A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

4/1995. (I. 20.) Korm. rendelet

a Magyar Tudományos Akadémia hazai tagjai és a Magyar Tudományos Akadémia Doktora címmel rendelkező személyek tiszteletdíjáról, illetve az akadémikus elhalálozása esetén megállapítható hozzátartozói ellátásokról

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (a továbbiakban: Akt.) 27. §-ának (4) bekezdésében és 30. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) hazai tagjára (a továbbiakban: akadémikus), a „Magyar Tudományos Akadémia Doktora” címmel rendelkező magyar állampolgárra és nem magyar állampolgárra, ha letelepedési szándékkal jogszerűen tartózkodik Magyarország területén (a továbbiakban: Akadémia Doktora), valamint

b) *  az a) pontban megjelölt, elhunyt akadémikus házastársára, élettársára, árváira, továbbá az e rendeletben és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, illetve a végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: társadalombiztosítási szabályok) feltüntetett feltételek fennállása esetén az elvált, illetve a különélő házastársra (a továbbiakban: hozzátartozó),

c) az Akadémia titkársági szervezetére, mint elbíráló és folyósító szervre.

Az akadémikusokra vonatkozó rendelkezések

2. § (1) *  Az akadémikusnak tudományos alkotómunkájára, tudományos teljesítményére tekintettel havonta tiszteletdíj jár. Ennek összege:

Akadémia rendes tagja esetében 455 000 Ft/hó

Akadémia levelező tagja esetében 353 900 Ft/hó

(2) A tiszteletdíjat az Akadémia elnöke állapítja meg hivatalból.

(3) A tiszteletdíjat 1995. január 1. napjától kell folyósítani, és a jelen rendelet hatálybalépése előtt megállapított ún. akadémikusi személyi alapbérek folyósítását 1994. december 31. napja időponttal meg kell szüntetni. A tiszteletdíj folyósítása nem érinti a munkáltatónak azt a kötelezettségét, hogy az akadémikus havi illetményét, munkabérét (illetménypótlékait) – a foglalkoztató munkáltatóra vonatkozó munkaügyi törvényben és annak végrehajtási rendeletében foglalt szabályok szerint – állapítsa meg. A központi költségvetésből biztosított béralap személyre szól, a munkáltató azt három évig, illetve az érintett személy 70. életévének betöltéséig más célra nem használhatja fel.

(4) Az akadémikust az (1) bekezdésben megjelölt tiszteletdíj mellett a 13. § (1) bekezdésében meghatározott doktori tiszteletdíj nem illeti meg.

Hozzátartozói ellátások

3. § (1) Az Akt. 30. §-ának (1) bekezdésén alapuló hozzátartozói ellátások: az ideiglenes özvegyi ellátás, az árvaellátás és a végkielégítés (a továbbiakban: akadémiai hozzátartozói ellátások).

(2) Az akadémiai hozzátartozói ellátás az igényjogosult hozzátartozóknak a társadalombiztosítási jogszabályok alapján megállapított ellátásoktól függetlenül jár.

4. § (1) Az akadémikus részére az Akadémia titkársági szervezete által folyósított tiszteletdíj után ideiglenes özvegyi ellátást kaphat, életkorra tekintet nélkül, az elhunyt akadémikus házastársa, elvált házastársa és élettársa.

(2) Az ideiglenes özvegyi ellátás összege az akadémikus részére folyósított tiszteletdíj 25 százaléka.

(3) Az ideiglenes özvegyi ellátást öt évig kell folyósítani.

5. § Az ideiglenes özvegyi ellátás megállapítására, megosztására, folyósításának megszüntetésére és a végkielégítés megállapítására a társadalombiztosítási szabályokban meghatározott rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

6. § (1) Árvaellátásra jogosult az elhunyt akadémikus gyermeke és mostoha gyermeke, illetve örökbe fogadott és nevelt gyermeke.

(2) Az árvaellátás összege árvánként az ideiglenes özvegyi ellátás fele.

7. § Az árvaellátás megállapítására és folyósítására a társadalombiztosítási szabályoknak az árvaellátásra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

8. § Akadémiai hozzátartozói ellátásra jogosultság szempontjából halálesetnek kell tekinteni a holtnak nyilvánítást, valamint a halál tényének bírósági megállapítását is, a bíróság jogerős határozata alapján.

