A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2001. évi LXXXV. törvény

a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról * 

E törvény célja, hogy védelmet nyújtson a büntetőeljárásban részt vevő, az igazságszolgáltatást tevékenyen segítő, továbbá azokkal közeli kapcsolatban álló olyan személyek számára, akik erre tekintettel kerülnek fenyegetett helyzetbe és személyes biztonságuk az állam fokozott védelmét igényli; célja továbbá, hogy az érintettet fenyegető veszély mértékéhez igazodva különleges intézkedések alkalmazásával segítse elő a bűnözés – különösen a kiemelkedő súlyú, elsősorban a szervezetten elkövetett bűncselekmények – elleni küzdelmet, a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás érdekeinek hatékony érvényesítését.

Értelmező rendelkezések

1. § E törvény alkalmazásában

1. *  Védelmi Program: a büntetőeljárásban részt vevő vagy részt vett személy, illetve ezen személyek hozzátartozója, továbbá a felsoroltak személyére tekintettel fenyegetett helyzetben lévő más személy védelmének a jogszabályban meghatározott személyi védelem (a továbbiakban: személyi védelem) keretében nem biztosítható olyan szervezett formája,

a) amelyet a rendőrség – polgári jogi jogviszony keretében – a fenyegetett helyzetben lévő személlyel megkötött megállapodás szerint végez, és

b) amelynek során különleges intézkedések alkalmazása (16. §), illetve – az érintett társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében – mentális, szociális, gazdasági, humán és jogi támogatás nyújtása szükséges;

2. megállapodás: a rendőrség és a fenyegetett helyzetben lévő személy által – polgári jogi jogviszony keretében – megkötött, a Védelmi Programba való felvételről, az abban való együttműködésről, a Védelmi Programban részt vevők jogairól és kötelezettségeiről szóló megállapodás;

3. * 

4. *  büntetőeljárásban részt vevő: a terhelt, a védő, a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél, a vagyoni érdekelt, az egyéb érdekelt;

5. * 

6. *  védelmet ellátó szerv: a Védelmi Program keretében igénybe vehető intézkedések, különleges óvintézkedések foganatosítására jogosult szerv;

7. * 

8. *  fenyegetett helyzetben lévő személy:

a) az a személy, akinek a sérelmére a büntetőeljárás során jogai érvényesítésének, kötelezettségei teljesítésének akadályozása, meghiúsítása végett, illetve a büntetőeljárásban való részvétele vagy korábbi részvétele miatt személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekményt kíséreltek meg, követettek el vagy helyeztek kilátásba, valamint

b) az e törvényben meghatározott esetekben – a büntetőeljárás résztvevőjéhez fűződő kapcsolatára tekintettel – az a személy, akivel szemben személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekményt követtek el, illetve valószínűsíthető, hogy ilyen cselekményt fognak elkövetni;

9. érintett: a Védelmi Program hatálya alatt álló személy, továbbá az, akinek a személyazonossága megváltoztatását rendelték el;

10. *  hozzátartozó: a védelem alatt álló személlyel közös háztartásban – kivételesen közös háztartáson kívül – élő egyeneságbeli rokon és ennek házastársa vagy élettársa, az örökbefogadó és a nevelőszülő (ideértve az együtt élő mostohaszülőt is), az örökbe fogadott és a nevelt gyermek (ideértve az együtt élő mostohagyermeket is), a testvér és a testvér házastársa vagy élettársa, a házastárs, az élettárs, a házastárs vagy az élettárs egyeneságbeli rokona és testvére;

11. Tanúvédelmi Szolgálat: a rendőrségen belül a Védelmi Program ellátására létrehozott szervezeti egység;

12. * 

13. ügyvivő: az érintett által a Védelmi Programba való felvételkor megjelölt azon személy, aki a Tanúvédelmi Szolgálat egyetértésével, az érintett érdekében, annak polgári jogi jogviszonyaiban, illetve egyéb ügyeiben eljár és – ha jogszabály lehetővé teszi – az érintettet képviseli;

14. adatzárlat: a Tanúvédelmi Szolgálatnak az adatkezelő szervek részére előírt, az érintettre vonatkozó adatoknak harmadik személy részére történő szolgáltatását megtiltó vagy korlátozó rendelkezése;

15. *  a nyilvántartott adatokkal kapcsolatos megkeresés vagy adatkérés jelzésének előírása: a Tanúvédelmi Szolgálat által az adatkezelő szerv részére előírt, az érintettről nyilvántartott személyazonosító adatokkal kapcsolatos megkeresésről vagy adatkérésről való értesítési kötelezettség;

16. személyazonosító adat: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerint meghatározott természetes személyazonosító adat;

17. új személyazonosító adat: a megváltoztatott személyazonossághoz, az érintett új életviteléhez, életkörülményeihez, valamint az érintett hatékony védelméhez elengedhetetlenül szükséges, megváltoztatott tartalmú adatok;

18. *  védelmet ellátó személy: a különleges óvintézkedések előkészítése, végrehajtása, ellenőrzése és az ehhez kapcsolódó feladatok ellátása során e törvény rendelkezései szerint eljáró, a Tanúvédelmi Szolgálat személyi állományában szolgálatot teljesítő hivatásos állományú rendőr.

A Védelmi Program hatálya, a megállapodás kezdeményezése, megkötése, feltételei

2. § (1) Védelmi Program (a továbbiakban: Program) a büntetőeljárás tartama alatt, illetve a büntetőeljárás befejezését követően alkalmazható.

(2) *  Megállapodás a büntetőeljárásban részt vevő vagy abban részt vett, együttműködő személlyel köthető, feltéve, ha

a) olyan vallomást tett vagy kíván tenni, amely kiemelkedő súlyú bűncselekmény lényeges körülményeire, bűnszervezet összetételére, tevékenységére, bűnszervezettel fenntartott kapcsolatára, bűnszervezet által tervezett vagy elkövetett bűncselekményekre vonatkozik;

b) *  a vallomása a tényállás felderítését, bizonyítását, az elkövető kilétének megállapítását és felelősségre vonását jelentősen segítette vagy segítheti és megalapozottan feltehető, hogy más módon a bizonyíték beszerzése kilátástalan vagy aránytalanul nagy nehézséggel járna, és a megállapodás megkötésével a bizonyíték beszerzése valószínűsíthető,

c) *  a fenyegetett helyzete a büntetőeljárásban való részvételével függ össze és

d) *  a fenyegetett helyzetben lévő személy, illetve az érintett védelme a személyi védelem keretében nem biztosítható,.

2/A. § *  Fedett nyomozóval akkor is köthető megállapodás, ha a büntetőeljárásban vallomást nem tett, de az abban való közreműködése megfelel a 2. § (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott követelményeknek, és hivatásos szolgálati jogviszonya vagy adó- és vámhatóság szolgálati jogviszonya a megállapodás megkötéséig megszűnt.

3. § Megállapodás a 2. §-ban meghatározottak személyére tekintettel azok hozzátartozójával, továbbá – kivételesen – más személlyel is köthető, ha azt a fenyegetett helyzetben lévő személy vagy az érintett méltányolható helyzete indokolja és a védelem céljával összeegyeztethető.

4. § (1) *  A megállapodás megkötésének kezdeményezését a fenyegetett helyzetben lévő személy indítványozhatja, illetve a megállapodás megkötését – hivatalból, a fenyegetett helyzetben lévő személy hozzájárulásával – az 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság önállóan is kezdeményezheti.

