A jogszabály mai napon ( 2018.10.17. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

2001. évi LXXV. törvény

a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján, a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló - módosított - 1999. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról, a Budapest Sportcsarnok újjáépítésének támogatásáról szóló 37/2000. (V. 5.) OGY határozatban, a társadalmi szervezetek 2000. évi költségvetési támogatásának elosztásáról szóló 41/2000. (V. 5.) OGY határozatban és a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 42/2000. (V. 5.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2000. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -

a) 3 681 943,9 millió forint, azaz hárommillió-hatszáznyolcvanegyezer-kilencszáznegyvenhárom egész kilenctized millió forint bevétellel,

b) 4 049 734,2 millió forint, azaz négymillió-negyvenkilencezer-hétszázharmincnégy egész kettőtized millió forint kiadással, és

c) 367 790,3 millió forint, azaz háromszázhatvanhétezer-hétszázkilencven egész háromtized millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

3. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződések szerinti esedékességnek megfelelően 2000-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 72 303,6 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) javára,

b) 3426,5 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

c) 202 561,8 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített az MNB javára,

d) 517 065,1 millió forint összegben vásárolt vissza forint-államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőktől,

e) 23 766,8 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

f) 57 741,0 millió forint összegben vásárolt vissza devizakötvényeket a külföldi hitelezőktől.

(2) A Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződésekben szereplő kötelezettségeken felül rendkívüli visszafizetésként 2000-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 15 000,0 millió forint összegben vásárolt vissza hiányt finanszírozó forint-államkötvényeket belföldi hitelezőktől;

b) 55 636,9 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára;

c) 47,7 millió forint összegben vásárolt vissza devizakötvényeket a külföldi hitelezőktől.

(3) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 6. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződésekben szereplő kötelezettségeken felül a 2000-ben befolyt privatizációs bevételt a pénzügyminiszter

a) 555,5 millió forint összegben a rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvények visszavásárlására,

b) 52,6 millió forint összegben a pénzintézeti alapjuttatást fedező kötvények visszavásárlására,

c) 317,0 millió forint összegben az MNB-vel szemben fennálló forinthitel-tartozás törlesztésére

használta fel.

(4) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény 21. §-ában adott felhatalmazás alapján a 2000-ben képződött pénzbevonási nyereséget a pénzügyminiszter

a) 542,8 millió forint összegben rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvények visszavásárlására,

b) 51,4 millió forint összegben pénzintézeti alapjuttatást fedező kötvények visszavásárlására,

c) 309,7 millió forint összegben MNB-vel szemben fennálló forinthitel-tartozás törlesztésére

használta fel.

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2000-ben

a) 185 722,0 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített;

b) 168 065,9 millió forint összegű kincstárjegyet értékesített;

c) 14 002,4 millió forint értékben külföldi devizahiteleket vett fel.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2000-ben az e törvény 3. §-ának (1) bekezdésében megállapított szerződések szerinti esedékességnek megfelelően, valamint a 3. §-ának (2) bekezdésében meghatározott visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 764 415,1 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 26 528,3 millió forint értékben külföldi devizahitelt vett fel,

c) 156 606,0 millió forint értékben deviza-államkötvényeket értékesített.

6. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditását és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtését a pénzügyminiszter a kincstárjegyek állományának 139 234,1 millió forint összegű csökkenése mellett biztosította.

7. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a pénzügyminiszter a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1999. évi CV. törvény 26. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján 2000. január 1-jét követően a Magyar Államvasutak Részvénytársaság törvényben kijelölt hiteleit 36 481,0 millió forint összegben átvállalta.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

8. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások, normatív módon átengedett személyi jövedelemadó, valamint a normatív módon elosztott, kötött felhasználású támogatások, továbbá a helyi önkormányzatok bevételeinek aránytalanságát mérséklő kiegészítések és beszámítások (a továbbiakban: normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó) önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-BM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. *  A normatív támogatások és az átengedett személyi jövedelemadó országosan összesített jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja azon helyi önkormányzatok előirányzatainak csökkentését, amelyek év közben együttesen 2334,4 millió forint összegben mondtak le a normatív állami hozzájárulásokról és a normatív módon elosztott, kötött felhasználású támogatás előirányzatokról, valamint amelyek intézményátadás következtében 261,7 millió forint összegben nem jogosultak a támogatásra. A módosított előirányzatokat a PM-BM R. tartalmazza.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei a következők:

a) a helyi önkormányzatok 2000. december 31-én fennálló visszafizetési kötelezettsége 4158,8 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1817,2 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2000. év után előírt tartozása 2341,6 millió forint.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó-előirányzatokat saját számításaik, illetőleg az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb mértékben vették igénybe - figyelembe véve továbbá az átengedett személyi jövedelemadó kiegyenlítésének a normatív állami hozzájárulásokkal összefüggő elszámolását is -, összesen 37,1 millió forint kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-BM R. tartalmazza.

(5) A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott visszafizetési kötelezettségből 250,3 millió forintot, a b) pontban meghatározott, központi költségvetést terhelő kiegészítésből 45,3 millió forintot - az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálata alapján - a PM-BM R. önkormányzatok szerint részletezi.

(6) A helyi önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 18. §-ának (1) bekezdése alapján

a) cél- és címzett támogatás jogcímen az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálata alapján 18,6 millió forint,

b) központosított előirányzat jogcímen 61,3 millió forint összegű, ebből 1,6 millió forint az Állami Számvevőszék által megállapított,

c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 15,0 millió forint, melyből az Állami Számvevőszék megállapítása egyenlegében 1,7 millió forint,

d) az iparűzési adóerő-képesség téves elszámolásából 19,6 millió forint - melyből az Állami Számvevőszék megállapítása 0,7 millió forint - és annak 4,3 millió forint hozzá tartozó kamata, valamint

e) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatásából az Állami Számvevőszék által megállapított 1,9 millió forint jogtalanul igénybe vett támogatás visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-BM R. tartalmazza. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján - a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt - 365,0 millió forint céltámogatási és 11,3 millió forint címzett támogatási előirányzat visszavonásáról, illetve csökkentéséről a belügyminiszter rendelkezik.

(7) Az (5)-(6) bekezdésekben meghatározott, az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM-BM R. hatálybalépését követő 15. nap. A kapcsolódó kamat mértékének megállapítására az Áht. 64. §-ának (4), (6), (9) bekezdéseit kell alkalmazni. Az (5) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. § (1) bekezdés a) pontja (a továbbiakban: Korm. rend.) alapján, 2001. március 27. napjától keletkezik.

(8) Amennyiben a (7) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a Kincstár 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” bevételi számlájára, az Államháztartási Hivatal az Áht. 64. § (8) bekezdése alapján a Kincstár útján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(9) Azon önkormányzatok számára, amelyek saját elszámolásuk alapján pótlólagos normatív állami hozzájárulásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a Kincstáron keresztül a támogatást - 1462,8 millió forintot - 2001. május 17-én átutalta.

(10) Azon helyi önkormányzatok részére, amelyek az (5) bekezdés szerinti Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján pótlólagos állami hozzájárulásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a PM-BM R. hatálybalépését követő 15 napon belül rendelkezik a megállapított összeg átutalásáról, mely az előző évi költségvetés kiegészítése címén számolandó el.

9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.

(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok 2000. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, előirányzata teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatainak felhasználását a 7. számú melléklet részletezi.

(5) A helyi önkormányzatoknak nyújtott, területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatának, előirányzata teljesítésének és maradványának alakulását a 8. számú melléklet tartalmazza.

(6) A helyi önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatásai előirányzatainak felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.

(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 41 517,4 millió forint, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás maradványa 5882,6 millió forint, a céljellegű decentralizált támogatás maradványa 2843,9 millió forint.

10. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a központi költségvetés a helyi önkormányzatoknak a nettó finanszírozással összefüggésben kincstári előleget nyújtott. Az érintett önkormányzatok 2000. december 31-én fennálló tartozása 2,0 millió forint. Ezen összeget a Magyar Államkincstár a 2001. évi nettó finanszírozás keretén belül számolja el.

11. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatok a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2000. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: 1999. évi Zárszámadási Törvény) 8. §-ának (3), (4) és (6) bekezdésében előírt összesen 4048,9 millió forint és annak késedelmi kamatokkal növelt befizetési kötelezettségét teljesítették.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 65. §-ában a '96 Kft. részére előírt befizetési kötelezettség még fennmaradó részét - 593,7 millió forintot - a kötelezett a XX. Oktatási Minisztérium 10032000-01220328-50030002 számú Fejezeti központi beruházások előirányzat-felhasználási keretszámlája javára teljesíti, mely összeg az EXPO területén megvalósuló beruházások fedezetére használható fel.

12. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai előirányzatainak teljesítését a 11. számú melléklet szerint.

13. § Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat összesen 1570,8 millió forint kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 1. számú melléklet XI. Belügyminisztérium fejezet, 19. cím, 13. alcím, 2. Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcím-csoport előirányzata terhére 2001. december hónapban.

14. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 2. számú melléklet szerint jóváhagyja.

15. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 10/A. és a 10/B. számú mellékletek szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

16. § (1) A Kincstár által kezelt, az államháztartási körön kívüli adósokkal szemben fennálló követelések állománya 2000. december 31-én 25 190,4 millió forint, amelyből 1338,5 millió forint kölcsöntípusú, 23 851,9 millió forint pedig járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1999. évi Zárszámadási Törvény 16. §-ának (1) bekezdésében foglalt 33 380,2 millió forint összegű követelés a 2000. év során a következők szerint változott:

a) a 2000. év folyamán befolyt kölcsöntípusú törlesztések összege 146,8 millió forint volt, a járadékjellegű befizetések 7661,2 millió forintot tettek ki,

b) az Országgyűlés korábbi - kölcsöntípusú tőketartozás elengedésére vonatkozó - döntése alapján 72,5 millió forinttal csökkent a követelésállomány,

c) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteségek, valamint a felszámolásokhoz kapcsolódóan befizetett követelésbejelentési díj együttes hatásaként a követelésállomány 309,3 millió forinttal csökkent.

(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetéseken felül, a követelésekhez kapcsolódva a 2000. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek

a) 15,2 millió forint mozgó járadék,

b) 11,4 millió forint fix járadék,

c) 47,2 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.

17. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2001. december 31-i hatállyal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként

a) a központi költségvetés

aa) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a személyi kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 23,0 millió forintot,

ab) az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) családi támogatások és egyéb jogcímen 336,4 millió forintot

utaljon vissza;

b) az Ny. Alapnak a központi költségvetés a jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások jogcímén 79,9 millió forintot térítsen meg.

18. § Az Országgyűlés a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényben megállapított hiányból

a) az E. Alapnak 63 455,6 millió forintot,

b) az Ny. Alapnak 16 656,6 millió forintot

2001. december 31-ig elenged.

19. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a központi költségvetés a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2000. évi CXIX. törvény

a) 21. § a) pontjának aa) alpontja, valamint a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2000. évi CXVIII. törvény 21. §-a alapján, ezen rendelkezések végrehajtásaként 1016,2 millió forintot,

b) 21. § a) pontjának ab) alpontja alapján 7761,3 millió forintot

a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság „Nem az Alapot terhelő ellátások” 10032000-00281461-00000000 elszámolási számla javára,

c) 21. § d) pontja alapján 4668,3 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság „Korengedményes nyugdíj (új)” 10032000-02020341-00000000 számla javára 2001. december 31-ig térítsen meg.

(2) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (3) bekezdése alapján 2404,2 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság „Korengedményes nyugdíj (új)” 10032000-02020341-00000000 számla javára 2001. december 31-ig térítsen meg.

20. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Kormány a 2000. évi gazdasági növekedés miatti, 2000. évben keletkezett többletbevételekből

a) a nyugdíjban, illetve az öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez kötött rendszeres szociális ellátásban részesülők egyszeri juttatására 15 000 millió forintot (X. Miniszterelnökség fejezet, 13. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 6. Egyszeri bér- és nyugdíjkifizetési keret alcím),

b) a közszférában dolgozók egyszeri bérkifizetésére 25 000 millió forintot helyezett letétbe (X. Miniszterelnökség fejezet, 13. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 6. Egyszeri bér- és nyugdíjkompenzációs keret alcím), amelyből e célra 14 400 millió forintot, 10 600 millió forintot pedig az egészségügy 2001. évi finanszírozására,

c) a Reorg Apport Rt. kötvénykibocsátásából eredő 2001. évi kifizetések kezelésére és az MVM Rt. tőkeemelésének fedezetére (X. Miniszterelnökség fejezet, 13. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 5. Az ÁPV. Rt. tőkeemelési kötelezettségeinek fedezete alcím) 35 000 millió forintot

fordított.

21. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 6. § (5) bekezdésében, valamint a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény 6. § (4)-(5) bekezdésében az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság által az agrár-reorganizációs program kamatterheinek átvállalására, valamint a nem biztosítható elemi károk kezelésére rendelkezésre bocsátott forrás fel nem használt (maradvány) összege (902,2 millió forint, illetve 477,0 millió forint, összesen 1379,2 millió forint) a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 11. cím, 3. alcím Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás 2001. évi kiadási előirányzatát növeli.

22. § A Magyar Állam, a Magyar Államvasutak Részvénytársaság, illetőleg

a) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1994. március 9-én, 2348. számon létrejött és 2004. április 6-án lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 5 millió CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 869 millió forint) összegű,

b) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1995. március 15-én, 2381. számon létrejött és 2005. február 1-jén lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 20 millió CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 3478 millió forint) összegű,

c) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1995. szeptember 21-én, 2391. számon létrejött és 2005. szeptember 15-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 19,5 millió CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 3391 millió forint) összegű,

d) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1995. december 19-én, 2393. számon létrejött és 2002. december 9-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 6,5 millió CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 1131 millió forint) összegű,

e) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1996. december 31-én, 2434. számon létrejött és 2006. december 11-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 36 millió DEM (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 4877 millió forint) összegű,

f) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1997. december 3-án, 2464. számon létrejött és 2007. április 30-án lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 30 millió CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 5218 millió forint) összegű,

g) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1998. augusztus 11-én, 2484. számon létrejött és 2008. június 30-án lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 42 millió CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 7305 millió forint) összegű,

h) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1999. december 16-án, 2503. számon létrejött és 2014. október 14-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 30 millió EUR (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 7948 millió forint) összegű,

i) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 2000. december 31-én, 2513. számon létrejött és 2015. április 20-án lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 30,452 millió EUR (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 8068 millió forint) összegű,

j) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 2000. december 31-én, 2519. számon létrejött és 2010. december 8-án lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 2,548 millió EUR (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 675 millió forint) összegű,

k) az ING Bank Rt. között 2001. február 12-én létrejött és 2006. február 12-én lejáró hosszú lejáratú likviditásihitel-szerződés alapján fennálló 10 000 millió forint összegű,

l) a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. között 2001. április 27-én létrejött és 2008. április 27-én lejáró hosszú lejáratú likviditásihitel-szerződés alapján fennálló 10 000 millió forint összegű

hiteleket, összesen: 62 960 millió forintot,

m) valamint az a)-l) pontok szerinti hitelek után esedékes kamatokat, továbbá az árfolyamváltozásból keletkezett veszteségeket

2002. január 1-jei hatállyal átvállalja.

(2) Az Országgyűlés a Magyar Államvasutak Részvénytársaság és a Magyar Állam között 1989. szeptember 12-én létrejött és 2004. június 1-jén lejáró hitelszerződés alapján fennálló 766 millió forint összegű hiteltartozás visszafizetését elengedi.

