(Az egyezmény 1996. július 5. napján lépett hatályba.)
1. § A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és az Orosz Föderáció Kormánya között Moszkvában, 1993. december 13-án aláírt, a növényvédelmi karantén és a növényvédelmi együttműködésről szóló egyezményt e rendelettel kihirdeti.
2. § Az egyezmény magyar nyelvű szövege a következő:
A Magyar Köztársaság Kormánya és az Orosz Föderáció Kormánya attól a szándéktól vezérelve, hogy
– kölcsönösen megtegyenek minden szükséges intézkedést, országaik területének megvédésére a növények és növényi termékek károsítóinak országhatáron át történő behurcolásától,
– megteremtsék a növény-egészségügyi biztonság összehangolt feltételeit a kétoldalú növényi árucsere és átmenő forgalom számára,
– országaikban hatékony növényvédelemmel megelőzzék, szükség esetén közös összefogással megakadályozzák a károsítók járványos szétterjedését,
– a növényegészségügy és a növényvédelem területén elmélyítsék a tudományos együttműködést,
– segítsék a kereskedelmi kapcsolatok előmozdítását
a következőkben egyeztek meg:
A Szerződő Felek
a) megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy meggátolják jelen Egyezmény elválaszthatatlan részét képező mellékleteiben felsorolt karantén károsítók behurcolását országuk területére növények, növényi eredetű termékek behozatala, kivitele, továbbá átmenő forgalom során (1–2. számú melléklet);
b) egymást kölcsönösen évente írásban tájékoztatják a saját területükön újonnan fellépő károsítókról, elterjedésükről és az ellenük való védekezésről;
c) kölcsönösen megküldik egymásnak a növények és növényi eredetű termékek kivitelét, behozatalát és átmenő forgalmát szabályozó hatályos növény-egészségügyi szabályokban bekövetkező változásokat és kiegészítéseket, valamint a karantén károsítók jegyzékében történő változásokat;
d) kölcsönösen biztosítják szakembereik cseréjét a növényvédelmi karantén és a növényvédelem területén elért legújabb tudományos és gyakorlati eredmények tanulmányozása céljából, valamint külön kérésre tájékoztató anyagokat küldenek;
e) szükség esetén és megfelelő megállapodás és egyeztetést követően kölcsönösen tudományos és műszaki támogatást nyújtanak egymásnak a növényvédelmi karantén és a növényvédelem területén.
(1) Jelen Egyezmény céljaira szolgál a növény-egészségügyi bizonyítvány, mint a FAO 1979. évi rendelkezésével módosított, 1951. december 6-án, Rómában elfogadott Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény alapján egységes iratmintával igazolt, növényvédelmi hatósági nyilatkozat.
(2) Valamennyi növény-egészségügyi vizsgálat köteles küldeményt el kell látni az exportáló ország illetékes hatóságai által kiállított növény-egészségügyi bizonyítvánnyal, amely igazolja, hogy a küldemény élő karantén károsítóktól mentes és az megfelel az importáló és a tranzitország növény-egészségügyi követelményeinek.
(3) Az importáló országoknak joga van a másik országból származó szállítmány megvizsgálására, még akkor is, ha el van látva érvényes növény-egészségügyi bizonyítvánnyal, illetve joga van ahhoz, hogy megtegye a szükséges védelmi intézkedéseket, amennyiben az nem felel meg a növény-egészségügyi követelményeknek.
(1) Növények és növényi termékek növény-egészségügyi ellenőrzését a Szerződő Felek vizsgáló közegei a szállítmány belépésekor a határállomásokon, vagy az illetékes szervek által engedélyezett esetekben belföldön, az exportszállítmány feladásakor végzik el.
(2) Az exportálandó termék előzetes termőhelyi szemléje esetén – előzetes egyeztetés alapján – a fogadó Fél az említett munkák elvégzéséhez szükséges szolgálati helyiséget és laboratóriumi felszerelést biztosít, a munkavédelmi szabályok betartásával.
(3) A növény-egészségügyi vizsgálat a Szerződő Felek illetékes szervei által hivatalosan feljogosított felügyelők által vagy ellenőrzésük alatt történik.
A Szerződő Felek diplomáciai és konzuli képviseletei részére vagy rajtuk keresztül ajándékként, illetve csere céljából érkező növényeket, növényi eredetű termékeket tartalmazó küldemények, szállítmányok az Egyezményben foglaltak szerint növény-egészségügyi vizsgálat kötelesek.
(1) Növényi eredetű küldeményeknél olyan csomagolást alkalmaznak, amellyel a károsítók terjedése csak kivételesen ritka esetben fordulhat elő.
(2) Növény-egészségügyi vizsgálat köteles szállítmányoknál a fogyasztó egészségére káros anyagoktól és a károsítók behurcolására alkalmas szennyeződésektől megtisztított, szükség esetén fertőtlenített szállítóeszközt használnak.
