A jogszabály mai napon ( 2019.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

6/2002. (XII. 19.) IHM rendelet

a tartalékos hadköteleseknek a rendkívüli állapot idején munkahelyükön történő meghagyásáról

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) végrehajtására kiadott 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 106. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) A rendelet hatálya az Informatikai és Hírközlési Minisztériumra (a továbbiakban: Minisztérium), valamint az informatikai és hírközlési ágazatba tartozó azon - a Vhr. 35. §-ának (1) bekezdése alapján a honvédelmi felkészülési és az országmozgósítási feladatok ellátásában a hírközlési ágazatot irányító miniszter által kijelölt - szervekre (a továbbiakban: szervek) terjed ki, amelyek működése rendkívüli állapot elrendelése esetén is szükséges.

(2) A vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a rendkívüli állapot elrendelése esetén biztosítani kell a Minisztérium és az (1) bekezdésben meghatározott szervek tartalékos hadköteles munkavállalóinak a munkakörükben történő meghagyását.

2. § (1) A meghagyási eljárásba bevont szervek megnevezését tartalmazó, e rendelet 1. számú mellékletét képező jegyzéket (a továbbiakban: jegyzék) a Minisztérium állítja össze és megküldi a Honvéd Vezérkar főnökének.

(2) A jegyzékben felsorolt szervek a Vhr. 8. számú melléklete szerinti csoportosítás elveinek megfelelően a III. kategóriába tartoznak.

(3) A Minisztérium az érintett szerveket a meghagyási eljárásba történő bevonásukról a jelen rendelet kihirdetésével értesíti.

(4) A jegyzéket - a Vhr. előírásai szerint - évenként pontosítani és a tárgyév január 15-ik napjáig a Honvéd Vezérkarnak kell megküldeni.

(5) A jegyzékben nem említett, a hírközlési ágazatba tartozó szerv a meghagyási eljárásba történő bevonását - a szükségesség indokolásával - a Minisztérium védelmi ügyekben illetékes szervezeti egységénél (a továbbiakban: védelmi szervezet) kezdeményezheti. A bevonás indokolt végrehajtása a jegyzék éves pontosítása keretében történik.

(6) Rendkívül indokolt esetben a kiegészítés soron kívül is kezdeményezhető.

3. § (1) A meghagyás ideiglenes jellegű, a fegyveres erők védelmi képességét nem sértheti.

(2) A rendkívüli állapot idején a szervek tevékenységében bekövetkező változás, illetve honvédelmi ok miatt a meghagyás módosítható, esetleg megszüntethető. E változásokról a szervek vezetői haladéktalanul tájékoztatni kötelesek a Minisztériumot.

(3) A meghagyásra tervezett hadköteles békeidőszakban tartalékos katonai szolgálatra behívható.

4. § (1) A szervek rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő igényét elsősorban a nem hadköteles férfi, továbbá a női munkavállalókból kell tervezni és biztosítani.

(2) Meghagyásban csak a rendkívüli állapot idején szükséges feladatok ellátásához nélkülözhetetlen - nagy vezetési vagy szakmai tapasztalatot, szakképesítést igénylő - munkakört (beosztást) betöltő tartalékos hadköteles személyek részesíthetők, akiknek a munkaköre más személyekkel nem vagy csak hosszú idejű képzéssel tölthető be.

(3) Nem kell meghagyásra tervezni a katonai szolgálatra alkalmatlan, valamint a Hvt.-ben meghatározott időtartamú polgári szolgálatot letöltött személyt.

5. § (1) A meghagyást munkakörhöz kötötten, névre szólóan - beosztási és névjegyzék összeállításával - kell tervezni.

(2) A szervek vezetői felmérik és meghatározzák azokat a munkaköröket, amelyek nélkül a rendkívüli állapot idején szükséges feladatok nem hajthatók végre. Amennyiben e munkaköröket olyan tartalékos hadkötelesek töltik be, akiknek a rendkívüli állapot idején történő helyettesítése a 4. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti személyekkel nem lehetséges, úgy a szervek vezetői az érintett hadkötelesekről a lakóhelyük szerinti megyei (fővárosi) bontásban, a jelen rendelet 2. számú mellékletében meghatározott kétpéldányos névjegyzéket készítenek.

(3) A névjegyzéket - első ízben - a Minisztérium 2003. január 15-ig a Honvéd Vezérkar főnökének, a szervek 2003. február 28-ig a tartalékos hadkötelesek lakóhelye szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak küldik meg.

