A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

39/2000. (III. 24.) Korm. rendelet

a magyar-szlovák légiközlekedési, Pozsonyban, 1999. szeptember 6-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről

(A jóváhagyásról szóló jegyzékváltás 1999. év december 3. napján megtörtént.)

1. § A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a légiközlekedési, Pozsonyban, 1999. szeptember 6-án aláírt Megállapodást e rendelettel kihirdeti.

2. § A Megállapodás magyar nyelvű szövege a következő:

„Légiközlekedési Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek)

attól az óhajtól vezérelve, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi légiközlekedés lehetőségeinek kiszélesítését,

abból a célból, hogy kölcsönös érdekeket szolgálóan elősegítsék a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti légiközlekedési kapcsolatokat,

a Chicagóban, 1944. december hetedik napján aláírásra megnyitott, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény részeseiként

az alábbiakban állapodnak meg:

1. Cikk

Fogalommeghatározások

A Megállapodás és a Függeléke szempontjából - kivéve, ha a szöveg másként rendelkezik -:

a) a „Chicagói Egyezmény” kifejezés a Chicagóban, 1944. december hetedik napján aláírásra megnyitott Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt jelenti, beleértve az Egyezmény 90. Cikke alapján elfogadott valamennyi Függeléket és az Egyezmény 94. Cikke alapján a Függelék bármely módosítását, amennyiben ezek a Függelékek és módosításaik mindkét Szerződő Fél vonatkozásában hatályba léptek, vagy mindkettőjük által megerősíttettek;

b) a „légügyi hatóság” a Magyar Köztársaság esetében a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumot, a Szlovák Köztársaság esetében a Közlekedési, Postai és Távközlési Minisztériumot - a Polgári Repülési Igazgatóságot -, illetve mindkét esetben a fent említett légügyi hatóságok feladatainak ellátásával megbízott bármely személyt vagy szervet jelenti;

c) a „Megállapodás” a jelen Megállapodást, annak Függelékét és azok bármely módosításait jelenti;

d) a „Függelék” a Megállapodáshoz csatolt Függeléket és annak bármely módosításait jelenti;

e) a „légijárat” a légi járműveknek utasok, poggyász, áru és postai küldemények külön-külön vagy együttes közforgalmú szállítására irányuló, díj vagy ellenszolgáltatás ellenében történő bármely üzemelését jelenti;

f) a „nemzetközi légijárat” egynél több állam területe feletti légtérben áthaladó légifuvarozást jelent;

g) a „nem-kereskedelmi célból történő leszállás” olyan leszállást jelent, amelynek célja nem utasok, poggyász, áru és/vagy postai küldemények légifuvarozásba történő felvétele vagy kirakása;

h) a „kijelölt légiközlekedési vállalat” olyan légiközlekedési társaságot jelent, amelyet a Megállapodás 3. Cikkének megfelelően kijelöltek és engedélyeztek;

i) a „viteldíj” az utasok (és poggyászaik) és/vagy áru (postai küldemények kivételével) légifuvarozásban történő szállításáért a légiközlekedési vállalatok, beleértve ügynökeiket, által felszámított díjakat, illetékeket vagy árakat és az ilyen díjak, illetékek vagy árak alkalmazásának feltételeit jelenti;

j) a „terület” a Chicagói Egyezmény 2. Cikkében meghatározott jelentéssel bír;

k) a „használati díj” a repülőtér, a légiforgalmi, illetve repülésbiztonsági berendezések vagy szolgáltatások nyújtásáért a légiközlekedési vállalatoknak felszámított díjat jelenti.

2. Cikk

Forgalmi jogok nyújtása

(1) Mindegyik Szerződő Fél megadja a másik Szerződő Félnek a következő jogokat a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalata által menetrend szerinti nemzetközi légijáratok üzemeltetéséhez:

a) területének leszállás nélküli átrepülési joga;

b) területén nem-kereskedelmi célból történő leszállások joga;

c) területén, a Függelékben az adott útvonalra meghatározott pontokon, leszállások joga a másik Szerződő Fél, vagy egy harmadik ország területéről kiinduló, vagy oda irányuló nemzetközi forgalomban utasok, áru és postai küldemények felvétele és kirakása céljából.

Ezek a fuvarozások és útvonalak a továbbiakban a „megállapodás szerinti légijáratok” és a „kijelölt útvonalak”.

(2) A Megállapodás és az annak elválaszthatatlan részét képező Függelék egyetlen rendelkezése sem értelmezhető oly módon, mintha az az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatának jogot adna a másik Szerződő Fél területének pontjai közötti légifuvarozásban történő részvételre.

(3) A jelen cikk (1) bekezdése a) és b) pontjában meghatározott jogokat mindegyik Szerződő Fél azon légiközlekedési vállalatai is élvezik, amelyek a jelen Megállapodás 3. Cikke alapján nem kerültek kijelölésre.

