A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

133/2000. (VII. 24.) Korm. rendelet

a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és annak tagállamai közötti Társulási Tanács 2/2000. számú, a Magyar Köztársaságnak az oktatás és a szakképzés területein megvalósuló közösségi programokban történő részvétele módozatainak és feltételeinek elfogadásáról szóló határozata kihirdetéséről

1. § A Kormány - a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény 4. §-ának c) pontjában kapott felhatalmazás alapján - e rendelettel kihirdeti a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és annak tagállamai közötti Társulási Tanács 2/2000. számú, a Magyar Köztársaságnak az oktatás és a szakképzés területein megvalósuló közösségi programokban történő részvétele módozatainak és feltételeinek elfogadása tárgyában hozott határozatát (a továbbiakban: határozat).

2. § A határozat magyar nyelvű szövege a következő:

A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti Társulási Tanács 2000. július 24-i, 2/2000. számú határozata
a Magyar Köztársaságnak az oktatás és a szakképzés területein megvalósuló közösségi programokban történő részvétele módozatainak és feltételeinek elfogadásáról

A Társulási Tanács

figyelembe véve az Európai Közösségek, azok tagállamai és a Magyar Köztársaság közötti Európai Megállapodás Kiegészítő Jegyzőkönyvét Magyarországnak a közösségi programokban történő részvételéről, különösen annak 1. és 2. *  Cikkét,

tekintettel arra, hogy:

1. a Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. Cikke értelmében Magyarország részt vehet a közösségi keretprogramokban, speciális programokban, projektekben és egyéb akciókban nevezetesen az oktatás és a szakképzés területein,

2. a Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke értelmében Magyarország részvételének feltételeiről és módozatairól a Társulási Tanács dönt,

3. egyrészt az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészt a Magyar Köztársaság közötti Társulási Tanács 1997. augusztus 4-i, 1/97. számú, a Magyar Köztársaságnak az oktatási és szakképzési programokban történő részvétele módozatainak elfogadásáról szóló határozata *  nyomán Magyarország 1997. szeptember 1-je óta részt vesz a Leonardo da Vinci *  és a Socrates *  programok első szakaszában, továbbá kifejezte azon óhaját, hogy részt vegyen ezen programok második szakaszában

a következő határozatot hozta:

1. Cikk

Magyarország részt vesz a Leonardo da Vinci és a Socrates programok második szakaszában, amelyeket az Európai Tanács 1999. április 26-i, a Közösség Leonardo da Vinci szakképzési programjának második szakaszát létrehozó 382/99/EK számú határozata *  és a Közösség Socrates oktatási akcióprogramjának második szakaszát létrehozó 2000. január 24-i 253/2000/EK határozata *  fejt ki (a továbbiakban: Leonardo da Vinci II és Socrates II) a jelen határozat szerves részét képező 1. és 2. számú mellékletben meghatározott módozatok és feltételek szerint.

2. Cikk

Jelen határozat 2000. január 1-jével kezdődően a Leonardo da Vinci II és a Socrates II programok időtartamára marad hatályban.

3. Cikk

Jelen határozat a Társulási Tanács által történt elfogadásának napján lép hatályba.

3. § *  Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Végrehajtásáról a köznevelésért felelős miniszter, a szakképzésért felelős miniszter és a felsőoktatásért felelős miniszter - a külgazdasági ügyekért felelős miniszterrel egyetértésben - gondoskodik.

1. számú melléklet a 133/2000. (VII. 24.) Korm. rendelethez

A Magyar Köztársaságnak a Leonardo da Vinci II és a Socrates II programokban történő részvételének feltételei és módozatai

1. Magyarország részt vesz a Leonardo da Vinci II és a Socrates II programok (a továbbiakban: programok) tevékenységeiben, összhangban - amennyiben jelen határozat másként nem rendelkezik - a Tanács 1999. április 26-i, 1999/382/EK számú határozatában és az Európai Parlament és a Tanács 2000. január 24-ei, 253/2000/EK, ezen közösségi akcióprogramok létesítéséről szóló Határozatában rögzített célokkal, feltételekkel, eljárásokkal és határidőkkel.

2. Összhangban a Leonardo da Vinci II és a Socrates II programokról szóló határozatok 5. Cikkeinek feltételeivel, továbbá a tagállamoknak és a Bizottságnak a Leonardo da Vinci és a Socrates Nemzeti Irodákkal szembeni kötelezettségeiről szóló bizottsági rendelkezésekkel, Magyarország nemzeti szinten létrehozza a program tevékenységeinek koordinált irányításához és végrehajtásához szükséges struktúrákat, s meghozza a szükséges intézkedéseket a tevékenységükhöz programtámogatásban részesülő Irodák megfelelő finanszírozásának biztosítása érdekében. Magyarország megtesz minden más szükséges intézkedést, hogy biztosítsa a programok hatékony működését nemzeti szinten.

