A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1996. évi CXXV. törvény

a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1997. évi költségvetéséről * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 86. §-a alapján – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 1992. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: AT) rendelkezéseire figyelemmel – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1997. évi költségvetéséről, valamint a végrehajtásához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALRENDSZER BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK FŐÖSSZEGE

1. § (1) Az Országgyűlés a társadalombiztosítási alrendszernek a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) és az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) költségvetése összegezéséből – a halmozódások kiküszöbölésével – adódó

a) bevételi főösszegét 1 136 606 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 1 150 138 millió forintban,

c) hiányát 13 532 millió forintban

állapítja meg.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer összevont költségvetési mérlegét e törvény 1. számú melléklete, a társadalombiztosítási alrendszernek és az alrendszert nem terhelő ellátásoknak az 1997. évi összevont költségvetési mérlegét e törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

II. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAINAK A KÖLTSÉGVETÉSE

Az Ny. Alap költségvetése

2. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap

a) bevételi főösszegét 615 525 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 625 211 millió forintban,

c) hiányát 9686 millió forintban

állapítja meg.

(2) Az Ny. Alap költségvetési mérlegét e törvény 3. számú melléklete tartalmazza.

3. § Az Ny. Alapból finanszírozott Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerveknek a működési költségvetését e törvény 4. számú melléklete tartalmazza.

4. § Az Ny. Alapnak és a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott, a nyugdíjbiztosítás közreműködésével folyósított ellátásoknak az összesített mérlegét e törvény 5. számú melléklete tartalmazza.

Az E. Alap költségvetése

5. § *  Az Országgyűlés az E. Alap

a) bevételi főösszegét 505 844 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 546 517 millió forintban,

c) hiányát 40 673 millió forintban

állapítja meg.

6. § (1) Az E. Alap költségvetési mérlegét e törvény 6. számú melléklete tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdés szerinti melléklet 1. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoportszám gyógyító-megelőző ellátás kiadási előirányzata nem tartalmazza a felújítások és beruházások fedezetét.

(3) A 6. számú melléklet 1. cím kiadások, 1. alcím, 1. előirányzat-csoportszám, 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. kiemelt kiadási előirányzatok részletezését a 7. számú melléklet tartalmazza.

7. § Az E. Alapból finanszírozott Egészségbiztosítási Önkormányzatnak és az egészségbiztosítási igazgatási szerveknek a működési költségvetését e törvény 8. számú melléklete tartalmazza.

8. § Az E. Alapnak, valamint a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott, az egészségbiztosítás közreműködésével folyósított ellátásoknak az összesített mérlegét e törvény 9. számú melléklete tartalmazza.

9. § (1) A 7. számú melléklet az I–IV. kasszák előirányzatai tartalmazzák az egészségügyi intézmények közalkalmazottaira vonatkozó bérpolitikai intézkedések fedezetét.

(2) Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) az E. Alapból finanszírozott, költségvetési rend szerint gazdálkodó egészségügyi szolgáltatók dolgozói 13. havi illetményének kifizetéséhez – kérelemre – 1997. január hónapban előleget folyósít. Az előleget az OEP 1997. február 1-jétől 5 havi egyenlő részletben vonja le az esedékes finanszírozási összegből.

(3) Az E. Alap bevételei és kiadásai évközi alakulásának függvényében a gyógyító-megelőző ellátások kiegészítő finanszírozására 5000 millió forint fordítható abban az esetben, ha év közben a 6. számú melléklet 1. cím, 1. és 7. alcímén, illetve a 2. cím, 1. alcím előirányzatának teljesítése az éves előirányzat túlteljesítését valószínűsíti, és kiadási többletek más jogcímen a bevételi többletet nem ellensúlyozzák. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat a Kormány egyetértésével használhatja fel a kiegészítő finanszírozás összegét.

(4) Abban az esetben, ha az első negyedévi bevételi teljesítés meghaladja az előirányzat 26%-át, az 5000 millió forintból 1500 millió forint használható fel, a második negyedévben újabb 1500 millió forint használható fel, ha a bevételi teljesítés meghaladja az előirányzat 52%-át. A harmadik negyedévben 2000 millió forint használható fel, ha a bevételi teljesítés több mint 75%.

(5) A második vagy a harmadik negyedév bevételi teljesítése nem indokolja a kiegészítő finanszírozás (1) bekezdés szerinti összegének a felhasználását, a különbséget a következő hónapok támogatásának arányos mértékű csökkentésével a tényleges teljesítés mértékéig vissza kell korrigálni.

III. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

10. § (1) Az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a 6. számú melléklet 1. cím kiadások, 1. alcím természetbeni ellátások, 1. előirányzat-csoportszám, 6. kiemelt előirányzatának a 7. számú melléklet Célelőirányzatok 1. pontjában meghatározott előirányzatának évközbeni egyéb célra történő felhasználása.

(2) *  A 6. számú melléklet bevételi oldal 8. cím előirányzata a 7. számú melléklet célelőirányzat 1. Egészségügyi intézmény átalakítás, ésszerűsítés végkielégítése kiadási előirányzatnak a fedezetét is biztosítja.

(3) *  A 6. számú melléklet kiadási oldal 1. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoportszám előirányzata, annak 6. kiemelt előirányzata, a 7. számú melléklet célelőirányzat 1. Egészségügyi intézmény átalakítás, ésszerűsítés végkielégítése kiadási előirányzata, a 7. számú melléklet célelőirányzatok összesen sorának, valamint a Mindösszesen sorának előirányzata a tényleges kiadások arányában túlléphető.

11. § *  (1) A 6. számú melléklet 1. cím, 1. alcím, 4. előirányzat-csoport tartalmazza azon gyógyszerek támogatásának 6566 millió forint összegű előirányzatát, melyek – a felhasználásnak a szakmailag kiemelten indokolt területekre történő korlátozása érdekében – csak a gyógyszeres kezelést végző egészségügyi intézmény és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) által megkötött külön szerződés szerint támogathatók.

(2) A külön szerződés szerint támogatható gyógyszereket és a támogatás feltételeit külön jogszabály állapítja meg. Csak külön szerződés szerint támogathatók a vérzékenység és a sclerosis multiplex kezelésére szolgáló gyógyszerek.

(3) A 6. és 9. számú melléklet 1. cím, 1. alcím, 4. előirányzat-csoport 1. kiemelt előirányzatszám tartalmazza a sclerosis multiplexben szenvedő betegek gyógyszerellátásának 765 millió forintos és a meghatározott biztosítotti csoport térítésmentes influenza elleni védőoltásának 300 millió forintos, valamint a vérzékenység kezelésének 1300 millió forintos előirányzatát is.

12. § (1) Az Ny. Alap 54 054 millió forint, az E. Alap 58 337 millió forint összegig a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény 31. §-a szerint bevételeiknek és kiadásaiknak évközbeni időbeli eltéréséből fakadó átmeneti pénzügyi hiányuk miatt kamatmentes hitelt vehetnek igénybe a Kincstári Egységes Számláról, e fölött pedig a jegybanki alapkamattal megegyező kamat mellett.