3. Cikk

Kijelölés és engedélyezés

(1) Mindegyik Szerződő Félnek joga van egy vagy több légiközlekedési vállalatot a jelen Megállapodással összhangban történő nemzetközi légijáratok üzemeltetésére kijelölni, és e kijelölést visszavonni vagy módosítani. E kijelölés a Szerződő Felek légügyi hatóságai közötti írásos értesítésekkel válik hatályossá.

(2) A kijelölés, valamint a kijelölt légiközlekedési vállalat által az előírt formában és módon benyújtott üzemeltetési és műszaki engedélyekre irányuló kérelmek kézhezvételekor a másik Szerződő Fél a megfelelő meghatalmazásokat és engedélyeket minimális eljárási időn belül kiadja, feltéve, hogy

a) a légiközlekedési vállalat tulajdonának túlnyomó része és/vagy tényleges ellenőrzése a légiközlekedési vállalatot kijelölő Szerződő Fél, e Szerződő Fél állampolgárai vagy mindkettőnek a kezében van;

b) a kijelölt légiközlekedési vállalat képes eleget tenni mindazon feltételeknek, amelyeket a kérvényt vagy kérvényeket elbíráló Szerződő Fél a nemzetközi légijáratok üzemeltetésével kapcsolatban szokásosan alkalmaz a törvényekben és más jogszabályokban leírtak alapján.

(3) Amint a kijelölt légiközlekedési vállalat a jelen cikk (2) bekezdésében előírtak szerint megkapja az üzemeltetési engedélyt, bármikor megkezdheti a megállapodás szerinti légijáratok üzemeltetését, feltéve, hogy a jelen Megállapodás 8. Cikke (Viteldíjak) rendelkezéseivel összhangban megállapított viteldíjak érvényben vannak, és a menetrend a 7. Cikk (Tisztességes és egyenlő lehetőségek) szerint jóváhagyásra került.

4. Cikk

Jogok visszavonása, felfüggesztése és feltételek előírása

(1) Mindegyik Szerződő Félnek joga van az üzemeltetési engedély visszavonására, vagy a Megállapodásban meghatározott jogoknak a másik Szerződő Fél egy kijelölt légiközlekedési vállalata általi gyakorlásának felfüggesztésére, vagy ezen jogok gyakorlásával kapcsolatban szükségesnek ítélt feltételek előírására:

a) bármely esetben, ahol a légiközlekedési vállalat tulajdonának túlnyomó része és/vagy tényleges ellenőrzése nincs a légiközlekedési vállalatot kijelölő Szerződő Fél vagy e Szerződő Fél állampolgárai, illetve mindkettő kezében;

b) abban az esetben, ha a légiközlekedési vállalat nem tartja meg a jelen Megállapodás 14. Cikkében (Törvények és más jogszabályok alkalmazása) hivatkozott törvényeket és más jogszabályokat;

c) bármely esetben, ha a kijelölt légiközlekedési vállalatok a megállapodás szerinti légijáratokat nem a jelenlegi Megállapodás rendelkezéseivel összhangban üzemeltetik.

(2) A jelen cikkben meghatározott jogok csak a másik Szerződő Féllel való konzultáció után gyakorolhatók, kivéve, ha e cikk (1) bekezdésének b) és c) pontja további be nem tartásának megakadályozása céljából azonnali intézkedés megtétele szükséges. Ezen konzultációkat a légügyi hatóságoknak a kérés kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül kell megkezdeni.

(3) E cikk nem korlátozza egyik Szerződő Fél azon jogát, hogy légijáratokat felfüggesszen, korlátozzon, vagy feltételekhez kössön a 12. Cikk (Biztonság és forgalmi előtéri ellenőrzés) és a 13. Cikk (A repülés védelme) előírásaival összhangban.

5. Cikk

Használati díjak

Mindegyik Szerződő Fél felszámíthat vagy engedélyezheti ésszerű díjak felszámítását a repülőterek és egyéb, ellenőrzésük alatt álló berendezések használatáért. E díjak nem lehetnek magasabbak, mint a hasonló nemzetközi légifuvarozásban részt vevő hazai légijárművekre felszámított használati díjak.

6. Cikk

Közvetlen tranzitforgalom

Bármely Szerződő Fél területén közvetlen tranzitban áthaladó és a repülőtérnek erre a célra fenntartott területét el nem hagyó utasokat, poggyászt és árukat csak egyszerűsített ellenőrzésnek kell alávetni, kivéve az erőszakos cselekmények, a légikalózkodás és a korlátozás alá eső áruk csempészetének megakadályozását célzó intézkedéseket. A közvetlen tranzitban lévő poggyász és áru mentes a vámok és illetékek alól.

7. Cikk

Tisztességes és egyenlő lehetőségek

(1) Mindegyik Szerződő Fél tisztességes és egyenlő lehetőséget biztosít a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata számára a területük között a megállapodás szerinti légijáratok kijelölt útvonalakon történő üzemeltetésére.