(2) *  A fenyegetett helyzetben lévő személy a megállapodás megkötésének kezdeményezése iránti indítványát a büntetőeljárás alatt, valamint azt követően a megállapodás megkötésének kezdeményezésére az 5. § (1)–(2a) bekezdésében meghatározott jogosultnál terjesztheti elő.

(3) *  A fenyegetett helyzetben lévő személy indítványa esetén megállapodás kizárólag akkor köthető, ha a megállapodást az 5. § (1)–(2a) bekezdésében meghatározott jogosult kezdeményezi. A megállapodás kezdeményezésére jogosult a kérelem tárgyában annak előterjesztésétől számított három napon belül dönt.

(4) *  A Programmal kapcsolatos eljárásban a törvényes képviselő jár el, ha a fenyegetett helyzetben lévő személy cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes.

(5) *  A megállapodás megkötéséig – a sürgősségi intézkedés alkalmazásának kivételével – a fenyegetett helyzetben lévő személy biztonságáért a kezdeményező szerv felel.

5. § (1) *  A megállapodás megkötését a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyészség vagy az ügyészség egyetértésével a nyomozó hatóság kezdeményezheti.

(2) *  A büntetőeljárás befejezését követően az (1) bekezdésben meghatározott megállapodás megkötését az a nyomozó hatóság kezdeményezheti, amely előtt a büntetőeljárás folyt. A büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott esetében a megállapodás megkötését a büntetés-végrehajtási intézet, az ügyészség, illetve a büntetés-végrehajtási bíró is kezdeményezheti.

(2a) *  Fedett nyomozó esetén a megállapodás megkötését a fedett nyomozót foglalkoztató szerv vezetője kezdeményezheti az eljáró vagy eljárt nyomozó hatóság vezetőjének egyetértésével.

(3) *  A megállapodás megkötését a Tanúvédelmi Szolgálatnál (a továbbiakban: Szolgálat) kell kezdeményezni, amely harminc napon belül

a) a kezdeményezést elutasítja, ha az előzetes pszichológiai és a biztonsági kockázatot felmérő vizsgálat alapján a fenyegetett helyzetben lévő személy a védelemre alkalmatlan;

b) egyetértése esetén a megállapodás megkötésére irányuló megindokolt javaslatát az országos rendőrfőkapitányhoz állásfoglalásra felterjeszti.

(4) *  A kezdeményezés elutasítása tárgyában hozott döntést a Szolgálat – mások és a Szolgálat érdekeinek sérelme nélkül – indokolni köteles, de ellene jogorvoslatnak nincs helye.

6. § (1) Az országos rendőrfőkapitány a Szolgálatnak az 5. § (3) bekezdés b) pontja szerint tett javaslata alapján a kezdeményezés elutasítása tárgyában vagy megállapodás megkötése iránti szándékáról a megállapodás kezdeményezésétől számított három napon belül foglal állást.

(2) *  A Szolgálat az országos rendőrfőkapitány (1) bekezdés szerint kialakított állásfoglalásáról értesíti a megállapodás megkötését kezdeményezőt, valamint – a megállapodás megkötését kezdeményező útján – a megállapodás kezdeményezése iránti kérelmet előterjesztőt,.

(3) *  Az országos rendőrfőkapitány a megállapodás megkötésére irányuló kezdeményezés elutasítása esetén döntését – mások és a Szolgálat érdekeinek sérelme nélkül – indokolni köteles, azonban döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak.

7. § (1) Ha az országos rendőrfőkapitány a megállapodás megkötésével egyetért, a fenyegetett helyzetben lévő személlyel a Szolgálat önállóan köt megállapodást, feltéve, ha

a) az 1. számú mellékletben foglalt nyilatkozatot megteszi;

b) a 11. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségeit – e törvényben meghatározott kivétellel – teljesíti, illetve követeléseit, igényeit érvényesíti.

(2) *  A 3. §-ban meghatározott hozzátartozóval vagy más személlyel az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kezdeményezés hiányában akkor köthető megállapodás, ha a 2. § (2) bekezdésében vagy 2/A. §-ban meghatározott személyt a Programba már felvették.

(3) A Program a megállapodás megkötésével kezdődik. A megállapodásban a 2. számú mellékletben meghatározottakról rendelkezni kell.

(4) *  A megállapodásból származó viták rendezése érdekében a felek egyeztetést kötelesek folytatni. Amennyiben az egyeztetés keretében tizenöt napon belül a vitás kérdést nem sikerül rendezni, a felek bármelyike bírósághoz fordulhat. Az eljárás lefolytatására kizárólag a Fővárosi Törvényszék rendelkezik hatáskörrel, amely a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény X. fejezete alapján jár el.

(5) A megállapodás egy hiteles másolatát bírósági eljárás kezdeményezése esetén a Szolgálatnak az eljáró bíróságnál letétbe kell helyeznie.

8. § * 

A védelmet ellátó szerv

9. § (1) A Program előkészítéséért és végrehajtásáért a rendőrség szervezetén belül létrehozott Szolgálat felelős.

(2) *  A Szolgálat a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott érintett esetében a Programot a büntetés-végrehajtási szervvel együttműködve hajtja végre.

10. § A Szolgálat a Program keretében a 16. § (1) bekezdésében foglalt különleges óvintézkedések indokoltságáról és – ha feltételei fennállnak – alkalmazásáról önállóan dönt, illetve azokat önállóan kezdeményezi.

A harmadik személyekkel szembeni jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályok, az ügyvivő

11. § (1) Az érintettnek harmadik személlyel, illetve harmadik személynek az érintettel szemben fennálló kötelezettségeit, követeléseit, igényeit (a továbbiakban együtt: követelés) e törvény rendelkezései nem érintik. A Programba való felvétel, különösen a személyazonosság megváltoztatása esetén – ha ez lehetséges – olyan helyzetet kell teremteni, hogy az érintett a harmadik személlyel, a harmadik személy pedig az érintettel szemben fennálló követeléseit még az intézkedés megkezdése előtt teljesíthesse, illetve az ezek teljesítésének érvényesítéséhez szükséges lépéseket megtehesse.

(2) Az érintett – az 1. számú mellékletben foglaltak szerint – a Programba való felvételekor köteles nyilatkozni harmadik személlyel szemben, illetve harmadik személynek vele szemben fennálló követeléséről. Az érintett a Program tartama alatt keletkezett követelést is köteles a Szolgálatnak haladéktalanul bejelenteni.

(3) Ha az érintett Programba való felvételéhez kiemelkedő bűnüldözési vagy igazságszolgáltatási érdek fűződik és az érintett az (1) bekezdés értelmében kötelezettségeit önhibáján kívül nem tudja teljesíteni, a Szolgálat az e célra rendelt költségvetési előirányzat felhasználásával gondoskodik a követelés teljesítéséről. Ehhez a harmadik személy hozzájárulására nincs szükség. Az érintett a Szolgálat által helyette teljesített követelés összegét – az akadályoztatás megszűnését követően – haladéktalanul köteles megtéríteni. A Szolgálat az érintettől a kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan felmerült szükséges kiadásainak megtérítését is követelheti.

(4) Ha bíróság vagy más hatóság jogerős határozata

a) az érintettet más személy tartására, illetve gondozására kötelezte és az érintett e kötelezettsége teljesítésében a Programba való felvétele folytán akadályoztatva van, továbbá,

b) ha azt a jogosult méltányolható magánérdeke indokolja,

a jogosult – az érintett hozzájárulásával, az akadály megszűnéséig, a (3) bekezdésben foglaltak szerint – a kötelezettség mértékének megfelelő támogatásban részesíthető.

