A jogszabály mai napon ( 2022.10.01. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

13/2001. (V. 9.) KöM rendelet

a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 24. §-ának (2) bekezdésében, 69. §-ának (3) bekezdésében, továbbá 85. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) *  A védett és fokozottan védett növényfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét az 1. számú melléklet, a védett és fokozottan védett állatfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét a 2. számú melléklet szerint állapítom meg. A védett gomba- és zuzmófajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét a 9. számú melléklet szerint állapítom meg.

(2) *  A teljes pénzben kifejezett értéket kell figyelembe venni a faj élő vagy élettelen példánya, bármely fejlődési alakja, továbbá felismerhető része, származéka esetében. A példányra vonatkozó pénzben kifejezett értékek gombák esetében a termőtestre, zuzmók esetében a teleptestre vonatkoznak.

2. § *  (1) Az ökológiai folyamatokban betöltött fontos, nélkülözhetetlen szerepük miatt védettek a fészeképítő hangyafajok által épített fészkek (hangyabolyok).

(2) *  A fészeképítő hangyafajok védett fészkeinek (bolyok) körét és azok pénzben kifejezett értékét az 5. számú melléklet szerint állapítom meg.

(3) Az 5. számú mellékletben szereplő hangyafajok által épített fészkek hasznosításának engedélyezése tekintetében a Tvt. 43. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

3. § A fokozottan védett barlangok körét a 6. számú melléklet szerint állapítom meg.

4. § *  (1) *  Az 1-2. számú mellékletben nem szereplő, az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok körét a 7. és a 8. számú melléklet tartalmazza. Nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó növény- és állatfajok közül azon fajok körét, melyek kiemelt természetvédelmi oltalma szükséges, a 10. számú melléklet tartalmazza. Ha a 10. számú mellékletben szereplő faj a 2. számú mellékletben is szerepel, arra a fajra a 2. számú mellékletben szereplő fajokra vonatkozó előírások alkalmazandók.

(2) A 7. számú mellékletben szereplő növényfajok pénzben kifejezett értéke egyedenként 10 000 Ft.

(3) *  A 8. és 10. számú mellékletben szereplő állatfajok - kivéve az eurázsiai hód (Castor fiber) - pénzben kifejezett értéke egyedenként 25 000 Ft. Az eurázsiai hód (Castor fiber) pénzben kifejezett értéke egyedenként 50 000 Ft. Ha a 10. számú mellékletben szereplő faj a 2. számú mellékletben is szerepel, arra a fajra a 2. számú mellékletben szereplő pénzben kifejezett egyedi érték vonatkozik.

(4) *  Az (l) bekezdés szerinti fajokra - a (6) bekezdésben foglalt kivétellel - a Tvt. 42-44. §-ának, 78. §-ának és 80. §-ának, továbbá a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló külön jogszabály, valamint a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) A 7. és a 8. számú mellékletben szereplő növény-, illetve állatfajok esetében a Tvt. 42. § (3)-(4) bekezdése, valamint a Tvt. 43. § (2) bekezdése szerinti engedély - a 4/A. §-ban foglalt eltérésekkel - csak korlátozott számú példányra

a) kutatási, oktatási célból,

b) egyes fajok újranépesítése, újratelepítése vagy mesterséges szaporítása érdekében vagy

c) egyéb közérdekből

adható.

(6) *  A 7. számú mellékletben szereplő bókoló nárcisz (Narcissus cyclamineus), csüngő nárcisz capax alfaja (Narcissus triandrus subsp. capax), sárga havasszépe (Rhododendron luteum), havasi iringó (Eryngium alpinum) és Kanári-szigeteki sárkányfa (Dracaena draco) mesterségesen szaporított (termesztett) egyedei birtokban tartásához, adásvételéhez, cseréjéhez, kertekbe, botanikus kertekbe történő telepítéséhez, külföldre viteléhez, az országba behozatalához, az országon való átszállításához, valamint termesztésbe vonásához a természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.

(7) *  A 10. számú mellékletben felsorolt fajok egyedeinek tartási feltételeit úgy kell kialakítani, hogy az az engedély nélküli szaporításukat megakadályozza.

4/A. § *  (1) *  Közegészségügyi okból, a légiközlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében - amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért és más célravezető megoldás nincs - a bütykös hattyú (Cygnus olor), a házi veréb (Passer domesticus), a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), a sárgalábú sirály (Larus michahellis), a sztyeppi sirály (Larus cachinnans), a seregély (Sturnus vulgaris), a hörcsög (Cricetus cricetus) és az eurázsiai hód (Castor fiber) riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető. A bütykös hattyú (Cygnus olor), a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), a sárgalábú sirály (Larus michahellis), a sztyeppi sirály (Larus cachinnans) és az eurázsiai hód (Castor fiber) riasztása, elejtése, gyérítése, állományszabályozása során ólomsörét használata tilos.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti intézkedések közül csak az engedélyezhető, amely az (1) bekezdésben felsorolt érdekek védelméhez képest nem aránytalan természetvédelmi szempontból.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti madárfajok egyedei tekintetében a riasztás a védett természeti területeken kívül július 1. és február 28. között, a repülőtereken és biztonsági övezetükben pedig egész évben engedély nélkül végezhető.

(3) A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint a halőr a halállományokban keletkezett károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét: * 

a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,

b) védett természeti területen, illetve különleges madárvédelmi területen kívül,

c) szeptember 1. és január 31. között,

d) *  a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, valamint

e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül

végzi.

(4) *  A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítése során a (3) bekezdés d) pontja alkalmazásában nem minősül a vadászat rendje megsértésének, valamint tiltott vadászati eszköznek és módszernek:

a) a halőr által vadászjegy nélkül végzett gyérítési tevékenység,

b) nagy teljesítményű, 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú, lőfegyvernek minősülő légfegyver használata, vagy

c) a nem csak röptében történő elejtés.

(5) *  A seregély (Sturnus vulgaris) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, a hegyközség területén működő hegyőr, valamint az ott mezőőri szolgálatot ellátó személy, kizárólag a szőlő- és gyümölcsültetvényekben, valamint csemegekukorica-táblákon, azok termésének megóvása, illetve az azokban keletkező károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét

a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,

b) védett természeti területeken, illetve különleges madárvédelmi területeken kívül,

c) augusztus 1. és október 31. között,

d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint

e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül

végzi.

(6) *  A vadászatra jogosult, valamint a (3) bekezdés szerinti halőr és az (5) bekezdés szerinti hegyőr, valamint mezőőr a (3) és az (5) bekezdés szerinti gyérítést végző személyekről (ha rendelkeznek vadászjeggyel, a vadászjegyük számának feltüntetésével), a gyérítések helyéről, idejéről, módjáról, valamint az elejtett madarak számáról a tárgyidőszakot követően, február 28-ig köteles jelentést küldeni az illetékes természetvédelmi hatóságnak.

(7) *  A hörcsög (Cricetus cricetus) gyérítését - a növénytermesztésben keletkezett károk mérséklése érdekében - védett természeti területen kívül, az ingatlan tulajdonosa, illetve jogszerű használója által megbízott személy engedély nélkül végezheti március 1-től május 31-ig Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, amennyiben a lakott hörcsögkotorékok száma hektáronként meghaladja a kettőt.

(8) A (7) bekezdésben biztosított gyérítési lehetőség során elpusztított hörcsögök (Cricetus cricetus) prémjének, illetve az abból készített termékeknek a tartása, hasznosítása, bemutatása - a külön jogszabályban meghatározott közérdek bizonyításának hiányában is - engedélyezhető, amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért.

(8a) *  Az eurázsiai hód (Castor fiber) (1) bekezdés szerinti gyérítését az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében a természetvédelmi hatóság engedélyezi, ha

a) a kérelmező az ingatlan tulajdonosával, vagyonkezelőjével, illetve jogszerű használójával, valamint a vadászati jog gyakorlójával megállapodást kötött a tevékenység végzéséről,

b) a gyérítést október 1. és március 31. között végzik,

c) a gyérítést olyan eszközzel és módszerrel végzik, amelyet jogszabály nem tilt a vadászható emlősfajok elfogására és elejtésére, és

d) a gyérítést az engedélyezett módszer végzésére megfelelő képesítéssel rendelkező személy végzi.

(8b) *  A (8a) bekezdésben biztosított gyérítési lehetőség során elpusztított eurázsiai hód (Castor fiber) egyedi jelölésű származékának a gyérítés engedélyese és a gyérítést végző által történő személyes tartása, hasznosítása, bemutatása - a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendeletben meghatározott közérdek bizonyításának hiányában is - engedélyezhető, ha természetvédelmi érdeket nem sért. Nem engedélyezhető e származékok adásvétele, cseréje, eladásra történő felkínálása, országból történő kivitele.

(8c) *  A vízvisszatartásra alkalmas, mérhető vízszint különbséget okozó, a vízfolyás teljes keresztmetszetét átfogó, hód által épített struktúra (a továbbiakban: hódgát) elbontásához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Ha a hódgát elbontása nem közvetlen közegészségügyi vagy közbiztonsági okból történik, akkor az elbontás csak abban az esetben engedélyezhető, ha a hódgát által megváltoztatott élőhelyeken élő védett és fokozottan védett fajok védelmének szempontjai nem sérülnek. Az engedélyezés során mérlegelni kell a vízvisszatartásra alkalmas hódgát környező területek vízellátottságára gyakorolt hatásait, és a bontás vadon élő őshonos szervezetekre, valamint a víztestek morfológiai állapotára gyakorolt esetleges negatív hatásait.

(9) *  A 8. számú mellékletben szereplő fókafajok származékai esetében nem szükséges engedély, ha azok megszerzése a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fókatermékek kereskedelméről szóló 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2010. augusztus 10-i 737/2010/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban történt. Ez az előírás nem vonatkozik a fókakölykök származékaira.

(10) *  A siketfajd (Tetrao urogallus), a nyírfajd (Tetrao tetrix), a császármadár (Tetrastes bonasia), a havasi hófajd (Lagopus muta), a csukár (Alectoris chukar), a szirti fogoly (Alectoris graeca), az örvös frankolin (Francolinus francolinus), a bezoárkecske (Capra aegargus) és az európai bölény (Bison bonasus) külföldről megszerzett trófeájának tartása, bemutatása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea jogszerű megszerzését igazolni tudja.

(11) *  A sarki hófajd (Lagopus lagopus), barnanyakú szirtifogoly (Alectoris barbara), vörös fogoly (Alectoris rufa), a havasi nyúl (Lepus timidus), a zerge (Rupicapra rupicapra), a kőszáli kecske (Capra ibex) és a spanyol kecske (Capra pyrenaica) külföldről megszerzett trófeájának és egyéb származékának tartása, eladása, eladásra történő felkínálása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea vagy egyéb származék jogszerű megszerzését igazolni tudja.

(12) *  A barna medve (Ursus arctos), a farkas (Canis lupus), a hiúz (Lynx lynx) és a vadmacska (Felis silvestris) külföldről megszerzett trófeájának tartása, bemutatása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea jogszerű megszerzését a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott EU-bizonylattal, vagy export- és importengedéllyel igazolni tudja.

(13) *  E § alkalmazásában trófeának minősül a vadászaton elejtett egyed azon származéka, amely tárgyi emlékként szolgál az elejtője számára. Nem minősül trófeának az elejtett egyed származéka, ha az élelmezési, gyógyászati vagy öltözködési célt szolgál.

(14) A 8. számú mellékletben szereplő szárazföldi teknősfajok (Testudinidae) egyedei esetében a jogszerű megszerzést külön jogszabályok alapján a tulajdonosnak igazolnia kell. Az igazolás hatósági elfogadása megfelel a Tvt. 43. § (2) bekezdése szerinti tartásra, hasznosításra és bemutatásra vonatkozó engedély kiadásának.

5. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben felsorolt fajok kivételével - a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Egyidejűleg a védett és fokozottan védett növény- és állatfajokról, egyedeik értékéről, a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról, valamint egyes védett állatfajokkal kapcsolatos korlátozások és tilalmak alóli felmentésekről szóló, többször módosított 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.

(2) *  A 2. számú mellékletben felsorolt halfajok közül a dunai nagyhering, a fenékjáró küllő, a gyöngyös koncér, a leánykoncér, valamint a szivárványos ökle esetében az e rendelet szerinti védelem 2002. január 1-jén lép hatályba.

5/A. § *  (1) A 10. számú mellékletben felsorolt fajoknak az e rendelet hatályba lépését megelőzően jogszerűen megszerzett és tartott egyedei életük végéig engedély nélkül tarthatók a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendeletben foglaltak betartása mellett.

(2) Az (1) bekezdés szerinti egyedek tenyésztéséhez és bemutatásához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

6. § *  (1) Ez a rendelet

a) *  a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (1) bekezdésének, I. mellékletének, II. melléklet B. részének és III. melléklet B. részének;

b) az egyes fókakölykök bőrének és az abból származó termékeknek a tagállamokba történő behozataláról szóló, 1983. március 28-i 83/129/EGK tanácsi irányelvnek;

c) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 12. cikk (1) bekezdésének, 13. cikk (1) bekezdésének, 16. cikk (1) bekezdés b), c) és e) pontjának, II., IV. és V. mellékletének, valamint az azokat módosító * 

ca) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazításáról szóló, 1997. október 27-i 97/62/EK tanácsi irányelvnek,

cb) az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozási feltételeiről és a szerződések kiigazításáról szóló okmánynak,

cc) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmánynak;

d) a környezetvédelem területén elfogadott 79/409/EGK, 92/43/EGK, 97/68/EK, 2001/80/EK és 2001/81/EK irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/105/EK tanácsi irányelvnek;

e) a környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/17/EU tanácsi irányelv 2. cikkének