(2) A kijelölt útvonalakon való üzemelés során az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatának figyelembe kell vennie a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának érdekeit, hogy az utóbbi légiközlekedési vállalatnak, amely szintén üzemeltet légijáratokat ezen az útvonalon vagy annak egy részén, ne okozzon kárt.

(3) Egyik Szerződő Fél sem korlátozhatja egyoldalúan a Megállapodásban és Függelékében foglalt jogokat a forgalom nagysága, a légijáratok sűrűsége vagy gyakorisága, illetve a másik Szerződő Fél által kijelölt légiközlekedési vállalat üzemeltetésében lévő légijárművek típusa vagy típusai tekintetében, feltéve, hogy ezek összhangban vannak a Függelékkel, kivéve azonban, ha a korlátozás vám, műszaki, üzemeltetési vagy környezetvédelmi okokból szükséges, a Chicagói Egyezmény 15. Cikkével összhangban álló egységes feltételek alapján.

(4) Egyik Szerződő Fél sem vethet ki a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalataira első elutasítási követelményt, forgalommegosztást (uplift ratio), haszonelmaradási díjat, vagy más olyan kapacitásra, a járat gyakoriságára, vagy a forgalomra vonatkozó követelményt, amely nincs összhangban a jelen Megállapodásban lefektetett célokkal.

(5) A megállapodás szerinti légijáratok menetrendjeit legalább harminc (30) nappal tervezett bevezetésüket megelőzően jóváhagyásra kell benyújtani mindkét Szerződő Fél légügyi hatóságaihoz. Egyedi esetekben ez a határidő az említett hatóságok egyetértésével lerövidíthető.

(6) A kiegészítő járatok üzemeltetésének engedélyezésére vonatkozó kérelmet a másik Szerződő Fél légügyi hatóságához közvetlenül is be lehet nyújtani jóváhagyásra.

8. Cikk

Viteldíjak megállapítása

(1) Az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatainak a másik Szerződő Fél területére irányuló vagy onnan kiinduló fuvarozásainak viteldíjait ésszerű szinten kell meghatározni, kellő figyelemmel minden meghatározó tényezőre, beleértve az üzemeltetési költségeket, az ésszerű profitot és más légiközlekedési vállalatok viteldíjait.

(2) A jelen Megállapodás 1. Cikkében és a jelen cikk (1) bekezdésében hivatkozott viteldíjakról, lehetőség szerint az adott útvonal egészén vagy annak egy szakaszán üzemelő más légiközlekedési vállalatokkal folytatott konzultációt követően, a két Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatai állapodnak meg. Ezt a megállapodást, amennyiben lehetséges, a Légifuvarozók Nemzetközi Szövetsége viteldíj-egyeztető mechanizmusa révén kell elérni.

(3) A megállapított viteldíjakat, azok tervezett bevezetését legalább harminc (30) nappal megelőzően, jóváhagyásra kell beterjeszteni mindkét Szerződő Fél légügyi hatóságához. Egyedi esetekben ez a határidő az említett hatóságok egyetértésével csökkenthető.

(4) A légügyi hatóságok a viteldíj jóváhagyásáról értesítést adhatnak, vagy ha a viteldíjak a jelen cikk (3) bekezdésével összhangban történő beterjesztésétől számított harminc (30) napon belül egyik légügyi hatóság sem fejezi ki egyet nem értését, ezen viteldíjakat jóváhagyottnak kell tekinteni. Ha a (3) bekezdés alapján a határidőt csökkentették, a légügyi hatóságok megállapodhatnak arról, hogy az egyet nem értés kifejezésére rendelkezésre álló időt kevesebb mint tizenöt (15) napra csökkentik.

(5) Ha a jelen cikk (2) bekezdésével összhangban egy viteldíj nem állapítható meg, vagy az egyik légügyi hatóság értesíti a másik légügyi hatóságot, hogy a (2) bekezdés rendelkezései alapján megállapított viteldíjjal nem ért egyet, a Szerződő Felek légügyi hatóságai kísérlik meg közös megegyezéssel meghatározni a viteldíjat.

(6) Amennyiben a légügyi hatóságok, a jelen cikk (3) bekezdése szerint hozzájuk beterjesztett valamely viteldíjról nem tudnak megállapodni, vagy a jelen cikk (5) bekezdése szerint valamely viteldíj nem határozható meg, a vitát a jelen Megállapodás 16. Cikke (Viták rendezése) előírásaival összhangban kell rendezni.

(7) A jelen cikk előírásaival összhangban megállapított viteldíj addig marad érvényben, amíg új viteldíjat nem határoznak meg. Mindazonáltal a jelen cikk alapján egy viteldíj nem tartható érvényben tizenkét (12) hónapnál hosszabb időre azután az időpont után, amikor a viteldíj érvényessége egyébként is lejárt volna.

