A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2002. évi LX. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között állampolgáraik és más személyek visszafogadásáról szóló, Bukarestben, 2001. december 10. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között állampolgáraik és más személyek visszafogadásáról szóló, Bukarestben, 2001. december 10. napján aláírt Egyezményt e törvénnyel kihirdeti.

(Az Egyezmény megerősítéséről szóló jegyzékváltás 2002. október 31-én megtörtént. Az Egyezmény - annak 14. Cikk (2) bekezdése értelmében - 2002. november 30. napján hatályba lépett.)

2. § Az Egyezmény magyar nyelvű szövege a következő:

„Egyezmény a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között állampolgáraik és más személyek visszafogadásáról

A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya (a továbbiakban: a „Szerződő Felek”)

attól az óhajtól vezérelve, hogy fejlesszék az egymás közötti együttműködést, és hatékonyabban alkalmazzák a személyek mozgására vonatkozó rendelkezéseket, biztosítsák államaik belső jogszabályaiban megfogalmazott jogok és garanciák tiszteletben tartását;

tudatában az illegális migráció elleni fellépés szükségességének, a Szerződő Felek államának területére jogellenesen belépő vagy ott jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásának megkönnyítése céljából;

összhangban a nemzetközi megállapodásokkal és szerződésekkel, amelyeknek mindkét Szerződő Fél állama részese, különösen az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény, továbbá a menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben, 1951. július 28-án elfogadott Egyezmény, valamint az azt módosító, a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31-i New York-i Jegyzőkönyv rendelkezéseivel;

az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

Meghatározások

A jelen Egyezmény alkalmazásában az alább felsorolt fogalmak jelentése a következő:

a) „külföldi személy”: az a személy, aki egyik Szerződő Fél államának állampolgárságával sem rendelkezik;

b) „vízum”: az egyik Szerződő Fél államának illetékes hatósága által kiállított olyan érvényes engedély, amely a birtokosát ezen állam területére történő belépésre és ezen állam alkalmazandó jogszabályaival összhangban, az abban meghatározott időtartamú tartózkodásra jogosítja fel;

c) „tartózkodási engedély”: az egyik Szerződő Fél államának illetékes hatósága által kiállított olyan érvényes engedély, amely a birtokosát ezen állam területén történő tartózkodásra jogosítja fel, és lehetőséget biztosít a többszöri ki- és visszautazásra.

2. Cikk

A Szerződő Felek állampolgárainak visszafogadása

(1) A Szerződő Felek, a másik Szerződő Fél megkeresésére, minden különösebb formaság nélkül visszafogadják azt a személyt, aki a megkereső Szerződő Fél államának területén való belépésre és tartózkodásra vonatkozó, hatályos jogszabályi feltételeknek nem vagy már nem felel meg, amennyiben bizonyított vagy megalapozottan vélelmezhető, hogy ez a személy a megkeresett Szerződő Fél államának állampolgára.

(2) A megkereső Szerződő Fél kérésére, a megkeresett Szerződő Fél államának illetékes hatósága köteles késedelem nélkül kiállítani a visszafogadandó személy részére a hazatéréséhez szükséges úti okmányt. Az érintett személy fizetésképtelensége nem képezheti akadályát a szükséges úti okmány kiállításának.

(3) Ha az utólagos ellenőrzések során bebizonyosodik, hogy a visszafogadott személy a megkereső Szerződő Fél állama területének elhagyásakor nem volt a megkeresett Szerződő Fél államának állampolgára, és így nem felel meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek, a megkereső Szerződő Fél az érintett személyt, minden különösebb formaság nélkül visszafogadja.

3. Cikk

Az állampolgárság bizonyítása vagy vélelmezése

(1) Az állampolgárság bizonyított a megkeresett Szerződő Fél államának illetékes hatósága által saját állampolgárai részére kiállított, következő érvényes dokumentumok bármelyike alapján:

A magyar Szerződő Fél részéről:

a) nemzeti útlevél;

b) személyazonosító igazolvány;

c) az állampolgárságot igazoló bizonyítvány.

A román Szerződő Fél részéről:

a) nemzeti útlevél;

b) személyazonossági vagy személyazonosító igazolvány;

c) az állampolgárságot igazoló igazolás és/vagy bizonyítvány.

