A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet

a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról

A rendelet célja

1. § A rendelet célja, hogy a pihenés alkotmányos jogának érvényesítése érdekében meghatározza a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek típusait, minősítési követelményeit és üzemeltetési feltételeit.

A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed

a) *  a nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében közösségi elhelyezést biztosító, legalább 6 férőhellyel rendelkező, 3. § szerinti létesítményekre (a továbbiakban: szálláshely),

b) *  a szálláshely tulajdonosára, vagyonkezelőjére, bérlőjére, üzemeltetőjére (a továbbiakban együtt: szolgáltató),

c) a szolgáltatást igényjogosultként és hozzátartozójaként, valamint bel- és külföldi turistaként igénybe vevőkre (a továbbiakban együtt: vendég).

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki

a) * 

b) * 

c) * 

d) a szálláshelyek különleges célú igénybevételére,

e) * a közegészségügyi előírások kivételével – az egyházi jogi személy által nyújtott szálláshely-szolgáltatásra.

(3) Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – csak az e rendeletben foglaltak szerint nyújtható. * 

(4) *  Az e rendeletben meghatározott hatósági feladatokat a szálláshely fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző) látja el. Az e rendelet szerinti hatósági eljárásokban az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szabályait kell alkalmazni.

(5) *  Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatást az alapító okiratában meghatározottak szerint, alaptevékenységéhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységként nyújthat

a) *  a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. §-a szerinti kollégium, feltéve, hogy legalább a 2. számú melléklet VII. pontjában meghatározott feltételekkel rendelkezik,

b) *  a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 8. § (6) bekezdése szerinti kollégium, feltéve, hogy az Oktatási Hivatal nyilvántartásában szerepel [az a) és b) pont a továbbiakban együtt: kollégium].

(6) *  A kollégium tekintetében – az 1–4. §-ban, a 9. §-ban, valamint a 14–21. §-ban foglaltak, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. §-a szerinti kollégium esetén a 2. számú melléklet VII. pontja kivételével – e rendelet előírásait nem kell alkalmazni.

Értelmező rendelkezések

3. § (1) *  E rendelet alkalmazásában

a) nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely az erre a célra épített vagy átalakított és az ekként minősített, illetve – ahol e rendelet előírja – ekként nyilvántartásba vett üdültetési és ifjúsági turisztikai célú, továbbá hegyi menedék céljára szolgáló szálláshely,

b) nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelynek minősül az ekként minősített, illetve – ahol e rendelet előírja – ekként nyilvántartásba vett,

ba) sportlétesítményben üzemelő, szálláshely céljára szolgáló önálló rendeltetési részegység,

bb) szálláshely-szolgáltatásának időszakában kiegészítő vagy melléktevékenység formájában üzemeltetett hivatali, közfeladatot ellátó intézmény által biztosított és az egyházi jogi személy által nem gazdasági-vállalkozási tevékenysége keretében üzemeltetett intézményi szállás.

(1a) *  A nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek típusait (altípusait) az 1. számú melléklet, az e típusoknak (altípusoknak) minősülő további szálláshelyeket, valamint a szálláshelyek besorolását és minősítési követelményeit a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az igénybevétel időtartama szerint

a) *  alkalmi szálláshelynek minősül

1. a bivakszállás,

2. a hegyi menedékházban kialakított szükségszállás;

b) *  rövid idejű tartózkodást biztosító szálláshelynek minősül

1. a nomád táborhely,

2. a hegyi menedékházból a kulcsosház és a matracszállás,

3. a pihenőházból a vendégszállás;

c) *  átmeneti tartózkodást biztosító szálláshelynek minősül

1. az üdülő,

2. a gyermek- és ifjúsági tábor,

3. a hegyi menedékházból a turistaház,

4. *  a pihenőházból a munkásszállás,

5. *  a kollégium.

(3) Az üzemeltetés módja szerint

a) állandó felügyelet nélkül üzemelő szálláshelynek minősül

1. a nomád táborhely,

2. a bivakszállás,

3. a hegyi menedékházból a kulcsosház,

4. a pihenőházból a vendégszállás;

b) állandó felügyelettel üzemelő szálláshelynek minősülnek az a) pontba nem tartozó szálláshelyek.