9. Cikk

Vámok, adók és illetékek alóli mentesség

(1) Az egyik Szerződő Fél területére történő belépéskor a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatai által a nemzetközi légifuvarozásban üzemeltetett légijárművek, szokásos felszereléseik, földi berendezéseik, az üzem- és kenőanyagok, a műszaki és fogyóeszközök, a pótalkatrészek, a légijárművek készletei (beleértve az élelmiszereket, italokat és dohányárut) mentesek valamennyi vám, adó, díj és illeték alól, feltéve, hogy e berendezések és készletek újbóli kivitelükig a légijármű fedélzetén maradnak.

(2) Mentesek továbbá ugyanezen vámok, adók, díjak és illetékek alól, kivéve a nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó díjakat:

a) az egyik Szerződő Fél területére bevitt vagy ott beszerzett légijárműkészletek, az adott Szerződő Fél hatóságai által meghatározott kereteken belül, amelyeket a másik Szerződő Fél nemzetközi légifuvarozásban részt vevő kijelölt légiközlekedési vállalatának a területet elhagyó légijárművén való felhasználás céljából a fedélzetre felvittek, még akkor is, ha e készleteket annak a Szerződő Félnek a területe felett végzett repülés egy szakaszán használják fel, ahol azokat a fedélzetre felvitték;

b) az üzem- és kenőanyagok, valamint a műszaki és fogyóeszközök, amelyeket az egyik Szerződő Fél területére bevittek, vagy ott beszereztek a másik Szerződő Fél nemzetközi légifuvarozásban részt vevő egyik kijelölt légiközlekedési vállalatának légijárművén történő felhasználás céljából, még akkor is, ha ezeket az ellátmányokat annak a Szerződő Félnek a területe felett végzett repülés egy szakaszán használják fel, ahol azokat a fedélzetre felvitték;

c) bármely Szerződő Fél területére bevitt pótalkatrészek, amelyek a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata által a meghatározott útvonalon használt légijármű karbantartására vagy javítására szolgálnak.

(3) Bármely Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatai légijárművének szokásos felszerelései, valamint a légijármű fedélzetén tartott anyagok és készletek a másik Szerződő Fél területén csak az adott terület vámhatóságainak jóváhagyásával rakhatók ki. Ilyen esetekben, azok az említett hatóságok felügyelete alá helyezhetők mindaddig, amíg újbóli kivitelükre vagy a vámszabályokkal összhangban, más módon való felhasználásukra sor nem kerül.

(4) Az e cikkben biztosított mentességek abban az esetben is igénybe vehetők, ha az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata az e cikkben meghatározott tételeknek a másik Szerződő Fél területére történő átszállítására vagy kölcsönzésére egy olyan légiközlekedési vállalattal kötött szerződést, amely hasonlóképpen élvezi a másik Szerződő Fél által biztosított mentességeket.

10. Cikk

Kereskedelmi lehetőségek

(1) Mindegyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatai, a másik Szerződő Fél légügyi hatósága előzetes értesítését követően, a másik Szerződő Fél területén a légiközlekedés elősegítése és értékesítése céljából képviseleteket hozhatnak létre.

(2) Mindegyik kijelölt légiközlekedési vállalat a másik Szerződő Fél törvényeivel és más jogszabályaival összhangban vehet részt légiközlekedési szolgáltatások értékesítésében a másik Szerződő Fél területén.

(3) Az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatai, a másik Szerződő Félnek a belépésre, tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó törvényeivel és más jogszabályaival összhangban a másik Szerződő Fél területére bevihetik és alkalmazásban tarthatják a légifuvarozás nyújtásához szükséges igazgatási, értékesítési, műszaki és üzemeltetési személyzetet. A másik Szerződő Fél államából a jelen cikkel összhangban bevitt és a képviseleteken alkalmazott személyzetnek nincs szüksége munkavállalási engedélyre.

11. Cikk

Bevételek átutalása

(1) Mindegyik Szerződő Fél biztosítja a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának a jogot, hogy a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata által az utasok, poggyászok, áruk és postai küldemények szállításával kapcsolatban, a területén szerzett kiadásokon felüli bevételi többleteit átválthassa és átutalhassa. Az átváltást és átutalást azon Szerződő Fél devizajogszabályaival összhangban kell végezni, amelynek területén a bevételek keletkeztek. Az átutalás azonnal végrehajtható, de legkésőbb az erre vonatkozó kéréstől számított harminc (30) napon belül.

(2) Amennyiben a Szerződő Felek között külön fizetési megállapodás van érvényben, a kifizetéseket ennek a megállapodásnak a rendelkezéseivel összhangban kell végrehajtani.

(3) Amíg a Szerződő Felek államai között hatályban van a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és a pénzügyi rendelkezések kijátszásának megakadályozásáról Pozsonyban, 1994. augusztus 5-én aláírt Egyezmény, ezen Egyezmény rendelkezései vonatkoznak a Szerződő Felek kijelölt légiközlekedési vállalatainak képviseleteire.