A jogosultságot kizáró és korlátozó okok

9. § (1) Nem állapítható meg akadémiai hozzátartozói ellátás annak, aki az ország területét állandó külföldi letelepedési szándékkal hagyta el.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személy részére, ha az ország területére állandó letelepedés szándékával visszatér, legkorábban a visszatérést követő hónap első napjától lehet akadémiai hozzátartozói ellátást megállapítani.

(3) Nem állapítható meg akadémiai hozzátartozói ellátás az olyan külföldön elhunyt személy után, aki az ország területét külföldi letelepedés szándékával hagyta el.

Az igény érvényesítése

10. § *  Az Akadémia titkársági szervezete az elhunyt akadémikus tiszteletdíja folyósításának beszüntetésével egyidejűleg köteles elküldeni a hozzátartozónak (hozzátartozóknak) az akadémiai ellátás (ellátások) megállapításához szükséges igénybejelentő lapot, és tájékoztatást adni az igény érvényesítésének szabályairól. Az ellátást írásbeli igénybejelentés alapján annak a hónapnak az első napjától – visszamenőleg legfeljebb hat hónapra – lehet megállapítani, amelyik hónapban a jogosultsághoz szükséges valamennyi feltétel teljesült.

11. § * 

Visszafizetési és megtérítési kötelezettség

12. § (1) *  Az Akadémia titkársági szervezete pénzügyi főosztályának a jogalap nélkül felvett akadémiai hozzátartozói ellátások visszafizetésére és megtérítésére a társadalombiztosítási szabályok felelősségi szabályait kell megfelelően alkalmaznia.

(2) *  Az ellátás jogalap nélküli felvétele miatt visszafizetési kötelezettségként előírt tartozás összegét – kérelemre – az Akadémia elnöke, kivételes esetekben méltányosságból, mérsékelheti, vagy elengedheti.

Az Akadémia Doktoraira vonatkozó rendelkezések

13. § (1) *  Az Akadémia Doktori Tanácsa által – az akadémiai szabályozásban meghatározott feltételek szerint – odaítélt Akadémia Doktora címmel rendelkező személyek tudományos teljesítményét és köztestületi munkáját az Akadémia tiszteletdíj folyósításával is elismerheti. A tiszteletdíj ez esetben havonta 90 ezer forint, a (2)–(5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

(2) A tiszteletdíj folyósításáról az Akadémia Doktori Tanácsa elnöke gondoskodik.

(3) *  A tiszteletdíjat folyósítani lehet a magyar állampolgárnak, ha Magyarországon van a lakóhelye, illetve folyósítható – kérelemre –, ha Magyarországon munkaviszonya, közalkalmazotti jogviszonya, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati jogviszonya vagy lakóhelye nincs, de a hazai tudományos életben aktívan részt vesz. A tiszteletdíj nem magyar állampolgárnak – kérelmére – csak abban az esetben folyósítható, ha Magyarországon huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik, vagy itt huzamos tartózkodási szándékkal jogszerűen tartózkodik. A kérelmet az Akadémia elnöke bírálja el.

(4) *  E rendelet hatálybalépésekor nyugellátásban részesülő Akadémia Doktorának a korábbi rendelkezések alapján csökkentett tiszteletdíját az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – fel kell emelni az (1) bekezdésben meghatározott mértékig.

(5) *  Az 1995. január 1. napja előtt nyugdíjba vonult Akadémia Doktorát a tiszteletdíj az (1) bekezdésben meghatározott mértéknél – a korábban megállapított nyugdíj-kiegészítésre tekintettel – 4000 Ft-tal alacsonyabb összegben illeti meg, tekintetükben eddig a mértékig kell gondoskodni a tiszteletdíj felemeléséről.

14. § A visszafizetési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat (12. §) a jogalap nélkül felvett doktori tiszteletdíjak tekintetében is alkalmazni kell.

Vegyes és záró rendelkezések

15. § *  A tiszteletdíjak megemelésével egyidejűleg arányosan emelni kell az akadémiai hozzátartozói ellátások mértékét is.

15/A. § * 

16. § (1) A tiszteletdíjakat, valamint az akadémiai hozzátartozói ellátásokat az Akadémia titkársági szervezete folyósítja. * 

(2) *  Az (1) bekezdésben említett tiszteletdíjak folyósítását egy évet meghaladó külföldi tartózkodás esetén – a külföldi tartózkodás időtartamára – az Akadémia elnöke felfüggesztheti.