(3) Talaj, illetve termőközeg szállítása a Szerződő Felek hatályos növény-egészségügyi követelményei szerint történik.
(4) Növények exportja és átmenő forgalma, amelyeket talajban vagy földes gyökérzettel szállítanak, csak csomagolva lehetséges azzal a feltétellel, hogy a talajt megvizsgálták, és a növényt ellátták a megfelelő növény-egészségügyi bizonyítvánnyal, amely tanúsítja mentességét karantén károsítóktól.
(1) A Szerződő Felek megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy országukba károsítók behurcolását harmadik országból megakadályozzák.
(2) A növényeket, növényi termékeket tartalmazó küldemények átmenő forgalmát akkor engedélyezik, ha azok növény-egészségügyi bizonyítvánnyal rendelkeznek – kivéve, ha jogszabály vagy illetékes szervek másképpen intézkednek –, és megfelelnek azon ország növény-egészségügyi követelményeinek, amelynek területén a küldemény majd áthalad.
A Szerződő Felek módosíthatják az Egyezmény mellékletében felsorolt veszélyes kártevők, kórokozók, gyomok jegyzékét és a növény-egészségügyi előírásokat. A módosításokat diplomáciai jegyzékváltás útján kell megerősíteni, amely az utóbbi kézhezvételétől számított 60 nap után lép hatályba.
(1) A Szerződő Felek elősegítik illetékes szerveik műszaki-tudományos együttműködését, a növény-egészségügyi vizsgálatok terén, főként
a) a növény-egészségügyi és növényvédelmi ismeretek és tapasztalatok cseréjében a kutatás és a védekezési gyakorlat módszerei területén,
b) a növények, növényi termékek külső eredetű, egészségre káros anyaggal történő szennyeződésének megelőzésében,
c) a szerzői jogokat nem érintő szakmai információk cseréjében, és
d) a szakemberek tanulmányútjainak szervezésében.
(2) Az Egyezmény végrehajtása során felmerülő szakmai problémák megoldása, munkatapasztalatok cseréje és az együttműködés továbbfejlesztése érdekében a Szerződő Felek illetékes szervei szükség esetén közös tanácskozásokat tartanak. A tanácskozások megrendezésére a két országban felváltva kerül sor.
(3) A delegációk nemzetközi utazási költségeit a küldő Fél, míg a tartózkodás (szállás és ellátás), valamint a látogatás során felmerülő belföldi utazási költségeket (viszonossági alapon) a fogadó vagy előzetes egyeztetés szerinti küldő ország viseli. A tanácskozások helyét és idejét egyeztetés útján határozzák meg.
(1) Az Egyezmény végrehajtásának illetékes szervei: a Magyar Köztársaság részéről a Földművelésügyi Minisztérium, az Orosz Föderáció részéről pedig a Mezőgazdasági Minisztérium.
(2) Az Egyezmény alkalmazása értelmezésében keletkező vita eldöntésére a Felek közös bizottságot alakítanak.
Az Egyezmény rendelkezései nem érintik a Szerződő Felek azon más kétoldalú vagy sokoldalú nemzetközi egyezményekből eredő jogait és kötelezettségeit, amelyek résztvevői.
1. Jelen Egyezmény a Szerződő Felek alkotmányos előírásai szerinti megerősítésről, illetve jóváhagyásról szóló diplomáciai jegyzékváltás napjától számított 30. napon lép hatályba. Az Egyezmény hatálybalépése napjától számított 5 évig marad érvényben.
2. Jelen Egyezményt 5 évre kötik és automatikusan további 5 éves időszakokra meghosszabbodik, amennyiben hatályának lejárta előtt 6 hónappal egyik Szerződő Fél sem közli írásban szándékát az Egyezmény hatálya megszüntetésére.
3. Jelen Egyezmény hatálybalépése napján a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között 1986. október 3-án kötött növény-egészségügyi és növényvédelmi együttműködési Egyezmény * hatályát veszti.
Jelen Egyezmény készült 1993. december 13-án, két eredeti példányban, magyar, orosz és angol nyelven. Mindhárom nyelvű szöveg azonos érvényű. Amennyiben a Szerződő Felek között az Egyezmény magyar és orosz nyelvű szövegének értelmezésében bármilyen eltérés merül fel, az angol nyelvű szövegből indulnak ki.
