A jogszabály mai napon ( 2024.10.12. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2025.I.1. - 2025.I.14.)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

2001. évi LXIV. törvény

a kulturális örökség védelméről * 

Az Országgyűlés

– felismerve, hogy kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője;

– abból a célból, hogy a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökség feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, védelmének, fenntartható használatának és közkinccsé tételének törvényi feltételeit megteremtse;

– annak érdekében, hogy a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség megőrzésére irányuló tevékenységeket szabályozza, a feladatokat meghatározza, és tovább egyszerűsítse, hatékonyabbá tegye a hatósági eljárásokat, illetőleg a kiemelkedő jelentőségű kulturális értékek állami tulajdonba kerülését elősegítse,

a következő törvényt alkotja:

I. Rész

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § *  (1) E törvény hatálya a kulturális örökség elemei közül a régészeti örökség védelmére és a kulturális javak védelmére, valamint az ezekkel kapcsolatos minden tevékenységre, személyre és szervezetre terjed ki.

(2) A kulturális örökség elemeinek e törvény szerinti védelme nem érinti a más jogszabályok alapján fennálló védettséget.

(3) A kulturális örökség műemlék elemeire és az emlékhelyekre vonatkozó rendelkezéseket a magyar építészetről szóló törvény tartalmazza.

2. § E törvény hatálya nem terjed ki

a) *  a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben szabályozott kérdésekre,

b) *  a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) hatálya alá tartozó iratokra, szervezetekre és személyekre az e törvény 3–5. §-aiban, a 6. §-ban, a 7. § 9–11., 24–25. és 46. pontjában, a 46–62. §-aiban, a 63. § (2), (4)–(6) bekezdéseiben, a 64–66. §-aiban, a 68–73. §-aiban, a 75. §-ban, a 76. § (1) bekezdésében, a 79–86. §-aiban, a 89. §-ában, a 91. §-ban, a 93. §-ban foglaltak kivételével,

c) viszonosság esetén a diplomáciai mentességet élvező külföldi állampolgárok tulajdonában levő, külföldről behozott kulturális javakra.

3. § A kulturális örökség védelme érdekében a köz- és magáncélú fejlesztéseket – így különösen a terület- és településfejlesztés, terület- és településrendezés, környezet-, természet- és tájvédelem és az ezzel kapcsolatos beruházások tervezését – e védelemmel összhangban kell végezni.

4. § (1) *  A kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége. Tilos a kulturális örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása.

(2) A kulturális örökség elemeit tudományos módszerekkel kell felkutatni, számba venni, értékelni, az utókor számára megőrizni és hozzáférhetővé tenni.

(3) *  A kulturális örökség elemeinek e törvény szerinti felderítése és kutatása csak e törvény rendelkezései és külön jogszabály alapján végezhető.

5. § (1) *  A kulturális örökség védelme közérdek, megvalósítása közreműködési jogosultságot és együttműködési kötelezettséget jelent az állami és önkormányzati szervek, a nemzetiségi szervezetek, a vallási közösségek, a civil és gazdálkodó szervezetek, valamint az állampolgárok számára.

(2) A nemzetközi együttműködésben a nemzetközi szerződésekkel összhangban érvényesíteni kell a határokon túli magyar vonatkozású kulturális örökség, és a más nemzetek hazánkban található kulturális örökségének védelmét.

5/A. § * 

5/B. § * 

5/C. § * 

6. § *  (1) A kulturális örökség védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a kulturális örökség védelmének keretében

a) *  ellátja a régészeti örökség, a kulturális javak és műemlékek védelmének összehangolását és szakmai irányítását, ágazati felügyeletét, továbbá

b) irányítja a kulturális örökség védelmével összefüggő feladatokat ellátó, kormányrendeletben meghatározott eljáró hatóságot (a továbbiakban: hatóság).

(2) *  A kulturális örökség védelmére vonatkozó, jogszabályban meghatározott feladatok ellátásában jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv működik közre.

(3) *  A hatósági és egyéb szakmai döntések előkészítését jogszabályban meghatározottak szerint örökségvédelmi tanácsadó testületek segítik.

(4) *  A kulturális örökség védett elemeinek megóvását, tudományos kutatását és értékelését a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv jogszabályban meghatározottak szerint szakértői szolgáltatásokkal segíti elő.

(5) * 

Értelmező rendelkezések

7. § *  E törvény alkalmazásában:

1. Beruházó: beruházási, fejlesztési, bontási, helyreállítási vagy felújítási tevékenység engedélyezését kérelmező vagy azt végző természetes vagy jogi személy, illetve gazdasági társaság vagy annak megbízottja vagy felhatalmazottja, akinek érdekében az elvégzendő földmunka vagy a nyilvántartott régészeti lelőhely bolygatása szükségessé vált.

2. Elfedés: a feltárásra nem kerülő régészeti lelőhely, lelőhelyrész fizikai védelmét jogszabályban meghatározott módon biztosító műszaki megoldások régészeti megfigyelés mellett történő megvalósítása, amelyek visszabonthatóak, az esetleges későbbi, teljes felületű feltárás lehetőségét nem csökkentik vagy akadályozzák.

3. Előzetes régészeti dokumentáció: valamely terület régészeti érintettségének tisztázására, a régészeti örökség elemeire vonatkozó ismeretek (különösen a lelőhely jellegének, korának, kiterjedésének és intenzitásának) megszerzésére és pontosítására szolgáló, valamint az ebből következően elvégzendő régészeti feladatellátás formájának, idő- és költségvonzatainak meghatározásához hozzájáruló, az ismert adatok és források feldolgozásával, a lelőhely állapotában maradandó változással nem járó műszeres lelőhely-, illetve leletfelderítés, terepbejárás és próbafeltárás alkalmazásával készült dokumentum.

3a. * 

4. *  Fenntartható használat: a védett kulturális örökség olyan módon történő használata – ideértve a kármegelőző és kárcsökkentő tevékenységeket is –, amely nem haladja meg a szakmailag indokolt mértéket és nem vezet az örökség elemeinek állapotromlásához, így biztosítva fennmaradásukat a jelen és jövő nemzedékek számára.

4a. *  Földmunka: a földfelszíntől számított 30 centimétert meghaladó, kézi vagy gépi erővel végzett beavatkozás, beleértve a tereprendezést, depó, feltöltés, töltés kialakítását.

5. Gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet.

6. Gyűjtemény: gyűjtői tevékenység eredményeként létrejött, ritkaságából vagy jellegéből adódóan különös jelentőséggel bíró javak összessége, amelynek egységességében megnyilvánuló kulturális értéke meghaladja egyes darabjainak együttes értékét.

7. *  Hadtörténeti örökség: 1711 utáni hadszíntér, csatatér, védelmi létesítmény, egyéb katonai objektum vagy hadi emlék, különösen harci repülőgép, kerekes vagy lánctalpas harcjármű és egyéb katonai fegyverrendszerek, fegyverek, felszerelés és egyenruha elemei, továbbá azok együttesei (a továbbiakban együtt: hadtörténeti örökségi elem).

8. * 

9. *  Közgyűjtemény: az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség kérelmére ezekkel azonos elbírálás alá kerülhetnek a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség, vagy az egyházi jogi személy fenntartásában működő, állami nyilvántartásba vett gyűjtemények (könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum).

10. Kulturális javak: az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével –, valamint a művészeti alkotások.

11. *  Kulturális örökség elemei: a régészeti örökség, a hadtörténeti örökség régészeti módszerekkel kutatható elemei, a műemléki értékek, a nemzeti emlékhely, a kiemelt nemzeti emlékhely és annak településkép-védelmi környezete, valamint a kulturális javak.

12. Kulturális örökség elemeinek kutatása: a kulturális örökség elemeire vonatkozó, annak pótolhatatlan forrásértékét feltáró, tudományos módszereket alkalmazó, roncsolásmentes vagy roncsolásos beavatkozással járó eljárás.

12a. * 

13. *  Megelőző feltárás: írásbeli szerződés alapján, tudományos módszerrel végzett régészeti feladatellátás (régészeti megfigyelés, próbafeltárás, teljes felületű feltárás), amely a földmunkával járó beavatkozások, fejlesztések, beruházások által érintett, nyilvántartott régészeti lelőhelyek feltárására irányul.

14. Mentő feltárás: régészeti emlék vagy lelet régészeti feltáráson kívüli, váratlan előkerülése során alkalmazandó, a közvetlenül érintett elemek szakszerű megmentésére irányuló azonnali beavatkozás.

15–18. * 

19. Műszeres lelőhely- és leletfelderítés: a légi felvételezés, a föld és víz alatti építmények és tárgyak vagy azok maradványainak, lenyomatainak geofizikai úton történő felmérése, a fémkereső műszerrel (detektorral) végzett lelettérképezés vagy -gyűjtés, geodéziai felmérés, és minden egyéb műszerrel folytatott olyan tevékenység, amely régészeti lelőhelyek vagy leletek felderítésére irányul.

19a. *  Kulturális javak felügyelete: a 46. § alá nem tartozó kulturális javak megóvásának, fejlesztésének, fenntartható használatának hatósági eszközökkel, továbbá hatósági eszközökön kívüli, elsősorban tanácsadással történő elősegítése.

20. Nagyberuházás: az alábbi, földmunkával járó beavatkozás, fejlesztés, beruházás: * 

a) a bruttó 500 millió forintos értékhatárt meghaladó teljes bekerülési költségű beruházás,

b) * 

c) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt beruházás,

d) *  a védmű-, töltés- és a 2500 hektár alapterületet meghaladó árapasztó- vagy árapasztó tározó-építés, vagy

e) azon közérdekű célú beruházás, amelynek megvalósítása érdekében a kisajátításról szóló törvény szerint kisajátítást végeztek.

21. * 

21a. * 

21b. * 

22. * 

23. Nyilvántartott régészeti lelőhely: a közhiteles nyilvántartásba vett, e törvény alapján általános védelem alatt álló régészeti lelőhely.

24. * 

25. *  Örökségvédelmi többletköltség: a kulturális örökség védett elemein végzett kutatási, restaurálási vagy helyreállítási munkák olyan – az értéknövekedéssel csökkentett – költségei, amelyeket a hatóság írt elő vagy rendelt el, valamint amit a tulajdonos kezdeményezésére a hatóság annak elismer, és amelyek a védettség hiányában a fenntartással kapcsolatban egyébként nem merültek volna fel.

26. Próbafeltárás: a régészeti érdekű területek régészeti érintettségének megállapítása, a régészeti lelőhelyek állapotának felmérése, jellegének, térbeli kiterjedésének és rétegsorainak megállapítása, a próbafeltárást követő megelőző feltárás esetén a veszélyeztető források és a megelőző feltárás módjának és mértékének meghatározása vagy a lelőhelyek védelmi fokozatának megállapítása és osztályozása céljából végzett régészeti feltárás.

27. *  Régészeti bontómunka: a régészeti örökség elemeinek feltárás keretében történő kibontására és eredeti összefüggéseinek értelmezésére irányuló régészeti tevékenység (felületre bontás, rétegbontás, régészeti emlék bontása, nyesés, metszetek készítése), amely földmunkával járó beavatkozás, fejlesztés, beruházás esetén régészeti feladatellátásnak minősül.

28. Régészeti emlék: a régészeti örökség ingatlaneleme.

29. Régészeti érdekű terület: valamennyi terület, természetes vagy mesterséges üreg és a vízmedrek azon része, amelyen, illetve amelyben régészeti lelőhely előkerülése várható vagy feltételezhető.

29a. *  Régészeti feladatellátás: A földmunkával járó beavatkozás, fejlesztés, beruházás esetén feltárásra jogosult által végzett lelőhely-felderítés és megelőző jellegű, közfeladatként állami vagy önkormányzati fenntartású intézmény által végzett örökségvédelmi tevékenység, melynek szaktevékenységi része a feltárásvezetés, a feltárás dokumentálása, a régésztechnikusi feladatellátás, a leletek elsődleges feldolgozása Járulékos része a régészeti bontómunka.

30. Régészeti feltárás: tudományos módszerrel végzett tevékenység (régészeti megfigyelés, terepbejárás, próbafeltárás, megelőző feltárás, mentő feltárás, tervásatás, műszeres lelet- és lelőhely-felderítés, beleértve a fémkereső műszer használatát), amelynek célja a régészeti örökség elemeinek felkutatása.

30a. *  Régészeti felügyelet: a régészeti elem megóvásának, fejlesztésének, fenntartható használatának hatósági eszközökkel, továbbá hatósági eszközökön kívüli, elsősorban tanácsadással és feladatellátással történő elősegítése.

31. Régészeti földmunka: a régészeti bontómunka kivételével a nyilvántartott régészeti lelőhelyen a régészeti feltárás megvalósítása érdekében végzett, a régészeti feladatellátáshoz kapcsolódó, régészeti szaktevékenységnek nem minősülő, régészeti tükörfelületet kialakító gépi és kézi földmunkák összessége, amely nem foglalja magában a beruházás megvalósítása érdekében végzett földmunkát.

32. Régészeti korú tárgy: bizonyítottan gyűjteményben fennmaradt, a kulturális javak körébe tartozó, 1711 előtt keletkezett tárgy.

33. Régészeti lelet: a régészeti örökség érzékelt, felfedezett, feltárt – jellegénél fogva – ingó eleme, függetlenül attól, hogy eredeti helyéről, összefüggéseiből, állapotából elmozdult, elmozdították-e vagy sem. Nem minősülnek régészeti leletnek a régészeti korú tárgyak.