(4) A Minisztérium személyi állományát érintő meghagyási feladatokat a humánpolitikai ügyekben illetékes szervezeti egység látja el.

6. § (1) A hadkiegészítő parancsnokság - a fegyveres erők védelmi képességének biztosítása mellett - a meghagyási igény teljesítését a névjegyzék egyik példányának a szerv részére történő visszaküldésével igazolja.

(2) A honvédelmi okból meghagyásban nem részesíthető tartalékos hadköteles által betöltött munkakör rendkívüli állapot idején történő ellátására a szerv vezetője intézkedik.

(3) A meghagyásban részesítés ténye az érintett tartalékos hadkötelessel közölhető.

(4) A meghagyott hadkötelesek a rendkívüli állapot bevezetését követően köztisztviselői, közalkalmazotti viszonyukat vagy munkaviszonyukat lemondással, illetve felmondással nem szüntethetik meg.

(5) A meghagyásra kijelölt munkakörök jegyzékét és a névjegyzéket az 1. § (1) bekezdésében meghatározottak rendkívüli állapot idejére vonatkozó dokumentumaihoz kell elhelyezni.

7. § (1) A II. és III. kategóriába tartozó szervek névjegyzékében történt változásokról minden év február 28-ig kell a pontosítást az illetékes hadkiegészítő parancsnokságoknak megküldeni.

(2) A Minisztérium illetékes szervezeti egysége, valamint a szervek vezetői kötelesek kérni a tartalékos hadköteles meghagyásának megszüntetését, ha

a) munkaviszonya megszűnt;

b) meghagyására nem tart igényt;

c) elérte a hadköteles kor felső határát;

d) szabadságvesztés büntetését tölti;

e) meghagyása egyéb ok miatt indokolatlanná vált.

(3) A szerv megszűnése esetén haladéktalanul tájékoztatni kell a Minisztériumot, illetve az illetékes hadkiegészítő parancsnokságokat, és a meghagyással kapcsolatos okmányokat (beosztási és névjegyzék, levelezés) a vonatkozó szabályozás szerint meg kell semmisíteni.

8. § (1) A meghagyási eljárás végrehajtási feltételeinek biztosításáért a szerv vezetője felelős.

(2) A szerv vezetője, illetve megbízottja évente egyszer ellenőrzi a meghagyással összefüggő tevékenységet és megteszi a szükséges intézkedéseket.

9. § (1) A szerveknél a meghagyással összefüggő munkát a Minisztérium védelmi szervezete ellenőrzi. Az ellenőrzésre megbízott személy megbízólevéllel rendelkezik.

(2) Az ellenőrzés során a Vhr. 108. §-ának (2) bekezdésében előírtak teljesítését kell vizsgálni, amelynek során az ellenőrzésre jogosult betekintést nyerhet a szerv meghagyással összefüggő okmányaiba és nyilvántartásaiba.

(3) Az ellenőrzés megállapításait a szervnél e célra rendszeresített ellenőrzési naplóba kell bejegyezni, a hiányosságok megszüntetési határidejének előírásával.

(4) A szervek kötelesek az ellenőrző személyek munkáját segíteni.

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felelősségi körébe tartozó szerveknél foglalkoztatott hadköteleseknek a rendkívüli állapot idején polgári munkakörükben való meghagyásának követelményeiről szóló 18/2001. (IX. 26.) MeHVM rendelet 4. §-ának (3) bekezdése, 5. §-ának (5) bekezdése, 6. §-ának (3) bekezdése, 8. §-ának (1) bekezdése, valamint az 1. számú mellékletének II. kategória 4. pontja és 2. számú melléklete hatályát veszti.

1. számú melléklet a 6/2002. (XII. 19.) IHM rendelethez

A minisztérium által meghagyásba bevont szervek jegyzéke

II. KATEGÓRIA

A szerv megnevezése Telephelye
Budapest
1. Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Irodája 1073 Budapest, Dob utca 76.

