Hatály: 2021.I.1. - 2021.VI.28. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1996. évi CXVI. törvény

az atomenergiáról * 

Az Országgyűlés

tekintettel arra, hogy az atomenergia békés célú alkalmazása az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a tudományos kutatások számos területén elősegíti az emberiség életfeltételeinek javítását,

figyelembe véve azonban, hogy rendeltetéstől eltérő alkalmazása károsíthatja az ember és az élővilág egészségét, illetve a természeti környezetet,

annak érdekében, hogy az atomenergia alkalmazása által okozott kockázat ne legyen nagyobb, mint más tevékenységek társadalmilag elfogadott kockázata, és a biztonsági követelmények betartását a nemzetközi előírásokkal is összhangban álló hazai szabályozás biztosítsa,

a lakosságnak és a környezetnek az ionizáló sugárzás káros hatásai elleni védelméről, valamint az atomenergia alkalmazásának szabályozásáról, az ezekkel összefüggő engedélyezési eljárásról, e téren a hatóságok és az atomenergiát alkalmazók alapvető feladatairól, kötelezettségeiről

a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

A törvény hatálya

1. § *  (1) A törvény hatálya az atomenergia békés célú alkalmazására, az azzal kapcsolatos jogosultságokra és kötelezettségekre, továbbá az embereknek, valamint az élő és élettelen környezetnek a természetes és mesterséges eredetű ionizáló sugárzás káros hatásai elleni védelmére terjed ki.

(2) E törvény hatálya – a (3) bekezdés kivételével – nem terjed ki az olyan radioaktív anyagokkal, valamint berendezésekkel kapcsolatos tevékenységekre, amelyek – a létrehozható ionizáló sugárzás jellege és mértéke folytán – az emberi életre és egészségre, továbbá az élő és élettelen környezetre nem minősülnek veszélyesnek.

(3) E törvény 16. §-át alkalmazni kell a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikk (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló biztosítéki megállapodás és jegyzőkönyv, valamint a megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2006. évi LXXXII. törvénnyel megállapított Megállapodás 98. cikk O. pontjában meghatározott valamennyi nukleáris anyagra.

Fogalmak

2. § *  E törvény alkalmazásában:

1. atomenergia alkalmazása:

a) a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal kapcsolatos tevékenység,

b) az ionizáló sugárzást létrehozó, valamint az a) pont szerinti alkalmazást szolgáló létesítményekkel, berendezésekkel összefüggő tevékenység;

2. atomenergia alkalmazója: aki az 1. pontban meghatározott tevékenységet végez;

3. *  radioaktív anyag: a természetben előforduló vagy mesterségesen előállított olyan ionizáló sugárzást kibocsátó anyag, amely egy vagy több olyan radionuklidot tartalmaz, amelynek aktivitása vagy aktivitáskoncentrációja sugárvédelmi szempontból nem elhanyagolható;

4. nukleáris anyag: az a radioaktív anyag, amely önfenntartó nukleáris láncreakcióra képes vagy képessé tehető, különösen az urán, a tórium, a plutónium és bármilyen anyag, amely az előbbiek közül egyet vagy többet gazdaságosan kinyerhető koncentrációban tartalmaz, a bányászat és az ércfeldolgozás körébe tartozó ércek és érchulladékok kivételével;

5. ionizáló sugárzás: a közvetlenül vagy közvetve ionizáló részecskékből, illetve ionizálásra képes fotonokból álló sugárzás;

6. nukleáris láncreakció: az atommaghasadások olyan sorozata, amelyet a hasadási folyamat során felszabaduló neutronok tartanak fenn;

7. nukleáris létesítmény:

a) *  a dúsítóüzem, nukleáris üzemanyagot gyártó üzem, atomerőmű, újrafeldolgozó üzem, nukleáris üzemanyagot vizsgáló laboratórium, kutatóreaktor, oktatóreaktor, nukleáris kritikus és más neutronsokszorozás célját szolgáló rendszer, friss nukleáris üzemanyag tárolására és kiégett üzemanyag átmeneti tárolására szolgáló létesítmény,

b) az a) alpontban felsorolt nukleáris létesítményekhez közvetlenül kapcsolódó, ugyanazon a telephelyen található, radioaktív hulladék tárolására szolgáló létesítmények, amennyiben külön létesítménynek minősülnek;

8. rendszer: rendszerelemekből álló, adott funkció teljesítésére szolgáló egység;

9. rendszerelem: a rendszer szerelési egységként is elhatárolható komponense, részegysége vagy önállóan kezelhető készüléke, egy adott funkció megvalósításában önálló részfunkciót ellátó elem, így különösen berendezés, műszer, csővezeték, építmény, épületszerkezet;

10. *  nukleáris rendszer, rendszerelem: nukleáris létesítményeknek és a radioaktívhulladék-tárolóknak a nukleáris biztonság szempontjából fontos rendszerei, rendszerelemei;

11. atomreaktor: olyan berendezés, amely szabályozott nukleáris láncreakció megvalósítására alkalmas;

12. ionizáló sugárzást létrehozó berendezés: olyan berendezés, amely külső energia vagy radioaktív anyag felhasználásával ionizáló sugárzás keltésére és kibocsátására alkalmas;

13. nukleáris üzemanyag: atomreaktor üzemanyaga, amely nukleáris anyagot tartalmaz;

14. *  kiégett üzemanyag: az atomreaktorban besugárzott és a reaktorból véglegesen eltávolított nukleáris üzemanyag, amely az atomreaktoron kívüli újrafeldolgozhatósága miatt nem minősül hulladéknak, vagy ha erre vonatkozó döntés alapján nem kerül újrafeldolgozásra, akkor a továbbiakban radioaktív hulladéknak minősül és a végleges elhelyezéséről gondoskodni kell;

15. radioaktív hulladék: további felhasználásra már nem kerülő olyan radioaktív anyag, amely sugárvédelmi jellemzők alapján nem kezelhető közönséges hulladékként;

16. *  radioaktívhulladék-tároló: a radioaktív hulladék végleges és átmeneti elhelyezésére szolgáló létesítmény;

17. *  radioaktív hulladék átmeneti tárolója: a 7. pont b) alpontja szerinti létesítmények kivételével a radioaktív hulladék időleges elhelyezésére szolgáló létesítmény;

18. atomerőmű: olyan energiaátalakító létesítmény, amely nukleáris láncreakció felhasználásával villamos energiát termel;

19. atomfűtőmű: olyan energiaátalakító létesítmény, amely nukleáris láncreakció felhasználásával hőt szolgáltat;

20. rendkívüli esemény: az atomenergia alkalmazását szolgáló létesítményben, berendezésben, vagy radioaktív (nukleáris) anyaggal végzett tevékenység során – bármilyen okból – bekövetkező olyan esemény, amely a biztonságot kedvezőtlenül befolyásolhatja, és az emberek nem tervezett sugárterhelését, valamint a környezetbe radioaktív anyagok nem tervezett kibocsátását eredményezi vagy eredményezheti;

21. nukleáris veszélyhelyzet: rendkívüli esemény következtében előálló állapot, amelyben a lakosságot érintő következmények elhárítása vagy enyhítése érdekében intézkedésekre van vagy lehet szükség;

22. engedélyes: az atomenergia alkalmazói közül, aki hatósági engedéllyel engedélyköteles tevékenységet folytat;

23. *  atomkár: az emberélet elvesztése, a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett nem vagyoni sérelem, minden anyagi kár, az ezekkel együttesen jelentkező környezeti kár ésszerű mértékű helyreállításának költsége, valamint a nem vagyoni sérelem és a kár csökkentése vagy elhárítása érdekében ténylegesen végrehajtott, ésszerű és szükséges intézkedéssel kapcsolatosan felmerült költség, amennyiben azokat a nukleáris üzemanyag, a nukleáris létesítményben lévő radioaktív termék, hulladék vagy a nukleáris létesítményből származó, abból kiszállított, vagy oda küldött nukleáris anyag révén a nukleáris létesítményben vagy a szállítás során bekövetkezett rendkívüli esemény okozta;

24. nukleáris baleset: minden olyan rendkívüli esemény, amely atomkárt okoz;

25. SDR: Special Drawing Rights (különleges lehívási jog) – a Nemzetközi Valuta Alap által meghatározott nemzetközi elszámolási egység;

26. ésszerűen elérhető legalacsonyabb szint: a tudományos, technikai, gazdasági és társadalmi adottságok figyelembevételével kialakított, a nemzetközi elvárásokkal összhangban lévő legkisebb érték;

27. nukleárisüzemanyag-ciklus: a nukleáris üzemanyag élettartamának valamennyi szakasza, beleértve a gyártást, hasznosítást, átmeneti tárolást, és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárását;

28. nukleárisüzemanyag-ciklus lezárása: a kiégett üzemanyag hazai vagy külföldi radioaktívhulladék-tárolóban való végleges elhelyezése feldolgozás nélkül, vagy a kiégett üzemanyag előzetes feldolgozása és az ennek során keletkezett radioaktív hulladékok végleges elhelyezése hazai vagy külföldi radioaktívhulladék-tárolóban, beleértve a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárására vonatkozó döntést műszaki szempontból megalapozó tevékenységet;

29. *  nukleáris biztonság: megfelelő üzemeltetési feltételek megvalósítása, balesetek megelőzése, illetve a balesetek következményeinek enyhítése a nukleáris létesítmény, valamint a radioktívhulladék-tároló életciklusának valamennyi fázisában, amelyek eredményeként megvalósul a munkavállalóknak, a lakosságnak és a környezetnek a létesítmények ionizáló sugárzásából származó veszélyekkel szembeni védelme;

30. *  nukleáris védettség: azon tevékenységek, eszközök és eljárások összessége, amelyek a szabotázs, a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett, a Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) szerinti visszaélés, közveszélyokozás, környezetkárosítás, illetve jogtalan eltulajdonítás megelőzésére, észlelésére, elhárítására és következményeinek kezelésére irányulnak;

31. fenyegetettség: az állam által elvégzett naprakész elemzésben feltárt, az atomenergia békés célú felhasználóit fenyegető veszély, cselekmény;

32. tervezési alapfenyegetettség: a fenyegetettségnek az állam által meghatározott olyan szintje, amely ellen a hatékony fizikai védelmet az atomenergia alkalmazója biztosítja;

33. fizikai védelem: azon belső szabályozás, technikai eszköztár és élőerős elhárítás összessége, amely a nukleáris védettség részeként a nukleáris létesítményekkel, valamint nukleáris és más radioaktív anyagokkal szemben elkövetendő jogtalan eltulajdonítás és szabotázs elrettentésére, észlelésére, késleltetésére és elhárítására irányul;

34. fizikai védelmi terv: a fizikai védelmi rendszer működését, az elrettentés, észlelés, késleltetés és elhárítás fizikai védelmi funkciók konkrét megvalósulását leíró terv;

35. *  szabotázs: nukleáris vagy más radioaktív anyag nukleáris létesítmény, radioaktívhulladék-tároló, valamint a radiológiai következmények szempontjából jelentős rendszer, rendszerelem ellen irányuló tevékenységgel szándékosan elkövetett – a Btk., illetve a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) szerinti – közveszély okozása, közérdekű üzem működésének megzavarása vagy kísérletének, előkészületének, szándékos környezetkárosítás vagy kísérletének rendkívüli esemény bekövetkezését célzó elkövetése;

36. *  nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett közveszély okozása, környezetkárosítás:

a) 2013. június 30-ig hatályban volt, az 1978. évi IV. törvény szerinti nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett szándékos közveszélyokozás (259. §) vagy kísérlete, előkészülete, továbbá szándékos környezetkárosítás (280. §) vagy kísérlete,

b) nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett – a Btk. szerinti – szándékos környezetkárosítás (241. §) vagy kísérlete, továbbá szándékos közveszély okozása (322. §) vagy kísérlete, előkészülete;

37. *  nukleáris vagy más radioaktív anyag jogtalan eltulajdonítása:

a) nukleáris vagy más radioaktív anyagnak a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti ellopása (316. §) vagy elrablása (321. §),

b) nukleáris vagy más radioaktív anyaggal összefüggésben elkövetett, a Btk. szerinti rablás (365. §) vagy lopás (370. §);

38. *  ártalmatlanítás: nukleáris anyagok vagy más radioaktív anyagok veszélyeztető hatásának kizárása, a környezet elemeitől történő elszigeteléssel;

39. radiológiai következmények szempontjából jelentős rendszer és rendszerelem: azon, nukleáris anyag vagy más radioaktív anyag alkalmazásával, feldolgozásával és tárolásával összefüggő rendszerek és rendszerelemek, amelyek rongálása rendkívüli esemény bekövetkezésével jár vagy járhat;

40. *  átmeneti tárolás: a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék környezettől elszigetelt átmeneti tárolása az erre a célra szolgáló létesítményben a későbbi visszanyerés vagy – később meghozandó döntés alapján – későbbi végleges elhelyezés céljából, a végleges elhelyezést szolgáló létesítményben;

41. *  kiégett üzemanyag kezelése: a kiégett üzemanyag mozgatásával, átmeneti tárolásával, újrafeldolgozásával, továbbá végleges elhelyezésével összefüggő valamennyi tevékenység, a telephelyen kívüli szállítás kivételével;

42. *  radioaktív hulladék kezelése: a radioaktív hulladék mozgatásával, előfeldolgozásával, feldolgozásával, kondicionálásával, átmeneti tárolásával és végleges elhelyezésével összefüggő valamennyi tevékenység, a telephelyen kívüli szállítás kivételével;

43. *  újrafeldolgozás: olyan folyamat vagy művelet, amelynek célja nukleáris vagy más radioaktív anyag kinyerése kiégett üzemanyagból további felhasználás céljára;

44. *  végleges elhelyezés: a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék visszanyerés szándéka nélkül történő végső, engedélyezett elhelyezése;

45. *  gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet;

46. *  nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló létesítményszintű nukleáris biztonságával kapcsolatos engedély: a nukleáris létesítmény telephelye vizsgálatának és értékelésének, telephelye jellemzőinek és alkalmasságának megállapításához, létesítéséhez, bővítéséhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, létesítményszintű tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez, létesítményszintű átalakításához, végleges üzemen kívül helyezéséhez, megszüntetéséhez, valamint a radioaktívhulladék-tároló telephelye vizsgálatához és értékeléséhez, telepítéséhez, létesítéséhez, üzemeltetéséhez, átalakításához, lezárásához, aktív intézményes és passzív intézményes ellenőrzéséhez szükséges engedély;

47. *  felszín alatti kutatólaboratórium: kutatólétesítmény, a nagy aktivitású radioaktív hulladék végleges elhelyezését előkészítő tevékenység részeként a felszín alatt tetszőleges mélységben és geometriával kialakított földalatti térség és az ott működtetett kísérleti, kutató-fejlesztő és megfigyelő berendezések együttese, amelynek rendeltetése a földtani környezet és azon belül a befogadó kőzet részletes megismerése, a végleges elhelyezés műszaki megoldásainak optimalizálása, a földtani (természetes) és műszaki (épített) gátrendszer kölcsönhatásainak vizsgálata, és mindezek bemutatása a nyilvánosság számára;

48. *  hiányzó anyag: nukleáris, vagy más radioaktív anyagnak az atomenergia alkalmazója által észlelt vagy hatóság által megállapított hiánya, az engedélyezett kibocsátásból származó radioaktívan szennyezett anyagok kivételével;

49. *  talált anyag: nukleáris, vagy más radioaktív anyagnak az atomenergia alkalmazója által leltározás során észlelt vagy hatósági ellenőrzés során megállapított többlete, továbbá a sugárkapu üzemeltetője által észlelt nukleáris, vagy más radioaktív anyag, valamint bárki által egyéb módon talált, feltételezhetően nukleáris vagy más radioaktív anyag;

50. *  lefoglalt anyag: olyan nukleáris, vagy más radioaktív anyag, amelyet a vámhatóság azért foglalt le, mert annak a vámhatósági ellenőrzése során a vámáru nyilatkozat és a szállítmány között ellentmondás merült fel, vagy amelyet a hatóság az engedély nélküli birtoklással összefüggésben, büntetőeljárás során vagy egyéb kényszerintézkedés foganatosítása érdekében lefoglalt;

51. *  fokozatosság elve: a rendszerek, folyamatok és módszerek terén az irányítás alóli kikerülés kockázatával, valószínűségével és lehetséges következményeivel arányos mértékű intézkedések és feltételek alkalmazása;

52. *  atomenergia alkalmazására szolgáló építmény: a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló, valamint az ezekkel összefüggő építmény;

53. *  nukleáris létesítménnyel és radioaktívhulladék-tárolóval összefüggő építmény: a nukleáris biztonság szempontjából fontos, így különösen a radioaktív anyagok környezetbe jutását megakadályozó, és a sugárterhelés csökkentésére szolgáló, továbbá a biztonsági funkciók megvalósulásához közvetlenül szükséges építmények, a nukleáris biztonság szempontjából fontos gépészeti, villamos és irányítástechnikai rendszereket és rendszerelemeket tartalmazó épületek, a nukleáris biztonság szempontjából fontos rendszerekre, rendszerelemekre közvetlen hatást gyakorolni képes építmények, a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló fizikai védelmében szerepet játszó építmények és építményrészek, továbbá a telephelyi nukleárisbaleset-elhárítási tevékenység végrehajtását közvetlenül kiszolgáló épületek és a nukleáris biztonság szempontjából sajátos építmények, amelyek a nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló létesítéséhez szükségesek és nincs szerepük a létesítmény üzemeltetésében, valamint azon építmények, amelyek vagy amelyeknek egyes részei a biztonsági övezethez tartoznak;

54. *  eltérő fűtőelemköteg: az atomerőmű hatályos engedélyeiben meghatározottól eltérő fűtőelemköteg.

Alapelvek

3. § *  Magyarország az atomenergia békés célú, biztonságos alkalmazását nemzetközi szerződések keretében vállalt együttműködéssel is elősegíti.

4. § (1) Atomenergiát csak oly módon szabad alkalmazni, hogy az ne károsítsa a társadalmilag elfogadható – más gazdasági tevékenységek során is szükségszerűen vállalt – kockázati szinten felül az emberi életet, a jelenlegi és a jövő nemzedékek egészségét, életfeltételeit, a környezetet és az anyagi javakat.

(2) Az atomenergia alkalmazása során a biztonságnak minden más szemponttal szemben elsőbbsége van.

(3) Az atomenergia alkalmazása során biztosítani kell azt, hogy

a) ne jöhessen létre ellenőrizetlen és szabályozatlan nukleáris láncreakció;

b) * 

c) a munkavállalóknak és a lakosságnak valamennyi forrásból származó évi sugárterhelése ne haladja meg azt a dózis-határértéket, amelyet az erre vonatkozó biztonsági előírás – a tudomány legújabb, igazolt eredményeinek, a nemzetközi és a hazai szakértői szervezetek ajánlásainak figyelembevételével – meghatároz; a sugárterhelést mindenkor az ésszerűen elérhető legalacsonyabb szintre kell csökkenteni, és ennek megfelelően kell szabályozni a környezetbe kibocsátható radioaktív anyagok – fizikai és kémiai vagy más jellemzők szerint meghatározott – maximális mennyiségét, koncentrációját és a kibocsátás módját;

d) a rendkívüli esemény bekövetkezésének kockázata csökkenjen, kialakulása megelőzhető, következménye tervszerűen elhárítható, az esetleg kiszabaduló radioaktív anyag és ionizáló sugárzás káros hatása az ésszerűen elérhető legalacsonyabb szintre csökkenthető legyen.

(4) *  Nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló engedélyese minden rendkívüli eseményről köteles tájékoztatni a lakosságot.

(5) A biztonság érdekében az emberi teljesítőképesség lehetőségeit és korlátait a nukleáris létesítmények teljes élettartama alatt figyelembe kell venni.

(6) Az atomenergia alkalmazója köteles gondoskodni arról, hogy tevékenysége révén a radioaktív hulladékok keletkezése a gyakorlatilag lehetséges legkisebb mértékű legyen.

(7) Az atomenergia alkalmazása során a tudomány legújabb igazolt eredményeivel, a nemzetközi elvárásokkal, valamint tapasztalatokkal összhangban biztosítani kell a keletkező radioaktív hulladék és a kiégett üzemanyag biztonságos elhelyezését oly módon, hogy ne háruljon az elfogadhatónál súlyosabb teher a jövő generációkra.

(8) Az atomenergia biztonságos alkalmazását – beleértve a nukleárisbaleset-elhárítást – és az ezzel összefüggő kutatási-fejlesztési feladatok megoldását a tudomány és a technika fejlesztésével, a kutatómunka összehangolt szervezésével, a hazai, illetve a nemzetközi tudományos kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazásával, valamint szakemberek képzésével, továbbképzésével kell elősegíteni.

(9) *  Nukleáris létesítmény, radioaktívhulladék-tároló biztonságának növeléséhez szükséges kutatási-fejlesztési tevékenység költségei az engedélyest terhelik.

(10) *  Az atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági felügyeletét szolgáló műszaki megalapozó tevékenységek költségét a központi költségvetésből kell biztosítani.

(11) Az atomenergia alkalmazásával összefüggő alapvető, tudományos, technikai és egyéb ismereteket – a kockázatokra is kiterjedően – oktatni, valamint a közszolgálati hírközlés, a közművelődés útján az állampolgárokkal rendszeresen ismertetni kell.

(12) * 

(13) *  Az atomenergia alkalmazása és felügyelete során érvényesíteni kell a fokozatosság elvét.

4/A. § *  Alapvető biztonsági célkitűzés az ember és a környezet védelme az ionizáló sugárzás káros hatásaival szemben, ennek elérése érdekében

a) a kormányzat hatékony jogi szabályozást készít elő, valamint független, az atomenergia békés célú felhasználását felügyelő szervet vagy szerveket hoz létre és tart fenn;

b) mind a biztonságot felügyelő szervek, mind a kockázattal járó tevékenységet végző szervezetek az alapvető biztonsági célkitűzés iránt elkötelezett vezetést és hatékony irányítási rendszert hoznak létre és tartanak fenn;

c) a biztonságért való elsődleges felelősség azt a személyt vagy szervezetet terheli, aki, vagy amely a sugárzásból eredő kockázat növekedését okozó létesítmény vagy tevékenység engedélyese;

d) *  az atomenergia alkalmazása csak azzal a szándékkal történhet meg, hogy az általa nyújtott társadalmi előnyök nagyobbak legyenek, mint az atomenergiát alkalmazó természetes személyt, az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos tevékenységet végző munkavállalót, a lakosságot, a környezetet és az anyagi javakat fenyegető kockázatok;

e) az atomenergia alkalmazója biztosítja az ember és a környezet sugárzástól való ésszerű védelmét a 4. § (1) bekezdése szerint;

f) az atomenergia alkalmazója az ésszerűen elérhető legmagasabb szintű biztonságot a 4. § (3) bekezdés c) pontja szerinti biztonsági követelmények betartásával optimalizálja;

g) az atomenergia alkalmazója mindent megtesz annak érdekében, hogy egyetlen személy sérülésének kockázata se legyen elfogadható mértéket meghaladó;

h) az atomenergia alkalmazója köteles mindent megtenni a nukleáris vagy sugárbaleset megelőzése és következményeinek enyhítése érdekében;

i) a hatáskörrel rendelkező szervek és az atomenergia alkalmazója felkészül a biztonság és a védettség szempontjából fontos, nukleáris- vagy sugárbiztonságot sértő esemény bekövetkezésére, és a szükséges intézkedések végrehajtására;

j) a korábbról fennmaradt vagy a hatósági szabályozás körébe nem tartozó sugárzásból eredő kockázat mérsékelésére hozott védőintézkedéseknek indokoltnak és a kockázattal arányosnak kell lenniük.

5. § (1) *  Az atomenergia alkalmazásának nukleáris biztonsági követelményeit – a tudomány eredményeinek és a nemzetközi tapasztalatoknak a figyelembevételével – rendszeresen felül kell vizsgálni, és korszerűsíteni kell.

(2) *  Az atomenergia alkalmazása kizárólag a jogszabályokban meghatározott módon és hatósági felügyelet mellett történhet. Az atomenergia biztonságos alkalmazásának feltételeit a hatáskörrel rendelkező hatóságok a jogszabályok, a tudomány, valamint a technika eredményeinek folyamatos figyelembevételével határozzák meg.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti hatóságok függetlenek az atomenergia alkalmazása – ideértve a villamosenergia-termelést, a radioizotópok alkalmazását, a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelését is – és fejlesztése terén érdekelt bármely más szervtől vagy szervezettől.

5/A. § *  (1) A Magyarországon keletkező kiégett üzemanyag és radioaktív hulladék kezelésével kapcsolatban a végső felelősség a magyar államot terheli, kivéve

a) a használaton kívüli zárt sugárforrást, ha azt az értékesítőhöz vagy a gyártóhoz visszaszállították, valamint

b) a kutatóreaktor kiégett üzemanyagát, ha olyan országba szállították, ahol kutatóreaktorban használatos üzemanyagot értékesítenek vagy gyártanak, figyelembe véve az alkalmazandó nemzetközi megállapodásokat.

(2) A kiégett üzemanyagnak és a radioaktív hulladéknak feldolgozás vagy újrafeldolgozás céljából Magyarországról az Európai Unió valamely tagállamába vagy harmadik országba történő szállítása esetén a magyar állam viseli a végső felelősséget ezen anyagok biztonságos, végleges elhelyezéséért, a melléktermékként termelődő hulladékot is beleértve.

(3) A Magyarországon keletkezett radioaktív hulladékot Magyarországon kell véglegesen elhelyezni, kivéve ha a szállítás időpontjában a végleges elhelyezést vállaló országgal – a radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemek szállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 2006. november 20-i 2006/117/Euratom tanácsi irányelv 16. cikk (2) bekezdésével összhangban az Európai Bizottság által meghatározott kritériumok figyelembevételével – hatályban van olyan megállapodás, amely szerint a Magyarországon keletkezett radioaktív hulladék az érintett ország radioaktívhulladék-tárolójába szállítható végleges elhelyezés céljából.

(4) A (3) bekezdés szerinti szállítást megelőzően Magyarország értesíti az Európai Bizottságot a megállapodás tartalmáról, valamint a lehető legteljesebb mértékben meggyőződik arról, hogy a célország:

a) a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésére vonatkozó megállapodást kötött az Európai Atomenergia-közösséggel, vagy részes fele a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló közös egyezménynek,

b) a radioaktív hulladék kezelésére és végleges elhelyezésére vonatkozóan rendelkezik olyan programokkal, melyek magas szintű biztonsági céljai egyenértékűek az e törvényben meghatározott célokkal, és

c) radioaktívhulladék-tárolójának üzemeltetését a szállítandó radioaktív hulladékra engedélyezték, már a szállítást megelőzően is üzemeltették, és a radioaktív hulladék kezelésére és végleges elhelyezésére vonatkozó programban meghatározott követelmények szerint irányítják.

Nemzeti politika és nemzeti program * 

5/B. § *  (1) Az Országgyűlés a Kormány előterjesztésére nemzeti politikát fogad el a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozóan (a továbbiakban: nemzeti politika).

(2) Az Országgyűlés a Kormány előterjesztésére ötévente felülvizsgálja a hatályos nemzeti politikát.

(3) Az Országgyűlés a nemzeti politikáról normatív országgyűlési határozatban rendelkezik.

(4) *  A nemzeti politika és annak felülvizsgálata előkészítéséről az atomenergia-felügyeleti szerv felügyeletét ellátó miniszter (a továbbiakban: miniszter) gondoskodik.