(4) E rendelet alkalmazásában nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyen nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül megvalósító szolgáltatási tevékenység, tekintet nélkül a szolgáltató jellegére.

(5) *  E rendelet alkalmazásában munkásszállás a szálláshely-szolgáltató tulajdonát képező vagy általa bármilyen jogcímen használt olyan állami támogatás felhasználása nélkül létesített szálláshely, amelyet kizárólag szálláshely- szolgáltatás folytatása céljából létesítettek vagy rendeltetéstől eltérő használatra engedélyeztek, és amely a szálláshely-szolgáltató munkavállalóinak vagy a munkavállalóinak és azok hozzátartozóinak elhelyezésére szolgál.

4. § E rendelet alkalmazásában

1. állandó felügyelet: a szolgáltatónak, illetve megbízottjának a szálláshelyen való folyamatos jelenléte, ide nem értve a szolgáltatást segítő háttértevékenységek miatti rövid távolléteket;

2. * 

3. * 

4. csoportvezető: több vendég (formális vagy tényleges csoport) képviselője;

5. *  hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § 2. pontjában meghatározott személyi kör;

6. idényjellegű (szezonális) üzemelés: a naptári év szolgáltató által meghatározott, legalább egy hónapos időszakára kiterjedő folyamatos működés;

7. *  igényjogosult: jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a szolgáltatóval vagy annak a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-a 23. pontja szerinti kapcsolt vállalkozásával munkavégzésre irányuló vagy tagsági jogviszonyban álló, illetve a szolgáltatótól vagy annak kapcsolt vállalkozásától nyugdíjazott személy, ideértve a jogviszony megszűnését követően korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban vagy megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülő személyt is;

8. összkapacitás: a férőhelyek és a hozzárendelt tárgyévi működési napok számának szorzatösszege;

9. kedvezményes üdültetés: az igényjogosultak és hozzátartozóik részére kedvezményes áron biztosított üdülési lehetőség, ideértve a hétközi, hétvégi pihenést és a jutalomüdültetést is;

10. * 

11. különleges célú igénybevétel: a szálláshely-szolgáltatás körén kívüli, a szálláshely üzemeltetésével és rekonstrukciójával összefüggő, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerinti szolgálati és elhelyezési célú igénybevétel;

12. létesítmény: az egy ingatlanon álló építmények és szabadterek összessége;

13. rendkívüli helyzet: pl. szélsőséges időjárás-változás, hegyomlás, erdőtűz, sötétben vagy ködben való eltévedés, baleset, kihűlés veszélye stb.;

14. sportlétesítmény: olyan létesítmény, amely sporttevékenység céljára rendszeresített berendezéssel, felszereléssel, a csoportos és egyéni felszerelések tárolására, illetve a sporttevékenységhez kapcsolódó háttértevékenységek céljára szolgáló helyiséggel, továbbá szálláshely céljára szolgáló helyiséggel is rendelkezik, így különösen az edzőtábor, valamint egyes hegyi (síház, barlangász és hegymászó bázis, vadászház) és vízi (csónakház, vízi telep, vitorlástelep, búvárbázis, horgásztanya) létesítmények;

15. turista: szünidős, rekreációs, szabadidős vagy szakmai célból a szokásos környezetén kívülre távozó és a felkeresett helyen legalább egy éjszakát eltöltő személy;

16. *  maradvány-férőhely: általánosan az előzetes foglalás útján, szervezett keretek között igénybe vett, valamint üdültetés esetén az igényjogosultak és hozzátartozóik által nem szervezett keretek között igénybe vett férőhelyeken kívül fennmaradó, nem tervezhető mennyiségű és eloszlású férőhely.

