A jogszabály mai napon ( 2018.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

2001. évi IV. törvény

a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a beruházások kölcsönös védelméről és ösztönzéséről Budapesten, 1996. október 15-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a beruházások kölcsönös védelméről és ösztönzéséről Budapesten, 1996. október 15-én aláírt Megállapodást e törvénnyel kihirdeti. (A Megállapodás megerősítéséről szóló jegyzékváltás 2000. június 9-én megtörtént, és a Megállapodás 2000. június 9-én hatályba lépett.)

2. § A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„Megállapodás a beruházások kölcsönös védelméről és ösztönzéséről a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között

A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság (a továbbiakban: Szerződő Felek)

attól az óhajtól vezetve, hogy a gazdasági együttműködés terén kedvezőbb feltételeket teremtsenek országaik között, különös tekintettel az egyik Szerződő Fél beruházóinak beruházásaira a másik Szerződő Fél területén,

felismerve, hogy az ilyen beruházásoknak nyújtott bánásmódról szóló megállapodás ösztönzi a Szerződő Felek közötti tőke- és technológiaáramlást, és a Szerződő Felek gazdasági fejlődését, valamint, hogy a beruházások igazságos és méltányos kezelése kívánatos,

a következőkben állapodtak meg:

1. Cikk

Meghatározások

A Megállapodás alkalmazásában:

1. A „beruházás” kifejezés magában foglal mindenfajta olyan vagyoni értéket, melyet az egyik Szerződő Fél valamely beruházója fektetett be a másik Szerződő Fél területén az utóbbi törvényeivel és jogszabályaival összhangban, és különösen - de nem kizárólag - a következőket jelenti:

a) az ingó és ingatlan tulajdont, valamint minden egyéb dologi jogot, mint például a jelzálogot, a zálogjogot, a kézizálogjogot;

b) az üzletrészeket, vállalati kötvényeket, részvényeket és a társasági érdekeltség egyéb formáit;

c) olyan pénzköveteléseket vagy gazdasági értékkel bíró teljesítés nyújtására vonatkozó követeléseket, amelyek beruházáshoz kapcsolódnak;

d) a szerzői jogot, védjegyeket, szabadalmakat és más szellemi és ipari tulajdonhoz fűződő jogokat, know-howt és goodwill-t;

e) olyan - jogszabály vagy szerződés keretében biztosított - koncessziókat, amelyek valamely gazdasági és kereskedelmi tevékenység végzését lehetővé teszik, beleértve a természeti erőforrások kutatására, művelésére, kitermelésére vagy kiaknázására vonatkozó jogokat.

2. A „beruházó” kifejezés az egyik Szerződő Fél mindazon természetes és jogi személyét jelenti, aki, illetve amely a másik Szerződő Fél területén beruházást eszközöl.

3. A „természetes személy” kifejezés bármelyik Szerződő Fél tekintetében mindazon természetes személyeket jelenti, akik annak a Szerződő Félnek az állampolgárai annak jogszabályaival összhangban.

4. A „jogi személy” kifejezés jelenti:

a) a Magyar Köztársaság tekintetében mindazon jogalanyt, amely a Magyar Köztársaság területén jött létre, ott van a székhelye, és a Magyar Köztársaság törvényei értelmében jogi személynek minősül. Ez a kifejezés magában foglal minden olyan személyi egyesülést is, amelynek nincs jogi személyisége, de a jogszabályok értelmében társaságnak tekintendő;

b) a Szlovén Köztársaság tekintetében mindazon jogalanyt, amely a Szlovén Köztársaság területén jött létre, ott van a székhelye és a Szlovén Köztársaság jogszabályai értelmében jogi személynek minősül.

5. A „hozam” kifejezés a beruházásból származó eredményt jelenti, és magában foglalja a nyereséget, kamatot, osztalékot, jogdíjakat, licence díjakat és egyéb törvényes jövedelmeket.

6. A „terület” kifejezés a Magyar Köztársaság, illetve a Szlovén Köztársaság területét jelenti.

2. Cikk

A beruházások elősegítése és védelme

1. Mindkét Szerződő Fél bátorítja és ösztönzi a másik Szerződő Fél beruházóit, hogy beruházásokat eszközöljenek a területén, és törvényeivel és jogszabályaival összhangban lehetővé teszi az ilyen beruházások létrehozását.

