Hatály: 2020.III.1. - Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

297/2001. (XII. 27.) Korm. rendelet

a pénzváltási tevékenységről

A Kormány a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 235. §-a (1) bekezdésének a) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Általános szabályok

1. § (1) *  E rendelet hatálya kiterjed a pénzváltási tevékenységet végző hitelintézetre, valamint a pénzváltási tevékenységet közvetítőre (a továbbiakban együtt: pénzváltó).

(2) E rendelet alkalmazásában fizetőeszköz alatt a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. § 6. pontja szerint meghatározott fizetőeszköz fogalmát kell érteni.

(3) E rendelet alkalmazásában vezető állású személy:

a) részvénytársaság esetén az igazgatóság elnöke és a felügyelő bizottság elnöke, korlátolt felelősségű társaság esetén az ügyvezető, közös vállalat esetén az igazgató;

b) szövetkezet esetén - ide nem értve az a) pont alá tartozó szövetkezeti hitelintézetet - a tisztségviselő;

c) *  fióktelep esetén a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 122. pont d) alpontjában meghatározott személy.

(4) *  E rendelet alkalmazásában ügyfél a természetes személy, vállalkozás és szervezet (a továbbiakban együtt: ügyfél).

2. § (1) *  Pénzváltási tevékenység végzésére engedélyt a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Felügyelet) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben és az e rendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén ad.

(2) * 

(3) * 

3. § (1) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítőnek az engedély iránti kéreleméhez - a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - mellékelni kell:

a) *  a kérelmező létesítő okiratát,

b) *  a nem Magyarországon bejegyzett cég esetében harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy személyes joga szerinti bejegyzése (nyilvántartásba vétele) megtörtént,

c) *  harminc napnál nem régebbi igazolást arra vonatkozóan, hogy a kérelmezőnek az adóhatósággal, vámhatósággal, illetve a társadalombiztosítási szervvel szemben tartozása nincs,

d) a tervezett működési terület (országos kiterjedésű vagy meghatározott területi egységre korlátozott) meghatározását tartalmazó iratot,

e) *  a kérelmező szervezeti felépítésének, az irányítási, döntési és ellenőrzés rendjének bemutatását, ha ezeket az létesítő okirat részletesen nem tartalmazza,

f) a középtávú - az első három évre vonatkozó - üzleti tervet,

g) annak igazolását, hogy a kérelmező rendelkezik a pénzváltási tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel,

h) a folytatni kívánt pénzváltási tevékenységre vonatkozó, a hitelintézet által jóváhagyott általános szerződési feltételeket is tartalmazó üzletszabályzatot,

i) nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pénzváltási tevékenységét mikor kívánja megkezdeni,

j) nyilatkozatot arról, hogy a jogszabályban meghatározott adatszolgáltatások teljesítésére felkészült,

k) *  nem természetes személy kérelmező esetén a tulajdonosi szerkezetének okiratokkal alátámasztott részletes leírását, továbbá - amennyiben ez lehetséges - a tényleges tulajdonosainak bemutatását,

l) *  a kérelmezőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtására vonatkozó szabályzatát és eljárásrendjét.

(2) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítőnek a kérelem előterjesztésekor rendelkeznie kell egy hitelintézettel kötött pénzváltási tevékenység közvetítésére irányuló megbízási szerződéssel. A megbízási szerződés megkötése előtt a hitelintézet köteles meggyőződni arról, hogy a közvetítő megfelel az (1) és (3) bekezdésben, valamint 10-14. §-ban foglalt feltételeknek.

(3) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítőnek az (1) bekezdés e) és f) pontjaiban előírt feltételt akkor kell teljesíteni, ha a pénzváltási tevékenységet kizárólagos tevékenységként kívánja gyakorolni.

(4) *  Ha a kérelmező az (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott okiratokat, adatokat a kérelemhez nem csatolja, a Felügyelet az adatok szolgáltatása érdekében megkeresi az okiratokról, adatokról nyilvántartást vezető hatóságot, bíróságot. Ha a kérelmező cégjegyzékben nyilvántartott cég, annak cégkivonatát a Felügyelet a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg.

4. § A hitelintézetnek a pénzváltási tevékenység engedélyezése iránti eljárásban igazolnia kell a 3. § (1) bekezdés g), i) és j) pontjában az említett egyes engedélyezési és működési feltételek meglétét.

