A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

93/2003. (VII. 2.) Korm. rendelet

a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodás 2. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről

1. § A Kormány a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kihirdetéséről szóló 2000. évi XXVIII. törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján a Szabadkereskedelmi Megállapodás 3. számú, a származási szabályokról szóló Jegyzőkönyvének módosításáról rendelkező 2. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvet (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) e rendelettel kihirdeti.

2. § A Jegyzőkönyv hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„2. SZ. KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNY
a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz

A Magyar Köztársaság (a továbbiakban: Magyarország) és a Lett Köztársaság (a továbbiakban: Lettország),

figyelembe véve a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között 1999. június 10-én, Budapesten aláírt Szabadkereskedelmi Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) és annak 3. sz. Jegyzőkönyvét a „származó termék” fogalmának meghatározásáról és az adminisztratív együttműködés módszereiről (a továbbiakban: 3. sz. Jegyzőkönyv),

felismerve, hogy a Felek közötti diagonális kumuláció alkalmazásának évei során a 3. sz. Jegyzőkönyvben végrehajtott módosítások egységes szerkezetbe foglalása biztosítja a páneurópai kumulációs rendszer megfelelő működését, és elősegíti a Felek közötti kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok intenzívebbé válását, továbbá hozzájárul az európai integráció folyamatához,

szem előtt tartva, hogy a Harmonizált Rendszerben végrehajtott, 2002. január 1-jétől alkalmazandó módosításokat be kell építeni a 3. sz. Jegyzőkönyv egységes szerkezetbe foglalt szövegébe,

összhangban a Megállapodás 37. Cikkének rendelkezéseivel,

a következő határozatot hozza:

1. Cikk

A 3. sz. Jegyzőkönyvet és annak mellékleteit új 3. sz. Jegyzőkönyv és mellékletek váltják fel, melyek jelen 2. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.

2. Cikk

Jelen 2. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyv azt a napot követő második hónap első napján lép hatályba, amelyen a jelen 2. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyv hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelmények teljesítését megerősítő későbbi diplomáciai értesítés megérkezett.

Készült Rigában, 2002. október 29-én két eredeti példányban angol nyelven, mindkét példány azonos érvényű.

(Aláírások)

3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYV
A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRÓL ÉS AZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓDSZEREIRŐL

I. Cím

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Cikk

Meghatározások

E Jegyzőkönyv alkalmazásában:

a) az „előállítás” mindenfajta megmunkálást vagy feldolgozást jelent, beleértve az összeszerelést vagy a specifikus műveleteket is;

b) az „anyag” a termék előállítása során felhasznált összes alkotóelemet, nyersanyagot, komponenst vagy alkatrészt stb. jelent;

c) a „termék” az előállított terméket jelenti, még abban az esetben is, ha azt egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;

d) az „áru” anyagot és terméket egyaránt jelent;

e) a „vámérték” az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi Megállapodás szerint meghatározott értéket jelenti (WTO Vámérték Egyezmény);

f) a „gyártelepi ár” azt az árat jelenti, amit a termékért a gyártelepen fizetnek annak a magyarországi vagy lett gyártónak, akinek a vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve, hogy az ár magában foglalja a megmunkálás során felhasznált összes anyag értékét, levonva ebből bármely olyan belső adót, amely a létrejött termék kivitele esetén visszatérítendő vagy visszatéríthető;

g) az „anyagok értéke” a felhasznált nem származó anyagok behozatala idején megállapított vámértéket, vagy ha az nem ismert és nem is állapítható meg, akkor Magyarországon vagy Lettországban az anyagokért fizetett első megállapítható árat jelenti;

h) a „származó anyagok értéke” a g) pontban meghatározott ilyen anyagok értékét jelenti, értelemszerűen alkalmazva;

i) a „hozzáadott érték” a gyártelepi ár és a 3. és 4. Cikkekben említett országokból származó összes beépített anyag vámértékének különbözetét jelenti. Amennyiben a vámérték nem ismert vagy nem állapítható meg, akkor Magyarországon vagy Lettországban az anyagokért fizetett első igazolható árat kell figyelembe venni;

j) az „árucsoportok” és „vámtarifaszámok” az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszert - e Jegyzőkönyvben a továbbiakban „Harmonizált Rendszer” vagy „HR” - alkotó nómenklatúrában alkalmazott árucsoportokat és vámtarifaszámokat (négy számjegyű kódok) jelentik;

k) az „osztályozott” az adott terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő osztályozását jelenti;

l) a „szállítmány” olyan termékeket jelent, amelyeket vagy egyszerre küld az exportőr egy címzettnek, vagy az exportőrtől a címzetthez továbbított küldeményhez egyetlen fuvarokmány, vagy ilyen okmány hiányában egyetlen számla tartozik;

m) a „terület” magában foglalja a területi vizeket is.

II. Cím

A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA

2. Cikk

Általános követelmények

1. A Megállapodás alkalmazása során az alábbi termékek tekintendők Lettországból származónak:

a) az 5. Cikk értelmében teljes egészében Lettországban előállított termékek;

b) Lettországban előállított termékek, melyek olyan anyagokat tartalmaznak, melyeket nem teljes egészében ott állítottak elő, feltéve, hogy azok a 6. Cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Lettországban;

2. A Megállapodás alkalmazása során az alábbi termékek tekintendők Magyarországról származónak:

a) az 5. Cikk értelmében teljes egészében Magyarországon előállított termékek;

b) olyan, Magyarországon előállított termékek, amelyek nem teljes egészében ott előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve, hogy azok a 6. Cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Magyarországon.

3. Cikk

Kumuláció Lettországban

1. A 2. Cikk 1. bekezdésében foglaltak sérelme nélkül azokat a termékeket kell Lettországból származónak tekinteni, amely termékeket Bulgáriából, Svájcból (beleértve Liechtensteint)  * , a Cseh Köztársaságból, Észtországból, Magyarországról, Izlandról, Litvániából, Lettországból, Norvégiából, Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából, a Szlovák Köztársaságból, Törökországból vagy a Közösségből - Lettország és ezen országok közötti megállapodásokhoz mellékelt származási szabályokat tartalmazó Jegyzőkönyv előírásai alapján - származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy a Lettországban elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

2. Amennyiben a Lettországban elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken, az előállított terméket csak akkor kell Lettországból származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik a Lettországban elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.

3. Az 1. bekezdésben hivatkozott országokból származó termékek, amelyek Lettországban nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.

4. Az e cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.

4. Cikk

Kumuláció Magyarországon

1. A 2. Cikk 2. bekezdésében foglaltak sérelme nélkül azokat a termékeket kell Magyarországról származónak tekinteni, amely termékeket Bulgáriából, Svájcból (beleértve Liechtensteint)  * , a Cseh Köztársaságból, Észtországból, Magyarországról, Izlandról, Litvániából, Lettországból, Norvégiából, Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából, a Szlovák Köztársaságból, Törökországból vagy a Közösségből - Magyarország és ezen országok közötti megállapodásokhoz mellékelt származási szabályokat tartalmazó Jegyzőkönyv előírásai alapján - származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy a Magyarországon elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

2. Amennyiben a Magyarországon elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken, az előállított terméket csak akkor kell Magyarországról származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik a Magyarországon elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.

3. Az 1. bekezdésben hivatkozott országokból származó termékek, amelyek Magyarországon nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.

4. Az e cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.

5. Cikk

Teljes egészében előállított termékek

1. Az alábbiakat kell teljes egészében Magyarországon vagy Lettországban előállítottnak tekinteni:

a) valamelyikük földjéből vagy a hozzájuk tartozó tengerfenékből kinyert ásványi termékek;

b) az ott betakarított növényi termékek;

c) az ott született és nevelt élő állatok;

d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;

e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;

f) Magyarország vagy Lettország hajóival, területi vizeiken kívüli tengerből nyert halászati és más, tengerből származó termékek;

g) kizárólag az f) pontban hivatkozott termékekből, a feldolgozó hajóik fedélzetén előállított termékek;

h) kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a csak újrafutózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas gumiabroncsokat is;

i) az ott folytatott feldolgozási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;

j) valamelyikük területi vizein kívül fekvő tengerfenékből vagy altalajból kinyert termékek, feltéve, hogy kizárólagos jogot szereztek az e tengerfenékből vagy altalajból történő kitermelésre;

k) a kizárólag az a)-j) pontokban meghatározott termékekből ott előállított áruk.

2. Az 1. bekezdés f) és g) bekezdéseiben használt „hajóik” és „feldolgozó hajóik” kifejezés

csak olyan hajókra vonatkozik,

a) amelyeket Magyarországon vagy Lettországban bejegyeztek vagy nyilvántartásba vettek;

b) amelyek Magyarország vagy Lettország zászlója alatt hajóznak;

c) amelyek legalább 50%-ban Magyarország vagy Lettország állampolgárainak tulajdonában állnak, vagy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye ezen államok valamelyikében van, s amelynek igazgatója vagy igazgatói, igazgatótanácsának vagy felügyelő bizottságának elnöke és az ilyen testületek tagjainak többsége Magyarország vagy Lettország állampolgára, továbbá - gazdasági társaság esetében - a társaság tőkéjének legalább a fele ezen államoknak, köztestületeiknek vagy állampolgáraiknak a tulajdonában áll;

d) amelyek kapitánya és tisztjei Magyarország vagy Lettország állampolgára; és

e) amelyek legénységének legalább 75%-a Magyarország vagy Lettország állampolgáraiból áll.

6. Cikk

Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek

1. A 2. Cikk szempontjából nem teljes egészében előállított termékeket kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak kell tekinteni, ha teljesültek a II. számú Mellékletben szereplő listán felsorolt feltételek.

A fent hivatkozott feltételek a Megállapodásban szereplő összes termék esetében feltüntetik azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az előállítás során el kell végezni a felhasznált nem származó anyagokon, és e feltételek csak az ilyen anyagokra vonatkoznak. Következésképpen, ha egy termék, amely a listán szereplő feltételek teljesítésével elnyerte a származó helyzetet, más termék előállítása során kerül felhasználásra, akkor nem vonatkoznak rá azok a feltételek, amelyek arra a termékre vonatkoznak, amelybe beépítették, és nem kell az előállítása során felhasznált nem származó anyagok közé beszámítani.

2. Az 1. bekezdésben foglaltak ellenére, azon nem származó anyagok, amelyeket a listán szereplő feltételek szerint nem lehet felhasználni a termék előállítása során, mégis felhasználhatók, feltéve, hogy

a) összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10 százalékát;

b) a jelen bekezdés alkalmazásával sem lépik túl a nem származó anyagok maximális értékére a listában megadott százalékarányok bármelyikét.

Ez a bekezdés nem alkalmazható a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjába tartozó termékekre.

3. Az 1. és 2. bekezdést a 7. Cikk rendelkezéseinek figyelembevételével kell alkalmazni.

7. Cikk

Nem kielégítő megmunkálás vagy feldolgozás

1. A 2. bekezdésben foglaltak sérelme nélkül a származó termék helyzet megszerzéséhez az alábbi műveleteket nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni függetlenül attól, hogy a 6. Cikk követelményei teljesültek-e vagy sem:

a) a fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek;

b) csomagok megosztása és összeállítása;

c) mosás, tisztítás; por, oxidáció, olaj, festék vagy más bevonat eltávolítása;

d) textíliák vasalása vagy gyűrtelenítése;

e) egyszerű festési és fényezési műveletek;

f) gabonafélék és rizs hántolása, részbeni vagy teljes fehérítése, fényezése és glazúrozása;

g) cukor színezését vagy formázását szolgáló műveletek;

h) gyümölcs, diófélék és zöldség hámozása, magozása és feltörése, kifejtése;

i) élezés, egyszerű őrlés vagy vágás;

j) rostálás, szitálás, válogatás, osztályozás, minősítés, összeállítás (beleértve a készletek összeállítását);

k) egyszerű palackozás, üvegbe, kannába, zsákba, ládába, dobozba helyezés, kartonon vagy raklapon való rögzítés és minden más egyszerű csomagolási művelet;

l) a termékekre vagy csomagolásukra jelzés, címke, logo vagy más megkülönböztető jel felerősítése vagy rányomtatása;

m) termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül;

n) áruk alkatrészeinek egyszerű összeszerelése, hogy azok egy teljes árucikket képezzenek vagy termékek szétszedése alkatrészekre;

o) az a)-n) pontokban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;

p) állatok levágása.

2. Minden műveletet, amelyet egy adott terméken Magyarországon vagy Lettországban elvégeztek, együttesen kell figyelembe venni annak megállapításához, hogy a termék megmunkálása vagy feldolgozása az 1. bekezdés alapján nem kielégítőnek tekintendő-e.

8. Cikk

Minősítési egység

1. E Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti osztályozáskor alapegységnek kell tekinteni.

Ebből következik, hogy

a) ha egy cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket a Harmonizált Rendszer értelmében egyetlen vámtarifaszám alá kell osztályozni, akkor az egész képezi a minősítési egységet;

b) ha a szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá osztályozott bizonyos számú azonos termékből áll, az e Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor minden egyes terméket külön kell figyelembe venni.

2. Ha áruosztályozási szempontból a Harmonizált Rendszer 5. Szabálya értelmében a csomagolást a termékkel együtt kell osztályozni, akkor azt a származás megállapításánál is figyelembe kell venni.

9. Cikk

Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok

Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai és az árban benne foglaltatnak vagy azokat külön nem számlázzák le, a szóban forgó berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.

10. Cikk

Készletek

A Harmonizált Rendszer 3. Szabálya szerint meghatározott készleteket származónak kell tekinteni, ha a tartalmát alkotó összes termék származó. Ha azonban egy készlet származó és nem származó termékekből tevődik össze, a készletet mint egészet, származónak kell tekinteni, feltéve, hogy a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15 százalékát.

