A jogszabály mai napon ( 2018.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

1999. évi LXXXIX. törvény

az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete Alapokmányának kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete Alapokmányát e törvénnyel kihirdeti. (Az Alapokmány a Magyar Köztársaság vonatkozásában 1985. július 2-án lépett hatályba.)

2. § Az Alapokmány szövegének hiteles magyar nyelvű fordítása a következő:

„Az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezetének Alapokmánya

Bevezetés

Az ebben az Alapokmányban részes Államok,

az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban eljárva,

az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének az Új Nemzetközi Gazdasági Rend megteremtésével foglalkozó hatodik rendkívüli ülésszakán elfogadott határozatokban, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete második Közgyűlésén elfogadott, az iparfejlesztésre és ipari együttműködésre vonatkozó Limai Nyilatkozatban és Akcióprogramban, valamint az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a fejlesztéssel és a nemzetközi gazdasági együttműködéssel foglalkozó hetedik rendkívüli ülésszaka határozatában foglalt fő célokat szem előtt tartva,

kijelentették, hogy

igazságos és méltányos gazdasági és társadalmi rend megteremtésére van szükség a gazdasági egyenlőtlenségek felszámolása, ésszerű és méltányos nemzetközi gazdasági kapcsolatok kialakítása, dinamikus társadalmi és gazdasági változtatások megvalósítása, valamint a világgazdaság fejlődéséhez szükséges szerkezeti módosítások elősegítése révén,

az iparosítás a növekedést szolgáló dinamikus eszköz, amely - különösen a fejlődő országokban - nélkülözhetetlen a gyorsított gazdasági és társadalmi fejlődéshez, valamennyi ország népessége életszínvonalának és életük minőségének megjavításához, valamint egy méltányos gazdasági és társadalmi rend megteremtéséhez,

valamennyi országnak szuverén joga van az iparosodáshoz; minden iparosítási folyamatnak alapvetően arra kell irányulnia, hogy önfenntartó és integrált társadalmi-gazdasági fejlődést biztosítson, s magában kell foglalnia az ahhoz szükséges változásokat, hogy minden nép igazságos és hatékony módon részt vegyen saját országa iparosításában,

mivel a fejlesztésre irányuló nemzetközi együttműködés valamennyi ország közös célja és kötelessége, alapvetően fontos az iparosítás előmozdítása minden lehetséges összehangolt eszközzel, ideértve a technológia kifejlesztését, átadását és befogadását globális, regionális és országos szinten, valamint az egyes ágazatokon belül,

valamennyi országnak, gazdasági és társadalmi berendezkedésétől függetlenül eltökélt szándéka, hogy a szuverén egyenlőségen alapuló nemzetközi gazdasági együttműködés fejlesztését célzó egyéni és kollektív intézkedések révén népeik közös boldogulását előmozdítsa; hogy a fejlődő országok gazdasági függetlenségét megerősítse; hogy ezen országok számára a világ ipari termelésében igazságos részt biztosítson, és az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghatározott célokkal és elvekkel összhangban hozzájáruljon a nemzetközi békéhez valamennyi nemzet biztonságához és felvirágzásához,

ezen irányelveket figyelembe véve,

kívánatosnak tartották, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmánya IX. Fejezetében foglaltaknak megfelelően szakosított szervezetet alapítsanak az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete (ENISZ) elnevezéssel (a továbbiakban: Szervezet), amely az Egyesült Nemzetek Alapokmányában a Gazdasági és Szociális Tanács számára rögzített hatáskörök, valamint a kapcsolatokra alkalmazandó megállapodások figyelembevételével központi szerepet fog játszani, és felelős lesz az Egyesült Nemzetek szervezeti rendszerében folytatott minden iparfejlesztési tevékenység összehangolásának figyelemmel kíséréséért és előmozdításáért,

és ennek érdekében az alábbi Alapokmányt fogadták el:

I. Fejezet

CÉLOK ÉS FELADATOK

1. Cikk

Célok

A Szervezet fő célja a fejlődő országok ipari fejlődésének elősegítése és meggyorsítása, hogy ezáltal hozzájáruljon egy új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséhez. A Szervezet emellett a globális, regionális és országos, valamint az ágazati szintű iparfejlesztést és ipari együttműködést is előmozdítja.

2. Cikk

Feladatok

A fentebb említett célok megvalósítása érdekében a Szervezet minden szükséges és megfelelő intézkedést megtesz, így különösen:

a) ösztönzi a segítségnyújtást, illetőleg a szükséghez képest maga is segítséget nyújt a fejlődő országoknak iparosításuk előmozdításához és meggyorsításához, elsősorban iparuk fejlesztéséhez, bővítéséhez és korszerűsítéséhez;

b) az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban kezdeményezi, összehangolja és figyelemmel kíséri az Egyesült Nemzetek szerveinek tevékenységét annak érdekében, hogy a Szervezet az iparfejlesztés területén központi összehangoló szerepet játszhasson;

c) a harmonikus és kiegyensúlyozott iparfejlesztés érdekében a globális, regionális és országos, továbbá ágazati szintű iparfejlesztésben alkalmazandó új koncepciókat és megközelítési módokat dolgoz ki, illetőleg továbbfejleszti a meglévőket, valamint a tevékenység új irányainak meghatározása céljából tanulmányokat és vizsgálatokat végez, kellő figyelmet fordítva a különböző társadalmi és gazdasági berendezkedésű országok által az iparosítási problémák megoldásában alkalmazott módszerekre;

d) előmozdítja és ösztönzi a tervezési módszerek fejlesztését és felhasználását, és hozzájárul a fejlesztési és a tudományos és technológiai programok, valamint az állami, szövetkezeti és magánszektor iparosítási terveinek kidolgozásához;