12. Cikk

Biztonság és forgalmi előtéri ellenőrzés

(1) Mindegyik Szerződő Fél a jelen Megállapodás szerinti légifuvarozás üzemeltetése céljából érvényesnek ismeri el a másik Szerződő Fél által kiadott vagy érvényesített és érvényben levő légialkalmassági bizonyítványokat, valamint szakszolgálati engedélyeket és jogosítványokat, feltéve, hogy az e bizonyítványokkal és jogosítványokkal szemben támasztott követelmények az Egyezmény szerint megállapított minimum-előírásokkal legalább azonosak. Mindazonáltal mindegyik Szerződő Fél visszautasíthatja, vagy érvényesnek fogadhatja el a másik Szerződő Fél által a saját állampolgárai számára a területe feletti átrepülés céljából kiállított, vagy érvényesített megfelelőségi bizonyítványokat és engedélyeket.

(2) Bármelyik Szerződő Fél bármikor konzultációt kérhet a másik Szerződő Fél által elfogadott biztonsági előírásokat illetően a személyzettel, légijárművel vagy a légijárművek üzemeltetésével kapcsolatos bármilyen kérdésben. Az ilyen konzultációkat a kérés benyújtásától számított 30 napon belül meg kell tartani.

(3) Ha a konzultációkat követően az egyik Szerződő Fél úgy találja, hogy a másik Szerződő Fél ténylegesen nem alkalmazza és nem tartja be bármely ilyen területen azokat a biztonsági előírásokat, amelyek legalább a Chicagói Egyezmény szerint abban az időben megállapított minimális előírásokkal egyenértékűek, az első Szerződő Fél e megállapításairól tájékoztatja a másik Szerződő Felet, és megteszi a szükséges lépéseket e minimális előírások betartása és annak érdekében, hogy a másik Szerződő Fél megtegye a megfelelő helyreigazító intézkedéseket. Ha a másik Szerződő Fél 15 napon belül, vagy egyeztetett hosszabb időszak alatt nem teszi meg a megfelelő lépéseket, ez alapot szolgáltat a jelen Megállapodás 4. Cikkének (Az üzemeltetési engedély visszavonása, jogok felfüggesztése vagy feltételek előírása) alkalmazására.

(4) A Chicagói Egyezmény 33. Cikkében foglalt kötelezettségek teljesítése mellett egyetértenek abban, hogy az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalata vagy vállalatai által a másik Szerződő Fél területére vagy területéről üzemeltetett légijárat bármely légijárművét a másik Szerződő Fél meghatalmazott képviselői jogosultak a másik Szerződő Fél területén megvizsgálni a fedélzeten és a légijármű környezetében mind a légijármű, mind a személyzet dokumentumai érvényességének, illetve a légijármű és felszerelései szemrevételezhető állapotának ellenőrzése céljából (e cikkben ez az ún. „forgalmi előtéri ellenőrzés”), ha ez nem vezet indokolatlan késéshez.

(5) Ha bármely ilyen forgalmi előtéri vizsgálat vagy vizsgálatok sorozata alapján

a) súlyos aggály merül fel a tekintetben, hogy egy légijármű vagy egy légijármű üzemeltetése nem felel meg azoknak a minimális előírásoknak, amelyeket az adott időszakban a Chicagói Egyezmény szerint határoztak meg, vagy

b) súlyos aggály merül fel a tekintetben, hogy ténylegesen nem alkalmazzák és nem tartják be azokat a biztonsági előírásokat, amelyeket az adott időszakban a Chicagói Egyezmény szerint határoztak meg,

a vizsgálatot lefolytató Szerződő Fél a Chicagói Egyezmény 33. Cikkének alkalmazásához levonhatja azt a következtetést, hogy azok a követelmények, amelyek szerint kiadták vagy érvényesítették a légijármű vagy a személyzete számára szóló bizonyítványokat vagy engedélyeket, vagy a légijármű üzemeltetésének követelményei nem egyenértékűek a Chicagói Egyezmény szerint megállapított minimális előírásokkal, vagy nem haladják meg azokat.

(6) Abban az esetben, ha az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalata vagy vállalatai által üzemeltetett légijárművön a fenti (4) bekezdéssel összhangban lévő forgalmi előtéri ellenőrzés lefolytatásának lehetőségét megtagadja e légiközlekedési vállalat vagy vállalatok képviselője, a másik Szerződő Fél ebből arra következtethet, hogy a fenti (5) bekezdésben meghatározott típusú súlyos aggály merül fel, és levonja az adott bekezdésben hivatkozott következtetéseket.

(7) Mindegyik Szerződő Fél fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy haladéktalanul felfüggessze vagy módosítsa a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalata vagy vállalatai üzemeltetési engedélyét, ha az első Szerződő Fél a forgalmi előtéri ellenőrzés vagy ellenőrzés-sorozat eredményeként, a forgalmi előtéri ellenőrzés, konzultáció megtagadása alapján, vagy egyéb módon megállapítja, hogy azonnali intézkedés szükséges a légiközlekedési vállalat biztonságos működése céljából.