III. KATEGÓRIA

A szerv megnevezése Telephelye
Budapest
2. Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. és területi szervei 1119 Budapest, Petzvál József u. 31-33.
3. BANK NET Kft. 1121 Budapest, Konkoly Thege út 29-33.
4. Euróhívó Magyarország Személyhívó Koncessziós Rt. 1134 Budapest, Klapka u. 2-4.
5. GTS Data Net Távközlési Kft. 1134 Budapest, Váci út 37.
6. HÍRKER, Budapest Hírlap Kereskedelmi Rt. 1098 Budapest, Táblás u. 32.
7. Hírközlési Felügyelet 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
8. Hírközlési Főfelügyelet 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
9. Hírközlési Területi Hivatal 1133 Budapest, Visegrádi u. 100.
10. Hírközlési Területi Hivatal Budapesti Iroda 1133 Budapest, Visegrádi u. 100.
11. Hungarotel Távközlési Koncessziós Rt. és területi szervei 1073 Budapest, Teréz krt. 46.
12. Magyar Posta Rt. Vezérigazgatósága 1540 Budapest, Krisztina krt. 6-8.
13. Magyar Posta Rt. Budapesti Regionális Igazgatósága 1595 Budapest, Szugló u. 9-15.
14. Magyar Posta Rt. Budapest-vidéki Regionális Igazgatósága 1600 Budapest, Szugló u. 9-15.
15. Magyar Posta Rt. Beszerzési és Ellátási Központ 1036 Budapest, Árpád fejedelem u. 79.
16. Magyar Posta Rt. Logisztikai Központ 1074 Budapest, Vörösmarty u. 16-18.
17. Magyar Posta Rt. Informatikai Üzemeltetési Igazgatóság 1201 Budapest, Nagysándor József u. 1-5.
18. Magyar Távközlési Rt. (MATÁV Rt.) és területi szervei 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.
19. MATÁVcom Kommunikációs Rendszereket Szolgáltató Kft. 1107 Budapest, Bihari u. 6.
20. Monor Telefon Társaság Rt. 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36.
21. Pan-tel Távközlési és Kommunikációs Rt. 1134 Budapest, Tüzér u. 39.
22. TÁVISZ Távközlési Ipari és Szerelő Kft. 1097 Budapest, Gyáli út 22.
23. V.R.A.M. Távközlési Rt. (DCS 1800) 1062 Budapest, Váci út 1-3.
24. WESTEL Rádiótelefon Kft. 1033 Budapest, Huszti út 32.
25. WESTEL Mobil Távközlési Rt. 1117 Budapest, Kaposvár u. 5-7.
Baranya megye
1. Hírközlési Területi Hivatal Pécsi Iroda 7624 Pécs, Alkotmány u. 53.
2. Magyar Posta Rt. Pécsi Regionális Igazgatósága 7621 Pécs, Jókai u. 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
1. Magyar Posta Rt. Miskolci Regionális Igazgatósága 3525 Miskolc, Kazinczy F. u. 16.
2. Hírközlési Területi Hivatal Miskolci Iroda 3529 Miskolc, Csabai kapu 17.
Csongrád megye
1. EMITEL Távközlési Rt. 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 41.
2. Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósága 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 45.
3. Hírközlési Területi Hivatal Szegedi Iroda 6721 Szeged, Csongrádi sugárút 15.
Győr-Moson-Sopron megye
1. Magyar Posta Rt. Soproni Regionális Igazgatósága 9400 Sopron, Széchenyi tér 7-10.
2. Hírközlési Területi Hivatal Soproni Iroda 9400 Sopron, Kossuth L. u. 24-26.
Hajdú-Bihar megye
1. Hírközlési Területi Hivatal Debreceni Iroda 4025 Debrecen, Hatvan u. 43.
2. Magyar Posta Rt. Debreceni Regionális igazgatósága 4026 Debrecen, Múzeum u. 3.
Heves megye
1. EGERTEL Rt. Telefon Rt. 3300 Eger, Fellner Jakab u. 1.
Pest megye
1. VIVENDI Telecom Hungary Távközlési Szolgáltató Rt. és területi szervei 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10.
2. PANNON GSM MOBIL Távközlési Rt. 2040 Budaörs, Baross u. 165.

2. számú melléklet a 6/2002. (XII. 19.) IHM rendelethez

NÉVJEGYZÉK

a meghagyásra javasolt hadkötelesekről

A szerv pontos címe, telefonszáma: ..............................................................................................................................
Az ügyintéző neve, telefonszáma: ..............................................................................................................................

Fsz.

Név

Születési
év, hó, nap

Anyja neve

Beosztása
(munkaköre)


Lakcíme
A hadkiegészítő parancsnokság
meghagyásra vonatkozó
megjegyzése

  Vissza az oldal tetejére