(5) A nemzeti politika kidolgozása során az alábbi elveket kell érvényesíteni:

a) a radioaktív hulladék keletkezését – megfelelő tervezési intézkedésekkel, valamint üzemeltetési és leszerelési eljárással, így különösen a nukleáris és a más radioaktív anyagok újrahasznosítása és újrafelhasználása révén – aktivitás és mennyiség tekintetében egyaránt az ésszerűen megvalósítható lehető legalacsonyabb szinten kell tartani,

b) figyelembe kell venni a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék keletkezésének és kezelésének valamennyi lépése közötti összefüggéseket,

c) a kiégett üzemanyagot és a radioaktív hulladékot biztonságosan kell kezelni hosszú távon is, a passzív biztonság szempontjainak a figyelembevételével,

d) az intézkedéseket a fokozatosság elve alapján kell végrehajtani,

e) a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének költségeit annak kell viselnie, akinél ezek az anyagok keletkeznek, továbbá

f) a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének valamennyi szakaszában tényeken alapuló és dokumentált döntéshozatali eljárást kell alkalmazni.

(6) A nemzeti politikában ki kell térni a végleges elhelyezés lehetséges módozatainak megtervezésére és megvalósítására is.

5/C. § *  (1) A Kormány a nemzeti politika céljainak végrehajtását bemutató nemzeti programot fogad el a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének a keletkezéstől a végleges elhelyezésig tartó valamennyi szakaszára és a nukleáris létesítmény leszerelésére kiterjedően (a továbbiakban: nemzeti program).

(2) A Kormány ötévente felülvizsgálja a hatályos nemzeti programot.

(3) *  A nemzeti program és annak felülvizsgálata előkészítéséről a miniszter gondoskodik. A nemzeti program elkészítése, felülvizsgálata során figyelembe kell venni a műszaki és a tudományos fejlődés eredményeit, a szakértői értékelések során megfogalmazott ajánlásokat, az üzemi és az üzemzavari eseményekből levont tanulságokat, valamint a bevált gyakorlatot is.

(4) A nemzeti programnak ki kell terjednie

a) a nemzeti politika általános célkitűzéseire,

b) a kivitelezés jelentős szakaszaira és a szakaszok teljesítésének időbeli ütemezésére,

c) valamennyi meglévő kiégett üzemanyag és radioaktív hulladék leltárára,

d) a jövőben keletkező kiégett üzemanyag és radioaktív hulladék mennyiségek becslésére, ideértve a leszerelésből származó kiégett üzemanyagot és radioaktív hulladékot is,

e) a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésére vonatkozó koncepciókra vagy tervekre és műszaki megoldásokra, a keletkezéstől a végleges elhelyezésig,

f) a végleges elhelyezésre szolgáló létesítmény fennállásának a lezárás utáni időszakára vonatkozó koncepciókra vagy tervekre, ideértve azt az időtartamot is, amíg az ellenőrzéseket fenn kell tartani, valamint azokat az eszközöket, amelyek segítségével a létesítménnyel kapcsolatos tudást hosszú távon meg lehet őrizni,

g) azon kutatási, fejlesztési és demonstrációs tevékenységek leírására, amelyek révén a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésével kapcsolatos megoldások kivitelezhetők,

h) a nemzeti program végrehajtását illető felelősségi körökre és az előrehaladás nyomon követésére szolgáló fő teljesítménymutatókra,

i) a nemzeti program költségeinek felmérésére, a felmérés alapjára és feltételezéseire, ideértve a költségek időbeli alakulását is,

j) az érvényben lévő finanszírozási rendszerre,

k) az átláthatóságot, tájékoztatást szolgáló eszközökre, eljárásokra, valamint

l) más tagállammal vagy harmadik országgal kötött, a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezeléséről, többek között a végleges elhelyezésre szolgáló létesítmények használatáról szóló megállapodásra.

(5) A (4) bekezdés c) pontjában meghatározott leltárban a radioaktív hulladékok osztályozásával összhangban fel kell tüntetni a radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyag helyét és mennyiségét.

II. Fejezet

Az atomenergia alkalmazásának általános szabályai

Szabályozás és irányítás

6. § (1) Az atomenergia biztonságos alkalmazásának irányítása és felügyelete a Kormány feladata.

(2) *  Az e törvényben foglalt kormányzati feladatok végrehajtásáról a Kormány az Országos Atomenergia Hivatal (a továbbiakban: atomenergia-felügyeleti szerv), valamint a 20. §-ban, a 22–26. §-ban és a 28. §-ban meghatározott miniszterek útján gondoskodik.

(3) *  Az atomenergia-felügyeleti szervnél foglalkoztatott kormánytisztviselőre és kormányzati ügykezelőre a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

6/A. § *  (1) Az atomenergia-felügyeleti szervnél foglalkoztatott felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselőt a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének megfelelően a (2) bekezdésben meghatározott besorolási fokozatba, illetve – a (3) bekezdésben meghatározott esetekben az ott meghatározott – fizetési fokozatokba kell besorolni a Kttv. 118. §-a, 119. §-a, 120. § (1) bekezdése, 121. §-a és 122. §-a megfelelő alkalmazásával.

(2) A kormánytisztviselő

a) pályakezdőként gyakornok,

b) egy év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után fogalmazó,

c) három év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után tanácsos,

d) nyolc év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után vezető tanácsos,

e) tizenhat év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után főtanácsos,

f) huszonöt év közszolgálati jogviszonyban töltött idő után vezető főtanácsos

besorolást kap.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti besorolási fokozaton belül nincsenek fizetési fokozatok, a c)–f) pontja szerinti besorolási fokozat I. és II. fizetési fokozatokból áll. A tanácsos besorolású kormánytisztviselőt öt év kormányzati szolgálati jogviszonyban eltöltött idő után tanácsos II. fizetési fokozatba, a vezető tanácsos besorolású kormánytisztviselőt tizenkét év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő után vezető tanácsos II. fizetési fokozatba, a főtanácsos besorolású kormánytisztviselőt húsz év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő után főtanácsos II. fizetési fokozatba, a vezető főtanácsos besorolású kormánytisztviselőt harminc év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő után vezető főtanácsos II. fizetési fokozatba kell besorolni.

(4) *  Az atomenergia-felügyeleti szervnél foglalkoztatott felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselő – felügyelői munkakörében – az atomenergia-felügyeleti szerv képzési rendje és az atomenergia-felügyeleti szerv főigazgatója által kijelölt vizsgabizottság előtt tett sikeres vizsga letétele után bízható meg a 15. § (1) bekezdése szerinti önálló ellenőrzési és intézkedési tevékenység ellátásával.

6/B. § *  (1) Az atomenergia-felügyeleti szervnél foglalkoztatott felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselő alapilletménye

a) gyakornok esetében az illetményalap 4-szerese,

b) fogalmazó esetében az illetményalap 4,5-szerese,

c) tanácsos

ca) I. fizetési fokozat esetében az illetményalap 5,5-szerese,

cb) II. fizetési fokozat esetében az illetményalap 6-szorosa,

d) vezető tanácsos

da) I. fizetési fokozat esetében az illetményalap 6,5-szerese,

db) II. fizetési fokozat esetében az illetményalap 7-szerese,

e) főtanácsos

ea) I. fizetési fokozat esetében az illetményalap 7,6-szerese,

eb) II. fizetési fokozat esetében az illetményalap 7,9-szerese,

f) vezető főtanácsos

fa) I. fizetési fokozat esetében az illetményalap 8,4-szerese,

fb) II. fizetési fokozat esetében az illetményalap 8,6-szerese.

(2) A vezető alapilletménye

a) osztályvezető esetében az illetményalap 8,6-szerese,

b) főosztályvezető-helyettes esetében az illetményalap 8,7-szerese,

c) főosztályvezető esetében az illetményalap 9-szerese.

(3) A vezetői illetménypótlék mértéke

a) osztályvezető esetében az alapilletmény 20%-a,

b) főosztályvezető-helyettes esetében az alapilletmény 40%-a,

c) főosztályvezető esetében az alapilletmény 90%-a.

(4) A gyakornokot három, a fogalmazót négy, a tanácsost hat, a vezető tanácsost nyolc, a főtanácsost tíz, a vezető főtanácsost tizenegy munkanap pótszabadság illeti meg. A vezetői pótszabadság mértéke osztályvezetőnél tizenkettő, főosztályvezető-helyettesnél és főosztályvezetőnél tizenhárom munkanap.

(5) Az atomenergia-felügyeleti szerv alaptevékenységét elősegítő munkakörben foglalkoztatott, nem felsőfokú végzettségű kormánytisztviselő illetménykiegészítésének mértéke az alapilletmény 80%-a.

(6) Az atomenergia-felügyeleti szerv vezetője a minősítéssel, ennek hiányában teljesítményértékeléssel alátámasztott, kimagasló teljesítményt nyújtó kormánytisztviselőnek a személyi juttatás előirányzata terhére az e törvényben, illetve a Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg. Személyi illetmény az atomenergia-felügyeleti szerv létszámának legfeljebb húsz százalékáig adható úgy, hogy adott év március 1-jétől a következő év február utolsó napjáig terjedő időszakra vonatkozó havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, az adott évet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset hatszorosát. A személyi illetmény megállapítása egy évig – az adott évet követő év február utolsó napjáig – érvényes.

(7) *  Az elfogadott költségvetési keretszámokon belül az atomenergia-felügyeleti szerv vezetője – a cafeteriajuttatás kivételével – saját hatáskörben maga határozza meg a szerv kormánytisztviselőinek béren kívüli juttatásait. Az atomenergia-felügyeleti szerv vezetője által adható jutalom mértékét és a béren kívüli juttatásokat szabályzatban kell meghatározni, amelyet az atomenergia-felügyeleti szerv felügyeletét ellátó miniszter hagy jóvá.

6/C. § *  (1) Az atomenergia-felügyeleti szerv főigazgatója államtitkári, főigazgató-helyettese helyettes államtitkári illetményre jogosult azzal, hogy a főigazgató vezetői illetménypótléka az alapilletményének 110%-a, a főigazgatóhelyettes vezetői illetménypótléka az alapilletményének 100%-a.

(2) A főigazgatót és a főigazgató-helyettest naptári évenként tizenöt munkanap pótszabadság illeti meg.

(3) *  A Kttv. 84–87. §-ában és az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 23–24. §-ában meghatározott összeférhetetlenségi és együttalkalmazási tilalmak, valamint kizárási szabályok érvényesítését szolgáló további részletes eljárási szabályokat az atomenergia-felügyeleti szerv vezetője dolgozza ki, figyelemmel az atomenergia-ipar sajátosságaira is.

7. § (1) *  Meglévő nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló tulajdonjogának megszerzéséhez és a használat bármilyen jogcímen való átengedéséhez a Kormány előzetes, elvi hozzájárulása szükséges.

(2) *  Új nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló létesítését, valamint meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges.

8. § *  (1) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv kormányzati főhivatal, felügyeletét a miniszter látja el. Az atomenergia-felügyeleti szerv döntéseit felügyeleti jogkörben megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet.

(2) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv bevételét – a bírságból származó bevételek kivételével – működésének fedezetére használja fel, az más célra nem vonható el.

(3) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv évente jelentést készít a Kormánynak és az Országgyűlésnek az atomenergia hazai alkalmazásának biztonságáról, ideértve a 7. § (2) bekezdésében foglalt előkészítő tevékenységet is.

(4) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv

a) ellátja a 17. §-ban meghatározott hatósági feladatokat, ennek keretében országos illetékességgel jár el;

b) az atomenergia alkalmazása területén figyelemmel kíséri

ba) a nemzetközi fejlődés általános irányait, különösen a szabályozás nemzetközi fejlődését, és ennek alapján javaslatot tesz a szükséges hazai intézkedésekre, jogszabályok megalkotására;

bb) a műszaki fejlesztési eredményeket, nemzetközi tapasztalatokat, elvárásokat; valamint

bc) a hatáskörébe tartozó jogszabályok érvényesülését; megállapításai alapján intézkedéseket kezdeményez, javaslatot tesz a jogszabályok szükség szerinti módosítására, illetve megalkotására;

c) részt vesz a b) pont ba) és bc) alpontjai szerinti előterjesztések tervezetének közigazgatási egyeztetésében.

d) tájékoztatja a közvéleményt az atomenergia alkalmazásának biztonságáról és a nukleáris védettségről, saját tevékenységéről, fontosabb döntéseiről és azok megalapozásáról, az alkalmazott biztonsági, védettségi és biztosítéki követelményekről a vonatkozó információk honlapján való közzététele útján;

e) Baleset-elhárítási Szervezet megszervezésével, felkészítésével és működtetésével ellátja a számára jogszabályban meghatározott nukleárisbaleset-elhárítási feladatokat, továbbá azokat a nukleáris balesetekkel kapcsolatos gyors értesítési, kapcsolattartási és hatósági feladatokat, amelyek az európai uniós tagságból, továbbá jogszabállyal kihirdetett, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében a nukleáris veszélyhelyzeti gyors értesítésről és a segítségnyújtásról létrejött nemzetközi egyezményekből, valamint a kapcsolódó kétoldalú nemzetközi megállapodásokból erednek;

f) feladatkörében együttműködik más országok hasonló hatósági feladatokat ellátó szervezeteivel, és velük kétoldalú szakmai megállapodásokat köt, két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatokat épít ki és tart fenn, összehangolja az atomenergia alkalmazásának biztonságával és védettségével összefüggő nemzetközi együttműködést, továbbá ennek körében véleményezi az e téren kötendő nemzetközi egyezményeket, és figyelemmel kíséri – hatáskörét illetően – azok megvalósulását;

g) *  ellátja az 5/A. § (4) bekezdése alapján Magyarországot terhelő kötelezettségeket.

(5) *  A miniszter

a) * 

b) rendelkezik a Központi Nukleáris Pénzügyi Alappal;

c) *  tájékoztatja az atomenergia-felügyeleti szervet a tevékenységét érintő kormánydöntésekről;

d) *  az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg az atomenergia-felügyeleti szerv részére fizetendő igazgatási-szolgáltatási díjak mértékét.

(6) * 

(7) *  Az atomenergia biztonságos alkalmazásával összefüggő kormányzati, hatósági és nukleárisbaleset-elhárítási intézkedések tudományos megalapozásának biztosítása érdekében az atomenergia-felügyeleti szerv munkáját tudományos tanácsadó testület segíti.

9. § *  (1) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv az engedélyezés, az ellenőrzés és ezekhez kapcsolódóan a hozzá benyújtott, a nála fellelhető és az általa összegyűjtött adatok értékelése, elemzése, szakértői vélemények és tanúsítványok értelmezése útján győződik meg arról, hogy

a) az atomenergia alkalmazása,

b) *  a nukleáris létesítmény, a radioaktívhulladék-tároló, valamint azok rendszereinek és rendszerelemeinek a műszaki állapota, valamint

c) *  a nukleáris létesítmény, a radioaktívhulladék-tároló üzemeltetése, továbbá az átalakítás végrehajtása

megfelel a kockázat elfogadható mértéke alapján meghatározott követelményeknek és a hatósági engedélyekben előírtaknak.

(2) *  A nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló folyamatos hatósági felügyelet alatt áll. Az atomenergia-felügyeleti szerv folyamatos hatósági felügyeleti tevékenysége a következő módon valósul meg:

a) egyedi hatósági eljárás keretében engedélyezési és jóváhagyási döntésekkel,

b) az engedélyes tevékenységének, valamint a nukleáris létesítmény, a radioaktívhulladék-tároló biztonsági helyzetének rendszeres elemzésével és értékelésével,

c) folyamatos, valamint egyedi eljárás során végzett ellenőrzéssel, az átalakításhoz kapcsolódó ellenőrzési program végrehajtásával, és

d) a jogszabályi követelmények, az azokon alapuló hatósági előírások gyakorlati érvényesülését biztosító érvényesítési eljárás lefolytatásával.

(3) *  Az engedélyesnek és az atomenergia-felügyeleti szervnek

a) a nukleáris létesítmények nukleáris biztonságát, a nukleáris biztonsági követelmények teljesítését, a kockázat mértékét az üzemeltetési engedély hatályba lépését követően a teljes üzemidő alatt,

b) a radioaktívhulladék-tároló biztonsági követelményeinek teljesülését, a kockázat mértékét, az üzemeltetési engedély hatályba lépését követően a teljes üzemidő alatt

Időszakos Biztonsági Felülvizsgálat keretében – figyelembe véve az üzemi tapasztalatokat és a biztonsággal kapcsolatos új ismereteket – rendszeres időközönként teljes körűen elemeznie, értékelnie kell.

Az atomenergia alkalmazójának feladatai

10. § (1) Az atomenergia biztonságos alkalmazásáért, a biztonsági követelmények betartásáért az atomenergia alkalmazója felelős.

(2) Az engedélyes – tevékenységi körében – köteles az atomenergia biztonságos alkalmazásához, a biztonság fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges műszaki-technológiai, anyagi és személyi feltételeket biztosítani, továbbá a sugárzási viszonyokat a tudomány legújabb igazolt eredményeivel, a nemzetközi elvárásokkal, valamint tapasztalatokkal összhangban folyamatosan ellenőrizni. A környezeti sugárzási viszonyok ellenőrzésének eredményeiről rendszeresen – legalább havonta – tájékoztatni kell a lakosságot.

(3) Az engedélyes – figyelembe véve üzemeltetési tapasztalatait és a biztonsággal kapcsolatos új ismereteket – köteles folyamatos tevékenységet végezni a biztonság növelésére.

(4) *  Az atomerőmű, a radioaktívhulladék-tároló az engedélyese a munkaalkalmassági követelmények meghatározása során alkohol- és drogpolitikát dolgoz ki, valamint gondoskodik az annak végrehajtásához szükséges ellenőrzésről.

(5) *  Az atomerőmű engedélyese mint köztulajdonban álló munkáltató a munkarendjének kialakítása során a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 205. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól a nukleáris létesítmény üzemeltetési sajátosságait is figyelembe véve az Mt. 86. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt munkaközi szünetre vonatkozóan a munkavállaló javára eltérhet.

10/A. § *  (1) A radioaktív hulladék tárolójának, valamint a kiégett üzemanyag átmeneti és végleges tárolójának (a továbbiakban: tároló) engedélyese a 4. § (4) bekezdésében és a 10. § (2) bekezdésében foglaltakról, továbbá a 40. § szerinti feladatok elvégzéséről

a) a tárolónak helyt adó település vagy települések, és az azzal területileg határos települések lakosságát; valamint

b) a tároló létesítését szolgáló engedélyezett telephely-kiválasztási helyszíni kutatófúrások által érintett települések lakosságát a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének ott meghatározott módon történő ellátása mellett az ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulások (a továbbiakban: társulás) útján is rendszeresen tájékoztathatja.

(2) A társulásoknak a tárolóhoz vagy a tervezett tárolóhoz kötötten a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból támogatás adható. Támogatás tárolónként, vagy tervezett tárolónként csak egy ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulásnak adható. A támogatás tájékoztatási, ellenőrzési, működési és településfejlesztési célokra használható fel.

(3) A társulás a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint jön létre. A (2) bekezdés szerinti támogatás a társulásnak csak akkor adható, ha:

a) az (1) bekezdés a) pontja esetében az ott meghatározott összes település legalább felének és ezek között a tárolónak helyt adó település vagy települések képviselőtestülete a társulási megállapodást jóváhagyja,

b) az (1) bekezdés b) pontja esetében az ott meghatározott települések legalább felének képviselőtestülete a társulási megállapodást jóváhagyja, és

c) a társulás a tag helyi önkormányzatok önként vállalt tájékoztatási és ellenőrzési feladatainak ellátását szolgálja.

(4) Ha a tároló létesítését szolgáló engedélyezett telephely-kiválasztási helyszíni kutatófúrások időközben – az elvégzett kutatások eredményeként – a már létrejött társulás tagjai mellett újabb települések területére is kiterjednek, az engedélyes e települések polgármestereit tájékoztatja erről, valamint arról, hogy csatlakozhatnak a társuláshoz.

(5) A telephely-kiválasztási kutatásokat szolgáló felszín alatti kutatólaboratórium létesítésének megkezdésekor a társulás csak akkor részesülhet támogatásban, ha az (1) bekezdés a) pontjában, valamint a (3) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott feltételeknek megfelel.

(6) A támogatás esedékes részösszegének lehívását a társulásoknak nyújtott támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén a tároló engedélyese kezdeményezi. A lehívás alapján a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelője a támogatás részösszegét közvetlenül a társulásnak utalja át.

11. § (1) *  Az atomenergia alkalmazása körében csak olyan személy foglalkoztatható, aki rendelkezik jogszabályban meghatározott iskolai végzettséggel, szakképesítéssel, és kielégíti a foglalkoztatás jogszabályban előírt feltételeit, továbbá megfelel az előírt egészségügyi követelményeknek.

(2) *  Nukleáris létesítményekkel, azok nukleáris rendszereivel és rendszerelemeivel, valamint radioaktívhulladéktárolóval és azok rendszereivel és rendszerelemeivel kapcsolatos tevékenységek körében csak azok az intézmények, szervezetek, valamint gazdálkodó szervezetek működhetnek, amelyek megfelelő, a nukleáris biztonsági előírások részeként szabályozott minőségirányítási rendszerrel rendelkeznek.

(3) *  A nukleáris létesítményben, radioaktívhulladék-tárolókban, továbbá a létesítmény hatósági felügyeletével, tervezésével, építésével, üzemeltetésével és átalakításával, megszüntetésével, lezárásával és intézményes ellenőrzésével, a nukleáris létesítmény fizikai védelmi rendszerének tervezésével, üzemeltetésével és karbantartásával, a nukleáris rendszer, rendszerelem karbantartásával, valamint a – jogszabályban meghatározott – I., II. és III. kategóriába tartozó nukleáris, 1-es, 2-es és 3-as veszélyességi kategóriába tartozó zárt radioaktív sugárforrások, 1-es, 2-es és 3-as veszélyességi kategóriába tartozó nyitott radioaktív sugárforrások, valamint 1-es és 2-es veszélyességi kategóriába tartozó radioaktív hulladékok kezelésével, felhasználásával, tárolásával, szállításával, szállítmányok kísérésével, ezek fizikai védelmi rendszerének tervezésével, üzemeltetésével és karbantartásával, valamint a fenti kategóriába tartozó sugárforrásokkal kapcsolatos sugárvédelmi felügyeleti tevékenység irányításával összefüggő munkakörökben nem foglalkoztatható az a személy:

a) aki büntetett előéletű;

b) akit a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben vagy a Btk.-ban meghatározott alábbi bűncselekmények elkövetése miatt a bíróság elítélt, és a (4) bekezdésben meghatározott időtartam még nem telt el:

1. emberiség elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény XI. fejezet), illetve emberiesség elleni bűncselekmény (Btk. XIII. Fejezet), háborús bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet),

2. emberölés (1978. évi IV. törvény 166. §, Btk. 160. §), erős felindulásban elkövetett emberölés (1978. évi IV. törvény 167. §, Btk. 161. §), öngyilkosságban közreműködés (1978. évi IV. törvény 168. §, Btk. 162. §), szándékosan elkövetett súlyos testi sértés, és annak minősített esetei [1978. évi IV. törvény 170. § (2)–(6) bekezdés, Btk. 164. § (3) és (6)–(8) bekezdés], foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (1978. évi IV. törvény 171. §, Btk. 165. §),

3. visszaélés méreggel (1978. évi IV. törvény 265. §), visszaélés kábítószerrel (1978. évi IV. törvény 282–282/C. §), visszaélés kábítószer-prekurzorral (1978. évi IV. törvény 283/A. §), visszaélés új pszichoaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 283/B. §), illetve kábítószer-kereskedelem (Btk. 176–177. §), kábítószer birtoklása (Btk. 178–179. §), kóros szenvedélykeltés (Btk. 181. §), kábítószer készítésének elősegítése (Btk. 182. §), kábítószer-prekurzorral visszaélés (Btk. 183. §), új pszichoaktív anyaggal visszaélés (Btk. 184. §), méreggel visszaélés (Btk. 188. §),

4. *  kényszerítés (1978. évi IV. törvény 174. §, Btk. 195. §), személyi szabadság megsértése (1978. évi IV. törvény 175. §, Btk. 194. §), emberrablás (1978. évi IV. törvény 175/A. §, Btk. 190. §), emberkereskedelem és kényszermunka (1978. évi IV. törvény 175/B. §, Btk. 192. §), illetve emberrablás feljelentésének elmulasztása (Btk. 191. §),

5. erőszakos közösülés (1978. évi IV. törvény 197. §), szemérem elleni erőszak (1978. évi IV. törvény 198. §), megtévesztéssel, erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett kerítés [1978. évi IV. törvény 207. § (3) bekezdés b) pont], illetve szexuális erőszak (Btk. 197. §), megtévesztéssel, erőszakkal vagy fenyegetéssel elkövetett kerítés [Btk. 200. § (4) bekezdés c) pont],

6. lelkiismereti és vallásszabadság megsértése (1978. évi IV. törvény 174/A. §, Btk. 215. §), közösség tagja elleni erőszak (1978. évi IV. törvény 174/B. §, Btk. 216. §), az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése (1978. évi IV. törvény 174/C. §, Btk. 217. §), magánlaksértés bűntette [1978. évi IV. törvény 176. § (2) bekezdés b) pont, (3)–(4) bekezdés, Btk. 221. § (2) bekezdés b) pont és (3)–(4) bekezdés],

7. visszaélés radioaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 264. §), visszaélés nukleáris létesítmény üzemeltetésével (1978. évi IV. törvény 264/A. §), visszaélés atomenergia alkalmazásával (1978. évi IV. törvény 264/B. §), környezetkárosítás [1978. évi IV. törvény 280. § (1) és (2) bekezdés, Btk. 241. § (1) bekezdés], természetkárosítás [1978. évi IV. törvény 281. § (1)–(3) bekezdés, Btk. 242. § (1)–(2) bekezdés, 243. § (1)–(2) bekezdés], veszélyes hulladékra elkövetett, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése [1978. évi IV. törvény 281/A. § (2) bekezdés, Btk. 248. § (2) bekezdés], illetve ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés [Btk. 249. § (1) bekezdés], radioaktív anyaggal visszaélés (Btk. 250. §), nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés (Btk. 251. §), atomenergia alkalmazásával visszaélés (Btk. 252. §),

8. állam elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény X. fejezet, Btk. XXIV. Fejezet),

9. visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 221. §), visszaélés bizalmas minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 222. §), illetve minősített adattal visszaélés (Btk. 265. §),

10. hivatali bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XV. fejezet, IV. cím Btk. XXVIII. Fejezet),

11. hivatalos személy elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XV. fejezet V. cím, Btk. XXIX. Fejezet),

12. *  közveszélyokozás [1978. évi IV. törvény 259. § (1)–(3) és (5) bekezdés], közérdekű üzem működésének megzavarása (1978. évi IV. törvény 260. §, Btk. 323. §), terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §, Btk. 314–316/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (1978. évi IV. törvény 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (1978. évi IV. törvény 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (1978. évi IV. törvény 263/A. §), bűnszervezetben részvétel (1978. évi IV. törvény 263/C. §, Btk. 321. §), illetve terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §), terrorizmus finanszírozása (Btk. 318–318/A. §) vagy háborús uszítás (Btk. 331. §), jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §), közveszély okozása [Btk. 322. § (1)–(4) bekezdés], robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (Btk. 324. §), lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (Btk. 325. §),

13. nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (1978. évi IV. törvény 261/A. §, Btk. 327. §), visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetve kettős felhasználású termékkel (1978. évi IV. törvény 263/B. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (1978. évi IV. törvény 264/C. §), illetve nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés (Btk. 326. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása (Btk. 328. §), haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés (Btk. 329. §), kettős felhasználású termékkel visszaélés (Btk. 330. §),

14. rémhírterjesztés (1978. évi IV. törvény 270. §, Btk. 337. §), közveszéllyel fenyegetés (1978. évi IV. törvény 270/A. §, Btk. 338. §), garázdaság (1978. évi IV. törvény 271. §, Btk. 339. §),

15. embercsempészés (1978. évi IV. törvény 218. §, Btk. 353. §),

16. rablás (1978. évi IV. törvény 321. §, Btk. 365. §), kifosztás (1978. évi IV. törvény 322. §, Btk. 366. §), zsarolás (1978. évi IV. törvény 323. §, Btk. 367. §), önbíráskodás (1978. évi IV. törvény 273. §, Btk. 368. §),

17. *  lopás (1978. évi IV. törvény 316. §, Btk. 370. §), sikkasztás (1978. évi IV. törvény 317. §, Btk. 372. §), csalás (1978. évi IV. törvény 318. §, Btk. 373. §), hűtlen kezelés (1978. évi IV. törvény 319. §, Btk. 376. §), hanyag kezelés (1978. évi IV. törvény 320. §, Btk. 377. §), rongálás (1978. évi IV. törvény 324. §, Btk. 371. §), orgazdaság (1978. évi IV. törvény 326. §, a 2020. december 31-éig hatályban volt Btk. 379. §), jármű önkényes elvétele (1978. évi IV. törvény 327. §, Btk. 380. §), illetve információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás (Btk. 375. §),

18. pénzhamisítás (1978. évi IV. törvény 304. §, Btk. 389. §), pénzhamisítás elősegítése (1978. évi IV. törvény 304/A. §, Btk. 390. §),

19. a 2011. december 31-ig hatályban volt csempészet,

20. költségvetési csalás (1978. évi IV. törvény 310. §, Btk. 396. §),

21. pénzmosás (1978. évi IV. törvény 303. §, Btk. 399. §),

22. számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény 300/C. §), számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása (1978. évi IV. törvény 300/E. §), illetve információs rendszer vagy adat megsértése (Btk. 423. §), információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása (Btk. 424. §) vagy

23. bűnszervezet keretében elkövetett bűntett.