A szálláshely

A létesítmény és a szálláshely kialakításának alapfeltételei

5. § (1) Az alkalmi szálláshely

a) legyen alkalmas 24 órás emberi tartózkodásra, így

1. ne veszélyeztesse az egészséget [6. § (1) bekezdés],

2. biztosítsa az emberi mozgástér szükséges minimumát;

b) elégítse ki az alapvető komfortszükségleteket, így

1. biztosítson – átlagos testméretű személy számára elegendő – fekvő felületet,

2. biztosítson a szálláshely környezetében ivóvizet, tisztálkodási lehetőséget és illemhelyet.

(2) *  A rövid idejű tartózkodást biztosító szálláshely legyen alkalmas 2–4 éjszakás tartózkodásra és elégítse ki a hétvégi jellegű komfortszükségleteket.

(3) *  Az átmeneti tartózkodást biztosító szálláshely legyen alkalmas 5–28 éjszakás tartózkodásra és elégítse ki az üdülési jellegű komfortszükségleteket.

(4) *  A munkavállaló szolgálati lakásban vagy munkásszálláson történő elhelyezését – a (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően – úgy kell biztosítani, hogy az megfelelő módon szolgálja a munkavállaló munkavégzéshez szükséges egészségi állapotának és személyes biztonságának megőrzéséhez szükséges lakhatását, továbbá emberi méltóságának megőrzését.

A létesítmény és a szálláshely kialakítása

6. § (1) Az építmény egyes (rész)egységeit úgy kell kivitelezni, hogy azok a rendeltetésszerű használat tekintetében együttesen feleljenek meg az életbiztonság, így

a) az állékonyság és a szilárdság,

b) a tűzbiztonság,

c) a használati biztonság

az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben (OTÉK-ban) rögzített követelményeinek.

(2) A szálláshely a 2. számú mellékletben foglalt minősítési követelmények szerint feleljen meg

a) a higiénia és az egészségvédelem,

b) a környezetvédelem,

c) az energiatakarékosság és a hővédelem,

d) a nedvesség elleni védelem,

e) a vagyonvédelem

feltételeinek.

(3) Az egyes helyiségek méretei, kialakítása a 2. számú mellékletben foglalt minősítési követelmények szerint feleljen meg

a) az átlagos belmagasság,

b) a légtérfogat,

c) a hasznos alapterület,

d) a tisztálkodó helyiség és az illemhely

feltételeinek.

(4) A közúton megközelíthetetlen szálláshely mentesül

a) a járműtároló- és parkolóhely-létesítés,

b) az akadálymentesítés

OTÉK-ban foglalt kötelezettsége alól.

Névfeltüntetés

7. § (1) A szolgáltató köteles a szálláshelyet magyar nyelven,

a) az egyediség,

b) a szálláshely típusa (altípusa) szempontjainak figyelembevételével elnevezni.

(2) A szálláshely elnevezése

a) nem sértheti a jó ízlést,

b) *  nem lehet megegyező vagy összetéveszthető a környezetében található azonos vagy más hasznosítási célú (pl. kereskedelmi, illetve magán-) szálláshely elnevezésével.

(3) Az átmeneti és rövid idejű szálláshely szolgáltatója köteles

a) a bejáraton kívül jól látható módon feltüntetni a szálláshely nevét,

b) a szálláshelyen belül jól látható módon feltüntetni saját és a szálláshely nevét, hatósági nyilvántartásba vételi számát, a szálláshely típusát (altípusát), minősítését, valamint a szállásdíjra vonatkozó információkat.

(4) Az állandó felügyelet nélkül üzemelő szálláshely szolgáltatója a (3) bekezdés b) pontja szerinti adatokkal együtt köteles feltüntetni az ingatlan adatai közül a település nevét, az ingatlan fekvését (belterület, külterület), valamint helyrajzi számát.

(5) A gyermek- és ifjúsági táborban telepített sátortábor szolgáltatója a (3) bekezdés szerinti adatokat a tábor recepciós épületében köteles feltüntetni.

(6) A nomád táborhely szolgáltatója a (3) bekezdés a) pontja szerinti névfeltüntetésre köteles.

Minősítés

8. § (1) A minősítés a vendég alapvető tájékoztatását szolgálja.