(2) A nyugdíjbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási szervek által folyósított, de nem az Alapokból finanszírozott ellátásokat a folyósításukra vonatkozó jogszabályok alapján a folyósító szerv által készített finanszírozási tervvel összhangban, az ellátások esedékességekor finanszírozza 1997-ben a Magyar Államkincstár az (1) bekezdésben hivatkozott törvény 32. §-a alapján.

13. § E törvény 3. számú melléklete 1. cím kiadások, 1. alcím nyugellátások, valamint a 6. számú melléklet 1. cím kiadások, 2. alcím, 1. előirányzat-csoportszám alatti korhatár alatti rokkant és baleseti kiadások előirányzatának együttes összegéből az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (igazgatási szervei) különös méltánylást érdemlő esetben nyugellátás – ideértve az öregségi korhatárt el nem érő rokkantsági nyugdíjakat is – a szociális rászorultságot is figyelembe vevő megállapítására, illetve emelésére, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 13. §-ára, valamint a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 14. §-ának (2)–(3) bekezdésére hivatkozással 500 millió forintot, egyszeri szociális segélyekre pedig 200 millió forintot használhat fel.

14. § A 6. számú melléklet 1. cím, 2. alcím, 4. előirányzat-csoportszám alatti betegséggel kapcsolatos segélyek előirányzatból

a) *  480 millió forint a javasolt külföldi gyógykezelés kiadásaira,

b) 120 millió forint a külföldi sürgősségi gyógykezelés megtérítésére,

c) 10 millió forint a nemzetközi egyezményekből eredő kiadásokra,

d) 250 millió forint a rendkívüli szociális támogatásra

fordítható összeg.

15. § (1) A 6. számú melléklet 2. cím egyéb kiadások, 2. alcím működésre fordított kiadások, 2. előirányzat-csoportszám behajtás ösztönzése előirányzat a tényleges bevételek mértéke arányában túlléphető.

(2) Ha a 3. számú melléklet kiadási oldal 2. cím kiadások, 2. alcím működésre fordított kiadások 2–3. előirányzat-csoportszám előirányzatának, valamint a 6. számú melléklet kiadási oldal 2. cím egyéb kiadások, 2. alcím működésre fordított kiadások 2–5. előirányzat-csoportszám előirányzatának a tényleges kiadásai kevesebbek, mint az előirányzat, azt a tárgyévben nem lehet felhasználni.

(3) A 3. számú melléklet kiadások oldal 2. cím egyéb kiadások, 2. alcím működésre fordított kiadások előirányzata, valamint a 6. számú melléklet 2. cím egyéb kiadások, 2. alcím működésre fordított kiadások előirányzata a Világbanki kiadások ténylegesen felmerülő költségeinek mértékéig kormányegyetértéssel túlléphető.

(4) *  A 6. számú melléklet 2. cím Egyéb kiadások, 2. alcím Működésre fordított kiadások, 7. előirányzat-csoportszám, Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH)–OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzése, valamint a 2. cím, 6. alcím APEH–OEP együttműködéssel összefüggésben átadott összeg előirányzata a tényleges bevételek arányában túlléphető.

(5) *  A 8. számú melléklet 9. cím Központosított előirányzatok kiadása, 2. alcím Egészségbiztosítási célfeladatok, 4. előirányzat-csoportszám Családi pótlék ellenőrzése előirányzat magában foglalja az APEH által végzett ellenőrzés 15 millió forint összegű ellenértékét is.

16. § A 3. számú melléklet kiadási oldal 1. cím kiadások, 1. alcím 1., 2. előirányzat-csoportszám – ideértve a nyugellátások szükséges emelését –, valamint a 2. cím postaköltségek és egyéb kiadások előirányzatai a tényleges kiadások mértékéig túlléphetőek.

17. § *  A 6. számú melléklet kiadások oldal 1. cím kiadások, 1. alcím természetbeni ellátások, 2–7. előirányzat-csoportszám és 2. alcím pénzbeli ellátások 1–5. előirányzat-csoportszám, valamint 2. cím egyéb kiadások 1. alcím, 3. alcím, 4. alcím, 5. alcím, 6. alcím előirányzatai a tényleges kiadások mértékéig túlléphetőek.

IV. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATAINAK MEGALAPOZÁSÁT SZOLGÁLÓ RENDELKEZÉSEK ÉS TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről és a természetbeni egészségbiztosítási szolgáltatások finanszírozásának általános szabályairól szóló 1995. évi LXXIII. törvény módosítása

18. § (1) * 

(2) * 

19. § * 

20. § (1) Az Et. 11. §-a (1) bekezdésének c) pontja elmarad.

(2) * 

(3) * 

21. § (1) * 

(2) * 

22. § * 

23. § * 

24. § * 

25. § * 

26. § (1) * 

(2) * 

27. § (1) * 

(2) * 

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény módosítása

28. § * 

29. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

Záró rendelkezések

30. § (1) Ez a törvény 1997. január 1-jén lép hatályba. A törvény egészségügyi szolgáltatások finanszírozását érintő rendelkezéseit első ízben az 1997. márciusi teljesítmények során kell alkalmazni.

(2) A törvény hatálybalépésével az AT 3. §-ának (5) bekezdése hatályát veszti; az AT 4. §-ának (2) bekezdésében az „58,10%-ának” szövegrész helyébe az „54,51%-ának” szövegrész lép, és „a 3. § (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott átutalás teljesítésére” szövegrész, valamint a 4. § (3) bekezdésének h) pontja hatályát veszti; az AT 5. §-ának (2) bekezdésében a „41,90%-ának” szövegrész helyébe a „45,49%-ának” szövegrész lép, és „a 3. § (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott átutalás teljesítésére,” szövegrész, valamint az 5. § (3) bekezdésének b) és i) pontja hatályát veszti; az 1995. évi LXXIII. törvény (a továbbiakban: Et.) 10. §-ának (3) bekezdésében a „Népjóléti Közlöny különszámában” szövegrész a „Népjóléti Közlönyben” szövegrészre változik; az Et. 11. §-a (2) bekezdésének a) pontjából az „1996. január 1-jétől” szövegrész és a 19. § (1) bekezdésének b) pontja, a 20. §-ának (1), (3) és (5) bekezdése, valamint a 25. §-ának (2) bekezdése hatályát veszti.

(3) *  1998-ra – 1997. december 1-jéig alacsonyabb kapacitásra megkötött megállapodás hiányában – az 1997. évre megkötött kapacitáslekötési megállapodások érvényesek. Az OEP és a MEP a szolgáltatókkal az új finanszírozási szerződéseket – a kapacitáslekötési megállapodások alapján – 1998. január 1-jei hatállyal – legkésőbb 1997. december 31-ig megköti.

(4) Azoknál az intézeteknél, amelyek kapacitásaira 1997. december 31-ét követő időszakra – az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996. évi LXIII. törvény alapján – az OEP és a MEP a fenntartóval nem köthet megállapodást, az érvényben lévő finanszírozási szerződést 1997. december 1-jéig felmondja 1998. január 1-jei hatállyal. A felmondási idő alatt a szolgáltató – a sürgősségi ellátást kivéve – egészségbiztosítási jogviszony keretében járó ellátásra, az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási kötelezettsége terhére nem fogadhat új beteget.