(4) *  Nem foglalkoztatható, akivel szemben a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott

a) szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki,

aa) öt évet el nem érő szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

ab) ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkettő évig;

b) szándékos bűncselekmény miatt közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított öt évig;

c) szándékos bűncselekmény miatt végrehajtásában felfüggesztett

ca) szabadságvesztést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cb) pénzbüntetést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított három évig;

d) *  szándékos bűncselekmény miatt, a (3) bekezdésben meghatározott munkakörnek megfelelő feladatok ellátásával összefüggő foglalkozástól eltiltó, jogerős bírósági határozat született, a mentesítés beálltától számított hat évig,

e) *  szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

(5) *  A (3) bekezdésben meghatározott létesítményben, illetve munkakörökben történő foglalkoztatáshoz, valamint az építészeti-műszaki szakértői, építészeti tervezői, építészeti műszaki ellenőri és építész felelős műszaki vezetői szakmagyakorláshoz a rendőrség által kiadott közbiztonsági engedély szükséges. A közbiztonsági engedély kiadására irányuló eljárásban a rendőrség közvetlen adatlekéréssel ellenőrzi, hogy a munkavállalóval szemben a (3) és (4) bekezdésben meghatározott kizáró okok nem állnak fenn, valamint, hogy nem áll a (3) bekezdésben meghatározott munkakörnek megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint a (3) bekezdésben meghatározott szándékos bűncselekmény miatt nem áll büntetőeljárás hatálya alatt. A rendőrség a közbiztonság védelmének biztosítása céljából a foglalkoztatottakra vonatkozó követelmények fennállását évenként ellenőrzi. Az ellenőrzés során a közbiztonsági feltételek biztosítása céljából és az ellenőrzés időtartamára a rendőrség a bűntettesek nyilvántartásából, a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásából, valamint a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásából jogosult közvetlen hozzáféréssel átvenni és kezelni a (3) és (4) bekezdésben meghatározott feltételekre vonatkozó adatokat, valamint az arra vonatkozó adatokat, hogy az igazolás alanya nem áll a (3) bekezdésben meghatározott munkakörnek megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint a (3) bekezdésben meghatározott szándékos bűncselekmény miatt nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(6) *  Ha az ellenőrzés során a rendőrség megállapítja, hogy a foglalkoztatottal szemben kizáró ok áll fenn, az atomenergia alkalmazójának a kizáró ok fennállásának tényére vonatkozó egyidejű tájékoztatása mellett az engedélyt visszavonja. A rendőrség az ellenőrzés alapján indított, az engedély visszavonására irányuló eljárás végleges döntéssel történő befejezéséig kezelheti az (5) bekezdés szerint átvett adatokat.

(7) *  Külföldi foglalkoztatásakor a (3) és (4) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását a munkavállalónak azon állam irányadó jogszabályai szerint kell igazolnia, melynek állampolgára, illetve hontalan esetében, amely állam területén a lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

(8) *  A (7) bekezdés szerinti esetben a rendőrség a közbiztonsági engedélyt a foglalkoztatás időtartalmának végéig, de legfeljebb a kiállítástól számított 1 naptári évig adja meg. Külföldi munkavállalót a foglalkoztatásának időtartalma alatt az (5) bekezdésben meghatározott bűnügyi nyilvántartásokban is ellenőrizni kell.

(9) *  Az atomenergia polgári célú hasznosítására feljogosított engedélyes a közbiztonsági engedélyre kötelezett munkakörben dolgozó vagy ilyen feladattal megbízott foglalkoztatottak tekintetében jelenti, ha az adott személy foglalkoztatása vagy feladatköre megszűnik.

III. Fejezet

Hatósági felügyelet * 

Az atomenergia-felügyeleti szerv eljárásai * 

11/A. § *  (1) A nukleáris létesítménnyel, radioaktívhulladék-tárolóval kapcsolatos hatósági eljárásban ügyfélnek kizárólag az alábbi személyek minősülnek: * 

a) *  nukleáris létesítményre vonatkozó engedélynél (a nukleáris létesítmény telephelyének vizsgálatához és értékeléséhez, telephelye jellemzőinek és alkalmasságának megállapításához, létesítéséhez, bővítéséhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez, átalakításához, végleges üzemen kívül helyezéséhez vagy megszüntetéséhez szükséges engedély esetében): az engedélyesen kívül a hatásterületen levő valamennyi ingatlan tulajdonosa és az, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték,

b) rendszerelemre vonatkozó engedély esetében: kizárólag az engedélyes,

c) ellenőrzési eljárásban és értékelésnél kizárólag az engedélyes, kivéve, ha az ellenőrzés vagy az értékelés alapján az üzemeltetési engedélyt módosítani kell: ilyenkor ügyfél a hatásterületen levő valamennyi ingatlan tulajdonosa és az, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték,

d) érvényesítés során: kizárólag az engedélyes és a külső bejelentő,

e) *  radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó engedélynél (a létesítmény telephelyének vizsgálatához és értékeléséhez, telepítéséhez, létesítéséhez, üzemeltetéséhez, átalakításához, lezárásához, aktív és passzív intézményes ellenőrzésre való áttéréséhez szükséges engedély esetében) az engedélyesen kívül a hatásterületen levő valamennyi ingatlan tulajdonosa és az, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.

(1a) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv által lefolytatott eljárásban az eljárás megindításáról szabályszerűen értesített ügyfél ügyféli jogait csak akkor gyakorolhatja, ha az eljárásban nyilatkozatot tett vagy kérelmet nyújtott be. A nukleáris létesítmény létesítményszintű nukleáris biztonságával kapcsolatos engedélyezési eljárásba a döntés véglegessé válásától és végrehajthatóvá válásától számított hat hónapon túl nem léphet be további ügyfél, e határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs.

(1b) *  Ha az eljárás több mint ötven ügyfelet érint, vagy az eljárásban a (4) bekezdés alapján közmeghallgatásra kerül sor, akkor – az eljárás során a személyesen az ügyfélnek szóló végzések kivételével – az atomenergia-felügyeleti szerv a kérelmezővel elektronikus, az egyéb ügyféllel hirdetményi úton tart kapcsolatot.

(1c) *  Az eljárás megindításáról szóló értesítés tartalmára az Ákr. hivatalbóli eljárásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(1d) *  Az (1b) bekezdésben és az (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott eljárásokban az atomenergia-felügyeleti szerv a kérelmezővel elektronikus úton, az egyéb ügyfelekkel hirdetményben közli a döntését. A hirdetményt az atomenergia-felügyeleti szerv az (5) bekezdés a) pontja szerinti helyeken teszi közzé.

(2) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv eljárásaiban – a (2a)–(2d) bekezdésben meghatározott kivétellel – a hatásterület a biztonsági övezet területe.

(2a) *  A nukleáris létesítmény telephelye vizsgálatának és értékelésének, valamint a nukleáris létesítmény telephelye jellemzői és alkalmassága megállapításának engedélyezése iránti nukleáris biztonsági hatósági eljárásban a hatásterület a nukleáris létesítmény tervezett telephelye, valamint

a) kutatóreaktor, oktatóreaktor és nukleáris üzemanyagot vizsgáló laboratórium esetén a nukleáris létesítmény tervezett telephelyének határától számított száz méteres,

b) az a) pontban meghatározott nukleáris létesítmények kivételével a nukleáris létesítmény tervezett telephelyének határától számított ötszáz méteres

távolságon belüli terület.

(2b) *  A nukleáris létesítmény létesítésének engedélyezése iránti nukleáris biztonsági eljárásban a hatásterület a nukleáris létesítmény tervezett telephelye, valamint a létesítmény tervezője által a kérelmet megalapozó dokumentációban – kormányrendeletben meghatározott követelmények alapján – javasolt biztonsági övezet területe, de legalább

a) kutatóreaktor, oktatóreaktor és nukleáris üzemanyagot vizsgáló laboratórium esetén a nukleáris létesítmény tervezett telephelyének határától számított száz méteres,

b) az a) pontban meghatározott nukleáris létesítmények kivételével a nukleáris létesítmény tervezett telephelyének határától számított ötszáz méteres

távolságon belüli terület.

(2c) *  A radioaktívhulladék-tároló telephelyének vizsgálatára és értékelésére, valamint telepítésére vonatkozó hatósági eljárásban a hatásterület a létesítmény tervezett kutatási területe.

(2d) *  A radioaktívhulladék-tároló létesítésének engedélyezése iránti hatósági eljárásban a hatásterület az engedélyezendő létesítmény tervezője által a kérelmet megalapozó dokumentációban – kormányrendeletben meghatározott követelmények alapján – javasolt biztonsági övezet területe.

(3) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv hatáskörébe tartozó ügyekben az eljárás megindítására irányuló kérelmet kizárólag írásban, eredeti példányban, az eljárásra hatáskörrel rendelkező hatóságnál lehet előterjeszteni.

(4) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv az (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott eljárásaiban a döntése meghozatala előtt – a nyilvánosság véleményének megismerése érdekében – közmeghallgatást tart.

(5) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv legalább 15 nappal a közmeghallgatás előtt a közmeghallgatás helyéről, időpontjáról és az eljárás tárgyáról

a) hirdetményt tesz közzé az atomenergia-felügyeleti szerv honlapján és hirdetőtábláján, valamint a hirdetmeny.magyarorszag.hu közigazgatási portálon,

b) értesíti az eljárásban közreműködő szakhatóságot.

(6) *  A közmeghallgatáson elhangzottakról készült feljegyzés az Ákr.-ben meghatározottakon kívül

a) az eljáró hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát,

b) a közmeghallgatáson résztvevő atomenergia-felügyeleti szerv, a szakhatóság és az engedélyes részéről megjelent személyek azonosításához szükséges adatokat

tartalmazza.

(7) *  Ha az atomenergia-felügyeleti szerv a közmeghallgatást az Ákr. alapján hangfelvétellel vagy kép- és hangfelvétellel dokumentálja, vagy a kép- és hangfelvételről a (6) bekezdésnek megfelelő tartalmú feljegyzést készít, azt elektronikus úton közzéteszi. Ha az atomenergia-felügyeleti szerv a hangfelvételt írásos feljegyzésben dokumentálja, a dokumentumot elektronikus úton közzéteszi.

(8) *  A közmeghallgatás lebonyolítása során biztosítani kell, hogy a megjelentek egyenlő feltételek mellett kérdezhessenek, nyilváníthassanak véleményt.

11/B. § *  (1) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv eljárásában közreműködő szakhatóságok megnevezését, a bevonás esetköreit, a vizsgálandó szakkérdést és az eljárás tárgyát – az (1a) bekezdésben foglaltak kivételével – a 2. melléklet határozza meg.

(1a) *  A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény (a továbbiakban: Ngtv.) felhatalmazása alapján a Kormány által rendeletben kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházások esetén a 2. melléklet szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban tűzvédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóságként a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve jár el.

(2) A szakhatósági eljárásban az ügyintézési határidő a (3) bekezdésben foglaltak kivételével huszonegy nap.

(3) A környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóság ügyintézési határideje harminc nap.

(4) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a szakhatóságként kijelölt hatóság által kiadott előzetes szakhatósági állásfoglalás egy évig hatályos.

(5) *  Az Ngtv. felhatalmazása alapján a Kormány által rendeletben kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházások vonatkozásában a 17. § (2) bekezdés 1. pont b) alpontjában meghatározott létesítés, bővítés engedélyezése esetében tűzvédelmi és katasztrófavédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóság ügyintézési határideje hat hónap.

(6) *  Az Ngtv. felhatalmazása alapján a Kormány által rendeletben kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházásnál a nukleáris biztonság szempontjából sajátos építményekre vonatkozóan a 17. § (2) bekezdés 3. pontjában meghatározott engedélyezés esetében tűzvédelmi és katasztrófavédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóság ügyintézési határideje negyvenkét nap.

A hatósági engedélyezés és ellenőrzés általános rendje * 

12. § *  (1) * 

(2) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv eljárásában hiánypótlásra felhívásnak több ízben helye van.

(3) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv az eljárást felfüggeszti, amennyiben az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el. Az atomenergia-felügyeleti szerv az eljárás felfüggesztéséig valamennyi eljárási cselekményt végrehajtja, amely az előzetes kérdés elbírálása nélkül lehetséges.

(3a) *  Az e törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárásban

a) az atomenergia-felügyeleti szerv eljárásában sommás eljárásnak nincs helye,

b) a kapcsolódó eljárás iránti kérelem nem irányulhat a megelőző eljárás lefolytatására,

c) az ügyfél nyilatkozatával a hiányzó bizonyíték nem pótolható,

d) a döntés szóban nem közölhető.

(4) A radioaktív hulladékok, kiégett üzemanyagok, valamint egyéb radioaktív anyagok országhatáron át történő szállításához való hozzájárulás és engedélyezés angol vagy magyar nyelven készült okmányokkal történik.

(5) A nemzetközi szervezetekkel kötött szerződésekben vállalt kötelezettségekből eredő ellenőrzések esetében az ellenőrzések jegyzőkönyve a nemzetközi szervezet hivatalos nyelvén készül.

(6) *  A nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló engedélykérelmeinek megalapozásához a szabványhasználat kötelező.

(7) *  A nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló olyan építményei esetében, amelyeknek nincs szerepük a létesítmény üzemeltetésében az építési engedélyezés iránti kérelmet a létesítési engedélyezési eljárás megindítását megelőzően is be lehet nyújtani. A nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló olyan építményei esetében, amelyek szükségesek az üzemeltetéshez az atomenergia-felügyeleti szerv által lefolytatott építési engedélyezési eljárás – a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: NBSZ. Kr.), valamint a radioaktívhulladék-tároló esetében a radioaktív hulladékok átmeneti tárolását vagy végleges elhelyezését biztosító tároló létesítmények biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységéről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: TBSZ. Kr.) szerint – a létesítési engedélyezési eljárással egyidejűleg is lefolytatható. Az NBSZ. Kr.-ben meghatározott hosszú gyártási idejű berendezések (nukleáris rendszerek és rendszerelemek) gyártására irányuló engedélykérelem – az engedélyes döntésétől függően – az NBSZ. Kr.-ben meghatározott feltételek fennállása esetén a létesítési engedélyezési eljárás alatt is benyújtható, azonban az ebből eredő minden kockázat, a legyártott termék felhasználásra alkalmassága az engedélyest terheli.

(8)–(9) * 

(10) *  A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény (a továbbiakban: 2015. évi VII. törvény) szerinti Beruházás Megrendelője kérelmezi az annak megvalósulásához szükséges valamennyi engedélyezési eljárást.

12/A. § *  (1) A nukleáris biztonsággal összefüggő adatok ellenőrzése a helyszínre vagy az atomenergia-felügyeleti szervhez telepített, illetve a folyamatba beépített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatás útján is történhet.

(2) A nukleáris biztonság hatósági ellenőrzése nincs időkorláthoz kötve.

(3) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv a nukleáris létesítmény, a radioaktívhulladék-tároló hatósági felügyeletéhez, vagyis az engedélyes tevékenységének értékeléséhez, elemzéséhez a hatósági határozatokban és a jogszabályokban foglaltak teljesülésének igazolására, valamint az érvényesítési eljárásainak lefolytatásához átfogó, feltáró és eseti ellenőrzéseket végez. Az atomenergia-felügyeleti szerv az ilyen tevékenységének folyamatosságát a nukleáris létesítmény telephelyén fenntartott helyszíni felügyelettel, és ügyeleti rend működtetésével biztosíthatja.

(4) *  A nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló helyszíni ellenőrzésének megindítását, lefolytatását és lezárását, iratok, dokumentumok bekérését jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A bekért iratokat, dokumentumokat az adott ügyhöz kapcsolódó értékelő, elemző tevékenység befejezését követően is az atomenergia-felügyeleti szerv tárolja.

(5) *  A nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló engedélyesének minőségirányítási rendszerében, a személyzet képzését érintő dokumentumában, adatbázisában rögzített személyes adatokat az atomenergia-felügyeleti szerv csak a hatósági jogosító vizsgához kötött munkakörökben történő munkavégzés ellenőrzésére használhatja fel.

12/B. § *  (1) *  A 17. § (2) bekezdés 1. pont b) alpontjában meghatározott létesítés, bővítés engedélyezése és a 17. § (2) bekezdés 12. pontja szerinti nukleáris létesítmény biztonsági övezetének kijelölése esetében az ügyintézési határidő

a) tizenkét hónap abban az esetben, ha az engedélyes a 17. § (8) bekezdése szerinti előzetes biztonsági tájékoztatót nyújt be,

b) tizennyolc hónap akkor, ha az engedélyes nem nyújt be a 17. § (8) bekezdése szerinti előzetes biztonsági tájékoztatót,

amely eljárások indokolt esetben, legfeljebb három hónappal hosszabbíthatók meg.

(2) *  A 17. § (2) bekezdés 15. pontja szerinti radioaktívhulladék-tároló telepítése és létesítése engedélyezésének és a 17. § (2) bekezdés 12. pontja szerint radioaktívhulladék-tároló biztonsági övezete kijelölése esetén az ügyintézési határidő tizenkét hónap, amely indokolt esetben, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(3) Az ügyintézési határidő tizenegy hónap:

a) a 17. § (2) bekezdés 1. pont b) alpontja szerinti, a nukleáris létesítmény üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez, üzemen kívül helyezéséhez, megszüntetéséhez szükséges engedélyezés esetében,

b) a 17. § (2) bekezdés 10. pontja szerinti ügyben,

c) a 17. § (2) bekezdés 5. pontja szerinti engedélyezési eljárásban, ha a nukleáris létesítmény átalakítása miatt a nukleáris létesítmény üzemeltetési engedélyének módosítása szükséges,

d) a 17. § (2) bekezdés 15. pontja szerinti engedélyezési eljárásban, beleértve azon átalakításokat, amelyek a radioaktív-hulladék tároló létesítmény üzemeltetési engedélyének módosítását igénylik, kivéve a tároló létesítmény telephelye vizsgálatának és értékelésének, telepítésének, létesítésének eseteit.

(4) Az ügyintézési határidő nyolc hónap

a) *  a 17. § (2) bekezdés 18. pontjában meghatározott nukleáris létesítményre, radioaktív hulladék átmeneti és végleges tárolójára vonatkozó tervezési alapfenyegetettség megállapítása és felülvizsgálata – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel –, fizikai védelmi rendszer fizikai védelmi terv alapján történő engedélyezése esetében,

b) nukleáris létesítményekre vonatkozó első biztosítéki nyilvántartásba-vételi eljárás esetében.

(5) Az ügyintézési határidő százötven nap a 17. § (2) bekezdés 3. pontja szerinti építési engedélyezési eljárásokból a konténment építési engedélyezési, 4. pontja szerinti gyártási engedélyezési eljárásokból a legmagasabb biztonsági osztályba tartozó rendszerelemek gyártási engedélyezési és 14. pontjában meghatározott engedélyezési eljárásokban.

(6) Az ügyintézési határidő százhúsz nap

a) a 17. § (2) bekezdés 1. pont a) alpontjában, 3. pontjában az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel, 4. pontjában az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel, 6., 7., 9. és 44. pontjában és a 17. § (8a) bekezdésében meghatározott engedélyezési eljárásokban,

b) a (3) bekezdés c) pontjában meghatározott kivétellel a 17. § (2) bekezdés 5. pontjában meghatározott engedélyezési eljárásban,

c) a (2) bekezdésben és a (3) bekezdés d) pontjában meghatározott kivétellel a 17. § (2) bekezdés 15. pontjában meghatározott engedélyezési eljárásokban,

d) a 17. § (2) bekezdés 39. pontjában meghatározott ügyekben kiemelt létesítmény esetében,

e) a 17. § (2) bekezdés 12. pontjában meghatározott a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló biztonsági övezetének felülvizsgálata esetében, kivéve, ha erre az Időszakos Biztonsági Felülvizsgálat keretében kerül sor,

f) a 17. § (2) bekezdés 26. pontjában meghatározott ügyekben kiemelt létesítmény esetében,

g) a határozott időre adott engedély időbeli hatályának módosítására irányuló eljárásban,

h) az atomenergia-felügyeleti szerv által kiadott engedélyben előírt feltétel teljesítése határidejének módosítására irányuló eljárásban,

i) a hivatalból indított eljárásban.

(7) *  Az ügyintézési határidő kilencven nap a 17. § (2) bekezdés 18. pontjában meghatározott engedélyezési eljárásban – a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott kivétellel – a nukleáris anyag, radioaktív sugárforrás és radioaktív hulladék alkalmazására, tárolására, illetve a szabotázs és a jogtalan eltulajdonítás megakadályozását, a szabotázs és a jogtalan eltulajdonítás lehetőségének csökkentését, vagy a jogtalan eltulajdonítás lehetőségének csökkentését biztosító védelmet igénylő szállítására vonatkozó fizikai védelmi rendszer fizikai védelmi terv alapján történő engedélyezése esetében.

(8) *  Az ügyintézési határidő

a) százötven nap a 17. § (2) bekezdés 3. pontja szerinti építési engedélyezési eljárások közül a konténment engedélyezési eljárásban,

b) negyvenkét nap

ba) a nukleáris biztonság szempontjából sajátos olyan építmények esetében, amelyek a nukleáris létesítmény vagy a radioaktív hulladéktároló létesítéséhez szükségesek, de nincs szerepük a létesítmény üzemeltetésében,

bb) azon építmények esetében, amelyek vagy amelyeknek egyes részei a biztonsági övezethez tartoznak, de nincs szerepük a létesítmény üzemeltetésében, valamint

c) hatvan nap az a) és b) pont kivételével a 17. § (2) bekezdés 3. pontjában meghatározott egyéb hatósági engedélyezési eljárásokban,

ha ezeket a közigazgatási hatósági ügyeket az Ngtv. felhatalmazása alapján a Kormány rendeletben kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

(9) *  A (8) bekezdés c) pontjában meghatározott ügyintézési határidő indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható.

13. § *  (1) *  A nukleáris létesítménnyel összefüggő hatósági engedélyezési eljárás során biztosítani kell a szakértőként eljáró személy vagy szervezet függetlenségét. Az egyes eljárásokban kirendelt vagy felkért szakértő vagy szakértő szervezet nem lehet az eljárásban érintett ügyfelek egyikének sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Polgári Törvénykönyv) 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója, nem állhat semmilyen közvetlen vagy közvetett tulajdonosi kapcsolatban a kérelmezővel vagy annak vezető tisztségviselőivel, a hatósági eljárásban megjelölt technológiaszállítóval és nem vehet részt a szakvéleménnyel érintett dokumentumok, valamint azok kiegészítő és háttérdokumentumai kidolgozásában. Szakértő szervezet esetében a hozzátartozói kapcsolatot a szakértő szervezet vezető tisztségviselői és a 19/B. § (2a) bekezdése szerinti szakértői minősítéssel rendelkező személy tekintetében kell figyelembe venni.

(2) *  A nukleáris létesítmény nukleáris biztonságára lényeges hatással lévő tevékenység engedélyezése esetében a kérelmet megalapozó dokumentációt független műszaki szakértői értékelésnek kell alávetni. A független műszaki szakértői értékelést a kérelmező a hatósági eljárásban, az arra vonatkozó nukleáris biztonsági követelmények szerint nyújtja be az atomenergia-felügyeleti szervhez.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően új nukleáris létesítmény létesítési engedélyezési eljárásában a független műszaki szakértői véleményeztetés nem előfeltétele az engedélyezési eljárásnak. Ha a kérelmező nem vagy nem teljes körűen nyújt be független szakértői véleményt, akkor az atomenergia felügyeleti szerv azt hivatalból készítteti el, amelynek költsége a kérelmezőt terheli.

14. § (1) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv jogszabályban meghatározott esetekben és feltételek szerint az engedélyes kérelmére összevont engedélyt, előzetes típusengedélyt, valamint atomerőmű esetén az eltérő fűtőelemkötegek alkalmazását célzó átalakításhoz előzetes elvi átalakítási engedélyt, vagy átalakítási engedélyt adhat ki.

(1a) *  Engedély határozott vagy határozatlan időre, valamint bizonyos feltételekhez kötötten adható. A határozott időre adott engedély kérelemre meghosszabbítható.

(1b) *  Az eltérő fűtőelemkötegek alkalmazásával összefüggésben kiadott elvi engedély határozott időre szól és az engedélyben foglaltak az atomenergia-felügyeleti szervet is kötik.

(2) *  Az engedély hatályát veszti, ha

a) az abban meghatározott időtartam lejár, vagy az engedélyben meghatározott feltételek nem teljesültek;

b) a nukleáris berendezés, illetve a nukleáris létesítmény az engedélyezett időtartamon belül, az engedélyben meghatározottnál hosszabb ideig folyamatosan üzemen kívül áll.

(3) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv az engedélyt visszavonhatja vagy az engedély időbeli hatályát korlátozhatja, ha megállapítja, hogy az engedély megadása alapjául szolgáló nukleáris biztonsági, biztosítéki, védettségi, valamint az ionizáló sugárzás elleni védelemmel kapcsolatos körülmények megváltoztak és az ebből fakadó kockázat mértéke növekedett.

(3a) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv az engedélyest e törvény vagy e törvény végrehajtására kiadott rendelet megsértése esetén a tevékenység végzésétől eltilthatja. Az atomenergia-felügyeleti szerv a tevékenységtől való eltiltás időbeli hatályának megállapításakor a biztonsági vagy radiológiai kockázatokat is figyelembe véve dönt azzal, hogy az eltiltás legfeljebb a jogszerű állapot helyreállításáig tarthat.

