A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2003. évi XCV. törvény

a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló – módosított – 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) 2002. évi végrehajtásáról a 2002. évi önkormányzati és kisebbségi, valamint országos kisebbségi választások pénzügyi támogatásáról szóló 40/2002. (VII. 4.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 105/2001. (XII. 21.) OGY határozatban, valamint a módosításáról szóló 52/2002. (VII. 19.) OGY határozatban, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról szóló 108/1999. (XII. 22.) OGY határozat módosításáról szóló 75/2002. (X. 31.) OGY határozatban, a hajléktalan emberek ellátását végző közhasznú szervezetek működési támogatásának elosztásáról szóló 112/2002. (XII. 19.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2001. ÉS 2002. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 2002. ÉVI VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtását – a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül –

a) 4 357 257,8 millió forint, azaz négymillió-háromszázötvenhétezer-kettőszázötvenhét egész nyolctized millió forint bevétellel,

b) 5 826 868,4 millió forint, azaz ötmillió-nyolcszázhuszonhatezer-nyolcszázhatvannyolc egész négytized millió forint kiadással, és

c) 1 469 610,6 millió forint, azaz egymillió-négyszázhatvankilencezer-hatszáztíz egész hattized millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2002-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 73 325,6 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,

b) 13 412,1 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

c) 202 143,8 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,

d) 27 638,7 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

e) 673 012,3 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,

f) 15 989,9 millió forint összegű kincstári takarékkötvény-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

g) 39,6 millió forint összegben fizetett vissza devizakötvényeket a külföldi hitelezőknek.

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2002-ben

a) 694 299,7 millió forint összegben forint-államkötvényeket értékesített és adott át,

b) 358 566,4 millió forint összegben növelte a kincstárjegyek állományát,

c) 201 645,7 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át,

d) 226 685,2 millió forint összegben devizahiteleket vett fel és vállalt át.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2002-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 998 939,4 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 6622,6 millió forint összegben devizabetétet használt fel.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében, illetve az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése céljából 76 175,0 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát, valamint 43 977,4 millió forint összegben devizabetétet használt fel.

7. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXV. törvény 22. §-ában kapott felhatalmazása alapján 2002. január 1-jei hatállyal a Magyar Államvasutak Részvénytársaság törvényben megjelölt hiteleit a központi költségvetés adósságának terhére átvállalta 60 408,1 millió forint összegben.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXV. törvény 23. §-ában kapott felhatalmazása alapján 2002. január 1-jei hatállyal a Győr-Sopron–Ebenfurt Vasút Részvénytársaság törvényben megjelölt hiteleit a központi költségvetés adósságának terhére átvállalta 911,9 millió forint összegben.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

8. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM–BM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza. * 

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja azon helyi önkormányzatokat megillető előirányzatok csökkentését, amelyek év közben együttesen 12 176,8 millió forint összegben mondtak le a normatív hozzájárulásokról és a normatív, kötött felhasználású támogatás-előirányzatokról, valamint amelyek intézményátadás következtében 1795,4 millió forint összegben nem jogosultak a támogatásra, továbbá jóváhagyja az intézményátvétel miatti 73,3 millió forint előirányzat-növekedést. A módosított előirányzatokat a PM–BM R. tartalmazza. * 

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. § (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 5578,4 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 2499,4 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2002. év után előírt tartozása 3079,0 millió forint.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatás-előirányzatokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb mértékben vették igénybe, 210,3 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM–BM R. tartalmazza. * 

(5) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján

a) központosított előirányzat jogcímen 368,6 millió forint,

b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 20,4 millió forint,

c) a színházak támogatása jogcímen 0,2 millió forint,

d) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 13,6 millió forint

visszafizetése terheli, amelynek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–BM R. tartalmazza. * 

(6) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. § (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzés megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat egyenlegében

a) központosított előirányzat jogcímen 50,1 millió forint,

b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen 16,6 millió forint,

c) a céltámogatás jogcímen 26,3 millió forint

visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–BM R. tartalmazza. * 

(7) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján – a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt – 471,5 millió forint céltámogatási előirányzat visszavonásáról, illetve csökkentéséről a belügyminiszter rendelkezik.

(8) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. § (1) bekezdés a) pontja alapján az éves beszámoló szerinti visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje 2003. március 27. A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2003. március 28. napjától keletkezik.

(9) Az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM–BM R. hatálybalépését követő 15. nap.

(10) Amennyiben a (9) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” bevételi számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. § (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(11) Azon önkormányzatok részére, amelyek pótlólagos normatív hozzájárulásra és normatív, kötött felhasználású támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a Kincstáron keresztül rendelkezett az összeg – 2537,1 millió forint – átutalásáról 2003. május 15-én.

9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.

(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok 2002. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzatoknak nyújtott, területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.

(5) A helyi önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatási előirányzatának felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.

(6) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.

(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 36 477,5 millió forint, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás maradványa 4945,8 millió forint, a céljellegű decentralizált támogatás maradványa 2862,8 millió forint.

10. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 14. számú melléklet szerint.

11. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 2807,5 millió forint egyszeri – a 2002. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény (a továbbiakban: 2003. évi költségvetési törvény) 1. számú melléklet, XX. Oktatási Minisztérium fejezet, 11. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Normatív finanszírozás alcím, 3. Humánszolgáltatás és egyházi kiegészítő támogatás jogcímcsoport, 2. Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcím előirányzata terhére 2003 decemberében.

(2) A közoktatási feladatokat ellátó, nem állami humán szolgáltatók tekintetében a 2002. évi támogatási kötelezettség elszámolása a 2003. évi költségvetési törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási Minisztérium fejezet, 11. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Normatív finanszírozás alcím, 3. Humánszolgáltatás és egyházi kiegészítő támogatás jogcímcsoport, 1. Oktatási célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása jogcím előirányzatának terhére történik.

(3) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatokat ellátó, nem állami, egyházi intézmények fenntartói tekintetében a 2002. évi támogatási kötelezettség elszámolása a 2003. évi költségvetési törvény 1. számú melléklet, XXI. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 19. Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása alcím, elszámolásonként meghatározott jogcímcsoportjainak terhére történik.

12. § Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. §-ának (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a 2003. évi költségvetési törvény 1. számú melléklet, X. Miniszterelnökség fejezet, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Egyházak támogatása alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport előirányzata terhére 2003. évben 386 173 ezer forint pótlólagos támogatásra jogosultak. A többlettámogatás egyházankénti elosztásáról a Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Államtitkársága gondoskodik.

13. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 10. számú melléklet szerint jóváhagyja.

14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2/A. és a 2/B. számú mellékletek szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Magyar Államkincstár Részvénytársaság által kezelt, állami kölcsönből, illetőleg állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2002. december 31-én 15 906,7 millió forint, amelyből 1226,2 millió forint a kölcsöntípusú, 14 680,5 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról szóló 2002. évi XL. törvény (a továbbiakban: 2001. évi zárszámadási törvény) 15. §-ának (1) bekezdésében foglalt 19 948,7 millió forint követelés 2002. év során a következők szerint változott:

a) a 2002. évben befolyt kölcsöntípusú törlesztések összege 1,5 millió forint volt, a járadékjellegű befizetések 3282,4 millió forintot tettek ki,

b) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteségek miatt 774,4 millió forinttal csökkent, míg felszámoláshoz kapcsolódóan befizetett követelés-bejelentési díj, illetőleg szerződés be nem tartását követő szankció miatt összesen 16,3 millió forinttal emelkedett a követelésállomány összege.

(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetésen felül e követelésekhez kapcsolódva 2002. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek

a) 14,3 millió forint fix járadék befizetése, továbbá

b) 8,1 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.

16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2003. december 31-i hatállyal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a központi költségvetésnek a személyi kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 62,3 millió forintot utaljon vissza,

b) a központi költségvetés

ba) a jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások jogcímén 37,5 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 számú „Ellátási” számlája javára,

bb) az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 1646,3 millió forintot

térítsen meg.

17. § Az Országgyűlés

a) az Ny. Alapnak a 20. § c) pontjában megállapított hiányából a 26. § (2) bekezdés b) pontjának figyelembevételével 12 732,5 millió forintot, valamint

b) az E. Alapnak a 22. § c) pontjában megállapított 86 656,3 millió forint összegű hiányát

a KESZ hitelállományából 2003. december 31-éig elenged.

18. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2003. december 31-éig

a) a Munkaerőpiaci Alap

aa) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CIX. törvény 14. §-a alapján a „régi” korengedményes nyugdíj 2002. évi kiadásai jogcímén 6,9 millió forintot a NYUFIG 10032000-01301108-00000000 számú „Ellátási” számlája javára,

ab) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-ának (3) bekezdése alapján 1357,7 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára

térítsen meg,

b) az Ny. Alap a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2000. évi CXIX. törvény 21. § b) pontjában előírt befizetési kötelezettség alapján a központi költségvetésnek a „régi” korengedményes nyugdíj tartozásállományából 2002. évben a NYUFIG által beszedett bevételek jogcímén 66,1 millió forintot utaljon át.

(2) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a központi költségvetés a 2001. évi zárszámadási törvény 18. § c) pontjának végrehajtásaként 2324,7 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára 2003. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2002. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

ELSŐ FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2002. ÉVI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE

19. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2002. évi költségvetése végrehajtását

a) 2 416 226,0 millió forint, azaz kettőmillió-négyszáztizenhatezer-kettőszázhuszonhat millió forint bevételi főösszeggel,

b) 2 517 083,1 millió forint, azaz kettőmillió-ötszáztizenhétezer-nyolcvanhárom egész egytized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 100 857,1 millió forint, egyszázezer-nyolcszázötvenhét egész egytized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2002. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 13. számú melléklete tartalmazza.

MÁSODIK FEJEZET

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

20. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2002. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 391 650,8 millió forint, azaz egymillió-háromszázkilencvenegyezer-hatszázötven egész nyolctized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 405 851,6 millió forint, azaz egymillió-négyszázötezer-nyolcszázötvenegy egész hattized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 14 200,8 millió forint, azaz tizennégyezer-kettőszáz egész nyolctized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

21. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap működési előirányzat-maradványát 3118,7 millió forint összegben jóváhagyja, melyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 52,2 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap működési kiadásai 3011,5 millió forint előző évi előirányzat-maradványnak a felhasználását tartalmazzák.

HARMADIK FEJEZET

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

22. § Az Országgyűlés az E. Alap 2002. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 024 575,2 millió forint, azaz egymillió-huszonnégyezer-ötszázhetvenöt egész kettőtized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 111 231,5 millió forint, azaz egymillió-egyszáztizenegyezer-kettőszázharmincegy egész öttized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 86 656,3 millió forint, azaz nyolcvanhatezer-hatszázötvenhat egész háromtized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

23. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat maradványát 2616,5 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 405,2 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 3126,2 millió forint előző évi előirányzat-maradványnak a felhasználását tartalmazzák.

NEGYEDIK FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

24. § Az Országgyűlés jóváhagyja

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a Költségvetési Törvény 76. § (1) bekezdésében meghatározott, az 1997. évi LXXX. törvény 47. § (4) bekezdése szerinti kiértesítési feladatok végrehajtására 335,1 millió forint 2002. évi felhasználást,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra történt 2002. évi felhasználást a 2. cím, 2. alcím, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 6,9 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 12,2 millió forint és a 3. alcím, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport előirányzatnál 2991,5 millió forint összegben.

25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy

a) a Költségvetési Törvény 67. §-ának e) pontja és 68. §-ának (4) bekezdése szerint a létszámcsökkentésekkel összefüggő egyszeri, a köztisztviselők illetményhelyzetének javítását szolgáló, valamint a kötelező legkisebb munkabér felemeléséből adódó kifizetések fedezetére

aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél 1523,8 millió forint,

ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél 1885,4 millió forint,

b) a Költségvetési Törvény 68. §-a (3) és 76. § (5) bekezdésére figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra

ba) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és igazgatási szervei alcím előirányzatnál 412,8 millió forint,

bb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és intézményei alcím előirányzatnál 712,6 millió forint,

c) a Költségvetési Törvény 68. §-ának (5) és (6) bekezdése, valamint 74. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján

ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás jogcím és 3. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcím előirányzatainak Ny. Alapból finanszírozott nyugellátás (ideértve az E. Alapot is) részeként történő,

cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. alcím, 2. Táppénz jogcímcsoportnál 30,8 millió forint, a 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 97,3 millió forint és az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoport előirányzatnál 252,0 millió forint,

d) a Költségvetési Törvény 76. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján informatikai fejlesztésekre

da) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és igazgatási szervei alcím előirányzatnál 2286,0 millió forint,

db) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és intézményei alcím előirányzatnál 1847,7 millió forint,

e) a Költségvetési Törvény 76. §-ának (2) és (4) bekezdése alapján

ea) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 2. előirányzat-csoport, 1. Intézményi beruházási kiadások kiemelt előirányzatból a Fiumei úti ingatlan rekonstrukciójára 881,8 millió forint,

eb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatából a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Fiumei úti ingatlanából történő kiköltöztetésével és új ingatlanban való elhelyezésével összefüggő kiadásokra 731,8 millió forint,

f) a Költségvetési Törvény 109. §-ának (12) bekezdése alapján az évközi kiegészítő nyugellátás emelése és az egyszeri nyugdíjjuttatás végrehajtásával összefüggésben a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások, 2. Munkaadókat terhelő járulékok, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatok 2002. évi kiadási előirányzatainál összesen 273,5 millió forint

felhasználása történt meg.

26. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 77. § (1) bekezdése alapján a 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. Postaköltségek és egyéb kiadások jogcím előirányzata terhére

a) pénzeszközátadással az Ny. Alap 1287,4 millió forintot bocsátott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal rendelkezésére,

b) teljesítendő kötelezettség az E. Alapot a 2002. évben nem terheli.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a 2001. évi zárszámadási törvény

a) 16. §-ának a) pontjában előírt visszatérítési kötelezettségeket az Ny. Alap, a 16. §-ának b) pontjában foglaltakat a központi költségvetés teljesítette,

b) 17. §-ának (1) bekezdése alapján az Ny. Alap költségvetési tartaléka terhére visszautalta a 2001. évi 1468,3 millió forint többletet a központi költségvetés részére,

c) 19. §-ában elrendelt feladatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság végrehajtotta.

27. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Ny. Alap és az E. Alap mérlegét a 11. és a 12. számú melléklet szerint.

NEGYEDIK RÉSZ

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosítása

28. § * 

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítása

29. § * 

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosítása

30. § (1) * 

(2) * 

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása

31. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

(13) * 

(14) * 

(15) * 

(16) * 

(17) * 

(18) * 

(19) * 

(20) * 

(21) * 

(22) * 

(23) * 

(24) * 

(25) * 

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény módosítása

32. § * 

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása

33. § * 

Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosítása

34. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosítása

35. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosítása

36. § * 

Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosítása

37. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény módosítása

38. § * 

Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény módosítása

39. § (1) * 

(2) * 

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosítása

40. § * 

A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény módosítása

41. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

(13) * 

(14) A 2002. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Kö. tv.) 1. számú mellékletének adatai a következők szerint változnak:

a) Az I. Országgyűlés fejezet kiegészül a 16. Magyar Televízió Közalapítvány támogatása cím, 1. Magyar Televízió Rt. tőketartalékának emelésére alcímmel, melynek kiadási előirányzata 6000,0 millió forint. Az I. fejezet összesen kiadási előirányzata 64 836,4 millió forintra változik.

b) A XV. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezet, 25. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 44. Magyarország által nyújtott segélyhitelek és segélyek díjtámogatása jogcímcsoport támogatási előirányzata 100,0 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 100,0 millió forintra, 5. Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat alcím, 1. Útfenntartás és fejlesztés jogcímcsoport támogatási előirányzata 56 400,0 millió forintra, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport 5. Egyéb működési célú támogatások, kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 29 330,0 millió forintra, 26. Autópálya részvénytársaságok támogatása alcím, 2. Állami Autópálya Kezelő Rt. támogatása jogcímcsoport támogatási előirányzata 4800,0 millió forintra, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport 5. Egyéb működési célú támogatások, kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 4800,0 millió forintra, 27. Felzárkóztatási Infrastrukturális Fejlesztési Alapprogram alcím, 1. Gyorsforgalmi úthálózat program jogcímcsoport támogatási előirányzata 86 846,2 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 86 846,2 millió forintra, 4. Autóbusz-rekonstrukció jogcímcsoport támogatási előirányzata 500,0 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 500,0 millió forintra, 5. Vasúthálózat fejlesztése jogcímcsoport támogatási előirányzata 8482,6 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 8482,6 millió forintra, 6. Cegléd–Kiskunfélegyháza pályarehabilitáció EIB hitelből jogcímcsoport támogatási előirányzata 4371,2 millió forintra, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 3. Egyéb intézményi felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 4371,2 millió forintra változik. A XV. fejezet összesen kiadási előirányzata 335 982,5 millió forintra, támogatási előirányzata 246 357,2 millió forintra változik.

c) A XXI. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 11. GYED, egyéb szociális ellátások és költségtérítések cím, 2. Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások alcím, 8. Politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések jogcímcsoport, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 5. Egyéb működési célú támogatások, kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 22 300,0 millió forintra változik. A XXI. fejezet összesen kiadási előirányzata 382 915,5 millió forintra változik.

d) A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 17. Egyéb költségvetési kiadások cím, 1. Vegyes kiadások alcím kiegészül a 20. Korengedményes nyugdíjtartozás megtérítése jogcímcsoporttal, amelynek kiadási előirányzata 2324,7 millió forint, és a 21. Átállási gázárkompenzáció jogcímcsoporttal, amelynek kiadási előirányzata 3400,0 millió forint, a 19. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 1. Társasági adó alcím bevételi előirányzata 386 004,8 millió forintra, 3. Bányajáradék alcím bevételi előirányzata 19 400,0 millió forintra, 20. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 1. Általános forgalmi adó alcím bevételi előirányzata 1 628 448,0 millió forintra változik, a 26. Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz cím kiegészül a 2. Egészségbiztosítási Alap támogatása alcímmel, amelynek kiadási előirányzata 36 028,1 millió forint. A XXII. fejezet összesen kiadási előirányzata 1 021 959,7 millió forintra, összesen bevételi előirányzata 4 128 458,7 millió forintra változik.

(15) A Kö. tv. 10. számú mellékletének adatai a következők szerint változnak:

A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai cím, 1. Nyugellátások alcím, 4. Egyösszegű méltányossági kifizetések jogcímcsoport, 3. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcím kiadási előirányzata 900,0 millió forintra, 4. Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai alcím, 4. Egyéb kiadások jogcímcsoport, 2. Postaköltségek és egyéb kiadások jogcím kiadási előirányzata 3813,5 millió forintra, 5. Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Központi hivatali szerv alcím támogatási előirányzata 21 526,0 millió forintra, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 9442,4 millió forintra, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 3231,2 millió forintra, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 4426,6 millió forintra, 3. Központi kezelésű előirányzatok alcím, 10. Illetménygazdálkodás elkülönített előirányzata jogcímcsoport támogatási előirányzata 721,4 millió forintra, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 546,5 millió forintra, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzat kiadási előirányzata 174,9 millió forintra, a LXXI. fejezet összesen támogatási előirányzata 24 352,1 millió forintra változik.

(16) A Kö. tv. 11. számú mellékletének adatai a következők szerint változnak:

A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 6. Központi költségvetési hozzájárulások alcím kiegészül a 6. Központi költségvetésből átadott pénzeszköz jogcímcsoporttal, amelynek bevételi előirányzata 36 028,1 millió forint, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 3. Természetbeni ellátások alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátások jogcímcsoport, 6. Járóbeteg-szakellátás jogcím kiadási előirányzata 77 984,5 millió forintra, 10. Fekvőbeteg-szakellátás jogcím kiadási előirányzata 301 200,4 millió forintra, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím kiadási előirányzata 223 644,2 millió forintra, 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport kiadási előirányzata 34 956,7 millió forintra, 4. Egészségbiztosítás egyéb kiadásai alcím, 4. Egyéb kiadások jogcímcsoport, 2. Postaköltség és egyéb kiadások jogcím kiadási előirányzata 2028,2 millió forintra változik. A LXXII. fejezet összesen kiadási előirányzata 1 302 068,4 millió forintra, összesen bevételi előirányzata 1 024 918,5 millió forintra változik.

(17) A Kö. tv. 13. számú melléklete helyébe az e törvény 15. számú melléklete lép.

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

42. § (1) Ez a törvény – a (2)–(3) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) *  E törvény 31. §-ával megállapított, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 8. §-ának (2) és (5) bekezdése, 8/A. §-a (3) bekezdésének g) pontja, 10. §-ának (2)–(3) bekezdése, 13. §-a, 13/A. §-ának (8) bekezdése, 13/A. §-ának (11) bekezdése, 18/B. §-a (1) bekezdésének z)zs) pontja, 21–22. §-a, 23/A. §-ának (1)–(2) bekezdése, 24. §-ának (9) bekezdése, 48. §-ának r) pontja, 100. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 124. §-a (2) bekezdésének v) pontja az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(3) 2004. február 1-jén lép hatályba:

a) az e törvény 28. §-ával megállapított, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/V. §-a;

b) az e törvény 29. §-ával megállapított, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49. §-a;

c) az e törvény 30. §-ával megállapított, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 68. §-a, valamint 85. §-a (7) bekezdésének h) pontja;

d) az e törvény 34. §-ával megállapított, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény 48. §-a, 81/J. §-a, valamint 90/K. §-a;

e) az e törvény 36. §-ával megállapított, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 109. §-a;

f) az e törvény 38. §-ával megállapított, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 116. §-a;

g) az e törvény 40. §-ával megállapított, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 119. §-a.

(4) E törvény 37. §-ával megállapított, az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Spi. tv.) rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell azzal, hogy az Spi. tv. 5. §-ának – az e törvény 37. §-ának (4) bekezdésével megállapított – (1) bekezdése b) pontjának repülőtérre vonatkozó rendelkezését azokra a tulajdonátruházásokra kell alkalmazni, amelyeknél az önkormányzat és a sportszervezet az ingatlan sportcélú használatáról 2004. március 31-éig nem kötött megállapodást.

43. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. §-a (2) bekezdésének x) pontja, valamint az azt módosító 1998. évi XC. törvény 80. §-ának (48) bekezdése és az 1999. évi CXXV. törvény 62. §-ának (63) bekezdése;

b) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. §-a (1) bekezdésének g) pontja, valamint az azt módosító 1996. évi CXXVIII. törvény 1. §-a (1) bekezdésének megfelelő része;

c) a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 71. §-ának (2) bekezdéséből „az 1997. évi LXXX. törvény 47. § (4) bekezdésében meghatározott feladatok végrehajtására 250,0 millió forintot,” szövegrész.

44. § (1) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 10. §-ának (7) bekezdése, valamint az azt módosító 1995. évi CV. törvény 6. §-ának megfelelő része, 10. §-ának (9) bekezdése, valamint az azt módosító 1995. évi CV. törvény 6. §-ának megfelelő része és a 2000. évi XC. törvény 2. §-ának a) pontja, 15. §-a, valamint az azt módosító 2001. évi L. törvény 1. §-a, 124. §-a (2) bekezdésének y) pontja, valamint az azt módosító 2001. évi L. törvény 15. §-ának (1) bekezdése az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján hatályukat vesztik.

(2) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 36. §-a (2) bekezdésének d) pontja, valamint az azt megállapító 2002. évi XIX. törvény 18. §-a (1) bekezdésének megfelelő része 2004. február 1-jén hatályát veszti.

45. § (1) A költségvetés az állami kezesség beváltása során a MILLENÁRIS Programiroda Kulturális Kht. helyett a KONZUMBANK Rt. részére tőke- és kamattartozás címén 2003. évben 1 667 835 543 forintot fizetett ki. Az Országgyűlés elengedi a MILLENÁRIS Programiroda Kulturális Kht.-nak az 1 667 835 543 forint megfizetését.

(2) Az Országgyűlés 2003. december 31-i hatállyal elengedi a Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulásnak a Programban meghatározott beruházáshoz kapcsolódó 2003. december 31-én fennálló 1 008 071 612 forint összegű konzulensi díj visszafizetését.

46. § A Nemzeti Autópálya Rt. autópályákat és elkerülő vagy egyéb utakat ad át a Magyar Államnak, az átadás mentesül az illeték és az általános forgalmi adófizetési kötelezettség alól.

47. § A Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről szóló – Állami Számvevőszék által készített – jelentésben szereplő javaslatok végrehajtására a Kormány és a fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetői – határidők, felelősök megjelölésével – készítsenek feladattervet.

48. § (1) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet ne fizesse be a központi költségvetésbe:

a) az 1. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium központi igazgatása cím előirányzatával kapcsolatosan fennálló 627,0 millió forint, 2000. évet érintő ellenőrzési pótlékot,

b) a 11. cím, 1. Piacrajutási támogatások alcím előirányzatával kapcsolatos, az 1998–2000. évi támogatások felhasználása után megállapított 11 779,2 millió forint ellenőrzési pótlékot,

c) a 11. cím, 3. Agrártermelés költségeit csökkentő támogatások alcím előirányzatával kapcsolatosan fennálló 831,2 millió forint 1999. évi ellenőrzési pótlékot.

(2) Az Országgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a 100%-ban állami tulajdonú és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Agrármarketing Centrum Kht. 4731,2 millió forintot és a Concordia Közraktár Rt. 150,0 millió forintot, amelyet az 1998–2000. évre vonatkozó, a piacrajutási támogatásokkal összefüggően a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata megállapított, az FVM befizetési számlájára ne fizesse be.

49. § Az Országgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által „Az informatikai beruházások célszerűségének és hatékonyságának ellenőrzése a központi költségvetési szerveknél, illetve fejezeti kezelésű célelőirányzatokból finanszírozott informatikai beruházások ellenőrzése, különösen az Informatikai Kormánybiztosság (a továbbiakban: IKB) 2002. évi kifizetései jogszerűségének vizsgálata” tárgyában folytatott ellenőrzés eredményeként

a) a X. Miniszterelnökség fejezetét érintő 3067,6 millió forint,

b) a XXV. Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezetét érintő 12 963,15 millió forint

központi költségvetés javára történő befizetési kötelezettségük alól az érintett fejezetek mentesüljenek.

50. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy rendeletben állapítsa meg a 2003. október 15-én életbe lépő közületi gázáremelés központi és önkormányzati költségvetési szervek és közfeladatot ellátó egyházi jogi személy, valamint közfeladatot ellátó (köz)alapítvány által fenntartott intézmények 2003. évi kompenzációjának részletes szabályait. *  A kompenzációra felhasználható maximális összeg: 3400,0 millió forint.

51. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 62. §-ának a) pontjában a „4. jogcímcsoport 1., 2. és 3. jogcím,” szövegrész „4. jogcímcsoport 2. és 3. jogcím” szövegrészre, a 69. §-ának (2) bekezdésében a „6,5 millió forint” szövegrész „7,5 millió forint” szövegrészre, a „10,0 millió forint” szövegrész „17,0 millió forint” szövegrészre, az „1500,0 millió forint” szövegrész „4200,0 millió forint” szövegrészre, a „400,0 millió forint” szövegrész „900,0 millió forint” szövegrészre változik.

1. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
F01.a 1 Országgyűlés hivatali szervei 9 144,8 12 579,5
1 Működési költségvetés 403,0 621,1
1 Személyi juttatások 4 890,0 6 334,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 162,3 1 644,2
3 Dologi kiadások 2 015,5 2 234,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,7
2 Felhalmozási költségvetés 7,0 146,1
1 Intézményi beruházási kiadások 337,0 1 029,5
2 Felújítás 1 150,0 1 455,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,6
4 Központi beruházási kiadások 20,0
3 Kölcsönök 4,9 4,9
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
F01.a 6 Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások 1 850,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 740,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 210,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 80,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 380,0
2 Felújítás 440,0
1–4. cím összesen: 11 404,8 410,0 10 994,8 12 769,1 772,1 12 579,5
F01.a 5 Közbeszerzések Tanácsa 62,8 124,0
1 Működési költségvetés 331,9 722,7
1 Személyi juttatások 138,0 263,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 45,5 84,2
3 Dologi kiadások 170,4 469,4
2 Felhalmozási költségvetés 0,9
1 Intézményi beruházási kiadások 24,5
2 Felújítás 6,3 9,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 34,5
3 Kölcsönök 23,0
5. cím összesen: 394,7 331,9 62,8 874,3 723,6 124,0
F08.f 6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 110,0 110,0
7 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
F08.e 1 FIDESZ–Magyar Polgári Párt 635,0 741,4
F08.e 2 Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt 386,4 161,0
F08.e 3 Magyar Szocialista Párt 754,9 875,7
F08.e 4 Szabad Demokraták Szövetsége 295,0 287,5
F08.e 5 Magyar Igazság és Élet Pártja 234,0 148,2
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
F08.e 1 Munkáspárt 72,9 53,6
F08.e 4 Kereszténydemokrata Néppárt 45,5 19,0
F08.e 5 Magyar Demokrata Fórum 94,7 205,2
F08.e 6 Magyar Demokrata Néppárt 30,6 12,8
F08.e 7 Centrum Párt 40,5
8 Társadalmi önszerveződések támogatása
1 Társadalmi és karitatív feladatok támogatása
F08.f 1 Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása 348,1 403,7
F08.f 2 Az Szja meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználása 1,0
6–8. cím összesen: 3 008,1 3 058,6
10 Magyar Rádió támogatása
F08.c 1 Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire 2 777,0 3 528,3
F08.b 2 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására 500,0 500,0
11 Magyar Televízió támogatása
F08.c 1 Magyar Televízió műsorterjesztési költségeire 5 347,7 6 260,3
12 Duna Televízió támogatása
F08.c 1 Duna Televízió műsorterjesztési költségeire 1 182,3 1 068,1
13 Magyar Televízió Közalapítvány támogatása
F08.c 1 Magyar Televízió saját vagyona egyes elemeinek kiegészítésére 4 960,0 4 960,0
F08.c 14 Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása 1 322,2 1 322,2
10–14. cím összesen: 16 089,2 17 638,9
I. fejezet összesen: 30 896,8 741,9 11 057,6 34 340,9 1 495,7 12 703,5

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
F01.a 1 Köztársasági Elnöki Hivatal 371,1 597,2
1 Működési költségvetés 15,4
1 Személyi juttatások 159,0 298,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 50,3 61,5
3 Dologi kiadások 139,8 173,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 14,9
1 Intézményi beruházási kiadások 41,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0
3 Kölcsönök 4,0 1,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
F01.a 1 Állami kitüntetések 119,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 102,0
3 Dologi kiadások 17,0
II. fejezet összesen: 490,1 490,1 578,9 31,3 597,2

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Alkotmánybíróság 812,2 1 101,0
1 Működési költségvetés 7,3
1 Személyi juttatások 423,0 555,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 135,4 184,5
3 Dologi kiadások 222,2 208,9
2 Felhalmozási költségvetés 16,4 78,6
1 Intézményi beruházási kiadások 38,0 18,8
2 Felújítás 10,0 30,3
4 Központi beruházási kiadások 177,2
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 120,0 12,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 69,9
4 Központi beruházási kiadások 120,0
III. fejezet összesen: 948,6 16,4 932,2 1 245,5 85,9 1 113,7

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Országgyűlési Biztos Hivatala 623,1 745,6
1 Működési költségvetés 6,3
1 Személyi juttatások 374,4 474,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 120,8 158,3
3 Dologi kiadások 108,6 171,7
2 Felhalmozási költségvetés 39,5
1 Intézményi beruházási kiadások 19,3 141,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,0
3 Kölcsönök 2,0 2,0
IV. fejezet összesen: 623,1 623,1 987,8 47,8 745,6

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Állami Számvevőszék 3 491,1 4 677,3
1 Működési költségvetés 4,9 54,2
1 Személyi juttatások 2 007,2 2 886,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 619,6 941,9
3 Dologi kiadások 473,1 549,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 187,0 27,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,0 53,6
1 Intézményi beruházási kiadások 91,2 220,0
2 Felújítás 116,9 122,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 25,9
4 Központi beruházási kiadások 86,2
3 Kölcsönök 4,5 4,5
F04.c 2 Továbbképzési és Módszertani Intézet 64,5 104,4
1 Működési költségvetés 53,6 4,2
1 Személyi juttatások 39,0 28,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13,6 9,0
3 Dologi kiadások 44,0 17,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 6,0
2 Felújítás 15,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,5
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 86,2
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 86,2
2 EU-hoz való csatlakozás programja
F01.c 1 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés 46,0 46,0
1 Működési költségvetés 135,0
3 Dologi kiadások 171,0 13,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0 19,4
F01.a 3 Előző évi maradvány-elszámolás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0
V. fejezet összesen: 3 882,3 194,5 3 687,8 5 060,7 116,5 4 827,7

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F03.a 1 Bíróságok 30 957,4 34 565,6
1 Működési költségvetés 3 476,8 3 915,7
1 Személyi juttatások 22 175,6 23 364,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 944,2 7 760,9
3 Dologi kiadások 4 543,0 5 587,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,0 87,4
2 Felhalmozási költségvetés 12,0 836,2
1 Intézményi beruházási kiadások 483,9 498,3
2 Felújítás 288,5 123,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 572,5
4 Központi beruházási kiadások 2 151,5
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F03.a 1 Igazságszolgáltatás beruházásai 2 068,8 719,3
2 Felhalmozási költségvetés 880,0 839,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 628,8
4 Központi beruházási kiadások 2 948,8 1 132,0
F03.a 2 PTK alapján történő kártérítés 10,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0
3 PHARE program
F03.a 1 Bírák közösségi jogi felkészítése (HU 0103–02)
1 Működési költségvetés 178,1
3 Dologi kiadások 178,1
F03.a 3 Ítélőtáblák felállításának kiadásai 231,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 26,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,3
3 Dologi kiadások 6,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 190,0
VI. fejezet összesen: 37 636,5 4 368,8 33 267,7 42 085,0 5 769,6 35 284,9

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F03.a 1 Ügyészségek 13 881,4 15 449,3
1 Működési költségvetés 32,4 43,9
1 Személyi juttatások 9 225,6 9 765,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 718,2 3 225,6
3 Dologi kiadások 1 344,0 1 549,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,5 4,2
2 Felhalmozási költségvetés 906,8
1 Intézményi beruházási kiadások 312,5 253,6
2 Felújítás 243,0 263,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0 93,1
4 Központi beruházási kiadások 1 704,8
3 Kölcsönök 17,0 17,0 24,8 24,8
F03.b 2 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet 153,5 178,7
1 Működési költségvetés 1,1 23,7
1 Személyi juttatások 101,9 126,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,3 38,5
3 Dologi kiadások 20,4 26,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 3,1
1 Intézményi beruházási kiadások 4,7
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F03.a 1 Igazságszolgáltatás beruházásai 1 842,9 987,5
2 Felhalmozási költségvetés 125,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 435,8
4 Központi beruházási kiadások 1 967,9
VIII. fejezet összesen: 16 053,3 175,5 15 877,8 17 518,5 1 002,3 16 615,5