e) ösztönzi és elősegíti a fejlődő országok gyorsított iparosítását célzó integrált, több szakterületet átfogó szemléleti mód kialakítását;

f) fórumot és eszközt képez a fejlődő és az iparosodott országok között a fejlődő országok iparosítását célzó kapcsolatok, véleménycserék és - az érintett országok kérése esetén - tárgyalásaik számára;

g) segítséget nyújt a fejlődő országoknak iparágak létesítéséhez és működtetéséhez, ideértve a mezőgazdasághoz kapcsolódó és az alapiparágakat, annak érdekében, hogy a helyben rendelkezésre álló természeti és emberi erőforrásokat maradéktalanul hasznosíthassák, biztosítsák a belső piacokra és a kivitelre szánt javak termelését, valamint hogy hozzájáruljon ezen országok gazdasági önállóságához;

h) az ipari információk cseréjének központjaként szelektív módon összegyűjti és ellenőrzi, valamint közzététel céljából elemzi és feldolgozza a globális, regionális és országos, valamint ágazati szintű iparfejlesztés minden oldalú vizsgálatára vonatkozó adatokat, ideértve a társadalmilag-gazdaságilag eltérő berendezkedésű, iparilag fejlett és fejlődő országok közötti információcserét a technológiai tapasztalatok és vívmányok adatairól;

i) különös figyelmet fordít a legkevésbé fejlett, tengerparttal nem rendelkező vagy szigetországok, továbbá a gazdasági válságok vagy természeti csapások által legsúlyosabban érintett fejlődő országok megsegítését szolgáló különleges intézkedések megtételére, nem veszítve szem elől más fejlődő országok érdekeit;

j) ösztönzi, támogatja és segíti az ipari technológiák kidolgozását, kiválasztását, befogadását, átadását és alkalmazását, figyelembe véve a társadalmi-gazdasági helyzet és az érintett iparágak sajátos szükségleteit, különös tekintettel a technológiáknak az iparilag fejlett és a fejlődő országok, valamint a fejlődő országok egymás között történő átadására;

k) szervezi és ösztönzi az olyan ipari oktatási programokat, amelyek célja, hogy segítséget nyújtsanak a fejlődő országoknak gyorsított ipari fejlődésük különböző szakaszaiban szükséges műszaki és más alkalmas személyzet kiképzéséhez;

l) az Egyesült Nemzetek illetékes szerveivel, a szakosított intézményekkel és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel szoros együttműködésben tanácsokat ad és segítséget nyújt a fejlődő országoknak természeti erőforrásaik helyszíni kiaknázása, megőrzése és feldolgozása terén, ezen országok iparosításának ösztönzése érdekében;

m) minta és bemutató jellegű berendezéseket nyújt az egyes ágazatok iparosításának meggyorsítása céljából;

n) a fejlődő országok közötti, valamint ezen országok és a fejlett országok közötti ipari együttműködés előmozdítását célzó konkrét intézkedéseket dolgoz ki;

o) más érintett szervezetekkel együttműködve hozzájárul a fejlődő országok regionális iparfejlesztésének tervezéséhez ezen országok regionális és szubregionális társulásai keretében;

p) ösztönzi és támogatja olyan ipari, kereskedelmi és szakmai társaságok és más hasonló szervezetek létrehozását és erősítését, amelyek megkönnyíthetik a fejlődő országok belső erőforrásainak maradéktalan hasznosítását, nemzeti iparuk fejlesztése érdekében;

q) elősegíti az ipar számára szabályozási, tanácsadó és fejlesztési szolgáltatásokat nyújtó intézményes infrastruktúra kialakítását és működtetését;

r) a fejlődő országok kormányainak kérelmére elősegíti meghatározott ipari létesítmények igazságos, méltányos és kölcsönösen elfogadható feltételek melletti finanszírozását célzó külföldi tőke megszerzését.

II. Fejezet

RÉSZVÉTEL

3. Cikk

Tagok

A Szervezet tagjává válhat minden Állam, amely elfogadja a Szervezet céljait és elveit:

a) az Egyesült Nemzetek, valamely szakosított intézmény vagy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tagállamai az ebben az Alapokmányban a 24. Cikk, valamint a 25. Cikk 2. bekezdése szerint való részessé válással lehetnek a Szervezet tagjai;

b) az a) pontban nem említett Államok az ebben az Alapokmányban a 24. Cikk 3. bekezdése, valamint a 25. Cikk 2. bekezdésének c) pontja szerint való részessé válással lehetnek a Szervezet tagjai, azt követően, hogy felvételüket a Tanács ajánlására a Közgyűlés a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével jóváhagyta.

4. Cikk

Megfigyelők

1. Azon megfigyelők számára, akik az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén ilyen jogállással rendelkeznek, kérésükre megfigyelői jogállást kell biztosítani, hacsak a Közgyűlés másként nem határoz.

2. Az 1. bekezdés rendelkezéseinek érintetlenül hagyásával a Közgyűlés más megfigyelőket is meghívhat a Szervezet munkájában való részvételre.

3. A megfigyelők a megfelelő ügyrendi szabályoknak és az ennek az Alapokmánynak a rendelkezéseivel összhangban vehetnek részt a Szervezet munkájában.

5. Cikk

Felfüggesztés

1. A Szervezet valamely olyan Tagjának a tagsággal együtt járó jogai és kiváltságai gyakorlása automatikusan felfüggesztődik, amelynek az Egyesült Nemzetek Szervezete tagságával együtt járó jogai és kiváltságai gyakorlását felfüggesztették.