(5) Az AT-nek e törvénnyel megállapított, a bevételek Nyugdíjbiztosítási Alap és Egészségbiztosítási Alap közötti megosztási arányait meghatározó rendelkezéseit első ízben az 1997. január hónapra vonatkozóan befizetett összegekre kell alkalmazni.

(6) A Nyugdíjbiztosítási Alappal és az Egészségbiztosítási Alappal szemben 1997. január 1-jét megelőzően keletkezett tartozások kiegyenlítésére elszámolt bevételeket, valamint a tartozás fejében átvett vagyont a tartozás keletkezésekor hatályban volt, törvényben meghatározott járulékmegosztási arányoknak megfelelően kell a két biztosítási alap között megosztani, és elszámolni.

(7) Az alapellátás körébe tartozó szolgáltatásokra – a (8) bekezdésben foglalt kivétellel – 1996. december 31-ig megkötött finanszírozási szerződések 1997. április 30-ig meghosszabbodnak.

(8) A fogászati ellátás finanszírozására 1996. december 31-ig megkötött szerződések 1997. június 30-ig meghosszabbodnak.

(9) E törvény hatálybalépését követően nem köthető külön jogszabályban rögzített joghatás az Et. 10. §-ának (4) bekezdésében foglalt befogadási nyilatkozat elmaradása esetére.

(10) * 

1. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez

A Társadalombiztosítási Alapok 1997. évi összesített költségvetési mérlege

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Társadalombiztosítási Alapok járulékbevételei és hozzájárulásai 1 056 628
1 Munkáltatói járulék és hozzájárulás 760 706
1 Költségvetési szervek munkáltatói járulék befizetése 235 362
2 Gazdálkodó szervek munkáltatói járulék befizetése 450 185
3 Társas vállalkozások munkáltatói járulék befizetése 42 676
4 Egyéni vállalkozók munkáltatói járulék befizetése 32 482
2 Egészségügyi hozzájárulás 97 901
3 Munkanélküli ellátás után fizetett járulék 12 322
4 Baleseti járulék 487
5 Munkáltatói táppénz-hozzájárulás 8 000
6 Nyugdíjjárulék és egyéni egészségbiztosítási járulék 177 212
1 Egyéni járulék 173 112
2 Munkanélküli járadék után fizetett járulék 2 000
3 Egyes szociális ellátás után fizetett járulék 2 100
2 Behajtási tevékenység 31 000
1 Kintlévőség behajtásából eredő járulékbevétel 31 000
3 Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevételek 28 129
4 Az egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos bevétel 2 500
5 Központi költségvetés működési célú térítése 1 770
6 Egyéb bevételek 5 478
1 Kamat- és egyéb bevételek 4 000
2 Befektetések hozama tartalék bevonása 200
3 Lakásfedezeti kötvény 1995. évi tőketörlesztése 928
4 Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 350
7 Működési célú bevételek 250
8 Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából 9 851
A Társadalombiztosítási Alapok bevételei összesen 1 136 606


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Társadalombiztosítási Alapok kiadásai
1 Nyugellátások
1 Nyugdíjbiztosítási ágba tartozó ellátások 609 839
2 Egészségbiztosítási ágba tartozó ellátások 92 035
2 Anyasági ellátások
1 Terhességi-gyermekágyi segély 7 900
3 Betegellátással kapcsolatos kiadások
1 Táppénz 39 430
4 Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás
1 Gyógyszertámogatás 85 383
2 Vérzékenység kezelése 1 300
3 Gyógyászati segédeszköz támogatás 14 340
5 Egészségügyi ellátás finanszírozása
1 Gyógyító-megelőző ellátások 260 649
6 Gyógyászati szolgáltatások
1 Gyógyfürdő-szolgáltatás 1 500
2 Anyatejellátás 200
7 Egyéb ellátások
1 Utazási költségtérítés 2 000
2 Betegséggel kapcsolatos segélyek 800
3 Kártérítési járadék 900
8 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 500
9 Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadások (posta- és egyéb költségek)
4 309
10 Működésre fordított kiadások 28 883
11 Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítások 130
12 A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás 40
A Társadalombiztosítási Alapok kiadásai összesen 1 150 138
Egyenleg –13 532
Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

2. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez

A Társadalombiztosítási Alapok és a Társadalombiztosítási Alapokat nem terhelő ellátások 1997. évi összesített költségvetési mérlege

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Társadalombiztosítási Alapok járulékbevételei és hozzájárulásai 1 056 628
1 Munkáltatói járulék és hozzájárulás 760 706
1 Költségvetési szervek munkáltatói járulék befizetése 235 362
2 Gazdálkodó szervek munkáltatói járulék befizetése 450 185
3 Társas vállalkozások munkáltatói járulék befizetése 42 676
4 Egyéni vállalkozók munkáltatói járulék befizetése 32 482
2 Egészségügyi hozzájárulás 97 901
3 Munkanélküli ellátás után fizetett járulék 12 322
4 Baleseti járulék 487
5 Munkáltatói táppénz-hozzájárulás 8 000
6 Nyugdíjjárulék és egyéni egészségbiztosítási járulék 177 212
1 Egyéni járulék 173 112
2 Munkanélküli járadék után fizetett járulék 2 000
3 Egyes szociális ellátás után fizetett járulék 2 100
2 Behajtási tevékenység 31 000
1 Kintlévőség behajtásából eredő járulékbevétel 31 000
3 Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevételek 28 129
4 Az egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos bevétel 2 500
5 Központi költségvetés működési célú térítése 1 770
6 Egyéb bevételek 5 728
1 Kamat- és egyéb bevételek 4 000
2 Befektetések hozama tartalék bevonása 200
3 Lakásfedezeti kötvény 1995. évi tőketörlesztése 928
4 Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 350
7 Működési célú bevételek 250
8 Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából 9 851
A Társadalombiztosítási Alapok bevételei összesen 1 136 606
9 Az Egészségbiztosítási szervezetek által a társadalombiztosításon kívül forrásból finanszírozott ellátások
150 900
1 Családi támogatások 134 300
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások 400
3 Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján
4 200
4 Különféle jogcímen adott térítések 12 000
10 A Nyugdíjbiztosítási szervezetek által a társadalombiztosításon kívül a központi költségvetésből finanszírozott ellátások
55 300
11 A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás-megtérítés 1 400
12 Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]

12 000
13 Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]
8 000
14 Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj 11 000
15 Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján
1 800
16 Hadirokkantak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások
3 800
Nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások bevételei 244 200
Bevételek mindösszesen 1 380 806