34. Régészeti leletek elsődleges feldolgozása: a leletek egyedi tisztítása, az állagvédelemhez szükséges mértékű restaurálása, azonosítása, és ennek időtartamára ideiglenes elhelyezése, amely a tudományos-szakmai hozzáférés és a múzeumba történő végleges befogadás feltétele.

35. Régészeti lelőhely: földrajzilag körülhatárolható terület, amelyen a régészeti örökség elemei történeti összefüggéseikben találhatók.

36. Régészeti megfigyelés: a beruházás földmunkájának régész által a helyszínen történő folyamatos figyelemmel kísérése, szükség esetén a régészeti bontómunka elvégzése és dokumentálása.

37. Régészeti örökség: az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, amely segít megismerni az egyetemes kultúrát, az emberiség történetét, kapcsolatát környezetével, valamint hozzájárul az ország területén élt népek és a nemzet történelmének rekonstruálásához, igazolja, bemutatja, alátámasztja népünk eredetét és fejlődését, továbbá amellyel kapcsolatos információszerzés fő forrásai a feltárás és egyéb kutatási módszerek.

38. Régészeti védőövezet: a védetté nyilvánított régészeti lelőhely környezete, amely biztosítja annak fenntarthatóságát, megközelíthetőségét, tájképi védelmét.

39. Tárgyegyüttes: több elemből álló, egymással lényegileg összefüggő kulturális javak összessége, amely kivételes kulturális jelentőségét ebben az állapotában őrzi, és amely kulturális érték tekintetében meghaladja egyes elemeinek együttes értékét.

40. Teljes felületű feltárás: nyilvántartott régészeti lelőhelyen a régészeti örökség elemeinek a földmunkával érintett terület teljes egészén történő feltárása.

41. Terepbejárás: minden olyan felszínen végzett kutatás, adatgyűjtés és kiértékelő dokumentálás, amely a régészeti örökség nem ismert elemének felfedezésére vagy a régészeti lelőhely állapotának ellenőrzésére, illetve azonosítására irányul, függetlenül attól, hogy együtt jár-e a leletek összegyűjtésével vagy sem.

42. Tervásatás: tudományos célból végzett, tudományos szempontok alapján előre tervezett régészeti feltárás.

43. * 

44. Történeti városmag: a mai városok területén található, az eredeti, történelmi városszerkezetet tükröző, a régészeti örökség elemeit nagy mélységben és több rétegben megőrző, a település több évezredes múltját és folyamatosságát mutató jól lehatárolható, nagyobb összefüggő terület.

44a. * 

44b. * 

45. Védetté nyilvánított régészeti lelőhely: miniszteri döntéssel, határozattal vagy e törvény alapján miniszteri rendelettel védetté nyilvánított kiemelkedő történeti és kulturális jelentőségű, nyilvántartott régészeti lelőhely.

46. Védett örökségi elem: az e törvény erejénél fogva általános védelem alatt álló, illetve miniszteri rendelettel vagy hatósági eljárás során védetté nyilvánított kulturális örökségi elem.

II. Rész

A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELME * 

1. Fejezet

RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉG VÉDELME * 

7/A. § *  A régészeti örökség védelme kiterjed a régészeti örökség felkutatására, értékelésére, számbavételére, nyilvántartására, megőrzésére, a régészeti lelőhelyek védetté nyilvánítására.

8. § (1) *  A Magyarország határain belül a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon, és e törvény erejénél fogva védelem alatt áll.

(2) *  A közgyűjteményben kulturális javakként elhelyezett régészeti leletek tulajdonjogáról az állam nevében a miniszter lemondhat régészeti gyűjtőkörrel rendelkező, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosai javára.

(3) *  A régészeti lelet kereskedelmi forgalomba nem hozható.

9. § A régészeti lelőhelyeket – a fenntartható használat elvének figyelembevételével – csak olyan mértékben lehet igénybe venni, hogy azok állománya számottevően ne csökkenjen, illetve eredeti összefüggéseik jelentősen ne károsodjanak.

10. § (1) A régészeti örökség elemeit lehetőleg eredeti lelőhelyükön, eredeti állapotukban, eredeti összefüggéseikben kell megőrizni.

(2) A régészeti lelőhelyek védelmére irányuló intézkedéseknek elsősorban megelőző, szükség esetén mentő jellegűeknek kell lenniük.

A RÉGÉSZETI LELŐHELYEK VÉDELME

Általános védelem

11. § *  (1) Az ismertté vált régészeti lelőhelyeket nyilvántartásba kell venni.

(2) A nyilvántartott régészeti lelőhelyek e törvény erejénél fogva általános védelem alatt állnak.

11/A. § *  A régészeti lelőhelyek védelmének részletes szabályait jogszabály állapítja meg.

A nyilvántartott régészeti lelőhelyek védetté nyilvánítása * 

12. § *  Az ország kiemelkedő történeti és kulturális jelentőségű nyilvántartott régészeti lelőhelyeit jogszabályban kell védetté nyilvánítani.

13. § (1) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti.

(2) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyhez védőövezetet lehet kijelölni.

(3) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket kiemelten vagy fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába kell sorolni.

(4) Kiemelten védett az a lelőhely, mely kivételes tudományos jelentőséggel, és nemzetközi vagy országos szempontból kiemelkedő fontossággal bír. Fokozottan védett az a régészeti lelőhely, melynek tudományos jelentősége megállapítható, és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedő fontossággal bír.

14. § *  (1) *  A védetté nyilvánítás előkészítését a hatóság folytatja le, amely évente legalább egyszer javaslatot tesz a nyilvántartott régészeti lelőhelyek védetté nyilvánítására.

(2) A védelem alá vonni tervezett lelőhelyhez és a lelőhely régészeti védőövezetéhez tartozó ingatlanok tulajdonosait és az egyéb érintett személyeket jogszabályban meghatározott módon értesíteni kell.

15. § *  (1) A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket – a természeti vagy védett természeti területen, továbbá védett természeti értékek esetében a természetvédelemért felelős miniszter egyetértésével – a miniszter rendeletben nyilvánítja védetté.

(2) A védetté nyilvánító jogszabály tartalmazza:

a) a védetté nyilvánítás tényét,

b) a nyilvántartott régészeti lelőhelyen található régészeti értékek megjelölését,

c) a védettség fokozatát,

d) a védetté nyilvánítás indokát,

e) a földrészlet és a régészeti védőövezet helyrajzi számát,

f) *  az állam elővásárlási joga fennállásának tényét.

16. § *  A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek állapotát a hatóság legalább ötévente jogszabályban meghatározottak szerint ellenőrzi. A miniszter az ellenőrzést ettől eltérő időpontban is elrendelheti.

Ideiglenes védetté nyilvánítás

17. § *  (1) *  A nyilvántartott régészeti lelőhely jelentős károsodásának veszélye esetében, vagy ha a nyilvántartott régészeti lelőhely védetté nyilvánítását kezdeményezték, a hatóság a területet örökségvédelmi érdekből azonnal végrehajthatóvá nyilvánított határozattal legfeljebb egyéves időtartamra védetté nyilváníthatja. Az ideiglenesen védetté nyilvánított lelőhelyekre a védetté nyilvánított lelőhelyekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a hatóság a határozatában korlátozhatja vagy felfüggesztheti, illetve megtilthatja a régészeti lelőhelyet veszélyeztető tevékenység folytatását.

(2) Az ideiglenes védettség nem hosszabbítható meg.

(3) Az ideiglenes védettség tárgyában hozott határozat az abban meghatározott, de legfeljebb egyéves időtartam leteltével vagy a nyilvántartott régészeti lelőhely védetté nyilvánításával veszti hatályát.

(4) A védetté nyilvánítás elmaradása a nyilvántartott régészeti lelőhely általános védettségét nem érinti.

A védettség megszüntetése

18. § (1) *  A védettséget meg kell szüntetni, ha annak fenntartását régészeti szempontok a továbbiakban nem indokolják.

(2) A védettség megszüntetésére irányuló eljárásnál a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. * 

(3) *  Ha a lelőhely nem semmisült meg, a védettségének megszüntetése a nyilvántartott régészeti lelőhely általános védettségét nem érinti.

A RÉGÉSZETI FELTÁRÁS

A régészeti feltárásra vonatkozó általános előírások

19. § *  (1) *  A földmunkával járó beavatkozásokkal, fejlesztésekkel, beruházásokkal, beleértve az ásványi vagyon kitermelését is (a továbbiakban együtt: beruházások), a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket jogszabályban meghatározott esetekben és módon el kell kerülni.

(2) A régészeti örökség elemei eredeti helyzetükből csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el.

(3) *  A régészeti feltárások költségeit – a mentő feltárás, valamint a 23/F. § (7) bekezdésében foglalt eset kivételével – a 10. § (1) bekezdésére figyelemmel annak kell fedeznie, akinek érdekében az elvégzendő földmunka vagy a nyilvántartott régészeti lelőhely bolygatása szükségessé vált.

(4) *  A régészeti feladatellátás hatósági ár alapján végezhető. A régészeti feladatellátásra vonatkozó hatósági ár képzésének szabályait, az alkalmazható legmagasabb ár mértékét, valamint a régészeti feladatellátással összefüggő költségtételek figyelembevételének részletes szabályait kormányrendelet határozza meg. A hatósági árra vonatkozó szabályokat évente felül kell vizsgálni.

20. § *  (1) *  Régészeti feltárás – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – feltárási engedély alapján végezhető. Az engedélyt a hatóság adja ki. A hatóság régészeti örökségvédelmi indokok alapján az engedélyt azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja. A hatóság nagyberuházás esetén az engedélyt azonnal végrehajthatóvá nyilvánítja.

(2) Feltárási engedély nélkül végezhető tevékenység

a) a lelőhely állapotában maradandó változással nem járó műszeres lelőhely-felderítés,

b) a régészeti megfigyelés,

c) a terepbejárás,

d) az előzetes régészeti dokumentáció készítése során végzett próbafeltárás, továbbá

e) a mentő feltárás.

(3) A (2) bekezdésben foglalt tevékenységeket jogszabályban meghatározott módon be kell jelenteni.

(4) *  Régészeti feltárás elvégzésére jogosult

a) *  a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (a továbbiakban: MNM KK),

b) a Budapesti Történeti Múzeum,

c) *  a vármegyei hatókörű városi múzeum,

d) a régészeti gyűjtőkörrel rendelkező területi múzeum,

e) a régészet szakon mesterképzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmény,

f) *  a Bölcsészettudományi Kutatóközpont,

g) *  a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv,

h) *  a Magyarságkutató Intézet, valamint

i) *  a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló kormányrendelet szerint régészeti területen szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kizárólag az örökségvédelmi hatástanulmányok készítéséhez végzett terepbejárás és műszeres lelőhely- és leletfelderítés esetén.

(4a) * 

(5) A jogszabályi vagy a feltárási engedélyben foglalt előírások megszegése esetén a hatóság – jogszabályban meghatározottak szerint – a feltárást leállítja vagy a régészeti feltárásra vonatkozó engedélyt visszavonja, jogszabályban meghatározott esetekben örökségvédelmi bírság kiszabásáról rendelkezik.

20/A. § *  (1) *  Fémkereső műszer használata – a hivatás gyakorlásához jogszabályban meghatározott módon szükséges használat kivételével – hatósági engedély alapján végezhető feltárási tevékenység.

(2) A hivatás gyakorlásához szükséges használatot jogszabályban meghatározott módon be kell jelenteni.

(3) A hatóság jogszabályban meghatározottak szerint megtilthatja a fémkereső műszer használatát.

(4) Fémkereső műszer nyilvántartott régészeti lelőhelyen történő használata régészeti feltárási tevékenységnek minősül.

(5) Ha a fémkereső műszerrel végzett bármilyen tevékenység során régészeti lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a 24. § (1)–(2) bekezdése szerint kell eljárni.

A régészeti feltárások egyes formáira vonatkozó különleges előírások
Próbafeltárás

21. § *  (1) A próbafeltárás célja

a) *  a terület régészeti érintettségének megállapítása,

b) *  régészeti lelőhelyek állapotának felmérése, jellegének, térbeli kiterjedésének és rétegsorainak megállapítása,

c) *  a nyilvántartott régészeti lelőhely védetté nyilvánításának előkészítése során a lelőhelyek védelmi fokozatának megállapítása és osztályozása,

d) megelőző feltárás esetén a veszélyeztető forrásoknak, valamint a megelőző feltárás módjának és mértékének meghatározása,

e) nagyberuházás esetén az előzetes régészeti dokumentáció munkarészeként a régészeti érintettség meghatározása.

(2) A próbafeltárást a régészeti rétegsor aljáig kell elvégezni.

Megelőző feltárás

22. § *  (1) A nyilvántartott régészeti lelőhelynek a beruházással kapcsolatos földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni.

(2) *  A földmunkával járó beruházások előkészítése során a földterület-kiválasztáshoz és nyomvonal-kijelöléshez a beruházó előzetes régészeti dokumentációt készíttethet.

(2a) *  A földmunkával járó, nagyberuházásnak nem minősülő, új nyomvonalú, külterületi közútépítések előkészítése során – a kerékpárút kivételével – a beruházó köteles a régészeti érintettség felderítése érdekében előzetes régészeti dokumentációt készíttetni.