2. A Szervezet azon Tagja, amely a Szervezeteknek fizetendő hozzájárulásával késedelembe esik, nem vehet részt a Szervezet szavazásaiban, ha tartozásának összege eléri vagy meghaladja a két előző költségvetési időszakra meghatározott hozzájárulása összegét. Mindazonáltal bármely szerv felhatalmazhatja ezt a Tagot arra, hogy a keretében tartott szavazásban részt vegyen, amennyiben megbizonyosodik arról, hogy a fizetés elmaradása az említett Tag akaratától független körülményeknek tudható be.

6. Cikk

Kilépés

1. Bármely Tag az ezen Alapokmányt felmondó okiratnak a letéteményesnél történő letétbe helyezésével kiléphet a Szervezetből.

2. A kilépés az azt követő költségvetési időszaknak az utolsó napján lép hatályba, amelynek során az említett okiratot letétbe helyezték.

3. A kilépő Tag ugyanolyan összegű hozzájárulást köteles fizetni a kilépés bejelentését követő költségvetési időszakban, mint amelyet számára a bejelentés időszakában meghatároztak. A kilépő Tag ezenkívül minden feltétel nélkül köteles teljesíteni azon önkéntes hozzájárulásait, amelyeket kilépésének közlése előtt jelentett be.

III. Fejezet

SZERVEK

7. Cikk

Fő- és kiegészítő szervek

1. A Szervezet főszervei a következők:

a) a Közgyűlés;

b) az Iparfejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács);

c) a Titkárság.

2. A Tanácsnak a Szervezet munkaprogramja, rendes és operációs költségvetése előkészítésében és vizsgálatában, valamint a Szervezetet érintő egyéb pénzügyi kérdésekben való segítése céljából Program- és Költségvetési Bizottságot kell létrehozni.

3. A Közgyűlés vagy a Tanács további kiegészítő szerveket, nevezetesen szakértői bizottságokat hozhat létre, a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével.

8. Cikk

Közgyűlés

1. A Közgyűlés valamennyi Tag képviselőiből áll.

2. a) A Közgyűlés kétévente tartja rendes ülésszakát, hacsak másként nem határoz. A rendkívüli ülésszakot a Tanács vagy a Tagok többségének kérésére a Főigazgató hívja össze.

b) A Közgyűlés rendes ülésszakát a Szervezet székhelyén tartja, hacsak másként nem határoz. A rendkívüli ülésszakok helyét a Tanács határozza meg.

3. Az ebben az Alapokmányban meghatározott egyéb feladatok mellett a Közgyűlés

a) meghatározza a Szervezet alapelveit és általános irányvonalát;

b) megvizsgálja a Tanácsnak, a Főigazgatónak és a Közgyűlés kiegészítő szerveinek a jelentéseit;

c) a 14. Cikk rendelkezéseinek megfelelően jóváhagyja a Szervezet munkaprogramját, rendes és operációs költségvetését, a 15. Cikk rendelkezéseinek megfelelően meghatározza a költségvetési hozzájárulások táblázatát, jóváhagyja a Szervezet pénzügyi szabályzatát és ellenőrzi a Szervezet pénzügyi forrásainak hatékony felhasználását;

d) a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével elfogadni jogosult minden, a Szervezet hatáskörébe tartozó kérdéssel kapcsolatos Egyezményt vagy megállapodást, és ezen egyezmények vagy megállapodások tárgyában a Tagoknak ajánlásokat tehet;

e) a Szervezet hatáskörébe tartozó kérdésekben ajánlásokat tesz a Tagoknak és a nemzetközi szervezeteknek;

f) a Szervezet céljainak megvalósulása és feladatai teljesítésének előmozdítása érdekében egyéb megfelelő intézkedéseket tesz.

4. A Közgyűlés azon hatáskörét és feladatait, amelyek vonatkozásában ezt kívánatosnak tartja, átadhatja a Tanácsnak, azok kivételével, amelyeket a 3. Cikk b) bekezdése, a 4. Cikk, a 8. Cikk 3. bekezdésének a)-b) és d) pontja, a 9. Cikk 1. bekezdése, a 10. Cikk 1. bekezdése, a 11. Cikk 2. bekezdése, a 14. Cikk 4. és 6. bekezdése, a 15. Cikk, a 18. Cikk, a 23. Cikk 2. bekezdése és 3. bekezdésének b) pontja, valamint az I. számú Melléklet ír elő.

5. A Közgyűlés maga állapítja meg ügyrendjét.

6. A Közgyűlésen minden Tag egy szavazattal rendelkezik. Az ennek az Alapokmánynak vagy a Közgyűlés ügyrendjének eltérő rendelkezése hiányában a határozatokat a jelen lévő és szavazó Tagok többségével hozzák.

9. Cikk

Iparfejlesztési Tanács

1. A Tanács a Szervezetnek a Közgyűlés által a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével választott ötvenhárom Tagjából áll. A Tanács tagjainak megválasztása során a Közgyűlés a tagsági helyek következő felosztását alkalmazza: a Tanács harminchárom tagját az ennek az Alapokmánynak az I. számú Melléklete A és C részében, tizenöt tagját a B részében és öt tagját a D részében felsorolt államok közül választják.

2. A Tanács tagjainak megbízatása a Közgyűlés őket megválasztó rendes ülésszaka befejeztétől a Közgyűlés négy évvel későbbi rendes ülésszakának befejeztéig tart, azzal, hogy az első ülésszakon megválasztott tagok megbízatása e választástól kezdődik, és a tagok felének megbízatása csak a két évvel később tartandó rendes ülésszak befejeztéig tart. A Tanács tagjai újraválaszthatók.

3. a) A Tanács az általa meghatározott időpontban évente legalább egy rendes ülésszakot tart. A Tanács tagjai többségének kérésére a Főigazgató a Tanácsot rendkívüli ülésszakra hívja össze.

b) A Tanács a Szervezet székhelyén ülésezik, hacsak másként nem határoz.