(3) *  Akadémiai vagy munkáltatói javaslat alapján az Akadémia elnöke engedélyezheti a tiszteletdíj teljes vagy részbeni folyósítását, ha az érintett személy a külföldi tartózkodás ideje alatt a hazai tudományos közélettel aktív kapcsolatot tart, illetve abban részt vesz.

(4) *  Külföldön letelepedett magyar állampolgárnak csak abban az esetben folyósítható a tiszteletdíj részben vagy egészben, ha azt az Akadémia elnökétől írásban kéri, és a hazai tudományos közélettel aktív kapcsolatban áll, illetve abban részt vesz.

(5) *  Az (1) bekezdés szerinti tiszteletdíj és hozzátartozói ellátás folyósítását az Akadémia elnöke felfüggesztheti, ha a jogosult bűncselekmény szándékos elkövetése miatt jogerős szabadságvesztés büntetés hatálya alatt áll. A felfüggesztés időtartama a jogerős ítélet alapján végrehajtott szabadságvesztés időtartamával azonos, amely az előzetes letartóztatásban eltöltött idővel meghosszabbodik. Ha az ítélet szerinti közügyektől eltiltás büntetés a szabadságvesztés időtartamát meghaladja, a tiszteletdíjat vagy a hozzátartozói ellátást a közügyektől eltiltás időtartamára kell felfüggeszteni.

(6) *  A tiszteletdíj és a hozzátartozói ellátás folyósításának felfüggesztése az erről szóló döntésnek az érintettel való közlése hónapját követő hónaptól érvényes.

17. § (1) A tiszteletdíj akadémikus esetén a taggá választást, az Akadémia Doktora esetén a cím odaítélését követő hónap 1. napjától jár.

(2) E rendelet hatálybalépése előtt odaítélt „tudomány doktora” fokozattal és a honosított külföldi tudományos fokozattal rendelkező személyek részére a tiszteletdíj az Akadémia Doktora címmel való egyenértékűség megállapítását követően folyósítható a 13. §-ban foglalt szabályok szerint.

18. § E rendelet szerint megállapítható árvaellátás azt az árvát is megilleti, akinek akadémikus hozzátartozója e rendelet hatálybalépése előtt hunyt el.

19. § A tiszteletdíjak összegéből az Akadémia titkársági szervezete, mint kifizető a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény szerint adóelőleget von.

20. § (1) *  Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)–(3) * 

21. § (1) Az R.1. 1. §-a alapján az 1987. május 1-jét megelőző időponttól nyugdíjas akadémikusoknak járó havi 6000 forintot, valamint az R.1. 3. §-ában jelzett összeget a hozzátartozónak a nyugdíjfolyósító szerv változatlanul tovább folyósítja. Az 1994. december 31-ét követő időponttól járó társadalombiztosítási hozzátartozói ellátások megállapításának alapjául továbbra is a 6000 Ft-tal felemelt nyugdíj szolgál.

(2) Az R.2. rendelkezése alapján járó havi 4000 Ft a tudománynak azt a doktorát illeti meg (vagy illeti meg továbbra is), akinek saját jogon járó nyugdíját 1995. január 1-je előtti időponttól állapították meg (állapítják) meg.

(3) A (2) bekezdésben említett személy után járó özvegyi nyugdíjat akkor kell, illetőleg lehet a havi 2000 Ft-tal felemelni, ha a haláleset 1995. január 1-je előtt következett be.

(4) Az (1)–(3) bekezdésekben megjelölt ellátásokat és azok 1994. december 31-ét követően is folyósítandó emelését a központi költségvetésből félévenként a Nyugdíjbiztosítási Alapnak meg kell téríteni.

22. § *  A Magyar Tudományos Akadémia hazai tagjai és a Magyar Tudományos Akadémia Doktora címmel rendelkező személyek tiszteletdíjáról, illetve az akadémikus elhalálozása esetén megállapítható hozzátartozói ellátásokról szóló 4/1995. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 76/2013. (III. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód.R.) megállapított 16. § (5) és (6) bekezdését a Mód.R. hatálybalépésekor folyósított tiszteletdíj és hozzátartozói ellátás tekintetében is alkalmazni kell, azzal, hogy a folyósítás felfüggesztési időpontjának megállapítása során a 16. § (6) bekezdése szerinti közlés időpontjaként a Mód.R. hatálybalépését követő időpont vehető figyelembe.