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Miniszterelnöki Hivatal
F01.a 1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás 3 612,0 6 081,9
1 Működési költségvetés 1,1 343,9
1 Személyi juttatások 2 142,2 3 757,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 673,2 1 177,4
3 Dologi kiadások 790,7 883,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,4 80,1
3 Kölcsönök 4,1 1,5 3,3 3,2
F01.a 2 Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság 2 268,4 11 350,4
1 Működési költségvetés 509,1 2 063,7
1 Személyi juttatások 584,5 753,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 201,2 251,8
3 Dologi kiadások 1 499,6 2 766,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 2,6
2 Felhalmozási költségvetés 16,0 2 832,7
1 Intézményi beruházási kiadások 390,7 10 302,4
2 Felújítás 115,0 206,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 346,6
4 Központi beruházási kiadások 729,5
3 Kölcsönök 1,0 0,8 0,8
F01.d 2 Magyar Közigazgatási Intézet 97,6 137,9
1 Működési költségvetés 24,0 956,8
1 Személyi juttatások 69,1 263,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 21,6 72,1
3 Dologi kiadások 26,9 129,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 450,0
2 Felhalmozási költségvetés 57,0
1 Intézményi beruházási kiadások 4,0 99,9
2 Felújítás 0,7
F01.a 4 Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatósága 1 606,4 1 742,2
1 Működési költségvetés 762,6 150,9
1 Személyi juttatások 227,9 131,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 78,3 45,4
3 Dologi kiadások 1 872,9 196,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 256,5
2 Felhalmozási költségvetés 187,1
1 Intézményi beruházási kiadások 82,9 169,6
2 Felújítás 106,6 315,1
3 Kölcsönök 0,2 2,6
F01.a 6 Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal 404,7 435,8
1 Működési költségvetés 9,5
1 Személyi juttatások 114,0 177,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 39,5 55,5
3 Dologi kiadások 104,7 141,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 131,4 92,5
2 Felhalmozási költségvetés 63,1
1 Intézményi beruházási kiadások 15,1 15,8
F01.c 7 Határon Túli Magyarok Hivatala 439,6 5 029,1
1 Működési költségvetés 0,5 3,7
1 Személyi juttatások 194,5 385,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 72,8 125,9
3 Dologi kiadások 139,8 238,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 031,6
2 Felhalmozási költségvetés 252,0
1 Intézményi beruházási kiadások 33,0 52,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 006,9
9 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése 435,8 435,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 97,5
4 Központi beruházási kiadások 435,8
F12.c 2 Kormányzati távközlési célprogram 228,1 228,1
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 228,1
F01.a 4 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 217,1 53,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 187,7
4 Központi beruházási kiadások 217,1
2 Célelőirányzatok
F16 1 Központilag kezelt fejezeti feladatok 151,3
1 Működési költségvetés 92,7
3 Dologi kiadások 21,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 416,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 12,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 47,8
3 Kölcsönök 10,7 10,8
F01.a 2 Országkép építés és tájékoztatási feladatok 1 745,3 1 730,0
1 Működési költségvetés 87,1
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,1
3 Dologi kiadások 1 719,2 2 427,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,4
F08.b 3 Kulturális kiadványok 206,3 200,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 206,3 629,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 101,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5
F01.b 4 Költségvetési tájékoztató
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 379,5
F13.b 5 Gazdaságfejlesztési eszközprogram 559,0 558,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 559,0 876,2
F01.a 6 Európai Közigazgatási Képzési ösztöndíj alapján közszolgálati jogviszonyt létesítők kiadásaira 294,6 124,4
1 Működési költségvetés 0,6
1 Személyi juttatások 219,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 74,9
3 Dologi kiadások 68,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 186,6
F01.d 8 Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány 62,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 163,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 99,0
F01.d 9 Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása 50,0
F16 10 Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 491,7
F13.a 11 PHARE HU 0010–01 Access 1999/2000
1 Működési költségvetés 79,8
3 Dologi kiadások 24,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 55,8
F13.a 12 PHARE HU 0105–01 Strukturális alapokra való intézményi felkészülés 25,0
1 Működési költségvetés 383,6
3 Dologi kiadások 394,7
F05.a 13 Veresegyház és Térsége Fejlesztéséért Kiemelten Közhasznú Társaság működésének támogatása 240,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 240,0
F01.d 14 Modernizációs és Európai Integrációs Program támogatása 128,7 123,1
1 Működési költségvetés 1,6
1 Személyi juttatások 13,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,8
3 Dologi kiadások 95,8 63,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,8 36,7
F01.a 15 A főtisztviselői, illetve a központi tisztikar illetményének finanszírozása 142,7
F08.f 16 Ünnepi rendezvények és kommunikációs feladatok támogatása 1 098,8
1 Működési költségvetés 56,0
3 Dologi kiadások 784,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 43,0
F01.a 17 Központi kormányzati informatikai rendszerek üzemeltetése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása 726,0 680,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 54,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 19,4
3 Dologi kiadások 559,1 363,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 93,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 57,2
F13.a 18 Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása 991,7 906,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 120,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 40,0
3 Dologi kiadások 193,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 638,7 459,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,2
F08.c 19 EU Kommunikációs Közalapítvány 700,0
F08.d 20 Millenniumi vallási alap
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 563,2
F08.d 21 Egyházi Kulturális Alap 1 000,0 2 666,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 000,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 955,2
F08.d 22 Egyházi közgyűjtemények, levéltárak egyszeri bérkiegészítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
F01.a 23 Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja 71,1 71,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 31,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,0
3 Dologi kiadások 16,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,9
F12.c 30 Kormányzati informatika 7 580,3 6 235,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4 678,5 1 162,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 330,0 590,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 616,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 571,8 2 422,8
F13.b 41 Bős-Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása 91,6 76,2
1 Működési költségvetés 57,7
1 Személyi juttatások 9,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,5
3 Dologi kiadások 78,3 24,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,8
F13.a 42 Balaton Fejlesztési Tanács működésének támogatása 19,9 19,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,9 19,9
F01.c 43 Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása 84,6 84,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 84,6 84,6
F01.d 48 Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 60,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 31,0
F05.e 54 Állami vezetők egészségügyi ellátása 47,0 47,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 47,0 47,0
F01.c 56 EU központi továbbképzés, oktatás, egyéb kapcsolódó tevékenység támogatása 93,5 19,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 22,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,0
3 Dologi kiadások 63,5 18,2
F01.c 57 Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj kiadásainak támogatása 89,3 66,9
1 Működési költségvetés 18,2
1 Személyi juttatások 9,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 59,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 76,8 38,4
F04.c 58 Németh László Közép-európai Népi Akadémia támogatása 19,8 19,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,8 19,8
F08.f 60 Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása 483,9 470,5
1 Működési költségvetés 0,8
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,0
3 Dologi kiadások 415,9 44,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 452,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 23,8
F06.d 62 Területfejlesztési önkormányzati társulások támogatása 489,5 139,7
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 250,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 90,0
3 Dologi kiadások 149,5 25,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,6
F08.b 63 Millenáris Kht. támogatása 100,0
1 Működési költségvetés 687,5
F01.a 64 A Szamos és Tisza folyók cianidszennyeződéséből adódó kormányzati feladatok koordinálására 83,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 70,9 8,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,4 4,6
F01.d 65 Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány 500,0 500,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 500,0
F01.d 66 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 35,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,0
F01.d 67 Politikatörténeti Alapítvány 14,0 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,0 45,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
F08.f 68 Nagy Imre Alapítvány támogatása 14,0 14,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,0 14,0
F08.f 70 Kisebbségi koordinációs keret 241,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 241,3
F01.a 71 Magyarság Hírnevéért Díj 6,3 6,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,3
F08.f 72 Kisebbségekért Díj 6,9 6,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,9 6,9
F01.f 74 A Református Világszövetség európai nagygyűlésének megrendezéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések támogatása
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 250,0
F01.c 76 Új Kézfogás Közalapítvány támogatása 546,0 546,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 546,0 546,0
F01.c 77 Illyés Közalapítvány támogatása 1 021,2 1 021,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 021,2 1 021,2
F08.b 78 Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány támogatása 14,6 14,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,6 14,6
F08.f 79 Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret 192,9 192,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 192,9 183,0
2 Felhalmozási költségvetés ’
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0
F04.d 80 Cigány tanulók ösztöndíj-támogatása 250,0 649,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,4
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 250,0 671,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 31,3
F04.a 81 Szarvasi szlovák iskola bővítésének, felújításának támogatása
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 400,0
F08.f 82 Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása 620,0 618,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 620,0 618,0
F08.f 83 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása 350,0 348,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 350,0 348,9
F04.d 84 Határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése 1 958,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 17,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,2
3 Dologi kiadások 84,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 12,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 838,0
F13.a 85 PHARE Roma Társadalmi Integrációs Program 33,5
1 Működési költségvetés 104,6
3 Dologi kiadások 70,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,0
2 Felhalmozási költségvetés 47,9
1 Intézményi beruházási kiadások 39,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,6
90 Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
F13.a 4 Területfejlesztési intézmények működési költségeihez hozzájárulás 639,0 639,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 639,0 638,4
F13.a 5 Területfejlesztési intézményrendszer segéllyel fedezett kiadásai
1 Működési költségvetés 192,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 192,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
91 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Program
F13.a 1 B.-A.-Z. Megyei ISZVP támogatással fedezett kiadásai 9,8 9,8
1 Működési költségvetés 1,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,8 310,0
92 PHARE CBC program
F13.a 1 PHARE CBC program támogatással fedezett kiadásai
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 90,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 168,1
F13.a 2 PHARE CBC program segéllyel fedezett kiadásai
1 Működési költségvetés 70,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,4
2 Felhalmozási költségvetés 890,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 958,5
F13.a 4 PHARE iroda működési költségei 661,0 661,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 661,0 642,6
F13.a 93 Alföldprogram területfejlesztési feladatai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,4
F13.a 94 Területi információs rendszer működtetése 78,3 78,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 78,3 84,9
F13.a 95 Területrendezési célfeladat 157,8 157,8
1 Működési költségvetés 10,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 157,8 134,7
2 Felhalmozási költségvetés 6,5
F13.a 96 Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008) 370,0
1 Működési költségvetés 416,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 800,4
2 Felhalmozási költségvetés 2,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,1
F13.a 97 Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX) 2 130,0 2 130,0
1 Működési költségvetés 6 389,0
3 Dologi kiadások 8 519,0 6,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5
F13.a 98 Határon átnyúló CBC programok (HU 00XX)
1 Működési költségvetés 492,4
3 Dologi kiadások 70,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 525,1
2 Felhalmozási költségvetés 470,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 652,1
F13.a 99 Határon átnyúló CBC program (HU 01XX) 1 065,0 1 065,0
1 Működési költségvetés 6 389,0
3 Dologi kiadások 7 454,0
F13.b 8 Turisztikai célelőirányzat 28 053,5 24 324,5
1 Működési költségvetés 569,6
3 Dologi kiadások 4 500,0 725,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 102,5 11 238,3
2 Felhalmozási költségvetés 300,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 16 451,0 13 220,3
3 Kölcsönök 47,8
9 Terület- és vidékfejlesztési célfeladatok
F13.a 1 Területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai 19 068,5 20 319,6
1 Működési költségvetés 200,0 359,7
3 Dologi kiadások 687,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 392,0 1 297,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
1 Intézményi beruházási kiadások 2,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18 876,5 12 477,1
3 Kölcsönök 48,8
F13.a 2 Területfejlesztési célfeladatok segéllyel fedezett kiadásai
1 Működési költségvetés 1 162,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 253,6
2 Felhalmozási költségvetés 2 616,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 726,6
F16 10 Fejezeti tartalék 385,8 385,8 246,2
F12.c 11 Az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat biztonságához és auditálásához szükséges részvényvásárlás és tőkeemelés 370,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 370,0
12 Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
F01.a 1 Bolgár Országos Önkormányzat 24,2 24,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,2 24,1
F01.a 2 Görög Országos Önkormányzat 23,3 23,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,3 23,2
F01.a 3 Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata 69,7 69,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 69,7 69,5
F01.a 4 Németek Magyarországi Országos Önkormányzata 143,2 142,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 143,2 142,7
F01.a 5 Románok Magyarországi Országos Önkormányzata 36,9 36,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,9 36,8
F01.a 6 Cigány Országos Kisebbségi Önkormányzat 188,3 187,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 188,3 187,7
F01.a 7 Lengyel Országos Önkormányzat 23,3 23,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,3 23,2
F01.a 8 Örmény Országos Önkormányzat 23,3 23,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,3 23,2
F01.a 9 Szlovák Országos Önkormányzat 70,4 70,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,4 70,2
F01.a 10 Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat 27,5 27,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,5 27,4
F01.a 11 Szerb Országos Önkormányzat 34,2 34,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 34,2 34,1
F01.a 12 Ruszin Országos Önkormányzat 17,7 17,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,7 17,6
F01.a 13 Ukrán Országos Önkormányzat 17,7 17,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,7 17,6
13 Egyházak támogatása
F08.d 1 Egyházi közgyűjtemények támogatása 479,0 538,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 479,0 538,7
F08.b 2 Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások 3 000,0 3 000,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 000,0 2 657,8
F08.d 3 Egyházak nemzetközi tevékenységének támogatása 62,0 62,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 62,0 62,0
F08.d 4 Hittanoktatás támogatása 2 301,5 2 685,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 301,5 2 681,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,8
F08.d 5 Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése 4 491,0 4 491,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 491,0 4 489,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 171,1
F08.d 6 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék 5 635,3 6 921,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 635,3 6 921,5
F08.b 7 Közcélú egyházi feladatokhoz ingatlanjuttatás 50,0 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0 100,0
F08.d 8 Kistelepülések lelkészeinek jövedelempótléka, MAZSIHISZ lezárt temetők fenntartása 1 350,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 346,1
1–9. cím összesen: 113 530,3 14 292,8 99 237,5 120 510,5 16 116,7 116 212,2
10 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
F01.b 1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 828,4 1 120,2
1 Működési költségvetés 13,9 7,9
1 Személyi juttatások 439,4 547,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 149,7 182,8
3 Dologi kiadások 224,2 224,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,8
2 Felhalmozási költségvetés 28,1
1 Intézményi beruházási kiadások 182,4
2 Felújítás 2,0 0,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27,0
3 Kölcsönök 13,0 3,0
10. cím összesen: 842,3 13,9 828,4 1 166,5 39,0 1 120,2
11 Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
F03.b 1 Nemzetbiztonsági Hivatal 5 745,0 8 204,7
1 Működési költségvetés 87,0 35,3
1 Személyi juttatások 3 054,4 4 580,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 990,4 1 500,8
3 Dologi kiadások 957,8 1 010,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 173,6 170,4
2 Felhalmozási költségvetés 527,6
1 Intézményi beruházási kiadások 520,2 874,7
2 Felújítás 105,6 109,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,4
4 Központi beruházási kiadások 471,3
5 Lakástámogatás 30,0 30,0
3 Kölcsönök 28,9 26,8
F03.b 2 Információs Hivatal 5 524,0 7 252,6
1 Működési költségvetés 131,0 38,0
1 Személyi juttatások 1 779,0 2 964,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 572,3 949,2
3 Dologi kiadások 2 681,8 2 590,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 95,6 93,4
2 Felhalmozási költségvetés 23,9
1 Intézményi beruházási kiadások 428,3 409,8
2 Felújítás 78,0 78,0
4 Központi beruházási kiadások 209,4
5 Lakástámogatás 20,0 20,0
F03.b 3 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 11 258,8 14 148,5
1 Működési költségvetés 257,0 116,1
1 Személyi juttatások 4 422,8 6 363,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 421,6 2 036,4
3 Dologi kiadások 1 788,3 1 831,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 233,8 228,7
2 Felhalmozási költségvetés 579,5
1 Intézményi beruházási kiadások 3 486,3 2 635,8
2 Felújítás 104,0 316,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 1,1
4 Központi beruházási kiadások 1 007,8
5 Lakástámogatás 36,0 36,0
3 Kölcsönök 3,0 29,6 29,1
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F03.b 1 Rend és közbiztonsági beruházások 1 764,0 730,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 589,2
4 Központi beruházási kiadások 1 764,0
11. cím összesen: 24 766,8 475,0 24 291,8 31 176,5 1 376,3 30 336,3
12 Tartalékok
F16 1 Költségvetés általános tartaléka 81 995,6
2 Céltartalékok
F16 1 Különféle személyi kifizetések 117 919,0
F10 2 Nemzeti Földalap támogatása 5 000,0
F16 4 Közalkalmazottak illetményemelésével összefüggő egyéb kiadások tartaléka 2 500,0
14 Központosított bevételek
F13.a 2 Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése 300,0 992,4
F13.b 3 Turisztikai hozzájárulás 4 650,0 2 323,0
23 Kormányzati rendkívüli kiadások
F12.a 1 Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkejuttatása 36 000,0
F12.a 1 Gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetési és fenntartási kiadásai 15 300,0
F12.a 2 Tőketartalék 20 700,0
F08.d 5 Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése 6 270,0 6 270,0
X. fejezet összesen: 388 824,0 19 731,7 124 357,7 195 123,5 20 847,4 147 668,7

XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Belügyminisztérium igazgatása
F01.a 1 Belügyminisztérium központi igazgatása 4 226,4 8 749,0
1 Működési költségvetés 43,0 585,8
1 Személyi juttatások 2 115,0 3 233,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 665,6 976,7
3 Dologi kiadások 804,0 1 789,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 122,8 222,4
2 Felhalmozási költségvetés 4 837,5
1 Intézményi beruházási kiadások 308,8 5 065,9
2 Felújítás 253,2 854,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 317,0
4 Központi beruházási kiadások 1 546,2
F03.b 2 Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 1 162,4 1 607,1
1 Működési költségvetés 1,5
1 Személyi juttatások 779,9 1 102,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 248,4 371,9
3 Dologi kiadások 83,6 114,9
2 Felhalmozási költségvetés 13,0
1 Intézményi beruházási kiadások 50,5 62,5
2 Felújítás 0,2
F01.b 3 BM Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal 273,7
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 111,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 35,6
3 Dologi kiadások 46,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0
F13.a 4 Területi Főépítészi Irodák 243,9 334,3
1 Működési költségvetés 0,7
1 Személyi juttatások 92,4 160,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 34,0 51,2
3 Dologi kiadások 101,5 100,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6
2 Felhalmozási költségvetés 3,9
1 Intézményi beruházási kiadások 16,0 20,4
F01.a 2 Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok 4 761,2 7 745,8
1 Működési költségvetés 575,3 1 419,2
1 Személyi juttatások 3 100,6 5 602,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 035,4 1 826,4
3 Dologi kiadások 934,4 1 423,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 81,4 109,1
2 Felhalmozási költségvetés 331,2
1 Intézményi beruházási kiadások 117,9 326,0
2 Felújítás 66,8 75,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 249,3
4 Központi beruházási kiadások 15,0
5 Lakástámogatás 12,0
3 Kölcsönök 19,2 19,2
F06.g 4 BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2 154,3 4 069,5
1 Működési költségvetés 48,4 185,0
1 Személyi juttatások 574,2 1 709,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 195,4 548,7
3 Dologi kiadások 1 057,2 2 043,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 166,6 10,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 174,9 238,8
2 Felhalmozási költségvetés 66,0
1 Intézményi beruházási kiadások 31,0 544,3
2 Felújítás 3,4 296,3
4 Központi beruházási kiadások 33,6
3 Kölcsönök 2,4 48,4
5 Rendőrség
F03.b 1 Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei 14 541,3 16 708,0
1 Működési költségvetés 2 175,1 823,2
1 Személyi juttatások 4 998,3 7 481,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 633,8 2 486,9
3 Dologi kiadások 3 667,1 4 077,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 394,4 260,7
2 Felhalmozási költségvetés 28,2 1 626,2
1 Intézményi beruházási kiadások 4 619,2 5 330,7
2 Felújítás 431,8 60,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,7
5 Lakástámogatás 51,3
3 Kölcsönök 40,7 39,3
F03.b 2 Budapesti Rendőr-főkapitányság 21 181,3 29 004,4
1 Működési költségvetés 2 487,2 1 316,6
1 Személyi juttatások 13 265,0 18 111,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 454,3 5 943,1
3 Dologi kiadások 5 657,2 5 380,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,6
2 Felhalmozási költségvetés 30,0 181,5
1 Intézményi beruházási kiadások 172,0 171,9
2 Felújítás 150,0 68,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,4
4 Központi beruházási kiadások 650,5
5 Lakástámogatás 72,7
3 Kölcsönök 63,4 65,0
F03.b 4 Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2 921,0 4 235,9
1 Működési költségvetés 229,9 114,8
1 Személyi juttatások 1 934,6 2 783,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 650,5 926,5
3 Dologi kiadások 478,6 551,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 1,2
2 Felhalmozási költségvetés 11,0
1 Intézményi beruházási kiadások 14,2 41,3
2 Felújítás 70,0 35,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,8
4 Központi beruházási kiadások 8,6
5 Lakástámogatás 18,4
3 Kölcsönök 5,6 10,9
F03.b 5 Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 3 820,7 5 476,9
1 Működési költségvetés 220,5 81,4
1 Személyi juttatások 2 518,2 3 511,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 848,5 1 189,7
3 Dologi kiadások 627,2 801,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 7,5
1 Intézményi beruházási kiadások 21,3 44,5
2 Felújítás 25,0 23,0
4 Központi beruházási kiadások 20,0
5 Lakástámogatás 25,0
3 Kölcsönök 3,1 3,2
F03.b 6 Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2 701,2 3 818,9
1 Működési költségvetés 198,9 41,7
1 Személyi juttatások 1 745,8 2 439,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 587,5 818,2
3 Dologi kiadások 480,7 449,2
2 Felhalmozási költségvetés 15,7
1 Intézményi beruházási kiadások 16,1 44,9
2 Felújítás 70,0 88,8
4 Központi beruházási kiadások 34,6
5 Lakástámogatás 14,4
3 Kölcsönök 17,1 17,1
F03.b 7 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 4 814,1 6 941,6
1 Működési költségvetés 281,3 154,3
1 Személyi juttatások 3 167,8 4 690,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 065,6 1 553,9
3 Dologi kiadások 801,8 781,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 24,7
1 Intézményi beruházási kiadások 28,2 56,0
2 Felújítás 30,0 33,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,8
4 Központi beruházási kiadások 20,3
5 Lakástámogatás 32,8
3 Kölcsönök 48,5 45,7
F03.b 8 Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2 805,0 4 190,7
1 Működési költségvetés 207,8 72,1
1 Személyi juttatások 1 833,4 2 634,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 618,8 892,5
3 Dologi kiadások 508,2 504,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 21,1
1 Intézményi beruházási kiadások 19,8 33,5
2 Felújítás 31,0 47,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,7
4 Központi beruházási kiadások 172,7
5 Lakástámogatás 12,3
6 Lakásépítés 96,6
3 Kölcsönök 14,5 17,4
F03.b 9 Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2 891,0 5 060,1
1 Működési költségvetés 185,1 149,0
1 Személyi juttatások 1 888,9 2 762,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 633,2 892,4
3 Dologi kiadások 464,6 635,8
2 Felhalmozási költségvetés 113,4
1 Intézményi beruházási kiadások 14,4 87,9
2 Felújítás 75,0 244,7
4 Központi beruházási kiadások 736,3
5 Lakástámogatás 20,4
3 Kölcsönök 11,0 24,4
F03.b 10 Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2 704,5 3 890,9
1 Működési költségvetés 210,6 165,9
1 Személyi juttatások 1 802,6 2 581,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 610,4 864,7
3 Dologi kiadások 469,4 521,6
2 Felhalmozási költségvetés 4,5 16,3
1 Intézményi beruházási kiadások 14,2 41,0
2 Felújítás 23,0 33,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,5
4 Központi beruházási kiadások 31,6
5 Lakástámogatás 17,8
3 Kölcsönök 9,8 9,6
F03.b 11 Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 3 407,4 5 240,6
1 Működési költségvetés 217,1 148,1
1 Személyi juttatások 2 235,4 3 373,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 752,6 1 081,5
3 Dologi kiadások 588,9 610,4
2 Felhalmozási költségvetés 71,9
1 Intézményi beruházási kiadások 14,6 41,6
2 Felújítás 33,0 38,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,5
4 Központi beruházási kiadások 311,1
5 Lakástámogatás 17,8
3 Kölcsönök 23,7 24,2
F03.b 12 Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 2 049,3 3 011,3
1 Működési költségvetés 116,8 93,0
1 Személyi juttatások 1 328,3 1 957,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 445,8 665,4
3 Dologi kiadások 342,9 344,7
2 Felhalmozási költségvetés 1,5 21,6
1 Intézményi beruházási kiadások 10,6 14,6
2 Felújítás 40,0 124,7
, 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,5
4 Központi beruházási kiadások 4,0
5 Lakástámogatás 47,1
3 Kölcsönök 10,7 9,6
F03.b 13 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2 763,2 4 480,9
1 Működési költségvetés 189,6 73,8
1 Személyi juttatások 1 829,1 2 626,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 614,8 889,0
3 Dologi kiadások 474,0 570,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,0 8,9
1 Intézményi beruházási kiadások 14,4 95,0
2 Felújítás 20,0 91,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3
4 Központi beruházási kiadások 321,5
5 Lakástámogatás 14,9
3 Kölcsönök 16,6 16,6
F03.b 14 Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2 146,5 3 072,0
1 Működési költségvetés 173,4 87,9
1 Személyi juttatások 1 408,4 2 012,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 473,0 684,3
3 Dologi kiadások 377,0 407,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,3
1 Intézményi beruházási kiadások 12,0 38,6
2 Felújítás 49,0 25,0
4 Központi beruházási kiadások 15,0
5 Lakástámogatás 13,5
3 Kölcsönök 16,4 11,0
F03.b 15 Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 1 801,1 2 855,0
1 Működési költségvetés 104,3 50,6
1 Személyi juttatások 1 195,6 1 687,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 401,0 571,2
3 Dologi kiadások 285,6 377,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 5,4
1 Intézményi beruházási kiadások 9,7 24,9
2 Felújítás 14,0 5,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,9
4 Központi beruházási kiadások 229,5
5 Lakástámogatás 8,8
3 Kölcsönök 13,3 14,0
F03.b 16 Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 5 790,3 8 208,6
1 Működési költségvetés 340,4 204,2
1 Személyi juttatások 3 785,6 5 377,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 273,7 1 770,5
3 Dologi kiadások 988,0 1 089,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 5,6
2 Felhalmozási költségvetés 12,2
1 Intézményi beruházási kiadások 40,9 73,7
2 Felújítás 39,0 11,3
4 Központi beruházási kiadások 59,6
5 Lakástámogatás 29,0
3 Kölcsönök 35,6 32,3
F03.b 17 Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2 919,6 4 187,2
1 Működési költségvetés 214,0 80,2
1 Személyi juttatások 1 882,8 2 673,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 633,9 904,9
3 Dologi kiadások 562,4 599,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 14,5 20,2
2 Felújítás 40,0 64,9
4 Központi beruházási kiadások 18,9
5 Lakástámogatás 14,9
3 Kölcsönök 22,7 18,5
F03.b 18 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 3 372,6 5 009,5
1 Működési költségvetés 182,2 229,0
1 Személyi juttatások 2 195,8 3 411,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 737,7 1 123,7
3 Dologi kiadások 575,8 599,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 6,6
1 Intézményi beruházási kiadások 19,5 28,4
2 Felújítás 24,0 72,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,9
4 Központi beruházási kiadások 11,9
5 Lakástámogatás 15,8
3 Kölcsönök 16,6 16,6
F03.b 19 Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 2 110,1 3 419,3
1 Működési költségvetés 141,9 151,8
1 Személyi juttatások 1 366,3 2 071,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 458,9 688,2
3 Dologi kiadások 346,1 395,6
2 Felhalmozási költségvetés 44,9
1 Intézményi beruházási kiadások 10,7 34,4
2 Felújítás 70,0 136,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0
4 Központi beruházási kiadások 307,0
5 Lakástámogatás 9,2
3 Kölcsönök 10,1 10,3
F03.b 20 Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2 126,4 3 007,4
1 Működési költségvetés 189,2 97,4
1 Személyi juttatások 1 390,6 1 924,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 467,0 640,1
3 Dologi kiadások 429,3 442,8
2 Felhalmozási költségvetés 7,6
1 Intézményi beruházási kiadások 11,7 30,8
2 Felújítás 17,0 18,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,2
4 Központi beruházási kiadások 16,8
5 Lakástámogatás 15,1
3 Kölcsönök 8,6 7,9
F03.b 21 Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2 561,5 3 896,5
1 Működési költségvetés 198,8 162,3
1 Személyi juttatások 1 704,5 2 475,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 573,0 827,6
3 Dologi kiadások 422,2 523,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 1,2
2 Felhalmozási költségvetés 2,9
1 Intézményi beruházási kiadások 13,6 26,4
2 Felújítás 43,0 112,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,3
4 Központi beruházási kiadások 108,2
5 Lakástámogatás 15,4
3 Kölcsönök 10,8 18,3
F03.b 22 Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2 114,4 3 187,8
1 Működési költségvetés 178,5 116,0
1 Személyi juttatások 1 398,3 2 108,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 469,1 712,3
3 Dologi kiadások 394,6 397,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,2
2 Felhalmozási költségvetés 9,7
1 Intézményi beruházási kiadások 11,9 22,5
2 Felújítás 19,0 56,8
4 Központi beruházási kiadások 8,0
5 Lakástámogatás 12,1
3 Kölcsönök 26,0 22,6
F03.b 23 Készenléti Rendőrség 5 616,2 7 140,1
1 Működési költségvetés 733,0 580,0
1 Személyi juttatások 3 698,9 4 707,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 216,7 1 573,6
3 Dologi kiadások 1 387,0 1 237,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,4
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 4,1
1 Intézményi beruházási kiadások 38,6 76,7
2 Felújítás 10,0 63,0
5 Lakástámogatás 20,5
3 Kölcsönök 57,4 58,2
F03.b 24 Köztársasági Őrezred 4 257,8 6 018,1
1 Működési költségvetés 188,1 423,4
1 Személyi juttatások 2 886,8 4 150,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 937,4 1 371,5
3 Dologi kiadások 569,2 770,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,8 3,5
1 Intézményi beruházási kiadások 33,3 199,0
2 Felújítás 20,0 31,3
5 Lakástámogatás 39,5
3 Kölcsönök 22,3 21,0
F03.b 25 Híradástechnikai Szolgálat 2 474,5 2 646,5
1 Működési költségvetés 283,2 441,1
1 Személyi juttatások 352,7 471,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 122,1 163,2
3 Dologi kiadások 1 649,9 1 752,2
2 Felhalmozási költségvetés 20,0 44,5
1 Intézményi beruházási kiadások 628,0 963,5
2 Felújítás 25,0 6,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,0
3 Kölcsönök 0,8
6 Határőrség
F03.b 1 Határőrség Országos Parancsnokság és szervei 6 223,7 7 674,5
1 Működési költségvetés 51,9 67,3
1 Személyi juttatások 1 546,3 2 218,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 512,3 689,9
3 Dologi kiadások 1 242,4 1 820,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,0 499,2
2 Felhalmozási költségvetés 240,0 96,3
1 Intézményi beruházási kiadások 1 922,8 1 961,9
2 Felújítás 1 265,8 913,0
4 Központi beruházási kiadások 4,4
5 Lakástámogatás 323,0
3 Kölcsönök 89,0 85,8
F03.b 2 Határőrigazgatóságok 24 257,1 30 460,5
1 Működési költségvetés 357,3 477,3
1 Személyi juttatások 16 234,8 21 095,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 475,3 6 672,7
3 Dologi kiadások 2 904,3 3 029,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 54,9
1 Intézményi beruházási kiadások 58,6
2 Felújítás 10,6
4 Központi beruházási kiadások 119,7
3 Kölcsönök 61,5 55,0
F03.c 7 BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 6 029,3 9 179,2
1 Működési költségvetés 216,0 1 023,8
1 Személyi juttatások 3 302,9 5 002,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 068,0 1 647,7
3 Dologi kiadások 987,5 1 947,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,6 610,3
2 Felhalmozási költségvetés 3,1 5 294,6
1 Intézményi beruházási kiadások 720,9 2 144,1
2 Felújítás 164,5 67,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 755,9
4 Központi beruházási kiadások 455,5
5 Lakástámogatás 54,6
3 Kölcsönök 27,6 33,1
F08.b 10 Duna Palota és Kiadó 271,8 173,9
1 Működési költségvetés 235,7 235,5
1 Személyi juttatások 198,6 150,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 69,7 49,9
3 Dologi kiadások 177,6 195,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 22,5 29,8
2 Felújítás 39,1 30,3
4 Központi beruházási kiadások 5,1
F01.f 11 Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal 21 575,2 26 593,7
1 Működési költségvetés 9 157,5 3 982,1
1 Személyi juttatások 1 497,3 1 787,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 502,4 598,9
3 Dologi kiadások 18 082,6 15 984,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 356,6 3 796,8
2 Felhalmozási költségvetés 424,1
1 Intézményi beruházási kiadások 8 144,4 10 600,0
2 Felújítás 149,4 369,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,8
3 Kölcsönök 0,1
F04.c 12 Rendőrtiszti Főiskola 1 032,5 1 401,1
1 Működési költségvetés 150,5 284,9
1 Személyi juttatások 619,2 930,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 204,2 280,3
3 Dologi kiadások 251,3 308,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,0
1 Intézményi beruházási kiadások 52,5 108,9
2 Felújítás 55,8 83,6
5 Lakástámogatás 3,6
3 Kölcsönök 2,4 0,9
F05.a 13 BM Központi Kórház és intézményei 517,8 992,9
1 Működési költségvetés 2 958,0 2 750,3
1 Személyi juttatások 1 112,5 1 599,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 401,0 599,1
3 Dologi kiadások 1 737,6 1 563,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 1,6
2 Felhalmozási költségvetés 1,0 60,0
1 Intézményi beruházási kiadások 77,6 58,9
2 Felújítás 146,1 8,5
4 Központi beruházási kiadások 30,0
3 Kölcsönök 0,5
14 Központi Gazdasági Főigazgatóság
F03.b 1 Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei 2 251,0 2 744,9
1 Működési költségvetés 1 268,9 1 760,3
1 Személyi juttatások 1 194,5 1 412,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 409,5 505,7
3 Dologi kiadások 1 242,9 2 167,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5 135,1
2 Felhalmozási költségvetés 11,3 1 219,9
1 Intézményi beruházási kiadások 52,4 430,5
2 Felújítás 229,4 860,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 43,5
5 Lakástámogatás 76,9
6 Lakásépítés 400,0 705,1
3 Kölcsönök 26,1 26,1
F03.b 17 Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ 434,5 259,6
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 72,1 94,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,5 30,7
3 Dologi kiadások 120,2 55,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 219,7 151,6
18 Oktatási igazgatóság
F04.d 1 Oktatási Igazgatóság 145,7 886,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,8 64,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,4 20,9
3 Dologi kiadások 63,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 141,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 59,6 43,4
2 Felújítás 38,9 1,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,3
4 Központi beruházási kiadások 260,1
5 Lakástámogatás 3,1
F04.b 2 Tanintézetek 4 490,4 6 078,8
1 Működési költségvetés 305,1 776,3
1 Személyi juttatások 2 315,9 3 271,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 767,2 930,0
3 Dologi kiadások 1 476,9 2 143,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 65,5 80,5
2 Felhalmozási költségvetés 21,7
1 Intézményi beruházási kiadások 110,0 133,7
2 Felújítás 60,0 324,5
4 Központi beruházási kiadások 351,0
3 Kölcsönök 0,2 1,9
F03.b 3 BM Nemzetközi Oktatási Központ 145,6 330,0
1 Működési költségvetés 211,3 390,4
1 Személyi juttatások 98,1 174,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,8 57,8
3 Dologi kiadások 226,0 411,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 19,4
2 Felújítás 15,0
19 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 2 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 194,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 112,8
4 Központi beruházási kiadások 259,9
F03.b 3 Rend és közbiztonsági beruházások 4 679,0 105,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 475,4
4 Központi beruházási kiadások 4 679,0
F03.c 4 Tűzvédelmi beruházások 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 70,8
4 Központi beruházási kiadások 200,0
F03.b 5 Lakáscélú beruházás 818,6 28,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,2
5 Lakástámogatás 818,6
2 Ágazati célfeladatok
F03.b 1 Gépjármű-korszerűsítési program 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 51,2
F08.b 2 Állami és nemzeti ünnepek központi lebonyolításának kiadásai 55,0 3,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 55,0 35,3
F03.c 3 Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
2 Felhalmozási költségvetés 1 992,3 2 425,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 992,3 1 457,6
F03.b 4 Közrendvédelmi bírság
1 Működési költségvetés 96,0 12,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 96,0 10,2
F03.b 5 Vagyonvédelmi bírság
1 Működési költségvetés 5 140,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 140,4
F03.b 6 Helyszíni bírság
1 Működési költségvetés 3 000,0
3 Dologi kiadások 3 000,0
F03.c 7 Önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatása 200,0 200,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 106,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0 80,0
F13.b 9 Katasztrófaelhárítási célelőirányzatok 1 086,5
1 Működési költségvetés 36,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 497,1
F02 11 Kormányzati Koordinációs Bizottság feladatai 23,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 8,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 3,0
F03.b 15 Európai integrációs feladatok 2 751,1 202,2
1 Működési költségvetés 69,5
1 Személyi juttatások 23,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 102,0
3 Dologi kiadások 274,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 350,8 274,4
F02 16 NATO Békepartnerségi Program 19,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,3
3 Dologi kiadások 9,7
F03.b 28 Hivatásos állomány életbiztosítása 125,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 125,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6
F02 29 Hivatásos állomány nyugdíjaztatása 9 056,0 9 056,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 056,0 9 056,0
F02 30 Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1 Működési költségvetés 243,7 386,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 243,7 375,5
2 Felhalmozási költségvetés 35,0 35,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 35,0 35,0
F01.f 52 Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei 200,0 1 320,0
1 Működési költségvetés 7,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 1 166,5
F03.b 53 ORFK D.A.D.A. Program támogatása 5,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0
F03.b 54 Energiaracionálás
3 Kölcsönök 25,4 38,0
F13.b 55 Fogyasztóvédelmi bírság
1 Működési költségvetés 51,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,3
2 Felhalmozási költségvetés 26,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 26,0
F03.b 56 Az amerikai terrortámadással összefüggésben a tárca intézményeinél felmerülő többletfeladatok költségei
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 975,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 618,6
F07 58 Állami Támogatású Bérlakás Program 5 000,0 20 584,9
1 Működési költségvetés 20,7
3 Dologi kiadások 6,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 172,4
2 Felhalmozási költségvetés 202,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 000,0 7 365,4
F07 59 Lakóépületek energiamegtakarítási programja (iparosított technológiával készült lakóépületek energiakorszerűsítésére, felújítására) 2 000,0 1 415,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 62,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 000,0 214,2
F11 60 Építésügyi célelőirányzatok
1 Működési költségvetés 220,0 622,7
3 Dologi kiadások 0,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 220,0 476,4
F07 61 Terület- és településrendezési célfeladat 38,0 37,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 38,0 64,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0
3 Társadalmi önszerveződések támogatása
F08.a 2 Rendőr és Határőr SE támogatása 39,0 39,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,0 39,4
F08.f 3 Szakszervezetek támogatása 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
F08.a 4 Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatása 15,0 15,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,0
F08.f 5 Szabadságharcosokért Alapítvány 100,0 100,0
1 Működési költségvetés 27,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 100,0
F03.b 6 Társadalmi segítők támogatása 120,0 119,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 76,8
F03.b 7 Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
F03.b 8 Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány 360,0 360,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 360,0 360,0
F01.f 9 Belügyi Általános Beruházó és Fejlesztő KHT támogatása 126,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 125,1
11 PHARE program
F03.b 1 COP ’97
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 29,2
F03.b 2 COP ’98
1 Működési költségvetés 26,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 160,2
2 Felhalmozási költségvetés 13,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 55,9
F03.b 3 COP ’99 856,6 352,5
1 Működési költségvetés 112,6
3 Dologi kiadások 67,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 129,6
2 Felhalmozási költségvetés 557,4 1 790,0
1 Intézményi beruházási kiadások 1 347,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 430,2
F03.b 4 COP ’2000 596,8 836,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 56,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 917,9 455,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 458,7 844,3
F03.b 5 Katasztrófavédelem PHARE programja
1 Működési költségvetés 13,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,6
2 Felhalmozási költségvetés 618,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 667,0
F03.b 6 COP 2001 982,8
1 Működési költségvetés 147,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 147,5
F03.b 7 Katasztrófavédelem 2002
1 Működési költségvetés 93,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 93,9
13 Nem állami humán szolgáltatások normatív támogatása
F04.b 1 Oktatási célú humán szolgáltatások normatív állami támogatása 10 464,9 38 547,9
1 Működési költségvetés 20,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10 464,9 38 568,3
F04.a 2 Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása 3 827,9 7 575,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 827,9 7 575,4
3 Szociális célú humán szolgáltatások normatív állami támogatása
F06.g 1 Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás 1 548,8 7 747,1
1 Működési költségvetés 9,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 548,8 7 761,9
F06.g 2 Nappali szociális intézményi ellátás 135,4 747,3
1 Működési költségvetés 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 135,4 747,5
F06.g 3 Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátása 432,5 1 877,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 432,5 1 877,8
F06.g 4 Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti, vagy átmenetileg és tartósan neveltek, ideiglenes hatállyal elhelyezettek ellátása 83,2 571,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 83,2 571,8
F06.g 5 Hajléktalanok átmeneti intézményei 204,9 481,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 204,9 481,8
F06.g 6 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése 366,1 1 305,1
1 Működési költségvetés 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 366,1 1 305,9
F06.g 7 Bölcsődei ellátás 11,8 42,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,8 42,8
F03.c 14 Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása 500,0 500,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 500,0
F04.d 15 Közoktatási gyermekétkeztetés rászorultsági alapú támogatása 4 714,8 4 714,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 714,8 4 506,9
F16 16 Fejezeti tartalék 173,5 173,5
F06.f 17 „Segítsünk az árvízkárosultakon”
1 Működési költségvetés 4,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,8
F06.g 18 Nem állami szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlék emelése
1 Működési költségvetés 7,5
F06.g 19 Nem állami szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlék emelésének tartalék alapja
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,7
F16 20 Technikai azonosító maradványbefizetéshez
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,6
F16 21 2001. évi egyösszegű kereset-kiegészítés
1 Működési költségvetés 1,4
F06.g 24 Nem állami szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben dolgozók egyszeri juttatása
1 Működési költségvetés 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,7
F04.a 25 Nem állami humán szolgáltatást végző intézmények alkalmazottainak illetményemelése 5 225,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 914,2
1–19. cím összesen: 271 428,6 37 773,9 233 654,7 398 211,7 42 548,0 360 783,8
23 Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai
1 Normatív hozzájárulások
F16 1 Községek általános feladatai 1 569,0 1 569,0
F01.a 2 Települési igazgatási és kommunális feladatokhoz 3 909,9 3 910,0
F01.a 3 Körjegyzőség működéséhez 709,8 713,1
F01.a 5 Körzeti igazgatási feladatokhoz 4 067,8 4 160,2
F13.b 7 Üdülőhelyi feladatokhoz 925,0 912,0
F06.g 11 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz 3 570,0 3 592,5
F08.a 12 Gyermekvédelmi szakellátáshoz 3 186,6 3 159,2
F06.g 13 Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz 3 818,6 3 758,1
F06.g 14 Nappali szociális intézményi ellátáshoz 1 244,8 1 206,4
F06.g 15 Hajléktalanok átmeneti intézményeire 180,4 174,1
F06.g 16 Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátásához 2 863,9 2 852,9
F06.g 17 Bölcsődei ellátáshoz 784,6 759,6
F06.g 18 Szociális intézményi módszertani feladatokhoz 62,2 57,9
F04.a 19 Óvodai neveléshez 42 954,5 42 002,9
F04.a 20 Iskolai oktatáshoz 201 403,1 195 546,0
F06.g 21 Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz 17 033,8 16 834,4
F04.a 22 Alapfokú művészetoktatáshoz 7 943,0 8 000,3
F04.d 23 Bentlakásos közoktatási intézményi ellátáshoz 18 153,0 17 329,1
F04.d 24 Kiegészítő hozzájárulás egyéb közoktatási feladatokhoz 22 584,8 21 968,5
F08.a 27 Települési sportfeladatokhoz 1 032,9 1 032,9
2 Központosított előirányzatok
F07 1 Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 600,0 2 403,9
F07 3 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 900,0 4 885,3
F12.d 4 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 200,0 200,0
F03.b 5 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 95,0 95,0
F01.a 7 Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 900,0 900,0
F08.a 8 Gyermek és ifjúsági feladatok 170,0 167,7
F04.a 9 Kiegészítő támogatás nemzetiségi óvodák és iskolák fenntartásához 340,0 340,0
F08.b 10 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 630,0 629,5
F08.b 11 Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása 455,0 455,0
F16 12 Hozzájárulás a létszámcsökkenéssel kapcsolatos kiadásokhoz 2 831,1 1 272,6
F16 13 Hozzájárulás a könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok számára 120,0 120,0
F01.f 14 Önkormányzati kincstárak támogatása 500,0 100,0
F14 15 Települési szilárdhulladék-közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása 2 000,0 1 991,3
F01.a 16 Helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők előmeneteli és illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás 16 183,8
F07 17 Martinsalakból épült házak helyreállítása, újjáépítése 1 926,5
F03.c 18 Helyi önkormányzati tűzoltóságok hivatásos állományú tagjai illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás 6 382,8
F03.c 19 Hivatásos tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok részére a délutáni és éjszakai pótlék, a távolléti díj, valamint a veszélyességi pótlék fizetésére szolgáló támogatás 2 892,3
F08.b 20 Helyi és központi közgyűjteményi, közművelődési és művészeti tevékenység bérpolitikai támogatása 1 479,6
F07 24 Hűség napja emlékművel felállításának támogatása 24,0
F06.g 25 Szociális ágazatban dolgozók pótlékemelése 2 438,2
F06.b 26 A nyugdíjak és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kiegészítő emeléséről 1 974,5
F16 27 Helyi önkormányzatoknál és intézményeiknél foglalkoztatott közalkalmazottak átlagosan 50%-os 2002. szeptember 1-jei illetményemelése 54 500,5
3 Működésképtelenné vált helyi önkormányzat kiegészítő támogatása
F01.a 1 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (működési forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása 11 400,0 16 724,4
F01.a 2 Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása 300,0 38,3
F01.a 3 A működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása 1 200,0 2 430,0
4 A helyi önkormányzatok színházi támogatása
F08.b 1 Épületműködtetési hozzájárulás 3 972,1 3 972,1
F08.b 2 Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás 1 989,4 1 989,4
F08.b 3 Bábszínházak művészeti támogatása 185,0 185,0
F08.b 4 Színházak pályázati támogatása 409,0 409,0
5 Normatív kötött felhasználású támogatások
1 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához
F04.d 1 Pedagógus szakvizsgához és továbbképzéshez 2 324,9 2 302,2
F04.d 2 Pedagógusok szakkönyvvásárlásához 2 215,7 2 151,0
F04.d 3 Tanulók tankönyvvásárlásához 3 344,6 3 244,2
F01.a 4 Körzeti, térségi feladatokhoz 4 705,2 4 705,2
F04.a 5 Kiegészítő támogatás az Arany János tehetséggondozó programhoz 780,8 468,9
F08.a 6 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 1 667,2 1 634,8
2 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása
F06.f 1 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 55 633,4 47 831,8
F06.d 2 Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása 14 565,6 9 365,6
F03.c 3 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 4 000,0 4 000,3
F07 4 Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása 315,4 172,0
F16 6 Címzett- és céltámogatások 58 300,0 64 788,5
F07 7 Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás 10 573,0 12 331,3
8 Céljellegű decentralizált támogatás
F13.a 1 Területfejlesztési tanácsok és a Fővárosi Közgyűlés normatív kerete 6 300,0 6 143,4
F16 2 Vis maior tartalék 243,9 4 698,3
23. cím összesen: 537 164,0 620 487,3
XI. fejezet összesen: 808 592,6 37 773,9 233 654,7 1 018 699,0 42 548,0 360 783,8

XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása 5 715,0 8 482,1
1 Működési költségvetés 594,7 921,3
1 Személyi juttatások 2 678,3 4 548,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 809,9 1 423,4
3 Dologi kiadások 2 255,5 2 642,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 106,0 269,3
2 Felhalmozási költségvetés 176,0 257,9
1 Intézményi beruházási kiadások 360,0 946,8
2 Felújítás 100,0 71,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 176,0
4 Központi beruházási kiadások 361,0
3 Kölcsönök 65,2 26,0
2 Szakigazgatási intézmények
F01.b 1 Költségvetési Iroda 1 028,4 1 430,2
1 Működési költségvetés 103,9 218,2
1 Személyi juttatások 640,9 884,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 224,2 283,9
3 Dologi kiadások 248,2 263,4
2 Felhalmozási költségvetés 41,4
1 Intézményi beruházási kiadások 19,0 26,4
2 Felújítás 6,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,5
4 Központi beruházási kiadások 11,4
3 Kölcsönök 5,4 5,3
F10 2 Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények 4 315,7 7 060,4
1 Működési költségvetés 11 190,4 12 746,0
1 Személyi juttatások 5 700,0 8 656,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 997,8 2 914,4
3 Dologi kiadások 6 162,4 7 649,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,9 54,5
6 Kamatfizetések 0,7
2 Felhalmozási költségvetés 507,1
1 Intézményi beruházási kiadások 1 418,0 2 287,3
2 Felújítás 180,0 334,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 42,0
3 Kölcsönök 22,5 22,5
F10 3 Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények 1 955,7 3 489,0
1 Működési költségvetés 4 883,2 4 854,3
1 Személyi juttatások 2 169,3 3 747,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 724,3 1 188,4
3 Dologi kiadások 2 823,3 2 730,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 23,7
2 Felhalmozási költségvetés 702,6
1 Intézményi beruházási kiadások 937,0 1 445,2
2 Felújítás 180,0 175,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0
3 Kölcsönök 11,8 11,7
F10 4 Földművelésügyi szakigazgatási intézmények 6 206,4 7 796,0
1 Működési költségvetés 1 094,7 692,5
1 Személyi juttatások 3 017,0 4 797,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 005,9 1 538,8
3 Dologi kiadások 3 083,2 2 187,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 127,2
2 Felhalmozási költségvetés 63,0 156,8
1 Intézményi beruházási kiadások 196,0 233,0
2 Felújítás 60,0 160,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,2
4 Központi beruházási kiadások 74,3
3 Kölcsönök 5,8 5,8
F10 5 Erdészeti szakigazgatási intézmények 1 518,8 2 700,9
1 Működési költségvetés 956,7 1 041,9
1 Személyi juttatások 1 141,6 2 004,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 387,0 643,5
3 Dologi kiadások 762,2 793,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5
2 Felhalmozási költségvetés 73,3 228,6
, 1 Intézményi beruházási kiadások 223,0 389,2
2 Felújítás 35,0 40,6
4 Központi beruházási kiadások 100,0
3 Kölcsönök 9,6 8,0
F10 7 Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2 000,0
1 Működési költségvetés 372,1
1 Személyi juttatások 43,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,1
3 Dologi kiadások 53,9
2 Felhalmozási költségvetés 3 005,4
1 Intézményi beruházási kiadások 81,9
F10 3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet 8 363,9 11 906,3
1 Működési költségvetés 3 538,4 7 199,4
1 Személyi juttatások 5 557,7 9 069,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 078,6 3 070,5
3 Dologi kiadások 3 986,0 5 871,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,0 27,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 116,2
1 Intézményi beruházási kiadások 151,0 2 529,2
2 Felújítás 108,0 241,9
4 Központi beruházási kiadások 274,6
3 Kölcsönök 23,1 5,0
F10 4 Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei 1 532,9 2 914,7
1 Működési költségvetés 3 369,9 4 030,1
1 Személyi juttatások 1 487,9 2 319,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 544,9 795,7
3 Dologi kiadások 2 625,9 2 854,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,1 172,8
2 Felhalmozási költségvetés 40,0 261,5
1 Intézményi beruházási kiadások 120,0 731,1
2 Felújítás 120,0 101,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,0
4 Központi beruházási kiadások 85,3
3 Kölcsönök 7,8 7,8
F10 5 Agrárintervenciós központ 698,7 734,7
1 Működési költségvetés 322,9
1 Személyi juttatások 216,0 483,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 66,6 152,8
3 Dologi kiadások 281,3 367,5
2 Felhalmozási költségvetés 137,0
1 Intézményi beruházási kiadások 129,3 214,5
2 Felújítás 5,5 1,9
F04.b 6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei 3 686,1 6 011,5
1 Működési költségvetés 1 007,8 1 774,8
1 Személyi juttatások 1 660,5 2 800,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 584,4 978,6
3 Dologi kiadások 1 598,4 2 392,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 11,6 16,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,0 65,0
2 Felhalmozási költségvetés 25,5 548,1
1 Intézményi beruházási kiadások 567,0 1 191,5
2 Felújítás 256,0 229,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,5 0,5
4 Központi beruházási kiadások 357,8
3 Kölcsönök 2,2 2,2
F08.b 7 Közművelődési intézmények 540,8 720,6
1 Működési költségvetés 93,0 126,5
1 Személyi juttatások 194,4 242,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 68,7 85,1
3 Dologi kiadások 266,7 264,1
2 Felhalmozási költségvetés 7,1
1 Intézményi beruházási kiadások 54,0 114,1
2 Felújítás 50,0 97,9
4 Központi beruházási kiadások 91,3
F10 8 Agrárkutató intézetek 2 394,0 4 470,2
1 Működési költségvetés 1 953,8 2 565,2
1 Személyi juttatások 1 932,7 2 201,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 653,8 689,1
3 Dologi kiadások 1 488,2 2 217,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1 2,5
2 Felhalmozási költségvetés 419,0
1 Intézményi beruházási kiadások 142,0 1 532,9
2 Felújítás 130,0 712,5
4 Központi beruházási kiadások 184,8
3 Kölcsönök 4,8 5,4
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F13.b 3 Holtág rehabilitáció támogatása 100,0 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 100,0 129,9
F10 13 Mezőgazdasági tevékenységeket segítő szolgáltatások beruházása 1 120,0 454,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 405,2
4 Központi beruházási kiadások 1 120,0
F04.b 14 Középfokú oktatás beruházásai 250,0 0,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0
4 Központi beruházási kiadások 250,0
F08.b 15 Művelődési beruházások 30,0 3,9
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 30,0
F10 16 Mezőgazdasági, erdő-, hal- és vadgazdálkodási célú kutatás és fejlesztés beruházásai 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0
4 Központi beruházási kiadások 100,0
2 Ágazati célelőirányzatok
F10 6 Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja 3 832,9 3 400,4
1 Működési költségvetés 521,9
1 Személyi juttatások 613,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 193,1
3 Dologi kiadások 1 151,9 81,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 96,0 1 588,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 778,1 911,1
F02 7 Munkavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási feladatok 44,0 10,5
1 Működési költségvetés 20,0
3 Dologi kiadások 34,0 3,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
F10 9 Agrárkutatási feladatok támogatása 536,0 342,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,0
3 Dologi kiadások 224,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 246,0 341,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
F10 12 Nemzeti kataszteri program feltételrendszere 535,0 535,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 143,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 391,8 535,0
F10 13 Magyar Állatorvosi Kamara által ellátott állami feladatok támogatása 18,0 18,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,0 18,0
F10 14 Hegyközségek állami feladatainak támogatása 300,0 300,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 300,0
15 Nemzeti Földalap Program
F10 1 MNFA törzstőke, működési támogatás 800,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 750,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
F10 2 Nemzeti Földalap Program végrehajtása 2 200,0
2 Felhalmozási költségvetés 2 993,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 193,4
F04.d 34 Közoktatási támogatások
1 Működési költségvetés 11,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,4
F08.f 35 Egyéb szervezetek feladataira 40,2
1 Működési költségvetés 11,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,7
F13.b 42 Vízügyi feladatok támogatása 700,0 700,0
1 Működési költségvetés 250,0
2 Felhalmozási költségvetés 700,0 600,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 400,0 1 960,2
F10 44 Állategészségügy intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806–01)
1 Működési költségvetés 7,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,3
2 Felhalmozási költségvetés 261,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 308,1
F10 45 Növényegészségügy intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806–02)
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 413,3
F10 46 KAP intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806–03)
1 Működési költségvetés 10,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 185,0
F10 47 Minőségtanúsítás, élelmiszer-ipari szerkezetváltozás (HU 9806–04)
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 67,0
F10 49 Növényvédelmi szolgáltatás fejlesztése
(HU 9909–01)
70,0 5,9
1 Működési költségvetés 157,0
2 Felhalmozási költségvetés 626,0 466,8
1 Intézményi beruházási kiadások 853,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 539,9
F07 50 Megyei földnyilvántartási rendszer fejlesztése
(HU 9909–02)
123,0 116,7
1 Működési költségvetés 317,0 474,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 554,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 267,0 352,7
1 Intézményi beruházási kiadások 1 707,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 407,8
F10 51 Állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai ellenőrzés (HU 0002–01) 363,0 252,5
1 Működési költségvetés 513,0 260,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 340,4
2 Felhalmozási költségvetés 2 052,0 468,9
1 Intézményi beruházási kiadások 2 928,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 643,0
F10 54 Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX) 592,0 560,2
1 Működési költségvetés 336,0 210,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 210,3
2 Felhalmozási költségvetés 1 345,0
1 Intézményi beruházási kiadások 2 273,0
F10 57 Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5
F16 58 Központi beruházási maradványok rendezése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 29,5
F10 60 HU 0201–02 EU BSE ellenőrző rendszer
2 Felhalmozási költségvetés 423,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 423,9
F10 61 HU 0201–03 Vidékfejlesztési intézkedések kivitelezését szolgáló intézményi struktúra kialakítása
1 Működési költségvetés 83,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 83,6
F10 63 HU 0201–05 Juh és kecske regisztrációs rendszer
1 Működési költségvetés 22,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,2
4 Támogatási célelőirányzatok
1 Agrárberuházások támogatása
F10 1 Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása 64 060,0 64 862,8
1 Működési költségvetés 56,2
2 Felhalmozási költségvetés 900,0 87,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 64 960,0 66 109,3
3 Kölcsönök 126,8
F10 2 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás 6 000,0 5 606,9
2 Felhalmozási költségvetés 28,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6 000,0 5 704,4
F10 3 Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása 1 452,0 1 452,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 452,0 1 447,5
2 Erdészeti feladatok
F10 1 Erdészeti közcélú feladatok 4 430,0 5 802,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 430,0 5 542,8
F10 2 Erdei vasutak működtetésére 110,0 110,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 110,0 110,0
F10 3 Jóléti- és parkerdőfenntartásra 210,0 206,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 210,0 262,6
F10 3 Termőföld minőségi védelme, hasznosítása 1 800,0 2 071,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 800,0 2 290,0
F10 4 Állattenyésztési, tenyésztésszervezési feladatok 1 100,0 1 118,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 000,0 993,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,0 99,6
F10 5 Halgazdálkodási tevékenységek 250,0 202,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 248,3
F10 6 Vadgazdálkodási tevékenységek 650,0 731,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 17,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 650,0 838,5
F04.b 9 Agrárinformatika, farm és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása 360,0 225,0
1 Működési költségvetés 7,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 360,0 232,7
10 Terület- és vidékfejlesztési célfeladatok
F13.a 3 Vidékfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai 5 500,0 4 482,2
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 277,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 451,0
2 Felhalmozási költségvetés 354,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 500,0 5 060,3
F10 4 Agrárlogisztika 1 500,0 30,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1 500,0
F10 5 Állatkártérítés 1 487,0 2 237,0
1 Működési költségvetés 64,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 487,0 2 247,0
F16 10 Fejezeti tartalék 330,0 330,0
1–10. cím összesen: 173 286,6 37 377,3 135 909,3 210 994,2 52 528,4 158 694,5
11 Közvetlen termelői és piaci támogatások
F10 1 Piacra jutási támogatás 41 297,7 44 626,3
F10 2 Piacra jutási támogatás megtérülése 1 417,3
F10 3 Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás 65 690,0 67 645,0
F10 4 Erdőkárok felszámolásához nyújtott támogatás 360,0 316,3
F10 5 Családi vállalkozások támogatása 7 992,0
11. cím összesen: 107 347,7 120 579,6 1 417,3
12 Központosított bevételek
1 Erdészeti bevételek
F10 1 Erdőfenntartási járulék 3 100,0 4 341,4
F10 2 Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság 100,0 230,7
2 Termőföld minőségvédelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
F10 1 Földvédelmi járulék 1 790,0 2 043,4
F10 2 Földvédelmi és talajvédelmi bírság 10,0 28,1
3 Állattenyésztési és tenyésztésszervezési bevételek
F10 1 Tenyésztési hozzájárulás 1 090,0 1 109,9
F10 2 Lóverseny totalizatőr forgalom utáni bevételek 10,0 8,1
4 Halgazdálkodási bevételek
F10 1 Állami halász- és horgászjegyek díja 200,0 171,4
F10 2 Halászatfejlesztési hozzájárulás 20,0 14,9
F10 3 Halvédelmi bírság 30,0 15,7
5 Vadgazdálkodási bevételek
F10 1 Állami vadászjegyek díja 370,0 368,3
F10 2 Hatósági eljárási díj, trófeabírálat 30,0 70,5
F10 3 Vadvédelmi hozzájárulás 160,0 230,7
F10 4 Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás 30,0 23,1
F10 5 Vadvédelmi bírság 60,0 38,7
XII. fejezet összesen: 280 634,3 44 377,3 135 909,3 331 573,8 62 640,6 158 694,5

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Honvédelmi Minisztérium
F01.a 1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 16 920,9 10 274,2
1 Működési költségvetés 13,4
1 Személyi juttatások 3 576,8 5 929,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 054,0 1 807,7
3 Dologi kiadások 2 152,6 1 153,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 661,6 191,8
2 Felhalmozási költségvetés 73,0
1 Intézményi beruházási kiadások 975,9 209,7
2 Felújítás 1 500,0 1 067,9
3 Kölcsönök 6,0 2,1
F02 2 HM hivatalai 4 092,1 12 843,6
1 Működési költségvetés 110,6
1 Személyi juttatások 1 861,6 2 271,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 510,2 632,8
3 Dologi kiadások 1 475,8 1 491,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 224,6 8 322,5
2 Felhalmozási költségvetés 47,5
1 Intézményi beruházási kiadások 19,9 79,4
2 Felújítás 10,8
3 Kölcsönök 7,3 27,9
F02 3 HM háttérintézményei 34 773,2 45 000,1
1 Működési költségvetés 934,4
1 Személyi juttatások 4 260,6 5 629,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 256,7 1 472,4
3 Dologi kiadások 18 666,2 27 282,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,2 64,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 390,3
1 Intézményi beruházási kiadások 2 226,5 5 598,0
2 Felújítás 8 004,0 5 673,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 312,0 20,9
3 Kölcsönök 533,9 493,0
2 Magyar Honvédség
F02 1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 114 423,2 93 090,8
1 Működési költségvetés 744,1
1 Személyi juttatások 20 524,9 22 886,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 679,6 6 436,7
3 Dologi kiadások 47 857,2 42 083,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 871,5 173,3
2 Felhalmozási költségvetés 120,4
1 Intézményi beruházási kiadások 32 781,7 18 653,5
2 Felújítás 6 708,3 8 427,5
3 Kölcsönök 96,2 87,5
F02 2 Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai 29 014,8 30 645,3
1 Működési költségvetés 89,9
1 Személyi juttatások 18 608,8 20 584,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 439,6 5 842,6
3 Dologi kiadások 4 916,9 4 263,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 43,9 122,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 5,6
3 Kölcsönök 38,0 27,1
F02 3 Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai 17 269,7 20 461,6
1 Működési költségvetés 177,7
1 Személyi juttatások 11 064,5 14 262,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 413,5 4 276,8
3 Dologi kiadások 2 716,0 3 101,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 75,7 102,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,9
3 Kölcsönök 19,4 14,7
3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
F02 1 Katonai Felderítő Hivatal 9 572,6 11 090,9
1 Működési költségvetés 103,3
1 Személyi juttatások 4 202,5 5 840,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 251,1 1 569,5
3 Dologi kiadások 3 208,2 3 361,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,8 25,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 867,0 607,9
2 Felújítás 31,0 41,0
3 Kölcsönök 35,5 23,4
F02 2 Katonai Biztonsági Hivatal 1 747,5 2 419,3
1 Működési költségvetés 2,2
1 Személyi juttatások 1 077,9 1 692,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 319,6 496,4
3 Dologi kiadások 253,6 282,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,4 7,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 90,0 90,0
3 Kölcsönök 1,3 0,7
F04.c 4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 8 459,6 7 521,3
1 Működési költségvetés 379,7
1 Személyi juttatások 3 829,4 4 112,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 063,1 1 160,5
3 Dologi kiadások 3 012,1 1 999,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,0 22,2
2 Felhalmozási költségvetés 42,8
1 Intézményi beruházási kiadások 547,0 629,2
3 Kölcsönök 2,0 0,5
F03.a 5 Katonai Ügyészségek 675,3 725,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 474,8 492,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 144,7 156,9
3 Dologi kiadások 55,5 58,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3 2,9
3 Kölcsönök 0,5 0,1
F05.a 6 MH Egészségügyi intézetek 953,0 5 431,2
1 Működési költségvetés 4 861,8
1 Személyi juttatások 419,8 4 681,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 131,9 1 543,1
3 Dologi kiadások 400,0 4 639,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3 45,0
2 Felhalmozási költségvetés 9,7
1 Intézményi beruházási kiadások 83,2
2 Felújítás 4,0
F12.c 7 Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal 204,5 247,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 95,2 132,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 28,6 38,8
3 Dologi kiadások 55,1 53,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2 0,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 25,4 25,4
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F05.a 1 Magyar Honvédség Központi Honvédkórház 300,0 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 300,0 100,0
F02 5 Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok 4 200,0 4 400,0
2 Felhalmozási költségvetés
5 Lakástámogatás 1 000,0 1 200,0
6 Lakásépítés 3 200,0 3 200,0
F02 6 Katonai védelmi beruházások 3 500,0 3 500,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 3 500,0 3 500,0
2 Ágazati célelőirányzatok
F08.a 3 Társadalmi szervek támogatása 23,0 23,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,0 23,0
F02 15 Nemzetközi kártérítés
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5
F01.c 24 Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez 1 296,6 1 288,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 296,6 1 301,8
F01.c 25 Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 1 340,0 1 360,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 340,0 1 360,0
F01.c 26 Hozzájárulás a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez 3,4 11,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,4 9,7
F08.b 29 Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban 326,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 326,9
F06.b 32 Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának és a sorállomány társadalombiztosítási ellátásának kiadásaihoz 12 549,0 12 524,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12 549,0 12 524,5
F04.c 33 Pécsi Tudományegyetem támogatása 211,0
XIII. fejezet összesen: 261 318,4 261 318,4 278 315,8 9 777,8 263 496,7

XIV. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása 2 456,8 3 058,4
1 Működési költségvetés 353,5 736,5
1 Személyi juttatások 1 062,5 1 447,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 330,4 474,3
3 Dologi kiadások 1 136,8 1 480,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 165,0 138,3
2 Felhalmozási költségvetés 34,8
1 Intézményi beruházási kiadások 92,5 226,9
2 Felújítás 23,1 32,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 38,5
4 Központi beruházási kiadások 181,0
3 Kölcsönök 12,7 12,7
F03.a 3 Szakértői Intézetek 927,0 1 232,2
1 Működési költségvetés 44,4 39,6
1 Személyi juttatások 587,3 768,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 208,1 269,9
3 Dologi kiadások 176,0 187,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 10,0
1 Intézményi beruházási kiadások 4,5
2 Felújítás 3,6
4 Központi beruházási kiadások 107,1
F03.d 4 IM Büntetés-végrehajtás 21 142,0 33 639,9
1 Működési költségvetés 1 944,8 2 249,7
1 Személyi juttatások 9 619,4 16 532,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 928,8 5 434,1
3 Dologi kiadások 7 518,1 8 723,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,7 2,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 162,0 2 197,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 426,7
1 Intézményi beruházási kiadások 380,6 696,2
2 Felújítás 375,2 325,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 31,9
4 Központi beruházási kiadások 3 231,3
5 Lakástámogatás 80,0 80,0
3 Kölcsönök 20,0 75,6 81,8
F01.a 5 Központi Kárrendezési Iroda 1 941,0 1 670,0
1 Működési költségvetés 13,6
1 Személyi juttatások 595,0 743,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 205,7 246,7
3 Dologi kiadások 1 099,2 656,2
2 Felhalmozási költségvetés 50,0
1 Intézményi beruházási kiadások 41,1 39,6
3 Kölcsönök 0,8 0,8
6 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 2 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 199,5 36,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,9
4 Központi beruházási kiadások 199,5
F03.a 3 Igazságügyi szakértői tevékenység beruházásai 106,6 1,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,8
4 Központi beruházási kiadások 106,6
F03.d 4 Büntetés-végrehajtás beruházásai 2 665,6 384,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 950,6
4 Központi beruházási kiadások 2 665,6
2 Ágazati célfeladatok
F03.d 1 A fogva tartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása 530,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 492,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 38,6
F03.a 3 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 49,0 63,2
1 Működési költségvetés 0,6
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,0 63,8
F16 4 Központi beruházások maradványa
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 13,0
2 Felhalmozási költségvetés 320,0
3 Alapítványok támogatása
F03.a 1 Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
F16 10 Fejezeti tartalék 5,0 5,0
XIV. fejezet összesen: 32 375,8 2 342,7 30 033,1 45 459,3 4 976,8 40 095,7