11. Cikk

Semleges elemek

Annak megállapítása céljából, hogy egy termék származó-e, nem szükséges megállapítani, hogy származó-e az előállítása során felhasználható:

a) energia és fűtőanyag;

b) létesítmény és berendezés;

c) gépek és szerszámok;

d) azok az áruk, amelyek nem épülnek be, és amelyeket nem arra szántak, hogy beépüljenek a termék végső összetételébe.

III. Cím

TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK

12. Cikk

Területi elv

1. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó, a II. Cím alatt rögzített feltételeket Magyarországon vagy Lettországban megszakítás nélkül kell teljesíteni, a 3. és 4. Cikkben, valamint az e cikk 3. bekezdésében foglaltak kivételével.

2. A 3. és 4. Cikkben foglaltak kivételével, ha Magyarországról vagy Lettországból más országba exportált árukat visszaszállítanak, akkor azokat nem származónak kell tekinteni, hacsak a vámhatóság számára kielégítően nem bizonyítható, hogy

a) a visszaszállított áruk az exportálttal azonosak; és

b) az adott országban vagy az exportálás során nem mentek keresztül a jó állapotban való megőrzéshez szükséges mértéket meghaladó műveleten.

3. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó II. Címben rögzített feltételeket nem érinti a Magyarországon vagy Lettországon kívül végzett megmunkálás vagy feldolgozás, amelyet olyan anyagokon végeztek el, amelyeket Magyarországról vagy Lettországból exportáltak, és azt követően oda visszaszállítottak, feltéve, hogy

a) a szóban forgó anyagok teljes egészében Magyarországon vagy Lettországban előállított anyagok, vagy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson az exportálásukat megelőzően mentek keresztül; és

b) a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy

(i) a visszaszállított árukat az exportált anyagokon végzett megmunkálással vagy feldolgozással állították elő,

és

(ii) a Magyarországon vagy Lettországon kívül az e cikk szabályainak alkalmazása révén keletkezett teljes hozzáadott érték nem haladja meg azon végtermék gyártelepi árának 10 százalékát, amelyre a származó helyzetet igénylik.

4. A 3. bekezdés alkalmazásában, a II. Címben, a származó helyzet megszerzése érdekében rögzített feltételek nem érvényesek a Magyarországon vagy Lettországon kívül végbement megmunkálásra vagy feldolgozásra. Ahol azonban a II. számú Melléklet listájában a végtermék származó helyzetének meghatározásánál az összes beépített nem származó anyag maximális értékét megadó szabályt alkalmaznak, az érintett fél területén beépített nem származó anyagok teljes értéke és az e cikk alkalmazása révén a Magyarországon vagy Lettországon kívül nyert teljes hozzáadott érték együttesen nem haladhatja meg a megadott százalékot.

5. A 3. és 4. bekezdés alkalmazásában, a „teljes hozzáadott érték” jelenti mindazon költségeket, amelyek Magyarországon vagy Lettországon kívül merültek fel, beleértve az ott beépített anyagok értékét is.

6. A 3. és 4. bekezdésben foglalt szabályok nem alkalmazhatók azokra a termékekre, amelyek nem felelnek meg a II. számú Melléklet listájában meghatározott feltételeknek, vagy amelyeket csak akkor lehet kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni, ha a 6. Cikk 2. bekezdésében meghatározott általános tolerancia értékeket alkalmazzák.

7. A 3. és 4. bekezdés szabályai nem alkalmazhatók a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjaiba tartozó termékekre.

8. Bármiféle megmunkálás vagy feldolgozás, amely e cikk szabályai alá tartozik, és amelyet Magyarországon vagy Lettországon kívül végeznek el, passzív feldolgozás vagy hasonló eljárás keretében végezhető.

13. Cikk

Közvetlen szállítás

1. A Megállapodás szerint biztosított kedvezményes eljárás csak e Jegyzőkönyv követelményeit kielégítő olyan termékekre vonatkozik, amelyeket Magyarország és Lettország között, vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott bármely ország területén át közvetlenül szállítanak. Az egységes, oszthatatlan szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani más területeken, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve, hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országának vámhatósági felügyelete alatt maradnak, és nem mennek keresztül más műveleteken, mint kirakás, ismételt berakás vagy a jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más művelet.

Származó termékek csővezetéken Magyarország vagy Lettország területén kívüli területen is szállíthatók.

2. Az 1. bekezdésben említett feltételek teljesítését az importáló ország vámhatóságához benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:

a) egyetlen fuvarokmány, amely kiterjed az exportőr országból a tranzitországon való áthaladásra, vagy

b) a tranzitország vámhatósága által kiállított igazolás, amely:

(i) megadja az áruk pontos megnevezését,

(ii) feltünteti az áruk ki- és ismételt berakásának időpontját, és - ahol lehetséges - a hajóneveket vagy más igénybe vett fuvareszközöket,

és

(iii) igazolja, hogy milyen feltételek mellett maradtak az áruk a tranzitországban; vagy

c) ezek hiányában, bármely bizonyító erejű okmány.

14. Cikk

Kiállítások

1. A 3. és 4. Cikkben hivatkozott országokon kívüli országban tartott kiállításra elküldött, és a kiállítás után Magyarországra vagy Lettországba történő importálás céljából eladott származó termékek a bevitelkor azzal a feltétellel részesednek a Megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményben, ha a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy

a) az exportőr e termékeket Magyarországról vagy Lettországból olyan országba szállította, ahol a kiállítást tartották, és a termékeket ott ki is állították;

b) a termékeket ez az exportőr eladta vagy más módon értékesítette egy magyarországi vagy lettországi személynek;

c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül utána szállították el ugyanolyan állapotban, mint ahogy azokat a kiállításra elküldték; és

d) a termékeket - miután kiállításra szállították ki azokat - nem használták semmi más célra, csak a kiállításon való bemutatásra.

2. Az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt kell kiállítani vagy kiadni, és azt a szokásos módon kell benyújtani az importáló ország vámhatóságának. A kiállítás nevét és címét fel kell tüntetni. Ha szükséges, a kiállítás körülményeiről további okmányszerű igazolást lehet megkövetelni.

3. Az 1. bekezdésben foglaltak irányadók minden kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra szerveznek üzletekben vagy üzleti telephelyeken külföldi termékek értékesítése céljából, s amelynek során a termékek vámellenőrzés alatt maradnak.

IV. Cím

VÁMVISSZATÉRÍTÉS VAGY KIVÉTEL

15. Cikk

A vámvisszatérítés vagy a vámfizetés alóli kivétel tilalma

1. Azon nem származó anyagok, amelyeket Magyarországról, Lettországból vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott valamelyik országból származó termék előállításához használtak fel, s amelyekre az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt bocsátottak vagy állítottak ki, Magyarországon vagy Lettországban nem tartoznak semmiféle vámvisszatérítés vagy vámfizetés alóli kivétel hatálya alá.

2. Az 1. bekezdés szerinti tilalmat Magyarországon vagy Lettországban az előállítás során felhasznált anyagokat terhelő vámok - vagy azzal azonos hatású díjak - részleges vagy teljes visszafizetését, elengedését vagy ki nem fizetését eredményező rendelkezésekre kell alkalmazni, amennyiben az ilyenfajta vámvisszafizetés, elengedés vagy meg nem fizetés - kifejezetten vagy hatásában - érvényesül az említett anyagokból előállított termékek exportja során, de nem kell alkalmazni a fenti tilalmat, ha ezeket a termékeket belföldi felhasználásra megtartják.

3. A származást igazoló okmánnyal ellátott termékek exportőre - a vámhatóság kérésére - bármikor köteles benyújtani minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja, hogy a szóban forgó termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagokkal kapcsolatban nem történt vámvisszatérítés, és hogy az ilyen anyagokra vonatkozó összes vámot vagy azzal egyenlő hatású díjakat ténylegesen megfizették.

4. Az 1-3. bekezdés rendelkezései a 8. Cikk 2. bekezdése szerinti csomagolásra, a 9. Cikk szerinti tartozékokra, pótalkatrészekre és szerszámokra, és a 10. Cikk szerinti készletekben lévő termékekre is vonatkoznak, ha ezek a tételek nem származóak.

5. Az 1-4. bekezdés rendelkezései csak az olyan jellegű anyagokra vonatkoznak, amelyekre a Megállapodás kiterjed. Továbbá, nem zárják ki mezőgazdasági termékekre a Megállapodás rendelkezései szerinti exportra alkalmazható export-visszatérítési rendszer alkalmazását.

V. Cím

A SZÁRMAZÁS IGAZOLÁSA

16. Cikk

Általános követelmények

1. A Lettországból származó termékek Magyarországra történő importálásuk, és Magyarországról származó termékek Lettországba történő importálásuk esetén a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik az alábbiak bármelyikének benyújtása ellenében:

a) EUR.1 szállítási bizonyítvány, melynek mintáját a III. számú Melléklet tartalmazza; vagy

b) a 21. Cikk 1. bekezdésében meghatározott esetekben az exportőr által adott nyilatkozat (a továbbiakban: számlanyilatkozat), a számlán, a szállítólevélen vagy bármely más olyan kereskedelmi okmányon, amely a szóban forgó termékeket, azonosítás céljából, kellő részletességgel ismerteti; a számlanyilatkozat szövegét a IV. számú Melléklet tartalmazza.

2. Az 1. bekezdés fenntartásával e Jegyzőkönyv szerinti származó termékek, a 26. Cikkben meghatározott esetekben, a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik anélkül, hogy szükséges lenne a fentiekben hivatkozott okmányok bármelyikét benyújtani.

17. Cikk

Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadására irányuló eljárás

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága bocsátja ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője által írásban benyújtott kérelemre.

2. E célból az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének ki kell töltenie mind az EUR.1 szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, melyek mintáit a III. számú Melléklet tartalmazza. Ezeket az űrlapokat egy olyan nyelven kell kitölteni, amelyen ez a Megállapodás készült, és az exportáló ország hazai jogának rendelkezései szerint. Kézírással történő kitöltés esetén az űrlapokat tintával és nyomtatott betűkkel kell kitölteni. A termék leírását az erre a célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, a leírás utolsó sora alatt vízszintes vonalat kell húzni, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.

3. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kérő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása szerinti exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termék származó helyzetét, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló megfelelő okmányokat.

4. Magyarország vagy Lettország vámhatósága köteles kiadni az EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha a szóban forgó termék Magyarország, Lettország vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott valamelyik más ország származó termékének tekinthető, és teljesíti e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

5. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadó vámhatóság köteles megtenni minden szükséges intézkedést a termékek származó helyzetének ellenőrzésére és e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek érvényesítésére. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen és az exportőr könyvelését megvizsgálja, vagy bármilyen más szükségesnek tartott egyéb ellenőrzést lefolytasson. Biztosítania kell, hogy a 2. bekezdésben hivatkozott űrlapokat megfelelően kitöltsék. Különösképpen ellenőriznie kell, hogy a termékek leírására fenntartott helyet oly módon töltsék ki, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét.

6. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának keltét a bizonyítvány 11. rovatában kell feltüntetni.

7. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a vámhatóság kibocsátja és az exportőr rendelkezésére átadja, amint a tényleges export megtörtént vagy azt biztosították.

18. Cikk

Visszamenőleges hatállyal kiadott EUR.1 szállítási bizonyítványok

1. A 17. Cikk 7. bekezdésétől függetlenül, a vonatkozó termékek exportálása után kivételesen kiállítható EUR.1 szállítási bizonyítvány, ha

a) azt tévedés vagy vétlen mulasztás vagy speciális körülmények miatt nem állították ki az exportálás idején;

vagy

b) a vámhatóság előtt kellően bizonyítható, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadták, de technikai okokból az importálás során nem fogadták el.

2. Az 1. bekezdés alkalmazásához az exportőrnek fel kell tüntetnie kérelmében az EUR.1 szállítási bizonyítvány tárgyát képező termékek exportálásának helyét és időpontját, valamint a kérelem okát.

3. A vámhatóság csak annak ellenőrzése után állíthat ki visszamenőleges hatályú EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha az exportőr által megadott adatok megegyeznek a vonatkozó nyilvántartási adatokkal.

4. A visszamenőleges hatállyal kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványt az alábbi kifejezések valamelyikével kell jóváhagyni:

EN „ISSUED RETROSPECTIVELY”
LV „IZDOTS PEC PREU EKSPORTA”
HU „KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL”

5. A 4. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

19. Cikk

Az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiadása

1. Egy EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr az azt kibocsátó vámhatósághoz fordulhat, és - az annak birtokában levő exportokmányok alapján - másodlat kiállítását kérheti.

2. Az így kibocsátott másodlatot az alábbi kifejezések egyikével kell ellátni:

EN „DUPLICATE”
LV „DUBLIKATS”
HU „MÁSODLAT”

3. A 2. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

4. A másodlat, amelyen szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kibocsátása napjának is, attól a naptól kezdve érvényes.

20. Cikk

Korábban kiadott vagy készült származást igazoló okmány alapján kiadott EUR.1 szállítási bizonyítvány

Ha a származó termékeket Magyarországon vagy Lettországban vámhivatali ellenőrzés alá helyezik, lehetővé válik, hogy az eredeti származást igazoló okmányt helyettesítsék egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal annak érdekében, hogy e termékek mindegyikét vagy egy részét Magyarországon vagy Lettországon belül máshova elküldjék. A helyettesítő EUR.1 szállítási bizonyítvány(oka)t az a vámhivatal állítja ki, amelynek ellenőrzése alá helyezték a termékeket.