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Társadalombiztosítási Alapok kiadásai
1 Nyugellátások
1 Nyugdíjbiztosítási ágba tartozó ellátások 609 839
2 Egészségbiztosítási ágba tartozó ellátások 92 035
2 Anyasági ellátások
1 Terhességi-gyermekágyi segély 7 900
3 Betegellátással kapcsolatos kiadások
1 Táppénz 39 430
4 Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás
1 Gyógyszertámogatás 85 383
2 Vérzékenység kezelése 1 300
3 Gyógyászati segédeszköz támogatás 14 340
5 Egészségügyi ellátás finanszírozása
1 Gyógyító-megelőző ellátások 260 649
6 Gyógyászati szolgáltatások
1 Gyógyfürdő-szolgáltatás 1 500
2 Anyatejellátás 200
7 Egyéb ellátások
1 Utazási költségtérítés 2 000
2 Betegséggel kapcsolatos segélyek 800
3 Kártérítési járadék 900
8 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 500
9 Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadások (posta- és egyéb költségek)
4 309
10 Működésre fordított kiadások 28 883
11 Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítások 130
12 A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás 40
A Társadalombiztosítási Alapok kiadásai összesen 1 150 138
2 Az Egészségbiztosítási szervezetek által a társadalombiztosításon kívül a központi költségvetésből finanszírozott ellátások
150 900
1 Családi támogatások 134 300
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások 400
3 Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján
4 200
4 Különféle jogcímen adott térítések 12 000
3 A Nyugdíjbiztosítási szervezetek által a társadalombiztosításon kívül a központi költségvetésből finanszírozott ellátások
55 300
4 A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás-megtérítés 1 400
5 Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]
12 000
6 Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]
8 000
7 Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj 11 000
8 Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján
1 800
9 Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások
3 800
Nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások kiadásai 244 200
Egyenleg
Kiadások mindösszesen 1 394 338
Egyenleg mindösszesen –13 532
Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

3. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 A Nyugdíjbiztosítási Alap járulékbevételei összesen 575 623
1 Munkáltatói járulék 461 854
1 Költségvetési szervek munkáltatói járuléka 142 898
2 Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka 273 325
3 Társas vállalkozások munkáltatói járuléka 25 910
4 Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka 19 721
2 Munkanélküli ellátás után fizetett járulék 7 159
3 Nyugdíjjárulék 106 610
1 Egyéni járulék 102 510
2 Munkanélküli járadék (segély) után fizetett járulék 2 000
3 Egyes szociális ellátás után fizetett járulék 2 100
2 Behajtási tevékenység 17 267
1 Kintlévőség behajtása 17 267
3 Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel 13 651
1 Késedelmi pótlék és bírság 11 519
2 Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek 2 132
6 Egyéb bevételek 4 678
1 Kamat- és egyéb hozambevételek 3 250
2 Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 400
3 Befektetett eszközök (tárgyi, befekt.) értékesítése 100
4 Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése 928
7 Működési célú bevételek 150
1 Egyéb működési célú bevétel 40
2 ÁPV Rt. költségtérítése 60
3 Hadigondozottak Alapítványának költségtérítése 50
8 Központi költségvetés működési célú térítése 590
1 Népjóléti fejezet költségtérítése 520
2 OKKH költségtérítése 70
9 Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából 3 566
A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei összesen 615 525


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai
1 Nyugellátások 609 839
1 Korhatár fölötti saját jogú nyugdíjak 525 642
2 Hozzátartozói ellátások 84 198
2 Egyéb kiadások 15 372
1 Postaköltségek és egyéb kiadások 2 800
2 Működésre fordított kiadások 12 428
1 Folyamatos működési kiadások 11 438
2 Ellenőrzési tevékenység ösztönzése 50
3 Informatikai fejlesztés 940
4 Kamat- és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások
124
5 A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás 20
A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai összesen 625 211
Egyenleg –9 686
Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

4. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997. évi működési költségvetése

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
9 Központosított előirányzatok
1 Működés bevételei 150
2 A Nyugdíjbiztosítási Alaptól működésre átvett pénzeszköz
9 820
3 A nem nyugdíjbiztosítási ellátások megállapítási, folyósítási kiadásainak megtérítése
590
4 Világbanki kölcsönnel kapcsolatos kiadásokra átvett pénzeszköz
5 Informatikai fejlesztések és ellenőrzési tevékenységre 940
6 Beruházásokra átvett pénzeszköz 478
7 Adatszolg.-i és nyilvánt. feladatok személyi és dologi kiadásaira átvett pénzeszköz
400
8 Ellenőrzési tevékenység ösztönzésére átvett pénzeszköz 50
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen 12 428


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Nyugdíjbiztosítási Alap Központi Irányítása 1 273
1 Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat 129
1 Működési kiadások 117
1 Személyi juttatások 43
2 Társadalombiztosítási járulék 19
3 Dologi kiadások 55
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai
2 Felújítások 3
3 Felhalmozási kiadások 9
2 Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 1 144
1 Működési kiadások 1 144
1 Személyi juttatások 476
2 Társadalombiztosítási járulék 199
3 Dologi kiadások 454
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 12
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 3
2 Felújítások
3 Felhalmozási kiadások
2 Területi nyugdíjbiztosítási igazgatóságok 5 834
1 Működési kiadások 5 158
1 Személyi juttatások 2 915
2 Társadalombiztosítási járulék 1 118
3 Dologi kiadások 1 125
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai
2 Felújítások 676
3 Felhalmozási kiadások 0
3 Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2 520
1 Működési kiadások 2 269
1 Személyi juttatások 962
2 Társadalombiztosítási járulék 386
3 Dologi kiadások 921
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai
2 Felújítások 251
3 Felhalmozási kiadások
9 Központosított előirányzatok 2 801
1 Központosított intézményi előirányzatok 949
1 Működési kiadások 219
1 Személyi juttatások 111
2 Társadalombiztosítási járulék 42
3 Dologi kiadások 58
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 8
5 Ellátottak pénzbeli juttatásai
2 Felújítások 252
3 Felhalmozási kiadások 478
2 Nyugdíjbiztosítási célfeladatok 1 852
1 Informatikai fejlesztések és ellenőrzési tevékenységre 940
2 Világbanki kölcsönnel kapcsolatos kiadások
3 Kamat és rendelkezésretartási jutalék
4 Tűz-, biztonsági és vagyonvédelmi kiadások 26
5 Folyamatos informatikai kiadások 150
6 Hozzájárulás az önkéntes nyugdíjpénztárhoz 56
7 Adatszolg.-i és nyilvánt. feladatok személyi és dologi kiadásai
400
8 Üzemorvosi hozzájárulás 15
9 Jóléti intézmények üzemeltetési költsége 100
10 Központi nyomtatványellátás 150
11 Nemzetközi rendezvényköltsége és ISSA tagdíj 15
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen 12 428

5. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap és az alapot nem terhelő ellátások 1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 A Nyugdíjbiztosítási Alap járulékbevételei összesen 575 623
1 Munkáltatói járulék 461 854
1 Költségvetési szervek munkáltatói járuléka 142 898
2 Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka 273 325
3 Társas vállalkozások munkáltatói járuléka 25 910
4 Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka 19 721
2 Munkanélküli ellátás után fizetett járulék 7 159
3 Nyugdíjjárulék 106 610
1 Egyéni járulék 102 510
2 Munkanélküli járadék (segély) után fizetett járulék 2 000
3 Egyes szociális ellátás után fizetett járulék 2 100
2 Behajtási tevékenység 17 267
1 Kintlévőség behajtása 17 267
3 Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel 13 651
1 Késedelmi pótlék és bírság 11 519
2 Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek 2 132
6 Egyéb bevételek 4 678
1 Kamat- és egyéb hozambevételek 3 250
2 Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 400
3 Befektetett eszközök (tárgyi, befekt.) értékesítése 100
4 Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése 928
7 Működési célú bevételek 150
1 Egyéb működési célú bevétel 40
2 ÁPV Rt. költségtérítése 60
3 Hadigondozottak Alapítványának költségtérítése 50
8 Központi költségvetés működési célú térítése 590
1 Népjóléti fejezet költségtérítése 520
2 OKKH költségtérítése 70
9 Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából 3 566
A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei összesen 615 525
10 A Nyugdíjbiztosítási szervezetek által folyósított a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott ellátások
70 500
1 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (Népjóléti Minisztérium fejezet)
55 300
1 Rokkantsági járadék 2 400
2 Megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadék
25 070
3 Egészségkárosodási járadék 1 100
4 Bányásznyugdíj és a szénjárandóság pénzbeli megváltása 2 600
5 Mezőgazdasági járadékok 7 000
6 Vakok személyi járadéka 3 000
8 Politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítések
8 000
9 Házastársi pótlék 5 500
10 Cukorbetegek támogatása 100
11 Lakbér-hozzájárulás 300
12 Katonai családi segély 230
2 Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján (Miniszterelnöki Hivatal fejezet)

