A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

40/2001. (XI. 7.) PM rendelet

az illeték megállapításának mellőzéséről

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 82. §-ának (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az állami tulajdonban volt és jogutód nélkül megszűnt Ózdi Kohászati Művek Salakfeldolgozó Üzeme által forgalmazott martinsalak felhasználása következtében életveszélyessé vált, bontásra ítélt vagy már elbontott lakástulajdon (lakóház, lakás) pótlására vásárolt másik használt lakástulajdont terhelő illeték megállapításának (kiszabásának) mellőzéséről a következőket rendelem el:

1. § *  Az illetékhivatal a magánszemély vagyonszerző kérelmére mellőzi a visszterhes vagyonátruházási illeték megállapítását (kiszabását) az olyan lakástulajdon után, amelyet a vagyonszerző az életveszélyessé vált, bontásra ítélt vagy már elbontott lakástulajdona pótlásához nyújtott vissza nem térítendő állami támogatásból vásárolt, feltéve, hogy a vagyonszerzőnek nincs másik lakástulajdona, illetve másik lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada.

2. § A vagyonszerző az életveszélyessé vált, bontásra ítélt vagy elbontott lakásra vonatkozó tulajdonjogát tulajdonilap-másolattal, állami támogatásban való részesülését a lakástulajdon fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzője által illetékmentesen kiállított hatósági bizonyítvánnyal, más lakáson fennálló tulajdoni hányadát pedig az erről szóló nyilatkozatával köteles igazolni a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésekor (a lakástulajdon megszerzését tartalmazó szerződés földhivatalhoz való benyújtásakor). A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek van helye. Az illetékhivatal a vagyonszerző által tett nyilatkozatot ellenőrzi.

3. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.