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez * 

FOKOZOTTAN VÉDETT ÉS VÉDETT NÖVÉNYEK

A B C D E
Rendszertani kategória Fokozottan védett faj tudományos neve Védett faj tudományos neve Magyar elnevezés Természet- védelmi érték (Ft)
1. BRYOPHYTA MOHÁK
2. Amblystegiaceae tollmohafélék
3. Amblystegium saxatile sziklai karcsútokúmoha 5 000
4. Calliergon giganteum óriásmoha 5 000
5. Calliergon stramineum gyökerecskés-levélcsúcsú moha 5 000
6. Campylium elodes mocsári aranymoha 5 000
7. Drepanocladus cossonii körkörös sarlósmoha 5 000
8. Drepanocladus exannulatus gyűrűtlen sarlósmoha 5 000
9. Drepanocladus lycopodioides korpafűszerű sarlósmoha 10 000
10. Drepanocladus sendtneri Sendtner-sarlósmoha 5 000
11. Hamatocaulis vernicosus(syn.: Campylium vernicosus) karcsú pásztorbotmoha(karcsú aranymoha) 5 000
12. Scorpidium scorpioides skorpiómoha 10 000
13. Aytoniaceae nagytelepes- májmohafélék
14. Asterella saccata zsákos zacskósmoha 5 000
15. Mannia triandra sziklai illatosmoha 5 000
16. Brachytheciaceae pintycsőrű-mohafélék
17. Brachythecium geheebii Geheeb-pintycsőrűmoha 5 000
18. Brachythecium oxycladon hegyeságú pintycsőrűmoha 5 000
19. Rhynchostegiella jacquinii mattzöld kiscsőrűmoha 5 000
20. Rhynchostegium rotundifolium kereklevelű hosszúcsőrűmoha 5 000
21. Bryaceae körtemohafélék
22. Bryum neodamense kanalaslevelű körtemoha 5 000
23. Bryum stirtonii keskenyfogú körtemoha 5 000
24. Bryum versicolor tarka körtemoha 5 000
25. Bryum warneum ostoros körtemoha 5 000
26. Buxbaumiaceae koboldmohafélék
27. Buxbaumia viridis zöld koboldmoha 5 000
28. Cephaloziaceae lapos- májmohácskafélék
29. Cephalozia lacinulata lapos májmohácska 5 000
30. Dicranaceae seprőmohafélék
31. Dicranella humilis kis seprőcskemoha 5 000
32. Dicranum viride zöld seprőmoha 5 000
33. Leucobryum glaucum fehérlő vánkosmoha 5 000
34. Ephemeraceae paránymohafélék
35. Ephemerum cohaerens csoportos paránymoha 5 000
36. Ephemerum recurvifolium sarlóslevelű paránymoha 5 000
37. Fabroniaceae apró- fogaslevelűmohafélék
38. Anacamptodon splachnoides ernyőmohaszerű görbefogúmoha 5 000
39. Fissidentaceae hasadtfogúmoha-félék
40. Fissidens algarvicus Algarvei hasadtfogúmoha 5 000
41. Fissidens arnoldii Arnoldi-hasadtfogúmoha 5 000
42. Fissidens exiguus kis hasadtfogúmoha 5 000
43. Frullaniaceae kerekesféreglakta- májmohafélék
44. Frullania inflata hólyagos kerekesféreglakta- májmoha 5 000
45. Funariaceae higrométermoha-félék
46. Entosthodon hungaricus sóspusztai magyarmoha 10 000
47. Physcomitrium sphaericum gömbös körtikemoha 5 000
48. Pyramidula tetragona négysarkú piramismoha 5 000
49. Grimmiaceae őszmohafélék
50. Grimmia plagiopodia hasastokú őszmoha (hasastokú párnácskamoha) 5 000
51. Grimmia teretinervis vastagerű őszmoha (vastagerű párnácskamoha) 5 000
52. Hypnaceae ciprusmohafélék
53. Taxiphyllum densifolium sűrűleveles kaukázusimoha 5 000
54. Jungermanniaceae jungermannia- levelesmájmohafélék
55. Jungermannia subulata Jungermann-moha 5 000
56. Lophozia ascendens felálló hegyesmájmoha 5 000
57. Meesiaceae háromélűmoha-félék
58. Meesia triquetra háromélű moha 5 000
59. Neckeraceae függönymohafélék
60. Neckera pennata tollas függönymoha 5 000
61. Orthotrichaceae szőrössüvegű- mohafélék
62. Orthotrichum rogeri alhavasi szőrössüvegűmoha 5 000
63. Orthotrichum scanicum halványzöld szőrössüvegűmoha 5 000
64. Orthotrichum stellatum csillagos szőrössüvegűmoha 5 000
65. Pottiaceae potmohafélék
66. Desmatodon cernuus bókoló trágyamoha 5 000
67. Didymodon glaucus szürke ikresmoha 5 000
68. Hilpertia velenovskyi Velenovsky-löszmoha 5 000
69. Phascum floerkeanum vörösbarna rügymoha 10 000
70. Pterygoneurum lamellatum lemezes szárnyaserűmoha 5 000
71. Tortula brevissima törpelöszmoha 5 000
72. Weissia rostellata kiscsőrű gyöngymoha 5 000
73. Ptychomitriaceae szürkésmohafélék
74. Campylostelium saxicola sziklai görbeszárúmoha 5 000
75. Ricciaceae fillérmohafélék
76. Riccia frostii Frost-májmoha 5 000
77. Riccia huebeneriana Hübener-májmoha 5 000
78. Seligeriaceae sörtemohafélék
79. Brachydontium trichodes szőrszerű pintycsőrfogúmoha 5 000
80. Sphagnaceae tőzegmohafélék
81. Sphagnum auriculatum fülecskés tőzegmoha 5 000
82. Sphagnum capillifolium félgömbfejű tőzegmoha 5 000
83. Sphagnum centrale sárgásbarna tőzegmoha 5 000
84. Sphagnum compactum tömöttágú tőzegmoha 5 000
85. Sphagnum contortum csavart tőzegmoha 5 000
86. Sphagnum cuspidatum keskenylevelű tőzegmoha 5 000
87. Sphagnum fimbriatum rojtos tőzegmoha 5 000
88. Sphagnum girgensohnii Girgensohn-tőzegmoha 5 000
89. Sphagnum magellanicum Magellan-tőzegmoha 5 000
90. Sphagnum obtusum tompalevelű tőzegmoha 5 000
91. Sphagnum palustre csónakos tőzegmoha 5 000
92. Sphagnum platyphyllum lágy tőzegmoha 5 000
93. Sphagnum quinquefarium ötlevélsoros tőzegmoha 5 000
94. Sphagnum recurvum karcsú tőzegmoha 5 000
95. Sphagnum russowii óriás-tőzegmoha 5 000
96. Sphagnum squarrosum berzedt tőzegmoha 5 000
97. Sphagnum subnitens halványbarna tőzegmoha 5 000
98. Sphagnum subsecundum zászlós tőzegmoha 5 000
99. Sphagnum teres láperdei tőzegmoha 5 000
100. Sphagnum warnstorfii Warnstorf-tőzegmoha 5 000
101. Thuidiaceae tujamohafélék
102. Anomodon rostratus csőrös farkaslábmoha 5 000
103. PTERIDOPHYTA HARASZTOK
104. Aspleniaceae fodorkafélék
105. Asplenium adiantum-nigrum fekete fodorka 5 000
106. Asplenium ceterach nyugati pikkelypáfrány 10 000
107. Asplenium fontanum forrásfodorka 50 000
108. Asplenium javorkeanum magyar pikkelypáfrány 10 000
109. Asplenium lepidum mirigyes fodorka 10 000
110. Asplenium scolopendrium(syn.: Phyllitis scolopendrium) gímpáfrány (gímnyelvű fodorka) 5 000
111. Asplenium viride zöld fodorka 5 000
112. Blechnaceae bordapáfrányfélék
113. Blechnum spicant erdei bordapáfrány 10 000
114. Dryopteridaceae pajzsikafélék
115. Dryopteris affinis pelyvás pajzsika 10 000
116. Dryopteris carthusiana szálkás pajzsika 5 000
117. Dryopteris cristata tarajos pajzsika 100 000
118. Dryopteris dilatata széles pajzsika 5 000
119. Dryopteris expansa hegyi pajzsika 5 000
120. Gymnocarpium robertianum mirigyes tölgyespáfrány (mirigyes hármaslevelű- páfrány) 5 000
121. Gymnocarpium dryopteris közönséges tölgyespáfrány (közönséges hármaslevelű-páfrány) 5 000
122. Matteuccia struthiopteris struccpáfrány (európai struccpáfrány) 50 000
123. Polystichum aculeatum karéjos vesepáfrány 5 000
124. Polystichum braunii szőrös vesepáfrány 10 000
125. Polystichum lonchitis dárdás vesepáfrány 10 000
126. Polystichum setiferum díszes vesepáfrány 5 000
127. Woodsia alpina havasi szirtipáfrány 10 000
128. Woodsia ilvensis hegyi szirtipáfrány (északi szirtipárfány) 100 000
129. Equisetaceae zsurlófélék
130. Equisetum hyemale téli zsurló 5 000
131. Equisetum sylvaticum erdei zsurló 10 000
132. Equisetum variegatum tarka zsurló 5 000
133. Lycopodiaceae korpafűfélék
134. Diphasium complanatum (syn.: Diphasiastrum complanatum, Lycopodium complanatum) közönséges laposkorpafű 10 000
135. Diphasium issleri (syn.: Diphasiastrum issleri, Lycopodium issleri) Issler-laposkorpafű 10 000
136. Huperzia selago györgyfű (részegkorpafű) 10 000
137. Lycopodiella inundata mocsári korpafű 10 000
138. Lycopodium annotinum kígyózó korpafű 10 000
139. Lycopodium clavatum kapcsos korpafű 10 000
140. Marsileaceae mételyfűfélék
141. Marsilea quadrifolia mételyfű (négylevelű mételyfű) 10 000
142. Ophioglossaceae kígyónyelvfélék
143. Botrychium lunaria kis holdruta 10 000
144. Botrychium matricariifolium ágas holdruta 100 000
145. Botrychium multifidum sokcimpájú holdruta 100 000
146. Botrychium virginianum virginiai holdruta 100 000
147. Ophioglossum vulgatum kígyónyelv (közönséges kígyónyelv) 5 000
148. Osmundaceae királyharasztfélék
149. Osmunda regalis királyharaszt (óriás királyharaszt) 250 000
150. Pteridaceae szalagpáfrányfélék
151. Anogramma leptophylla tavaszi kérészpáfrány (téli páfrány) 10 000
152. Notholaena marantae cselling (déli cselling) 250 000
153. Salviniaceae rucaörömfélék
154. Salvinia natans rucaöröm (vízi rucaöröm) 5 000
155. Selaginellaceae csipkeharasztfélék
156. Selaginella helvetica hegyi csipkeharaszt 5 000
157. Thelypteridaceae tőzegpáfrányfélék
158. Oreopteris limbosperma tölcséres hegyipáfrány 10 000
159. Phegopteris connectilis bükkös buglyospáfrány 5 000
160. Thelypteris palustris tőzegpáfrány (mocsári tőzegpáfrány) 5 000
161. GYMNO- SPERMATOPHYTA NYITVATERMŐK
162. Ephedraceae csikófarkfélék
163. Ephedra distachya csikófark (közönséges csikófark) 100 000
164. ANGIO- SPERMATOPHYTA ZÁRVATERMŐK
165. Alismataceae hídőrfélék
166. Caldesia parnassifolia szíveslevelű-hídőr (lápi szíveslevelű-hídőr) 100 000
167. Alliaceae hagymafélék
168. Allium carinatum szarvashagyma 5 000
169. Allium moschatum pézsmahagyma 5 000
170. Allium paniculatum (syn.:Allium marginatum) bugás hagyma (vöröses hagyma) 10 000
171. Allium sphaerocephalon bunkós hagyma 5 000
172. Allium suaveolens illatos hagyma 10 000
173. Allium victorialis győzedelmes hagyma(havasi hagyma) 50 000
174. Amaryllidaceae amarilliszfélék
175. Leucojum aestivum nyári tőzike 10 000
176. Leucojum vernum tavaszi tőzike 5 000
177. Narcissus radiiflorus (syn.: Narcissus poeticus subsp. radiiflorus) csillagos nárcisz 10 000
178. Sternbergia colchiciflora vetővirág (apró vetővirág) 10 000
179. Anthericaceae homokliliomfélék
180. Anthericum liliago fürtös homokliliom 50 000
181. Apiaceae(Umbelliferae) ernyősvirágzatúak
182. Angelica palustris réti angyalgyökér 100 000
183. Anthriscus nitidus havasi turbolya 5 000
184. Apium repens kúszó zeller (kúszó celler) 50 000
185. Astrantia major1 nagy völgycsillag1 5 000
186. Bupleurum longifolium hosszúlevelű buvákfű 10 000
187. Bupleurum pachnospermum deres buvákfű 10 000
188. Chaerophyllum aureum aranyos baraboly 5 000
189. Chaerophyllum hirsutum szőrös baraboly 5 000
190. Cicuta virosa gyilkos csomorika 5 000
191. Cnidium dubium inas gyíkvirág 10 000
192. Ferula sadleriana magyarföldi husáng 250 000
193. Hydrocotyle vulgaris gázló (lápi gázló) 5 000
194. Peucedanum arenarium homoki kocsord 10 000
195. Peucedanum officinale sziki kocsord 5 000
196. Peucedanum palustre mocsári kocsord 5 000
197. Peucedanum verticillare magasszárú kocsord 10 000
198. Physospermum cornubiense harangláblevelű dudamag 50 000
199. Pleurospermum austriacum osztrák borzamag 50 000
200. Seseli leucospermum magyar gurgolya 100 000
201. Seseli peucedanoides (syn.:Silaum peucedanoides) zöldes gurgolya (zöldes kígyókapor) 10 000
202. Sium sisarum keleti békakorsó 50 000
203. Torilis ucranica keleti tüskemag 5 000
204. Trinia ramosissima magyar nyúlkapor 10 000
205. Apocynaceae meténgfélék
206. Vinca herbacea pusztai meténg 5 000
207. Araceae kontyvirágfélék
208. Acorus calamus2 kálmos (orvosikálmos)2 5 000
209. Asclepiadaceae selyemkórófélék
210. Vincetoxicum pannonicum magyar méreggyilok 100 000
211. Asphodelaceae genyőtefélék
212. Asphodelus albus genyőte (fehér genyőte, királyné gyertyája) 10 000
213. Asteraceae(Compositae) őszirózsafélék(fészkesvirágzatúak)
214. Achillea crithmifolia hegyközi cickafark 5 000
215. Achillea horanszkyi Horánszky-cickafark 100 000
216. Achillea ochroleuca homoki cickafark 10 000
217. Achillea ptarmica1 kenyérbél cickafark1 5 000
218. Achillea tuzsonii Tuzson-cickafark 100 000
219. Arnica montana2 árnika (hegyi árnika)2 10 000
220. Aster amellus csillagőszirózsa 5 000
221. Aster sedifolius (incl. Aster sedifolius subsp. canus, Aster sedifolius subsp. sedifolius) réti őszirózsa(pettyegetett őszirózsa) 5 000
222. Aster oleifolius gyapjas őszirózsa 250 000
223. Buphthalmum salicifolium fűzlevelű ökörszem 5 000
224. Carduus collinus magyar bogáncs 10 000
225. Carduus crassifolius subsp.glaucus (syn.: Carduus glaucus) szürke bogáncs 10 000
226. Carduus hamulosus horgas bogáncs 5 000
227. Carlina acaulis szártalan bábakalács 5 000
228. Carpesium abrotanoides fürtös gyűrűvirág 5 000
229. Centaurea arenaria homoki imola 10 000
230. Centaurea mollis (syn.: Centaurea montana subsp. mollis) szirti imola 50 000
231. Centaurea pseudophrygia parókaimola 5 000
232. Centaurea scabiosa subsp. sadleriana (syn.: Centaurea sadleriana) budai imola 5 000
233. Centaurea solstitialis sáfrányos imola 5 000
234. Centaurea triumfettii tarka imola 5 000
235. Cirsium boujartii pécsvidéki aszat 10 000
236. Cirsium brachycephalum kisfészkű aszat 5 000
237. Cirsium erisithales enyves aszat 5 000