(2b) *  A (2) és (2a) bekezdés szerinti előzetes régészeti dokumentáció készítésére a 23/C. és 23/D. §-ban foglaltak alkalmazásával a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv jogosult.

(3) A nyilvántartási adatok és – ha rendelkezésre áll – az előzetes régészeti dokumentáció adatai, valamint a beruházás régészeti örökségre gyakorolt hatása alapján a védettségi fokozat figyelembevételével a hatóság – jogszabályban meghatározottak szerint – a megelőző feltárás keretében

a) régészeti megfigyelést ír elő, ha * 

aa) a tervezett tevékenység nem vagy csak csekély mértékben érinti a nyilvántartott régészeti lelőhelyet és a régészeti örökség elemeit,

ab) a régészeti örökség elemeinek előfordulása szórványos,

ac) a beruházással kapcsolatos földmunka mélysége nem éri el a régészeti örökség elemeinek jelentkezési szintjét,

ad) a nyilvántartott régészeti lelőhely beruházással érintett területét korábban földmunkával bolygatták, vagy

ae) a beruházás műszaki jellege miatt a régészeti feladatellátás más módon nem végezhető el,

b) próbafeltárást ír elő – jogszabályban meghatározott kivételekkel –, ha

ba) előzetes régészeti dokumentáció nem áll rendelkezésre, vagy annak készítéséhez jogszabályban meghatározottak szerint nem végeztek próbafeltárást,

bb) földkiemeléssel nem járó alapozási technikával tervezett beruházás valósul meg,

bc) a nyilvántartott régészeti lelőhely jellege, intenzitása, térbeli kiterjedése vagy rétegsora nem ismert,

c) teljes felületű feltárást ír elő, ha

ca) a beruházással érintett lelőhely vagy lelőhelyrész hazánk múltjának kiemelkedő fontosságú forrása,

cb) a beruházás történeti városmag területén valósul meg,

d) teljes felületű feltárást írhat elő, ha a feltárás a tudományos ismereteket várhatóan jelentős új eredményekkel gazdagítja.

(4) A hatóság a (3) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott régészeti feladatokat a lelőhely különböző részei vonatkozásában eltérően is meghatározhatja.

(5) Megelőző feltárást végezhet

a) a régészeti gyűjtőkörrel és a feltárás helye szerinti gyűjtőterülettel rendelkező területi múzeum (a továbbiakban: területi múzeum), Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum, ha a beruházással érintett terület nem lépi túl a területi múzeum gyűjtőterületét;

b) a gyűjtőterületén érintett vármegyei hatókörű városi múzeum, ha * 

ba) nincs területi múzeum a beruházással érintett területen,

bb) a területi múzeum kapacitása nem teszi lehetővé az önálló feladatellátást,

bc) a beruházással érintett terület túllépi a területi múzeum gyűjtőterületét;

c) *  jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv a 23/G. §-ban meghatározott feladatok ellátásánál és a saját vagyonkezelésében levő ingatlanjain.

(6) Az (5) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti kapacitás rendelkezésre állásáról a területi múzeum a beruházó megkeresésére nyolc napon belül nyilatkozni köteles.

(7) Az (5) bekezdés b) pont bb)–bc) alpontja esetében a megelőző feltárás elvégzésébe a területi múzeumot kapacitása erejéig kötelezően be kell vonni.

(8) *  A régészeti feladatellátás szaktevékenységi részének jogszabályban meghatározottak szerinti elvégzésébe kapacitáshiány esetén kizárólag más, a 20. § (4) bekezdés szerinti feltárásra jogosult intézmény vonható be. A bevont feltárásra jogosult intézmény további régészeti szaktevékenységet ellátó közreműködőt nem vehet igénybe.

(8a) *  A régészeti feladatellátás járulékos részéhez a megelőző feltárást végző múzeum biztosítja a szükséges régészeti bontómunkát. A régészeti bontómunkába gazdasági társaság bevonható.

(9) A megelőző feltárás költségei magukba foglalják a régészeti feltárás terepi munkavégzésén túl – beleértve a feltárás munkafeltételei biztosítását is – a jogszabályban meghatározott tartalmú dokumentálás és az elsődleges leletfeldolgozás költségeit. A feltárást végző intézmény köteles a tényleges felhasználásról jogszabályban meghatározott módon elszámolni.

(10) A megelőző feltárásra vonatkozóan a feltárásra jogosult intézmény és a beruházó írásbeli szerződést köt. A szerződés tartalmazza a feltárás módját, időtartamát, a feltárásra jogosult intézmény által végzendő régészeti feladatellátás költségét, valamint a jogszabályban meghatározott egyéb szakmai feltételeket.

(11) A (10) bekezdés szerinti szerződést a feltárásra jogosult intézménynek és a beruházónak a jogszabályban meghatározott adattartalomnak a beruházó által történő rendelkezésre bocsátásától számított 15 napon belül kell megkötni.

23. § *  (1) Megelőző feltárás esetén a teljes felületű feltárást legalább az engedélyezési vagy kiviteli terv szerinti földmunkával érintett mélységig kell elvégezni azzal, hogy a földmunkával érintett mélység szintjén lévő régészeti leletek és emlékek egészét fel kell tárni.

(2) *  A régészeti feltáráshoz kapcsolódó régészeti földmunka megvalósításáról a beruházó köteles gondoskodni. Ha a beruházó nem tudja biztosítani a földmunkát, akkor a feltárást végző intézmény – a közbeszerzésekről szóló törvény szerint – gondoskodik a régészeti feladatellátáshoz kapcsolódó földmunka elvégzéséről a beruházó költségén.

(2a) *  A régészeti feltárás dokumentálásához kapcsolódó geodéziai és térinformatikai feladatok ellátásába gazdasági társaság bevonható.

(3) *  Ha a megelőző feltárás módja régészeti megfigyelés, akkor a földmunkát a feltárás vezetőjének irányításával kell végezni. A régészeti megfigyelés során előkerülő régészeti lelőhelyek feltárási módjáról és feltételeiről jogszabályban meghatározottak szerint a hatóság dönt.

(4) Teljes felületű feltárás során régészeti megfigyelés nem végezhető.

23/A. § *  A régészeti örökség védelme és a beruházások hatékonyabb megvalósítása érdekében a nyilvántartott régészeti lelőhelyen kívüli földmunka esetén a régészeti feltárásra a 22. § (10)–(11) bekezdésében foglalt követelmények szerinti szerződés köthető.

Nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti feladatellátásra vonatkozó előírások * 

23/B. § *  (1) Nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti feladatellátásra – beleértve az előzetes régészeti dokumentáció készítését – a megelőző feltárásra vonatkozó szabályokat a 23/C–23/F. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)–(4) * 

Előzetes régészeti dokumentáció * 

23/C. § *  (1) *  Nagyberuházás esetén – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. * 

(2) *  Előzetes régészeti dokumentációnak minősül a hatástanulmány is, ha a tartalmát és az elkészítéséhez alkalmazott módszereket tekintve megfelel az előzetes régészeti dokumentáció fogalmi feltételeinek, és alkalmas az elvégzendő régészeti feladatellátás módjának, valamint idő- és költségvonzatának meghatározására.

(3) *  Az előzetes régészeti dokumentációt a beruházóval kötött írásbeli szerződés alapján a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv készíti el.

(4) *  Az előzetes régészeti dokumentáció adattartalmának meghatározásához a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv megkeresésére a gyűjtőterületén érintett múzeum köteles a szakmai adatbázisában szereplő adatot ingyenesen, teljességi nyilatkozattal nyolc napon belül a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv rendelkezésére bocsátani.

(5) Az előzetes régészeti dokumentáció készítése során – a jogszabályban meghatározott kivételekkel – próbafeltárást kell végezni, amely nem a megelőző feltárás része.

(6) *  A jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv az előzetes régészeti dokumentáció keretében végzett régészeti feladatellátás jogszabályban meghatározottak szerinti elvégzésébe saját kapacitáshiánya esetén kizárólag más, a 20. § (4) bekezdés szerinti, feltárásra jogosult intézményt vonhat be. A bevont feltárásra jogosult intézmény további régészeti szaktevékenységet ellátó közreműködőt nem vehet igénybe.

(7) *  A műszeres lelőhely- és leletfelderítéshez kapcsolódó feladatok ellátásába gazdasági társaság bevonható.

(8) *  Amennyiben a beruházó a régészeti gépi földmunka elvégzését nem tudja biztosítani, az előzetes régészeti dokumentáció keretében végzett régészeti feladatellátáshoz kapcsolódó régészeti gépi földmunka elvégzéséről a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv – a közbeszerzésekről szóló törvény szerint – gondoskodik a beruházó költségén.

Feltárási projektterv * 

23/D. § *  (1) Az előzetes régészeti dokumentáció záródokumentuma a feltárási projektterv.

(2) *  A feltárási projektterv meghatározza a nagyberuházáshoz kapcsolódó valamennyi régészeti feladatellátást, annak módját, az érintett területet és annak régészeti jellemzőit, a várható kockázatokat. A feltárási projektterv tartalmazza továbbá a projektterv készítésének időpontjában irányadó szabályok szerint, valamint a 23/E. § (2) bekezdése alapján a régészeti feladatellátást végző, feltárásra jogosult intézményt. A jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv a projekttervben határozza meg a nagyberuházás régészeti területi jellemzői és előkészítettsége alapján a régészeti feladatellátás területi szakaszait és a szakaszolás indokait.

(3) *  A feltárási projektterv elkészítésébe a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv jogszabályban meghatározottak szerint örökségvédelmi szakmai tanácsadó testületet vonhat be.

(4) *  A feltárási projekttervet a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv a beruházó részére megküldi. A beruházó a feltárási projekttervet véleményezheti, módosítását, kiegészítését javasolhatja. A véleményt figyelembe kell venni, ha az műszaki és pénzügyi szempontból a régészeti feladatellátást akadályozó tényeken alapul.

(5) *  A beruházó által elfogadott projekttervet a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv megküldi a projekttervben szereplő, a régészeti feladatellátás elvégzésére megjelölt intézménynek, valamint az MNM KK-nak.

Nagyberuházáshoz kapcsolódó megelőző feltárás és elfedés * 

23/E. § *  (1) *  A beruházó a megelőző feltárás elvégzésére írásbeli szerződést köt, ha a megelőző feltárás elvégzésére a terület rendelkezésre áll.

(2) *  Az MNM KK a beruházó szerződéskötési szándékáról, annak kézhezvételét követő 5 napon belül értesíti a nagyberuházás megelőző feltárásának elvégzésére jogosult intézményt és koordinálja a szerződéskötést.

(2a) *  A nagyberuházást megelőző feltárást a gyűjtőterületén érintett vármegyei hatókörű városi múzeum, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum végezheti jogszabályban meghatározottak szerint.

(2b) *  A nagyberuházást megelőző feltárás régészeti szaktevékenységének elvégzésébe

a) a gyűjtőterületén érintett területi múzeumot kapacitása erejéig kötelezően be kell vonni,

b) további kapacitáshiány esetén kizárólag más, a 20. § (4) bekezdése szerinti feltárásra jogosult intézmény vonható be.

(3) *  A (2b) bekezdés szerinti bevont feltárásra jogosult intézmény a régészeti szaktevékenység ellátásában további közreműködőt nem vehet igénybe.

(4) *  Ha a gyűjtőterületén érintett vármegyei hatókörű városi múzeum, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum a megelőző feltárásra vonatkozó szerződést a 22. § (11) bekezdésében meghatározott 15 napos határidőn belül nem köti meg, akkor az MNM KK gondoskodik a régészeti feladatellátás elvégzéséről.

(4a) *  A (4) bekezdés szerinti esetben a kultúráért felelős miniszter – a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 40. § (3) bekezdése alapján a működési engedély módosításával – hivatalból indított eljárásban dönt a vármegyei hatókörű városi múzeum régészeti gyűjtőkörének lezárásáról. Az eljárásban a kulturális örökség védelméért felelős miniszter egyetértési jogot gyakorol.

(5) *  Nagyberuházás megvalósítása esetén a régészeti földmunka, valamint a kivitelezés földmunkái régészeti megfigyelés mellett végezhetőek.

(6) *  A nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti megfigyelés biztosítására a (2a)–(3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(7) A régészeti megfigyelés során előkerülő régészeti lelőhelyek feltárási módjáról és feltételeiről jogszabályban meghatározottak szerint a hatóság dönt.

(8) Ha a nagyberuházás esetén végzett régészeti feladatellátás idő- és költséghatára a teljes felületű feltárást nem teszi lehetővé, és a beruházó nyilatkozata alapján az elfedés műszakilag megvalósítható, a lelőhely jogszabályban meghatározott módon elfedhető. A nyilvántartott régészeti lelőhely elfedése a lelőhely fizikai állapotromlását nem eredményezheti.

(9) Ha a beruházó nyilatkozata alapján az elfedés műszakilag nem valósítható meg, akkor a régészeti megfigyelés keretében régészeti bontómunkát kell végezni.

Nagyberuházás esetén végzett régészeti feladatellátás idő- és költséghatára * 

23/F. § *  (1) *  Az előzetes régészeti dokumentáció készítése során végzett próbafeltárás időtartama a próbafeltárás céljára a beruházótól a földmunkával érintett munkaterületnek régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban, állapotrögzítő jegyzőkönyvvel történő átvételétől számított legfeljebb 30 nap. A próbafeltáráshoz kapcsolódó gépi földmunka időtartama legfeljebb 10 nap lehet, amely a próbafeltárás időtartamába nem számít bele. A beruházó és a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv ennél hosszabb időtartamban is megállapodhat.