12. § (1) A Szolgálat az érintett nyugellátásának megállapítása érdekében adatokat kérhet be az adatkezelő szervtől és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint a nyugellátásra való jogosultságot és annak összegét határozattal megállapíthatja. A megállapított nyugellátásról a nyugdíjfolyósító szervet a Szolgálat a határozat megküldésével értesíti.

(2) *  A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a rendészetért felelős miniszterhez (a továbbiakban: miniszter) fellebbezés nyújtható be. A miniszter határozata ellen a kézbesítéstől számított 30 napon belül keresettel a bírósághoz lehet fordulni. Az eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszék az illetékes. A bíróság a felek közötti jogvitát zárt tárgyaláson bírálja el.

(3) *  A Szolgálat az egészségügyi szolgáltatások, illetve ellátások igénybevétele, valamint a társadalombiztosítási juttatások összegének megállapítása érdekében adatokat kérhet be az adatkezelő szervtől, és a megállapított társadalombiztosítási juttatásra való jogosultságról, illetve annak mértékéről az egészségbiztosítási szervet értesíti. A jogorvoslati jogosultságra vonatkozóan a (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(4) Ha a Szolgálat (1) és a (3) bekezdésben meghatározott szerveket a megállapított nyugellátásról, valamint a megállapított társadalombiztosítási juttatásra való jogosultságról, annak mértékéről értesíti, azt követően a nyugdíj folyósítása, illetve az egészségügyi szolgáltatások, valamint az ellátások igénybevétele az általános szabályok szerint történik.

13. § (1) A 35. § (1) és (3) bekezdése alapján magánszemélynek kifizetett támogatás jövedelmet pótló összegéből a kifizetőnek 20% forrásadót kell levonnia és befizetnie az adóhatósághoz. A magánszemélynek ezt a jövedelmet nem kell összevont adóalapjába beszámítania, azt nem kell bevallania, a kifizetőnek pedig nem kell erről személyre szólóan adatot szolgáltatnia, illetőleg a magánszemély részére igazolást kiadnia. A támogatásnak a nem jövedelmet pótló összegét a magánszemély jövedelmének kiszámításánál nem kell figyelembe venni.

(2) *  A Program tartama alatt az adatzárlattal, valamint a személyazonosság megváltoztatásával érintett adózó adóügyében a kijelölt állami adóhatóság jár el.

14. § (1) Az érintett ügyei vitelére jogosult, a Szolgálat által jóváhagyott ügyvivőt hatalmazhat meg. Az érintett – ügyei vitelére – a Szolgálatot is meghatalmazhatja.

(2) Az ügyvivő a Szolgálat által megjelölt módon képviseli az érintettet. Az érintett a Szolgálat közreműködésével tarthat kapcsolatot az ügyvivővel.

Sürgősségi intézkedések

15. § (1) Halaszthatatlan szükség esetén, ha a késedelem veszéllyel jár és a megállapodás megkötése valószínűsíthető, a Szolgálat vezetője a személyi védelmet, valamint a 16. § (1) bekezdésének a) pontjában írt intézkedéseket – a fenyegetett helyzetben lévő személy, illetve az érintett kérelmére vagy az 5. §-ban meghatározott hatóság kezdeményezésére – a megállapodás megkötését megelőzően is elrendelheti (sürgősségi intézkedés).

(2) A sürgősségi intézkedés kezdeményezésével egyidejűleg a megállapodás megkötését is kezdeményezni kell.

(3) Ha a megállapodás megkötésére nem kerül sor és a személyi védelem feltételei sem állnak fenn, a sürgősségi intézkedéseket haladéktalanul meg kell szüntetni. Ha a személyi védelem feltételei fennállnak, a személyi védelemről szóló jogszabályban foglalt rendelkezések szerint kell eljárni.

Különleges óvintézkedések, a Szolgálat megkeresései

16. § (1) *  A Szolgálat a Program keretében a következő különleges óvintézkedéseket (a továbbiakban: óvintézkedés) alkalmazhatja:

a) *  a tartózkodási hely megváltoztatásával az érintett biztonságos helyen való elhelyezése (elköltöztetése), illetve a Programba bevont fogva tartottnak az elhelyezéséül szolgáló büntetés-végrehajtási intézetből másik büntetés-végrehajtási intézetbe történő átszállítása;

b) személyi védelem igénybevétele;

c) *  nyilvántartásokban adatzárlat elrendelése;

d) *  a nyilvántartott adatokkal kapcsolatos megkeresés vagy adatkérés jelzésének előírása;

e) *  névváltoztatás;

f) *  a személyazonosság megváltoztatása;

g) *  a nemzetközi együttműködésben való részvétel.

(2) A Szolgálat a veszélyhelyzet fokát mérlegelve – a védelem kezdeményezésére jogosult véleményét is figyelembe véve – az érintettel kötött megállapodás során határozza meg a védelem módját. A védelem módjai közül egyidejűleg több is alkalmazható.

(3) *  Az érintett biztonságát közvetlenül fenyegető és másként el nem hárítható veszély esetét kivéve nem alkalmazható a védelem olyan módja, amelyet az érintett a megállapodásban kizár vagy amely ellen egyébként tiltakozik.

(4) A Program hatálya alatt álló személy esetében a személyi védelem elrendelésére a Szolgálat vezetője jogosult.

17. § (1) Ha a 16. § (1) bekezdésében meghatározott óvintézkedés más szerv közreműködését igényli, a Szolgálat – az óvintézkedés végrehajtásában való közreműködés érdekében – e szervet megkeresi.

(2) A Szolgálat feladatai teljesítése érdekében bármely adatkezelési rendszerből – az adatkérés céljának megjelölésével – adatokat kérhet.

(3) *  Az (1)–(2) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha az óvintézkedés keretében okirat vagy közokirat valótlan adaton, tényen vagy nyilatkozaton alapuló megváltoztatása, módosítása vagy új közokirat kiállítása, illetve valótlan adat közhiteles nyilvántartásba vétele érdekében az arra jogosult hatóság, illetve szerv megkeresése szükséges.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott esetekben a Szolgálat megkeresésének teljesítése nem tagadható meg. A költségvetési szervek a Szolgálat megkeresését térítésmentesen kötelesek teljesíteni.

(5) A Program végrehajtása keretében alkalmazott különleges óvintézkedések (16. §) körében folytatott hatósági eljárási cselekményekért, szolgáltatásokért az érintett illeték, illetve díj megfizetésére nem kötelezhető.

A védelmet ellátó szerv és az érintett jogai és kötelezettségei

18. § A Szolgálat – a megállapodás keretei között, a védelem céljai érdekében – javasolhatja az érintett életmódjának megváltoztatását. A javaslat figyelmen kívül hagyása vagy az attól való eltérés következményeire a védelmet ellátó szerv az érintettet figyelmezteti.

19. § (1) A Szolgálat az érintettet köteles tájékoztatni a tett, illetve tervezett intézkedésekről. Ha a Szolgálat az érintett biztonságát fenyegető újabb körülményt észlel, számára további, a követendő magatartásra vonatkozó ajánlásokat tesz.

(2) Az érintett tájékoztatása a sürgősségi intézkedések megtételét nem késleltetheti.

(3) * 

20. § (1) *  Az érintett a Szolgálatot köteles haladéktalanul tájékoztatni a saját vagy a reá tekintettel más személy biztonságát érintő lényeges körülményekről, továbbá arról, hogy a megállapodásban foglaltaktól, különösen a követendő magatartásra vonatkozó ajánlásoktól eltért vagy el kíván térni.

(2) *  Az érintett javaslatot tehet a védelem módjára.