4. Az ebben az Alapokmányban meghatározott egyéb, valamint a Közgyűlés által részére átadott hatáskörök mellett a Tanács

a) a Közgyűlés iránti felelőssége körében eljárva figyelemmel kíséri a jóváhagyott munkaprogram és az annak megfelelő rendes vagy operációs költségvetés, valamint a Közgyűlés egyéb határozatainak a végrehajtását;

b) javaslatot tesz a Közgyűlésnek a rendes költségvetés terhére eszközölt kiadásokhoz való hozzájárulások táblázatára;

c) minden rendes ülésszakon beszámol a Közgyűlésnek a Tanács tevékenységéről;

d) felkéri a Tagokat, hogy nyújtsanak felvilágosítást azon tevékenységükről, amely érinti a Szervezet munkáját;

e) a Közgyűlés határozataival összhangban és figyelemmel azon eseményekre, amelyek a Tanács vagy a Közgyűlés ülésszakai között állhatnak elő, felhatalmazza a Főigazgatót, hogy a Szervezet hatáskörének és pénzügyi forrásainak figyelembevételével meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket a Tanács előre nem látható helyzetekre nézve szükségesnek tart;

f) ha a főigazgatói poszt a közgyűlés két ülésszaka között üresedik meg, ideiglenes jelleggel Főigazgatót bíz meg a feladatnak a Közgyűlés következő rendes vagy rendkívüli ülésszakáig történő ellátására;

g) meghatározza a Közgyűlés ideiglenes napirendjét;

h) az ebben az Alapokmányban meghatározott korlátozások fenntartásával minden olyan egyéb feladatot ellát, amely a Szervezet céljainak megvalósításához szükséges lehet.

5. A Tanács maga állapítja meg ügyrendjét.

6. A Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. Az ennek az Alapokmánynak vagy a Tanács ügyrendjének eltérő rendelkezése hiányában a határozatokat a jelen lévő és szavazó Tagok többségével hozzák.

7. A Tanács minden, a Tanácsban nem képviselt Tagot meghív az azon kérdések feletti vitában szavazati jog nélkül való részvételre, amelyek az említett Tagot különösképpen érintik.

10. Cikk

Program- és Költségvetési Bizottság

1. A Program- és Költségvetési Bizottság a Szervezetnek a Közgyűlés által a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével választott huszonhét Tagjából áll. A Bizottság tagjainak megválasztása során a Közgyűlés a tagsági helyek következő felosztását alkalmazza: a Bizottság tizenöt tagját az ennek az Alapokmánynak az I. számú Melléklete A és C részében, kilenc tagját a B részében és három tagját a D részében felsorolt államok közül választják. Az államok az őket a Bizottságban képviselő személyek kinevezése során figyelembe veszik azok személyes képzettségét és tapasztalatát.

2. A Bizottság tagjainak megbízatása a Közgyűlés őket megválasztó rendes ülésszakának befejeztétől a Közgyűlés két évvel később tartandó rendes ülésszakának befejeztéig tart. A Bizottság tagjai újraválaszthatók.

3. a) A Bizottság évente legalább egy ülést tart. A Tanácsnak vagy magának a Bizottságnak a kérésére a Főigazgató ugyancsak összehívhatja.

b) Az üléseket a Szervezet székhelyén tartják, hacsak a Tanács másként nem határoz.

4. A Bizottság

a) ellátja a 14. Cikkben számára meghatározott feladatokat;

b) a Tanács elé való terjesztés céljából elkészíti a rendes költségvetés terhére eszközölt kiadások fedezésére szolgáló hozzájárulási hányadok táblázatának tervezetét;

c) ellátja a Közgyűlés vagy a Tanács által reá ruházott egyéb pénzügyi jellegű feladatokat;

d) a Tanács minden rendes ülésszakán beszámol valamennyi tevékenységéről és saját kezdeményezésére a pénzügyi kérdéseket illető véleményeket és javaslatokat terjeszt a Tanács elé jóváhagyásra.

5. A Bizottság maga állapítja meg ügyrendjét.

6. A Bizottság minden tagja egy szavazattal rendelkezik. A Bizottság határozatait a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével hozza.

11. Cikk

Titkárság

1. A Titkárság a Főigazgatóból, valamint a Főigazgató helyetteseiből és a Szervezet számára szükséges egyéb személyzetből áll.

2. A Főigazgatót a Tanács javaslatára a Közgyűlés nevezi ki négyéves időtartamra. A Főigazgató egy újabb négyéves időtartamra is kinevezhető, amelynek lejártával nem választható újra.

3. A Főigazgató a Szervezet legmagasabb rangú tisztviselője. A Közgyűlés vagy a Tanács általános vagy különös irányelvei fenntartásával a Főigazgató a Szervezet munkájának irányításához szükséges teljes felelősséggel és hatáskörrel rendelkezik. A Főigazgató a Tanács iránti felelőssége körében eljárva, annak ellenőrzése mellett felelős a személyzet alkalmazásáért, megszervezéséért és irányításáért.

4. Feladatainak teljesítése során a Főigazgató és a személyzet nem folyamodhat egyetlen kormányhoz vagy a Szervezeten kívüli hatósághoz utasításért, és nem fogadhat el ilyeneket. A Főigazgató és a személyzet köteles tartózkodni minden olyan cselekménytől, amely összeférhetetlen a nemzetközi tisztviselői jogállással és csak a Szervezetnek tartozik felelősséggel. Minden Tag kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja a Főigazgató és a személyzet tevékenységének kizárólagosan nemzetközi jellegét, és nem kísérli meg őket feladataik végrehajtásában befolyásolni.