(2) Az állampolgárság a következők alapján vélelmezhető:

a) az (1) bekezdésben felsorolt dokumentumok, amelyeknek az érvényessége lejárt;

b) az érintett személy írásban tett nyilatkozata;

c) harmadik személy írásban tett nyilatkozata;

d) a megkeresett Szerződő Fél államának illetékes hatóságai által kiállított bármely okirat, amely alapján az érintett személy állampolgársága vélelmezhető, mint például: anyakönyvi kivonatok, ideiglenes személyazonosító igazolvány, tengerész igazolvány;

e) az előzőekben felsorolt okmányokról készített fénymásolat;

f) egyéb bizonyítékok, amelyeket a megkeresett Szerződő Fél egyedi esetekben elismer.

4. Cikk

Külföldi személyek visszafogadása

(1) Bármely Szerződő Fél, a másik Szerződő Fél megkeresésére, minden különösebb formaság nélkül visszafogadja azt a külföldi személyt, aki a megkeresett Szerződő Fél államának területéről közvetlenül lépett be a megkereső Szerződő Fél államának területére, és nem felel meg a belépésre vagy tartózkodásra vonatkozó jogszabályi feltételeknek.

(2) Mindkét Szerződő Fél, a másik Szerződő Fél megkeresésére, visszafogadja azt a külföldi személyt, aki jogellenesen tartózkodik a megkereső Szerződő Fél államának területén és a megkeresett Szerződő Fél államának illetékes hatóságai által kiadott, érvényes tartózkodási engedéllyel vagy vízummal, illetőleg olyan más érvényes dokumentummal rendelkezik, amely e személyt, az engedély érvényességének lejártáig, államának területére történő belépésre vagy tartózkodásra jogosítja.

(3) Ha az utólagos ellenőrzések során bizonyítást nyer, hogy a visszafogadott személy nem felel meg az (1) vagy (2) bekezdésben foglalt feltételeknek, a megkereső Szerződő Fél az érintett személyt, minden különösebb formaság nélkül visszafogadja.

(4) A Szerződő Felek, előzetes értesítést követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 (huszonnégy) órán belül fogadják vissza azt a külföldi személyt, aki esetében bizonyítható, hogy a megkeresett Szerződő Fél államának területéről jogellenesen lépett be, feltéve, hogy a visszafogadását a megkereső Szerződő Fél a jogellenes belépést követő 48 (negyvennyolc) órán belül kéri. Amennyiben ez az egyszerűsített eljárás nem alkalmazható, a visszafogadás az (1) bekezdés előírásai szerint történik.

5. Cikk

A külföldi személyek visszafogadása alóli kivételek

(1) A jelen Egyezmény 4. Cikke szerinti visszafogadási kötelezettség nem áll fenn azon külföldi személy esetében, aki a megkereső Szerződő Fél államának területére történő belépés időpontjában érvényes beutazó vízummal rendelkezett, vagy a belépést követően ilyen vízumot szerzett, vagy e Szerződő Fél államának illetékes hatósága számára tartózkodási engedélyt állított ki.

(2) Amennyiben az érintett személy számára mindkét Szerződő Fél hatóságai beutazó vízumot vagy tartózkodási engedélyt bocsátottak ki, akkor az a Szerződő Fél fogadja vissza az érintett személyt, akinek a beutazó vízuma vagy tartózkodási engedélye később jár le.

(3) Az (1) és (2) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatóak azon személy esetében, akinek a Szerződő Felek illetékes hatóságai átutazó (tranzit) vízumot adtak ki.

(4) Nem áll fenn visszafogadási kötelezettség azon külföldi személy esetén sem, aki:

a) a megkereső Szerződő Féllel szomszédos harmadik ország állampolgára, ha ezen állammal a megkereső Szerződő Félnek hatályos visszafogadási egyezménye van;

b) menekültként történő elismerés iránti kérelmet nyújtott be a megkereső Szerződő Fél illetékes hatóságához, amely erről jogerősen még nem döntött.

6. Cikk

Visszafogadás céljából történő átutazás vagy hatósági kísérettel történő átszállítás

(1) Bármelyik Szerződő Fél, a másik Szerződő Fél megkeresésére, minden különösebb formaság nélkül engedélyezi a külföldi személy légi úton, szárazföldön, illetve vízi úton történő átutazását vagy hatósági kísérettel történő átszállítását, amennyiben a célállamban, valamint a további tranzitállamokban a belépéshez, valamint az átszállításhoz szükséges feltételek biztosítottak. Ebben az esetben átutazó (tranzit) vízum kiadása nem szükséges.

