A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2001. évi XXI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről szóló, 2000. november 28-án, Pekingben aláírt Jegyzőkönyv megerősítése és kihirdetése tárgyában * 

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről szóló, 2000. november 28-án, Pekingben aláírt jegyzőkönyvet (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) e törvénnyel megerősíti és kihirdeti.

2. § A Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„Jegyzőkönyv
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek) a Magyarország és Kína között az 1951-1999. években kötött állam- és kormányközi szerződések hatályának pontosítását kívánva,

valamint a Szerződő Felek közötti, a fenti szerződések rendezéséről folytatott tárgyalásokon elért konstruktív eredményeket figyelembe véve,

a következőkben állapodtak meg:

1. Cikk

A Szerződő Felek megállapítják, hogy a jelen Jegyzőkönyv 1. számú mellékletében szereplő szerződések a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között továbbra is hatályban levőnek minősülnek.

2. Cikk

A Szerződő Felek megállapodtak abban, hogy a jelen Jegyzőkönyv 2. számú mellékletében szereplő szerződések hatálya a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között megszűnik, a jelen Jegyzőkönyv hatálybalépésének napjával.

3. Cikk

A fenti cikkekben szereplő mellékletek a jelen Jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.

4. Cikk

A Szerződő Felek diplomáciai úton értesítik egymást arról, hogy a jelen Jegyzőkönyv hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelményeknek eleget tettek. A Jegyzőkönyv a későbbi jegyzék keltének napjától számított 30. napon lép hatályba.

Készült Pekingben, 2000. november 28. napján, két példányban, magyar és kínai nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.

(Aláírások)

A Jegyzőkönyv 1. számú melléklete

A Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között hatályban tartandó szerződések

1. A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya közötti megállapodás arról, hogy a Magyar Nagykövetség visszaadja a Yongge lu Tou Tiao-ban levő követség épületét a Kínai Népköztársaságnak és átköltözik a Sanlitun 17-re 1969. 06. 02. Peking
2. Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Gazdasági és Műszaki Együttműködésről 1984. 06. 25. Budapest
3. Jegyzőkönyv a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Magyar-Kínai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság létrehozásáról 1984. 06. 25. Budapest
4. Megállapodás az egészségügyi és orvostudományi együttműködésről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1984. 11. 23. Peking
5. Megállapodás a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a növényegészségügyről és a növényvédelemről 1986. 01. 22. Budapest
6. Konzuli megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1986. 06. 03. Budapest
7. Megállapodás az idegenforgalmi együttműködésről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1987. 03. 31. Budapest
8. Megállapodás a hosszú időre szóló gazdasági, tudományos és műszaki együttműködés alapvető irányáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között *  1987. 06. 17. Budapest
9. Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről 1987. 06. 17. Budapest
10. Jegyzékváltás a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Főkonzulátusok kölcsönös létrehozásáról 1988. 09. 22. és 1988. 10. 17. Peking
11. Megállapodás a tudományos és műszaki együttműködésről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1989. 06. 08. Budapest
12. A tudományos és műszaki együttműködés közös feltételei a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1989. 06. 08. Budapest
13. Kereskedelmi megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1990. 03. 24. Peking
14. Megállapodás a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről 1991. 05. 29. Budapest
15. Megállapodás a kölcsönös vízummentességről a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1992. 04. 28. Peking
16. Jegyzőkönyv a Magyar-Kínai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság Alapszabályáról 1992. 06. 06. Peking
17. Egyezmény a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedelemadók területén a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1992. 06. 17. Peking
18. Légiközlekedési megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1993. 09. 15. Budapest
19. Egyezmény a vámügyekben történő kölcsönös segítségnyújtásról és együttműködésről a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1995. 07. 10. Budapest
20. A Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között a polgári és kereskedelmi ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés 1995. 10. 09. Peking
21. Jegyzőkönyv a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között az MTE Bizottság 31. ülésszakáról 1996. 08. 09. Peking
22. Egyezmény az iskolai végzettségeket és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1997. 12. 02. Peking
23. Jegyzékváltás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Hongkongban létesítendő Magyar Főkonzulátusról 1998. 05. 19. Peking
24. Jegyzőkönyv a Magyar-Kínai GKMTE Bizottság 10. ülésszakáról 1999. 10. 12. Peking