(3b) *  Az eltiltás időbeli hatályának megállapítása során a biztonsági vagy radiológiai kockázatok mérlegelésekor figyelemmel kell lenni az eset összes körülményére, ezen belül különösen arra, hogy a szabályszegés vagy mulasztás folytán

a) bekövetkezett-e rendkívüli esemény, nukleáris veszélyhelyzet vagy atomkár,

b) milyen súlyú a követelmények, előírások megszegése,

c) ismételt szabályszegés történt-e,

d) felróható-e a szabályszegést vagy mulasztást okozó magatartás,

e) a szabályszegő vagy mulasztó tanúsított-e az általa okozott állapot megszüntetésére hozott intézkedéseket segítő, kárenyhítő magatartást.

(4) *  Az átalakítási engedély kiadása előtt végzett ellenőrzés során feltárt, a nukleáris biztonságot veszélyeztető nem-megfelelőség esetén az atomenergia-felügyeleti szerv az átalakítás folytatását megtilthatja.

(4a) *  Ha az átalakítást követő üzemeltetés megkezdését megelőzően az atomenergia-felügyeleti szerv a hozzá – jogszabály alapján – becsatolandó dokumentum értékelése, az eseti ellenőrzés vagy az átalakítás végrehajtása során lefolytatott ellenőrzés keretében olyan nem-megfelelőséget állapít meg, amely veszélyezteti a nukleáris biztonságot, akkor a kiadott átalakítási engedélyt visszavonja, vagy az engedélyt módosítva feltételeket állapít meg.

(4b) *  A (4) és (4a) bekezdés szerinti határozat, valamint az atomerőmű tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez kiadott engedélyt tartalmazó határozat tekintetében a keresetlevél halasztó hatályának bíróság általi elrendelésének nincs helye.

(5) *  Az engedélyes mindaddig felelős a nukleáris létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tárolók nukleáris biztonságáért, amíg ez a felelősség az atomenergia-felügyeleti szerv által kiadott 17. § (2) bekezdés 1. pont b) alpontja szerinti határozata alapján nem szűnt meg, vagy más engedélyesre át nem szállt. A felelősség a nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló telephelye jellemzőinek és alkalmasságának megállapításához, létesítéséhez, bővítéséhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez, átalakításához, végleges üzemen kívül helyezéséhez, megszüntetéséhez megszerzett engedélyek hatályának megszűnése esetén is fennáll.

(5a) *  Az engedélyes felelőssége az (5) bekezdésben foglaltaktól függetlenül

a) a nukleáris létesítmény telephelyének vizsgálatához és értékeléséhez, telephelye jellemzőinek és alkalmasságának megállapításához, létesítéséhez, bővítéséhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez, átalakításához, végleges üzemen kívül helyezéséhez és megszüntetéséhez,

b) a radioaktívhulladék-tároló telephely vizsgálatához és értékeléséhez, telepítéséhez, létesítéséhez, üzemeltetéséhez, átalakításához, lezárásához és aktív intézményes ellenőrzéséhez

megadott engedélyek hatályának megszűnése esetén is fennáll.

(6) *  A bíróság a keresetlevelet, a keresetlevél bírósághoz történő beérkezésétől számított 120 napon belül bírálja el.

14/A. § *  (1) Az atomenergia-felügyeleti szerv által hozott közigazgatási határozatot kizárólag a 11/A. § (1) bekezdése szerinti ügyfél támadhatja meg közigazgatási perben.

(2) Az alperes hatóság csak a védiratban indítványozhatja a megelőző eljárásban közreműködő szakhatóság perbevonását. A bíróság a perbevonási indítványt haladéktalanul közli a szakhatósággal, mely a közlést követő három napon belül nyilatkozik a perbevonás elfogadása tárgyában.

15. § *  (1) *  Az engedély, a jogszabályok, a nukleáris biztonsági szabályzatok és a radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó biztonsági szabályzatok előírásainak megtartását, és az atomenergia alkalmazásának biztonságosságát az atomenergia-felügyeleti szerv köteles rendszeresen ellenőrizni, és az észlelt rendellenességek megszüntetése érdekében haladéktalanul intézkedni, vagy intézkedést kezdeményezni.

(1a) *  Az atomenergia alkalmazási körébe tartozó hatósági eljárások során megállapított jogszabálysértések esetén nem alkalmazható figyelmeztetés, ha

a) a jogsértés rendkívüli esemény, nukleáris veszélyhelyzet vagy atomkár bekövetkezéséhez vezethet,

b) a jogszabályban foglalt követelmények oly módon sérülnek, hogy ennek következtében ellenőrizetlen és szabályozatlan nukleáris láncreakció jöhet létre,

c) a 4. § (3) bekezdés c) pontja szerinti követelmények nem teljesülnek, vagy

d) a jogszabálysértés következményeinek helyreállítására nincs lehetőség.

(2) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv az e törvény vagy az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály megsértése, valamint az e törvény vagy az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály alapján kiadott határozatában foglaltak betartásának elmulasztása esetén az engedélyest, továbbá a 17. § (2) bekezdés 20–22. pontja szerinti, az atomenergia-felügyeleti szerv hatáskörébe tartozó ügyekben adatszolgáltatásra kötelezettet bírság megfizetésére kötelezheti.

(3) Nem szabható ki bírság a mulasztásnak vagy kötelezettségszegésnek a hatóság tudomására jutásától számított egy éven, valamint attól a naptól számított öt éven túl, amely napon a kötelezettnek eleget kellett volna tennie az e törvényben vagy az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban megállapított kötelezettségének.

15/A. § *  (1) Ha a kötelezés jellege megengedi, az atomenergia-felügyeleti szerv részletekben történő teljesítést is megállapíthat.

(2) A teljesítési határidő lejárta előtt a kötelezett pénzfizetési kötelezettség teljesítésére annak igazolásával kérhet halasztást vagy részletekben történő teljesítést (a továbbiakban együtt: fizetési kedvezmény) az atomenergia-felügyeleti szervtől, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést vagy az számára aránytalan terhet jelent.

(3) Ha a végrehajtási eljárást még nem indították meg, a teljesítési határidő lejárta után az ügyfél a (2) bekezdésben meghatározott okból igazolási kérelem egyidejű benyújtásával kérhet fizetési kedvezményt. Ha az atomenergia-felügyeleti szerv a kérelmet elutasítja, egyidejűleg dönt a végrehajtás megindításáról.

(4) A teljesítési határidő lejárta előtt a kötelezett meghatározott cselekmény teljesítésére annak igazolásával kérhet halasztást az atomenergia-felügyeleti szervtől, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést.

(5) Meghatározott cselekmény teljesítési határideje egy alkalommal meghosszabbítható, ha a kötelezett igazolja, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést, és elemzéssel igazolja, hogy a meghatározott cselekmény végrehajtásának késedelme nem csökkenti a nukleáris biztonság, a védettség és a biztosítéki intézkedések szintjét.

(6) Az atomenergia-felügyeleti szerv az ellenérdekű ügyfél, illetve a jogosult álláspontját kikérheti a fizetési kedvezmény és a teljesítési határidő meghosszabbításának engedélyezésével kapcsolatban.

(7) Az ügyfél a fizetési kedvezményről rendelkező véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat.

15/B. § *  (1) E törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárásokban a közbiztonságra és a nukleáris biztonsági követelményekre tekintettel elkobzásnak van helye. Az elkobzás részletes szabályait az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet határozza meg.

(2) A nukleáris biztonsági és védettségi követelményekre tekintettel a nukleáris vagy radioaktív anyag elkobzása az atomenergia alkalmazójával szemben is elrendelhető.

A radioaktív és nukleáris anyagok nyilvántartása, ellenőrzése, valamint a kapcsolódó adatszolgáltatás szabályai * 

16. § *  (1) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv a 17. § (2) bekezdés 20. és 21. pontjának megfelelően a radioaktív anyagokról – és ezen belül elkülönítetten a nukleáris anyagokról – központi nyilvántartást vezet, amely a név és az elérhetőségi adatok kivételével közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(2) Az atomenergia alkalmazója a birtokában lévő radioaktív anyagok helyéről, fizikai, kémiai tulajdonságairól és a velük kapcsolatos tevékenységekről helyi nyilvántartást vezet, kezeli a helyi nyilvántartás adatait, beleértve a (4) bekezdés szerinti személyes adatokat is, és adatokat szolgáltat a központi nyilvántartás számára. A nyilvántartást az atomenergia alkalmazója az adatszolgáltatási kötelezettségének megszűnését követő öt évig köteles megőrizni.

(3) Az atomenergia-felügyeleti szerv kialakítja és működteti a központi nyilvántartás rendszerét, központi nyilvántartásba veszi a helyi nyilvántartásokat, továbbá ellenőrzi a központi és helyi nyilvántartások adattartalmának egyezését, valamint a helyi nyilvántartásban nyilvántartott radioaktív anyagokat és a tényleges állományt.

(3a) *  A központi nyilvántartás tartalmazza:

a) a radioaktív anyagok helyét, fizikai és kémiai tulajdonságait,

b) a radioaktív anyag tulajdonosának és birtokosának nevét és lakcímét,

c) az atomenergia alkalmazóját és a radioaktív anyaggal kapcsolatos tevékenységeket,

d) *  a nyilvántartás vezetésére kötelezett természetes személy nevét és lakcímét vagy a nyilvántartás vezetésére kötelezett jogi személy vezetőjének nevét és címét,

e) a radioaktív anyag feltalálási helyét,

f) zárt sugárforrások esetében – ideértve a radioaktív hulladékká minősített zárt sugárforrásokat is – tulajdonosonként és birtokosonként és radionuklidonként a radioaktív anyagok engedélyezett maximális készletét, aktuális készletét, fajtáját, aktivitását és rendeltetését (a felhasználás és az alkalmazás engedélyezett formáját),

g) nyitott sugárforrások esetében – ide nem értve a radioaktív hulladékokat – a radioaktív anyagok nyilvántartásáról, ellenőrzéséről és a kapcsolódó adatszolgáltatásról szóló miniszteri rendeletben meghatározott leltárfelvételi periódusra vonatkoztatva tulajdonosonként és birtokosonként, valamint radionuklidonként a radioaktív anyagok mennyiségét, készletváltozását, felhasználását, fajtáját, eredeti aktivitását és rendeltetését,

h) radioaktív hulladékok esetében – ide nem értve a radioaktív hulladékká minősített zárt sugárforrásokat – a radioaktív anyagok nyilvántartásáról, ellenőrzéséről és a kapcsolódó adatszolgáltatásról szóló miniszteri rendeletben meghatározott leltárfelvételi periódusra vonatkoztatva a radioaktív hulladékok mennyiségét, készletváltozását és fajtáját tulajdonosonként és birtokosonként, radioaktív hulladék osztályonként, valamint amennyiben ismert, radionuklidonként.

(3b) *  A központi nyilvántartás nukleáris anyagok esetében tartalmazza továbbá:

a) a nukleáris üzemanyagciklussal kapcsolatos tevékenységeket és telephelyeket,

b) az egyes nukleáris anyaggal rendelkező szervezetek rendelkezése alá tartozó nukleáris anyagok minőségét és mennyiségét elemenként (urán, plutónium, tórium), valamint hasadóanyag tartalmát,

c) az összes nukleáris anyaggal rendelkező szervezet rendelkezése alá tartozó nukleáris anyagok minőségét és összesített mennyiségét elemenként (urán, plutónium, tórium), valamint összesített hasadóanyag tartalmát,

d) a nukleáris anyagoknak a nukleáris anyaggal rendelkező szervezetek közötti forgalmát,

e) a nemzetközi jelentésekben és adatszolgáltatásokban szereplő adatközlések helyességét.

(4) Az atomenergia-felügyeleti szerv kezeli és feldolgozza a központi nyilvántartás részét képező következő személyes adatokat:

a) a nyilvántartás vezetésére kötelezett természetes személy neve és elérhetősége,

b) *  a nyilvántartás vezetésére kötelezett jogi személy és gazdálkodó szervezet vezetőjének neve és elérhetősége,

c) a sugárvédelmi megbízott neve, és elérhetősége,

d) a biztosítékok végrehajtásáért felelős vezető neve és elérhetősége,

e) a telephelyi képviselő neve és elérhetősége,

f) a telephelyi biztosítéki felügyelő neve és elérhetősége,

g) a létesítményi biztosítéki felügyelő neve és elérhetősége.

(5) Az atomenergia-felügyeleti szerv a személyes adatokat a helyi nyilvántartások ellenőrzéséhez, az ellenőrzések során esetlegesen tapasztalt hiányosságok kiküszöbölése érdekében tett intézkedések, valamint a talált, illetve lefoglalt radioaktív vagy nukleáris anyagokkal kapcsolatos intézkedések céljára használhatja fel.

(6) Az atomenergia-felügyeleti szerv a személyes adatokat a (2) bekezdésben meghatározott helyi nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség megszűnésétől számított öt évig kezeli. Ezt követően az adatokat archív adatbázisba helyezi. Az archív adatbázisból az adatok selejtezése a radioaktív (ezen belül nukleáris) anyag végleges elhelyezését, az országból való kiszállítását vagy teljes felhasználását követően történik.

(6a) *  A radioaktív és a nukleáris anyagok központi nyilvántartásában szereplő adatok nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak.

(7) *  Saját magára vonatkozóan valamennyi, radioaktív és nukleáris anyaggal rendelkező és adatszolgáltatásra kötelezett személy vagy szervezet adatot igényelhet a radioaktív és a nukleáris anyagok nyilvántartásából. A rendőrség a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme céljából, a nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő feladatok ellátása céljából, az egészségügyi államigazgatási szerv a közegészségügyi feladatai ellátása céljából, a nukleárisbaleset-elhárításra jogszabály alapján kijelölt országos és területi szervek a rendkívüli események kezelésére való felkészülés céljából, az ügyészség és a nyomozó hatóság büntetőeljárás lefolytatása céljából, a bíróság a büntetőeljárás lefolytatása, büntetés és intézkedés végrehajtása, továbbá polgári perben a tényállás megállapítása céljából – térítésmentesen – adatokat, beleértve a (4) bekezdésben meghatározott adatokat is, igényelhet a központi nyilvántartásból. A központi nyilvántartás adatai statisztikai célokra felhasználhatók.

(7a) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megküldi a vámtitkot, ha az atomenergia-felügyeleti szerv engedélyezési, ellenőrzési, felügyeleti, nyilvántartási feladatának ellátásához szükséges.

(8) *  A radioaktív anyagok – és ezen belül elkülönítetten a nukleáris anyagok – nyilvántartása, ellenőrzése, valamint a kapcsolódó adatszolgáltatás részletes szabályait jogszabály állapítja meg.

(9)–(14) * 

Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás * 

16/A. § *  (1) Az atomenergia-felügyeleti szerv a 17. § (2) bekezdés 38. pontjának megfelelően a sugárterhelésnek kitett munkavállalók személyi dózisairól Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartást vezet.

(2) Az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás a következő adatcsoportokat tartalmazza:

a) a munkavállaló

aa) természetes személyazonosító adatait,

ab) nemét,

ac) állampolgárságát,

ad) társadalombiztosítási azonosító jelét, vagy külföldi állampolgárok esetén olyan egyéb, a személyhez egyértelműen hozzárendelt hivatalos azonosító jelet, amely a személy teljes élettartamára nézve állandó;

b) a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók által megállapított munkaköri alkalmassági vizsgálatok eredményeit, valamint az esetlegesen bekövetkezett, baleseti és rendkívüli sugárterhelés miatt végzett egészségi állapotfelmérésből származó információkat;

c) a munkavállaló sugárvédelemmel összefüggő tevékenységéért felelősséget viselő vállalkozás adatait, valamint külső munkavállalók esetében a munkáltató adatait;

d) a foglalkozási sugárterhelésnek kitett munkavállalók személyi dozimetriai eredményeit és

e) a sugárzással járó munkavégzéssel kapcsolatos esetleges korlátozásokat.

(3) Az atomenergia alkalmazójára vonatkozó adatok tartalmazzák a vállalkozás nevét, székhelyét és telephelyét, valamint adószámát.

(4) Az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartásnak a munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó adatok közül az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a munkáltató nevét, székhelyét és telephelyét, valamint adószámát;

b) a személyi dozimetriai ellenőrzési időszak dátum szerinti pontos megjelölését;

c) a munkavállaló sugárterhelésnek való kitettsége szerinti – az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott – besorolását.

(5) A hivatalosan feljegyzett személyi dozimetriai eredmények kiterjednek a munkavállalót a foglalkoztatása során érő összes sugárterhelésre, függetlenül azok forrásától és a besugárzási útvonalaktól, valamint magukban foglalják a résztest- és szemlencse dozimetriai eredményeket egyaránt.

(6) Abban az esetben, ha a külső munkavállalót a munkáltatója átmenetileg más munkáltatónál (a továbbiakban: ideiglenes munkáltató) foglalkoztatja, a munkáltató az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartást keresi meg az ideiglenes munkáltató részére a külső munkavállalóra vonatkozó alábbi adatok továbbítása érdekében:

a) a külső munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó, a (4) bekezdés szerint meghatározott adatok;

b) a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók által megállapított munkaköri alkalmassági vizsgálatok eredményei, valamint az esetlegesen bekövetkezett, baleseti és rendkívüli sugárterhelés miatt végzett egészségi állapotfelmérésből származó információk és

c) a külső munkavállalón elvégzett személyi sugárterhelés-monitoring eredményei az (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, a tárgyévben, illetve az azt megelőző négy évre vonatkozóan.

(7) A (6) bekezdés b) pontjában meghatározott adatok a következőket tartalmazzák:

a) a munkavállaló munkaköri alkalmasságára vonatkozó orvosi véleményt;

b) a sugárzással való munkavégzéssel kapcsolatos esetleges korlátozásokat;

c) a legutóbbi időszakos alkalmassági vizsgálat időpontját és

d) az eredmények érvényességének időtartamát.

(8) A tevékenység befejezésekor a vállalkozás köteles az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás számára bejelenteni a radionuklidok kormányrendeletben meghatározott bevitele esetén a bevitt összes aktivitás vagy a lekötött effektív dózis becsült értékét.

(9) Az atomenergia-felügyeleti szerv a személyes adatokat a foglalkozási sugárterhelésre vonatkozó dóziskorlátok betartásának ellenőrzése céljából használhatja fel.

(10) Az atomenergia-felügyeleti szerv az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás adatait addig kezelheti, amíg az adott munkavállaló be nem tölti vagy be nem töltötte volna a 75. életévét, de a sugárterheléssel járó foglalkoztatás megszűnésétől számítva legalább 30 évig.

(11) *  Saját magára vonatkozóan valamennyi, adatszolgáltatásra kötelezett személy vagy szervezet adatot igényelhet az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartásból. A rendőrség a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme céljából, a nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő feladatok ellátása céljából, az egészségügyi államigazgatási szerv a közegészségügyi feladatai ellátása céljából, az ügyészség és a nyomozó hatóság büntetőeljárás lefolytatása céljából, a bíróság a büntetőeljárás lefolytatása, büntetés és intézkedés végrehajtása, továbbá polgári perben a tényállás megállapítása céljából – térítésmentesen – adatokat igényelhet az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartásból. Az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás adatai személyazonosításra alkalmatlan módon statisztikai célokra felhasználhatók.

Sugárvédelmi szakértő * 

16/B. § *  (1) Az atomenergia alkalmazása körében sugárvédelmi szakértői tevékenység folytatásához az atomenergia-felügyeleti szerv által kiadott engedély, vagy a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgtv.) 23. § (1) bekezdés a) pontja szerinti igazolás szükséges. A tevékenység folytatását az atomenergia-felügyeleti szerv annak engedélyezi, aki rendelkezik az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott szakmai képesítéssel és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Sugárvédelmi szakértői tevékenységet az erre feljogosított

a) *  természetes személy,

b) cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság (a továbbiakban: sugárvédelmi szakértői társaság), valamint a Szolgtv. szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező vállalkozás (a továbbiakban: sugárvédelmi szakértői vállalkozás)

végezhet.

(3) A sugárvédelmi szakértői tevékenységet az atomenergia-felügyeleti szerv kérelemre annak a sugárvédelmi szakértői társaságnak engedélyezi, amelynek van olyan sugárvédelmi szakértői tevékenység folytatására feljogosított tagja vagy alkalmazottja, aki hatályos sugárvédelmi szakértői engedéllyel rendelkezik.

(4) A sugárvédelmi szakértői vállalkozás a sugárvédelmi szakértői tevékenység határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására irányuló szándékát köteles az atomenergia-felügyeleti szervnek bejelenteni. A vállalkozás a sugárvédelmi szakértői tevékenységet határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében Magyarország területén e tevékenység folytatására jogosult tagja vagy alkalmazottja útján folytathatja.

(5) Amennyiben a jogszabály atomenergia alkalmazása körében sugárvédelmi szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy az ilyen szakértő igénybevételéhez külön jogkövetkezményt állapít meg, sugárvédelmi szakértőként kizárólag a (2) bekezdésben meghatározott természetes és jogi személyek vehetők igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a sugárvédelmi szakértőnek, sugárvédelmi szakértői társaságnak, illetve sugárvédelmi szakértői vállalkozásnak az igénybevételéhez fűződnek, akik az atomenergia-felügyeleti szerv által kiadott engedéllyel vagy igazolással rendelkeznek.

(6) Az engedéllyel rendelkező sugárvédelmi szakértőkről, sugárvédelmi szakértői társaságról, valamint sugárvédelmi szakértői vállalkozásról az atomenergia-felügyeleti szerv hatósági nyilvántartást vezet. A nyilvántartás – a Szolgtv.-ben meghatározott adatokon túl – tartalmazza a sugárvédelmi szakértő:

a) természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, értesítési címét,

b) szakirányú végzettségét, az ezt igazoló oklevél (oklevelek) számát, keltét és a kiállító intézmény megjelölését,

c) a szakmai gyakorlat rövid leírását, idejét,

d) szakértői szakterületét,

e) a szakértői tevékenységet engedélyező határozat számát, kiállításának napját,

f) az adatváltozások bejelentésének idejét,

g) a szakértői tevékenység szünetelésének tényét, kezdő napját és időtartamát és

h) a nyilvántartási számot.

(7) A nyilvántartás a (6) bekezdés d)–h) pontja tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(8) Az atomenergia-felügyeleti szerv a sugárvédelmi szakértők jegyzékét honlapján naprakészen közzéteszi, mely tartalmazza a sugárvédelmi szakértő nevét és a szakértői tevékenységet engedélyező határozat számát. A sugárvédelmi szakértő hozzájárulása esetén a jegyzékben feltüntetésre kerül az értesítési címe, telefonszáma, faxszáma, elektronikus postacíme.

(9) A nyilvántartás adatai közül a Szolgtv.-ben meghatározott adatokon túl nyilvános

a) a sugárvédelmi szakértő szakmai gyakorlatának rövid leírása és időtartama,

b) a szakterület,

c) a sugárvédelmi szakértő, sugárvédelmi szakértői társaság engedélye kiállításának napja,

d) *  a szakértői tevékenységtől való eltiltás ténye, az alapjául szolgáló határozat véglegessé válásának napja,

e) a szakértői tevékenység szünetelésének ténye, kezdő napja, időtartama és

f) a nyilvántartási szám.

(10) A Szolgtv. 30. § (2) bekezdésében nem szabályozott adatok vonatkozásában a nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolására szolgáltatható adat.

(11) A sugárvédelmi szakértőt az atomenergia-felügyeleti szerv törli a nyilvántartásból, ha e tevékenysége megszűnt, ha nem tesz eleget a külön jogszabályban meghatározott továbbképzési kötelezettségének, vagy ha törlésre irányuló bejelentést tesz.

Sugárvédelmi képzettség és annak nyilvántartása * 

16/C. § *  (1) Az atomenergia alkalmazási körébe tartozó tevékenységet az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott sugárvédelmi képzettséggel rendelkező személy végezhet. Megfelelő sugárvédelmi képzettség szerezhető a jogszabály által előírt sugárvédelmi képzésen való részvétellel és eredményes vizsga letételével. A sugárvédelmi képzettséget időszakosan meg kell újítani.

(2) A sugárvédelmi képzés és továbbképzés teljesítéséről, a vizsgáztatásról jegyzőkönyvet kell felvenni. A vizsga sikeres teljesítését a képzés, továbbképzés szervezője által kiállított bizonyítvány igazolja. A jegyzőkönyvet, valamint a kiállított bizonyítványok (3) bekezdésben meghatározott adatait jogszabályban meghatározott határidőn belül az atomenergia-felügyeleti szervnek meg kell küldeni.

(3) Az atomenergia-felügyeleti szerv a bizonyítvány következő adatait tartja nyilván:

a) a képzés, továbbképzés fokozatát;

b) *  a a munkavállaló természetes személyazonosító adatait és állampolgárságát;

c) a bizonyítvány kiállításának keltét;

d) a vizsgázónak a vizsgán elért eredményét.

(4) Az atomenergia-felügyeleti szerv a sugárvédelmi képzettség nyilvántartásában szereplő személyes adatokat a sugárvédelmi képzettségre vonatkozó jogszabályi előírások betartásának ellenőrzése céljából használhatja fel, és azokat a bizonyítvány hatályának lejártát követő egy évig kezelheti.

(5) Az atomenergia-felügyeleti szerv a nyilvántartásból kérelemre a 16/A. § (11) bekezdésében foglaltak szerint szolgáltat adatot.

Az atomenergia-felügyeleti szerv hatásköre * 

17. § *  (1) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv alapvető feladata az atomenergia békés célú, biztonságos és védett alkalmazásával – különösen a nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók nukleáris biztonságával és védettségével – a nukleáris és más radioaktív anyagok, ionizáló sugárzást kibocsátó berendezések biztonságával és védettségével, a nukleáris fegyverek elterjedése elleni tevékenységgel, a nukleáris veszélyhelyzet-kezeléssel kapcsolatos hatósági feladatok, valamint az ezekre vonatkozó tájékoztatási tevékenység ellátása, illetve összehangolása.