2. Mindkét Szerződő Fél biztosítja a másik Szerződő Fél beruházói által eszközölt beruházások, az újra befektetett hozamok és az ilyen beruházások bővítésére és fenntartására szolgáló pótlólagos eszközök igazságos és pártatlan bánásmódját.

3. Cikk

Nemzeti és legnagyobb kedvezményes elbánás

1. Mindkét Szerződő Fél a másik Szerződő Fél beruházóinak a beruházásait és azokból származó hozamait olyan bánásmódban részesíti, amely nem kedvezőtlenebb, mint a hasonló körülmények között levő saját beruházóinak, illetve bármely harmadik állam beruházóinak biztosított bánásmód közül a kedvezőbb.

2. Mindkét Szerződő Fél a területén a másik Szerződő Fél beruházóit olyan bánásmódban részesíti a beruházásaik irányítása, fenntartása, használata, élvezete vagy a velük való rendelkezés tekintetében, amely igazságos és pártatlan, és nem kedvezőtlenebb, mint a saját beruházói vagy bármelyik harmadik állam beruházói számára biztosított bánásmód közül a kedvezőbb.

3. E cikk 1. és 2. bekezdésének rendelkezései nem vonatkoznak azokra a kiváltságokra, bánásmódra vagy előnyökre, amelyeket az egyik Szerződő Fél nyújt vagy nyújtani fog a jövőben egy harmadik országnak a következők alapján:

a) vám- vagy gazdasági társulási tagság, közös piaci társulási tagság, vámunió vagy szabadkereskedelmi övezet kialakításához szükséges ideiglenes megállapodások; kétoldalú megállapodások alapján létrejött szabadkereskedelmi övezetek; nemzetközi multilaterális gazdasági megállapodások; vagy

b) bármely nemzetközi megállapodás vagy megegyezés, amely egészben vagy nagyrészt az adózással kapcsolatos.

4. Cikk

Kártalanítás kárért és veszteségekért

1. Az egyik Szerződő Fél beruházóit - amelyeknek a beruházásai a másik Szerződő Fél területén veszteséget szenvednek háború, vagy bármely más fegyveres összeütközés, országos szükségállapot, vagy egyéb hasonló események következtében - az utóbbi Szerződő Fél a helyreállítás, kártalanítás vagy kárpótlás tekintetében olyan elbánásban részesíti, amely nem kedvezőtlenebb annál, mint amelyet saját beruházóinak vagy bármelyik harmadik ország beruházóinak biztosít.

2. Nem érintve a jelen cikk 1. bekezdésében foglaltakat, az egyik Szerződő Fél azon beruházói számára, akik a fenti bekezdésben foglalt események kapcsán a másik Szerződő Fél területén veszteségeket szenvednek abból kifolyólag, hogy

a) tulajdonukat a másik Szerződő Fél erői, illetve hatóságai igénybe vették,

b) tulajdonukat a másik Szerződő Fél erői, illetve hatóságai megsemmisítették és erre nem harci cselekmények folytán vagy a helyzet szükségszerűsége miatt került sor,

igazságos és megfelelő kárpótlást kell nyújtani az igénybevétel időszaka alatt elszenvedett vagy a tulajdon megsemmisülése következtében előállt veszteségeikért. Az ebből eredő kifizetések szabadon átváltható, valutában történő szabad átutalását késedelem nélkül lehetővé kell tenni.

5. Cikk

Kisajátítás

1. Egyik Szerződő Fél beruházóinak beruházásait sem államosíthatják, sajátíthatják ki vagy vethetik olyan intézkedések alá a másik Szerződő Fél területén, melyek hatása megegyezik az államosítással vagy a kisajátítással (a továbbiakban: kisajátítás), kivéve a közérdeket.

A kisajátítást hátrányos megkülönböztetésektől mentesen, megfelelő törvényes eljárás keretében kell végrehajtani, és egyidejűleg rendelkezni kell az azonnali, megfelelő és tényleges kártalanítás megfizetéséről. A kártalanításnak egyenértékűnek kell lennie a beruházásnak a kisajátítást, illetve a közelgő kisajátítás közismertté válását közvetlenül megelőző időpontban érvényes piaci értékével, tartalmaznia kell a kisajátítás időpontjától számított kamatokat, késedelem nélkül teljesítendőnek, továbbá ténylegesen hozzáférhetőnek és szabadon átváltható pénznemben szabadon átutalhatónak kell lennie.

