b) ruházati és egyéb textiltermékek, amelyeket hagyományosan a magyar kézműipar készít, és amelyeket a fenti szövetekből állítottak elő, kizárólag kézzel varrva, gép igénybevétele nélkül;
c) a hagyományos magyar népművészet körébe tartozó kézműipari textiltermékek, amelyeket a Magyarország és Törökország közös megegyezésével összeállított mellékelt lista határoz meg.
A mentesség csak a szállító Fél illetékes hatósága által a „C” Függelékhez csatolt mintának megfelelően kiállított bizonyítvánnyal ellátott termékekre adható. Ezeket a bizonyítványokat, amelyeknek meg kell jelölniük a mentesség alapját képező indokokat, az importáló Fél illetékes hatóságai elfogadják, amennyiben meggyőződnek arról, hogy az érintett termékek megfelelnek az ebben a Függelékben megjelölt feltételeknek. A c) bekezdésben említett termékekre kiállított bizonyítványokon világosan fel kell tüntetni a „FOLKLORE” bélyegzőt. Az ilyen termékek természetével kapcsolatos véleményeltérés esetén, egy hónapon belül konzultációt kell tartani az eltérések feloldása céljából.
Abban az esetben, ha az e Függelék alá eső termékek valamelyikének importja olyan arányokat érne el, amelyek Törökországon belül nehézségeket okoznának, amint lehetséges a Jegyzőkönyv 14. Cikkében előirányzott eljárás szerint konzultációkat kell kezdeni Magyarországgal a helyzet megoldása érdekében, ha szükséges, mennyiségi keretek elfogadásával.
2. Az „A” Függelék IV. és V. Címének rendelkezései mutatis mutandis vonatkoznak az e Függelék 1. bekezdésében foglalt termékekre is.
Melléklet a „C” Függelékhez
Hagyományos magyar népművészeti és kézműipari textiltermékek egyeztetett listája
Ez a lista csak azokat a textiltermékeket tartalmazza, amelyek történelmileg és egyedülállóan a magyar hagyományos népművészet körébe tartoznak.
Ruházati termékekről van szó, amelyek jellegüket tekintve blúzok, ingek, ingblúzok, tunikák, valamint mellények, kötények, asztali ruhák, kendők és sálak.
Ezeknek a termékeknek, amelyeknek megjelölése, leírása, stílusa az alábbiakban szerepel, jellegzetessége a következő:
– magyar kézműipari műhelyekben készülnek;
– magyar népművészeti stílusban, teljesen kézzel készített hímzésekkel vannak díszítve;
– nincs közöttük olyan termék, amelyen rátétes hímzés van;
– nincs közöttük olyan ruha, amely húzózárral van ellátva.
Megjelölések | Stílus | |||||
a) | Ingvállak/blúzok | |||||
Tunika, ing, ingblúz és blúz fajtájú szövött ruhák, ujjal vagy anélkül, gazdagon hímezve | Matyó Palóc Sióagárd Kalocsa Furta Kunság Berek Heves | |||||
b) | Lajbi/mellény | |||||
Mellény fajtájú szövött ruhák, ruhaujj nélkül, valamint bármiféle zárórendszer nélkül, gazdagon hímezve | Matyó Kunság | |||||
c) | Kötő/kötény | |||||
Kötény fajtájú szövött ruhák, gazdagon hímezve | Matyó Kalocsa | |||||
d) | Futó/terítő/garnitúra/alátét | |||||
Különféle fajtájú (kis asztalterítő, terítő, asztalközép, asztali futóból és szalvétákból álló garnitúra, abrosz, abroszból és szalvétákból álló garnitúra) asztalnemű és berendezési cikkek, gazdagon hímezve | Matyó Palóc Túra Buzsák Hövej Kalocsa Kunság Bereg Szűr (filcből készült cikkek) Szűcs | |||||
e) | Vállkendő/kendő/stóla | |||||
Kendő és sál fajtájú szövött cikkek, szegéllyel vagy anélkül, gazdagon hímezve. A szegélyek szintén teljesen kézzel készülnek | Matyó Sióagárd | |||||
f) | Blúzok kevert motívumokkal | |||||
Gazdagon hímzett, szövött blúzok | Különböző magyar tájjellegű népművészeti stílusok kombinációja | |||||
1. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság között, a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyv összefüggésében a Felek megállapodtak, hogy a Jegyzőkönyv 7. és 8. Cikkei nem zárják ki, hogy Magyarország és Törökország a feltételek megléte esetén a török és a magyar belső piac elveivel összhangban felügyeleti rendszert vagy védelmi intézkedéseket alkalmazzon.
Ilyen esetben a Felek előzetesen értesítik egymást a Jegyzőkönyv „A” Függelékében foglalt azon rendelkezésekről, amelyeket alkalmazni kell.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | A Török Köztársaság Kormánya nevében |
2. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Jegyzőkönyv 12. Cikk 1. bekezdésével összhangban, kényszerítő technikai vagy adminisztratív okok alapján, vagy gazdasági problémák megoldása érdekében, vagy a Jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések kijátszásának és megsértésének megakadályozása céljából a Felek – a török és a magyar belső piac elveivel összhangban – korlátozott időtartamra különleges igazgatási rendszert vezetnek be.
Ha azonban a Felek nem tudnak kielégítő megoldásra jutni a 12. Cikk 2. bekezdésében előirányzott konzultációk során, Magyarország vagy Törökország – ha bármelyikük kéri – kötelezettséget vállal arra, hogy ideiglenes exportkereteket tart be.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | A Török Köztársaság Kormánya nevében |
3. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti, a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyvvel összefüggésben a Felek megállapodtak abban, hogy a 12. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott konzultációra vonatkozó kérés benyújtásának időpontjától és a konzultációk eredményétől függően együttműködnek abban, hogy nem adnak ki olyan exportengedélyeket, amelyek tovább súlyosbítanák a kérdéses problémákat.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | A Török Köztársaság Kormánya nevében |
4. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti, a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyvvel összefüggésben a Felek megállapodtak abban, hogy a Jegyzőkönyvben történő minden hivatkozást a Jegyzőkönyv alkalmazásának időtartamára vagy arra az időtartamra, amelynek a végén minden mennyiségi korlátozást eltörölnek, úgy értenek, hogy az legkésőbb 1998. január 1-jét, vagy bármely más olyan korábbi időpontot jelent, amelyben Magyarország és Törökország megállapodhatnak.
A jelen Megállapodással összefüggésben a Felek kedvezményes kvótákban állapodtak meg, amelyeket az „A” Jegyzőkönyv III. számú Melléklete tüntet fel.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | A Török Köztársaság Kormánya nevében |
5. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyvvel összefüggésben a Felek megállapodtak, hogy Magyarország ellátja Törökországot azonosítás és hitelesítés céljából tizenöt példányban a Jegyzőkönyv „C” Függelékének Mellékletében felsorolt termékek fényképeivel.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | A Török Köztársaság Kormánya nevében |
KÖZÖS NYILATKOZAT AZ ÁRAKRÓL
A Felek megállapodnak a következőkben:
1. Amennyiben egy a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó terméket a Felek közötti kereskedelemben olyan áron importálnak, amely alatta marad a normál versenyfeltételek között szokásos áraknak, és így komoly kárt okoz a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek belföldi előállítóinak, vagy ilyen kár okozásával fenyegeti őket, és nincs tekintettel a dömpingellenes és támogatásellenes megfelelő szabályokra, akkor
– bármely Fél kérésére konzultációkat kell tartani azzal a céllal, hogy feltárjanak minden olyan megoldást, amely alkalmas a helyzet rendezésére,
– különösen kritikus körülmények között a konzultációkat 15 napon belül meg kell tartani, hogy a helyzet rendezésére irányuló megfelelő intézkedéseket bármely Fél haladéktalanul megtehesse.
2. Tekintettel az árképzésnek mint a Jegyzőkönyv korrekt végrehajtása egyik kérdésének érzékeny jellegére, ezt a körülményt tekintetbe kell venni a Jegyzőkönyv 1. Cikkének 3. bekezdésében hivatkozott konzultációk során.
(A 9. Cikk hivatkozása szerint.)
A jelen Jegyzőkönyv a Magyarországról vagy Törökországból származó, az 1. számú Mellékletben felsorolt termékekre vonatkozik.
Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó, a 2. számú Mellékletben felsorolt vas- és acéltermékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan meg kell szüntetni:
– 1997. január 1-jén – az alapvám 25%-ára kell csökkenteni,
– 1999. január 1-jén – a fennmaradó importvámokat el kell törölni.
Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó, a 3. számú Mellékletben felsorolt vas- és acéltermékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint kell megszüntetni:
1. A jelen Jegyzőkönyv 3. számú Mellékletében fel nem sorolt termékekre vonatkozó vámokat a Megállapodás 4. Cikkének 3. bekezdése szerint kell megszüntetni.
2. A jelen Jegyzőkönyv 3. számú Mellékletében felsorolt termékekre vonatkozó vámokat a Megállapodás 4. Cikkének 2. bekezdése szerint kell megszüntetni.
Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó széntermékekre alkalmaznak, a jelen Megállapodás hatálybalépésének időpontjában eltörlik.
Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó széntermékekre alkalmaznak, fokozatosan megszüntetik a Megállapodás 4. Cikkének 3. bekezdése szerint.
1. Az alábbiak összeférhetetlenek a Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Törökország és Magyarország közötti kereskedelmet:
(i) a vállalkozások közötti minden együttműködési vagy központosító jellegű megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntések és a vállalkozások közötti olyan összehangolt gyakorlat, melynek célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, vagy
(ii) egy vagy több vállalkozás részéről a domináns helyzettel való visszaélés Törökország vagy Magyarország területén, általában vagy jelentős részben.
2. A jelen cikkel ellentétes bármilyen gyakorlatot az Európai Szén- és Acélközösséget alapító Szerződés 65. és 66. Cikke, az EGK-t alapító Szerződés 85. Cikke szabályainak alkalmazásából eredő kritériumok alapján kell értékelni.
3. Ha Törökország vagy Magyarország úgy véli, hogy egy adott gyakorlat összeegyeztethetetlen az első bekezdés szerinti feltételekkel, és
– nincs megfelelően kezelve a 3. bekezdésben hivatkozott végrehajtási szabályok szerint, vagy
– ilyen szabályok hiányában, és ha az ilyen gyakorlat a másik Fél érdekeit érinti vagy érintheti, vagy a hazai iparnak jelentős kárt okoz vagy okozhat,
az érintett Fél megfelelő intézkedéseket tehet, ha harminc napon belül konzultáció útján nem talál megoldást. Az ilyen konzultációt harminc napon belül kell megtartani.
A Vegyesbizottság albizottságot hozhat létre, amely megvitatja a jelen Jegyzőkönyv teljesítését.
(Hivatkozással a „B” Jegyzőkönyv 1. Cikkére.)
2601.11.00
2601.12.00
2602.00.00
2619.00.10
2701.11.10
2701.11.90
2701.12.10
2701.12.90
2701.19.00
2701.20.00
2702.10.00
2702.20.00
2704.00.19
2704.00.30
7201.10.11
7201.10.19
7201.10.30
7201.10.90
7201.20.00
7201.50.10
7201.50.90
7202.11.20
7202.11.80
7202.99.11
7203.10.00
7203.90.00
7204.10.00
7204.21.10
7204.21.90
7204.29.00
7204.30.00
7204.41.10
7204.41.91
7204.41.99
7204.49.10
7204.49.30
7204.49.91
7204.49.99
7204.50.10
7204.50.90
7206.10.00
7206.90.00
7207.11.11
7207.11.14
7207.11.16
7207.12.10
7207.19.11
7207.19.14
7207.19.16
7207.19.31
7207.20.11
7207.20.15
7207.20.17
7207.20.32
7207.20.51
7207.20.55
7207.20.57
7207.20.71
7208.10.00
7208.25.00
7208.26.00
7208.27.00
7208.36.00
7208.37.10
7208.37.90
7208.38.10
7208.38.90
7208.39.10
7208.39.90
7208.40.10
7208.40.90
7208.51.10
7208.51.30
7208.51.50
7208.51.91
7208.51.99
7208.52.10
7208.52.91
7208.52.99
7208.53.10
7208.53.90
7208.54.10
7208.54.90
7208.90.10
7209.15.00
7209.16.10
7209.16.90
7209.17.10
7209.17.90
7209.18.10
7209.18.91
7209.18.99
7209.25.00
7209.26.10
7209.26.90
7209.27.10
7209.27.90
7209.28.10
7209.28.90
7209.90.10
7210.11.10
7210.12.11
7210.12.19
7210.20.10
7210.30.10
7210.41.10
7210.49.10
7210.50.10
7210.61.10
7210.69.10
7210.70.31
7210.70.39
7210.90.31
7210.90.33
7210.90.38
7211.13.00
7211.14.10
7211.14.90
7211.19.20
7211.19.90
7211.23.10
7211.23.51
7211.29.20
7211.90.11
7212.10.10
7212.10.91
7212.20.11
7212.30.11
7212.40.10
7212.40.91
7212.50.31
7212.50.51
7212.60.11
7212.60.91
7213.10.00
7213.20.00
7213.91.10
7213.91.20
7213.91.41
7213.91.49
7213.91.70
7213.91.90
7213.99.10
7213.99.90
7214.20.00
7214.30.00
7214.91.10
7214.91.90
7214.99.10
7214.99.31
7214.99.39
7214.99.50
7214.99.61
7214.99.69
7214.99.80
7214.99.90
7215.90.10
7216.10.00
7216.21.00
7216.22.00
7216.31.11
7216.31.19
7216.31.91
7216.31.99
7216.32.11
7216.32.19
7216.32.91
7216.32.99
7216.33.10
7216.33.90
7216.40.10
7216.40.90
7216.50.10
7216.50.91
7216.50.99
7216.99.10
7218.10.00
7218.91.11
7218.91.19
7218.99.11
7218.99.20
7219.11.00
7219.12.10
7219.12.90
7219.13.10
7219.13.90
7219.14.10
7219.14.90
7219.21.10
7219.21.90
7219.22.10
7219.22.90
7219.23.00
7219.24.00
7219.31.00
7219.32.10
7219.32.90
7219.33.10
7219.33.90
7219.34.10
7219.34.90
7219.35.10
7219.35.90
7219.90.10
7220.11.00
7220.12.00
7220.20.10
7220.90.11
7220.90.31
7221.00.10
7221.00.90
7222.11.11
7222.11.19
7222.11.21
7222.11.29
7222.11.91
7222.11.99
7222.19.10
7222.19.90
7222.30.10
7222.40.10
7222.40.30
7224.10.00
7224.90.01
7224.90.05
7224.90.08
7224.90.15
7224.90.31
7224.90.39
7225.11.00
7225.19.10
7228.19.00
7225.20.20
7225.30.00
7225.40.20
7225.40.50
7225.40.80
7225.50.00
7225.91.10
7225.92.10
7225.99.10
7226.11.10
7226.19.10
7226.19.30
7226.20.20
7226.91.10
7226.91.90
7226.92.10
7226.93.20
7226.94.20
7226.99.20
7227.10.00
7227.20.00
7227.90.10
7227.90.50
7227.90.95
7228.10.10
7228.10.30
7228.20.11
7228.20.19
7228.20.30
7228.30.20
7228.30.41
7228.30.49
7228.30.61
7228.30.69
7228.30.70
7228.30.89
7228.60.10
7228.70.10
7228.70.31
7228.80.10
7228.80.90
7301.10.00
7302.10.31
7302.10.39
7302.10.90
7302.20.00
7302.40.10
7302.90.10
(Hivatkozással a „B” Jegyzőkönyv 2. Cikkére.)
7207.11.11.00.11
7207.11.11.00.12
7207.11.11.00.13
7207.11.11.00.14
7207.11.14.00.11
7207.11.14.00.12
7207.11.14.00.13
7207.11.14.00.14
7207.11.16.00.11
7207.11.16.00.12
7207.11.16.00.13
7207.11.16.00.14
7207.19.11.00.00
7207.19.14.00.00
7207.19.16.00.00
7207.19.31.00.00
7207.20.11.00.11
7207.20.11.00.12
7207.20.11.00.13
7207.20.11.00.14
7207.20.15.00.11
7207.20.15.00.12
7207.20.15.00.13
7207.20.15.00.14
7207.20.17.00.11
7207.20.17.00.12
7207.20.17.00.13
7207.20.17.00.14
7207.20.51.00.00
7207.20.55.00.00
7207.20.57.00.00
7207.20.71.00.00
7210.41.10.10.00
7210.41.10.90.00
7210.49.10.10.00
7210.49.10.90.00
7213.10.00.00.00
7213.91.10.00.00
7213.91.20.00.00
7213.91.41.00.11
7213.91.41.00.12
7213.91.41.00.13
7213.91.41.00.19
7213.91.49.00.11
7213.91.49.00.12
7213.91.49.00.13
7213.91.49.00.19
7213.91.70.10.11
7213.91.70.10.12
7213.91.70.10.13
7213.91.70.10.19
7213.91.70.90.00
7213.91.90.00.00
7213.99.90.90.00
7214.20.00.00.11
7214.20.00.00.12
7214.20.00.00.13
7214.20.00.00.14
7214.20.00.00.15
7214.20.00.00.16
7214.20.00.00.19
7214.30.00.00.11
7214.30.00.00.12
7214.30.00.00.13
7214.30.00.00.14
7214.30.00.00.15
7214.30.00.00.16
7214.30.00.00.19
7214.91.10.00.00
7214.91.90.00.00
7214.99.10.00.00
7214.99.31.00.00
7214.99.39.00.11
7214.99.39.00.12
7214.99.39.00.13
7214.99.39.00.14
7214.99.50.00.11
7214.99.50.00.12
7214.99.50.00.19
7214.99.61.00.00
7214.99.69.00.11
7214.99.69.00.12
7214.99.69.00.13
7214.99.69.00.14
7214.99.80.00.11
7214.99.80.00.12
7214.99.80.00.19
7214.99.90.00.00
7215.90.10.00.00
7216.10.00.10.11
7216.10.00.10.12
7216.10.00.10.13
7216.10.00.90.11
7216.10.00.90.12
7216.10.00.90.13
7216.21.00.10.00
7216.21.00.90.00
7216.22.00.10.00
7216.22.00.90.00
7216.31.11.10.00
7216.31.11.90.00
7216.31.19.10.00
7216.31.19.90.00
7216.31.91.10.00
7216.31.91.90.00
7216.31.99.10.00
7216.31.99.90.00
7216.32.11.10.00
7216.32.11.90.00
7216.32.19.10.00
7216.32.19.90.00
7216.32.91.10.00
7216.32.91.90.00
7216.32.99.10.00
7216.32.99.90.00
7216.33.10.10.00
7216.33.10.90.00
7216.33.90.10.00
7216.33.90.90.00
7216.40.10.10.00
7216.40.10.90.00
7216.40.90.10.00
7216.40.90.90.00
7216.50.10.10.00
7216.50.10.90.00
7216.50.99.10.11
7216.50.99.10.19
7216.50.99.91.00
7224.90.05.10.00
7224.90.05.20.00
7224.90.08.10.00
7224.90.08.20.00
7224.90.15.10.00
7224.90.15.20.00
7227.20.00.00.00
7228.20.11.00.00
7228.20.19.00.00
7228.20.30.00.00
7228.30.20.00.00
7228.30.41.00.00
7228.30.49.00.00
7228.30.61.00.00
7228.30.69.00.00
7228.30.70.00.00
7228.30.89.00.00
7228.60.10.00.00
(Hivatkozással a „B” Jegyzőkönyv 3. Cikk 2. bekezdésére.)