(8) Az egyik Szerződő Fél által a fenti (3) vagy (7) bekezdés szerint tett lépéseket meg kell szüntetni, ha az ilyen intézkedések foganatosításának alapja megszűnt.

13. Cikk

A repülés védelme

(1) A Szerződő Felek, összhangban a nemzetközi jog által biztosított jogaikkal és kötelezettségeikkel, megerősítik, hogy egymással való kapcsolataikban a légiközlekedés biztonságának jogellenes cselekményektől való megvédése a jelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezi.

(2) A Szerződő Felek felkérés esetén minden szükséges segítséget megadnak egymásnak a légijárművek jogellenes hatalomba kerítésére irányuló cselekmények megakadályozására és más, az utasok, a személyzet, a légijárművek, a repülőterek és a léginavigációs berendezések biztonsága elleni jogellenes cselekmények és minden más repülésbiztonság ellen irányuló fenyegetés megakadályozására.

(3) A Szerződő Felek az 1963. év szeptember 14-én, Tokióban aláírt és „A légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló egyezmény”, az 1970. év december 16-án, Hágában aláírt és „A légijárművek jogellenes hatalomba kerítése leküzdéséről szóló egyezmény” és az 1971. szeptember 23-án, Montrealban aláírt és „A polgári légiközlekedés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló egyezmény” rendelkezéseivel összhangban járnak el.

(4) A Szerződő Felek az egymással fenntartott kapcsolataikban a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által megállapított és a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Megállapodás Függelékeiben megnevezett, a légiközlekedés biztonságára vonatkozó rendelkezésekkel összhangban cselekednek, valamint megkívánják, hogy a területükön bejegyzett légijárművek üzemeltetői, illetve azok az üzemeltetők, akiknek fő üzleti telephelye vagy állandó lakhelye területükön van, és a területükön lévő repülőterek üzemeltetői ezen a légiközlekedés védelmére vonatkozó előírásoknak megfelelően járjanak el.

(5) A Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy a másik Szerződő Fél által a repülés védelmével kapcsolatban megkövetelt előírásokat az adott Szerződő Fél területére történő belépéskor megtartják, a légijármű védelme érdekében megfelelő intézkedéseket tesznek, és az utasokat, a személyzetet, azok poggyászait, valamint az árukat és a légijármű készleteit a beszállás, illetve berakodás előtt és közben átvizsgálják. A Szerződő Felek kölcsönös jóindulattal bírálják el a másik Szerződő Félnek az egyes konkrét veszélyekkel szembeni különleges biztonsági intézkedések megtételére irányuló kérelmeit.

(6) A légijármű jogellenes hatalomba kerítése, illetve ennek veszélye fennállása esetén, vagy más, az utasok, a személyzet, a légijárművek, a repülőterek és a léginavigációs berendezések biztonsága elleni jogellenes cselekmény esetén, a Szerződő Felek segítséget nyújtanak egymásnak a kommunikáció és más - az ilyen cselekmény vagy ennek veszélye gyors és biztonságos megszüntetéséhez szükséges - megfelelő intézkedések megtétele útján.

(7) Amennyiben az egyik Szerződő Fél azon állítása, hogy a másik Szerződő Fél nem ezen cikk légiközlekedés védelmére vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően járt el, megalapozottnak bizonyul, légügyi hatósága azonnali konzultációt kérhet a másik Szerződő Fél légügyi hatóságától. Amennyiben a kérelemtől számított tizenöt (15) napon belül nem sikerül kielégítő megegyezésre jutni, ez alapot szolgáltat a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalata üzemeltetési engedélye vagy műszaki engedélyei felfüggesztésére, visszavonására, korlátozására, illetve különleges feltételek meghatározására. Szükséghelyzetben ez a Szerződő Fél a tizenöt (15) nap letelte előtt is tehet átmeneti intézkedéseket.

14. Cikk

Törvények és más jogszabályok alkalmazása

(1) Az egyik Szerződő Félnek - a területére történő belépéskor, távozáskor, illetve a területén való tartózkodáskor - a nemzetközi légiközlekedésben részt vevő légijárműre vagy az ott-tartózkodás során ezen légijármű üzemelésére és repülésére vonatkozó törvényeit és más jogszabályait a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatának légijárművére is alkalmazni kell, és azokat az adott légijárműnek az első Szerződő Fél területére történő belépésekor, távozásakor vagy ott-tartózkodásakor be kell tartania.