(Aláírások)
1. Vírusok és vírusszerű szervezetek | ||
1.1. | Kajszi klorotikus levélsodródás mikoplazma | |
Apricot chlorotic leafrol MLO | ||
1.2. | Árpa csíkos mozaik vírus | |
Barley stripe mosaic virus | ||
1.3. | Cukorrépa levélgöndörödés vírus | |
Beet leaf curl virus | ||
1.4. | Cseresznye nekrotikus rozsdafoltosság betegsége | |
Cherry necrotic rusty mottle disease | ||
1.5. | Cseresznye amerikai érdeslevelűség vírus | |
Cherry rasp leaf virus (American) | ||
1.6. | Krizantém törpülés viroid | |
Chrysanthemum stunt viroid | ||
1.7. | Szilfa háncs nekrózis mikoplazma | |
Elm phloem necrosis MLO | ||
1.8. | Szőlő aranyszínű sárgaság mikoplazma | |
Grapevine flavescence dorée MLO | ||
1.9. | Őszibarack amerikai mozaik betegsége | |
Peach American mosaic disease | ||
1.10. | Őszibarack törpülés betegség | |
Peach phoni RLO | ||
1.11. | Őszibarack rozettásodás mikoplazma | |
Peach rosette MLO | ||
1.12. | Őszibarck X betegség mikoplazma | |
Peach X-disease MLO | ||
1.13. | Őszibarack sárgaság mikoplazma | |
Peach yellows MLO | ||
1.14. | Körtepusztulás mikoplazma | |
Pear decline MLO | ||
1.15. | Burgonyagumó orsósodás viroid | |
Potato spindle tuber viroid | ||
1.16. | Európán kívüli burgonya vírusok és vírusszerű szervezetek | |
Potato viruses and virus-like organisms (non European) | ||
1.17. | Szilva amerikai csíkos mozaik vírus | |
Plum American line pattern virus | ||
1.18. | Málna amerikai levélgöndörödés vírus | |
Raspberry leaf curl virus (American) | ||
1.19. | Szamóca látens C vírus | |
Strawberry latent C disease | ||
1.20. | Szamóca érszalagosodás vírus | |
Strawberry vein banding virus | ||
1.21. | Szamóca boszorkányseprűsödés mikoplazma | |
Strawberry witches broom MLO | ||
1.22. | Paradicsom gyűrűsfoltosság vírus | |
Tomato ringspot virus | ||
2. Baktériumok | ||
2.1. | Lucerna korinebaktériumos hervadása | |
Clavibacter michiganensis subsp. insidiosus | ||
2.2. | Burgonya korinebaktériumos gyűrűsrothadása | |
Clavibacter michiganensis subsp. sepedonicus | ||
2.3. | Almástermésűek erwiniás elhalása | |
Erwinia amylovora | ||
2.4. | Kukorica erwiniás elhalása | |
Erwinia stewartii | ||
2.5. | Szegfű pszeudomonászos elhalása | |
Pseudomonas caryophylli | ||
2.6. | Burgonya pseudomonászos gyűrűsbetegsége | |
Pseudomonas solanacearum | ||
2.7. | Őszibarack pszeudomonászos rákja | |
Pseudomonas syringae pv. persicae | ||
2.8. | Szőlő xantomonászos rákja | |
Xanthomonas ampelma | ||
2.9. | Citrusfélék xantomonászos betegsége | |
Xanthomonas campestris pv. citri | ||
2.10. | Szilva és őszibarack xantomonászos foltossága | |
Xanthomonas campestris pv. pruni | ||
2.11. | Rizs xantomonászos levélelhalása | |
Xanthomonas campestris pv. oryzae | ||
2.12. | Rizs xantomonászos levélcsíkossága | |
Xanthomonas campestris pv. oryzicola | ||
2.13. | Szamóca xantomonászos betegsége | |
Xanthomonas fragariae | ||
2.14. | Nyárfafélék xantomonászos rákja | |
Xanthomonas populi | ||
3. Gombák | ||
3.1. | Burgonyagumó angioszóruszos üszkösödése | |
Angiosorus solani | ||
3.2. | Prunus-félék fekete rákja | |
Apiosporina morbosa | ||
3.3. | Fenyőfélék atropelliszes rákja | |
Atropellis spp. | ||
3.4. | Ceratocisztiszes tölgyfavész | |
Ceratocystis fagacearum | ||
3.5. | Platán ceratocisztiszes elhalása | |
Ceratocystis fimbriata | ||
3.6. | Holland szilfavész | |
Ceratocystis ulmi | ||
3.7. | Fenyőfélék cerkospórás foltossága | |
Cercoseptoria pini-densiflorae | ||
3.8. | Gesztenyerák | |
Cryphonectria parasitica | ||
3.9. | Fenyőfélék seprőrozsdája | |
Chrysomyxa arctostaphyli | ||
3.10. | Európán kívüli kronarciumos rozsdabetegségek | |
Cronartium spp. | ||