238. Cirsium furiens öldöklő aszat 10 000
239. Cirsium rivulare csermelyaszat 5 000
240. Crepis mollis subsp.hieracioides lágylevelű zörgőfű 10 000
241. Crepis nicaeensis nizzai zörgőfű 5 000
242. Crepis pannonica magyar zörgőfű 100 000
243. Doronicum austriacum osztrák zergevirág 50 000
244. Doronicum hungaricum magyar zergevirág 50 000
245. Doronicum orientale keleti zergevirág 50 000
246. Echinops ruthenicus kék szamárkenyér 10 000
247. Helichrysum arenarium homoki szalmagyopár 5 000
248. Hieracium aurantiacum rezes hölgymál 10 000
249. Hieracium bupleuroides tátrai hölgymál 10 000
250. Hieracium kossuthianum Kossuth-hölgymál 10 000
251. Hieracium staticifolium (syn.:Chlorocrepis staticifolia) keskenylevelű hölgymál 5 000
252. Inula germanica hengeresfészkű peremizs 5 000
253. Inula helenium2 örménygyökér2 5 000
254. Inula oculus-christi selymes peremizs 5 000
255. Inula spiraeifolia baranyai peremizs 10 000
256. Jurinea glycacantha nagyfészkű hangyabogáncs 5 000
257. Jurinea mollis kisfészkű hangyabogáncs 5 000
258. Leontodon incanus szőke oroszlánfog 10 000
259. Leucanthemella serotina tiszaparti késeimargitvirág(tisza-parti margitvirág) 10 000
260. Ligularia sibirica szibériai hamuvirág 10 000
261. Petasites albus fehér acsalapu 5 000
262. Scorzonera humilis alacsony pozdor 5 000
263. Scorzonera purpurea piros pozdor 5 000
264. Senecio aquaticus vízi aggófű 5 000
265. Senecio paludosus mocsári aggófű 10 000
266. Senecio umbrosus nagy aggófű 100 000
267. Serratula lycopifolia fénylő zsoltina 100 000
268. Serratula radiata sugaras zsoltina 10 000
269. Sonchus palustris mocsári csorbóka 5 000
270. Taraxacum serotinum kései pitypang 5 000
271. Telekia speciosa Teleki-virág(pompásTeleki-virág) 10 000
272. Tephroseris aurantiaca narancsszínű aggóvirág 50 000
273. Tephroseris crispa (syn.:Senecio rivularis) csermelyaggóvirág 10 000
274. Tephroseris longifolia (syn:Senecio ovirensis) hosszúlevelű aggóvirág 50 000
275. Tragopogon floccosus homoki bakszakáll 5 000
276. Betulaceae nyírfafélék
277. Alnus viridis havasi éger 50 000
278. Betula pubescens molyhos nyír (szőrös nyír) 50 000
279. Boraginaceae érdeslevelűek
280. Alkanna tinctoria báránypirosító (homoki báránypirosító) 5 000
281. Anchusa barrelieri kék atracél 10 000
282. Anchusa ochroleuca vajszínű atracél 100 000
283. Echium maculatum (syn.:Echium russicum) piros kígyószisz 50 000
284. Heliotropium supinum henye kunkor 5 000
285. Myosotis caespitosa (syn.: Myosotis laxa subsp. caespitosa) gyepes nefelejcs 5 000
286. Myosotis stenophylla sziklai nefelejcs 50 000
287. Omphalodes scorpioides erdei békaszem 5 000
288. Onosma arenaria homoki vértő 5 000
289. Onosma viridis (syn.:Onosma tornensis) tornai vértő 250 000
290. Onosma visianii borzas vértő 5 000
291. Pulmonaria angustifolia keskenylevelű tüdőfű 50 000
292. Brassicaceae(Cruciferae) keresztesvirágúak
293. Aethionema saxatile1 sulyoktáska (kövi sulyoktáska)1 5 000
294. Arabis alpina1 havasi ikravirág1 10 000
295. Armoracia macrocarpa debreceni torma 100 000
296. Aurinia saxatilis (syn.: Alyssum saxatile) sziklaiternye (szirti sziklaiternye) 5 000
297. Cardamine amara keserű kakukktorma 5 000
298. Cardamine glanduligera ikrás fogasír 10 000
299. Cardamine trifolia hármaslevelű kakukktorma 10 000
300. Cardamine waldsteinii hármaslevelű fogasír 10 000
301. Cardaminopsis petraea sziklai kövifoszlár 50 000
302. Conringia austriaca nyugati nyilasfű 50 000
303. Crambe tataria tátorján (buglyos tátorján) 100 000
304. Draba lasiocarpa kövér daravirág 10 000
305. Erysimum crepidifolium sziklai repcsény 5 000
306. Erysimum odoratum magyar repcsény 5 000
307. Erysimum witmanniisubsp. pallidiflorum halványsárga repcsény(Wittmann-repcsény) 100 000
308. Hesperis matronalis (excl.: Hesperis matronalis subsp. matronalis) hölgyestike (kivéve aVrabélyi-estikét) 10 000
309. Hesperis matronalissubsp. vrabelyiana Vrabélyi-estike 100 000
310. Hesperis sylvestris erdei estike 5 000
311. Isatis tinctoria festő csülleng 5 000
312. Lunaria annua kerti holdviola 5 000
313. Lunaria rediviva erdei holdviola 5 000
314. Nasturtium officinale vízitorma 5 000
315. Sisymbrium polymorphum karcsú zsombor 50 000
316. Teesdalia nudicaulis nyugati rejtőke 10 000
317. Thlaspi alliaceum hagymaszagú tarsóka 10 000
318. Thlaspi caerulescens havasalji tarsóka 10 000
319. Thlaspi goesingense osztrák tarsóka 10 000
320. Thlaspi jankae agg. (incl.Thlaspi hungaricum) Janka-tarsóka (beleértve a magyar tarsókát) 10 000
321. Thlaspi kovatsii (syn: Thlaspi kovatsii subsp. schudichii) Schudich-tarsóka 10 000
322. Thlaspi montanum hegyi tarsóka 50 000
323. Campanulaceae harangvirágfélék
324. Adenophora liliifolia csengettyűvirág (illatos csengettyűvirág) 250 000
325. Asyneuma canescens harangcsillag 5 000
326. Campanula latifolia széleslevelű harangvirág 100 000
327. Campanula macrostachya hosszúfüzérű harangvirág 100 000
328. Phyteuma orbiculare gombos varjúköröm 5 000
329. Phyteuma spicatum erdei varjúköröm 5 000
330. Caprifoliaceae Loncfélék
331. Lonicera caprifolium jerikói lonc 5 000
332. Lonicera nigra fekete lonc 10 000
333. Caryophyllaceae szegfűfélék
334. Agrostemma githago konkoly (vetési konkoly) 5 000
335. Cerastium arvense subsp. matrense (syn.: Cerastium arvense subsp. molle) mátrai madárhúr 10 000
336. Dianthus arenarius (syn.: Dianthus arenarius subsp. borussicus) balti szegfű 5 000
337. Dianthus collinus dunai szegfű 5 000
338. Dianthus deltoides1 réti szegfű 5 000
339. Dianthus diutinus tartós szegfű 250 000
340. Dianthus giganteiformis nagy szegfű 5 000
341. Dianthus plumarius (incl. D. lumnitzeri, D. regis- stephani) Lumnitzer-szegfű (beleértve az István király- szegfüvet) 100 000
342. Dianthus plumariussubsp. praecox korai szegfű 100 000
343. Dianthus serotinus kései szegfű 5 000
344. Dianthus superbus buglyos szegfű 5 000
345. Gypsophila arenaria (syn.:Gypsophila fastigiata) homoki fátyolvirág 5 000
346. Herniaria incana szürke porcika 5 000
347. Lychnis coronaria bársonyos kakukkszegfű 10 000
348. Minuartia frutescens (syn.:Minuartia hirsuta) magyar kőhúr 5 000
349. Moehringia muscosa mohos csitri 5 000
350. Paronychia cephalotes ezüstaszott(keskenylevelű ezüstvirág) 5 000
351. Scleranthus perennis évelő szikárka 10 000
352. Silene borysthenica kisvirágú habszegfű 10 000
353. Silene bupleuroides termetes habszegfű (gór habszegfű) 10 000
354. Silene dioica piros mécsvirág 5 000
355. Silene flavescens sárgás habszegfű 100 000
356. Silene multiflora sokvirágú habszegfű 5 000
357. Silene nemoralis berki habszegfű 5 000
358. Stellaria palustris mocsári csillaghúr 10 000
359. Ceratophyllaceae tócsagazfélék
360. Ceratophyllum tanaiticum Don-vidéki tócsagaz 50 000
361. Chenopodiaceae libatopfélék
362. Bassia sedoides hamvas seprőparéj 5 000
363. Corispermum canescens szürke poloskamag 10 000
364. Corispermum nitidum fényes poloskamag 5 000
365. Krascheninnikovia ceratoides pamacslaboda 10 000
366. Petrosimonia triandra szikárszik 5 000
367. Salsola soda sziki ballagófű 5 000
368. Colchicaceae kikericsfélék
369. Bulbocodium vernum (incl. Bulbocodium versicolor) egyhajúvirág (tavaszi egyhajúvirág) 250 000
370. Colchicum arenarium homoki kikerics 100 000
371. Colchicum hungaricum magyar kikerics 100 000
372. Convallariaceae gyöngyvirágfélék
373. Polygonatum verticillatum pávafarkú salamonpecsét 10 000
374. Convolvulaceae szulákfélék
375. Convolvulus cantabrica borzas szulák 5 000
376. Corylaceae mogyorófélék
377. Carpinus orientalis keleti gyertyán 50 000
378. Crassulaceae varjúhájfélék
379. Jovibarba globifera (incl. Jovibarba globifera subsp. hirta, Jovibarba globifera subsp. globifera) sárga-kövirózsa 5 000
380. Sedum acre subsp. neglectum adriai varjúháj 5 000
381. Sedum caespitosum sziki varjúháj 5 000
382. Sedum hispanicum deres varjúháj 5 000
383. Sedum urvillei subsp. hillebrandtii (syn.: Sedum hillebrandtii) homoki varjúháj 5 000
384. Sempervivum matricum (Sempervivum marmoreum auct. hung.) mátrai kövirózsa (rózsás kövirózsa) 10 000
385. Sempervivum tectorum3 házi kövirózsa (fali kövirózsa)3 5 000
386. Cyperaceae palkafélék
387. Blysmus compressus lapos kétsoroskáka 10 000
388. Carex alba fehér sás 5 000
389. Carex appropinquata rostostövű sás 10 000
390. Carex bohemica palkasás 5 000
391. Carex brevicollis mérges sás 5 000
392. Carex buekii bánsági sás 5 000
393. Carex buxbaumii Buxbaum-sás 10 000
394. Carex canescens szürkés sás 10 000
395. Carex cespitosa gyepes sás 10 000
396. Carex davalliana lápi sás 10 000
397. Carexdepressa subsp. transsilvanica erdélyi sás 10 000
398. Carex diandra hengeres sás 50 000
399. Carex echinata töviskés sás 5 000
400. Carex extensa tengermelléki sás 5 000
401. Carex fritschii dunántúli sás 10 000
402. Carex hartmanii északi sás 5 000
403. Carex lasiocarpa gyapjasmagvú sás 10 000
404. Carex paniculata bugás sás 5 000
405. Carex repens kúszó sás 10 000
406. Carex rostrata csőrös sás 5 000
407. Carex strigosa borostás sás 5 000
408. Carex umbrosa árnyéki sás 10 000
409. Eleocharis carniolica sűrű csetkáka 10 000
410. Eleocharis quinqueflora gyérvirágú csetkáka 10 000
411. Eleocharis uniglumis egypelyvás csetkáka 5 000
412. Eriophorum angustifolium keskenylevelű gyapjúsás 10 000
413. Eriophorum gracile vékony gyapjúsás 10 000
414. Eriophorum latifolium széleslevelű gyapjúsás 10 000
415. Eriophorum vaginatum hüvelyes gyapjúsás 10 000
416. Rhynchospora alba fehér tőzegkáka 5 000
417. Schoenus nigricans kormos csáté 5 000
418. Dioscoreaceae jamszgyökérfélék
419. Tamus communis pirítógyökér (felfutó pirítógyökér) 5 000
420. Dipsacaceae mácsonyafélék
421. Knautia arvensis subsp. kitaibelii (syn.: Knautia kitaibelii subsp. tomentella) Kitaibel-varfű 250 000
422. Knautia dipsacifolia (syn.: Knautia maxima) erdei varfű 10 000
423. Scabiosa canescens szürkés ördögszem 5 000
424. Droseraceae harmatfűfélék
425. Aldrovanda vesiculosa aldrovanda (lápi aldrovanda) 50 000
426. Drosera rotundifolia kereklevelű harmatfű 10 000
427. Elaeagnaceae ezüstfafélék
428. Hippophae rhamnoides4 homoktövis (európai homoktövis)4 10 000
429. Elatinaceae látonyafélék
430. Elatine alsinastrum pocsolyalátonya 5 000
431. Elatine hungarica magyar látonya 5 000
432. Elatine hydropiper csigásmagvú látonya 5 000
433. Elatine triandra háromporzós látonya 10 000
434. Ericaceae hangafélék
435. Vaccinium oxycoccos (Incl. Vaccinium microcarpum)2 tőzegáfonya2 10 000
436. Vaccinium vitis-idaea4 vörös áfonya4 10 000
437. Fabaceae(Papilionaceae) pillangósvirágúak
438. Astragalus asper érdes csüdfű 5 000
439. Astragalus contortuplicatus tekert csüdfű 50 000
440. Astragalus dasyanthus gyapjas csüdfű 100 000
441. Astragalus exscapus szártalan csüdfű 50 000
442. Astragalus sulcatus barázdás csüdfű 50 000
443. Astragalus varius homoki csüdfű 50 000
444. Astragalus vesicarius subsp. albidus fehéres csüdfű 10 000
445. Chamaecytisus albus fehér törpezanót 5 000
446. Chamaecytisus ciliatus (syn.: Chamaecytisus hirsutus subsp. ciliatus) pillás törpezanót 5 000
447. Chamaecytisus heuffelii Heuffel-törpezanót 5 000
448. Chamaecytisus rochelii Rochel-törpezanót 5 000
449. Coronilla coronata sárga koronafürt 5 000
450. Coronilla vaginalis terpedt koronafürt 10 000
451. Hippocrepis emerus (syn.:Coronilla emerus) bokros koronafürt 10 000
452. Lathyrus lacteus (syn.: Lathyrus pannonicus subsp. collinus) koloncos lednek 5 000
453. Lathyrus linifolius hegyi lednek 5 000
454. Lathyrus nissolia kacstalan lednek 5 000
455. Lathyrus pallescens sápadt lednek 250 000
456. Lathyrus palustris mocsári lednek 10 000
457. Lathyrus pannonicus magyar lednek 10 000
458. Lathyrus pisiformis borsóképű lednek 250 000
459. Lathyrus transsylvanicus erdélyi lednek 10 000
460. Lathyrus venetus tarka lednek 5 000
461. Lotus borbasii Borbás-kerep 5 000
462. Medicago orbicularis korongos lucerna 5 000
463. Medicago rigidula keménytövisű lucerna 5 000
464. Oxytropis pilosa borzas csajkavirág 50 000
465. Pisum elatius magas borsó 5 000
466. Securigera elegans nagylevelű tarkakoronafürt 50 000
467. Trifolium ornithopodioides egyvirágú here 5 000
468. Trifolium subterraneum földbentermő here 10 000
469. Trifolium vesiculosum hólyagos here 50 000
470. Trigonella gladiata bakszarvú lepkeszeg 50 000
471. Vicia biennis kunsági bükköny 100 000
472. Vicia narbonensis fogaslevelű bükköny 5 000
473. Vicia oroboides zalai bükköny 5 000