(2) *  A feltárási projekttervet a próbafeltárások elvégzését követő 10 napon belül kell elkészíteni, kivéve, ha a beruházó és a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv ennél hosszabb időtartamban állapodik meg.

(3) *  Teljes felületű feltárás esetén a feltárás időtartama a feltárás céljára a beruházótól a földmunkával érintett munkaterületnek vagy régészeti területi szakasznak régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban, állapotrögzítő jegyzőkönyvvel történő átvételétől számított legfeljebb 30 – régészeti feltárás elvégzésére jogszabályban meghatározottak szerint alkalmas – nap. A beruházó és a feltárásra jogosult intézmény ennél hosszabb időtartamban is megállapodhat. A teljes felületű feltáráshoz kapcsolódó gépi földmunka időtartama a teljes felületű feltárás időtartamába nem számít bele.

(4) A nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti feltárással összefüggő rendelkezések alkalmazásában – tekintet nélkül a nagyberuházás szakaszolására – a beruházás teljes bekerülési költsége a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 47–51. §-ában meghatározott tételek tervezett összege.

(5) A beruházó legkésőbb a próbafeltárás megkezdése előtt köteles a beruházás teljes bekerülési költségéről nyilatkozatot tenni.

(6) A beruházót terheli az előzetes régészeti dokumentáció – beleértve a próbafeltárást –, a teljes felületű feltárás, valamint a régészeti megfigyelés és az elfedés régészeti előkészítésének költsége.

(7) Az előzetes régészeti dokumentáció elkészítésének költségei – nemzetgazdasági szempontból indokolt esetben – a központi költségvetésből fedezhetőek.

(8) *  Az előzetes régészeti dokumentáció készítésének költségei – ide nem értve azt az esetet, ha a beruházó ennél magasabb összeg megfizetését vállalja – nem haladhatják meg a beruházás teljes bekerülési költségének az alábbi értékét:

a) nagyberuházás esetén a beruházás teljes bekerülési költségének 0,35 százalékát,

b) a 23/G. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti kiemelt nagyberuházás esetén

ba) a 30 milliárd forintot meghaladó kiemelt nagyberuházás esetében, a beruházás teljes bekerülési költségének 0,065 százalékát,

bb) a 60 milliárd forintot meghaladó kiemelt nagyberuházás esetében, a beruházás teljes bekerülési költségének 0,035 százalékát.

(8a) *  Az előzetes régészeti dokumentáció készítésének költsége

a) tartalmazza a végleges leletbefogadás,

b) nem tartalmazza a próbafeltáráshoz szükséges gépi földmunka, továbbá a munka- és balesetvédelmi szabályok betartásához szükséges műszaki feltételek biztosításának

költségét.

(9) *  A teljes felületű feltárás költségei – ide nem értve azt az esetet, ha a beruházó ennél magasabb összeg megfizetését vállalja – nem haladhatják meg a beruházás teljes bekerülési költségének az alábbi értékét:

a) nagyberuházás esetén a beruházás teljes bekerülési költségének 1 százalékát,

b) a 23/G. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti kiemelt nagyberuházás esetén

ba) a 30 milliárd forintot meghaladó kiemelt nagyberuházás esetében, a beruházás teljes bekerülési költségének 0,5 százalékát,

bb) a 60 milliárd forintot meghaladó kiemelt nagyberuházás esetében, a beruházás teljes bekerülési költségének 0,1 százalékát.

(9a) *  A (9) bekezdés szerinti összeg

a) tartalmazza a teljes felületű feltárás terepi munkavégzésén túl – beleértve a feltárás munkafeltételei biztosítását is – a jogszabályban meghatározott tartalmú dokumentálás és az elsődleges leletfeldolgozás, valamint a végleges leletbefogadás költségeit,

b) nem tartalmazza a jogszabályban meghatározottak szerint feltárásra alkalmas napon kívüli régészeti feltárás végzéséhez a beruházó által kötelezően biztosítandó szükséges technikai felszerelés biztosításának költségét.

(10) *  A tényleges költségekről köteles

a) a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv az előzetes régészeti dokumentáció tekintetében

b) a feltárás elvégzésére szerződött múzeum

jogszabályban meghatározott módon elszámolni.

(11) A feltárásra jogosult intézmény a teljes felületű feltárás és az elfedés régészeti előkészítésének összköltségei 10 százalékának erejéig tartalékot képezhet az esetleges régészeti többletköltségekre. A tartalék a beruházó és a feltárást végző intézmény közötti megállapodás alapján használható fel.

Az egyes nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatellátásra vonatkozó különös előírások * 

23/G. § *  (1) Az olyan nagyberuházás esetén,

a) amellyel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a Kormány rendeletében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított,

b) amelyet törvény vagy kormányrendelet kiemelten közérdekű beruházássá, vagy amelyet kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházássá nyilvánított,

c) amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt,

d) ami az energiahordozók szállításához, energiaellátás biztosításához szükséges, vagy

e) amely bányászati tevékenység végzésével jár [a továbbiakban az a)–e) pont alattiak együtt: kiemelt nagyberuházás]

a régészeti feladatellátásra – beleértve az előzetes régészeti dokumentáció készítését –, a megelőző feltárásra vonatkozó, valamint a 23/B–23/F. §-ban meghatározott rendelkezéseket ezen alcímben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) *  A kiemelt nagyberuházás esetén a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv gondoskodik

a) a megelőző feltárás, valamint

b) a kivitelezés során ellátandó régészeti megfigyelés és szükség esetén régészeti bontómunka

elvégzéséről, és e feladatokra vonatkozó szerződést a beruházóval a 22. § (11) bekezdésében meghatározott 15 napos határidőn belül megköti.

(3) *  A (2) és (4) bekezdésben meghatározott feladatok elvégzésébe jogszabályban meghatározott módon bevonható

a) *  a gyűjtőterületén érintett vármegyei hatókörű városi múzeum, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum,

b) a gyűjtőterületén érintett területi múzeum, vagy

c) a feltárásra jogosult intézmény vagy szervezet.

(4) *  Amennyiben a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv régészeti feladatellátással kapcsolatos megkeresésére a (3) bekezdésben megjelölt intézmény vagy szervezet öt napon belül nem válaszol, a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv közvetlenül gondoskodik a régészeti feladatellátásról.

(5) * 

(6) Amennyiben a feltárásra alkalmatlan napok miatt a feltárás nem végezhető el a beruházó számára elfogadható határidőre, a feltáró intézmény a feltáráshoz szükséges technikai felszerelés biztosításának költségét a 23/F. § (9) bekezdésében meghatározott költségkereten túl elszámolhatja annak érdekében, hogy a régészeti feltárást a jogszabályban meghatározottak szerint feltárásra alkalmas napon kívüli napokon is végezni lehessen.

(7) Kiemelt nagyberuházás esetén a hatóságnak a megelőző feltárás engedélyezésére irányuló eljárásában szakhatóság nem vesz részt, szakkérdést nem kell vizsgálni.

Mentő feltárás

24. § *  (1) A régészeti emlékek és leletek előkerülése esetében is gondoskodni kell a régészeti örökség elemeinek helyszíni megőrzéséről. Ha a helyszíni megőrzésre nincs lehetőség, mentő feltárást kell végezni. Mentő feltárás elvégzésére a 22. § (5) bekezdése szerinti intézmény jogosult.

(2) Ha régészeti feltárás nélkül régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a felfedező, a tevékenység felelős vezetője, az ingatlan tulajdonosa, az építtető vagy a kivitelező köteles

a) az általa folytatott tevékenységet azonnal abbahagyni,

b) *  a jegyző útján a hatóságnak azt haladéktalanul bejelenteni, amely arról haladéktalanul tájékoztatja a mentő feltárás elvégzésére a 22. § (5) bekezdése szerint feltárásra jogosult intézményt, valamint

c) a tevékenységet szüneteltetni, továbbá a helyszín és a lelet őrzéséről – a felelős őrzés szabályai szerint – a feltárásra jogosult intézmény intézkedéséig gondoskodni.

(3) A feltárásra jogosult intézmény köteles a mentő feltárást haladéktalanul megkezdeni, és folyamatosan – az elvárható ütemben – végezni, az előkerült régészeti leletet ideiglenesen elhelyezni.

(4) *  Ha a mentő feltárást nem lehet 30 nap alatt elvégezni, a hatóság hivatalból vagy a feltárást végző intézmény javaslatára ideiglenesen védetté nyilváníthatja a földterületet.

(5) *  A feltárást végző intézmény köteles a feltárás befejezését követő 30 napon belül a lelőhely ismertté vált adatait jogszabályban meghatározott módon bejelenteni. A lelőhelyet a hatóság nyolc napon belül nyilvántartásba veszi.

25. § *  A mentő feltárást végző múzeum jogosult a leletmentésre fordított költségeinek megtérítésére, amennyiben az állam nem mond le javára a régészeti leletek tulajdonjogáról. A költségek iránti igényt a hatósághoz kell benyújtani.

26. § *  A korábban ismeretlen, régészeti nyilvántartásban nem szereplő régészeti lelőhely, illetve lelet feltáráson kívüli felfedezője vagy bejelentője jogszabályban meghatározottak szerint elismerésben részesíthető.

A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG FELTÁRÁST KÖVETŐ VÉDELME * 

27. § *  (1) A feltárást végző intézmény köteles a feltárás során a régészeti örökség elemeinek őrzését biztosítani. A feltárás befejezésével egyidejűleg gondoskodni kell a régészeti örökség feltárt elemeinek megfelelő védelméről, állapotának stabilizálásáról és további fenntartásáról.

(2) Az állapotváltozással járó felmérési, vizsgálati, kutatási munkák elvégzését követően a terepet helyre kell állítani, kivéve megelőző feltárás esetén, vagy ha a kutatást a régészeti emlék bemutatása követi.

(3) A hatóság az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően is rendelkezhet.

(4) *  A régészeti emlékek kezeléséről – a feltárás eredményének, a terület adottságainak, a földmunkával járó, tervezett beruházás műszaki tartalmának ismeretében – külön jogszabály rendelkezik.

RÉGÉSZETI LELETEK ELSŐDLEGES FELDOLGOZÁSA * 

27/A. § *  (1) A régészeti feltárás dokumentálását és az előkerült régészeti leletek elsődleges feldolgozását a feltárást végző intézménynek jogszabályban meghatározottak szerint kell elvégeznie.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítését és annak megfelelőségét a hatóság jogszabályban meghatározottak szerint ellenőrzi.

(3) *  Ha a feltáró intézmény a feltárási dokumentáció benyújtására és az elsődleges leletfeldolgozásra irányuló kötelezettségének jogszabályban meghatározott határidőig nem tesz eleget, a hatóság örökségvédelmi bírsággal sújtja, valamint kötelezettségének teljesítéséig további feltárási engedélyt nem kaphat, feltárást nem végezhet, feltárásban nem működhet közre.

(4) * 

27/B. § *  (1) A régészeti feltárás során előkerült leletek ideiglenes elhelyezéséről (őrzéséről, állagmegóvásáról), azok végleges befogadásáig a feltárást végző intézmény köteles gondoskodni.

(2) A régészeti feltárás során előkerült leletek végleges befogadásáról

a) a területi múzeum, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum gondoskodik, ha a feltárás csak annak gyűjtőterületére terjed ki,

b) *  a vármegyei hatókörű városi múzeum gondoskodik, ha a feltárással érintett területen nincs területi múzeum, vagy a feltárással érintett terület túlnyúlik annak gyűjtőterületén,

c) *  az MNM KK gondoskodik, ha az a)–b) pont szerint a gyűjtőterületén érintett múzeum nem tudja biztosítani a leletanyag végleges befogadását.

(3) *  Az MNM KK által végzett tervásatás esetén a leletanyag végleges befogadására az MNM KK jogosult.

(4) A befogadó múzeumot illeti meg a végleges leletbefogadás költségeinek megfelelő összeg, amely a befogadott leletek mennyiségével arányos egyszeri költségek, különösen a gyűjteményi alapleltárba vétele és a raktárkapacitás bővítésének fedezetére szolgál.

(5) *  Ha a feltárást nem a befogadó múzeum végzi, a végleges leletbefogadás költségeiről a feltáró intézmény és a befogadó múzeum a kultúráért felelős miniszter e törvény felhatalmazása alapján kiadott, az elsődleges leletfeldolgozás és a leletanyag végleges befogadásának szabályaira vonatkozó rendeletében meghatározottak szerint megállapodást köt.

(6) *  Előzetes régészeti dokumentáció keretében végzett régészeti feltárás esetén előkerült leletanyag végleges befogadásáért legfeljebb a feltárás régészeti költségének 10%-áig terjedő összeg illeti meg a befogadó múzeumot e kötelezettsége teljesítésekor.

