A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

13/2000. (II. 11.) Korm. rendelet

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között sugaras veszélyhelyzet esetén adandó gyors értesítésről Zágrábban, 1999. június 11-én aláírt egyezmény kihirdetéséről

(A jegyzékváltás 1999. december 10-én megtörtént.)

1. § A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között sugaras veszélyhelyzet esetén adandó gyors értesítésről aláírt egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e rendelettel kihirdeti.

2. § Az Egyezmény hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek),

azzal az óhajjal, hogy hiánytalanul, teljes egészében teljesítsék az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záró dokumentumainak rendelkezéseit, előmozdítva ezáltal a baráti kapcsolatokat a Szerződő Felek között,

meggyőződve annak szükségességéről, hogy a Szerződő Felek a lehető leggyorsabban nyújtsanak megfelelő tájékoztatást sugaras veszélyhelyzet fennállása esetén, az országhatáron kívül esetleg jelentkező következmények minimalizálása érdekében,

abban a meggyőződésben, hogy a nukleáris biztonsággal és sugárvédelemmel kapcsolatos azonnali információ- és tapasztalatcsere nagymértékben hozzájárul a Szerződő Felek lakosságának biztonságához,

figyelembe véve a nukleáris balesetekről adandó gyors értesítésről, valamint a nukleáris baleset, illetve sugaras veszélyhelyzet esetén nyújtandó segítségről szóló egyezményt (1986), a nukleáris biztonságról szóló egyezményt (1994), úgyszintén a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen belül folyó együttműködés elfogadott alapelveit,

azzal az óhajjal, hogy betartsák az Európai Közösség Megállapodásainak a sugaras veszélyhelyzet esetén történő gyors információcseréről szóló rendelkezéseit (1987), a következőkben állapodtak meg:

1. Cikk

Alkalmazási terület

1. A jelen egyezmény olyan esetekben adandó értesítésekre és tájékoztatásra vonatkozik, amikor valamelyik Szerződő Fél széles körű intézkedésekről dönt a lakosság védelmére, a következő okokból eredő sugaras veszélyhelyzet fellépése esetén:

a) a területén keletkezett, a 2. bekezdésben hivatkozott létesítményekkel, illetve tevékenységekkel kapcsolatos baleset, amelynek eredményeként jelentős radioaktív anyag kibocsátás keletkezik, illetve keletkezhet; vagy

b) a saját vagy saját területen kívül mért, a normálistól eltérő radioaktivitás szint, amely az adott Szerződő Fél lakosságának egészségére nézve káros lehet; vagy

c) az a) alatt meghatározottól eltérő, a 2. bekezdésben hivatkozott létesítményeket és tevékenységeket érintő balesetek, amelyek jelentős radioaktív anyag kibocsátást eredményeznek, illetve eredményezhetnek, vagy

d) más balesetek, amelyek jelentős radioaktív anyag kibocsátást eredményeznek vagy eredményezhetnek.

2. Az 1. a) és c) bekezdésben hivatkozott létesítmények, illetve tevékenységek az alábbiak:

a) bármely, bárhol elhelyezett nukleáris reaktor;

b) bármely más, a nukleáris üzemanyag-ciklushoz tartozó létesítmény;

c) bármely, radioaktív hulladékot kezelő létesítmény;

d) nukleáris üzemanyag vagy radioaktív hulladékok szállítása és tárolása;

e) radioaktív izotópok előállítása, felhasználása, tárolása, végleges elhelyezése és szállítása mezőgazdasági, ipari, orvosi és kapcsolódó tudományos és kutatási célokra; és

f) radioaktív izotópok használata energia előállítására űreszközökben.

2. Cikk

Értesítés és tájékoztatás

Az 1. Cikkben részletezett sugaras veszélyhelyzetben, amelynél a másik Szerződő Fél lakosságának veszélyeztetettsége biztosan nem zárható ki, az említett Cikkben hivatkozott Szerződő Félnek az alábbi intézkedéseket kell tennie:

a) azonnal tájékoztatja a másik Szerződő Felet - aki az 1. Cikkben részletezettek szerint érintett vagy érintett lehet - a sugaras veszélyhelyzetről, annak jellegéről, keletkezésének időpontjáról és pontos helyéről;

b) haladéktalanul megadja a másik Szerződő Félnek a 3. Cikkben részletezett, rendelkezésére álló információkat, amelyek az illető Szerződő Félnél a radiológiai következmények minimalizálásához szükségesek.