XV. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatása
F01.a 1 Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 5 185,8 8 195,0
1 Működési költségvetés 553,1 6 354,3
1 Személyi juttatások 2 585,2 3 909,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 881,0 1 283,6
3 Dologi kiadások 2 009,2 3 477,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 184,6 524,5
2 Felhalmozási költségvetés 480,3
1 Intézményi beruházási kiadások 16,5 93,7
2 Felújítás 42,4 140,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 5 018,7
4 Központi beruházási kiadások 236,0
3 Kölcsönök 15,3 15,3 35,3 15,3
F01.a 2 GKM Gazdasági igazgatóság 627,8 1 093,6
1 Működési költségvetés 802,4 1 202,0
1 Személyi juttatások 184,7 237,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 61,5 78,6
3 Dologi kiadások 787,8 1 112,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,1 20,3
2 Felhalmozási költségvetés 23,0 237,6
1 Intézményi beruházási kiadások 289,7 506,1
2 Felújítás 71,4 73,9
4 Központi beruházási kiadások 387,4
3 Kölcsönök 0,5 0,5
F11 2 Szénbányászati Szerkezet-átalakítási Központ 36,4 40,9
1 Működési költségvetés 12,0 25,6
1 Személyi juttatások 19,4 26,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,1 8,6
3 Dologi kiadások 22,9 23,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,9
F13.b 3 GKM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala 615,5 691,0
1 Működési költségvetés 36,8 41,5
1 Személyi juttatások 271,4 328,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 81,0 108,5
3 Dologi kiadások 263,1 229,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 36,8 38,9
F13.b 4 Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet 36,8 28,7
1 Működési költségvetés 28,1 2,7
1 Személyi juttatások 29,8 18,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,1 6,4
3 Dologi kiadások 22,9 8,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,5
2 Felújítás 1,6
F12.d 5 Közlekedési Felügyeletek 210,5
1 Működési költségvetés 15 131,1 18 537,5
1 Személyi juttatások 5 029,0 6 391,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 674,0 2 065,7
3 Dologi kiadások 5 159,0 5 448,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 340,0 2 092,4
2 Felhalmozási költségvetés 45,6 215,0
1 Intézményi beruházási kiadások 1 726,0 1 798,6
2 Felújítás 221,0 148,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,0 28,4
4 Központi beruházási kiadások 355,0
3 Kölcsönök 35,0 11,3 31,2 22,2
F09 6 Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
1 Működési költségvetés 1 467,5 1 487,8
1 Személyi juttatások 411,3 579,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 128,9 190,3
3 Dologi kiadások 857,3 658,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 2,2
2 Felhalmozási költségvetés 1,0 15,3
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 39,4
2 Felújítás 20,0 3,4
3 Kölcsönök 2,6 2,6
F12.a 7 Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság 4 305,1
1 Működési költségvetés 929,8 956,9
1 Személyi juttatások 323,5 345,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 121,9 111,7
3 Dologi kiadások 403,4 702,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 40,3
2 Felhalmozási költségvetés 2 651,3
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 52,5
2 Felújítás 20,0 1,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0 155,6
4 Központi beruházási kiadások 4 909,5
3 Kölcsönök 10,0 2,5
F05.a 8 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium 50,5 63,3
1 Működési költségvetés 35,9 40,1
1 Személyi juttatások 35,6 46,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,2 17,2
3 Dologi kiadások 35,6 39,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,4
2 Felújítás 3,0 1,4
F08.b 9 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 28,6 36,3
1 Működési költségvetés 4,8 4,3
1 Személyi juttatások 14,1 18,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,6 7,1
3 Dologi kiadások 13,7 13,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,5
F13.b 10 Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 737,9 914,7
1 Működési költségvetés 600,4 731,7
1 Személyi juttatások 314,6 460,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 101,3 152,3
3 Dologi kiadások 682,4 817,1
2 Felhalmozási költségvetés 50,5
1 Intézményi beruházási kiadások 195,0 181,9
2 Felújítás 45,0 28,5
3 Kölcsönök 1,0 1,0
F12.d 11 Légügyi Igazgatóság 151,2 217,2
1 Működési költségvetés 148,0 346,6
1 Személyi juttatások 148,2 288,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 45,1 92,0
3 Dologi kiadások 86,9 134,9
2 Felhalmozási költségvetés 633,5
1 Intézményi beruházási kiadások 18,0 44,1
2 Felújítás 1,0 0,8
F13.b 12 Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1 Működési költségvetés 456,8 432,7
1 Személyi juttatások 33,3 40,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,2 13,4
3 Dologi kiadások 372,3 320,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 11,1
1 Intézményi beruházási kiadások 15,0 11,7
2 Felújítás 25,0 41,8
F11 13 Magyar Geológiai Szolgálat 892,8 1 182,7
1 Működési költségvetés 1 309,8 1 252,7
1 Személyi juttatások 548,4 767,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 187,1 252,3
3 Dologi kiadások 1 190,4 1 116,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,0 24,3
2 Felhalmozási költségvetés 23,8
1 Intézményi beruházási kiadások 236,8 199,5
2 Felújítás 28,9 20,5
3 Kölcsönök 3,1 3,1
F11 14 Magyar Bányászati Hivatal 519,9 697,8
1 Működési költségvetés 21,0 44,2
1 Személyi juttatások 316,7 453,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 99,7 148,3
3 Dologi kiadások 97,5 121,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,5 13,5
2 Felhalmozási költségvetés 43,8
1 Intézményi beruházási kiadások 6,4 51,2
2 Felújítás 5,1 3,5
F09 15 Magyar Energia Hivatal
1 Működési költségvetés 1 054,0 1 572,7
1 Személyi juttatások 392,2 451,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 117,6 136,1
3 Dologi kiadások 463,7 742,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 9,6
2 Felhalmozási költségvetés 6,9
1 Intézményi beruházási kiadások 60,0 122,3
2 Felújítás 4,0 0,2
3 Kölcsönök 2,0 0,5 2,4 1,3
F12.d 16 Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1 Működési költségvetés 39 458,0
1 Személyi juttatások 7 653,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 363,4
3 Dologi kiadások 17 401,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 500,0
6 Kamatfizetések 500,0
2 Felhalmozási költségvetés 31,0
1 Intézményi beruházási kiadások 8 000,0
2 Felújítás 1 500,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 800,0
3 Kölcsönök 229,0
F05.a 17 MÁV egészségügyi szolgáltatás 50,8 53,7
1 Működési költségvetés 1,7
1 Személyi juttatások 32,5 27,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,1 9,4
3 Dologi kiadások 6,2 6,4
F05.a 18 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények 33,3 569,2
1 Működési költségvetés 5 253,4 6 756,6
1 Személyi juttatások 2 336,9 3 017,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 882,9 1 095,4
3 Dologi kiadások 1 998,2 2 883,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7
2 Felhalmozási költségvetés 10,5
1 Intézményi beruházási kiadások 3,0 102,9
2 Felújítás 17,5 24,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 47,5
4 Központi beruházási kiadások 144,2
3 Kölcsönök 49,4
F08.b 19 Közlekedési Múzeum 206,0 295,7
1 Működési költségvetés 21,5 46,8
1 Személyi juttatások 126,9 158,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 49,4 53,3
3 Dologi kiadások 49,8 78,1
2 Felhalmozási költségvetés 13,3
1 Intézményi beruházási kiadások 1,4 3,2
2 Felújítás 41,3
4 Központi beruházási kiadások 10,3
F13.b 21 Magyar Szabadalmi Hivatal
1 Működési költségvetés 2 984,9 3 349,5
1 Személyi juttatások 778,9 1 073,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 282,8 348,8
3 Dologi kiadások 1 192,2 1 323,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,0 45,7
2 Felhalmozási költségvetés 4,6
1 Intézményi beruházási kiadások 605,0 299,7
2 Felújítás 60,0 71,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0 10,0
3 Kölcsönök 5,0 7,7 2,7
F13.b 22 Országos Mérésügyi Hivatal
1 Működési költségvetés 1 938,9 2 577,8
1 Személyi juttatások 751,4 973,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 228,1 320,3
3 Dologi kiadások 360,2 808,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
2 Felhalmozási költségvetés 5,4
1 Intézményi beruházási kiadások 425,4 241,4
2 Felújítás 173,8 205,0
3 Kölcsönök 0,5 0,5
F12.d 23 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 180,9
1 Működési költségvetés 16 304,1
1 Személyi juttatások 4 824,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 725,0
3 Dologi kiadások 5 310,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 447,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 870,4
2 Felújítás 13,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 815,5
3 Kölcsönök 12,0
F09 24 Országos Atomenergia Hivatal 371,2 451,5
1 Működési költségvetés 1 027,4 1 033,5
1 Személyi juttatások 424,6 508,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 145,3 146,4
3 Dologi kiadások 538,7 750,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 190,0 24,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 90,0 91,5
2 Felújítás 10,0
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F11 1 Mecseki Uránércbánya bezárása 2 850,0 2 850,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 2 850,0 2 954,3
F01.a 2 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 1 114,5 578,5
2 Felhalmozási költségvetés 171,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 144,5
4 Központi beruházási kiadások 1 114,5
4 Kombinált fuvarozás, logisztikai központok, kikötők fejlesztése
F12.d 1 Kombinált fuvarozás fejlesztése 1 300,0 1 300,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 1 300,0 1 048,5
F12.d 2 Logisztikai központ fejlesztése 330,0 330,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 330,0 399,9
F12.d 3 Kikötők fejlesztése 450,0 450,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 450,0 341,9
F12.b 5 Vasúthálózat fejlesztése 25 988,0 23 188,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 25 988,0 22 861,4
6 VOLÁN autóbusz-közlekedés fejlesztése
F12.a 1 VOLÁN autóbusz-rekonstrukció 3 001,0 3 501,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 3 001,0 3 190,7
F12.a 2 A Budapesti Közlekedési Szövetség tevékenységéhez kapcsolódóan a VOLÁNBUSZ Rt. beruházása 126,0 126,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 126,0
F05.a 7 Vasút-egészségügyi fejlesztések 600,0 455,8
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 600,0
F12.b 8 Infrastruktúra-fejlesztési feladatok 97,5 97,5
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 97,5 54,5
F12.d 9 Akadálymentes közlekedés fejlesztése 200,0 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 200,0 268,8
F12.a 10 Esztergomi Mária-Valéria híd építése 500,0 482,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 656,8
4 Központi beruházási kiadások 500,0
F12.b 11 Szlovén vasúti átmenet építése
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 159,2
F12.a 12 Székesfehérvárt elkerülő út építése 50,0 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 88,7
4 Központi beruházási kiadások 50,0
F12.a 13 A 4. számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő útszakasz építése 1 335,0 0,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 632,4
4 Központi beruházási kiadások 1 335,0
F12.a 14 A 6. számú főútvonal tervezésének és kivitelezésének előkészítése 150,0 150,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 87,5
4 Központi beruházási kiadások 150,0
F12.a 15 74-es főút Zalaegerszeget elkerülő szakasza 250,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,6
4 Központi beruházási kiadások 250,0
F12.a 16 A 10-es út rekonstrukciója 100,0 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 121,4
4 Központi beruházási kiadások 100,0
F12.a 17 83-as főút Pápát elkerülő szakasza I–II. ütem 500,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 500,0
F12.a 18 Törökszentmiklóst elkerülő út építése 500,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 578,0
4 Központi beruházási kiadások 500,0
F12.a 19 Nyíregyházát elkerülő út tervezése és szanálása 50,0 21,9
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 50,0
F08.b 20 Múzeumi tevékenység beruházásai 50,0 39,7
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 50,0
F12.d 21 Rév- és kompközlekedés fejlesztése 50,0 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 50,0 48,4
F12.a 22 Helyi érdekű útépítések és rendezések beruházásai
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 27,0
2 Ágazati célelőirányzatok
F02 1 Polgári védelmi és információs feladatok 78,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 78,8
F12.d 2 Nemzetközi tagdíjak 136,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 136,3
F12.d 3 Kutatási feladatok 230,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 230,0
F13.b 4 Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok 114,5 114,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 114,5 88,3
F13.b 5 Magyar találmányok külföldi bejelentése 319,5 219,5
1 Működési költségvetés 3,6
3 Dologi kiadások 11,0 17,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 308,5 167,7
F12.d 7 Állami többletfeladatok 3 387,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 101,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 387,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 620,0
F07 8 Lakóépületek energia-megtakarítási programja 2 000,0 2 000,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 000,0
F01.c 10 EU integrációs feladatok 264,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 264,0
F01.a 11 Informatikai eszközfenntartás 52,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 52,5
F12.a 12 Veszélyes árufuvarozás szabályozása 5,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,3
F01.c 13 ENSZ vasúti project költségei 5,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
F01.c 14 NATO tagságból adódó feladatok 42,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,4
3 Dologi kiadások 37,4
F12.a 15 A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1 Működési költségvetés 506,0 706,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 506,0 708,3
F02 16 A tárca védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelemről szóló törvény alapján 5,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,3
F08.b 17 Közlekedési könyvtárak finanszírozása 15,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,8
F04.c 18 Az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakmai vizsgák lebonyolításához 6,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,8
F01.a 19 Műszaki szabályozási feladatok 13,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 13,7
F15 20 Nemzetközi hitelekkel összefüggő bankköltségek, jutalékok 63,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 63,0
F14 21 Nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos felkészítési és készenléti ágazati feladatok 10,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,5
F13.b 22 Ágazati katasztrófavédelmi rendszer és szerveinek működtetése 31,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 31,5
F01.a 23 Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos fordítási igény 8,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,4
F12.a 24 A közúti közlekedés jogharmonizációja (HU/IB/2001/TR/01)
1 Működési költségvetés 108,9
3 Dologi kiadások 109,6
2 Felhalmozási költségvetés 0,7
F12.d 25 Légiközlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok
1 Működési költségvetés 204,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 204,5
2 Felhalmozási költségvetés 7,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,5
F12.c 95 Közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő eszközbeszerzés PHARE program HU–01020–05 78,3
3 Vállalkozási célelőirányzatok
F13.a 1 Gazdaságfejlesztési célelőirányzat 20 259,5 21 623,5
1 Működési költségvetés 200,0 163,5
3 Dologi kiadások 650,0 802,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8 818,0 3 297,7
6 Kamatfizetések 13,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 0,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10 041,5 13 068,3
3 Kölcsönök 900,0 270,2
F13.b 2 „Hannover 2000”
1 Működési költségvetés 23,7
3 Dologi kiadások 31,0
F13.a 3 Kis- és középvállalkozói célelőirányzat 16 976,4 17 392,9
1 Működési költségvetés 231,8 733,7
3 Dologi kiadások 436,4 306,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 363,6 2 209,5
2 Felhalmozási költségvetés 305,1 954,4
1 Intézményi beruházási kiadások 1,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10 713,3 18 730,9
F13.a 7 Regionális gazdaságépítési célelőirányzat 6 000,0 6 000,0
1 Működési költségvetés 23,3
3 Dologi kiadások 110,0 213,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 950,0 991,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 940,0 4 825,3
F02 8 Hadiipari kapacitás fenntartása 193,0 193,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 193,0 193,0
F01.c 11 ITD–H Kereskedelmi szolgálat 1 230,8 1 230,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 230,8 1 230,8
12 Segélyből megvalósuló programok
F13.b 1 EU SAVE II program 43,4 43,4
1 Működési költségvetés 38,6
3 Dologi kiadások 82,0
2 ISPA támogatásból megvalósuló programok
F12.b 1 Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal fejlesztése II. ütem 572,4
2 Felhalmozási költségvetés 998,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 177,9
F12.b 2 Budapest–Cegléd–Lökösháza vasútvonal fejlesztése I. ütem, Vecsés–Szolnok vonalszakasz átépítése 950,4
2 Felhalmozási költségvetés 2 924,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 452,0
F12.b 3 Zalalövő–Zalaegerszeg–Boba vasútvonal fejlesztése 1 277,2
2 Felhalmozási költségvetés 561,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 662,0
F12.a 3 Technikai segítségnyújtás az útburkolat megerősítési projekthez
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,4
2 Felhalmozási költségvetés 6,4
F12.b 4 Technikai segítségnyújtás a vasúti projektek tenderhez
1 Működési költségvetés 0,3
F12.b 5 Technikai segítségnyújtás a Budapest–Szolnok–Lökösháza vonal rehabilitációhoz
1 Működési költségvetés 0,4
F13.b 8 Békéltető Testületek EU segélyprogram 2001 22,5 22,5
1 Működési költségvetés 106,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,5
F13.b 9 OFE EU segélyprogram 2001 20,0 20,0
1 Működési költségvetés 53,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 73,0
F13.b 10 Tanúsító és Ellenőrző Intézetek fejlesztése program
1 Működési költségvetés 353,0
3 Dologi kiadások 353,0
F13.b 11 Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség PHARE Programjai 208,8 208,8
1 Működési költségvetés 107,6 150,5
3 Dologi kiadások 316,4 150,5
2 Felhalmozási költségvetés 430,3
1 Intézményi beruházási kiadások 430,3
F01.b 12 Vállalkozói vagyon kezelése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
F13.b 13 Munkahelyi egészség és biztonság HU–00–05–01 PHARE program társfinanszírozása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,6
F09 16 Energia Acquis átvétele, intézményfejlesztés
1 Működési költségvetés 325,0 207,4
3 Dologi kiadások 325,0 197,0
F12.b 19 Budapest–Ferencváros–Soroksár vasútvonal rehabilitációja (HU 9908–02)
2 Felhalmozási költségvetés 538,0 4,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 538,0 4,8
F12.a 20 Közúti szektor ISPA segély
2 Felhalmozási költségvetés 2 860,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 860,0
F12.b 21 Vasúti szektor ISPA segély
2 Felhalmozási költségvetés 8 502,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8 502,0
F08.b 13 Közlekedési Múzeum épületeinek felújítása 35,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 35,0
14 Társadalmi szervezetek címzett támogatása
F08.f 1 MTESZ támogatása 120,0 120,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 120,0
F13.b 2 Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása 66,6 66,6
1 Működési költségvetés 30,0 70,4
3 Dologi kiadások 10,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 96,6 102,6
F13.b 3 Békéltető testületek támogatása 59,6 59,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 59,6 55,5
15 Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat
F12.a 1 Útfenntartás és fejlesztés 76 800,0 74 978,9
1 Működési költségvetés 100,0 1 191,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 31 150,0 28 545,3
2 Felhalmozási költségvetés 500,0 1 449,2
1 Intézményi beruházási kiadások 25 850,0 28 701,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20 400,0 20 372,7
F16 17 Fejezeti előre nem tervezett kiadások 6,2
1 Működési költségvetés 137,4
3 Dologi kiadások 2,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 143,4
F02 22 Hadiipari technológiakorszerűsítő beruházások támogatása
1 Működési költségvetés 1,9
3 Dologi kiadások 3,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 76,8
F13.b 24 Energia Központ Kht. közhasznú feladatai 77,0 77,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 77,0 77,0
F16 25 Fejezeti tartalék 132,5 132,5 33,7
F16 50 Feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok maradványelvonása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 90,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,8
1–25. cím összesen: 263 603,6 88 818,8 174 784,8 253 735,2 78 415,1 183 875,4
28 Központosított bevételek
F13.a 1 Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülése 4 200,0 4 668,0
F12.a 3 Gépjárműadó (belföldi, külföldi) és túlsúlydíj 13 900,0 12 650,5
XV. fejezet összesen: 263 603,6 106 918,8 174 784,8 253 735,2 95 733,6 183 875,4

XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása 3 477,0 4 716,3
1 Működési költségvetés 14,6 1 372,0
1 Személyi juttatások 1 104,7 1 870,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 353,9 616,4
3 Dologi kiadások 1 873,5 2 477,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,0 376,0
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 406,9
1 Intézményi beruházási kiadások 64,5 232,2
2 Felújítás 50,0 18,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 178,3
4 Központi beruházási kiadások 314,5
3 Kölcsönök 6,6 6,7
F13.b 3 Országos Meteorológiai Szolgálat 809,8 1 082,3
1 Működési költségvetés 663,7 1 046,3
1 Személyi juttatások 534,1 766,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 176,8 249,6
3 Dologi kiadások 639,0 740,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 134,0 248,9
1 Intézményi beruházási kiadások 189,6 415,3
2 Felújítás 65,0 60,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,8
4 Központi beruházási kiadások 244,8
3 Kölcsönök 5,5 5,5
F13.b 4 Háttérintézmények 147,2
1 Működési költségvetés 1 833,0 1 811,9
1 Személyi juttatások 534,0 543,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 174,0 181,0
3 Dologi kiadások 1 078,5 1 105,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 46,5 42,5
2 Felhalmozási költségvetés 181,3 805,7
1 Intézményi beruházási kiadások 156,3 772,2
2 Felújítás 25,0 18,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,9
3 Kölcsönök 0,9 0,9
F14 5 Természetvédelmi területi szervek 1 950,8 3 398,7
1 Működési költségvetés 453,3 2 324,2
1 Személyi juttatások 998,5 1 657,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 336,9 557,1
3 Dologi kiadások 950,3 2 456,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,9 54,7
2 Felhalmozási költségvetés 2 195,1
1 Intézményi beruházási kiadások 39,3 2 717,8
2 Felújítás 75,0 144,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,2
4 Központi beruházási kiadások 505,6
3 Kölcsönök 1,5 0,3 2,9 1,3
F14 6 Környezetvédelmi területi szervek 3 469,3 5 777,3
1 Működési költségvetés 320,3 1 001,8
1 Személyi juttatások 2 053,6 3 300,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 686,8 1 102,5
3 Dologi kiadások 925,6 1 793,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,3 78,8
2 Felhalmozási költségvetés 0,5 489,1
1 Intézményi beruházási kiadások 50,3 709,5
2 Felújítás 65,0 52,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,5
4 Központi beruházási kiadások 646,4
3 Kölcsönök 2,4 0,9 9,9 8,4
F13.b 7 Vízügyi és árvízvédelmi intézmények 6 372,2 30 334,4
1 Működési költségvetés 5 749,1 11 367,5
1 Személyi juttatások 5 112,6 8 995,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 794,5 3 031,8
3 Dologi kiadások 5 333,4 12 740,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 275,8
2 Felhalmozási költségvetés 444,8 3 480,9
1 Intézményi beruházási kiadások 202,6 1 494,3
2 Felújítás 58,0 397,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 34,0 87,5
4 Központi beruházási kiadások 16 708,6
3 Kölcsönök 1,0 25,3 24,3
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 1 000,0 243,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 252,0
4 Központi beruházási kiadások 1 000,0
F13.b 2 Meteorológiai szolgáltatás beruházásai 215,0 573,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 215,0
4 Központi beruházási kiadások 215,0
F14 3 Környezetvédelem beruházásai 340,0 92,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 63,5
4 Központi beruházási kiadások 340,0
F14 4 Természetvédelem beruházásai 260,0 49,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,8
4 Központi beruházási kiadások 260,0
F13.b 5 Vízügyi szervek beruházásai 52,5 52,5
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 52,5 61,1
F14 6 Kiemelt városok szennyvízkezelése 3 500,0 2 222,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,9
4 Központi beruházási kiadások 3 500,0 589,3
7 Vízkárelhárítás
F13.b 1 Duna Budapest–Szap közötti szakaszának rendezése 300,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 35,5
4 Központi beruházási kiadások 300,0
F13.b 2 Felső-Tisza vidéki árvízvédelmi rendszerek fejlesztése 3 000,0 527,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 79,2
4 Központi beruházási kiadások 3 000,0
F13.b 3 Bodrogközi árvízvédelmi rendszer fejlesztése 900,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 205,6
4 Központi beruházási kiadások 900,0
F13.b 4 Közép-Tiszai árvízvédelmi rendszer fejlesztése 600,0
2 Felhalmozási költségvetés 91,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 43,6
4 Központi beruházási kiadások 600,0
F13.b 8 Egyéb regionális víziközmű-hálózat fejlesztése 600,0 116,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 39,6
4 Központi beruházási kiadások 600,0
F13.b 9 Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése 1 250,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
4 Központi beruházási kiadások 1 250,0
10 Egyéb vízminőség-védelem
F14 1 Egyéb vízminőség-védelem 260,0 17,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,1
4 Központi beruházási kiadások 260,0
F13.b 2 Vízbázisvédelem 2 100,0 337,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 168,3
4 Központi beruházási kiadások 2 100,0
F13.b 3 Vízrajz 410,0 72,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 22,0
4 Központi beruházási kiadások 410,0
F14 11 Balatoni vízminőségvédelem 800,0 51,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 180,5
4 Központi beruházási kiadások 800,0
F14 12 Nagymaros feletti befejezetlen védtöltések rendezése 150,0 150,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 150,0 150,0
F12.d 13 Vízügyi informatikai rendszer fejlesztése 100,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 100,0
14 Vízkárelhárítás egyéb beruházásai
F13.b 1 Elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztése és rekonstrukciója 1 400,0 131,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 176,2
4 Központi beruházási kiadások 1 400,0
F13.b 2 Folyó- és tószabályozás 600,0 69,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,4
4 Központi beruházási kiadások 600,0
F13.b 3 Nagyműtárgyak rekonstrukciója 850,0 28,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 42,7
4 Központi beruházási kiadások 850,0
F13.b 4 Dombvidéki vízrendezés 400,0 41,4
2 Felhalmozási költségvetés 10,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 22,2
4 Központi beruházási kiadások 400,0
F13.b 5 Síkvidéki vízrendezés 1 300,0 17,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 115,3
4 Központi beruházási kiadások 1 300,0
F13.b 6 Vízpótló és elosztórendszerek 200,0 49,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,2
4 Központi beruházási kiadások 200,0
F13.b 7 Duna–Tisza közi homokhátság vízvisszatartása, vízpótlása 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,9
4 Központi beruházási kiadások 200,0
F13.b 8 Balatoni vízkárelhárítás 100,0 3,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
4 Központi beruházási kiadások 100,0
F13.b 15 Vízkészlet-gazdálkodási létesítmények 200,0 131,9
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 200,0
2 Ágazati célelőirányzatok
F14 3 Szigetközi térség kárainak mérséklése 350,0 49,0
1 Működési költségvetés 120,0 120,0
1 Személyi juttatások 78,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 26,1
3 Dologi kiadások 145,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 220,0 218,3
F14 5 Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program 155,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 36,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,8
3 Dologi kiadások 97,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 11,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,1
F14 6 Védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása program 800,0 249,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,8
2 Felhalmozási költségvetés 3,5
1 Intézményi beruházási kiadások 800,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 726,1
F13.b 7 Vízkárelhárítási művek fenntartása 1 575,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 252,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 110,9
3 Dologi kiadások 1 212,2
F13.b 8 Távlati ivóvízbázisok fenntartása 63,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 63,0
10 Nemzeti Környezetvédelmi Program
F14 1 Nemzeti ökológiai hálózat, természetvédelmi területek rendszerének kialakulása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5
F14 2 Környezetvédelmi szakmai programok támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,3
F14 3 Természetvédelmi célokat szolgáló fejlesztési programok támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,6
F14 12 Nemzetközi tagdíjak 10,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,7
F13.b 13 Kutatási feladatok 60,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 60,0
F13.b 14 Informatikai eszközfenntartás 33,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 33,1
F13.b 15 Nagymarosi rehabilitált területek fenntartása 35,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 35,0
F13.b 16 Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének fenntartása 52,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 52,5
F13.b 18 Energia Kht. közhasznú feladatai 24,0 24,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,0 24,0
F16 19 Fejezeti kezelésű előirányzatok technikai maradványa
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 79,2
F16 22 Az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakmai vizsgák lebonyolításához 3,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,7
F16 23 Műszaki szabályozási feladatok 7,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 7,3
F14 24 Duna–Tisza közi homokhátság vízpótlásának környezetvédelmi feladatai 14,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 14,0
F13.b 25 Tisza-tó fenntartása 84,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 84,0
F13.b 26 Duna-Tisza közi homokhátság monitorjának működtetése 31,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 31,5
F13.b 32 Ráckevei-Soroksári Duna-ág fenntartási költségei 84,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 84,0
F14 34 Országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálata
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
4 Környezetvédelmi alap célfeladatok
F14 1 Környezetvédelmi feladatok 31 039,1 32 446,7
1 Működési költségvetés 42,0 4,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 500,0 10 799,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17 581,1 24 971,2
3 Kölcsönök 4 000,0 2 255,6
5 EU csatlakozás környezetvédelmi Nemzeti Programjai és kormányzati feladatai
F13.b 1 ANP intézményfejlesztés technikai feltételeinek megteremtése 180,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,0
3 Dologi kiadások 40,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 76,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 101,0 157,3
F13.b 2 ANP jogharmonizáció műszaki megalapozása, szabványosítás 130,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 104,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 116,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,5
F14 3 Környezetvédelmi PHARE program (HU–9513)
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,4
F14 4 Környezetvédelmi PHARE program (HU–9807)
1 Működési költségvetés 38,9
3 Dologi kiadások 38,9
5 ISPA segélyprogram
F14 1 Győr város szennyvíztisztító telepének fejlesztése 355,0 945,0
2 Felhalmozási költségvetés 390,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 745,0
F14 2 Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program támogatása 303,3 303,3
2 Felhalmozási költségvetés 1 338,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 641,3
F14 3 Szeged térségi szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése 325,0
F14 8 Technikai segítségnyújtás Pécs, Cegléd, Sajó–Bódva ISPA projektek kidolgozásához
1 Működési költségvetés 20,2
3 Dologi kiadások 67,8
F14 9 Technikai segítségnyújtás a környezeti hatásvizsgálati szeminárium megszervezéséhez
1 Működési költségvetés 0,6
3 Dologi kiadások 0,6
F14 11 Technikai segítségnyújtás a Fővárosi és a megyei jogú városok szennyvíztisztítási programjához 12,6
1 Működési költségvetés 6,9
3 Dologi kiadások 33,5
F14 12 Technikai segítségnyújtás a 2002. évi ISPA program pályázati és tenderdokumentációjának elkészítéséhez 96,0
1 Működési költségvetés 52,8
3 Dologi kiadások 273,5
F14 6 EU környezetvédelmi támogatások pályázati feltételeinek megteremtése 110,0 115,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,6
3 Dologi kiadások 67,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 16,0
F13.b 7 EU integrációs vízügyi feladatok 72,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 72,0
F14 8 Vízügyi szektor ISPA segély
2 Felhalmozási költségvetés 8 856,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8 856,0
F14 11 ANP hulladékgazdálkodási intézményrendszerének fejlesztése 200,0 0,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,5
3 Dologi kiadások 53,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0
F14 12 Környezetvédelmi PHARE (HU–0004)
1 Működési költségvetés 340,9
3 Dologi kiadások 368,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 26,3
F14 13 Környezetvédelmi PHARE program (HU–0102)
1 Működési költségvetés 366,0
3 Dologi kiadások 133,5
2 Felhalmozási költségvetés 90,9
F14 15 Környezetvédelmi PHARE (HU–9911)
1 Működési költségvetés 27,0 592,1
3 Dologi kiadások 865,8
2 Felhalmozási költségvetés 106,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 133,0
F14 16 Észak-budapesti szennyvíztisztítómű folyadékfázis (HU 9811)
2 Felhalmozási költségvetés 1 115,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 115,8
F14 17 Budapesti Központi szennyvíztisztító telep ISPA technikai segítségnyújtás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 150,0
6 Vízügyi célelőirányzat
F13.b 1 Vízügyi alapfeladatok 6 100,0 8 063,0
1 Működési költségvetés 61,2
3 Dologi kiadások 150,0 408,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 150,0 5 832,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 800,0 3 697,8
F16 10 Fejezeti tartalék 100,4 100,4
1–8. cím összesen: 99 816,1 20 676,8 79 139,3 125 974,2 29 513,0 93 066,2
9 Központosított bevételek
F14 1 Környezetvédelmi támogatások visszatérülése 2 135,0 2 381,1
2 Bírságok
F14 1 Légszennyezési bírság 880,0 494,0
F14 3 Szennyvíz bírságok 270,0 257,8
F14 4 Veszélyes hulladék bírság 105,0 84,1
F14 5 Zaj- és rezgésvédelmi bírság 30,0 16,5
F14 6 Természetvédelmi bírság 15,0 15,7
3 Termékdíjak
F14 1 Gumiabroncs termékdíjak 2 850,0 4 339,6
F14 2 Csomagolóeszközök termékdíja 5 070,0 6 081,5
F14 3 Hűtőberendezések termékdíja 1 400,0 2 189,5
F14 4 Akkumulátorok termékdíja 1 250,0 1 288,1
F14 5 Kenőolajok termékdíja 7 753,0 6 155,6
F13.b 4 Vízügyi támogatások visszatérülése 150,0 72,5
F13.b 5 Vízkészletjárulék 5 950,0 7 140,5
XVI. fejezet összesen: 99 816,1 48 534,8 79 139,3 125 974,2 60 029,5 93 066,2

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Külügyminisztérium igazgatása 4 545,0 7 104,8
1 Működési költségvetés 40,7 104,9
1 Személyi juttatások 2 531,0 3 762,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 817,0 1 225,8
3 Dologi kiadások 871,2 1 004,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,3 17,3
2 Felhalmozási költségvetés 5,0 1 310,7
1 Intézményi beruházási kiadások 304,1 317,7
2 Felújítás 56,1 11,9
4 Központi beruházási kiadások 1 341,9
3 Kölcsönök 8,0 8,0 18,2 1,2
F01.c 2 Külképviseletek 5 974,4 5 376,2
1 Működési költségvetés 501,9 786,4
1 Személyi juttatások 2 355,9 2 971,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 529,4 995,1
3 Dologi kiadások 1 570,1 1 432,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,9 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 9,1
1 Intézményi beruházási kiadások 468,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 206,9
F01.a 3 KÜM Jóléti Intézményei 21,2 35,8
1 Működési költségvetés 62,8 68,1
1 Személyi juttatások 23,1 33,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,2 11,6
3 Dologi kiadások 46,6 52,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,4
1 Intézményi beruházási kiadások 6,1 7,8
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 330,0 2,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 696,0
4 Központi beruházási kiadások 330,0
2 Az Európai Unióhoz való csatlakozás külügyi Nemzeti Programja
F01.c 1 EU Kommunikációs stratégia 609,9 609,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 18,1 4,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,4 1,0
3 Dologi kiadások 173,7 177,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 412,7 364,2
F01.c 2 EU integrációs képzés 27,5 27,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,4
3 Dologi kiadások 22,0 25,1
F01.c 3 EU belső piaci integráció 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 0,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,2
3 Dologi kiadások 9,0 8,5
F01.c 4 EU csatlakozáshoz kapcsolódó külső PR 133,7 133,7
1 Működési költségvetés 2,5
1 Személyi juttatások 10,0 2,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,0 0,7
3 Dologi kiadások 90,7 131,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 28,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0 5,9
F01.c 3 NATO Békepartnerség 30,2 30,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,2 4,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,9 0,3
3 Dologi kiadások 23,1 28,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,8
F01.c 4 NATO Kommunikációs Stratégia 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 0,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,3
3 Dologi kiadások 26,9 3,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 26,3
F01.c 5 Bős–Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás 34,6 34,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 24,8 0,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,3
3 Dologi kiadások 7,5 9,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 34,6
F01.c 6 Nemzetközi tagdíjak 2 621,9 2 810,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2 621,9 2 305,6
F01.c 7 Külügyi segélyezés 17,8 267,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,8 268,6
F01.c 8 Turistakölcsönök 1,0 1,0
1 Működési költségvetés 8,0 1,1
3 Dologi kiadások 9,0 1,7
F01.c 9 Állami Protokoll kiadásai 216,3 946,6
1 Működési költségvetés 5,0 4,8
1 Személyi juttatások 20,0 61,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0 6,9
3 Dologi kiadások 195,3 816,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,2
F01.c 10 Külföldi tájékoztatás/Idegen nyelvű lapkiadás 73,5 73,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 37,3 28,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,2 43,5
12 Alapítványok támogatása
F01.d 3 Teleki László Alapítvány támogatása 95,7 95,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 95,7 103,7
F08.f 6 Esély a stabilitásra Közalapítvány 300,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0
14 Civil szervezetek támogatása
F01.c 1 Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek 29,8 29,8
1 Működési költségvetés 0,9
3 Dologi kiadások 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,8 29,5
F01.c 19 Külképviseletek – Deviza 15 334,0 17 453,1
1 Működési költségvetés 5 995,1 7 024,4
1 Személyi juttatások 12 047,6 10 419,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 514,0
3 Dologi kiadások 7 152,7 8 964,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,8
2 Felhalmozási költségvetés 40,5 467,9
1 Intézményi beruházási kiadások 1 379,4 1 574,7
2 Felújítás 789,9 958,5
F13.b 20 Kereskedelem-fejlesztési célelőirányzat 1 500,0 2 000,0
1 Működési költségvetés 100,9
1 Személyi juttatások 19,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,8
3 Dologi kiadások 739,3 413,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 731,2 635,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 3,2 2,1
F16 21 Fejezeti tartalék 103,0
2 Felhalmozási költségvetés 103,0
F01.c 22 PHARE segélyprogramok
1 Működési költségvetés 47,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 90,0
2 Felhalmozási költségvetés 7,8
1 Intézményi beruházási kiadások 9,8
F01.c 6 Magyar Köztársaság Kereskedelmi Képviselete, Moszkva 21,8
1 Működési költségvetés 798,0 693,9
1 Személyi juttatások 464,2 376,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 57,6 45,7
3 Dologi kiadások 272,2 314,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 3,1
1 Intézményi beruházási kiadások 9,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0
XVIII. fejezet összesen: 39 206,5 7 570,0 31 636,5 45 609,6 10 636,2 37 395,1

XX. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Oktatási Minisztérium igazgatása
F01.a 1 Oktatási Minisztérium igazgatása 3 618,2 8 716,4
1 Működési költségvetés 230,5 846,0
1 Személyi juttatások 1 783,4 2 972,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 641,6 953,1
3 Dologi kiadások 747,7 4 406,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 127,0 6,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 466,5 264,8
2 Felhalmozási költségvetés 4,7 407,1
1 Intézményi beruházási kiadások 75,0 1 156,7
2 Felújítás 12,2 156,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 242,6
4 Központi beruházási kiadások 317,3
3 Kölcsönök 30,7 10,7
F06.g 2 OM Jóléti és szociális intézmények 675,8 838,5
1 Működési költségvetés 359,6 390,9
1 Személyi juttatások 406,1 504,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 146,1 180,8
3 Dologi kiadások 466,5 483,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5 3,5
2 Felhalmozási költségvetés 3,0 32,5
1 Intézményi beruházási kiadások 14,2 27,8
2 Felújítás 3,0 80,7
3 Kölcsönök 2,5 2,5
F08.f 3 Magyar UNESCO Bizottság 33,8 41,6
1 Működési költségvetés 43,1
1 Személyi juttatások 13,1 16,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,7 5,7
3 Dologi kiadások 16,0 28,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 46,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,5
F04.c 2 Egyetemek, főiskolák 103 791,9 147 729,5
1 Működési költségvetés 104 645,7 120 253,0
1 Személyi juttatások 85 800,9 97 733,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 28 186,6 31 898,6
3 Dologi kiadások 73 431,9 88 829,5
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 15 358,2 16 687,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 546,8 1 067,8
6 Kamatfizetések 38,9
2 Felhalmozási költségvetés 5 000,1 16 279,3
1 Intézményi beruházási kiadások 8 611,8 17 747,1
2 Felújítás 1 390,6 5 051,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 110,9 110,5
4 Központi beruházási kiadások 22 198,4
3 Kölcsönök 284,1 668,9
F04.c 6 Továbbképző intézetek 20,6
1 Működési költségvetés 1 330,3 1 425,9
1 Személyi juttatások 552,2 509,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 198,3 155,4
3 Dologi kiadások 491,3 747,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 88,5 12,1
2 Felhalmozási költségvetés 24,0 0,6
1 Intézményi beruházási kiadások 23,5 37,5
2 Felújítás 0,5 49,5
7 Egyéb oktatási intézmények
F04.d 2 Egyéb oktatási intézmények 524,6 513,4
1 Működési költségvetés 362,7 380,3
1 Személyi juttatások 372,3 212,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 224,3 135,3
3 Dologi kiadások 244,8 287,4
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 33,3 204,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1 36,5
2 Felhalmozási költségvetés 4,0 20,3
1 Intézményi beruházási kiadások 15,5 61,8
2 Felújítás 89,4
3 Kölcsönök 0,3 0,3
F08.b 8 Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 167,2 261,5
1 Működési költségvetés 47,9 52,1
1 Személyi juttatások 102,5 117,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 36,8 42,1
3 Dologi kiadások 75,6 119,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 8,4
1 Intézményi beruházási kiadások 10,7
2 Felújítás 33,5
F04.d 9 Kutató és szolgáltató intézetek 2 808,4 9 244,7
1 Működési költségvetés 4 887,2 5 344,2
1 Személyi juttatások 2 048,4 2 421,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 736,9 762,8
3 Dologi kiadások 4 216,4 8 674,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 75,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 555,2 3 733,4
2 Felhalmozási költségvetés 17,0 9 368,8
1 Intézményi beruházási kiadások 155,7 4 593,0
2 Felújítás 67,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 486,9
4 Központi beruházási kiadások 1,2
3 Kölcsönök 0,2 0,2
11 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 170,0 55,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,5
4 Központi beruházási kiadások 170,0
F04.c 3 Felsőoktatási fejlesztési program 9 387,7 407,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 549,9
4 Központi beruházási kiadások 9 387,7 157,4
F08.d 5 Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola beruházása 600,0 600,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 600,0 1 152,4
F04.d 6 Egyéb oktatási tevékenységek és szolgáltatások beruházásai 3 102,3 450,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 017,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 632,0
4 Központi beruházási kiadások 3 102,3 1 795,5
F08.d 7 Egyházi felsőoktatás beruházása és felújítása 700,0 700,0
2 Felhalmozási költségvetés 7,2
4 Központi beruházási kiadások 700,0 398,7
2 Normatív finanszírozás
F04.c 1 Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai központi előirányzata 2 166,1 1 338,9
1 Működési költségvetés
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 850,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 316,1 1 302,3
F04.c 4 Doktorandusz hallgatók ösztöndíja 21,5 21,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,5 29,7
F04.c 8 Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése 1 346,2 1 486,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 346,2 1 486,9
F04.d 10 Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) 2 506,1 3 520,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 506,1 3 469,9
F04.c 11 Hallgatói létszám képzési többlete (alapítvány felsőoktatás) 1 736,3 1 499,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 736,3 1 515,0
F04.c 12 Felsőoktatási hallgatók lakhatási támogatása 231,0 231,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 231,0 134,4
F04.d 13 Hallgatók tankönyv, jegyzet támogatása 101,4 101,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 101,4 95,9
F08.a 14 Kulturális és tömegsport támogatása 12,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 11,2
F04.c 15 Köztársasági ösztöndíj 35,7 35,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,7 28,4
4 Közoktatási feladatfinanszírozás
F04.d 1 Közoktatási feladatok és szakmai programok 1 170,0 268,4
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,0
3 Dologi kiadások 149,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 871,0 302,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 20,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,5
F04.d 2 Közoktatási tankönyvkiadás 400,0 398,6
1 Működési költségvetés 6,7
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 41,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 333,0 435,4
F04.d 3 Közoktatás-fejlesztés és számítógépes hálózat kialakítása 4 114,0 2 724,5
1 Működési költségvetés 2,9
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,0
3 Dologi kiadások 3 580,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 3 193,1
2 Felhalmozási költségvetés 630,0
1 Intézményi beruházási kiadások 204,0
F04.c 4 Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 517,0 466,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 9,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,0
3 Dologi kiadások 45,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 459,5 517,8
F04.d 9 Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata 216,0 220,5
1 Működési költségvetés 25,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 216,0 224,7
F04.b 12 Értékelési és minőségbiztosítási programok 1 710,0 1 153,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 710,0 1 614,4
F04.d 17 Középiskolai tehetséggondozói program 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 50,0
5 Felsőoktatási feladatfinanszírozás
F04.c 1 Felsőoktatási programfinanszírozások 680,0 215,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 253,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 76,2
3 Dologi kiadások 100,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 701,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 150,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 150,0
F04.c 2 Felsőoktatási fejlesztési alapprogram
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
F04.c 4 Széchenyi Professzori Ösztöndíj 1 199,4 513,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 691,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 207,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 490,8
F04.d 5 Szakmai könyvek, folyóiratok beszerzése a felsőoktatásban 150,0 14,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 130,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 19,3
F04.c 9 Collegium Budapest Egyesület 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 30,0
F04.c 18 Gyakorló iskolák normatív ellátása 44,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 34,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,2
F04.c 22 Felsőoktatási testületek támogatása 68,0 69,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,1
3 Dologi kiadások 32,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,0 69,3
23 Felsőoktatási fejlesztési (nem beruházási) program
F04.c 1 Program támogatása 1 000,0 204,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 500,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 150,0
3 Dologi kiadások 183,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 212,3
2 Felhalmozási költségvetés 250,0
1 Intézményi beruházási kiadások 167,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 279,4
F04.c 24 Felsőoktatási informatikai fejlesztés
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,3
F04.d 25 OM–MTA határon túli kutatás támogatása 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,5
3 Dologi kiadások 10,5
F04.c 26 Felsőoktatási kiegészítő támogatás 514,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 395,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 118,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,1
F04.c 29 NIIF program támogatása 1 300,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 300,0
F04.c 30 Elektronikus tartalom szolgálat 300,0 283,2
1 Működési költségvetés 423,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 706,7
F04.c 31 Önkormányzati ösztöndíj támogatás 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 50,0
F16 40 Maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 439,0
7 Egyéb feladatfinanszírozás
F08.f 4 Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi feladatok támogatása 144,0 125,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 19,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,0
3 Dologi kiadások 15,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 103,0 286,8
F08.b 5 Határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása 400,0 184,4
1 Működési költségvetés 10,0
1 Személyi juttatások 22,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 88,0
3 Dologi kiadások 10,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 245,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 519,1
2 Felhalmozási költségvetés 290,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 132,8
F04.c 7 Beruházásból belépő létesítmények 46,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,6
3 Dologi kiadások 10,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,0
F08.b 9 Miniszteri díjak és kitüntetések 60,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 21,7
F03.b 11 Nukleárisbaleset-elhárítás 40,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 32,0
8 Társadalmi szervezetek támogatása
F08.f 1 Országos szövetségek, társaságok és egyesületek támogatása 40,0 40,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 39,9
F04.d 10 Alapítványok támogatása 1 842,0 1 893,5
1 Működési költségvetés 41,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 842,0 1 895,8
2 Felhalmozási költségvetés 120,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 155,0
11 Euro-atlanti oktatási programok
F04.d 1 Integrációs és multilaterális oktatási feladatok 907,0 653,8
1 Működési költségvetés 1,5
1 Személyi juttatások 140,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 58,7
3 Dologi kiadások 132,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 120,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 450,5 608,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0
F04.c 3 Jogharmonizációs Nemzeti Program (ANP) 1 283,0 369,3
1 Működési költségvetés 9,7
1 Személyi juttatások 70,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 23,1
3 Dologi kiadások 251,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 918,4 373,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 20,0
F04.d 12 Felújítások központi támogatása 3 155,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 3 155,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 450,0
17 Szakképzés támogatása
1 Ifjúsági szakképzés korszerűsítése
F04.b 1 Program támogatása 2 000,0 59,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 361,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 000,0 1 849,4
F04.d 2 OKJ korszerűsítése 20,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 6,7
F04.d 4 Hátrányos helyzetű fiatalok szakképzése 25,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
F04.d 5 Szakképzési programok támogatása 165,0 2,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,3
3 Dologi kiadások 141,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0
F04.b 6 Felnőttképzés támogatása 60,0 8,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,6
3 Dologi kiadások 53,4
F04.b 7 Művészeti szakképzés 55,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,6
3 Dologi kiadások 48,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,4
18 Műszaki fejlesztési célelőirányzatok
F01.e 1 Műszaki fejlesztési célelőirányzat 10 940,0 9 075,8
1 Működési költségvetés 60,0 154,4
1 Személyi juttatások 120,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 39,6
3 Dologi kiadások 2 486,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 805,8 3 858,7
2 Felhalmozási költségvetés 719,0 669,2
1 Intézményi beruházási kiadások 75,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 389,0 2 077,1
3 Kölcsönök 1 803,0 1 608,7
F01.e 2 EU–FP 5 Keretprogram 3 210,0 3 210,0
1 Működési költségvetés 1 518,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 728,0 3 033,0
19 Kutatás-fejlesztés támogatása
F01.d 1 Nemzeti kutatás fejlesztési program 10 000,0 6 419,9
1 Működési költségvetés 17,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10 000,0 3 800,3
2 Felhalmozási költségvetés 2,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 470,4
F01.d 2 Felsőoktatási kutatási program 2 300,0 111,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 300,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 100,0
3 Dologi kiadások 1 600,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 141,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 150,0
F01.d 3 Nemzetközi tagdíjak 854,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 854,0
F01.d 4 Tudománypolitikai támogatás 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,7
3 Dologi kiadások 27,3
F04.d 5 OKTK Közalapítvány támogatása 90,0 90,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 90,0 90,0
21 PHARE Programok
F04.d 3 PHARE programhoz nyújtott végfelhasználói támogatás (HU 9912)
1 Működési költségvetés 89,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 89,2
4 Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU–9904–01)
F04.d 1 PHARE forrás (HU–9904–01) 1,5
1 Működési költségvetés 363,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 363,7
2 Felhalmozási költségvetés 417,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 417,2
F04.d 2 Hazai társfinanszírozás (HU–9904–01)
1 Működési költségvetés 59,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 99,8
2 Felhalmozási költségvetés 6,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 83,8
5 A képzésből a munka világába történő átmenet támogatása (HU 0008–02)
F04.d 1 PHARE támogatás (HU 0008–02)
1 Működési költségvetés 290,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 290,3
F04.d 2 Hazai társfinanszírozás (HU 0008–02)
1 Működési költségvetés 332,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 192,0
6 A PHARE HU 010101–03 halmozottan hátrányos helyzetű elsősorban roma fiatalok támogatása II.
F04.d 1 PHARE forrás (HU 010101–03)
1 Működési költségvetés 90,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 90,3
2 Felhalmozási költségvetés 9,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,0
F04.d 2 Hazai finanszírozás (HU 010101–03)
1 Működési költségvetés 130,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,3
F16 30 Fejezeti tartalék 710,4 710,4
1–11. cím összesen: 304 849,1 119 213,7 185 635,4 369 081,5 161 003,3 206 713,3
12 Központosított bevételek
F01.e 1 Műszaki fejlesztési hozzájárulások visszatérülése 1 550,0 2 664,6
XX. fejezet összesen: 304 849,1 120 763,7 185 635,4 369 081,5 163 667,9 206 713,3