3. A programokban történő részvétel érdekében Magyarország minden évben hozzájárulást fizet az Európai Unió általános költségvetéséhez a 2. számú mellékletben rögzített módon.

Amennyiben szükséges, a Társulási Bizottságnak joga van e hozzájárulást módosítani a program végrehajtásával kapcsolatos fejlemények, vagy Magyarország teljesítőképességének a figyelembevétele céljából oly módon, hogy a programok végrehajtásában el lehessen kerülni a pénzügyi aránytalanságot.

4. A jogosult magyar intézmények, szervezetek és egyének pályázatai benyújtásának, elbírásának és kiválasztásának szabályai és feltételei azonosak a közösségi intézményekre, szervezetekre és egyénekre vonatkozó szabályokkal és feltételekkel.

A programok létrehozásáról szóló határozatok idevágó rendelkezései alapján a Bizottság független szakértők kinevezésekor magyar szakértőket is számításba vehet a projektek értékelésében való közreműködéshez.

5. A Programok közösségi jellegének a biztosítása érdekében a közösségi pénzügyi támogatásra való jogosultság előfeltétele, hogy a projektekbe, illetve tevékenységekbe legalább egy partnert a Közösség egy tagállamából bevonjanak.

6. A Leonardo da Vinci II-ről szóló határozat I. Mellékletének III.1. szakaszában előirányzott mobilitási tevékenységek, valamint a Socrates decentralizált akcióinak, továbbá a fenti 2. pontban foglaltak szerint létesített Nemzeti Irodák tevékenységének támogatására Magyarország pénzügyi hozzájárulást kap a programok éves költségvetési tételeivel kapcsolatban közösségi szinten hozott döntés, továbbá a programhoz történő magyar hozzájárulás függvényében. A Nemzeti Irodák tevékenységéhez nyújtott pénzügyi támogatás maximális összege nem haladja meg a Nemzeti Irodák munkatervéhez rendelt költségvetés 50%-át.

7. Magyarország és a Közösség tagállamai - a hatályos rendelkezések keretei között - mindent megtesznek annak érdekében, hogy megkönnyítsék és elősegítsék mindazon diákok, tanárok, képzők és képzésben résztvevők, felsőoktatási vezetők, fiatalok és egyéb támogatásra jogosult személyek szabad mozgását és tartózkodását, akik a határozat hatálya alá tartozó tevékenységben való részvétel céljából utaznak Magyarország és a Közösség tagállamai között.

8. Az ezen határozat hatálya alá eső tevékenységek mentesülnek a Magyarország által érvényesített közvetett adók és vámok alól, az idevágó tevékenységekre szánt áruk és szolgáltatások pedig a behozatalra és kivitelre vonatkozó tilalmak és korlátozások alól.

9. Nem érintve az Európai Közösségek Bizottságának és az Európai Közösségek Számvevőszékének a programok nyomon követésében és értékelésében viselt - a Leonardo da Vinci II és a Socrates II programok határozataiban (13., illetve 14. Cikkekben) rögzített - felelősségét Magyarországnak a programokban való részvételét az Európai Közösségek Bizottsága és Magyarország a partnerség alapján, folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli. Magyarország elkészíti a vonatkozó jelentéseket a Bizottság számára, és részt vesz a Közösség más, e célokat szolgáló sajátos tevékenységeiben.

10. A Közösség Pénzügyi Szabályzatával összhangban, biztosítani kell a magyar résztvevőkkel kötött, vagy általuk kötött szerződéses megállapodásoknak a Bizottság és a Számvevőszék, vagy az általuk felhatalmazottak részéről történő ellenőrzését és auditálását. Ami az auditálásokat illeti, azokat az érintett résztvevők bevételeinek és kiadásainak a Bizottsággal fennálló szerződéses kötelezettségek szempontjából történő ellenőrzése céljából végezhetik. Az együttműködés és a kölcsönös érdekek szellemében, az érintett magyar hatóságok szükség szerint, az adott körülmények között minden lehetséges és ésszerű segítséget megadnak ezen ellenőrzések és auditálások lefolytatásához.

Magyarország, a Bizottság és a magyar nemzeti irodák közötti kapcsolatokban, a Leonardo da Vinci és a Socrates nemzeti irodák vonatkozásában a tagállamok és a Bizottság felelősségéről szóló, a Bizottság által jóváhagyott rendelkezéseket alkalmazzák. A magyar nemzeti irodák által elkövetett szabálytalanság, hanyagság vagy visszaélés esetén az elveszett pénzügyi alapokért a magyar hatóságok felelnek.