20a. Cikk

Könyvelés szerinti elkülönítés

1. Amennyiben azonos és egymással felcserélhető, származó és nem-származó anyagok fizikai elkülönítése jelentős költséggel vagy anyagi nehézséggel járna, a vámhatóság - az érintett írásbeli kérelmére - engedélyezheti az úgynevezett „könyvelés szerinti elkülönítés” módszerét az ilyen készletek kezelésére.

2. A módszernek biztosítania kell, hogy - egy meghatározott időszak alatt - az előállított, származónak minősülő termékek mennyisége ugyanannyi legyen, mint abban az esetben, amikor fizikailag elkülönített készleteket használnak fel.

3. A vámhatóság a módszer alkalmazásának engedélyezését az általa megfelelőnek tartott feltételekhez kötheti.

4. A módszert a terméket gyártó országban alkalmazott általános könyvviteli szabályok figyelembevételével kell alkalmazni és a nyilvántartásokat annak megfelelően kell vezetni.

5. E könnyítés kedvezményezettje - az esettől függően - kiállíthat származást igazoló okmányt, vagy kérelmezheti annak kibocsátását a származónak tekinthető termékmennyiségre. A vámhatóság felszólítására a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell arról, hogyan állította elő azt a mennyiséget.

6. A vámhatóság felügyeli az engedély felhasználását és azt bármikor visszavonhatja, amennyiben a kedvezményezett az előírtaktól eltérő módon használja fel az engedélyt, vagy a jelen Jegyzőkönyvben foglalt bármely más feltételt nem teljesít.

21. Cikk

A számlanyilatkozat kiállításának feltételei

1. A 16. Cikk 1. bekezdés b) pontjában hivatkozott számlanyilatkozatot tehet:

a) a 22. Cikk szerinti elfogadott exportőr,

vagy

b) bármelyik exportőr, bármilyen egy vagy több csomagból álló, származó termékeket tartalmazó szállítmányra vonatkozóan, amennyiben annak összértéke nem haladja meg a 6000 eurót.

2. Számlanyilatkozat akkor tehető, ha a szóban forgó termékek Magyarországról, Lettországból vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más ország valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

3. A számlanyilatkozatot tevő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termékek származó helyzetét igazoló okmányokat, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló összes megfelelő okmányt.

4. Az exportőr a számlanyilatkozatot - amelynek szövegét a IV. számú Melléklet tartalmazza - a számlára, a szállítólevélre vagy más kereskedelmi okmányra rágépelve, rábélyegezve vagy rányomtatva, a Mellékletben közölt nyelvi változatok valamelyikének felhasználásával, és az exportáló ország hazai jogszabályainak megfelelően köteles megtenni. Ha a nyilatkozat kézzel írott, akkor tintával, nyomtatott betűkkel kell írni.

5. A számlanyilatkozaton szerepelnie kell az exportőr eredeti, kézzel írt aláírásának. A 22. Cikkben meghatározott elfogadott exportőr azonban nem köteles aláírni az ilyen nyilatkozatokat, feltéve, ha írásban közli az exportáló ország vámhatóságával, hogy teljes felelősséget vállal minden olyan számlanyilatkozatért, amelyen személye ugyanúgy azonosítható, mintha a nyilatkozatot kézzel aláírta volna.

6. A számlanyilatkozatot az exportőr az érintett termékek exportálása időpontjában vagy azt követően állíthatja ki azzal a feltétellel, hogy azt a termékek importját követően legkésőbb két éven belül bemutatják az importáló országban.

22. Cikk

Elfogadott exportőr

1. Az exportáló ország vámhatósága felhatalmazhat bármely exportőrt (a továbbiakban: elfogadott exportőr), aki gyakran szállít a Megállapodás hatálya alá tartozó termékeket, hogy a szóban forgó termékek értékétől függetlenül számlanyilatkozatot tegyen. Az ilyen felhatalmazást kérő exportőr a vámhatóság számára köteles megadni minden biztosítékot a termékek származó helyzetének, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének megállapításához.

2. A vámhatóság az általa megfelelőnek ítélt feltételekkel adhatja meg az elfogadott exportőri jogállást.

3. A vámhatóság az elfogadott exportőrnek vámfelhatalmazási számot ad, amelyet fel kell tüntetni a számlanyilatkozaton.

4. A vámhatóság ellenőrzi, hogy az elfogadott exportőr hogyan használja fel a felhatalmazást.

5. A vámhatóság bármikor visszavonhatja a felhatalmazást. Ezt köteles megtenni, ha az elfogadott exportőr az 1. bekezdésben hivatkozott biztosítékot tovább nem nyújtja, ha nem teljesíti a 2. bekezdésben hivatkozott feltételeket, vagy ha bármi más módon szabálytalanul használja fel a felhatalmazást.

23. Cikk

A származást igazoló okmány érvényessége

1. A származást igazoló okmány az exportáló országban történt kiállítása napjától számított 4 hónapig érvényes, és ezen időn belül be kell mutatni az importáló ország vámhatóságának.

2. Az 1. bekezdésben megállapított végső benyújtási határidő után a vámhatóságnak bemutatott származást igazoló okmány akkor fogadható el a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha az okmányoknak a megállapított végső határidő előtti benyújtását kivételes körülmények tették lehetetlenné.

3. A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatósága akkor fogadhatja el a származást igazoló okmányokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt bemutatták.

24. Cikk

A származást igazoló okmány benyújtása

A származást igazoló okmányokat az importáló ország vámhatóságához kell benyújtani az ezen ország által megállapított eljárás szerint. E hatóság megkövetelheti a származást igazoló okmány fordítását, és azt is, hogy az import árunyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a Megállapodás alkalmazásához megkövetelt feltételeknek.

25. Cikk

Behozatal részletekben

Ha - az importőr kérésére és az importáló ország vámhatósága által rögzített feltételek mellett - a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. Áruosztályába vagy a 7308 és 9406 vámtarifaszám alá tartozó termékeket a Harmonizált Rendszer 2. a) Szabálya szerint szétszerelve vagy összeszereletlenül, részletekben importálnak, az első részlet behozatalakor e termékekre egyetlen származást igazoló okmányt kell benyújtani a vámhatóságnak.

26. Cikk

Kivételek a származás igazolása alól

1. Magánszemélytől magánszemélynek kis csomagként küldött, vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket származást igazoló okmány benyújtása nélkül származó termékként kell vámkezelni, feltéve, hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be, és nyilatkoznak, miszerint e Jegyzőkönyv alkalmazásának feltételei fennállnak s e nyilatkozat valódiságához nem fér kétség. Postán küldött termékek esetében e nyilatkozat a CN22/CN23 vámárunyilatkozaton vagy az ezen okmányhoz mellékelt papírlapon tehető meg.

2. Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas, vagy családjuk személyes használatára szolgáló termék behozatalát nem lehet kereskedelmi importnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem szolgálnak kereskedelmi célokat.

3. A fentieken túlmenően ezen termékek összértéke kis csomagok esetén nem haladhatja meg az 500 eurót, az utasok személyes poggyásza esetén pedig az 1200 eurót.

27. Cikk

Bizonyító okmányok

A 17. Cikk 3. bekezdésében és a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott, annak bizonyítására szolgáló okmányok, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal vagy számlanyilatkozattal kísért termékek Magyarországról, Lettországból vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit, többek között az alábbiakból állhatnak:

a) közvetlen bizonyíték az exportőr vagy a szállító által, a szóban forgó áruk előállítása érdekében végzett feldolgozási folyamatokról, amelyek például számvitelében vagy belső könyvvitelében találhatók;

b) a felhasznált anyagok származó helyzetét bizonyító okmányok, amelyeket Magyarországon vagy Lettországban bocsátottak vagy állítottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályoknak megfelelően használják fel;

c) az anyagok magyarországi vagy lettországi megmunkálását vagy feldolgozását bizonyító okmányok, amelyeket Magyarországon vagy Lettországban adtak vagy bocsátottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályok szerint használják fel;

d) EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok, amelyek a felhasznált anyagok származását bizonyítják, s amelyeket Magyarországon vagy Lettországban ezzel a Jegyzőkönyvvel összhangban, vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott országok valamelyikében, e Jegyzőkönyvben foglalt szabályokkal azonos származási szabályokkal összhangban adtak vagy bocsátottak ki.

28. Cikk

A származást igazoló és a bizonyító okmányok megőrzése

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább három évig megőrizni a 17. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.

2. A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni a számlanyilatkozat egy példányát, valamint a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.

3. Az exportáló ország vámhatósága, amely az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállítja, köteles legalább három évig megőrizni a 17. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott kérelmet.

4. Az importáló ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat.

29. Cikk

Eltérések és alaki hibák

1. A származást igazoló okmányon szereplő nyilatkozat és a termékek importjához szükséges vámalakiságok elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozat közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi a származást igazoló okmányt eleve érvénytelenné vagy semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy az okmány megfelel a bemutatott termékeknek.

2. Az olyan nyilvánvaló alaki hibák, mint a származást igazoló okmányon előforduló gépelési hibák, nem jelentenek okot az okmány visszautasítására, ha ezek a hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az okmányban szereplő nyilatkozat helyességét.

30. Cikk

Euróban kifejezett összegek

1. A 21. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában és a 26. Cikk 3. bekezdésében foglaltak alkalmazásakor, azokban az esetekben, amikor a termékeket az eurótól eltérő valutában számlázták le, Magyarországnak, Lettországnak, valamint a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok nemzeti valutájának az euróban kifejezett összegekkel megegyező egyenértékét évente határozza meg minden érintett ország.

2. Egy szállítmányra vonatkozóan a 21. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában vagy a 26. Cikk 3. bekezdésében foglalt könnyítések az érintett ország által meghatározott összegnek megfelelően alkalmazhatók, hivatkozással arra a valutanemre, amelyben a számlát kiállították.

3. Magyarország vagy Lettország nemzeti valutájában meghatározott összeg megegyezik az euróban kifejezett összegnek az adott nemzeti valuta október első munkanapján érvényes árfolyamon számított egyenértékével. Magyarország és Lettország az összegeket október 15-ig közlik, és azokat a következő év január 1-jétől alkalmazzák.

4. Egy ország felfelé vagy lefelé kerekítheti, az euróban meghatározott összeg átváltása során, a nemzeti valutájában kifejezett összeget. A kerekített összeg nem térhet el 5 százaléknál nagyobb mértékben az átváltás során kiszámított összegtől. Egy ország változatlanul tarthatja az euróban kifejezett összegre vonatkozó nemzeti valutájának egyenértékét, ha - a 3. bekezdésben biztosított évenkénti kiigazítás idején - az összegnek az átváltása - még bármiféle kerekítést megelőzően - azt eredményezi, hogy a növekedés a nemzeti valuta egyenértékében nem nagyobb, mint 15 százalék. A nemzeti valuta egyenértéke változatlan maradhat, ha az átváltás az egyenérték csökkenését eredményezné.

5. Az euróban kifejezett összegeket a Vegyes Bizottság Magyarország vagy Lettország kérésére felülvizsgálja. E felülvizsgálat során a Vegyes Bizottság figyelembe veszi, hogy célszerű az érintett értékhatárok hatásának reális feltételek közötti fenntartása. E célból úgy határozhat, hogy módosítja az euróban kifejezett összegeket.

VI. Cím

AZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK

31. Cikk

Kölcsönös segítségnyújtás

1. Magyarország és Lettország vámhatóságai átadják egymásnak az EUR.1 szállítási bizonyítványok kiállításához a vámhivatalaikban használt bélyegzőlenyomatok mintáját és az e bizonyítványok és számlanyilatkozatok megerősítéséért felelős vámhatóságok címét.

2. A Jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása céljából Magyarország és Lettország az illetékes vámszerveken keresztül segítik egymást az EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok hitelességének és az ezen okmányokban foglalt információk helyességének ellenőrzésében.

32. Cikk

A származást igazoló okmányok megerősítése

1. A származást igazoló okmányok utólagos megerősítését szúrópróbaszerűen vagy akkor végzik el, ha az importáló ország vámhatóságának alapos oka van kételkedni az okmányok hitelességében vagy a kérdéses termékek származó helyzetében, vagy e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.

2. Az 1. bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása céljából az importáló ország vámhatósága köteles visszaküldeni az EUR.1 szállítási bizonyítványt és - ha benyújtották - a számlát, a számlanyilatkozatot vagy ezen okmányok másolatát az exportáló ország vámhatóságának, szükség szerint megadva azokat az okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Minden olyan okmányt és információt, ami arra utal, hogy a származást igazoló okmányon megadott adatok helytelenek, el kell küldeni a megerősítési kérelem alátámasztására.

3. A megerősítési eljárást az exportáló ország vámhatósága folytatja le. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen és az exportőr számvitelét megvizsgálja, vagy bármilyen szükségesnek tartott ellenőrzést lefolytasson.

4. Ha az importáló ország vámhatósága úgy határoz, hogy a vizsgálat eredményének megérkezéséig felfüggeszti a szóban forgó termékekre a kedvezményes elbánás megadását, a termékek kiadását az importőrnek bármely szükségesnek ítélt óvintézkedéshez kötheti.

5. A megerősítést kérő vámhatóságot haladéktalanul tájékoztatni kell a megerősítés eredményéről. Az eredményeknek egyértelműen jelezniük kell, hogy az okmányok hitelesek-e, és hogy a szóban forgó termékek Magyarország, Lettország vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők-e, és teljesítik-e a jelen Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

6. Ha alapos kételyre okot adó esetekben a megerősítésre vonatkozó kérés keltétől számított 10 hónapon belül nem érkezik válasz, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány hitelességének vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a kérést előterjesztő hatóságok - kivételes körülmények esetétől eltekintve - a kedvezményes elbánás jogosultságát visszautasítják.