XXI. EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium igazgatása 2 940,2 3 594,2
1 Működési költségvetés 146,7 343,6
1 Személyi juttatások 1 528,9 1 845,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 494,3 580,7
3 Dologi kiadások 976,9 1 059,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,4 119,6
2 Felhalmozási költségvetés 75,7
1 Intézményi beruházási kiadások 76,4 128,2
2 Felújítás 0,2
4 Központi beruházási kiadások 32,2
3 Kölcsönök 15,2 15,2
F05.d 2 Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 18 919,8 24 952,1
1 Működési költségvetés 5 459,5 5 486,6
1 Személyi juttatások 12 052,8 15 337,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 091,7 5 184,2
3 Dologi kiadások 7 768,8 8 931,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1 68,7
2 Felhalmozási költségvetés 301,1
1 Intézményi beruházási kiadások 453,2 1 220,7
2 Felújítás 11,7 558,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
4 Központi beruházási kiadások 38,6
3 Kölcsönök 3,1 1,1
F04.c 3 Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek 9 190,1 8 122,5
1 Működési költségvetés 328,8 474,2
1 Személyi juttatások 977,0 868,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 326,2 286,0
3 Dologi kiadások 607,9 986,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 9,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 476,8 6 573,3
2 Felhalmozási költségvetés 83,4
1 Intézményi beruházási kiadások 104,3 110,8
2 Felújítás 17,7 84,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5
4 Központi beruházási kiadások 7,0
F05.a 4 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei 3 722,3 8 639,6
1 Működési költségvetés 29 389,3 37 392,1
1 Személyi juttatások 11 199,7 13 810,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 903,0 4 865,4
3 Dologi kiadások 14 874,6 20 548,5
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,0 194,1
6 Kamatfizetések 1,5
2 Felhalmozási költségvetés 3 046,3
1 Intézményi beruházási kiadások 1 669,8 2 648,0
2 Felújítás 176,1 788,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 279,9 1 801,3
4 Központi beruházási kiadások 4 096,8
3 Kölcsönök 1,0 12,1 5,1
F05.a 5 Országos Mentőszolgálat 11 978,7 15 227,4
1 Működési költségvetés 4 046,2 4 175,1
1 Személyi juttatások 8 196,8 10 142,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 912,3 3 571,0
3 Dologi kiadások 4 576,5 4 342,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 220,0 255,7
2 Felhalmozási költségvetés 355,5
1 Intézményi beruházási kiadások 119,3 958,2
2 Felújítás 66,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3
4 Központi beruházási kiadások 311,1
3 Kölcsönök 15,5
F06.g 6 Állami szociális intézetek 938,0 1 162,9
1 Működési költségvetés 148,2 157,1
1 Személyi juttatások 441,2 591,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 164,8 215,0
3 Dologi kiadások 283,5 349,7
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 3,7 4,7
2 Felhalmozási költségvetés 29,8
1 Intézményi beruházási kiadások 88,0 88,2
2 Felújítás 105,0 58,7
4 Központi beruházási kiadások 30,2
F05.d 7 Országos Vérellátó Szolgálat 3 442,6 3 786,7
1 Működési költségvetés 9 751,6 7 478,8
1 Személyi juttatások 3 179,6 2 594,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 084,4 846,9
3 Dologi kiadások 8 042,5 5 868,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,4
2 Felhalmozási költségvetés 102,1
1 Intézményi beruházási kiadások 701,7 648,0
2 Felújítás 186,0 102,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
4 Központi beruházási kiadások 100,0
F06.g 8 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei 2 152,7 2 698,4
1 Működési költségvetés 121,2 146,2
1 Személyi juttatások 1 066,7 1 337,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 376,1 474,8
3 Dologi kiadások 625,5 742,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 25,3 29,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,3
2 Felhalmozási költségvetés 0,6 5,4
1 Intézményi beruházási kiadások 22,7 38,9
2 Felújítás 158,2 150,1
4 Központi beruházási kiadások 28,4
9 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F05.a 1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója 1 460,0 3,4
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 1 460,0
F05.a 2 Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet diagnosztika, ambulancia, laboratórium rekonstrukciója 500,0 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 861,0
4 Központi beruházási kiadások 500,0
F05.a 3 Soproni Kórház műtéti diagnosztikai tömb 630,0 630,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 630,0 590,2
F05.a 5 Soproni Kórház IV. épület rekonstrukciója 1 200,0 1 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 1 200,0 1 199,7
F05.b 7 Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója 500,0 64,5
2 Felhalmozási költségvetés 500,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 410,2
4 Központi beruházási kiadások 1 000,0
F04.c 8 Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi és Főiskolai Kar CIKLOTRON telepítése 250,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 126,4
4 Központi beruházási kiadások 250,0
F05.a 9 Semmelweis Egyetem Sürgősségi Központ 800,0 128,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 400,0
4 Központi beruházási kiadások 800,0
F05.a 11 Egészségügy beruházásai 1 320,0 95,1
2 Felhalmozási költségvetés 130,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 239,6
4 Központi beruházási kiadások 1 320,0
F05.a 12 Bp.-i PET Centrum és egyéb Nukleáris Medicina fejlesztés 250,0 60,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,0
4 Központi beruházási kiadások 250,0 85,0
F01.a 13 Szociális törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 40,0 40,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 40,0
F06.g 14 Gyermek- és ifjúságvédelmi ellátás beruházásai 31,0 3,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
4 Központi beruházási kiadások 31,0
F06.g 15 Állami szociális ellátás beruházásai 83,0 71,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,2
4 Központi beruházási kiadások 83,0
2 Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
F05.e 1 AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása 30,0 4,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,9
3 Dologi kiadások 13,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,4
F05.e 3 Egészségfejlesztési és mentálhigiéniás célok 300,0 289,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,0
3 Dologi kiadások 261,0 5,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 314,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28,0
F01.f 4 Kommunikációs feladatok 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,1
F01.a 5 A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása 29,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,8
F04.d 6 Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ és Debreceni Egyetem Népegészségügyi Iskola támogatása 100,0 100,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 100,0
F05.d 7 Nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogram 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,5
3 Dologi kiadások 12,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,0
F05.a 10 Ápolási eszközfejlesztés, home care program
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,3
F08.f 12 Lelki elsősegély telefonszolgálat 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,5 30,0
F05.a 14 Szenvedélybetegek egészségügyi ellátásának javítása 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 35,0
F05.a 15 Diagnosztikai eszközpark és fertőtlenítő rendszerek fejlesztése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,2
F05.e 16 Katasztrófa-egészségügyi ellátás feltételeinek javítása 40,0 68,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0
F05.a 17 Ágazati kutatásfejlesztés 240,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 75,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 23,0
3 Dologi kiadások 142,0
F04.c 18 Felsőfokú szakirányú szakképzés, továbbképzés 200,0 200,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 200,0
F04.b 19 Ápolók munkahelyi társadalmi ösztöndíjának, valamint szakosító képzésének támogatása 120,0
F04.c 20 Tancélos betegellátás 150,0 280,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 280,0
F05.e 21 PHARE programokhoz való hozzájárulás 1 116,0 1 061,4
1 Működési költségvetés 175,6
3 Dologi kiadások 1 062,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 780,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 406,0 1 032,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 460,0 1 422,8
F05.e 22 Ágazati informatikai programok 24,0 21,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 7,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17,0 31,1
F04.c 23 Club-Aliga szak- és továbbképzési feladatok ellátása 140,0 60,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 64,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 19,4
3 Dologi kiadások 33,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 22,4
F05.e 26 Bilaterális kapcsolatokhoz kötődő hozzájárulások 40,0 40,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 40,0 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
F05.e 27 Tervezési és statisztikai régiók stratégiai programjának támogatása 250,0 241,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 19,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,8
3 Dologi kiadások 55,0 3,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 88,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 70,0 190,3
F05.a 30 PHARE programhoz kapcsolódó visszaigényelhető áfa
2 Felhalmozási költségvetés 115,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 115,0
F05.e 35 Nemzeti egészségügyi struktúrafejlesztés
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,8
F05.a 36 Sürgősségi betegellátás feltételeinek javítása 100,0 175,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,3
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
2 Felújítás 100,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 302,4
F05.e 37 Ágazati és intézményfelügyeleti feladatok 210,0 52,4
1 Működési költségvetés 20,0
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,0
3 Dologi kiadások 5,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 158,0 51,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0
F05.a 38 Mentés fejlesztése 200,0 177,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 61,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,5
3 Dologi kiadások 40,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 73,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0 124,5
F05.a 41 Egészségügyi intézmények felújítása 1 400,0 235,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 1 400,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 218,2
F05.a 44 Magzatvédelmi törvényből adódó feladatok 300,0 20,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 274,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
F05.a 47 Alapradiológiai géppark korszerűsítése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 759,3
F05.a 58 Konszolidációs és reorganizációs feladatok ellátása 1 971,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 181,2
3 Kölcsönök 2 834,3
F05.a 59 Fekvőbeteg-ellátás szerkezet-átalakítási programja
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0
F05.a 60 Egyéves járóbeteg- és kórházi komfortprogram támogatása 925,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 413,7
F05.d 61 Járványügyi készenlét karanténfeltételeinek javítása 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 32,9
F05.c 62 Onkológiai sugárterápia feltételeinek javítása 200,0 200,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,4
3 Dologi kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 197,4 389,3
F05.a 65 Nagyértékű, kiemelt egészségügyi beavatkozások (szív-, tüdő-, máj-, hasnyálmirigy átültetés és PET vizsgálat) 600,0 600,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 56,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 17,0
3 Dologi kiadások 526,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 487,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 45,2
F05.e 66 Rákszűrés és „Ép szív program” 60,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 18,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 36,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
F05.a 67 Aneszteziológiai és intenzív ellátás minimum-
követelményeinek biztosítása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,3
F05.e 70 Közalkalmazotti bérintézkedés tartalék kerete 69,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,6
F16 71 Egészségügyi ágazat korábbi évek maradványa és egyéb bevételek
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 267,6
3 Szociális ágazati célelőirányzatok
F06.g 1 Hajléktalanok ellátása 522,5 722,5
1 Működési költségvetés 2,3
3 Dologi kiadások 5,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 199,1 339,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 323,4 168,9
F06.g 2 Szociális válságkezelő programok, aktív szociálpolitikai eszközök 744,6 684,6
1 Működési költségvetés 8,2
3 Dologi kiadások 24,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 385,8 357,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 358,8 543,8
F06.g 3 Szociális szak- és alapellátások fejlesztése 1 118,2 1 086,7
1 Működési költségvetés 15,8
3 Dologi kiadások 8,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 331,2 248,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 787,0 810,5
F06.g 4 Szociális oktatási, képzési, kutatási és szakértői feladatok támogatása 115,9 101,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 22,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 115,9 58,0
F06.g 5 Szociális szakdolgozók továbbképzése 70,0 0,1
1 Működési költségvetés 1,0
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,0 18,4
F06.g 6 Falugondnok-hálózat fejlesztése 311,3 311,3
1 Működési költségvetés 4,0
3 Dologi kiadások 3,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 89,0 287,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 222,3 225,3
F06.g 9 Szociális ágazati informatikai programok 100,0 100,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 55,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,4
F06.f 10 Otthonteremtési támogatás 186,0 322,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 186,0 322,0
F06.f 11 Mozgáskorlátozottak támogatása 2 600,0 3 900,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 22,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 600,0 4 062,0
F06.e 12 Gyermektartásdíjak megelőlegezése 142,0 435,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 142,0 416,8
F06.g 13 Családpolitikai programok 1 406,2 1 191,2
1 Működési költségvetés 14,9
3 Dologi kiadások 132,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 406,2 922,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 179,5
F06.g 14 Gyermekvédelmi intézmények, prevenciós programok és szolgálatok fejlesztése 682,2 738,0
1 Működési költségvetés 13,6
3 Dologi kiadások 11,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 233,9 189,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 448,3 754,1
F06.g 15 Szociális intézetek létszám normatívája
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,5
F06.g 27 Üdülés szociális célú támogatása 394,0 394,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 394,0 484,1
F06.f 28 Állami gondoskodásból kikerült fiatalok lakáshoz jutásának támogatása 100,0 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,0 100,0
F06.g 29 Fogyatékosügyi program támogatása 1 075,5 1 038,8
1 Működési költségvetés 1,3
3 Dologi kiadások 3,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 275,5 146,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 800,0 697,5
F06.g 30 Idősügyi Tanács programja 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 31,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
F06.g 34 Egyszeri szociális segélyezés 635,0 733,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 19,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 635,0 1 384,6
F06.g 35 Szociális intézmények rekonstrukciója 1 273,1 1 203,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 273,1 697,3
F06.g 36 Egyházi szociális intézmények rekonstrukciója 200,0 200,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 200,0 268,3
F06.g 37 Szociális ágazatban dolgozók egyszeri juttatásának tartaléka
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 72,6
F06.g 4 Központi szociális intézmények bérpolitikai intézkedés támogatása 275,0 1,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 211,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 63,5
3 Dologi kiadások 0,6
F05.e 5 Nem normatív humán szolgáltatás 10,0 7,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 5,7
7 Nemzetközi megállapodások végrehajtása
F05.e 1 Világbanki megállapodásokban vállalt kötelezettség
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0
F05.e 2 Nemzetközi szervezetek tagdíja (WHO) 150,0 150,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 150,0 133,2
8 Alapítványok támogatása
F05.a 3 Segítő Jobb Alapítvány támogatása 290,0 290,0
1 Működési költségvetés 30,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 290,0 290,0
F08.f 4 Gézengúz Alapítvány 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 20,0
F05.e 6 Húszan Még Vagyunk Alapítvány támogatása 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 20,0
F06.g 7 Jóléti Szolgálat Alapítvány 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 20,0
F06.g 8 Gyorssegély Alapítvány 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 20,0
F06.g 9 Hajléktalanokért Alapítvány 48,0 48,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 48,0 48,0
F05.e 10 Mocsáry Lajos Alapítvány 77,7 77,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 77,7 77,7
F06.g 11 ADDETUR Alapítvány 13,5 13,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,5 13,5
F06.b 12 Hozzájárulás a Hadigondozottak Közalapítványa által ellátott feladatokhoz
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások
F06.b 1 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvény végrehajtásához 4 112,0 6 961,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 112,0 6 261,7
F06.b 2 Hozzájárulás az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 2. § (1) bekezdésének végrehajtásához 26 120,0 26 120,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26 120,0 26 120,0
F08.f 13 Fogyatékosok Esélye Közalapítvány 405,5 405,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 405,5 405,5
F06.g 14 Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány 15,0 15,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,0
F05.e 15 Dévény Anna Alapítvány 5,0
F05.e 10 EU integrációs felkészülés egészségügyi Nemzeti Programja 240,0 25,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 87,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 28,7
3 Dologi kiadások 89,3 20,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 35,0 10,5
F01.c 11 EU integrációra való felkészülés a szociális ágazatban 208,9 129,1
1 Működési költségvetés 4,6
1 Személyi juttatások 3,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,8
3 Dologi kiadások 39,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,3 27,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 149,1
F06.f 12 TV készülék üzemben tartási díj átalánya 4 788,8 4 788,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 788,8 4 788,8
13 Fogyatékosokat képviselő és segítő szervezetek támogatása
F08.f 1 Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége 71,4 71,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 71,4 71,4
F08.f 2 Hallássérültek Országos Szövetsége 165,0 165,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 165,0 161,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,0
F08.f 3 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 144,8 144,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 144,8 142,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0
F08.f 4 Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 194,9 194,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 194,9 191,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,0
F08.f 5 Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
F08.f 6 Értelmi fogyatékosok országos és regionális szervezetei 58,5 58,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,5 58,5
F08.f 7 Nyugdíjasklubok támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0
14 Egészségügyi társadalmi szervezetek támogatása
F08.f 1 Magyar Vöröskereszt támogatása 240,0 310,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 240,0 240,0
F05.e 2 Magyar Orvosi Kamara támogatása 196,5 196,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 196,5 196,5
F08.f 3 Rákbetegek országos szervezetei 40,0 40,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 40,0
F01.a 4 Magyar Gyógyszerészkamara támogatása 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 30,0
F08.f 5 Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása 40,0 107,0
1 Működési költségvetés 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 77,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,9
F08.f 6 Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködő Fóruma támogatása 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
F08.f 7 Magyar–Máltai Szeretetszolgálat 242,3 242,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 242,3 242,3
F08.f 8 Nagycsaládosok Országos Egyesülete 35,2 35,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,2 35,2
F08.f 9 Johannita Segítőszolgálat 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
F08.f 10 Szociális ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása 157,1 157,1
1 Működési költségvetés 3,0
3 Dologi kiadások 1,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 157,1 99,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,7
1–9. cím összesen: 167 752,7 51 417,7 116 335,0 196 201,2 61 127,1 131 715,2
16 GYED, egyéb szociális ellátások és költségtérítések
1 Családi támogatások
F06.e 3 Gyermekgondozási díj 41 231,2 38 720,0
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
F06.b 1 Rokkantsági járadék 5 700,0 7 568,0
F06.b 2 Megváltozott munkaképességűek járadéka 44 300,0 57 190,0
F06.b 3 Egészségkárosodási járadék 1 900,0 2 458,0
F06.b 4 Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és keresetkiegészítése 3 900,0 3 866,0
F06.b 5 Mezőgazdasági járadék 6 200,0 6 843,0
F06.b 6 Vakok személyi járadéka 300,0 4 042,0
F06.b 8 Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések 11 000,0 15 142,0
F06.b 9 Házastársi pótlék 4 600,0 6 090,0
F06.f 10 Cukorbetegek támogatása 30,0 25,0
F06.f 11 Lakbértámogatás 200,0 190,0
F06.e 12 Katonai családi segély 100,0 84,0
3 Különféle jogcímen adott térítések
F06.c 1 Közgyógyellátás 12 050,0 15 471,4
F05.a 2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás 3 200,0 3 200,0
F05.a 3 Terhességmegszakítás 1 000,0 1 000,0
F06.c 4 Folyósított ellátások utáni térítés 830,0 840,4
F06.e 5 GYED-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak 7 271,7 7 271,7
XXI. fejezet összesen: 311 565,6 51 417,7 116 335,0 366 202,7 61 127,1 131 715,2

XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Pénzügyminisztérium igazgatása 3 449,3 5 321,1
1 Működési költségvetés 345,7 978,9
1 Személyi juttatások 1 972,6 3 140,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 612,3 931,1
3 Dologi kiadások 1 120,4 1 531,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,9 36,0
2 Felhalmozási költségvetés 10,8 121,4
1 Intézményi beruházási kiadások 24,4 45,8
2 Felújítás 55,2 62,6
4 Központi beruházási kiadások 282,2
3 Kölcsönök 27,6 27,6
2 Felügyeletek
F13.b 1 Szerencsejáték Felügyelet
1 Működési költségvetés 2 350,0 3 388,1
1 Személyi juttatások 402,2 512,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 129,1 165,5
3 Dologi kiadások 1 663,7 2 262,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 81,7
2 Felhalmozási költségvetés 2,2
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 338,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,0
3 Kölcsönök 5,0 5,4 5,4
F13.b 3 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Működési költségvetés 7 112,1 7 733,7
1 Személyi juttatások 2 557,4 2 941,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 790,1 915,9
3 Dologi kiadások 2 535,4 2 243,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 210,0 754,5
2 Felhalmozási költségvetés 130,9
1 Intézményi beruházási kiadások 865,0 936,8
2 Felújítás 34,2 2,3
3 Kölcsönök 120,0 143,0 50,8
F01.b 4 Területi Államháztartási Hivatalok 8 757,1
1 Működési költségvetés 176,9
1 Személyi juttatások 4 488,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 496,6
3 Dologi kiadások 1 800,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 482,8
2 Felújítás 212,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 402,0
3 Kölcsönök 21,2
F01.b 5 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 59 254,0 79 532,6
1 Működési költségvetés 209,9 1 684,8
1 Személyi juttatások 26 197,6 41 536,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8 401,3 13 456,9
3 Dologi kiadások 14 731,4 15 915,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,1 502,8
2 Felhalmozási költségvetés 22,0 1 630,2
1 Intézményi beruházási kiadások 8 678,0 8 545,6
2 Felújítás 1 422,5 1 403,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0 104,2
4 Központi beruházási kiadások 1 546,9
3 Kölcsönök 70,6 20,6
F01.b 6 Vám- és Pénzügyőrség 30 843,3 44 514,8
1 Működési költségvetés 3 074,9 3 392,2
1 Személyi juttatások 12 453,4 20 052,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 959,8 6 634,6
3 Dologi kiadások 11 373,7 11 271,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 498,1 507,4
2 Felhalmozási költségvetés 15,0 2 995,5
1 Intézményi beruházási kiadások 5 053,2 3 919,8
2 Felújítás 300,0 134,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0 1,5
4 Központi beruházási kiadások 6 548,3
5 Lakástámogatás 75,0 75,0
6 Lakásépítés 210,0 60,5
9 Kincstári Vagyoni Igazgatóság
F01.b 1 Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1 498,8 1 651,5
1 Működési költségvetés 22,0 31,4
1 Személyi juttatások 837,6 902,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 276,9 300,6
3 Dologi kiadások 339,4 426,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6 1,7
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 53,3 40,6
2 Felújítás 9,0 74,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,9
3 Kölcsönök 4,0 4,0 4,3
F01.b 2 Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás 199,9 692,8
1 Működési költségvetés 2 600,0 2 395,2
3 Dologi kiadások 2 006,6 2 655,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 334,4
2 Felhalmozási költségvetés 1 152,6
1 Intézményi beruházási kiadások 200,0 538,2
2 Felújítás 570,0 743,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 23,3 3 176,3
4 Központi beruházási kiadások 946,2
F01.a 3 Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok 504,0 604,0
1 Működési költségvetés 126,0 417,4
3 Dologi kiadások 155,0 895,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,3
2 Felhalmozási költségvetés 2 040,0
1 Intézményi beruházási kiadások 273,0 3 654,3
2 Felújítás 202,0 565,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 753,1
F01.b 12 Magyar Államkincstár 6 515,9
1 Működési költségvetés 662,1
1 Személyi juttatások 2 946,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 929,5
3 Dologi kiadások 2 622,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 569,2
2 Felújítás 75,2
3 Kölcsönök 9,0
F01.b 1 Államháztartási Hivatal 17 670,4
1 Működési költségvetés 521,0
1 Személyi juttatások 9 155,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 106,7
3 Dologi kiadások 4 581,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,9
2 Felhalmozási költségvetés 19,5
1 Intézményi beruházási kiadások 1 298,0
2 Felújítás 953,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17,0
3 Kölcsönök 42,4 12,5
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Állami beruházási intervenció 1 200,0 0,8
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 1 200,0
F01.b 3 APEH informatikai fejlesztése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 046,9
F03.b 4 Röszke határátkelőhely és autópálya 1 363,9 213,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
4 Központi beruházási kiadások 1 363,9
F03.b 5 Záhony határátkelőhely 837,3 533,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 146,3
4 Központi beruházási kiadások 837,3
F03.b 6 Letenye határátkelőhely 467,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 16,1
4 Központi beruházási kiadások 467,7
F03.b 7 Gyula határátkelőhely 765,0 230,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0
4 Központi beruházási kiadások 765,0
F03.b 8 Ártánd határátkelőhely 826,1 465,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 113,8
4 Központi beruházási kiadások 826,1
F03.b 9 Csengersima határátkelőhely
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 43,3
F03.b 10 Tompa határátkelőhely
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 105,5
F03.b 11 Barcs határátkelőhely
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 110,9
F06.c 13 Nyugdíjas nyilvántartás informatikai fejlesztése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 500,0
F03.b 15 Nyírábrány határátkelőhely 300,0 298,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 112,3
4 Központi beruházási kiadások 300,0
F03.b 16 Vállaj határátkelőhely 120,0 119,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 499,2
4 Központi beruházási kiadások 120,0
F01.b 17 Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások beruházásai 580,0 802,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 207,2
4 Központi beruházási kiadások 580,0
F01.b 19 Kiszombor határátkelőhely 300,0 73,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 459,9
4 Központi beruházási kiadások 300,0
F13.b 20 Kincstári vagyonnal összefüggő egyéb ingatlanfejlesztési feladatok 236,9 79,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 125,0
4 Központi beruházási kiadások 236,9
F01.b 21 Állami vagyonkezelési beruházások 290,6 210,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 278,3
4 Központi beruházási kiadások 290,6
2 Ágazati célelőirányzatok
F01.a 1 A főtisztviselői, illetve központi tisztikar illetményének finanszírozása 6,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,7
F01.b 3 TÁH ingatlanok tulajdonjogainak rendezése 150,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 148,4
F01.b 4 MÁK Rt. alaptőkéjének átutalása 300,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 300,0
5 Kárrendezési célelőirányzat
F13.b 1 Függő kár kifizetés 500,0 500,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 120,3
F13.b 2 Járadék kifizetés 2 000,0 2 000,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 000,0 1 843,5
F13.b 3 Tőkésítésre kifizetés 300,0 300,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 474,9
F01.b 6 MÁK Rt. finanszírozására 3 411,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 411,8
F01.b 8 ÁKK Rt. osztalék befizetés
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 91,7
2 Felhalmozási költségvetés 91,7
F13.b 11 Diákhitel Központ Rt. működési támogatása 2 120,0 2 120,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 120,0 2 120,0
F01.b 20 Magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetéséhez kapcsolódó feladatokra
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 118,9
F13.b 25 Pénztárak Garancia Alapjának működési támogatása 61,3 61,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,3 61,3
F01.b 29 Pénzügyi információs rendszerek fejlesztése 818,0 168,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 818,0
3 Védelmi felkészítés előirányzatai
F02 1 Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai 420,0 420,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 420,0 426,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 33,0
5 Segélyből megvalósuló programok
F01.b 8 EU Fiskális programjában való részvétel 21,2 19,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 21,2
F01.b 9 PHARE programok áfa fizetésének fedezete
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,7
F01.b 10 Az egészségügy finanszírozási rendszerének fejlesztése PHARE programhoz társfinanszírozás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
F01.b 15 ACQUIS adaptációja és adórendszer harmonizációja
1 Működési költségvetés 126,0 166,9
3 Dologi kiadások 126,0 166,9
2 Felhalmozási költségvetés 233,0 336,4
1 Intézményi beruházási kiadások 233,0 336,4
F01.b 17 Vámmodernizációs feladatokra 26,2
1 Működési költségvetés 90,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 90,5
2 Felhalmozási költségvetés 135,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 135,1
F01.b 18 Pénzügyi ellenőrzés – Twinning program
1 Működési költségvetés 14,8
3 Dologi kiadások 14,8
10 Fejezeti tartalék
F16 1 Fejezeti általános tartalék 842,3 842,3
F01.b 2 Céltartalék az államháztartás pénzügyi rendszerének továbbfejlesztésére 3 017,0 3 017,0
F16 11 Fejezeti kezelésű előirányzatok maradványelszámolása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 455,5
14 Vállalkozások folyó támogatása
1 Normatív támogatások
1 Termelési támogatás
F13.b 1 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása 19 000,0 37 838,6
2 Egyedi támogatások
1 Termelési támogatás
F12.b 1 MÁV Rt. személyszállítási alapellátás termelési támogatása 55 280,0 55 195,2
F12.b 2 MÁV Rt. termelési támogatása Budapesti Közlekedési Szövetség működéséből adódó bevételkiesésének ellentételezésére 220,0 223,7
F16 3 Egyéb vállalkozások termelési támogatása 3 800,0 3 756,9
F13.b 2 Eximbank Rt. kamatkiegyenlítése 2 250,0 1 580,9
F13.b 3 Kamattámogatás (felszámolt vagyon értékesítéséhez) 550,0 152,0
3 Egyéb vállalati támogatások
F16 1 Termelési támogatás 500,0 273,8
F06.f 15 Fogyasztói árkiegészítés 89 000,0 99 029,6
16 Lakástámogatások
F07 1 Tömbházak rehabilitációja és Nyugdíjasházak építésének támogatási programja 4 000,0
F07 2 Egyéb lakástámogatások 59 446,0 72 334,4
17 Egyéb költségvetési kiadások
1 Vegyes kiadások
F16 4 Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások 300,0 361,8
F16 5 Szanálással kapcsolatos kiadások 10,0 0,1
F16 6 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 140,0 1 220,2
F02 8 K–600 hírrendszer működtetésére 640,0 632,3
F16 9 Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség 1 700,0 1 997,8
F16 10 Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadás 134,5
F16 11 Egyéb vegyes kiadások 1 500,0 1 348,4
F08.f 12 1% szja közcélú felhasználása 4 665,0 5 037,0
F01.b 18 Bányajáradék-tartozás hitelezői nyilvántartásba vételének regisztrációs díja 1,0 0,1
F13.b 19 Eximbank és MEHIB Rt. behajtási jutaléka 31,0 0,1
F08.c 2 Üzemben tartási díj átvállalása 7 204,4 7 204,4
18 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
F16 1 Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség 50,0
F13.b 3 Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 5 000,0
F13.b 4 MEHIB Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség 2 300,0 471,9
F16 5 Hitelgarancia Rt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 10 000,0 2 489,0
F10 7 Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 2 125,0 443,2
F16 8 Egyéb tételek 0,6
19 Vállalkozások költségvetési befizetései
F16 1 Társasági adó 343 000,0 364 864,3
F16 2 Pénzintézetek társasági adója 34 400,0 31 692,1
F16 3 Bányajáradék 14 400,0 14 667,7
F16 4 Vám és importbefizetések 120 000,0 125 731,4
F16 5 Játékadó-bevétel 39 972,0 38 822,4
F16 7 Egyéb befizetések 20 000,0 20 745,1
20 Fogyasztáshoz kapcsolt adók
F16 1 Általános forgalmi adó 1 357 000,0 1 304 871,1
F16 2 Fogyasztási és jövedéki adó 581 900,0 590 501,2
21 Lakosság költségvetési befizetései
F16 1 Személyi jövedelemadó 920 042,2 940 565,8
F16 2 Egyéb lakossági adók 3 200,0 3 503,8
F16 3 Lakossági vámbefizetések 2 000,0 3 610,0
F16 4 Lakossági illetékek 68 700,0 68 518,0
22 Egyéb költségvetési bevételek
1 Vegyes bevételek
F16 8 Egyéb vegyes bevételek 4 060,0 4 043,9
F16 9 Kezesség-visszatérülés 5 600,0 4 625,7
23 Költségvetési befizetések
F16 1 Központi költségvetési szervek 33 436,0 15 404,9
F16 2 Helyi önkormányzatok befizetései 5 000,0 5 456,6
3 Elkülönített állami pénzalapok befizetései
F13.b 6 Munkaerőpiaci Alap 56 426,1 56 426,1
24 Kormányzati rendkívüli kiadások
2 Pénzbeli kárpótlás
F06.f 1 Pénzbeli kárpótlás 7 000,0 5 344,0
F06.f 2 Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás 2 500,0 2 157,0
F06.c 3 Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei 110,0 110,0
F09 3 Az MVM Rt.-nél keletkező veszteség ellentételezése 601,2
F01.b 4 Az ÁPV Rt. tartalékának az önkormányzati gázközmű-igények rendezése miatti feltöltése 11 000,0 10 148,6
F01.b 5 A Nemzeti Autópálya Rt. részesedés megvásárlása 81 000,0 81 000,0
F01.b 6 Az Állami Autópálya Kezelő Rt. részesedés megvásárlása 16 800,0 16 800,0
F01.b 7 A Diákhitel Központ Rt. részesedés megvásárlása 2 500,0 2 500,0
F13.b 8 Az MFB Rt. veszteségrendezése 60 000,0 60 000,0
F01.b 9 Az ÁPV Rt. tartalékának feltöltése ingatlanvásárlás miatt 5 000,0 5 000,0
F12.a 10 A Pécsi Tömegközlekedési Rt. lízingkötelezettségeinek támogatása 442,5 442,5
F10 11 Agrárhitelek törlesztési támogatása és elemi kár enyhítése 60 000,0 59 947,7
25 Családi támogatások, egyéb szociális ellátások és költségtérítések
1 Családi támogatások
F06.e 1 Családi pótlék és iskoláztatási támogatás 153 000,0 155 878,4
F06.a 2 Anyasági támogatás 2 964,0 2 871,8
F06.e 3 Gyermekgondozási segély 38 260,0 44 270,4
F06.e 4 Gyermeknevelési támogatás 13 886,0 13 112,5
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
F06.b 1 Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése 900,0 1 015,3
F06.f 2 Fogyatékossági támogatás 22 682,6 9 310,2
F16 3 Nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülők egyszeri támogatása 6 300,0
F06.e 3 GYES-en és GYET-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak 9 817,3 9 817,3
26 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1 Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
F06.b 1 Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására 88 665,0 88 665,0
F06.b 2 Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása 185 174,6 185 174,6
F05.e 2 Egészségbiztosítási Alap támogatása 69 665,0 92 970,6
27 MNB költségvetési kapcsolatainak elszámolása
F16 1 MNB befizetése 23 752,0 23 316,0
28 Nemzetközi elszámolások kiadásai
1 Nemzetközi tagdíjak
F01.c 1 IBRD alaptőke értékállóságának biztosítása 1 000,0 275,0
F01.c 2 EBRD tőkeemelés 526,1 537,4
F01.c 3 IDA alaptőke-hozzájárulás 814,7 700,2
F01.c 5 Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához 6,2 2,5
F01.c 7 IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása 200,0 72,8
F16 3 Egyéb kiadások 150,0 17,7
30 Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1 Osztalékbevételek
F01.b 1 ÁPV Rt. által fizetett osztalék
2 Koncessziós bevételek
F01.b 1 Szerencsejátékkal kapcsolatos koncessziós díj 1 401,0 1 463,5
F01.b 2 Infrastruktúrával kapcsolatos koncessziós díj és árverési díj 67 084,0 5 504,8
F01.b 3 Kincstári vagyonkezeléssel és -hasznosítással kapcsolatos központi költségvetést megillető bevételek 300,0
F16 31 Kárrendezési célelőirányzat 5,1
F16 1 Kárrendezési célelőirányzat 5,1
32 Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés
F12.a 1 A Nemzeti Autópálya Rt. adósságának átvállalása 207 000,0 190 953,6
F12.a 2 Az Állami Autópálya Kezelő Rt. adósságának átvállalása 66 529,2 63 716,7
F12.b 3 A MÁV Rt. adósságának átvállalása 60 284,4 57 248,9
F08.a 4 A Rendezvénycsarnok Ingatlanfejlesztő és Kezelő Rt. adósságának átvállalása 34 854,7
F08.a 5 A Debrecen Rendezvénycsarnok Beruházó Kft. adósságának átvállalása 4 100,0 4 100,0
F08.a 6 A Sportfólió Sportlétesítményeket Kezelő, Hasznosító és Fejlesztő Kht. adósságának átvállalása 5 360,0 5 360,0
F12.a 7 A BKV Rt. adósságának átvállalása 37 313,8 36 741,4
F08.a 8 Önkormányzati sport-létesítményekhez felvett hitelek átvállalása 2 604,0 2 504,0
F12.a 9 Vidéki városok közlekedési társaságai adósságának átvállalása 2 726,9 2 625,4
XXII. fejezet összesen: 1 676 345,4 3 718 759,7 128 409,6 1 702 818,8 3 653 933,1 162 498,5