5. § *  A pénzváltási tevékenység engedélyezése iránti kérelemhez - a 3. §-ban említetteken túlmenően - a pénzváltási tevékenységet közvetlenül végző személy vonatkozásában mellékelni kell:

a) a valutapénztáros és valuta-ügyintézői, illetve pénztárkezelő és valutapénztárosi képzés elvégzését tanúsító államilag elismert bizonyítványt, vagy 2003. december 31-ig megszerzett, korábban alkalmazási feltételként elfogadott bizonyítványt,

b) a legalább alapfokú idegennyelv-ismeretet igazoló államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványt vagy a pénzváltó vezető tisztségviselőjének, a tevékenység irányításáért felelős vezetőnek a nyilatkozatát arról, hogy a pénzváltási tevékenységet közvetlenül végző személy legalább alapfokú idegennyelv-ismerettel rendelkezik.

5/A. § *  A pénzváltási tevékenységnek kiemelt közvetítő útján történő engedélyezésére irányuló eljárásban a Felügyelet az engedély kiadására vonatkozóan véleményt kér az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Az Országos Rendőr-főkapitányság véleményében a bűnügyi, közbiztonsági szempontokat értékeli.

6. § *  A Felügyelet az engedély iránti kérelmet elutasítja, ha a kérelmező

a) az engedélyezési eljárásban megtévesztő vagy valótlan adatot közöl,

b) a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezik,

c) *  az engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően már végzett pénzváltói tevékenységet és a vonatkozó hatályos előírásoknak nem tett maradéktalanul eleget,

d) *  üzleti terve, az engedély iránti kérelemhez mellékelt egyéb irat, továbbá a Felügyelet rendelkezésére álló bármely okirat, adat vagy információ alapján megállapítható, hogy a kérelmező nem tud megfelelni a működésre vonatkozó jogszabályok előírásainak,

e) más tevékenységének folytatása nem összeegyeztethető a pénzváltási tevékenységgel.

7. § *  A Felügyelet az engedélyt visszavonja, ha a pénzváltó

a) *  azt a Felügyelet megtévesztésével vagy más jogszabályt sértő módon szerezte meg,

b) törvény által tiltott tevékenységet folytat,

c) *  az engedély közlésétől számított hat hónapon belül a tevékenységét nem kezdi meg,

d) tizenkét hónapon keresztül nem folytat pénzváltási tevékenységet,

e) nem felel meg a tevékenységre vonatkozó jogszabályok előírásainak,

f) *  több alkalommal vagy súlyosan megsértette a számvitelre, ellenőrzésre, továbbá a tevékenységre vonatkozó jogszabályokat vagy a Felügyelet határozataiban foglalt előírásokat,

g) e rendelet hatálya alá tartozó működése súlyosan veszélyezteti vagy sérti az ügyfelek érdekeit,

h) nem tartja be az engedély előírásait,

i) akadályozza vagy meghiúsítja a pénzváltási tevékenység ellenőrzését,

j) tevékenységi engedélyét visszaadja.

8. § *  A pénzváltó köteles a Felügyeletnek bejelenteni, ha az e rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatási tevékenységét 30 napon túl szünetelteti. A bejelentésnek tartalmaznia kell a szüneteltetés időtartamát.

8/A. § *  A hitelintézet köteles 5 napon belül a Felügyeletnek bejelenteni a pénzváltási tevékenységet közvetítővel kötött jogviszony megszűnését.

9. § *  A Felügyelet a pénzváltó működését azonnal felfüggeszti, ha a pénzváltó tevékenységével összefüggésben pénzmosással vagy terrorizmussal kapcsolatban büntetőeljárás indul. A Felügyelet a büntetőeljárás lezárását követően, a büntetőeljárás eredményétől függően a felfüggesztést megszünteti vagy az engedélyt visszavonja.

Személyi és tárgyi feltételek

10. § (1) A pénzváltási tevékenység

a) a pénzváltási tevékenység végzésére alkalmas üzlethelyiség,

b) a biztonságos pénztároláshoz szükséges páncélszekrény, falba épített széf vagy - havi átlagban napi 100 000 forintot meg nem haladó forgalom esetén - lemezszekrény,

c) a valuták és a csekkek forgalomképességének ellenőrzéséhez szükséges segédeszközök:

ca) valuta- és csekktájékoztató,

cb) technikai segédeszközök (UV-lámpa, nagyító),

d) *  legalább egy telefon fővonal vagy mobil telefon előfizetői szerződés (mobil telefonos elérhetőség),

e) árfolyamjegyzék,

f) az ügyfelet érintő, a pénzváltással összefüggő előírásokat angol és német nyelven tartalmazó tájékoztató tábla,

g) a 11. §-ban megjelölt technikai eszköz

megléte esetén végezhető.