4 200
1 Pénzbeli kárpótlás 3 000
2 Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás 1 200
3 Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj 11 000
11 Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]

12 000
12 Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]
8 000
13 Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján
1 800
14 Hadirokkantak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások
3 800
Nem a Nyugdíjbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások bevételei összesen 96 100
Bevételek mindösszesen 711 625


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai
1 Nyugellátások 609 839
1 Korhatár fölötti saját jogú nyugdíjak 525 642
2 Hozzátartozói ellátások 84 198
2 Egyéb kiadások 15 372
1 Postaköltségek és egyéb kiadások 2 800
2 Működésre fordított kiadások 12 428
1 Folyamatos működési kiadások 11 438
2 Ellenőrzési tevékenység ösztönzése 50
3 Informatikai fejlesztés 940
4 Kamat- és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások
124
5 A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás 20
A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai összesen 625 211
Egyenleg –9 686
3 A Nyugdíjbiztosítási szervezetek által folyósított a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott ellátások
70 500
1 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (Népjóléti Minisztérium fejezet)
55 300
1 Rokkantsági járadék 2 400
2 Megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadék
25 070
3 Egészségkárosodási járadék 1 100
4 Bányásznyugdíj és a szénjárandóság pénzbeli megváltása 2 600
5 Mezőgazdasági járadékok 7 000
6 Vakok személyi járadéka 3 000
8 Politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítések
8 000
9 Házastársi pótlék 5 500
10 Cukorbetegek támogatása 100
11 Lakbér-hozzájárulás 300
12 Katonai családi segély 230
2 Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján
4 200
1 Pénzbeli kárpótlás 3 000
2 Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás 1 200
3 Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj 11 000
4 Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]
12 000
5 Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]
8 000
6 Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján
1 800
7 Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások
3 800
Nem a Nyugdíjbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások kiadásai összesen 96 100
Egyenleg 0
Kiadások mindösszesen 721 311
Egyenleg mindösszesen –9 686
Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

6. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez * 

Az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK

1997. évi
előirányzat

1997. évi
módosított
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Az Egészségbiztosítási Alap járulékbevételei és hozzájárulásai 481 004 460 046
1 Munkáltatói járulék 298 852 308 456
1 Költségvetési szervek munkáltatói járuléka 92 465 87 606
2 Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka 176 860 185 524
3 Társas vállalkozások munkáltatói járuléka 16 766 18 005
4 Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka 12 761 17 322
2 Az 1975. évi II. törvény 119. § (2) bekezdés szerinti járulék
3 Egészségügyi hozzájárulás 97 901 71 000
1 Munkáltatók és egyéb szervek egészségügyi hozzájárulása
90 072

70 323
2 Egyén által fizetett egészségügyi hozzájárulás 7 829 677
4 Munkanélküli-ellátás után fizetett járulék 5 163 4 800
5 Baleseti járulék 487 990
1 Költségvetési szervek 487 890
2 Gazdálkodó szervek 0 100
6 Munkáltatói táppénz-hozzájárulás 8 000 7 000
1 Költségvetési szervek 3 000 2 350
2 Gazdálkodó szervek 5 000 4 650
7 Egyéni egészségbiztosítási járulék 70 602 67 800
1 Egyéni járulék 70 602 67 800
2 Behajtási tevékenység 13 733 19 000
1 Kintlévőség behajtása 13 733 16 000
APEH–OEP együttműködésből eredő behajtás 3 000
3 Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel 14 479 11 574
1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja 700 390
2 Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés
800

800
3 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések 2 600 1 496
4 Késedelmi pótlék, rendbírság 9 179 8 200
5 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek 1 200 688
4 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás
2 500

2 500
5 Központi költségvetés működési célú térítése 1 180 1 180
6 Egyéb bevételek 800 820
1 Kamat- és egyéb hozambevételek 250 150
2 Befektetések hozama tartalék bevonásából 200 100
3 Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 350 570
7 Működési célú bevételek 100 1 525
1 Egyéb működési bevétel 100 220
2 Előző évi pénzmaradvány felhasználása 1 305
8 Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából 6 285 8 200
9 Kórházi adósságcsökkentés visszatérítéséből eredő bevétel 1 000 1 000
Az Egészségbiztosítási Alap bevételei összesen 521 081 505 844


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK

1997. évi
előirányzat

1997. évi
módosított
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat
1 Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai
1 Természetbeni ellátások 365 372 382 678
1 Gyógyító-megelőző ellátás 260 649 265 903
1 Háziorvosi ellátás finanszírozása 24 900 25 847
2 Feladatfinanszírozás összesen 31 775 32 169
3 Járóbeteg-szakellátás összesen 50 641 49 383
4 Aktív fekvőbeteg-ellátás 132 080 138 041
5 Krónikus fekvőbeteg-ellátás 15 631 15 933
6 Végkielégítés 2 000 1 000
7 Ügyeleti díj többletkiadása 3 000 3 000
8 Orvosspecifikus vények kiadása 370 300
9 Felülvizsgáló orvosok díja 252 230
2 Gyógyfürdő-szolgáltatás 1 500 1 800
3 Anyatejellátás 200 150
4 Gyógyszertámogatás 86 683 94 265
1 Speciális szerződés szerint támogatott magas árú gyógyszerkiadás
0

6 566
2 Vérzékenység kezelése 1300 0
5 Gyógyászatisegédeszköz-támogatás 14 340 15 700
6 Utazási költségtérítés 2 000 2 600
7 Egészségügyi közalkalmazottak egyszeri jövedelemkiegészítése
2 260
2 Pénzbeli ellátások 141 065
1 Korhatár alatti rokkant és baleseti ellátások 92 035 98 200
2 Terhességi-gyermekágyi segély 7 900 6 000
3 Táppénz 39 430 35 235
4 Betegséggel kapcsolatos segélyek 800 860
5 Kártérítési járadék 900 900
2 Egyéb kiadások 18 490 22 644
1 Postaköltség és egyéb kiadások 1 509 1 506
2 Működésre fordított kiadások 16 455 18 157
1 Folyamatos működési kiadások 14 311 14 411
2 Behajtás ösztönzése 500 722
3 Egészségügyi struktúra átalakítása és ellenőrzési rendszerek fejlesztése, mintarégió támogatása
750