7202 11
7203 10
7203 90
7219 11
7219 12
7219 13
7219 14
7219 21
7219 22
7219 23
7219 24
7219 31
7219 32
7219 33
7219 34
7219 35
7219 90
7220 11
7220 12
7220 20
7220 90
7221
7222 10
7222 30
7222 40
(A 11. Cikk hivatkozása szerint.)
A jelen Jegyzőkönyv a Megállapodás II. Fejezetében meghatározott termékekre vonatkozik.
A Felek kedvezményes elbánást biztosítanak egymás számára a jelen Jegyzőkönyv „A” és „B” Mellékletében felsorolt mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékek tekintetében, a Megállapodás származási szabályokról szóló „D” Jegyzőkönyve rendelkezései szerint.
1. A jelen Jegyzőkönyv „A” és „B” Mellékletében szereplő termékekre a Felek a (IV) oszlopban felsorolt importvámokat alkalmazzák a megfelelő mellékletek (III) oszlopában meghatározott keretek között.
2. A tarifakvótán felül importált mennyiségekre a legnagyobb kedvezményes vámtételeket kell alkalmazni.
Ha az egyik Fél úgy határoz, hogy csökkenti az EU-ból származó termékekre a (IV) oszlopban feltüntetett importvámokat, az ilyen csökkentett vámok lépnek az ezen oszlopban meghatározott importvámok helyébe.
(a 11. Cikk hivatkozása szerint)
A Törökországból származó mezőgazdasági termékek magyarországi importjára vonatkozó mennyiségi korlátok között alkalmazandó csökkentett vámtételek:
I. | II. | III. | IV. | |
KN Kód | Termék megnevezése | Éves mennyiség | Magyarországon alkalmazott vám | |
0701.90.50 | Újburgonya | 2500 tonna | 0% | |
0702.00.00.01,02,03 | Paradicsom | 200 tonna | 10% | |
0802.22 | Mogyoró | 300 tonna | 0% | |
0802.50 | Pisztácia | korlátlan | 0% | |
0804.20.90 | Füge szárítva | 100 tonna | 0% | |
0805.10 | Narancs | 3000 tonna | 0% | |
0805.20 | Mandarin és Clementine | 6000 tonna | 0% | |
0805.40 | Grapefruit | 1000 tonna | 0% | |
0805.50 | Citrom és lime | 2000 tonna | 0% | |
0806.20 | Szőlő szárítva | 150 tonna | 0% | |
0813.10.00 | Szárított kajszibarack | 75 tonna | 0% | |
1517.10.10 | Margarin, a folyékony margarin kivételével | 200 tonna | 12,6% | |
1604.14 | Tonhal, konzervált | 50 tonna | 6% | |
1902.11.00.00 | Tészta | 200 tonna | 10,2% | |
1902.19 | 12% | |||
Édes biscuit, gofri és ostya | 100 tonna | |||
1905.31.11.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.31.11.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.31.19.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.31.19.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.31.30.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.31.30.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.31.91.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.31.91.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.31.99.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.31.99.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.32.11.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.32.11.99 | Vámtarifa szerint | 29,6 | ||
1905.32.19.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.32.19.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
Egyéb biscuit, gofri és ostya | 50 tonna | |||
1905.90.30.01 | Vámtarifa szerint | 0% | ||
1905.90.30.99 | Vámtarifa szerint | 21% | ||
1905.90.40.00 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.90.45.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.90.45.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.90.55.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.90.55.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.90.60.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.90.60.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
1905.90.90.01 | Vámtarifa szerint | 10% | ||
1905.90.90.99 | Vámtarifa szerint | 29,6% | ||
2001.10.00 | Uborka és apró uborka | 50 tonna | 0% | |
2001.90.65 | Olajbogyó | 100 tonna | 0% | |
2002.10.10 | Paradicsom | 25 tonna | 0% | |
2002.90.99 | Egyéb paradicsom | 25 tonna | 0% | |
Egyéb zöldség | 50 tonna | |||
Egyéb zöldség | 50 tonna | |||
2005.90.30.00 | Vámtarifa szerint | 20% | ||
2005.90.50.00 | Vámtarifa szerint | 0% | ||
2005.90.60.00 | Vámtarifa szerint | 0% | ||
Földimogyoró | 100 tonna | |||
2008.11.10.00 | Vámtarifa szerint | 9,7% | ||
2008.11.92,94,96,98 | Vámtarifa szerint | 0% | ||
2008.19 | Másféle, beleértve a keverékeket is | 50 tonna | 0% | |
2009.19 | Narancslé, másféle | 300 tonna | 0% | |
2009.71 | Almalé | 50 tonna | 0% | |
2104.10.10 | Leves és erőleves, szárított | 100 tonna | 12,8% | |
2203.00 | Malátából készült sör | 2500 hl | 14,8% | |
ex 2401.10 | Dohány, kivéve a 60-as altétel számot | 800 tonna | 33% | |
2401.10.60 | Napon szárított keleti típusú dohány | 0% |
(a 11. Cikk hivatkozása szerint)
A Magyarországról származó mezőgazdasági termékek törökországi importjára vonatkozó mennyiségi korlátok között alkalmazandó csökkentett vámtételek:
I. | II. | III. | IV. | |
KN Kód | Termék megnevezése | Éves mennyiség | Törökországban alkalmazott vám | |
0307.60 | Csiga, a tengeri csiga kivételével | 150 tonna | 0% | |
0404.10 | Tejsavó sűrítve, cukor hozzáadásával is | 200 tonna | 23% | |
0404.90 | ||||
0602.90 | Más élő növény, dugvány, oltvány, gombacsíra (kivéve 0602.90.91 Virágok bimbóval vagy virággal a kaktuszok kivételével) | 400 tonna | 0% | |
0710.40.00.00 | Csemegekukorica (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva | 1500 tonna | 0%+2,91EUR/10 kg/nettó | |
1001.10 | Búza és kétszeres | 30 000 tonna | 0% | |
1001.90 | (szeptember 1-jétől május 31-ig) | |||
1005.10 | Kukorica | 53 640 tonna | 0% | |
1005.90.00.00 | (szeptember 1-jétől május 31-ig) | |||
1107 | Maláta, pörkölve is | 500 tonna | 0% | |
1206.00.91 | Napraforgómag héj | 1000 tonna | 0% | |
1206.00.99 | nélkül, más január 1-jétől augusztus 31-ig | |||
1209.23,24,25 | Csenkeszmag, Kentucky réti perjemag, Perjemag | 50 tonna | 0% | |
1512.11 | Nyers napraforgóolaj (január 1-jétől augusztus 31-ig) | 300 tonna | 0% | |
1517.10.10 | Margarin | 200 tonna | 0%+EUR 25,82/100 kg/nettó | |
1602.10 | Homogenizált készítmények | 200 tonna | 15% | |
1602.20.11,19 | Liba- vagy kacsamájból elkészített vagy konzervált más termékek | 10 tonna | 0% | |
2005.10 | Homogenizált zöldség | 200 tonna | 15% | |
2005.40 | Borsó, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva | 300 tonna | 0% | |
2005.80 | Csemegekukorica, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva | 1000 tonna | 0%+2,91EUR/100 kg/nettó | |
2007.10 | Homogenizált készítmények | 200 tonna | 15% | |
2009.61 | Szőlőlé | 100 tonna | 35% | |
2009.71 | Almalé | 100 tonna | 35% | |
2009.80.89.00 | Más egynemű gyümölcs vagy zöldséglé, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal | 200 tonna | 0% | |
2104.20 | Homogenizált, összetett élelmiszer-készítmények | 200 tonna | 0% | |
2106.90.98 | Egyéb másutt nem említett élelmiszer-készítmény | 250 tonna | 0%+T2 alap befizetés | |
2204.10 | Pezsgő | 1000 hl | 50% | |
2204.21 | Bor | 1000 hl | 50% |
E Jegyzőkönyv alkalmazásában:
a) az „előállítás” mindenfajta megmunkálást vagy feldolgozást jelent, beleértve az összeszerelést vagy a specifikus műveleteket is;
b) az „anyag” a termék előállítása során felhasznált összes alkotóelemet, nyersanyagot, komponenst vagy alkatrészt stb. jelent;
c) a „termék” az előállított terméket jelenti, még abban az esetben is, ha azt egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;
d) az „áru” anyagot és terméket egyaránt jelent;
e) a „vámérték” az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi Megállapodás szerint meghatározott értéket jelenti (WTO Vámérték Egyezmény);
f) a „gyártelepi ár” azt az árat jelenti, amit a termékért a gyártelepen fizetnek annak a magyarországi vagy török gyártónak, akinek a vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve, hogy az ár magában foglalja a megmunkálás során felhasznált összes anyag értékét, levonva ebből bármely olyan belső adót, amely a létrejött termék kivitele esetén visszatérítendő vagy visszatéríthető;
g) az „anyagok értéke” a felhasznált nem származó anyagok behozatala idején megállapított vámértéket, vagy ha az nem ismert és nem is állapítható meg, akkor Magyarországon vagy Törökországban az anyagokért fizetett első megállapítható árat jelenti;
h) a „származó anyagok értéke” a g) pontban meghatározott ilyen anyagok értékét jelenti, értelemszerűen alkalmazva;
i) a „hozzáadott érték” a gyártelepi ár és a 3. és 4. Cikkekben említett országokból származó összes beépített anyag vámértékének különbözetét jelenti. Amennyiben a vámérték nem ismert vagy nem állapítható meg, akkor Magyarországon vagy Törökországban az anyagokért fizetett első igazolható árat kell figyelembe venni;,
j) az „árucsoportok” és „vámtarifaszámok” az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszert – e Jegyzőkönyvben a továbbiakban „Harmonizált Rendszer” vagy „HR” – alkotó nómenklatúrában alkalmazott árucsoportokat és vámtarifaszámokat (négy számjegyű kódok) jelentik;
k) az „osztályozott” az adott terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő osztályozását jelenti;
l) a „szállítmány” olyan termékeket jelent, amelyeket vagy egyszerre küld az exportőr egy címzettnek, vagy az exportőrtől a címzetthez továbbított küldeményhez egyetlen fuvarokmány, vagy ilyen okmány hiányában egyetlen számla tartozik;
m) a „terület” magában foglalja a területi vizeket is.
1. A Megállapodás alkalmazása során az alábbi termékek tekintendők Törökországból származónak:
a) az 5. Cikk értelmében teljes egészében Törökországban előállított termékek;
b) Törökországban előállított termékek, melyek olyan anyagokat tartalmaznak, melyeket nem teljes egészében ott állítottak elő, feltéve, hogy azok a 6. Cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Törökországban.
2. A Megállapodás alkalmazása során az alábbi termékek tekintendők Magyarországról származónak:
a) az 5. Cikk értelmében teljes egészében Magyarországon előállított termékek;
b) olyan, Magyarországon előállított termékek, amelyek nem teljes egészében ott előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve, hogy azok a 6. Cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Magyarországon.
1. A 2. Cikk 1. bekezdésében foglaltak sérelme nélkül azokat a termékeket kell Törökországból származónak tekinteni, amely termékeket Bulgáriából, Svájcból (beleértve Liechtensteint) * , a Cseh Köztársaságból, Észtországból, Magyarországról, Izlandról, Litvániából, Lettországból, Norvégiából, Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából, a Szlovák Köztársaságból, Törökországból vagy az Európai Közösségből * – Törökország és ezen országok közötti megállapodásokhoz mellékelt származási szabályokat tartalmazó Jegyzőkönyv előírásai alapján – származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy a Törökországban elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.
2. Amennyiben a Törökországban elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken, az előállított terméket csak akkor kell Törökországból származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik a Törökországban elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.
3. Az 1. bekezdésben hivatkozott országokból származó termékek, amelyek Törökországban nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.
4. Az e Cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.
1. A 2. Cikk 2. bekezdésében foglaltak sérelme nélkül azokat a termékeket kell Magyarországról származónak tekinteni, amely termékeket Bulgáriából, Svájcból (beleértve Liechtensteint) * , a Cseh Köztársaságból, Észtországból, Magyarországról, Izlandról, Litvániából, Lettországból, Norvégiából, Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából, a Szlovák Köztársaságból, Törökországból vagy az Európai Közösségből * – Magyarország és ezen országok közötti megállapodásokhoz mellékelt származási szabályokat tartalmazó Jegyzőkönyv előírásai alapján – származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy a Magyarországon elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.
2. Amennyiben a Magyarországon elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken, az előállított terméket csak akkor kell Magyarországról származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik a Magyarországon elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.
3. Az 1. bekezdésben hivatkozott országokból származó termékek, amelyek Magyarországon nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.
4. Az e Cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.
1. Az alábbiakat kell teljes egészében Magyarországon vagy Törökországban előállítottnak tekinteni:
a) valamelyikük földjéből vagy a hozzájuk tartozó tengerfenékből kinyert ásványi termékek;
b) az ott betakarított növényi termékek;
c) az ott született és nevelt élő állatok;
d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;
e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;
f) Magyarország vagy Törökország hajóival, területi vizeiken kívüli tengerből nyert halászati és más, tengerből származó termékek;
g) kizárólag az f) pontban hivatkozott termékekből, a feldolgozó hajóik fedélzetén előállított termékek;
h) kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a csak újra futózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas gumiabroncsokat is;
i) az ott folytatott feldolgozási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;
j) valamelyikük területi vizein kívül fekvő tengerfenékből vagy altalajból kinyert termékek, feltéve, hogy kizárólagos jogot szereztek az e tengerfenékből vagy altalajból történő kitermelésre;
k) a kizárólag az a)–j) pontokban meghatározott termékekből ott előállított áruk.
2. Az 1. bekezdés f) és g) bekezdéseiben használt „hajóik” és „feldolgozó hajóik” kifejezés csak olyan hajókra vonatkozik,
a) amelyeket Magyarországon vagy Törökországban bejegyeztek vagy nyilvántartásba vettek;
b) amelyek Magyarország vagy Törökország zászlója alatt hajóznak;
c) amelyek legalább 50%-ban Magyarország vagy Törökország állampolgárainak tulajdonában állnak, vagy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye ezen államok valamelyikében van, s amelynek igazgatója vagy igazgatói, igazgatótanácsának vagy felügyelőbizottságának elnöke és az ilyen testületek tagjainak többsége Magyarország vagy Törökország állampolgára, továbbá – gazdasági társaság esetében – a társaság tőkéjének legalább a fele ezen államoknak, köztestületeiknek vagy állampolgáraiknak a tulajdonában áll;
d) amelyek kapitánya és tisztjei Magyarország vagy Törökország állampolgárai; és
e) amelyek legénységének legalább 75%-a Magyarország vagy Törökország állampolgáraiból áll.
1. A 2. Cikk szempontjából nem teljes egészében előállított termékeket kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak kell tekinteni, ha teljesültek a II. számú mellékletben szereplő listán felsorolt feltételek.
A fent hivatkozott feltételek a Megállapodásban szereplő összes termék esetében feltüntetik azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az előállítás során el kell végezni a felhasznált nem származó anyagokon, és e feltételek csak az ilyen anyagokra vonatkoznak. Következésképpen, ha egy termék, amely a listán szereplő feltételek teljesítésével elnyerte a származó helyzetet, más termék előállítása során kerül felhasználásra, akkor nem vonatkoznak rá azok a feltételek, amelyek arra a termékre vonatkoznak, amelybe beépítették, és nem kell az előállítása során felhasznált nem származó anyagok közé beszámítani.
2. Az 1. bekezdésben foglaltak ellenére azon nem származó anyagok, amelyeket a listán szereplő feltételek szerint nem lehet felhasználni a termék előállítása során, mégis felhasználhatók, feltéve, hogy
a) összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10 százalékát;
b) a jelen bekezdés alkalmazásával sem lépik túl a nem származó anyagok maximális értékére a listában megadott százalékarányok bármelyikét.
