogyatékos gyermekek oktatása 70 700 Önálló intézményben vagy tanulócsoportban oktatott fogyatékos gyermekek száma
Gimnáziumi és szakiskolai oktatás 62 500 Gimnáziumban és szakiskolában oktatott tanuló és az esti, levelező létszám 1/3 része
Szakközépiskolai oktatás 66 000 Szakközépiskolai tanuló- és az esti, levelező létszám 1/3 része
Szakmunkásiskolai elméleti oktatás 42 100 Szakmunkásiskolában oktatott létszám
Szakmunkásiskolai tanműhelyi oktatás 40 600 Intézményi szakmunkásiskolai tanműhelyben oktatott tanulók száma
Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás 16 500 Kiegészítő hozzájárulás az alsó- és középfokú nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatásban részesülőknek
Kollégiumi ellátás 66 000 Általános iskolai, közép- és felsőfokú kollégiumban, externátusi ellátásban részesülők
Felsőoktatási nappali hallgatók oktatása 80 0002 Hittudományi és nem állami egyetemek, főiskolák hallgatóinak száma

1 Ebből 31 000 Ft/fő összeget az illetékes gyermek- és ifjúságvédelmi intézetet fenntartó önkormányzat részére a gyámi feladatokra kell átadni.

2 A felsőoktatási nappali hallgatók oktatásánál a mutatószámok meghatározása a II. 15-i és X. 15-i állapotnak megfelelő hallgatói létszám alapján számított éves átlaglétszám alapulvételével történik. Amennyiben az intézmény ezen időpontokat követően kezdi meg működését, az átlaglétszám számításánál a belépés tényleges időpontját kell figyelembe venni. A normatíva nem tartalmazza ezen intézményekben tanulókkal kapcsolatos hallgatói előirányzatot (juttatások normatív összegét).

9. melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez * 

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1995. ÉVI MÉRLEGE

Millió forintban

BEVÉTELEK 1995. évi
előirányzat
KIADÁSOK 1995. évi
előirányzat
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
Társasági adó (pénzintézetek nélkül) 55 500,0 Termelési árkiegészítés és dotáció 23 617,2
Különleges helyzetek miatti befizetés 34 000,0 Reorganizációs program 6 500,0
Vám- és importbefizetések 221 300,0 Egyéb támogatás 1 600,0
Állami vagyon utáni részesedés 0,0 Együtt: 31 717,2
Játékadó 4 800,0 Mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás 35 000,0
Egyéb befizetések 15 000,0 Agrárpiaci támogatás 7 500,0
Összesen: 330 600,0 Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás 8 500,0
Együtt: 51 000,0
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK Összesen: 82 717,2
Általános forgalmi adó 438 000,0 FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS 32 000,0
Fogyasztási adó 200 000,0 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
Összesen: 638 000,0 Központi beruházások költségvetési fedezete 49 160,0
Jamburgi Gázvezeték Építési Alap
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI Magánerőből való lakásépítés támogatása 36 000,0
Személyi jövedelemadó 287 325,0 Összesen: 85 160,0
Adóbefizetések 5 800,0 GARANCIA ÉS HOZZÁJÁRULÁS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSHOZ 10 400,0
Illetékbefizetések 22 500,0 ENERGIAÁR-EMELÉS LAKOSSÁGI ÉS INTÉZMÉNYI KOMPENZÁCIÓJÁRA 9 000,0
Összesen: 315 625,0 TB. KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK
Családi pótlék, várandóssági támogatás 99 500,0
Egyéb juttatások és térítések 83 930,0
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKTŐL SZÁRMAZÓ BEFIZETÉSEK 7 000,0 Összesen: 183 430,0
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSE 200,0 KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK TÁMOGATÁSA
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOKTÓL 234,0 Minisztériumok, országos szervek 196 864,0
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOKBÓL EREDŐ BEVÉTELEK 51 081,3 Védelem és egyéb fegyveres testületek 159 442,8
PÉNZINTÉZETEK TÁRSASÁGI ADÓJA ÉS OSZTALÉKA 39 800,0 Társadalmi önszerveződések támogatása 2 703,8
EGYÉB BEVÉTELEK 3 000,0 Bérpolitikai keret 19 725,8
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 196 700,0 Összesen: 378 736,4
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA 310 610,9
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE 1 582 240,3 ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK TÁMOGATÁSA 38 988,0
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE 1 582 240,3 NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI 50 825,4
KIADÁSOK FŐÖSSZEGE 1 738 267,6 ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS 499 939,1
EGYÉB KIADÁSOK 4 508,1
EGYENLEG –156 027,3 ÁLTALÁNOS TARTALÉK 19 100,0
RENDKÍVÜLI KIADÁSOK 12 852,5
Központi költségvetési szervek saját bevételei 207 057,5 ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE 20 000,0
A törvény 2. számú melléklete szerinti bevételek 1 789 297,8 KIADÁSOK FŐÖSSZEGE 1 738 267,6
A törvény 1. számú melléklete szerinti kiadások 1 945 325,1 Központi költségvetési szervek saját bevétellel fedezett kiadásai 207 057,5
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYENLEGE –156 027,3 A törvény 1. számú melléklete szerinti kiadások 1 945 325,1
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS TÖRLESZTÉSEI 165 571,0