3.11. | Fenyőfélék Európán kívüli gubacsrozsdái | |
Endocronartium spp. (non European) | ||
3.12. | Vörösfenyő guignardiás hajtáselhalása | |
Guignardia laricina | ||
3.13. | Európán kívüli gimnosporangiumos rozsdabetegségek | |
Gymnosporangium spp. (non European) | ||
3.14. | Rubus-félék hamaspórás rozsdája | |
Hamaspora longissima | ||
3.15. | Fenyőfélék gyűrűsrothadása | |
Inontus weirii | ||
3.16. | Hemlokfenyő melamspórás betegsége | |
Melamspora farlowii | ||
3.17. | Vörösfenyő mikoszferellás tűhullása | |
Mycosphaerella larici-leptolepis | ||
3.18. | Nyárfélék mikoszferellás betegsége | |
Mycosphaerella populorum | ||
3.19. | Tölgy ofiosztómás betegsége | |
Ophiostoma roboris | ||
3.20. | Fenyőfélék Európán kívüli peridermiumos rozsdái | |
Peridermium spp. (non European) | ||
3.21. | Burgonya andoki fómás betegsége | |
Phoma andina | ||
3.22. | Burgonyagumó fómás rothadása | |
Phoma exigua | ||
3.23. | Almafélék fillosztiktás betegsége | |
Phyllosticta solitaria | ||
3.24. | Szamóca fitoftórás betegsége | |
Phytophtora fragariae | ||
3.25. | Krizantém fehér rozsda | |
Puccinia horiana | ||
3.26. | Fenyőfélék barna tűfoltossága | |
Scirrhia acicola | ||
3.27. | Burgonya amerikai szeptoriás levélfoltossága | |
Septoria lycopersici var. malagutii | ||
3.28. | Kukorica sztenokarpellás cső- és szárkorhadása | |
Stenocarpella maydis | ||
3.29. | Kukorica sztenokarpellás szárrothadása | |
Stenocarpella macrospora | ||
3.30. | Burgonyarák | |
Synchytrium endobioticum | ||
3.31. | Búza indiai kőüszög | |
Tilletia indiea | ||
3.32. | Gyapotfélék trehispórás gyökérrothadása | |
Trechispora brinkmannii | ||
3.33. | Gladiolusz rozsda | |
Uromyces transversalis | ||
4. Parazita növények | ||
4.1. | Európán kívüli törpe fagyöngy | |
Arceuthobium spp. (non European) | ||
5. Fonálférgek | ||
5.1. | Fenyőrontó fonálféreg | |
Bursaphelenchus xylophilus | ||
5.2. | Fehér burgonya-fonálféreg | |
Globodera pallida | ||
5.3. | Közönséges burgonya-fonálféreg | |
Globodera rostochiensis | ||
5.4. | Ál-gyökérgubacsfonálféreg | |
Nacobbus aberrans | ||
5.5. | Gyökérfúró fonálféreg | |
Radopholus similis | ||
6. Rovarok | ||
6.1. | Amerikai fenyő sodrómoly | |
Acleris variana | ||
6.2. | Bojtorján aknázólégy | |
Amauromyza maculosa | ||
6.3. | Keleti fináncbogár | |
Anomala orientalis | ||
6.4. | Gyapot likasztó ormányos | |
Anthonomus grandis | ||
6.5. | Szegfű sodrómoly | |
Cacoecimorpha pronubana | ||
6.6. | Földközi-tengeri gyümölcslégy | |
Ceratitis capitata | ||
6.7. | Amerikai szilvaormányos | |
Conotrachelus nenuphar | ||
6.8. | Amerikai szilvamoly | |
Cydia prunivora | ||
6.9. | Keleti citromlevélbolha | |
Diaphorina citri | ||
6.10. | Afrikai szegfű sodrómoly | |
Epichoristodes acerbella | ||
6.11. | Eukaliptusz ormányos | |
Gonipterus scutellatus | ||
6.12. | Gyapottok bagolylepke | |
Heliothis armigera | ||
6.13. | Borsó aknázólégy | |
Liriomyza huidobrensis | ||
6.14. | Zöldség aknázólégy | |
Liriomyza sativae | ||
6.15. | Gerbera aknázólégy | |
Liriomyza trifolii | ||
6.16. | Trópusi bagolylepke | |
Opogona sacchari | ||
6.17. | Burgonyamoly | |
Phtorimaea operculella | ||
6.18. | Európán kívüli fenyőbogár fajok | |
Pissodes spp. (non European) | ||
6.19. | Japán cserebogár | |
Popillia japonica | ||
6.20. | Dél-amerikai burgonya ormányosbogarak | |
Premnotrypes spp. (Andean) | ||
6.21. | Gyapjas pajzstetű | |
Pseudococcus comstocki | ||
6.22. | Trópusi lápi bagolylepke | |
Spodoptera littorlis | ||
6.23. | Gyapot bagolylepke | |
Spodoptera litura | ||
6.24. | Európán kívüli szúbogár fajok | |
Scolytidae (non European) | ||
6.25. | Trópusi citrus levéltetű | |
Toxoptera citricida | ||
6.26. | Afrikai citrom levélbolha | |