(3) A MÁV Rt. egyedi 3000 millió forint feletti hitelfelvételeihez a közlekedési és vízügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter együttes jóváhagyása szükséges.

23. § A Magyar Állam, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Részvénytársaság, illetőleg

a) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1996. október 24-én, 2424. számon létrejött és 2006. október 9-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 2300 ezer DEM-ből (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 311 millió forint) a Magyar Állam 61,0050%-os tulajdonosi részarányának megfelelő 1403 ezer DEM (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 190 millió forint) összegű,

b) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1996. december 31-én, 2435. számon létrejött és 2006. december 11-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 2400 ezer DEM-ből (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 325 millió forint) a Magyar Állam 61,0050%-os tulajdonosi részarányának megfelelő 1464 ezer DEM (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 198 millió forint) összegű,

c) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1998. július 9-én, 2485. számon létrejött és 2008. június 30-án lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 4000 ezer CHF-ből (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 696 millió forint) a Magyar Állam 61,0050%-os tulajdonosi részarányának megfelelő 2440 ezer CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 425 millió forint) összegű,

d) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1999. június 11-én, 2491, számon létrejött és 2004. január 5-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 1000 ezer CHF-ből (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 174 millió forint) a Magyar Állam 61,0050%-os tulajdonosi részarányának megfelelő 610 ezer CHF (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 106 millió forint) összegű,

e) az EUROFIMA Európai Gördülőanyag Finanszírozási Társaság között, 1999. június 11-én, 2500. számon létrejött és 2006. december 11-én lejáró hosszú lejáratú beruházási hitelszerződés alapján fennálló 700 ezer DEM-ből (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 95 millió forint) a Magyar Állam 61,0050%-os tulajdonosi részarányának megfelelő 427 ezer DEM (2000. december 31-ei árfolyamon számítva 58 millió forint) összegű,

összesen: 1601 millió forint hiteltartozásokból a Magyar Állam 61,0050%-os tulajdonosi részarányának megfelelő 977 millió forintot,

f) valamint az a)-e) pontok szerinti hitelek után esedékes kamatokat, továbbá az árfolyamváltozásból keletkezett veszteségeket

2002. január 1-jei hatállyal átvállalja.

24. § (1) Az Országgyűlés 2001. december 31-éig elenged 3000 millió forintot az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak (a továbbiakban: OTIVA) a Magyar Állammal szemben fennálló 7100 millió forint összegű tartozásából, amely tartozás a Magyar Állam és az OTIVA által, 1993. december 29-én - a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény 3. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - megkötött, konszolidációs szerződéséből származik.

(2) Az Országgyűlés 2001. december 31-ig elengedi a Postabank és Takarékpénztár Rt. 2720,2 millió forint összegű, a Magyar Állammal szembeni tartozását, amely tartozás a Magyar Állam és a Postabank és Takarékpénztár Rt. között 1998, december 30-án megkötött konszolidációs megállapodás alapján áll fenn.

(3) Az Országgyűlés 2001. december 31-ig elengedi az ALTEK Tégla és Cserépipari Kft. 21,3 millió forint összegű, a Magyar Állammal szembeni tartozását.

(4) Az Országgyűlés a Magyar Televízió Rt. 2001. augusztus 31-én az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál fennálló 1434,7 millió forint köztartozásának megfizetését elengedi.

(5) Az Országgyűlés elengedi a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 19 999 170 forint, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 11 300 000 forint, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 12 995 690 forint tőketartozásának és a tőketartozásoknak az e törvény hatálybalépése napjáig felhalmozódott késedelmi kamatainak a megfizetését, amely tartozások a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény 4. §-ának (6) bekezdése alapján, az 1995. évi I. félévre esedékes tagdíjbevételüknek állam által történő megelőlegezéséből származnak.

25. § Az Országgyűlés elengedi 2001. december 31-ig

a) a 12. számú mellékletben foglalt sportszervezeteknek a melléklet szerinti, 2001. május 31-én fennálló köztartozásait, összesen 1907,9 millió forint összegben,

b) ennek részeként a Magyar Labdarúgó Szövetség 2001. május 31-én fennálló 459,446 millió forint összegű köztartozását.

26. § E törvény 22., 23., 24. és 25. §-ai tekintetében az Áht. 14. §-ának rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

HARMADIK RÉSZ

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosítása

27. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10) * 

A fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény módosítása

28. § * 

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása

29. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

(13) * 

(14) * 

(15) * 

(16) * 

(17) * 

(18) * 

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosítása

30. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

(13) * 

(14) * 

(15) * 

(16) * 

(17) * 

(18) * 

(19) * 

(20) * 

(21) * 

(22) * 

(23) * 

(24) * 

31. § (1) A Ktv. 1. számú mellékletének 2001. évi adatai az alábbiak szerint változnak:

a) A X. Miniszterelnökség fejezet, 12. Tartalékok cím, 1. Költségvetés általános tartaléka alcím kiadási előirányzata 84 651,0 millió forintra, 2. Céltartalékok alcím, 1. Különféle személyi kifizetések jogcím-csoport kiadási előirányzata 53 719,0 millió forintra, a 2. jogcím-csoport megnevezése „Nemzeti Földalap előkészítése, működtetése és földvásárlás támogatása”-ra változik, az alcím kiegészül a 3. A közszféra keresetkiegészítése, valamint az egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak meghatározott körét érintő munkahelyi pótlék emelése jogcím-csoporttal, melynek kiadási előirányzata 14 000,0 millió forint, továbbá a fejezet kiegészül 23. Kormányzati rendkívüli kiadások címmel, 2. Az ÁPV Rt. tartalékának feltöltése alcímmel, melynek kiadási előirányzata 44 100,0 millió forint, továbbá a 3. MTV Rt. saját tőke egyes elemeinek emelése alcímmel, melynek kiadási előirányzata 12 500,0 millió forint, valamint a 4. Magyar Rádió Rt. saját tőke egyes elemeinek emelése alcímmel, melynek kiadási előirányzata 1500,0 millió forint, a X. fejezet összesen kiadási előirányzata 306 857,1 millió forintra változik.

b) A XV. Gazdasági Minisztérium fejezet, 25. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 7. Állami Támogatású Bérlakás Program jogcímcsoport támogatási előirányzata 9000,0 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 9000,0 millió forintra, 3. Vállalkozási célelőirányzatok alcím, 1. Gazdaságfejlesztési célelőirányzat jogcím-csoport támogatási előirányzata 29 159,5 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 21 465,5 millió forintra, 2. Turisztikai célelőirányzat jogcím-csoport támogatási előirányzata 29 878,5 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 19 578,9 millió forintra, 3. Kis- és középvállalkozói célelőirányzat jogcím-csoport támogatási előirányzata 17 225,2 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 13 207,4 millió forintra, 1-25. cím összesen kiadási előirányzata 138 425,9 millió forintra, támogatási előirányzata 106 581,2 millió forintra, a XV. fejezet összesen kiadási előirányzata 138 425,9 millió forintra, támogatási előirányzata 106 581,2 millió forintra változik.

c) A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 17. Egyéb költségvetési kiadások cím, 1. Vegyes kiadások alcím kiegészül a 20. Korengedményes nyugdíjtartozás megtérítése jogcím-csoporttal, melynek kiadási előirányzata 13 445,8 millió forint, a 18. Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése cím, 1. Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség alcím kiadási előirányzata 5000,0 millió forintra, 19. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 1. Társasági adó alcím bevételi előirányzata 301 503,8 millió forintra, 2. Pénzintézetek társasági adója alcím bevételi előirányzata 24 000,0 millió forintra, 4. Vám és importbefizetések alcím bevételi előirányzata 121 000,0 millió forintra, 20. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 1. Általános forgalmi adó alcím bevételi előirányzata 1 290 500,0 millió forintra, 21. Lakosság költségvetési befizetései cím, 1. Személyi jövedelemadó alcím bevételi előirányzata 856 963,9 millió forintra, 26. Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz cím, 2. Egészségbiztosítási Alap támogatása alcím kiadási előirányzata 69 832,0 millió forintra, 30. Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek cím, 1. Osztalékbevételek alcím, 1. ÁPV Rt. által fizetett osztalék jogcím-csoport bevételi előirányzata 0,0 millió forintra, a XXII. fejezet összesen kiadási előirányzata 877 290,6 millió forintra, bevételi előirányzata 3 434 240,2 millió forintra változik.