2. Az érintett beruházónak joga van az intézkedést hozó Szerződő Fél bírói vagy egyéb független hatósága által az ügyét és beruházásának az e cikkben rögzített elvekkel összhangban történő értékelését felülvizsgáltatni.

3. A jelen cikk 1. bekezdésének rendelkezései alkalmazandók akkor is, amikor valamelyik Szerződő Fél egy olyan társaság vagyonát sajátítja ki, amely ezen Szerződő Fél területének bármely részén az érvényes jogszabályok alapján jött létre, illetve került bejegyzésre, és amelyben a másik Szerződő Fél beruházói üzletrészekkel bírnak.

6. Cikk

Átutalások

1. A Szerződő Felek garantálják a beruházásokkal és a hozamokkal kapcsolatos kifizetések szabad átutalhatóságát. Az átutalásoknak szabadon átváltható pénznemben kell történniük, bármely korlátozás és indokolatlan késedelem nélkül. Az ilyen átutalások különösen - de nem kizárólag - a következőket foglalják magukban:

a) a tőkét és a beruházás fenntartására vagy növelésére fordított pótlólagos összegeket;

b) a nyereséget, kamatot, osztalékot és az egyéb folyó bevételt;

c) a hitelek visszafizetésére szolgáló összegeket;

d) a jogdíjakat és egyéb díjakat;

e) a beruházás teljes vagy részleges eladásából vagy felszámolásából befolyó összegeket;

f) a természetes személyek keresetét azon Szerződő Fél jogszabályainak és rendelkezéseinek megfelelően, amelyben a beruházás megvalósult.

2. Jelen Megállapodás alkalmazásában az átváltási árfolyamnak az adott műveletekre az átutalás időpontjában vonatkozó hivatalos árfolyam tekintendő.

7. Cikk

Jogátruházás

1. Amennyiben az egyik Szerződő Fél vagy annak kijelölt ügynöksége saját beruházóinak kifizetést teljesít a másik Szerződő Fél területén megvalósult beruházásra vonatkozóan biztosított garancia keretében, az utóbbi Szerződő Fél elismeri:

a) a beruházó bármilyen jogának vagy követelésének átszállását az előbbi Szerződő Félre vagy annak kijelölt ügynökségére az annak országában érvényes valamely jogszabály vagy jogügylet útján, valamint,

b) hogy az előbbi Szerződő Fél vagy annak kijelölt ügynöksége a jogutódlás címén jogosult a beruházó jogainak gyakorlására és követeléseinek érvényesítésére, és átvállalja a beruházással kapcsolatos kötelezettségeket.

2. Az átruházott jogok és követelések nem haladhatják meg a beruházó eredeti jogait és követeléseit.

8. Cikk

Az egyik Szerződő Fél és a másik Szerződő Fél beruházója közötti beruházási jogviták rendezése

1. Az egyik Szerződő Fél beruházója és a másik Szerződő Fél közötti, az utóbbi Szerződő Fél területén lévő beruházással kapcsolatos jogvitákat a vitában álló feleknek tárgyalások útján kell egymás között rendezniük.

2. Ha az egyik Szerződő Fél beruházója és a másik Szerződő Fél közötti vita négy hónapon belül nem rendezhető ily módon, az érintett beruházónak jogában áll az ügyet beterjeszteni:

a) a Washington D.C.-ben, 1965. március 18-án aláírásra megnyílt, az Államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási vitákról szóló Egyezmény vonatkozó rendelkezései szerint a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID), amennyiben mindkét Szerződő Fél részesévé vált az Egyezménynek, vagy

b) választott bíróhoz, illetve olyan nemzetközi ad hoc választott bírósághoz, amely az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) Választott Bírósági Szabályai szerint jött létre. A vitában álló felek írásban megegyezhetnek ezen Szabályok módosításában. A bírósági döntés végleges és kötelező a vitában részt vevő mindkét fél számára.

9. Cikk

A Szerződő Felek közötti jogviták rendezése

1. Mindazon jogvitákat, amelyek a Szerződő Felek között jelen Megállapodás értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatosan felmerülhetnek - amennyiben lehetséges -, konzultációk útján kell rendezni.

2. Ha a vita ily módon a rendezésre átnyújtott írásbeli kérelem napjától számított három hónapon belül nem rendezhető, azt bármelyik Szerződő Fél kérésére ad hoc választott bíróság elé kell terjeszteni.