(2) A szolgáltatás kezdetét megelőzően a szálláshelyet minősíteni kell. A minősítést – a szálláshely kialakítására, felszereltségére és szolgáltatásaira vonatkozó előírások alapján – a szolgáltató végzi (önminősítés).

(3) Egy létesítményen belüli több szállástípus esetén a szolgáltató választása szerint

a) a létesítményt szállástípusonként (altípusonként) önálló létesítményekre osztva külön-külön kell minősíteni, vagy

b) a fő szállástípus szerint kell a szálláshelyet minősíteni, amennyiben a fő szállástípustól különböző szállástípusok (altípusok) összkapacitása nem éri el az éves összkapacitás 10%-át.

(4) *  A szolgáltató – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a maradvány-férőhelyeket a tárgyévi összkapacitás 10%-át meg nem haladóan a 9. § (1) bekezdése alapján megállapított árhoz képest az általa évente előre meghatározott haszonkulccsal növelt áron értékesítheti.

(5) *  Fejlesztési célú támogatás igénybevétele esetén – amennyiben a támogatási kiírás feltételként írja elő, hogy az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a szolgáltatónak árbevétel-növekedést kell elérnie – az üzemeltetési kötelezettséggel rendelkező szolgáltató az üzemeltetési kötelezettség időtartamának végéig a maradvány-férőhelyeket a tárgyévi összkapacitás 20%-át meg nem haladóan a 9. § (1) bekezdése alapján megállapított árhoz képest az általa évente előre meghatározott haszonkulccsal növelt áron értékesítheti.

(6) *  A (4)–(5) bekezdésben foglalt esetekben a haszonkulcs mértéke nem haladhatja meg a 30%-ot. A szolgáltató a (4)–(5) bekezdés szerinti tevékenységet külön engedély, illetve nyilvántartásba vétel nélkül végezheti.

(7) *  A szolgáltató köteles bejelenteni a jegyzőnek, ha a tárgyévben értékesített maradvány-férőhelyek száma meghaladja a (4)–(5) bekezdésben meghatározott mértéket.

Ármegállapítás

9. § (1) *  Az e rendelet szerinti szolgáltatás díját a szolgáltató – a 2. § (5) bekezdésének b) pontja szerinti kollégiumban szakmai-tanulmányi csereprogram keretében biztosított férőhelyek kivételével – nyereség- és vagyonszerzést kizáró módon, illetőleg mértékben köteles megállapítani, Magyarország törvényes fizetőeszközében.

(2) Bivakszállás igénybevételéért ellenérték nem állapítható meg.

A szolgáltatási jogviszony

A szolgáltatási szerződés

10. § (1) A szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződést – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt, írásban kell megkötni.

(2) Írásbeli szerződéskötésnek minősül különösen

a) a vendég megrendelésének elfogadását tartalmazó visszaigazolás,

b) a férőhely helyszíni értékesítése esetén a bejelentőlap vendég, illetve csoportvezető általi aláírása.

(3) Bivakszállás igénybevételére – jellegéből következően – szolgáltatási szerződés nem köthető.

(4) A szolgáltatási szerződésben a 9. és 11. §-okban foglaltakat érvényre kell juttatni.

(5) A szálláshely-szolgáltatásra egyebekben a Ptk. bérletre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

11. § (1) A vendég jogait és kötelezettségeit a szolgáltatási szerződés és az annak kötelező mellékletét képező szabályozások (házirend, üzemeltetési utasítás) tartalmazzák.

(2) A szolgáltató jogosult

a) állandó felügyelet nélküli szálláshely esetén a szolgáltatáshoz való hozzáférés módját és a vendégre háruló többletkötelezettséget megállapítani,

b) állandó felügyelettel üzemelő szálláshely esetén a szolgáltatás további igénybevételéből

1. a mások pihenését súlyosan megzavaró,

2. a külön jogszabályban megállapított, fertőző betegségben szenvedő és fertőzőképes

vendéget kizárni.