(2) A Szerződő Felek az átutazást vagy az átszállítást nem kérelmezik, vagy a kérelem elutasítható, ha megalapozottan vélelmezhető, hogy:

a) az érintett külföldi személy a célállamban vagy bármely tranzitállamban kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, vagy halálos ítélet fenyegeti, avagy faji, vallási, nemzeti hovatartozása, társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt üldöztetésnek lenne kitéve;

b) az érintett külföldi személy átutazása vagy hatósági kísérettel történő átszállítása veszélyezteti a megkeresett Szerződő Fél államának közrendjét avagy nemzetbiztonságát, vagy nemzetközi kapcsolatait hátrányosan érintheti.

(3) A megkereső Szerződő Fél az (1) bekezdésben meghatározott feltételekkel visszafogadja azt a külföldi személyt, akinek a tranzitállamokba való átutazása vagy átszállítása, vagy a célállamba történő befogadása már nem lehetséges.

7. Cikk

Határidők

(1) A megkeresett Szerződő Fél haladéktalanul, de legkésőbb a kézhezvételtől számított 72 (hetvenkettő) órán belül válaszol a megkereső Szerződő Félnek a jelen Egyezmény 2. Cikke szerinti visszafogadási megkeresésére.

(2) A megkeresett Szerződő Fél - az egyszerűsített eljárás esetét kivéve - haladéktalanul, de legkésőbb a kézhezvételtől számított 8 (nyolc) napon belül válaszol a megkereső Szerződő Fél által a jelen Egyezmény 4. Cikke szerint hozzá intézett visszafogadási megkeresésre.

(3) A megkeresett Szerződő Fél haladéktalanul, de legkésőbb a kézhezvételtől számított 5 (öt) napon belül válaszol a megkereső Szerződő Fél által a jelen Egyezmény 6. Cikke szerint hozzá intézett átutazási vagy átszállítási megkeresésre.

(4) A megkeresett Szerződő Fél az (1) bekezdésben szereplő személyt a kérelem jóváhagyását követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 (három) napon belül visszafogadja.

(5) A megkeresett Szerződő Fél a (2) bekezdésben szereplő személyt - az egyszerűsített eljárás esetét kivéve - a kérelem jóváhagyását követően haladéktalanul, de legkésőbb 20 (húsz) napon belül visszafogadja.

(6) A (4) és az (5) bekezdésben megjelölt határidők a megkereső Szerződő Fél megalapozott kérelmére, kölcsönös egyetértéssel meghosszabbíthatók, kizárólag a kérelmet megalapozó akadályok megszűnéséig.

8. Cikk

A visszafogadási kötelezettség megszűnése

A megkereső Szerződő Félnek a jelen Egyezmény 4. Cikkében szereplő személyek visszafogadása iránti kérelmét, ezen személyeknek a megkereső Szerződő Fél állam területére való jogellenes belépésének vagy jogellenes tartózkodásának a megkereső Szerződő Fél államának illetékes hatósága által történő megállapításától számított 9 (kilenc) hónapon belül kell előterjesztenie a megkeresett Szerződő Félnek. Ezen határidő lejártát követően a megkeresett Szerződő Fél nem köteles a visszafogadás iránti kérelmet elbírálni.

9. Cikk

Személyes adatok védelme

(1) A jelen Egyezmény végrehajtása érdekében a Szerződő Felek a személyes adatok alábbi körét adhatják át egymásnak:

a) az érintett személy, illetve a vele együtt utazó családtagjai családi neve, esetleg a korábbi családi neve, utóneve, egyéb neve (ál-, gúny-, ragadványnév), születési ideje és helye, lakóhelye, neme, nemzetisége, jelenlegi vagy korábbi állampolgársága, egészségi állapota, amennyiben ez a visszafogadáshoz szükséges;

b) az útlevél, a személyazonosságot igazoló okmány vagy más úti okmány adatai (száma, kiállításának időpontja, a kiállító hatóság megnevezése, a kiállítás helye, az érvényesség ideje, a területi érvényessége);

c) egyéb olyan adatok, amelyek az érintett személy azonosításához szükségesek;

d) az egyik Szerződő Fél államának vagy egy harmadik állam illetékes hatósága által kiadott tartózkodási engedély vagy vízum adatai;

e) az érintett személy tartózkodási helyére és az útvonalra vonatkozó adatok;

f) azok a körülmények, amelyek a visszafogadás jogi vagy ténybeli akadályát képezik;

g) a menekült státus megadása iránt benyújtott korábbi vagy jelenlegi kérelemre vonatkozó adatok.

(2) A jelen Egyezmény végrehajtása érdekében kezelt személyes adatok védelmére, mindkét Szerződő Fél államának hatályos jogszabályi előírásainak figyelembevételével, a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

a) a személyes adatok átadása iránti kérelemben meg kell jelölni a kért adatok körét, felhasználásuk célját és jogalapját. Az átadó Szerződő Fél kérésére az átvevő Szerződő Fél tájékoztatást nyújt az átadott személyes adatok felhasználásáról;

b) a személyes adatok csak a jelen Egyezmény végrehajtásában illetékes hatóságoknak adhatók át. Az adatok továbbadása más hatóságoknak csak ezen adatokat átadó Szerződő Fél előzetes, írásbeli hozzájárulásával történhet;

c) az átadott adatok helyességéért és pontosságáért az átadó Szerződő Fél tartozik felelősséggel. Ha bebizonyosodik, hogy téves vagy át nem adható adatok is átadásra kerültek, akkor erről a tényről az átvevő Szerződő Felet haladéktalanul értesíteni kell, amely azonnal intézkedik a téves adatok helyesbítéséről, illetve az át nem adható adatok megsemmisítéséről;

d) az érintett személy számára - kérésére - felvilágosítást kell adni a személyével kapcsolatban kezelt adatokról és a tervezett felhasználás céljáról, valamint arról, hogy adatait mely hatóságnak és milyen célból továbbították. Az érintett személy tájékoztatása csak akkor tagadható meg, ha ezt az átadó Szerződő Fél államának hatályos jogszabályai lehetővé teszik;

e) a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják az érintett személyek számára, hogy az adatvédelemmel kapcsolatos, a jelen Egyezmény szerint fennálló jogaik megsértése esetén a Szerződő Felek államának jogszabályai szerinti illetékes bírósághoz fordulhassanak, valamint kártérítési igénnyel élhessenek;

f) az átadó Szerződő Fél az átadáskor közli a saját államának jogszabályaiban meghatározott adattörlési határidőket. Az átvett adatokat törölni kell, ha az átvételkor megjelölt felhasználási cél megvalósult, az adatkezelést lehetővé tevő - az átadó Szerződő Fél államának jogszabályai szerinti - határidő lejárt vagy az adattörlést az átadó Szerződő Fél kéri;

g) a Szerződő Felek kötelesek a személyes adatok átadásáról, átvételéről és törléséről nyilvántartást vezetni, amely tartalmazza az átadó, illetőleg átvevő szerv megnevezését, valamint az átadó, illetőleg átvevő személyek nevét, valamint az átadás (átvétel) és az adattörlés tényét, idejét;

h) a Szerződő Felek kötelesek megtenni az összes szükséges szervezési és technikai intézkedéseket a személyes adatok hatékony védelmének biztosítása és az illetéktelen hozzáférés, megváltoztatás, megsemmisítés és nyilvánosságra hozatal ellen.

10. Cikk

Költségek viselése

(1) A jelen Egyezmény 2. és 4. Cikke alapján visszafogadásra kerülő személyeknek a megkeresett Szerződő Fél államának határáig történő szállításával kapcsolatos összes költségeit, valamint az esetleges ismételt visszafogadás valamennyi költségét a megkereső Szerződő Fél viseli.

(2) A jelen Egyezmény 6. Cikke alapján a külföldi személyek átutazásából vagy hatósági kísérettel történő átszállításából és az esetleges ismételt visszafogadásból keletkező, valamennyi felmerült költséget a megkereső Szerződő Fél viseli.

11. Cikk

Az Egyezmény végrehajtása

A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma és Románia Belügyminisztériuma a jelen Egyezmény végrehajtásáról szóló Jegyzőkönyvben az alábbiakat szabályozzák:

a) a visszafogadással, az átutazással vagy a hatósági kísérettel történő átszállítással kapcsolatos eljárás részletes szabályait;

b) a jelen Egyezmény végrehajtásában illetékes hatóságokat;

c) a visszafogadásra, az átutazásra vagy a hatósági kísérettel történő átszállításra kijelölt határátkelőhelyeket;

d) a jogellenes határátlépés, valamint az államaik területén való jogellenes tartózkodás bizonyításának módját;

e) a visszafogadáshoz, az átutazáshoz vagy a hatósági kísérettel történő átszállításhoz szükséges nyomtatványok mintáit;

f) a visszafogadással kapcsolatos költségtérítés módját és szabályait.