Ez a bekezdés nem alkalmazható a Harmonizált Rendszer 50–63. Árucsoportjába tartozó termékekre.
3. Az 1. és 2. bekezdést a 7. Cikk rendelkezéseinek figyelembevételével kell alkalmazni.
1. A 2. bekezdésben foglaltak sérelme nélkül a származó termék helyzet megszerzéséhez az alábbi műveleteket nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni, függetlenül attól, hogy a 6. Cikk követelményei teljesültek-e vagy sem:
a) a fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek;
b) csomagok megosztása és összeállítása;
c) mosás, tisztítás; por, oxidáció, olaj, festék vagy más bevonat eltávolítása;
d) textíliák vasalása vagy gyűrtelenítése;
e) egyszerű festési és fényezési műveletek;
f) gabonafélék és rizs hántolása, részbeni vagy teljes fehérítése, fényezése és glazúrozása;
g) cukor színezését vagy formázását szolgáló műveletek;
h) gyümölcs, diófélék és zöldség hámozása, magozása és feltörése, kifejtése;
i) élezés, egyszerű őrlés vagy vágás;
j) rostálás, szitálás, válogatás, osztályozás, minősítés, összeállítás (beleértve a készletek összeállítását);
k) egyszerű palackozás, üvegbe, kannába, zsákba, ládába, dobozba helyezés, kartonon vagy raklapon való rögzítés és minden más egyszerű csomagolási művelet;
l) a termékekre vagy csomagolásukra jelzés, címke, logó vagy más megkülönböztető jel felerősítése vagy rányomtatása;
m) termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül;
n) áruk alkatrészeinek egyszerű összeszerelése, hogy azok egy teljes árucikket képezzenek, vagy termékek szétszedése alkatrészekre;
o) az a)–n) pontokban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;
p) állatok levágása.
2. Minden műveletet, amelyet egy adott terméken Magyarországon vagy Törökországban elvégeztek, együttesen kell figyelembe venni annak megállapításához, hogy a termék megmunkálása vagy feldolgozása az 1. bekezdés alapján nem kielégítőnek tekintendő-e.
1. E Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti osztályozáskor alapegységnek kell tekinteni.
Ebből következik, hogy
a) ha egy cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket a Harmonizált Rendszer értelmében egyetlen vámtarifaszám alá kell osztályozni, akkor az egész képezi a minősítési egységet;
b) ha a szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá osztályozott bizonyos számú azonos termékből áll, az e Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor minden egyes terméket külön kell figyelembe venni.
2. Ha áruosztályozási szempontból a Harmonizált Rendszer 5. Szabálya értelmében a csomagolást a termékkel együtt kell osztályozni, akkor azt a származás megállapításánál is figyelembe kell venni.
Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai és az árban benne foglaltatnak vagy azokat külön nem számlázzák le, a szóban forgó berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.
A Harmonizált Rendszer 3. Szabálya szerint meghatározott készleteket származónak kell tekinteni, ha a tartalmát alkotó összes termék származó. Ha azonban egy készlet származó és nem származó termékekből tevődik össze, a készletet mint egészet származónak kell tekinteni, feltéve, hogy a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15 százalékát.
Annak megállapítása céljából, hogy egy termék származó-e, nem szükséges megállapítani, hogy származó-e az előállítása során felhasználható:
a) energia és fűtőanyag;
b) létesítmény és berendezés;
c) gépek és szerszámok;
d) azok az áruk, amelyek nem épülnek be, és amelyeket nem arra szántak, hogy beépüljenek a termék végső összetételébe.
1. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó, a II. Cím alatt rögzített feltételeket Magyarországon vagy Törökországban megszakítás nélkül kell teljesíteni, a 3. és 4. Cikkben, valamint az e Cikk 3. bekezdésében foglaltak kivételével.
2. A 3. és 4. Cikkben foglaltak kivételével, ha Magyarországról vagy Törökországból más országba exportált árukat visszaszállítanak, akkor azokat nem származónak kell tekinteni, hacsak a vámhatóság számára kielégítően nem bizonyítható, hogy
a) a visszaszállított áruk az exportálttal azonosak; és
b) az adott országban vagy az exportálás során nem mentek keresztül a jó állapotban való megőrzéshez szükséges mértéket meghaladó műveleten.
3. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó II. Címben rögzített feltételeket nem érinti a Magyarországon vagy Törökországon kívül végzett megmunkálás vagy feldolgozás, amelyet olyan anyagokon végeztek el, amelyeket Magyarországról vagy Törökországból exportáltak, és azt követően oda visszaszállítottak, feltéve, hogy
a) a szóban forgó anyagok teljes egészében Magyarországon vagy Törökországban előállított anyagok, vagy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson az exportálásukat megelőzően mentek keresztül; és
b) a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy
(i) a visszaszállított árukat az exportált anyagokon végzett megmunkálással vagy feldolgozással állították elő, és
(ii) a Magyarországon vagy Törökországon kívül az e Cikk szabályainak alkalmazása révén keletkezett teljes hozzáadott érték nem haladja meg azon végtermék gyártelepi árának 10 százalékát, amelyre a származó helyzetet igénylik.
4. A 3. bekezdés alkalmazásában, a II. Címben, a származó helyzet megszerzése érdekében rögzített feltételek nem érvényesek a Magyarországon vagy Törökországon kívül végbement megmunkálásra vagy feldolgozásra. Ahol azonban a II. számú melléklet listájában a végtermék származó helyzetének meghatározásánál az összes beépített nem származó anyag maximális értékét megadó szabályt alkalmaznak, az érintett fél területén beépített nem származó anyagok teljes értéke és az e Cikk alkalmazása révén a Magyarországon vagy Törökországon kívül nyert teljes hozzáadott érték együttesen nem haladhatja meg a megadott százalékot.
5. A 3. és 4. bekezdés alkalmazásában, a „teljes hozzáadott érték” jelenti mindazon költségeket, amelyek Magyarországon vagy Törökországon kívül merültek fel, beleértve az ott beépített anyagok értékét is.
6. A 3. és 4. bekezdésben foglalt szabályok nem alkalmazhatók azokra a termékekre, amelyek nem felelnek meg a II. számú melléklet listájában meghatározott feltételeknek, vagy amelyeket csak akkor lehet kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni, ha a 6. Cikk 2. bekezdésében meghatározott általános toleranciaértékeket alkalmazzák.
7. A 3. és 4. bekezdés szabályai nem alkalmazhatók a Harmonizált Rendszer 50–63. Árucsoportjaiba tartozó termékekre.
8. Bármiféle megmunkálás vagy feldolgozás, amely e Cikk szabályai alá tartozik és amelyet Magyarországon vagy Törökországon kívül végeznek el, passzív feldolgozás vagy hasonló eljárás keretében végezhető.
1. A Megállapodás szerint biztosított kedvezményes eljárás csak e Jegyzőkönyv követelményeit kielégítő olyan termékekre vonatkozik, amelyeket Magyarország és Törökország között vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott bármely ország területén át közvetlenül szállítanak. Az egységes, oszthatatlan szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani más területeken, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve, hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országának vámhatósági felügyelete alatt maradnak, és nem mennek keresztül más műveleteken, mint kirakás, ismételt berakás vagy a jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más művelet.
Származó termékek csővezetéken Magyarország vagy Törökország területén kívüli területen is szállíthatók.
2. Az 1. bekezdésben említett feltételek teljesítését az importáló ország vámhatóságához benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:
a) egyetlen fuvarokmány, amely kiterjed az exportőr országból a tranzitországon való áthaladásra, vagy
b) a tranzitország vámhatósága által kiállított igazolás, amely:
(i) megadja az áruk pontos megnevezését,
(ii) feltünteti az áruk ki- és ismételt berakásának időpontját, és – ahol lehetséges – a hajóneveket vagy más igénybe vett fuvareszközöket, és
(iii) igazolja, hogy milyen feltételek mellett maradtak az áruk a tranzitországban; vagy
c) ezek hiányában, bármely bizonyító erejű okmány.
1. A 3. és 4. Cikkben hivatkozott országokon kívüli országban tartott kiállításra elküldött, és a kiállítás után Magyarországra vagy Törökországba történő importálás céljából eladott származó termékek a bevitelkor azzal a feltétellel részesednek a Megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményben, ha a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy
a) az exportőr e termékeket Magyarországról vagy Törökországból olyan országba szállította,. ahol a kiállítást tartották, és a termékeket ott ki is állították;
b) a termékeket ez az exportőr eladta vagy más módon értékesítette egy magyarországi vagy törökországi személynek;
c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül utána szállították el ugyanolyan állapotban, mint ahogy azokat a kiállításra elküldték; és
d) a termékeket – miután kiállításra szállították ki azokat – nem használták semmi más célra, csak a kiállításon való bemutatásra.
2. Az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt kell kiállítani vagy kiadni, és azt a szokásos módon kell benyújtani az importáló ország vámhatóságának. A kiállítás nevét és címét fel kell tüntetni. Ha szükséges, a kiállítás körülményeiről további okmányszerű igazolást lehet megkövetelni.
3. Az 1. bekezdésben foglaltak irányadók minden kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra szerveznek üzletekben vagy üzleti telephelyeken külföldi termékek értékesítése céljából, s amelynek során a termékek vámellenőrzés alatt maradnak.
1. Azon nem származó anyagok, amelyeket Magyarországról, Törökországból vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott valamelyik országból származó termék előállításához használtak fel, s amelyekre az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt bocsátottak vagy állítottak ki, Magyarországon vagy Törökországban nem tartoznak semmiféle vámvisszatérítés vagy vámfizetés alóli kivétel hatálya alá.
2. Az 1. bekezdés szerinti tilalmat Magyarországon vagy Törökországban az előállítás során felhasznált anyagokat terhelő vámok – vagy azzal azonos hatású díjak – részleges vagy teljes visszafizetését, elengedését vagy ki nem fizetését eredményező rendelkezésekre kell alkalmazni, amennyiben az ilyenfajta vámvisszafizetés, elengedés vagy meg nem fizetés – kifejezetten vagy hatásában – érvényesül az említett anyagokból előállított termékek exportja során, de nem kell alkalmazni a fenti tilalmat, ha ezeket a termékeket belföldi felhasználásra megtartják.
3. A származást igazoló okmánnyal ellátott termékek exportőre – a vámhatóság kérésére – bármikor köteles benyújtani minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja, hogy a szóban forgó termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagokkal kapcsolatban nem történt vámvisszatérítés, és hogy az ilyen anyagokra vonatkozó összes vámot vagy azzal egyenlő hatású díjakat ténylegesen megfizették.
4. Az 1–3. bekezdés rendelkezései a 8. Cikk 2. bekezdése szerinti csomagolásra, a 9. Cikk szerinti tartozékokra, pótalkatrészekre és szerszámokra, és a 10. Cikk szerinti készletekben lévő termékekre is vonatkoznak, ha ezek a tételek nem származóak.
5. Az 1–4. bekezdés rendelkezései csak az olyan jellegű anyagokra vonatkoznak, amelyekre a Megállapodás kiterjed. Továbbá nem zárják ki mezőgazdasági termékekre a Megállapodás rendelkezései szerinti exportra alkalmazható export-visszatérítési rendszer alkalmazását.
1. A Törökországból származó termékek Magyarországra történő importálásuk és Magyarországról származó termékek Törökországba történő importálásuk esetén a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik az alábbiak bármelyikének benyújtása ellenében:
a) EUR.1 szállítási bizonyítvány, melynek mintáját a III. számú melléklet tartalmazza; vagy
b) a 21. Cikk 1. bekezdésében meghatározott esetekben az exportőr által adott nyilatkozat (a továbbiakban: számlanyilatkozat), a számlán, a szállítólevélen vagy bármely más olyan kereskedelmi okmányon, amely a szóban forgó termékeket, azonosítás céljából kellő részletességgel ismerteti; a számlanyilatkozat szövegét a IV. számú melléklet tartalmazza.
2. Az 1. bekezdés fenntartásával e Jegyzőkönyv szerinti származó termékek, a 26. Cikkben meghatározott esetekben a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik anélkül, hogy szükséges lenne a fentiekben hivatkozott okmányok bármelyikét benyújtani.
1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága bocsátja ki az exportőr vagy – az exportőr felelősségére – meghatalmazott képviselője által írásban benyújtott kérelemre.
2. E célból az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének ki kell töltenie mind az EUR.1 szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, melyek mintáit a III. számú melléklet tartalmazza. Ezeket az űrlapokat egy olyan nyelven kell kitölteni, amelyen ez a Megállapodás készült és az exportáló ország hazai jogának rendelkezései szerint. Kézírással történő kitöltés esetén az űrlapokat tintával és nyomtatott betűkkel kell kitölteni. A termék leírását az erre a célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, a leírás utolsó sora alatt vízszintes vonalat kell húzni, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.
3. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kérő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása szerinti exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termék származó helyzetét, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló megfelelő okmányokat.
4. Magyarország vagy Törökország vámhatósága köteles kiadni az EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha a szóban forgó termék Magyarország, Törökország vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott valamelyik más ország származó termékének tekinthető és teljesíti e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
5. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadó vámhatóság köteles megtenni minden szükséges intézkedést a termékek származó helyzetének ellenőrzésére és e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek érvényesítésére. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen és az exportőr könyvelését megvizsgálja, vagy bármilyen más szükségesnek tartott egyéb ellenőrzést lefolytasson. Biztosítania kell, hogy a 2. bekezdésben hivatkozott űrlapokat megfelelően kitöltsék. Különösképpen ellenőriznie kell, hogy a termékek leírására fenntartott helyet oly módon töltsék ki, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét.
6. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának keltét a bizonyítvány 11. rovatában kell feltüntetni.
7. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a vámhatóság kibocsátja és az exportőr rendelkezésére átadja, amint a tényleges export megtörtént vagy azt biztosították.
1. A 17. Cikk 7. bekezdésétől függetlenül, a vonatkozó termékek exportálása után kivételesen kiállítható EUR.1 szállítási bizonyítvány, ha
a) azt tévedés vagy vétlen mulasztás vagy speciális körülmények miatt nem állították ki az exportálás idején;
vagy
b) a vámhatóság előtt kellően bizonyítható, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadták, de technikai okokból az importálás során nem fogadták el.
2. Az 1. bekezdés alkalmazásához az exportőrnek fel kell tüntetnie kérelmében az EUR.1 szállítási bizonyítvány tárgyát képező termékek exportálásának helyét és időpontját, valamint a kérelem okát.
3. A vámhatóság csak annak ellenőrzése után állíthat ki visszamenőleges hatályú EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha az exportőr által megadott adatok megegyeznek a vonatkozó nyilvántartási adatokkal.
4. A visszamenőleges hatállyal kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványt az alábbi kifejezések valamelyikével kell jóváhagyni:
HU „KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL
TR „SONRADAN VERILMISTIR
EN „ISSUED RETROSPECTIVELY
5. A 4. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
1. Egy EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr az azt kibocsátó vámhatósághoz fordulhat, és – az annak birtokában levő exportokmányok alapján – másodlat kiállítását kérheti.
2. Az így kibocsátott másodlatot az alábbi kifejezések egyikével kell ellátni:
HU „MÁSODLAT
TR „IKINCI NÜSHADIR
EN „DUPLICATE
3. A 2. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
4. A másodlat, amelyen szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kibocsátása napjának is, attól a naptól kezdve érvényes.
Ha a származó termékeket Magyarországon vagy Törökországban vámhivatali ellenőrzés alá helyezik, lehetővé válik, hogy az eredeti származást igazoló okmányt helyettesítsék egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal annak érdekében, hogy e termékek mindegyikét vagy egy részét Magyarországon vagy Törökországon belül máshova elküldjék. A helyettesítő EUR.1 szállítási bizonyítvány(oka)t az a vámhivatal állítja ki, amelynek ellenőrzése alá helyezték a termékeket.
1. Amennyiben azonos és egymással felcserélhető, származó és nem származó anyagok fizikai elkülönítése jelentős költséggel vagy anyagi nehézséggel járna, a vámhatóság – az érintett írásbeli kérelmére – engedélyezheti az úgynevezett „könyvelés szerinti elkülönítés” módszerét az ilyen készletek kezelésére.
2. A módszernek biztosítania kell, hogy – egy meghatározott időszak alatt – az előállított, származónak minősülő termékek mennyisége ugyanannyi legyen, mint abban az esetben, amikor fizikailag elkülönített készleteket használnak fel.
3. A vámhatóság a módszer alkalmazásának engedélyezését az általa megfelelőnek tartott feltételekhez kötheti.
4. A módszert a terméket gyártó országban alkalmazott általános könyvviteli szabályok figyelembevételével kell alkalmazni és a nyilvántartásokat annak megfelelően kell vezetni.
5. E könnyítés kedvezményezettje – az esettől függően – kiállíthat származást igazoló okmányt, vagy kérelmezheti annak kibocsátását a származónak tekinthető termékmennyiségre. A vámhatóság felszólítására a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell arról, hogyan állította elő azt a mennyiséget.
6. A vámhatóság felügyeli az engedély felhasználását és azt bármikor visszavonhatja, amennyiben a kedvezményezett az előírtaktól eltérő módon használja fel az engedélyt vagy a jelen Jegyzőkönyvben foglalt bármely más feltételt nem teljesít.
1. A 16. Cikk 1. bekezdés b) pontjában hivatkozott számlanyilatkozatot tehet:
a) a 22. Cikk szerinti elfogadott exportőr, vagy
b) bármelyik exportőr, bármilyen egy vagy több csomagból álló, származó termékeket tartalmazó szállítmányra vonatkozóan, amennyiben annak összértéke nem haladja meg a 6000 eurót.