2. Fejezet * 

28–45. § * 

3. Fejezet

A KULTURÁLIS JAVAK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

Általános védelem

46. § *  (1) E törvény alapján védettnek minősülnek a muzeális intézményekben, a levéltárakban, a közgyűjteményként működő kép- és hangarchívumokban, valamint a könyvtárakban muzeális dokumentumként a (2) bekezdésben meghatározott módon nyilvántartott kulturális javak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti védelem

a) muzeális intézmény esetében az alapleltárban nyilvántartott kulturális javakat,

b) könyvtár esetében az állomány-nyilvántartásban rögzített muzeális dokumentumot,

c) *  levéltár esetében a levéltári anyagról vezetett törzskönyvben nyilvántartott állományt, továbbá az Ltv. 7/C. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő köziratot,

d) a közgyűjteményként működő kép- és hangarchívum esetében a közgyűjtemény nyilvántartásában rögzített kulturális javakat

illeti meg.

46/A. § * 

A kulturális javak védetté nyilvánítása

47. § (1) *  A kulturális örökség – a 46. § hatálya alá nem tartozó – pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű javait, gyűjteményeit, azok megőrzése érdekében a hatóság védetté nyilvánítja.

(2) *  Nem lehet védetté nyilvánítani

a) az alkotójuk tulajdonában lévő,

b) az országba visszaviteli kötelezettséggel behozott,

c) az Ltv. 33. § (2) bekezdésében meghatározott, valamint

d) a magyar kultúrtörténeti vonatkozással nem rendelkező, a tulajdonos (birtokos) által bizonyítottan 50 évnél nem régebben az ország területére került

kulturális javakat.

48. § (1) *  A kulturális javak védetté nyilvánítására irányuló eljárás hivatalból indul.

(2) *  Az eljárás alá vont kulturális javak e törvény erejénél fogva ideiglenesen védettek, rájuk a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Az ideiglenes védettség az eljárás végleges befejezéséig áll fenn.

49. § * 

Védetté nyilvánított kulturális javak védettségének megszüntetése

50. § *  (1) A hatóság a kulturális javak védettségét megszünteti, ha

a) a védetté nyilvánítás indokai nem állnak fenn,

b) a védett gyűjteményből vagy tárgyegyüttesből kikerült tárgy egyedi jelentősége a védettség fenntartását nem indokolja, vagy

c) a tárgy megsemmisült.

(2) A hatóság a kulturális javak védettségét megszüntetheti, ha a tárgy végleges külföldre történő kivitelét nemzeti kulturális érdek indokolja. A védettség megszüntetése tekintetében nemzeti kulturális érdeknek minősül, ha a tárgy végleges külföldre történő kivitele közérdekből történik, és a széles körű bemutatást, valamint hozzáférést biztosítja.

A védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos különleges előírások

51. § (1) Védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonjogát átruházni csak írásbeli szerződés alapján lehet.

(2) *  Védetté nyilvánított gyűjteményhez tartozó tárgy vagy védetté nyilvánított tárgyegyüttes bármely darabjának elidegenítéséhez vagy őrzési helyének 90 napot meghaladó megváltoztatásához a hatóság előzetes hozzájárulása szükséges.

(3) *  Védetté nyilvánított kulturális javak feletti rendelkezési jog bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárás során elrendelt korlátozásáról a bíróság vagy a közigazgatási hatóság a hatóságot értesíti. A tárgy tulajdonjogát érintő egyéb körülményekről a hatóságot értesíteni kell.

(4) * 

52. § (1) A védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonosa (birtokosa) köteles a javakat épségben fenntartani, őrzésükről, szakszerű kezelésükről és megóvásukról gondoskodni.

(2) *  A védetté nyilvánított kulturális javakat és a védetté nyilvánító határozatban foglaltak betartását a hatóság a helyszíni ellenőrzés keretében jogosult ellenőrizni.

(3) *  A védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos – a 73. § b)–d) pontjában meghatározott – adatokban bekövetkezett változásokat a tulajdonos (birtokos) haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles bejelenteni a hatóságnak.

(3a) *  A (3) bekezdés szerinti bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle a tulajdonos (birtokos) kéri – a (3) bekezdés szerinti határidőben értesíti a hatóságot.

(4) *  A kereskedelmi forgalomban – így különösen árverésen – történő tulajdonátruházás céljából átadott, védetté nyilvánított kulturális javak esetén a (3) bekezdés szerinti bejelentésre a kereskedő köteles. Ez a rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a védettség ténye később jut a kereskedő tudomására.

(5) *  A bejelentésre kötelezett tulajdonos (birtokos) a személyazonosító adatait és a lakcímét az ezt igazoló hatósági igazolvány alapján közli a hatósággal, vagy kereskedelmi forgalomban értékesítés céljából történő átadás esetén a kereskedővel.

53. § A védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonosait kötelezettségeikre tekintettel a külön jogszabályban meghatározott támogatások és kedvezmények illetik meg.

Eltűnt kulturális javak felkutatása * 

53/A. § *  (1) *  Ha a hatóság hatósági ellenőrzés vagy az 52. § (2) bekezdése alapján lefolytatott ellenőrzése során, vagy bejelentés alapján megállapítja, hogy a kulturális javak körébe tartozó tárgy őrzési helye ismeretlen (a továbbiakban: eltűnt kulturális javak), az őrzési hely megállapítása érdekében elrendeli annak körözését.

(2) A hatóság a körözési eljárás eredményeként megtalált eltűnt kulturális javak őrzési helyét a 73. § szerinti nyilvántartásba veszi.

(3) Ha a körözés elrendelésének oka megszűnt, a hatóság a körözést visszavonja.

53/B. § *  (1) Az e törvény 71. § (2) bekezdése c) pontja szerinti nyilvántartásba bejegyzett kulturális javak előkerülése esetén a hatóság megvizsgálja a nyilvántartásból történő törlés indokoltságát.

(2) Kétség esetén a tárgy birtokosa köteles bizonyítani a birtoklás jogszerűségét és azt, hogy a tárgy birtokba vétele vagy tulajdonjogának a megszerzése során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, különös tekintettel a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény 3. § (3) bekezdésében foglalt szempontokra.

(3) Amennyiben a tárgy visszaadása iránt igényt terjesztenek elő, és az igényt igazolják, a birtokos köteles a tárgyat az igénybejelentő részére visszaadni.

(4) Amennyiben a birtokos bizonyítja, hogy a (2) bekezdésben foglaltak szerint járt el, a visszaadáskor az igénybejelentőtől méltányos és ésszerű kártalanítás illeti meg.

(5) Kulturális javak kereskedelmi forgalomban – így különösen árverésen – történő átruházása esetén a (2) bekezdés szerinti eljárásra a kereskedő köteles, ezért a vevő részéről a (2) bekezdésben foglaltakat teljesültnek kell tekinteni.

(6) A tárgy visszaadásának elrendelése iránti keresetet bírósághoz kell benyújtani, a bíróság dönt a visszaadás elrendeléséről és a kártalanításról.

A kulturális javak külföldre történő kivitele

54. § *  (1) A kulturális javakat – ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa másképp nem rendelkezik – az e törvényben meghatározottak szerint lehet az ország területéről kivinni.

(2) A kulturális javak kivitelére vonatkozó eljárás részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.

Védett kulturális javak kivitele * 

55. § *  (1) *  A védetté nyilvánított vagy az e törvény alapján védett kulturális javak a hatóság ideiglenes kiviteli engedélyével – visszahozatali kötelezettség mellett – vihetők ki az országból.

(2) *  Az ideiglenes kiviteli engedély iránti kérelem előterjesztésére a tárgy tulajdonosa vagy vagyonkezelője jogosult.

(3) *  A hatóság az ideiglenes kiviteli engedély iránti kérelmet elutasítja, ha

a) a kivitel veszélyezteti a kulturális érdekeket vagy a tárgy biztonságát;

b) a kivitellel érintett tárgyra nem vonatkozik állami garanciavállalás, biztosítási szerződés vagy ezeknek megfelelő egyéb kötelezettségvállalás;

c) *  külön jogszabályban meghatározott tárgyak esetén a kultúráért felelős miniszter a külföldi kölcsönzéshez nem adja hozzájárulását.

(4) *  Az ideiglenes kiviteli engedély határozott időre, legfeljebb a kivitellel érintett tárgyra vonatkozó állami garancia, biztosítási szerződés vagy ezeknek megfelelő egyéb kötelezettségvállalás időtartamára adható.

(5) *  Az e törvény alapján védett kulturális javakra vonatkozó, az Európai Unió tagállamaiba történő kivitele esetén a kulturális javak kiviteléről szóló 116/2009/EK rendelet céljából a Bizottság 1081/2012/EU végrehajtási rendelete 13. cikke alapján kiállított általános nyílt engedély az (1) bekezdésben meghatározott ideiglenes kiviteli engedélynek minősül.

Nem védett kulturális javak kivitele * 

56. § *  (1) *  Az 1. melléklet szerinti kulturális javak – a 47. § (2) bekezdése hatálya alá tartozó tárgyak kivételével – a hatóság engedélye alapján, műtárgykísérő igazolással vihetők ki az országból.

(2) A hatóság a kivitel jogszerűségéről az engedélyező határozattal egyidejűleg – átruházható – műtárgykísérő igazolást állít ki, amely tartalmazza a műtárgy azonosításához szükséges adatokat.

(3) *  A kiviteli engedély, illetve a műtárgykísérő igazolás legfeljebb tíz évig terjedő határozott időre szólhat.

(4) *  A hatóság a kiviteli engedélykérelmet elutasítja, vagy a kiviteli engedélyt visszavonja és a műtárgykísérő igazolást érvénytelenné nyilvánítja, ha a tárgy

a) lopott,

b) védett gyűjteményből vagy tárgyegyüttesből jogellenesen került ki,

c) jogellenesen került Magyarországra.

(5) *  A kiviteli engedélyezés tekintetében jogellenesen Magyarországra került tárgynak minősül különösen, ha a tárgynak a származási országból a jogszabályok megsértésével történt a kivitele, ideértve a jogszerű ideiglenes kivitelre vonatkozó feltételek megszegéséből adódó jogsértést, illetve a kivitel lejártát követően vissza nem vitt javak esetét is.

57. § *  (1) Az 55. és 56. § hatálya alá nem tartozó kulturális javak a hatóság engedélye nélkül vihetők ki az országból.

(2) * 

A kulturális javak behozatalára vonatkozó korlátozás * 

58. § *  Tilos azon kulturális javaknak az országba történő behozatala, bejuttatása, amelyeket származási országukból a szükséges kiviteli engedélyek nélkül, vagy a kiviteli engedély kereteit túllépve juttattak külföldre.

Nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény * 

59. § *  (1) A hatóság a tulajdonos vagy a tárgyak kezelésére jogosult kérelmére nemzeti érdekű nyilvános gyűjteményként nyilvántartásba veszi azt a kiemelkedő tudományos vagy kulturális jelentőségű gyűjteményt vagy tárgyegyüttest, amely egyértelmű azonosításra alkalmas képi és leíró nyilvántartással rendelkezik, és legalább egy eleme védetté nyilvánított.

(2) A nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény kutatói és látogatói hozzáférését évente legalább 24 napon, naponként legalább négy órában biztosítani kell.

(3) A hatóság a tulajdonos vagy a tárgyak kezelésére jogosult kérelmére, vagy ha a nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény már nem felel meg az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek, hivatalból törli azt nyilvántartásából.

Közérdekű kulturális érték * 

60. § *  (1) A hatóság a tulajdonos vagy a tárgyak kezelésére jogosult kérelmére közérdekű kulturális értékként nyilvántartásba veszi azokat a tárgyakat, amelyek

a) rendelkeznek azonosításra alkalmas nyilvántartással, és

b) a nyilvánosság számára – a tulajdonos (rendelkezésre jogosult) által meghatározott módon – legalább évi 12 napon, legalább naponként 4 órán keresztül hozzáférhetőek.

(2) A hatóság a tulajdonos vagy a tárgyak kezelésére jogosult kérelmére, vagy ha a közérdekű kulturális érték már nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek, hivatalból törli azt a nyilvántartásából.

61. § * 

A kulturális javak feldolgozására vonatkozó korlátozás * 

61/A. § *  Kulturális javakat fémkereskedő fémkereskedelmi tevékenység céljából kizárólag a hatóságnak az átvett tárgyakat egyedileg megjelölő engedélyével vehet át.

4. Fejezet * 

61/B–61/H. § * 

5. Fejezet * 

61/I–61/N. § * 

6. Fejezet * 

EURÓPAI ÖRÖKSÉG DÍJ * 

61/O. § *  Az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszíneknek az Európai Örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról szóló, 2011. november 16-i 1194/2011/EU európai parlamenti és tanácsi határozatban meghatározott célkitűzésekre és kritériumokra figyelemmel történő nemzeti szintű előzetes kiválasztásáról a miniszter gondoskodik.

III. Rész

A HATÓSÁG FELADATAI * 

62. § *  A hatóság feladata a kulturális örökség elemei megőrzésének, fenntartható használatának elősegítése és támogatása. Ennek érdekében ellátja:

a) *  az e törvényben és a kormányrendeletben meghatározott örökségvédelmi hatósági feladatokat;

b) *  a régészeti felügyeleti és műtárgyfelügyeleti feladatokat;

c) *  az e törvényben meghatározott tudományos feladatok elvégzésében történő közreműködést; valamint

d) egyéb, hatáskörébe utalt feladatokat.

62/A. § *  (1) A kulturális örökségvédelmet érintő hatósági eljárásban az örökségvédelmi szempontok érvényesülését szakhatósági eljárás keretében vagy szakkérdésként kell vizsgálni.

(2) A hatóság a tervezett tevékenység vagy beavatkozás elvégzéséhez nem járulhat hozzá, ha a tervezett beavatkozás a védett kulturális örökségi elemet veszélyezteti.