Trioza erytreae | ||
6.27. | Indiai koprabogár | |
Trogoderma granarium | ||
6.28. | Európán kívüli fúrólégy fajok | |
Trypetidae (non European) |
1. Vírusok és vírusszerű szervezetek | |||
1.1. | Szőlő vonalas és csíkos mintázottsága | ||
Alfafa mosaic virus on grapevine | |||
1.2. | Alma mozaik vírus | ||
Apple mosaic virus | |||
1.3. | Alma seprűsödés mikoplamza | ||
Apple poliferation MLO | |||
1.4. | Alma fapuhulás mikoplasma | ||
Apple rubberi wood MLO | |||
1.5. | Arabisz mozaik vírus | ||
Arabis mosaic virus | |||
1.6. | Közönséges babmozaik vírus | ||
Bean common mosaic virus | |||
1.7. | Bab sárga mozaik vírus | ||
Bean yellow mosaic virus | |||
1.8. | Répa nektorikus érsárgulás vírus | ||
Beet necrotic yellow vein virus | |||
1.9. | Szegfűfoltosság vírus | ||
Carnation mottle virus | |||
1.10. | Szegfű nekrotikus foltosság vírus | ||
Carnation necrotic fleck virus | |||
1.11. | Szegfű gyűrűsfoltosság vírus | ||
Carnation ringspot virus | |||
1.12. | Cseresznye levélsodródás vírus | ||
Cherry leafroll virus | |||
1.13. | Krizantém aspermi vírus | ||
Chrysanthemum aspermy virus | |||
1.14. | Krizantém B vírus | ||
Chrysanthemum virus B | |||
1.15. | Krizantém foltosság viroid | ||
Chrysanthemum clorotic mottle viroid | |||
1.16. | Cymbidium mozaik vírus | ||
Cymbidium mosaic virus | |||
1.17. | Uborka mozaik vírus | ||
Cucumber mosaic virus | |||
1.18. | Köszméte érszalagosodás vírus | ||
Goosberry vein banding virus | |||
1.19. | Szőlő bolgár látens vírus | ||
Grapevine Bulgarian latent virus | |||
1.20. | Szőlő króm mozaik vírus | ||
Grapevine chrome mosaic virus | |||
1.21. | Szőlő fertőző leromlás vírus | ||
Grapevine fanleaf virus | |||
1.22. | Szőlő vonalas mintázottsága | ||
Grapevine line pattern virus | |||
1.23. | Szőlő levélsodródás vírus | ||
Grapevine leafroll virus | |||
1.24. | Szőlő faszöveti barázdáltság vírus | ||
Grapevine stem pitting | |||
1.25. | Szőlő sárga mozaik vírus | ||
Grapevine yellow mosaic virus | |||
1.26. | Saláta mozaik vírus | ||
Lettuce mosaic virus | |||
1.27. | Odontoglossum gyűrűsfoltosság vírus | ||
Odontoglossum ringspot virus | |||
1.28. | Borsó maggal átvihető mozaik vírus | ||
Pea seedborne mosaic virus | |||
1.29. | Körte kövecsesedés vírus | ||
Pear stony pit virus | |||
1.30. | Körte érsárgulás vírus | ||
Pear vein yellow virus | |||
1.31. | Szilvahimlő vírus | ||
Plum pox virus | |||
1.32. | Burgonya levélsodródás vírus | ||
Potato leafroll virus | |||
1.33. | Burgonya bíborszínű levélsodródás mikoplazma | ||
Potato purple top roll MLO | |||
1.34. | Burgonya A vírus | ||
Potato virus A | |||
1.35. | Burgonya M vírus | ||
Potato virus M | |||
1.36. | Burgonya S vírus | ||
Potato virus S | |||
1.37. | Burgonya X vírus | ||
Potato virus X | |||
1.38. | Burgonya Y vírus | ||
Potato virus Y | |||
1.39. | Szilva törpülés vírustörzsek | ||
Prune dwarf viruses | |||
1.40. | Prunus nekrotikus gyűrűsfoltosság vírus | ||
Prunus necrotic ringspot vírus | |||
1.41. | Málna gyűrűsfoltosság vírus | ||
Raspberry ringspot vírus | |||
1.42. | Málna érklorózis vírus | ||
Raspberry vein chlorosis virus | |||
1.43. | Rózsa mozaik vírus | ||
Rose mosaic virus | |||
1.44. | Rózsa hervadás vírus | ||
Rose wilt virus | |||
1.45. | Sztolbur mikoplazma | ||
Stolbur MLO | |||
1.46. | Szamóca göndörödés vírus | ||
Strawberry crincle virus | |||
1.47. | Szamóca látens gyűrűsfoltosság vírus | ||
Strawberry latent ringspot virus | |||
1.48. | Szamóca tarkulás vírus | ||
Strawberry mottle virus | |||
1.49. | Dohány mozaik vírus | ||
Tobacco mosaic virus | |||
1.50. | Dohány rattle vírus | ||
Tobacco rattle virus | |||
1.51. | Dohány gyűrűsfoltosság vírus | ||