(2) A Ktv. 20. számú mellékletének 2001. évi adatai közül a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap, 1. Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 1. Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék alcím bevételi előirányzata 794 845,8 millió forintra, 7. Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek alcím, 3. Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek jogcím-csoport bevételi előirányzata 16 290,0 millió forintra, 2. Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai cím, 1. Nyugellátások alcím, 1. Öregségi nyugdíj jogcím-csoport kiadási előirányzata 795 556,4 millió forintra, 2. Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj jogcím-csoport kiadási előirányzata 190, 257,2 millió forintra, 3. Hozzátartozói nyugellátás jogcím-csoport kiadási előirányzata 165 164,4 millió forintra, az 1-3. cím összesen kiadási előirányzata 1 155 258,0 millió forintra, bevételi előirányzata 1 172 711,0 millió forintra, a LXXI. fejezet összesen kiadási előirányzata 1 173 755,0 millió forintra, bevételi előirányzata 1 173 755,0 millió forintra változik.

(3) A Ktv. 21. számú mellékletének 2001. évi adatai közül a LXXII. Egészségbiztosítási Alap, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 1. Munkáltatói egészségbiztosítási járulék alcím bevételi előirányzata 437 990,6 millió forintra, 6. Központi költségvetési hozzájárulások alcím, 6. Központi költségvetésből átadott pénzeszköz jogcím-csoport bevételi előirányzata 69 832,0 millió forintra, 7. Egészségbiztosítással kapcsolatos egyéb bevételek alcím, 3. Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek jogcím-csoport bevételi előirányzata 13 586,0 millió forintra, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 1. Nyugellátások alcím, 2. Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj jogcím-csoport kiadási előirányzata 147 140,4 millió forintra, 3. Hozzátartozói nyugellátás jogcím-csoport kiadási előirányzata 4971,8 millió forintra, 3. Természetbeni ellátások alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoport, 1. Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás jogcím kiadási előirányzata 41 107,7 millió forintra, 3. Fogászati ellátás jogcím kiadási előirányzata 12 082,5 millió forintra, 5. Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás jogcím kiadási előirányzata 4173,5 millió forintra, 6. Járóbeteg-szakellátás jogcím kiadási előirányzata 60 945,4 millió forintra, 8. Művesekezelés jogcím kiadási előirányzata 11 606,4 millió forintra, 10. Fekvőbeteg-szakellátás jogcím kiadási előirányzata 250 010,6 millió forintra, 13. Célelőirányzatok jogcím kiadási előirányzata 1520,6 millió forintra, 4. Gyógyszertámogatás jogcím-csoport kiadási előirányzata 182 000,0 millió forintra, 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcím-csoport kiadási előirányzata 26 596,0 millió forintra, az 1-3. cím összesen kiadási előirányzata 882 378,0 millió forintra, bevételi előirányzata 889 633,0 millió forintra, a LXXII. fejezet összesen kiadási előirányzata 899 995,0 millió forintra, bevételi előirányzata 889 933,0 millió forintra változik.

A sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény módosítása

32. § * 

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

33. § (1) Ez a törvény a (2)-(5) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvénynek az e törvény 27. §-ával megállapított rendelkezései 2002. január 1-jén lépnek hatályba, kivéve az e törvény 27. § (6) bekezdésével megállapított 29. § (1) bekezdését.

(3) A fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvénynek az e törvény 28. §-ával megállapított rendelkezése 2002. január 1-jén lép hatályba.

(4) Az e törvény 29. §-ával megállapított, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/I. § (4) bekezdése, a 64. és 64/A-64/E. §-a 2002. január 1-jén lép hatályba. A 64/D. § rendelkezéseit első ízben a 2002. évi központi költségvetési kapcsolatokból származó támogatások és hozzájárulások év végi elszámolása során kell alkalmazni.

(5) Az e törvény 29. §-ával megállapított, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 8. §-ának (3) bekezdése, a 8/A. §-a (3) bekezdésének d) pontja 2003. január 1-jén lép hatályba.

(6) Az e törvény 8. §-a (7)-(8) bekezdésének alkalmazásakor az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64. §-ának az e törvény hatálybalépésekor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

34. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 8/B. §-a, 63. §-ának (1)-(2) bekezdése,

b) a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 37. §-ának b) pontja, 119. §-a,

c) a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 11. számú mellékletének I. A hozzárendelt vagyont csökkentő kiadások 2. Ráfordítások egyéb kötelezettségek alapján a) osztalékbefizetési kötelezettség a központi költségvetés felé 2001. évi kiadási előirányzata.

35. § (1) 2001. december 31-ével hatályát veszti:

a) a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény 70. §-ának (8) bekezdése és 71. §-a,

b) a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény 64. §-ának (8) bekezdése és 65. §-a,

c) a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CXLVI. törvény 10. számú melléklet 8. és 10-13. pontja,

d) a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 10. számú melléklet 9-13. pontja,

e) a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény 9. számú melléklet 9-13. pontja.

(2) 2001. december 31-ével hatályát veszti a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 9. számú melléklete turisztikai hozzájárulás részének 1-6. pontja azzal, hogy a 2001-ben kezdődő adóévben keletkezett fizetési kötelezettséget a 2001. december 31-én hatályos szabályok szerint kell teljesíteni és elszámolni.

36. § (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az agrárhiteleket biztosító 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelettel szabályozott 2000. évi kezességvállalási keret fel nem használt összegét új hitelprogramok indításához felhasználhassa, arról 2001. évben döntést hozzon.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza az oktatási minisztert, hogy 2001. és 2002-ben-a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével - a XX. Oktatási Minisztérium fejezet, 11. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Normatív finanszírozási alcím, 10. Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) jogcím-csoport, valamint 11. Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás) jogcím-csoport előirányzatokat egymás között - a szükséglet szerinti mértékben - átcsoportosítsa.

37. § A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 13. §-a (2) bekezdés d) pontjából „az Egészségbiztosítási Alaptól átvett pénzeszközök kivételével” szövegrész 2001. július 1-jével hatályát veszti.

38. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 86/A. § (5) bekezdésében „A (4) bekezdésben” szövegrész helyébe „Az (1) bekezdésben” szövegrész lép.

39. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében a „Szerencsejáték Felügyelet (a továbbiakban: SZF)” szövegrész helyébe „SZF” szövegrész, a 12. § (3) bekezdés f) pontjában a „2. § (2) és (6) bekezdéseibe” szövegrész helyébe „2. § (2) és (7) bekezdéseibe” szövegrész lép.

40. § (1) A Magyar Állam tulajdonában, a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő Budapest XII. ker., 10736/2 hrsz.-ú ingatlanból - a nemzetközi szerződés alapján átvett vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján készült minősített, valamint a korlátozottan megismerhető adat védelmének eljárási szabályairól szóló 56/1999. (IV. 2.) Korm. rendeletben előírt biztonsági távolságokat figyelembe vevő telekalakítást követően - maximum 3500 m2 nagyságú területrészt térítésmentesen át kell adni a Teleki László Alapítvány fejlesztése céljából az Alapítvány tulajdonába, annak 10739/1 hrsz.-ú területéhez csatolva.

(2) Az ÁPV Rt. a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 6. §-a (10) bekezdésének o) pontja terhére megvásárolja, majd térítésmentesen

a) a debreceni egyetem templom-épületét a református egyháznak

b)-c) * 

átadja.

41. § Az e törvény 25. § a) pontjában hozott döntéssel összefüggésben a XXIV. Ifjúsági és Sportminisztérium fejezet, sportszervezetek köztartozásának rendezése jogcím törlésre kerül.