(2) *  Az atomenergia-felügyeleti szerv hatáskörébe tartozik:

1. a nukleáris létesítmény

a) telephelyének vizsgálatához és értékeléséhez, telephely jellemzőinek és alkalmasságának megállapításához,

b) létesítéséhez, bővítéséhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez, üzemen kívül helyezéséhez, megszüntetéséhez

szükséges nukleáris biztonsági engedélyezés;

2. a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló ellenőrzése, valamint a nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló nukleáris biztonságának értékelése, elemzése;

3. a nukleáris létesítménnyel és a radioaktív-hulladék tárolóval összefüggő építmények hatósági engedélyezése és ellenőrzése, továbbá az építmények felvonóinak hatósági engedélyezése;

4. *  a nukleáris létesítmény rendszere, rendszereleme tekintetében az átalakítással (atomerőmű esetén ideértve az eltérő fűtőelemkötegek alkalmazásának bevezetését), a tervezéssel, gyártással, szereléssel (beépítéssel), üzembe helyezéssel, üzemeltetéssel, beszerzéssel, üzemen kívül helyezéssel, leszereléssel, továbbá radioaktívhulladék-tároló rendszere és rendszereleme tekintetében az átalakítással, leszereléssel és lezárással kapcsolatos tevékenységek engedélyezése és ellenőrzése;

5. *  a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló átalakításához szükséges engedélyezés és ellenőrzés;

6. *  a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló rendszerének, rendszerelemének az engedélyes szervezeti felépítésének, irányítási rendszerének, műszaki és szabályozó dokumentumai átalakításának engedélyezése és ellenőrzése;

7. az atomerőmű blokkjainak főjavítását követő újraindításához szükséges nukleáris biztonsági engedélyezés;

8. a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési tervének az első alkalommal történő, illetve módosítását követő érvénybe léptetéséhez szükséges nukleáris biztonsági engedélyezése;

9. jogszabályban meghatározott szerelési, kivitelezési technológiák, mérési, számítási, műszaki vizsgálati és értékelési módszerek leírásának, továbbá a biztonság szempontjából meghatározó munkakörök betöltésének jóváhagyása;

10. az Időszakos Biztonsági Felülvizsgálat végrehajtása, a további üzemeltetés feltételeinek meghatározása, és a szükséges intézkedések végrehajtásának elrendelése a felülvizsgálat eredménye alapján, illetve az Időszakos Biztonsági Jelentés által, valamint az Időszakos Biztonsági Felülvizsgálat keretében azonosított eltérés jóváhagyása;

11. a 11. § (2) bekezdésében előírt minőségirányítási rendszer ellenőrzése;

12. a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló biztonsági övezetének kijelölése és felülvizsgálata;

13. a radioaktív anyagok szállításának engedélyezése a veszélyes áruk szállításáról szóló jogszabályok rendelkezései szerint;

14. a radioaktív anyagok csomagolásának – a veszélyes áruk szállításáról szóló jogszabályok és nemzetközi egyezmények rendelkezései szerint – jóváhagyása és ellenőrzése;

15. a radioaktívhulladék-tároló telephelye vizsgálatának és értékelésének, telepítésének, létesítésének, üzemeltetésének, átalakításának, lezárásának, aktív intézményes ellenőrzésének engedélyezése, ellenőrzése, továbbá passzív intézményes ellenőrzésének engedélyezése;

16. a radioaktív hulladékok és kiégett fűtőelemek az országhatáron át történő szállításának engedélyezése, és a szállítás engedélyezéséhez való hozzájárulás;

17. a radioaktív anyagoknak Magyarország és az Európai Unió tagállamai, továbbá Magyarország és harmadik országok közötti szállításához való hozzájárulás, illetve engedélyezés;

18. a tervezési alapfenyegetettség megállapítása és felülvizsgálata, valamint az atomenergia alkalmazása körében a fizikai védelmi rendszer fizikai védelmi terv alapján történő engedélyezése és ellenőrzése;

19. az atomkár-felelősségre vonatkozó biztosítási vagy más pénzügyi fedezet meglétének nyilvántartása és ellenőrzése;

20. a nukleáris anyagok – nemzetközi szerződésekben rögzített előírásokkal összhangban lévő – központi nyilvántartása és ellenőrzése;

21. a radioaktív anyagok központi nyilvántartása;

22. a nukleáris üzemanyagciklussal összefüggő távlati tervezésre, kutatás-fejlesztési, gyártási és export-import tevékenységekre, valamint telephelyekre és azokhoz kapcsolódó helyszínekre vonatkozó adatok központi nyilvántartása és ellenőrzése;

23. az atomenergia békés célú alkalmazásának biztonságával és védettségével összefüggő kutatási-fejlesztési tevékenységek értékelése és összehangolása, valamint a 4. § (10) bekezdésének figyelembevételével a hatósági felügyeletet szolgáló műszaki megalapozó tevékenységek finanszírozása;

24. az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos nemzetközi együttműködés összehangolása, e területen az államközi és kormányközi egyezmények előkészítése és végrehajtásuk megszervezése, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel folytatott együttműködés összefogása;

25. az atomenergia alkalmazása körében külföldi szakértő szakértői minőségének eseti hatósági elismerése;

26. *  a radioaktív anyag előállításának, termelésének, feldolgozásának, kezelésének, birtoklásának, tárolásának, használatának, felhasználásának, átalakításának, forgalmazásának engedélyezése és hatósági felügyelet alóli felszabadítása;

27. *  a 26. pont alatt felsorolt tevékenységet szolgáló, nem nukleáris létesítmény, berendezés létesítésének, üzembe helyezésének, üzemeltetésének, átalakításának, karbantartásának, az üzemeltetés megszüntetésének engedélyezése;

28. *  a radioaktív anyagot nem tartalmazó, ionizáló sugárzást létrehozó berendezés előállításának, forgalomba hozatalának, üzemeltetésének, átalakításának, karbantartásának engedélyezése, az üzemeltetés megszüntetéséről szóló bejelentés tudomásulvétele;

29. *  a 28. pont szerinti berendezés előállítását, üzemeltetését szolgáló nem nukleáris létesítmény létesítésének, üzembe helyezésének, üzemeltetésének, átalakításának, karbantartásának, az üzemeltetés megszüntetésének engedélyezése;

30. *  a 26–29. pont szerinti anyag, berendezés és létesítmény tulajdonjoga megszerzésére, átadására, a használat bármilyen jogcímen való átengedésére irányuló bejelentés tudomásulvétele;

31. *  az ionizáló sugárzás elleni védőeszköz forgalomba hozatalának engedélyezése és sugárvédelmi minősítése;

32. *  a 26–29. pont szerinti anyag, tevékenység, létesítmény és berendezés ellenőrzése és a szükséges adatszolgáltatás meghatározása;

33. *  a sugárvédelmi képzések és továbbképzések tematikájának valamint vizsgakövetelményeinek jóváhagyása, külföldi végzettségek megfelelőségének elbírálása;

34. *  a nukleáris vagy más radioaktív anyagot szállító gépjármű sugárvédelmi engedélyezése és ellenőrzése;

35. *  a radioaktív anyagot tartalmazó, valamint ionizáló sugárzást létrehozó, de radioaktív anyagot nem tartalmazó berendezés mentesülésének engedélyezése, a szükséges adatszolgáltatás meghatározása;

36. *  a kötelezően mérendő adatok meghatározásával és a jogszabályban meghatározott, környezeti sugárzást mérő szervek tevékenységének összehangolásával az országos sugárzási helyzetre vonatkozó adatok központi gyűjtése, feldolgozása, nyilvántartása és értékelése;

37. *  a nukleáris és más radioaktív anyagok alkalmazása befejezését követően a létesítmény, terület, helyszín inaktívvá nyilvánítása;

38. *  a sugárterhelésnek kitett munkavállalók normál és rendkívüli személyi sugárvédelmi ellenőrzési kötelezettség megállapítása, a személyi dózisok nyilvántartása;

39. *  a lakossági sugárterhelésre vonatkozó dóziskorlátok és dózismegszorítások megállapítása, foglalkozási sugárterhelésre vonatkozó dóziskorlátok megállapítása, a dózismegszorítások jóváhagyása;

40. *  az engedélyesnél működtetett sugárvédelmi szolgálat szervezetének és működésének felügyelete;

41. *  az atomenergia alkalmazása körében a munkavállalókra érvényes sugárvédelmi előírások megtartásának ellenőrzése;

42. *  a nukleáris és más radioaktív anyagok sugárvédelmével összefüggő rendkívüli események és nukleáris veszélyhelyzetek kezelési tervének jóváhagyása;

43. *  az építészeti-műszaki szakértői, építészeti tervezői, építészeti műszaki ellenőri és építész felelős műszaki vezetői szakmagyakorlásra alkalmasság megállapítása, és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba vétel;

44. *  a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók létesítmény szintű Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzatának jóváhagyása.

(2a) *  A nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló telephelyének vizsgálatához és értékeléséhez szükséges földtani kutatás célját szolgáló kutatólétesítményekkel kapcsolatos engedélyezési eljárásokra a bányászatról szóló törvényt és annak végrehajtására kiadott kormányrendeletet kell alkalmazni.

(2b) *  A nukleáris létesítménnyel és a radioaktívhulladék-tárolóval összefüggő, kormányrendeletben meghatározott építési engedélyezési eljárásokban építésügyi hatóságként az atomenergia-felügyeleti szerv jár el, eljárására az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabály és önkormányzati rendelet rendelkezéseit az e törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2c) *  A végleges üzemen kívül helyezési engedély véglegessé válása után a létesítmény üzemeltetésére vonatkozó kérelmet előterjeszteni nem lehet.

(3) *  A tervezett, hatósági engedélyköteles tevékenység és az arra irányuló engedély iránti kérelem megalapozásának értékelésére, a műszaki, nukleáris biztonsági, sugárvédelmi, védettségi és biztosítéki követelmények teljesülésének, továbbá a hatósági engedélyek feltételeinek vizsgálatára az atomenergia-felügyeleti szerv – szakértői közreműködés érdekében – más szakértő szervezetet vagy szakértőt is igénybe vehet. Az atomenergia-felügyeleti szerv a leggyakrabban igénybe vett szakértő szervezetekkel együttműködési megállapodást köt.

(4) Az atomenergia-felügyeleti szerv jogosult bármely atomenergiát alkalmazónál – hatáskörében – ellenőrzést folytatni.

(5) *  A nukleáris biztonságra hatással lévő átalakítás végrehajtásához engedély iránti kérelmet kell benyújtani az atomenergia-felügyeleti szervhez. Átalakítás esetén a (2) bekezdés 4. pontjától eltérően a rendszer, rendszerelem beszerzéséhez, gyártásához, és a szerelés előkészítéséhez nincs szükség az atomenergia-felügyeleti szerv engedélyére. Az átalakítási engedély a rendszernek, rendszerelemnek az üzemi rendszerekhez történő csatlakozására, az átalakított rendszer, rendszerelem üzembe helyezésére és üzemeltetésére jogosítja fel az engedélyest.

(6) *  Jogszabályban meghatározott átalakítások esetén kérelmezni kell az atomenergia-felügyeleti szervnél a nukleáris létesítmény és a radioaktív-hulladék tároló üzemeltetési engedélyének módosítását.

(7) *  A (2) bekezdés 1., 3–10., 12. és 15. pontja szerinti engedélyezési eljárás – a nukleáris létesítmény telephelyének vizsgálatához és értékeléséhez szükséges eljárást kivéve – a létesítmény engedélyesének kérelmére indul. A kérelmet és az azt megalapozó dokumentációt írásban kell benyújtani. A kérelmet megalapozó dokumentációt elektronikus adathordozón is mellékelni kell. A műszaki sajátosságokat figyelembe véve, az A3 méretűnél nagyobb dokumentumokat papír alapon is be kell nyújtani.

(8) *  A nukleáris létesítmény létesítési engedélyezési eljárásának tervezett megindítását megelőzően, a nukleáris létesítmény engedélyese kormányrendeletben foglaltak szerint előzetes biztonsági tájékoztató benyújtásával tájékoztathatja az atomenergia-felügyeleti szervet a tervezett nukleáris létesítmény biztonsági követelményeknek való előzetes megfeleléséről (előzetes biztonsági tájékoztató).

(8a) *  A létesítés alatt álló nukleáris létesítmény vagy radioaktívhulladék-tároló hatósági engedélyeit az atomenergia-felügyeleti szerv módosíthatja, amennyiben a módosítási kérelem tartalma megfelel az NBSZ. Kr.-ben vagy a radioaktív hulladékok átmeneti tárolását vagy végleges elhelyezését biztosító tároló létesítmények biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott követelményeknek.

(9) *  A nukleáris létesítménnyel, valamint annak építményeivel összefüggő valamennyi, az engedélyezési eljárásban felmerült adat nyilvánosságra hozatalát az eljáró hatóság megtagadhatja, amennyiben az adat nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági vagy honvédelmi érdeket, a közbiztonságot, Magyarország külügyi tevékenységét, külügyi kapcsolatait, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatait sérti vagy veszélyezteti, szellemi tulajdonhoz való jogot sért, vagy ha az adat nyilvánosságra hozatala a hatásterületet érintően a környezet védelmi szintjének csökkenésével járna. A nyilvánosságra hozatal megtagadható továbbá abban az esetben is, ha az bírósági, illetve más hatósági eljárás lefolytatását veszélyezteti, kivéve, ha az eljáró bíróság, hatóság engedélyezi az adat nyilvánosságra hozatalát.

(10) *  Üzleti titok megismerésére az engedélyesen és az eljáró bíróságon, hatóságon, illetve adatmegismerésre jogosult egyéb hatóságon kívül más nem jogosult.

(11) *  Üzleti titoknak minősül e törvény alkalmazásában minden olyan, az engedélyezési eljárásban felmerült adat, tény, információ, amelynek nyilvánosságra hozatala az engedélyes jogos érdekét – így különösen pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét – sértené vagy veszélyeztetné, így különösen az engedélyezési eljárással érintett know-how, szellemi alkotás, találmány, illetve szabadalom körébe tartozó jog sérelmét okozná.

18. § *  A radioaktív anyagok, valamint az ionizáló sugárzást létrehozó berendezések, továbbá az üzemeltetésnek helyt adó létesítmény tulajdonjogának átruházására, a használat bármilyen jogcímen való átengedésére irányuló szerződést írásban kell megkötni.

18/A. § * 

18/B. § *  Nukleáris létesítmény, valamint radioaktív-hulladék tároló nukleáris biztonságát érintő hatósági ügyben, amennyiben hatásköri összeütközés merül fel az atomenergia-felügyeleti szerv és más engedélyezésre vagy ellenőrzésre jogosult hatóság között, a kijelölési eljárás befejezéséig az atomenergia-felügyeleti szerv jogosult és köteles eljárni.

18/C. § *  Az atomenergia alkalmazásával összefüggő, a radioaktív anyagok szállításával, fuvarozásával és csomagolásával, radioaktív anyagok közúti szállításának engedélyezésével, ionizáló sugárzást létrehozó létesítményekkel, berendezésekkel, tevékenységekkel, eszköz, berendezés vagy az ionizáló sugárzás elleni védőeszköz sugárvédelmi minősítésével, sugárvédelmi képzéssel, személyi dozimetriai ellenőrzéssel és a belső sugárterhelés meghatározásával kapcsolatos, kérelemre lefolytatott eljárásért vagy jogszabályban meghatározott szolgáltatásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

Az atomenergia-felügyeleti szerv mérnöki, építészeti és építészeti-műszaki szakértői szakmagyakorlással kapcsolatos feladata * 

18/D. § *  (1) *  Az atomenergia alkalmazására szolgáló építménnyel kapcsolatos építészeti-műszaki szakértői, építészeti tervezői, építészeti műszaki ellenőri és építész felelős műszaki vezetői tevékenységet végezhet, aki az atomenergia-felügyeleti szervnél igazolja e tevékenység gyakorlására való alkalmasságát, és aki az atomenergia-felügyeleti szerv e célból létrehozott nyilvántartásában szerepel. A szakmagyakorlásra alkalmasság megállapítását az engedélyes kérelmezi. A szakmagyakorlásra alkalmasság abban az esetben állapítható meg, ha képzettsége, szakképzettsége, továbbá nemzetközi tudományos elismertsége alapján alapos okkal feltételezhető, hogy a szakmagyakorlásra alkalmas. A szakmagyakorlás igazolásának, valamint a nyilvántartásba vétel részletes szabályait kormányrendelet állapítja meg.

(2) Az atomenergia-felügyeleti szerv a hatósági eljárásban irányadó adatkezelési szabályok szerint kezeli az (1) bekezdés szerinti eljárása során tudomására jutott adatokat azzal, hogy a nyilvántartás nyilvánosságára az építészeti, mérnöki, építészeti-műszaki tervezési szakmagyakorlás általános szabályai alapján vezetett nyilvántartási szabályok megfelelően alkalmazandók. A nyilvántartásba való betekintés harmadik személyek számára kizárólag nemzetközi szerződés kifejezetten erre irányuló rendelkezése alapján, vagy nemzetbiztonsági érdekből tagadható meg.

(3) *  A nyilvántartás – a Szolgtv.-ben meghatározott adatokon túl – tartalmazza a szakmagyakorló:

a) természetes személyazonosító adatait, nemét, állampolgárságát, értesítési címét,

b) szakirányú végzettségét, az ezt igazoló oklevél (oklevelek) számát, keltét és a kiállító intézmény megjelölését,

c) szakmai gyakorlatának rövid leírását, idejét,

d) szakterületét,

e) szakmagyakorlási tevékenységet engedélyező határozat számát, kiállításának napját,

f) adatváltozásai bejelentésének idejét,

g) szakmagyakorlási tevékenysége szünetelésének tényét, kezdő napját, időtartamát és

h) nyilvántartási számát.

(4) *  Ha a szakmagyakorlásra való alkalmasság megállapításához szükséges dokumentumokat eredetileg papír alapon állították ki, akkor a szakmagyakorlásra való alkalmasság megállapítására irányuló eljárásban e dokumentumokat papír alapon kell az atomenergia-felügyeleti szervnek benyújtani.

Felügyeleti díj * 

19. § *  (1) *  A létesülő és üzemelő nukleáris létesítmény vagy üzemelő radioaktívhulladék-tároló engedélyese az atomenergia-felügyeleti szervnek felügyeleti díjat köteles fizetni.

(2) A felügyeleti díj éves mértéke:

a) *  üzemelő atomerőmű és kutatóreaktor esetén a névleges hőteljesítmény (MWth) és a számítási alap szorzata, a számítási alap 302 450 Ft/MWth;

b) létesítési engedéllyel rendelkező atomerőmű és kutatóreaktor esetén a tervezett névleges hőteljesítmény (MWth) és a számítási alap szorzata, a számítási alap 82 100 Ft/MWth;

c) *  az atomerőművi kiégett üzemanyag átmeneti tárolója esetén 300 millió Ft.

(3) A nukleáris létesítmények létesítői vagy üzemeltetői az éves felügyeleti díj arányos részét negyedévente kötelesek megfizetni, legkésőbb a tárgynegyedév ötödik napjáig.

(4) *  Év közben kiadott létesítési, illetve üzemeltetési engedély esetén a fizetési kötelezettség kezdete az engedély véglegessé válását követő tárgynegyedév első napja, a befizetés határideje az engedély véglegessé válását követő tárgynegyedév ötödik napja.

(4a) *  Radioaktívhulladék-tároló esetén az engedélyes az üzemeltetési engedély véglegessé válását követően az atomenergia-felügyeleti szervnek felügyeleti díjat köteles fizetni.

(4b) *  A felügyeleti díj éves mértéke:

a) felszíni tároló esetén 100 millió Ft,

b) felszín alatti tároló esetén 200 millió Ft.

(4c) *  Radioaktívhulladék-tároló üzemeltetője az éves felügyeleti díj arányos részét negyedévente köteles megfizetni, legkésőbb a tárgynegyedév ötödik napjáig.

(4d) *  Év közben kiadott üzemeltetési engedély esetén a fizetési kötelezettség kezdete az engedély véglegessé válását követő tárgynegyedév ötödik napja.

(5) A határidőben meg nem fizetett felügyeleti díj összegét az atomenergia-felügyeleti szerv határozatában állapítja meg, és kötelezi a díjfizetésre kötelezettet annak megfizetésére.

(6) *  A felügyeleti díj meg nem fizetése vagy késedelmes teljesítése esetén a (3) és (4), valamint a (4c)–(5) bekezdésben meghatározott esedékesség napjától a teljesítés napjáig az adózás rendjéről szóló törvény szerinti késedelmi pótlékot kell fizetni.

(7) * 

Az atomenergia alkalmazása körében eljáró független műszaki szakértő és szakértő szervezet * 

19/A. § *  (1) *  Atomenergia alkalmazása körében független műszaki szakértői tevékenységet az a személy vagy szervezet végezhet, aki e tevékenység végzésére a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamara (a továbbiakban: kamara) által kiadott engedéllyel rendelkezik. Ha jogszabály atomenergia alkalmazása körében szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy az ilyen szakértő igénybevételéhez külön jogkövetkezményt állapít meg, szakértőként kizárólag az a személy vagy szervezet vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki a kamara által kiadott engedéllyel rendelkezik.

(2) *  Szakértőként kizárólag független és pártatlan személy vagy szervezet járhat el, akit vagy amelyet a követelményeknek való megfelelésről szóló döntés, a vélemény és a megállapítás közlésekor annak tartalmához személyes érdek nem fűz, kizárólag szakmai szempontjai vezetik, és munkájáért járó díja szakvéleménye tartalmától nem függ.

(3) *  A szakértői tevékenység engedélyezése, új szakterülettel való bővítésének engedélyezése iránti eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

19/B. § *  (1) *  Szakértői tevékenység folytatását a kamara annak a személynek engedélyezi, aki

a) büntetlen előéletű, nem áll az atomenergia alkalmazási körébe tartozó szakértői tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és

b) rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel, szakmai gyakorlattal, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Az engedély iránti kérelem tartalmazza a kérelmező természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, értesítési címét, szakirányú végzettségét, a szakmai gyakorlat leírását és idejét, valamint a kérelmezett szakértői szakterület megnevezését.

(2a) *  A független műszaki szakértői tevékenység szakértő szervezet által történő ellátását a kamara kérelemre annak a szervezetnek engedélyezi, amely legalább egy, az általa végezni kívánt műszaki szakértői területen szakértői minősítéssel rendelkező személyt foglalkoztat, bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszony keretében.

(3) *  A Magyar Mérnöki Kamara (a továbbiakban: MMK) az engedéllyel rendelkező személyekről nyilvántartást vezet, amely – a Szolgtv. meghatározott adatokon túl – tartalmazza

a) a szakértő természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, értesítési címét,

b) a szakértő szakirányú végzettségét, az ezt igazoló oklevél (oklevelek) számát, keltét és a kiállító intézmény megjelölését,

c) a szakmai gyakorlat rövid leírását, idejét,

d) szakértői szakterületét,

e) a szakértői tevékenységet engedélyező határozat számát, kiállításának napját,

f) az adatváltozások bejelentésének idejét,

g) *  a szakértői tevékenységtől való eltiltás tényét, annak okát, időtartamát, az alapjául szolgáló határozat véglegessé válásának napját,

h) a szakértői tevékenység szünetelésének tényét, kezdő napját és időtartamát,

i) a nyilvántartási számot.

(3a) *  A nyilvántartás a (3) bekezdés d)–i) pontja tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3b) *  Az MMK az engedéllyel rendelkező független műszaki szakértő szervezetekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartás a Szolgtv.-ben meghatározottakon túl tartalmazza mindazon személyeknek a (3) bekezdés a)–d) pontjaiban foglalt adatait, akiknek szakképzettségét és szakmai gyakorlatát az engedély megadásakor a kamara figyelembe veszi, továbbá a független műszaki szakértő szervezet szakterületét, a szakértői tevékenységet engedélyező határozat számát, kiállításának napját és a nyilvántartási számot. Amennyiben a kamara olyan természetes személy szakképzettségét, szakmai gyakorlatát veszi figyelembe, aki a (3) bekezdés alapján a szakértői nyilvántartásában is szerepel, akkor e személy vonatkozásában a szakértői státuszát és nyilvántartási számát, a szakértői tevékenységtől való eltiltás tényét, annak okát, időtartamát, az alapjául szolgáló határozat véglegessé válásának napját és a szakértői tevékenység szünetelésének tényét, kezdő napját és időtartamát is fel kell tüntetni a független műszaki szakértő szervezetek nyilvántartásban.

(4) *  A nyilvántartás adatai közül a Szolgtv.-ben meghatározott adatokon túl nyilvános a szakértő szakmai gyakorlatának rövid leírása és ideje, a szakterület, a szakértő engedélye kiállításának napja, a szakértői tevékenységtől való eltiltás ténye, az alapjául szolgáló határozat véglegessé válásának napja, a szakértői tevékenység szünetelésének ténye, kezdő napja, időtartama, valamint a nyilvántartási szám. A Szolgtv. 30. § (2) bekezdésében nem szabályozott adatok vonatkozásában a nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolására szolgáltatható adat.

(4a) *  A független műszaki szakértő szervezetekre vonatkozó nyilvántartás adatai közül a Szolgtv.-ben meghatározott adatokon túl nyilvános mindazon természetes személyek neve, szakmai gyakorlatának rövid leírása és ideje, szakterülete, műszaki szakértők esetén a nyilvántartási száma, akik a (3b) bekezdés alapján a nyilvántartásban szerepelnek, továbbá a független műszaki szakértő szervezet engedélye kiállításának napja és a nyilvántartási száma. A nyilvántartás a független műszaki szakértő szervezet szakterülete, a szakértői tevékenységet engedélyező határozat száma, a kiállítás napja és a nyilvántartási szám tekintetében közhitelesnek minősül.

(5) *  A szakértői tevékenységtől eltiltó döntés hatálya legfeljebb három év lehet.

(6)–(7) * 

(8) *  A kamara a szakértői tevékenység, valamint a szakértő szervezet tevékenysége gyakorlásával kapcsolatos határozata meghozatalával egyidejűleg továbbítja a nyilvántartásba vételhez szükséges valamennyi adatot az MMK számára, amely haladéktalanul gondoskodik a szakértő vagy a szakértő szervezet adatainak nyilvántartásba vételéről.

19/C. § *  (1) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara (a továbbiakban: BPMK) a szakértői tevékenység gyakorlására jogosító engedélyezési eljárásban közreműködő elsőfokú minősítő bizottságot hoz létre. A minősítő bizottság feladata annak megállapítása, hogy a kérelmező szakmai gyakorlata megfelelő-e a szakértői tevékenység folytatásához.

(2) *  A minősítő bizottság tagjait az atomenergia-felügyeleti szerv főigazgatója és az MMK főtitkára közösen jelöli ki. A minősítő bizottságnak legalább öt, de legfeljebb tizenöt, páratlan számú tagja van, megbízatásuk négy évre szól. A tagok maguk közül elnököt választanak.

(3) *  Az egyes engedélyezési eljárásokban a minősítő bizottság elnöke által kijelölt legalább három tag jár el. Az eljáró bizottság a kérelmező által benyújtott, szakmai gyakorlatát igazoló dokumentumok (különösen a referenciák és a szakmai önéletrajz) alapján dönt.

(4) A szakértői tevékenység gyakorlására jogosító engedély a kérelemben megjelölt szakterületek közül csak azokra adható ki, amelyekre nézve a bizottság megállapította a szakmai gyakorlat megfelelőségét. Ha a bizottság egyik megjelölt szakterületre vonatkozóan sem találja alkalmasnak a kérelmező szakmai gyakorlatát, a kérelmet el kell utasítani.

(5) A kamara a hozzá beérkezett kérelmet, valamint annak a szakmai gyakorlattal kapcsolatos iratait haladéktalanul továbbítja a BPMK minősítő bizottságának elnökéhez. A minősítő bizottság eljárása az ügyintézési határidőbe beleszámít.

(6) Amennyiben a kamara az engedély iránti kérelmet részben vagy egészben a minősítő bizottság állásfoglalása miatt utasította el, a másodfokú eljárásban az MMK által működtetett, másodfokú minősítő bizottság jár el. A másodfokú minősítő bizottság feladatára és tagjaira az elsőfokú minősítő bizottság feladatára és tagjaira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy ugyanazon személy egy időben nem lehet mindkét bizottságban tag.

(7) *  Ha a független műszaki szakértő személy vagy szervezet új szakterületet kíván tevékenységi körei közé felvenni, erre az engedélyezés szabályait kell alkalmazni azzal, hogy az eljárás tárgya kizárólag az új szakterület engedélyezése, a szakértő arra való alkalmassága lehet.

19/D. § *  (1) *  Az atomenergia alkalmazása körében külföldi szakértő vagy szakértő szervezet szakértői tevékenységet akkor végezhet, ha az atomenergia-felügyeleti szerv szakértői minőségét az adott szakkérdésben előzetesen eseti jelleggel elismeri.

(2) *  Az atomenergia alkalmazása körében külföldi szakértő vagy szakértő szervezet szakértői minőségének elismeréséről folyó eljárásban a kérelmező igazolja, hogy mely ország milyen szakértői névjegyzékébe, milyen szakterületen és szakképesítés vagy referencia alapján lett szakértőként bejegyezve. Az atomenergia-felügyeleti szerv a kérelmező által igazolt adatok, valamint az atomenergia alkalmazása körében szakértői tevékenységet végzőkre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával dönt.