10. számú melléklet az 1994 évi CIV. törvényhez * 

Helyi önkormányzati tűzoltóságok támogatása

Ezer forintban

Helyi önkormányzat Központi támogatás
Ajka 15 219
Badacsonytomaj 15 373
Baja 17 095
Balassagyarmat 19 874
Balatonfűzfő 18 527
Barcs 14 609
Békéscsaba 24 822
Berettyóújfalu 14 425
Bicske 1 852
Bonyhád 1 470
Budapest Főváros 590 930
Cegléd 23 678
Celldömölk 1 159
Csongrád 9 698
Csorna 11 736
Dabas 17 468
Debrecen 38 817
Dombóvár 20 606
Dunaújváros 21 241
Eger 33 064
Encs 13 823
Érd 50 625
Esztergom 21 897
Fehérgyarmat 1 260
Füzesabony 1 285
Gödöllő 25 330
Gyöngyös 22 921
Győr 35 606
Gyula 16 859
Hajdúböszörmény 1 167
Hajdúnánás 13 081
Hajdúszoboszló 1 149
Hatvan 20 015
Heves 12 264
Hódmezővásárhely 19 743
Jászberény 18 475
Kalocsa 18 154
Kaposvár 25 473
Kapuvár 13 324
Karcag 18 230
Kazincbarcika 21 124
Kecskemét 31 559
Keszthely 19 268
Kiskőrös 10 852
Kiskunfélegyháza 18 383
Kiskunhalas 18 460
Kisvárda 19 095
Komárom 22 380
Komló 17 937
Körmend 22 388
Kőszeg 1 210
Kunszentmárton 1 653
Lenti 18 173
Letenye 789
Makó 17 882
Marcali 18 382
Mátészalka 21 241
Mezőkovácsháza 13 343
Mezőkövesd 17 597
Mezőtúr 15 273
Miskolc 42 617
Mohács 14 581
Monor 14 769
Mór 1 850
Mosonmagyaróvár 17 552
Nagyatád 15 677
Nagykanizsa 21 047
Nagykáta 12 582
Nagykőrös 1 485
Nyergesújfalu 16 000
Nyírbátor 14 774
Nyíregyháza 34 071
Orosháza 18 587
Ózd 17 842
Paks 20 294
Pápa 19 339
Pásztó 997
Pécs 34 669
Püspökladány 14 628
Ráckeve 1 529
Rétság 1 239
Salgótarján 31 196
Sárbogárd 18 663
Sárvár 17 452
Sátoraljaújhely 17 826
Siklós 14 111
Siófok 24 497
Sopron 19 639
Szarvas 16 612
Szeged 46 233
Szeghalom 14 390
Székesfehérvár 34 396
Szekszárd 22 350
Szendrő 10 647
Szentendre 16 788
Szentes 18 786
Szerencs 18 923
Szigetszentmiklós 18 163
Szigetvár 15 852
Szolnok 37 019
Szombathely 29 475
Tamási 1 481
Tatabánya 31 428
Tiszafüred 14 154
Tiszaújváros 22 750
Vác 29 992
Várpalota 18 119
Vásárosnamény 1 083
Veszprém 29 693
Záhony 14 110
Zalaegerszeg 28 636
Zalaszentgrót 965
Összesen: 2 560 861