42. § (1) * 

(2) A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) XIX/A. fejezete hatálya alá tartozó hivatásos állomány tagja 2002. január 1-jétől a Hszt. 6/A. számú melléklete szerinti fizetési fokozathoz tartozó, illetve - a vezetőkre vonatkozóan - a Hszt. 245/H. §-a (2) bekezdésében meghatározott szorzószám alapján - a Hszt. 245/O. §-a figyelembevételével - számított beosztási illetményre jogosult.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat a munkáltatói jogkör gyakorlója - 2002. január 1-jei hatállyal - 2002. március 31-ig köteles végrehajtani.

(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény 5. számú melléklete és az azzal megállapított Hszt. 6/B. számú melléklete hatályát veszti.

1. számú melléklet a 2001. évi LXXV. törvényhez

Funk-
ció-
kód
Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím cso-
port-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
irány-
zat
cso-
port-
szám
Ki-
emelt
elő-
irány-
zat-
szám
Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím cso-
port-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
irány-
zat
cso-
port-
név


FEJEZET


2000. évi törvényi módosított előirányzat


2000. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
I. ORSZÁGGYŰLÉS
1 Országgyűlés Hivatala
F01.a 1 Országgyűlés hivatali szervei 7 927,0 8 074,0
1 Működési költségvetés 340,5 496,6
1 Személyi juttatások 4 157,5 4 072,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 167,4 1 126,3
3 Dologi kiadások 1 705,0 1 744,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 17,8
2 Felhalmozási költségvetés 94,8
1 Intézményi beruházási kiadások 387,7 501,1
2 Felújítás 839,9 1 042,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,9
3 Kölcsönök 7,0 7,0
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
F01.a 2 Megalakuló országgyűlési bizottságok kiadásai 25,0 4,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0
3 Dologi kiadások 5,0 8,4
F01.a 3 EU-integrációs felkészülés kiadása 50,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 11,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,0
3 Dologi kiadások 35,0
F01.a 7 Nemzetközi konferenciák megrendezése 70,0 4,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,4
3 Dologi kiadások 61,0
1-4. cím összesen: 8 412,5 340,5 8 072,0 8 527,3 598,4 8 082,9
F01.a 5 Közbeszerzések Tanácsa 51,9 50,8
1 Működési költségvetés 245,8 482,6
1 Személyi juttatások 108,2 121,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 42,8 44,5
3 Dologi kiadások 130,9 279,7
2 Felhalmozási költségvetés 2,6
1 Intézményi beruházási kiadások 12,5 30,0
2 Felújítás 3,3 3,7
5. cím összesen: 297,7 245,8 51,9 478,9 485,2 50,8
F08.f 6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 94,6 94,6
7 Pártok támogatása
F08.e 1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
F08.e 1 FIDESZ - Magyar Polgári Párt 635,0 621,6
F08.e 2 Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt 386,4 378,3
F08.e 3 Magyar Szocialista Párt 754,9 737,6
F08.e 4 Szabad Demokraták Szövetsége 295,0 288,8
F08.e 5 Magyar Igazság és Élet Pártja 234,0 229,0
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
F08.e 1 Munkáspárt 72,9 71,3
F08.e 4 Kereszténydemokrata Néppárt 45,4 44,5
F08.e 5 Magyar Demokrata Fórum 97,4 85,8
F08.e 6 Magyar Demokrata Néppárt 30,6 30,0
8 Társadalmi önszerveződések támogatása
1 Társadalmi és karitatív feladatok támogatása
F08.f 1 Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása 348,1 348,1
F08.f 2 Az szja meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználása 45,9
10 Magyar Rádió támogatása
F08.c 1 Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire 2 777,0 3 390,6
F08.b 1 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására 500,0 500,0
11 Magyar Televízió támogatása
F08.c 1 Magyar Televízió műsorterjesztési költségeire 5 347,7 5 913,6
F08.b 3 Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 420,4
12 Duna Televízió támogatása
F08.c 1 Duna Televízió műsorterjesztési költségeire 1 182,3 984,9
F08.c 14 Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása 1 322,2 1 352,2
I. fejezet összesen 22 877,0 586,3 8 123,9 24 497,5 1 083,6 8 133,7
II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
F01.a 1 Köztársasági Elnöki Hivatal 265,5 507,2
1 Működési költségvetés 25,4
1 Személyi juttatások 101,2 292,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 38,1 69,5
3 Dologi kiadások 112,1 115,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 1,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,1 43,0
3 Kölcsönök 1,3 1,3
F01.a 2 Köztársasági Elnök Katonai Irodája 7,4 7,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1,7 3,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,7 1,2
3 Dologi kiadások 5,0 2,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
F01.a 1 Állami kitüntetések 107,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 90,0
3 Dologi kiadások 17,0
F01.a 2 Köztársaság elnöki ciklusváltás 120,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 90,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,0
II. fejezet összesen: 499,9 499,9 534,2 26,7 514,4
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
F01.a 1 Alkotmánybíróság 777,1 843,7
1 Működési költségvetés 6,7
1 Személyi juttatások 375,9 373,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 143,3 136,1
3 Dologi kiadások 215,4 182,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 5,5 8,8
1 Intézményi beruházási kiadások 38,0 48,5
2 Felújítás 10,0 13,9
4 Központi beruházási kiadások 70,4
3 Kölcsönök 1,9 0,9
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 120,0 34,6
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 120,0
III. fejezet összesen: 902,6 5,5 897,1 827,2 16,4 878,3
IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA
F01.a 1 Országgyűlési Biztos Hivatala 572,7 560,7
1 Működési költségvetés 1,8
1 Személyi juttatások 320,3 332,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 123,2 123,5
3 Dologi kiadások 102,4 98,9
2 Felhalmozási költségvetés 2,7
1 Intézményi beruházási kiadások 26,8 13,8
3 Kölcsönök 0,8 0,8
IV. fejezet összesen: 572,7 572,7 569,2 5,3 560,7
V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
F01.a 1 Állami Számvevőszék 2 232,9 2 317,1
1 Működési költségvetés 4,1 10,2
1 Személyi juttatások 1 282,9 1 318,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 475,5 462,9
3 Dologi kiadások 341,0 375,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,0 5,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,0 3,6
1 Intézményi beruházási kiadások 57,7 57,6
2 Felújítás 71,9 102,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 2,4
4 Központi beruházási kiadások 76,6
3 Kölcsönök 3,0 3,0
F04.c 2 Továbbképzési és Módszertani Intézet 58,9 59,7
1 Működési költségvetés 41,4 52,8
1 Személyi juttatások 32,9 36,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13,5 14,3
3 Dologi kiadások 35,4 46,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 4,0 7,5
2 Felújítás 14,5 5,4
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 136,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 136,0
2 EU-hoz való csatlakozás programja
F01.c 1 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés 100,0 97,9
1 Működési költségvetés 200,7 67,6
1 Személyi juttatások 69,8 5,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,2
3 Dologi kiadások 104,9 73,4
2 Felhalmozási költségvetés 47,3
1 Intézményi beruházási kiadások 126,0 59,9
V. fejezet összesen: 2 775,0 247, 2 2 527,8 2 654,3 184,5 2 474,7
VI. BÍRÓSÁGOK
F03.a 1 Bíróságok 26 960,7 28 339,3
1 Működési költségvetés 3 395,9 3 375,0
1 Személyi juttatások 18 294,0 17 751,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 711,9 6 399,6
3 Dologi kiadások 4 579,3 4 597,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,0 36,8
2 Felhalmozási költségvetés 119,9 753,5
1 Intézményi beruházási kiadások 483,9 607,7
2 Felújítás 396,4 477,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 110,7
4 Központi beruházási kiadások 1 340,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F03.a 1 Igazságszolgáltatás beruházásai 2 638,1 1 210,6
2 Felhalmozási költségvetés 810,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 447,0
4 Központi beruházási kiadások 3 448,1
F03.a 2 Ptk. alapján történő kártérítés 65,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 65,0
F06.e 4 Gyermektartásdíjak állami megelőlegezésével kapcsolatos elszámolások 66,0 66,0