(3) *  E § alkalmazása szempontjából külföldi az a személy, aki nem EGT-állam állampolgára és az a szakértő szervezet, amely nem tartozik a Szolgtv. hatálya alá.

19/E. § * 

Az egészségügyért felelős miniszter hatásköre az egészségügyért felelős miniszter által szabályozott engedélyezési eljárásban * 

20. § *  Az egészségügyért felelős miniszter jogszabályban meghatározott szerv útján látja el:

a) az atomenergia alkalmazása körében a munkavállalókra érvényes sugáregészségügyi, munkavégzési, munkaköri alkalmassági szabályok ellenőrzését;

b) az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata működtetését;

c) a gyógyászati eszközök és egészségügyi cikkek ionizáló sugárzással végzett sterilizálásának ellenőrzését;

d) a sugáregészségügyi készenléti szolgálat létesítését és fenntartását;

e) a sugársérültek vagy arra gyanús személyek egészségügyi ellátását;

f) a kötelező sugárorvostani továbbképzésben részesítendők körének meghatározását, a továbbképzés tartására kötelezett intézet kijelölését, a továbbképzés tematikája jóváhagyását;

g) a nukleáris veszélyhelyzetben való közreműködést a döntések sugáregészségügyi megalapozásában;

h) *  az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak nem munkaköri kötelezettségük keretében kitett személyek egészsége védelmének felügyeletét.

21. § * 

21/A. § * 

21/B. § * 

Más közigazgatási szervek hatósági jogköre és feladata az atomenergia alkalmazása körében

22. § *  Az atomenergia alkalmazásával összefüggő, a közbiztonság és belső rend biztosítását szolgáló rendészeti és fizikai védelmi feladatokat a rendészetért felelős miniszter, a tűzvédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási feladatokat a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter látja el.

23. § *  A földügyért felelős miniszter látja el a talaj, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter látja el a növényzet, az állatok, a növényi és az állati eredetű élelmiszertermékek radioaktivitásának ellenőrzését, szakvéleményezését, továbbá az élelmiszerek nemzetközi forgalmazásához szükséges vizsgálatok elvégzésével és az igazolások kiadásával kapcsolatos feladatokat.

24. § (1) *  Az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter jogszabályban meghatározott módon látja el az építőanyagok gyártásához felhasznált, illetve a külföldről behozott alapanyagok, továbbá a kereskedelmi forgalomba kerülő építőanyagok és egyéb termékek radioaktivitásának ellenőrzését.

(2) * 

25. § *  A környezetvédelemért felelős miniszter jogszabályban meghatározott módon látja el a levegő, a szárazföldi és a vízi környezet radioaktív szennyezésének ellenőrzését.

26. § *  (1) *  A honvédelemért felelős miniszter a honvédelmi szervezeteknél, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében lévő területen honvédelmi érdeket is szolgáló telepített munkahelyen, illetve ideiglenes munkahelyen, azon gazdasági társaságoknál, amelyeknél a tulajdonosi jog gyakorlója a honvédelemért felelős miniszter, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gazdasági társaságoknál – e törvény keretei között honvédelmi érdekből – eltérő követelményeket állapíthat meg.

(2) *  A 17. § (2) bekezdés 26–42. pontjában meghatározott hatásköröket az (1) bekezdés szerinti szervezetek vonatkozásában ellátó honvédelmi szervezet kijelöléséről, valamint a kijelölt honvédelmi szervezet által alkalmazandó – az Ákr.-t kiegészítő és attól eltérő – közigazgatási hatósági eljárás szabályairól e törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet rendelkezik.

(3) A 12. és a 15. §-ban meghatározott eljárási szabályokat a (2) bekezdés szerint kijelölt szervezet is alkalmazza.

27. § * 

28. § *  Az oktatásért felelős miniszter

a) *  gondoskodik arról, hogy a jogszabályban meghatározott Nemzeti Alaptantervbe beépítésre kerüljön az atomenergia alkalmazásával összefüggő alapvető tudományos, technikai és sugárvédelmi ismeretek oktatási kötelezettsége;

b) a szakmailag illetékes felsőoktatási intézményekkel együttműködve, az érintett miniszterek bevonásával – a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályok keretein belül – gondoskodik az atomenergia alkalmazása terén a felsőfokú képzés, valamint továbbképzés szabályozásáról és feltételeinek megteremtéséről.

29. § (1) *  A törvény 17–27. §-aiban írt szervek ellenőrző vizsgálat elvégzésével megbízhatnak olyan intézményt, amely a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, vagy olyan személyt, aki megfelelő, speciális szakképzettséggel rendelkezik.

(2) Az ellenőrző vizsgálattal megbízott intézményt vagy személyt a vizsgálat elvégzése során az ellenőrzésre jogosult szerv jogai illetik meg, kivéve, hogy intézkedési hatáskörrel nem rendelkezik.

Nukleáris védettség * 

30. § *  (1) A nukleáris védettség biztosítja

a) *  a nukleáris és más radioaktív anyagok jogtalan eltulajdonításának, a Btk. szerinti radioaktív anyaggal visszaélés (250. §), a szabotázs, valamint a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal való közveszély okozása, környezetkárosítás elkövetésének megelőzését;

b) a fenyegetettség mindenkori szintje alapján a fizikai védelmet a használatban lévő, tárolás vagy szállítás alatt álló nukleáris és más radioaktív anyagok jogtalan eltulajdonítása, valamint a szabotázs ellen;

c) a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint a radioaktív anyaggal való visszaélés felismerését;

d) gyors és átfogó intézkedések életbe léptetését a hiányzó vagy jogtalanul eltulajdonított nukleáris és más radioaktív anyag helyének meghatározására, és amennyiben lehetséges, visszaszerzésére; valamint

e) a szabotázs, továbbá a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett közveszélyokozás, környezetkárosítás következményeinek enyhítését vagy minimalizálását.

(2) Az (1) bekezdés a) pontban foglaltak érdekében az atomenergia-felügyeleti szerv és a rendőrség hatékony felügyeleti rendszert alakítanak ki és azt az alábbi eszközrendszer alkalmazásával folyamatosan működtetik:

a) nyilvántartásba vételi, valamint engedélyezési eljárások során megvizsgálják, hogy a nukleáris vagy más radioaktív anyagot birtokló szervezet által megvalósítandó tevékenységek, a nyilvántartási, biztosítéki és fizikai védelmi intézkedések alkalmasak a követelmények teljesítésére, a felügyeleti tevékenység hatékony megvalósítására és támogatják a hatósági helyszíni ellenőrzések céljainak teljesülését;

b) adatszolgáltatás előírásával és a beérkezett jelentések feldolgozásával a hatóságok folyamatos felügyeletet biztosítanak és értékelést végeznek a nukleáris és más radioaktív anyagok, valamint az azokkal kapcsolatos tevékenységek tekintetében;

c) helyszíni ellenőrzéseken hitelesítik az adatszolgáltatás során szerzett információkat, ellenőrzik a nyilvántartási, biztosítéki és fizikai védelmi rendszerek alkalmazását és működtetését, az előírt intézkedések tényleges és hatékony végrehajtását; valamint

d) érvényt szereznek a jogszabályi követelményeknek, ezek be nem tartását szankcionálják.

31. § *  (1) A fizikai védelem rendszerének a fokozatosság elvén kell alapulnia, figyelembe véve a mindenkori fenyegetettséget, az anyag fizikai és kémiai tulajdonságait, alkalmasságát nukleáris fegyver készítésére, valamint szándékos károkozásra, továbbá az anyag jogtalan eltulajdonításával és a nukleáris és más radioaktív anyagok, valamint nukleáris létesítmények elleni szabotázzsal összefüggő lehetséges következményeket.

(2) A fizikai védelem rendszerének alkalmasnak kell lennie a vonatkozó tervezési alapfenyegetettség hatékony és időbeni észlelésére, késleltetésére és elhárítására.

(3) A tervezési alapfenyegetettséggel szemben hatékony fizikai védelmi rendszer létrehozásáért és működtetéséért az engedélyes felelős.

(4) A tervezési alapfenyegetettséget meghaladó mértékű fenyegetés esetén az engedélyes által biztosított fizikai védelmet jogszabályban meghatározott állami eszközökkel kell kiegészíteni.

(5) A fizikai védelmi rendszernek a mélységben tagolt védelem elvének megfelelően többszintű és többféle módszerű, az egyenlő védelem elvének megfelelően az elkövetés helyszínétől, idejétől és módjától függetlenül egyenlő mértékű védelmet kell biztosítania.

(6) Az engedélyes fizikai védelmi politikát és minőségirányítási rendszert hoz létre és alkalmaz annak igazolása érdekében, hogy a fizikai védelem szempontjából fontos összes tevékenységre vonatkozóan teljesülnek az előírt követelmények.

(7) Az atomenergia-felügyeleti szerv, a rendőrség és az engedélyes terveket dolgoz ki, és azok végrehajtását megfelelően begyakorolja, annak érdekében, hogy a nukleáris anyagok jogtalan eltulajdonítására és a szabotázsra megfelelően reagálni tudjon.

(8) A jogszabályban meghatározott nukleáris létesítmények, nukleáris és más radioaktív anyagok, radioaktív anyagot előállító berendezések, továbbá radioaktív hulladék feldolgozására, átmeneti tárolására vagy végleges elhelyezésére szolgáló létesítmények őrzését az engedélyes fegyveres biztonsági őrséggel biztosítja.

(9) A radioaktív anyaggal elkövetett visszaélés, a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett közveszélyokozás, környezetkárosítás, annak kísérlete és előkészülete felismerésére alkalmas rendszert kell állami szinten létrehozni, amely rendszerben az engedélyesek észlelésre alkalmas eszközeinek integráltan kell működnie.

32. § *  (1) Aki tudomást szerez arról, hogy nukleáris vagy más radioaktív anyag, ionizáló sugárzást létrehozó berendezés annak birtoklására fel nem jogosított személy birtokába került vagy kerülhet, vagy egyéb rendellenességet észlel, köteles azt a rendőrségnek haladéktalanul bejelenteni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentést követő, valamint a hiányzó, a talált, és a lefoglalt anyaggal kapcsolatos intézkedések rendjét kormányrendelet határozza meg.

(3) A hiányzó vagy jogtalanul eltulajdonított, nukleáris veszélyhelyzet előidézésére alkalmas nukleáris és más radioaktív anyag felkutatására és hatósági felügyelet alá történő visszahelyezésére, a szabotázs, valamint a nukleáris vagy más radioaktív anyaggal elkövetett közveszélyokozás, környezetkárosítás következményeinek enyhítésére jogszabályban meghatározott szervek hatékony együttműködését biztosító, az országos nukleáris és balesetelhárítási intézkedési tervbe illeszkedő veszélyhelyzet-kezelési terveket kell kidolgozni.

Az atomerőműre vonatkozó külön szabályok

33. § *  Atomerőmű létesítéséhez és jogszerű működéséhez az e törvény alapján kiadásra kerülő nukleáris biztonsági hatósági engedélyeken kívül a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak a villamos energiáról szóló törvény alapján kiadott engedélyei is szükségesek.

Idegen ingatlannal kapcsolatos jogok és kötelezettségek, biztonsági övezet

34. § (1) *  A nukleáris létesítménynek és a radioaktívhulladék-tárolónak a környezete – ideértve annak felszín alatti részét is – biztonsági övezetté jelölhető ki a létesítmény, illetve annak környezete és az ott élő lakosság védelme érdekében.

(2) *  A biztonsági övezetben telekalakítási, illetve építési tilalom, bányászati, föld- és vízhasználati jog korlátozása, valamint egyéb használati korlátozás rendelhető el.

(3) A biztonsági övezet kijelölésére, továbbá a (2) bekezdésben említett tilalmakra és korlátozásokra vonatkozó követelményeket, valamint a kártalanításra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

35. § (1) *  A biztonsági övezeten belül a telekalakítási és építési tilalmat, valamint a használati korlátozást az illetékes építésügyi hatóság, a bányászati jog korlátozását a bányafelügyelet, a vízhasználat korlátozását a vízügyi hatóság rendeli el. A biztonsági övezet fennállásának tényét, továbbá az ingatlanokra elrendelt tilalmakat és korlátozásokat az ingatlan-nyilvántartásba fel kell jegyezni.

(2) Ha a biztonsági övezetben elrendelt tilalom vagy korlátozás az ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti, vagy jelentős mértékben akadályozza, továbbá ha az atomenergia alkalmazását szolgáló, a biztonsági övezetben telepítendő létesítmény biztonságos használata ezt szükségessé teszi, az érintett terület kisajátításának van helye a kisajátításra vonatkozó általános szabályok szerint.

36. § *  Az atomerőmű, a kutatóreaktor és a kiégett üzemanyag átmeneti tárolója felett repülési tilalmat kell elrendelni. A tiltott légtérré nyilvánításról és annak mértékéről jogszabály rendelkezik.

37. § *  A biztonsági övezetben elrendelt tilalmak és korlátozások fenntartása, valamint nukleáris létesítmény, illetve a radioaktívhulladék-tároló létesítése, továbbá a biztonsági övezetben ezen létesítményekkel összefüggésben végzett munkálatok folytán keletkezett kárt meg kell téríteni.

Radioaktív hulladék, kiégett üzemanyag tárolása és elhelyezése

38. § *  (1) Az atomenergia alkalmazására engedély csak akkor adható, ha biztosított a keletkező radioaktív hulladék és a kiégett üzemanyag biztonságos elhelyezése, összhangban a tudomány legújabb igazolt eredményeivel, a nemzetközi elvárásokkal, valamint tapasztalatokkal.

(2) *  Atomerőmű esetén az (1) bekezdésben foglalt követelmény teljesítését az üzembe helyezési engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg kell igazolni.

(3) A radioaktív hulladék elhelyezése (átmeneti tárolása vagy végleges elhelyezése), és a kiégett üzemanyag elhelyezése (átmeneti tárolása vagy a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárása) akkor tekinthető biztonságosnak, ha

a) biztosított az emberi egészség és a környezet védelme e tevékenységek teljes időtartamára; és

b) az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatás az országhatárokon túl sem nagyobb a belföldön elfogadottnál.

39. § Radioaktív hulladék és kiégett üzemanyag átmeneti tárolására engedély csak meghatározott időre adható.

40. § *  (1) *  A Kormány által kijelölt szerv tesz javaslatot a radioaktív hulladék és a kiégett üzemanyag kezelésére vonatkozó nemzeti politikára és nemzeti programra, valamint azok felülvizsgálatára, továbbá gondoskodik a radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével, a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásával, a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásával, és a nukleáris létesítmény leszerelésével összefüggő feladatok elvégzéséről. * 

(2) A Kormány által az (1) bekezdés szerint kijelölt szerv felügyelőbizottsága – a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény rendelkezésétől eltérően – öt természetes személy tagból áll.

(3) * 

41. § *  A radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, valamint a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásának és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásának, továbbá a nukleáris létesítmény leszerelésének költsége az engedélyest, a Magyar Tudományos Akadémia által alapított költségvetési szerv, valamint felsőoktatási intézmény, vagy a központi költségvetésből finanszírozott más szerv által működtetett nukleáris létesítmény esetén a központi költségvetést terheli.

IV. Fejezet

Intézkedések rendkívüli események megelőzésére
és következményeik elhárítására

42. § (1) *  Az atomenergia alkalmazója köteles azonnal hatékony intézkedéseket tenni abban az esetben, ha tevékenysége során rendkívüli esemény következett be, és a munkavállalókra vagy a lakosságra ható ionizáló sugárzás szintje vagy a radioaktív szennyeződés mértéke, illetve a környezetbe kibocsátott radioaktív anyagok mennyisége meghaladja vagy meghaladhatja a hatóságilag engedélyezett értéket.

(2) *  A nukleáris létesítményben, illetve a radioaktívhulladék-tárolóban bekövetkezett rendkívüli esemény miatt vagy meghatározott üzemeltetési tapasztalat alapján az atomenergia-felügyeleti szerv szükség esetén intézkedéseket kezdeményez, illetve intézkedések végrehajtását írhatja elő, a nukleáris biztonság biztosítása, az élet, a testi épség, az egészség-, a környezet- és a vagyonvédelem érdekében intézkedések végrehajtását írhatja elő.

(3) *  Üzemzavar, nukleáris veszélyhelyzet, vagy azok bekövetkezésével közvetlenül fenyegető üzemállapot esetén az üzemzavar, nukleáris veszélyhelyzet megelőzése céljából, valamint üzemzavar, nukleáris veszélyhelyzet bekövetkezése esetén azok elhárítása és súlyosbodásának megelőzése érdekében – jogszabályban előírtak szerint – az üzemviteli szervezet adott időpontban szolgálatban lévő felelős vezetője jogszabályban megkövetelt hatósági engedély, valamint jóváhagyás nélkül is elrendelheti az általa szükségesnek tartott művelet, intézkedés, átalakítás végrehajtását.

43. § (1) A rendkívüli esemény megszüntetése, okainak kivizsgálása és ismételt előfordulásának megakadályozásához szükséges intézkedések megtétele elsődlegesen az atomenergia alkalmazójának feladata.

(2) A nukleáris veszélyhelyzet bekövetkezésének megelőzése, a bekövetkezett esemény következményeinek elhárítása vagy enyhítése, valamint az előírt, szabályos körülmények helyreállítása érdekében az atomenergia alkalmazója köteles:

a) *  Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Tervet kidolgozni, és azt az illetékes hatóságokkal jóváhagyatni;

b) *  a hatékony nukleárisbaleset-elhárítás személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit megteremteni, és azok meglétéről időről időre, rendszeresen meggyőződni;

c) *  a nukleárisbaleset-elhárításhoz szükséges külső segítségnyújtás feltételeit (milyenségét, mértékét és módját) az illetékes hatóságokkal és szervezetekkel egyeztetve biztosítani.

44. § *  A rendkívüli esemény elhárításához szükséges – az atomenergia alkalmazójának lehetőségeit meghaladó – intézkedések megtétele a Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Tervben meghatározott intézmények, nukleáris veszélyhelyzetben az elhárításért felelős, jogszabályban meghatározott hatóságok és szervezetek feladata.

45. § (1) *  Az atomenergia alkalmazója minden rendkívüli eseményt – a hatósági előírásoknak megfelelően – késedelem nélkül jelenteni köteles a területileg illetékes polgármesternek, az egészségügyi államigazgatási szervnek, a 26. § (1) bekezdés szerinti szervezetek esetében a katonai egészségügyi államigazgatási szervnek, a rendőrségnek és az atomenergia-felügyeleti szervnek, továbbá a környezet szennyeződése esetén a környezetvédelmi hatóságnak és az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek, termőföld-szennyeződés esetén a talajvédelmi hatóságnak, vízszennyeződés esetén a környezetvédelmi igazgatási szervnek és a vízügyi igazgatási szervnek, valamint tájékoztatás céljából a nukleárisbaleset-elhárításra jogszabály alapján kijelölt szerveknek.

(2) *  Ha a rendkívüli esemény levegőszennyeződést is okoz, az atomenergia alkalmazója az (1) bekezdésnek megfelelően értesíti az állami meteorológiai szolgálatot is.

(3) *  Nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló esetében a jelentési kötelezettséget – az (1) bekezdésen túlmenően, a jelentéstétel szükségességének alapjául szolgáló összes körülmény alapján – az atomenergia-felügyeleti szerv határozza meg.

(4) A hatóságok a rendkívüli eseményről – ha azt nem az atomenergia alkalmazója jelentette – kötelesek a többi illetékes hatóságot értesíteni.

46. § *  Nukleáris veszélyhelyzetben a jelentéstételi kötelezettséget a Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Terv szabályozza.

47. § (1) Az egészségügyi államigazgatási szerv és a katonai egészségügyi államigazgatási igazgatási szerv a radioaktív szennyeződés továbbterjedésének megakadályozása és a sugársérülés elkerülése érdekében: * 

a) azt a személyt, aki radioaktív szennyeződése folytán környezetét közvetlenül szennyezheti, egészségügyi megfigyelés alá vonhatja;

b) elrendelheti személyek biztonságba helyezését, terület, ingatlan, épület és más építmény, valamint anyagi javak szennyezésmentesítését, valamint ezek használatát (felhasználását) és forgalmát meghatározott vagy határozatlan időre korlátozhatja, vagy megtilthatja;

c) elrendelheti a szennyezett anyagi javak megsemmisítését, élő állatok esetében azok kényszervágását vagy kiirtását;

d) *  az építésfelügyeleti hatóságnál kezdeményezheti épület és más építmény, a vízügyi hatóságnál a vízi létesítmény felújításának, helyreállításának, átalakításának vagy lebontásának elrendelését.

(2)–(3) * 

V. Fejezet

Az atomkár-felelősség és az atomkár megtérítése * 

48. § (1) *  A nukleáris létesítmény engedélyese köteles az e törvényben meghatározott atomkárt megtéríteni (a továbbiakban: atomkár megtérítése). Az engedélyes a felelősség alól kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben mentesülhet.

(2) Nemzetközi szállítás esetében a felelősség átszállásának helyét szerződésben kell rögzíteni.

(3) *  Az (1) bekezdés alkalmazásában engedélyesnek minősül a 2015. évi VII. törvény 1. § (1) bekezdése szerinti Beruházás Megrendelője és a Beruházás szerinti nukleáris létesítmény üzemeltetője.

48/A. § *  (1) Ha az atomkár megtérítésére való jogosultságot az emberélet elvesztése, a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett nem vagyoni sérelem alapozza meg, az ezért való, a 48. § szerinti felelősség megállapításához a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.

(2) Az atomkár megtérítésének mértékét, módját és esedékességét

a) az emberélet elvesztése, továbbá a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett nem vagyoni sérelem esetén a Polgári Törvénykönyv sérelemdíjra vonatkozó rendelkezései,

b) az a) pontban foglaltaktól eltérő, egyéb atomkár esetén a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó rendelkezései alkalmazásával kell megállapítani.

49. § (1) *  A 48. §-ban meghatározott felelősség alól kimentésnek helye nincs, kivéve, ha az atomkár a nukleáris létesítmény tevékenységi körén kívül eső, elháríthatatlan külső ok (fegyveres összeütközés, háború, polgárháború, fegyveres felkelés, rendkívüli méretű természeti katasztrófa) által közvetlenül kiváltott nukleáris baleset következménye.

(2) *  Az engedélyes részben vagy egészben mentesül a 48. §-ban meghatározott felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az atomkár megtérítését követelő személyt ért atomkár részben vagy egészben az atomkár megtérítését követelő személy súlyosan gondatlan, vagy kifejezetten az atomkár előidézésére irányuló, szándékos és elháríthatatlan cselekvésének vagy mulasztásának a következménye.

50. § Nem minősül atomkárnak, s az engedélyes a Polgári Törvénykönyv szerint köteles helytállni az olyan kárért, amely

a) *  a nukleáris létesítmény állagában vagy olyan vagyonban keletkezett, amelyet e nukleáris létesítmény telephelyén a létesítménnyel kapcsolatban használnak, vagy szándékoznak használni;

b) azon szállítóeszköz állagában keletkezett, amelyben az adott nukleáris anyag a nukleáris baleset idején volt.

51. § Az e törvényben foglalt kivételektől eltekintve az atomkárokért való felelősség korlátozása vagy kizárása semmis.

52. § (1) *  A nukleáris létesítmények közül az atomerőmű, atomfűtőmű és nukleáris üzemanyagot előállító, illetve feldolgozó létesítmény esetében az engedélyes feltétlen felelősségének összege a létesítményben történt nukleáris balesetenként nem haladhatja meg a 100 millió SDR-t; egyéb nukleáris létesítményben, továbbá a nukleáris üzemanyag szállítása, illetve tárolása során bekövetkező nukleáris balesetenként az 5 millió SDR-t.

(2) *  A Magyar Állam az (1) bekezdésben meghatározott összegeket meghaladó atomkárt megtéríti, az atomkár megtérítésére összesen fordítható összeg azonban ebben az esetben sem haladhatja meg a 300 millió SDR-t.

(3) *  Az atomkár megtérítése magyar hivatalos fizetőeszközben történik, az (1) és (2) bekezdésekben rögzített SDR-ben kifejezett határértékek hivatalos átváltása alapján.

53. § (1) *  Ha a vagyoni kárt, valamint az emberélet elvesztése, továbbá a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett nem vagyoni sérelmet e törvény alkalmazása szerinti nukleáris baleset és egyéb esemény együttesen okozta, s az egyéb esemény által okozott vagyoni kár, valamint az emberélet elvesztése, továbbá a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett nem vagyoni sérelem teljes bizonyossággal nem választható el az atomkártól, az egyéb esemény által okozott vagyoni kár, valamint az emberélet elvesztése, továbbá a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett nem vagyoni sérelem is atomkárnak minősül. Abban az esetben azonban, ha az atomkárt nukleáris baleset és e fejezet hatálya alá nem tartozó ionizáló sugárzás kibocsátása együttesen okozta, az ezért a kibocsátásért felelős személy Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai alapján köteles helytállni.

(2) Ha az atomkárért több engedélyes egyetemlegesen felelős, bármely engedélyesre vonatkozó feltétlen felelősség felső határa nem haladhatja meg az 52. § szerint rájuk vonatkozó meghatározott összeget.

(3) Ha a rendkívüli esemény nukleáris anyagok szállítása során következik be, akár egy szállítási eszközben, akár szállítás közbeni tárolás során egy létesítményben, s az előidézett atomkárért több engedélyes felelős, a feltétlen felelősség teljes felső határa nem haladhatja meg azt a legmagasabb összeget, amely e törvény 52. §-a alapján az engedélyesek valamelyikével szemben alkalmazandó.

(4) *  Az engedélyes által ugyanazon a telephelyen üzemeltetett két- vagy több nukleáris létesítmény – e törvény atomkár-felelősségi és egyéb kárfelelősségi szabályainak alkalmazása szempontjából – egy nukleáris létesítménynek minősül.

54. § (1) *  Az engedélyes köteles az 52. § (1) bekezdése szerinti atomkár-felelősségi összeg erejéig biztosításról vagy más pénzügyi fedezetről gondoskodni. Költségvetési intézmény esetében ennek forrását a központi költségvetés biztosítja.

(2) *  A biztosító vagy a pénzügyi fedezetet nyújtó szervezet nem szüntetheti meg, illetve nem függesztheti fel a biztosítást, illetve a pénzügyi fedezetet, kivéve, ha a felmondást vagy a felfüggesztést legalább két hónappal megelőzően az engedélyesnek és az atomenergia-felügyeleti szervnek írásban bejelentette.

(3) Ha a biztosítás vagy pénzügyi fedezet nukleáris anyagok szállítására vonatkozik, a szállítás időtartama alatt a biztosítás vagy a pénzügyi fedezet nem szüntethető meg, és nem függeszthető fel.

(4) *  Az 52. § (1) bekezdésben meghatározott nukleáris baleset esetére meghatározott összegre kötött felelősségbiztosítás, vagy hitelintézettel pénzügyi fedezet vállalására irányuló szerződés feltétele az üzembe helyezési engedély kiadásának.

55. § (1) *  Az atomkár megtérítése iránti igények kizárólag az engedélyessel, illetve a helyette pénzügyi fedezetet nyújtóval szemben érvényesíthetők.

(2) Atomkár esetén az engedélyes csak akkor jogosult megtérítési követelését érvényesíteni, ha

a) *  ezt a jogát írásbeli szerződésben kifejezetten kikötötte, vagy

b) az atomkár szándékos károkozásra irányuló cselekmény vagy mulasztás eredménye, azzal a természetes személlyel szemben, aki ezt elkövette.

56. § (1) *  Az 52. §-ban meghatározott feltétlen felelősségért való helytállás összege nem foglalja magában a kamatokat és azokat a költségeket, amelyeket a bíróság az atomkár megtérítésével összefüggésben állapít meg.