63. § (1) * 

(2) * 

(3) *  A hatóság engedélyezi vagy tudomásul veszi az építésügyi hatósági vagy más hatósági engedélyhez nem kötött – jogszabályban meghatározott – tevékenységeket.

(4) * 

(4a) * 

(5) *  Az örökségvédelmi hatóság és kulturális javak hatósága felügyelet keretében * 

a) figyelemmel kíséri a kulturális örökség elemei állapotát, valamint megfelelő használatát;

b) a fenntartható, integrált szemléletű védelmet elősegítő tevékenységet végez;

c) elősegíti az örökségvédelem érdekeit érintő szakmai és társadalmi együttműködést;

d) *  a természetvédelmi őrszolgálat közreműködésével gondoskodik a régészeti örökség védelmével kapcsolatos feladatokról;

e) * 

(6) * 

64. § *  A hatóság

a) *  ellátja a Magyarország területén jogellenesen eltulajdonított, valamint a Magyarországról jogtalanul kivitt vagy ilyen módon behozott kulturális javak visszakövetelésével, továbbá visszaadásával kapcsolatos teendőket;

b) részt vesz a jogtalanul eltulajdonított kulturális javak nemzetközi információcseréjében, és ellátja az ezzel kapcsolatos feladatokat;

c)–d) * 

e) * 

f) * 

64/A. § *  A miniszter vita esetén dönt arról, hogy valamely tárgy, létesítmény vagy jelenség a kulturális örökség körébe tartozik-e.

64/B. § * 

Előzetes tájékoztatás, a hatóság jogszerű hallgatása * 

65. § *  (1) A hatóság a hatósági engedélyéhez kötött tevékenységek esetén – kérelemre – köteles a kérelmező által megjelölt munkák vagy tevékenységek engedélyezésével kapcsolatos feltételekről és eljárási szabályokról tájékoztatást adni.

(2) Ha az előzetes tájékoztatás alapjául szolgáló körülmények és jogszabályok lényegesen nem változtak, az egy éven belül induló engedélyezési eljárás során a hatóság a tájékoztatáshoz kötve van.

(3) *  A hatóság a hatósági engedélyhez kötött, kormányrendeletben meghatározott tevékenységek esetén a tevékenység elvégzéséhez jogszerű hallgatással is hozzájárulhat.

66. § * 

Hatósági kötelezés

67. § (1) *  A védett kulturális örökségi elemmel összefüggő tevékenységek vonatkozásában a hatóság:

a) *  az örökségvédelem szabályainak megsértése esetén a nyilvántartott régészeti lelőhelyek és védetté nyilvánított kulturális javak vonatkozásában elrendelheti a beavatkozást megelőző állapot helyreállítását, valamint a fenntartható használatra vonatkozó kötelezettség teljesítését, a méltatlan használat megszüntetését,

b) *  nyilvántartott régészeti lelőhelyek és védetté nyilvánított kulturális javak károsítása, veszélyeztetése esetén jogosult a tevékenységet leállítani, és az ilyen magatartás tanúsítóját e tevékenység abbahagyására kötelezni,

c)–e) * 

(2) *  Az örökségvédelmi hatóság és kulturális javak hatósága * 

a) *  az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kötelezettségek teljesítésére a tulajdonost, a tulajdonosi joggyakorlót, a vagyonkezelőt, a társasházat, továbbá a használót vagy az építtetőt, és a kivitelezőt,

b) * 

kötelezheti.

(3) *  Amennyiben a kötelezett az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti hatósági kötelezésben foglaltaknak nem tesz eleget és ezzel a védett kulturális örökség veszélybe kerül, a hatóság örökségvédelmi bírság kiszabásáról intézkedik és * 

a) *  a munkákat a kötelezett helyett annak költségére és felelősségére elvégeztetheti, más érdekelt, különösen tulajdonostárs erre irányuló kérelme esetén akként is, hogy a munkálatok költségének előlegezésére feljogosítja az érdekeltet;

b) kezdeményezheti ingatlan esetében az állami tulajdonba vételt (vásárlással vagy szükség szerint kisajátítással);

c) elrendelheti a védetté nyilvánított kulturális javak közgyűjteményben történő ideiglenes elhelyezését; vagy

d) kezdeményezheti a vagyonkezelői szerződés felülvizsgálatát, illetve a használati jog megszüntetését.

(3a) *  Ha a kötelezett az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti hatósági kötelezésben foglaltaknak nem tesz eleget, az örökségvédelmi hatóság vagy a kulturális javak hatósága a munkákat a kötelezett helyett annak költségére és felelősségére elvégeztetheti, más érdekelt, különösen tulajdonostárs erre irányuló kérelme esetén akként is, hogy a munkálatok költségének előlegezésére feljogosítja az érdekeltet.

(3b) *  Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kötelezettségek megszegése esetén közigazgatási szankcióként figyelmeztetés nem alkalmazható.

(4) *  A végleges és végrehajtható határozatban megállapított (3) bekezdés a) pontja és a (3a) bekezdés szerinti követelés biztosítékául a Magyar Államot a védett kulturális örökségi elemen jelzálogjog, valamint annak fennállásáig terhelési tilalom illeti meg.

(5) *  A hatóság által elvégeztetett munka költsége adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül és adók módjára kell behajtani.

(6) *  A (4) bekezdés szerinti határozatával a hatóság megkeresi

a) az ingatlanügyi hatóságot a jelzálogjog bejegyzése és a terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése,

b) az illetékes állami adóhatóságot – amennyiben a kötelezettség teljesítése határidőre nem történt meg – a követelés végrehajtása

iránt.

(7) *  A követelés kielégítése vagy megszűnése esetén a hatóság 15 napon belül megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a bejegyzett jog és a feljegyzett tény törlése iránt.

(8) *  Abban az esetben, ha a (4) bekezdés szerinti jelzálogjogot olyan ingatlanra kell bejegyezni és a terhelési tilalom tényét feljegyezni, amelyre a 74. § (1) bekezdése szerinti jogi jelleg az ingatlan-nyilvántartásban ezt megelőzően még nem került feljegyzésre, az eljáró hatóság köteles a jogi jelleg ingatlan-nyilvántartási feljegyeztetéséről gondoskodni. A jelzálogjog bejegyzése és a terhelési tilalom tényének feljegyzése csak a jogi jelleg feljegyzését követően kezdeményezhető.

68. § (1) *  A hatóság kulturális örökségvédelmi érdekből elrendelheti:

a) *  a védetté nyilvánított kulturális örökséghez tartozó javak felülvizsgálatát, felújítását, helyreállítását;

b) *  olyan munkálatok elvégzését, amelyek a védetté nyilvánított kulturális örökség történeti állapotának vagy korábbi történeti állapota meghatározott elemeinek feltárására, helyreállítására és bemutatására irányulnak.

(2) *  A hatóságot terheli az (1) bekezdés alapján elrendelt munkálatok örökségvédelmi többletköltsége.

A tűrési kötelezettség

69. § (1) *  A védett kulturális örökség tulajdonosa, vagyonkezelője, használója tűrni köteles a hatóság által elrendelt, engedélyezett vagy tudomásul vett munkálatokat és a mentő feltárást.

(2) Az elrendelt munkák csak a feltétlenül szükséges mértékben akadályozhatják tartósan a kulturális örökséghez tartozó javak rendeltetésszerű használatát.

70. § A kulturális örökség állapotának megőrzése érdekében az állagvédelemhez szükséges átlagos mértéket meg nem haladó jogszerűen előírt korlátozás, tilalom vagy kötelezés kártalanítási igényt nem keletkeztet.

Nyilvántartások

71. § *  (1) *  A hatóság vezeti

a) a régészeti lelőhelyek,

b) a régészeti feltárási engedélyek és a feltárási dokumentációk,

c) a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek,

d) * 

e) *  a világörökségi és a világörökségi várományos helyszínek és területek

központi, közhiteles nyilvántartását, amely tartalmazza az a)–e) pontban meghatározottakkal összefüggő adatokat.

(1a) *  A 71. § (1) bekezdés a), c)–e) pontok szerinti nyilvántartáshoz szükséges állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis adatait, a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszernek a 71. § (1) bekezdés a), c)–e) pontok szerinti nyilvántartáshoz szükséges adattartalmú felszínborítási rétegét, a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer programszerű felújításához használt legfrissebb évjárat szerinti ortofotóit, valamint az ország 1:10000 digitális szintvonalrajzát és domborzatmodelljét (DDM–5), a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv térítésmentesen biztosítja.

(2) *  A kulturális javak hatósága központi nyilvántartást vezet * 

a) a védetté nyilvánított kulturális javakról,

b) a kiviteli engedélyekről és igazolásokról,

c) a Magyarország területén jogellenesen eltulajdonított, valamint a Magyarországról jogtalanul kivitt vagy ilyen módon behozott kulturális javakról,

d) *  a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény 2. § 1. pontjában meghatározott, Magyarország területéről jogtalanul kivitt vagy ilyen módon behozott kulturális javakról,

e) a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló tanúsítványokról,

f) az ideiglenesen védetté nyilvánított kulturális javakról,

g) a nemzeti érdekű nyilvános gyűjteményekről,

h) a közérdekű kulturális értékekről,

i) azokról a kulturális javakról, amelyek védettségét megszüntették,

j) a védetté nyilvánításra javasolt kulturális javakról,

k) *  a 64/A. § szerint a kulturális javak körébe sorolt kulturális javakról, valamint

l) jogszabályban meghatározott egyéb adatokról.

72. § (1) *  A 71. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés a) és f) pontja szerinti nyilvántartás a védettség fennállására vonatkozó adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül, mely tanúsítja a védettség létrejöttének, fennállásának vagy megszüntetésének tényét. A kulturális örökség védelme érdekében a hatóság a nyilvántartás egyes adataihoz való hozzáférést – az (1a) bekezdésben meghatározott kivételekkel – jogszabály alapján korlátozhatja.

(1a) *  A 71. § (1) bekezdés a) és c) pontja esetében a védettség tényére vonatkozó adatokhoz való hozzáférés nem korlátozható. A védettség tényére vonatkozó adatot nyilvánosan elérhető elektronikus felületen hozzáférhetővé kell tenni.

(2) A nyilvántartás a kulturális örökség elemeinek azonosításához szükséges adatokat és tényeket tartalmazza.

(3) *  A hatóság a nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

(4) *  A hatósági nyilvántartásból történő adatszolgáltatásért – a kulturális javakra és a védettség tényére vonatkozó adatszolgáltatás kivételével – igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól mentességet kap a világörökségi gondnokság, valamint a nyilvántartási adatokat jogszabályban meghatározott feladatellátásához igénylő, feltárásra jogosult intézmény vagy a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv, amely ezt az adatszolgáltatás iránti kérelmében igazolja.

(6) *  A 71. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kulturális javak körébe tartozó tartozékok, alkotórészek esetében a védettség tényének ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése iránt a hatóság intézkedik.

73. § *  (1) A védetté nyilvánított kulturális javak esetében a nyilvántartás tartalmazza:

a) a tárgy részletes leírását, valamint az azonosítását lehetővé tévő egyéb adatokat;

b) a tárgy tulajdonosának és birtokosának természetes személyazonosító adatait, valamint lakcímét;

c) a tulajdonszerzés idejét és módját;

d) a tárgy – állandó, illetve ideiglenes – őrzési helyét;

e) a jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

(2) A jogellenesen eltulajdonított kulturális javak esetében a nyilvántartás tartalmazza:

a) a tárgy részletes leírását, valamint az azonosítását lehetővé tévő egyéb adatokat;

b) a tárgy tulajdonosának és birtokosának természetes személyazonosító adatait, valamint lakcímét;

c) a cselekmény elkövetésének az idejét és helyét;

d) az eljáró szerv nevét és ügyszámát.

74. § *  (1) *  A 11. § szerinti nyilvántartott régészeti lelőhely, a 15. §-ban meghatározott védett régészeti lelőhellyé, régészeti védőövezetté nyilvánítás adatát az ingatlan-nyilvántartásban be kell jegyezni.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott jogi jelleg feljegyzése iránt az ezt megállapító végleges döntésével a hatóság megkeresi az ingatlanügyi hatóságot.

(3) A feljegyzés elmaradása a védettség fennállásának tényét nem érinti.

(4) *  Ha az (1) bekezdés szerinti védettség feltétele már nem áll fenn, a hatóság végleges döntésével megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a jogi jelleg ingatlan-nyilvántartásból történő törlése céljából.

74/A. § * 

74/B. § * 

74/C. § *  (1) *  Ha a településrendezési tervvel érintett ingatlan a hatályos településrendezési tervben megállapítottakhoz képest utóbb védetté válik, vagy a védettsége megszűnik, úgy a védettség keletkezésétől vagy a védettség megszűnésétől számított 6 hónapon belül a helyi építési szabályzatban a 71. § (1) bekezdése szerinti központi, közhiteles nyilvántartás tartalmának megfelelő változtatásokat át kell vezetni.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott változás átvezetése iránt az ezt megállapító végleges határozatával vagy végzéssel a hatóság megkeresi az illetékes települési önkormányzatot.

A hatósági eljárások szabályai

75. § *  Az ügyintézési határidő kulturális javak védetté nyilvánítása vagy védettségének megszüntetése iránti eljárásban száz nap.