XXIII. NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
F01.a 1 Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása 2 776,2 4 170,3
1 Működési költségvetés 130,2 190,9
1 Személyi juttatások 1 061,8 1 367,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 315,5 421,4
3 Dologi kiadások 1 170,8 1 200,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 144,3 724,1
2 Felhalmozási költségvetés 8,0 46,8
1 Intézményi beruházási kiadások 202,0 226,0
2 Felújítás 20,0 10,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 57,8
4 Központi beruházási kiadások 735,6
3 Kölcsönök 18,4 8,3
F01.a 3 Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Gazdasági Főigazgatóság 420,3 519,7
1 Működési költségvetés 14,1
1 Személyi juttatások 181,1 249,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 60,8 83,3
3 Dologi kiadások 160,4 170,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,3
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 18,0 22,8
F08.b 2 NKÖM Közgyűjtemények 5 748,0 10 673,3
1 Működési költségvetés 1 234,9 2 026,6
1 Személyi juttatások 2 994,8 4 027,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 046,7 1 355,6
3 Dologi kiadások 2 508,0 3 384,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 82,0 370,1
6 Kamatfizetések 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 14,5 980,8
1 Intézményi beruházási kiadások 109,7 497,4
2 Felújítás 230,2 220,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 26,0 82,2
4 Központi beruházási kiadások 3 987,1
3 Kölcsönök 5,0 5,0
F08.b 3 Művészeti intézmények 5 581,9 8 253,6
1 Működési költségvetés 1 823,6 1 981,9
1 Személyi juttatások 3 829,7 5 451,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 283,1 1 623,6
3 Dologi kiadások 1 954,1 2 541,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,8 23,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,6 148,5
1 Intézményi beruházási kiadások 174,2 231,1
2 Felújítás 133,2 100,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0 19,8
4 Központi beruházási kiadások 239,4
3 Kölcsönök 2,1 2,1
F08.b 4 Örökségvédelmi intézmények 2 167,8 3 841,6
1 Működési költségvetés 151,2 494,3
1 Személyi juttatások 781,8 1 305,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 258,3 421,0
3 Dologi kiadások 851,6 1 503,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 105,7
2 Felhalmozási költségvetés 16,5 1 149,1
1 Intézményi beruházási kiadások 202,2 403,6
2 Felújítás 71,6 99,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 140,0 668,3
4 Központi beruházási kiadások 1 302,4
3 Kölcsönök 0,5 0,6
F08.b 5 Kulturális kutató és szolgáltató intézmények 723,1 714,1
1 Működési költségvetés 66,6 490,3
1 Személyi juttatások 409,3 453,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 131,7 142,1
3 Dologi kiadások 228,4 472,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,3 16,5
2 Felhalmozási költségvetés 131,6
1 Intézményi beruházási kiadások 6,0 85,6
2 Felújítás 12,0 5,0
4 Központi beruházási kiadások 43,9
F08.b 6 Kulturális Intézetek Igazgatósága 2 369,4 2 651,8
1 Működési költségvetés 200,0 414,1
1 Személyi juttatások 1 008,4 1 153,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 196,8 215,8
3 Dologi kiadások 1 122,3 1 329,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,1 64,5
6 Kamatfizetések 2,8
2 Felhalmozási költségvetés 189,9
1 Intézményi beruházási kiadások 143,8 547,4
2 Felújítás 80,0 189,3
4 Központi beruházási kiadások 112,5
10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F08.b 1 Millenniumi beruházások 1 300,0 1 209,8
2 Felhalmozási költségvetés 0,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 557,3
4 Központi beruházási kiadások 1 300,0 2 930,9
F08.b 2 Múzeumi rekonstrukció 3 650,0 917,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 255,0
4 Központi beruházási kiadások 3 650,0
F08.b 3 Budapesti Szent István Bazilika rekonstrukciója 1 000,0 1 000,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 1 000,0 887,0
F08.b 4 Egyházi műemlékek rekonstrukciója
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 12,3
F08.b 5 Királyi városok rekonstrukcióira
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 127,5
4 Központi beruházási kiadások 3,7
F08.b 6 Új Nemzeti Színház
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 441,2
F08.b 7 Budai vár, Szent György tér környezetének rendezése előirányzat-maradvány kezelés
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 11,3
F08.b 11 Kulturális tevékenység beruházásai 3 890,0 2 149,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 603,8
4 Központi beruházási kiadások 3 890,0 2 023,0
F08.b 12 Visegrádi palota rekonstrukciója 200,0 114,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 180,1
4 Központi beruházási kiadások 200,0
2 Kulturális feladatfinanszírozás
F08.b 1 Kulturális célfeladatok 979,0 1 282,9
1 Működési költségvetés 76,4
1 Személyi juttatások 8,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,8
3 Dologi kiadások 41,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 927,9 1 466,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,2
F08.b 2 K+F tevékenység működési célú támogatása 43,0 16,9
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 32,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,8
F08.b 3 Helyi és központi közgyűjteményi, közművelődési és művészeti tevékenység bérpolitikai kerete 2 250,0 48,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 730,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 519,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 107,6
F08.b 8 Közhasznú társaságok közhasznú feladatai 1 581,3 4 001,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 581,3 3 972,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 28,8
F08.b 9 Közművelődési és könyvtári hálózat újjáépítése és újjászervezése célelőirányzat 200,0 200,0
1 Működési költségvetés 0,7
1 Személyi juttatások 1,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,4
3 Dologi kiadások 1,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 197,0 30,3
2 Felhalmozási költségvetés 2,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 175,0
F08.b 10 Millenniumi filmprodukciók támogatása
1 Működési költségvetés 2,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,7
F08.b 12 Ezeréves államiságunk megünneplése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 170,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,4
F08.b 14 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
15 Kulturális szaktörvények végrehajtása
F08.b 1 Kulturális szaktörvényekből adódó feladatok 643,0 549,6
1 Működési költségvetés 7,5
1 Személyi juttatások 196,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,6
3 Dologi kiadások 70,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 140,0 464,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 172,0 116,6
F08.b 2 Kulturális szaktörvényi kötelezettségek teljesítése 347,0 250,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 347,0 250,0
F08.b 16 Közgyűjteményi és közművelődési telematikai fejlesztés 380,8 174,8
1 Működési költségvetés 0,4
1 Személyi juttatások 29,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,7
3 Dologi kiadások 67,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 129,1 92,6
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 145,0 91,5
F08.b 17 Nemzeti kulturális intézmények modernizációja, átalakítása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,7
F08.b 24 Millenniumi közgyűjteményi és közművelődési feladatok
1 Működési költségvetés 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 99,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,6
F08.b 25 Hollókő Világörökség megóvása 20,0 20,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0
4 Társadalmi szervezetek támogatása
F08.f 1 Országos kulturális szövetségek, társaságok és egyesülések támogatása 257,0 260,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 257,0 260,5
F08.b 2 Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete Önigazgató Szakmai Szervezete működési támogatása 390,0 471,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 390,0 469,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,1
F08.b 6 TIT intézmények támogatása 95,0 95,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 95,0 95,0
F08.b 7 Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatása 43,0 43,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 43,0 43,0
F08.f 8 Magyar népfőiskolai mozgalom céljaira 40,0 45,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 52,2
F08.b 9 Európai Folklór Intézet működése 10,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 12,0
5 Egyéb feladatfinanszírozás
1 Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális nemzeti programjai
F08.b 1 Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális nemzeti programjai 54,0 32,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 54,0 15,5
F08.b 2 Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális nemzeti programjával és kormányzati feladataival kapcsolatos működési kiadások, tagdíjak 79,0 66,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 79,0 66,8
F08.b 2 Civil társadalom fejlesztési program 15,0 15,0
1 Működési költségvetés 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,6
F08.b 3 Határon túli magyar színházak támogatása 80,0 80,0
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 22,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,0 68,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,0
F08.f 4 Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi kulturális feladatok támogatása 120,0 119,2
1 Működési költségvetés 4,9
1 Személyi juttatások 1,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,3
3 Dologi kiadások 1,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 117,0 124,6
F08.b 5 Határon túli magyarok kulturális támogatása 250,0 267,7
1 Működési költségvetés 1,5
1 Személyi juttatások 0,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,2
3 Dologi kiadások 2,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 247,1 278,6
F08.f 13 Országos Cigány Információs és Művelődési Központ Kht. működtetése 35,0 35,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 35,0
F01.c 14 Határon túli csángó magyarok kulturális támogatása 100,0 99,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 53,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 41,2
6 Alapítványok támogatása
2 Magyar Mozgókép Közalapítvány
F08.b 1 Magyar Mozgókép Közalapítvány programja 1 012,0 1 812,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 012,0 1 812,0
F08.b 2 Magyar Mozgókép Közalapítvány működése 88,0 88,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 88,0 88,0
F08.b 3 Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány 800,0 990,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 800,0 990,0
4 Magyar Könyv Alapítvány
F08.c 1 Magyar Könyv Alapítvány programja 84,0 84,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 84,0 84,0
F08.c 2 Magyar Könyv Alapítvány működése 6,0 6,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,0 6,0
5 Magyar Történelmi Film Alapítvány
F08.b 1 Magyar Történelmi Film Alapítvány programja 155,0 155,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 155,0 155,0
F08.b 2 Magyar Történelmi Film Alapítvány működése 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 30,0
F01.d 9 Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány támogatása 11,0
F08.f 10 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatása 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 30,0
15 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány
F01.d 1 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány programja 307,0 512,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 307,0 312,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 200,0
F01.d 2 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány működése 25,0 25,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 25,0
F08.f 16 Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány 60,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
F08.c 18 Magyar Rádió Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 500,0
F08.f 20 Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
7 Nemzeti Örökség Program
F08.b 1 Nemzeti Örökség Program célelőirányzat 1 885,2 1 644,3
1 Működési költségvetés 183,8
1 Személyi juttatások 52,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,4
3 Dologi kiadások 12,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 494,7 1 349,4
2 Felhalmozási költségvetés 196,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 309,5 1 101,7
F08.b 2 Műemléki törvényi kötelezettségek 211,0 49,6
1 Működési költségvetés 26,6
1 Személyi juttatások 13,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,1
3 Dologi kiadások 7,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 91,5 46,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 95,4
F08.b 8 Nemzeti Színház Rt. támogatása az új Nemzeti Színház felépítéséhez 10 000,0 12 278,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 725,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10 000,0 10 553,0
F08.b 12 Nemzeti kulturális alapprogram 6 000,0 5 970,8
1 Működési költségvetés 115,0 126,2
1 Személyi juttatások 878,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 248,2
3 Dologi kiadások 609,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 293,3 5 545,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 69,1
2 Felújítás 16,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 85,7
F16 17 Előző évi maradvány rendezése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3
F16 18 Fejlesztési célú egyéb támogatások
1 Működési költségvetés 0,2
F16 20 Fejezeti tartalék 2 112,0 2 112,0
1–10. cím összesen: 64 346,1 3 762,1 60 584,0 82 729,3 8 907,0 68 199,4
14 Központosított bevételek
F08.b 1 Kulturális járulék 6 000,0 5 970,8
XXIII. fejezet összesen: 64 346,1 9 762,1 60 584,0 82 729,3 14 877,8 68 199,4

XXIV. GYERMEK-, IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium igazgatása 1 210,2 2 546,9
1 Működési költségvetés 17,2 129,4
1 Személyi juttatások 532,8 884,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 160,7 279,9
3 Dologi kiadások 508,7 867,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,6
2 Felhalmozási költségvetés 89,7
1 Intézményi beruházási kiadások 25,2 181,8
2 Felújítás 14,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 105,8
4 Központi beruházási kiadások 506,1
3 Kölcsönök 10,0 10,0
F08.a 2 Testnevelési és Sportmúzeum és Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet 34,0 707,0
1 Működési költségvetés 1,8 134,5
1 Személyi juttatások 11,0 275,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,4 85,3
3 Dologi kiadások 13,0 317,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
2 Felhalmozási költségvetés 157,5
1 Intézményi beruházási kiadások 7,4 210,7
2 Felújítás 1,0 1,0
F08.a 3 Továbbképző és sportlétesítmények 769,6
1 Működési költségvetés 293,6
1 Személyi juttatások 231,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 79,4
3 Dologi kiadások 372,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 310,0
2 Felújítás 59,0
F01.a 4 Mobilitás 629,4 692,8
1 Működési költségvetés 57,2 402,5
1 Személyi juttatások 262,2 249,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 82,2 84,0
3 Dologi kiadások 318,5 435,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 503,3
6 Kamatfizetések 0,9
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
1 Intézményi beruházási kiadások 21,7 64,6
2 Felújítás 2,0 1,6
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F08.a 1 Budapest Sportcsarnok létesítménykiváltással és egyéb, az újjáépítéssel kapcsolatos állami feladatok 300,0 159,8
2 Felhalmozási költségvetés 83,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 34,0
4 Központi beruházási kiadások 300,0 317,6
F08.a 2 Sportintézmények, sportlétesítmények szolgáltatásainak beruházásai 733,0 521,9
2 Felhalmozási költségvetés 135,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,8
4 Központi beruházási kiadások 733,0 698,5
F04.d 3 Továbbképző létesítmények beruházásai 200,0 200,0
2 Felhalmozási költségvetés 56,8
4 Központi beruházási kiadások 200,0 260,1
2 Sporttámogatási előirányzatok
1 Sportszervezetek támogatása
F08.a 1 Sportági szakszövetségek működési kiadásainak támogatása 450,0 510,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 450,0 446,5
F08.a 3 Sportszervezetek köztartozásának rendezése 750,0 750,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 750,0
F08.a 4 Universiade támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
F08.a 5 Olimpiai részvétel támogatása 15,0 15,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,0
F08.a 6 Totó játékadóból származó támogatás 380,0 474,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 61,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 380,0 348,8
F16 9 Előző évek maradványa
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 547,3
2 Szabadidősport
F08.a 1 Szabadidősport programok támogatása 550,0 518,1
1 Működési költségvetés 0,6
3 Dologi kiadások 50,0 77,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 422,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
F08.a 2 A Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány sorsolásos játékok játékadójából származó támogatása 530,0 1 540,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 530,0 1 540,5
3 Olimpiai feladatok támogatása
F08.a 1 Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai feladatok támogatása 750,0 1 100,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 710,0 1 010,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,0 40,0
F08.a 2 Olimpiai érmesek és fogyatékos sportolók járadéka, elismerése 422,0 524,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 422,0 523,2
3 Dologi kiadások 0,9
F08.a 3 Mező Ferenc Közalapítvány támogatása 15,0 15,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,0
4 Sportágfejlesztési programok
F08.a 1 Sportágfejlesztési programok, műhelytámogatás 581,0 958,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,2
3 Dologi kiadások 135,0 17,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 364,0 1 236,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 15,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,0 3,6
F08.a 3 Futball-fejlesztési program
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 102,1
F08.a 4 Nemzeti atlétikai program
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,8
F08.a 5 Sportvállalkozások támogatási programja 200,0 200,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 208,1
2 Felhalmozási költségvetés 92,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 267,5 177,0
6 Fogyatékosok sportjának támogatása
F08.a 3 Fogyatékosok sportjának fejlesztése 298,0 294,7
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,0
3 Dologi kiadások 8,0 13,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 277,0 253,1
F08.a 4 Ifjúsági és sportlétesítmények akadálymentesítése 120,0 120,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 120,0 99,3
F08.a 5 Fogyatékosok integrációját segítő szervezetek 10,0 9,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 8,6
F08.a 6 Fogyatékosok sportszövetségeinek támogatása 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 50,0
7 Sporttámogatási célelőirányzatok
F05.c 1 Sportegészségügy és doppingellenes feladatok 51,7 83,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,7
3 Dologi kiadások 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 43,5 70,0
F08.f 2 Sporttudomány 42,0 257,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,0 339,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,0 178,0
F08.f 3 Területi kapcsolatok 120,0 120,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 120,4
F08.a 4 Sportlétesítmények építési és korszerűsítési támogatása 700,0 1 224,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 70,0 11,5
2 Felhalmozási költségvetés 461,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 630,0 1 386,2
F08.a 6 Labdarúgó stadionok és létesítmények fejlesztése 4 000,0 4 000,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 200,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 800,0 3 800,0
F08.a 7 Bozsik-program támogatása 4 200,0 4 200,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 300,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 900,0 3 900,0
F08.a 8 Bukmékeri rendszerű fogadások játékadójából származó támogatás 210,0 664,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,0
3 Dologi kiadások 18,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 158,0 528,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,0
F08.a 10 Sportlétesítmény-kezelés intézményi rendszere 1 000,0 1 771,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 000,0 1 772,6
11 Sportesemények támogatása
F08.a 1 Hazai rendezésű sportesemények támogatása 243,1 1 293,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,1 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 240,0 834,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,0
F08.a 2 Forma–1 Magyar Nagydíj támogatása 400,0 2 920,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 14,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 326,0 2 820,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,0 100,0
F08.a 12 Budapest Sportcsarnok újjáépítésének támogatása
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
3 Kábítószer-fogyasztás megelőzéséhez kötődő előirányzatok
F05.e 1 Kábítószer problémával kapcsolatos képzés, továbbképzés, kortársképzés támogatása 95,0 92,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,3
3 Dologi kiadások 2,0 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,7 82,2
F05.e 3 Drogmegelőzési program 603,0 482,3
1 Működési költségvetés 2,5
1 Személyi juttatások 8,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,0
3 Dologi kiadások 106,6 24,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 487,3 382,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,7
F05.e 5 Drogkutatások, vizsgálatok támogatása 50,0 47,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,5
3 Dologi kiadások 1,1 3,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 42,4 56,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,1
F06.g 6 Alacsony küszöbű és drogkezelő intézmények szolgáltatásainak fejlesztési támogatása 215,0 218,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 215,0 112,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,5
F05.d 7 Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság és kábítószerügyi egyeztető fórumok működésének támogatása 75,0 61,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,5
3 Dologi kiadások 12,0 8,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,0 51,1
4 Ifjúsági előirányzatok
F08.f 1 Gyermek- és ifjúsági alapprogramok támogatása 500,0 440,7
1 Működési költségvetés 5,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 440,7
F08.a 2 Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány 187,9 212,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 187,9 211,9
F08.b 3 II. Európai Ifjúsági Központ 70,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 70,0
F01.c 4 Két- és többoldalú nemzetközi csereprogramok és Youth Program 330,0 290,1
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 3,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,6
3 Dologi kiadások 7,6 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 318,8 272,4
F08.a 5 Zánkai Gyermek és Ifjúsági Üdülő Központ és ifjúsági turizmus támogatása 440,0 504,1
1 Működési költségvetés 86,0
3 Dologi kiadások 10,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 290,0 362,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 150,0 201,5
F08.f 6 Határon túli fiatalok együttműködési programja 100,0 85,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 70,5
F08.f 7 Ifjúsági párbeszéd és Nemzeti Ifjúsági Tanács 60,0 56,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,2
3 Dologi kiadások 10,0 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44,8 54,8
F08.a 9 Ifjúságvédelmi, erőszakmentességi program
30,0 15,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,9
3 Dologi kiadások 2,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,1 13,4
F08.a 10 Nagy ifjúsági rendezvények 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 26,0
F08.a 11 Játszótér fejlesztési program 250,0 156,9
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 15,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 43,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 250,0 101,2
F08.a 12 Ifjúsági házak felújítása 100,0 97,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,0 50,0
5 Ágazati célelőirányzat
F08.a 2 Sport-, ifjúsági- és droginformatikai rendszer fejlesztése 44,7 49,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 44,7
F08.a 4 HU–0205–02 Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok Intézményfejlesztése program 7,8
1 Működési költségvetés 57,0
3 Dologi kiadások 57,0
F08.a 5 Iskolatej program 540,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 208,5
F16 6 Fejezeti tartalék 74,9 74,9
XXIV. fejezet összesen: 23 681,8 462,3 23 219,5 33 076,4 1 813,3 31 829,4

XXV. INFORMATIKAI ÉS HÍRKÖZLÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Informatikai és Hírközlési Minisztérium Igazgatása 1 081,5
1 Működési költségvetés 1 414,4
1 Személyi juttatások 480,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 137,1
3 Dologi kiadások 792,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,1
2 Felhalmozási költségvetés 360,8
1 Intézményi beruházási kiadások 2,9
2 Felújítás 8,4
4 Központi beruházási kiadások 261,2
F12.c 2 Hírközlési Intézmények 280,0
1 Működési költségvetés 10 590,3 11 407,2
1 Személyi juttatások 1 667,8 2 540,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 532,0 791,9
3 Dologi kiadások 3 941,6 5 007,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 74,3 52,9
2 Felhalmozási költségvetés 38,0 23,5
1 Intézményi beruházási kiadások 4 016,4 2 252,6
2 Felújítás 390,0 74,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
3 Kölcsönök 1,2 9,2 3,0
F01.d 3 Magyar Űrkutatási Iroda 85,6 89,5
1 Működési költségvetés 5,7
1 Személyi juttatások 10,2 14,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,9 4,9
3 Dologi kiadások 19,8 18,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,7 57,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,6
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházások
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 400,0 138,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 236,0
4 Központi beruházási kiadások 400,0
F12.c 2 Postai épületrekonstrukció 350,0 350,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 350,0 450,7
2 Célelőirányzatok
F01.f 1 Kutatási feladatok 160,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 160,0
F01.a 2 Informatikai eszközfenntartás 8,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8,9
F02 4 Légi riasztási rendszer fenntartási feladatai 15,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,8
F12.c 3 Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok 38 049,7 31 226,6
1 Működési költségvetés 1 063,0 330,5
3 Dologi kiadások 26 793,5 2 759,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 770,0 1 640,3
2 Felhalmozási költségvetés 0,8
1 Intézményi beruházási kiadások 145,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10 549,2 14 950,7
4 Központi kezelésű felújítások
F01.a 1 IHM központi épületének felújítása 108,9 15,7
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 108,9
1–4. cím összesen: 50 870,2 11 691,3 39 178,9 32 698,6 13 545,9 33 182,1
5 Központosított bevételek
F12.c 1 Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási támogatások visszatérülése 200,0 168,9
XXV. fejezet összesen: 50 870,2 11 891,3 39 178,9 32 698,6 13 714,8 33 182,1

XXVI. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ÉS MUKAÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium
F01.a 1 Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Igazgatása 887,8 1 517,0
1 Működési költségvetés 203,4
1 Személyi juttatások 284,7 847,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 88,9 273,3
3 Dologi kiadások 197,8 503,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 267,7 12,8
2 Felhalmozási költségvetés 157,8
1 Intézményi beruházási kiadások 48,7 179,4
4 Központi beruházási kiadások 62,9
3 Kölcsönök 2,6 2,6
F01.a 2 „Lánchíd” Irodaház
1 Működési költségvetés 602,8
1 Személyi juttatások 105,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 36,3
3 Dologi kiadások 458,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,0
3 Kölcsönök 0,5
F13.b 2 Foglalkoztatási Hivatal 50,7 104,5
1 Működési költségvetés 624,7 1 469,1
1 Személyi juttatások 330,4 513,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 108,3 164,8
3 Dologi kiadások 231,2 766,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 4,0
2 Felhalmozási költségvetés 5,0 257,0
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0 407,8
2 Felújítás 3,5 3,6
3 Kölcsönök 0,8 0,8
F13.b 3 Munkaügyi Központok
1 Működési költségvetés 11 180,8 19 212,7
1 Személyi juttatások 5 876,7 8 703,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 979,3 5 620,3
3 Dologi kiadások 3 310,4 3 890,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 973,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,4 18,0
2 Felhalmozási költségvetés 407,0 1 040,0
1 Intézményi beruházási kiadások 340,0 906,1
2 Felújítás 67,0 128,9
3 Kölcsönök 7,6 7,2
F13.b 4 Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség 1 291,0 2 536,2
1 Működési költségvetés 652,7 1 018,9
1 Személyi juttatások 1 042,3 1 764,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 345,4 580,8
3 Dologi kiadások 376,7 690,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 78,0 112,7
2 Felhalmozási költségvetés 490,5
1 Intézményi beruházási kiadások 63,2 643,6
2 Felújítás 0,7 30,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
3 Kölcsönök 37,4 28,2 31,7
F04.d 5 Regionális átképző központok 739,1 860,3
1 Működési költségvetés 1 527,5 2 254,0
1 Személyi juttatások 788,8 1 001,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 285,5 336,6
3 Dologi kiadások 1 046,7 1 704,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3
2 Felhalmozási költségvetés 103,9
1 Intézményi beruházási kiadások 125,8 173,9
2 Felújítás 19,8 17,6
3 Kölcsönök 1,3 1,1
F04.d 6 Nemzeti Felnőttképzési Intézet 20,0
1 Működési költségvetés 244,4
1 Személyi juttatások 8,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,1
3 Dologi kiadások 5,3
2 Felhalmozási költségvetés 1 942,8
F04.d 7 FMM Oktatási és Pihenő Központ 9,7 14,9
1 Működési költségvetés 46,3 29,6
1 Személyi juttatások 15,5 17,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,7 4,5
3 Dologi kiadások 34,0 19,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,6
2 Felújítás 0,2
4 Központi beruházási kiadások 3,0
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.a 1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai 73,0 30,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,4
4 Központi beruházási kiadások 73,0
F04.d 2 Egyéb oktatási tevékenységek beruházásai 3,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Központi beruházási kiadások 3,0
F13.b 2 Polgári szolgálat 300,0 3 637,9
1 Működési költségvetés 6,3
3 Dologi kiadások 7,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 300,0 3 644,2
F13.b 3 Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
2 Felhalmozási költségvetés 1 200,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 200,0
F13.b 4 Állami Foglalkoztatási Szolgálat működési tartaléka
1 Működési költségvetés 206,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 206,0
F13.b 5 Aktív foglalkoztatási célok támogatása
1 Működési költségvetés 3 603,3 273,1
3 Dologi kiadások 108,0 24,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 159,0 49,9
2 Felhalmozási költségvetés 3 341,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 200,0 1 539,5
3 Kölcsönök 2 136,3 24,6 138,3
6 Az Európai Unióhoz való csatlakozás foglalkoztatás és munkaügyi nemzeti programjai és korm. feladatai
1 EU csatlakozás intézményfejlesztési feladatai
F13.b 1 EU integrációra való felkészülés 180,0 180,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 18,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 160,0 69,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 14,3
F13.b 2 ACQUIS átvételének nemzeti programja 703,1 379,0
1 Működési költségvetés 15,4
1 Személyi juttatások 166,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 55,4
3 Dologi kiadások 73,0 15,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 162,7 76,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 260,9 235,6
F06.g 3 PHARE programhoz való hozzájárulás 217,0 160,0
1 Működési költségvetés 413,4 1 067,8
3 Dologi kiadások 36,9 325,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 476,5 299,3
2 Felhalmozási költségvetés 294,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 117,0 337,8
F13.b 4 HU 0104–01 Az autonóm párbeszéd megerősítése
1 Működési költségvetés 191,9
3 Dologi kiadások 191,9
F13.b 5 HU 0202–02 Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizálása
1 Működési költségvetés 60,0
2 Felhalmozási költségvetés 90,0
F13.b 8 Egyéb közmunkaprogramok támogatása 3 250,0 5 750,0
1 Működési költségvetés 488,7
3 Dologi kiadások 31,0 152,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 219,0 5 380,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 89,0
F08.f 9 Esélyegyenlőségi program 10,0 10,0
1 Működési költségvetés 0,4
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 7,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,1
XXVI. fejezet összesen: 28 199,3 20 484,9 7 714,4 43 661,9 34 420,2 15 200,2

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.b 1 Gazdasági Versenyhivatal igazgatása 751,6 999,9
1 Működési költségvetés 27,0
1 Személyi juttatások 374,2 608,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 125,4 208,7
3 Dologi kiadások 83,6 153,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,2 56,5
2 Felhalmozási költségvetés 27,3
1 Intézményi beruházási kiadások 40,2 102,8
2 Felújítás 3,5
3 Kölcsönök 3,0 3,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
F16 10 Fejezeti tartalék 9,4 9,4
XXX. fejezet összesen: 761,0 761,0 1 136,5 57,3 999,9

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 KSH Igazgatás
F01.f 1 KSH Központi Igazgatás 3 861,5 7 749,5
1 Működési költségvetés 637,9 526,6
1 Személyi juttatások 1 880,2 3 583,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 612,9 1 138,0
3 Dologi kiadások 1 756,7 2 511,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 177,6
2 Felhalmozási költségvetés 348,3
1 Intézményi beruházási kiadások 292,8
2 Felújítás 50,0 44,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 199,6
4 Központi beruházási kiadások 895,8
3 Kölcsönök 78,7 22,2
2 KSH Megyei Igazgatás
F01.f 1 KSH Megyei Igazgatóságai 2 897,8 4 356,1
1 Működési költségvetés 302,9 149,1
1 Személyi juttatások 1 928,1 3 019,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 632,6 978,6
3 Dologi kiadások 559,0 496,4
2 Felhalmozási költségvetés 63,6
1 Intézményi beruházási kiadások 64,5
2 Felújítás 20,0 52,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 61,0
4 Központi beruházási kiadások 97,4
F08.b 4 KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat 156,1 181,0
1 Működési költségvetés 22,4 16,0
1 Személyi juttatások 83,5 102,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 28,3 34,3
3 Dologi kiadások 62,6 58,9
2 Felhalmozási költségvetés 1,9
1 Intézményi beruházási kiadások 4,0
2 Felújítás 2,0 0,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,1
5 KSH kutatóintézetei
F01.d 1 KSH Népességtudományi Kutató Intézet 61,2 114,7
1 Működési költségvetés 29,7 70,2
1 Személyi juttatások 44,7 95,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14,3 28,7
3 Dologi kiadások 28,8 62,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,7
2 Felújítás 0,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,1
F01.d 2 KSH Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet 125,2 136,3
1 Működési költségvetés 99,1 142,3
1 Személyi juttatások 103,6 112,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 33,4 36,7
3 Dologi kiadások 80,9 124,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,4
6 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.f 2 Statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás beruházásai 600,0
2 Felhalmozási költségvetés 400,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 393,2
4 Központi beruházási kiadások 600,0
2 Célelőirányzatok
F01.f 2 EU csatlakozás „Statisztika” Nemzeti Program 2 818,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 800,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 630,0
3 Dologi kiadások 282,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 105,9
F13.b 4 Agrárstatisztikai Program PHARE HU 9909–03 segélyből fedezett kiadásai
1 Működési költségvetés 269,0 557,0
3 Dologi kiadások 269,0 557,0
2 Felhalmozási költségvetés 135,0 231,2
1 Intézményi beruházási kiadások 231,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 135,0
F16 10 Fejezeti tartalék 10,0 10,0
XXXI. fejezet összesen: 12 026,0 1 496,0 10 530,0 15 294,2 2 528,4 12 537,6