3. A választott bíróságot a következő módon kell megalakítani: a választott bírósági eljárás iránti kérelem átvételétől számított két hónapon belül mindkét Szerződő Fél kijelöli a bíróság egy-egy tagját. Ezen két tagnak azután egy harmadik ország állampolgárát kell kiválasztania, akit a Szerződő Felek jóváhagyása után a bíróság elnökévé kell kijelölni. A bíróság elnökét a két másik tag kijelölésének időpontjától számított két hónapon belül ki kell jelölni.

4. Amennyiben a jelen cikk 3. bekezdésében meghatározott határidőkön belül a kijelölésekben nem egyeztek meg, bármelyik Szerződő Fél - három hónapon belül - felkérheti a Nemzetközi Bíróság elnökét a kijelölések megtételére. Abban az esetben, ha a Nemzetközi Bíróság elnöke valamelyik Szerződő Fél állampolgára, vagy valamilyen más ok akadályozza az említett tisztség ellátásában, az alelnököt kell felkérni a szükséges kijelölések megtételére. Ha az alelnök valamelyik Szerződő Fél állampolgára, vagy akadályoztatva van az említett tisztség ellátásában, a Nemzetközi Bíróságnak azt a rangidős tagját kell felkérni a kijelölések megtételére, aki egyik Szerződő Félnek sem állampolgára.

5. A választott bíróság döntését egyszerű szavazattöbbséggel hozza, és a döntése végleges és kötelező érvényű. Mindkét Szerződő Fél maga viseli az általa választott bírósági tagnak, valamint a bírósági eljárásban való képviseletének a költségeit. Az elnök költségeit és a fennmaradó költségeket a Szerződő Felek egyenlő arányban viselik. Eljárási szabályait a bíróság maga határozza meg.

10. Cikk

Egyéb rendelkezések alkalmazása

1. Amennyiben valamely ügyre egyaránt vonatkoznak a jelen Megállapodás és valamely olyan más nemzetközi egyezmény rendelkezései, melynek mindkét Szerződő Fél részese, úgy ezen Megállapodás rendelkezései nem akadályozhatják meg sem a Szerződő Feleket, sem a másik Szerződő Fél területén beruházással bíró beruházóikat abban, hogy az ügyükre nézve kedvezőbb szabályozás előnyeit élvezzék.

2. Amennyiben az egyik Szerződő Fél törvényei és szabályai vagy különleges megállapodásai a másik Szerződő Fél beruházói számára kedvezőbb bánásmódot biztosítanak, mint a jelen Megállapodásban meghatározottak, úgy a kedvezőbb elbánást kell alkalmazni.

11. Cikk

Hatálybalépés, időbeli hatály és felmondás

1. A Szerződő Felek diplomáciai csatornákon keresztül tájékoztatják egymást, hogy a jelen Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelményeiknek eleget tettek. A Megállapodás a későbbi értesítés átvételének időpontjában lép hatályba.

2. A Megállapodás rendelkezéseit az egyik Szerződő Fél beruházói által a másik Szerződő Fél területén ennek törvényeinek és szabályainak megfelelően a Megállapodás hatálybalépése előtt vagy azután megvalósított beruházásokra kell alkalmazni, de nem alkalmazandók a hatálybalépés előtt felmerült bármely jogvitára, vagy olyan jogvitákra, amelyek a hatálybalépés előtt felmerült eseményekre közvetlenül vonatkoznak.

3. Jelen Megállapodás tíz évig marad hatályban. Ezt követően továbbra is hatályban marad attól az időponttól számított tizenkét hónap lejártáig, amikor bármelyik Szerződő Fél a felmondásról szóló írásbeli értesítést adott át a másik Szerződő Félnek.

4. A jelen Megállapodás felmondásáról szóló értesítés hatályossá válásának időpontja előtt megvalósított beruházások tekintetében a jelen Megállapodás rendelkezései további tíz évig hatályban maradnak.

Ennek hiteléül a kellő felhatalmazással rendelkező alulírottak a Megállapodást aláírták.

Készült két eredeti példányban, Budapesten, 1996. október 15-én, magyar, szlovén és angol nyelven. Mindhárom szöveg teljesen azonos. Fordítási eltérések esetén az angol szöveg az irányadó.

(Aláírások)”

3. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba, a Megállapodás rendelkezéseit azonban 2000. június 9-től kell alkalmazni.


  Vissza az oldal tetejére