(2) Az egyik Szerződő Félnek a területére történő belépéskor, ott-tartózkodásakor, illetve távozáskor a légijármű fedélzetén lévő utasok, személyzet, illetve áru belépésével, valamint távozásával kapcsolatos törvényeit és más jogszabályait (beleértve a belépésre, engedélyezésre, bevándorlásra és kivándorlásra, útlevelekre, vámvizsgálatra, valutákra és közegészségügyi ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket, illetve postai küldemények esetében a postai rendelkezéseket) a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalata utasai, személyzete és az áruk vonatkozásában be kell tartani.

(3) Bármely Szerződő Fél kérésére a másik Szerződő Fél engedélyezheti a mindkét országban forgalmi jogokat gyakorló légiközlekedési vállalatoknak olyan intézkedések megtételét, amellyel biztosítják, hogy csak az adott állam által a belépéshez vagy tranzitáláshoz megkövetelt utazási dokumentumokkal rendelkező utasokat szállítsanak. Amennyiben egy elszállított utas nem felel meg a másik Szerződő Fél területén a belépésre vonatkozó törvényeknek és más jogszabályoknak, a légiközlekedési vállalat köteles az utast saját költségén visszaszállítani.

(4) Bármely Szerződő Fél elfogadja, hogy kivizsgálja azon személyek ügyét, akiket a leszállás pontján beléptetésre való alkalmatlanság miatt az adott Szerződő Fél területére visszaszállítottak, amennyiben ezek a személyek a beszállást megelőzően - nem közvetlen tranzit céljából - területén tartózkodtak.

15. Cikk

Konzultációk

(1) A Szerződő Felek légügyi hatóságai a szoros együttműködés szellemében időről időre tanácskoznak annak érdekében, hogy a jelen Megállapodás végrehajtását és rendelkezéseinek megtartását biztosítsák.

(2) Bármely Szerződő Fél bármikor kérhet a jelen Megállapodás értelmezése, alkalmazása, módosítása vagy a Megállapodással összefüggő bármely vitás kérdés tárgyában konzultációkat. A konzultációkat - amelyek történhetnek szóban vagy írásban - az írásban történő kérés kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül kell megkezdeni, kivéve, ha a Szerződő Felek légügyi hatóságai megállapodnak a határidő meghosszabbításában.

16. Cikk

Viták rendezése

(1) A jelen Megállapodás vagy Függeléke értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban felmerülő bármely vitát a Szerződő Felek légügyi hatóságainak közvetlen tárgyalások útján kell rendezni. Abban az esetben, ha a vita a fent említett hatóságok között vagy diplomáciai úton nem rendezhető, akkor a vitát bármely Szerződő Fél kérésére az alábbi eljárással összhangban választott bíróság elé terjesztik.

(2) A választott bíróság három választott bíróból áll, akiket a következőképpen választanak ki:

a) a választott bíróságot igénylő kérés kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül mindegyik Szerződő Fél megnevez egy választott bírót. E két választott bíró a megnevezésüket követő hatvan (60) napon belül egy harmadik választott bíró kijelölésében egyezik meg, aki a választott bíróság elnökeként fog tevékenykedni,

b) amennyiben valamelyik Szerződő Fél nem tud választott bírót megnevezni, vagy a harmadik választott bíró személyében az a) pontban foglaltaknak megfelelően nem egyeznek meg, bármely Szerződő Fél kérheti a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Tanácsának elnökét, hogy jelölje ki a szükséges választott bírót vagy választott bírákat harminc (30) napon belül. Ha a Tanács elnöke valamelyik Szerződő Fél országának állampolgára, akkor az ilyen alapon nem kizárt rangidős alelnök végzi a kinevezést.

(3) Hacsak másként nem állapodnak meg, a döntőbíróság a jelen Megállapodással összhangban megállapítja bíráskodásának hatáskörét és meghatározza az eljárást. A bíróság utasítására vagy bármelyik Szerződő Fél kérésére a bíróság teljes felállását követő tizenöt (15) napon belül konferenciát tartanak a döntőbíráskodás tárgyát képező kérdésekről és a követendő pontos eljárásokról.

(4) Hacsak másként nem állapodnak meg, a bíróság teljes felállását követő negyvenöt (45) napon belül mindegyik Szerződő Fél benyújt egy memorandumot. A válaszok hatvan (60) nap múlva esedékesek. Bármelyik Szerződő Fél kérésére vagy saját belátása szerint a válaszok esedékességét követő tizenöt (15) napon belül a bíróság meghallgatást tart.

(5) A bíróság törekszik írásbeli döntést adni a meghallgatás megtörténtét követő harminc (30) napon belül, illetve meghallgatás hiányában mindkét válasz beadását követően. A bíróság többségi döntése az iránymutató.

(6) A döntés kézhezvételétől számított tizenöt (15) napon belül a Szerződő Felek magyarázatra irányuló kérelmet nyújthatnak be, és e kéréstől számított tizenöt (15) napon belül kell a magyarázatot megadni.

(7) Mindegyik Szerződő Fél nemzeti jogszabályaival összhangban a választott bíróság döntésének vagy ítéletének teljes hatályt ad.