11. Nem érintve a Leonardo da Vinci II-ről szóló határozat 7. Cikkének és a Socrates II-ről szóló határozat 8. Cikkének rendelkezéseit, Magyarország képviselői megfigyelőként részt vesznek a Program Bizottságokban az őket érintő kérdések tárgyalásánál. A fennmaradó kérdések tárgyalása és a szavazás alatt a Bizottság Magyarország képviselőinek a jelenléte nélkül ülésezik.

12. A pályázati eljárás, a szerződések, a beterjesztendő jelentések és a programokkal kapcsolatos egyéb adminisztratív rendelkezések vonatkozásában a Bizottsággal történő mindenfajta kapcsolattartás során használt nyelv a Közösség valamelyik hivatalos nyelve.

13. A Közösség és Magyarország bármikor megszüntetheti az ezen határozat alapján folytatott tevékenységeket, 12 hónappal az ez irányú előzetes írásos értesítést követően. A megszüntetés időpontjában folyamatban levő projektek és tevékenységek befejezésig folytatódnak, az ezen határozatban megszabott feltételek szerint.

2. számú melléklet a 133/2000. (VII. 24.) Korm. rendelethez

A Magyar Köztársaság pénzügyi hozzájárulása a Leonardo da Vinci II és a Socrates II programokhoz

1. Leonardo da Vinci

A Leonardo da Vinci II programban való részvétel céljából Magyarország az alábbi pénzügyi hozzájárulást fizeti be az Európai Unió költségvetésébe (euróban)

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006
2 558 000 2 629 000 2 806 000 2 930 000 3 054 000 3 214 000 3 338 000

2. Socrates

Magyarország a Socrates II programban történő részvétel céljából 2000-ben 4 818 000 euró hozzájárulást fizet az Európai Unió költségvetésébe.

A program további esztendeiben Magyarország által fizetendő hozzájárulásról a Társulási Tanács a 2000. esztendő folyamán hoz határozatot.

3. Magyarország a fenti hozzájárulást részben a magyar állami költségvetésből, részben a Magyar Nemzeti PHARE Programból fizeti. Az idevágó PHARE tervezési eljárásnak megfelelően, az igényelt PHARE források átutalása külön Pénzügyi Memorandum révén történik. Ezek a források, a magyar állami költségvetésből származó résszel együtt képezik azt a nemzeti hozzájárulást, amelyből Magyarország a befizetéseket teljesíti a Bizottság éves fizetési felszólításának megfelelően.

4. A PHARE források igénybevétele az alábbi ütemterv szerint történik:

- 2000-ben a Socrates II programhoz történő hozzájárulás címén 2 384 000 euró

- a Leonardo da Vinci II programhoz történő hozzájárulás címén a következő éves összegek (euróban)

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006
1 267 000 1 303 000 1 391 000 Az összegről később történik döntés Az összegről később történik döntés Az összegről később történik döntés Az összegről később történik döntés

Magyarország hozzájárulásának fennmaradó részét a magyar állami költségvetés fedezi.

5. Magyarország hozzájárulásának a kezelésére az Európai Unió általános költségvetésére *  vonatkozó pénzügyi szabályozás érvényes.

A magyar szakértőknek az 1. számú melléklet 11. pontjában megjelölt bizottságok munkájában megfigyelőként, vagy a programok végrehajtása kapcsán tartott egyéb értekezleteken való részvételével összefüggésben felmerülő utazási és tartózkodási költségeket a Bizottság megtéríti az Európai Unió tagállamainak nem-kormányzati szakértőire vonatkozó hatályos eljárás szerint.

6. A jelen határozat hatálybalépését követően, és minden ezt követő év elején a Bizottság fizetési felhívást intéz Magyarországhoz a jelen határozatban érintett programokhoz történő hozzájárulásának a befizetésére.

A hozzájárulást euróban állapítják meg, és azt a Bizottság egyik euróban vezetett bankszámlájára kell átutalni.

Magyarország hozzájárulását a fizetési felhívás szerint fizeti be, az alábbiaknak megfelelően:

a nemzeti költségvetésből származó részt május 1-jéig, amennyiben a Bizottság fizetési felhívását április 1-je előtt megküldi, illetve ha ezt követően küldi, akkor legkésőbb egy hónappal a fizetési felhívás megküldését követően;

a PHARE-ból származó részt május 1-jéig, amennyiben megtörtént a megfelelő összeg átutalása Magyarország részére, illetve legkésőbb 30 nappal az összeg átutalásának megtörténtét követően.

A hozzájárulás késedelmes teljesítése esetén, az esedékesség időpontjától a hátralék után Magyarországot kamatfizetési kötelezettség terheli. A kamat mértéke az Európai Központi Bank által az esedékesség időpontjában érvényes euró-kamatláb 1,5%-ponttal emelt értéke.