2. Számlanyilatkozat akkor tehető, ha a szóban forgó termékek Magyarországról, Törökországból vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más ország valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
3. A számlanyilatkozatot tevő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termékek származó helyzetét igazoló okmányokat, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló összes megfelelő okmányt.
4. Az exportőr a számlanyilatkozatot – amelynek szövegét a IV. számú melléklet tartalmazza – a számlára, a szállítólevélre vagy más kereskedelmi okmányra rágépelve, rábélyegezve vagy rányomtatva, a mellékletben közölt nyelvi változatok valamelyikének felhasználásával, és az exportáló ország hazai jogszabályainak megfelelően köteles megtenni. Ha a nyilatkozat kézzel írott, akkor tintával, nyomtatott betűkkel kell írni.
5. A számlanyilatkozaton szerepelnie kell az exportőr eredeti, kézzel írt aláírásának. A 22. Cikkben meghatározott elfogadott exportőr azonban nem köteles aláírni az ilyen nyilatkozatokat, feltéve, ha írásban közli az exportáló ország vámhatóságával, hogy teljes felelősséget vállal minden olyan számlanyilatkozatért, amelyen személye ugyanúgy azonosítható, mintha a nyilatkozatot kézzel aláírta volna.
6. A számlanyilatkozatot az exportőr az érintett termékek exportálása időpontjában vagy azt követően állíthatja ki, azzal a feltétellel, hogy azt a termékek importját követően legkésőbb két éven belül bemutatják az importáló országban.
1. Az exportáló ország vámhatósága felhatalmazhat bármely exportőrt (a továbbiakban: elfogadott exportőr), aki gyakran szállít a Megállapodás hatálya alá tartozó termékeket, hogy a szóban forgó termékek értékétől függetlenül számlanyilatkozatot tegyen. Az ilyen felhatalmazást kérő exportőr a vámhatóság számára köteles megadni minden biztosítékot a termékek származó helyzetének, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének megállapításához.
2. A vámhatóság az általa megfelelőnek ítélt feltételekkel adhatja meg az elfogadott exportőri jogállást.
3. A vámhatóság az elfogadott exportőrnek vámfelhatalmazási számot ad, amelyet fel kell tüntetni a számlanyilatkozaton.
4. A vámhatóság ellenőrzi, hogy az elfogadott exportőr hogyan használja fel a felhatalmazást.
5. A vámhatóság bármikor visszavonhatja a felhatalmazást. Ezt köteles megtenni, ha az elfogadott exportőr az 1. bekezdésben hivatkozott biztosítékot tovább nem nyújtja, ha nem teljesíti a 2. bekezdésben hivatkozott feltételeket, vagy ha bármi más módon szabálytalanul használja fel a felhatalmazást.
1. A származást igazoló okmány az exportáló országban történt kiállítása napjától számított 4 hónapig érvényes, és ezen időn belül be kell mutatni az importáló ország vámhatóságának.
2. Az 1. bekezdésben megállapított végső benyújtási határidő után a vámhatóságnak bemutatott származást igazoló okmány akkor fogadható el a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha az okmányoknak a megállapított végső határidő előtti benyújtását kivételes körülmények tették lehetetlenné.
3. A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatósága akkor fogadhatja el a származást igazoló okmányokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt bemutatták.
A származást igazoló okmányokat az importáló ország vámhatóságához kell benyújtani az ezen ország által megállapított eljárás szerint. E hatóság megkövetelheti a származást igazoló okmány fordítását, és azt is, hogy az importáru-nyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a Megállapodás alkalmazásához megkövetelt feltételeknek.
Ha – az importőr kérésére és az importáló ország vámhatósága által rögzített feltételek mellett – a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. Áruosztályába vagy a 7308 és 9406 vámtarifaszám alá tartozó termékeket a Harmonizált Rendszer 2. a) Szabálya szerint szétszerelve vagy összeszereletlenül, részletekben importálnak, az első részlet behozatalakor e termékekre egyetlen származást igazoló okmányt kell benyújtani a vámhatóságnak.
1. Magánszemélytől magánszemélynek kis csomagként küldött vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket származást igazoló okmány benyújtása nélkül származó termékként kell vámkezelni, feltéve, hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be, és nyilatkoznak, miszerint e Jegyzőkönyv alkalmazásának feltételei fennállnak s e nyilatkozat valódiságához nem fér kétség. Postán küldött termékek esetében e nyilatkozat a CN22/CN23 vámáru-nyilatkozaton vagy az ezen okmányhoz mellékelt papírlapon tehető meg.
2. Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas, vagy családjuk személyes használatára szolgáló termék behozatalát nem lehet kereskedelmi importnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem szolgálnak kereskedelmi célokat.
3. A fentieken túlmenően ezen termékek összértéke kis csomagok esetén nem haladhatja meg az 500 eurót, az utasok személyes poggyásza esetén pedig az 1200 eurót.
A 17. Cikk 3. bekezdésében és a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott, annak bizonyítására szolgáló okmányok, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal vagy számlanyilatkozattal kísért termékek Magyarországról, Törökországból vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit, többek között az alábbiakból állhatnak:
a) közvetlen bizonyíték az exportőr vagy a szállító által, a szóban forgó áruk előállítása érdekében végzett feldolgozási folyamatokról, amelyek például számvitelében vagy belső könyvvitelében találhatók;
b) a felhasznált anyagok származó helyzetét bizonyító okmányok, amelyeket Magyarországon vagy Törökországban bocsátottak vagy állítottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályoknak megfelelően használják fel;
c) az anyagok magyarországi vagy törökországi megmunkálását vagy feldolgozását bizonyító okmányok, amelyeket Magyarországon vagy Törökországban adtak vagy bocsátottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályok szerint használják fel;
d) EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok, amelyek a felhasznált anyagok származását bizonyítják, s amelyeket Magyarországon vagy Törökországban ezzel a Jegyzőkönyvvel összhangban, vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott országok valamelyikében, e Jegyzőkönyvben foglalt szabályokkal azonos származási szabályokkal összhangban adtak vagy bocsátottak ki.
1. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább három évig megőrizni a 17. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.
2. A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni a számlanyilatkozat egy példányát, valamint a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.
3. Az exportáló ország vámhatósága, amely az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállítja, köteles legalább három évig megőrizni a 17. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott kérelmet.
4. Az importáló ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat.
1. A származást igazoló okmányon szereplő nyilatkozat és a termékek importjához szükséges vámalakiságok elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozat közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi a származást igazoló okmányt eleve érvénytelenné vagy semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy az okmány megfelel a bemutatott termékeknek.
2. Az olyan nyilvánvaló alaki hibák, mint a származást igazoló okmányon előforduló gépelési hibák, nem jelentenek okot az okmány visszautasítására, ha ezek a hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az okmányban szereplő nyilatkozat helyességét.
1. A 21. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában és a 26. Cikk 3. bekezdésében foglaltak alkalmazásakor, azokban az esetekben, amikor a termékeket az eurótól eltérő valutában számlázták le, Magyarországnak, Törökországnak, valamint a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok nemzeti valutájának az euróban kifejezett összegekkel megegyező egyenértékét évente határozza meg minden érintett ország.
2. Egy szállítmányra vonatkozóan a 21. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában vagy a 26. Cikk 3. bekezdésében foglalt könnyítések az érintett ország által meghatározott összegnek megfelelően alkalmazhatók, hivatkozással arra a valutanemre, amelyben a számlát kiállították.
3. Bármely említett ország nemzeti valutájában meghatározott összeg megegyezik az euróban kifejezett összegnek az adott nemzeti valuta október első munkanapján érvényes árfolyamon számított egyenértékével. Magyarország és Törökország az összegeket október 15-ig közlik, és azokat a következő év január 1-jétől kell alkalmazni.
4. Egy ország felfelé vagy lefelé kerekítheti, az euróban meghatározott összeg átváltása során, a nemzeti valutájában kifejezett összeget. A kerekített összeg nem térhet el 5 százaléknál nagyobb mértékben az átváltás során kiszámított összegtől. Egy ország változatlanul tarthatja az euróban kifejezett összegre vonatkozó nemzeti valutájának egyenértékét, ha – a 3. bekezdésben biztosított évenkénti kiigazítás idején – az összegnek az átváltása – még bármiféle kerekítést megelőzően – azt eredményezi, hogy a növekedés a nemzeti valuta egyenértékében nem nagyobb, mint 15 százalék. A nemzeti valuta egyenértéke változatlan maradhat, ha az átváltás az egyenérték csökkenését eredményezné.
5. Az euróban kifejezett összegeket a Vegyes Bizottság Magyarország vagy Törökország kérésére felülvizsgálja. E felülvizsgálat során a Vegyes Bizottság figyelembe veszi, hogy célszerű az érintett értékhatárok hatásának reális feltételek közötti fenntartása. E célból úgy határozhat, hogy módosítja az euróban kifejezett összegeket.
1. Magyarország és Törökország vámhatóságai átadják egymásnak az EUR.1 szállítási bizonyítványok kiállításához a vámhivatalaikban használt bélyegzőlenyomatok mintáját és az e bizonyítványok és számlanyilatkozatok megerősítéséért felelős vámhatóságok címét.
2. A Jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása céljából Magyarország és Törökország az illetékes vámszerveken keresztül segítik egymást az EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok hitelességének és az ezen okmányokban foglalt információk helyességének ellenőrzésében.
1. A származást igazoló okmányok utólagos megerősítését szúrópróbaszerűen vagy akkor végzik el, ha az importáló ország vámhatóságának alapos oka van kételkedni az okmányok hitelességében vagy a kérdéses termékek származó helyzetében, vagy e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.
2. Az 1. bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása céljából az importáló ország vámhatósága köteles visszaküldeni az EUR.1 szállítási bizonyítványt és – ha benyújtották – a számlát, a számlanyilatkozatot vagy ezen okmányok másolatát az exportáló ország vámhatóságának, szükség szerint megadva azokat az okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Minden olyan okmányt és információt, ami arra utal, hogy a származást igazoló okmányon megadott adatok helytelenek, el kell küldeni a megerősítési kérelem alátámasztására.
3. A megerősítési eljárást az exportáló ország vámhatósága folytatja le. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen és az exportőr számvitelét megvizsgálja, vagy bármilyen szükségesnek tartott ellenőrzést lefolytasson.
4. Ha az importáló ország vámhatósága úgy határoz, hogy a vizsgálat eredményének megérkezéséig felfüggeszti a szóban forgó termékekre a kedvezményes elbánás megadását, a termékek kiadását az importőrnek bármely szükségesnek ítélt óvintézkedéshez kötheti.
5. A megerősítést kérő vámhatóságot haladéktalanul tájékoztatni kell a megerősítés eredményéről. Az eredményeknek egyértelműen jelezniük kell, hogy az okmányok hitelesek-e, és hogy a szóban forgó termékek Magyarország, Törökország vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők-e, és teljesítik-e a jelen Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
6. Ha alapos kételyre okot adó esetekben a megerősítésre vonatkozó kérés keltétől számított 10 hónapon belül nem érkezik válasz, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány hitelességének vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a kérést előterjesztő hatóságok – kivételes körülmények esetétől eltekintve – a kedvezményes elbánás jogosultságát visszautasítják.
Ha a 32. Cikk szerinti megerősítési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni a megerősítést kérő vámhatóság és az e megerősítés lefolytatásáért felelős vámhatóság között, vagy ha e Jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, az ilyen vitákat a Vegyes Bizottság elé kell terjeszteni.
Az importőr és az importáló ország vámhatósága közötti vitákat minden esetben a szóban forgó ország jogszabályai szerint kell rendezni.
Büntetéssel kell sújtani minden olyan személyt, aki termékek kedvezményes elbánásának igénybevétele céljából helytelen adatokat tartalmazó okmányt állít vagy állíttat ki.
1. Magyarország és Törökország minden szükséges lépést megtesznek annak biztosítására, hogy a származást igazoló okmány fedezete alatt szállított – a szállítás során területükön levő vámszabad területet igénybe vevő – termékeket ne helyettesítsenek más termékekkel, és azok ne menjenek keresztül más kezeléseken, mint az állaguk megőrzését célzó szokásos műveletek.
2. Az 1. bekezdésben foglalt rendelkezések alóli kivételként, ha Magyarországról vagy Törökországból származó termékeket származást igazoló okmány fedezete alatt vámszabad területre importálnak, és azok kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az illetékes hatóságok az exportőr kérésére új EUR.1 szállítási bizonyítványt állítanak ki, feltéve, hogy a kezelés vagy feldolgozás e Jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban történik.
1. Magyarország és Törökország Vámügyi Albizottságot hoz létre, amelynek feladata az adminisztratív együttműködés biztosítása azzal a céllal, hogy e Jegyzőkönyvet helyesen és egységesen alkalmazzák. A vámügyek területén az Albizottság bármely más feladattal is felruházható.
2. Az Albizottság Magyarország és Törökország vámügyi kérdésekért felelős szakértőiből áll.
A Vegyes Bizottság határozatot hozhat e Jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról.
1. Megjegyzés:
A lista felsorolja azokat a szükséges feltételeket, amelyek alapján minden termék a Jegyzőkönyv 6. Cikke értelmében kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinthető.
2. Megjegyzés:
2.1. A lista első két oszlopa az előállított terméket írja le. Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoportszámot, a második oszlop pedig leírja az ebben a rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz tartozó árukat. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételre egy – a 3. vagy a 4. oszlopban megállapított – szabály vonatkozik. Ahol néhány esetben az első oszlop tételét egy „ex” előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak a 2. oszlopban leírt részére vonatkozik.
2.2. Ahol az 1. oszlopban több vámtarifaszám összevontan vagy egy árucsoport száma szerepel, és ezért a 2. oszlopban a termékek leírására általános kifejezéseket adtak meg, a 3. vagy 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály mindazokra a termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az adott árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont bármely vámtarifaszám alá tartoznak.
2.3. Ha a listában egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre különböző szabályok vonatkoznak, minden egyes bekezdés tartalmazza a vámtarifaszám azon részének leírását, amelyre a 3. vagy a 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály vonatkozik.
2.4. Ahol az első két oszlopban szereplő tételre egy – mind a 3., mind a 4. oszlopban megállapított – szabály vonatkozik, az exportőr választhat – alternatívaként –, hogy vagy a 3. oszlopban ismertetett szabályt, vagy a 4. oszlopban ismertetett szabályt alkalmazza. Ha a 4. oszlopban nincs származási szabály, akkor a 3. oszlopban ismertetett szabályt kell alkalmazni.
3. Megjegyzés:
3.1. A Jegyzőkönyv 6. Cikkének – a származó helyzetet elnyert, más termékek előállításához felhasznált termékekre vonatkozó – rendelkezései attól függetlenül érvényesek, hogy a származó helyzetet abban a gyárban nyerték el, ahol e termékeket felhasználták vagy Magyarország, vagy Törökország más gyárában.
Például:
Egy, a 8407 vámtarifaszám alá tartozó motort – amelyre a szabály kimondja, hogy a befoglalható nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át – az ex 7224 vámtarifaszám alá tartozó „kovácsolással durván alakított egyéb acélötvözet”-ből készítettek.
Ha ezt a kovácsolást Törökországban végezték el nem származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származó helyzetet a lista ex 7224 vámtarifaszámára vonatkozó szabály értelmében. A kovácsolt darabot tehát származóként lehet figyelembe venni a motor értékének kiszámításánál, függetlenül attól, hogy azt Törökország ugyanazon gyárában vagy egy másik gyárában gyártották-e. A nem származó ingot értékét így nem kell figyelembe venni a felhasznált nem származó anyagok értékének összeadásánál.
3.2. A listában szereplő szabály a megkövetelt minimális mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást jelenti, és több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; viszont a kevesebb megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése nem eredményezhet származó helyzetet. Így, ha a szabály úgy szól, hogy az előállítás bizonyos szintjén nem származó anyag felhasználható, akkor az előállítás korábbi szakaszában az ilyen anyag felhasználása megengedett, de későbbi szakaszban már nem.
3.3. A 3.2. Megjegyzés sérelme nélkül, ahol egy szabály az „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból” kifejezést használja, ott bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagot (a termékkel azonos vámtarifaszám és leírás alá tartozó anyagot is) fel lehet használni, azonban bármely specifikus korlátozó feltételnek alávetve, amit szintén tartalmazhat a szabály. Az „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a ...vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve” vagy „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagokat” kifejezés azonban azt jelenti, hogy bármely vámtarifaszámú anyagot fel lehet használni, amelynek a leírása eltér a lista 2. oszlopában megadott termékétől.
3.4. Ha a lista egyik szabálya úgy szól, hogy egy terméket egynél több anyagból is elő lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket fel kell használni.
Például:
Az 5208–5212 vámtarifaszám alá tartozó szövetre vonatkozó szabály kimondja, hogy természetes szálak használhatók, és hogy egyéb anyagok között vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt fel is kell használni; lehet az egyiket vagy a másikat vagy mindkettőt.
3.5. Ha a lista egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, a feltétel nyilvánvalóan nem tiltja más olyan anyagok felhasználását, amelyek belső természetüknél fogva nem tudják kielégíteni a szabályt. (Lásd még az alábbi 6.2. Megjegyzést a textíliákkal kapcsolatban.)
Például:
A 1904 vámtarifaszám alá tartozó elkészített élelmiszerre vonatkozó szabály, amely kifejezetten kizárja a gabonafélék és származékaik felhasználását, nem tiltja ásványi sók, vegyi anyagok és egyéb olyan adalékanyagok használatát, amiket nem gabonafélékből állítanak elő.
Ez azonban nem vonatkozik olyan termékekre, amelyek – bár nem állíthatók elő a listában szereplő adott anyagból – az előállítás korábbi szakaszában ugyanolyan természetű anyagból gyárthatók.