(3) A szolgáltató köteles

a) a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos szabályozásokat, így

1. a rendeltetésszerű működésre vonatkozó házirendet,

2. a szállásdíjról szóló tájékoztatót,

3. állandó felügyelet nélkül üzemelő szálláshely esetén az üzemeltetési utasítást

a vendég számára hozzáférhetővé tenni;

b) a szálláshely rendeltetésszerű használhatóságáról,

c) a minősítésnek megfelelő előírások betartásáról,

d) a berendezési és felszerelési tárgyak karbantartásáról,

e) állandó felügyelettel üzemelő szálláshely esetén

1. a szálláshely és

2. a vendégek megőrzésre átadott értékei felelős őrzéséről,

3. a vendég nyugalmáról

gondoskodni;

f) a vendég szolgáltatásból való kizárásának – (2) bekezdés b) pontja szerinti – jogcímét jegyzőkönyvben rögzíteni.

Házirend

12. § (1) A házirend a szálláshely rendeltetésszerű üzemelése időszakában a vendégre vonatkozó szabályok gyűjteménye.

(2) A házirendnek tartalmaznia kell

a) a be- és kijelentkezéskor történő átadás-átvételre,

b) a létesítmény, valamint a berendezési és felszerelési tárgyak rendeltetésszerű használatára,

c) a dohányzásra,

d) a látogatók fogadására,

e) a biztonsági előírások betartására,

f) a szálláshelyen és közvetlen környezetében tilalmazott tevékenységekre,

g) *  a kártérítésre és sérelemdíjra, továbbá

h) a menekülésre,

i) a személy- és vagyonmentésre,

j) a vendégekért felelős személy és a rendkívüli esemény elhárítására hivatott szerv rövid úton való értesítésére

vonatkozó előírásokat.

(3) A házirendet a szerződés mellékleteként vagy kifüggesztés útján kell a vendégek tudomására hozni.

Üzemeltetési utasítás

13. § (1) Állandó felügyelet nélkül üzemelő szálláshelynél a távollévő szolgáltató miatt a vendégre háruló többletkötelezettségeket egységes dokumentumba (a továbbiakban: üzemeltetési utasítás) kell foglalni.

(2) Az üzemeltetési utasításnak tartalmaznia kell a létesítmény

a) közműveinek,

b) gépészeti berendezéseinek,

c) higiéniás egységeinek,

d) eszközeinek

üzembe helyezésére, biztonságos működtetésére és üzemen kívül helyezésére vonatkozó előírásokat.

(3) Az üzemeltetési utasítás tartalmazza a létesítmény üzemen kívül helyezése során elvégzendő

a) hulladék – valamint ágynemű-szolgáltatás esetén használt ágynemű – elhelyezési,

b) végtakarítási,

c) zárási feladatokat.

(4) A létesítmény kulcsát és üzemeltetési utasítását – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – egyidejűleg kell átadni, illetve átvenni.

(5) A bivakszállás üzemeltetési utasítása általános és speciális részre tagozódik. Az üzemeltetési utasítás általános részét az 5. számú melléklet tartalmazza. A speciális rész tartalmazza az alkalmazott fűtőberendezés használatára vonatkozó sajátos előírásokat, valamint a legközelebbi ivóvízvételi hely megjelölését. Az üzemeltetési utasítás speciális részét a szálláshelyen belül, tartós kiviteli formában kell közzétenni.

Eljárási rendelkezések

A szolgáltató nyilvántartásba vétele

14. § *  (1) Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatást – a 14/A. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a 3. számú melléklet szerint vezetett hatósági nyilvántartásban (a továbbiakban: hatósági nyilvántartás) szereplő szolgáltató a nyilvántartásban szereplő szálláshelyen nyújthat – a nomád táborhely és e jogcímen a hegyi menedékházban kialakított szükségszállás kivételével.

(2) *  Ha a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6/D. § szerinti szálláshely-szolgáltatást nyújtó szolgáltatót ugyanazon szálláshely vonatkozásában az (1) bekezdés szerinti hatósági nyilvántartásba is felveszik, a szálláshely vagy annak a nyilvántartásba vételi kérelemben megjelölt részegysége – idényjellegű (szezonális) üzemelés esetén a kérelemben megjelölt időszakban – kizárólag nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyként üzemeltethető.