5. A személyzetet a Főigazgató nevezi ki, a Közgyűlés által a Tanács ajánlására megállapított szabályoknak megfelelően. A főigazgató-helyettesi posztokra történő kinevezéseket a Tanács hagyja jóvá. A személyzet szolgálati feltételeire a lehetőséghez képest az Egyesült Nemzetek általános rendtartásának hatálya alá tartozó személyzet szolgálati feltételei az irányadók. A személyzet alkalmazásának és a szolgálati feltételek meghatározásának fő elve annak biztosítása, hogy a legmagasabb minőségű munka végzésére alkalmas, szakértelemmel bíró és a Szervezet iránt elkötelezett személyek álljanak a Szervezet rendelkezésére. Az alkalmazás során kellően figyelembe veszik annak fontosságát, hogy az széles és méltányos földrajzi alapokon történjék.

6. A Főigazgató e minőségében a Közgyűlés, a Tanács és a Program- és Költségvetési Bizottság valamennyi ülésén részt vesz, és minden egyéb olyan feladatot ellát, amellyel e szervek őt megbízták. Éves jelentéseket készít a Szervezet tevékenységéről. Ezen kívül szükség esetén egyéb jelentéseket is készít a Közgyűlés vagy a Tanács számára.

IV. Fejezet

MUNKAPROGRAM ÉS PÉNZÜGYEK

12. Cikk

A küldöttségek kiadásai

Minden Tag és megfigyelő maga fedezi a Közgyűlésen, a Tanácsban vagy bármely más szervben részt vevő saját küldöttségének költségeit.

13. Cikk

A költségvetések összetétele

1. A Szervezet a jóváhagyott munkaprogramnak és költségvetéseknek megfelelően folytatja tevékenységét.

2. A Szervezet kiadásai az alábbi kategóriák szerint oszlanak meg:

a) olyan kiadások, amelyeket a megállapított hozzájárulásokból fedeznek (rendes költségvetés);

b) olyan kiadások, amelyeket a Szervezetnek felajánlott önkéntes hozzájárulásokból vagy más, a pénzügyi szabályzatban meghatározásra kerülő forrásból fedeznek (operációs költségvetés).

3. A rendes költségvetés a Szervezet igazgatási, kutatási és más rendes kiadásait, valamint az egyéb tevékenységekkel kapcsolatos költségeket irányozza elő, a II. számú Mellékletben foglaltak szerint.

4. Az operációs költségvetés a technikai segítségnyújtással és az azzal összefüggő egyéb tevékenységekkel kapcsolatos kiadásokat irányozza elő.

14. Cikk

Program és költségvetések

1. A Főigazgató a pénzügyi szabályzatban meghatározott időpontban elkészíti és a Program- és Költségvetési Bizottság útján a Tanács elé terjeszti jóváhagyásra a következő költségvetési időszakra vonatkozó munkaprogram tervezetét, valamint a rendes költségvetésből fedezendő tevékenységek költségvetési előirányzatait. A Főigazgató ezzel egyidejűleg javaslatot terjeszt elő azon tevékenységekre és ezek költségvetési előirányzataira nézve, amelyeket a Szervezetnek felajánlott önkéntes hozzájárulásokból kell fedezni.

2. A Program- és Költségvetési Bizottság megvizsgálja a Főigazgató javaslatait és a munkaprogramra, illetőleg a rendes, valamint az operációs költségvetési előirányzatokra vonatkozó ajánlását a Tanács elé terjeszti. A Bizottság a jelen lévő és szavazó tagjainak kétharmados többségével fogadja el ajánlását.

3. A Tanács egyidejűleg vizsgálja a Főigazgató javaslatait és a Program- és Költségvetési Bizottság ajánlásait, és az általa szükségesnek tartott módosításokkal elfogadja a munkaprogramot, a rendes és az operációs költségvetést abból a célból, hogy azokat a Közgyűlés elé terjessze megvizsgálásra és jóváhagyásra. A Tanács jelen lévő és szavazó tagjainak kétharmados többségével fogadja el ezeket az anyagokat.

4. a) A Közgyűlés megvizsgálja és a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével jóváhagyja a Tanács által eléterjesztett munkaprogramot, valamint az annak megfelelő rendes és operációs költségvetést.

b) A Közgyűlés a 6. bekezdés rendelkezéseinek megfelelően módosíthatja a munkaprogramot, illetőleg az annak megfelelő rendes és operációs költségvetést.

5. Ha szükséges, a rendes és az operációs költségvetéssel kapcsolatos pótlólagos vagy helyesbített előirányzatot kell készíteni, amelyet az előző 1-4. bekezdés, valamint a pénzügyi szabályzat rendelkezéseinek megfelelően kell jóváhagyni.

6. A Közgyűlés egyetlen olyan a 2-3. bekezdés szerint még meg nem vizsgált határozatot, döntést vagy módosítást nem fogadhat el, amelynek pénzügyi kihatása lehet és amelyhez nem mellékelték a Főigazgató által készített kimutatást e pénzügyi kihatásokról. A Közgyűlés mindaddig egyetlen, a Főigazgató előrejelzése szerint kiadással járó határozatot, döntést vagy módosítást nem fogadhat el, amíg a Közgyűléssel egyidejűleg ülésező Program- és Költségvetési Bizottságnak, majd a Tanácsnak lehetősége nem nyílott arra, hogy a 2-3. bekezdésben foglalt rendelkezések szerint járjon el. A Tanács határozatát a Közgyűlés elé terjeszti. Az ilyen határozatokat, döntéseket és módosításokat a Közgyűlés valamennyi Tag kétharmados többségével hagyja jóvá.

15. Cikk

Megállapított hozzájárulások

1. A rendes költségvetés kiadásait a Tagok azon hozzájárulási táblázatban rögzített hányadok szerint fedezik, amelyet a Tanácsnak, a Program- és Költségvetési Bizottság által készített tervezet alapján, jelen lévő és szavazó tagjai kétharmados többségével elfogadott ajánlására a Közgyűlés a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével meghatároz.