Például:
Az ex 62. Árucsoportba tartozó, nem szövött anyagokból készült ruházati cikkek esetében, ha erre a fajta árura csupán nem származó fonal felhasználása megengedett, nem lehet nem szövött ruhaanyagból kiindulni, még akkor sem, ha a nem szövött ruhaanyagokat általában nem is lehet fonalból készíteni. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonal előtti fázis – azaz a szálfázis lesz.
3.6. Ha a lista egyik szabályában két százalékértéket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok maximális értékére, akkor ezen százalékértékeket nem lehet összeadni. Más szóval, az összes felhasznált nem származó anyag maximális értéke sohasem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az egyes adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányokat sem.
4. Megjegyzés:
4.1. A listában használt „természetes szálak” kifejezés a mesterséges és szintetikus szálakon kívüli egyéb szálakra vonatkozik. A fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot is, és – egyéb megjelölés hiányában – magába foglalja a kártolt, fésült vagy másként feldolgozott – de nem fonott – szálakat.
4.2. A „természetes szálak” kifejezés magába foglalja a 0503 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 5002 és az 5003 vámtarifaszám alá tartozó selymet, valamint az 5101–5105 vámtarifaszámok alá tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőröket, az 5201–5203 vámtarifaszámok alá tartozó pamutszálakat és az 5301–5305 vámtarifaszámok alá tartozó más növényi szálakat is.
4.3. A listában használt „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papír előállítására szolgáló anyagok” kifejezések a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy -fonalak előállítására felhasználható, az 50–63. Árucsoportokba nem osztályozható anyagok leírására szolgálnak.
4.4. A listában használt „vágott műszál” kifejezés az 5501–5507 vámtarifaszámok alá tartozó szintetikus vagy mesterséges fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.
5. Megjegyzés:
5.1. Ahol a lista egy adott termékével kapcsolatban e Megjegyzésre hivatkoznak, ott a 3. oszlop feltételei nem alkalmazandók az ezen termék előállítása során felhasznált textil alapanyagokra, melyek együttesen, minden felhasznált textil alapanyag teljes tömegének 10 vagy kevesebb százalékát képviselik. (Lásd még az alábbi 5.3. és 5.4. Megjegyzést is.)
5.2. Az 5.1. Megjegyzésben jelölt tűréshatárt azonban csak a kevert összetételű, két vagy több textil alapanyagból készült termékekre lehet alkalmazni.
Az alábbiakat kell textil alapanyagoknak tekinteni:
– selyem,
– gyapjú,
– durva állati szőr,
– finom állati szőr,
– lószőr,
– pamut,
– papír előállítására szolgáló anyagok és papír,
– len,
– kender,
– juta és egyéb textilipari rostszálak,
– szizál és egyéb textilipari agaveszálak,
– kókusz, manilakender, rami és egyéb növényi textilszálak,
– szintetikus végtelen szál,
– mesterséges végtelen szál,
– áramvezető végtelen szál,
– szintetikus polipropilén vágott szál,
– szintetikus poliészter vágott szál,
– szintetikus poliamid vágott szál,
– szintetikus poliakrilnitril vágott szál,
– szintetikus poliimid vágott szál,
– szintetikus politetrafluor-etilén vágott szál,
– szintetikus polifenilénszulfid vágott szál,
– szintetikus poli(vinil-klorid) vágott szál,
– egyéb szintetikus vágott szál,
– mesterséges viszkóza vágott szál,
– egyéb mesterséges vágott szál,
– paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliéterszegmensekkel ellátott poliuretánfonal,
– paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliészterszegmensekkel ellátott poliuretán onal,
– legfeljebb 5 mm széles, átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett, kétrétegű műanyag filmcsík, amely alumíniumfólia-magot vagy alumíniumporral bevont vagy nem bevont műanyag filmmagot tartalmazó, 5606 vámtarifaszám alá tartozó termék (fémezett fonal),
– az 5605 vámtarifaszám alá tartozó egyéb termékek.
Például:
Kevert fonal – az 5205 vámtarifaszám alá tartozó fonal –, melyet az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készítenek. Következésképpen a nem származó vágott szálak – amelyek nem elégítik ki a származási szabályokat (amelyek előírják a vegyi anyagokból vagy a textilpépből történő előállítást) – felhasználhatók a fonal tömegének 10 százalékáig.
Például:
Kevert szövet – az 5112 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszövet –, melyet az 5107 vámtarifaszám alá tartozó fésültgyapjú-fonalból és az 5509 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készítenek. Következésképpen, a szintetikus vágott szál – amely nem elégíti ki a származási szabályokat (amelyek előírják a vegyi anyagokból vagy textilpépből történő előállítást) –, vagy a fésültgyapjú-fonal – amely nem elégíti ki a származási szabályokat (amelyek előírják a nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból történő előállítást) –, vagy a két anyag keverékéből készült fonal azzal a feltétellel használható fel, hogy ezen fonalak teljes tömege nem haladja meg a szövet tömegének 10 százalékát.
Például:
Az 5802 vámtarifaszám alá tartozó frottírszövet, amit az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készítenek, csak akkor kevert termék, ha maga a pamutszövet olyan, amelyet két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készítenek, vagy ha a felhasznált pamutfonalak önmagukban keverékek.
Például:
Ha a szóban forgó frottírszövetet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készítik, akkor nyilvánvaló – mivel a felhasznált két fonal két különböző textil alapanyag – a pamutszövet ennek megfelelően kevert termék.
5.3. „Paszományozott vagy anélküli rugalmas poliéterszegmensekkel ellátott poliuretánfonalat” tartalmazó termék esetén ez a tűréshatár e fonal tekintetében 20 százalék.
5.4. A „legfeljebb 5 mm széles, átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett, kétrétegű műanyag filmcsík, amely alumíniumfólia-magot vagy alumíniumporral bevont vagy nem bevont, műanyag filmmagot tartalmaz” a csík vonatkozásában ez a tűréshatár 30 százalék.
6. Megjegyzés:
6.1. Azon textiltermékek esetében, amelyeket a listában a jelen Megjegyzésre utaló lábjegyzettel jelöltek meg, a lista 3. oszlopában szereplő, a késztermékekre vonatkozó szabályt ki nem elégítő textilanyagok (a bélések és közbélések kivételével) felhasználhatók, feltéve, hogy a terméktől eltérő vámtarifaszám alá kell azokat osztályozni, és értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.
6.2. A 6.3. Megjegyzéstől függetlenül az 50–63. Árucsoportba nem osztályozott anyagok szabadon felhasználhatóak a textiltermékek előállítása során, függetlenül attól, hogy tartalmaznak-e textíliát.
Például:
Ha a lista egyik szabálya kimondja, hogy egy bizonyos textilterméket (pl. nadrágot) fonalból kell előállítani, ez nem jelenti azt, hogy fémcikkeket, pl. gombokat ne lehessen felhasználni, mivel ezeket nem az 50–63. Árucsoportba osztályozzák. Ugyanezen oknál fogva, ez nem akadályozza meg cipzárak felhasználását, bár a cipzárak általában textíliát is tartalmaznak.
6.3. Ahol százalékos szabályt kell alkalmazni, az 50–63. Árucsoportba nem osztályozott anyagok értékét figyelembe kell venni a beépített nem származó anyagok értékének kiszámításánál.
7. Megjegyzés:
7.1. Az ex 2707, 2713–2715, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszámok esetében a „speciális célú eljárások” a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsavanhidriddel; semlegesítés alkálireagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
i) izomerizálás.
7.2. A 2710, 2711 és 2712 vámtarifaszámok esetében a „speciális célú eljárások” a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsavanhidriddel; semlegesítés alkálireagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
ij) izomerizálás,
k) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok tekintetében olyan hidrogénnel történő kéntelenítés, melynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább 85 térfogatszázaléka redukálódik (ASTM D 1266–59 T módszer);
l) csak a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek esetében paraffinmentesítés a szűrés kivételével;
m) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehézolajok esetén hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy stabilitás javítása céljából végzett hidrogénezése (pl. hidrofiniselés vagy színtelenítés) azonban nem tekinthető specifikus eljárásnak;
n) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó fűtőolajok esetében atmoszferikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a termékeknek ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve legalább 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on;
o) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó, a gázolajon és fűtőolajon kívüli egyéb nehézolajok esetében kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel;
p) a nyerstermékek esetében (kivéve az ásványi viaszt, ozokeritet, lignitviaszt vagy tőzegviaszt, paraffinviaszt 0,75 tömegszázalékot meg nem haladó olajtartalommal) csak az ex 2712 vámtarifaszám esetén a frakcionált kristályosítással kivitelezett olajtalanítás.
7.3. Az ex 2707, 2713–2715, ex 2901, ex 2902 és az ex 3403 vámtarifaszám esetében az olyan egyszerű műveletek, mint a tisztítás, ülepítés, sótalanítás, víztelenítés, szűrés, színezés, jelölés, kéntartalom-beállítás különböző kéntartalmú termékek keverése révén, e műveletek bármilyen kombinációja vagy hasonló műveletek nem szerzik meg a származást.
Előfordulhat, hogy a Megállapodás nem terjed ki az összes, a listában szereplő termékre. Ezért a Megállapodás más részeit is figyelembe kell venni.
Vámtarifaszám | Árumegnevezés | A nem származó anyagokon végzendő megmunkálás vagy feldolgozás a „származó” helyzet megszerzése érdekében | ||
(1) | (2) | (3) vagy (4) | ||
1. Árucsoport | Élő állatok | Az 1. Árucsoportba tartozó összes állatnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
2. Árucsoport | Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség | Előállítás, melynek során az 1. és 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
3. Árucsoport | Halak, rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok | Előállítás, melynek során a 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 4. Árucsoport | Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer; kivéve: | Előállítás, melynek során a 4. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
0403 | Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is | Előállítás, melynek során: – a 4. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, – a 2009 vámtarifaszám alá tartozó összes gyümölcslének (kivéve az ananász-, citrom- vagy grapefruitlevet) származónak kell lennie, és – a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
ex 5. Árucsoport | Másutt nem említett állati eredetű termékek; kivéve: | Előállítás, melynek során az 5. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 0502 | Sertés- és vaddisznószőr és -sörte, előkészítve; | A szőr, sörte tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése | ||
6. Árucsoport | Élő fa és egyéb növény; hagyma, gumó, gyökér és hasonló; vágott virág és díszítőlombozat | Előállítás, melynek során: – a 6. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
7. Árucsoport | Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók | Előállítás, melynek során a 7. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
8. Árucsoport | Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrusfélék és a dinnyefélék héja | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált gyümölcsnek és diónak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és | ||
– a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||||
ex 9. Árucsoport | Kávé, tea, matétea és fűszerek; kivéve: | Előállítás, melynek során a 9. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
0901 | Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
0902 | Tea, aromásítva is | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
ex 0910 | Fűszerkeverékek | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
10. Árucsoport | Gabonafélék | Előállítás, melynek során a 10. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 11. Árucsoport | Malomipari termékek; maláta; keményítő; inulin; búzasikér; kivéve: | Előállítás, melynek során az összes felhasznált gabonafélének, a 0714 vámtarifaszám alá tartozó ehető zöldségeknek, gyökereknek és gumóknak, valamint gyümölcsöknek teljes egészében előállítottnak kell lenniük | ||
ex 1106 | Liszt, dara és por a 0713 vtsz. alá tartozó szárított, kifejtett hüvelyes zöldségből | A 0708 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése | ||
12. Árucsoport | Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények; szalma és takarmány | Előállítás, melynek során a 12. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
1301 | Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (pl. balzsam) | Előállítás, melynek során a 1301 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
1302 | Növényi nedv és kivonat; pektin-tartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is: | |||
– Növényi anyagból nyert nyálka és dúsító, modifikálva (átalakítva) | Előállítás nem modifikált (átalakított) növényi anyagból nyert nyálkából és dúsítóból | |||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
14. Árucsoport | Növényi eredetű nyersanyag fonásra; másutt nem említett növényi termék | Előállítás, melynek során a 14. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 15. Árucsoport | Állati vagy növényi zsír és olaj, valamint ezek bontási terméke; elkészített ételzsír; állati és növényi eredetű viasz, kivéve: | Előállítás, bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
1501 | Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír, a 0209 és a 1503 vtsz. alá tartozók kivételével: | |||
– Zsír csontokból vagy hulladékból | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0203, 0206 vagy 0207 vámtarifaszám alá tartozó anyag vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csont kivételével | |||
– Más | Előállítás a 0203 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy belsőségből, vagy a 0207 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból és belsőségből | |||
1502 | Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, a 1503 vtsz. alá tartozók kivételével: | |||
– Faggyú csontokból vagy hulladékból | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0201, 0202, 0204 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó anyag vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csont kivételével | |||
– Más | Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | |||
1504 | Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva: | |||
– Szilárd frakciók | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1504 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | |||
– Más | Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | |||
ex 1505 | Finomított lanolin | Előállítás a 1505 vámtarifaszám alá tartozó nyersgyapjú-zsírból | ||
1506 | Más állati zsír és olaj, és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva: | |||
– Szilárd frakciók | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1506 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | |||
– Más | Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | |||
1507–1515 | Növényi olajok és frakcióik: – Szójaolaj, földimogyoró-olaj, pálmaolaj, kókuszdió-(kopra-)olaj, pálmamagbélolaj, babassuolaj, tungolaj és oiticicaolaj, mirtuszviasz és japánviasz, jojobaolaj-frakciók és olaj műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
– Szilárd frakciók, a jojobaolajból nyert kivételével | Előállítás a 1507–1515 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokból | |||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | |||
1516 | Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve | Előállítás, melynek során: – a 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és – az összes felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie. Azonban a 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók | ||
1517 | Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével | Előállítás, melynek során: – a 2. és 4. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és – az összes felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie. Azonban a 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók | ||
16. Árucsoport | Húsból, halból, rákból, rákféléből és puhatestű, valamint más gerinctelen víziállatból készült termék | Előállítás: – az 1. Árucsoportba tartozó állatból, és/vagy – melynek során a 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 17. Árucsoport | Cukor és cukoráruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 1701 | Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyag hozzáadásával | Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
1702 | Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is szilárd állapotban; cukorszirup ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor | |||
– Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1702 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | |||
– Más cukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával | Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyagnak származónak kell lennie | |||
ex 1703 | Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával | Előállítás melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
1704 | Cukorkaáru (beleérve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
18. Árucsoport | Kakaó és kakaókészítmények | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
1901 | Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401–0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz: | |||
– Malátakivonat | Előállítás a 10. Árucsoportba tartozó gabonafélékből | |||
– Más | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyaggal, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |||
1902 | Tészta főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is: | |||
– 20 tömegszázalékot meg nem haladó hús, belsőség, hal, rák, rákféle, és puhatestűállat- tartalommal | Előállítás, melynek során az összes felhasznált gabonafélének és származékainak (kivéve a durum búzát és származékait) teljes egészében előállítottnak kell lennie | |||
– 20 tömegszázalékot meghaladó hús, belsőség, hal, rák, rákféle, és puhatestű állat tartalommal | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált gabonafélének és származékainak (kivéve a durum búzát és származékait) teljes egészében előállítottnak kell lennie; és – a 2. és 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | |||
1903 | Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1108 vámtarifaszám alá tartozó burgonyakeményítő kivételével | ||
1904 | Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 1806 alá tartozókat; – amelynek során a felhasznált gabonaféléknek és lisztnek [a durum búza és a gömbölyű kukorica (Zea indurata maize) és származékai kivételével] teljes egészében előállítottnak kell lennie, és – amelynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
1905 | Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő-ostya, rizspapír és hasonló termék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 11. Árucsoportba tartozók kivételével | ||
ex 20. Árucsoport | Zöldségfélékből, gyümölcsből, dióból és más növényrészekből előállított készítmények, kivéve: | Előállítás, melynek során az összes felhasznált gyümölcsnek, diónak vagy zöldségnek teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 2001 | Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 2004 és ex 2005 | Burgonya liszt, dara vagy pehely formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
2006 | Zöldség, gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) | Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
2007 | Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió-(mogyoró-)püré, gyümölcs- és dió- (mogyoró-)krém, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
ex 2008 | – Dió, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül | Előállítás, melynek során a 0801, 0802 és 1202–1207 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált származó dió és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át | ||
– Földimogyoróvaj; gabonaféléken alapuló keverékek; pálmafacsúcsrügy, kukorica | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | |||
– Más, kivéve a más módon megfőzött, nem párolt vagy nem vízben forralt gyümölcs és dió (mogyoró), cukor hozzáadása nélkül, fagyasztva | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |||
2009 | Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
ex 21. Árucsoport | Különböző ehető készítmények; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
2101 | Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum, és ezeken a termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek a kivonata, eszenciája, koncentrátuma | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során az összes felhasznált cikóriának teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
2103 | Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár: | |||
– Mártás és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban mustárliszt vagy -dara, vagy elkészített mustár felhasználható | |||
– Mustárliszt és -dara és elkészített mustár | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból | |||
ex 2104 | Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2002–2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldség kivételével | ||
2106 | Másutt nem említett élelmiszer- készítmény | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
ex 22. Árucsoport | Italok, szesz és ecet; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során az összes felhasznált szőlőnek vagy szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
2202 | Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; – melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át; és – melynek során az összes felhasznált gyümölcslének (az ananász-, citrom- vagy grapefruitlevek kivételével) származónak kell lennie | ||
2207 | Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2207 vagy a 2208 vámtarifaszám alá tartozóak kivételével; és – amelynek során az összes felhasznált szőlőnek és szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie, vagy ha az összes felhasznált egyéb anyag már származó, rizspálinka maximum 5 tömegszázalékban felhasználható | ||
2208 | Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 2207 vagy a 2208 vámtarifaszám alá tartozókat; és – amelynek során az összes felhasznált szőlőnek és szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie, vagy ha az összes egyéb anyag már származó, rizspálinka maximum 5 tömegszázalékban felhasználható | ||
ex 23. Árucsoport | Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 2301 | Bálnadara; emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból, rákból, rákféléből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból | Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 2303 | Kukoricakeményítő gyártásánál keletkező maradék (kivéve az áztatólé-koncentrátumot), melynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot | Előállítás, melynek során az összes felhasznált kukoricának teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 2306 | Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, melynek olívaolaj-tartalma meghaladja a 3%-ot | Előállítás, melynek során az összes felhasznált olívának teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
2309 | Állatok etetésére szolgáló készítmény | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált gabonafélének, cukornak vagy melasznak, húsnak vagy tejnek származónak kell lennie; és – a 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
ex 24. Árucsoport | Dohány és feldolgozott dohánypótló; kivéve: | Előállítás, melynek során a 24. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie | ||
2402 | Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manilaszivar), kisalakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból | Előállítás, melynek során a feldolgozatlan dohány legalább 70 tömegszázalékának vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladéknak származónak kell lennie | ||
ex 2403 | Fogyasztási dohány (elszívásra) | Előállítás, melynek során a feldolgozatlan dohány legalább 70 tömegszázalékának vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladéknak származónak kell lennie | ||
ex 25. Árucsoport | Só, kén, földek és kövek; gipsz, mész és cement, kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 2504 | Természetes kristályos grafit széntartalommal dúsítva, tisztítva és őrölve | A nyers kristályos grafit széntartalmának dúsítása, tisztítása és őrlése | ||
ex 2515 | Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy legfeljebb 25 cm vastagságú négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában | A több mint 25 cm vastagságú márvány vágása fűrésszel vagy más módon (fűrészelés után is) | ||
ex 2516 | Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva legfeljebb 25 cm vastagságú tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában | A több mint 25 cm vastagságú kő vágása fűrésszel vagy más módon (fűrészelés után is) | ||
ex 2518 | Kalcinált dolomit | A nem kalcinált dolomit kalcinálása | ||
ex 2519 | Aprított természetes magnézium-karbonát (magnezit), hermetikusan lezárt tartókban, és magnézium-oxid, tisztán is, kivéve az olvasztott vagy kiégetett (szinterezett) magnéziát | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban természetes magnézium-karbonát (magnezit) felhasználható | ||
ex 2520 | Fogászati kötőanyag | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 2524 | Természetes azbesztrostok | Előállítás azbeszt- koncentrátumból | ||