Tobacco ringspot virus | |||
1.52. | Szőlő tőkesatnyulása | ||
Tomato black ring virus | |||
2. Baktériumok | |||
2.1. | Agrobaktériumos gyökérgolyva | ||
Agrobacterium radiobacter pv. tumefaciens | |||
2.2. | Bab korinebaktériumos betegsége | ||
Curtobacterium flaccumfaciens | |||
2.3. | Paradicsom korinebaktériumos betegsége | ||
Clavibacter michiganensis subs. michiganensis | |||
2.4. | Krizantém erwiniás hervadása | ||
Erwinia chrysanthemi pv. chrysanthemi | |||
2.5. | Szegfű erwiniás hervadása | ||
Erwinia chrysanthemi pv. dianthicola | |||
2.6. | Borsó pszeudomonászos betegsége | ||
Pseudomonas syringae pv. pisi | |||
2.7. | Bab xanthomonászos betegsége | ||
Xanthomonas campestris pv. phaseoli | |||
3. Gombák | |||
3.1. | Kukorica kohlioboluszos levélfoltossága | ||
Cochliobolus carbonum | |||
3.2. | Kukorica amerikai levélfoltossága | ||
Cochliobolus heterostropus | |||
3.3. | Napraforgó diaportés betegsége | ||
Diaporthe helianthi | |||
3.4. | Fenyő gyökérrontó tapló | ||
Fomes annosus | |||
3.5. | Fuzárium fajok | ||
Fusarium spp. | |||
3.6. | Nyárfa hipoxilonos rákja | ||
Hypoxylon mammatum | |||
3.7. | Szegfű hervadás | ||
Phialophora cinerescens | |||
3.8. | Paprika fitoftórás betegsége | ||
Phytophthora capsici | |||
3.9. | Gyümölcsfák fitoftórás gyökérnyaki rothadása | ||
Phytophthora trunk canker | |||
3.10. | Napraforgó peronoszpóra | ||
Plasmopara halstedii | |||
3.11. | Szegecsfejű gyökérgomba | ||
Roesleria pallida | |||
3.12. | Fehérpenészes rothadás | ||
Sclerotinia sclerotiorum | |||
3.13. | Burgonya fertőző varrasodás | ||
Spongospora subterranea | |||
4. Fonálférgek | |||
4.1. | Rizs fonálféreg | ||
Aphelenchoides bessey | |||
4.2. | Szamóca fonálféreg | ||
Aphelenchoides fragariae | |||
4.3. | Krizantém fonálféreg | ||
Aphelenchoides Ritzema-Bosi | |||
4.4. | Szár- és gumórontó fonálférgek | ||
Ditylenchus spp. | |||
4.5. | Vírusvektor fonálférgek | ||
4.5.1. | Vírusoltó tűfonálféreg | ||
Longidorus elongátus | |||
4.5.2. | Csecsfarkú tűfonálféreg | ||
Xiphinema diversicaudatum | |||
4.5.3. | Szőlőszívó tűfonálféreg | ||
Xiphinema index | |||
4.5.4. | Mediterrán tűfonálféreg | ||
Xiphinema italiae | |||
4.5.5. | Gyümölcsfakárosító tűfonálféreg | ||
Xiphinema pachtaicum | |||
4.5.6. | Európai tűfonálféreg | ||
Xiphinema vuittenezi | |||
5. Rovarok | |||
5.1. | Platán csipkés poloska | ||
Corythuca ciliata | |||
5.2. | Pajzstetvek | ||
Coccoidea | |||
5.3. | Szőlő filoxéra | ||
Daktulosphaira vitifoliae | |||
5.4. | Vértetű | ||
Eriosoma lanigerum | |||
5.5. | Nagy fenyőormányos | ||
Hylobius abietis | |||
5.6. | Amerikai fehér szövőlepke | ||
Hyphantria cunea | |||
5.7. | Facincérek | ||
Monochamus spp. | |||
5.8. | Széles atka | ||
Polyphagotarsonemus latus | |||
5.9. | Kaliforniai pajzstetű | ||
Quadraspidiotus perniciosus | |||
5.10. | Szúbogarak | ||
Scolytidae | |||
5.11. | Szamócaatka | ||
Tarsonemus pallidus | |||
5.12. | Raktári kártevők | ||
5.12.1. | Babzsizsik | ||
Acanthoscelides obtectus | |||
5.12.2. | Lisztatka | ||
Acarus siro | |||
5.12.3. | Vöröshere magdarázs | ||
Bruchophagus platipterus | |||
5.12.4. | Lucerna magdarázs | ||
Bruchophagus roddi | |||
5.12.5. | Borsózsizsik | ||
Bruchus pisorum | |||
5.12.6. | Gabonazsizsik | ||
Calandra granaria | |||
5.12.7. | Rizszsizsik | ||
Calandra oryzae | |||
5.12.8. | Kukoricazsizsik | ||
Calandra zeamays | |||
5.12.9. | Készletmoly | ||
Ephestia elutella | |||
5.12.10. | Lisztmoly | ||
Ephestia kuehniella | |||
5.12.11. | Jövevény lapbogár | ||
Laemophloeus ferrugineus | |||
5.12.12. | Dohánybogár | ||
Lasioderma serricorne | |||
5.12.13. | Raktári gabonamoly | ||