Adatzárlat * 

21. § (1) *  A Szolgálat megkeresésére az adatkezelő szerv – így különösen a személyiadat- és lakcím-, a személyi igazolvány-, az anyakönyvi, az útiokmány-, bűnügyi, idegenrendészeti, a gépjárművezetői engedély és gépjármű-, az ingatlan-, a cég-, társadalombiztosítási, adó-, szociális és egészségügyi, katonai nyilvántartásokat kezelő szerv – köteles az érintett személyes adatait a Szolgálat által meghatározott körben zárolni és az adatszolgáltatást megtagadni. Az adatszolgáltatás – a Szolgálat engedélyével és annak közreműködésével – nyomós közérdek érvényesítése érdekében teljesíthető.

(2) Az adatkezelő szerv közli a zárolt adatok szolgáltatását igénylővel az adatzárlat elrendelésének tényét. Ezzel egyidejűleg az adatkezelő szerv a megkeresésről a Szolgálatot haladéktalanul értesíti.

(3) Az adatzárlatot végrehajtó szervnek biztosítania kell a zárolt adatok biztonságát. Az adatkezelő szerv az adatzárlat időtartama alatt keletkezett változásokat az adatzárlat megszűnése után – indokolt esetben annak tartama alatt – a Szolgálat közlése alapján köteles haladéktalanul átvezetni. Az adatkezelő szerv az adatzárlatot kizárólag a Szolgálat engedélyével oldhatja fel.

(4) * 

22. § (1) *  Ha a személyazonosság megváltoztatását elrendelték, az érintett eredeti személyazonosító adataira az adatzárlatot haladéktalanul el kell rendelni.

(2) *  A Szolgálat – az érintett biztonsága érdekében – a személyére vonatkozó adatok szolgáltatását megtagadhatja, kivéve, ha az adatszolgáltatást a védelem elrendelésére okot adó büntetőeljárás során az azt folytató nyomozó hatóság, bíróság vagy ügyészség igényli.

(3) A Szolgálat az adatzárlat megszüntetéséről – a 21. §-ban foglalt intézkedések megszüntetése érdekében – haladéktalanul értesíti az azt végrehajtó adatkezelő szervet.

A nyilvántartott adatokkal kapcsolatos megkeresés vagy adatkérés jelzésének előírása * 

22/A. § *  (1) Az adatkezelő szerv a Szolgálat megkeresésére az adatszolgáltatás teljesítését követően köteles az érintett – Szolgálat által meghatározott – személyes adataira irányuló megkeresésről vagy adatkérésről – a megkereső vagy adatkérő értesítésének mellőzésével – a Szolgálatot haladéktalanul tájékoztatni.

(2) A Szolgálat a 16. § (1) bekezdés d) pontja szerinti óvintézkedés megszüntetéséről haladéktalanul értesíti az azt végrehajtó adatkezelő szervet.

A névváltoztatás

23. § (1) *  A magyar állampolgár érintett a névváltoztatásra vonatkozó jogszabály szerint a Szolgálat útján kezdeményezheti a Kormány által kijelölt anyakönyvi szervnél családi, illetve utónevének megváltoztatását.

(2) A gyermek névviselése vonatkozásában a szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők esetében az érintett házastársának a gyermeke névváltoztatásához hozzá kell járulnia. A hozzájárulás hiányában a hozzájáruló nyilatkozatot a gyámhatóság pótolhatja.

(3) *  Ha az érintett házastársa, illetve kiskorú gyermeke nem áll a Program hatálya alatt és a házastárs, illetve a gyermek az érintett nevét viseli, a névváltoztatás nem terjed ki a házastársra, illetve a gyermekre.

(4) *  A (3) bekezdés rendelkezései alkalmazandóak abban az esetben is, ha a gyermek a Programban érintett szülő nevét viseli.

(5) *  A (3) és (4) bekezdésben meghatározott esetben az érintett névváltoztatásának tényét az érintett személy házastársa és kiskorú gyermeke anyakönyvi bejegyzésében nem lehet feltüntetni.

A személyazonosság megváltoztatásával kapcsolatos szabályok

24. § (1) *  Ha az érintett biztonsága a 16. § (1) bekezdés a)–e) pontjaiban meghatározott óvintézkedések bevezetésével nem biztosítható, a Szolgálat a személyazonosság megváltoztatását az országos rendőrfőkapitány engedélyével kezdeményezi. A Szolgálat a személyazonosság megváltoztatását a legfőbb ügyész által kijelölt ügyész előzetes jóváhagyásával rendeli el.

(2) A személyazonosság megváltoztatására irányuló intézkedés a védelem alatt álló valamennyi személyes adatára kiterjedhet; annak keretében az eredeti személyazonosító adatot rögzítő közokirat helyébe – részben vagy egészben, ideiglenesen vagy véglegesen – megváltoztatott tartalmú adatot tartalmazó olyan okirat állítható ki, amely alkalmas az új személyazonosság bizonyítására (új okirat). Az új okiratban rögzített, megváltoztatott tartalmú adatok nem egyezhetnek meg más természetes személy ugyanolyan, a két személy azonosságát kifejező adataival.

(3) * 

(4) * 

25. § (1) Ha a Szolgálat a személyazonosság megváltoztatását elrendelte,

a) felszólítja az érintettet, hogy legkésőbb a személyazonosság megváltoztatásáig a harmadik személyekkel szemben fennálló, egyszeri jogügylettel teljesíthető kötelezettségének tegyen eleget, illetve a harmadik személyt a vele szemben fennálló kötelezettség teljesítésére hívja fel;

b) *  intézkedik az adatkezelő szervek felé a 22. § (1) bekezdése szerinti adatzárlat elrendelésére.

(2) *  Az adatkezelésre, illetve az okirat kiállítására jogosult szerv a Szolgálat megkeresésére, a Szolgálat által közölt adatok alapján – az érintett személyes adatai zárolását követően haladéktalanul, legfeljebb 15 napon belül – az érintett részére új okiratot állít ki. A Szolgálat ezzel egyidejűleg intézkedik az eredeti okirat bevonásáról. Az adatkezelésre, illetve az okirat kiállítására jogosult szerv az új okiratban foglalt adatokat köteles haladéktalanul, de legfeljebb az okirat kiállításától számított 3 napon belül az általa kezelt nyilvántartásban rögzíteni.

26. § (1) Ha az adatkezelésre, illetve az okirat kiállítására jogosult szerv tudomása szerint a 25. § (2) bekezdésében meghatározott új okirat kiállítása nyomós közérdeket sért, illetve sérthet, e körülményről – mérlegelés végett – a Szolgálatot haladéktalanul értesíti. Ha a Szolgálat az eredeti megkeresését továbbra is megalapozottnak tartja, a megkeresést a megkeresett szerv köteles végrehajtani.

(2) Ha az érintett a 25. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kötelezettségét neki felróható okból nem teljesíti, a személyazonosság megváltoztatására irányuló intézkedés – a teljesítés bekövetkezéséig – nem hajtható végre.

27. § (1) Ha a 24–25. § szerinti eljárás befejeződött, a Szolgálat

a) az új okiratokat – azok felhasználását elősegítő iránymutatások közlésével – az érintett rendelkezésére bocsátja, ezzel egyidejűleg intézkedik az eredeti okiratok bevonása érdekében;

b) ajánlásokat tesz a személyazonosság megváltoztatását követő, az érintett biztonságát szolgáló további magatartási, illetve életvezetési szabályokra.