75/A. § *  (1) *  Ha jogszabály az örökségvédelemmel kapcsolatos szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll az örökségvédelemmel kapcsolatos szakterületen végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, rendelkezik a jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(1a) *  Szakértőként a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv vehető igénybe.

(2)–(4) * 

75/B. § *  (1) Összevont örökségvédelmi engedélyezési eljárás folytatható le a 65. § (1) bekezdése szerinti előzetes tájékoztatáson túl a kulturális örökségvédelmi követelmények előzetes meghatározása érdekében jogszabályban meghatározottak szerint.

(2) Egybefoglalt örökségvédelmi engedélyezési eljárás folytatható le egymással összefüggő, de eltérő tárgyú örökségvédelmi tevékenységek esetében jogszabályban meghatározottak szerint.

75/C. § *  A régészeti örökség védelmével kapcsolatos örökségvédelmi hatósági eljárásokban az eljáró hatóság az eljárást elektronikus ügyintézés keretében folytatja le, az ügyfél elektronikus úton tart kapcsolatot az eljáró hatósággal.

A kulturális örökség elemeinek hozzáférhetővé tétele * 

76. § (1) *  A védett kulturális örökség tulajdonosai kötelesek a hatóságnak – előzetes egyeztetés alapján – lehetővé tenni az örökség egészének vagy meghatározott részének tanulmányozását, megtekintését, dokumentálását.

(2) *  Indokolt esetben, valamint a központi költségvetési, helyi önkormányzati, nemzetközi, vagy európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló helyreállítás esetén a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek nagyközönség által történő látogatásának időpontjáról és módjáról a tulajdonos (vagyonkezelő, használó) és a hatóság megállapodást köt. A látogatás a tulajdonost (vagyonkezelőt, használót) az ingatlan rendeltetésszerű használatában vagy méltánylást érdemlő életviszonyaiban nem zavarhatja, kárt nem okozhat.

77. § (1) *  Régészeti parkot, illetve régészeti bemutatóhelyet csak régészeti emlékek bemutatására lehet létesíteni.

(2) A régészeti parkok és bemutatóhelyek működésére vonatkozóan a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény muzeális intézményekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

78. § *  A hatóság élet-, illetve vagyonbiztonság, továbbá a védett érték megóvása érdekében megtilthatja, korlátozhatja, vagy előzetes engedélyhez kötheti a látogatást, megtekintést.

79. § *  A védetté nyilvánított kulturális javakat hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság és a kutatás számára. Ennek érdekében a hatóság kötelezheti a tulajdonost, hogy a védetté nyilvánított javakat kiállítás, illetve tudományos kutatás céljára közgyűjtemények számára rendelkezésre bocsássa. A tulajdonos érdekeinek figyelembevételével a kulturális javak átadásának időpontjáról, időtartamáról és feltételeiről a közgyűjtemény a tulajdonossal megállapodást köt.

80. § A kulturális örökség hozzáférhetővé tételénél törekedni kell a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megvalósítására.

Az örökségvédelem pénzügyi eszközeinek felhasználása

80/A. § *  (1) Az örökségvédelem pénzügyi eszközei lehetnek különösen:

a) *  a központi költségvetés örökségvédelmi és településkép-védelmi célokat szolgáló előirányzatai;

b) a helyi önkormányzatok örökségvédelmi célokra fordított pénzeszközei;

c) * 

d) egyéb pénzügyi eszközök, így

da) adókedvezmények,

db) illetékkedvezmények,

dc) *  kedvezményes kamatozású felújítási hitelek,

dd) *  érdekeltség növelő támogatások.

(2) *  Az (1) bekezdés d) pont da), db), dc) és dd) alpontja szerinti kedvezmények mindenkori mértékéről, érvényesítésük feltételeiről és módjáról külön törvények rendelkeznek.

81. § *  A kulturális örökség védelmével kapcsolatos költségvetési pénzeszközöket a miniszter által felügyelt és más érintett költségvetési fejezeten belül az alábbi feladatok költségeire figyelemmel kell meghatározni: * 

a) *  a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek állagvédelme, a mentő feltárások támogatása;

b) *  a kulturális örökség védett elemei tulajdonosának (vagyonkezelőjének, használójának) támogatása;

c) *  a hatósági feladatok ellátásával kapcsolatos kötelezettségek és a hatósági intézkedések teljesítésének fedezete, valamint a hatóság által a tulajdonosok helyett elvégzett munkák költségeinek megelőlegezése;

d) kisajátítás;

e) állami elővásárlás;

f) kártalanítás;

g) a régészeti emlék vagy lelet felfedezőjének jutalmazása;

h) * 

i) * 

j) *  az örökségvédelmi többletköltség;

k) *  a határon túli magyar vonatkozású kulturális örökséggel kapcsolatos feladatok;

l) *  nyilvántartási feladatok;

m) *  a 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján végzett próbafeltárások finanszírozása;

n) örökségvédelmi érdekű tudományos kutatási feladatok ellátására és szervezésére;

o) örökségvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztési és képzési feladatok ellátására;

p) *  e törvényben meghatározott egyéb örökségvédelmi feladatok, beleértve a szabályozási tervek 39. § (2) bekezdése szerinti módosításának költségeit.

Örökségvédelmi bírság

82. § (1) *  Örökségvédelmi bírsággal (a továbbiakban: bírság) kell sújtani azt a természetes vagy jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki (amely)

a) *  az e törvényben vagy más jogszabályban engedélyhez kötött tevékenységet a védetté nyilvánított vagy e törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökségi elemen engedély vagy tudomásulvétel nélkül vagy attól eltérő módon végzi,

b) * 

c) a védetté nyilvánított vagy e törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökség elemeit jogellenesen megsemmisíti vagy megrongálja, valamint

d) a védett kulturális örökségi elemet kötelezettségének elmulasztásával veszélyezteti,

e) *  régészeti feltárást feltárási jogosultság nélkül végez, vagy szakértői jogosultsággal rendelkező személy – a kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint – szakszerűtlen, illetve szándékosan vagy súlyos gondatlanságból valótlan tartalmú szakvéleményt, dokumentációt készít,

f) *  nyilvántartott régészeti lelőhelyen a hatóság engedélye vagy nyilatkozata nélkül beruházást valósít meg,

g) *  kulturális javakon az e törvényben vagy más jogszabályban tiltott tevékenységet végez,

h) *  az e törvényben vagy más jogszabályban engedélyhez kötött tevékenységet a kulturális javakon engedély nélkül vagy attól eltérő módon végzi.

(1a) *  Az (1) bekezdés a)–c) és e)–h) pontjában meghatározott szabályszegések miatt közigazgatási szankcióként figyelmeztetés nem alkalmazható.

(1b) *  Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tevékenység folytatásától történő eltiltás időtartama – a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben foglaltaktól eltérően – a döntés véglegessé válásától számított 5 évnél hosszabb időre nem szólhat.

(2) *  Bírsággal sújtható az, aki a jogszabály által előírt

a) bejelentési kötelezettségének, vagy

b) árverési hirdetményben a védettség tényéről szóló tájékoztatási kötelezettségének

nem tesz eleget.

(3) *  A bírságot a hatóság szabja ki.

(4) *  A bírság összegének megállapításánál a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott mérlegelési szempontok mellett a hatóság figyelembe veszi a kulturális örökség elemének történeti, eszmei jelentőségét és egyediségét is.

83. § *  A bírság kiszabásának nincs helye,

a) *  ha az annak alapjául szolgáló magatartásnak, illetve cselekménynek a hatóság tudomására jutásától számítva egy év, vagy

b) *  ha az annak alapjául szolgáló magatartásnak, illetve cselekménynek a befejezésétől tíz év eltelt.

84. § *  (1) *  Az örökségvédelmi bírságból eredő végleges és végrehajtható határozatban megállapított követelés biztosítékául a Magyar Államot a védett kulturális örökségi elemen jelzálogjog, valamint annak fennállásáig terhelési tilalom illeti meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határozatával a hatóság megkeresi

a) az ingatlanügyi hatóságot az (1) bekezdésben meghatározott jelzálogjog bejegyzése és a terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése,

b) az illetékes állami adóhatóságot – amennyiben a kötelezettség teljesítése határidőre nem történt meg – a követelés végrehajtása

iránt.

(3) A követelés kielégítése vagy megszűnése esetén a hatóság 15 napon belül megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a bejegyzett jog és a feljegyzett tény törlése iránt.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott jelzálogjog bejegyzése és terhelési tilalom tényének feljegyzése iránt a 67. § (8) bekezdésének alkalmazásával kell feljegyezni.

85. § A bírságolásra vonatkozó részletes szabályokat, valamint a bírság megállapításának alapjául szolgáló értékhatárokat és a bírság legmagasabb összegét a Kormány rendeletben határozza meg.

Örökségvédelmi hatástanulmány * 

85/A. § *  (1) *  Örökségvédelmi hatástanulmányt kell készíteni a település településfejlesztési tervének kidolgozása során. Ha a településfejlesztési terv készítésekor nem készült, vagy a rendezés alá vont területre nincs örökségvédelmi hatástanulmány, vagy van, de az tíz évnél régebbi, akkor azt a rendezés alá vont területre el kell készíteni. Nem kell örökségvédelmi hatástanulmányt készíteni, ha véleményezési eljárásban az illetékes államigazgatási szerv véleménye szerint a rendezés alá vont terület örökségvédelmi szempontból nem érintett.

(2) *  Az örökségvédelmi hatástanulmányban megfogalmazott értékvédelmi terv szerint kell meghatározni az örökségvédelemmel érintett területekre vonatkozó településfejlesztési és településrendezési terveket.

(3) A hatóság örökségvédelmi hatástanulmány készítését írhatja elő jogszabályban meghatározott esetekben.

Elővásárlási jog

86. § (1) *  A magyar államot elővásárlási jog illeti meg

a) védetté nyilvánított kulturális javak ellenérték mellett történő tulajdonátruházása esetén, vagy

b) védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen fekvő ingatlan esetében akkor, ha ezt a védetté nyilvánító vagy védettséget módosító rendelet kimondja.

(1a) * 

(2) *  Az elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében a hatóság megkeresi az ingatlanügyi hatóságot.

(3) *  A Magyar Állam elővásárlási jogát

a) *  az (1) bekezdés b) pontja esetében a kormányrendeletben kijelölt örökségvédelmi szerv,

b) védetté nyilvánított kulturális javak tekintetében a kormányrendeletben kijelölt szerv

gyakorolja.

(4) * 

87. § * 

88. § * 

IV. Rész

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

89. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után indított eljárásokra kell alkalmazni.

(2) A melléklet e törvény kihirdetése napján lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

90. § * 

91. § *  E törvény nem érinti a kulturális örökség elemeinek a korábbi jogszabályok alapján megállapított védettségét.

92. § * 

92/A. § * 

92/B. § *  E törvénynek az egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi CCXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 61/I–61/K. §-át a Módtv. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

92/C. § *  E törvénynek az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2014. évi XIV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított rendelkezéseit – e törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 82. §-a kivételével – a Módtv2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, ideértve az olyan engedélyezési vagy bejelentési eljárást is, amelynél a Módtv2. hatálybalépésekor az engedélyt a hatóság még nem adta ki, vagy bejelentéshez kötött tevékenység esetén a bejelentőt hatóság még nem vette nyilvántartásba.

92/D. § *  (1) E törvénynek a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló 2014. évi CVI. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv3.) megállapított rendelkezéseit – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – a 2015. január 1-jét követően indult eljárásokban és megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

(2) Az előzetes régészeti dokumentáció készítésével kapcsolatban 2015. január 1-jét megelőzően megkötött szerződések átruházásáról a felek megállapodásban rendelkeznek.

(3) A 2015. január 1-je előtt a nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti feladatellátásra vonatkozó szerződést a költségek tekintetében a szerződő felek 2015. március 31-ig a Módtv.3.-mal megállapított 23/F. § (8)–(9) bekezdése szerint módosíthatják, amennyiben az egyéb szabályba nem ütközik.

(4) A 2015. január 1-je előtt a nagyberuházáshoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárásra vonatkozóan megkötött szerződésekre és azok módosítására – a (3) bekezdés kivételével – a szerződéskötés időpontjában hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

(5) A régészeti feladatellátás tekintetében a 2014. december 31-én hatályos előírásokat kell alkalmazni, ha 2015. január 1-jét követően nem lehet akkreditált intézményt vagy akkreditált szervezetet bevonni a régészeti feladatellátásba.