(2) *  Ha valószínűsíthető, hogy a nukleáris baleset által okozott atomkár meghaladja az 52. §-ban meghatározott összegeket – a Kormány döntése alapján, további intézkedésig – az atomkár megtérítésének fedezetéül szolgáló összegnek csak meghatározott hányada használható fel az atomkár megtérítésére jogosultak kielégítésére.

(3) *  Ha a rendelkezésre álló, az atomkár megtérítésének fedezetéül szolgáló összeg nem elegendő valamennyi, az atomkár megtérítésére jogosult teljes kielégítésére, úgy az atomkár megtérítéseként valamennyiüknek járó összeg arányosan csökken.

57. § (1) *  Az atomkár megtérítésére jogosult megtérítési igényét hároméves elévülési határidő alatt érvényesítheti. Az elévülés attól a naptól kezdődik, amelyen az atomkár megtérítésére jogosult tudomást szerzett, vagy tudomást szerezhetett volna az atomkár bekövetkeztéről és az ezért felelős engedélyes személyéről.

(2) Az engedélyest az atomkárokért e törvényben meghatározott felelőssége a nukleáris baleset bekövetkeztének időpontjától számított tíz évig terheli.

(3) Ha az atomkárt olyan nukleáris anyag által kiváltott rendkívüli esemény okozta, amely nukleáris anyag a rendkívüli esemény időpontjában lopott, elveszett, kidobott vagy elhagyott volt, a (2) bekezdés szerinti határidőt a nukleáris baleset időpontjától kell számítani, de az nem haladhatja meg a felsorolt események bekövetkeztének időpontjától számított húsz évet.

(4) *  A (2) és (3) bekezdések szerinti határidők elteltével az atomkár megtérítése iránti igény nem érvényesíthető.

58. § E törvény nem érinti a Polgári Törvénykönyv szerinti felelősségét

a) *  azoknak a természetes személyeknek, akik károkozási szándékkal elkövetett cselekményükkel vagy mulasztásukkal olyan atomkárt okoztak, amelyért az engedélyes e törvény 49. § (2) bekezdése és 50. §-a értelmében nem felel;

b) az engedélyesnek e törvény hatálya alá nem tartozó olyan esetekben, amelyekért az engedélyes az e törvény 50. §-a szerint nem felelős.

59. § *  Nem jogosult az e törvény szerinti atomkár megtérítésére az, akinek ugyanazért az atomkárért bármilyen más jogcímen teljes kárát, illetve sérelemdíj iránti igényét megtérítették.

60. § (1) *  E törvénynek az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos felelősségi és az atomkár megtérítésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni azokban az esetekben, amikor a Magyarország területén működő valamely nukleáris létesítménnyel kapcsolatos nukleáris baleset következtében az atomkár Magyarország területén vagy olyan bármely más állam területén, illetve egyéb térségekben keletkezik, amelyek tekintetében az atomkár megtérítésére az engedélyes nemzetközi szerződés alapján köteles.

(2) E törvény nem zárja ki, hogy az (1) bekezdésben említetteken kívül, a viszonosság alapján egyéb esetekben is e törvény rendelkezéseinek alkalmazására kerüljön sor.

61. § *  E fejezet rendelkezéseinek alkalmazása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

VI. Fejezet

A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap

62. § *  (1) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap a radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásának és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásának, továbbá a nukleáris létesítmény leszerelésével összefüggő feladatok finanszírozását biztosító elkülönített állami pénzalap.

(2) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelő szerve a miniszter által vezetett minisztérium.

(3) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap terhére kizárólag a 10/A. § (2) bekezdésében és az (1) bekezdésben meghatározott célokra lehet kifizetést teljesíteni, továbbá a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelésével kapcsolatban a (2) bekezdés szerinti szerv által ellátott feladatokat a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap terhére kell finanszírozni.

(4) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelője:

a) szerződést köt a 40. § (1) bekezdése szerint kijelölt szervvel a 40. § szerinti feladatok finanszírozására,

b) engedélyezi, hogy a 40. § (1) bekezdése szerint kijelölt szerv megkösse a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozandó tevékenységek éves munkaprogramja szerinti célkitűzések teljesítéséhez szükséges szerződéseket,

c) nyilvántartja és kezeli a 40. § (1) bekezdése szerint kijelölt szerv által kötött szerződéseket,

d) *  előkészíti és a miniszter elé terjeszti a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap költségvetési előirányzatát érintő előirányzat-módosítást, továbbá

e) *  megvizsgálja, és egyetértése esetén a (6) bekezdés szerinti testület előzetes állásfoglalásával együtt jóváhagyásra a miniszter elé terjeszti a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozandó tevékenységek közép- és hosszú távú terveit, és ezek részeként a befizetési kötelezettségekre vonatkozó javaslatokat, továbbá az éves munkaprogramokat és beszámolókat.

(5) *  A (4) bekezdés e) pontja szerinti dokumentumok miniszterhez való felterjesztéséhez csatolni kell az atomenergia-felügyeleti szerv előzetes szakmai értékelését is.

(6) *  A miniszter Központi Nukleáris Pénzügyi Alappal kapcsolatos munkájának segítése érdekében értékelő és előzetes állásfoglalást kialakító testület működik.

63. § *  (1) Az atomerőmű a radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, valamint a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásának – beleértve a tároló leszerelését is –, és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásának, továbbá az atomerőmű leszerelésének, valamint az ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulásoknak nyújtott támogatás költségeit a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő befizetés útján köteles biztosítani. Az adott évre megállapított összeg arányos részét közvetlenül a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kincstárnál vezetett számlájára havonta, a hónap 15. napjáig kell befizetni. * 

(2) Atomerőmű esetében a befizetés mértékét úgy kell megállapítani, hogy az teljes mértékben fedezze:

a) az atomerőmű teljes üzemideje alatt és a leszereléskor keletkező radioaktív hulladék végleges elhelyezésével, valamint a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásával és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásával,

b) az első előzetes leszerelési terv költsége kivételével valamennyi, az atomerőmű, továbbá a kiégett üzemanyag átmeneti tárolója leszerelésével,

c) a 10/A. § (2) bekezdése szerint az ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulásoknak nyújtott támogatással, valamint

d) a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap létrejöttét megelőzően létesített radioaktívhulladék-tárolóban a 63/A. § szerinti befizetési kötelezettségből származó bevételből nem fedezett, a véglegesen elhelyezett radioaktív hulladék tárolásával, a tároló biztonságnövelésével és üzemeltetésével

járó költségeket.

(3) Az atomerőmű befizetésének éves mértékét a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg a (2) bekezdésben foglalt kötelezettség figyelembevételével.

(4) A Magyar Tudományos Akadémia által alapított költségvetési szerv, valamint felsőoktatási intézmény vagy központi költségvetésből finanszírozott más szerv által működtetett nukleáris létesítmény esetében a kiégett üzemanyag átmeneti elhelyezését szolgáló tároló létesítésével, üzemeltetésével, a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásával, valamint a nukleáris létesítmény leszerelésével és lebontásával és az annak következtében keletkező radioaktív hulladék végleges elhelyezésével kapcsolatos költségeket azok felmerülésekor kell befizetni a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap javára történő befizetés forrását a központi költségvetés biztosítja a működtető intézmény éves költségvetésében.

63/A. § *  (1) A Magyar Tudományos Akadémia által alapított költségvetési szerv, valamint felsőoktatási intézmény vagy a központi költségvetésből finanszírozott más szerv által működtetett nukleáris létesítmény üzemideje alatt a radioaktív hulladék végleges elhelyezésével kapcsolatos költségeket a hulladék tárolóba történő beszállításakor kell megfizetni az 1. mellékletben meghatározottak szerint. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap javára történő befizetés forrását a központi költségvetés biztosítja a működtető intézmény éves költségvetésében.

(2) Az atomenergia olyan alkalmazója, amely nem tartozik a 63. § (1) és (4) bekezdése, valamint az (1) bekezdés hatálya alá, a radioaktív hulladék végleges elhelyezésével kapcsolatos, az 1. melléklet alapján meghatározott befizetési kötelezettségét a hulladék tárolóba történő beszállításakor teljesíti.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti beszállító a fizetési kötelezettségének a beszállítást követő 15 napon belül köteles eleget tenni a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapnak a kincstárnál vezetett számlájára történő befizetéssel. * 

(4) Az 1. melléklet szerint meghatározott befizetési kötelezettség számításánál a radioaktív hulladék térfogatát a csomagolás névleges bruttó térfogatára, névleges térfogat hiányában a csomagolást befoglaló téglatest térfogatára kell vonatkoztatni, de a legkisebb elszámolható mennyiség hulladékcsomagonként 5 liter.

(5) A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevételi forrását a 63. § (1) és (4) bekezdése, valamint az (1) és (2) bekezdés szerinti befizetések képezik.

64. § (1) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap gazdálkodására az államháztartásról szóló törvény elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni az e törvényben foglalt eltérésekkel.

(2) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap az értékállóságának biztosítása érdekében az előző évi átlagos pénzállományra vetített, a jegybanki alapkamat előző évi átlagával számított összegű központi költségvetési támogatásban részesül.

(3) *  A (2) bekezdésben foglalt összeget 2003-tól kezdve évente, január 31-ig kell a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap rendelkezésére bocsátani.

(4) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap pénzeszközeit a kincstári egységes számlán elkülönítetten kell nyilvántartani.

(5) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelője a felhalmozott vagyont a 10/A. § (6) bekezdésében foglalt kivétellel a 40. § (1) bekezdése szerint kijelölt szerv útján, kizárólag a 62. § (1) bekezdésben megjelölt célokra fordíthatja.

(6) *  A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele és év végi maradványa nem vonható el.

VII. Fejezet

Záró rendelkezések

Vegyes és hatályba léptető rendelkezések

65. § (1) *  Az e törvény alapján indított kártérítési, valamint az atomkár megtérítése iránti igények elbírálása a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességébe tartozik.

(2) *  E törvény hatálya nem érinti az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos nemzetközi együttműködésre vonatkozó, Magyarország által elfogadott szerződésekből származó jogokat és kötelezettségeket.

(3) * 

(4) *  E törvény 12. § (4) bekezdése a radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemek szállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 2006. november 20-i 2006/117/Euratom tanácsi irányelv 17. cikk (3) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(5) *  E törvény 19/A. és 19/B. §-a a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikkének való megfelelést szolgálja.

66. § (1) Ez a törvény – a 62–64. §-ok kivételével – a kihirdetését követő 6. hónap első napján lép hatályba, a 62–64. §-ok 1998. január 1-jén lépnek hatályba.

(2) * 

66/A. § *  (1) A törvény az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi, a mezei őrszolgáltról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Atvmtv.) 9. §-ával megállapított 11. § (3) bekezdését – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a folyamatban lévő, első fokú határozattal le nem zárt, valamint a megismételt, a foglalkoztathatósággal összefüggő rendőrségi eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) Az Atvmtv. 9. §-ával megállapított 11. § (3) bekezdését azon foglalkoztatottak esetében, akik munkaköre csak az Atvmtv. módosító rendelkezésének hatálybalépését követően tartozik a 11. § (3) bekezdés hatálya alá, csak a hatálybalépés után elkövetett bűncselekmények, vagy a hatálybalépést követően elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás esetén kell alkalmazni.

(3) Azon foglalkoztatottak esetében, akik munkaköre az Atvmtv. az e törvény 11. § (3) bekezdését módosító rendelkezésének hatálybalépését megelőzően is a 11. § (3) bekezdés hatálya alá tartozott, a Btk. 221–222. §, 259. § (5) bekezdés, 264/A. §, 264/B. §, 265. §, 270. §, 270/A. §, 280. § (1) és (2) bekezdés, 281. § (1)–(3) bekezdés, 281/A. § (2) bekezdés és a 303. § szerinti bűncselekmények esetében csak a hatálybalépést követő elkövetést, vagy emiatt indult büntetőeljárást lehet figyelembe venni.

(3a) *  A 2013. július 1-jét megelőzően már foglalkoztatottak tekintetében a visszaélés új pszichoaktív anyaggal bűncselekmény esetében csak a 2013. július 1-jét követő elkövetést vagy emiatt indult büntetőeljárást lehet figyelembe venni.

(4) *  A 2015. évi VII. törvény hatálybalépése napján érvényes üzemeltetési engedéllyel rendelkező radioaktívhulladék-tároló engedélyese, a 19. § (4a) bekezdése szerinti felügyeleti díjat a 2015. évi VII. törvény hatálybalépését követő negyedév első napjától köteles megfizetni, a befizetés határideje a fizetési kötelezettség kezdetét követő ötödik nap.

66/B. § *  A 14. § (4b) bekezdését az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló 2012. évi CCI. törvény 2. §-ának hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

66/C. § *  (1) A nemzeti politikát első alkalommal 2014. október 31-ig kell elfogadni.

(2) A nemzeti programot első alkalommal 2015. március 31-ig kell elfogadni.

(3) Az Európai Bizottságot a nemzeti program tartalmáról első alkalommal 2015. augusztus 23-ig kell értesíteni.

66/D. § *  Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról szóló 2013. évi CI. törvény 7. §-ával megállapított 10. § (4) bekezdése szerinti alkohol- és drogpolitikát első alkalommal 2013. december 31-ig kell megalkotni.

66/E. § *  E törvénynek az energetikai tárgyú törvények módosításáról 2017. évi LXXV. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított 17. § (8a) bekezdését a folyamatban lévő hatósági eljárásokban és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

66/F. § *  E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

66/G. § *  A 11/A. § (1b)–(1d) bekezdését az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2019. évi XXXIX. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

Felhatalmazó rendelkezések

67. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza:

a) *  az atomenergia-felügyeleti szerv nukleáris energiával kapcsolatos európai uniós, valamint nemzetközi kötelezettségekkel összefüggő feladatkörét, egyes európai uniós kötelezettségek teljesítésének alanyát, az atomenergia biztonságos alkalmazásával összefüggő kormányzati, hatósági és nukleárisbaleset-elhárítási intézkedések tudományos megalapozásának biztosítása érdekében az atomenergia-felügyeleti szerv munkáját segítő tudományos tanácsadó testület tagjainak kijelölését, visszahívását, szervezetét és működését; * 

b) azoknak a radioaktív anyagoknak, valamint ionizáló sugárzást létrehozó berendezéseknek a körét, amelyek alkalmazása – az általuk létrehozható ionizáló sugárzás jellege és mértéke folytán – az emberi életre és egészségre, az emberi környezetre nem minősülnek veszélyesnek, és ezért nem tartoznak az atomenergiáról szóló törvény hatálya alá; * 

c) az atomenergia alkalmazása körébe tartozó anyagok, berendezések tulajdonjoga megszerzésének speciális feltételeit, birtoklásuk, üzemben tartásuk bejelentésének rendjét; * 

d) a nukleáris létesítmények tekintetében * 

da) a biztonsági jelentések tartalmát,

db) *  a telephely vizsgálatára és értékelésére, a telephely jellemzőinek és alkalmasságának megállapítására, létesítésre, bővítésre, üzembe helyezésre, üzemeltetésre, átalakításra, üzemen kívül helyezésre, megszüntetésre vonatkozó nukleáris biztonsági követelményeket,

dc) *  a nukleáris rendszerek és rendszerelemek tervezésére, gyártására, beszerzésére, szerelésére, üzembe helyezésére és leszerelésére, valamint a nukleáris létesítmények üzemeltetésének időszaka alatt történő átalakításokra vonatkozó nukleáris biztonsági követelményeket,

dd) *  a tervezést, létesítést, építést, gyártást, üzembe helyezést, üzemeltetést és leszerelést végző szervezetek irányítási rendszerével szemben támasztott követelményeket,

de) a munkavállalók foglalkoztatási előírásait,

df) *  a nukleáris biztonsági hatósági tevékenység szabályait,

dg) *  a nukleáris létesítményekkel összefüggő építmények körét, a nukleáris létesítményekkel, valamint a nukleáris létesítményekkel összefüggő építményekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárások lefolytatásának részletes szabályait, a műszaki dokumentáció részletes tartalmi követelményeit, az építésfelügyeleti ellenőrzés építéshatósági eljárásának és ellenőrzésének rendjét, továbbá építészeti és épületgépészeti nukleáris biztonsági követelményeit,

dh) *  a létesítés alatt álló nukleáris létesítmény engedély módosításának eljárási szabályait;

e) *  az atomenergia alkalmazóinak, valamint az illetékes hatóságoknak, az érintett ágazati és területi szerveknek mind a nukleáris veszélyhelyzetre való felkészüléssel és tervezéssel, mind a nukleáris veszélyhelyzet elhárításával, továbbá a lakosság hiteles és időben történő tájékoztatásával összefüggő feladatait és kötelezettségeit; * 

f) *  a 40. §-ban meghatározott feladatok elvégzésére kijelölt szerv létrehozását, tevékenységét és annak pénzügyi forrásait; * 

g) az atomkárfelelősségre vonatkozó biztosítási vagy más pénzügyi garanciák jellegét, feltételeit és összegét; * 

h) *  a 20. § (1) bekezdése szerinti feladatokat ellátó szervnek az atomenergia biztonságos alkalmazásával kapcsolatos európai uniós kötelezettségekkel összefüggő feladatkörét;

i) *  a 15. §-ban meghatározott bírság mértékét, a bírság kiszabásának szempontjait; * 

j) *  a 34. § szerinti biztonsági övezettel kapcsolatos előírásokat; * 

k) *  a hiányzó, a talált, valamint a lefoglalt nukleáris és más radioaktív anyagokkal kapcsolatos bejelentések és intézkedések, továbbá a nukleáris vagy más radioaktív anyagokkal kapcsolatos egyéb bejelentést követő intézkedések részletes szabályait; * 

l) a nukleáris exportnak és importnak a nemzetközi ellenőrzési rendszerekkel összhangban lévő szabályait; * 

m) *  az országos sugárzási helyzet és radioaktív anyagkoncentrációk ellenőrzésére vonatkozó szabályokat, valamint az ellenőrzési eredmények központi adatgyűjtésének, feldolgozásának, nyilvántartásának és értékelésének rendjét; valamint a radioaktív anyagok nyilvántartásával és ellenőrzésével, továbbá a nukleáris anyagok nyilvántartásával és ellenőrzésének szabályaival összefüggő eljárási szabályokat;

n) *  a speciális érvényesítési eljárások rendjét; * 

o) *  a 10/A. § alapján létrejött társulások számára a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból nyújtható támogatás felosztásának módjára, folyósítására, a támogatási szerződés tartalmára, a társulások tájékoztatási és ellenőrzési célú tevékenységére, a tároló engedélyesének ezt elősegítő kötelezettségeire, valamint a kiégett üzemanyag támogatás szempontjából való minősítésére vonatkozó szabályokat; * 

p) *  a radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyagok országhatáron át történő szállításának engedélyezését és az engedélyezéshez való hozzájárulást;

q) *  a nukleáris védettséggel összefüggésben a fenyegetettséggel kapcsolatos naprakész elemzéseket elvégző és a tervezési alapfenyegetettséget meghatározó szerv kijelölését, tevékenységét, szervezetét és működését; * 

r) *  az atomenergia alkalmazása körében a tervezési alapfenyegetettség első alkalommal történő megállapításával, valamint a fizikai védelmi rendszerrel kapcsolatos követelményeket és a vonatkozó hatósági rendszert és eljárásokat; * 

s) *  az atomenergia alkalmazása körében eljáró

sa) független műszaki szakértői tevékenység folytatásának szabályait, végzésének feltételeit, a vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, a szakértői szakterületeket, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét, a tevékenységre jogosító engedély iránti kérelmezési eljárásban részt vevő minősítő bizottságok tagjaira és összeférhetetlenségére vonatkozó feltételeket, a szakvélemény tartalmi elemeit és elkészítésére irányadó szabályokat, a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, valamint a külföldi szakértőre vonatkozó, az EGT-állam állampolgár szakértőitől eltérő szabályait;

sb) műszaki szakértő szervezet minősítésének, nyilvántartásának, működésének és alkalmazásának szabályait;

t) *  a radioaktívhulladék-tároló és a felszín alatti vizsgálat céljára szolgáló laboratórium telephelyének műszaki megtervezésénél figyelembe veendő földtani követelményrendszert, a földtani alkalmasság megállapítását célzó kutatás engedélyezésére és a kutatás eredményének jóváhagyására vonatkozó eljárási szabályokat, valamint a létesítéssel és az üzemeltetéssel kapcsolatos bányaműszaki és bányabiztonsági követelményeket;

u) *  a 62. § (6) bekezdése szerinti testület létrehozását, összetételét, tevékenységét, álláspontja kialakításának rendjét és működésének feltételeit; * 

v) *  az atomenergia-felügyeleti szerv

va)–vb) * 

vc) által lefolytatott eljárásban benyújtandó műszaki dokumentáció nyelvét,

vd) által lefolytatott, a 17. § (8) bekezdése szerinti előzetes biztonsági tájékoztatóval, és az előzetes típusengedélyezési eljárással kapcsolatos részletes szabályokat,

ve) által lefolytatandó, a 18/D. § szerinti szakmagyakorlásra alkalmasság igazolásának és a nyilvántartásba vétel részletes szabályait, továbbá a nyilvántartás adattartalmát; * 

w) *  a radioaktívhulladék-tárolók biztonsági követelményeit és az ezzel összefüggő hatósági követelmények részletes szabályait, valamint a létesítés alatt álló radioaktívhulladék-tároló engedélymódosításának eljárási szabályait;

x) *  az atomenergia alkalmazása körében a sugárvédelem érvényesítése érdekében: * 

xa) az atomenergia alkalmazása körében a munkavállalók és a lakosság sugárterhelésére vonatkozó dózis-határértékeket [ideértve a nukleáris baleset (katasztrófa) következményeinek felszámolásában résztvevők sugárterhelését is], a személyeket érő külső- és belső sugárterhelés ellenőrzésének rendjét, valamint a veszélyhelyzeti-, illetve a meglévő sugárzási helyzetekre irányadó vonatkoztatási szinteket, továbbá a veszélyhelyzeti munkavállalók sugárterhelésére vonatkozó dózis-határértékeket;

xb) az atomenergia alkalmazása körében használt berendezések, eszközök sugárvédelmi minősítését;

xc) az atomenergia alkalmazása körében a munkavállalókra irányadósugár-egészségügyi, munkavégzési, munkaköri alkalmassági szabályokat, a munkavállalók sugárvédelmi oktatásának és tájékoztatásának rendjét;

xd) a közúti szállító eszközök sugárvédelmi követelményeit;

xe) a tervezett-, meglévő- és a veszélyhelyzeti sugárzási helyzetekre vonatkozó sugárvédelmi szabályokat, valamint a sugárvédelmi szolgálatok feladatára és működésére vonatkozó részletes előírásokat;

xf) a radon- és radon leányelem-koncentrációk vonatkoztatási szintjét lakó- és középületekben, az építőanyagok gyártásához felhasznált alapanyagok, a kereskedelmi forgalomba kerülő építőanyagok, továbbá az építési területek felhasználhatóságának sugárvédelmi szempontból való korlátozását;

xg) a külföldről származó és kereskedelmi forgalomba kerülő termékek, illetve alapanyagok radioaktivitásával kapcsolatos előírások betartásának és ellenőrzésének szabályait;

xh) a radioaktív anyagok használati cikkekben való alkalmazásának szabályait;

xi) *  a radioaktív anyagok birtoklása, előállítása, termelése, kezelése, feldolgozása, forgalmazása, tárolása, felhasználása, átalakítása, szállítása engedélyezési és a hatósági felügyelet alóli felszabadítási eljárását, valamint a radioaktív anyagok szállításának, fuvarozásának és csomagolásának eljárási szabályait;

xj) az xi) pontban felsorolt tevékenységet szolgáló létesítmény vagy berendezés létesítése, üzembe helyezése, üzemeltetése, átalakítása, javítása, megszüntetése, leszerelése engedélyezési eljárását és ellenőrzésének rendjét;

xk) az ionizáló sugárzást létrehozó létesítmény, berendezés létesítéséhez, előállításához, üzemeltetéséhez, átalakításához és megszüntetéséhez szükséges engedélyezési eljárást és az ellenőrzés rendjét;

xl) a természetben előforduló radioaktív anyagok felhasználásával végzett tevékenységek besorolásának vagy típusainak meghatározási szabályait;

xm) a sugárterhelésnek kitett munkavállalók kategóriákba sorolása szabályait;

xn) a sugárzás elleni védőeszköz forgalomba hozatalnak engedélyezési és sugárvédelmi minősítési rendjét;

xo) *  az xj) és xk) pontok szerinti létesítmény, berendezés alkalmazásának vagy üzemeltetésének megkezdésére, alkalmazásának vagy üzemeltetésének megszüntetésére, tulajdonjoga megszerzésére, illetve használata bármilyen jogcímen történő átengedésére irányuló bejelentés tudomásulvételét;

y) *  az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes szabályokat, a sugárvédelmi szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, e tevékenység folytatására jogosító engedély kiadásának rendjét, a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes szabályokat, a sugárvédelmi képzésre és továbbképzésre vonatkozó részletes szabályokat valamint a sugárvédelmi képzettség nyilvántartásának vezetésére vonatkozó részletes szabályokat; * 

z) *  a 26. §-ban meghatározott feladatok végrehajtására a honvédelmi szervezet kijelölését, a kijelölt szervezet közigazgatási hatósági eljárásában alkalmazandó Ákr.-t kiegészítő és az Ákr.- től eltérő szabályokat. * 

67/A. § *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza az atomenergia alkalmazásával összefüggő hatósági engedélyek kiadásához szükséges rendőrségi szakhatósági hozzájárulás szempontjait, valamint az atomenergia alkalmazása körében a rendőrség által végzett hatósági ellenőrzések különös és kiegészítő eljárási szabályait. * 

68. § (1) *  Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza

a) *  a nukleáris anyagok nyilvántartásának és ellenőrzésének szabályait, a kapcsolódó adatszolgáltatás szabályait, a nyilvántartás adatait érintő változásokkal kapcsolatos bejelentési és értesítési kötelezettségeket, az előírt adatszolgáltatás elmaradásának következményeit, a nukleáris anyagokkal kapcsolatos telephely kijelölés és az ezzel kapcsolatos hatósági feladatok szabályait az egészségügyért felelős miniszterrel, a rendészetért felelős miniszterrel, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben; * 

b) a radioaktív anyagok nyilvántartása és ellenőrzése, valamint a kapcsolódó adatszolgáltatás szabályait az egészségügyért, a rendészetért, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben; * 

c) a radioaktív anyagok csomagolása engedélyezésének és ellenőrzésének szabályait a közlekedésért felelős miniszterrel egyetértésben; * 

d) *  az atomenergia-felügyeleti szerv igazgatási szolgáltatási díj ellenében végzett eljárásai esetében az igazgatási szolgáltatási díj mértékét, beszedésének, kezelésének, nyilvántartásának és visszatérítésének szabályait, a díj mértékét illetően az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben; * 

e) az atomenergia-felügyeleti szerv hatósági tevékenységéhez igénybe vett intézetek, intézmények részére a szolgáltatásért járó díj fizetésének feltételeit;

f) *  a tevékenység jellege szerint érintett miniszterrel egyetértésben az atomenergia alkalmazása körében a munkavállalók speciális szakmai képzését, továbbképzését és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak körét;

g) az atomenergia alkalmazási körében eljáró független műszaki szakértői tevékenységgel kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos szabályokat, az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben; * 

h) *  a 63. § (1) és (4) bekezdése, valamint a 63/A. § (1) és (2) bekezdése szerinti befizetési kötelezettség teljesítésének módját. * 

(2) Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg: * 

a)–e) * 

f) *  az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítésének és működésének szabályait;

g)–i) * 

j) a gyógyászati eszközök és egészségügyi cikkek ionizáló sugárzással végzett sterilizálásának szabályait;

k)–m) * 

n) a sugáregészségügyi készenléti szolgálat létesítésének és fenntartásának szabályait;

o) a sugársérültek vagy arra gyanús személyek egészségügyi ellátásának szabályait;

p) a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének sugár-egészségügyi szabályait; * 

q) *  a bányászati ügyekért felelős miniszterrel egyetértésben a bányászati és földtani környezettel kapcsolatos sugáregészségügyi előírásokat;

r) *  az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak nem munkaköri kötelezettségük keretében kitett személyek egészsége védelmének szabályait. * 

(3) *  Felhatalmazást kap a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a miniszterrel, a vízgazdálkodásért felelős miniszterrel, valamint az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben

a) az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és vízbe kibocsátható radioaktív anyagok – fizikai és kémiai jellemzőktől függő – maximális mennyiségét és a kibocsátás más feltételeit, továbbá a levegő és a vízi környezet radioaktív szennyezése ellenőrzésére irányadó szabályokat; * 

b) a vizek és a víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmével kapcsolatos, a környezetvédelemre vonatkozó – általános jogszabályokon túlmenő – speciális szabályokat.