(2) A Szolgálat – külön jogszabály szerint – intézkedik az új személyazonossággal rendelkező érintett számára nyújtható, társadalmi beilleszkedését elősegítő egyszeri szociális, gazdasági támogatásról. E kérdésben egyebekben a 35. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

28. § (1) Az érintett a személyazonosságának megváltoztatását követően is fennálló, a 25. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettségének teljesítése, illetve jogainak érvényesítése érdekében megnevezheti azt a személyt, aki a tartozását átvállalja, illetve akire jogait engedményezi.

(2) *  Ha az engedményezésre, illetve a tartozásátvállalásra nincs lehetőség és az érintett – a személyazonosságának megváltoztatása folytán – az eredeti személyazonosságához kapcsolódó jogait nem képes érvényesíteni, illetve kötelezettségeit nem tudja teljesíteni, az érintett indokolt kérelmére – a jogainak érvényesítése, illetve kötelezettségeinek teljesítése érdekében – a Szolgálat engedélyezheti az általa nyilvántartott eredeti személyazonosító adatainak használatát. Ha a Szolgálat megállapítása szerint a személyes eljárás az érintett biztonságát veszélyezteti, a teljesítés, illetve érvényesítés a Szolgálat útján történik. A teljesítés (érvényesítés) e módjáról a Szolgálat a harmadik személyt értesíti.

(3) Ha a Szolgálat a személyazonosság megváltoztatását követően az érintett olyan, korábban keletkezett kötelezettségéről szerez tudomást, amelyet az nem hozott a tudomására, a Szolgálat felszólítja az érintettet a kötelezettsége teljesítésére, amelyre az (1)–(2) bekezdésben foglaltak az irányadók.

29. § (1) * 

(2) A védelem alatt álló külföldi számára magyar állampolgárságot igazoló okirat nem állítható ki, tartózkodására nézve a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény rendelkezéseit – e törvény rendelkezéseit figyelembe véve – kell alkalmazni.

(3) E § alkalmazásában a magyar állampolgárokra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, ha a hontalan személy Magyarországon él vagy itt telepedett le. Magyar állampolgárságot igazoló okirat azonban ilyen hontalan személy számára sem állítható ki.

30. § (1) Visszaesés szempontjából figyelembe kell venni a megváltozott személyazonosságú érintett által elkövetett szándékos bűncselekmény esetén a személyazonosság-csere előtt általa elkövetett szándékos bűncselekményt.

(2) *  Ha a megváltozott személyazonosságú érintett az eredeti személyazonosító adataival a bűnügyi nyilvántartási rendszerben szerepel, a 25. § (2) bekezdés szerint a nyilvántartási rendszerben elhelyezett új adatokkal kapcsolatos megkeresésről az adatkezelő szerv a Szolgálatot haladéktalanul értesíti.

(3) *  A személyazonosság megváltoztatása esetén a bűnügyi nyilvántartó szerv az érintett új személyazonosító adatait az érintett eredeti személyazonosító adatai alapján rögzített adatok nyilvántartási időtartamáig tartja nyilván.

31. § (1) Azokban a hatósági eljárásokban, amelyekben az eredeti személyazonosító adatok felhasználása nem mellőzhető, az érintett – a Szolgálat engedélyével, a Szolgálat által meghatározott biztonsági előírások betartásával – eredeti személyazonosító adataival is részt vehet.

(2) Az érintett az általa az óvintézkedés elrendelése előtt elkövetett bűncselekmény elkövetése miatt folyó büntetőeljárásban kizárólag az eredeti személyazonosító adataival vehet részt.

(3) A (2) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha az új személyazonossággal rendelkező érintett a szándékos bűncselekményét a személyazonosság megváltoztatását megelőzően elkövetett szándékos bűncselekményre tekintettel visszaesőként követi el.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott esetekben a Szolgálat a 27. § (1) bekezdés a) pontja szerint bevont, a hatósági eljárásban szükséges eredeti okiratot – felhasználásának időtartamáig – az érintett rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a bevont eredeti okirat érvényessége időközben lejárt, a Szolgálat intézkedik a megfelelő érvényes okirat kiállítása iránt.

32. § (1) *  A Szolgálat az érintett személyazonossága megváltoztatásának megszüntetéséről dönt, ha az érintett biztonsága a 16. § (1) bekezdés a)–e) pontjaiban meghatározott óvintézkedések bármelyikének bevezetésével a továbbiakban biztosítható vagy az érintett – a (3) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve – ezt kéri.

(2) Ha a Szolgálat az érintett személyazonossága megváltoztatására irányuló intézkedését megszüntette,

a) *  haladéktalanul intézkedik az eredeti okirat visszaadásáról, illetve az új okirat bevonásáról, valamint elrendeli a visszavont új személyazonosító adatok (5)–(6) bekezdés szerinti zárolását;

b) az intézkedés megszüntetéséről értesíti az adatkezelésre, illetve az okirat kiállítására jogszabály szerint jogosult szervet;

c) * 

(3) *  Nem állítható vissza az érintett eredeti személyazonossága, ha az életkörülményeiben utóbb bekövetkezett változás más természetes személy személyállapotát érinti.

(4) *  A Szolgálat az érintett kérelmére – különös méltánylást érdemlő esetben – mellőzi az eredeti személyazonosság visszaállítását.

(5) *  A (3)–(4) bekezdésben meghatározott esetben a Szolgálat intézkedik az eredeti személyazonosító adatokra elrendelt adatzárlat véglegesítése iránt.

(6) *  A végleges adatzárlattal érintett adatok vonatkozásban az adatkezelő szerv köteles az adatszolgáltatást megtagadni, és közölni az adatigénylővel a személyazonosság megváltoztatásának tényét.

33. § *  (1) A 32. § (4) bekezdése alkalmazásában különös méltánylást érdemlő eset, ha az eredeti személyazonosság visszaállítása a Programban részt vevő személy számára az életvitelét aránytalanul megnehezítené, így különösen, ha

a) az érintett az új személyazonosító adatot legalább két éve használja,

b) betartotta a Szolgálat által meghatározott magatartási szabályokat és biztonsági ajánlásokat,

c) az új személyazonosító adataival tanulói vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesített vagy törekedett arra, és

d) olyan mértékben beilleszkedett a környezetébe, hogy eredeti személyazonosságának visszaállítása számára aránytalan hátrányt okozna.

(2) A 32. § (4) bekezdése alapján nem mellőzhető az eredeti személyazonosság visszaállítása azzal az érintettel szemben, akivel a megállapodást a Szolgálat a 36. § (2) bekezdésében foglalt okból mondta fel.

Nemzetközi együttműködés

34. § *  (1) A külföldi hatóság megkeresésére a Szolgálat ellátja annak a személynek a védelmét, aki külföldön folyó büntetőeljárásban vesz részt és védelmét a megkereső kérte.

(2) Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény alapján a Szolgálat megkereshet külföldi államot és

a) kezdeményezheti a Program alatt álló fenyegetett helyzetben lévő személy külföldre költöztetését, ha Magyarországon a védelme már nem biztosítható, és az intézkedés a Magyarországon folyamatban lévő büntetőeljárást nem akadályozza;

b) sürgősségi intézkedés keretében, a megkeresésében foglalt időtartamra kezdeményezheti az érintett külföldön való ideiglenes elhelyezését;

c) kérheti nem magyar állampolgár érintett személyazonosságának megváltoztatásában való közreműködését, amennyiben a 24. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.

(3) Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény alapján a Szolgálat külföldi hatóság megkeresésére

a) sürgősségi intézkedés keretében ideiglenesen, a megkeresésben foglalt időtartamra biztosíthatja az érintett Magyarország területén való elhelyezését;

b) *  a Program keretében ellátja a külföldről Magyarországra költöztetett személy, valamint a külföldön megindított büntetőeljárásban részt vevő, de Magyarországon élő magyar vagy huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező külföldi állampolgár védelmét;

c) közreműködhet a megkereső hatóság védelmi programjában részt vevő magyar állampolgár érintett személyazonosságának megváltoztatásában.