750
4 Beruházás 394 394
5 Informatikai fejlesztés 500 500
6 Világbanki program hazai költsége 0
7 APEH–OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzése
75
8 Előző évi pénzmaradvány 1 305
3 Kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások
6

6
4 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 500 400
5 A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás 20 2 500
6 APEH–OEP együttműködéssel összefüggésben átadott összeg 75
Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai összesen 524 927 546 517
Egyenleg –3 846 –40 673
Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

7. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez * 

A gyógyító-megelőző ellátások 1997. évi kiadási előirányzatai





Megnevezés


1996. évi
módosított
előirányzat,
törvény
szerint


1996. évi
előirányzat,
24%-os
szinten-
tartással




Módosítás



1996. évi
módosított
előirányzat



Szakmai
fejlesztés
szintezése
Kiadások
színvonal-
tartásának
szintezése
(1996. évi
átlag
24%-os
alapján
4 hó – 5%
színv. tartás)


1996. évi
szintre-
hozott
bázis-
elő-
irányzat
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
I. Háziorvosi ellátás finanszírozása
fix összeg 4 996 5 222 378 4 844 272 5 116
területi pótlék 428 387 –5 382 0 382
eseti ellátás díjazása 202 182 7 189 0 189
teljesítmény díjazása 15 843 16 583 376 16 959 1 073 18 032
új háziorvosi praxisok létesítése 0 0 0 0 0 0 0
Háziorvosi ellátás finanszírozása összesen 21 469 22 374 0 22 374 0 1 345 23 719
II. Feladatfinanszírozás
1. Egyéb alapellátás
iskola-egészségügyi ellátás 797 822 6 828 23 851
védőnői szolgálat 3 231 3 410 0 3 410 184 3 594
ügyeleti szolgálat 2 643 2 643 –83 2 560 0 2 560
kiegészítő alapellátási feladat 298 270 –10 260 0 260
fogorvosi szolgáltatás 7 080 7 310 –754 6 556 1 250 659 8 465
anya-, gyermek- és csecsemővédelem 717 750 –1 749 40 789
Egyéb alapellátás összesen 14 766 15 205 –842 14 363 1 250 906 16 519
2. Járóbeteg-szakellátás
gyermekgyógy. MSZ SZ 44 39 0 39 0 39
nőgyógy. MSZ SZ 36 32 0 32 0 32
nemibeteg-gondozás 515 539 –2 537 29 566
tüdőgondozás 1 743 1 829 2 1 831 99 1 930
ideggyógy. gondozás 962 1 009 2 1 011 55 1 066
onkológiai gondozás 488 510 1 511 28 539
alkohológiai és drogellátás 382 399 1 400 21 421
Járóbeteg-szakellátás összesen 4 170 4 357 4 4 361 0 232 4 593
3. Vérellátás 1 109 1 102 0 1 102 0 45 1 147
4. Mentés betegszállítás 6 539 6 854 100 6 954 0 369 7 323
5. Egyéb 586 611 –38 573 0 33 606
Rekonstrukció miatti kiesés 74 74
Feladatfinanszírozás összesen 27 170 28 129 –702 27 427 1 250 1 585 30 188




Megnevezés



Szerkezeti
változás

1996. évi
módosított
szintre-
hozott
bázis
elő-
irányzat



Kapacitás-
szűkítés
Összesen
(1996. évi
mód.
szintre-
hozott
bázis-előirányzat
+ Kapacitás szűkítés)


Szinten-
tartás
össz.


1997. évi
elő-
irányzat


1997. évi
módosított
elő-
irányzat


Index
%
14–15/1
8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
I. Háziorvosi ellátás finanszírozása
fix összeg –212 4 904 4 904 96 5 000 5 000 100,0
területi pótlék 382 382 18 400 400 100,0
eseti ellátás díjazása 189 189 11 200 200 100,0
teljesítmény díjazása 212 18 244 18 244 756 19 000 19 998 105,3
új háziorvosi praxisok létesítése 0 0 0 0 300 300 249
Háziorvosi ellátás finanszírozása összesen 0 23 719 0 23 719 1 181 24 900 25 847 103,8
II. Feladatfinanszírozás
1. Egyéb alapellátás
iskola-egészségügyi ellátás –95 756 756 59 815 795 97,5
védőnői szolgálat 95 3 689 3 689 194 3 883 4 118 106,1
ügyeleti szolgálat 2 560 2 560 204 2 764 2 966 107,3
kiegészítő alapellátási feladat 260 260 –160 100 99 99,0
fogorvosi szolgáltatás 170 8 635 8 635 –589 8 046 7 308 90,8
anya-, gyermek- és csecsemővédelem 789 789 56 845 874 103,4
Egyéb alapellátás összesen 170 16 689 0 16 689 –236 16 453 16 160 98,2
2. Járóbeteg-szakellátás
gyermekgyógy. MSZ SZ 39 39 3 42 45 107,1
nőgyógy. MSZ SZ 32 32 2 34 37 108,8
nemibeteg-gondozás 566 566 41 607 652 107,4
tüdőgondozás 1 930 1 930 142 2 072 2 267 109,4
ideggyógy. gondozás 1 066 1 066 78 1 144 1 270 111,0
onkológiai gondozás 539 539 38 577 615 106,6
alkohológiai és drogellátás 421 421 29 450 415 92,2
Járóbeteg-szakellátás összesen 0 4 593 0 4 593 333 4 926 5 301 107,6
3. Vérellátás 0 1 147 1 147 52 1 199 1 500 125,1
4. Mentés betegszállítás 0 7 323 7 323 1 225 8 548 8 548 100,0
5. Egyéb 0 606 606 43 649 660 101,7
Rekonstrukció miatti kiesés 0
Feladatfinanszírozás összesen 170 30 358 0 30 358 1 417 31 775 32 169 101,2




Megnevezés


1996. évi
módosított
előirányzat,
törvény
szerint


1996. évi
előirányzat,
24%-os
szinten-
tartással




Módosítás



1996. évi
módosított
előirányzat



Szakmai
fejlesztés
szintezése
Kiadások
színvonal-
tartásának
szintezése
(1996. évi
átlag
24%-os
alapján
4 hó – 5%
színv. tartás)


1996. évi
szintre-
hozott
bázis-
elő-
irányzat
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
III. Járóbeteg-szakellátás finanszírozás
járóbeteg-szakrendelés 23 175 24 266 –455 23 811 1 311 25 122
járóbeteg-szakambulancia 6 407 6 710 109 6 819 361 7 180
speciális finansz. feladatok 851 872 –237 635 42 677
CT MRI 4 091 4 204 372 4 576 226 4 802
művesekezlés 5 000 5 122 248 5 370 243 5 613
házi szakápolás 600 600 –580 20 0 20
Járóbeteg-szakellátás finanszírozás összesen
40 124