2. A Költségvetési hozzájárulások táblázatát a lehető legnagyobb mértékben az Egyesült Nemzetek legújabban alkalmazott táblázatára kell alapozni. Egyetlen Tag költségvetési hányada sem haladhatja meg a Szervezet rendes költségvetésének huszonöt százalékát.

16. Cikk

Önkéntes hozzájárulások

A Szervezet pénzügyi szabályzatának megtartásával a Főigazgató a Szervezet nevében elfogadhat kormányok, kormányközi nemzetközi szervezetek vagy nem-kormányközi nemzetközi szervezetek, illetőleg egyéb, nem kormányforrások által nyújtott önkéntes hozzájárulásokat - nevezetesen ajándékokat, hagyatékokat és segélyeket - feltéve, hogy az ilyen önkéntes hozzájárulásokhoz fűzött feltételek összeegyeztethetők a Szervezet céljaival és politikájával.

17. Cikk

Iparfejlesztési Alap

A Szervezet, erőforrásainak növelése, illetőleg azon képességének fokozása céljából, hogy gyorsan és rugalmasan kielégíthesse a fejlődő országok szükségleteit, a 16. Cikkben meghatározott önkéntes hozzájárulásokból, valamint egyéb, a Szervezet pénzügyi szabályzatában meghatározható forrásokból képzett Iparfejlesztési Alappal rendelkezik. Az Iparfejlesztési Alapot a Főigazgató az Alap működésére vonatkozóan a Közgyűlés vagy az annak nevében eljáró Tanács által meghatározott általános irányelveknek, valamint a Szervezet pénzügyi szabályzatának megfelelően irányítja.

V. Fejezet

EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS KOORDINÁCIÓ

18. Cikk

Az Egyesült Nemzetekkel való kapcsolatok

A Szervezet az Egyesült Nemzetekhez mint az Egyesült Nemzetek Alapokmánya 57. Cikkében említett szakosított intézmények egyike kapcsolódik. Az Alapokmány 63. Cikkének megfelelően kötött minden megállapodást a Tanács ajánlására a Közgyűlés hagy jóvá, a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével.

19. Cikk

Más szervezetekkel való kapcsolatok

1. A Főigazgató, a Tanács jóváhagyásával és a Közgyűlés által megállapított irányelvek figyelembevételével

a) megfelelő kapcsolatokat létesítő megállapodásokat köthet az Egyesült Nemzetek szervezetei rendszeréhez tartozó más szervezetekkel és egyéb kormányközi nemzetközi szervezetekkel, illetőleg kormányszervekkel;

b) megfelelő kapcsolatokat létesíthet olyan, nem-kormányközi és egyéb szervezetekkel, amelyek tevékenysége kapcsolatos a Szervezet tevékenységével. Ilyen jellegű kapcsolatoknak nemzeti szervezetekkel való létesítése esetén a Főigazgató véleményt kér az érintett kormányoktól.

2. E megállapodások és kapcsolatok figyelembevételével a Főigazgató munkakapcsolatot létesíthet az említett szervezetekkel.

VI. Fejezet

JOGI KÉRDÉSEK

20. Cikk

Székhely

1. A Szervezet székhelye Bécs. A Közgyűlés valamennyi Tag kétharmados többségével megváltoztathatja a székhelyet.

2. A Szervezet székhely-megállapodást köt a vendéglátó kormánnyal.

21. Cikk

Jogképesség, kiváltságok és mentességek

1. A Szervezet valamennyi Tagja területén a feladatai ellátásához és céljai megvalósításához szükséges jogképességgel, illetőleg kiváltságokkal és mentességekkel rendelkezik. A Tagok képviselői és a Szervezet tisztviselői a Szervezettel kapcsolatos feladataik függetlenségben való ellátásához szükséges kiváltságokkal és mentességekkel rendelkeznek.

2. Az 1. bekezdésben említett jogképesség, kiváltságok és mentességek a következők:

a) minden olyan Tag területén, amely a Szervezet tekintetében részese a Szakosított intézmények kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezménynek, azok, amelyek az említett egyezménynek a hozzá tartozó és a Tanács által jóváhagyott függelékkel módosított standard záradékaiban vannak meghatározva;

b) minden olyan Tag területén, amely a Szervezet tekintetében nem részese a Szakosított intézmények kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezménynek, de amely részese az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezménynek, azok, amelyek ez utóbbi Egyezményben vannak meghatározva, kivéve, ha az ilyen Állam a megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezésekor azt közli a letéteményessel, hogy ez utóbbi Egyezményt nem fogja alkalmazni a Szervezet tekintetében; az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezménynek a Szervezet tekintetében való alkalmazása harminc nappal azt követően szűnik meg, hogy az ilyen állam erről a letéteményest értesítette;

c) azok, amelyek a Szervezet által kötött egyéb megállapodásokban vannak meghatározva.

22. Cikk

A viták rendezése és tanácsadó vélemények kérése

1. a) Az ennek az Alapokmánynak, függelékeit is ideértve, értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban két vagy több Tag között felmerült minden vitát, amelyet tárgyalások útján nem rendeztek, a Tanács elé kell terjeszteni, kivéve, ha az érdekelt felek más rendezési módban állapodnak meg. Ha a vitában egy, a Tanácsban képviselettel nem rendelkező Tag különösen érdekelt, e Tag jogosult a Tanács által megállapítandó szabályoknak megfelelően képviseltetni magát.

b) Ha az 1. bekezdés a) pontja szerint nem sikerül a vitát az abban részes felek valamelyike számára kielégítő módon rendezni, ez a fél a vitát

(i) a felek egyetértésével

A) a Nemzetközi Bíróság, vagy

B) döntőbíróság,

(ii) egyébként pedig békéltető bizottság

elé terjesztheti.