474. Vicia sparsiflora pilisi bükköny 5 000
475. Vicia sylvatica ligeti bükköny 5 000
476. Fumariaceae füstikefélék
477. Corydalis intermedia bókoló keltike 5 000
478. Gentianaceae tárnicsfélék
479. Blackstonia acuminata kései gyíkpohár 5 000
480. Gentiana asclepiadea fecsketárnics 10 000
481. Gentiana cruciata Szent László-tárnics 10 000
482. Gentiana pneumonanthe kornistárnics 10 000
483. Gentianella amarella subsp. livonica csinos tárnicska 50 000
484. Gentianella austriaca osztrák tárnicska (hegyi tárnicska) 10 000
485. Gentianopsis ciliata kései prémestárnics 10 000
486. Geraniaceae gólyaorrfélék
487. Geranium sylvaticum erdei gólyaorr 10 000
488. Globulariaceae gubóvirágfélék
489. Globularia cordifolia1 szívlevelű gubóvirág1 10 000
490. Grossulariaceae ribiszkefélék
491. Ribes alpinum havasi ribiszke 10 000
492. Ribes nigrum4 fekete ribiszke4 10 000
493. Ribes petraeum bérci ribiszke 10 000
494. Helleboraceae hunyorfélék
495. Aconitum anthora méregölő sisakvirág 5 000
496. Aconitum moldavicum kárpáti sisakvirág 50 000
497. Aconitum variegatum karcsú sisakvirág 50 000
498. Aconitum vulparia farkasölő sisakvirág 5 000
499. Aquilegia nigricans feketéllő harangláb 10 000
500. Aquilegia vulgaris közönséges harangláb 10 000
501. Cimicifuga europaea büdös poloskavész 100 000
502. Eranthis hyemalis téltemető (kikeletnyitó téltemető) 5 000
503. Helleborus dumetorum kisvirágú hunyor 5 000
504. Helleborus odorus illatos hunyor 10 000
505. Helleborus purpurascens pirosló hunyor 10 000
506. Trollius europaeus zergeboglár (közönséges zergeboglár) 50 000
507. Hemerocallidaceae sásliliomfélék
508. Hemerocallis lilio- asphodelus sárga sásliliom 100 000
509. Hippuridaceae vízilófarkfélék
510. Hippuris vulgaris közönséges vízilófark 10 000
511. Hyacinthaceae jácintfélék
512. Muscari botryoides epergyöngyike 5 000
513. Ornithogalum brevistylum (syn.: Ornithogalum pyramidale) nyúlánk sárma 5 000
514. Ornithogalum pannonicum üstökös sárma 5 000
515. Ornithogalum refractum csilláros sárma 5 000
516. Ornithogalum sphaerocarpum gömböstermésű sárma 5 000
517. Scilla autumnalis agg. (incl. Prospero elisae, Prospero paratheticum) őszi csillagvirág 5 000
518. Scilla drunensis nyugati csillagvirág 5 000
519. Scilla kladnii erdélyi csillagvirág 10 000
520. Scilla spetana Speta-csillagvirág 10 000
521. Scilla vindobonensis ligeti csillagvirág 5 000
522. Hypericaceae orbáncfűfélék
523. Hypericum barbatum szakállas orbáncfű 100 000
524. Hypericum elegans karcsú orbáncfű 10 000
525. Hypericum maculatum pettyes orbáncfű 5 000
526. Iridaceae nősziromfélék
527. Crocus albiflorus fehér sáfrány 50 000
528. Crocus heuffelianus kárpáti sáfrány 10 000
529. Crocus reticulatus tarka sáfrány 10 000
530. Crocus tommasinianus illír sáfrány 50 000
531. Crocus vittatus halvány sáfrány 50 000
532. Gladiolus imbricatus réti kardvirág 50 000
533. Gladiolus palustris mocsári kardvirág 250 000
534. Iris aphylla subsp.hungarica magyar nőszirom 100 000
535. Iris arenaria (syn.: Iris humilissubsp. arenaria) homoki nőszirom 10 000
536. Iris graminea pázsitos nőszirom 10 000
537. Iris pumila apró nőszirom 5 000
538. Iris sibirica szibériai nőszirom 10 000
539. Iris spuria fátyolos nőszirom (korcs nőszirom) 10 000
540. Iris variegata tarka nőszirom 5 000
541. Juncaceae szittyófélék
542. Juncus alpinoarticulatus havasi szittyó 10 000
543. Juncus maritimus tengeri szittyó 5 000
544. Juncaginaceae kígyófűfélék
545. Triglochin palustre mocsári kígyófű 5 000
546. Lamiaceae (Labiatae) ajakosok
547. Ajuga laxmannii szennyes ínfű 50 000
548. Dracocephalum austriacum osztrák sárkányfű 250 000
549. Dracocephalum ruyschiana északi sárkányfű 250 000
550. Lamium orvala pofók árvacsalán 50 000
551. Micromeria thymifolia (syn: Calamintha thimifolia) illír szirtipereszlény 100 000
552. Nepeta parviflora borzas macskamenta 250 000
553. Phlomis tuberosa macskahere (gumós macskahere) 5 000
554. Prunella grandiflora1 nagyvirágú gyíkfű1 5 000
555. Salvia nutans kónya zsálya (bókoló zsálya) 250 000
556. Scutellaria columnae bozontos csukóka 5 000
557. Stachys alpina havasi tisztesfű 10 000
558. Teucrium scorodonia fenyérgamandor 5 000
559. Lentibulariaceae rencefélék
560. Pinguicula vulgaris lápi hízóka 100 000
561. Utricularia bremii lápi rence 100 000
562. Utricularia minor kis rence 50 000
563. Liliaceae liliomfélék
564. Erythronium dens-canis kakasmandikó (európai kakasmandikó) 50 000
565. Fritillaria meleagris mocsári kockásliliom(kotuliliom) 50 000
566. Gagea bohemica cseh tyúktaréj 5 000
567. Gagea spathacea fiókás tyúktaréj 10 000
568. Gagea szovitsii pusztai tyúktaréj 10 000
569. Lilium bulbiferum subsp.bulbiferum tüzes liliom 100 000
570. Lilium martagon turbánliliom 10 000
571. Linaceae lenfélék
572. Linum dolomiticum pilisi len (dolomitlen) 250 000
573. Linum flavum sárga len 10 000
574. Linum hirsutum borzas len 5 000
575. Linum tenuifolium árlevelű len 5 000
576. Linum trigynum francia len 5 000
577. Radiola linoides apró csepplen 5 000
578. Lythraceae füzényfélék
579. Lythrum linifolium lenlevelű füzény 5 000
580. Lythrum tribracteatum apró füzény 10 000
581. Melanthiaceae zászpafélék
582. Veratrum album fehér zászpa 5 000
583. Menyanthaceae vidrafűfélék
584. Menyanthes trifoliata2 hármaslevelű vidrafű2 10 000
585. Nymphoides peltata tündérfátyol (vízi tündérfátyol) 5 000
586. Nymphaeaceae tündérrózsafélék
587. Nymphaea alba fehér tündérrózsa 5 000
588. Onagraceae ligetszépefélék
589. Chamaenerion dodonaei vízparti deréce 5 000
590. Circaea alpina havasi varázslófű 5 000
591. Epilobium palustre mocsári füzike 10 000
592. Ludwigia palustris tóalma (közönséges tóalma) 5 000
593. Orchidaceae kosborfélék
594. Anacamptis coriophora (syn.:Orchis coriophora) poloskaszagú kosbor (poloskaszagú sisakoskosbor) 50 000
595. Anacamptismorio (syn.: Orchismorio) agár kosbor (agár sisakoskosbor) 10 000
596. Anacamptis palustris subsp. elegans (syn.: Orchis laxiflora subsp. elegans, Orchis elegans) pompás kosbor (pompás sisakoskosbor) 10 000
597. Anacamptis palustris subsp. palustris (syn.: Orchis laxiflora subsp. palustris, Orchis palustris) mocsári kosbor (mocsári sisakoskosbor) 10 000
598. Anacamptis pyramidalis vitézvirág (tornyos sisakoskosbor, tornyos vitézvirág) 10 000
599. Cephalanthera damasonium fehér madársisak 10 000
600. Cephalanthera longifolia kardos madársisak 10 000
601. Cephalanthera rubra piros madársisak 10 000
602. Corallorhiza trifida erdei korallgyökér 10 000
603. Cypripedium calceolus rigópohár (erdei papucskosbor, Boldogasszony papucsa) 250 000
604. Dactylorhiza fuchsii erdei ujjaskosbor 10 000
605. Dactylorhiza incarnata (incl. Dactylorhiza incarnata subsp. incarnata, Dactylorhiza incarnata subsp. haematodes, Dactylorhiza incarnata subsp. serotina, excl. Dactylorhiza incarnata subsp. ochroleuca) hússzínű ujjaskosbor(beleértve az „incarnata”,„haematodes” és „serotina”alfajokat, valamint kivéve a halvány ujjaskosbort) 10 000
606. Dactylorhiza incarnatasubsp. ochroleuca halvány ujjaskosbor 100 000
607. Dactylorhiza lapponica lappföldi ujjaskosbor 10 000
608. Dactylorhiza maculata (incl. Dactylorhiza maculata subsp. transylvanica) foltos ujjaskosbor 10 000
609. Dactylorhiza majalis széleslevelű ujjaskosbor 10 000
610. Dactylorhiza sambucina bodzaszagú ujjaskosbor 10 000
611. Dactylorhiza viridis (syn.:Coeloglossum viride) zöldike(zöldikeujjaskosbor) 10 000
612. Epipactis albensis elbai nőszőfű 50 000
613. Epipactis atrorubens (incl. Epipactis atrorubens subsp. borbasii) vörösbarna nőszőfű (beleértve a Borbás nőszőfüvet is) 10 000
614. Epipactis bugacensis bugaci nőszőfű 250 000
615. Epipactis exilis (syn.:Epipactis gracilis) karcsú nőszőfű 100 000
616. Epipactis futakii Futák-nőszőfű 50 000
617. Epipactis helleborine (incl. Epipactis helleborine subsp. latina) széleslevelű nőszőfű (beleértve a lazioi nőszőfüvet) 10 000
618. Epipactis leptochila csőrös nőszőfű 10 000
619. Epipactis mecsekensis mecseki nőszőfű 50 000
620. Epipactis microphylla kislevelű nőszőfű 10 000
621. Epipactis moravica morva nőszőfű 50 000
622. Epipactis muelleri Müller-nőszőfű 10 000
623. Epipactis neglecta keskenyajkú nőszőfű 10 000
624. Epipactis nordeniorum Norden-nőszőfű 50 000
625. Epipactis palustris mocsári nőszőfű 10 000
626. Epipactis peitzii Peitz-nőszőfű 10 000
627. Epipactis placentina ciklámenlila nőszőfű(piacenzai nőszőfű) 250 000
628. Epipactis pontica pontuszi nőszőfű 10 000
629. Epipactis pseudopurpurata trencséni nőszőfű 10 000
630. Epipactis purpurata ibolyás nőszőfű 10 000
631. Epipactis tallosii Tallós-nőszőfű 10 000
632. Epipactis voethii Vöth-nőszőfű 10 000
633. Epipogium aphyllum levéltelen bajuszvirág 100 000
634. Goodyera repens avarvirág (kúszóavarvirág) 10 000
635. Gymnadenia conopsea szúnyoglábú bibircsvirág 10 000
636. Gymnadenia densiflora sűrűvirágú bibircsvirág 10 000
637. Gymnadenia odoratissima illatos bibircsvirág 50 000
638. Hammarbya paludosa tőzegorchidea(fiókástőzegorchidea) 100 000
639. Himantoglossum adriaticum adriai sallangvirág 250 000
640. Himantoglossum jankae (Himantoglossum caprinum) Janka-sallangvirág(bíboros sallangvirág) 250 000
641. Limodorum abortivum gérbics (ibolyásgérbics) 10 000
642. Liparis loeselii hagymaburok(lápihagymaburok) 250 000
643. Neotinea tridentata (syn.:Orchis tridentata) tarka kosbor (tarka pettyeskosbor) 10 000
644. Neotinea ustulata (syn.: Orchisustulata) (incl. Neotinea ustulata subsp. ustulata, Neotinea ustulata subsp. aestivalis) sömörös kosbor (sömörös pettyeskosbor) (beleértve a tavaszi és nyárivirágzású alfajait) 10 000
645. Neottia nidus-avis madárfészek(madárfészek-békakonty) 5 000
646. Neottia ovata (syn.: Listera ovata) békakonty(tojásdadbékakonty) 10 000
647. Ophrys apifera méhbangó 250 000
648. Ophrys bertolonii Bertoloni-bangó 250 000
649. Ophrys fuciflora subsp. fuciflora (syn.: Ophrys holoserica) poszméhbangó 250 000
650. Ophrys fuciflora subsp.holubyana Holuby-bangó 250 000
651. Ophrys insectifera légybangó 250 000
652. Ophrys oestrifera (syn.:Ophrys scolopax) szarvas bangó 250 000
653. Ophrys sphegodes pókbangó 100 000
654. Orchis mascula (incl. Orchis mascula subsp. signifera) füles kosbor 10 000
655. Orchis militaris vitézkosbor 10 000
656. Orchis pallens sápadt kosbor 50 000
657. Orchis purpurea bíboros kosbor 10 000
658. Orchis simia majomkosbor 50 000
659. Platanthera bifolia kétlevelű sarkvirág 5 000
660. Platanthera chlorantha zöldes sarkvirág 10 000
661. Spiranthes aestivalis nyári füzértekercs 10 000
662. Spiranthes spiralis őszi füzértekercs 10 000
663. Traunsteinera globosa gömböskosbor(karcsúgömböskosbor) 100 000
664. Orobanchaceae vajvirágfélék(szádorfélék)
665. Orobanche artemisiae- campestris üröm-vajvirág(ürömszádor) 10 000
666. Orobanche bartlingii Bartling-vajvirág (Bartling- szádor) 10 000
667. Orobanche caesia deres vajvirág (deres szádor) 10 000
668. Orobanche coerulescens kékes vajvirág (kékes szádor) 5 000
669. Orobanche flava martilapu-vajvirág(martilapu-szádor) 10 000
670. Orobanche hederae borostyán-vajvirág(borostyán-szádor) 5 000
671. Orobanche nana apró vajvirág (apró szádor) 10 000
672. Orobanche pancicii varfű-vajvirág(vajfűszádor) 10 000
673. Paeoniaceae bazsarózsafélék
674. Paeonia officinalis subsp.banatica bánáti bazsarózsa 250 000
675. Paeonia tenuifolia keleti bazsarózsa 250 000
676. Parnassiaceae tőzegboglárfélék
677. Parnassia palustris fehérmájvirág (mocsári tőzegboglár) 10 000
678. Plantaginaceae útifűfélék
679. Plantago argentea ezüstös útifű 5 000
680. Plantago maxima óriás útifű 250 000
681. Plantago schwarzenbergiana erdélyi útifű 10 000
682. Plumbaginaceae kékgyökérfélék
683. Armeria elongata magas istác 10 000
684. Poaceae (Gramineae) pázsitfűfélék
685. Calamagrostis phragmitoides(syn.: Calamagrostis purpurea) pirosló nádtippan 10 000
686. Calamagrostis pseudophragmites parti nádtippan 10 000
687. Calamagrostis stricta lápi nádtippan 10 000
688. Calamagrostis varia tarka nádtippan 5 000
689. Elymus elongatus magas tarackbúza 5 000
690. Festuca amethystina lila csenkesz 10 000
691. Festuca dalmatica dalmát csenkesz 5 000
692. Festuca pallens (incl. Festuca pallens subsp. pannonica) deres csenkesz (beleértve a pannon derescsenkeszt) 10 000
693. Festuca wagneri rákosi csenkesz 10 000
694. Helictotrichon compressum(syn.: Avenula compressa) tömött zabfű 5 000
695. Koeleria javorkae Jávorka-fényperje 10 000
696. Koeleria majoriflora nagyvirágú fényperje 5 000
697. Koeleria pyramidata nyugati fényperje (magas fényperje) 10 000
698. Poa remota hegyi perje 10 000
699. Poa scabra (syn.: Poa pannonica subsp. glabra) magyar perje 5 000
700. Puccinellia peisonis (syn.: Puccinellia festuciformis subsp. intermedia) fertőtavi mézpázsit 5 000
701. Scolochloa festucacea északi mocsáricsenkesz 50 000
702. Sesleria albicans tarka nyúlfarkfű 5 000
703. Sesleria heufleriana erdélyi nyúlfarkfű 5 000
704. Sesleria hungarica (syn.: Sesleria heufleriana subsp. hungarica) magyar nyúlfarkfű 5 000
705. Sesleria sadleriana budai nyúlfarkfű 5 000
706. Sesleria uliginosa (syn.: Sesleria caerulea) lápi nyúlfarkfű 5 000
707. Stipa borysthenica homoki árvalányhaj 5 000
708. Stipa bromoides szálkás árvalányhaj 5 000
709. Stipa dasyphylla bozontos árvalányhaj 10 000
710. Stipa eriocaulis délvidéki árvalányhaj 5 000
711. Stipa pennata pusztai árvalányhaj 5 000
712. Stipa pulcherrima csinos árvalányhaj 5 000
713. Stipa tirsa hosszúlevelű árvalányhaj 5 000
714. Polygalaceae pacsirtafűfélék
715. Polygala amarella kisvirágú pacsirtafű 10 000
716. Polygala major nagy pacsirtafű 5 000
717. Polygonaceae keserűfűfélék
718. Persicaria bistorta (syn.:Polygonum bistorta) kígyógyökerű keserűfű 5 000
719. Rumex pseudonatronatus sziki lórom 10 000
720. Portulacaceae porcsinfélék
721. Montia fontana subsp.chondrosperma kis forrásfű 5 000
722. Potamogetonaceae békaszőlőfélék
723. Groenlandia densa sűrűlevelű-békaszőlő 5 000
724. Potamogeton coloratus színes békaszőlő 50 000
725. Potamogeton obtusifolius tompalevelű békaszőlő 10 000
726. Primulaceae kankalinfélék
727. Androsace maxima nagy gombafű 10 000
728. Cyclamen purpurascens erdei ciklámen 10 000
729. Glaux maritima tengerparti bagolyfű 5 000
730. Hottonia palustris mocsári békaliliom 5 000
731. Lysimachia nemorum berki lizinka 10 000
732. Primula auricula cifra kankalin (medvefül kankalin) 250 000
733. Primula elatior1 sudár kankalin(sugárkankalin)1 10 000
734. Primula farinosa lisztes kankalin 250 000
735. Primula vulgaris1 szártalan kankalin1 5 000
736. Samolus valerandi sziki árokvirág 5 000
737. Pyrolaceae körtikefélék
738. Chimaphila umbellata csinos ernyőskörtike 10 000
739. Moneses uniflora egyvirágú kiskörtike 5 000
740. Orthilia secunda bókoló gyöngyvirágoskörtike 5 000
741. Pyrola chlorantha zöldes körtike 50 000
742. Pyrola media közepes körtike 50 000
743. Pyrola minor kis körtike 5 000
744. Pyrola rotundifolia kereklevelű körtike 5 000
745. Ranunculaceae boglárkafélék
746. Adonis vernalis tavaszi hérics 5 000
747. Adonis volgensis volgamenti hérics 250 000
748. Anemone sylvestris erdei szellőrózsa 5 000
749. Anemone trifolia hármaslevelű szellőrózsa 50 000
750. Clematis alpina havasi iszalag 10 000
751. Clematis integrifolia1 réti iszalag1 5 000
752. Hepatica nobilis nemes májvirág 5 000
753. Pulsatilla flavescens (syn.: Pulsatilla pratensis subsp. hungarica) magyar kökörcsin 100 000
754. Pulsatilla grandis leánykökörcsin 10 000
755. Pulsatillanigricans (syn.: Pulsatilla pratensis subsp. nigricans) fekete kökörcsin 10 000
756. Pulsatilla patens tátogó kökörcsin 250 000
757. Pulsatilla montana hegyi kökörcsin 50 000
758. Ranunculus fluitans úszó víziboglárka 5 000
759. Ranunculus illyricus selymes boglárka 5 000
760. Ranunculus lateriflorus sziki boglárka 5 000
761. Ranunculus lingua nádi boglárka 10 000
762. Ranunculus nemorosus berki boglárka 10 000
763. Ranunculus polyphyllus buglyos boglárka 5 000
764. Ranunculus psilostachys csőrös boglárka 5 000
765. Ranunculus strigulosus merevszőrű boglárka(Steven-boglárka) 10 000
766. Thalictrum aquilegiifolium erdei borkóró 5 000
767. Thalictrum foetidum sziklai borkóró 10 000
768. Thalictrum pseudominus (syn.: Thalictrum minus subsp. pseudominus) kékes borkóró 5 000
769. Resedaceae rezedafélék
770. Reseda inodora szagtalan rezeda 5 000
771. Rhamnaceae bengefélék
772. Rhamnus saxatilis sziklai benge 10 000
773. Rosaceae rózsafélék
774. Alchemilla acutiloba hegyeskaréjú palástfű 5 000
775. Alchemilla crinita csipkéslevelű palástfű 5 000
776. Alchemilla filicaulis vékonyszárú palástfű 5 000
777. Alchemilla glabra havasi palástfű 5 000
778. Alchemilla glaucescens hegyi palástfű 10 000
779. Alchemilla hungarica magyar palástfű 5 000
780. Alchemilla micans kecses palástfű 5 000
781. Alchemilla monticola2 közönséges palástfű2 5 000
782. Alchemilla subcrenata hullámoslevelű palástfű 5 000
783. Alchemilla xanthochlora2 réti palástfű2 5 000
784. Amelanchier ovalis közönséges fanyarka 10 000
785. Amygdalus nana (syn.: Prunus tenella) törpemandula 10 000
786. Aremonia agrimonioides bükkös kispárlófű 5 000
787. Aria collina dombvidéki berkenye 10 000
788. Aria danubialis (Sorbus danubialis) (incl. Sorbus pseudodanubialis) dunai berkenye (beleértve a Duna-menti berkenyét) 10 000
789. Aria edulis (Sorbus aria) (incl. Sorbus budaiana, Sorbus huljakii et Sorbus sooi) lisztes berkenye (beleértve a Budai- berkenyét, a Hulják- berkenyét és a Soó- berkenyét) 10 000
790. Aria graeca (Sorbus graeca) déli berkenye 10 000
791. Aria javorkana (Sorbus javorkae) Jávorka-berkenye 10 000
792. Aria keszthelyensis fűrészeslevelű berkenye 10 000
793. Aria pannonica (Sorbus pannonica) dunántúli berkenye 10 000
794. Aria subdanubialis (Sorbus subdanubialis) közép-dunai berkenye(Duna-vidéki berkenye) 10 000
795. Aria thaiszii (Sorbus thaiszii) Thaisz-berkenye 10 000
796. Aria ujhelyii Újhelyi-berkenye 10 000
797. Aria ulmifolia (Sorbus ulmifolia) szillevelű berkenye 10 000
798. Aria vajdae (Sorbus vajdae) Vajda-berkenye 10 000
799. Aria zolyomii (Sorbus zolyomii) Zólyomi-berkenye 10 000
800. Aruncus dioicus1 erdei tündérfürt1 5 000
801. Cormus domestica (Sorbus domestica) házi berkenye (kerti berkenye) 10 000
802. Cotoneaster integerrimus szirti madárbirs (piros madárbirs) 10 000
803. Cotoneaster niger (incl.Cotoneaster matrensis) fekete madárbirs (beleértve a pannon madárbirset) 10 000
804. Cotoneaster tomentosus molyhos madárbirs(nagylevelű madárbirs) 10 000
805. Crataegus nigra fekete galagonya 100 000
806. Geum aleppicum hegyi gyömbérgyökér 10 000
807. Geum rivale1 patakparti gyömbérgyökér (bókoló gyömbérgyökér)1 10 000
808. Hedlundia buekkensis (Sorbus buekkensis) bükki berkenye 10 000
809. Hedlundia hazslinszkyana(Sorbus hazslinszkyana) Hazslinszky-berkenye 10 000
810. Karpatiosorbus acutiserrata(Sorbus acutiserratus) kőhányási berkenye 10 000
811. Karpatiosorbus adamii (Sorbus adami) Ádám-berkenye 10 000
812. Karpatiosorbus andreanszkyana (Sorbus andreanszkyana) (incl. Sorbus latissima) Andreánszky-berkenye (beleértve a nagylevelű berkenyét) 10 000
813. Karpatiosorbus bakonyensis (Sorbus bakonyensis) (incl. Sorbus majeri) bakonyi berkenye (beleértve a Májer- berkenyét) 10 000
814. Karpatiosorbus balatonica(Sorbus balatonica) balatoni berkenye 10 000
815. Karpatiosorbus barabitsii(Sorbus barabitsii) Barabits-berkenye 10 000
816. Karpatiosorbus barthae(Sorbus barthae) Bartha-berkenye 10 000
817. Karpatiosorbus bodajkensis(Sorbus bodajkensis) bodajki berkenye 10 000
818. Karpatiosorbus borosianaa(Sorbus borosiana) Boros-berkenye 10 000
819. Karpatiosorbus concavifolia ráncoslevelű berkenye 10 000
820. Karpatiosorbus decipientiformis (Sorbus decipientiformis) keszthelyi berkenye 10 000
821. Karpatiosorbus degenii (Sorbus degenii) Degen-berkenye 10 000
822. Karpatiosorbus dracofolia(Sorbus dracofolius) gánti berkenye 10 000
823. Karpatiosorbus eugenii-kelleri(Sorbus eugenii-kelleri) Keller-berkenye 10 000
824. Karpatiosorbus gayeriana(Sorbus gayerana) Gáyer-berkenye 10 000
825. Karpatiosorbus gerecseensis(Sorbus gerecseensis) gerecsei berkenye 10 000
826. Karpatiosorbus karpatii (Sorbus karpatii) Kárpáti-berkenye 10 000
827. Karpatiosorbus pelsoensis felsőörsi berkenye 10 000
828. Karpatiosorbus polgariana(Sorbus polgariana) Polgár-berkenye 10 000
829. Karpatiosorbus pseudobakonyensis (Sorbus pseudobakonyensis) rövidkaréjú berkenye 10 000
830. Karpatiosorbus pseudolatifolia(Sorbus pseudolatifolia) széleslevelű berkenye 10 000
831. Karpatiosorbus pseudosemiincisa (Sorbus pseudosemiincisa) kevéserű berkenye 10 000
832. Karpatiosorbus pseudovertesensis (Sorbus pseudovertesensis) csákberényi berkenye 10 000
833. Karpatiosorbus redliana(Sorbus redliana) Rédl-berkenye 10 000
834. Karpatiosorbus rhombiformis rombuszlevelű berkenye 10 000
835. Karpatiosorbus semiincisa(Sorbus semiincisa) budai berkenye 10 000
836. Karpatiosorbus simonkaiana(Sorbus simonkaiana) Simonkai-berkenye 10 000
837. Karpatiosorbus tobani (Sorbus tobani) Tobán-berkenye 10 000
838. Karpatiosorbus udvardyana Udvardy-berkenye 10 000
839. Karpatiosorbus vallerubusensis(Sorbus vallerubusensis) szedresvölgyi berkenye 10 000
840. Karpatiosorbus vallusensis Vállusi berkenye 10 000
841. Karpatiosorbus vertesensis(Sorbus vertesensis) vértesi berkenye 10 000
842. Karpatiosorbus veszpremensis(Sorbus veszpremensis) veszprémi berkenye 10 000
843. Potentilla palustris (syn.:Comarum palustre) tőzegeper (tőzegpimpó) 100 000
844. Potentilla patula kiterült pimpó 10 000
845. Potentilla rupestris kövi pimpó 5 000
846. Pyrus magyarica magyar vadkörte 250 000
847. Pyrus nivalis vastaggallyú körte 10 000
848. Rosa pendulina havasalji rózsa 10 000
849. Rosa villosa (incl.: Rosa sancti- andreae) gyapjas rózsa (beleértve a szentendrei rózsát) 10 000
850. Rubus saxatilis kövi szeder 10 000
851. Spiraea crenata csipkés gyöngyvessző 50 000
852. Spiraea media szirti gyöngyvessző 10 000
853. Spiraea salicifolia fűzlevelű gyöngyvessző 10 000
854. Rubiaceae galajfélék (buzérfélék)
855. Asperula taurina olasz müge 5 000
856. Galium austriacum osztrák galaj 5 000
857. Galium tenuissimum vékony galaj 10 000
858. Ruscaceae csodabogyófélék
859. Ruscus aculeatus szúrós csodabogyó 10 000
860. Ruscus hypoglossum lónyelvű csodabogyó 50 000
861. Rutaceae rutafélék
862. Dictamnus albus kőrislevelű nagyezerjófű 5 000
863. Salicaceae fűzfafélék
864. Salix aurita füles fűz 50 000
865. Salix elaeagnos parti fűz 10 000
866. Salix myrsinifolia feketéllő fűz 10 000
867. Salix pentandra babérfűz 10 000
868. Saxifragaceae kőtörőfűfélék
869. Saxifraga adscendens hegyi kőtörőfű 50 000
870. Saxifraga paniculata fürtös kőtörőfű 10 000
871. Scrophulariaceae tátogatófélék
872. Digitalis ferruginea rozsdás gyűszűvirág 100 000
873. Digitalis lanata gyapjas gyűszűvirág 100 000
874. Linaria biebersteinii Bieberstein-gyújtoványfű 10 000
875. Lindernia procumbens heverő iszapfű 5 000
876. Melampyrum bihariense erdélyi csormolya 5 000
877. Pedicularis palustris posvány kakastaréj 50 000
878. Pseudolysimachion incanum szürke fürtösveronika 50 000
879. Pseudolysimachion longifolium hosszúlevelű fürtösveronika 5 000
880. Pseudolysimachion spurium (syn.: Pseudolysimachion spurium subsp. foliosum) bugás fürtösveronika(bugás veronika) 100 000
881. Scrophularia scopolii bársonyos görvélyfű 5 000
882. Scrophularia vernalis tavaszi görvélyfű 5 000
883. Solanaceae csucsorfélék
884. Scopolia carniolica krajnai farkasbogyó 5 000
885. Sparganiaceae békabuzogányfélék
886. Sparganium natans lápi békabuzogány 100 000
887. Tamaricaceae tamariskafélék
888. Myricaria germanica német csermelyciprus 10 000
889. Thymelaeaceae boroszlánfélék
890. Daphne cneorum henye boroszlán 50 000
891. Daphne laureola babérboroszlán 50 000
892. Daphne mezereum farkasboroszlán 10 000
893. Trapaceae sulyomfélék
894. Trapa natans sulyom (csemegesulyom) 5 000
895. Urticaceae csalánfélék
896. Urtica kioviensis kúszó csalán (lápi csalán) 5 000
897. Valerianaceae macskagyökérfélék
898. Valeriana officinalis subsp.sambucifolia bodzalevelű macskagyökér 10 000
899. Valeriana simplicifolia éplevelű macskagyökér 10 000
900. Valeriana tripteris hármaslevelű macskagyökér 5 000
901. Verbenaceae vasfűfélék
902. Verbena supina henye vasfű 10 000
903. Violaceae ibolyafélék
904. Viola biflora sárga ibolya 50 000
905. Viola collina dombi ibolya 5 000
906. Viola stagnina lápi ibolya 10 000
907. Vitaceae szőlőfélék
908. Vitis sylvestris ligeti szőlő 50 000
1 Kivéve a nem interspecifikus hibridként létrehozott és morfológiailag jól elkülönülő kultúrváltozatok eredetigazolással ellátott egyedeit.
2 Kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka.
3 Kivéve sterilis, termőképtelen alak.
4 Kivéve gyümölcse, gyógyászati és élelmezési célra feldolgozott származéka.

2. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez * 

FOKOZOTTAN VÉDETT ÉS VÉDETT ÁLLATOK

A B C D E

Rendszertani kategória
Fokozottan védett faj tudományos neve
Védett faj tudományos neve

Magyar elnevezés
Természetvédelmi érték
(Ft)
1 *  ANNELIDA GYŰRŰSFÉRGEK
1a *  Helodrilus mozsaryorum Baradla-barlangi giliszta 100 000
1b *  MOLLUSCA PUHATESTŰEK
2 BIVALVIA KAGYLÓK
3 Pseudanodonta complanata lapos tavikagyló 5 000
4 Unio crassus tompa folyamkagyló 10 000
5 GASTROPODA CSIGÁK
6 *  Amphimelania holandri (Holandriana holandri) szávai szurokcsiga 10 000
7 Anisus vorticulus apró fillércsiga (kis lemezcsiga) 5 000
8 Bielzia coerulans kék meztelencsiga 5 000
9 Borysthenia naticina (Valvata naticina) kúpos kerekszájúcsiga 5 000
10 *  Paladilhia hungarica (Paladilhiopsis hungarica) *  magyar vakcsiga *  10 000
11 Cellariopsis deubeli (Oxychilus orientalis) keleti kristálycsiga 5 000
12 Cepaea hortensis kerti csiga 5 000
13 Cepaea nemoralis ligeti csiga 5 000
14 Chilostoma banaticum (Drobacia banatica) bánáti csiga 50 000
15 Cochlodina cerata sima orsócsiga 10 000
16 *  Cochlodina orthostoma selymes orsócsiga 10 000
17 Discus ruderatus barna korongcsiga 5 000
18 Ena montana hegyi csavarcsiga 5 000
19 Fagotia daudebartii (Fagotia acicularis) folyamcsiga 5 000
20 *  Fagotia esperi pettyes folyamcsiga 5 000
21 Helix lutescens ugarcsiga 5 000
22 Helix pomatia *  éti csiga *  2 000
23 Isognomostoma isognomostoma háromfogú csiga 10 000
24 Kovacsia kovacsi (Hygromia kovacsi) dobozi pikkelyescsiga 100 000
25 Lozekia transsylvanica (Hygromia transsylvanica) erdélyi pikkelyescsiga 10 000
26 Mediterranea depressa (Oxychilus depressus) lapos kristálycsiga 5 000
27 *  Monachoides vicinus (Perforatella vicinus) fehérínyű csiga 5 000
28 Oligolimax annularis (Phenacolimax annularis) gyűrűs üvegcsiga 10 000
29 Orcula dolium hordócsiga 5 000
30 Pagodulina pagodula pagodacsiga 5 000
31 *  Perforatella bidentata kis kétfogúcsiga 5 000
32 *  Perforatella dibothrion nagy kétfogúcsiga 5 000
33 Petasina unidentata (Trichia unidentata) egyfogú szőrőscsiga 10 000
34 Pomatias elegans nyugati ajtóscsiga 10 000
35 Pomatias rivulare keleti ajtóscsiga 50 000
36 Ruthenica filograna karcsú orsócsiga 5 000
37 *  Sadleriana pannonica (Bythinella pannonica) tornai patakcsiga 10 000
37a *  Bythinella thermophila kácsi patakcsiga 10 000
38 Spelaeodiscus triarius észak-kárpáti csiga 5 000
39 Theodoxus danubialis rajzos bödöncsiga 10 000
40 Theodoxus prevostianus fekete bödöncsiga 100 000
41 Theodoxus transversalis sávos bödöncsiga 50 000
42 Trichia lubomirskii Lubomirski-csiga 5 000
43 Trichia striolata nagy szőrőscsiga 5 000
44 Vertigo angustior harántfogú törpecsiga 5 000
45 Vertigo moulinsiana hasas törpecsiga 5 000
46 *  Vestia gulo tömzsi orsócsiga 5 000
47 *  Vestia turgida kárpáti orsócsiga 10 000
48 ARTHROPODA ÍZELTLÁBÚAK
48a *  COLLEMBOLA UGRÓVILLÁSOK
48b *  Pseudosinella aggtelekiensis aggteleki ugróvillás 25 000
49 CRUSTACEA RÁKOK
50 Astacus astacus folyami rák 50 000
51 Astacus leptodactylus kecskerák 50 000
52 Austropotamobius torrentium kövi rák 50 000
52a *  Mesoniscus graniger szemercsés vakászka 10 000
52b *  Niphargus forroi Forró-vakbolharák 50 000
52c *  Protelsonia hungarica magyar ősászka 50 000
53 CHILOPODA SZÁZLÁBÚAK
54 Scolopendra cingulata öves szkolopendra 10 000
54a *  Lithobius lucifugus alvilági százlábú 25 000
54b *  CHILOGNATHA EZERLÁBÚAK
54c *  Hungarosoma bokori Bokor-szövőezerlábú 25 000
55 ARANEAE PÓKOK
55a *  Eukoenenia spelaea magyar szálfarkú 50 000
55b *  Meta menardi barlangi keresztespók 5 000
56 Araneus grossus óriás-keresztespók 5 000
57 Argiope lobata karéjos keresztespók 5 000
58 Argyroneta aquatica búvárpók 5 000
59 Atypus affinis tölgyestorzpók 5 000
60 Atypus muralis kövi torzpók 5 000
61 Atypus piceus szurkos torzpók 5 000
62 Dolomedes fimbriatus szegélyes vidrapók 5 000
63 Dolomedes plantarius parti vidrapók 5 000
64 *  Eresus hermani deres bikapók 5 000
64a *  Eresus kollari skarlát bikapók 5 000
64b *  Eresus moravicus sárgafejű bikapók 5 000
65 Lycosa singoriensis szongáriai cselőpók 5 000
66 Lycosa vultuosa pokoli cselőpók 5 000
67 Nemesia pannonica magyar aknászpók 10 000
68 Tetragnatha reimoseri farkos állaspók 5 000
69 Tetragnatha shoshone rejtett állaspók 5 000
70 Tetragnatha striata nádi állaspók 5 000
71 Trebacosa europaea európai álkalózpók 10 000
72 INSECTA ROVAROK
73 EPHEMEROPTERA KÉRÉSZEK
74 Ametropus fragilis vágotthasú kérész 5 000
75 Brachycercus europaeus rövidhátú paránykérész 5 000
76 Ephemerella mesoleuca fehérfoltú kérész 5 000
77 Eurylophella karelica karéliai kérész 100 000
78 Isonychia ignota vastagkarmú kérész 10 000
79 Neoephemera maxima rábai kérész 10 000
80 Oligoneuriella keffermuellerae Keffermüller-denevérszárnyúkérész 10 000
81 Oligoneuriella pallida sápadt denevérszárnyú-kérész 5 000
82 Oligoneuriella rhenana rajnai denevérszárnyú-kérész 10 000
83 Palingenia longicauda *  tiszavirág *  10 000
84 Polymitarcis virgo dunavirág 10 000
85 PLECOPTERA ÁLKÉRÉSZEK
86 Agnetina elegantula díszes nagyálkérész 5 000
87 Besdolus ventralis Frivaldszky-álkérész 10 000
88 Brachyptera braueri Brauer-álkérész 5 000
89 Isogenus nubecula füstös álkérész 5 000
90 Isoptena serricornis homokásó álkérész 5 000
91 Marthamea vitripennis folyólakó nagyálkérész 5 000
92 Rhabdiopteryx acuminata dombvidéki álkérész 5 000
93 Rhabdiopteryx hamulata Mocsáry-álkérész 100 000
94 Taeniopteryx schoenemundi Schönemund-álkérész 5 000
95 ODONATA SZITAKÖTŐK
96 Aeshna viridis zöld acsa 100 000
97 Anaciaeschna isosceles lápi acsa 5 000
98 Calopteryx virgo kisasszony-szitakötő 5 000
99 Coenagrion hastulatum lándzsás légivadász 5 000
100 Coenagrion lunulatum holdkék légivadász 5 000
101 Coenagrion ornatum díszes légivadász 10 000
102 Coenagrion scitulum ritka légivadász 5 000
103 Cordulegaster bidentata hegyiszitakötő 100 000
104 Cordulegaster heros kétcsíkos hegyiszitakötő (ritka hegyiszitakötő) 100 000
105 Epitheca bimaculata kétfoltú szitakötő 5 000
106 Gomphus vulgatissimus feketelábú szitakötő 5 000
107 Lestes dryas réti rabló 5 000
108 Lestes macrostigma nagyfoltos rabló 10 000
109 Leucorrhinia caudalis tócsaszitakötő 100 000
110 Leucorrhinia pectoralis lápi szitakötő 100 000
111 Libellula fulva mocsári szitakötő 5 000
112 Onychogomphus forcipatus csermelyszitakötő 5 000
113 Ophiogomphus cecilia erdei szitakötő 50 000
114 Orthetrum brunneum pataki szitakötő 5 000
115 Somatochlora flavomaculata sárgafoltos szitakötő 5 000
116 Stylurus flavipes sárgás szitakötő 50 000
117 Sympetrum depressiusculum lassú szitakötő 5 000
118 MANTODEA FOGÓLÁBÚAK
119 Mantis religiosa imádkozósáska 5 000
120 ORTHOPTERA EGYENESSZÁRNYÚAK
121 Acrida ungarica sisakos sáska 50 000
122 Acrotylus longipes hosszúlábú önbeásósáska 5 000
123 Aiolopus strepens áttelelő sáska 5 000
124 Arcyptera fusca szép hegyisáska 10 000
125 Arcyptera microptera rövidszárnyú hegyisáska 10 000
126 Calliptamus barbarus barbársáska 5 000
127 Celes variabilis szerecsensáska (változó sáska) 5 000
128 Epacromius coerulipes pannon sáska 5 000
129 Gampsocleis glabra tőrös szöcske 5 000
130 Isophya camptoxypha (Isophya brevipennis) kárpáti tarsza 10 000
131 Isophya costata magyar tarsza 100 000
132 Isophya modesta szerény tarsza (pusztai tarsza) 10 000
133 Isophya modestior illír tarsza 10 000
134 Isophya pienensis pienini tarsza 50 000
135 Isophya stysi Stys-tarsza 100 000
136 Leptophyes discoidalis erdélyi virágszöcske 10 000
137 Locusta migratoria keleti vándorsáska 10 000
138 Modicogryllus truncatus déli homlokjegyestücsök 5 000
139 Nemobius sylvestris erdei tücsök 5 000
140 Odontopodisma rubripes vöröslábú hegyisáska 10 000
141 Paracaloptenus caloptenoides álolaszsáska 100 000
142 Pholidoptera littoralis bujkáló avarszöcske 10 000
143 Pholidoptera transsylvanica erdélyi avarszöcske 50 000
144 Podisma pedestris tarka hegyisáska 10 000
145 Poecilimon brunneri Brunner-pókszöcske 100 000
146 Poecilimon fussii Fuss-pókszöcske 10 000
147 Poecilimon intermedius keleti pókszöcske 10 000
148 Poecilimon schmidtii Schmidt-pókszöcske 10 000
149 Polysarcus denticauda fogasfarkú szöcske 5 000
150 Saga pedo fűrészlábú szöcske 50 000
151 Stenobothrus eurasius eurázsiai rétisáska 50 000
152 Tettigonia caudata farkos lombszöcske 5 000
153 HETEROPTERA POLOSKÁK
154 Gerris najas nagy molnárpoloska 5 000
155 Notonecta lutea sárgapajzsú hanyattúszó-poloska 5 000
156 Odontoscelis hispidula szőrös pajzsospoloska 5 000
157 Phyllomorpha laciniata lándzsás karimáspoloska 5 000
158 AUCHENORRHYNCHA SZÍNKABÓCÁK
159 Cicada orni mannakabóca 5 000
160 Tibicina haematodes óriás-énekeskabóca 5 000
161 STERNORRCHYNCHA NÖVÉNYTETVEK
162 Porphyrophora polonica lengyel bíborpajzstetű 5 000
163 MECOPTERA CSŐRÖSROVAROK
164 Bittacidae kapcsoslábúcsőrösrovar-félék
165 Bittacus hageni Hagen-csőrösrovar 50 000
166 Bittacus italicus hosszúlábú csőrösrovar 10 000
167 MEGALOPTERA VÍZIRECÉSSZÁRNYÚAK
168 Sialidae vízifátyolka-félék
169 Sialis nigripes fekete vízifátyolka 50 000
170 NEUROPTERA RECÉSSZÁRNYÚAK
171 Mantispidae fogólábúfátyolka-félék
172 Mantispa aphavexelle mediterrán fogólábú-fátyolka 10 000
173 Mantispa perla füstösszárnyú fogólábú-fátyolka 10 000
174 Mantispa styriaca kétszínű fogólábú-fátyolka 50 000
175 Osmylidae partifátyolka-félék
176 Osmylus fulvicephalus foltosszárnyú partifátyolka 10 000
177 Chrysopidae zöldfátyolkafélék
178 Hypochrysa elegans csinos fátyolka 10 000
179 Myrmeleontidae hangyalesőfélék
180 Acanthaclisis occitanica pusztai hangyaleső 10 000
181 Myrmecaelurus punctulatus pontozott hangyaleső (kunsági hangyafarkas) 10 000
182 Myrmeleon bore északi hangyaleső 50 000
183 Myrmeleon formicarius erdei hangyaleső 10 000
184 Myrmeleon inconspicuus parti hangyaleső (homoki hangyaleső) 5 000
185 Neuroleon nemausiensis kis hangyaleső 10 000
186 Distoleon tetragrammicus négyfoltos hangyaleső 5 000
187 Creoleon plumbeus nyúlánk hangyaleső (rozsdás hangyaleső) 5 000
188 Megistopus flavicornis kétfoltos hangyaleső 5 000
189 Dendroleon pantherinus párducfoltos hangyaleső 50 000
190 Ascalaphidae rablópillefélék
191 Libelloides macaronius keleti rablópille 100 000
192 RAPHIDIOPTERA TEVENYAKÚ-FÁTYOLKÁK
193 Raphidiidae tevenyakúfélék
194 Phaeostigma setulosa sziklai tevenyakú 50 000
195 Inocelliidae kurtatevenyakú-félék
196 Inocellia braueri déli kurta-tevenyakú 5 000
197 COLEOPTERA BOGARAK
198 Carabidae futóbogárfélék
199 Acinopus ammophilus nagy aknásfutó 10 000
200 Acinopus picipes kis aknásfutó 10 000
201 Brachinus bipustulatus kétfoltos pöfögőfutó 10 000
202 Calomera littoralis sziki homokfutrinka 10 000
203 Calosoma auropunctatum aranypettyes bábrabló 5 000
204 Calosoma inquisitor kis bábrabló 5 000
205 Calosoma sycophanta aranyos bábrabló 5 000
206 Carabus arvensis sokszínű futrinka 10 000
207 Carabus auronitens aranyfutrinka 10 000
208 Carabus cancellatus ragyás futrinka 5 000
209 Carabus clathratus szárnyas futrinka 10 000
210 Carabus convexus selymes futrinka 5 000
211 Carabus coriaceus bőrfutrinka 5 000
212 Carabus germarii dunántúli kékfutrinka 5 000
213 Carabus glabratus domború futrinka 5 000
214 Carabus granulatus mezei futrinka 5 000
215 Carabus hampei sokbordás futrinka 100 000
216 Carabus hortensis aranypettyes futrinka 5 000
217 Carabus hungaricus magyar futrinka 100 000
218 Carabus intricatus kék laposfutrinka 5 000
219 Carabus irregularis alhavasi futrinka 10 000
220 Carabus linnei Linné-futrinka 10 000
221 Carabus marginalis szegélyes futrinka 50 000
222 Carabus montivagus balkáni futrinka 10 000
223 Carabus nemoralis ligeti futrinka 5 000
224 Carabus nodulosus dunántúli vízifutrinka 100 000
225 Carabus obsoletus pompás futrinka 10 000
226 Carabus problematicus láncos futrinka 10 000
227 Carabus scabriusculus érdes futrinka 5 000
228 Carabus scheidleri változó futrinka 10 000
229 Carabus ulrichii rezes futrinka 5 000
230 Carabus variolosus kárpáti vízifutrinka 100 000
231 Carabus violaceus keleti kékfutrinka 5 000
232 Carabus zawadszkii zempléni futrinka 100 000
233 Chlaenius decipiens azúr bűzfutó 10 000
234 Chlaenius festivus díszes bűzfutó 10 000
235 Chlaenius sulcicollis szomorú bűzfutó 50 000
236 Cicindela campestris mezei homokfutrinka 5 000
237 Cicindela hybrida öves homokfutrinka 10 000
238 Cicindela soluta alföldi homokfutrinka 10 000
239 Cicindela sylvicola erdei homokfutrinka 10 000
240 Cicindela transversalis nyugati homokfutrinka 10 000
241 Cychrus attenuatus sárgalábú cirpelőfutó 5 000
242 Cychrus caraboides fekete cirpelőfutó 5 000
243 Cylindera arenaria parti homokfutrinka 10 000
244 Cylindera germanica parlagi homokfutrinka 5 000
245 Cymindis miliaris kékes laposfutó 50 000
246 Dixus clypeatus nagyfejű futó 10 000
247 Duvalius gebhardti Gebhardt-vakfutrinka 50 000
248 Duvalius hungaricus magyar vakfutrinka 50 000
249 Leistus terminatus vöröslő szívnyakúfutó 10 000
250 Ophonus sabulicola homoki bársonyfutó 10 000
251 Poecilus kekesiensis hortobágyi gyászfutó 50 000
252 Scarites terricola vájárfutó 10 000
253 Stenolophus steveni Steven-turzásfutó 10 000
254 Rhysodidae állasbogárfélék
255 Omoglymmius germari fogasvállú állasbogár 10 000
256 Rhysodes sulcatus kerekvállú állasbogár 10 000
257 Dytiscidae csíkbogárfélék
258 Dytiscus latissimus óriás-csíkbogár 50 000
259 Graphoderus bilineatus széles tavicsíkbogár 100 000
260 Lucanidae szarvasbogárfélék
261 Aesalus scarabaeoides szőrös szarvasbogár 5 000
262 Dorcus parallelipipedus kis szarvasbogár 5 000
263 Lucanus cervus nagy szarvasbogár 10 000
264 Platycerus caprea nagy fémesszarvasbogár 5 000
265 Platycerus caraboides kis fémesszarvasbogár 5 000
266 Sinodendron cylindricum tülkös szarvasbogár 10 000
267 Glaresidae csorványfélék
268 Glaresis rufa vörhenyes csorvány 10 000
269 Geotrupidae álganéjtúró-félék
270 Bolbelasmus unicornis szarvas álganéjtúró 50 000
271 Lethrus apterus nagyfejű csajkó 10 000
272 Scarabaeidae ganéjtúrófélék
273 Cheironitis ungaricus magyarföldi ganéjtúró 10 000
274 Copris lunaris közönséges holdszarvú-ganéjtúró 5 000
275 Copris umbilicatus déli holdszarvú-ganéjtúró 50 000
276 Gnorimus variabilis nyolcpettyes virágbogár 50 000
277 Oryctes nasicornis orrszarvúbogár 50 000
278 Osmoderma eremita *  remetebogár *  250 000
279 Protaetia aeruginosa pompás virágbogár 5 000
280 Protaetia affinis smaragdzöld virágbogár 10 000
281 Protaetia fieberi rezes virágbogár 50 000
282 Protaetia lugubris márványos virágbogár 5 000
283 Protaetia ungarica magyar virágbogár 10 000
284 Scarabaeus pius jámbor galacsinhajtó 10 000
285 Scarabaeus typhon óriás-galacsinhajtó 10 000
286 Buprestidae díszbogárfélék
287 Acmaeodera degener sárgafoltos zömökdíszbogár 5 000
288 Acmaeoderella mimonti homoki zömökdíszbogár 5 000
289 Agrilus guerini Guérin-karcsúdíszbogár 10 000
290 Anthaxia candens cseresznyefa-virágdíszbogár 10 000
291 Anthaxia hackeri Hacker-virágdíszbogár 10 000
292 Anthaxia hungarica magyar virágdíszbogár 10 000
293 Anthaxia plicata redős virágdíszbogár 10 000
294 Anthaxia tuerki Türk-virágdíszbogár 10 000
295 Capnodis tenebrionis kökény-tükrösdíszbogár 5 000
296 Chalcophora mariana nagy fenyvesdíszbogár 5 000
297 Coraebus fasciatus szalagos díszbogár 10 000
298 Coraebus undatus hullámos díszbogár 50 000
299 Dicerca aenea nyárfa-díszbogár 10 000
300 Dicerca alni égerfa-díszbogár 10 000
301 Dicerca berolinensis bükkfa-díszbogár 10 000
302 Dicerca furcata nyírfa-díszbogár 50 000
303 Eurythyrea aurata aranyos díszbogár 10 000
304 Eurythyrea quercus tölgyfa-díszbogár 100 000
305 Kisanthobia ariasi Arias-díszbogár 10 000
306 Lamprodila decipiens nyírfa-tarkadíszbogár 10 000
307 Lamprodila mirifica szilfa-tarkadíszbogár 10 000
308 Lamprodila rutilans hársfa-tarkadíszbogár 10 000
309 Poecilonota variolosa szeplős díszbogár 10 000
310 Elmidae karmosbogárfélék
311 Macronychus quadrituberculatus négypúpú karmosbogár 50 000
312 Potamophilus acuminatus nagy karmosbogár 50 000
313 Eucnemidae tövisnyakúbogár-félék
314 Otho sphondyloides vaskos tövisnyakúbogár 50 000
315 Elateridae pattanóbogárfélék
316 Ampedus quadrisignatus négyfoltos pattanó 50 000
317 Elater ferrugineus fűzfapattanó 50 000
318 Lacon querceus tarka pikkelyespattanó 10 000
319 Limoniscus violaceus kék pattanó 100 000
320 Dasytidae karimáslágybogár-félék
321 Psilothrix femoralis pusztai karimásbogár 10 000
322 Cleridae szúfarkasfélék
323 Dermestoides sanguinicollis hengeres szúfarkas 50 000
324 Byturidae málnabogárfélék
325 Xerasia meschniggi téli zuzmóbogár 50 000
326 Cucujidae lapbogárfélék
327 Cucujus cinnaberinus skarlátbogár 5 000
328 Ripiphoridae darázsbogárfélék
329 Macrosiagon bimaculata sarkantyús fészekbogár 50 000
330 Ptilophorus dufourii szürke darázsbogár 50 000
331 Meloidae hólyaghúzófélék
332 Hycleus tenerus kis hólyaghúzó 5 000
333 Meloe autumnalis őszi nünüke 50 000
334 Meloe brevicollis tar nünüke 10 000
335 Meloe cicatricosus óriásnünüke 10 000
336 Meloe decorus díszes nünüke 50 000
337 Meloe hungarus magyar nünüke 50 000
338 Meloe mediterraneus déli nünüke 10 000
339 Meloe rufiventris vöröshasú nünüke 50 000
340 Meloe rugosus ráncos nünüke 5 000
341 Meloe scabriusculus érdes nünüke 5 000
342 Meloe tuccius gödörkés nünüke 50 000
343 Meloe uralensis uráli nünüke 50 000
344 Meloe variegatus pompás nünüke 50 000
345 Mylabris pannonica pannon hólyaghúzó 5 000
346 Stenoria apicalis keskenyfedős élősdibogár 10 000
347 Tenebrionidae gyászbogárfélék
348 Blaps abbreviata déli bűzbogár 10 000
349 Cryphaeus cornutus szarvas gyászbogár 10 000
350 Hymenalia morio magyar alkonybogár 50 000
351 Oodescelis melas alföldi gyászbogár 50 000
352 Oodescelis polita sima gyászbogár 50 000
353 Pedinus hungaricus pannóniai gyászbogár 10 000
354 Platyscelis hungarica pusztai gyászbogár 10 000
355 Probaticus subrugosus ráncos gyászbogár 100 000
356 Tenebrio opacus fogastorkú lisztbogár 10 000
357 Pyrochroidae bíborbogárfélék
358 Agnathus decoratus éger-bíborbogár 50 000
359 Schizotus pectinicornis kis bíborbogár 5 000
360 Pythidae sárkánybogárfélék
361 Pytho depressus lapos sárkánybogár 50 000
362 Prostomidae fogasállúbogár-félék
363 Prostomis mandibularis európai fogasállúbogár 50 000
364 Cerambycidae cincérfélék
365 Acanthocinus aedilis nagy daliáscincér 5 000
366 Aegosoma scabricorne diófacincér 5 000
367 Agapanthia maculicornis harangvirágcincér 5 000
368 Agapanthiola leucaspis magyar zsályacincér 5 000
369 Akimerus schaefferi szilfacincér 10 000
370 Aromia moschata pézsmacincér 5 000
371 Calamobius filum hosszúcsápú szalmacincér 5 000
372 Cardoria scutellata sarlófűcincér 10 000
373 Cerambyx cerdo nagy hőscincér 50 000
374 Cerambyx miles katonás hőscincér 50 000
375 Cerambyx scopolii kis hőscincér 5 000
376 Cerambyx welensii molyhos hőscincér 50 000
377 Chlorophorus hungaricus magyar darázscincér 5 000
378 Clytus tropicus tölgy-darázscincér 10 000
379 Cortodera flavimana boglárkacincér 5 000
380 Cortodera holosericea selymes cserjecincér 10 000
381 Deroplia genei keskeny tölgycincér 10 000
382 Dorcadion decipiens homoki gyalogcincér 5 000
383 Dorcadion fulvum cervae pusztai gyalogcincér 100 000
384 Dorcadion fulvum fulvum barna gyalogcincér 5 000
385 Ergates faber ácscincér 50 000
386 Herophila tristis selymes alkonycincér 10 000
387 Leiopus punctulatus feketemintás gesztcincér 10 000
388 Leptura annularis szalagos karcsúcincér 5 000
389 Lioderina linearis mandulacincér 10 000
390 Morimus funereus gyászcincér 50 000
391 Musaria argus árgusszemű cincér 10 000
392 Necydalis major nagy fürkészcincér 50 000
393 Necydalis ulmi aranyszőrű fürkészcincér 50 000
394 Neodorcadion bilineatum kétsávos földicincér 5 000
395 Oberea euphorbiae magyar kutyatejcincér 5 000
396 Oberea pedemontana varjútöviscincér 10 000
397 Pilemia hirsutula macskaherecincér 10 000
398 Pilemia tigrina atracélcincér 100 000
399 Pronocera angusta keskeny luccincér 10 000
400 Purpuricenus budensis bíborcincér 5 000
401 Purpuricenus globulicollis kerekpajzsú vércincér 10 000
402 Purpuricenus kaehleri hosszúcsápú vércincér 10 000
403 Rhamnusium bicolor kétszínű nyárfacincér 5 000
404 Ropalopus insubricus kékeszöld facincér 10 000
405 Ropalopus ungaricus magyar facincér 10 000
406 Ropalopus varini vöröscombú facincér 10 000
407 Rosalia alpina havasi cincér 50 000
408 Saperda similis kecskefűzcincér 50 000
409 Saperda octopunctata nyolcpontos cincér 10 000
410 Saperda perforata díszes nyárfacincér 10 000
411 Saperda punctata pettyes szilcincér 10 000
412 Saperda scalaris létracincér 10 000
413 Semanotus russicus borókacincér 5 000
414 Theophilea subcylindricollis hengeres szalmacincér 5 000
415 Trichoferus pallidus sápadt éjicincér 5 000
416 Vadonia steveni alföldi virágcincér 5 000
417 Xylotrechus pantherinus párducfoltos darázscincér 5 000
418 Chrysomelidae levélbogárfélék
419 Macroplea mutica balatoni hínárbogár 50 000
420 Tituboea macropus dárdahere-zsákhordóbogár 5 000
421 Curculionidae ormányosbogár-félék
422 Brachysomus mihoki bakonyi gyepormányos 10 000
423 Camptorrhinus simplex sima holttettetős-ormányos 10 000
424 Camptorrhinus statua bordás holttettetős-ormányos 10 000
425 Gasterocercus depressirostris laposorrú ormányos 10 000
426 Herpes porcellus bütyköshátú ormányos 50 000
427 Otiorhynchus roubali Roubal-gyalogormányos 50 000
428 TRICHOPTERA TEGZESEK
429 Apatania muliebris páratlan alpesitegzes 50 000
430 Ceraclea nigronervosa szürke hosszúcsápútegzes 10 000
431 Chaetopteryx rugulosa *  nyugati őszitegzes *  100 000
432 Drusus trifidus karsztforrástegzes 10 000
433 Limnephilus elegans elegáns mocsáritegzes 10 000
434 Melampophylax nepos kárpáti forrástegzes 5 000
435 Oligotricha striata lomha lápipozdorján 50 000
436 Platyphylax frauenfeldi drávai tegzes 100 000
437 Plectrocnemia minima balkáni pálcástegzes 10 000
438 Rhyacophila hirticornis márványos örvénytegzes 5 000
439 LEPIDOPTERA LEPKÉK
440 Hepialidae gyökérrágólepke-félék
441 Pharmacis fusconebulosus északi gyökérrágólepke 10 000
442 Triodia amasina balkáni gyökérrágólepke 10 000
443 Cossidae farontólepke-félék
444 Catopta thrips sztyeplepke 250 000
445 Lamellocossus terebrus nyárfarontólepke 10 000
446 Glyphipterigidae szakállasmolyfélék
447 Glyphipterix loricatella budai szakállasmoly 100 000
448 Zygaenidae csüngőlepkefélék
449 Adscita geryon ritka fémlepke 5 000
450 Jordanita graeca görög fémlepke 5 000
451 Zygaena fausta nyugati csüngőlepke 10 000
452 Zygaena laeta vörös csüngőlepke 100 000
453 Coleophoridae zsákhordómoly-félék
454 Coleophora hungariae magyar zsákosmoly 5 000
455 Aegeriidae üvegszárnyúlepke-félék
456 Chamaesphecia colpiformis délvidéki szitkár 5 000
457 Chamaesphecia hungarica magyar szitkár 5 000
458 Chamaesphecia palustris mocsári szitkár 5 000
459 Synansphecia affinis napvirágszitkár 5 000
460 Tortricidae sodrómolyfélék
461 Pammene querceti magyar tölgymakkmoly 10 000
462 Pyraustidae tűzmolyfélék
463 Algedonia luctualis fehérfoltos kormosmoly 10 000
464 Ostrinia palustralis mocsári tűzmoly 5 000
465 Palmitia massilialis cifra fényilonca 5 000
466 Reskovitsia alborivularis keleti kormosmoly 50 000
467 Pterophoridae tollasmolyfélék
468 Agdistis intermedia magyar egytollúmoly 10 000
469 Calyciphora xanthodactyla hangyabogáncs-tollasmoly 5 000
470 Lasiocampidae szövőfélék
471 Eriogaster catax sárga gyapjasszövő 50 000
472 Eriogaster lanestris tavaszi gyapjasszövő 10 000
473 Eriogaster rimicola vörhenyes gyapjasszövő 10 000
474 Phyllodesma ilicifolia cserlevélpohók 10 000
475 Lemoniidae ősziszövőfélék
476 Lemonia dumi sávos pohók 10 000
477 Lemonia taraxaci pitypangszövő 10 000
478 Endromidae tarkaszövőfélék
479 Endromis versicolora tarkaszövő 5 000
480 Sphingidae szenderfélék
481 Acherontia atropos halálfejes lepke 10 000
482 Marumba quercus tölgyfaszender 10 000
483 Hemaris fuciformis dongószender 10 000
484 Hemaris tityus pöszörszender 10 000
485 Proserpinus proserpina törpeszender 50 000
486 Hyles galii galajszender 5 000
487 Saturniidae pávaszemesszövő-félék
488 Saturnia pavoniella kis pávaszem 10 000
489 Saturnia spini közepes pávaszem 50 000
490 Saturnia pyri nagy pávaszem 50 000
491 Aglia tau t-betűs pávaszem 5 000
492 Geometridae araszolófélék
493 Archiearis parthenias nagy nappaliaraszoló 10 000
494 Boudinotiana notha (Archiearis notha) vörhenyes nappaliaraszoló 5 000
495 Boudinotiana puella (Archiearis puella) kis nappaliaraszoló (kis tavasziaraszoló) 5 000
495a *  Lycia pomonaria hárs-tavasziaraszoló 10 000
496 Orthostixis cribraria pettyes fehéraraszoló 50 000
497 Epirranthis diversata rezgőnyár-araszoló 50 000
498 Eucrostes indigenata homoki zöldaraszoló 10 000
499 Scopula nemoraria ligeti sávosaraszoló 10 000
500 Camptogramma scripturata (Euphya scripturata) vonalkás hegyiaraszoló 10 000
501 Entephria cyanata *  bükki hegyiaraszoló *  100 000
502 Entephria caesiata szürke hegyiaraszoló 10 000
503 Larentia clavaria nagy mályvaaraszoló 5 000
504 Coenocalpe lapidata csipkés iszalagaraszoló 10 000
505 Rheumaptera undulata (Hydria undulata) hullámvonalas araszoló 5 000
506 Mesotype didymata sötétfoltos araszoló 50 000
507 Perizoma minorata szemvidító-araszoló 10 000
508 Gagitodes sagittata (Perizoma sagittata) nyílfoltos tarkaaraszoló 10 000
509 Eupithecia actaeata békabogyó-törpearaszoló 10 000
510 Eupithecia graphata hangyabogáncs-törpearaszoló 5 000
511 Eupithecia denticulata sárgásszürke törpearaszoló 5 000
512 Chesias legatella szürkés zanótaraszoló 10 000
513 Chesias rufata vöröses zanótaraszoló 10 000
514 Odezia atrata fekete araszoló 10 000
515 Schistostege decussata hálós rétiaraszoló 50 000
516 Discoloxia blomeri szilfaaraszoló 10 000
517 Hydrelia sylvata havasi lápiaraszoló 5 000
518 Acasis appensata békabogyó-araszoló 10 000
519 Lignyoptera fumidaria füstös ősziaraszoló 100 000
520 Ennomos quercarius molyhostölgy-levélaraszoló 5 000
521 Chondrosoma fiduciarium magyar ősziaraszoló 100 000
522 Erannis ankeraria Anker-araszoló 100 000
523 Paraboarmia viertlii magyar faaraszoló 5 000
524 Peribatodes umbraria fagyal-faaraszoló 5 000
525 Arichanna melanaria tőzegáfonya-araszoló 10 000
526 Eumannia lepraria sávos zuzmóaraszoló 10 000
527 Phyllometra culminaria csüngőaraszoló 100 000
528 Odontognophos dumetata csücskös sziklaaraszoló 5 000
529 Charissa intermedia változó sziklaaraszoló 50 000
530 Charissa pullata mészkő-sziklaaraszoló 5 000
531 Charissa ambiguata havasi sziklaaraszoló 10 000
532 Charissa variegata tarka sziklaaraszoló 50 000
533 Chariaspilates formosaria pompás lápiaraszoló (lápi tarkaaraszoló) 10 000
534 Dyscia conspersaria sziklaüröm-araszoló 5 000
535 Perconia strigillaria fehérszárnyú aranyaraszoló 10 000
536 Notodontidae púposszövőfélék
537 Dicranura ulmi szilfa-púposszövő 5 000
538 Furcula bicuspis apáca-púposszövő 5 000
539 Leucodonta bicoloria aranyfoltos púposszövő 10 000
540 Drymonia velitaris hegyi púposszövő 10 000
541 Notodonta torva ritka púposszövő (kormos púposszövő) 10 000
542 Pheosia gnoma nyírfa-púposszövő 5 000
543 Odontosia carmelita barátka-púposszövő 10 000
544 Phalera bucephaloides magyar púposszövő (sárgaholdas púposszövő) 10 000
545 Noctuidae bagolylepkefélék
546 Hypenodes pannonica pannon karcsúbagoly (lápi karcsúbagoly) 50 000
547 Idia calvaria sárgafoltú kuszabagoly 5 000
548 Polypogon gryphalis láperdei karcsúbagoly 5 000
549 Odice arcuinna réti törpebagoly 10 000
550 Eublemma rosea rózsaszínű törpebagoly 50 000
551 Eublemma pannonica magyar gyopárbagoly 250 000
552 Metachrostis dardouini palakék törpebagoly 10 000
553 Ocneria rubea rőt gyapjaslepke 10 000
554 Ocnogyna parasita csonkaszárnyú medvelepke 50 000
555 Diaphora luctuosa gyászos medvelepke 50 000
556 Epatolmis luctifera (Phragmatobia luctifera) füstös medvelepke (cigánymedvelepke) 50 000
557 Arctia festiva díszes medvelepke 10 000
558 Pericallia matronula óriás-medvelepke 100 000
559 Parasemia plantaginis útifű-medvelepke 10 000
560 Rhyparioides metelkana Metelka-medvelepke 250 000
561 Euplagia quadripunctaria csíkos medvelepke 5 000
562 Tyria jacobaeae jakabfű-lepke 5 000
563 Coscinia cribraria pettyes molyszövő 10 000
564 Nudaria mundana csupasz medvelepke 10 000
565 Paidia rica májmoha-medvelepke 10 000
566 Lygephila ludicra keskenyszárnyú csüdfűbagoly 50 000
567 Arytrura musculus keleti lápibagoly 250 000
568 Catocala conversa füstös övesbagoly 10 000
569 Catocala diversa (Ephesia diversa) kőrisfa-övesbagoly 10 000
570 Catocala fraxini kék övesbagoly 5 000
571 Catocala dilecta (Astiotes dilecta) nagy övesbagoly 10 000
572 Abrostola agnorista sziklalakó csalánbagoly 10 000
573 Diachrysia chryson nagyfoltú aranybagoly 50 000
574 Diachrysia zosimi vérfű-aranybagoly (nemes aranybagoly) 50 000
575 Diachrysia nadeja szélessávú aranybagoly 50 000
576 Euchalcia variabilis sisakvirág-aranybagoly 10 000
577 Euchalcia modestoides zöld aranybagoly 10 000
578 Polychrysia moneta szélesszárnyú aranybagoly 50 000
579 Panchrysia deaurata pompás aranybagoly 50 000
580 Lamprotes c-aureum c-betűs aranybagoly 50 000
581 Autographa jota i-betűs aranybagoly 10 000
582 Autographa bractea aranyfoltú aranybagoly 10 000
583 Apaustis rupicola szirti törpebagoly 10 000
584 Mesotrosta signalis fehérjegyű törpebagoly 50 000
585 Shargacucullia thapsiphaga fakó csuklyásbagoly 5 000
586 Shargacucullia gozmanyi Gozmány-csuklyásbagoly 10 000
587 Shargacucullia prenanthis tavaszigörvélyfű-csuklyásbagoly 5 000
588 Cucullia scopariae seprősüröm-csuklyásbagoly 10 000
589 Cucullia formosa díszes csuklyásbagoly (pompás csuklyásbagoly) 100 000
590 Cucullia argentea ezüstfoltos csuklyásbagoly 10 000
591 Cucullia gnaphalii aranyvessző-csuklyásbagoly 50 000
592 Cucullia lucifuga hamvas csuklyásbagoly 10 000
593 Cucullia balsamitae homoki-csuklyásbagoly 10 000
594 Cucullia campanulae harangvirág-csuklyásbagoly 50 000
595 Cucullia chamomillae székfű-csuklyásbagoly 5 000
596 Cucullia mixta *  vértesi csuklyásbagoly *  100 000
597 Cucullia xeranthemi vasvirág-csuklyásbagoly 10 000
598 Cucullia tanaceti vonalkás csuklyásbagoly 5 000
599 Cucullia dracunculi lilásszürke csuklyásbagoly 50 000
600 Cucullia asteris őszirózsa-csuklyásbagoly 5 000
601 Epimecia ustula ördögszem-apróbagoly 50 000
602 Amphipyra cinnamomea (Pyrois cinnamomea) ritka fahéjbagoly 10 000
603 Asteroscopus syriacus magyar őszi-fésűsbagoly (Kovács-
bundásbagoly)
100 000
604 Periphanes delphinii szarkalábbagoly 10 000
605 Pyrrhia purpurina (Pyrrhia purpura) ezerjófűbagoly 50 000
606 Schinia cardui keserűgyökér-nappalibagoly 5 000
607 Schinia cognata nyúlparéj-nappalibagoly 5 000
608 Methorasa latreillei gyöngypettyes bagoly 10 000
609 Caradrina gilva (Eremodrina gilva) platina-vacakbagoly (ezüstös apróbagoly) 5 000
610 Mormo maura gyászbagoly 5 000
611 Phlogophora scita halványzöld csipkésbagoly 10 000
612 Oxytripia orbiculosa nagyfoltú bagoly 250 000
613 Staurophora celsia buckabagoly 5 000
614 Gortyna borelii nagy szikibagoly 250 000
615 Hydraecia petasitis nagy vízibagoly 5 000