1 Működési költségvetés 26,0 27,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 92,0 23,8
F03.a 99 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzat
1 Működési költségvetés .
3 Dologi kiadások 15,6
VI. fejezet összesen: 34 081,6 4 351,8 29 729,8 31 808,1 4 156,2 29 615,9
VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
F03.a 1 Ügyészségek 11 430,8 11 939,7
1 Működési költségvetés 29,2 41,0
1 Személyi juttatások 7 352,8 7 375,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 863,5 2 712,2
3 Dologi kiadások 932,3 1 048,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,5 7,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,2
1 Intézményi beruházási kiadások 127,9 63,8
2 Felújítás 163,0 132,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,8
4 Központi beruházási kiadások 958,0
3 Kölcsönök 14,6 14,6
F03.b 2 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet 130,2 134,8
1 Működési költségvetés 0,8 30,3
1 Személyi juttatások 87,2 91,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,9 33,7
3 Dologi kiadások 10,9 27,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,1
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F03.a 1 Igazságszolgáltatás beruházásai 600,0 866,5
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 600,0
VIII. fejezet összesen: 12 191,0 30,0 12 161,0 12 465,1 86,1 12 947,0
X. MINISZTERELNÖKSÉG
1 Miniszterelnöki Hivatal
F01.a 1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás 2 905,0 3 636,0
1 Működési költségvetés 0,2 48,6
1 Személyi juttatások 1 607,7 1 986,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 598,5 697,4
3 Dologi kiadások 692,9 837,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,4 40,8
3 Kölcsönök 2,5 0,8 5,0 1,8
F01.a 2 Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság 2 293,2 3 265,2
1 Működési költségvetés 264,0 924,9
1 Személyi juttatások 486,8 496,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 186,3 186,8
3 Dologi kiadások 1 306,9 1 757,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 31,1
2 Felhalmozási költségvetés 16,0 397,6
1 Intézményi beruházási kiadások 440,7 802,0
2 Felújítás 151,0 245,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 109,6
4 Központi beruházási kiadások 708,4
3 Kölcsönök 0,9 0,8
F01.d 2 Magyar Közigazgatási Intézet 88,5 127,7
1 Működési költségvetés 24,0 161,5
1 Személyi juttatások 61,5 164,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,1 49,8
3 Dologi kiadások 26,9 64,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,0 9,6
2 Felújítás 2,4
3 Kincstári Vagyoni Igazgatóság
F01.b 1 Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1 431,4 1 493,4
1 Működési költségvetés 10,0 22,9
1 Személyi juttatások 754,5 768,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 292,6 292,1
3 Dologi kiadások 327,4 345,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6 7,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,5
1 Intézményi beruházási kiadások 53,3 51,4
2 Felújítás 9,0 4,3
3 Kölcsönök 4,0 1,5 1,8
F01.b 2 Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás 199,9 1 035,0
1 Működési költségvetés 1795,7 2 567,3
3 Dologi kiadások 1 652,3 2 156,5
2 Felhalmozási költségvetés 6 723,2
1 Intézményi beruházási kiadások 6 161,8
2 Felújítás 320,0 613,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 23,3 20,0
4 Központi beruházási kiadások 618,7
F01.a 3 Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok 567,0 484,0
1 Működési költségvetés 141,8 54,1
3 Dologi kiadások 106,4 102,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 78,1
1 Intézményi beruházási kiadások 400,4 172,6
2 Felújítás 202,0 12,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 193,9
F01.a 4 Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatósága 800,0 1 186,9
1 Működési költségvetés 600,0 498,0
1 Személyi juttatások 55,4 224,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,4 82,2
3 Dologi kiadások 1 304,2 835,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 418,9
2 Felhalmozási költségvetés 22,1
1 Intézményi beruházási kiadások 20,0 136,0
2 Felújítás 5,1
3 Kölcsönök 2,9
F12.c 5 Hírközlési Intézmények
1 Működési költségvetés 7 664,7 9 727,1
1 Személyi juttatások 1 309,8 1 642,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 496,6 582,2
3 Dologi kiadások 2 691,7 4 571,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 139,8
2 Felhalmozási költségvetés 39,2 1 420,7
1 Intézményi beruházási kiadások 2 812,1 2 286,2
2 Felújítás 347,5 33,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,2 1 135,6
3 Kölcsönök 4,4 3,2
9 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése 445,1 282,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 113,0
4 Központi beruházási kiadások 445,1
F12.c 2 Kormányzati távközlési célprogram 233,0 130,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 147,0
4 Központi beruházási kiadások 233,0
FI3.b 3 EXPO ’96 lemondásával összefüggő területrendezési és egyéb ingatlanfejlesztési feladatok 296,8 68,5
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 296,8
F01.a 4 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 213,1 62,8
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 213,1
F01.b 5 Állami vagyonkezelési beruházások 296,8 181,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 296,8
2 Célelőirányzatok
F16 1 Központilag kezelt fejezeti feladatok 73,0
1 Működési költségvetés 53,3
3 Dologi kiadások 20,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 91,6
2 Felhalmozási költségvetés 80,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 34,8
3 Kölcsönök 5,7 5,7
F01.a 2 Országkép építés és kommunikációs feladatok 4 316,0 3 974,3
1 Működési költségvetés 12,0
3 Dologi kiadások 4 316,0 3 589,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 65,9
F01.a 4 Világbanki segély az „Erőforrás Központ” kialakításához
1 Működési költségvetés 80,0
3 Dologi kiadások 80,0
F01.a 5 Világbanki segély az EU-hoz való csatlakozást szolgáló intézmény fejlesztéshez
1 Működési költségvetés 20,1
3 Dologi kiadások 20,1
F01.a 6 Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj alapján közszolgálati jogviszonyt létesítők kiadásaira 119,7 114,2
1 Működési költségvetés .
1 Személyi juttatások 88,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,0
F01.d 14 Modernizációs és Integrációs Program támogatása 131,5 111,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,8
3 Dologi kiadások 98,6 93,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,8 18,8
F01.a 17 Központi kormányzati informatikai rendszerek üzemeltetése 197,9 193,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 197,9 167,1
F13.a 18 Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása 247,3 169,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,8
3 Dologi kiadások 47,3 7,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 159,2 25,9
F13.b 41 Bős-Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása 93,6 49,6
1 Működési költségvetés .
1 Személyi juttatások 9,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,5
3 Dologi kiadások 80,3 1,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0
F13.a 42 Balaton Fejlesztési Tanács működésének támogatása 19,9 19,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,9 19,9
F01.c 43 Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása 86,4 84,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,4 84,6
F01.f 52 PHARE HU-9603 Modernizációs program stratégiai menedzsmentje
1 Működési költségvetés 300,0 387,6
3 Dologi kiadások 250,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 136,7
2 Felhalmozási költségvetés 1,6
1 Intézményi beruházási kiadások 1,6
F05.e 54 Állami vezetők egészségügyi ellátása 48,0 47,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 48,0 55,3
F01.c 56 EU központi továbbképzés, oktatás, egyéb kapcsolódó tevékenység támogatása 95,9 32,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 22,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,0
3 Dologi kiadások 65,9 8,2
F01.c 57 Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj kiadásainak támogatása 91,2 87,0
1 Működési költségvetés 0,8
1 Személyi juttatások 9,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 70,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 78,7 9,3
F04.c 58 Németh László Közép-európai Népi Akadémia támogatása 19,8 19,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,8 19,8