Nemapogon granella | |||
5.12.14. | Aranyszőrű tolvajbogár | ||
Niptus hololeucus | |||
5.12.15. | Fogasnyakú gabonabogár | ||
Oryzaephilus surinamensis | |||
5.12.16. | Közönséges tolvajbogár | ||
Pitus fur | |||
5.12.17. | Aszalványmoly | ||
Plodia interpunctella | |||
5.12.18. | Lisztilonca | ||
Pyralis farinalis | |||
5.12.19. | Gabonacsuklyásszú | ||
Rhizopertha dominica | |||
5.12.20. | Mezei gabonamoly | ||
Sitotroga cerealella | |||
5.12.21. | Kis kenyérbogár | ||
Stegobium paniceum | |||
5.12.22. | Nagy lisztbogár | ||
Tenebrio molitor | |||
5.12.23. | Nagy kenyérbogár | ||
Tenebrioides mauritanicus | |||
5.12.24. | Kukoricabogár | ||
Tribolium castaneum | |||
5.12.25. | Kis lisztbogár | ||
Tribolium confusum | |||
5.12.26. | Fekete gabonabogár | ||
Trogoderma glabrum | |||
6. Vírusvektor levéltetvek | |||
6.1. | Borsó levéltetű | ||
Acyrtosiphon aphis | |||
6.2. | Fekete bükköny levéltetű | ||
Aphis craccivora | |||
6.3. | Fekete répa levéltetű | ||
Aphis fabae | |||
6.4. | Uborka levéltetű | ||
Aphis gossypii | |||
6.5. | Sárga burgonya levéltetű | ||
Aphis nasturtii | |||
6.6. | Zöld alma levéltetű | ||
Aphis pomi | |||
6.7. | Foltos burgonya levéltetű | ||
Aulacorthum solani | |||
6.8. | Zöld bogáncs levéltetű | ||
Brachycaudus cardui | |||
6.9. | Sárga szilva levéltetű | ||
Brachycaudus helichrysi | |||
6.10. | Barna őszibarck levéltetű | ||
Brachycaudus prunicola | |||
6.11. | Tulipán gyökértetű | ||
Dysaphis tulipae | |||
6.12. | Zöld rózsa levéltetű | ||
Macrosiphum rosae | |||
6.13. | Zöld őszibarck levéltetű | ||
Mysus persicae | |||
6.14. | Komló levéltetű | ||
Phorodon humuli | |||
6.15. | Orchidea levéltetű | ||
Sitobium luteum | |||
7. Gyomnövények | |||
7.1. | Vadzab fajok | ||
Avena spp. | |||
7.2. | Arankafélék | ||
Cuscuta spp. | |||
7.3. | Szádorfélék | ||
Orobanche spp. | |||
7.4. | Fenyércirok | ||
Sorgum halepense | |||
7.5. | Mérgező gyomnövények magvai | ||
Seed of poisonous weeds |
Anoplophora glabripennis Motschulsky | Ázsiai hőscincér | |
Callosobruchus analis L. | Indiai borsózsizsik | |
Callosobruchus maculatus F. | Négyfoltos babzsizsik | |
Callosobruchus phaseoli Gyll. | Indiai babzsizsik | |
Ceatitis capitata Wied. | Földközi-tengeri gyümölcslégy | |
Conotrachelus nenuphar Hb. | A szilva amerikai ormányos bogara | |
Diabrotica virgifera virgifera Le Conte | Amerikai kukoricabogár | |
Epitrix cucumeris Harris | Burgonyabolha | |
Epitrix tuberis Gentner | Burgonyagumó-bolha | |
Liriomyza huidobrensis Blanch. | Borsó-aknázólégy | |
Liriomyza trifolii Burg. | Gerbera-aknázólégy | |
Popillia japonica Newm. | Japán cserebogár | |
Premnotrypes spp. | Andesi burgonya-ormányos fajok | |
Pseudaulacaspis pentagona (Targ.-Toz.) | Eperfa-pajzstetű | |
Rhagoletis pomonella Walsh. | Alma-gyümölcslégy | |
Spodoptera littoralis Boisd. | Trópusi lápi-bagolylepke | |
Spodoptera litura Fabr. | Gyapot-bagolylepke | |
Thrips palmi Karny | Pálmatripsz | |
Trogoderma granarium Ev. | Kaprabogár |
Gombák | ||
Atropellis pinicola Zeiler & Goodding | Tűlevelűek atropelliszes rákja | |
Atropellis piniphila (Weir.) Lohman & Cash | Tűlevelűek atropelliszes rákja | |
Ceratocystis fagacearum (Bretz.) Hunt. | Ceratocisztiszes tölgyfavész | |
Didymella ligulicola (K. F. Baker, Dimock & Davis) von Arx | A krizantém didimellás betegsége | |
Neovossia indica (Mitra) Mundkur (≈ Tilletia indica Mitra) | A búza indiai kőüszögje | |
Phymatotrichopsis omnivora (Duggar.) Hennebert (≈ Phymatotrichum omnivorum Duggar.) | A gyapotcserje gyökérrothadása | |
Stenocarpella macrospora (Earle) Sutton (≈ Diplodia macrospora Earle) | Kukoricacső és szár szárazrothadása | |