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 MTA Titkársága
F01.a 1 MTA Titkárság Igazgatása 727,6 913,0
1 Működési költségvetés 72,0 28,9
1 Személyi juttatások 476,8 589,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 146,5 192,5
3 Dologi kiadások 153,0 141,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,3 24,9
3 Kölcsönök 9,7 9,7 8,5 8,5
F01.d 2 MTA Doktori Tanács Titkársága 2 250,1 3 020,4
1 Működési költségvetés 28,3 17,0
1 Személyi juttatások 1 992,1 2 692,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 252,9 385,9
3 Dologi kiadások 33,4 3,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
F01.a 3 Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak 1 291,7 1 477,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 163,1 1 325,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 127,9 144,6
3 Dologi kiadások 0,7 0,3
F01.d 2 MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 12,4 16,5
1 Működési költségvetés 2,2 1,0
1 Személyi juttatások 7,3 6,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,2 2,2
3 Dologi kiadások 4,8 5,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,3 0,9
4 Központi beruházási kiadások 0,8
F08.b 3 MTA Könyvtára 312,5 410,7
1 Működési költségvetés 71,8 179,2
1 Személyi juttatások 142,0 176,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 48,7 62,1
3 Dologi kiadások 183,8 263,5
2 Felhalmozási költségvetés 3,6 12,5
1 Intézményi beruházási kiadások 8,4 6,1
2 Felújítás 5,0 14,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
4 Központi beruházási kiadások 26,9
F01.d 4 MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek 4 026,5 6 364,5
1 Működési költségvetés 4 329,9 5 779,7
1 Személyi juttatások 3 481,5 4 896,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 075,1 1 548,7
3 Dologi kiadások 3 368,6 4 115,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 129,2 257,7
2 Felhalmozási költségvetés 167,8 1 121,1
1 Intézményi beruházási kiadások 426,6 1 437,4
2 Felújítás 41,2 260,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
4 Központi beruházási kiadások 441,8
3 Kölcsönök 2,0 13,3 14,4
F01.d 5 MTA Élettudományi kutatóintézetek 2 124,7 3 455,6
1 Működési költségvetés 2 221,3 3 166,6
1 Személyi juttatások 1 928,0 2 754,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 625,2 869,6
3 Dologi kiadások 1 655,2 2 177,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 44,8
2 Felhalmozási költségvetés 123,3 1 051,3
1 Intézményi beruházási kiadások 192,0 832,8
2 Felújítás 32,4 411,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5 0,6
4 Központi beruházási kiadások 194,6
3 Kölcsönök 1,7 1,7 11,5 1,7
F01.d 6 MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek 1 763,5 3 220,2
1 Működési költségvetés 1 151,5 1 960,2
1 Személyi juttatások 1 544,4 2 397,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 490,2 761,5
3 Dologi kiadások 862,2 1 540,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 77,4
2 Felhalmozási költségvetés 49,9 362,9
1 Intézményi beruházási kiadások 62,5 261,3
2 Felújítás 1,5 250,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1 37,8
4 Központi beruházási kiadások 181,2
3 Kölcsönök 4,0 4,0
F01.d 7 MTA Területi akadémiai központok 114,5 168,2
1 Működési költségvetés 53,1 58,4
1 Személyi juttatások 58,0 82,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,0 28,2
3 Dologi kiadások 58,2 61,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4 0,3
2 Felhalmozási költségvetés 35,8
1 Intézményi beruházási kiadások 0,5 35,1
2 Felújítás 30,5 35,6
4 Központi beruházási kiadások 22,3
F01.d 8 MTA Kutatást kiszolgáló szervek 727,3 1 324,7
1 Működési költségvetés 609,0 569,1
1 Személyi juttatások 342,0 412,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 107,2 124,5
3 Dologi kiadások 773,5 905,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 25,4
2 Felhalmozási költségvetés 5,1 96,4
1 Intézményi beruházási kiadások 6,7 59,0
2 Felújítás 100,0 327,3
4 Központi beruházási kiadások 106,5
3 Kölcsönök 0,9 0,9
F01.d 9 MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája 993,6 1 713,1
1 Működési költségvetés 78,3 346,2
1 Személyi juttatások 708,0 1 162,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 235,8 381,3
3 Dologi kiadások 120,1 190,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,1 20,2
2 Felhalmozási költségvetés 17,3 90,6
1 Intézményi beruházási kiadások 22,2 106,8
2 Felújítás 0,3
4 Központi beruházási kiadások 106,1
F06.g 10 MTA Jóléti intézmények 165,4 348,5
1 Működési költségvetés 173,2 171,1
1 Személyi juttatások 114,6 147,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 41,9 51,5
3 Dologi kiadások 137,7 150,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 58,8
1 Intézményi beruházási kiadások 2,9 32,3
2 Felújítás 40,0 159,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,1
4 Központi beruházási kiadások 15,8
F01.d 11 OTKA Iroda 187,0 207,3
1 Működési költségvetés 94,0
1 Személyi juttatások 106,2 172,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 29,3 45,1
3 Dologi kiadások 46,5 64,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0 4,2
12 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
F01.d 1 Alapkutatás beruházásai 565,0 46,4
2 Felhalmozási költségvetés 140,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,9
4 Központi beruházási kiadások 705,0
2 Ágazati célelőirányzatok
F01.d 1 Tudós társaságok támogatása 26,6 26,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,6 26,6
F01.d 2 Tudományos könyv- és folyóirat kiadás 147,5 120,4
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 25,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,0
3 Dologi kiadások 24,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 91,5 115,1
F01.d 3 Fiatal kutatók pályázatos támogatása 291,4 2,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 214,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 77,1
F01.d 5 Nemzeti Stratégiai Kutatások 106,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 64,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,0
3 Dologi kiadások 15,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0
F01.d 6 Akadémiai Kutatási Pályázatok Forrása 126,1 95,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 51,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 17,0
3 Dologi kiadások 13,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 52,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,8
F01.d 8 Nagy Imre Emlékház működtetésének alapítványi támogatása 34,3 34,3
1 Működési költségvetés 14,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 34,3 48,3
F01.d 10 Határon túli magyar tudósok támogatása 147,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 80,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,0
3 Dologi kiadások 43,0
F01.d 1 Határon túli magyar tudósok kutatásainak támogatása
1 Működési költségvetés 10,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0
F01.d 2 Arany János Közalapítvány támogatása 100,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0
F01.d 11 Kutatói bérrendezés 1 200,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 902,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 298,0
F01.d 13 Szakmai feladatok teljesítése 3 106,9 78,9
1 Működési költségvetés 302,7
1 Személyi juttatások 2 021,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 603,5
3 Dologi kiadások 431,9 6,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 370,5
2 Felhalmozási költségvetés 848,2
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 000,9
F01.d 14 Intézményekhez le nem bontott bevétel
1 Működési költségvetés 808,5
1 Személyi juttatások 351,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 117,1
3 Dologi kiadások 290,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0
3 Kölcsönök 10,0
F14 15 Balaton állapotának javítását szolgáló kutatási feladatok 35,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,0
3 Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
F01.d 1 Kutatási témapályázatok 5 401,1 5 401,1
1 Működési költségvetés 40,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 401,1 5 370,2
F01.d 2 Műszerpályázat 1 400,0 1 400,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 400,0 1 232,5
4 Bolyai ösztöndíj
F01.d 1 Senior kutatók ösztöndíja 701,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 527,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 158,2
3 Dologi kiadások 16,0
F01.d 2 Korhatárhoz kötött ösztöndíjak 53,8
1 Működési költségvetés 2,0
1 Személyi juttatások 41,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,3
F01.d 5 Központi kezelésű felújítások 266,2
2 Felhalmozási költségvetés 9,4
2 Felújítás 266,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 33,6
F16 10 Fejezeti tartalék 68,2 68,2
XXXIII. fejezet összesen: 38 466,9 10 127,5 28 339,4 45 355,5 16 457,9 29 981,7

XXXIV. TÖRTÉNETI HIVATAL

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
F01.a 1 Történeti Hivatal igazgatása 433,3 521,4
1 Működési költségvetés 2,2 3,6
1 Személyi juttatások 178,9 253,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 58,7 86,2
3 Dologi kiadások 66,1 78,2
2 Felhalmozási költségvetés 3,6
1 Intézményi beruházási kiadások 58,6 58,6
2 Felújítás 69,2 65,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,0
3 Kölcsönök 4,4 2,5
XXXIV. fejezet összesen: 435,5 2,2 433,3 546,7 9,7 521,4

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKE-VISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1 Devizahitelek kamatelszámolásai
1 Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
F15 1 Világbanki hitelek kamatelszámolásai 5 091,8 486,8 2 526,3 471,1
F15 2 EBB hitelek kamatelszámolásai 8 665,0 229,1 2 267,4 195,7
F15 3 EBRD hitelek kamatelszámolásai 295,9
F15 4 KfW hitelek kamatelszámolásai 2 063,2 1 740,2
F15 6 ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai 1 206,6 869,1
F15 7 Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer osztrák hitel kamatelszámolása 1 232,1 129,3
F15 8 Költségvetési devizabetét célú hitelek kamatelszámolásai 3 821,0 3 821,0 3 446,2 4 627,8
F15 9 MÁV-tól átvállalt hitelek kamatelszámolása 1 223,6 3 339,6
F15 2 1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai 3 857,1 3 908,0
3 Belföldi devizahitelek kamatelszámolásai
F15 1 1997-ben átváltott devizaadósság kamatelszámolásai 80 899,0 74 056,2
2 Devizakötvények kamatelszámolásai
F15 1 1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai 52 637,0 42 797,2
F15 2 Angol és amerikai kötvények kamatelszámolásai 8,2 10,2
2 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1 Forinthitelek kamatelszámolásai
1 MNB hitelek kamatelszámolásai
F15 1 Költségvetési hiányt finanszírozó hitelek kamatelszámolásai 6 089,6 6 133,2
F15 2 Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitelek kamatelszámolásai 256,3 258,0
F15 3 ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitelek kamatelszámolásai 5 633,9 5 671,2
F15 4 Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek kamatelszámolásai 22,6
F15 5 Állami forgóalap-létesítési hitelek kamatelszámolásai 1 471,9 1 481,6
2 Egyéb hitelek kamatelszámolásai
F15 2 Útalaptól átvállalt hitel kamatelszámolása 876,1 700,2
F15 3 Állami kölcsön kamatelszámolása 15,0 8,1
F15 4 Sportfolió Kht.-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai 109,6
F15 5 MÁV-tól átvállalt hitelek kamatelszámolása 751,9
2 Államkötvények kamatelszámolása
1 Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
F15 1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújuló államkötvények kamatelszámolásai 291 025,7 322 772,8
F15 2 Társadalombiztosítási alapok hiányait finanszírozó államkötvények kamatelszámolása 2 738,3 2 767,2
F15 3 Kincstári takarékkötvény kamatelszámolásai 7 995,5 7 298,6
F15 4 Államkötvények felhalmozott kamatelszámolása 18 936,1 33 662,6
2 Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
F15 1 Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 4 729,4 4 768,4
F15 2 Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 24 560,0 25 723,8
F15 3 Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai 2 615,1 2 491,3
F15 4 Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 31 948,9 35 556,8
F15 6 Hiányt finanszírozó államkötvények kamatelszámolásai 7 196,5 8 230,1
F15 7 Alárendelt kölcsöntőke-kötvény kamatelszámolása 1 455,6 1 800,2
F15 8 ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata 4 715,0 2 716,2
3 Kincstárjegyek kamatelszámolásai
F15 1 Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása 84 503,9 116 859,8
F15 2 Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása 76 062,5 49 373,5
F15 4 Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai 19 362,7 27 179,2
3 Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1 Jutalékok és egyéb költségek
F15 1 Deviza elszámolások 2 880,9 474,8
F15 2 Forint elszámolások 11 317,2 6 966,5
F15 2 Állampapírok lakossági értékesítését támogató kiadások 1 281,5 828,5
F15 3 Adósságkezelés költségei 878,7 867,1
F15 4 Követeléskezelés költségei 103,0 67,8
4 Tőkekövetelések visszatérülése
1 Külföld felé fennálló devizakövetelések visszatérülése
2 Kormányhitelek visszatérülése
F15 1 A volt rubel elszámolású országoknak korábban nyújtott kormányhitelek visszatérülése 19 032,0 4 019,3
F15 2 A volt dollár elszámolású országoknak korábban nyújtott kormányhitelek visszatérülése 1 000,0 1 393,2
2 Belföld felé fennálló deviza- és forintkövetelések visszatérülése
1 Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-
visszatérülése
1 603,5 1 219,0
F15 1 Világbanki hitelek tőke-visszatérülése 1 603,5 1 219,0
F15 2 EBB hitelek tőke-visszatérülése 949,4 808,9
F15 3 OECF hitel tőke-visszatérülése 339,6 217,5
F15 2 Állami kölcsön tőke-visszatérülése 10,0 1,5
F15 3 Állami alapjuttatás járadéka 3 200,0 3 296,7
F15 6 Származékos világbanki hitelek visszatérülése 10,5
XLI. fejezet összesen: 729 903,0 70 440,8 737 958,6 78 911,3
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 5 506 351,9 5 826 868,4
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:: 4 288 354,5 4 357 257,8
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: –1 217 997,4 –1 469 610,6

XLIV. A KÖLTSÉGVETÉS ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE ÉS FEJLESZTÉSI CÉLÚ HITELFELVÉTELEI

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Devizában fennálló adósság törlesztése és felvétele
1 Devizahitelek törlesztése és felvétele
1 Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől származó hitelek törlesztése és felvétele
F15 1 Világbanki hitelek törlesztése és felvétele 14 044,5 4 068,4 5 565,0 38,6
F15 2 EBB hitelek törlesztése és felvétele 3 792,9 85 312,4 3 005,0 60 590,0
F15 3 EBRD hitelek törlesztése és felvétele 597,3
F15 4 KfW hitelek törlesztése és felvétele 3 115,3 2 198,7
F15 6 ET Fejlesztési Bank hitelek törlesztése és felvétele 7 377,6 4 342,8
F15 7 Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer osztrák hitel törlesztése 4 778,0 501,5
F15 9 MÁV-tól átvállalt devizahitelek törlesztése 8 062,6 9 745,9
F15 10 Költségvetési devizabetét célú hitel törlesztése 6 622,6
3 Belföldi devizahitelek törlesztése
F15 1 1997-ben átváltott devizaadósság törlesztése 271 875,8 202 143,8
2 Devizakötvények törlesztése
F15 2 Angol és amerikai kötvények törlesztése 62,4 39,6
2 Forintban fennálló adósság törlesztése
1 Forinthitelek törlesztése
1 MNB hitelek törlesztése
F15 1 Költségvetési hiányt finanszírozó hitelek törlesztése 44 387,0 44 387,0
F15 2 Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitel 662,1 662,1
F15 3 ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitel törlesztése 22 576,5 22 576,5
F15 4 Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek törlesztése 170,6
F15 5 Állami forgóalap-létesítési hitel törlesztése 5 700,0 5 700,0
2 Egyéb hiteltörlesztések
F15 2 Útalaptól átvállalt hitel törlesztése 3 412,1 3 412,1
F15 3 MÁV-tól átvállalt hitel törlesztése 10 000,0
2 Államkötvény-adósság törlesztése
1 Piaci értékesítési államkötvények törlesztése
F15 1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújuló kötvények törlesztése 602 482,2 653 059,3
F15 3 Kincstári takarékkötvény törlesztése 16 443,9 15 989,9
2 Nem piaci értékesítésű államkötvények törlesztése
F15 1 Lakással kapcsolatos államkötvények törlesztése 5 490,4 5 490,4
F15 3 Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények törlesztése 4 000,0 2 526,4
F15 6 Gázközmű-kötvények törlesztése 9 636,2
F15 7 Hiányt finanszírozó államkötvények törlesztése 2 300,0
XLIV. fejezet összesen: 1 011 653,6 96 758,4 1 005 562,0 64 971,4

2/A. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A központi költségvetés 2002. évi végrehajtásának mérlege

Millió forintban

BEVÉTELEK
2002. évi
törvényi
módosított
előirányzat

2002. évi
teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI
Társasági adó (pénzintézetek nélkül) 343 000,0 364 864,3
Bányajáradék 14 400,0 14 667,7
Vám- és importbefizetések 120 000,0 125 731,4
Játékadó 39 972,0 38 822,4
Egyéb befizetések 20 000,0 22 162,4
Összesen: 537 372,0 566 248,2
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK
Általános forgalmi adó 1 357 000,0 1 304 871,1
Fogyasztási és jövedéki adó 581 900,0 590 501,2
Összesen: 1 938 900,0 1 895 372,3
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI
Személyi jövedelemadó 920 042,2 940 565,8
Adóbefizetések 5 200,0 7 113,8
Illetékbefizetések 68 700,0 68 518,0
Összesen: 993 942,2 1 016 197,6
EGYÉB KÖZPONTOSÍTOTT BEVÉTELEK 65 658,0 68 654,7
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK
Költségvetési szervek saját bevételei 442 983,5 569 055,5
Támogatási célprogramok saját bevételei 5 953,9 11 622,0
Központi beruházások saját bevételei 1 645,0 3 262,6
Összesen: 450 582,4 583 940,1
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKTŐL SZÁRMAZÓ BEFIZETÉSEK 33 436,0 15 404,9
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSEI 5 000,0 5 456,6
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK BEFIZETÉSEI 56 426,1 56 426,1
ÁLLAMI, KINCSTÁRI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK 68 785,0 6 968,3
PÉNZINTÉZETEK TÁRSASÁGI ADÓJA 34 400,0 31 692,1
MAGYAR NEMZETI BANK BEFIZETÉSE 23 752,0 23 316,0
EGYÉB BEVÉTELEK 9 660,0 8 669,6
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 70 440,8 78 911,3
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 4 288 354,5 4 357 257,8
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA: 1 217 997,4 1 469 610,6
A KÖLTSÉGVETÉS HITELFELVÉTELEI 96 758,4 64 971,4

KIADÁSOK
2002. évi
törvényi
módosított
előirányzat

2002. évi
teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
Egyedi és normatív támogatás 81 100,0 98 747,3
Egyéb támogatás 500,0 273,8
Együtt: 81 600,0 99 021,1
Agrárgazdaság támogatása
Piacra jutási támogatás 41 297,7 44 626,3
Agrártermelési támogatás 66 050,0 67 961,3
Családi vállalkozások támogatás 7 992,0
Együtt: 107 347,7 120 579,6
Közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása 16 089,2 17 638,9
Összesen: 205 036,9 237 239,6
FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS 89 000,0 99 029,6
LAKÁSTÁMOGATÁSOK 63 446,0 72 334,4
GARANCIA ÉS HOZZÁJÁRULÁS A TB. ALAPOK KIADÁSAIHOZ 360 593,6 383 899,2
TB. KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK
Családi támogatások 249 341,2 254 853,1
Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások 108 112,6 113 823,5
Különféle jogcímen adott térítések 17 080,0 20 511,8
Összesen: 374 533,8 389 188,4
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK
Költségvetési szervek kiadásai 1 671 620,1 2 105 567,6
Támogatási célprogramok kiadásai 386 759,7 359 223,4
Központi beruházások kiadásai 130 113,2 146 363,7
Összesen: 2 188 493,0 2 611 154,7
TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA 3 008,1 3 058,6
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA 537 164,0 620 487,3
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI 2 697,0 1 605,6
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS 729 903,0 737 958,6
EGYÉB KIADÁSOK 16 191,4 17 936,7
ÁLTALÁNOS TARTALÉK 81 995,6
CÉLTARTALÉKOK 125 419,0
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI KIADÁSOK 288 622,5 286 321,0
ADÓSSÁGÁTVÁLLALÁS 420 773,0 363 250,0
ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE 19 475,0 3 404,7
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 5 506 351 9 5 826 868,4
A KÖLTSÉGVETÉS ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE 1 011 653,6 1 005 562,0

2/B. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A központi költségvetés 2002. évi végrehajtásának mérlege
(Funkcionális szerkezetben)

Millió forintban

Főcsoport

Csoport
Kormányzati fő funkciók 2002. évi
törvényi

2002. évi
száma száma Főcsoport neve módosított teljesítés
Csoport neve előirányzat
ÁLLAMI MŰKÖDÉSI FUNKCIÓK (F01+F02+F03) 944 542,3 1 182 898,8
F01 Általános közösségi szolgáltatások 420 291,3 564 136,5
F01.a Törvényhozó és végrehajtó szervek 135 447,0 221 995,4
F01.b Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások 132 964,9 183 122,4
F01.c Külügyek 42 323,4 49 371,3
F01.d Alapkutatás 50 398,0 50 453,9
F01.e Műszaki fejlesztés 16 447,0 10 577,5
F01.f Egyéb általános közösségi szolgáltatások 42 711,0 48 616,0
F02 Védelem 229 366,7 243 288,2
F03 Rendvédelem és közbiztonság 294 884,3 375 474,1
F03.a Igazságszolgáltatás 55 347,5 61 535,9
F03.b Rend- és közbiztonság 200 113,1 244 454,8
F03.c Tűzvédelem 13 140,7 31 202,6
F03.d Büntetés-végrehajtási igazgatás és működtetés 26 283,0 38 280,8
JÓLÉTI FUNKCIÓK (F04+F05+F06+F07+F08) 2 028 595,8 2 241 069,3
F04 Oktatási tevékenységek és szolgáltatások 623 403,4 727 052,0
F04.a Iskolai előkészítés és alapfokú oktatás 257 249,3 259 247,7
F04.b Középfokú oktatás 24 414,8 57 956,6
F04.c Felsőfokú oktatás 256 774,5 312 357,5
F04.d Egyéb oktatás 84 964,8 97 490,2
F05 Egészségügy 187 095,6 245 375,3
F05.a Kórházi tevékenységek és szolgáltatások 73 515,2 105 588,4
F05.b Háziorvosi és gyermekorvosi szolgálat 1 000,0 410,2
F05.c Rendelői, orvosi, fogorvosi ellátás 251,7 459,3
F05.d Közegészségügyi tevékenységek és szolgáltatások 37 698,5 41 772,3
F05.e Egyéb egészségügy 74 630,2 97 145,1
F06 Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások 924 424,5 963 684,2
F06.a Táppénz, anyasági vagy ideiglenes rokkantsági juttatások 2 964,0 2 871,8
F06.b Nyugellátások 395 675,6 425 208,3
F06.c Egyéb társadalombiztostási ellátások 12 990,0 16 921,8
F06.d Munkanélküli ellátások 15 055,1 9 451,9
F06.e Családi pótlékok és gyermekeknek járó juttatások 263 708,2 269 572,4
F06.f Egyéb szociális támogatások 184 720,8 173 185,1
F06.g Szociális és jóléti intézményi szolgáltatások 49 310,8 66 472,9
F07 Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások 91 579,4 102 931,0
F08 Szórakoztató, kulturális és vallási tevékenységek és szolgáltatások 202 092,9 202 026,8
F08.a Sport és szabadidős tevékenységek és szolgáltatások 72 245,6 43 728,6
F08.b Kulturális tevékenységek és szolgáltatások 72 206,3 91 541,2
F08.c Műsorszórási és kiadói tevékenységek és szolgáltatások 22 883,6 25 933,3
F08.d Hitéleti tevékenységek 21 538,8 25 552,0
F08.e Párttevékenységek 2 549,0 2 544,9
F08.f Egyéb közösségi és kulturális tevékenységek 10 669,6 12 726,8
GAZDASÁGI FUNKCIÓK (F09+F10+F11+F12+F13+F14) 1 511 095,1 1 524 892,7
F09 Tüzelő- és üzemanyag, valamint energiaellátási feladatok 4 246,6 5 259,7
F10 Mező-, erdő-, hal- és vadgazdálkodás 325 097,1 361 960,0
F11 Bányászat és ipar 8 661,9 9 340,3
F12 Közlekedési és távközlési tevékenységek és szolgáltatások 738 101,6 676 135,6
F12.a Közúti közlekedési tevékenységek 469 546,3 454 733,1
F12.b Vasúti közlekedésügyek és szolgáltatások 151 879,9 142 120,2
F12.c Távközés 58 473,9 35 717,7
F12.d Egyéb közlekedés és szállítás 58 201,5 43 564,6
F13 Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások 377 266,6 411 133,1
F13.a Többcélú fejlesztési témák tevékenységei és szolgáltatásai 93 815,7 81 923,9
F13.b Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások 283 450,9 329 209,2
F14 Környezetvédelem 57 721,3 61 064,0
ÁLLAMADÓSSÁG-KEZELÉS (F15) 729 966,0 737 958,6
F15 Államadósság-kezelés, államháztartás 729 966,0 737 958,6
FUNKCIÓKBA NEM SOROLHATÓ TÉTELEK (F16) 292 152,7 140 049,0
F16 A főcsoportokba nem sorolható tételek 292 152,7 140 049,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 5 506 351,9 5 826 868,4
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 4 288 354,5 4 357 257,8
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA: 1 217 997,4 1 469 610,6

3. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forint
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Százalékos megoszlás
Megnevezés
Összes
Állami
támoga-
tás

Szja

Összes
Állami
támoga-
tás

Szja

Összes
Állami
támoga-
tás

Szja
Állami
támoga-
tás

Szja
I. Normatív állami hozzájárulások
1. Községek általános feladatai 9 533,6 1 569,0 7 964,6 9 533,7 1 569,0 7 964,6 9 533,6 1 569,0 7 964,6 16,5 83,5
2. Települési igazgatási és kommunális feladatokhoz 14 863,4 3 909,9 10 953,5 14 863,4 3 909,9 10 953,5 14 863,4 3 910,0 10 953,5 26,3 73,7
3. Körjegyzőség működéséhez 3 182,9 709,8 2 473,1 3 075,4 685,8 2 389,6 3 197,5 713,1 2 484,6 22,3 77,7
4. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 1 101,4 1 101,4 1 101,3 0,0 1 101,3 1 101,4 0,0 1 101,4 0,0 100,0
5. Körzeti igazgatási feladatokhoz 8 360,1 4 067,8 4 292,3 8 360,1 4 067,8 4 292,3 8 550,0 4 160,2 4 389,8 48,7 51,3
6. Megyei, fővárosi igazgatási és sportfeladatok 2 148,4 0,0 2 148,4 2 148,4 0,0 2 148,4 2 148,4 0,0 2 148,4 0,0 100,0
7. Üdülőhelyi feladatokhoz 5 707,4 925,0 4 782,4 5 567,3 902,3 4 665,0 5 627,3 912,0 4 715,2 16,2 83,8
8. A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, és/vagy súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok kiadásaihoz történő hozzájárulás 5 843,6 0,0 5 843,6 5 843,6 0,0 5 843,6 5 843,6 0,0 5 843,6 0,0 100,0
9. Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátások 53 636,7 0,0 53 636,7 53 636,7 0,0 53 636,7 53 636,7 0,0 53 636,7 0,0 100,0
10. A lakáshoz jutás és a lakásfenntartás feladatai 18 236,9 0,0 18 236,9 18 236,9 0,0 18 236,9 18 236,9 0,0 18 236,9 0,0 100,0
11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok 16 389,3 3 570,0 12 819,3 16 305,3 3 551,7 12 753,6 16 492,6 3 592,5 12 900,1 21,8 78,2
12. Gyermekvédelmi szakellátáshoz 14 628,9 3 186,6 11 442,3 14 469,8 3 151,9 11 317,8 14 503,5 3 159,2 11 344,2 21,8 78,2
13. Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz 17 530,5 3 818,6 13 711,9 17 167,6 3 739,6 13 428,1 17 252,8 3 758,1 13 494,7 21,8 78,2
14. Nappali szociális intézményi ellátáshoz 5 714,5 1 244,8 4 469,7 5 512,0 1 200,7 4 311,3 5 538,5 1 206,4 4 332,1 21,8 78,2
15. Hajléktalanok átmeneti intézményeire 828,3 180,4 647,9 801,1 174,5 626,7 799,5 174,1 625,2 21,8 78,2
16. Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátásához 13 147,6 2 863,9 10 283,7 13 121,5 2 858,2 10 263,3 13 097,2 2 852,9 10 244,3 21,8 78,2
17. Bölcsődei ellátáshoz 3 602,0 784,6 2 817,4 3 506,2 763,7 2 742,3 3 487,2 759,6 2 727,6 21,8 78,2
18. Szociális intézményi módszertani feladatokhoz 285,7 62,2 223,5 265,6 57,8 207,8 265,6 57,9 207,7 21,8 78,2
19. Óvodai neveléshez 42 954,5 42 954,5 0,0 42 022,4 42 022,4 0,0 42 002,9 42 009,9 0,0 100,0 0,0
20. Iskolai oktatáshoz 201 403,1 201 403,1 0,0 195 686,3 195 686,3 0,0 195 546,0 195 546,0 0,0 100,0 0,0
21. Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz 17 033,8 17 033,8 0,0 16 449,0 16 449,0 0,0 16 834,4 16 834,4 0,0 100,0 0,0
22. Alapfokú művészetoktatáshoz 7 943,0 7 943,0 0,0 7 701,8 7 701,8 0,0 8 000,3 8 000,3 0,0 100,0 0,0
23. Bentlakásos közoktatási intézményi ellátáshoz 18 153,0 18 153,0 0,0 17 342,9 17 342,9 0,0 17 329,1 17 329,1 0,0 100,0 0,0
24. Kiegészítő hozzájárulás egyéb közoktatási feladatokhoz 47 903,9 22 584,8 25 319,1 45 957,2 21 667,0 24 290,2 46 596,8 21 968,5 24 628,2 47,1 52,9
25. Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok 8 872,7 0,0 8 872,7 8 872,7 0,0 8 872,7 8 872,6 0,0 8 872,6 0,0 100,0
26. Megyei/fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok 4 428,4 0,0 4 428,4 4 428,4 0,0 4 428,4 4 428,4 0,0 4 428,4 0,0 100,0
27. Települési sportfeladatok 1 032,9 1 032,9 0,0 1 032,9 1 032,9 0,0 1 032,9 1 032,9 0,0 100,0 0,0
Összesen 544 466,5 337 997,7 206 468,8 533 009,5 328 535,2 204 474,2 534 819,1 329 539,1 205 279,7
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
I.1 Pedagógus szakvizsga és továbbképzéshez 2 324,9 2 324,9 0,0 2 300,4 2 300,4 0,0 2 302,2 2 302,2 0,0 100,0 0,0
I.2 Pedagógusok szakkönyvvásárlásához 2 215,7 2 215,7 0,0 2 149,6 2 149,6 0,0 2 151,0 2 151,0 0,0 100,0 0,0
I.3. Tanulók tankönyvvásárlásához 3 344,6 3 344,6 0,0 3 244,1 3 244,1 0,0 3 244,2 3 244,2 0,0 100,0 0,0
I.4. Körzeti, térségi feladatokhoz 4 705,2 4 705,2 0,0 4 705,2 4 705,2 0,0 4 705,2 4 705,2 0,0 100,0 0,0
I.5. Kiegészítő támogatás az Arany János Tehetséggondozó programhoz 780,8 780,8 0,0 777,9 777,9 0,0 468,9 468,9 0,0 100,0 0,0
I.6. Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 1 667,2 1 667,2 0,0 1 636,3 1 636,3 0,0 1 634,8 1 634,8 0,0 100,0 0,0
II.1 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 55 633,4 55 633,4 0,0 55 633,4 55 633,4 0,0 47 831,8 47 831,8 0,0 100,0 0,0
II.2 Az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása 14 565,6 14 565,6 0,0 14 565,6 14 565,6 0,0 9 365,6 9 365,6 0,0 100,0 0,0
III. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása *  18 475,0 4 000,0 14 475,0 18 471,9 3 999,3 14 472,6 18 476,2 4 000,3 14 475,9 21,7 78,3
IV. Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása 315,4 315,4 0,0 170,1 170,1 0,0 172,0 172,0 0,0 100,0 0,0
Összesen 104 027,8 89 552,8 14 475,0 103 654,5 89 181,9 14 472,6 90 351,9 75 876,0 14 475,9

4. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Előir.
csop.
szá-
ma

Előirányzat jogcíme

2002. évi
előirány-
zat

Kormány
hatás-
körben

fejezeti
hatás-
körben


összesen
2002.
évi módosí-
tott elő-
irányzat
2002.
évi
teljesítés
Előirány-
zat-ma-
radvány
1. Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 600,0 816,8 816,8 2 416,8 2 403,9 12,9
3. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 900,0 0,0 4 900,0 4 885,3 14,7
4. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 200,0 0,0 200,0 200,0 0,0
5. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 95,0 0,0 95,0 95,0 0,0
7. Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 900,0 0,0 900,0 900,0 0,0
8. Gyermek- és ifjúsági feladatok 170,0 0,0 170,0 167,7 2,3
9. Kiegészítő támogatás nemzetiségi óvodák és iskolák fenntartásához 340,0 0,0 340,0 340,0 0,0
10. Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 630,0 0,0 630,0 629,5 0,5
11. Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása 455,0 0,0 455,0 455,0 0,0
12. Hozzájárulás a létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadásokhoz 2 831,1 –1 558,5 –1 558,5 1 272,6 1 272,6 0,0
13. Hozzájárulás a könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok számára 120,0 0,0 120,0 120,0 0,0
14. Önkormányzati kincstárak támogatása 500,0 –400,0 –400,0 100,0 100,0 0,0
15. Települési szilárd hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása 2 000,0 0,0 2 000,0 1 991,3 8,7
17. Martinsalakból épült házak helyreállítása, újjáépítése 1 926,6 1 926,6 1 926,6 1 926,5 0,1
18. Helyi önkormányzatok közgyűjteményi közművelődési és művészeti tevékenység bérpolitikai támogatása 1 487,4 1 487,4 1 487,4 1 479,6 7,8
19. Helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők előmeneteli és illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás 16 208,5 16 208,5 16 208,5 16 183,8 24,7
20. Helyi önkormányzati tűzoltóságok hivatásos állományú tagjai illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás 6 382,8 6 382,8 6 382,8 6 382,8 0,0
21. Szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlékemelése 2 788,0 –300,0 2 488,0 2 488,0 2 438,2 49,8
24. Hűség Napja emlékműve felállításának támogatása 24,0 24,0 24,0 24,0 0,0
25. A nyugdíjak és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kiegészítése 2 200,0 –116,8 2 083,2 2 083,2 1 974,5 108,7
26. Hivatásos tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok részére, a délutáni és éjszakai pótlék, a távolléti díj, valamint veszélyességi pótlék fizetésére szolgáló támogatás 2 938,9 2 938,9 2 938,9 2 892,3 46,6
27. Helyi önkormányzatoknál és intézményeiknél foglalkoztatott közalkalmazottak átlagosan 50%-os 2002. szeptember 1-jei illetményemelése 587,4 54 062,2 54 649,6 54 649,6 54 500,5 149,1
Központosított előirányzat összesen: 14 741,1 34 543,6 52 503,7 87 047,3 101 788,4 101 362,5 425,9

5. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

A) Épületműködtetési hozzájárulás

Millió forintban

Önkormányzat
2002. évi
előirányzat
2002. évi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház) 111,0 111,0 111,0
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 115,0 115,0 115,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 110,0 110,0 110,0
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne) 37,8 37,8 37,8
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház) 123,0 123,0 123,0
Zala Megyei Önkormányzat (Hevesi Sándor Színház) 118,8 118,8 118,8
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csokonai Színház) 160,7 160,7 160,7
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Bartók Színház) 27,6 27,6 27,6
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház) 197,0 197,0 197,0
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csiky Gergely Színház) 126,0 126,0 126,0
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Katona József Színház) 117,0 117,0 117,0
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház) 180,0 180,0 180,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház, Harmadik Színház) 183,0 183,0 183,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Petőfi Színház) 104,2 104,2 104,2
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház) 198,9 198,9 198,9
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Vörösmarty Színház) 83,0 83,0 83,0
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szigligeti Színház) 125,0 125,0 125,0
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Jászai Mari Színház) 69,0 69,0 69,0
Budaörs Városi Önkormányzat (Budaörsi Játékszín) 22,7 22,7 22,7
Budapest Főváros VIII. kerületi Önkormányzata (Bárka Színház) 122,0 122,0 122,0
Budapest Főváros IX. kerületi Önkormányzata (Pinceszínház) 19,9 19,9 19,9
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház, Új Színház, Vidám Színpad, Vígszínház) 1 620,5 1 620,5 1 620,5
Összesen: 3 972,1 3 972,1 3 972,1

B) Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás

Millió forintban

Önkormányzat
2002. évi
előirányzat
2002. évi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház) 47,7 47,7
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 43,1 43,1
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 56,5 56,5
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne) 7,1 7,1
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház) 40,0 40,0
Zala Megyei Önkormányzat (Hevesi Sándor Színház) 43,2 43,2
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csokonai Színház) 96,0 96,0
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Bartók Színház) 22,1 22,1
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház) 146,8 146,8
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csiky Gergely Színház) 91,1 91,1
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Katona József Színház) 47,4 47,4
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház) 65,4 65,4
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház, Harmadik Színház) 96,5 96,5
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Petőfi Színház) 62,7 62,7
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház) 190,5 190,5
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Vörösmarty Színház) 72,3 72,3
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szigligeti Színház) 80,1 80,1
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Jászai Mari Színház) 26,1 26,1
Budaörs Városi Önkormányzat (Budaörsi Játékszín) 10,3 10,3
Budapest Főváros VIII. kerületi Önkormányzat (Bárka Színház) 20,8 20,8
Budapest Főváros IX. kerületi Önkormányzat (Pinceszínház) 9,5 9,5
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház, Új Színház, Vidám Színpad, Vígszínház) 714,2 714,2
Összesen: 1 989,4 1 989,4 1 989,4

C) Bábszínházak művészeti munkájának támogatása

Millió forintban

Önkormányzat
2002. évi
előirányzat
2002. évi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
Heves Megyei Önkormányzat 16,8 16,8
Vas Megyei Önkormányzat 16,9 16,9
Veszprém Megyei Önkormányzat 19,5 19,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 41,3 41,3
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 34,1 34,1
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 27,9 27,9
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 15,5 15,5
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 13,0 13,0
Összesen: 185,0 185,0 185,0

D) Színházak pályázati támogatása

Millió forintban

Önkormányzat
2002. évi
előirányzat
2002. évi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
Szabadtéri színházak
Budapest Főváros IX. ker. Önkormányzat (Ferencvárosi Nyári Játékok Kht.) 7,0 7,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Szabad Tér Színház Kht.) 22,0 22,0
Esztergom Városi Önkormányzat (Esztergomi Várszínház) 15,0 15,0
Gyula Városi Önkormányzat (Gyulai Várszínház) 24,0 24,0
Keszthely Városi Önkormányzat (Goldmark Károly Művelődési Központ és Nyári Színház) 5,0 5,0
Kisvárda Városi Önkormányzat (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza) 27,0 27,0
Kőszeg Városi Önkormányzat (Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház) 7,0 7,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Pro Kultúra Sopron Kht.) 3,0 3,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok) 33,0 33,0
Szentendre Városi Önkormányzat (Szentendrei Művészetmalom és Teátrum Kht.) 12,0 12,0
Várpalota Városi Önkormányzat (Pannon Várszínház Kht.) 3,0 3,0
Zsámbék Nagyközségi Önkormányzat (Zsámbéki Szombatok Nyári Színház és Művelődési Ház) 15,0 15,0
Zala Megyei Önkormányzat (Zala Nyári Színházak Kht.) 4,0 4,0
Szabadtéri színházak összesen: 177,0 177,0 177,0
Nemzetiségi színházak
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Reneszánsz Roma Műhely – Cigány Színházi Társulás, Hókirálynő Meseszínpad, „Találkozás-Maledype” Kulturális Egyesület) 7,3 7,3
Lórév Községi Önkormányzat (Magyarországi Szerb Színház Kht.) 20,2 20,2
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Pécsi Horvát Színház) 28,5 28,5
Nemzetiségi színházak összesen: 56,0 56,0 56,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek
Bodajk Nagyközségi Önkormányzat 1,5 1,5
Budakeszi Városi Önkormányzat 0,2 0,2
Budapest Fővárosi Önkormányzat 66,7 66,7
Budapest Főváros II. ker. Önkormányzat 1,7 1,7
Budapest Főváros VI. ker. Önkormányzat 0,5 0,5
Budapest Főváros IX. ker. Önkormányzat 11,0 11,0
Budapest Főváros XVI. ker. Önkormányzat 0,5 0,5
Budapest Főváros XVII. ker. Önkormányzat 1,0 1,0
Budapest Főváros XVIII. ker. Önkormányzat 0,5 0,5
Celldömölk Városi Önkormányzat 2,0 2,0
Cserkút Községi Önkormányzat 0,6 0,6
Dunakeszi Városi Önkormányzat 0,7 0,7
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat 0,3 0,3
Nyírbátor Városi Önkormányzat 0,5 0,5
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat 3,0 3,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat 1,0 1,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat 5,0 5,0
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat 2,5 2,5
Veresegyház Városi Önkormányzat 2,8 2,8
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek összesen: 102,0 102,0 102,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek
Bodrogkeresztúr Községi Önkormányzat 3,0 3,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat 61,2 61,2
Budapest Főváros XVIII. ker. Önkormányzat 5,0 5,0
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat 3,5 3,5
Jászberény Városi Önkormányzat 0,8 0,8
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat 0,5 0,5
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek: 74,0 74,0 74,0
Összesen: 409,0 409,0 409,0

6. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Maradvány január 1-jén Pénzforgalmi teljesítés
(támogatás folyósítása – visszafizetés)
2002. december 31-én rendelkezésre áll

korábbi évek
lekötött
előirányzatá-
ból

2001. évben
le nem kötött
előirányzat-
maradvány-
ból



összesen
Eredeti
előirányzat
költségvetési
törvény
szerint
Évközi
módosítás
fejezeti
hatáskörben
(+/–)

lekötött
előirányzat-
maradvány-
ból
eredeti
előirányzat-
ból és le nem
kötött elő-
irányzat-ma-
radványból



összesen

Módosított
előirányzat
december
31-én


lekötött
előirányzat-
maradvány-
ból
eredeti
előirányzat-
ból és le nem
kötött
előirányzat-
maradvány-
ból



összesen

felszabadult
előirányzat
és fel nem
osztott keret
1 2 3=1+2 4 5 6 7 8=6+7 9=2+4+5+6a) 10=1–6 11=2+4+5–7 12=10+11 13
a) 2 621,41 2 667,02 27 998,1 36 886,4 64 884,5 2 029,73
b) –96,0 –96,0
37 677,6 2 621,4 40 299,0 58 300,0 2 667,0 27 998,1 36 790,4 64 788,5 91 586,5 9 679,5 26 798,0 36 477,5 2 029,7
1 100,0: 2001. I. félévi lemondásokból felhasználható keret
1 507,9: 2001. II. félévi lemondásokból felhasználható keret
13,0: 2001-ben lemondás nélküli visszafizetések összege
0,5: 2001-ben fel nem osztott előirányzat
1 2 621,4: Fel nem osztott keret összesen 2001-ben
245,0: A tárgyévet megelőzően igénybe vett támogatások tárgyév első félévében visszafizetett összege [Áht. 101. § (5) bek.]
1 636,3: 2002. első félévében lemondással felszabadult – maradványt növelő – előirányzat részeként a Cct. 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények (céltámogatások kiegészítő jegyzéke) 2002. évi üteme fedezetének
785,7: Az Áht. 101. § (5) bekezdésében foglaltak alapján végrehajtott évközi előirányzat átcsoportosítás „Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok egyéb támogatásá”-ról
2 2 667,6: Az Áht. 101. § (5) bekezdésében foglaltak alapján végrehajtott évközi előirányzat-emelés fejezeti hatáskörben
1 981,6: 2002. II. félévi lemondásokból, előirányzat átcsoportosításból felhasználható keret
27,6: 2002-ben lemondás nélküli visszafizetések összege
20,5: 2002-ben fel nem osztott előirányzat
3 2 029,7: 2002-ben fel nem osztott keret összesen

7. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzatok Teljesítés 2002. december 31-én rendelkezésre áll


Költségvetési év
2002. január
1-jén
rendelkezésre
állt a
költségvetési
előirányzat-
ból

törvény
szerinti
eredeti
előirányzat
évközi
előirányzat-
módosítás
(Kormány,
ill. fejezeti
hatáskörben

maradvány-
felhasználás
előirányza-
tosítása


módosított
előirányat


előző évek
maradványá-
ból


tárgyévi
előirányzat-
ból



összesen


előző évek
maradványá-
ból


tárgyévi
előirányzat-
ból


összesen
1 2 2a 2b 3=2+2a+2b 4 5 6=4+5 7=1+2a–4 8=2–5 9=7+8
2002. 6 672,8 10 573,0 31,3 5 721,8 16 326,1 5 720,7 6 610,6 12 331,3 983,4 3 962,4 4 945,8

Magyarázatok:

1 2001. évi zárszámadási törvény szerint 2001. december 31-én rendelkezésre áll.