F02 59 Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai 240,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 24,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,7
3 Dologi kiadások 101,4 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 105,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 65,2
F08.f 60 Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása 494,3 449,8
1 Működési költségvetés 1,5
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,0
3 Dologi kiadások 426,3 36,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 292,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,0
F01.f 61 2000. év informatikai problémáinak (Y2K) koordinációjára 312,6 165,7
1 Működési költségvetés 26,4
1 Személyi juttatások 54,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 19,4
3 Dologi kiadások 139,1 26,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 57,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 16,1
F06.d 62 Területfejlesztési önkormányzati társulások támogatása 500,0 308,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 250,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 90,0
3 Dologi kiadások 160,0 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 73,3
F01.a 63 A Szamos és Tisza folyók cianidszennyeződéséből adódó kormányzati feladatok koordinálására 165,5
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 8,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,5
F08.b 64 Millenáris Kht. támogatása 1 500,0 1 680,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 500,0 1 680,0
F01.d 65 Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány 1 500,0 1 500,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 500,0
F01.a 99 Világbanki segély a 2000. évi dátumváltás probléma megoldására
1 Működési költségvetés 14,2
3 Dologi kiadások 14,2
3 Hírközlési célfeladatok
F12.c 1 Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok
1 Működési költségvetés 7 525,0 1 400,0
3 Dologi kiadások 180,0 1 223,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 565,0 6 148,4
2 Felhalmozási költségvetés 7 522,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 780,0 5 739,3
3 Kölcsönök 258,3 193,7
F16 10 Fejezeti tartalék 326,8 326,8 107,2
1-9. cím összesen: 38 492,1 18 381,4 20 110,7 52 688,9 32 455,4 27 307,2
10 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
F01.b 1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 361,3 353,6
1 Működési költségvetés 13,9 10,3
1 Személyi juttatások 183,2 188,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 70,1 69,9
3 Dologi kiadások 89,9 79,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 30,0 29,8
2 Felújítás 2,0 2,3
3 Kölcsönök 8,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 EU-hoz való csatlakozás programja
F01.c 1 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része 4,1 4,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,1
F01.c 2 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés segéllyel fedezett része
1 Működési költségvetés 286,0 123,4
3 Dologi kiadások 286,0 60,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 62,6
10. cím összesen: 665,3 299,9 365,4 501,8 133,7 357,7
11 Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
F03.b 1 Nemzetbiztonsági Hivatal 4 753,9 5 060,9
1 Működési költségvetés 79,7 97,3
1 Személyi juttatások 2 714,7 2 713,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 044,0 989,5
3 Dologi kiadások 761,7 812,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 148,4 148,6
2 Felhalmozási költségvetés 82,0
1 Intézményi beruházási kiadások 64,2 115,1
2 Felújítás 70,6 60,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,8
4 Központi beruházási kiadások 515,5
5 Lakástámogatás 30,0 10,0
3 Kölcsönök 33,4 33,4
F03.b 2 Információs Hivatal 4 394,8 4631,4
1 Működési költségvetés 120,0 204,8
1 Személyi juttatások 1 581,1 1 580,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 604,2 604,0
3 Dologi kiadások 2 119,4 2 185,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 81,7 81,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 35,4 36,1
2 Felújítás 78,0 77,9
4 Központi beruházási kiadások 340,6
. 5 Lakástámogatás 15,0 16,0
3 Kölcsönök 19,9
F03.b 3 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 9 489,9 9 639,8
1 Működési költségvetés 235,3 251,8
1 Személyi juttatások 3 806,3 3 828,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 453,9 1463,7
3 Dologi kiadások 1 206,0 1 296,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 199,9 199,9
2 Felhalmozási költségvetés 2 420,1
1 Intézményi beruházási kiadások 2 909,1 4 110,5
2 Felújítás 104,0 493,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 40,3
4 Központi beruházási kiadások 755,6
5 Lakástámogatás 26,0 26,0
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F03.b 1 Rend- és közbiztonsági beruházások 1654,1 533,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 1 654,1
F03.b 2 Speciális eszközök fejlesztése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 325,1
11. cím összesen: 20 727,7 435,0 20 292,7 24 998,1 3 089,4 19 865,1
12 Tartalékok
F16 1 Költségvetés általános tartaléka 23 424,8
2 Céltartalékok
F16 1 Végkielégítésre és felmentési illetményre szolgáló keret 1 600,0
13 Kormányzati rendkívüli kiadások
F01.b 1 ÁPV Rt. tartalékának átmeneti feltöltése a Richter Gedeon Rt. tulajdonrész ideiglenes értékesítési tilalma miatt 60 300,0 60 300,0
F01.b 2 ÁPV Rt. tartalékának feltöltése többletfeladatainak fedezetére 10 500,0 10 500,0
F12.a 3 Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkejuttatása (tőketartalékba helyezéssel) 25 000,0 25 000,0
F01.b 4 ÁPV Rt. tartalékának feltöltése a Tokaj Kereskedőház Rt. tőkejuttatására 1 500,0 1 500,0
F01.b 5 ÁPV Rt. tőkeemelési kötelezettségének fedezete 35 000,0
F16 6 Bér- és nyugdíjkompenzációs keret 40 000,0
X. fejezet összesen: 182 209,9 19 116,3 40 768,8 250 488,8 35 678,5 41 530,0
XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1 Belügyminisztérium igazgatása
F01.a 1 Belügyminisztérium központi igazgatása 4 153,9 4 891,4
1 Működési költségvetés 34,4 632,9
1 Személyi juttatások 1 691,9 1 934,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 640,4 576,3
3 Dologi kiadások 815,8 1 587,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 382,8 593,6
2 Felhalmozási költségvetés 1 512,6
1 Intézményi beruházási kiadások 338,2 1 951,1
2 Felújítás 319,2 376,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 119,7
4 Központi beruházási kiadások 32,1
3 Kölcsönök 0,1
F03.b 2 Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 1 037,2 989,5
1 Működési költségvetés 3,6
1 Személyi juttatások 693,0 571,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 262,1 203,3
3 Dologi kiadások 57,3 94,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,7
1 Intézményi beruházási kiadások 24,8 96,6
2 Felújítás 1,3
F01.a 2 Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok 4 065,6 4 657,9
1 Működési költségvetés 471,9 907,2
1 Személyi juttatások 2 329,3 2 744,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 917,7 1 015,8
3 Dologi kiadások 897,4 1 015,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 78,4 129,7
2 Felhalmozási költségvetés 238,2
1 Intézményi beruházási kiadások 161,3 178,4
2 Felújítás 139,9 44,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 280,5
4 Központi beruházási kiadások 280,4
5 Lakástámogatás 13,5 12,5
3 Kölcsönök 6,8 6,8
F06.g 4 BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 1 287,0 2 672,0
1 Működési költségvetés 36,5 173,4
1 Személyi juttatások 428,8 477,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 171,2 177,0
3 Dologi kiadások 466,3 1 083,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 16,6 22,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 206,2 305,0
2 Felhalmozási költségvetés 10,6
1 Intézményi beruházási kiadások 6,0 65,4
.2 Felújítás 3,4 31,0
. 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,0
4 Központi beruházási kiadások 842,5
3 Kölcsönök 1,0 49,8
5 Rendőrség
F03.b 1 Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei 14 673,7 11 678,7
1 Működési költségvetés 1 623,2 880,8
1 Személyi juttatások 4 262,8 4 440,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 639,6 1671,0
3 Dologi kiadások 3 092,8 3 230,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 394,4 252,2
2 Felhalmozási költségvetés 28,2 10,8
1 Intézményi beruházási kiadások 4 917,5 2 937,1
2 Felújítás 857,5 140,3
5 Lakástámogatás 160,5 41,0