(8) A választott bíróság költségei, beleértve a választott bírák díjait és költségeit, a Szerződő Felek között egyenlően oszlanak meg. A Tanács Elnöke által a jelen cikk (2) bekezdése b) pontjának eljárásaival kapcsolatban felmerülő bármilyen költségek a választott bíróság költségeinek részeként tekintendők.

17. Cikk

Módosítások és változtatások

(1) Amennyiben bármely Szerződő Fél kívánatosnak tartja a jelen Megállapodás bármely rendelkezésének módosítását, konzultációt kérhet a másik Szerződő Féltől. A konzultációt, amely a légügyi hatóságok között is lefolytatható, tárgyalás vagy levelezés útján, a kérés kézhezvételétől számított hatvan (60) napon belül kell megkezdeni. Az így elfogadott módosítások diplomáciai jegyzékváltással történő megerősítéssel lépnek hatályba.

(2) A Függelék módosításairól a Szerződő Felek légügyi hatóságai közvetlenül is megállapodhatnak.

18. Cikk

Nyilvántartásba vétel az ICAO-nál

A Megállapodást és valamennyi módosítását nyilvántartásba kell vetetni a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnél (ICAO).

19. Cikk

Összhang a többoldalú megállapodásokkal

Amennyiben egy olyan többoldalú megállapodás lép hatályba, melyet mindkét Szerződő Fél elfogadott, és amely a Megállapodás által felölelt bármely kérdést érinti, a jelen Megállapodást úgy kell módosítani, hogy az a többoldalú megállapodás előírásaival összhangban legyen.

20. Cikk

Felmondás

(1) A jelen Megállapodás hatálya határozatlan idejű.

(2) Mindegyik Szerződő Fél bármikor írásban értesítheti a másik Szerződő Felet a jelen Megállapodás felmondására vonatkozó szándékáról. Az értesítés másolatát egyidejűleg a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezethez is meg kell küldeni. Ilyen felmondási értesítés esetén a Megállapodás az értesítés másik Szerződő Fél általi kézhezvételétől számított tizenkét (12) hónap múlva lejár, kivéve, ha a Szerződő Felek megegyeznek, hogy az értesítés a határidő lejárta előtt visszavonásra kerül. Amennyiben a másik Szerződő Fél nem ismeri el az értesítés kézhezvételét, akkor az értesítést kézbesítettnek kell tekinteni tizennégy (14) nappal azután, hogy annak másolatát a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet kézhez kapta.

21. Cikk

Hatálybalépés

(1) A Szerződő Felek diplomáciai úton értesítik egymást arról, hogy vonatkozó jogi követelményeiknek eleget tettek. A Megállapodás a későbbi jegyzék kézhezvételétől számított 30. napon lép hatályba.

(2) Jelen Megállapodás hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti kapcsolatok vonatkozásában hatályát veszti a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1966. április 27-én aláírt Légiközlekedési Megállapodás. * 

Ennek hiteléül alulírottak, akiket erre Kormányaik megfelelően felhatalmaztak, a jelen Megállapodást aláírják.

Készült Pozsonyban, az 1999. év szeptember hó 6. napján, két eredeti példányban, magyar, szlovák és angol nyelven, mindegyik szöveg egyaránt hiteles. Amennyiben a jelen Megállapodás értelmezése kapcsán vita merül fel, az angol nyelvű szöveg az irányadó.

(Aláírások)

FÜGGELÉK

ÚTVONAL-TERV
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési Megállapodáshoz

I. Rész

A Magyar Köztársaság Kormánya által kijelölt légiközlekedési vállalatok a következő meghatározott útvonalakon üzemeltethetnek légijáratokat:

Pontok
a Magyar Köztársaságban
Közbenső pontok Pontok
a Szlovák Köztársaságban
Túli pontok
Budapest és a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőterek Pozsony és a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőterek

II. Rész

A Szlovák Köztársaság Kormánya által kijelölt légiközlekedési vállalatok a következő meghatározott útvonalakon üzemeltethetnek légijáratokat:

Pontok
a Szlovák Köztársaságban
Közbenső pontok Pontok
a Magyar Köztársaságban
Túli pontok
Pozsony és a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőterek Budapest és a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőterek

Megjegyzések:

1. A közbenső és túli pontokat a két Szerződő Fél légügyi hatóságai a későbbiekben határozzák meg.

2. Az ötödik jog gyakorlása a két Szerződő Fél légügyi hatóságai jóváhagyásának függvénye.

3. A kijelölt légiközlekedési vállalatok Budapesten és Pozsonyon kívüli pontok közötti menetrend szerinti járatainak üzemelése a Szerződő Felek légügyi hatóságai jóváhagyásának függvénye.”

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A Megállapodásban foglaltakat 2000. január 2-ától kell alkalmazni.

(2) A rendelet végrehajtásáról a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter gondoskodik.