33. Cikk

A viták rendezése

Ha a 32. Cikk szerinti megerősítési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni a megerősítést kérő vámhatóság és az e megerősítés lefolytatásáért felelős vámhatóság között, vagy ha e Jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, az ilyen vitákat a Vegyes Bizottság elé kell terjeszteni.

Az importőr és az importáló ország vámhatósága közötti vitákat minden esetben a szóban forgó ország jogszabályai szerint kell rendezni.

34. Cikk

Büntetések

Büntetéssel kell sújtani minden olyan személyt, aki termékek kedvezményes elbánásának igénybevétele céljából helytelen adatokat tartalmazó okmányt állít vagy állíttat ki.

35. Cikk

Vámszabad területek

1. Magyarország és Lettország minden szükséges lépést megtesznek annak biztosítására, hogy a származást igazoló okmány fedezete alatt szállított - a szállítás során területükön levő vámszabad területet igénybe vevő - termékeket ne helyettesítsenek más termékekkel, és azok ne menjenek keresztül más kezeléseken, mint az állaguk megőrzését célzó szokásos műveletek.

2. Az 1. bekezdésben foglalt rendelkezések alóli kivételként, ha Magyarországról vagy Lettországból származó termékeket származást igazoló okmány fedezete alatt vámszabad területre importálnak és azok kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az illetékes hatóságok az exportőr kérésére új EUR.1 szállítási bizonyítványt állítanak ki, feltéve, hogy a kezelés vagy feldolgozás e Jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban történik.

VII. Cím

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

36. Cikk

Vámügyi Albizottság

1. A Felek Vámügyi Albizottságot hoznak létre, amelynek feladata az adminisztratív együttműködés biztosítása azzal a céllal, hogy e jegyzőkönyvet a Felek helyesen és egységesen alkalmazzák. A vámügyek területén az Albizottság bármely más feladattal is felruházható.

2. Az Albizottság a felek vámügyi kérdésekért felelős szakértőiből áll.

37. Cikk

Mellékletek

E Jegyzőkönyv mellékletei a Jegyzőkönyv szerves részét képezik.

38. Cikk

A Jegyzőkönyv módosítása

A Vegyes Bizottság határozatot hozhat e Jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról.

39. Cikk

A Jegyzőkönyv alkalmazása

A Felek megtesznek minden szükséges intézkedést e Jegyzőkönyv alkalmazására.

A 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV I. SZÁMÚ MELLÉKLETE

Bevezető megjegyzések a II. számú Mellékletben foglalt listához

1. Megjegyzés:

A lista felsorolja azokat a szükséges feltételeket, amelyek alapján minden termék a Jegyzőkönyv 6. Cikke értelmében kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinthető.

2. Megjegyzés:

2.1. A lista első két oszlopa az előállított terméket írja le. Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoport számot, a második oszlop pedig leírja az ebben a rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz tartozó árukat. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételre egy - a 3. vagy a 4. oszlopban megállapított - szabály vonatkozik. Ahol néhány esetben az első oszlop tételét egy „ex” előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak a 2. oszlopban leírt részére vonatkozik.

2.2. Ahol az 1. oszlopban több vámtarifaszám összevontan vagy egy árucsoport száma szerepel, és ezért a 2. oszlopban a termékek leírására általános kifejezéseket adtak meg, a 3. vagy 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály mindazokra a termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az adott árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont bármely vámtarifaszám alá tartoznak.

2.3. Ha a listában egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre különböző szabályok vonatkoznak, minden egyes bekezdés tartalmazza a vámtarifaszám azon részének leírását, amelyre a 3. vagy a 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály vonatkozik.

2.4. Ahol az első két oszlopban szereplő tételre egy - mind a 3., mind a 4. oszlopban megállapított - szabály vonatkozik, az exportőr választhat - alternatívaként -, hogy vagy a 3. oszlopban ismertetett szabályt, vagy a 4. oszlopban ismertetett szabályt alkalmazza. Ha a 4. oszlopban nincs származási szabály, akkor a 3. oszlopban ismertetett szabályt kell alkalmazni.

3. Megjegyzés:

3.1. A Jegyzőkönyv 6. Cikkének - a származó helyzetet elnyert, más termékek előállításához felhasznált termékekre vonatkozó - rendelkezései attól függetlenül érvényesek, hogy a származó helyzetet abban a gyárban nyerték el, ahol e termékeket felhasználták vagy Magyarország, vagy Lettország más gyárában.

Például:

Egy a 8407 vámtarifaszám alá tartozó motort - amelyre a szabály kimondja, hogy a befoglalható nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át - az ex 7224 vámtarifaszám alá tartozó „kovácsolással durván alakított egyéb acélötvözet”-ből készítettek.

Ha ezt a kovácsolást Magyarországon végezték el nem származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származó helyzetet a lista ex 7224 vámtarifaszámára vonatkozó szabály értelmében. A kovácsolt darabot tehát származóként lehet figyelembe venni a motor értékének kiszámításánál, függetlenül attól, hogy azt Magyarország ugyanazon gyárában vagy egy másik gyárában gyártották-e. A nem származó ingot értékét így nem kell figyelembe venni a felhasznált nem származó anyagok értékének összeadásánál.

3.2. A listában szereplő szabály a megkövetelt minimális mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást jelenti, és több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; viszont a kevesebb megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése nem eredményezhet származó helyzetet. Így, ha a szabály úgy szól, hogy az előállítás bizonyos szintjén nem származó anyag felhasználható, akkor az előállítás korábbi szakaszában az ilyen anyag felhasználása megengedett, de későbbi szakaszban már nem.

3.3. A 3.2. Megjegyzés sérelme nélkül, ahol egy szabály az „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból” kifejezést használja, ott bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagot (a termékkel azonos vámtarifaszám és leírás alá tartozó anyagot is) fel lehet használni, azonban bármely specifikus korlátozó feltételnek alávetve, amit szintén tartalmazhat a szabály. Az „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a ... vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve” vagy „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagokat” kifejezés azonban azt jelenti, hogy bármely vámtarifaszámú anyagot fel lehet használni, amelynek a leírása eltér a lista 2. oszlopában megadott termékétől.

3.4. Ha a lista egyik szabálya úgy szól, hogy egy terméket egynél több anyagból is elő lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket fel kell használni.

Például:

Az 5208-5212 vámtarifaszám alá tartozó szövetre vonatkozó szabály kimondja, hogy természetes szálak használhatók, és hogy egyéb anyagok között vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt fel is kell használni; lehet az egyiket vagy a másikat vagy mindkettőt.

3.5. Ha a lista egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, a feltétel nyilvánvalóan nem tiltja más olyan anyagok felhasználását, amelyek belső természetüknél fogva nem tudják kielégíteni a szabályt. (Lásd még az alábbi 6.2. Megjegyzést a textíliákkal kapcsolatban.)

Például:

A 1904 vámtarifaszám alá tartozó elkészített élelmiszerre vonatkozó szabály, amely kifejezetten kizárja a gabonafélék és származékaik felhasználását, nem tiltja ásványi sók, vegyi anyagok és egyéb olyan adalékanyagok használatát, amiket nem gabonafélékből állítanak elő.

Ez azonban nem vonatkozik olyan termékekre, amelyek - bár nem állíthatók elő a listában szereplő adott anyagból - az előállítás korábbi szakaszában ugyanolyan természetű anyagból gyárthatók.

Például:

Az ex 62. Árucsoportba tartozó, nem szövött anyagokból készült ruházati cikkek esetében, ha erre a fajta árura csupán nem származó fonal felhasználása megengedett, nem lehet nem szövött ruhaanyagból kiindulni, még akkor sem, ha a nem szövött ruhaanyagokat általában nem is lehet fonalból készíteni. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonal előtti fázis - azaz a szál fázis lesz.

3.6. Ha a lista egyik szabályában két százalékértéket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok maximális értékére, akkor ezen százalékértékeket nem lehet összeadni. Más szóval, az összes felhasznált nem származó anyag maximális értéke sohasem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az egyes adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányokat sem.

4. Megjegyzés:

4.1. A listában használt „természetes szálak” kifejezés a mesterséges és szintetikus szálakon kívüli egyéb szálakra vonatkozik. A fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot is, és - egyéb megjelölés hiányában - magába foglalja a kártolt, fésült vagy másként feldolgozott - de nem fonott - szálakat.

4.2. A „természetes szálak” kifejezés magába foglalja a 0503 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 5002 és az 5003 vámtarifaszám alá tartozó selymet, valamint az 5101-5105 vámtarifaszámok alá tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőröket, az 5201-5203 vámtarifaszámok alá tartozó pamutszálakat és az 5301-5305 vámtarifaszámok alá tartozó más növényi szálakat is.

4.3. A listában használt „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papír előállítására szolgáló anyagok” kifejezések a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy fonalak előállítására felhasználható, az 50-63. Árucsoportokba nem osztályozható anyagok leírására szolgálnak.

4.4. A listában használt „vágott műszál” kifejezés az 5501-5507 vámtarifaszámok alá tartozó szintetikus vagy mesterséges fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.

5. Megjegyzés:

5.1. Ahol a lista egy adott termékével kapcsolatban e Megjegyzésre hivatkoznak, ott a 3. oszlop feltételei nem alkalmazandók az ezen termék előállítása során felhasznált textilalapanyagokra, melyek együttesen, minden felhasznált textilalapanyag teljes tömegének 10 vagy kevesebb százalékát képviselik. (Lásd még az alábbi 5.3. és 5.4. Megjegyzést is.)

5.2. Az 5.1. Megjegyzésben jelölt tűréshatárt azonban csak a kevert összetételű, két vagy több textilalapanyagból készült termékekre lehet alkalmazni.

Az alábbiakat kell textilalapanyagoknak tekinteni:

- selyem,

- gyapjú,

- durva állati szőr,

- finom állati szőr,

- lószőr,

- pamut,

- papír előállítására szolgáló anyagok és papír,

- len,

- kender,

- juta és egyéb textilipari rostszálak,

- szizál és egyéb textilipari agaveszálak,

- kókusz, manilakender, rami és egyéb növényi textilszálak,

- szintetikus végtelen szál,

- mesterséges végtelen szál,

- áramvezető végtelen szál,

- szintetikus polipropilén vágott szál,

- szintetikus poliészter vágott szál,

- szintetikus poliamid vágott szál,

- szintetikus poliakrilnitril vágott szál,

- szintetikus poliimid vágott szál,

- szintetikus politetrafluoretilén vágott szál,

- szintetikus polifenilénszulfid vágott szál,

- szintetikus polivinilklorid vágott szál,

- egyéb szintetikus vágott szál,

- mesterséges viszkóza vágott szál,

- egyéb mesterséges vágott szál,

- paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliéter szegmensekkel ellátott poliuretán fonal,

- paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliészter szegmensekkel ellátott poliuretán fonal,

- legfeljebb 5 mm széles, átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett, két rétegű

= műanyag film csík, amely alumíniumfólia magot vagy alumíniumporral bevont vagy

= nem bevont műanyag filmmagot tartalmazó, 5606 vámtarifaszám alá tartozó termék (fémezett fonal),

- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó egyéb termékek.

Például:

Kevert fonal - az 5205 vámtarifaszám alá tartozó fonal -, melyet az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készítenek. Következésképpen, a nem származó vágott szálak - amelyek nem elégítik ki a származási szabályokat (amelyek előírják a vegyi anyagokból vagy a textilpépből történő előállítást) - felhasználhatók a fonal tömegének 10 százalékáig.

Például:

Kevert szövet - az 5112 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszövet -, melyet az 5107 vámtarifaszám alá tartozó fésült gyapjúfonalból és az 5509 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készítenek. Következésképpen, a szintetikus vágott szál - amely nem elégíti ki a származási szabályokat (amelyek előírják a vegyi anyagokból vagy textilpépből történő előállítást) -, vagy a fésült gyapjúfonal - amely nem elégíti ki a származási szabályokat (amelyek előírják a nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból történő előállítást) -, vagy a két anyag keverékéből készült fonal, azzal a feltétellel használható fel, hogy ezen fonalak teljes tömege nem haladja meg a szövet tömegének 10 százalékát.

Például:

Az 5802 vámtarifaszám alá tartozó frottírszövet, amit az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készítenek, csak akkor kevert termék, ha maga a pamutszövet olyan, amelyet két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készítenek, vagy ha a felhasznált pamutfonalak önmagukban keverékek.

Például:

Ha a szóban forgó frottírszövetet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készítik, akkor nyilvánvaló - mivel a felhasznált két fonal két különböző textilalapanyag - a pamutszövet, ennek megfelelően, kevert termék.

5.3. „Paszományozott vagy anélküli rugalmas poliéter szegmensekkel ellátott poliuretán fonalat” tartalmazó termék esetén ez a tűréshatár e fonal tekintetében 20 százalék.

5.4. A „legfeljebb 5 mm széles, átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett, két rétegű műanyag filmcsík, amely alumíniumfólia magot vagy alumíniumporral bevont vagy nem bevont, műanyag filmmagot tartalmaz” a csík vonatkozásában ez a tűréshatár 30 százalék.

6. Megjegyzés:

6.1. Azon textiltermékek esetében, amelyeket a listában a jelen Megjegyzésre utaló lábjegyzettel jelöltek meg, a lista 3. oszlopában szereplő, a késztermékekre vonatkozó szabályt ki nem elégítő textilanyagok (a bélések és közbélések kivételével) felhasználhatók, feltéve, hogy a terméktől eltérő vámtarifaszám alá kell azokat osztályozni, és értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.

6.2. A 6.3. Megjegyzéstől függetlenül az 50-63. Árucsoportba nem osztályozott anyagok szabadon felhasználhatóak a textiltermékek előállítása során, függetlenül attól, hogy tartalmaznak-e textíliát.

Például:

Ha a lista egyik szabálya kimondja, hogy egy bizonyos textilterméket (pl. nadrágot) fonalból kell előállítani, ez nem jelenti azt, hogy fémcikkeket, pl. gombokat ne lehessen felhasználni, mivel ezeket nem az 50-63. Árucsoportba osztályozzák. Ugyanezen oknál fogva, ez nem akadályozza meg zipzárak felhasználását, bár a zipzárak általában textíliát is tartalmaznak.

6.3. Ahol százalékos szabályt kell alkalmazni, az 50-63. Árucsoportba nem osztályozott anyagok értékét figyelembe kell venni a beépített nem származó anyagok értékének kiszámításánál.

7. Megjegyzés:

7.1. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszámok esetében a „speciális célú eljárások” a következők:

a) vákuumdesztilláció;

b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;

c) krakkolás;

d) reformálás;

e) extrakció szelektív oldószerrel;

f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav anhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;

g) polimerizáció;

h) alkilezés;

i) izomerizálás.

7.2. A 2710, 2711 és 2712 vámtarifaszámok esetében a „speciális célú eljárások” a következők:

a) vákuumdesztilláció;

b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;

c) krakkolás;

d) reformálás;

e) extrakció szelektív oldószerrel;

f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav anhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;

g) polimerizáció;

h) alkilezés;

ij) izomerizálás,

k) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok tekintetében olyan hidrogénnel történő kéntelenítés, melynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább 85 térfogatszázaléka redukálódik (ASTM D 1266-59 T módszer);

l) csak a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek esetében paraffinmentesítés a szűrés kivételével;

m) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok esetén hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy stabilitás javítása céljából végzett hidrogénezése (pl. hidrofiniselés vagy színtelenítés) azonban nem tekinthető specifikus eljárásnak;

n) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó fűtőolajok esetében atmoszférikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a termékeknek ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve legalább 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on;

o) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó, a gázolajon és fűtőolajon kívüli egyéb nehéz olajok esetében kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel;

p) a nyers termékek esetében (kivéve az ásványi viaszt, ozokeritet, lignitviaszt vagy tőzegviaszt, paraffinviaszt 0,75 tömegszázalékot meg nem haladó olajtartalommal) csak az ex 2712 vámtarifaszám esetén a frakcionált kristályosítással kivitelezett olajtalanítás.

7.3. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és az ex 3403 vámtarifaszám esetében az olyan egyszerű műveletek, mint a tisztítás, ülepítés, sótalanítás, víztelenítés, szűrés, színezés, jelölés, kéntartalom beállítás különböző kéntartalmú termékek keverése révén, e műveletek bármilyen kombinációja vagy hasonló műveletek nem szerzik meg a származást.

A 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV MELLÉKLETE

Az előállított termék származó helyzetének elnyerése érdekében a nem származó anyagokon végzendő megmunkálások vagy feldolgozások listája

Előfordulhat, hogy a Megállapodás nem terjed ki az összes, a listában szereplő termékre. Ezért a Megállapodás más részeit is figyelembe kell venni.

Vámtarifaszám Árumegnevezés A nem származó anyagokon végzendő megmunkálás vagy
feldolgozás a „származó” helyzet megszerzése érdekében
(1) (2) (3) vagy (4)
1. Árucsoport Élő állatok Az 1. Árucsoportba tartozó összes állatnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
2. Árucsoport Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség Előállítás, melynek során az 1. és 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
3. Árucsoport Halak, rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok Előállítás, melynek során a 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 4. Árucsoport Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer; kivéve: Előállítás, melynek során a 4. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
0403 Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítő anyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is Előállítás, melynek során:
- a 4. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie;
- a 2009 vámtarifaszám alá tartozó összes gyümölcslének (kivéve az ananász, citrom vagy grapefruit levet) származónak kell lennie, és
- a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 5. Árucsoport Másutt nem említett állati eredetű termékek; kivéve: Előállítás, melynek során az 5. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 0502 Sertés- és vaddisznószőr és sörte, előkészítve; A szőr, sörte tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése
6. Árucsoport Élő fa és egyéb növény; hagyma, gumó, gyökér és hasonló; vágott virág és díszítő lombozat Előállítás, melynek során:
- a 6. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7. Árucsoport Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók Előállítás, melynek során a 7. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
8. Árucsoport Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrusfélék és a dinnyefélék héja Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált gyümölcsnek és diónak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és
- a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9. Árucsoport Kávé, tea, matétea és fűszerek; kivéve: Előállítás, melynek során a 9. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
0902 Tea, aromásítva is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 0910 Fűszerkeverékek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
10. Árucsoport Gabonafélék Előállítás, melynek során a 10. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 11. Árucsoport Malomipari termékek; maláta; keményítő; inulin; búzasikér; kivéve: Előállítás, melynek során az összes felhasznált gabonafélének, a 0714 vámtarifaszám alá tartozó ehető zöldségeknek, gyökereknek és gumóknak, valamint gyümölcsöknek teljes egészében előállítottnak kell lenniük
ex 1106 Liszt, dara és por a 0713 vtsz. alá tartozó szárított, kifejtett hüvelyes zöldségből A 0708 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése
12. Árucsoport Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények; szalma és takarmány Előállítás, melynek során a 12. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
1301 Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (pl. balzsam) Előállítás, melynek során a 1301 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
1302 Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
- Növényi anyagból nyert nyálka és dúsító, modifikálva (átalakítva) Előállítás nem modifikált (átalakított) növényi anyagból nyert nyálkából és dúsítóból
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
14. Árucsoport Növényi eredetű nyersanyag fonásra; másutt nem említett növényi termék Előállítás, melynek során a 14. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 15. Árucsoport Állati vagy növényi zsír és olaj, valamint ezek bontási terméke; elkészített ételzsír; állati és növényi eredetű viasz, kivéve: Előállítás, bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
1501 Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír, a 0209 és az 1503 vtsz. alá tartozók kivételével:
- Zsír csontokból vagy hulladékból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0203, 0206 vagy 0207 vámtarifaszám alá tartozó anyag vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csont kivételével
- Más Előállítás a 0203 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy belsőségből, vagy a 0207 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból és belsőségből
1502 Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, az 1503 vtsz. alá tartozók kivételével:
- Faggyú csontokból vagy hulladékból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0201, 0202, 0204 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó anyagot vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csont kivételével
- Más Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
1504 Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, az 1504 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
- Más Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 1505 Finomított lanolin Előállítás a 1505 vámtarifaszám alá tartozó nyers gyapjúzsírból
1506 Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 1506 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
- Más Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
1507-1515 Növényi olajok és frakcióik:
- Szójaolaj, földimogyoró-olaj, pálmaolaj, kókuszdió-(kopra)olaj, pálmamagbél-olaj, babassuolaj, tungolaj és oiticicaolaj, mirtuszviasz és japánviasz, jojobaolaj frakciók és olaj műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
- Szilárd frakciók, a jojobaolajból nyert kivételével Előállítás az 1507-1515 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokból
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
1516 Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve Előállítás, melynek során:
- a 2. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és
- az összes felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie. Azonban az 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók
1517 Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével Előállítás, melynek során:
- a 2. és 4. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie, és
- az összes felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie. Azonban a 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók
16. Árucsoport Húsból, halból, rákból, rákféléből és puhatestű, valamint más gerinctelen víziállatból készült termék Előállítás:
- az 1. Árucsoportba tartozó állatból, és/vagy
- melynek során a 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 17. Árucsoport Cukor és cukoráruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyag hozzáadásával Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1702 Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is szilárd állapotban; cukorszirup ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor
- Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 1702 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
- Más cukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyagnak származónak kell lennie
ex 1703 Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával Előállítás melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1704 Cukorkaáru (beleérve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
18. Árucsoport Kakaó és kakaókészítmények Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat;
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1901 Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:
- Malátakivonat Előállítás a 10. Árucsoportba tartozó gabonafélékből
- Más Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1902 Tészta főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:
- 20 tömegszázalékot meg nem haladó hús, belsőség, hal, rák, rákféle és puhatestű állat tartalommal Előállítás, melynek során az összes felhasznált gabonafélének és származékainak (kivéve a durum búzát és származékait) teljes egészében előállítottnak kell lennie
- 20 tömegszázalékot meghaladó hús, belsőség, hal, rák, rákféle és puhatestű állat tartalommal Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált gabonafélének és származékainak (kivéve a durum búzát és származékait) teljes egészében előállítottnak kell lennie; és
- a 2. és 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1108 vámtarifaszám alá tartozó burgonyakeményítő kivételével
1904 Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 1806 alá tartozókat;
- amelynek során a felhasznált gabonaféléknek és lisztnek [a durum búza és a gömbölyű kukorica (Zea indurata maize) és származékai kivételével] teljes egészében előállítottnak kell lennie, és
- amelynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 11. Árucsoportba tartozók kivételével
ex 20. Árucsoport Zöldségfélékből, gyümölcsből, dióból és más növényrészekből előállított készítmények, kivéve: Előállítás, melynek során az összes felhasznált gyümölcsnek, diónak vagy zöldségnek teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 2001 Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 2004 és
ex 2005
Burgonya liszt, dara vagy pehely formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
2006 Zöldség, gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2007 Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió-(mogyoró-)püré, gyümölcs- és dió-(mogyoró-)krém, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 2008 - Dió, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül Előállítás, melynek során a 0801, 0802 és 1202-1207 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált származó dió és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át
- Földimogyoróvaj; gabonaféléken alapuló keverékek; pálmafa csúcsrügy, kukorica Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
- Más, kivéve a más módon megfőzött, nem párolt vagy nem vízben forralt gyümölcs és dió (mogyoró), cukor hozzáadása nélkül, fagyasztva Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2009 Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 21. Árucsoport Különböző ehető készítmények; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
2101 Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum, és ezeken a termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek a kivonata, eszenciája, koncentrátuma Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során az összes felhasznált cikóriának teljes egészében előállítottnak kell lennie
2103 Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:
- Mártás és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban mustárliszt vagy -dara, vagy elkészített mustár felhasználható
- Mustárliszt és -dara és elkészített mustár Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2104 Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2002-2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldség kivételével
2106 Másutt nem említett élelmiszer-
készítmény
Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 22. Árucsoport Italok, szesz és ecet; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során az összes felhasznált szőlőnek vagy szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie
2202 Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat;
- melynek során a 17. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át; és
- melynek során az összes felhasznált gyümölcslének (az ananász, citrom vagy grapefruit levek kivételével) származónak kell lennie
2207 Nem denaturált etilalkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2207 vagy a 2208 vámtarifaszám alá tartozóak kivételével; és
- amelynek során az összes felhasznált szőlőnek és szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie, vagy ha az összes felhasznált egyéb anyag már származó, rizspálinka maximum 5 tömegszázalékban felhasználható
2208 Nem denaturált etilalkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 2207 vagy a 2208 vámtarifaszám alá tartozókat; és
- amelynek során az összes felhasznált szőlőnek és szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie, vagy ha az összes egyéb anyag már származó, rizspálinka maximum 5 tömegszázalékban felhasználható
ex 23. Árucsoport Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 2301 Bálnadara; emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból, rákból, rákféléből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 2303 Kukoricakeményítő gyártásánál keletkező maradék (kivéve az áztatólé koncentrátumot), melynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot Előállítás, melynek során az összes felhasznált kukoricának teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 2306 Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, melynek olívaolaj-tartalma meghaladja a 3%-ot Előállítás, melynek során az összes felhasznált olívának teljes egészében előállítottnak kell lennie
2309 Állatok etetésére szolgáló készítmény Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált gabonafélének, cukornak vagy melasznak, húsnak vagy tejnek származónak kell lennie; és
- a 3. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
ex 24. Árucsoport Dohány és feldolgozott dohánypótló; kivéve: Előállítás, melynek során a 24. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie
2402 Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manilaszivar), kisalakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból Előállítás, melynek során a feldolgozatlan dohány legalább 70 tömegszázalékának vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladéknak származónak kell lennie
ex 2403 Fogyasztási dohány (elszívásra) Előállítás, melynek során a feldolgozatlan dohány legalább 70 tömegszázalékának vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladéknak származónak kell lennie
ex 25. Árucsoport Só, kén, földek és kövek; gipsz, mész és cement, kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 2504 Természetes kristályos grafit, széntartalommal dúsítva, tisztítva és őrölve A nyers kristályos grafit széntartalmának dúsítása, tisztítása és őrlése
ex 2515 Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy legfeljebb 25 cm vastagságú négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában A több mint 25 cm vastagságú márvány vágása fűrésszel vagy más módon (fűrészelés után is)
ex 2516 Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva legfeljebb 25 cm vastagságú tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában A több mint 25 cm vastagságú kő vágása fűrésszel vagy más módon (fűrészelés után is)
ex 2518 Kalcinált dolomit A nem kalcinált dolomit kalcinálása
ex 2519 Aprított természetes magnézium-karbonát (magnezit), hermetikusan lezárt tartókban, és magnézium-oxid, tisztán is, kivéve az olvasztott vagy kiégetett (szinterezett) magnéziát Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban, természetes magnézium-karbonát (magnezit) felhasználható
ex 2520 Fogászati kötőanyag Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2524 Természetes azbeszt rostok Előállítás azbeszt koncentrátumból
ex 2525 Csillámpor A csillám vagy csillámhulladék őrlése
ex 2530 Földfesték, kalcinálva vagy por alakban A földfestékek kalcinálása vagy őrlése
26. Árucsoport Ércek, salakok és hamuk Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 27. Árucsoport Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 2707 Olaj, amelyben az aromás alkotóelemek tömege meghaladja a nem aromás alkotóelemekét, lévén ezek az olajok hasonlóak a kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványolajokhoz, amelyeknek legalább 65 tömegszázaléka átdesztillál 250 °C-ig (beleértve a lakkbenzin és benzol keverékeket), energetikai vagy tüzelőanyag célokra Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2709 Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj A bitumenes anyagok roncsoló lepárlása
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelyeknek ez az olaj a lényeges alkotórésze: olajhulladék Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2711 Földgáz és gáz halmazállapotú más szénhidrogén Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2712 Vazelin, paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2713 Ásványolajkoksz, ásványolaj-bitumen, kőolaj vagy más bitumenes ásványból előállított olaj egyéb maradéka Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2714 Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2715 Természetes aszfaltot vagy természetes bitument, ásványolaj-
bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék (pl. bitumenes masztix, lepárlási maradvány)
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 28. Árucsoport Szervetlen vegyi anyagok, szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2805 „kevert fém” (Mischmetal) Előállítás elektrolízissel vagy hőkezeléssel, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2811 Kén-trioxid Előállítás kén-dioxidból Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2833 Alumínium-szulfát Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2840 Nátriumperborát Előállítás dinátrium tetraborát pentahidrátból Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 29. Árucsoport Szerves vegyi anyagok, kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2901 Aciklikus szénhidrogének energetikai vagy tüzelőanyag célra Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2902 Ciklánok és ciklének (az azulének kivételével), benzol, toluol, xilolok energetikai vagy tüzelőanyag célra Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2905 Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol fémalkoholátjai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban, a vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2915 Telített aciklikus egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2932 - Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2909 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Ciklikus acetálok és belső félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2933 Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2934 Nukleinsavak és sóik, vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból. Azonban a 2932, 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2939 Mákszalma-koncentrátum, amely legalább 50 tömegszázalék alkaloidot tartalmaz Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 30. Árucsoport Gyógyszeripari termékek; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3002 Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók, valamint módosult immunológiai termékek biotechnológiai eljárással előállítva is; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
- Két vagy több alkotóelemből álló termékek, amelyeket terápiás vagy megelőzési célból kevertek össze, vagy ezen célból össze nem kevert termékek, kimért adagokban vagy formában vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más:
- - Emberi vér Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Állati vér terápiás vagy megelőzési célra Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin, vérglobulin és a szérumglobulin kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban a termékkel azonos leírású anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3003 és 3004 Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó termékek kivételével):
- A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 3003 vagy 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 3003 vagy 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át; és
- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 3006 Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 4 k) pontjában meghatározott gyógyszerhulladék A termék származása az eredeti áruosztályozásnak megfelelően kerül meghatározásra
ex 31. Árucsoport Trágyázószerek; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag felhasználható, ha teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3105 Két vagy három trágyázó elemet (a nitrogén, a foszfor és a kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, vagy legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:
- nátrium-nitrát,
- kalcium-ciánamid,
- kálium-szulfát,
- kálium-magnézium-szulfát
Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
- melynek során az összes felhasznált anyag teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 32. Árucsoport Cserző és színező kivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok, gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3201 Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3205 Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésében meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények *  Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vámtarifaszámok kivételével. Azonban a 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 33. Árucsoport Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3301 Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes is, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorbció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az e vámtarifaszám alá tartozó anyagok eltérő „csoport”  *  -ját is beleértve. Azonban a termékkel azonos csoportba tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 34. Árucsoport Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipsz alapú fogászati készítmények, kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3403 Kenőanyag készítmények 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több speciális célú eljárás * 
vagy
Más műveletek, amelyek során összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3404 Műviaszok és elkészített viaszok:
- Paraffinalapú, ásványolajviasz, bitumenes ásványi anyagból nyert viasz, paraffingács, izzasztott préselt paraffinviasz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve:
- a 1516 vámtarifaszám alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olajok;
- vegyileg meg nem határozott zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, melyek hasonlóak a 3823 vámtarifaszám alá tartozó viaszokhoz; és
- a 3404 vámtarifaszám alá tartozó anyagok. Azonban ezek az anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 35. Árucsoport Fehérje anyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3505 Dextrinek és más átalakított keményítő (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy átalakított más keményítő alappal készített enyvek:
- Észterezett és éterezett keményítők Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3505 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1108 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3507 Másutt nem említett elkészített enzimek Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. Árucsoport Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 37. Árucsoport Fényképészeti és mozgó-fényképészeti termékek; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3701 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton vagy textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:
- Azonnal előhívó film színesfényképészethez, csomagolva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701 és a 3702 vámtarifaszámok alá tartozókat. Azonban a 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701 és 3702 vámtarifaszámok alá tartozókat. Azonban a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3702 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701 vagy 3702 vámtarifaszámok alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3704 Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 3701-3704 vámtarifaszámok alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 38. Árucsoport A vegyipar különböző termékei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3801 - Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza-elektródokhoz Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Legalább 30 tömegszázalékban grafit és kőolajkeverékéből álló grafit, paszta formában Előállítás, melynek során az összes felhasznált 3403 vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3803 Finomított tallolaj Nyers tallolaj finomítása Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3805 Tisztított szulfátterpentin alkohol A nyers szulfátterpentin alkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3806 Észtergyanták Előállítás gyantasavból Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3807 Fakátrány (fakátrányszurok) Fakátrány desztillációja Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3808 Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3809 Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartósságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretáló szerek és pácanyagok) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3810 Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag és bevonó anyagai Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3811 Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalék anyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz:
- Petróleum vagy bitumenes ásványolaj-tartalmú elkészített adalékanyagok kenőolajokhoz Előállítás, melynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3812 Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi vagy műanyag lágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi vagy műanyag stabilizátorok Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3813 Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3814 Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- és festékeltávolítók Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3818 Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3819 Hidraulikus fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3820 Fagyásgátló és jégoldókészítmények Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3822 Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek és elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; tanúsítvánnyal ellátott referencia anyag Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3823 Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol
- Ipari monokarboxil-zsírsav, finomításból nyert olajsav Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
- Ipari zsíralkoholok Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3823 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve
3824 Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is);
- A következők e vámtarifaszám alól:
- - Természetes gumi alapú elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz
- - Nafténsav, vízben oldhatatlan sói és észterei
- - Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével
- - Petróleumszulfonát, kivéve az alkáli fémek, az ammónia vagy az etanolaminok petróleumszulfonátjai; bitumenes ásványi anyagokból és sóikból nyert olajok tiofenezett szulfonsavai
- - Ioncserélők
- - Getter vákuumcsövekhez
- - Lúgos vasoxid gáztisztításhoz
- - Ammóniákvíz és széngáz tisztítás folyamán kimerült oxid Szulfonaftén sav, vízben oldhatatlan sói és észterei
- - Kozma- és Dippel-olaj
- - Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek
- - Zselatinalapú másolópaszták, papír vagy textil alapra is
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3901-3915 Műanyagok alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; kivéve az ex 3907 és 3912 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre a szabályokat lásd az alábbiakban:
- Addíciós homopolimerizált termékek, melyben egyetlen monomer a teljes polimertartalomra vonatkoztatva több mint 99 tömegszázalék Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át; és
- a fenti korlátozáson belül a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * 
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át *  Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3907 - Polikarbonátból és akrilnitril-butadiénsztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át * 
- Poliészter Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és/vagy előállítás tetrabromo-polikarbonátból (bisphenol A)
3912 Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3916-3921 Műanyag félgyártmányok és cikkek; kivéve az ex 3916, ex 3917, ex 3920 és ex 3921 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alábbi szabályok érvényesek:
- Sík termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja a felületi megmunkálást vagy az egyszerű téglalapra vágást (a négyzetet is beleértve); egyéb termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja az egyszerű felületkezelést Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más
- - Addíciós homopolimerizált termékek, melyben egyetlen monomer a teljes polimertartalomra vonatkozva több mint 99 tömegszázalék Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át; és
- a fenti korlátozáson belül a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át * 
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- - Más Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át *  Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3916 és
ex 3917
Profil és cső Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át; és
- a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3920 - Ionomer lap vagy film Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink- és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Regenerált cellulóz, poliamid vagy polietilén lapok Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3921 Fémezett műanyag fólia Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú víztiszta poliészter fóliából *  Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
3922-3926 Műanyag cikkek Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40. Árucsoport Gumi és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 4001 Rétegelt lap vagy kreppgumi lábbelihez Természetes gumilemezek laminálása
4005 Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
4012 Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
- Újrafutózott légabroncs, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs A használt gumiabroncsok újrafutózása
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 4011 és a 4012 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4017 Keménygumi cikkek Előállítás keménygumiból
ex 41. Árucsoport Nyers bőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 4102 Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- és báránybőrről
4104-4106 Szőrtelen vagy gyapjú nélküli, cserzett vagy crust bőr, hasítva is, de tovább nem kikészítve Az előcserzett bőr ismételt cserzése; vagy Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
4107, 4112 és 4113 Szőrtelen vagy gyapjú nélküli, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőr, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vámtarifaszám alá tartozó bőr kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 4104-4113 vámtarifaszámok alá tartozó kivételével
ex 4114 Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr Előállítás a 4104-4106, 4107, 4112 vagy 4113 vámtarifaszám alá tartozó anyagból, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
42. Árucsoport Bőráruk; nyerges és szíjgyártó áruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével) Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 43. Árucsoport Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 4302 Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
- Összevarrt lap, kereszt és hasonló formák Az össze nem állított cserzett vagy kikészített szőrme szabás és összeállításon túli fehérítése vagy festése
- Más Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
4303 Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44. Árucsoport Fa és faipari termékek; faszén; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 4403 Gömbfa, négy oldalán durván faragva Előállítás durvára faragott fából, kéregtelenítve is, vagy pusztán durvára faragva
ex 4407 Hosszában fűrészelt vagy hasított, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is Gyalulás, csiszolás vagy végillesztés
ex 4408 Lap furnérozásra (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is, illetve rétegelt lemez készítésére, legfeljebb 6 mm vastagságban, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva Lapolás, gyalulás, csiszolás vagy végillesztés
ex 4409 Fa, bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is
- Gyalult vagy végillesztéssel összeállított Gyalulás vagy végillesztés
- Szegélyléc és gyöngyléc Peremezés vagy mintázás
ex 4410-tól
ex 4413-ig
Szegélyléc és díszléc, beleértve a padló szegélylécet és más szegélylemezt is Peremezés vagy mintázás
ex 4415 Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag Előállítás méretre nem vágott lapból
ex 4416 Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok részei Előállítás hasított dongákból, melyeket a két főfelület fűrészelésén túl nem munkáltak meg
ex 4418 - Ács- és épületasztalos-ipari termék fából Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban parkettalécek, zsindelyek és hasítékok felhasználhatók
- Szegélyléc és gyöngyléc Peremezés vagy mintázás
ex 4421 Gyufaszál, cipész faszeg vagy facsap Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó megmunkált fa kivételével
ex 45. Árucsoport Parafa és parafaáruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
4503 Természetes parafából készült áru Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából
46. Árucsoport Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
47. Árucsoport Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 48. Árucsoport Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 4811 Vonalozott, margózott vagy négyzethálós papír és karton Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4816 Karbonpapír, önmásolópapír, másoló vagy átíró más papír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4817 Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4818 Toalett (WC) papír Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 4819 Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4820 Jegyzettömb Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4823 Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 49. Árucsoport Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
4909 Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 4909 és a 4911 vámtarifaszám alá tartozókat
4910 Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:
- Nem papír vagy karton alapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 4909 és a 4911 vámtarifaszám alá tartozókat
ex 50. Árucsoport Selyem; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 5003 Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is) kártolt vagy fésült Selyemhulladék kártolása vagy fésülése
5004-től ex 5006-ig Selyemfonal és selyemhulladékból font fonal Előállítás:  * 
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers
selyemből vagy selyemhulladékból, - nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5007 Szövet selyemből vagy selyemhulladékból:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás:  * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 51. Árucsoport Gyapjú, finom és durva állati szőr; lószőr, fonal és szövet; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
5106-5110 Gyapjúból, finom és durva állati szőrből és lószőrből készült fonal Előállítás * :
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5111-5113 Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből készült szövet:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 52. Árucsoport Pamut; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
5204-5207 Pamutfonal és cérna Előállítás * :
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5208-5212 Pamutszövet:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 53. Árucsoport Más növényi textilszál, papírfonal és papírszövet; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
5306-5308 Fonal más növényi textilszálakból; papírfonal Előállítás * :
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5309-5311 Szövet más növényi rostból; papírszövet:
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- jutafonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatátás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5401-5406 Fonal, szál és cérna végtelen műszálból Előállítás * :
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5407 és 5408 Szövet végtelen műszálból
- Gumifonalat tartalmazó Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5501-5507 Vágott műszálak Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5508-5511 Fonal és varrócérna vágott műszálból Előállítás * :
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5512-5516 Szövet vágott műszálból:
- Gumifonalat tartalmazó
Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült,
vagy fonásra más módon elő nem
készített műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papírból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 56. Árucsoport Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk; kivéve: Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5602 Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
- Tűnemezből Előállítás * :
- természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
Azonban:
- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
- az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén vágott szál, vagy
- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szál vagy vágott szál finomsága minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás * :
- természetes szálakból,
- kazeinből készített vágott műszálból, vagy
- vegyipari anyagokból vagy textilpépből
5604 Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva:
- Gumifonal és -zsineg, textilanyaggal bevonva Előállítás textilanyaggal be nem vont gumifonalból és zsinegből
- Más Előállítás * :
- nem kártolt vagy nem fésült vagy más módon fonásra elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5605 Fonal fémszálból, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból;
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5606 Paszományozott fonal az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vámtarifaszám alá tartozó fémezett fonal és a paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
57. Árucsoport Szőnyegek és más textil padlóborítók:
- Tűnemezből Előállítás * :
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
Azonban:
- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
- az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén vágott szál,
- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szál vagy vágott szál finomsága minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Jutaszövet hátoldalként felhasználható
- Más nemezből Előállítás * :
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás * :
- kókuszrost- vagy jutafonalból,
- szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonalból,
- természetes szálakból, vagy
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített vágott műszálból.
Jutaszövet hátoldalként felhasználható
ex 58. Árucsoport Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve:
- Gumifonallal kombinált Előállítás egyágú fonalból * 
- Más Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5805 Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel és a keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
5810 Hímzés méteráruban, szalagban, vagy mintázott darabokban Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat; és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
5901 Szövetek, mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez Előállítás fonalból
5902 Kerékköpeny kordszövet, magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózműselyem fonalból:
- legfeljebb 90 tömegszázalék textilanyag tartalommal Előállítás fonalból
- Más Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5903 Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével Előállítás fonalból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5904 Linóleum kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is Előállítás fonalból * 
5905 Textil falborító:
- Gumi, műanyag vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve Előállítás fonalból
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5906 Gumizott szövet az 5902 vámtarifaszám alá tartozó kivételével:
- Kötött vagy hurkolt Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Szintetikus végtelen szálból készült más szövet több mint 90 tömegszázalék textilanyag tartalommal Előállítás vegyi anyagokból
- Más Előállítás fonalból
5907 Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió (műtermi) díszletek vagy hasonlók számára Előállítás fonalból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5908 Textilalapanyagból szőtt, font vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnya szövet, impregnálva is:
- Fehér izzású gázharisnya, impregnált Előállítás csőszerűen kötött gázharisnya szövetből
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
5909-5911 Ipari felhasználásra alkalmas textiltermékek:
- Polírozó korong vagy gyűrű az 5911 vámtarifaszám alá tartozó nemezből készítettek kivételével Előállítás a 6310 vámtarifaszám alá tartozó fonalból, szövethulladékból vagy rongyból
- Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó papírgyártásnál vagy más műszaki céllal általánosan használatos, szövet, csőszerű vagy végtelen, egy vagy több lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű, többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, nemezelve is, impregnálva vagy bevonva is Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- az alábbi anyagokból:
- - poli-tetrafluor-etilén fonalból,  * 
- - fenolgyantával bevont, impregnált vagy beborított, többágú poliamid fonalból,
- - m-feniléndiamin és izoftálsavból polikondenzációval előállított aromás szintetikus poliamid szálból készült fonalból,
- - poli-tetrafluor-etilén végtelen szálból,  * 
- - poli-p-fenilén tetraftalamid szintetikus textilszálból álló fonalból,
- - fenolgyanta bevonatú, akrilfonallal paszományozott üvegrost fonalból,  *  ,
- - poliészterből, valamint tereftálsav és 1,4 ciklohexandi-metanol- és izoftálsav gyantából készült kopoliészter monofilből,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás * :
- kókuszrost fonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
60. Árucsoport Kötött és hurkolt kelmék Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
61. Árucsoport Kötött és hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
- Fazonra szabott, vagy közvetlenül fazonra készített, kötött vagy horgolt, két vagy több darab összevarrásával vagy más módon történő összeállításával készítve Előállítás fonalból * ,  * 
- Más Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
ex 62. Árucsoport Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; kivéve: Előállítás fonalból,  *  ,  * 
ex 6202,
ex 6204,
ex 6206,
ex 6209 és
ex 6211
Női és leányka, valamint csecsemőruha és tartozékai, hímzéssel Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
ex 6210 és
ex 6216
Alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből készült tűzálló felszerelés Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás nem bevont szövetből, feltéve, hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
6213 és
6214
Zsebkendő, sál, kendő, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló:
- Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból,  * ,  * 
vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból,  *  ,  * 
vagy
Az előállítást nyomás követi, amelyhez legalább két előkészítő vagy két befejező művelet társul [pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás (dekatálás), impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása], feltéve, hogy a felhasznált 6213 és a 6214 vámtarifaszám alá tartozó nem nyomott áruk összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
6217 Egyéb konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; a ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei a 6212 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével:
- Hímzett Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből ,feltéve, hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
- Alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből készült tűzálló felszerelés Előállítás fonalból * 
vagy
Előállítás nem bevont szövetből, feltéve, hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át * 
- Közbélés gallérhoz és mandzsettához, kiszabva Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás fonalból * 
ex 63. Árucsoport Más konfekcionált áru textilanyagból; készletek; használt ruha és egyéb használt textiláru; rongy; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
6301-6304 Takaró, útitakaró, ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília:
- Nemezből, nem szőtt anyagból Előállítás * :
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más:
- - Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból,  *  ,  * 
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből (kötött vagy hurkolt kelme kivételével), feltéve, hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból,  *  ,  * 
6305 Zsák és zacskó áruk csomagolására Előállítás * :
- természetes szálakból,
- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
6306 Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla; szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kemping cikk:
- Nem szőtt anyagból Előállítás:  * ,  * 
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból * ,  * 
6307 Más készáru, beleértve a szabásmintát is Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6308 Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló textil termékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben A készletben lévő termékek mindegyikének ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban nem származó cikkek beépíthetők, feltéve, hogy azok teljes értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
ex 64. Árucsoport Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; ezek részei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 6406 vámtarifaszám alá tartozó talprészhez vagy talpbéléshez erősített felsőrész összeállítások kivételével
6406 Lábbeli rész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áruk és ezek részei Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 65. Árucsoport Kalap és más fejfedő, valamint ezek részei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
6503 Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vtsz. alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból * 
6505 Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből, csipkéből, nemezből, vagy más textil anyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is; hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból * 
ex 66. Árucsoport Esernyő, napernyő, sétapálca, botszék, sétabot, ostor, lovaglókorbács és ezek részei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
6601 Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
67. Árucsoport Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, valamint emberhajból készült áruk Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 68. Árucsoport Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 6803 Palakőből vagy agglomerált palából készült áru Előállítás megmunkált palakőből
ex 6812 Azbesztből készült áru; azbeszt alapú vagy azbeszt és magnézium-karbonát alapú keverékekből készült áru Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6814 Csillámból készült áru, beleértve a papír, karton vagy más anyag alátéten levő agglomerált vagy rekonstruált csillámból készülteket is Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is)
69. Árucsoport Kerámiatermékek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 70. Árucsoport Üveg és üvegáruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 7003,
ex 7004 és
ex 7005
Üveg fényvisszaverődést gátló réteggel Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7006 A 7003, 7004 vagy 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve
- Dielektromos vékony filmmel bevont, a SEMII *  szabványának megfelelő félvezető minőségű üveglemezből készült hordozó Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó bevonat nélküli üveglemezből készült hordozóból
- Más Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7007 Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7008 Többrétegű szigetelő üveg Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7009 Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7010 Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály, áru szállítására vagy csomagolására; befőző üveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
vagy
Üvegáru metszése, feltéve, hogy a nem metszett üvegáru teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7013 Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 és a 7018 vámtarifaszám alá tartozók kivételével) Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
vagy
Üvegáru metszése, feltéve, hogy a nem metszett üvegáru teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
vagy
A kézi munkával készült fúvott üveg kézi díszítése (a szitanyomás kivételével), feltéve, hogy a kézi készítésű fúvott üveg teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7019 Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével) Előállítás:
- színezetlen pászmából, előfonatból, fonalból vagy vágott szálból, vagy
- üveggyapotból
ex 71. Árucsoport Természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áruk; ékszerutánzat, érme; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 7101 Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7102,
ex 7103 és
ex 7104
Megmunkált drágakő vagy féldrágakő (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből
7106, 7108 és 7110 Nemesfém:
- Megmunkálatlan Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozókat,
vagy
a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása,
vagy
a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel
- Félgyártmány vagy por alakban Előállítás megmunkálatlan nemesfémből
ex 7107,
ex 7109 és
ex 7111
Nemesfémmel plattírozott nem nemesfém félgyártmány Előállítás megmunkálatlan nemesfémmel plattírozott nem nemesfémből
7116 Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7117 Ékszerutánzat Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
vagy
Előállítás nem plattírozott vagy nemesfémmel nem bevont nem nemesfém részekből, feltéve, hogy az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 72. Árucsoport Vas és acél; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifa száma alá tartozókat
7207 Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7208-7216 Síkhengerelt termék, rúdvas, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7217 Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból
ex 7218,
7219-7222
Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7223 Huzal rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból
ex 7224,
7225-7228
Félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsekben; szögvas, idomvas és szelvény ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7229 Más huzal ötvözött acélból Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból
ex 73. Árucsoport Vas- és acéláruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 7301 Szádpalló Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7302 Vasúti vagy villamos vasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozó lemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7304, 7305 és 7306 Cső és üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7307 Több részből álló csőszerelvény rozsdamentes acélból (ISO X5CrNiMo 1712) A kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, lesorjázása és homokkal való lefúvása, feltéve, hogy a kovácsdarabok teljes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át
7308 Szerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előre gyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat.
Azonban a 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvasat, idomokat és szelvényeket nem lehet felhasználni
ex 7315 Hólánc Előállítás, melynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74. Árucsoport Réz és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7401 Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz) Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
7402 Finomítatlan réz, rézanód elektrolízises finomításhoz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
7403 Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan:
- Finomított réz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
- Rézötvözet és más elemeket is tartalmazó finomított réz Előállítás finomított, megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és -törmelékből
7404 Rézhulladék és -törmelék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
7405 Mesterötvözet Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 75. Árucsoport Nikkel és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7501-7503 Nyers nikkel (szulfid-fémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 76. Árucsoport Alumínium és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7601 Megmunkálatlan alumínium Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át,
vagy
Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és -törmelékből hőkezeléssel vagy elektrolízissel
7602 Alumíniumhulladék és -törmelék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 7616 Alumínium gyártmányok, az alumínium huzalból készült háló, szövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve), és a terpesztett alumínium kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban az alumíniumhuzalból készült hálót, szövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítőszövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is beleértve), és a terpesztett alumíniumot fel lehet használni; és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
77. Árucsoport Fenntartva a HR-ben későbbi lehetséges felhasználásra:
ex 78. Árucsoport Ólom és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7801 Megmunkálatlan ólom:
- Finomított ólom Előállítás „nyers vagy megmunkálatlan ólomból”
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni
7802 Ólomhulladék és -törmelék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 79. Árucsoport Cink és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7901 Megmunkálatlan cink Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve, a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni
7902 Cinkhulladék és -törmelék Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 80. Árucsoport Ón és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8001 Megmunkálatlan ón Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni
8002 és 8007 Ónhulladék és -törmelék; más áru ónból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
81. Árucsoport Más nem nemesfém; cermet; és ezekből készült áruk:
- Más megmunkált nem nemesfém; és ezekből készült áruk Előállítás, melynek során az összes, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 82. Árucsoport Szerszámok, késműves áruk, evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
8206 A 8202-8205 vámtarifaszámok közül két vagy több vámtarifaszám alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 8202-8205 vámtarifaszám alá tartozókat. Azonban a 8202-8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszámokat be lehet építeni a készletbe, ha teljes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
8207 Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8208 Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8211 Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban nem nemesfémből készült késpenge és nyél felhasználható
8214 Másutt nem említett késműves áru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és daraboló kés, papírvágó kés); manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is) Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban nem nemesfémből készült nyél felhasználható
8215 Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban nem nemesfémből készült nyél felhasználható
ex 83. Árucsoport Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 8302 Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez és automatikus ajtócsukó Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8302 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 8306 Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a 8306 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagok felhasználhatók, ha teljes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. Árucsoport Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei, kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8401 Nukleáris fűtőelemek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat.  *  Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának a 30%-át
8402 Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvízkazán kivételével); túlhevítő vízkazán Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8403 és ex 8404 Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 8403 és a 8404 vámtarifaszám alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8406 Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8407 Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8408 Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8409 Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8411 Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8412 Más erőgép és motor Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8413 Térfogatkiszorításos forgószivattyú Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8414 Ipari ventilátor és hasonló ventilátorok Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8415 Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8418 Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át és
- melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8419 Fa-, papíripari rostanyag-, papír- és kartonipari gépek Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8420 Kalander vagy más hengerlő gép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8423 Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8425-8428 Emelő, mozgató, be- és kirakodó gépek Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8429 Önjáró bulldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
- Úthenger Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8430 Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8431 Kizárólag vagy elsősorban az úthenger alkatrésze Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8439 Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8441 Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír- vagy kartonvágó gépet is Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8444-8447 E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8448 A 8444 és 8445 vámtarifaszám alá tartozó gépek segédgépei Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8452 Varrógép, a 8440 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű:
- Varrógép (kizárólag zárt öltésű) fejjel felszerelve, motor nélkül, legfeljebb 16 kg tömegű, illetve motorral legfeljebb 17 kg tömegű Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;
- (a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált összes nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét,
- a felhasznált szálfeszítő, hurkoló és cikcakk szerkezet már származó
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8456-8466 A 8456-8466 vtsz. alá tartozó szerszámgépek és gépek, valamint alkatrészeik és tartozékaik Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8469-8472 Irodagépek (pl. írógépek, számológépek, automatikus adatfeldolgozó gépek, másológépek, fűzőgépek) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8480 Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntőforma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8482 Golyós vagy görgős gördülőcsapágy Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8484 Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8485 Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 85. Árucsoport Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek, és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszám alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8501 Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével] Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8503 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8502 Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8501 és a 8503 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8504 Tápegység automatikus adatfeldolgozó gépekhez Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8518 Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8519 Lemezjátszó erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8520 Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8521 Videofelvevő és -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8522 Kizárólag vagy elsősorban a 8519-8521 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8523 Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8524 Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelet rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és mesterlemezt is, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével:
- Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8523 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8525 Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és televízió-műsor adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő), állóképes videokamera és más videokamera felvevők, digitális fényképezőgép Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8526 Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8527 Rádiótelefon-, rádiótávíró- és rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8528 Televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor vevőkészüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magába foglaló is; videomonitor és video vetítőkészülék Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át; és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8529 Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrészei:
- Kizárólag vagy elsősorban videofelvevő vagy -lejátszó készülékhez Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8535 és
8536
Elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8538 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8537 Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), asztal, doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vámtarifaszám alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. Árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű, a 8517 vámtarifaszám alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8538 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8541 Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a csipekre még nem vágott egyben levő félvezető szelet kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8542 Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet:
- Monolitikus integrált áramkörök Előállítás melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8541 és 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át, vagy a diffuziós művelet (amelynek során az integrált áramkört egy félvezető alapon alakítják ki a megfelelő adalékanyag szelektív felvitelével) függetlenül attól, hogy a szerelést és/vagy tesztelést a 3. és 4. Cikkekben nem említett országban végezték
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 8541 és 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8544 Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8545 Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8546 Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8547 Szigetelő szerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyet az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vámtarifaszám alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozó darabjai Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8548 Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor, ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 86. Árucsoport Vasúti mozdonyok és villamos motorkocsik, más, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti és villamosvágány-tartozékok, felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve: Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8608 Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 87. Árucsoport Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve: Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8709 Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az ide tartozó jármű alkatrésze Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8710 Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8711 Motorkerékpár (beleértve a segédmotor-kerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:
- Szikragyújtású dugattyús, belső égésű motorral, melynek hengerűrtartalma:
- - Legfeljebb 50 cm3 Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Meghaladja az 50 cm3-t Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8712 Kerékpár golyóscsapágy nélkül Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 8714 vámtarifaszám alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8715 Gyermekkocsi és alkatrésze Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8716 Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 88. Árucsoport Légi járművek, űrhajók és ezek részei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8804 Forgó (rotáló) ejtőernyő Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8805 Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
89. Árucsoport Hajó, csónak és más úszószerkezet Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban, a 8906 vámtarifaszám alá tartozó hajótesteket nem lehet felhasználni Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90. Árucsoport Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9001 Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel a 8544 vámtarifaszám alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9002 Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9004 Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9005 Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata; a fénytörőközeggel működő csillagászati távcsövek és ezek foglalata kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9006 Fényképezőgép (a mozgó-fényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- az összes felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyagok értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9007 Mozgókép-felvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9011 Összetett optikai mikroszkóp, mikro-fényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat,
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- melynek során az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9014 Más navigációs eszköz és készülék Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9015 Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9016 Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9017 Rajzoló, jelölő vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebbe az árucsoportba más vámtarifaszám alá nem osztályozható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9018 Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék:
- Fogorvosi szék felszereléssel Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 9018 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9019 Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozó készülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-oxigén és aerosolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9020 Más légzőkészülék és gázálarc a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9024 Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság-, rugalmasságvizsgáló gép és készülék, vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9025 Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9026 Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiség mérő), a 9014, 9015, 9028 vagy 9032 vámtarifaszám alá tartozó műszer és készülék kivételével Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9027 Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- és fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási időmérő is); mikrotom (metszetkészítő) Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9028 Gáz-, folyadék- és áramfogyasztásnak vagy előállításnak mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
- Alkatrész és tartozék Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át; és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9029 Fordulatszám-számláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy a 9015 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9030 Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 9028 vámtarifaszám alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9031 Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vámtarifaszám alá nem osztályozható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9032 Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9033 A 90. Árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. Árucsoport Órák és ezek alkatrésze; kivéve: Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9105 Más órák Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át; és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9109 Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át; és
- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9110 Komplett „kisóra szerkezet” vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet Előállítás, melynek során:
- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és
- a fenti korlátozáson belül a 9114 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értékre nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9111 Tok „kisóraszerkezet”-hez és ennek részei Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9112 Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek részei Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9113 Szíj, szalag és karkötő karórához és ezek alkatrésze:
- Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. Árucsoport Zenei eszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. Árucsoport Fegyver és lőszer; ezek alkatrésze és tartozéka Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94. Árucsoport Bútor; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét, párna és más párnázott lakberendezési cikk; másutt nem említett lámpa és világítófelszerelés; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épület; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9401 és
ex 9403
Nem nemesfémből készült, legfeljebb 300 g/m2 tömegű nem párnázott, pamuthuzatot tartalmazó bútor Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
vagy
Előállítás a 9401 vagy a 9403 vámtarifaszám alá tartozó anyagok segítségével már azonnal felhasználható formájú pamut huzatból, ha
- a huzat értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, és
- az összes felhasznált egyéb anyag származó és nem a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá osztályozott
Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9405 Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9406 Előre gyártott épület Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95. Árucsoport Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka, kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
9503 Más játék; kicsinyített méretű („méretarányos”) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle) Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9506 Golfütő és alkatrészei Bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban golfütő fejek készítéséhez durván megmunkált blokkok felhasználhatók
ex 96. Árucsoport Különböző áruk; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat
ex 9601 és ex 9602 Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készült cikkek Előállítás a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó „megmunkált” faragási anyagokból
ex 9603 Seprű, kefe és ecset (a nyest- és a mókusszőrből készült seprűk és hasonlók és kefék kivételével) kézi működtetésű mechanikus padlóseprű motor nélkül, szobafestő párna és -henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9605 Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz A készletben lévő termékek mindegyikének ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban nem származó cikkek beépíthetők, ha teljes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
9606 Gomb, franciakapocs, patentkapocs, patent, gombtest és ezek más részei; nyers gomb Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tarozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9608 Golyóstoll, filc- és más, szivacsvégű toll és jelző; töltőtoll, rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a klipszet is), a 9609 vtsz. alá tartozó áru kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat. Azonban a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó tollhegy és tollhegycsúcs felhasználható
9612 Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal - lenyomat készítésére - átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem Előállítás:
- bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat, és
- melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9613 Öngyújtó, piezoelektromos gyújtóval Előállítás, melynek során a 9613 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9614 Pipa és pipafej Előállítás durván megmunkált tömbből
97. Árucsoport Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a termék vámtarifaszáma alá tartozókat

