A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

37/2002. (V. 24.) HM-BM együttes rendelet

az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. részére átadott haditechnikai eszközökről és készletekről

A honvédelmi miniszter által honvédelmi célra feleslegesnek minősített és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. részére átadott haditechnikai eszközök és készletek vagyonkezelésére és belföldi értékesítésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 304/2001. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 15. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya az R. 2. §-ának a) pontjában meghatározott haditechnikai eszközök, illetve az R. 2. §-ának b) pontjában meghatározott haditechnikai készletek nem katonai célokra történő átalakítására, hatástalanítására és megsemmisítésére, valamint szállítására, a végrehajtó személyek, szervezetek alkalmasságának és az alkalmasság igazolására szolgáló tanúsítvány kiadásának feltételeire terjed ki.

(2) E rendelet nem érinti a kézi lőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet szerint polgári célra is felhasználható kézi lőfegyverek és lőszerek értékesítésére vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit.

Az átalakítást, hatástalanítást, megsemmisítést végző szervezet kijelölése

2. § (1) Az R. 2. § a) pontjában meghatározott haditechnikai eszköz és az R. 2. § b) pontjában meghatározott haditechnikai készlet (a továbbiakban együtt: haditechnikai eszköz) átalakítását, hatástalanítását és megsemmisítését (a továbbiakban együtt: hatástalanítását) a belügyminiszter által kijelölt belföldi szervezet végezheti el.

(2) A kijelölt szervezetnek rendelkeznie kell a konkrét eszköz hatástalanításához szükséges műszaki és szakmai alkalmasságot igazoló, a Honvédelmi Minisztérium Technológiai Hivatala (a továbbiakban: HM TH) által kiadott tanúsítvánnyal.

(3) A kijelölésre az Országos Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Főigazgatósága (a továbbiakban: ORFK) a 4. §-ban meghatározott feltételek helyszíni ellenőrzését követően tesz javaslatot.

(4) A kijelölést kérelmező szervezet a kijelölés iránti kérelmet az ORFK-hoz nyújtja be.

(5) A kijelölő határozatot az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., illetve megbízottja (a továbbiakban: vagyonkezelő) részére is meg kell küldeni.

(6) A vagyonkezelő csak azzal köthet vagyonkezelési szerződést a hatástalanításra, aki a 3. § szerinti tanúsítvánnyal rendelkezik.

A tanúsítvány kiadásának rendje

3. § (1) A hatástalanításra vállalkozó szervezetről az alkalmasságot igazoló tanúsítvány kiadását a vagyonkezelő kezdeményezi a HM TH-nál.

(2) A HM TH helyszíni szemlén ellenőrzi az (1) bekezdésben említett szervezet műszaki bázisának a tevékenység végzésére vonatkozó technikai megfelelőségét, valamint a szakmai végzettséget tanúsító okiratok alapján meggyőződik a technológiai műveletek elvégzéséhez szükséges szakértelem meglétéről.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak alapján a HM TH kiállítja a tanúsítványt, illetve megtagadja a tanúsítvány kiadását, ha a szervezet nem rendelkezik a művelet elvégzéséhez szükséges technikai feltételekkel vagy szakértelemmel.

(4) A HM TH a tanúsítványt vagy a kiadás megtagadásáról szóló értesítést megküldi a vagyonkezelőnek és az ORFK-nak.

(5) A Honvédelmi Minisztérium haditechnikai részvénytársaságai e rendelet felhatalmazása alapján a szakterületüket érintően a HM TH tanúsítványa nélkül is végezhetnek hatástalanítási és megsemmisítési tevékenységet.

A haditechnikai eszközök szállítása, tárolása, hatástalanítása, megsemmisítése

4. § (1) A 3. § (1) bekezdésében foglalt kezdeményezés alapján a HM TH elkészíti az adott haditechnikai eszköz hatástalanításához szükséges technológiai műveletek leírását tartalmazó műszaki dokumentációt (a továbbiakban: műszaki dokumentáció).

(2) A vagyonkezelő az értékesítési szerződésben előírja a vállalkozó számára a műszaki dokumentáció szerinti technológiai műveletek elvégzésének kötelezettségét, valamint annak végrehajtása HM TH és ORFK általi ellenőrzésének tűrését.

(3) A hatástalanítási tevékenységet végző személy vagy szervezet köteles minden olyan intézkedést megtenni, amellyel elkerülhető az élet, a testi épség, az egészség és a vagyonbiztonság sérelme vagy ezek veszélybe kerülése.

(4) A nem hatástalanított haditechnikai eszközök szállítása, tárolása és a hatástalanítási műveletek végrehajtása csak a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény rendelkezései alapján működtetett fegyveres biztonsági őrség védelme alatt történhet.

(5) A haditechnikai eszköz hatástalanításának megtörténtét a HM TH igazolja.

A nem hatástalanított haditechnikai eszközök szállításának engedélyezése

5. § (1) A nem hatástalanított haditechnikai eszköz(ök) szállításához az ORFK által kiállított engedély (a továbbiakban: kísérő igazolvány) szükséges.

(2) A kísérő igazolvány iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) haditechnikai eszköz szállításában közreműködők természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, lakóhelyét, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén az annak azonosításához szükséges adatokat, különösen megnevezését, székhelyének pontos címét, valamint a cégkivonatot;

b) a szállítandó haditechnikai eszköz megnevezését, a különféle típusok számát és mennyiségét;

c) a haditechnikai eszköz teljes leírását, az azonosítást szolgáló adatokat, ideértve az azonosítási számát is;

d) a szállítmányt kísérő fegyveres biztonsági őrség létrehozását, illetve működtetését elrendelő határozat számát;

e) a szállítási módot és útvonalat, közúti szállítás esetén a jármű forgalmi rendszámát;

f) az indulás és az érkezés tervezett időpontját;

g) a címet, ahová a haditechnikai eszközt szállítják.

(3) A kísérő igazolványt a szállítás ellenőrzésére jogosult hatóság felszólítására be kell mutatni.

(4) A kísérő igazolványt a címzetthez történő megérkezésig a haditechnikai eszközzel együtt kell szállítani.

(5) Veszélyes anyagot tartalmazó haditechnikai eszköz közúti szállításához az egyes veszélyes árukat szállító közúti járművek útvonalának kijelöléséről szóló 122/1989. (XII. 5.) MT rendeletben meghatározott hatóság engedélye is szükséges.

6. § A haditechnikai eszköz(ök) szállítását az ORFK szúrópróbaszerűen ellenőrzi. A közúti ellenőrzés helyét úgy kell megválasztani, hogy a jármű feltartóztatása a forgalom biztonságát ne veszélyeztesse.

A hatástalanítás, megsemmisítés ellenőrzése

7. § (1) A haditechnikai eszköz hatástalanításának körülményeit és folyamatát a HM TH és az ORFK ellenőrzi.

(2) Az ellenőrzött köteles a műszaki dokumentációba történő betekintést lehetővé tenni, és a szükséges felvilágosítást az ellenőröknek megadni.

(3) Az ellenőrzésről az ORFK ellenőre jegyzőkönyvet vesz fel.

Záró rendelkezés

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.