41 774

–543

41 231

0

2 183

43 414
IV. Fekvőbeteg-szakellátás finanszírozás
1. Aktív fekvőbeteg-ellátás
aktív ellátás 109 637 106 453 8 409 114 862 0 6 946 121 808
speciális finanszírozású feladat 3 665 3 753 435 4 188 180 4 368
Aktív fekvőbeteg-ellátás összesen 113 302 110 206 8 844 119 050 0 7 126 126 176
2. Krónikus fekvőbeteg-ellátás 13 841 13 423 343 13 766 0 848 14 614
drogfüggők rehabilitációja, utókezelése
4. Kórházi ügyeleti díj
Fekvőbeteg-szakellátás összesen 127 143 123 629 9 187 132 816 0 7 974 140 790
KASSZÁK ÖSSZESEN (I–IV) 215 906 215 906 7 942 223 848 1 250 13 087 238 111
Célelőirányzatok
1. Eü. int. átalakítás, ésszerűsítés végkielégítése
2. Háziorv. szolg. kieg. támogatás (vény) 370 370 0 370 0 0
3. Felülvizsgáló orvosok díja 252 252 –22 230 0 0
4. Egyéb célelőirányzat (kock.kez., ifj. és szab. sp., alk. prev., mentálhig.)
725

725

–365

360

0

0
5. Újszerű eljárások és technikák bevezetése és elterjesztése és egynapos kórházi kezelések

220


220


–220


0


0


0
6. E. raktár 27 27 0 27 0 0
Célelőirányzatok összesen 1 594 1 594 –607 987 0 0 0
Mindösszesen 217 500 217 500 7 335 224 835 1 250 13 087 238 111




Megnevezés



Szerkezeti
változás

1996. évi
módosított
szintre-
hozott
bázis
elő-
irányzat



Kapacitás-
szűkítés
Összesen
(1996. évi
mód.
szintre-
hozott
bázis-előirányzat
+ Kapacitás szűkítés)


Szinten-
tartás
össz.


1997. évi
elő-
irányzat


1997. évi
módosított
elő-
irányzat


Index
%
14–15/1
8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
III. Járóbeteg-szakellátás finanszírozás
járóbeteg-szakrendelés –90 25 032 25 032 4 010 29 042 29 209 100,6
járóbeteg-szakambulancia –80 7 100 7 100 425 7 525 7 271 96,6
speciális finansz. feladatok 677 677 147 824 179 21,7
CT MRI 4 802 4 802 698 5 500 5 412 98,4
művesekezlés 5 613 5 613 887 6 500 6 312 97,1
házi szakápolás 20 20 1 230 1 250 1 000 80,0
Járóbeteg-szakellátás finanszírozás összesen
–170

43 244

0

43 244

7 397

50 641

49 383

97,5
IV. Fekvőbeteg-szakellátás finanszírozás
1. Aktív fekvőbeteg-ellátás
aktív ellátás 121 808 –8 005 113 803 12 707 126 510 132 471 104,7
speciális finanszírozású feladat 4 368 4 368 1 202 5 570 5 570 100,0
Aktív fekvőbeteg-ellátás összesen 0 126 176 –8 005 118 171 13 909 132 080 138 041 104,5
2. Krónikus fekvőbeteg-ellátás 0 14 614 –950 13 664 1 967 15 631 15 933 101,9
drogfüggők rehabilitációja, utókezelése

100
4. Kórházi ügyeleti díj 3 000 3 000 3 000
Fekvőbeteg-szakellátás összesen 0 140 790 –8 955 131 835 18 876 150 711 156 974 104,2
KASSZÁK ÖSSZESEN (I–IV) 0 238 111 –8 955 229 156 28 871 258 027 264 373 102,5
Célelőirányzatok
1. Eü. int. átalakítás, ésszerűsítés végkielégítése 2 000 2 000 1 000
2. Háziorv. szolg. kieg. támogatás (vény) 0 0 370 370 300 81,1
3. Felülvizsgáló orvosok díja 0 0 252 252 230 91,3
4. Egyéb célelőirányzat (kock.kez., ifj. és szab. sp., alk. prev., mentálhig.)
0

0

0

0
5. Újszerű eljárások és technikák bevezetése és elterjesztése és egynapos kórházi kezelések

0


0


0


0
6. E. raktár 0 0 0 0
Célelőirányzatok összesen 0 0 0 0 2 622 2 622 1 530 58,4
Mindösszesen 0 238 111 –8 955 229 156 31 493 260 649 265 903 102,0

A kórházi ügyeleti díj az aktív és a krónikus fekvőbeteg-ellátásra kerül felosztásra.

Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

8. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez * 

Az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi működési költségvetése

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat módosított
előirányzat
9 Központosított előirányzatok 16 455 18 157
1 Egészségbiztosítási Alaptól folyamatos működésre átvett pénzeszköz
13 031

13 031
2 A nem Egészségbiztosítási ellátások folyósítási kiadásainak megtérítése
1 180

1 180
3 GYES rendszer átalakítása
4 Nyugdíjbiztosítási Alaptól működésre átvett pénzeszköz
5 Működés saját bevételei 100 100
6 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1 305
7 Világbanki kölcsönnel kapcsolatos belföldi kiadásokra átvett pénzeszköz
0
8 Informatikai beruházások fedezetére átvett pénzeszköz 500 500
9 Behajtás ösztönzésfedezete 500 722
10 Beruházásokra átvett pénzeszköz 394 394
11 Egészségügyi struktúra átalakítása és ellenőrzési rendszerek fejlesztése, mintarégió támogatása
750

750
12 Családi pótlék ellenőrzés 100
13 APEH–OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzésére
75
Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen 16 455 18 157


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat módosított
előirányzat
1 Egészségbiztosítási Alap Központi irányítása 2 925 2 925
1 Egészségbiztosítási Önkormányzat 90 90
1 Működési költségvetés 90 90
1 Személyi juttatások 72 72
2 Társadalombiztosítási járulék 15 15
3 Dologi kiadások 3 3
2 Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2 835 2 835
1 Működési költségvetés 2 823 2 823
1 Személyi juttatások 1 057 1 057
2 Társadalombiztosítási járulék 432 432
3 Dologi kiadások 1 311 1 311
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 23 23
2 Felújítások
3 Felhalmozási kiadások 12 12
1 Egyéb intézményi beruházások 12 12
2 Egészségbiztosítási Alap Területi szervei 10 993 10 993
1 Területi Egészségbiztosítási Bizottságok 18 18
1 Működési költségvetés 18 18
1 Személyi juttatások 11 11
2 Társadalombiztosítási járulék
3 Dologi kiadások 7 7
2 Megyei és Ágazati Egészségbiztosítási Pénztárak 10 975 10 975
1 Működési költségvetés 10 328 10 328
1 Személyi juttatások 5 300 5 300
2 Társadalombiztosítási járulék 2 225 2 225
3 Dologi kiadások 2 800 2 800
4 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 3 3
2 Felújítások 281 281
3 Felhalmozási kiadások 366 366
1 Egyéb intézményi beruházások 366 366
3 Országos Orvosszakértői Intézet 787 787
1 Működési költségvetés 751 751
1 Személyi juttatások 458 458
2 Társadalombiztosítási járulék 191 191
3 Dologi kiadások 102 102
4 Pénzeszközátadás
2 Felújítások 20 20
3 Felhalmozási kiadások 16 16
1 Egyéb intézményi beruházások 16 16
9 Központosított előirányzatok 1 750 3 452
1 Központosított intézményi előirányzatok 1 250 1 472
1 Működési költségvetés 1 128 1 350
1 Személyi juttatások 590 714
2 Társadalombiztosítási járulék 249 347
3 Dologi kiadások 289 289
4 Pénzeszközátadás
2 Felújítások
3 Felhalmozási kiadások 122 122
1 Egyéb intézményi beruházások 122 122
2 Egészségbiztosítási célfeladatok 500 600
1 Informatikai fejlesztések 500 500
2 Informatikai fejl. üzemeltetési többlete
3 Világbanki kölcsönnel kapcsolatos kiadások 0
4 Családi pótlék ellenőrzés 100
3 Előző évi pénzmaradvány 1 305
4 Működési maradvány
5 APEH–OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzése 75
Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen 16 455 18 157