14/A. § *  (1) A szolgáltató a nyilvántartásba vétel iránti kérelemben feltünteti, illetve a kérelemhez csatolja

a) a szolgáltató nevét, címét, statisztikai számjelét,

b) a szálláshely megnevezését, címét, típusát (altípusát),

c) a szálláshely minősítését [8. § (2) bek.],

d) *  azt az okiratot, amely igazolja, hogy a szolgáltató a szolgáltatás nyújtására jogosult,

e) *  a szálláshely használatára való jogosultságot igazoló okiratot,

f) *  az igénybe vehető szobák és férőhelyek (hálóhelyiségek és fekvőhelyek) számát; kollégium esetén kizárólag azokat a férőhelyeket kell feltüntetni, amelyeken a szolgáltató nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatást kíván nyújtani,

g) a szálláshely állandó jelleggel, idény jelleggel vagy eseti jelleggel való nyitva tartásának, a szálláshely állandó felügyelettel vagy anélkül történő üzemeltetésének, továbbá a szálláshely-szolgáltatás kiegészítő, illetve melléktevékenységként való nyújtásának tényét,

h) a szolgáltatás megkezdésének időpontját.

(2) *  A szolgáltató nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatást a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásának napjától nyújthat. Ha a nyilvántartásba vételi kérelmet véglegessé vált döntéssel elutasítják, a szolgáltatást meg kell szüntetni.

(3) A jegyző a szolgáltatót a hatósági nyilvántartásba felveszi, ha

a) a kérelem megfelel az (1) bekezdésben foglaltaknak, és

b) a jegyző a (4) bekezdés szerinti ellenőrzés során nem tárt fel olyan hiányosságokat, amelyek miatt a 20. § (1) bekezdése alapján a nyilvántartásból való törlésnek lenne helye, feltéve, hogy az ellenőrzést a nyilvántartásba vételt megelőzően lefolytatta.

(4) * 

(5) *  Üdülő, gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház, kulcsosház, valamint pihenőház esetén a jegyző a nyilvántartásba vételről értesíti

a) *  a fővárosi és megyei kormányhivatalnak a népegészségügyi feladatkörében eljáró – a szálláshely szerint illetékes – járási (fővárosi kerületi) hivatalát (a továbbiakban: népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal) a közegészségügyi követelmények,

b) a szálláshely szerint illetékes tűzoltó-parancsnokságot a tűzvédelmi előírások,

c) a szálláshely szerint illetékes építésügyi hatóságot az építéshatósági követelmények,

d) *  külterületen vagy természetvédelmi oltalom alatt álló belterületen lévő szálláshely esetén a szálláshely szerint illetékes környezetvédelmi hatóságot a környezetvédelmi és természetvédelmi előírások,

e) *  külterületen vagy természetvédelmi oltalom alatt álló belterületen lévő szálláshely esetén a szálláshely szerint illetékes vízügyi hatóságot a vízügyi előírások

teljesítésének ellenőrzése céljából. A hatóság az ellenőrzés eredményéről és a megtett intézkedésekről értesíti a jegyzőt.

(6) Az építményjegyzék alapján lakóépületnek minősülő épületben kiegészítő vagy melléktevékenységként nyújtott nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás esetén

a) *  az alaptevékenység végzésére jogosító okiratot kell csatolni a kérelemhez,

b) az alaptevékenység nyújtására jogosító okiratban foglaltakhoz képest kizárólag a megváltozott körülményekkel, illetve az e rendeletben a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásra meghatározott többletkövetelményekkel kapcsolatos (5) bekezdés szerinti hatósági ellenőrzést kell kezdeményezni.

(7) *  A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 13. §-ának (1) bekezdése szerinti kollégium a nyilvántartásba vételt az Oktatási Hivatal útján is kérelmezheti, illetve a hatósági nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkező változást az Oktatási Hivatal útján is bejelentheti.