12. Cikk

Az Egyezmény kapcsolata más nemzetközi megállapodásokkal és szerződésekkel

(1) A jelen Egyezmény rendelkezései nem érintik más nemzetközi megállapodásokból és szerződésekből származó jogokat és kötelezettségeket, amely megállapodásoknak és szerződéseknek a Szerződő Felek, illetve a Szerződő Felek államai részesei, így különösen:

- a menekültek helyzetéről szóló, Genfben, 1951. július 28-án elfogadott Egyezmény, valamint az azt módosító, a menekültek helyzetéről szóló, 1967. január 31-i New York-i Jegyzőkönyv végrehajtását, valamint

- azon szerződések végrehajtását, amelyeknek a Szerződő Felek államai az emberi jogok védelme területén részesei.

(2) A jelen Egyezmény nem alkalmazható a Szerződő Felek államai közötti kiadatásra és az elítélt személyek átszállítására irányuló jogsegély esetében.

13. Cikk

A viták rendezése

A jelen Egyezmény értelmezése vagy alkalmazása során felmerülő esetleges vitákat a Szerződő Felek államainak belügyminisztériumai tárgyalások útján rendezik. Ezek eredménytelensége esetén a vitákat diplomáciai úton rendezik.

14. Cikk

Záró rendelkezések

(1) A jelen Egyezmény határozatlan időre szól.

(2) A Szerződő Felek diplomáciai úton, írásban tájékoztatják egymást arról, hogy eleget tettek a jelen Egyezmény hatálybalépéséhez szükséges belső jogi előírásoknak. A jelen Egyezmény az erről szóló későbbi jegyzék kézhezvételétől számított 30. (harmincadik) napon lép hatályba.

(3) A jelen Egyezményt bármelyik Szerződő Fél diplomáciai úton, írásban felmondhatja. Ebben az esetben az Egyezmény a felmondásról szóló értesítésnek a másik Szerződő Fél által történt kézhezvételét követő 180. (száznyolcvanadik) napon hatályát veszti.

(4) A jelen Egyezmény végrehajtását bármelyik Szerződő Fél közrendvédelmi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból részben vagy egészben, a másik Szerződő Fél előzetes értesítését követően felfüggesztheti. Az ilyen intézkedés bevezetéséről, illetve megszüntetéséről a Szerződő Felek az okok közlésével diplomáciai úton, írásban haladéktalanul értesítik egymást. Az Egyezmény végrehajtásának felfüggesztése az erről szóló diplomáciai jegyzékben meghatározott időpontban lép hatályba.

(5) A jelen Egyezmény felfüggesztése nem érinti a Szerződő Felek állampolgárainak visszafogadását.

(6) A jelen Egyezmény felfüggesztésének bevezetéséig átadott személyes adatok védelmére a jelen Egyezmény 9. Cikkében foglalt rendelkezéseket továbbra is alkalmazni kell.

(7) A Szerződő Felek a jelen Egyezményt kölcsönös egyetértéssel módosíthatják vagy kiegészíthetik. Ezek a módosítások és kiegészítések a (2) bekezdésben foglalt eljárás szerint lépnek hatályba.

(8) A jelen Egyezmény hatálybalépésének napjával hatályát veszti a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a személyek átvételéről szóló, Bukarestben, 1992. év szeptember hónap 1. napján aláírt Egyezmény, és a hivatkozott Egyezmény 1994. április 22-én Bukarestben létrejött Végrehajtási Jegyzőkönyve, valamint a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Románia Szocialista Köztársaság Kormánya között, a magyar-román államhatár rendjéről, a határkérdésekben való együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten, 1983. október 28-án aláírt Egyezmény 24. Cikk (1)-(2) bekezdése és a 25. Cikke.

Készült Bukarestben, 2001. év december hónap 10. napján, két eredeti példányban, magyar, román és angol nyelven, mindhárom nyelvű szöveg egyaránt hiteles. Az Egyezmény értelmezéséből eredő viták esetén az angol nyelvű szöveg az irányadó.

(Aláírások)”

3. § (1) E törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2002. november 30. napjától kell alkalmazni.

(2) *  A törvény végrehajtásáról az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter gondoskodik.

(3) *