(4) Törvény vagy nemzetközi szerződés alapján a Szolgálat a (2)–(3) bekezdéstől eltérő más módon is együttműködhet a külföldi államban az érintett védelmére jogosult hatósággal.

(5) Nemzetközi szerződés hiányában a (2)–(3) bekezdés alkalmazása érdekében az igazságügyért felelős miniszter külföldi államtól viszonossági nyilatkozatot kérhet és külföldi állam felé viszonossági nyilatkozatot tehet.

(6) Ha az érintett Magyarországon letartóztatásban van, a rendelkezési jogkör gyakorlójának, ha szabadságvesztés, elzárás büntetését tölti, az igazságügyért felelős miniszter előzetes hozzájárulása szükséges a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott intézkedéshez.

34/A. § *  (1) A külföldi hatóságnak az érintett Magyarországra költöztetésére, valamint a Magyarországon biztosított védelmére irányuló megkeresése akkor teljesíthető, ha az tartalmazza legalább:

a) a megkereső hatóság megnevezését,

b) rendelkezést a védelem végrehajtása során keletkező adatok kezeléséről,

c) az érintett és a vele együtt költöztetendő személy nevét, születési idejét és helyét, állampolgárságát, foglalkozását, munkahelyét, nyelvtudását, illetve egyéb – a védelem ellátása szempontjából fontos – adatait,

d) az érintett büntetőeljárásban betöltött szerepét,

e) a külföldi büntetőeljárás rövid leírását,

f) a fenyegetettségre, valamint annak súlyosságára vonatkozó adatokat,

g) az érintett Magyarországra költöztetésének okát az érintett javasolt tartózkodási helyének megjelölésével,

h) a Magyarországon biztosítandó védelem szükséges időtartamát és meghosszabbításának lehetőségét,

i) a védelem javasolt formáját, valamint

j) a védelem ellátásához szükséges egyéb iratokat.

(2) A Szolgálat az érintett védelmének külföldi államban történő ellátására irányuló megkeresése az (1) bekezdés szerinti tartalommal terjeszthető elő.

34/B. § *  (1) A Szolgálat a Programmal összefüggő feladatok ellátása során a védelem ellátásáért felelős külföldi hatósággal közvetlenül tart kapcsolatot, megkereséseit közvetlenül fogadja.

(2) A 34. § alkalmazásában külföldi hatóságnak kell tekinteni a nemzetközi szerződéssel vagy a nemzetközi szerződés által létrehozott szerv döntésével létrehozott büntetőbíróságot, továbbá a Nemzetközi Büntetőbíróságot is.

(3) A nemzetközi szerződéssel vagy a nemzetközi szerződés által létrehozott szerv döntésével létrehozott büntetőbíróság, továbbá a Nemzetközi Büntetőbíróság megkeresésének fogadására a nemzetközi szerződésben vagy a nemzetközi szerződést, illetve az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának határozatát kihirdető törvényben kijelölt magyar hatóság jogosult.

34/C. § *  (1) A védelem átadására vagy átvételére a Szolgálat és a külföldi államban az érintett védelmére jogosult hatóság eseti megállapodást (a továbbiakban: eseti megállapodás) köt. Az eseti megállapodásban rendelkezni kell a védelem ellátása szempontjából lényeges körülményekről, így különösen

a) a védelem formájáról, tartamáról,

b) a költségviselésről, valamint

c) a kapcsolattartás módjáról.

(2) Az eseti megállapodás végrehajtása során a felek folyamatosan közvetlenül – a 34/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a nemzetközi szerződést vagy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának határozatát kihirdető törvényben megjelölt magyar hatóság útján – egyeztetnek.

(3) Magyarországon az érintett kizárólag az e törvényben meghatározott védelmi formákban részesíthető.

(4) A Szolgálat a 34. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt sürgősségi intézkedés biztosítása érdekében az ideiglenesen Magyarországon elhelyezett érintett védelmében a 16. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott intézkedést alkalmazhatja, illetve az érintett személyi védelmét rendelheti el.

34/D. § *  (1) Ha a Magyarországra átköltöztetett érintett megsérti a magyar jogszabályokat vagy nem tartja be a számára megállapított magatartási szabályokat, erről a Szolgálat haladéktalanul tájékoztatja a külföldi hatóságot.

(2) A 34/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a külföldi hatóságot a nemzetközi szerződést vagy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának határozatát kihirdető törvényben kijelölt magyar hatóság útján kell tájékoztatni.

(3) Az érintettnek a védelem érdekeit vagy a Szolgálat személyi állományát indokolatlanul és súlyosan veszélyeztető cselekménye esetén haladéktalanul kezdeményezni kell az érintett visszaköltöztetését.

Az érintett támogatása

35. § (1) *  A Szolgálat az érintett társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében – ha arra más jogszabály szerint nem jogosult – az áldozatokat segítő egyesületekkel együttműködve gondoskodik a védelem alatt álló mentális, szociális, gazdasági, humán támogatásáról, a jogi segítségnyújtás biztosításáról. A Szolgálat által nyújtott ellátások és támogatások biztosításának szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.

(2) *  A Szolgálat a szociális és gazdasági támogatást az érintett – megállapodás megkötését megelőző két évben elért, munkavégzésre irányuló jogviszonyból, illetve egyéb jövedelemszerző tevékenységéből származó – adózott bevételének átlagára is figyelemmel állapítja meg azzal, hogy a támogatás az érintett vagyoni gyarapodását nem szolgálhatja. Adózott bevétel hiányában a támogatásnak el kell érnie a létfenntartáshoz, társadalmi beilleszkedéshez elengedhetetlenül szükséges mértéket.

(3) * 

(4) * 

A program megszűnése

36. § *  (1) A Program megszűnik, ha

a) a védelem feltételei már nem állnak fenn,

b) az érintett a védelemről lemond,

c) az érintett a Szolgálattal való együttműködést megtagadja,

d) a Szolgálat a megállapodást felmondja, vagy

e) az érintett védelmét a megkereső állam megszünteti, és erről a Szolgálatot értesíti.

(2) A Szolgálat a megállapodást felmondhatja, ha

a) a sértett, a tanú vagy a terhelt büntetőeljárási kötelezettségeit nem teljesíti,

b) a védelem tartama alatt az érintettel szemben szándékos bűncselekmény elkövetése miatt indított büntetőeljárás a védelem további fenntartását veszélyezteti,

c) az érintett indokolatlanul eltért a megállapodásban rögzített követendő magatartási szabályoktól, vagy tájékoztatási kötelezettségét önhibájából megszegte,

d) az érintett indokolatlanul megtagadta a részére a Program keretében biztosított, munkavégzésre irányuló jogviszonyban való részvételt, illetve más jövedelemszerző tevékenység végzését, vagy

e) az érintett a 11. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget.

36/A. § *  (1) Ha a 2. § (2) bekezdésében megjelölt személlyel megkötött megállapodás a 36. § (1) bekezdés b) pontja vagy (2) bekezdés b)–e) pontja alapján szűnik meg, úgy a rá tekintettel védelemben részesített személy vonatkozásában – kérelmére – a Szolgálat 60 napon belül új biztonsági kockázatot felmérő vizsgálatot folytat le. A vizsgálat alapján a Szolgálat dönt arról, hogy a program fenntartása az érintett személy vonatkozásában – a megszűnt megállapodásra tekintet nélkül – lehetséges-e.