(2) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítő az (1) bekezdés a) pontjában említett feltétel meglétét az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető más, használati jog esetében az ingatlanügyi hatóság által kiállított tulajdoni lappal, bérleti jog esetén bérleti szerződéssel köteles igazolni. Ha a kérelmező - ide nem értve a bérleti jogot - az adatokat nem mellékeli, a Felügyelet adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezető magyarországi hatósághoz.

(3) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítőnek az (1) bekezdés d) pontjában említett feltétel meglétét valamelyik távközlési szolgáltatóval kötött szolgáltatási szerződéssel köteles igazolni.

(4) A pénzváltó az (1) bekezdés b)-c), valamint e)-f) pontjában foglalt feltételekről nyilatkozni köteles.

(5) *  Az (1) bekezdés g) pontjának megfelelő technikai eszköz telepítését a pénzváltási tevékenységet közvetítőnek a rendszer telepítőjével vagy üzemeltetőjével kötött szerződéssel, illetve saját telepítés esetén a pénzváltási tevékenységet közvetítő vezető tisztségviselőjének nyilatkozatával kell igazolnia.

(6) *  A pénzváltó a Felügyelet részére valutaváltó automata használatát bejelenti.

(7) *  A pénzváltó automata pénzváltási ügyletenként a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 21. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárig válthat pénzt.

11. § (1) A pénzváltó köteles olyan technikai eszköz telepítésére és üzemeltetésére, mely alkalmas arra, hogy az ügyfélfogadásra szolgáló helyiségeiben lezajló folyamatokat filmszalagon vagy más hasonló, képi, a történtek későbbi rekonstruálását lehetővé tévő módon rögzítse (kamera).

(2) A pénzváltó a kamera elhelyezéséről, működéséről és használatáról az érintett személyek figyelmét a figyelemfelhívásra alkalmas módon és előzetesen megfelelő helyen elhelyezett tájékoztatóval köteles felhívni.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alapján készült felvételeket - az adatvédelmi szabályoknak megfelelően - a pénzváltó köteles az elkészülés napjától számított ötven napig megőrizni.

(4) A (3) bekezdésben foglalt határidő leteltét követően a pénzváltó köteles az (1) bekezdés alapján készült felvételeket - az adatvédelmi szabályoknak megfelelően - megsemmisíteni.

12. § (1) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítőnél vezető állású személyként nem nevezhető ki, illetve vezető állású személynek nem választható meg, pénzváltási tevékenységet közvetlenül nem irányíthat, illetve ilyen tevékenységet közvetlenül nem végezhet, aki

a) *  nem rendelkezik jó üzleti hírnévvel,

b) * 

c) a kérelem benyújtását megelőző két éven belül jogerős határozatban megállapított, tulajdon elleni, pénzügyi szabálysértést követett el,

d) *  a kérelem benyújtását megelőző öt éven belül olyan vállalkozásnak - ideértve a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságot is - volt vezető tisztségviselője, illetőleg vezető állású személye, továbbá olyan egyéni vállalkozó, aki (amely) korábban pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet - így különösen pénzváltási tevékenységet - engedély nélkül folytatott vagy a pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységre - így különösen a pénzváltási tevékenységre vonatkozó - engedélyét a Felügyelet visszavonta.

(2) *  A pénzváltási tevékenységet közvetlenül végző személy kizárólag olyan személy lehet, aki rendelkezik:

a) valutapénztáros és valuta-ügyintézői, illetve pénztárkezelő és valutapénztárosi képzés elvégzését tanúsító államilag elismert bizonyítvánnyal, vagy 2003. december 31-ig megszerzett, korábban alkalmazási feltételként elfogadott bizonyítvánnyal,

b) legalább alapfokú idegennyelv-ismeretet igazoló államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy a pénzváltó vezető tisztségviselőjének, a tevékenység irányításáért felelős vezetőnek a nyilatkozatával arról, hogy a pénzváltási tevékenységet közvetlenül végző személy legalább alapfokú idegennyelv-ismerettel rendelkezik, amely nyelvismeret illeszkedik a pénzváltási tevékenység folytatása földrajzi helyéhez és ügyfélköréhez.

A pénzváltási tevékenység végzésének szabályai

Általános szabályok

13. § (1) Ha a 10. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti üzlethelyiségben egyéb, nem pénzváltási tevékenységet is folytatnak, az üzlethelyiségnek a pénzváltási tevékenység végzésére szolgáló részét el kell különíteni a más tevékenység végzésére szolgáló résztől.