3 Kölcsönök 67,9 60,8
F03.b 2 Budapesti Rendőr-főkapitányság 18 956,4 20 781,0
1 Működési költségvetés 1 354,2 1 419,7
1 Személyi juttatások 10 994,7 11 970,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 366,9 4 323,3
3 Dologi kiadások 4 467,2 5 002,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,7
2 Felhalmozási költségvetés 30,0 112,9
1 Intézményi beruházási kiadások 284,8 425,6
2 Felújítás 158,0 191,3
4 Központi beruházási kiadások 285,3
5 . Lakástámogatás 69,0 83,0
3 Kölcsönök 86,2 84,5
F03.b 4 Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2 559,1 2 748,4
1 Működési költségvetés 151,5 134,6
1 Személyi juttatások 1 612,1 1 653,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 640,8 612,9
3 Dologi kiadások 376,2 505,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
2 Felhalmozási költségvetés 68,8
1 Intézményi beruházási kiadások 21,5 54,8
2 Felújítás 43,0 62,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,4
4 Központi beruházási kiadások 18,3
5 Lakástámogatás 14,0 17,0
3 Kölcsönök 4,1 5,4
F03.b 5 Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 3 357,7 3 600,8
1 Működési költségvetés 120,4 120,0
1 Személyi juttatások 2078,1 2 077,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 823,6 795,9
3 Dologi kiadások . 499,6 659,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 4,7
1 Intézményi beruházási kiadások 27,8 37,7
2 Felújítás 28,0 56,0
4 Központi beruházási kiadások 71,4
5 Lakástámogatás 20,0 25,0
3 Kölcsönök 23,6 20,3
F03.b 6 Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2 363,3 2 471,5
1 Működési költségvetés 106,1 112,8
1 Személyi juttatások 1 442,2 1 475,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 574,7 549,4
3 Dologi kiadások 383,9 454,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
2 Felhalmozási költségvetés 11,4
1 Intézményi beruházási kiadások 19,6 48,9
2 Felújítás 35,0 47,6
5 Lakástámogatás 14,0 17,0
3 Kölcsönök 7,7 7,7
F03.b 7 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 4 415,5 4 804,7
1 Működési költségvetés 157,3 180,4
1 Személyi juttatások 2 733,2 2 762,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 083,0 1029,6
3 Dologi kiadások 660,2 812,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 2,8
2 Felhalmozási költségvetés 7,2
1 Intézményi beruházási kiadások 35,4 104,9
2 Felújítás 36,0 35,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,9
4 Központi beruházási kiadások 200,0
5 Lakástámogatás 23,0 33,5
3 Kölcsönök 13,7 12,4
F03.b 8 Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2 530,2 2 678,3
1 Működési költségvetés 119,7 121,3
1 Személyi juttatások 1 543,8 1 579,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 616,0 584,4
3 Dologi kiadások 401,4 481,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6 1,1
2 Felhalmozási költségvetés 10,2
1 Intézményi beruházási kiadások 21,1 67,6
2 Felújítás 54,0 84,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,6
4 Központi beruházási kiadások 1,4
5 Lakástámogatás 12,0 16,0
3 Kölcsönök 5,2 12,2
F03.b 9 Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2 593,0 2 894,5
1 Működési költségvetés 101,7 147,9
1 Személyi juttatások 1 607,8 1 647,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 636,2 627,9
3 Dologi kiadások 376,5 493,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,4
1 Intézményi beruházási kiadások 20,2 73,2
2 Felújítás 42,0 49,0
4 Központi beruházási kiadások 134,4
5 Lakástámogatás 12,0 16,0
3 Kölcsönök 7,0 8,1
F03.b 10 Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2 437,8 2 650,1
1 Működési költségvetés 117,5 178,7
1 Személyi juttatások 1 532,2 1 583,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 607,2 594,1
3 Dologi kiadások 367,5 485,9
2 Felhalmozási költségvetés 4,5 13,2
1 Intézményi beruházási kiadások 19,9 86,0
2 Felújítás 21,0 83,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,2
5 Lakástámogatás 12,0 15,0
3 Kölcsönök 11,0 11,0
F03.b 11 Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 3 097,6 3 232,3
1 Működési költségvetés 137,6 122,4
1 Személyi juttatások 1 915,1 2 008,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 760,1 712,9
3 Dologi kiadások 493,0 564,0
2 Felhalmozási költségvetés 28,6
1 Intézményi beruházási kiadások 25,0 53,9
2 Felújítás 27,0 39,6
4 Központi beruházási kiadások 0,8
5 Lakástámogatás 15,0 18,0
3 Kölcsönök 11,9 16,6
F03.b 12 Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 1 898,0 1 973,5
1 Működési költségvetés 76,2 73,6
1 Személyi juttatások 1 174,8 1 215,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 464,2 464,3
3 Dologi kiadások 300,0 315,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,5 16,7
1 Intézményi beruházási kiadások 14,7 47,4
2 Felújítás 14,0 7,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,3
5 Lakástámogatás 8,0 12,0
3 Kölcsönök 4,0 5,5
F03.b 13 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2 499,7 2 659,8
1 Működési költségvetés 111,4 96,4
1 Személyi juttatások 1 552,4 1 565,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 616,4 596,8
3 Dologi kiadások 390,5 468,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,0 6,6
1 Intézményi beruházási kiadások 20,3 73,2
2 Felújítás 19,0 38,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,8
4 Központi beruházási kiadások 20,6
5 Lakástámogatás 12,0 17,0
3 Kölcsönök 11,1 11,1
F03.b 14 Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 1 942,4 2 030,7
1 Működési költségvetés 91,5 94,0
1 Személyi juttatások 1 199,4 1 222,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 476,0 461,8
3 Dologi kiadások 315,5 350,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
2 Felhalmozási költségvetés 12,0
1 Intézményi beruházási kiadások 15,5 50,3
2 Felújítás 18,0 54,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,2
5 Lakástámogatás 9,0 12,0
3 Kölcsönök 9,2 8,0
F03.b 15 Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 1 666,5 1 773,6
1 Működési költségvetés 64,2 51,2
1 Személyi juttatások 1 041,8 1 049,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 410,6 393,4
3 Dologi kiadások 244,9 295,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 9,6
1 Intézményi beruházási kiadások 12,9 44,2
2 Felújítás 13,0 38,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
5 Lakástámogatás 8,0 11,0
3 Kölcsönök 6,5 7,9
F03.b 16 Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 5 028,1 5 257,4
1 Működési költségvetés 195,0 271,1
1 Személyi juttatások 3 109,4 3 215,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 233,5 1 200,3
3 Dologi kiadások 770,1 920,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 6,0
2 Felhalmozási költségvetés 65,1
1 Intézményi beruházási kiadások 40,6 63,9
2 Felújítás 46,0 67,8
5 Lakástámogatás 20,0 32,0
3 Kölcsönök 23,2 9,3
F03.b 17 Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2 599,8 3 134,3
1 Működési költségvetés 135,6 130,2
1 Személyi juttatások 1 574,8 1 620,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 626,3 611,3
3 Dologi kiadások 476,2 525,6
2 Felhalmozási költségvetés 15,6
1 Intézményi beruházási kiadások 21,1 89,4
2 Felújítás 24,0 30,7
4 Központi beruházási kiadások 341,5
5 Lakástámogatás 13,0 17,5
3 Kölcsönök 10,2 14,9
F03b 18 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 3 070,7 3 249,9
1 Működési költségvetés 102,7 144,5
1 Személyi juttatások 1 890,2 2 014,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 747,8 755,9
3 Dologi kiadások 464,2 509,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 0,7
2 Felhalmozási költségvetés 16,4
1 Intézményi beruházási kiadások 24,2 49,7
2 Felújítás 32,0 49,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
4 Központi beruházási kiadások 0,3
5 Lakástámogatás 13,0 22,5
3 Kölcsönök 6,0 4,5
F03.b 19 Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 1 886,5 2 008,3
1 Működési költségvetés 86,2 174,1
1 Személyi juttatások 1 185,0 1 245,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 468,9 463,4
3 Dologi kiadások 280,8 356,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 11,5
1 Intézményi beruházási kiadások 15,0 40,2
2 Felújítás 15,0 42,4
4 Központi beruházási kiadások 20,0
5 Lakástámogatás 8,0 11,0
3 Kölcsönök 9,6 9,8
F03.b 20 Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 1 911,3 2 019,9
1 Működési költségvetés 107,4 145,3
1 Személyi juttatások 1 171,9 1 216,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 464,5 461,9
3 Dologi kiadások 340,3 386,7