(4) *  Felhatalmazást kap a közlekedésért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a nukleáris és radioaktív anyagok szállítása és csomagolása követelményeit a környezetvédelemért felelős miniszterrel, az egészségügyért felelős miniszterrel, továbbá a miniszterrel egyetértésben. * 

(5) * 

(6) * 

(7) *  Felhatalmazást kap

a) *  a rendészetért felelős miniszter, hogy a közbiztonság és a belső rend védelme érdekében az atomenergia alkalmazásával összefüggő rendőrségi feladatokat, valamint az atomenergia alkalmazása körében foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó speciális biztonsági követelményeket és azok tartós fennállásának ellenőrzési rendjét, * 

b) * 

c) a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy tűzbiztonság fokozása érdekében a tűzvédelem atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos követelményeit és azok érvényesítésének módját a hatóságok tevékenysége során * 

a miniszterrel egyetértésben, rendeletben állapítsa meg. * 

(8) *  Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy a közlekedésért felelős miniszterrel, valamint a miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a radioaktív, illetve nukleáris anyagok szállításának rendőri ellenőrzési és biztosítási feladatait. * 

(9) * 

(10) *  Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter, hogy az atomenergia-felügyeleti szerv felügyeletét ellátó miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg a honvédelmi szervezeteknél, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében lévő területen honvédelmi érdeket is szolgáló telepített munkahelyen, illetve ideiglenes munkahelyen, azon gazdasági társaságoknál, amelyeknél a tulajdonosi jog gyakorlója a honvédelemért felelős miniszter, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gazdasági társaságoknál az e törvényben meghatározottaktól eltérő követelményeket.

(11) *  Felhatalmazást kap a Kormány tagja, hogy rendeletben állapítsa meg a feladatkörükbe tartozó tevékenységek az országos környezeti sugárvédelmi ellenőrző rendszer részére történő adatszolgáltatáshoz szükséges környezeti sugárvédelmi ellenőrző rendszerének, továbbá adatgyűjtő és szolgáltató központjának felépítését és működési szabályait. * 

(12) * 

69. § *  Ez a törvény a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló 2009. június 25-i 2009/71/EURATOM tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

70. § *  Ez a törvény a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok felelősségteljes és biztonságos kezelését szolgáló közösségi keret létrehozásáról szóló, 2011. július 19-i 2011/70/Euratom tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

71. § *  Ez a törvény az ionizáló sugárzás miatti sugárterhelésből származó veszélyekkel szembeni védelmet szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról, valamint a 89/618/Euratom, a 90/641/Euratom, a 96/29/Euratom, a 97/43/Euratom és a 2003/122/Euratom irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 5-i 2013/59/EURATOM tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

72. § *  Ez a törvény a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló 2009/71/Euratom irányelv módosításáról szóló, 2014. július 8-i, 2014/87/Euratom tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet az 1996. évi CXVI. törvényhez * 

Befizetési kötelezettség radioaktív hulladékok esetenkénti tárolóba szállításakor

Befizetési kötelezettség radioaktív hulladékok beszállítása esetén

A B C D E
1 Befizetési kötelezettség [Ft/m3]
2 Hulladék kategória rövid élettartamú hulladék hosszú élettartamú hulladék
3 tömöríthető nem tömöríthető tömöríthető nem tömöríthető
4 kis aktivitású hulladék 100 000 200 000 200 000 400 000
5 közepes aktivitású hulladék 200 000 400 000 400 000 800 000

Befizetési kötelezettség zárt sugárforrások beszállítása esetén

A B C D
1 Aktivitás /MEA* = N Befizetési kötelezettség (Ft/db)
2 (Bq/Bq) Felezési idő T1/2 (év)
3 T1/2 ≤ 1 1 < T1/2 ≤ 30 30 < T1/2
4 N ≤ 10 500 1 000 2 000
5 10 < N ≤ 102 855 1 710 3 420
6 102 < N ≤ 103 1 460 2 925 5 850
7 103 < N ≤ 104 2 500 5 000 10 000
8 104 < N ≤ 105 4 275 8 550 17 100
9 105 < N ≤ 106 7 310 14 620 29 240
10 106 < N ≤ 107 12 500 25 000 50 000
11 107 <N ≤ 108 21 375 42 750 85 500
12 108 < N ≤ 109 36 550 73 100 146 200
13 109 < N ≤ 1010 62 500 125 000 250 000
14 1010 < N 106 875 213 750 427 500
* MEA: Mentességi aktivitás

2. melléklet az 1996. évi CXVI. törvényhez * 

Az Országos Atomenergia Hivatal hatósági eljárásaiban közreműködő szakhatóságok

A B C D E
1 Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Eljárás Eljáró hatóság

2

2.1.
Nukleáris létesítmény esetében. A radioaktív anyagoknak a levegőbe történő kibocsátásának, valamint a levegő radioaktív szennyeződése ellenőrzésének
és a kibocsátási határértékeknek a vizsgálata alapján a hozzájárulás megadása és feltételeinek meghatározása az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és
vízbe történő radioaktív kibocsátásokról és azok ellenőrzéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint.
a) létesítési engedély,
b) üzembe helyezési engedély,
c) üzemeltetési engedély,
d) tervezett üzemidőn
túli üzemeltetéshez engedély,
e) végleges leállítási engedély,
f) leszerelési engedély,
g) nukleáris létesítmény biztonsági övezetének kijelölése, felülvizsgálata.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

3

2.2.
Nukleáris létesítmény esetében. A radioaktív anyagoknak a vízbe történő kibocsátásának, a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének
és a kibocsátási határértékeknek a vizsgálata alapján a hozzájárulás megadása és feltételeinek meghatározása az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és
vízbe történő radioaktív kibocsátásokról és azok ellenőrzéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint.
a) létesítési engedély,
b) üzembe helyezési engedély,
c) üzemeltetési engedély,
d) tervezett üzemidőn túli üzemeltetéshez engedély,
e) végleges leállítási engedély,
f) leszerelési engedély,
g) nukleáris létesítmény biztonsági övezetének kijelölése, felülvizsgálata.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
4 2.3. Nukleáris létesítmény esetében, ha az engedélyezett tevékenység megváltoztathatja a nukleáris létesítmény vonatkozásában
a kibocsátásokat, a kibocsátási határértékeket,
a kibocsátási határértékek számításául szolgáló adatokat, a kibocsátások ellenőrzését,
a környezetellenőrzést,
a hőterhelést, a kibocsátásra kerülő radioaktív izotópok, illetve radioaktív anyagok vonatkozásában megváltoztatja a keletkezés helyét, módját, a keletkező aktivitásokat, a kibocsátás módját, útvonalát, a kibocsátott radioaktív anyag aktivitását, aktivitás-
koncentrációját, fizikai-
kémiai jellemzőit, a kibocsátás időbeli alakulását, a kibocsátás tömeg- és térfogatáramát vagy a tervezett kibocsátási szinteket és
az üzemeltetési engedély
megváltoztatásával jár.
A radioaktív anyagoknak a levegőbe történő kibocsátásának, valamint a levegő radioaktív szennyeződése ellenőrzésének
és a kibocsátási határértékeknek a vizsgálata alapján a hozzájárulás megadása és feltételeinek meghatározása az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és
vízbe történő radioaktív kibocsátásokról és azok ellenőrzéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint.
nukleáris létesítmény átalakításának engedélyezése. környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
5 2.4. Nukleáris létesítmény esetében, ha az engedélyezett tevékenység megváltoztathatja a nukleáris létesítmény vonatkozásában
a kibocsátásokat, a kibocsátási határértékeket,
a kibocsátási határértékek számításául szolgáló adatokat, a kibocsátások ellenőrzését, a környezetellenőrzést,
a hőterhelést, a kibocsátásra kerülő radioaktív izotópok, illetve radioaktív anyagok vonatkozásában megváltoztatja a keletkezés helyét, módját, a keletkező aktivitásokat, a kibocsátás módját, útvonalát, a kibocsátott radioaktív anyag aktivitását, aktivitás-
koncentrációját, fizikai-
kémiai jellemzőit,
a kibocsátás időbeli alakulását, a kibocsátás tömeg- és térfogatáramát vagy a tervezett kibocsátási szinteket és
az üzemeltetési engedély
megváltoztatásával jár.
A radioaktív anyagoknak a vízbe történő kibocsátásának, a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének
és a kibocsátási határértékeknek a vizsgálata alapján a hozzájárulás megadása és feltételeinek meghatározása az atomenergia alkalmazása során a levegőbe és
vízbe történő radioaktív kibocsátásokról és azok ellenőrzéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint.
nukleáris létesítmény átalakításának engedélyezése. környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
6 2.5. Nukleáris létesítmény esetében. A nukleáris létesítmény telephelyének vizsgálatára és értékelésére, a telephelye jellemzőinek és alkalmasságának megállapítására, valamint tervezésére vonatkozó, földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata.
A nukleáris létesítmény építése során kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyisége, fajtája,
a felhasználás, hasznosítás módjának meghatározása, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítése, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása.
a) telephely vizsgálati és értékelési engedély,
b) telephely engedély,
c) létesítési engedély
bányafelügyeleti hatáskörében eljáró területileg illetékes megyei kormányhivatal
7 2.6. Nukleáris létesítmény esetében, ha az engedélyezésnek tűzvédelmi vagy katasztrófavédelmi vonzata van. A nukleáris létesítményre, a nukleáris létesítmény rendszereire, rendszerelemeire vonatkozó tűz- és katasztrófavédelmi követelményeknek való megfelelés vizsgálata. a) létesítési engedély,
b) üzembe helyezési engedély,
c) üzemeltetési engedély,
d) átalakítási engedély,
e) végleges leállítási engedély,
f) Időszakos Biztonsági
Jelentés hatósági felülvizsgálata
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
8 *  2.7. Nukleáris létesítmény építése (bontása) és használatbavétele esetén, ha annak tűzvédelmi vagy katasztrófavédelmi vonzata van. A nukleáris létesítményre, a nukleáris létesítmény rendszereire, rendszerelemeire vonatkozó tűz- és katasztrófavédelmi követelményeknek való megfelelés vizsgálata. a) építési (bontási) engedély,
b) használatba- vételi engedély
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

9

2.8.
Nukleáris létesítmény esetében. A tűzvédelem atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos követelményeiről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló jogszabályban meghatározott,
a tűzvédelemre vonatkozó követelmények teljesülésének vizsgálata.
Időszakos Biztonsági
Jelentés felülvizsgálata
területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség

10

2.9.
A nukleáris létesítményekkel összefüggő építmények és épületszerkezetek hatósági engedélyezésére irányuló eljárásban, ha annak tűzvédelmi vonzata van. A tűzvédelem atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos követelményeiről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló jogszabályban meghatározott,
a tűzvédelemre vonatkozó követelmények teljesülésének vizsgálata.
a) építési (bontási)
engedély,
b) használatbavételi engedély
területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség

11

2.10.
Nukleáris létesítmény telepítése termőföldön. Termőföld mennyiségi védelme követelményeinek teljesülésének vizsgálata. telephely vizsgálati és értékelési engedély ingatlanügyi, földügyi igazgatási hatáskörében eljáró fővárosi és megyei
kormányhivatal
12 2.11. Nukleáris létesítmény esetében. A nukleáris létesítmények mélységi biztonsági övezetének kijelöléséhez földtani, bányászati
és műszaki biztonsági követelményeknek való
megfelelés vizsgálata.
nukleáris létesítmény biztonsági övezetének kijelölése, felülvizsgálata bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal

13

2.12.
Az atomenergiáról szóló törvény szerinti Időszakos Biztonsági Jelentés. Annak elbírálása, hogy az Időszakos Biztonsági Jelentésnek a nukleáris létesítmény által
a környezetben keltett hatásoknak vizsgálata vonatkozásában
a hosszú távú környezeti tendenciák bemutatását, továbbá a környezeti sugárzás ellenőrző rendszer és program megfelelőségét, valamint
a környezetnek a létesítmény üzemeltetéséből adódó sugárterhelését, a környezet-
ellenőrző rendszer mért adatainak elemzését, az eredmények értékelését, a környezeti sugárzás-
ellenőrző rendszer és a környezet-
ellenőrzési program megfelelőségének értékelését tartalmazó részek megfelelnek-e
a külön jogszabályban meghatározott környezetvédelmi és természetvédelmi követelményeknek.
Időszakos Biztonsági Jelentés felülvizsgálata és a feltárt eltérések jóváhagyása környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
14 3.1. Radioaktívhulladék-tároló esetében. A radioaktív anyagoknak
a levegőbe és vízbe történő kibocsátásának, a levegő radioaktív szennyezés elleni védelmének, a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a levegő és a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata, a kibocsátási határértékek, valamint az ellenőrzési követelményeknek és
a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség részére adandó jelentések rendszerének a meghatározása.
a) létesítési engedély,
b) üzemeltetési engedély,
c) lezárási engedély
d) radioaktívhulladék-
tároló biztonsági övezetének kijelölése, felülvizsgálata
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
15 3.2. Radioaktívhulladék-tároló létesítmény esetében,
ha az engedélyezett tevékenység megváltoztathatja
a létesítmény vonatkozásában
a kibocsátásokat, a kibocsátási határértékeket,
a kibocsátási határértékek számításául szolgáló adatokat, a kibocsátások ellenőrzését,
a környezetellenőrzést,
a hőterhelést; a kibocsátásra kerülő radioaktív izotópok, illetve radioaktív anyagok vonatkozásában megváltoztatja a keletkezés helyét, módját, a keletkező aktivitásokat, a kibocsátás módját, útvonalát, a kibocsátott radioaktív anyag aktivitását, aktivitás-
koncentrációját, fizikai-
kémiai jellemzőit,
a kibocsátás időbeli alakulását, a kibocsátás tömeg- és térfogatáramát vagy a tervezett kibocsátási szinteket és
az üzemeltetési engedély megváltoztatásával jár.
A radioaktív anyagoknak a levegőbe és vízbe történő kibocsátásának, a levegő radioaktív szennyezés elleni védelmének, a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a levegő és a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata, a kibocsátási határértékek, valamint az ellenőrzési követelményeknek és
a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség részére adandó jelentések rendszerének a meghatározása.
radioaktívhulladék-
tároló létesítmény átalakításának engedélyezése
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
16 3.3. A radioaktívhulladék-
tároló létesítmény esetében.
A radioaktívhulladék-tároló létesítmények telepítésére és tervezésére vonatkozó földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata.
A radioaktívhulladék-tároló létesítmények építése során kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyisége, fajtája,
a felhasználás, hasznosítás módjának meghatározása, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítése, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása.
a) telephely kutatási keretprogram engedély,
b) (fázisonkénti) telephelykutatási engedély,
c) telepítési engedély,
d) létesítési engedély,
e) üzemeltetési engedély,
f) lezárási engedély
bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal
17 3.4. A radioaktívhulladék-
tároló létesítmény építményeire, valamint a létesítménnyel összefüggő építményre vonatkozó eljárásokban, ha annak földtani vonatkozása is van, illetve az építés
során ásványi nyersanyagot termelnek ki.
A radioaktívhulladék-tároló létesítmények telepítésére és tervezésére vonatkozó földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata.
A radioaktívhulladék-tároló létesítmények építése során kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyisége, fajtája,
a felhasználás, hasznosítás módjának meghatározása, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítése, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása.
a) építési (bontási)
engedély,
b) használatbavételi engedély
bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal
18 3.5. A radioaktívhulladék-
tároló létesítmény átalakítása esetén, ha annak földtani vonatkozása is van, illetve az átalakítás során ásványi nyersanyagot termelnek ki.
A radioaktívhulladék-tároló létesítmények telepítésére és tervezésére vonatkozó földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata.
A radioaktívhulladék-tároló létesítmények átalakítása során kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyisége, fajtája,
a felhasználás, hasznosítás módjának meghatározása, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítése, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása.
radioaktív-
hulladéktároló létesítmény átalakításának engedélyezése
bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal
19 3.6. Radioaktívhulladék-tároló létesítmény esetében. A radioaktívhulladék-tároló létesítmények telepítésére és tervezésére vonatkozó földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata. Időszakos Biztonsági Jelentés hatósági felülvizsgálata bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal
20 3.7. Radioaktívhulladék-tároló létesítmény esetében. A tűzvédelem atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos követelményeiről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló rendeletben meghatározott, a tűzvédelemre vonatkozó követelmények teljesülésének vizsgálata. Időszakos Biztonsági Jelentés hatósági felülvizsgálata területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség

21

3.8.
Az atomenergiáról szóló törvény szerinti Időszakos Biztonsági Jelentés radioaktívhulladék-tárolók esetében. Annak elbírálása, hogy az Időszakos Biztonsági Jelentésnek a radioaktív-hulladéktároló által
a környezetben keltett hatásoknak vizsgálata vonatkozásában
a hosszú távú környezeti tendenciák bemutatását, továbbá a környezeti sugárzás ellenőrző rendszer és program megfelelőségét, valamint a környezetnek a létesítmény üzemeltetéséből adódó sugárterhelését, a környezet-
ellenőrző rendszer mért adatainak elemzését, az eredmények értékelését, a környezeti sugárzás-
ellenőrző rendszer és
a környezet-ellenőrzési program megfelelőségének értékelését tartalmazó részek megfelelnek-e
a külön jogszabályban meghatározott környezetvédelmi és természetvédelmi követelményeknek.
Időszakos Biztonsági Jelentés felülvizsgálata és a feltárt eltérések jóváhagyása környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
22 3.9. A radioaktívhulladék-
tároló létesítményekkel összefüggő építmények és épületszerkezetek hatósági engedélyezésére irányuló eljárásban, ha annak tűzvédelmi vonzata van.
A tűzvédelem atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos követelményeiről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló rendeletben meghatározott,
a tűzvédelemre vonatkozó követelmények teljesülésének vizsgálata.
a) építési (bontási)
engedély,
b) használatbavételi engedély
területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség
23 3.10. Radioaktívhulladék-tároló létesítmény esetében. Az Időszakos Biztonsági Jelentésben a katasztrófavédelemre vonatkozó követelmények teljesülésének vizsgálata. Időszakos Biztonsági Jelentés hatósági felülvizsgálata BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
24 3.11. Radioaktívhulladék-tároló esetében. A radioaktívhulladék-tároló létesítmények mélységi biztonsági övezetének földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata. radioaktívhulladék-
tároló biztonsági övezetének kijelölése, felülvizsgálata
bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal

25

3.12.
Radioaktívhulladék-tároló létesítmény telepítése termőföldön. Termőföld mennyiségi védelme követelményeinek kérdésében. telepítési engedély ingatlanügyi, földügyi igazgatási hatáskörében eljáró fővárosi és megyei
kormányhivatal

26

4.1.
Kiemelt létesítmények esetében. Kiemelt létesítmények üzemeltetéséből adódó lakossági dózismegszorítás sugár-
egészségügyi vizsgálata.
lakossági dózismegszorítás jóváhagyása Nemzeti Népegészségügyi Központ

27

4.2.
Kiemelt létesítmények esetében, amennyiben a sugáregészségügyi
szakkérdés az eljárásban érintett.
Az üzemeltető személyzetnek a kiemelt létesítmény üzemeltetéséből adódó sugárterheléssel szembeni védelme
sugár-egészségügyi követelményeinek való megfelelés vizsgálata.
létesítményi Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat jóváhagyása Nemzeti Népegészségügyi Központ
28 4.3. Nukleáris létesítmény esetében. A baleset-elhárítási intézkedések telephelyen kívüli végrehajthatóságának vizsgálata.
A nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési terv katasztrófavédelmi és polgári védelmi vizsgálata
a következmények elhárítása vagy enyhítése, a hatékony beavatkozás személyi és tárgyi feltételeinek megléte, biztosítása tekintetében.
telephelyengedély, létesítési engedély, nukleárisbaleset-
elhárítási intézkedési tervének engedélyezése
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
29 4.4. Radioaktívhulladék-tároló létesítmény esetében. A baleset-elhárítási intézkedések telephelyen kívüli végrehajthatóságának vizsgálata.
A nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési terv katasztrófavédelmi és polgári védelmi vizsgálata
a következmények elhárítása vagy enyhítése, a hatékony beavatkozás személyi és tárgyi feltételeinek megléte, biztosítása tekintetében.
a) (fázisonkénti) telephelykutatási engedély,
b) telepítési engedély,
c) létesítési engedély,
d) nukleárisbaleset-
elhárítási intézkedési
tervének engedélyezése
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
30 4.5 Nukleáris üzemanyag szállítása esetében A nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési terv katasztrófavédelmi és polgári védelmi vizsgálata
a veszélyhelyzet megelőzése, következmények elhárítása vagy enyhítése, a hatékony beavatkozás személyi és tárgyi feltételeinek megléte,
biztosítása tekintetében.
baleset-elhárítási és intézkedési terv engedélyezése BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

31

4.6.
Az atomenergia minden alkalmazója esetében. Az éves effektívdózis-korlát meghaladásának sugár-
egészségügyi követelményeknek való megfelelés vizsgálata.
éves effektívdózis-korlát meghaladásának jóváhagyása Nemzeti Népegészségügyi Központ

32

4.7.
Az atomenergia minden alkalmazója esetében. A radioaktív anyagot tartalmazó fogyasztási cikk előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának sugár-
egészségügyi követelményeknek való megfelelés vizsgálata.
fogyasztási cikk előállításának, forgalomba hozatalának, felhasználásának
engedélyezése, amelynek rendeltetésszerű használatára az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet hatálya
kiterjed
Nemzeti Népegészségügyi Központ

33

4.8.

Tartós maradékszennyezettségű területeken.
A tartós szennyezettség fennállása
sugár-egészségügyi következményeinek vizsgálata.
radioaktívan szennyezett terület kezelésének,
az életvitelszerű tartózkodásnak, a társadalmi és
gazdasági tevékenység folytatásának engedélyezése

Nemzeti Népegészségügyi Központ

34

4.9.
A radioaktív hulladékoknak és a kiégett fűtőelemeknek a Magyarország országhatárán át
történő szállításának engedélyezésére irányuló eljárásában.
Annak elbírálása, hogy a nukleáris létesítmények, nukleáris és más radioaktív anyagok, valamint
a radioaktív hulladékok fizikai védelme rendészeti és személyi követelményei teljesülnek-e.
szállítás engedélyezése Országos Rendőr-
főkapitányság
35 4.10. Az atomenergia alkalmazása körében a fizikai védelmi rendszer hatósági engedélyezésére irányuló eljárásban. Annak elbírálása, hogy az atomenergia alkalmazása körében a fizikai védelmi rendszerre vonatkozó rendészeti és személyi szempontú követelmények teljesülnek-e. a fizikai védelmi rendszer engedélyezése Országos Rendőr-
főkapitányság

36

5.1.
Nyitott sugárforrás esetében. A radioaktív anyagoknak
a levegőbe és vízbe történő kibocsátásának, a levegő radioaktív szennyeződése elleni védelmének, valamint a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, továbbá a levegő és a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata, a kibocsátási határértékek, valamint az ellenőrzési követelményeknek és
a környezetvédelmi hatósági jogkörében eljáró kormányhivatal részére adandó jelentések rendszerének a meghatározása.
radioaktív anyag alkalmazása, radioaktív sugárforrás
izotóplaboratóriumon kívüli felhasználása, vizsgálati típusonként
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

37

6.1.
Nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges épületek, műtárgyak létesítése esetén, ha az engedélyezés az ivóvízbázis védelmét, vagy az árvíz és a jég levonulását vagy
a mederfenntartást érinti.
Annak elbírálása, hogy az építési tevékenység, illetve az építményben folytatott tevékenység az ivóvízbázis védelmére vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, továbbá annak elbírálása, hogy az építési tevékenység az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra milyen hatást gyakorol. építési engedély, használatbavételi engedély BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, mint vízügyi hatóság
38 6.2. Nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges épületek, műtárgyak létesítése esetén, ha azok rendeltetése élelmiszer előállítást, élelmiszer-
forgalmazást, illetve tárolást érint.
Az építmény élelmiszer előállítást (beleértve vendéglátás, közétkeztetés); élelmiszer-
forgalmazást, illetve tárolást szolgáló részeinek élelmiszerlánc-
biztonsági, illetve állategészségügyi megfelelőségének vizsgálata.
építési engedély, használatbavételi engedély illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-
biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala
39 6.3. Nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges épületek, műtárgyak létesítése esetén. Munkavégzés céljára szolgáló építményrészek munka-
egészségügyi megfelelőségének vizsgálata.
építési engedély, használatbavételi engedély illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala

40

6.4.
Nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges épületek, műtárgyak létesítése esetén, ha az építés
nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet érint.
A kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott
vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen létesülő új épület, illetve a meglévő épület terepszint alatti vagy terepszintet is érintő bővítés örökségvédelmi megfelelőségének vizsgálata.
építési engedély, használatbavételi engedély az örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal

41

6.5.
Nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges épületek létesítése esetén, ha az építmény építése során mélyalapozási technológiát alkalmaznak, vagy ha az építési tevékenység során több mint 500 m3 ásványi nyersanyag mennyiséget termelnek ki. A létesülő új épületre vonatkozó földtani, bányászati és műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés vizsgálata. építési engedély,
b) használatbavételi engedély
bányafelügyeleti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal
42 6.6. Nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges épületek létesítésekor, zajra vagy rezgésre érzékeny építmények építése, elhelyezése, megszüntetése esetén a vasúti pálya vágányának tengelyétől számított
100 méteren belüli, egyéb nukleáris létesítmény létesítéséhez szükséges, de az üzemeltetéséhez nem szükséges építmény
esetében 50 méteren belüli övezetben történő építési
tevékenységnél.
Közlekedésből származó terhelések hatásainak, valamint a forgalomtechnikai és közlekedésbiztonsági megfelelőség vizsgálata. építési engedély, használatbavételi engedély közlekedésért felelős miniszter

43

6.7.
Nukleáris létesítmény célját szolgáló legalább
100 darab személygépkocsi vagy legalább 10 darab tehergépkocsi vagy autóbusz befogadására alkalmas parkoló, továbbá buszpályaudvar építése
esetén.
Közlekedésből származó terhelések hatásainak, valamint a forgalomtechnikai és közlekedésbiztonsági megfelelőség vizsgálata. építési és használatba vételi engedély fővárosi és megyei kormányhivatal

44.

7
Minden esetben a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata kérdésében radioaktív anyag belvízi szállítása BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság