1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről szóló, 2000. november 28-án, Pekingben aláírt jegyzőkönyvet (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) e törvénnyel megerősíti és kihirdeti.
2. § A Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek) a Magyarország és Kína között az 1951–1999. években kötött állam- és kormányközi szerződések hatályának pontosítását kívánva,
valamint a Szerződő Felek közötti, a fenti szerződések rendezéséről folytatott tárgyalásokon elért konstruktív eredményeket figyelembe véve,
a következőkben állapodtak meg:
A Szerződő Felek megállapítják, hogy a jelen Jegyzőkönyv 1. számú mellékletében szereplő szerződések a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között továbbra is hatályban levőnek minősülnek.
A Szerződő Felek megállapodtak abban, hogy a jelen Jegyzőkönyv 2. számú mellékletében szereplő szerződések hatálya a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között megszűnik, a jelen Jegyzőkönyv hatálybalépésének napjával.
A fenti cikkekben szereplő mellékletek a jelen Jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.
A Szerződő Felek diplomáciai úton értesítik egymást arról, hogy a jelen Jegyzőkönyv hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelményeknek eleget tettek. A Jegyzőkönyv a későbbi jegyzék keltének napjától számított 30. napon lép hatályba.
Készült Pekingben, 2000. november 28. napján, két példányban, magyar és kínai nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.
(Aláírások)
1. | A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya közötti megállapodás arról, hogy a Magyar Nagykövetség visszaadja a Yongge lu Tou Tiao-ban levő követség épületét a Kínai Népköztársaságnak és átköltözik a Sanlitun 17-re | 1969. 06. 02. Peking | |
2. | Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Gazdasági és Műszaki Együttműködésről | 1984. 06. 25. Budapest | |
3. | Jegyzőkönyv a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Magyar–Kínai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság létrehozásáról | 1984. 06. 25. Budapest | |
4. | Megállapodás az egészségügyi és orvostudományi együttműködésről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1984. 11. 23. Peking | |
5. | Megállapodás a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a növényegészségügyről és a növényvédelemről | 1986. 01. 22. Budapest | |
6. | Konzuli megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1986. 06. 03. Budapest | |
7. | Megállapodás az idegenforgalmi együttműködésről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1987. 03. 31. Budapest | |
8. | Megállapodás a hosszú időre szóló gazdasági, tudományos és műszaki együttműködés alapvető irányáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között * | 1987. 06. 17. Budapest | |
9. | Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről | 1987. 06. 17. Budapest | |
10. | Jegyzékváltás a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Főkonzulátusok kölcsönös létrehozásáról | 1988. 09. 22. és 1988. 10. 17. Peking | |
11. | Megállapodás a tudományos és műszaki együttműködésről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1989. 06. 08. Budapest | |
12. | A tudományos és műszaki együttműködés közös feltételei a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1989. 06. 08. Budapest | |
13. | Kereskedelmi megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1990. 03. 24. Peking | |
14. | Megállapodás a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről | 1991. 05. 29. Budapest | |
15. | Megállapodás a kölcsönös vízummentességről a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1992. 04. 28. Peking | |
16. | Jegyzőkönyv a Magyar–Kínai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság Alapszabályáról | 1992. 06. 06. Peking | |
17. | Egyezmény a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedelemadók területén a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1992. 06. 17. Peking | |
18. | Légiközlekedési megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1993. 09. 15. Budapest | |
19. | Egyezmény a vámügyekben történő kölcsönös segítségnyújtásról és együttműködésről a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1995. 07. 10. Budapest | |
20. | A Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között a polgári és kereskedelmi ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés | 1995. 10. 09. Peking | |
21. | Jegyzőkönyv a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között az MTE Bizottság 31. ülésszakáról | 1996. 08. 09. Peking | |
22. | Egyezmény az iskolai végzettségeket és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1997. 12. 02. Peking | |
23. | Jegyzékváltás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Hongkongban létesítendő Magyar Főkonzulátusról | 1998. 05. 19. Peking | |
24. | Jegyzőkönyv a Magyar–Kínai GKMTE Bizottság 10. ülésszakáról | 1999. 10. 12. Peking |
1. | Közös feltételek a külkereskedelmi szervek közötti áruszállításról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1951. 02. 19. Peking | |
2. | Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködéséről | 1951. 07. 12. Peking | |
3. | Jegyzőkönyv az 1951-ben aláírt árucseréről és fizetésről szóló megállapodás meghosszabbításáról és módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1952. 07. 21. Budapest | |
4. | Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervek közötti 1952. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1952. 07. 21. Budapest | |
5. | Postai megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1953. 07. 16. Peking | |
6. | Távközlési megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1953. 07. 16. Peking | |
7. | Jegyzőkönyv az 1953. évi árucsere és fizetési megállapodás meghosszabbításáról és módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1954. 04. 30. Budapest | |
8. | Együttműködési megállapodás a kártékony mezőgazdasági rovarok és betegségek megelőzéséről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1954. 12. 28. Peking | |
9. | A Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság közötti tudományos és műszaki együttműködési határozatok végrehajtásának közös feltételei | 1955. 01. 10. Peking | |
10. | Jegyzékváltás az 1956. évi áruszállítás közös feltételeinek módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1956. 04. 29. Budapest | |
11. | Közös nyilatkozat a Magyar Népköztársaság Kormányának küldöttsége és a Kínai Népköztársaság Kormányának küldöttsége között Budapesten lefolytatott tárgyalásokról | 1957. 01. 17. Budapest | |
12. | Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között a Magyar Népköztársaságnak a Kínai Népköztársaság által nyújtandó hitelre vonatkozóan | 1957. 05. 13. Budapest | |
13. | Megállapodás az 1957. évi árucseréről és a fizetésről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1957. 06. 08. Budapest | |
14. | Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1957. évi áruszállítás közös feltételeinek módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1957. 06. 08. Budapest | |
15. | Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1957. évi munkatervéről | 1957. 07. 18. Budapest | |
16. | A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya közös nyilatkozata | 1957. 10. 04. Peking | |
17. | Megállapodás a nem kereskedelmi célokra fizetendő pénz árfolyamáról és elszámolásáról a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1958. 02. 17. Budapest | |
18. | Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1958. évi munkatervéről | 1958. 04. 03. Budapest | |
19. | Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1959. évi munkatervéről | 1959. 01. 09. Peking | |
20. | A Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság Barátsági és Együttműködési Szerződése | 1959. 05. 06. Peking | |
21. | Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1960. évi munkatervéről | 1960. 02. 16. Budapest | |
22. | Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1960. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1960. 02. 28. Peking | |
23. | Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1963. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1963. 04. 10. Budapest | |
24. | Jegyzékváltás az 1953. október 3-án aláírt Magyar–Kínai Tudományos és Műszaki Együttműködési Megállapodás hatályának meghosszabbításáról a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1964. 01. 09. Budapest | |
25. | Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1964. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között | 1964. 03. 26. Peking | |
26. | Jegyzékváltás a kínai kereskedelmi aktívum Magyarország általi visszafizetéséről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között | 1965. 03. 26. Budapest | |
27. | Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1967. évi munkatervéről | 1967. 12. 08. Peking | |
28. | Jegyzékváltás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között az 1990. évi árucsere-forgalomról | 1990. 03. 24. Budapest” | |
3. § (1) Ez a törvény a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a kihirdetése napján lép hatályba.
(2) A törvény 2. §-a a Jegyzőkönyv 4. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba.
(3) A (2) bekezdés szerinti hatálybalépésről szóló közleményt a külügyminiszter a Magyar Közlönyben közzéteszi. *
4. § *