3. Cikk

Közlendő információk

1. A 2. Cikk b) bekezdése értelmében nyújtandó információnak a Szerződő Fél rendelkezésére álló alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) az esemény jellege és időpontja, pontos helye, ahol ez biztosítható, az érintett létesítmény, illetve tevékenység;

b) az esemény feltehető, illetve megállapított oka és előre látható alakulása a radioaktív anyag kibocsátása szempontjából;

c) a radioaktív kibocsátás általános jellemzői, beleértve annak jellegét, valószínű fizikai és kémiai formáját, továbbá a radioaktív kibocsátás mennyiségét, összetételét és effektív magasságát;

d) a radioaktív kibocsátás terjedésének előrejelzéséhez szükséges aktuális és előre látható meteorológiai és hidrológiai viszonyok;

e) a környezeti mérések eredményei;

f) az élelmiszerek, takarmányok és ivóvíz mérési adatai;

g) a megtett vagy tervezett védelmi intézkedések;

h) a lakosság tájékoztatására megtett vagy tervezett intézkedések;

i) a radioaktív kibocsátás előre látható időbeni viselkedése;

j) az információ forrása.

2. Ezeket az információkat megfelelő időközönként ki kell egészíteni további tájékoztatással, beleértve a veszélyhelyzet alakulását, előre látható, illetve tényleges befejeződését.

3. Az ilyen információt és annak minden módosítását a 2. Cikkben részletezettek szerint mindaddig szolgáltatni kell, amíg a helyzet fennáll, vagy ameddig elegendő információ nem áll rendelkezésre a fennálló helyzet megítéléséhez.

4. Cikk

Az intézkedésekben való együttműködés

1. A 2. Cikkben hivatkozott helyzet esetében a Szerződő Felek késedelem nélkül megállapodnak a lakosság egészség- és vagyonvédelme érdekében szükséges együttműködés és lehetséges segítségnyújtás vonatkozásában.

2. A Szerződő Felek megállapodnak minden további intézkedésben.

3. A másik országban jelentkező radiológiai következmények minimalizálása érdekében a 2. Cikk b) pontja szerinti tájékoztatást adó Szerződő Fél a lehetséges mértékben azonnal válaszol a másik Szerződő Fél további tájékoztatási igényére vagy együttműködési kérésére.

5. Cikk

Illetékes szervek és kapcsolattartási pontok

1. A Szerződő Felek diplomáciai úton megadják egymásnak azon illetékes szerveiket és kapcsolattartási pontjaikat, amelyek felelősek a 2. Cikkben hivatkozott értesítések és információk közléséért és fogadásáért. Ezek a kapcsolattartási pontok 24 órán át elérhetőek kell, hogy legyenek.

2. A Szerződő Felek a továbbiakban tájékoztatást nyújtanak mindennemű, az 1. bekezdésben hivatkozott információban végbemenő változásról.

3. A kapcsolattartási pontok, kijelölésüket követően haladéktalanul megállapodnak az információtovábbítás módjairól. A továbbítási rendszer működését legalább évente egyszer ellenőrizni kell.

6. Cikk

Egyéb információ

1. A Szerződő Felek évente egyszer kölcsönösen tájékoztatják egymást nukleáris programjaikról, létesítményeik üzemeltetési tapasztalatairól, telephelyen kívüli megelőző intézkedéseikről, továbbá a nukleáris biztonság és sugárvédelem területén alkalmazott jogi szabályozásokról.

2. A Szerződő Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást meglévő, építés alatt álló és tervezett, az 1. Cikk 2. bekezdés a)-c) pontja szerinti létesítményeikről. A kicserélendő információk az alábbiak:

- a létesítmény megnevezése,

- a létesítmény telephelye és címe,

- az üzemeltető,

- a létesítmény alapvető műszaki adatai,

- aktuális állapot,

- teljesítményadatok,

- a létesítmény helyszínének főbb jellemzőit tartalmazó leírás,

- a megelőző intézkedések és a baleset-elhárítási intézkedések aktuális adatai.

3. A létesítményekről szolgáltatandó, a nukleáris biztonságra, a sugárvédelemre, valamint a környezeti hatásokra vonatkozó további információkat a 9. Cikk szerinti konzultációkon kell megtárgyalni.

4. A tervezett létesítményekről a 2. bekezdés szerint adandó tájékoztatásra a létesítési engedély kiadása után kerül sor. A Szerződő Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást még az építési szakaszban, hat hónappal korábban, a létesítmények előirányzott üzembe helyezésének időpontjáról.

7. Cikk

Mérési program

1. Mindegyik Szerződő Fél mérési programot hajt végre a saját területén az ionizáló sugárzás és a radionuklidok mérésére a környezetben, különös tekintettel a 6. Cikk 1. bekezdésében említett létesítményekre.