(2) *  Az egyébként üzlethelyiséggel rendelkező pénzváltó kérelmére a Felügyelet indokolt esetben meghatározott időtartamra engedélyezheti a pénzváltási tevékenységnek az üzlethelyiségen kívüli végzését.

14. § *  A pénzváltási tevékenységet közvetítőt megbízó hitelintézet köteles a pénzváltó pénztári nyitvatartási ideje alatt a pénzváltási tevékenységhez szükséges váltási készletet folyamatosan biztosítani.

Árfolyamjegyzés

15. § *  (1) A pénzváltási tevékenységet közvetítő az általa alkalmazott árfolyamokat a hitelintézettel kötött megbízási szerződésben rögzített módon állapítja meg.

(2) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítő belső utasításban köteles szabályozni az árfolyam-meghatározás módját, és megjelölni az árfolyam-megállapításért felelős személyeket.

(3) A pénzváltó köteles öt évig megőrizni az árfolyamjegyzékeket.

16. § *  A pénzváltó az euróra és az amerikai dollárra valutaárfolyamot köteles jegyezni.

17. § (1) Az árfolyamjegyzés úgy történik, hogy a külföldi fizetőeszköz valamely egységét kell forintban kifejezni.

(2) Az árfolyamjegyzéken fel kell tüntetni

a) a jegyzett fizetőeszköz pénznemét,

b) a jegyzés egységét (1, 100, 1000),

c) a vételi és az eladási árfolyamokat.

(3) A pénzváltó a csekket vagy valutaárfolyamon vagy külön meghatározott csekkárfolyamon forgalmazza.

(4) Az árfolyamjegyzéken a pénznem és a jegyzés egységének megjelölése után az első oszlopban a valutavételi, a második oszlopban a valutaeladási árfolyamot kell feltüntetni. Ha a pénzváltó külön meghatározott csekkárfolyamot alkalmaz, az árfolyamjegyzék harmadik oszlopában a csekkvételi, a negyedik oszlopában a csekkeladási árfolyamot kell feltüntetni.

(5) Ha az ügyfél által átváltani kívánt valuta vagy csekk összege a pénzváltó által előre meghatározott összeghatárt meghaladja, a pénzváltó a közzétett vételi árfolyamhoz képest nagyobb, illetőleg eladási árfolyamhoz képest alacsonyabb árfolyamot alkalmazhat. Az összeghatárt, továbbá az árfolyameltérés mértékét az árfolyamjegyzéken fel kell tüntetni.

(6) A pénzváltó köteles az árfolyamjegyzéket áttekinthetően elkészíteni és az ügyfelek által jól látható helyen kifüggeszteni.

Ügyviteli rend

18. § A pénzváltó köteles

a) *  a pénzváltási tevékenységre vonatkozó belső szakmai utasítást - ideértve a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás megelőzésére és megakadályozására, továbbá a pénzkezelésre vonatkozó előírásokat is - elkészíteni, annak naprakészségéről gondoskodni,

b) megfelelő ügyviteli rendszert kialakítani.

Nyilvántartás, bizonylatok

19. § (1) Ha a pénzváltó a pénzváltási tevékenységen kívül egyéb tevékenységet is folytat - a vonatkozó számviteli előírások megtartása mellett -, köteles könyvvitelét úgy kialakítani, hogy a pénzváltási tevékenységgel kapcsolatos forgalom (bevétel, kiadás) elkülöníthető legyen.

(2) A pénzváltó a bizonylatok alapján köteles pénztáranként pénztári naplót vagy annak megfelelő egyéb nyilvántartást vezetni, amely valutanemenkénti és forint szerinti bontásban tartalmazza a tételes (bizonylatonkénti) bevételi és kiadási forgalmat, valamint a pénztár napi valuta, illetve forint nyitó- és zárókészletét.

(3) *  A pénzváltó köteles a könyvvitelét úgy kialakítani, hogy az alkalmas legyen a felügyeleti adatok szolgáltatására és ellenőrzésére.

(4) *  A pénzváltási tevékenységet közvetítő vállalkozásnak a számvitelről szóló törvény szerinti napi készpénz záró állomány maximális mértékének, illetve havi szintű átlagának megállapítása során nem kell figyelembe vennie az e tevékenység során birtokába került, a megbízót megillető készpénzállomány elkülönített nyilvántartásban szereplő, kötelezettségként kimutatott összegét.