92/E. § *  Az egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló 2017. évi XCIX. törvénnyel megállapított 61/B. § (3) bekezdésre és 61/C. §-ra figyelemmel

a) az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló 61/2011. (VII. 13.) OGY határozat szerint megvalósított beruházás keretében létrejött és a Magyar Állam tulajdonába került

aa) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 23. § (4) bekezdés 1., 9. és 10. pontjában meghatározott önkormányzati feladatok ellátásához szükséges ingó vagyonelemek, valamint

ab) az Mötv. 23. § (5) bekezdés 1. pontjában meghatározott önkormányzati feladatok ellátásához szükséges ingó vagyonelemek

ingyenesen, nyilvántartási értéken, a c) pont szerinti szerződésben meghatározottak szerint Budapest Főváros Önkormányzata, illetve Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata (a továbbiakban: belvárosi önkormányzat) tulajdonába kerülnek;

b) az a) pont szerinti tulajdonátruházással érintett ingó vagyonelemek e törvény alapján az azokat hordozó ingatlanoktól elkülönült, önálló tulajdonjoggal rendelkező, forgalomképes ingó vagyonelemnek minősülnek;

c) az a) pont szerinti tulajdonátruházásokról, ezen belül különösen a Budapest Főváros Önkormányzata és a belvárosi önkormányzat tulajdonába kerülő vagyonelemekről egyrészről Budapest Főváros Önkormányzata és a belvárosi önkormányzat, másrészről az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló – az Országgyűlés Hivatala közreműködésével – szerződést kötnek;

d) az Nvtv. 14. § (1) bekezdése alapján a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos téren felállított Nagyatádi Szabó István portrészobor, Kaszás legény díszítőszobor, Agronómuslány díszítőszobor, valamint a Budapest V. kerület, Vértanúk terén felállított Nagy Imre szobor fenntartása, valamint a méltó megemlékezések feltételeinek biztosítása mint örökségvédelmi állami feladatok ellátása érdekében – 2017. szeptember 1-jén e törvény erejénél fogva ingyenesen, nyilvántartási értéken a Magyar Állam tulajdonába kerül;

e) az Nvtv. 13. § (3) bekezdése alapján az a) pont szerinti rekonstrukció megkezdése előtt a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos téren felállított, állami tulajdonú, „A Forradalom Lángja” emlékmű az Mötv. 23. § (5) bekezdés 1. pontjában meghatározott önkormányzati feladatok ellátása érdekében 2017. szeptember 1-jén e törvény erejénél fogva ingyenesen, nyilvántartási értéken Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába kerül.

92/F. § *  E törvénynek a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.4.) megállapított 24., 27/A., 28/A., 29., 64., 71., 72., 74., 74/C., 76. §-át a Módtv.4. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

92/G. § *  E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

92/H. § *  (1) *  A vármegyei hatókörű városi múzeumoknak, a Budapesti Történeti Múzeumnak, valamint az MNM KK-nak – amennyiben a feladat ellátására szerződéssel nem rendelkeznek, vagy a feladat esetleges jogutódlását követően ilyen tárgyú kötelezettségvállalással várhatóan nem fognak rendelkezni – közbeszerzési eljárást kell kiírni a 23. § (2) bekezdés, valamint a 23/C. § (8) bekezdése szerinti, a régészeti feladatellátáshoz kapcsolódó földmunka biztosítása érdekében.

(2) E törvénynek a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi CLXXXI. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv5.) megállapított 22. § (2)–(2b) és (8) bekezdését, 23. § (2) és (2a) bekezdését, 23/C. § (6)–(8) bekezdését és 23/E. § (1)–(6) bekezdését az (1) bekezdésben meghatározott közbeszerzési eljárások lefolytatása után indult eljárásokban és megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

92/I. § *  A 92/H. § (1) bekezdése szerinti közbeszerzési eljárások eredményhirdetését megelőzően indult eljárásokban és megkötött szerződések tekintetében e törvénynek a Módtv5. hatályba lépését megelőzően hatályos előírásait kell alkalmazni azzal, hogy a jogutódlás tekintetében érintett szervezetek a jogelődnél fennálló kötelezettségvállalásokat a továbbiakban is kötelesek fenntartani.

92/J. § *  E törvénynek a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2019. évi XVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv6.) megállapított 23/G. §-át a Módtv6. hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni.

Felhatalmazások

93. § (1) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben:

1. *  jelölje ki az e törvényben meghatározott feladatok tekintetében hatáskörrel rendelkező hatóságokat és a hatóságok felügyeleti szervét, valamint a feladatkörrel rendelkező egyéb szerveket és testületeket, és állapítsa meg az azok eljárására és szolgáltatásaira vonatkozó szabályokat, beleértve a hatóságok eljárásaiban vizsgálandó kulturális örökségvédelmi szempontokat és szakkérdéseket, az eljárások alóli mentesség feltételeit, védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek ellenőrzésének szabályait, továbbá az örökségvédelmi hatástanulmányra vonatkozó szabályokat; * 

2. meghatározza az örökségvédelem körében a nyilvántartásba vétel, a hatósági és egyéb nyilvántartás részletes szabályait; * 

3. meghatározza az örökségvédelem körében az ideiglenes védetté nyilvánítás, valamint a védetté nyilvánítás és a védettség megszüntetésének részletes szabályait; * 

4. meghatározza az örökségvédelmi engedélyhez vagy tudomásulvételhez kötött tevékenységeket és az e tevékenységekkel kapcsolatos követelményeket; * 

5. *  szabályozza az örökségvédelmi bírsággal kapcsolatos részletes szabályokat, a bírság legmagasabb összegét, valamint a bírság megállapításának alapjául szolgáló értékhatárokat;

6. szabályozza az örökségvédelemmel kapcsolatos szakértői tevékenységek szakmagyakorlási feltételeit, ennek keretében a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, a szakértők igénybevételének eseteit, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket;

7. szabályozza a kulturális örökség hozzáférhetővé tételének szabályait, különös tekintettel a fogyatékkal élő személyek esélyegyenlőségének előmozdítására;

8. *  meghatározza a feltáráson előkerülő, a helyszínen meg nem őrizhető régészeti emlékek elhelyezésének szabályait; * 

9. meghatározza azokat a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket, amelyeket a földmunkával járó beruházásokkal el kell kerülni, a régészeti feltárások részletes szabályait, a régészeti feltárásra alkalmas nap fogalmát, valamint az elektronikus lelőhely-bejelentés szabályait; * 

10. meghatározza a régészeti feltárásra vonatkozó szerződésre irányuló múzeumi ajánlattétel adattartalmát, a régészeti feltárásra irányuló szerződés kötelező elemeit, valamint a megelőző feltárás módszerei alkalmazásának eseteit és szabályait; * 

11. *  meghatározza a nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti feladatellátás részletes szabályait, a nagyberuházás régészeti szakaszolásának szempontjait, a nagyberuházás kivitelezése során ellátandó régészeti megfigyelés és az elfedés szabályait, valamint a 19. § (4) bekezdése szerinti hatósági ár képzésének szabályait, az alkalmazható legmagasabb ár mértékét, továbbá a régészeti feladatellátással összefüggő költségtételek figyelembevételének részletes szabályait, valamint a régészeti megfigyelés során előkerülő régészeti lelőhelyek feltárási módjáról és feltételeiről szóló miniszter döntés részletes szabályait; * 

12. meghatározza a régészeti feltárásra vonatkozó jogszabályi vagy a feltárási engedélyben foglalt előírások megszegése esetén alkalmazandó jogkövetkezmények szabályait; * 

13. állapítsa meg a fémkereső műszer hivatás gyakorlásához szükséges használatának bejelentési, valamint a fémkereső műszer hivatáshoz nem kötött használata engedélyezésének szabályait; * 

14. állapítsa meg a régészeti lelőhely, a lelet megtalálójának anyagi elismerésére vonatkozó részletes szabályokat; * 

15–23. * 

24. szabályozza a hadtörténeti örökség terepkutatásával és védetté nyilvánításával kapcsolatos részletszabályokat;

25. * 

(1a) * 

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben megállapítsa

a)–g) * 

h) * 

i) *  egyes nyilvántartott régészeti lelőhelyek védetté nyilvánítását és a védettség megszüntetését; * 

j) *  az örökségvédelem körében a hatósági nyilvántartással összefüggő igazgatási szolgáltatási díj mértékét és a fizetésre vonatkozó egyéb szabályokat; * 

k) *  az örökségvédelmi tanácsadó testületek működtetésével kapcsolatos feladatokat és szabályokat; * 

l)–m) * 

n) * 

o)–p) * 

q) * 

r) * 

s) *  az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek közül az arra érdemesnek tartott helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó eljárási szabályokat.

(3) *  A miniszter a (2) bekezdés j) pontjában kapott, az igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályozási jogkörét az adópolitikáért felelős miniszter egyetértésével gyakorolja.

(4) *  A miniszter a (2) bekezdés i) pontjában kapott szabályozási jogkörét természeti vagy védett természeti területen, továbbá védett természeti értékek esetében a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben gyakorolja.

(5) * 

(6) *  Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza:

a) * 

b)–c) * 

d) a könyvtárakban levő muzeális dokumentumok kezelésével és nyilvántartásával kapcsolatos külön szabályokat,

e)–f) * 

g) *  a miniszterrel egyetértésben az elsődleges leletfeldolgozásra, a leletanyag végleges befogadására vonatkozó szabályokat, * 

h) *  meghatározza a műemléktől elvált vagy elválasztani engedélyezett alkotórészek, tartozékok, berendezési tárgyak közgyűjteményi elhelyezésének, nyilvántartásának, védelmének szabályait.

(7) *  Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben, rendeletben megállapítsa az egyes hadtörténeti örökségi helyszínek védetté nyilvánítását és a védettség megszüntetését.

Az Európai Unió jogának való megfelelés * 

94. § *  (1) Ez a törvény az Európai Örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról szóló, 2011. november 16-i 1194/2011/EU európai parlamenti és tanácsi határozat végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(2) Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezéseinek történő megfelelést szolgáló rendelkezéseket állapít meg.

(3) A 19. § (4) bekezdése, 20. § (4) bekezdése, 23/G. §-a tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

(4) *  Ez a törvény a kulturális javak bejuttatásáról és behozataláról szóló, 2019. április 17-i (EU) 2019/880 európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

95–98. § * 

99. § * 

100. § * 

1. melléklet a 2001. évi LXIV. törvényhez * 

A kiviteliengedély-köteles nem védett kulturális javak

A B
Kategória Meghatározás Együttes feltétel
1. A földből és a víz alól előkerült, a 7. § 33. pontja szerinti régészeti leletnek kor legalább 50 év
nem minősülő egyéb tárgyak. forgalmi érték nincs
2. Művészeti, történelmi, illetve vallási emlékekből származó, de azok kor legalább 50 év
szerves részét képező részek és elemek. forgalmi érték nincs
3. Bármilyen alapra, bármilyen anyag használatával, teljesen kézzel készített kor legalább 50 év
képek és festmények, amelyek nem tartoznak a 4. és az 5. kategóriába, valamint nincsenek alkotójuk tulajdonában. forgalmi érték legalább 1 000 000 Ft
4. Bármilyen alapra, vízfesték, guache és pasztell használatával, teljesen kor legalább 50 év
kézzel készített képek és festmények, amelyek nincsenek alkotójuk tulajdonában. forgalmi érték legalább 300 000 Ft
5. Az 1., 2. és 4. kategóriába nem tartozó, bármilyen alapra, bármilyen anyag használatával, teljesen kézzel készített mozaikképek és rajzok, amelyek kor legalább 50 év
nincsenek alkotójuk tulajdonában. forgalmi érték legalább 300 000 Ft
6. Eredeti metszetek, nyomatok, szita- és kőnyomatok a hozzájuk tartozó nyomólemezekkel, valamint eredeti plakátok, amelyek nincsenek alkotójuk kor legalább 50 év
tulajdonában. forgalmi érték legalább 300 000 Ft
7. Az 1. kategóriába nem tartozó eredeti szobrok, illetve szoborművek és az eredetivel azonos eljárással készült másolataik, amelyek nincsenek kor legalább 50 év
alkotójuk tulajdonában. forgalmi érték legalább 500 000 Ft
8. Fényképek, filmek és negatívjaik, amelyek nincsenek alkotójuk tulajdonában. kor legalább 50 év
forgalmi érték legalább 300 000 Ft
9. Ősnyomtatványok és kéziratok, beleértve a kézírásos bejegyzéssel kor legalább 50 év
ellátott könyveket, a térképeket és zenei partitúrákat egyenként vagy gyűjteményes formában, amelyek nincsenek alkotójuk tulajdonában. forgalmi érték nincs
10. A 9. kategóriába nem tartozó könyvek egyenként vagy gyűjteményes kor 1800 előtt
formában. forgalmi érték legalább 300 000 Ft
11. Nyomtatott térképek. kor 100 év
forgalmi érték legalább 300 000 Ft
12. Iratok, irategyüttesek, valamint irat- és tervtári anyagok, kép- és kor legalább 50 év
hangarchívumok anyagai, bármilyen adathordozón. forgalmi érték nincs
13. a) Természettudományos gyűjtemények: zoológiai, botanikai, paleontológiái, ásványtani vagy anatómiai gyűjtemények, illetve azok egyes darabjai; kor nincs
b) Történeti jellegű gyűjtemények: történelmi, néprajzi vagy numizmatikai jelentőségű gyűjtemények. forgalmi érték legalább 500 000 Ft
14. Közlekedési eszközök. kor legalább 50 év
forgalmi érték legalább 500 000 Ft
15. Az 1–14-ig terjedő kategóriák egyikéhez sem tartozó minden egyéb antik darab, különösen: kor legalább 50 év
a) játékok, játékszerek,
b) üvegtárgyak,
c) arany- és ezüstnemű,
d) bútorok,
e) optikai, fotó- és kinematográfiai berendezések,
f) hangszerek,
g) órák és alkatrészeik,
h) fából készített műtárgyak,
i) kerámia,
j) kárpit,
k) szőnyegek,
l) tapéta,
m) fegyverek,
n) numizmatikai tárgyak (érmek, jelvények stb.).





forgalmi
érték





legalább 300 000 Ft

2. melléklet a 2001. évi LXIV. törvényhez *