ex 2525 | Csillámpor | A csillám vagy csillámhulladék őrlése | ||
ex 2530 | Földfesték, kalcinálva vagy por alakban | A földfestékek kalcinálása vagy őrlése | ||
26. Árucsoport | Ércek, salakok és hamuk | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 27. Árucsoport | Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 2707 | Olaj, amelyben az aromás alkotóelemek tömege meghaladja a nem aromás alkotóelemekét, lévén ezek az olajok hasonlóak a kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványolajokhoz, amelyeknek legalább 65 tömegszázaléka átdesztillál 250 °C-ig (beleértve a lakkbenzin és benzol keverékeket), energetikai vagy tüzelőanyag célokra | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 2709 | Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj | A bitumenes anyagok roncsoló lepárlása | ||
2710 | Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelyeknek ez az olaj a lényeges alkotórésze: olajhulladék | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
2711 | Földgáz és gáz halmazállapotú más szénhidrogén | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárást * vagy | ||
Más műveletek, amelyek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
2712 | Vazelin, paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
2713 | Ásványolajkoksz, ásványolajbitumen, kőolaj vagy más bitumenes ásványból előállított olaj egyéb maradéka | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
2714 | Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
2715 | Természetes aszfaltot vagy természetes bitument, ásványolajbitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék (pl. bitumenes masztix, lepárlási maradvány) | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 28. Árucsoport | Szervetlen vegyi anyagok, szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 2805 | „Kevert fém” (Mischmetal) | Előállítás elektrolízissel vagy hőkezeléssel, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 2811 | Kén-trioxid | Előállítás kén-dioxidból | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 2833 | Alumínium-szulfát | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 2840 | Nátrium-perborát | Előállítás dinátrium-tetraborát-pentahidrátból | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 29. Árucsoport | Szerves vegyi anyagok, kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 2901 | Aciklikus szénhidrogének energetikai vagy tüzelőanyag célra | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 2902 | Ciklánok és ciklének (az azulének kivételével), benzol, toluol, xilolok energetikai vagy tüzelőanyag célra | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 2905 | Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol fémalkoholátjai | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
2915 | Telített aciklikus egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 2932 | – Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2909 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
– Ciklikus acetálok és belső félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
2933 | Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
2934 | Nukleinsavak és sóik, vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból. Azonban a 2932, 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 2939 | Mákszalma-koncentrátum, amely legalább 50 tömegszázalék alkaloidot tartalmaz | Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 30. Árucsoport | Gyógyszeripari termékek; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | ||
3002 | Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók, valamint módosult immunológiai termékek biotechnológiai eljárással előállítva is; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek: | |||
– Két vagy több alkotóelemből álló termékek, amelyeket terápiás vagy megelőzési célból kevertek össze, vagy ezen célból össze nem kevert termékek, kimért adagokban vagy formában vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
– Más: | ||||
– – Emberi vér | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
– – Állati vér terápiás vagy megelőzési célra | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
– – Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin, vérglobulin és a szérumglobulin kivételével | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
– – Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
– – Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
3003 és 3004 | Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó termékek kivételével): | |||
– A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 3003 vagy 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
– Más | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 3003 vagy 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át; és – melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
ex 3006 | Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 4 k) pontjában meghatározott gyógyszerhulladék | A termék származása az eredeti áruosztályozásnak megfelelően kerül meghatározásra | ||
ex 31. Árucsoport | Trágyázószerek; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3105 | Két vagy három trágyázóelemet (a nitrogén, a foszfor és a kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, vagy legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át; és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
– nátrium-nitrát – kalcium-ciánamid – kálium-szulfát – kálium-magnézium-szulfát | – melynek során az összes felhasznált anyag teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
ex 32. Árucsoport | Cserző- és színezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok, gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3201 | Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik | Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
3205 | Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésében meghatározott színes lakkfesték- alapú készítmények * | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vámtarifaszámok kivételével. Azonban a 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 33. Árucsoport | Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
3301 | Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes is, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az e vámtarifaszám alá tartozó anyagok eltérő „csoport„ * -ját is beleértve. Azonban a termékkel azonos csoportba tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 34. Árucsoport | Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipszalapú fogászati készítmények, kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3403 | Kenőanyag-készítmények 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal | Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * vagy Más műveletek, amelyek során összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3404 | Műviaszok és elkészített viaszok: – Paraffinalapú, ásványolajviasz, bitumenes ásványi anyagból nyert viasz, paraffingács, izzasztott préselt paraffinviasz | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve: – a 1516 vámtarifaszám alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olajok; – vegyileg meg nem határozott zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, melyek hasonlóak a 3823 vámtarifaszám alá tartozó viaszokhoz; és – a 3404 vámtarifaszám alá tartozó anyagok. Azonban ezek az anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 35. Árucsoport | Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
3505 | Dextrinek és más átalakított keményítő (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy átalakított más keményítőalappal készített enyvek: | |||
– Észterezett és éterezett keményítők | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3505 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1108 vámtarifaszám alá tartozók kivételével | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 3507 | Másutt nem említett elkészített enzimek | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
36. Árucsoport | Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 37. Árucsoport | Fényképészeti és mozgó-fényképészeti termékek; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
3701 | Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton vagy textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is: | |||
– Azonnal előhívó film színes-fényképészethez, csomagolva | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701 és a 3702 vámtarifaszámok alá tartozókat. Azonban a 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701 és 3702 vámtarifaszámok alá tartozókat. Azonban a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
3702 | Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból kivéve a 3701 vagy 3702 vámtarifaszámok alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
3704 | Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701–3704 vámtarifaszámok alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 38. Árucsoport | A vegyipar különböző termékei; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3801 | – Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza-elektródokhoz | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
– Legalább 30 tömegszázalékban grafit és kőolaj keverékéből álló grafit, paszta formában | Előállítás, melynek során az összes felhasznált 3403 vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 3803 | Finomított tallolaj | Nyers tallolaj finomítása | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3805 | Tisztított szulfátterpentin-alkohol | A nyers szulfátterpentin-alkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3806 | Észtergyanták | Előállítás gyantasavból | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 3807 | Fakátrány (fakátrányszurok) | Fakátrány desztillációja | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
3808 | Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3809 | Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartósságot nővelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3810 | Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag- és bevonó-anyagai | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3811 | Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz: | |||
– Petróleum vagy bitumenes ásványolaj-tartalmú elkészített adalékanyagok kenőolajokhoz | Előállítás, melynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
3812 | Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi vagy műanyag lágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi- vagy műanyag stabilizátorok | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3813 | Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3814 | Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk és festékeltávolítók | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3818 | Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3819 | Hidraulikus fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3820 | Fagyásgátló és jégoldó készítmények | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3822 | Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek és elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; tanúsítvánnyal ellátott referenciaanyag | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
3823 | Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol | |||
– Ipari monokarboxil-zsírsav, finomításból nyert olajsav | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | |||
– Ipari zsíralkoholok | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3823 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | |||
3824 | Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is) | |||
– A következők e vámtarifaszám alól: – – Természetes gumi alapú elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz – – Nafténsav, vízben oldhatatlan sói és észterei – – Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
– – Petróleumszulfonát, kivéve az alkálifémek, az ammónia vagy az etanol-aminok petróleumszulfonátjai; bitumenes ásványi anyagokból és sóikból nyert olajok tiofenezett szulfonsavai | ||||
– – Ioncserélők | ||||
– – Getter vákuumcsövekhez | ||||
– – Lúgos vas-oxid gáztisztításhoz | ||||
– – Ammóniákvíz és széngáz tisztítás folyamán kimerült oxid Szulfonafténsav, vízben oldhatatlan sói és észterei | ||||
– – Kozma- és Dippel-olaj | ||||
– – Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek | ||||
– – Zselatinalapú másolópaszták, papír- vagy textilalapra is | ||||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
3901–3915 | Műanyagok alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; kivéve az ex 3907 és 3912 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre a szabályokat lásd az alábbiakban: | |||
– Addíciós homopolimerizált termékek, melyben egyetlen monomer a teljes polimertartalomra vonatkoztatva több mint 99 tömegszázalék | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át; és – a fenti korlátozáson belül a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– Más | Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
ex 3907 | – Polikarbonátból és akrilnitril-butadién-sztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át * | ||
– Poliészter | Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és/vagy előállítás tetrabromo-polikarbonátból (bisphenol A) | |||
3912 | Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai alapanyag formájában | Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | ||
3916–3921 | Műanyag félgyártmányok és cikkek; kivéve az ex 3916, ex 3917, ex 3920 és ex 3921 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alábbi szabályok érvényesek: | |||
– Sík termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja a felületi megmunkálást vagy az egyszerű téglalapra vágást (a négyzetet is beleértve); egyéb termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja az egyszerű felületkezelést | Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– Más | ||||
– – Addíciós homopolimerizált termékek, melyben egyetlen monomer a teljes polimer tartalomra vonatkozva több mint 99 tömegszázalék | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át; és – a fenti korlátozáson belül a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– – Más | Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
ex 3916 és ex 3917 | Profil és cső | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át; és – a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
ex 3920 | – Ionomer lap vagy film | Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink- és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– Regenerált cellulóz, poliamid vagy polietilén lapok | Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | |||
ex 3921 | Fémezett műanyag fólia | Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú víztiszta poliészter fóliából * | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
3922–3926 | Műanyag cikkek | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 40. Árucsoport | Gumi és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 4001 | Rétegelt lap vagy kreppgumi lábbelihez | Természetes gumilemezek laminálása | ||
4005 | Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
4012 | Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag: | |||
– Újrafutózott légabroncs, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs | A használt gumiabroncsok újrafutózása | |||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 4011 és a 4012 vámtarifaszám alá tartozók kivételével | |||
ex 4017 | Keménygumi cikkek | Előállítás keménygumiból | ||
ex 41. Árucsoport | Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 4102 | Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül | A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- és báránybőrről | ||
4104–4106 | Szőrtelen vagy gyapjú nélküli, cserzett vagy crust bőr, hasítva is, de tovább nem kikészítve | Az előcserzett bőr ismételt cserzése; vagy | ||
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||||
4107, 4112 és 4113 | Szőrtelen vagy gyapjú nélküli, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőr, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vámtarifaszám alá tartozó bőr kivételével | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 4104–4113 vámtarifaszámok alá tartozó kivételével | ||
ex 4114 | Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr | Előállítás a 4104–4106, 4107, 4112 vagy 4113 vámtarifaszám alá tartozó anyagból, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
42. Árucsoport | Bőráruk; nyerges és szíjgyártó áruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével) | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 43. Árucsoport | Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 4302 | Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva: | |||
– Összevarrt lap, kereszt és hasonló formák | Az össze nem állított cserzett vagy kikészített szőrme szabás és összeállításon túli fehérítése vagy festése | |||
– Más | Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből | |||
4303 | Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru | Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből | ||
ex 44. Árucsoport | Fa és faipari termékek; faszén; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 4403 | Gömbfa, négy oldalán durván faragva | Előállítás durvára faragott fából, kéregtelenítve is, vagy pusztán durvára faragva | ||
ex 4407 | Hosszában fűrészelt vagy hasított, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is | Gyalulás, csiszolás vagy végillesztés | ||
ex 4408 | Lap furnérozásra (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is, illetve rétegelt lemez készítésére, legfeljebb 6 mm vastagságban, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva | Lapolás, gyalulás, csiszolás vagy végillesztés | ||
ex 4409 | Fa bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is | |||
– Gyalult vagy végillesztéssel összeállított | Gyalulás vagy végillesztés | |||
– Szegélyléc és gyöngyléc | Peremezés vagy mintázás | |||
ex 4410-től ex 4413-ig | Szegélyléc és díszléc, beleértve a padlószegélylécet és más szegélylemezt is | Peremezés vagy mintázás | ||
ex 4415 | Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag | Előállítás méretre nem vágott lapból | ||
ex 4416 | Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok részei | Előállítás hasított dongákból, melyeket a két főfelület fűrészelésén túl nem munkáltak meg | ||
ex 4418 | – Ács- és épületasztalos-ipari termék fából | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban parkettalécek, zsindelyek és hasítékok felhasználhatók | ||
– Szegélyléc és gyöngyléc | Peremezés vagy mintázás | |||
ex 4421 | Gyufaszál, cipész faszeg vagy facsap | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó megmunkált fa kivételével | ||
ex 45. Árucsoport | Parafa és parafa áruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
4503 | Természetes parafából készült áru | Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából | ||
46. Árucsoport | Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
47. Árucsoport | Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 48. Árucsoport | Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 4811 | Vonalozott, margózott vagy négyzethálós papír és karton | Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból | ||
4816 | Karbonpapír, önmásolópapír, másoló- vagy átíró más papír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is | Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból | ||
4817 | Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 4818 | Toalett- (WC-) papír | Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból | ||
ex 4819 | Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 4820 | Jegyzettömb | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 4823 | Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva | Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból | ||
ex 49. Árucsoport | Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
4909 | Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 4909 és a 4911 vámtarifaszám alá tartozókat | ||
4910 | Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is: | |||
– Nem papír- vagy kartonalapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 4909 és a 4911 vámtarifaszám alá tartozókat | |||
ex 50. Árucsoport | Selyem; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 5003 | Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is) kártolt vagy fésült | Selyemhulladék kártolása vagy fésülése | ||
5004-től ex 5006-ig | Selyemfonal és selyemhulladékból font fonal | Előállítás: * – kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból, – nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, – vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy – papír előállítására szolgáló anyagból | ||
5007 | Szövet selyemből vagy selyemhulladékból: | |||
– Gumifonalat tartalmazó | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * | |||
– kókuszrost fonalból, | ||||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papírból | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
ex 51. Árucsoport | Gyapjú, finom és durva állati szőr; lószőr, fonal és szövet; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
5106–5110 | Gyapjúból, finom és durva állati szőrből és lószőrből készült fonal | Előállítás: * – kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból, – nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, – vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy – papír előállítására szolgáló anyagból | ||
5111–5113 | Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből készült szövet: | |||
– Gumifonalat tartalmazó | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papírból | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
ex 52. Árucsoport | Pamut; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
5204–5207 | Pamutfonal és cérna | Előállítás: * – kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers- selyemből vagy selyemhulladékból, | ||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papír előállítására szolgáló anyagból | ||||
5208–5212 | Pamutszövet: | |||
– Gumifonalat tartalmazó | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papírból | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
ex 53. Árucsoport | Más növényi textilszál, papírfonal és papírszövet; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
5306–5308 | Fonal más növényi textilszálakból; papírfonal | Előállítás: * – kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers- selyemből vagy selyemhulladékból, | ||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papír előállítására szolgáló anyagból | ||||
5309–5311 | Szövet más növényi rostból; papírszövet: | |||
– Gumifonalat tartalmazó | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– jutafonalból, | ||||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papírból | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
5401–5406 | Fonal, szál és cérna végtelen műszálból | Előállítás: * – kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers- selyemből vagy selyemhulladékból, | ||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papír előállítására szolgáló anyagból | ||||
5407 és 5408 | Szövet végtelen műszálból | |||
– Gumifonalat tartalmazó | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papírból | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
5501–5507 | Vágott műszálak | Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||
5508–5511 | Fonal és varrócérna vágott műszálból | Előállítás: * – kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers- selyemből vagy selyemhulladékból, | ||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papír előállítására szolgáló anyagból | ||||
5512–5516 | Szövet vágott műszálból: | |||
– Gumifonalat tartalmazó | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, | ||||
vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papírból | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
ex 56. Árucsoport | Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk; kivéve: | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, – természetes szálakból, – vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy – papír előállítására szolgáló anyagból | ||
5602 | Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is: | |||
– Tűnemezből | Előállítás: * – természetes szálakből, | |||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
Azonban: | ||||
– az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál, | ||||
– az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén vágott szál, vagy | ||||
– az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szál vagy vágott szál finomsága minden esetben kevesebb mint 9 decitex, felhasználható, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
– Más | Előállítás: * – természetes szálakból, | |||
– kazeinből készített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyipari anyagokból vagy textilpépből | ||||
5604 | Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva: | |||
– Gumifonal és -zsineg, textilanyaggal bevonva | Előállítás textilanyaggal be nem vont gumifonalból és zsinegből | |||
– Más | Előállítás: * – nem kártolt vagy nem fésült vagy más módon fonásra elő nem készített természetes szálakból, | |||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy | ||||
– papír előállítására szolgáló anyagból | ||||
5605 | Fonal fémszálból, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek | Előállítás: * – természetes szálakból, – nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, – vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy – papír előállítására szolgáló anyagból | ||