A 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV III. SZÁMÚ MELLÉKLETE

Az EUR.1 szállítási bizonyítvány és az EUR.1 szállítási bizonyítvány iránti kérelem formanyomtatványa

Nyomtatási utasítások

1. Minden egyes űrlap mérete 210x297 mm; hosszirányban legfeljebb -5 mm, illetve +8 mm eltérés megengedett. A felhasznált papír fehér írópapír, amely nem tartalmazhat mechanikus pépet, és tömege legalább 25 g/m2. Nyomtatott zöld guilloche-mintázatú háttere legyen, amely szemmel láthatóvá tesz bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközű hamisítást.

2. A Magyarország és Lettország illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a formanyomtatványokat maguk nyomtassák, vagy az általuk elfogadott nyomdákban állíttassák elő. Ez utóbbi esetben a formanyomtatványokon fel kell tüntetni az ilyen engedélyt. Minden egyes formanyomtatványon fel kell tüntetni a nyomda nevét és címét, vagy az azonosítására szolgáló jelet. A formanyomtatványt el kell látni továbbá az azonosításra szolgáló nyomtatott vagy kézzel írt sorszámmal.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY
1. Exportőr (név, teljes cím, ország) EUR.1. No. A 000 000
Kitöltése előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!
2. (Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területének nevét)
................................................
és
................................................
közötti kedvezményes kereskedelemben használt bizonyítvány
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható) 4. Származási ország, ország-
csoport vagy terület
5. Rendeltetési ország, ország-
csoport vagy terület
6. Szállítási adatok (Választható) 7. Megjegyzések
8. Sorszám; Jelek és számok; A csomagok száma, fajtája * ;
Árumegnevezés
9. Bruttó súly
(kg) vagy
más
mennyiség
(liter, m
3
stb.)
10. Számlák
(Választható)
11. VÁMHIVATAL IGAZOLÁSA 12. AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
A nyilatkozat igazolása
.....................................................................................
Export okmány * 
Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek a jelen bizonyítvány kiadásához megkövetelt feltételeknek.
....................................................... számú nyilatkozat
Vámhivatal ................................................................. P. H. Hely és kelt
Kibocsátó ország vagy terület .................................... ..............................................................................
.....................................................................................
Hely és kelt
.....................................................................................
....................................... ........................................
(aláírás) (aláírás)
13. ELLENŐRZÉS KÉRÉSE 14. ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE
Az ellenőrzés szerint a bizonyítványt * 

Kérjük ellenőrizzék a jelen bizonyítvány hitelességét és pontosságát.
a feltüntetett vámhivatal adta ki, és az abban szereplő
adatok pontosak
nem felel meg a hitelességi és pontossági követelmé-
nyeknek (lásd a csatolt megjegyzéseket)
............................................................. .............................................................
(hely és kelt) (hely és kelt)
P. H. P. H.
............................................................. .............................................................
(aláírás) (aláírás)
Megjegyzések

1. A bizonyítványokon nem lehet törlést alkalmazni vagy a szavakat felülírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges helyes adatok beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személy lássa el kézjegyével, és ezt a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak hitelesítenie kell.

2. A bizonyítványon szereplő árumegnevezések között nem maradhat üres hely, és minden árumegnevezést sorszám előzzön meg. A legutolsó bejegyzést követően szorosan egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt mezőt egy átlós vonallal húzza át oly módon, hogy az lehetetlenné tegyen bármilyen további bejegyzést.

3. Az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kell feltüntetni az azonosításukhoz elegendő részletességgel.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM
1. Exportőr (név, teljes cím, ország) EUR.1. No. A 000 000
Kitöltése előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!
2. (Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területének nevét)
................................................
és
................................................
közötti kedvezményes kereskedelemben használt bizonyítvány
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható) 4. Származási ország, országcsoport vagy
terület
5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. Szállítási adatok (Választható) 7. Megjegyzések
8. Sorszám; Jelek és számok; A csomagok száma, fajtája * ;
Árumegnevezés
9. Bruttó súly
(kg) vagy
más
mennyiség
(liter, m
3
stb.)
10. Számlák
(Választható)
AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA

Alulírott, a túloldalon felsorolt áruk exportőre,

KIJELENTEM, hogy az áruk megfelelnek a mellékelt bizonyítvány kiadási követelményeinek;

MEGHATÁROZOM az alábbiakban azon körülményeket, melyek alapján az áruk a fenti feltételeknek megfelelnek:

.............................................................................................................................................................

.............................................................................................................................................................

BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat * 

.............................................................................................................................................................

.............................................................................................................................................................

VÁLLALOM, hogy az eljárásra jogosult hatóság kérése alapján rendelkezésére bocsátom azon okmányokat, melyeket a jelen bizonyítvány kiállításához megkövetelnek és vállalom, hogy szükség esetén az említett eljárásra jogosult hatóság betekinthet belső nyilvántartásaimba és ellenőrizheti a fenti áruk előállítási műveleteit.

KÉREM az árukra vonatkozó mellékelt bizonyítvány kiadását.

......................................................

hely és kelt

......................................................

aláírás

A 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV IV. SZÁMÚ MELLÉKLETE

Számlanyilatkozat szövege

A számlanyilatkozatokat - melyek szövege az alábbiakban szerepel - a lábjegyzetekkel összhangban kell kitölteni, azonban a lábjegyzeteket nem kell megismételni.

Angol változat

The exporter of the products covered by this document (customs authorization No...  * ) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of...  *  preferential origin.

Lett változat

Eltsportetájs produktiem, kuri ietverti sajá dokumentá (muitas pilnvara nr....  * ) declare ka iznemot tur, kur ir citadi skaidri noteikts, siem produktiem ir prieksroabu izcelsme no...  * 

Magyar változat

A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: ...  * ) kijelentem, hogy eltérő jelzés hiányában az áruk kedvezményes ...  * ) származásúak.

......................................................................................................................................................  * 

(Hely és kelt)

......................................................................................................................................................  * 

(Az exportőr aláírása, továbbá az okmányt aláíró személy nevét olvasható aláírással is jelölni kell.)

KÖZÖS NYILATKOZAT

Közös nyilatkozat a Harmonizált Rendszer módosítása következtében megváltozott származási szabályok felülvizsgálatára vonatkozóan

A 2. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvben kihirdetett, a nómenklatúra módosítása következtében a származási szabályokban bekövetkezett változások módosítják az összes, a 2. számú Kiegészítő Jegyzőkönyv kiadását megelőzően hatályban lévő szabály tartalmát, ezért amennyiben úgy tűnik, hogy ez a módosítás az érintett ágazatokat hátrányos helyzetbe hozza, akkor bármely Szerződő Fél kérésére 2004. december 31-ig a Vegyes Bizottságnak sürgősen meg kell vizsgálnia a 2. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvben foglaltakat megelőző szabályok tartalmi visszaállításának kérdését.

A Vegyes Bizottságnak bármely Szerződő Fél kérésének benyújtását követő három hónapon belül döntenie kell arról, hogy tartalmilag visszaállítja, vagy nem állítja vissza a vonatkozó szabályokat.

Amennyiben tartalmilag visszaállítják a vonatkozó szabályokat, akkor a Feleknek biztosítaniuk kell a szükséges jogi keretet, amely lehetővé teszi, hogy a 2002. január 1-jét követően importált termékek után befizetett vámok visszaadásra kerülhessenek.”

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2003. április 1-jétől kell alkalmazni.