2. A mérési programnak tartalmaznia kell a kibocsátási adatokat, valamint a radionuklid koncentráció mérését a következő közegekben: levegő (aerosol is), ivóvíz, felszíni víz, talaj, csapadék, élelmiszerek, takarmányok. A mérési eredményeknek kölcsönösen összevethetőeknek kell lenniük, és elegendő információt kell tartalmazniuk ahhoz, hogy a Szerződő Fél lakosságának sugárterhelése kiszámítható legyen.

3. A mérési eredményeket évente egyszer át kell adni a másik Szerződő Félnek. A normál állapottól való jelentősebb eltérés esetén a tájékoztatás azonnal továbbítandó a másik Szerződő Félnek. A Szerződő Fél kérésre, kiegészítő tájékoztatást nyújt.

8. Cikk

Adatcsere a Radiológiai Gyorsértesítési Rendszerről

A Szerződő Felek jelen Egyezmény hatálybalépését követően két évvel később - koordinátoraik által jóváhagyott megállapodásnak megfelelően - megalkotják egymás Radiológiai Gyorsértesítési Rendszerére vonatkozó adatcsere eljárásrendjét.

9. Cikk

Konzultációk

1. A Szerződő Felek évente egyszer kölcsönös szakmai konzultációt tartanak, amely egyebek között:

a) értékeli az Egyezmény végrehajtását;

b) megtárgyalja a 6. Cikk alapján nyújtott információt;

c) értékeli a 7. Cikk szerinti mérési program eredményeit;

d) foglalkozik egyéb aktuális nukleáris biztonsági és sugárvédelmi kérdésekkel.

2. A Szerződő Felek koordinátoraikon keresztül állapodnak meg a kölcsönös szakmai konzultáció időpontjában, helyében és résztvevőiben.

3. Szükség esetén, a koordinátorok egyetértésével kerül sor az 1. bekezdés szerinti további szakmai konzultációkra.

10. Cikk

Koordinátorok

1. A Szerződő Felek az Egyezmény végrehajtására egy-egy koordinátort biztosítanak, amely

a) a Magyar Köztársaság Kormánya részéről - az Országos Atomenergia Hivatal;

b) a Horvát Köztársaság Kormánya részéről - Gazdasági Minisztérium.

2. A koordinátorok megbízatása főleg az alábbiakra terjed ki:

a) az együttműködés keretébe tartozó, az Egyezmény 6., 7. és 8. Cikke szerint átadandó valamennyi szakmai ismeret és információ cseréje, kivéve, ha a tájékoztatás valamely speciális módja kerül megfontolásra;

b) a 9. Cikk szerinti kölcsönös szakmai konzultációk szervezése.

3. A Szerződő Felek diplomáciai úton értesítik egymást a koordinátor kijelölésében bekövetkezett esetleges változásról.

11. Cikk

A lakosság tájékoztatása

A 2., 3., 6., 7. és 8. Cikkeknek megfelelően mindkét Szerződő Fél a másiktól kapott információt felhasználhatja a lakosság tájékoztatására, kivéve, ha azt a másik Szerződő Fél bizalmasan közölte.

12. Cikk

Költségek

A jelen Egyezmény keretében folyó kölcsönös információcsere költségtérítés-mentes. Amennyiben valamely kiegészítő információ nagyobb költséggel jár, úgy azt a kiegészítést kérő Szerződő Fél fedezi.

13. Cikk

Más nemzetközi egyezményekkel való viszony

Jelen Egyezmény nem befolyásolja a Szerződő Felek azon kölcsönös jogait és kötelezettségeit, amelyek a jelen Egyezmény tárgyával kapcsolatos meglévő, vagy a jövőben kötendő nemzetközi egyezményekből erednek.

14. Cikk

Az Egyezmény hatálybalépése, időbeli hatálya és felmondása

1. A jelen Egyezmény annak az utolsó értesítésnek a napján lép hatályba, amelyben a Szerződő Felek kölcsönösen értesítik egymást a hatálybalépés belső jogi feltételeinek teljesüléséről.

2. Az Egyezmény meghatározatlan időre szól.

3. Bármelyik Szerződő Fél bármikor felmondhatja az Egyezményt hat hónappal azt követően, hogy a másik Fél diplomáciai úton írásban megkapja a felmondást, az Egyezmény hatályát veszti.

Az Egyezmény két eredeti példányban készült, horvát, magyar, valamint angol nyelven. Értelmezési vagy alkalmazási kétségek felmerülése esetén az angol szöveg a mértékadó.

Készült Zágrábban, 1999. június 11-én.

A Magyar Köztársaság Kormánya
részéről
A Horvát Köztársaság Kormánya
részéről”

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, de rendelkezéseit 1999. december 10-től kell alkalmazni.

(2) A rendelet végrehajtásáról az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója az érdekelt miniszterekkel egyetértésben gondoskodik.