5606 | Paszományozott fonal az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vámtarifaszám alá tartozó fémezett fonal és a paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal | Előállítás: * – természetes szálakból, – nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, – vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy – papír előállítására szolgáló anyagból | ||
57. Árucsoport | Szőnyegek és más textil padlóborítók: | |||
– Tűnemezből | Előállítás: * – természetes szálakból, vagy | |||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
Azonban: | ||||
– az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál, | ||||
– az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén vágott szál, | ||||
– az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szál vagy vágott szál finomsága minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át Jutaszövet hátoldalként felhasználható | ||||
– Más nemezből | Előállítás: * – nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, vagy | |||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost vagy jutafonalból, | |||
– szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonalból, | ||||
– természetes szálakból, vagy | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített vágott műszálból Jutaszövet hátoldalként felhasználható | ||||
ex 58. Árucsoport | Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve: | |||
– Gumifonallal kombinált | Előállítás egyágú fonalból * | |||
– Más | Előállítás: * – természetes szálakból, | |||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
5805 | Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel és a keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit is | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
5810 | Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
5901 | Szövetek, mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez | Előállítás fonalból | ||
5902 | Kerékköpeny kordszövet, magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózműselyem fonalból: | |||
– Legfeljebb 90 tömegszázalék textilanyag-tartalommal | Előállítás fonalból | |||
– Más | Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből | |||
5903 | Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével | Előállítás fonalból vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||
5904 | Linóleum kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is | Előállítás fonalból * | ||
5905 | Textil falborító: | |||
– Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve | Előállítás fonalból | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
vagy | ||||
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
5906 | Gumizott szövet az 5902 vámtarifaszám alá tartozó kivételével: | |||
– Kötött vagy hurkolt | Előállítás: * – természetes szálakból, | |||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
– Szintetikus végtelen szálból készült más szövet több mint 90 tömegszázalék textilanyagtartalommal | Előállítás vegyi anyagokból | |||
– Más | Előállítás fonalból | |||
5907 | Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió- (műtermi) díszletek vagy hasonlók számára | Előállítás fonalból vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás- mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||
5908 | Textil alapanyagból szőtt, font vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is: | |||
– Fehér izzású gázharisnya, impregnált | Előállítás csőszerűen kötött gázharisnya szövetből | |||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | |||
5909–5911 | Ipari felhasználásra alkalmas textiltermékek: | |||
– Polírozókorong vagy -gyűrű az 5911 vámtarifaszám alá tartozó nemezből készítettek kivételével | Előállítás a 6310 vámtarifaszám alá tartozó fonalból, szövethulladékból vagy rongyból | |||
– Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó papírgyártásnál vagy más műszaki céllal általánosan használatos, szövet, csőszerű vagy végtelen, egy vagy több lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű, többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, nemezelve is, impregnálva vagy bevonva is | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, – az alábbi anyagokból – – politetrafluor-etilén fonalból, * – – fenolgyantával bevont, impregnált vagy beborított, többágú poliamidfonalból, – – m-fenilén-diamin és izoftálsavból polikondenzációval előállított aromás szintetikus poliamidszálból készült fonalból, – – politetrafluor-etilén végtelen szálból, * – – poli-p-fenilén-tetraftalamid szintetikus textilszálból álló fonalból, – – fenolgyanta bevonatú, akrilfonallal paszományozott üvegrost fonalból, * – – poliészterből, valamint tereftálsav és 1,4 ciklohexandimetanol- és izoftálsav gyantából készült kopoliészter monofilből, – természetes szálakból, – nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy – vegyi anyagokból vagy textilpépből | |||
– Más | Előállítás: * – kókuszrost fonalból, | |||
– természetes szálakból, | ||||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
60. Árucsoport | Kötött és hurkolt kelmék | Előállítás: * – természetes szálakból, | ||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
61. Árucsoport | Kötött és hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok: | |||
– Fazonra szabott, vagy közvetlenül fazonra készített, kötött vagy horgolt, két vagy több darab összevarrásával vagy más módon történő összeállításával készítve | Előállítás fonalból. * , * | |||
– Más | Előállítás: * – természetes szálakból, | |||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
ex 62. Árucsoport | Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; kivéve: | Előállítás fonalból, * , * | ||
ex 6202, ex 6204, ex 6206, ex 6209 és ex 6211 | Női és leányka-, valamint csecsemőruha és tartozékai, hímzéssel | Előállítás fonalból * vagy Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * | ||
ex 6210 és ex 6216 | Alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből készült tűzálló felszerelés | Előállítás fonalból * vagy Előállítás nem bevont szövetből, feltéve, hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * | ||
6213 és 6214 | Zsebkendő, sál, kendő, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló: | |||
– Hímzett | Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból, * , * | |||
vagy | ||||
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * | ||||
– Más | Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból, * , * | |||
vagy | ||||
Az előállítást nyomás követi, amelyhez legalább két előkészítő vagy két befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált 6213 és a 6214 vámtarifaszám alá tartozó nem nyomott áruk összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át | ||||
6217 | Egyéb konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; a ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei a 6212 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével: | |||
– Hímzett | Előállítás fonalból * | |||
vagy | ||||
Előállítás nem hímzett szövetből, feltéve, hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * | ||||
– Alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből készült tűzálló felszerelés | Előállítás fonalból * vagy Előállítás nem bevont szövetből, feltéve, hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * | |||
– Közbélés gallérhoz és mandzsettához, kiszabva | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | |||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
– Más | Előállítás fonalból * | |||
ex 63. Árucsoport | Más konfekcionált áru textilanyagból; készletek; használtruha és egyéb használt textiláru; rongy; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
6301–6304 | Takaró, útitakaró, ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília: | |||
– Nemezből, nem szőtt anyagból | Előállítás: * – természetes szálakból, vagy | |||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
– Más: | ||||
– – Hímzett | Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból, * , * | |||
vagy | ||||
Előállítás nem hímzett szövetből (kötött vagy hurkolt kelme kivételével) feltéve, hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
– – Más | Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * , * | |||
6305 | Zsák és zacskó áruk csomagolására | Előállítás: * – természetes szálakból, | ||
– nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy | ||||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
6306 | Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla; szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kemping cikk: | |||
– Nem szőtt anyagból | Előállítás: * , * – természetes szálakból, vagy | |||
– vegyi anyagokból vagy textilpépből | ||||
– Más | Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * , * | |||
6307 | Más készáru, beleértve a szabásmintát is | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
6308 | Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben | A készletben lévő termékek mindegyikének ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban nem származó cikkek beépíthetők, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át | ||
ex 64. Árucsoport | Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; ezek részei kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 6406 vámtarifaszám alá tartozó talprészhez vagy talpbéléshez erősített felsőrész összeállítások kivételével | ||
6406 | Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áruk és ezek részei | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 65. Árucsoport | Kalap és más fejfedő, valamint ezek részei; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
6503 | Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vtsz. alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is | Előállítás fonalból vagy textilszálból * | ||
6505 | Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből, csipkéből, nemezből vagy más textil-anyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is; hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is | Előállítás fonalból vagy textilszálból * | ||
ex 66. Árucsoport | Esernyő, napernyő, sétapálca, botszék, sétabot, ostor, lóvaglókorbács és ezek részei; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
6601 | Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
67. Árucsoport | Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, valamint emberhajból készült áruk | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 68. Árucsoport | Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 6803 | Palakőből vagy agglomerált palából készült áru | Előállítás megmunkált palakőből | ||
ex 6812 | Azbesztből készült áru; azbeszt- alapú vagy azbeszt és magnézium-karbonátalapú keverékekből készült áru | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
ex 6814 | Csillámból készült áru, beleértve a papír, karton vagy más anyag alátéten levő agglomerált vagy rekonstruált csillámból készülteket is | Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is) | ||
69. Árucsoport | Kerámiatermékek | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 70. Árucsoport | Üveg és üvegáruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 7003, ex 7004 és ex 7005 | Üveg fényvisszaverődést gátló réteggel | Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7006 | A 7003, 7004 vagy 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve | |||
– Dielektromos vékony filmmel bevont, a SEMII * szabványának megfelelő félvezető minőségű üveglemezből készült hordozó | Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó bevonat nélküli üveglemezből készült hordozóból | |||
– Más | Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból | |||
7007 | Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből | Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7008 | Többrétegű szigetelőüveg | Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7009 | Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is | Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7010 | Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat vagy Üvegáru metszése, feltéve, hogy a nem metszett üvegáru teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
7013 | Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 és a 7018 vámtarifaszám alá tartozók kivételével) | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, vagy Üvegáru metszése, feltéve, hogy a nem metszett üvegáru teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
vagy | ||||
A kézi munkával készült fúvott üveg kézi díszítése (a szitanyomás kivételével), feltéve, hogy a kézi készítésű fúvott üveg teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
ex 7019 | Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével) | Előállítás: – színezetlen pászmából, előfonatból, fonalból vagy vágott szálból, vagy | ||
– üveggyapotból | ||||
ex 71. Árucsoport | Természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áruk; ékszerutánzat, érme; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 7101 | Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 7102, ex 7103 és ex 7104 | Megmunkált drágakő vagy féldrágakő (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) | Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből | ||
7106, 7108 és 7110 | Nemesfém: | |||
– Megmunkálatlan | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozókat, | |||
vagy | ||||
a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása, | ||||
vagy | ||||
a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel | ||||
– Félgyártmány vagy por alakban | Előállítás megmunkálatlan nemesfémből | |||
ex 7107, ex 7109 és ex 7111 | Nemesfémmel plattírozott nem nemesfém félgyártmány | Előállítás megmunkálatlan nemesfémmel plattírozott nem nemesfémből | ||
7116 | Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
7117 | Ékszerutánzat | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
vagy | ||||
Előállítás nem plattírozott vagy nemesfémmel nem bevont nem nemesfémrészekből, feltéve, hogy az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
ex 72. Árucsoport | Vas és acél; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
7207 | Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból | Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7208–7216 | Síkhengerelt termék, rúdvas, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból | Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából | ||
7217 | Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból | Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból | ||
ex 7218, 7219–7222 | Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból | Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából | ||
7223 | Huzal rozsdamentes acélból | Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból | ||
ex 7224, 7225–7228 | Félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsekben; szögvas, idomvas és szelvény ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból | Előállítás a 7206, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából | ||
7229 | Más huzal ötvözött acélból | Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból | ||
ex 73. Árucsoport | Vas- és acéláruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 7301 | Szádpalló | Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7302 | Vasúti vagy villamos vasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozó lemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag | Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
7304, 7305 és 7306 | Cső és üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból | Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagból | ||
ex 7307 | Több részből álló csőszerelvény rozsdamentes acélból (ISO X5CrNiMo 1712) | A kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, lesorjázása és homokkal való lefúvása, feltéve, hogy a kovácsdarabok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át | ||
7308 | Szerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előre gyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvasat, idomokat és szelvényeket nem lehet felhasználni | ||
ex 7315 | Hólánc | Előállítás, melynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 74. Árucsoport | Réz és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
7401 | Nyers réz (szulfid-fém keverék); cementréz (kicsapott réz) | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
7402 | Finomítatlan réz, rézanód elektrolízises finomításhoz | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
7403 | Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan: | |||
– Finomított réz | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | |||
– Rézötvözet és más elemeket is tartalmazó finomított réz | Előállítás finomított, megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és -törmelékből | |||
7404 | Rézhulladék és -törmelék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
7405 | Mesterötvözet | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 75. Árucsoport | Nikkel és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
7501–7503 | Nyersnikkel (szulfid-fém keverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 76. Árucsoport | Alumínium és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
7601 | Megmunkálatlan alumínium | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át vagy | ||||
Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és -törmelékből hőkezeléssel vagy elektrolízissel | ||||
7602 | Alumíniumhulladék és -törmelék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 7616 | Alumíniumgyártmányok, az alumíniumhuzalból készült háló, szövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve), és a terpesztett alumínium kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban az alumíniumhuzalból készült hálót, szövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítőszövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is beleértve), és a terpesztett alumíniumot fel lehet használni, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
77. Árucsoport | Fenntartva a HR-ben későbbi lehetséges felhasználásra: | |||
ex 78. Árucsoport | Ólom és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
7801 | Megmunkálatlan ólom: | |||
– Finomított ólom | Előállítás „nyers- vagy megmunkálatlan ólomból” | |||
– Más | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni | . | ||
7802 | Ólomhulladék és -törmelék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 79. Árucsoport | Cink és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
7901 | Megmunkálatlan cink | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni | ||
7902 | Cinkhulladék és -törmelék | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 80. Árucsoport | Ón és ebből készült áruk; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
8001 | Megmunkálatlan ón | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni | ||
8002 és 8007 | Ónhulladék és -törmelék; más áru ónból | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
81. Árucsoport | Más nem nemesfém; cermet; és ezekből készült áruk: | |||
– Más megmunkált nem nemesfém; és ezekből készült áruk | Előállítás, melynek során az összes, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik | |||
ex 82. Árucsoport | Szerszámok, késműves áruk, evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
8206 | A 8202–8205 vámtarifaszámok közül két vagy több vámtarifaszám alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 8202–8205 vámtarifaszám alá tartozókat. Azonban a 8202–8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszámokat be lehet építeni a készletbe, ha teljes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át | ||
8207 | Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8208 | Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
ex 8211 | Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés kivételével | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban nem nemesfémből készült késpenge és nyél felhasználható | ||
8214 | Másutt nem említett késműves áru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is) | Előállítás bármely vámtarifaszám alátartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban nem nemesfémből készült nyél felhasználható | ||
8215 | Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban nem nemesfémből készült nyél felhasználható | ||
ex 83. Árucsoport | Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 8302 | Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez, és automatikus ajtócsukó | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8302 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | ||
ex 8306 | Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8306 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
ex 84. Árucsoport | Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei, kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
ex 8401 | Nukleáris fűtőelemek | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat * | Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
8402 | Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsonynyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével); túlhevítő vízkazán | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
8403 és ex 8404 | Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 8403 és a 8404 vámtarifaszám alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
8406 | Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8407 | Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8408 | Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8409 | Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8411 | Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
8412 | Más erőgép és motor | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 8413 | Térfogat-kiszorításos forgószivattyú | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
ex 8414 | Ipari ventilátor és hasonló ventilátorok | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
8415 | Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8418 | Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
ex 8419 | Fa-, papíripari rostanyag-, papír- és kartonipari gépek | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||||
8420 | Kalander vagy más hengerlőgép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||||
8423 | Mérleg, vizsgáló- és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
8425–8428 | Emelő-, mozgató-, be- és kirakodó gépek | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– a fenti korlátozáson belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | ||||
8429 | Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger: | |||
– Úthenger | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
– a fenti korlátozáson belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | ||||
8430 | Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölőpkiemelő; hóeke és hókotró | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – a fenti korlátozáson belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
ex 8431 | Kizárólag vagy elsősorban az úthenger alkatrésze | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8439 | Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||||
8441 | Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír- vagy kartonvágó gépet is | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
8444–8447 | E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 8448 | A 8444 és 8445 vámtarifaszám alá tartozó gépek segédgépei | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8452 | Varrógép, a 8440 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű: | |||
– Varrógép (kizárólag zárt öltésű) fejjel felszerelve, motor nélkül, legfeljebb 16 kg tömegű, illetve motorral legfeljebb 17 kg tömegű | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, | |||
– (a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált összes nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét, | ||||
– a felhasznált szálfeszítő, hurkoló és cikcakkszerkezet már származó | ||||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |||
8456–8466 | A 8456–8466 vtsz. alá tartozó szerszámgépek és gépek, valamint alkatrészeik és tartozékaik | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8469–8472 | Irodagépek (pl. írógépek, számológépek, automatikus adatfeldolgozó gépek, másológépek, fűzőgépek) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8480 | Öntödei formázószekrény fémöntéshez, öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
8482 | Golyós vagy görgős gördülőcsapágy | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
8484 | Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8485 | Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 85. Árucsoport | Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek, és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszám alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
8501 | Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével] | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– a fenti korlátozáson belül a 8503 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | ||||
8502 | Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi -árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– a fenti korlátozáson belül a 8501 és a 8503 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | ||||
ex 8504 | Tápegység automatikus adatfeldolgozó gépekhez | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 8518 | Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység | Előállítás melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
8519 | Lemezjátszó erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék hangfelvevő szerkezet nélkül | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét | ||||
8520 | Magnetofon és más hangfelvevő készülék lejátszószerkezettel vagy anélkül is | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
8521 | Videofelvevő és -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyag értékét | ||||