2 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény szerint 2002. évre jóváhagyott előirányzat összege.

2a Előző években igénybe vett maradvány visszafizetése BM ÖGF 2002. december 17-i 375. számú előirányzat értesítője.

2b 2002. évi EG03-F adatlapokkal kísért maradvány-felhasználás.

4 2002. évben a maradványból történő teljesítés 5 721 760 814 Ft volt, ezt csökkenti 1 055 785 Ft-os visszafizetés. Tállya 2 010 528 Ft-os december 31-i visszafizetése 2003. évben jelentkezik.

5 2002. évben a tárgyi előirányzatból történő teljesítés 6 612 121 746 Ft volt, ezt csökkenti az 1 487 400 Ft-os visszafizetés.

8. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A céljellegű decentralizált támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
2002. jan. 1-jén rendelkezésre áll Előirányzatok Pénzforgalmi teljesítés 2002. dec. 31-én rendelkezésre áll


Támogatási jogcím

döntéssel
lekötött
előirányzat-
ból

döntéssel le
nem kötött
előirányzat-
ból



összesen


tárgyévi tv.
szerinti
eredeti ei.
évközi
előirányzat-
módosítás
kormányzati
és fejezeti
hatáskörben

december
31-én mód.
költségve-
tési ei.

döntéssel
lekötött
előirányzat-
maradvány-
ból
eredeti
előirányzat-
ból +
döntéssel le
nem kötött ei.
maradvány-
ból


összes
teljesítés

döntéssel
lekötött
előirányzat-
ból

döntéssel le
nem kötött
előirányzat-
ból



összesen
1 2 3=1+2 4 5 6=2+4+5+7 7 8 9=7+8 10=1–7 11=2+4+5–8 12=10+11
Felhalmozás és
vis maior
2 062,5 598,3 2 660,8 6 300,0 3,7 8 841,4 1 939,4 4 204,1 6 143,5 123,1 2 697,9 2 821,0
ebből vis maior 0,0 0,0 1 168,9 1 168,9 0,0
Vis maior tartalék 49,4 4,8 54,2 243,9 4 442,0 4 740,1 49,4 4 648,9 4 698,3 0,0 41,8 41,8
Céljellegű
decentralizált
támogatás összesen
2 111,9 603,1 2 715,0 6 543,9 4 445,7 13 581,5 1 988,8 8 853,0 10 841,8 123,1 2 739,7 2 862,8

Magyarázatok:

Felhalmozás

2. oszlop 305-82/13/2002. 03. 28-i levélben átemelt döntéssel le nem kötött maradvány összege
3. oszlop 2001. évi záró (2001. XII. 31-én rendelkezésre állt)
5. oszlop Magyar Államkincstár elsz. tábla 2. oszlop maradvány terhére történt visszafizetés
7. oszlop Magyar Államkincstár elsz. tábla 4. oszlop maradvány terhére történt kifizetések
8. oszlop Magyar Államkincstár elsz. tábla 5. oszlop (nettó utalás) + összes vis maior felhasználás

Vis maior tartalék

1. 2. 3. oszlop 305-82/13/2002. 03. 28-i levélben átemelt döntéssel le nem kötött maradvány összege
5. oszlop Átcsoportosítás norm. lemondásból 2 871 529 289
Átcsoportosítás létsz. csökk.-ből 1 558 514 121
Előző évről visszafizetés 11 954 000
Összesen: 4 441 997 410

9. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat 2002. évi teljesítés
Önkormányzat Összesen Állami támogatás Átengedett szja Összesen Állami támogatás Átengedett szja Összesen Állami támogatás Átengedett szja
Budapest Főváros 3 879,2 839,9 3 039,3 3 879,2 839,9 3 039,3 3 879,2 839,9 3 039,3
Pécs m. j. 250,6 54,3 196,3 250,6 54,3 196,3 250,6 54,3 196,3
Komló 132,6 28,7 103,9 132,2 28,6 103,6 132,2 28,6 103,6
Mohács 114,5 24,8 89,7 114,5 24,8 89,7 114,5 24,8 89,7
Siklós 112,1 24,3 87,8 112,1 24,3 87,8 112,1 24,3 87,8
Szigetvár 110,7 24,0 86,7 110,7 24,0 86,7 110,7 24,0 86,7
Kecskemét m. j. 234,9 50,9 184,0 234,9 50,9 184,0 235,5 51,0 184,5
Baja 137,8 29,8 108,0 137,8 29,8 108,0 137,8 29,8 108,0
Kalocsa 133,6 28,9 104,7 133,6 28,9 104,7 133,6 28,9 104,7
Kiskőrös 85,9 18,6 67,3 85,9 18,6 67,3 85,9 18,6 67,3
Kiskunfélegyháza 136,2 29,5 106,7 136,2 29,5 106,7 136,2 29,5 106,7
Kiskunhalas 146,4 31,7 114,7 146,4 31,7 114,7 146,4 31,7 114,7
Békéscsaba m. j. 188,9 40,9 148,0 188,9 40,9 148,0 188,9 40,9 148,0
Gyula 123,9 26,8 97,1 123,9 26,8 97,1 123,9 26,8 97,1
Mezőkovácsháza 94,7 20,5 74,2 94,7 20,5 74,2 94,7 20,5 74,2
Orosháza 138,6 30,0 108,6 138,6 30,0 108,6 138,6 30,0 108,6
Szarvas 116,1 25,1 91,0 116,1 25,1 91,0 116,1 25,1 91,0
Szeghalom 108,9 23,6 85,3 108,9 23,6 85,3 108,9 23,6 85,3
Miskolc m. j. 337,3 73,0 264,3 337,3 73,0 264,3 337,3 73,0 264,3
Encs 93,3 20,2 73,1 93,3 20,2 73,1 93,3 20,2 73,1
Kazincbarcika 159,6 34,6 125,0 159,6 34,6 125,0 159,6 34,6 125,0
Mezőkövesd 138,4 30,0 108,4 138,4 30,0 108,4 138,4 30,0 108,4
Ózd 138,1 29,9 108,2 138,1 29,9 108,2 138,1 29,9 108,2
Sátoraljaújhely 139,7 30,2 109,5 139,7 30,2 109,5 140,6 30,4 110,2
Szendrő 80,0 17,4 62,6 80,0 17,4 62,6 80,1 17,4 62,7
Szerencs 138,1 29,9 108,2 138,1 29,9 108,2 138,1 29,9 108,2
Tiszaújváros 172,5 37,4 135,1 172,5 37,4 135,1 172,5 37,4 135,1
Szeged m. j. 350,3 75,9 274,4 350,3 75,9 274,4 350,3 75,9 274,4
Csongrád 73,7 16,0 57,7 73,7 16,0 57,7 73,7 16,0 57,7
Hódmezővásárhely m. j. 139,0 30,1 108,9 139,0 30,1 108,9 139,0 30,1 108,9
Makó 125,9 27,3 98,6 125,9 27,3 98,6 125,9 27,3 98,6
Szentes 138,4 30,0 108,4 138,4 30,0 108,4 138,4 30,0 108,4
Székesfehérvár m. j. 259,7 56,2 203,5 259,7 56,2 203,5 259,7 56,2 203,5
Bicske 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9
Dunaújváros m. j. 157,2 34,0 123,2 157,2 34,0 123,2 157,2 34,0 123,2
Mór 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9
Sárbogárd 128,7 27,9 100,8 128,7 27,9 100,8 128,7 27,9 100,8
Győr m. j. 286,7 62,1 224,6 286,7 62,1 224,6 286,7 62,1 224,6
Csorna 101,7 22,0 79,7 101,7 22,0 79,7 102,5 22,2 80,3
Kapuvár 103,3 22,4 80,9 103,3 22,4 80,9 103,3 22,4 80,9
Mosonmagyaróvár 139,4 30,2 109,2 139,4 30,2 109,2 139,4 30,2 109,2
Sopron m. j. 150,1 32,5 117,6 150,1 32,5 117,6 150,1 32,5 117,6
Debrecen m. j. 304,0 65,8 238,2 304,0 65,8 238,2 304,0 65,8 238,2
Berettyóújfalu 104,9 22,7 82,2 104,9 22,7 82,2 104,9 22,7 82,2
Hajdúböszörmény 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Hajdúnánás 94,4 20,4 74,0 94,4 20,4 74,0 94,4 20,4 74,0
Hajdúszoboszló 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Püspökladány 111,1 24,1 87,0 111,1 24,1 87,0 111,1 24,1 87,0
Eger m. j. 225,3 48,8 176,5 225,3 48,8 176,5 225,3 48,8 176,5
Füzesabony 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Gyöngyös 161,3 35,0 126,3 161,3 35,0 126,3 161,3 35,0 126,3
Hatvan 143,7 31,1 112,6 143,7 31,1 112,6 143,7 31,1 112,6
Heves 88,9 19,3 69,6 88,9 19,3 69,6 88,9 19,3 69,6
Tatabánya m. j. 244,7 53,0 191,7 244,7 53,0 191,7 244,7 53,0 191,7
Esztergom 155,5 33,7 121,8 155,5 33,7 121,8 155,5 33,7 121,8
Komárom 159,0 34,4 124,6 159,0 34,4 124,6 159,0 34,4 124,6
Nyergesújfalu 116,4 25,2 91,2 116,4 25,2 91,2 116,4 25,2 91,2
Salgótarján m. j. 214,4 46,4 168,0 214,4 46,4 168,0 214,4 46,4 168,0
Balassagyarmat 140,7 30,5 110,2 140,7 30,5 110,2 140,7 30,5 110,2
Pásztó 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Rétság 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Cegléd 162,7 35,3 127,4 162,7 35,3 127,4 162,7 35,3 127,4
Dabas 134,1 29,0 105,1 134,1 29,0 105,1 134,1 29,0 105,1
Érd 284,4 61,6 222,8 284,4 61,6 222,8 284,4 61,6 222,8
Gödöllő 186,9 40,5 146,4 186,9 40,5 146,4 187,1 40,5 146,6
Monor 116,8 25,3 91,5 116,8 25,3 91,5 116,8 25,3 91,5
Nagykáta 94,5 20,5 74,0 94,5 20,5 74,0 94,5 20,5 74,0
Nagykőrös 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9
Ráckeve 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9
Szentendre 128,0 27,7 100,3 128,0 27,7 100,3 128,0 27,7 100,3
Szigetszentmiklós 137,1 29,7 107,4 137,1 29,7 107,4 137,1 29,7 107,4
Vác 201,3 43,6 157,7 201,3 43,6 157,7 201,3 43,6 157,7
Kaposvár m. j. 178,6 38,7 139,9 178,6 38,7 139,9 178,6 38,7 139,9
Barcs 103,4 22,4 81,0 103,4 22,4 81,0 103,4 22,4 81,0
Marcali 128,9 27,9 101,0 128,9 27,9 101,0 128,9 27,9 101,0
Nagyatád 103,6 22,4 81,2 103,6 22,4 81,2 103,6 22,4 81,2
Siófok 167,5 36,3 131,2 167,5 36,3 131,2 167,5 36,3 131,2
Nyíregyháza m. j. 255,4 55,3 200,1 255,4 55,3 200,1 255,4 55,3 200,1
Fehérgyarmat 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Kisvárda 142,6 30,9 111,7 142,6 30,9 111,7 142,6 30,9 111,7
Mátészalka 163,2 35,3 127,9 163,2 35,3 127,9 163,2 35,3 127,9
Nyírbátor 124,9 27,0 97,9 124,9 27,0 97,9 124,0 27,0 97,9
Vásárosnamény 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Záhony 105,3 22,8 82,5 105,3 22,8 82,5 105,3 22,8 82,5
Szolnok m. j. 261,1 56,5 204,6 261,1 56,5 204,6 261,1 56,5 204,6
Jászberény 134,5 29,1 105,4 134,5 29,1 105,4 133,8 29,0 104,8
Karcag 134,2 29,1 105,1 134,2 29,1 105,1 134,2 29,1 105,1
Kunszentmárton 94,1 20,4 73,7 94,1 20,4 73,7 94,1 20,4 73,7
Mezőtúr 107,5 23,3 84,2 107,5 23,3 84,2 107,5 23,3 84,2
Tiszafüred 102,9 22,3 80,6 102,9 22,3 80,6 102,9 22,3 80,6
Szekszárd m. j. 176,9 38,3 138,6 176,9 38,3 138,6 176,9 38,3 138,6
Bonyhád 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9
Dombóvár 148,0 32,0 116,0 147,7 32,0 115,7 147,7 32,0 115,7
Paks 145,2 31,4 113,8 145,2 31,4 113,8 145,2 31,4 113,8
Tamási 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9 12,6 2,7 9,9
Szombathely m. j. 205,1 44,4 160,7 205,1 44,4 160,7 205,1 44,4 160,7
Celldömölk 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Körmend 180,5 39,1 141,4 180,5 39,1 141,4 180,5 39,1 141,4
Kőszeg 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Sárvár 131,3 28,4 102,9 128,9 27,8 101,1 131,3 28,4 102,9
Veszprém m. j. 226,2 49,0 177,2 226,2 49,0 177,2 226,2 49,0 177,2
Ajka 113,2 24,5 88,7 113,2 24,5 88,7 113,2 24,5 88,9
Balatonfűzfő 135,9 29,4 106,5 135,9 29,4 106,5 135,9 29,4 106,5
Pápa 132,9 28,8 104,1 132,9 28,8 104,1 132,9 28,8 104,1
Badacsonytomaj 93,8 20,3 73,5 93,8 20,3 73,5 93,8 20,3 73,5
Pétfürdő 142,4 30,8 111,6 142,4 30,8 111,6 142,4 30,8 111,6
Zalaegerszeg m. j. 194,9 42,2 152,7 194,9 42,2 152,7 194,9 42,2 152,7
Keszthely 153,5 33,3 120,2 153,5 33,3 120,2 153,5 33,3 120,2
Lenti 141,0 30,5 110,5 141,0 30,5 110,5 141,0 30,5 110,5
Letenye 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Nagykanizsa m. j. 159,6 34,6 125,0 159,6 34,6 125,0 159,6 34,6 125,0
Zalaszentgrót 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5 9,5 2,0 7,5
Összesen: 18 475,0 4 000,0 14 475,0 18 471,9 3 999,3 14 472,6 18 476,2 4 000,3 14 475,9

10. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


ALAP

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Egyenleg Kiadás Bevétel Egyenleg
1 Aktív foglalkoztatási eszközök
F13.b 1 Foglalkoztatási és képzési támogatások 50 353,1 54 084,0
F13.b 2 Gazdasági Minisztérium célelőirányzatnak átadás 3 603,3 3 603,3
F04.b 2 Szakképzési célú kifizetések 12 050,0 18 553,3
F06.d 3 Munkanélküli-ellátások 50 662,4 63 222,1
F06.f 4 Jövedelempótló támogatás 1 043,3 1 390,0
F13.b 5 Bérgarancia kifizetések 1 600,0 1 324,4
6 Rehabilitációs célú kifizetések
F13.b 6 Munkahelyteremtő támogatás 2 350,0 2 299,4
F13.b 7 Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 19 000,0 19 000,0
F13.b 7 Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz 338,0 249,5
8 A munkaerő-piaci szervezet működése és fejlesztése
F13.b 1 Országos munkaerő-piaci szervezetnek átadott pénzeszköz 12 125,6 16 096,1
F13.b 2 Országos munkaerő-piaci szervezet fejlesztési program 1 200,0 1 346,2
F13.b 9 Munkaerő-piaci Szervezet központosított kerete 206,0 206,0
F01.a 11 Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőségnek pénzeszköz átadás 372,5 372,5
F06.c 12 Tb-alapnak átadás 1 000,0 1 978,5
F06.d 22 Munkaadói járulék 115 964,8 131 610,3
F06.d 23 Munkavállalói járulék 53 152,6 60 035,3
F13.b 26 Egyéb bevétel 900,0 3 222,2
F13.b 27 Rehabilitációs hozzájárulás 2 200,0 2 811,7
F13.b 28 Visszterhes támogatások törlesztése 150,0 193,2
F04.b 31 Szakképzési hozzájárulás 12 000,0 18 480,2
F04.b 32 Szakképzési kamatmentes kölcsön visszafizetése 50,0 43,2
F13.b 33 Bérgarancia támogatás törlesztése 900,0 237,4
34 Munkanélküli ellátórendszer változásával összefüggő költségvetési befizetés
F06.g 1 Munkanélküli járadékból kikerülő aktív korúak rendszeres szociális segélyezése 21 546,0 21 546,0
F06.d 2 Közcélú munkavégzés kiadásaira 14 565,6 14 565,6
F13.b 3 Munkanélküli ellátórendszer átalakításhoz kötődő igazgatási feladatok 1 314,5 1 314,5
1–34. cím összesen: 193 330,3 185 317,4 –8 012,9 221 151,4 216 633,5 –4 517,9
50 A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
F13.b 1 Függő tételek (MPA) –0,3 –1,7
F13.b 6 Betétállomány változása 8 012,9 4 519,3
Összesen: 193 330,3 193 330,3 221 151,1 221 151,1

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


ALAP

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Egyenleg Kiadás Bevétel Egyenleg
F14 1 Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése 4 396,3 4 293,7
3 Nukleáris előkészítési és lebonyolítási feladatok
F14 1 Kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójának bővítése 4 858,7 4 858,5
F09 2 Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése 12,5
4 Átadott pénzeszközök
1 Hulladéktárolók és RHK Kht. működtetése
F14 1 Kiégett kazetták átmeneti tárolójának működtetése 656,6 656,6
F14 2 RHK Kht. működtetés Püspökszilágy hulladéktároló üzemeltetésével együtt 632,9 680,4
F14 2 Önkormányzatok támogatására 775,7 689,1
F14 3 Alapkezelőnek működési célra 48,6 48,6
5 Nukleáris létesítmények befizetései
F14 1 Paksi Atomerőmű Rt. 17 199,3 17 199,3
F14 6 Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése 6,5 6,5
1–6. cím összesen: 11 368,8 17 205,8 5 837,0 11 239,4 17 205,8 5 966,4
50 A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
F14 1 Betétállomány változása 5 837,0 5 966,4
Összesen: 17 205,8 17 205,8 17 205,8 17 205,8

11. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
F06.c 1 Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék 760 336,4 859 648,2
2 Biztosítotti nyugdíjjárulék
F06.c 1 Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék 165 033,0 159 514,9
F06.c 2 Magán-nyugdíjpénztári tagok által fizetett nyugdíjjárulék 29 555,0 36 221,9
3 Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
F06.a 1 Rokkantsági nyugellátás 960,0 295,1
F06.c 2 Pénztártagok visszalépése 5 246,4
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
F06.c 2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 865,0 1 257,8
F06.c 5 Közteherjegy után befolyt járulék 64,0 103,3
F06.c 8 Sorkatonai és polgári szolgálatot teljesítők utáni nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék 1 660,0 3 193,8
9 Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
F06.b 1 Honvédelmi Minisztérium fejezettől 9 995,0 9 995,0
F06.b 2 Belügyminisztérium fejezettől 8 289,0 8 289,0
F06.b 3 Igazságügyi Minisztérium fejezettől 1 443,0 1 443,0
F06.b 4 Pénzügyminisztérium fejezettől 469,0 462,0
F06.b 5 Miniszterelnökség fejezettől 481,0 481,0
F06.c 5 Késedelmi pótlék, bírság 4 660,0 5 119,8
6 Központi költségvetési hozzájárulások
F06.e 3 GYES-ben, GYED-ben, GYET-ben részesülők utáni központi költségvetési térítés 17 089,0 17 089,0
F06.c 4 Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására költségvetési támogatás 88 665,0 88 665,0
F06.c 5 Központi költségvetésben tervezett pénzeszközátadás 185 174,6 185 174,6
7 Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
F06.c 3 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek 3 171,0 8 153,5
2 Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1 Nyugellátások
F06.b 1 Öregségi nyugdíj 835 237,0 935 095,0
F06.a 2 Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj 199 027,0 216 714,2
F06.b 3 Hozzátartozói nyugellátás 173 424,0 179 252,8
4 Egyösszegű méltányossági kifizetések
F06.b 1 Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás 100,0
F06.b 3 Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés 400,0
F06.b 5 Egyszeri nyugdíjjuttatás 46 100,0 45 427,3
4 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb kiadások
F06.c 2 Postaköltségek és egyéb kiadások 3 591,0 6 752,8
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
F01.b 1 Járuléktartozás fejében átvett vagyon 10,0 15,0
F01.b 2 Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.) 14,5 3,8
F01.b 3 Postabank 1 350,0 1 250,8
1–3. cím összesen: 1 259 229,0 1 277 910,0 1 384 517,4 1 390 372,1
5 Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
F06.c 1 Központi hivatali szerv és igazgatási szervei 18 263,1 20 110,4
1 Működési költségvetés 1 138,0 1 231,8
1 Személyi juttatások 8 323,1 9 653,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 809,5 3 163,3
3 Dologi kiadások 4 978,2 5 193,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 127,8
6 Kamatfizetések 130,0 153,0
2 Felhalmozási költségvetés 38,6
1 Intézményi beruházási kiadások 2 390,6 2 665,4
2 Felújítás 404,7 59,5
3 Kölcsönök 350,0 318,2 8,3
3 Központi kezelésű előirányzatok
9 EU-hoz való csatlakozás társadalombiztosítási nemzeti programjai és kormányzati feladatai
F06.g 2 Támogatással fedezett programrész 50,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 28,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,2
3 Dologi kiadások 17,0
F06.g 10 Illetménygazdálkodás elkülönített előirányzata 367,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 279,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 88,2
5. cím összesen: 19 819,0 1 138,0 18 681,0 21 334,2 1 278,7 20 110,4
LXXI. fejezet összesen: 1 279 048,0 1 279 048,0 18 681,0 1 405 851,6 1 391 650,8 20 110,4
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 1 279 048,0 1 405 851,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 1 279 048,0 1 391 650,8
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: 0,0 –14 200,8

12. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

Millió forintban

Funk-
ció-
kód

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám
Előir.
cso-
port-
szám
Kie-
melt
előir.
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.
név


FEJEZET

2002. évi törvényi módosított
előirányzat


2002. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
F06.c 1 Munkáltatói egészségbiztosítási járulék 520 384,2 517 978,5
2 Biztosítotti egészségbiztosítási járulék
F06.c 1 Biztosított által fizetett egészségbiztosítási járulék 125 860,0 128 575,3
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
F06.c 1 Baleseti járulék 1 287,0 1 510,7
F06.c 2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 568,1 825,2
F06.c 4 Munkáltatói táppénz hozzájárulás 16 679,0 18 066,0
F06.c 5 Közteherjegy után befolyt járulék 48,0 82,2
F06.c 8 Sorkatonai és polgári szolgálatot teljesítők utáni egészségbiztosítási járulék 665,0 1 361,4
9 Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
F06.b 1 Honvédelmi Minisztérium fejezettől 229,0 229,0
F06.b 2 Belügyminisztérium fejezettől 767,0 767,0
F06.b 3 Igazságügyi Minisztérium fejezettől 126,0 126,0
F06.b 4 Pénzügyminisztérium fejezettől 23,0 23,0
F06.b 5 Miniszterelnökség fejezettől 11,0 11,0
4 Egészségügyi hozzájárulás
F06.c 1 Tételes egészségügyi hozzájárulás 197 653,0 185 284,9
F06.c 2 Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 13 962,0 24 589,7
F06.c 5 Késedelmi pótlék, bírság 3 551,0 4 251,5
6 Központi költségvetési hozzájárulások
F05.e 1 Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés 1 000,0 1 000,0
F05.e 2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás 3 200,0 3 200,0
F05.e 6 Központi költségvetésből átadott pénzeszköz 69 665,0 92 964,7
F06.e 8 GYED folyósítás kiadásainak megtérítése a központi költségvetésből 41 231,2 38 720,0
7 Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
F05.e 1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja 400,0 633,1
F05.e 2 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések 2 767,0 1 355,8
F06.c 3 Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek 1 345,0 1 448,9
F05.a 5 Önkormányzati kórházak csődjével összefüggő támogatás visszatérülése 11,0 11,1
F05.e 7 Gyógyszertámogatás visszatérítése 100,0
F05.a 8 Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése 367,5 24,2
2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
1 Nyugellátások
F06.a 2 Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj 151 740,9 180 156,2
F06.b 3 Hozzátartozói nyugellátás 5 162,1 6 589,0
F06.a 5 Egyszeri nyugdíjjuttatás 7 500,0 7 539,2
2 Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai
F06.a 1 Terhességi-gyermekágyi segély 11 574,1 15 777,2
2 Táppénz
F06.a 1 Táppénz 54 551,5 72 913,2
F06.a 2 Gyermekápolási táppénz 2 653,3 2 014,5
F06.a 3 Baleseti táppénz 4 504,9 5 936,2
3 Betegséggel kapcsolatos segélyek
F06.g 1 Külföldi gyógykezelés 497,0 456,8
F06.g 4 Egyszeri szociális segély 387,0 386,2
F06.c 4 Kártérítési járadék 1 151,0 1 192,0
F06.c 5 Baleseti járadék 4 264,0 4 986,0
F06.e 6 Gyermekgondozási díj 41 231,2 37 806,7
3 Természetbeni ellátások
1 Gyógyító-megelőző ellátás
F05.b 1 Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás 45 452,1 45 453,1
F05.c 2 Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem 10 375,6 9 978,3
F05.c 3 Fogászati ellátás 16 194,2 16 198,8
F05.a 4 Gondozóintézeti gondozás 10 125,8 8 616,4
F05.a 5 Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás 4 816,5 4 812,3
F05.c 6 Járóbeteg-szakellátás 72 706,7 72 923,0
F05.a 7 CT, MRI 8 423,2 8 492,2
F05.c 8 Művesekezelés 13 059,8 13 061,1
F05.e 9 Házi szakápolás 1 613,7 1 587,1
F05.a 10 Fekvőbeteg-szakellátás 290 630,7 294 576,0
F05.e 11 Működési költségelőleg 350,6
F05.e 12 Felmentés, végkielégítés 583,7 463,8
F05.e 13 Célelőirányzatok 5 348,4 26 689,6
F05.e 2 Gyógyfürdő-szolgáltatás 3 250,0 4 223,1
F05.e 3 Anyatej-ellátás 213,0 124,2
F05.e 4 Gyógyszertámogatás 209 035,0 209 033,1
F05.e 5 Gyógyászati segédeszköz támogatás 29 500,0 28 915,2
F06.g 6 Utazási költségtérítés 3 119,0 4 273,8
7 Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
F05.a 1 Nemzetközi egyezményekből eredő kiadások 520,0 791,4
F05.a 2 Külföldi sürgősségi gyógykezelés 133,0 113,1
4 Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb kiadások
F06.c 1 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 671,0 981,6
F06.c 2 Postaköltség és egyéb kiadások 1 063,0 1 649,1
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezésére szolgáló vagyongazdálkodási költségvetés
F01.b 1 Járuléktartozás fejében átvett vagyon 37,0 50,0 8,9 45,2
F01.b 2 Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.) 23,0 22,0 29,6
F01.b 3 Postabank 530,0 500,4
1–3. cím összesen: 1 012 969,0 1 001 973,0 1 089 240,8 1 023 114,0
5 Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
F06.c 1 Központi hivatali szerv és intézményei 15 777,3 17 423,8
1 Működési költségvetés 328,8 664,1
1 Személyi juttatások 7 009,2 8 330,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 347,5 2 761,0
3 Dologi kiadások 4 536,4 4 766,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 15,2
6 Kamatfizetések 250,0 265,5
2 Felhalmozási költségvetés 165,7
1 Intézményi beruházási kiadások 1 214,0 2 377,2
2 Felújítás 153,0 185,8
3 Kölcsönök 586,0 534,0 51,0
F06.c 2 Igazgatási szervek 1 681,8 2 190,7
1 Működési költségvetés 21,2 416,7
1 Személyi juttatások 1 070,2 1 443,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 318,3 488,9
3 Dologi kiadások 276,4 542,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 163,6
1 Intézményi beruházási kiadások 25,0 93,6
2 Felújítás 13,1 186,7
3 Kölcsönök 0,1 0,1
3 Központi kezelésű előirányzatok
9 EU-hoz való csatlakozás társadalombiztosítási nemzeti programjai és kormányzati feladatai
F05.e 2 Támogatással fedezett programrész 270,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 134,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 43,1
3 Dologi kiadások 92,4
F06.g 10 Illetménygazdálkodás elkülönített előirányzata 327,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 252,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 75,7
5. cím összesen: 18 407,0 350,0 18 057,0 21 990,7 1 461,2 19 614,5
LXXII. fejezet összesen: 1 031 376,0 1 002 323,0 18 057,0 1 111 231,5 1 024 575,2 19 614,5
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 1 031 376,0 1 111 231,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 1 002 323,0 1 024 575,2
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: –29 053,0 –86 656,3

13. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének 2002. évi végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK 2002. évi
törvényi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
ELLÁTÁSOK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLÓ BEVÉTELEK
Társadalombiztosítási járulékbevételek 1 280 720,6 1 377 626,7
Biztosítotti nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok 321 408,0 329 853,6
Egyéb járulékok és hozzájárulások 43 669,1 48 226,4
Egészségügyi hozzájárulás 211 615,0 209 874,6
Késedelmi pótlék, bírság 8 211,0 9 371,3
Garancia és hozzájárulás az alapok kiadásaihoz 360 593,6 383 893,3
Központi költségvetési hozzájárulások 45 431,2 42 920,0
Egyéb bevételek 8 161,5 11 626,6
Összesen: 2 279 810,0 2 413 392,5
VAGYONGAZDÁLKODÁS BEVÉTELEI 73,0 93,6
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI 1 488,0 2 739,9
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 2 281 371,0 2 416 226,0
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK HIÁNYA: 29 053,0 100 857,1
KIADÁSOK 2002. évi
törvényi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK KIADÁSAI
Nyugellátások
Öregségi nyugdíj 835 237,0 935 095,0
Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj 350 767,9 396 870,4
Hozzátartozói nyugellátás 178 586,1 185 841,8
Méltányossági kifizetések 500,0
Egyszeri nyugdíjjuttatás 53 600,0 52 966,5
Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai 120 814,0 141 468,8
Természetbeni ellátások 725 451,0 750 325,6
Egyéb kiadások 5 325,0 9 383,5
Összesen: 2 270 281,0 2 471 951,6
VAGYONGAZDÁLKODÁS KIADÁSAI 1 917,0 1 806,6
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI 38 226,0 43 324,9
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 2 310 424,0 2 517 083,1

14. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékfeltöltése

Millió forintban
Megnevezés 2002. évi
előirányzat
2002. évi
módosított
előirányzat
2002. évi
teljesítés
I. A hozzárendelt vagyont csökkentő kiadások 60 500,0 28 500,0 11 773,0
1. Ráfordítások az 1995. évi XXXIX. tv. alapján 19 000,0 19 000,0 8 910,0
a) a hozzárendelt vagyon értékesítése előkészítésének költségei, az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő kiadások, díjak [23. § (1) bek. a) és f) pontok] 5 000,0 5 000,0 612,0
b) vagyonkezeléssel összefüggő ráfordítások [23. § (1) bek. e) pont] 3 000,0 3 000,0 1 354,0
c) a hozzárendelt vagyonba tartozó társaságok támogatása [23. § (1) bek. g) pont], forrásátadás, kamatátvállalás 3 000,0 3 000,0 1 689,0
d) az ÁPV Rt. működési költségei [23. § (1) bek. h) pont] 6 000,0 6 000,0 5 000,0
e) alacsony kamatozású államadósság törlesztése E-hitelből és kárpótlási jegy bevonása [23. § (1) bek. i) pont] 2 000,0 2 000,0 255,0
2. Ráfordítások egyéb kötelezettségek alapján 41 500,0 9 500,0 2 863,0
a) osztalékbefizetési kötelezettség a központi költségvetés felé [2001. évi költségvetési törvény 6. § (2) bek.] 32 000,0 0,0 0,0
b) az ÁPV Rt. és a jogelődök portfóliójába tartozó vállalatok, társaságok, illetve egyéb vagyontárgyak esetén az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása 4 000,0 4 000,0 872,0
c) a volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása 2 000,0 2 000,0 319,0
d) a HM-től átvételre kerülő vagyonelemekkel kapcsolatos megelőlegezési költségek [2001. évi költségvetési törvény 6. § (3) bek.], továbbá e vagyonelemek kezelésével és értékesítésével kapcsolatos ráfordítások 3 000,0 3 000,0 1 400,0
– ebből: a vagyonátvétel megelőlegezési költségei 500,0 500,0 0,0
e) egyéb kötelezettség [RFH Rt., Áht. 109/G. § (6) bek. szerinti kifizetések] 500,0 500,0 272,0
II. A hozzárendelt vagyon változását nem eredményező kiadások 35 000,0 35 000,0 12 718,0
1. A privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések [1995. évi XXXIX. tv. 23. § (1) bek. g) pont] 10 000,0 10 000,0 –1 818,0
2. Vagyontárgyak vásárlása 5 000,0 5 000,0 404,0
3. Fejlesztési projektek 5 000,0 5 000,0 0,0
4. Üzleti célú befektetések 5 000,0 5 000,0 4 932,0
5. Privatizációs tartalék feltöltése 10 000,0 10 000,0 9 200,0
Ráfordítások összesen 95 500,0 63 500,0 24 491,0

15. számú melléklet a 2003. évi XCV. törvényhez *