Stenocarpella maydis (Berkeley) Sutton [≈ D. maydis (Berkeley) Saccardo] | Kukoricaszár rothadás, fehér csőrothadás | |
Thecaphora solani Thirum. Et O’Brien) (≈ Angiosorus solani Thirum. Et O’Brien) | Burgonyagumó üszkös megbetegedése | |
Baktériumok | ||
Erwinia amylovora (Burill.) | Almatermésűek baktériumos száradása és elhalása | |
Pantoea stewartii subsp. Stewartii (Smith) Mergaert et al. [≈ Erwinia stewartii (Smith) Dye] | Kukorica baktériumos csíkossága és hervadása | |
Xanthomonas oryzae pv. oryzae (Ishiyama) Swings et al. | A rizs baktériumos betegsége | |
Xanthomonas oryzae pv. oryzicola (Fang. et al.) Swings et al. | A rizs baktériumos levélcsíkossága | |
Xylophilus ampelinus (Panagopoulos) Willems et al. (≈ Xanthomonas ampelina Panagopoulos) | Szőlő baktériumos rákosodása | |
Fitoplazmák és vírusok | ||
Cherry rasp leaf nepovirus | Cseresznye érdeslevelűség nepovírus | |
Grapevine flavescence doreee phytoplasma | Szőlő aranyszínű sárgasága | |
Peach latent mosaic viroid | Őszibarack látens mozaik viroid | |
Peach rosette mosaic nepovirus | Őszibarack rozetta mozaik nepovírus | |
Potato Andean latent tymovirus | Burgonya Andesi látens tymovírus | |
Potato Andean mottle comovirus | Burgonya Andesi tarkulás comovírus | |
Potato T trichovirus | Burgonya T trichovírus | |
Potato yellowing alfamovirus | Burgonya sárgulás alfamovírus | |
Fonálférgek | ||
Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bucher.) Nickle | Fenyőfa fonálféreg | |
Globodera pallida (Stone.) Mulvey et Stone. | Sápadt burgonya fonálféreg | |
Meloidogyne chitwoodi Golden et al. | Kolumbiai gyökér-fonálféreg |
Bidens pilosa L. | – | |
Cenchrus pauciflorus Benth. | Átoktüske | |
Helianthus californicus DC. | – | |
Helianthus ciliaris DC. | – | |
Ipomoea hederacea L. | Borostyánlevelű hajnalka | |
Ipomoea lacunusa L. | – | |
Iva axillaris Pursh | – | |
Solanum carolinense L. | – | |
Solanum elaeagnifolium Cav. | – | |
Striga spp. | Boszorkánygyom fajok |
Bemisia tabaci Gen. | Dohány liszteske | |
Carposina niponensis Wisgh. | Őszibarack gyümölcslégy | |
Frankliniella occidentalis Perg. | Nyugati virágtripsz | |
Grapholita molesta Busck. | Keleti gyümölcsmoly | |
Hyphantria cunea Drury | Amerikai fehér szövőlepke | |
Lymantria dispar L. (ázsiai rassz) | Gyapjaslepke (ázsiai rassz) | |
Phthorimaea operculella Zell. | Burgonyamoly | |
Quadraspidiotus perniciousus Comst. | Kaliforniai pajzstetű | |
Viteus vitifolieae Fitch. | Szőlő gyökértetű |
Gombák | ||
Cochliobolus heterostrophus Drechsler [≈ Bipolaris maydis (Nisikado) Shoem] (T rassz) | Kukorica amerikai levélfoltossága | |
Diaporthe helianthi Munt.-Cvet. et al. (≈ Phomopsis helianthi Munt.-Cvet. et al.) | Napraforgó diaportés szárfoltosság és korhadás | |
Phytophthora fragariae Hickman | Szamóca fitoflórás gyökérpusztulása | |
Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival. | Burgonyarák | |
Baktériumok | ||
Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. [≈ Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith] | Burgonya pszeudomonászos hervadása | |
Vírusok | ||
Plum pox potyvírus | Szilvahimlő (sarka) vírus | |
Fonálférgek | ||
Globodera rostochiensis (Woll.) Behrens. | Közönséges burgonya-fonálféreg |
Acroptilon repens DC. | – | |
Ambrosia artemisiifolia L. | Ürömlevelű parlagfű | |
Ambrosia psilostachya DC. | Évelő parlagfű | |
Ambrosia trifida L. | Háromlevelű parlagfű | |
Cuscuta sp. sp. | Aranka fajok | |
Solanum rostratum Dun. | Tányértüske | |
Solanum triflorum Nutt. | –” |
3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1996. július 5. napjától kell alkalmazni.
(2) A rendelet végrehajtásáról a földművelésügyi miniszter gondoskodik.