8522 | Kizárólag vagy elsősorban a 8519–8521 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8523 | Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8524 | Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelet rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és mesterlemezt is, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével: | |||
– Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
– a fenti korlátozáson belül a 8523 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | ||||
8525 | Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és televízió-műsor adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő), állóképes videokamera és más, videokamera-felvevők, digitális fényképezőgép | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
8526 | Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
8527 | Rádiótelefon-, rádiótávíró- és rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – az összes felhasznált nem szármanó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
8528 | Televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor vevőkészüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magába foglaló is; videomonitor és videovetítő-készülék | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
8529 | Kizárólag vagy elsősorban a 8525–8528 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrészei: | |||
– Kizárólag vagy elsősorban videofelvevő vagy -lejátszó készülékhez | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
8535 és 8536 | Elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – a fenti korlátozáson belül a 8538 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
8537 | Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), asztal, doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vámtarifaszám alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. Árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű, a 8517 vámtarifaszám alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – a fenti korlátozáson belül a 8538 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
ex 8541 | Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a csipekre még nem vágott egyben levő félvezető szelet kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
8542 | Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet: | |||
– Monolitikus integrált áramkörök | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– a fenti korlátozáson belül a 8541 és 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át, vagy a diffúziós művelet (amelynek során az integrált áramkört egy félvezető alapon alakítják ki a megfelelő adalékanyag szelektív felvitelével), függetlenül attól, hogy a szerelést és/vagy tesztelést a 3. és 4. Cikkekben nem említett országban végezték | ||||
– Más | Előállítás, amelynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– a fenti korlátozás mellett a 8541 és 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | ||||
8544 | Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8545 | Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8546 | Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8547 | Szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belső menetes foglalat), amelyet az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vámtarifaszám alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozó darabjai | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8548 | Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor, ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 86. Árucsoport | Vasúti mozdonyok és villamos motorkocsik, más, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti és villamosvágány-tartozékok, felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve: | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8608 | Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
ex 87. Árucsoport | Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve: | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
8709 | Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az idetartozó jármű alkatrésze | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
8710 | Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
8711 | Motorkerékpár (beleértve a segédmotorkerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi: | |||
– Szikragyújtású dugattyús, belső égésű motorral, melynek hengerűrtartalma: | ||||
– – Legfeljebb 50 cm3 | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-t, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át | ||
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
– – Meghaladja az 50 cm3-t | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
– Más | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét | ||||
ex 8712 | Kerékpár golyóscsapágy nélkül | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 8714 vámtarifaszám alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
8715 | Gyermekkocsi és alkatrésze | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
8716 | Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
ex 88. Árucsoport | Légi járművek, űrhajók és ezek részei; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 8804 | Forgó (rotáló) ejtőernyő | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
8805 | Légi jármű indítószerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
89. Árucsoport | Hajó, csónak és más úszószerkezet | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8906 vámtarifaszám alá tartozó hajótesteket nem lehet felhasználni | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 90. Árucsoport | Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
9001 | Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel a 8544 vámtarifaszám alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9002 | Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9004 | Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 9005 | Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata; a fénytörő közeggel működő csillagászati távcsövek és ezek foglalata kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
ex 9006 | Fényképezőgép (a mozgó-fényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – az összes felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
9007 | Mozgókép-felvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | ||||
– melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
9011 | Összetett optikai mikroszkóp, mikro-fényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
ex 9014 | Más navigációs eszköz és készülék | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9015 | Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9016 | Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9017 | Rajzoló-, jelölő- vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebbe az árucsoportba más vámtarifaszám alá nem osztályozható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9018 | Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék: | |||
– Fogorvosi szék felszereléssel | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 9018 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
– Más | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
9019 | Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozókészülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-oxigén és aerosol-terápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
9020 | Más légzőkészülék és gázálarc a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
9024 | Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság-, rugalmasság- vizsgáló gép és készülék, vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9025 | Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9026 | Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy 9032 vámtarifaszám alá tartozó műszer és készülék kivételével | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9027 | Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- és fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási időmérő is); mikrotom (metszetkészítő) | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9028 | Gáz-, folyadék- és áramfogyasztásnak vagy előállításnak mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is: | |||
– Alkatrész és tartozék | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
9029 | Fordulatszám-számláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy a 9015 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9030 | Oszcilloszkóp, spektrum- analizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 9028 vámtarifaszám alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9031 | Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vámtarifaszám alá nem osztályozható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9032 | Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9033 | A 90. Árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
ex 91. Árucsoport | Órák és ezek alkatrésze; kivéve: | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
9105 | Más órák | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
9109 | Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét | ||||
9110 | Komplett „kisóra szerkezet” vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet | Előállítás, melynek során: – az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és – a fenti korlátozáson belül a 9114 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
9111 | Tok „kisóraszerkezet”-hez és ennek részei | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
9112 | Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek részei | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | |
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||||
9113 | Szíj, szalag és karkötő karórához és ezek alkatrésze: | |||
– Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |||
– Más | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | |||
92. Árucsoport | Zenei eszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | ||
93. Árucsoport | Fegyver és lőszer; ezek alkatrésze és tartozéka | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 94. Árucsoport | Bútor; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét, párna és más párnázott lakberendezési cikk; másutt nem említett lámpa és világítófelszerelés; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épület; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
ex 9401 és ex 9403 | Nem nemesfémből készült, legfeljebb 300 g/m2 tömegű nem párnázott, pamuthuzatot tartalmazó bútor | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át | |
vagy | ||||
Előállítás a 9401 vagy a 9403 vámtarifaszám alá tartozó anyagok segítségével már azonnal felhasználható formájú pamut huzatból, ha: | ||||
– a huzat értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, és | ||||
– az összes felhasznált egyéb anyag származó és nem a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá osztályozott | ||||
9405 | Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
9406 | Előre gyártott épület | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 95. Árucsoport | Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka, kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
9503 | Más játék; kicsinyített méretű („méretarányos”) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle) | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 9506 | Golfütő és alkatrészei | Bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban golfütőfejek készítéséhez durván megmunkált blokkok felhasználhatók | ||
ex 96. Árucsoport | Különböző áruk; kivéve: | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat | ||
ex 9601 és ex 9602 | Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készült cikkek | Előállítás a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó „megmunkált” faragási anyagokból | ||
ex 9603 | Seprű, kefe és ecset (a nyest- és a mókusszőrből készült seprűk és hasonlók és kefék kivételével) kézi működtetésű mechanikus padlóseprű motor nélkül, szobafestőpárna és -henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó | Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
9605 | Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz | A készletben lévő termékek mindegyikének ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban nem származó cikkek beépíthetők, ha teljes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át | ||
9606 | Gomb, franciakapocs, patentkapocs, patent, gombtest és ezek más részei; nyersgomb | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és | ||
– melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||||
9608 | Golyóstoll, filc- és más, szivacsvégű toll és jelző; töltőtoll, rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a klipszet is), a 9609 vtsz. alá tartozó áru kivételével | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó tollhegy és tollhegycsúcs felhasználható | ||
9612 | Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal – lenyomat készítésére – átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem | Előállítás: – bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és – melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át | ||
ex 9613 | Öngyújtó, piezoelektromos gyújtóval | Előállítás, melynek során a 9613 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át | ||
ex 9614 | Pipa és pipafej | Előállítás durván megmunkált tömbből | ||
97. Árucsoport | Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek | Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat |
Nyomtatási utasítások
1. Minden egyes űrlap mérete 210 x 297 mm; hosszirányban legfeljebb –5 mm, illetve +8 mm eltérés megengedett. A felhasznált papír fehér írópapír, amely nem tartalmazhat mechanikus pépet, és tömege legalább 25 g/m2. Nyomtatott zöld guilloche-mintázatú háttere legyen, amely szemmel láthatóvá tesz bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközű hamisítást.
2. Magyarország és Törökország illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a formanyomtatványokat maguk nyomtassák, vagy az általuk elfogadott nyomdákban állíttassák elő. Ez utóbbi esetben a formanyomtatványokon fel kell tüntetni az ilyen engedélyt. Minden egyes formanyomtatványon fel kell tüntetni a nyomda nevét és címét, vagy az azonosítására szolgáló jelet. A formanyomtatványt el kell látni továbbá az azonosításra szolgáló nyomtatott vagy kézzel írt sorszámmal.
SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY
1. Exportőr (név, teljes cím, ország) | ||||||
EUR.1 No. A 000 000 | ||||||
Kitöltése előtt lásd a túloldali megjegyzéseket | ||||||
2. (Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területek nevét) | ||||||
...................................................................................... | ||||||
és | ||||||
...................................................................................... | ||||||
közötti kedvezményes kereskedelemben használt bizonyítvány | ||||||
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható) | 4. Származási ország, országcsoport vagy terület | 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület | ||||
6. Szállítási adatok (Választható) | 7. Megjegyzések | |||||
8. Sorszám; Jelek és Számok; A csomagok száma és fajtája * ; Árumegnevezés | 9. Bruttó súly (kg) vagy más mennyiség (liter, m3 stb.) | 10. Számlák (Választható) | ||||
11. VÁMHIVATAL IGAZOLÁSA | 12. AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA | |||||
A nyilatkozat igazolása ............................................................................... | Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek a jelen bizonyítvány kiadásához megkövetelt feltételeknek. | |||||
Exportokmány * ............................................ számú árunyilatkozat | ||||||
Vámhivatal ............................................................ P. H. | ||||||
Kibocsátó ország vagy terület ............................... ................................................................................ | Hely és kelt ............................................................................................... | |||||
Hely és kelt | ||||||
............................................................................................. | ||||||
....................................................................... (aláírás) | ....................................................................... (aláírás) | |||||
13. ELLENŐRZÉS KÉRÉSE | 14. ELENŐRZÉS EREDMÉNYE | |||||
Az Ellenőrzés szerint a bizonyítványt* | ||||||
Kérjük ellenőrizzék a jelen bizonyítvány hitelességét és pontosságát. | a feltüntetett vámhivatal adta ki, és az abban szereplő adatok pontosak | |||||
nem felel meg a hitelességi és pontossági követelményeknek (lásd a csatolt megjegyzéseket) | ||||||
........................................................... | ........................................................... | |||||
(hely és kelt) | (hely és kelt) | |||||
P.H. | P.H. | |||||
........................................................... | ........................................................... | |||||
(aláírás) | (aláírás) | |||||
* Írjon x-et a megfelelő négyzetbe. |
Megjegyzések
1. A bizonyítványokon nem lehet törlést alkalmazni, vagy a szavakat felülírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges helyes adatok beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személy lássa el kézjegyével, és ezt a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak hitelesítenie kell.
2. A bizonyítványon szereplő árumegnevezések között nem maradhat üres hely, és minden árumegnevezést sorszám előzzön meg. A legutolsó bejegyzést követően szorosan egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt mezőt egy átlós vonallal húzza át oly módon, hogy az lehetetlenné tegyen bármilyen további bejegyzést.
3. Az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kell feltüntetni az azonosításukhoz elegendő részletességgel.
SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM
1. Exportőr (név, teljes cím, ország) | ||||
EUR.1 No. A 000 000 | ||||
Kitöltése előtt lásd a túloldali megjegyzéseket | ||||
2. (Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területek nevét) | ||||
...................................................................................... | ||||
és | ||||
...................................................................................... | ||||
közötti kedvezményes kereskedelemben használt bizonyítvány | ||||
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható) | 4. Származási ország, országcsoport vagy terület | 5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület | ||
6. Szállítási adatok (Választható) | 7. Megjegyzések | |||
8. Sorszám; Jelek és Számok; A csomagok száma és fajtája * ; Árumegnevezés | 9. Bruttó súly (kg) vagy más mennyiség (liter, m3 stb.) | 10. Számlák (Választható) |
AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott, a túloldalon felsorolt áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy az áruk megfelelnek a mellékelt bizonyítvány kiadási követelményeinek;
MEGHATÁROZOM az alábbiakban azon körülményeket, melyek alapján az áruk a fenti feltételeknek megfelelnek;
................................................................................................................................................
................................................................................................................................................
BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat) *
................................................................................................................................................
................................................................................................................................................
VÁLLALOM, hogy az eljárásra jogosult hatóság kérése alapján rendelkezésére bocsátom azon okmányokat, amelyeket a jelen bizonyítvány kiállításához megkövetelnek, és vállalom, hogy szükség esetén az említett eljárásra jogosult hatóság betekinthet belső nyilvántartásaimba, és ellenőrizheti a fenti áruk előállítási műveleteit.
KÉREM az árukra vonatkozó mellékelt bizonyítvány kiadását.
....................................................
hely és kelt
....................................................
aláírás
A számlanyilatkozatokat – melyek szövege az alábbiakban szerepel – a lábjegyzetekkel összhangban kell kitölteni, azonban a lábjegyzeteket nem kell megismételni.
Angol változat
The exporter of the products covered by this document (customs authorization No ..... * ) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of ..... * preferential origin.
Török változat
Isbu belge (Gümrük Onaly No ... * ) kapsamindaki maddelerin ahracatcisi, aksi acikca belirtirmedikce, bu maddelerin ... * tercihli menseli maddeler oldugunu beyan eder.
Magyar változat
A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám:..... * ) kijelentem, hogy eltérő jelzés hiányában az áruk kedvezményes..... * származásúak.
................................................................................................................................................. *
(Hely és kelt)
................................................................................................................................................. *
(Az exportőr aláírása, továbbá az okmányt aláíró személy nevét olvasható aláírással is jelölni kell.)
1. Árucsoport
2. Árucsoport
3. Árucsoport
0401–0402
ex 0403– Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve is, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával
0401–0410
0504
0511
6. Árucsoport
0701–0709
ex 0710– Zöldség, a 0710 40 00 vámtarifaszám alá tartozó csemegekukorica kivételével (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is), fagyasztva
ex 0711– Zöldségfélék, a 0711 90 30 vámtarifaszám alá tartozó csemegekukorica kivételével, ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
0712–0714
8. Árucsoport
ex 9. Árucsoport Kávé, tea és fűszerek, a 0903 vámtarifaszám alá tartozó matétea kivételével
10. Árucsoport
11. Árucsoport
12. Árucsoport
ex 1302 – Pektintartalmú anyagok, pektinát és pektát
1501–1514
ex 1515– Más stabilizált növényi zsír és olaj (a jojobaolaj és frakciói kivételével) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
ex 1516– Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve, az „opálviasz”-ként ismert hidrogénezett ricinusolaj kivételével
ex 1517 és
ex 1518– Margarinok, mesterséges zsír és más elkészített étkezésre alkalmas zsírok
ex 1522– Zsíros anyagok és állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai, a degras kivételével
16. Árucsoport
1701
ex 1702– Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor, a 1702 11 00, 1702 30 51, 1702 30 59, 1702 50 00 és a 1702 90 10 vámtarifaszámok kivételével
1703
1801 és 1802
ex 1902– Töltött tészta, 20 tömegszázaléknál nem több hal, rák, rákféle, puhatestű vagy más gerinctelen víziállat, kolbász és hasonló vagy bármilyen hús és vágási melléktermék, beleértve bármilyen zsírtartalommal
ex 2001– Uborka és apróuborka, hagyma, mangóból készült fűszeres ízesítő (chutney), a Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika, és a spanyol paprika kivételével, ehető gomba, olajbogyó ecettel vagy ecetsavval tartósítva,
2002 és 2003
ex 2004– Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével: a liszt, dara vagy pelyhesített formában levő burgonya és a csemegekukorica kivételével
ex 2005– Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, a liszt, dara vagy pelyhesített formában levő burgonya és a csemegekukorica kivételével
2006 és 2007
ex 2008– Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is, az amerikai mogyoróvaj, pálmafacsúcsrügy, kukorica, yamgyökér, édesburgonya, valamint a legalább 5 tömegszázalék keményítőt tartalmazó, hasonló, étkezésre alkalmas növényrészek, valamint szőlőlevél, komlóhajtás és hasonló ehető részek kivételével
2009
ex 2106– Ízesített és színezett cukor, szirup
2204
2206
ex 2207– Az itt felsorolt mezőgazdasági terményekből előállított, nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal
ex 2208–2209 Az itt felsorolt mezőgazdasági terményekből előállított, nem denaturált etil-alkohol kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal
23. Árucsoport
2401
4501
5301 és 5302
A Vegyes Bizottság 2003/2. sz. határozatban kihirdetett, a nómenklatúra módosítása következtében a származási szabályokban bekövetkezett változások módosítják az összes, a Vegyes Bizottság 2003/2. sz. határozata kiadását megelőzően hatályban lévő szabály tartalmát, ezért amennyiben úgy tűnik, hogy ez a módosítás az érintett ágazatokat hátrányos helyzetbe hozza, akkor bármely Fél kérésére 2004. december 31-ig a Vegyes Bizottságnak sürgősen meg kell vizsgálnia a 2003/2. sz. határozat előtti szabályok tartalmi visszaállításának kérdését.
A Vegyes Bizottságnak bármely szerződő Fél kérésének benyújtását követő három hónapon belül kell döntenie arról, hogy tartalmilag visszaállítja, vagy nem állítja vissza a vonatkozó szabályokat.
Amennyiben tartalmilag visszaállítják a vonatkozó szabályokat, akkor a Feleknek biztosítaniuk kell a szükséges jogi keretet, amely lehetővé teszi, hogy a 2003. január 1-jét követően importált termékek után befizetett vámok visszaadásra kerülhessenek.
3. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Megállapodás továbbfejlesztése érdekében a Török Köztársaság Kormányával kötendő nemzetközi szerződések útján a Megállapodás egyes, kereskedelmi kedvezményeket érintő részeit – úgymint vámtételek, nem vámjellegű korlátozások, származási szabályok –, valamint a Megállapodás által érintett termékkört módosítsa, illetőleg kiegészítse. *
4. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, de rendelkezéseit 1998. április 1-jétől kell alkalmazni.