20. § A pénzváltó köteles minden ügyletről bizonylatot kiállítani az alábbiak szerint:

a) *  külföldi fizetőeszköz ügyféltől történő megvásárlása esetén vételi bizonylatot,

b) *  külföldi fizetőeszköz ügyfél részére való eladása esetén eladási bizonylatot,

c) külföldi fizetőeszköznek más külföldi fizetőeszközre való átváltása esetén konverziós bizonylatot,

d) egyéb pénzmozgás (pl. hitelintézettel való ügyletek, a központ és a telephely közötti ügyletek) esetén kiadási, illetőleg bevételi pénztárbizonylatot.

21. § A bizonylatnak tartalmaznia kell

a) a 20. § szerinti bizonylattípus megnevezését,

b) *  az ügyfél devizajogi státusát,

c) az esetleg felszámított jutalékot,

d) az ügylet keltét,

e) a pénzváltó nevét és telephely címét,

f) a pénzváltást közvetlenül végző személy azonosítására alkalmas kézjelét,

g) *  a pénzváltási tevékenységet közvetítő esetében a megbízó hitelintézet nevét.

22. § (1) A 20. § a) pontja szerinti vételi bizonylaton a 21. §-ban foglaltakon túl fel kell tüntetni

a) a megvásárolt fizetőeszköz pénznemét, összegét és a csekk sorszámát,

b) az alkalmazott vételi árfolyamot,

c) a kifizetett forintellenértéket.

(2) A 20. § b) pontja szerinti eladási bizonylaton a 21. §-ban foglaltakon túl fel kell tüntetni

a) az eladott fizetőeszköz pénznemét, összegét és az eladott csekk sorszámát,

b) az alkalmazott eladási árfolyamot,

c) a bevételezett ellenértéket.

(3) A 20. § c) pontja szerinti konverziós bizonylaton a 21. §-ban foglaltakon túl fel kell tüntetni

a) a megvásárolt fizetőeszköz pénznemét, összegét és a csekk sorszámát,

b) az alkalmazott vételi árfolyamot,

c) a forintellenértéket,

d) az eladott fizetőeszköz pénznemét és összegét,

e) az alkalmazott eladási árfolyamot.

(4) A konverziós bizonylat helyett együttesen alkalmazható a vételi és eladási bizonylat. Ez esetben a bizonylatokon fel kell tüntetni a „konverzió” megjegyzést. A két bizonylat adattartalmának meg kell egyeznie a konverziós bizonylat adattartalmával.

23. § (1) A bizonylat kiállítható az erre a célra rendszeresített

a) legalább két másolati példánnyal rendelkező, előre nyomtatott sorszámmal ellátott nyomtatvány kitöltése útján (kézi kiállítású bizonylat),

b) pénzváltó géppel, számítógéppel (gépi kiállítású bizonylat).

(2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában említett bizonylatok a 24-25. § szerint szigorú számadásúak.

24. § (1) A kézi kiállítású bizonylatok nyomtatványait a kibocsátó köteles szigorú számadás alá vonni. Ennek megfelelően a nyomtatványokról fajtánként külön-külön nyilvántartást kell vezetni.

(2) A nyilvántartásnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a nyomtatvány jelét, illetve számjelét,

b) a beszerzést igazoló számla számát és a számlán feltüntetett teljesítés keltét,

c) a tömbök sorszámát (tól-ig),

d) a használatbavétel keltét,

e) a kiselejtezés keltét.

25. § A gépi kiállítású bizonylatok akkor minősülnek szigorú számadás alá vontnak, ha a pénzváltógép (számítógép) kihagyás és ismétlés nélkül biztosítja a sorszámozást mind az eredeti, mind a másolati példányon.

A pénzváltó ellenőrzése

26. § *  (1) A hitelintézet belső ellenőrzése köteles legalább évente megvizsgálni, hogy a pénzváltási tevékenységét közvetítő e tevékenységét a jogszabályoknak, illetőleg a szerződésben foglaltaknak megfelelően végzi-e.

(2) *  A hitelintézet felelős azért, hogy a pénzváltási tevékenységét közvetítő e tevékenységét a jogszabályi előírások betartásával és a tőle elvárható gondossággal végezze. A hitelintézetnek haladéktalanul jelentenie kell a Felügyelet részére, amennyiben a közvetítő e tevékenysége jogszabályba vagy a szerződésbe ütközik.

A pénzváltási tevékenységgel összefüggő panaszokra vonatkozó eljárás

27. § * 

28. § A pénzváltónak a forgalomból ki kell vonnia a sérült, csonka és - szennyezettség mértékétől függetlenül - a szennyezett bankjegyet, a forgalomból kivont bankjegyet, valamint az olyan bankjegyet, amelynek valódisága megkérdőjelezhető.

Hatálybalépés

29. § (1) Ez a rendelet 2002. január 1. napján lép hatályba.

(2) *