9. számú melléklet az 1996. évi CXXV. törvényhez * 

Az Egészségbiztosítási Alap és az Alapot nem terhelő ellátások
1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

BEVÉTELEK


1997. évi


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat módosított
előirányzat
1 Az Egészségbiztosítási Alap járulékbevételei és hozzájárulásai 481 004 460 046
1 Munkáltatói járulék 298 852 308 456
1 Költségvetési szervek munkáltatói járuléka 92 465 87 606
2 Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka 176 860 185 524
3 Társas vállalkozások munkáltatói járuléka 16 766 18 005
4 Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka 12 761 17 322
2 Az 1975. évi II. törvény 119. § (2) bekezdés szerinti járulék 0 0
3 Egészségügyi hozzájárulás 97 901 71 000
1 Munkáltatók és egyéb szervek egészségügyi hozzájárulása
90 072

70 323
2 Egyén által fizetett egészségügyi hozzájárulás 7 829 677
4 Munkanélküli-ellátás után fizetett járulék 5 163 4 800
5 Baleseti járulék 487 990
1 Költségvetési szervek 487 890
2 Gazdálkodó szervek 0 100
6 Munkáltatói táppénz-hozzájárulás 8 000 7 000
1 Költségvetési szervek 3 000 2 350
2 Gazdálkodó szervek 5 000 4 650
7 Egyéni egészségbiztosítási járulék 70 602 67 800
1 Egyéni járulék 70 602 67 800
2 Behajtási tevékenység 13 733 19 000
1 Kintlévőség behajtása 13 733 16 000
APEH–OEP együttműködésből eredő behajtás 3 000
3 Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel 14 479 11 574
1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja 700 390
2 Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés
800

800
3 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések 2 600 1 496
4 Késedelmi pótlék, rendbírság 9 179 8 200
5 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek 1 200 688
4 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás
2 500

2 500
5 Központi költségvetés működési célú térítése 1 180 1 180
6 Egyéb bevételek 800 820
1 Kamat- és egyéb hozambevételek 250 150
2 Befektetések hozama tartalék bevonásából 200 100
3 Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 350 570
7 Működési célú bevételek 100 1 525
1 Egyéb működési bevétel 100 220
2 Előző évi pénzmaradvány felhasználása 1 305
8 Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából 6 285 8 200
9 Kórházi adósságcsökkentés visszatérítéséből eredő bevétel 1 000 1 000
Az Egészségbiztosítási Alap bevételei összesen 521 080 505 844
10 Az Egészségbiztosítási szervezetek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások megtérítései összesen
146 700

144 400
1 Családi támogatások 134 300 134 300
1 Családi pótlék 102 300 102 300
2 Anyasági támogatás 2 000 2 000
3 Gyermekgondozási díj 10 000 10 000
4 Gyermekgondozási segély 20 000 20 000
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások 400 400
1 Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése 400 400
3 Különféle jogcímen adott térítések 12 000 9 700
1 Közgyógyellátás 12 000 9 700
11 A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás-megtérítés 1 400 1 400
Nem az Egészségbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások bevételei összesen 148 100 145 800
Bevételek mindösszesen 669 181 651 644


Cím


Alcím
Elő-
irány-
zat
Ki-
emelt
elő-


Cím-


Alcím-
Elő-
irány-
zat

KIADÁSOK


1997. évi


1997. évi
cso-
port-
szám
irány-
zat-
szám
név név cso-
port-
név

Kiemelt előirányzat neve
előirányzat módosított
előirányzat
1 Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai
1 Természetbeni ellátások 365 372 382 678
1 Gyógyító-megelőző ellátás 260 649 265 903
1 Háziorvosi ellátás finanszírozása 24 900 25 847
2 Feladatfinanszírozás összesen 31 775 32 169
3 Járóbeteg szakellátás összesen 50 641 49 383
4 Aktív fekvőbeteg-ellátás 132 080 138 041
5 Krónikus fekvőbeteg-ellátás 15 631 15 933
6 Végkielégítés 2 000 1 000
7 Ügyeleti díj többletkiadása 3 000 3 000
8 Orvosspecifikus vények kiadása 370 300
9 Felülvizsgáló orvosok díja 252 230
2 Gyógyfürdő-szolgáltatás 1 500 1 800
3 Anyatejellátás 200 150
4 Gyógyszertámogatás 86 683 94 265
1 Speciális szerződés szerint támogatott magas árú gyógyszerkiadás
0

6 566
2 Vérzékenység kezelése 1 300 0
5 Gyógyászati segédeszköz támogatás 14 340 15 700
6 Utazási költségtérítés 2 000 2 600
7 Egészségügyi közalkalmazottak egyszeri jövedelemkiegészítése
2 260
2 Pénzbeli ellátások 141 065 141 195
1 Korhatár alatti rokkant és baleseti ellátások 92 035 98 200
2 Terhességi-gyermekágyi segély 7 900 6 000
3 Táppénz 39 430 35 235
4 Betegséggel kapcsolatos segélyek 800 860
5 Kártérítési járadék 900 900
2 Egyéb kiadások 18 490 22 644
1 Postaköltség és egyéb kiadások 1 509 1 506
2 Működésre fordított kiadások 16 455 18 157
1 Folyamatos működési kiadások 14 311 14 411
2 Behajtás ösztönzése 500 722
3 Egészségügyi struktúra átalakítása és ellenőrzési rendszerek fejlesztése
750

750
4 Beruházás 394 394
5 Informatikai fejlesztés 500 500
6 Világbanki program hazai költsége 0
7 APEH–OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzése
75
8 Előző évi pénzmaradvány 1 305
3 Kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások
6

6
4 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 500 400
5 A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás 20 2 500
6 APEH–OEP együttműködéssel összefüggésben átadott összeg 75
Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai összesen 524 927 546 517
Az Egészségbiztosítási Alap Egyenlege –3 846 –40 673
3 Az Egészségbiztosítási szervezetek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások összesen
146 700

144 400
1 Családi támogatások 134 300 134 300
1 Családi pótlék 102 300 102 300
2 Anyasági támogatás 2 000 2 000
3 Gyermekgondozási díj 10 000 10 000
4 Gyermekgondozási segély 20 000 20 000
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások 400 400
1 Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése 400 400
3 Különféle jogcímen adott térítések 12 000 9 700
1 Közgyógyellátás 12 000 9 700
4 A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás 1 400 1 400
Nem az Egészségbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások kiadásai összesen 148 100 145 800
Egyenleg 0 0
Kiadások mindösszesen 673 027 692 317
Egyenleg mindösszesen –3 847 –40 673
Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.