A Jegyzőkönyv 2. számú melléklete

A Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között megszüntetendő szerződések

1. Közös feltételek a külkereskedelmi szervek közötti áruszállításról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1951. 02. 19. Peking
2. Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködéséről 1951. 07. 12. Peking
3. Jegyzőkönyv az 1951-ben aláírt árucseréről és fizetésről szóló megállapodás meghosszabbításáról és módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1952. 07. 21. Budapest
4. Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervek közötti 1952. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1952. 07. 21. Budapest
5. Postai megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1953. 07. 16. Peking
6. Távközlési megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1953. 07. 16. Peking
7. Jegyzőkönyv az 1953. évi árucsere és fizetési megállapodás meghosszabbításáról és módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1954. 04. 30. Budapest
8. Együttműködési megállapodás a kártékony mezőgazdasági rovarok és betegségek megelőzéséről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1954. 12. 28. Peking
9. A Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság közötti tudományos és műszaki együttműködési határozatok végrehajtásának közös feltételei 1955. 01. 10. Peking
10. Jegyzékváltás az 1956. évi áruszállítás közös feltételeinek módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1956. 04. 29. Budapest
11. Közös nyilatkozat a Magyar Népköztársaság Kormányának küldöttsége és a Kínai Népköztársaság Kormányának küldöttsége között Budapesten lefolytatott tárgyalásokról 1957. 01. 17. Budapest
12. Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között a Magyar Népköztársaságnak a Kínai Népköztársaság által nyújtandó hitelre vonatkozóan 1957. 05. 13. Budapest
13. Megállapodás az 1957. évi árucseréről és a fizetésről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1957. 06. 08. Budapest
14. Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1957. évi áruszállítás közös feltételeinek módosításáról a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1957. 06. 08. Budapest
15. Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1957. évi munkatervéről 1957. 07. 18. Budapest
16. A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya közös nyilatkozata 1957. 10. 04. Peking
17. Megállapodás a nem kereskedelmi célokra fizetendő pénz árfolyamáról és elszámolásáról a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1958. 02. 17. Budapest
18. Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1958. évi munkatervéről 1958. 04. 03. Budapest
19. Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1959. évi munkatervéről 1959. 01. 09. Peking
20. A Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság Barátsági és Együttműködési Szerződése 1959. 05. 06. Peking
21. Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1960. évi munkatervéről 1960. 02. 16. Budapest
22. Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1960. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1960. 02. 28. Peking
23. Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1963. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1963. 04. 10. Budapest
24. Jegyzékváltás az 1953. október 3-án aláírt Magyar-Kínai Tudományos és Műszaki Együttműködési Megállapodás hatályának meghosszabbításáról a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1964. 01. 09. Budapest
25. Jegyzőkönyv a külkereskedelmi szervezetek közötti 1964. évi áruszállítás közös feltételeiről a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között 1964. 03. 26. Peking
26. Jegyzékváltás a kínai kereskedelmi aktívum Magyarország általi visszafizetéséről a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között 1965. 03. 26. Budapest
27. Megállapodás a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kulturális együttműködésének 1967. évi munkatervéről 1967. 12. 08. Peking
28. Jegyzékváltás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között az 1990. évi árucsere-forgalomról 1990. 03. 24. Budapest”

3. § (1) Ez a törvény a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a kihirdetése napján lép hatályba.

(2) A törvény 2. §-a a Jegyzőkönyv 4. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba.

(3) A (2) bekezdés szerinti hatálybalépésről szóló közleményt a külügyminiszter a Magyar Közlönyben közzéteszi. * 

4. § *