(2) Az (1) bekezdés szerinti biztonsági kockázatot felmérő vizsgálat időtartama alatt a program kizárólag a 36. § (1) bekezdése alapján szűnhet meg.

Adatvédelmi rendelkezések * 

37. § *  A Szolgálat a minősített adatokra vonatkozó védelmi szabályok betartásával kezeli a Program elrendelése, végrehajtása, továbbá a külföldi állam megkeresése alapján végrehajtott védelem ellátása során keletkezett, minősített adatnak nem minősülő adatokat.

38. § (1) *  A Szolgálat az érintett védelmének biztosítása céljából a Program elrendelése esetén jogosult kezelni

a) a Programba felvett személy személyazonosító adatait, valamint a tartózkodási helyére, a személyazonosság megváltoztatásának tényére vonatkozó, továbbá e törvényben foglalt rendelkezések végrehajtása során keletkezett adatokat, illetve

b) az 1. számú melléklet szerinti adatokat.

(2) *  A bíróság, az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtási szerv és a nemzetbiztonsági szolgálatok a – törvényben meghatározott feladataik ellátására, az ott meghatározott körben – a Szolgálattól adatok igénylésére jogosultak.

(3) A Szolgálat adatközlése nem sértheti a védelem érdekeit. Az érintett védelme érdekében az átadott adat felhasználására vonatkozóan a Szolgálat korlátokat határozhat meg.

(4) Az adatszolgáltatást kérő szervek felelősek az átvett adatoknak az e törvényben, illetve az adatkezelésre vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerinti kezeléséért, kötelesek az átvett adatokat, azok felhasználását nyilvántartani és kérésre a Szolgálat számára arról tájékoztatást adni.

(5) A Szolgálat a személyes adatok továbbításáról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) az adatigénylési kérelmet;

b) az adatkérő nyilvántartási azonosítóját;

c) *  az adattovábbítás időpontját;

d) az adatszolgáltatást tartalmazó iratok és egyéb dokumentumok másodpéldányát.

(6) *  Az (1) bekezdésben meghatározott adatok a büntetőeljárásban részt vevők védelme tárgyában létrehozott nemzetközi szerződés, vagy a 34. § (5) bekezdésében meghatározott esetben viszonosság alapján – ha a továbbítás súlyos és közvetlen veszély elhárításához vagy súlyos bűncselekmény megelőzéséhez szükséges – nemzetközi és külföldi bűnüldöző, igazságszolgáltatási szervek részére átadhatók, amennyiben a személyes adatok kezelésének feltételei a külföldi adatkezelőnél minden egyes adat tekintetében teljesülnek.

(7) *  A (6) bekezdésben meghatározott adattovábbítás esetén – amennyiben az minősített adatot érint – a minősített adat védelmére vonatkozó jogszabályok előírásai szerint kell eljárni.

(8) *  Az adatkezelést végző, illetve közokirat kiállítására jogosult szerv a 17. § szerinti megkeresések teljesítésére kizárólagosan jogosult személyt köteles kijelölni.

(9) *  A védelmet ellátó szerv

a) a Program végrehajtása során keletkezett adatokat, a Programba felvett személy személyazonosító adatait, valamint új személyazonosító adatait a személyazonosság megváltoztatása esetén annak időtartama alatt, de legkésőbb az érintett élete végéig, illetve harmadik személyeknek a vele szemben fennálló hagyatéki igényének érvényesíthetőségéig,

b) az érintett egyéb adatait és harmadik személyek adatait a védelem megszűnéséig,

c) az adattovábbítási nyilvántartásban kezelt adatokat a védelem megszűnéséig

kezelheti.

Hatályba léptető rendelkezések

39. § (1) E törvény a kihirdetését követő negyedik hónap első napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) * 

Felhatalmazó rendelkezések

40. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg az érintett szociális, gazdasági támogatásának megállapítása során figyelembe veendő szempontokat, a támogatást kizáró okokat, a támogatás formáit és összegét. * 

(2) *  Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, hogy az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott érintett programszerű védelmének részletes szabályait. * 

(3) *  Felhatalmazást kap a miniszter, hogy utasításban állapítsa meg a Szolgálat működésének részletes szabályait.

41. § Az e törvényben meghatározott intézkedések, különösen az adatzárlat elrendelésének, a nyilvántartott adatokkal kapcsolatos megkeresések jelzésének és a személyazonosság megváltoztatásának részletes szabályait a rendőrség és az intézkedés végrehajtásában érintett szervek közötti együttműködési megállapodások rögzítik.

42. § * 

43. § * 

44–46. § * 

Jogharmonizációs záradék

47. § E törvény az Európai Unió következő jogforrásaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) a Tanács 1995. november 23-i állásfoglalása a nemzetközi szervezett bűnözés elleni harcban alkalmazott tanúvédelemről;

b) a Tanács 1996. december 20-i állásfoglalása a nemzetközi szervezett bűnözés elleni harcban az igazságszolgáltatással együttműködő személyekről;

c) a Tanács 1997. február 24-i együttes fellépése az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemben alkalmazott eljárásokról.

1. számú melléklet a 2001. évi LXXXV. törvényhez * 

MINTA!

Az érintett nyilatkozata a Védelmi Programba való felvétel elrendeléséhez

I. Az érintett adatai

Az érintett

neve:

életkora:

családi állapota:

hozzátartozó(k) száma:

lakóhelye (tartózkodási helye):

munkahelye:

iskolai végzettsége:

szakképzettsége:

II. A hozzátartozó(k) adatai

A) a közös háztartásban élő házastárs (élettárs):

neve:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

foglalkozása:

iskolai végzettsége:

szakképzettsége:

B) a 18. életévét be nem töltött gyermek(ek) (örökbe fogadott és nevelt gyermek is):

1. neve:

foglalkozása:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

munkahelye (iskolája):

2. neve:

foglalkozása:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

munkahelye (iskolája):

3. neve:

foglalkozása:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

munkahelye (iskolája):

4. neve:

foglalkozása:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

munkahelye (iskolája):

5. neve:

foglalkozása:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

munkahelye (iskolája):

C) más olyan személyek adatai, akivel a tanú együtt költözne (pl. jegyes, barát, barátnő, elvált házastárs, külön háztartásban élő gyermek):

neve:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

foglalkozása:

iskolai végzettsége:

szakképzettsége:

D) *  Kiskorú érintett esetén a szülő (örökbe fogadó, nevelőszülő adatai:

neve:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

foglalkozása:

iskolai végzettsége:

szakképzettsége:

neve:

életkora:

lakóhelye (tartózkodási helye):

foglalkozása:

iskolai végzettsége:

szakképzettsége:

III. Az érintett és hozzátartozójának vagyoni helyzetére vonatkozó adatok

A) munkaviszonyból vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyból származó jövedelme:

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

B) más jövedelemszerző tevékenységből származó jövedelme:

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

C) Van-e önálló gazdasági vállalkozása? Ha igen, milyen típusú?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

D) Tölt-e be vezető tisztséget valamilyen gazdasági társaságban?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

E) Van-e gazdasági társaságban részesedése, üzletrésze? Ha igen, hol és milyen mértékű a részesedése?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

F) Rendelkezik-e értékpapírokkal? Ha igen, milyenekkel?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

G) Részesül-e állami, önkormányzati támogatásban vagy bármilyen segélyben? Ha igen, milyenben és mekkora összegben?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

H) Van-e a tulajdonában, használatában ingatlan? Ha igen, milyen típusú és milyen értékű? Az tehermentes-e, vagy ha nem, milyen fennálló jogok terhelik (haszonélvezeti jog, jelzálogjog stb.)?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