616 Amphipoea lucens törékeny lápibagoly 5 000
617 Fabula zollikoferi (Luperina zollikoferi) óriás-szürkebagoly 10 000
618 Phragmatiphila nexa lángszínű nádibagoly 50 000
619 Oria musculosa szalmasárga búzabagoly 10 000
620 Photedes captiuncula hegyi törpebagoly 50 000
621 Apamea platinea platina-dudvabagoly 10 000
622 Apamea syriaca Tallós-dudvabagoly 5 000
623 Enargia abluta fakó nyárfabagoly 10 000
624 Atethmia ambusta körtebagoly 10 000
625 Lithophane semibrunnea keskenyszárnyú fabagoly 5 000
626 Orbona fragariae óriás-télibagoly 5 000
627 Spudaea ruticilla tölgyfa-őszibagoly 5 000
628 Rileyiana fovea zörgőbagoly 10 000
629 Scotochrosta pulla sötét őszibagoly 5 000
630 Dichonia aeruginea hamvas tölgybagoly 10 000
631 Polymixis rufocincta *  villányi télibagoly *  (magyar tarkabagoly) 100 000
632 Anarta myrtilli csarabbagoly 50 000
633 Saragossa porosa sziki ürömbagoly 50 000
634 Saragossa implexa ázsiai szegfűbagoly 10 000
635 Hyssia cavernosa feketejegyű rétibagoly 10 000
636 Dioszeghyana schmidtii magyar tavaszi-fésűsbagoly (magyar barkabagoly) 100 000
637 Actebia praecox homoki zöldbagoly 10 000
638 Actebia fugax (Parexarnis fugax) pusztai földibagoly 10 000
639 Dichagyris musiva szegélyes földibagoly 10 000
640 Dichagyris candelisequa szigonyos földibagoly 10 000
641 Euxoa distinguenda keleti földibagoly 10 000
642 Euxoa vitta dolomit-földibagoly 50 000
643 Euxoa hastifera fehérsávos földibagoly 5 000
644 Euxoa birivia ezüstös földibagoly 10 000
645 Euxoa decora selymes földibagoly 10 000
646 Diarsia dahlii barnáspiros földibagoly 5 000
647 Lycophotia porphyrea porfírbagoly 10 000
648 Chersotis fimbriola *  kökörcsinvirág-földibagoly *  50 000
649 Chersotis cuprea rézfényű földibagoly 10 000
650 Divaena haywardi Hayward-sárgafűbagoly 10 000
651 Xestia sexstrigata hatcsíkú földibagoly 10 000
652 Naenia typica hálózatos sóskabagoly 5 000
652a *  Psychidae zsákhordólepke- félék
652b *  Whittleia undulella rácsos zsákhordólepke 10 000
653 Hesperiidae busalepkefélék
654 Carcharodus lavatherae tisztesfű-busalepke 50 000
655 Heteropterus morpheus tükrös busalepke 10 000
656 Spialia orbifer törpebusalepke 10 000
657 Spialia sertorius lápi busalepke (nyugati törpebusalepke) 10 000
658 Pyrgus alveus hegyi busalepke 10 000
659 Pyrgus serratulae homályos busalepke 10 000
660 Thymelicus acteon csíkos busalepke 10 000
661 Papilionidae pillangófélék
662 Zerynthia polyxena farkasalmalepke 50 000
663 Parnassius mnemosyne kis apollólepke 50 000
664 Iphiclides podalirius kardoslepke 10 000
665 Papilio machaon fecskefarkú lepke 10 000
666 Pieridae fehérlepkefélék
667 Colias chrysotheme dolomit-kéneslepke 100 000
668 Colias myrmidone narancsszínű kéneslepke (narancslepke) 100 000
669 Gonepteryx rhamni citromlepke 5 000
670 Leptidea morsei keleti mustárlepke 50 000
671 Pieris mannii magyar fehérlepke 50 000
672 Pieris ergane sziklai fehérlepke 50 000
673 Pieris bryoniae hegyi fehérlepke 50 000
674 Lycaenidae boglárkalepke-félék
675 Lycaena dispar nagy tűzlepke 50 000
676 Lycaena thersamon kis tűzlepke 10 000
677 Lycaena hippothoe havasi tűzlepke 50 000
678 Lycaena alciphron ibolyás tűzlepke 10 000
679 Neozephyrus quercus tölgyfalepke 5 000
680 Thecla betulae nyírfa-csücsköslepke 5 000
681 Satyrium w-album szilfa-csücsköslepke 10 000
682 Satyrium pruni szilvafa-csücsköslepke 5 000
683 Satyrium spini kökény-csücsköslepke 10 000
684 Satyrium ilicis tölgyfa-csücsköslepke 10 000
685 Cupido osiris hegyi törpeboglárka 50 000
686 Cupido alcetas (Everes alcetas) palakék boglárka 5 000
687 Cupido decolorata (Everes decolorata) fakó boglárka 5 000
688 Pseudophilotes schiffermuelleri apró boglárka 10 000
689 Scoliantides orion szemes boglárka 5 000
690 Jolana iolas magyar boglárka 250 000
691 Glaucopsyche alexis nagyszemes boglárka 5 000
692 Maculinea alcon (Phengaris alcon)  *  szürkés hangyaboglárka *  50 000
693 Maculinea arion (Phengaris arion)  *  nagyfoltú hangyaboglárka *  50 000
694 Maculinea nausithous (Phengaris nausithous) sötét hangyaboglárka (zanótboglárka) 50 000
695 Maculinea teleius (Phengaris teleius) vérfű-hangyaboglárka 50 000
696 Plebejus idas északi boglárka 10 000
697 Plebejus sephirus fóti boglárka 100 000
698 Aricia agestis szerecsenboglárka 5 000
699 Aricia artaxerxes bükki szerecsenboglárka 50 000
700 Aricia eumedon gólyaorr-boglárka 10 000
701 Polyommatus thersites ibolyaszín boglárka 10 000
702 Polyommatus dorylas fénylő boglárka 5 000
703 Polyommatus damon csíkos boglárka 100 000
704 Polyommatus admetus bundás boglárka 10 000
705 Polyommatus amandus csillogó boglárka 10 000
706 Nymphalidae tarkalepkefélék
707 Libythea celtis csőröslepke 5 000
708 Limenitis populi nagy nyárfalepke 100 000
709 Limenitis camilla kis lonclepke 10 000
710 Limenitis reducta kék lonclepke 50 000
711 Neptis rivularis nagy fehérsávoslepke 10 000
712 Neptis sappho kis fehérsávoslepke 10 000
713 Argynnis paphia nagy gyöngyházlepke 5 000
714 Argynnis laodice keleti gyöngyházlepke 50 000
715 Argynnis pandora zöldes gyöngyházlepke 5 000
716 Argynnis niobe ibolya-gyöngyházlepke 10 000
717 Brenthis daphne málna-gyöngyházlepke 5 000
718 Brenthis ino lápi gyöngyházlepke 50 000
719 Brenthis hecate rozsdaszínű gyöngyházlepke 5 000
720 Boloria euphrosyne árvácska-gyöngyházlepke 5 000
721 Boloria selene fakó gyöngyházlepke 10 000
722 Apatura ilia kis színjátszólepke 10 000
723 Apatura iris nagy színjátszólepke 50 000
724 Apatura metis magyar színjátszólepke 100 000
725 Euphydryas aurinia lápi tarkalepke 50 000
726 Euphydryas maturna díszes tarkalepke 50 000
727 Melitaea diamina kockás tarkalepke 10 000
728 Melitaea ornata magyar tarkalepke 50 000
729 Melitaea trivia kis tarkalepke 5 000
730 Melitaea aurelia recés tarkalepke 10 000
731 Melitaea britomartis barnás tarkalepke 10 000
732 Nymphalis io (Inachis io) nappali pávaszem 5 000
733 Nymphalis urticae (Aglais urticae) kis rókalepke 50 000
734 Nymphalis polychloros nagy rókalepke 10 000
735 Nymphalis xanthomelas vörös rókalepke 50 000
736 Nymphalis vau-album l-betűs rókalepke 50 000
737 Nymphalis antiopa gyászlepke 50 000
738 Nymphalis c-album (Polygonia c-album) c-betűs lepke 5 000
739 Vanessa atalanta atalantalepke 5 000
740 Lopinga achine sápadt szemeslepke 100 000
741 Pyronia tithonus kis ökörszemlepke 10 000
742 Coenonympha oedippus ezüstsávos szénalepke 250 000
743 Hyponephele lycaon erdei ökörszemlepke 50 000
744 Hyponephele lupina homoki ökörszemlepke 50 000
745 Erebia ligea fehércsíkú szerecsenlepke 10 000
746 Erebia medusa tavaszi szerecsenlepke 5 000
747 Erebia aethiops közönséges szerecsenlepke 50 000
748 Hipparchia semele barna szemeslepke 10 000
749 Hipparchia statilinus homoki szemeslepke 10 000
750 Arethusana arethusa közönséges szemeslepke 5 000
751 Chazara briseis tarka szemeslepke 50 000
752 DIPTERA KÉTSZÁRNYÚAK
753 Sphyracephala europaea európai nyelesszemű-légy 10 000
754 HYMENOPTERA HÁRTYÁSSZÁRNYÚAK
755 Batazonellus lacerticida pompás útonállódarázs 5 000
756 Bombus argillaceus délvidéki poszméh 50 000
757 Bombus confusus bársonyos poszméh 10 000
758 Bombus fragrans óriásposzméh 100 000
759 Bombus humilis változékony poszméh 5 000
760 Bombus laesus rozsdássárga poszméh 10 000
761 Bombus muscorum sárga poszméh 10 000
762 Bombus paradoxus ritka poszméh 10 000
763 Bombus pomorum vörhenyes poszméh 10 000
764 Bombus ruderatus ligeti poszméh 5 000
765 Bombus silvarum erdei poszméh 5 000
766 Bombus soroeensis bogáncsposzméh 5 000
767 Bombus subterraneus rövidszőrű poszméh 5 000
768 Dasypoda mixta ritka gatyásméh 5 000
769 Ichneumon dispar gyapjaslepke-fürkész 5 000
770 Megascolia maculata óriás-tőrösdarázs 50 000
771 Parnopes grandior pompás fémdarázs 5 000
772 Protichneumon pisarius nagy szenderfürkész 10 000
773 Rhyssa persuasoria óriás-fenyőfürkész 5 000
774 Sphex rufocinctus szöcskeölő darázs 5 000
775 Stilbium cyanurum nagy smaragdfémdarázs 10 000
776 VERTABRATA GERINCESEK
777 CEPHALASPIDOMORPHI* INGOLÁK*
778 PETROMYZONTIFORMES* INGOLAALAKÚAK*
779 Petromyzontidae* ingolafélék*
780 Eudontomyzon danfordi tiszai ingola 250 000
781 Eudontomyzon mariae *  dunai ingola *  100 000
782 OSTEICHTHYES CSONTOS HALAK
783 ACTINOPTERYGII SUGARASÚSZÓJÚ HALAK
784 ACIPENSERIFORMES TOKALAKÚAK
785 Acipenseridae tokfélék
786 Huso huso *  viza *  50 000
787 Acipenser gueldenstaedti *  vágó tok *  50 000
788 Acipenser nudiventris *  sima tok (színtok) *  50 000
789 Acipenser stellatus *  sőregtok *  50 000
790 CLUPEIFORMES* HERINGALAKÚAK*
791 Clupeidae* heringfélék*
792 Alosa immaculata dunai nagyhering 5 000
793 CYPRINIFORMES PONTYALAKÚAK
794 Cyprinidae pontyfélék
795 Rutilus pigus *  leánykoncér *  10 000
796 Rutilus frisii *  gyöngyös koncér *  5 000
797 Leuciscus leuciscus nyúldomolykó 10 000
798 Leuciscus souffia (Telestes souffia) vaskos csabak 10 000
799 Phoxinus phoxinus fürge cselle 10 000
800 Leucaspius delineatus kurta baing 10 000
801 Alburnoides bipunctatus sujtásos küsz 10 000
802 *  Barbus meridionalis *  Petényi-márna (magyar márna)  *  100 000
803 *  Gobio carpathicus tiszai küllő 10 000
803a *  Gobio obtusirostris dunai küllő 10 000
804 *  Gobio albipinnatus (Romanogobio vladykovi) halványfoltú küllő 10 000
805 Gobio kesslerii (Romanogobio kesslerii) homoki küllő 100 000
806 Gobio uranoscopus (Romanogobio uranoscopus) felpillantó küllő 100 000
807 *  Rhodeus sericeus amarus szivárványos ökle 5 000
808 Cobitidae* csíkfélék*
809 Misgurnus fossilis réti csík 10 000
810 Cobitis taenia *  vágó csík *  10 000
811 Sabanejewia aurata *  törpecsík (kőfúró csík) *  10 000
812 Balitoridae* kövicsíkfélék*
813 Barbatula barbatula kövicsík 10 000
814 ESOCIFORMES CSUKAALAKÚAK
815 Umbridae* pócfélék*
816 Umbra krameri lápi póc 250 000
817 SALMONIFORMES PISZTRÁNGALAKÚAK
818 Salmonidae pisztrángfélék
818a *  Salmo labrax tengeri pisztráng 10 000
819 Thymallus thymallus pénzes pér 5 000
820 Hucho hucho dunai galóca 100 000
821 SCORPAENIFORMES* SÁRKÁNYFEJŰHAL-ALAKÚAK*
822 Cottidae* kölöntefélék*
823 Cottus gobio botos kölönte 50 000
824 * 
825 PERCIFORMES SÜGÉRALAKÚAK
826 Percidae sügérfélék
827 *  Gymnocephalus baloni széles durbincs 50 000
828 Gymnocephalus schraetser selymes durbincs 50 000
829 Zingel zingel magyar bucó 100 000
830 Zingel streber német bucó 100 000
831 AMPHIBIA* KÉTÉLTŰEK*
832 CAUDATA* FARKOS KÉTÉLTŰEK*
833 Salamandridae* szalamandrafélék*
834 Salamandra salamandra foltos szalamandra 50 000
835 Triturus alpestris alpesi gőte 100 000
836 Triturus carnifex alpesi tarajosgőte 50 000
837 Triturus cristatus közönséges tarajosgőte 50 000
838 Triturus dobrogicus dunai tarajosgőte 50 000
839 Triturus vulgaris (Lissotriton vulgaris) pettyes gőte 10 000
840 ANURA* BÉKÁK*
841 Discoglossidae* korongnyelvűbéka-félék*
842 Bombina bombina vöröshasú unka 10 000
843 Bombina variegata sárgahasú unka 50 000
844 Pelobatidae* ásóbékafélék*
845 Pelobates fuscus barna ásóbéka 10 000
846 Bufonidae* varangyfélék*
847 Bufo bufo barna varangy 10 000
848 Bufo viridis (Pseudepidalea viridis) zöld varangy 10 000
849 Hylidae* levelibéka-félék*
850 Hyla arborea zöld levelibéka 10 000
851 Ranidae* valódibéka-félék*
852 Rana arvalis mocsári béka 50 000
853 Rana dalmatina erdei béka 10 000
854 Rana temporaria gyepi béka 50 000
855 Rana lessonae (Pelophylax lessonae) kis tavibéka 10 000
856 Rana esculenta (Pelophylax esculentus) kecskebéka 10 000
857 Rana ridibunda (Pelophylax ridibundus) kacagó béka (tavibéka) 10 000
858 REPTILIA* HÜLLŐK*
859 TESTUDINES* TEKNŐSÖK*
860 Emydidae* mocsáriteknős-félék*
861 Emys orbicularis mocsári teknős 50 000
862 SQUAMATA* PIKKELYES HÜLLŐK*
863 Lacertidae* nyakörvösgyíkfélék*
864 Lacerta agilis fürge gyík 25 000
865 Lacerta viridis zöld gyík 25 000
866 Podarcis muralis fali gyík 25 000
867 Podarcis taurica homoki gyík 50 000
868 Zootoca vivipara (Lacerta vivipara) elevenszülő gyík 100 000
869 Scincidae* szkinkfélék (vakondokgyíkfélék)*
870 Ablepharus kitaibelii pannon gyík (magyar gyík) 250 000
871 Anguidae* lábatlangyíkfélék*
872 Anguis fragilis *  lábatlangyík *  25 000
873 Colubridae* siklófélék*
874 Elaphe longissima (Zamenis longissimus) erdei sikló 50 000
875 Coluber caspius (Dolichophis caspius) haragos sikló 500 000
876 Coronella austriaca rézsikló 50 000
877 Natrix natrix vízi sikló 25 000
878 Natrix tessellata kockás sikló 25 000
879 Viperidae* viperafélék
880 Vipera berus keresztes vipera 250 000
881 Vipera ursinii *  parlagi vipera *  1 000 000
882 AVES MADARAK
883 ANSERIFORMES LÚDALAKÚAK
884 Anatidae récefélék
885 Cygnus columbianus kis hattyú 50 000
886 Cygnus cygnus énekes hattyú 50 000
887 Anser brachyrhynchus rövidcsőrű lúd 25 000
888 Anser erythropus kis lilik 1 000 000
889 Anser indicus indiai lúd 25 000
890 Anser caerulescens sarki lúd 25 000
891 Branta leucopsis apácalúd 25 000
892 Branta bernicla örvös lúd 50 000
893 Branta ruficollis vörösnyakú lúd 1 000 000
894 Tadorna ferruginea vörös ásólúd 25 000
895 Tadorna tadorna bütykös ásólúd 50 000
896 Anas penelope (Mareca penelope) fütyülő réce 50 000
897 Anas strepera (Mareca strepera) kendermagos réce 50 000
898 Anas crecca *  csörgő réce *  50 000
899 Anas acuta nyílfarkú réce 50 000
900 Anas querquedula (Spatula querquedula) böjti réce 100 000
901 Anas clypeata (Spatula clypeata) kanalas réce 50 000
902 Marmaronetta angustirostris márványos réce 250 000
903 Netta rufina üstökös réce 50 000
904 Aythya ferina barátréce 50 000
905 Aythya nyroca cigányréce 500 000
906 Aythya fuligula kontyos réce 50 000
907 Aythya marila hegyi réce 50 000
908 Somateria mollissima pehelyréce 50 000
909 Somateria spectabilis cifra pehelyréce 25 000
910 Polysticta stelleri Steller-pehelyréce 250 000
911 Clangula hyemalis jegesréce 250 000
912 Melanitta nigra *  fekete réce *  50 000
913 Melanitta fusca *  füstös réce *  250 000
914 Bucephala clangula kerceréce 50 000
915 Mergus albellus kis bukó 50 000
916 Mergus serrator örvös bukó 50 000
917 Mergus merganser nagy bukó 50 000
918 Oxyura leucocephala kékcsőrű réce 500 000
919 GALLIFORMES TYÚKALAKÚAK
920 Phasianidae fácánfélék
921 Tetrastes bonasia (Bonasa bonasia) császármadár 500 000
922 Tetrao tetrix (Lyrurus tetrix) nyírfajd 50 000
923 Tetrao urogallus siketfajd 50 000
924 Coturnix coturnix fürj 50 000
925 GAVIIFORMES* BÚVÁRALAKÚAK*
926 Gaviidae* búvárfélék*
927 Gavia stellata északi búvár 25 000
928 Gavia arctica *  sarki búvár *  25 000
929 Gavia immer jeges búvár 25 000
930 PODICIPEDIFORMES* VÖCSÖKALAKÚAK*
931 Podicipedidae* vöcsökfélék*
932 Tachybaptus ruficollis kis vöcsök 50 000
933 Podiceps cristatus búbos vöcsök 50 000
934 Podiceps grisegena vörösnyakú vöcsök 250 000
935 Podiceps auritus füles vöcsök 50 000
936 Podiceps nigricollis feketenyakú vöcsök 100 000
937 SULIFORMES SZULAALAKÚAK
938 Phalacrocoracidae kárókatonafélék
939 Phalacrocorax pygmeus (Microcarbo pygmaeus) kis kárókatona 100 000
940 PELECANIFORMES* GÖDÉNYALAKÚAK*
941 Pelecanidae* gödényfélék*
942 Pelecanus onocrotalus rózsás gödény 250 000
943 Pelecanus crispus borzas gödény 500 000
944 Ardeidae* gémfélék*
945 Botaurus stellaris bölömbika 100 000
946 Ixobrychus minutus törpegém 100 000
947 Nycticorax nycticorax bakcsó 100 000
948 Ardeola ralloides üstökösgém 500 000
949 Bubulcus ibis pásztorgém 25 000
950 Egretta garzetta kis kócsag 250 000
951 Egretta alba (Ardea alba, Casmerodius albus) nagy kócsag 100 000
952 Ardea cinerea szürke gém 50 000
953 Ardea purpurea vörös gém 250 000
954 Threskiornithidae* íbiszfélék*