A döntőbíróság és a békéltető bizottság eljárására és működésére vonatkozó szabályokat az ennek az Alapokmánynak a III. számú Melléklete tartalmazza.

2. Mind a Közgyűlés, mind a Tanács jogosult arra, hogy a Szervezet tevékenysége körében felmerülő minden jogi kérdésben az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének felhatalmazásával tanácsadó véleményt kérjen a Nemzetközi Bíróságtól.

23. Cikk

Módosítások

1. A Közgyűlés második rendes ülésszakát követően bármely Tag bármikor javaslatot tehet ennek az Alapokmánynak a módosítására. A Főigazgató a módosítási javaslatok szövegét haladéktalanul megküldi valamennyi Tagnak; a Közgyűlés azokat csak a megküldést követő kilencven nap eltelte után tárgyalhatja meg.

2. A 3. bekezdésben foglaltak kivételével a módosítás valamennyi Tagra kötelezően hatályba lép, amint

a) a Tanács a módosítás jóváhagyását ajánlotta a Közgyűlésnek;

b) a Közgyűlés a módosítást valamennyi Tag kétharmados többségével jóváhagyta; és

c) a Tagok kétharmada a letéteményesnél letétbe helyezte a módosítás megerősítő, elfogadási vagy jóváhagyási okiratát.

3. A 6., 9-10., 13-14. vagy 23. Cikkre, illetőleg a II. számú Mellékletre vonatkozó módosítások valamennyi Tagra kötelezően hatályba lépnek, amint

a) a Tanács valamennyi tagjának kétharmados többségével a módosítás jóváhagyását ajánlotta a Közgyűlésnek;

b) a Közgyűlés a módosítást valamennyi Tag kétharmados többségével jóváhagyta; és

c) a Tagok háromnegyede a letéteményesnél letétbe helyezte a módosítás megerősítő, elfogadási vagy jóváhagyási okiratát.

24. Cikk

Aláírás, megerősítés, elfogadás, jóváhagyás és csatlakozás

1. A 3. Cikk a) pontjában meghatározott államok ezt az Alapokmányt 1979. október 7-ig az Osztrák Köztársaság Szövetségi Külügyminisztériumában, ezt követően pedig New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén az Alapokmány hatálybalépéséig írhatják alá.

2. Ezt az Alapokmányt az aláíró államoknak meg kell erősíteniük, el kell fogadniuk vagy jóvá kell hagyniuk. A megerősítő, elfogadási vagy jóváhagyási okiratokat a letéteményesnél kell letétbe helyezni.

3. Az ennek az Alapokmánynak a 25. Cikk 1. bekezdése szerinti hatálybalépését követően a 3. Cikk a) pontjában meghatározott azon államok, amelyek nem írták alá az Alapokmányt, továbbá azon államok, amelyeknek felvételi kérelmét az említett Cikk b) pontjának megfelelően jóváhagyták, csatlakozási okirat letétbe helyezésével csatlakozhatnak ehhez az Alapokmányhoz.

25. Cikk

Hatálybalépés

1. Ez az Alapokmány akkor lép hatályba, amint legalább nyolcvan olyan állam, amely már letétbe helyezte megerősítő, elfogadási vagy jóváhagyási okiratát, értesíti a letéteményest, hogy az egymással folytatott tanácskozás után egyetértett az Alapokmány hatálybalépésével.

2. Ez az Alapokmány

a) az 1. bekezdésben említett értesítést küldő államok tekintetében az ennek az Alapokmánynak a hatálybalépése időpontjában,

b) azon államok tekintetében, amelyek az ennek az Alapokmánynak a hatálybalépését megelőzően helyezték letétbe megerősítő, elfogadási vagy jóváhagyási okiratukat, de amelyek nem küldtek az 1. bekezdésben említett értesítést, abban a későbbi időpontban, amikor arról értesítik a letéteményest, hogy ez az Alapokmány reájuk nézve hatályba lép,

c) azon államok tekintetében, amelyek megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratukat az ennek az Alapokmánynak a hatálybalépését követően helyezik letétbe, a letétbe helyezés időpontjában

lép hatályba.

26. Cikk

Átmeneti rendelkezések

1. A Közgyűlés első ülésszakát, amelyet az ennek az Alapokmánynak a hatálybalépését követő három hónapon belül meg kell tartani, a letéteményes hívja össze.

2. A Szervezetre és szerveire az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 2152/XXI/ határozatával létesített szervezetre irányadó szabályok és szabályzatok alkalmazandók mindaddig, amíg azok új rendelkezéseket nem fogadnak el.

27. Cikk

Fenntartások

Ezzel az Alapokmánnyal szemben semmilyen fenntartás nem tehető.

28. Cikk

Letéteményes

1. Ennek az Alapokmánynak a letéteményese az Egyesült Nemzetek Főtitkára.

2. A letéteményes az érintett államokat, valamint a Főigazgatót értesíti az ezzel az Alapokmánnyal kapcsolatos minden kérdésről.

29. Cikk

Hiteles szövegek

Az ennek az Alapokmánynak az angol, arab, kínai, spanyol, francia és orosz nyelvű szövege egyaránt hiteles.

I. számú Melléklet

Az államok listája

1. Ha egy olyan állam válik a Szervezet Tagjává, amely az alábbi listák egyikén sem szerepel, a megfelelő tanácskozásokat követően a Közgyűlés határozza meg, hogy az illető államot melyik listára kell felvenni.

2. A Közgyűlés, megfelelő tanácskozások után, bármikor megváltoztathatja valamely Tag besorolását az alábbi listákban.

3. Az alábbi listákban az 1-2. pont szerint végrehajtott módosítások nem tekinthetők az ennek az Alapokmánynak a 23. Cikkében foglalt rendelkezések szerinti módosításoknak.