I) Van-e a tulajdonában értéktárgy? Ha igen, milyen értékben?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

J) Van-e a tulajdonában, használatában gépjármű? Ha igen, milyen értékű?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

K) *  Egyéb olyan, a vagyoni helyzetre vonatkozó adat, amely elősegíti az önálló életre való berendezkedést a megváltozott körülmények között (pl. fizetési számla stb.):

IV. Fennnálló jogok és kötelezettségek

A) Vannak-e köztartozásai? Ha igen, melyek azok és milyen összegben? Mikor esedékes a teljesítés?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

B) Vannak-e tartozásai természetes vagy jogi személyek irányában, illetve van-e természetes vagy jogi személynek tartozása az Ön irányában? Ha igen, milyen jellegű és összegű, és azok mikor esedékesek?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

C) Van-e folyamatban olyan büntetőeljárás, ahol akár tanúként, akár gyanúsítottként vesz részt? Ha igen, milyen ügyben?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

D) Van-e folyamatban szabálysértési, államigazgatási ügye? Ha igen, milyen ügyben?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

E) Van-e folyamatban polgári peres ügye? Ha igen, milyen ügyben?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

F) Van-e Önt kötelező, marasztaló vagy Önt igényérvényesítésre jogosító jogerős bírósági ítélet vagy hatósági határozat? Ha igen, milyen ügyben és mi az ítélet, illetve a határozat lényege, és Önt mire kötelezi, illetve jogosítja?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

V. Egyéb, a Program során alkalmazható intézkedések szempontjából jelentős adatok

A)

– Milyen az egészségi állapota, áll-e gyógy-, pszichiátriai kezelés alatt? Ki a háziorvosa, kezelőorvosa? Mely egészségügyi intézetben kezelik?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– Fogyaszt-e rendszeresen alkoholt vagy kábítószert, esetleg emiatt kezelik-e?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– Van-e valamilyen fogyatékossága?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– Fennáll-e terhesség az alábbi személyeknél? Ha igen, akkor milyen stádiumban van? Ki a kezelőorvosa?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

B)

– Ahol jelenleg él, az a saját tulajdona vagy bérlőként, illetve más jogviszony alapján jogosult az ott tartózkodásra?

– Milyen bútorai vannak, és azokat mind magával vinné-e a költözéskor?

– Tart-e háziállatot, és azt magával kívánja-e vinni? Ha igen, milyen fajta állatot és mennyit tart?

– Él-e Magyarországon – a jelenlegi lakóhelyétől eltérő helységben – olyan rokona vagy ismerőse, akiben Ön megbízna? Ha igen, ki Ő, hol él, és milyen viszonyban áll Önnel?

– Él-e külföldön olyan rokona vagy ismerőse, akiben Ön megbízna? Ha igen, ki Ő, hol él, és milyen viszonyban áll Önnel?

– A jelenlegi lakóhelyét megelőzően hol élt már huzamosabb ideig?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– A gyermekeinek speciális iskolára van-e szüksége (pl. gyógypedagógia)?

C) * 

– Van-e a környezetében olyan személy, aki Ön szerint a védelem szempontjából az Ön biztonságára veszélyt jelenthet?

– Kit nevezne meg ügyei vitelére jogosult személynek?

név:

elérhetőség:

az Önhöz fűződő kapcsolata (pl. rokon, barát, munkatárs stb.):

– Van-e valamilyen civil szervezetben tagsági viszonya, tisztsége stb.? Ha igen, hol és milyen kötelezettségekkel jár?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– Van-e bármilyen olyan elfoglaltsága, különleges szokása, hobbija stb., amit fenn szeretne tartani? Ha igen, mi az, és az milyen tevékenységgel jár?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– Beszél-e idegen nyelvet? Ha igen melyet és milyen szinten?

érintett:

házastárs (élettárs):

gyermek:

kiskorú érintett esetén a szülő:

– Milyen javaslatai vannak a Program keretében alkalmazható intézkedésekre, azok végrehajtásának módjára és van-e az intézkedések között olyan, amelyek alkalmazását ellenzi?

Dátum: .................................................................

.................................................................

az érintett aláírása

.................................................................

korlátozottan cselekvőképes
vagy cselekvőképtelen érintett esetén
a törvényes képviselő, vagy ha ügygondnok jár el, az ügygondnok aláírása

2. számú melléklet a 2001. évi LXXXV. törvényhez

A Védelmi Programban való együttműködésről, a Védelmi Programban részt vevők jogairól és kötelezettségeiről szóló megállapodás tartalmi elemei

1. A megállapodást kötő felek;

2. a megállapodás megkötésének helye, időpontja;

3. rendelkezés a Védelmi Programba való felvételről;

4. megállapodás a védelem módjáról, tartamáról;

5. a Szolgálat kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy

a) az érintettet a törvényben szabályozott előírásokról, lehetőségekről, a megállapodás kapcsán a felek között felmerült vita rendezésének módjáról, jogairól, kötelezettségeiről, a jogsértés, illetve e megállapodás megszegésének jogkövetkezményeiről, továbbá az alkalmazandó óvintézkedésekről és annak következményeiről tájékoztatja,

b) a védelem ellátása során az érintett életének, testi épségének, biztonságának védelme érdekében a veszélyhelyzet fokához igazodó intézkedéseket alkalmazza,

c) az érintettet a védelemhez szükséges utasításokkal, ajánlásokkal és felszereléssel ellátja,

d) az érintett szociális, gazdasági, mentális támogatásáról, valamint a jogi segítségnyújtásról a törvényben meghatározott, illetve a törvény felhatalmazása alapján a rendőrség és az érintett szervek között megkötött együttműködési megállapodásokban szabályozott módon gondoskodik;

6. * 

7. az érintett kötelezettségei körében rendelkezést arról, hogy

a) a büntetőeljárást lefolytató hatóságokkal köteles együttműködni,

b) a Szolgálat által előírt magatartási szabályokat betartja és általában minden olyan magatartástól tartózkodik, amellyel önmaga vagy a rá tekintettel a Programba felvett más személy, illetve a Szolgálat munkatársainak életét, testi épségét vagy biztonságát veszélyezteti,

c) a Szolgálat által kért adatokat és információkat rendelkezésre bocsátja,

d) a harmadik személyekkel szemben fennálló kötelezettségeit a Szolgálat útján haladéktalanul teljesíti, visszterhesség esetén az általa kijelölt ügyvivő részére kifizetést teljesít,

e) a védelme szempontjából valamennyi lényeges körülményt haladéktalanul a Szolgálat tudomására hozza,

f) a végzettségének és szakképzettségének megfelelő, illetve a védelem szempontjai figyelembevételével felajánlott egyéb munkavégzési lehetőséget elfogadja,

g) biztonsága érdekében ezen megállapodásból részére másolat nem készíthető;

8. rendelkezés arról, hogy az érintett jogosult az együttműködés megtagadására, amely esetben vele szemben a Program megszűnik;

9. az érintett arra vonatkozó nyilatkozata, hogy a törvényben szabályozott előírásokról, lehetőségekről, a megállapodás kapcsán a felek között felmerült vita rendezésének módjáról, a felek jogairól, kötelezettségeiről, a részére előírt magatartási szabályokról, a jogsértés, illetve a megállapodás megszegésének jogkövetkezményeiről, továbbá az alkalmazandó óvintézkedésekről és annak következményeiről szóló tájékoztatást, valamint a megállapodásban foglaltakat megértette, azokat tudomásul veszi.

A megállapodásnak ki kell terjednie az adott ügy sajátosságait figyelembe vevő további körülményekre is.