Listák

(Az ebbe a Mellékletbe a letéteményes által felvett listák azonosak azokkal, amelyeket az Egyesült Nemzetek Közgyűlése a 2152/XXI/ határozata II. részének 4. bekezdése értelmében megállapított, az ennek az Alapokmánynak a hatálybalépése időpontjában fennálló állapot szerint.)

II. számú Melléklet

A rendes költségvetés

A) 1. A Szervezet igazgatási, kutatási és egyéb rendes kiadásai közé tartozónak kell tekinteni:

a) a régióközi és regionális tanácsadókkal kapcsolatos költségeket;

b) a Szervezet tisztviselői által nyújtott rövid távú tanácsadói szolgáltatásokkal kapcsolatos költségeket;

c) a Szervezet rendes költségvetéséből fedezett munkaprogramban szereplő ülésekkel kapcsolatos költségeket, beleértve a szakértői ülésekkel kapcsolatos kiadásokat is;

d) a technikai segélynyújtási tervekből következő programok támogatását célzó kiadásokat abban a mértékben, amelyben azokat a terveket finanszírozó forrás nem téríti meg a Szervezetnek.

2. A fenti rendelkezéseknek megfelelő konkrét javaslatok megvalósítására azt követően kerülhet sor, hogy azokat a 14. Cikknek megfelelően a Program- és Költségvetési Bizottság megvitatta, a Tanács elfogadta és a Közgyűlés jóváhagyta.

B) Annak érdekében, hogy a Szervezet munkaprogramja még hatékonyabb legyen az iparfejlesztés területén, a rendes költségvetés fedezi azokat az egyéb pénzügyi tevékenységeket is - a rendes költségvetés teljes összegének hat százaléka erejéig -, amelyeket eddig az Egyesült Nemzetek Szervezete rendes költségvetésének 15. fejezetéből fedeztek. E tevékenységek célja, hogy fokozzák a Szervezet hozzájárulását az Egyesült Nemzetek fejlesztési rendszeréhez, figyelembe véve annak fontosságát, hogy az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának az érintett országok egyetértéséhez kötött országprogram mechanizmusát e tevékenységek vonatkoztatási alapjául alkalmazzák.

III. számú Melléklet

A választottbíróságokra és a békéltető bizottságokra vonatkozó szabályok

Az olyan vita esetén, amelyet a 22. Cikk 1. bekezdésének a) pontja alapján nem sikerült rendezni és amelyet a 22. Cikk 1. bekezdésének b)/(i)/B) pontja alapján választottbíróság vagy a 22. Cikk 1. bekezdésének b)/(ii) pontja alapján békéltető bizottság elé terjesztettek, az említett bíróságok és bizottságok eljárására és működésére irányadó szabályok - hacsak a vitában részes valamennyi Tag másként nem dönt - a következők:

1. Az eljárás kezdeményezése

Három hónapon belül azt követően, hogy a Tanács a 22. Cikk 1. bekezdésének a) pontja értelmében elé terjesztett vita vizsgálatát befejezte, vagy ha a Tanács az előterjesztéstől számított tizennyolc hónapon belül nem fejezte be a vita vizsgálatát, az előterjesztéstől számított huszonegy hónapon belül a vitában érintett összes fél értesítheti a Főigazgatót arról, hogy az említett vitát választottbíróság elé kívánják terjeszteni, illetőleg az érintett felek bármelyike értesítheti a Főigazgatót arról, hogy a vitát békéltető bizottság elé kívánja terjeszteni. Ha a felek a vita rendezésének más módjában állapodtak meg, ezen külön eljárás befejeztét követő három hónapon belül küldhetik el értesítésüket a Főigazgatónak.

2. A bíróság vagy a bizottság megalakítása

a) A vitában álló felek egyhangúan, az esettől függően három bírát vagy három békéltetőt neveznek ki, amelyek közül egyet a bíróság vagy a békéltető bizottság elnöki tisztének ellátásával bíznak meg.

b) Ha az 1. bekezdésben említett értesítéstől számított három hónapon belül a bíróság vagy a bizottság egy vagy több tagjának kinevezésére nem kerül sor, a felek bármelyikének kérésére az Egyesült Nemzetek Főtitkára e kérdéstől számított három hónapon belül kinevezi a hiányzó tagokat, az elnököt is beleértve.

c) Ha a bíróságban vagy a bizottságban valamely tag helye megüresedik, egy hónapon belül az a) pontban foglaltak szerint, ezt követően pedig a b) pontban foglaltak szerint kell a helyet betölteni.

3. Eljárás és működés

a) Eljárási szabályait a bíróság vagy a bizottság maga állapítja meg. Minden eljárási és érdemi kérdésre vonatkozó határozat meghozható a tagok egyszerű többségével.

b) A bíróság vagy a bizottság tagjainak javadalmazása a Szervezet pénzügyi szabályzatának megfelelően történik. A Főigazgató a bíróság vagy a bizottság elnökével való tanácskozás alapján rendelkezésre bocsátja a szükséges titkársági szolgáltatásokat. A bíróság vagy a bizottság és tagjaik összes költségeit - a vitában részes felekéit kivéve - a Szervezet viseli.

4. Ítélet és jelentés

a) A választottbíróság a vitában részes valamennyi félre kötelező ítélettel fejezi be az eljárást.

b) A békéltető bizottság a vitában részes valamennyi félhez intézett jelentéssel zárja le eljárását, amely az említett felek által a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veendő ajánlásokat tartalmaz.”

3. § E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Az Alapokmányban foglaltakat 1985. július 2-ától kell alkalmazni.


  Vissza az oldal tetejére