(8) * 

(9) * 

14/B. § *  (1) A szolgáltató a hatósági nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkező változást nyolc napon belül bejelenti a jegyzőnek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a nyilvántartásba vételre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a bejelentéshez csak a megváltozott körülményekkel kapcsolatos mellékleteket kell csatolni.

14/C. § *  A jegyző a szolgáltató hatósági nyilvántartásban szereplő adatairól a szolgáltató tevékenységre való jogosultság igazolására a nyilvántartásba vétellel és a nyilvántartásba vett adatok módosításával egyidejűleg a szolgáltató részére – a 4. számú melléklet szerinti adattartalommal, a szociális és munkaügyi miniszter által rendszeresített – hatósági igazolványt állít ki.

15. § *  (1) Azon szolgáltató, amely – folyamatosan vagy időszakosan – a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény szerinti szálláshely-szolgáltatási tevékenységet is végez, e tevékenysége vonatkozásában a tevékenységének megkezdését követő 5 napon belül a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Tur. tv.) szerint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál köteles regisztrálni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti regisztráció menetére a Tur. tv. és a végrehajtására kiadott kormányrendelet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy szálláshely-szolgáltató helyett e rendelet szerinti szolgáltatót kell érteni.

(3) A 2019. december 1-jén már e rendelet szerinti tevékenységet végző szolgáltató – az (1) bekezdés szerinti szolgáltatás végzése esetén – köteles 2019. december 1-je és 2019. december 31-e között a regisztrációt teljesíteni. A napi és a havi adatszolgáltatást 2020. január 1-jétől kell teljesíteni, azzal, hogy az adatszolgáltatás első napja 2020. január 1-je, illetve első alkalommal 2020. január 1. napját követően kötelező a havi adatszolgáltatás teljesítése.

16. § *  A 15. § (1) bekezdés szerinti szolgáltatót – az (1) bekezdésben végzett kereskedelmi tevékenységére figyelemmel – a Tur. tv. 6/B. alcíme tekintetében szálláshely-szolgáltatónak kell tekinteni.

17. § * 

Vásárlók könyve

18. § (1) *  A vendég szolgáltatással kapcsolatos írásbeli észrevételeinek, panaszának közlésére a szolgáltató – az alkalmi szálláshely és a nomád táborhely kivételével – köteles vásárlók könyvét rendszeresíteni.

(2) A vásárlók könyvét a használatbavétel előtt a jegyző hitelesíti. A vásárlók könyvében – annak használatbavétele előtt – fel kell tüntetni a megnyitás időpontját.

(3) A vásárlók könyvébe bárki betekinthet, abból az arra feljogosított hatóság a külön jogszabályban meghatározott módon és körben adatokat igényelhet.

(4) A szolgáltatónak a vásárlók könyvét – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az utolsó bejegyzéstől számított két évig meg kell őrizni.

Hatósági ellenőrzés

19. § (1) *  A szolgáltató köteles a jegyző, a 14/A. § (5) bekezdése szerinti hatóságok, valamint az ellenőrzésre feljogosított más szervek, így különösen a fogyasztóvédelmi hatóság, az adóhatóság, az idegenrendészeti hatóság, az állat-egészségügyi hatóság (a továbbiakban együtt: ellenőrzésre jogosult) részére a szálláshelyre való belépést és az ellenőrzés lefolytatását biztosítani.

(2) A szolgáltató jogosult az ellenőrzésen jelen lenni.

(3) Ha az ellenőrzésre jogosult megállapítja, hogy a szolgáltatás nem felel meg az e rendeletben előírt feltételeknek, a létesítmény, illetőleg berendezési és felszerelési tárgyai állapota, minősége, tisztasága jogszabályba ütközik, a szolgáltatót írásban a kifogásolt állapot megszüntetésére hívja fel.

(4) A szolgáltató köteles a felhívás kézhezvételétől számított 30 munkanapon belül a kifogásolt állapotot megszüntetni, vagy ha az nem lehetséges, a szálláshelyet átminősíteni, és erről az ellenőrzésre jogosultat, valamint a jegyzőt írásban értesíteni.

(5) Ha a szolgáltató a felhívás kézhezvételétől számított 30 munkanapon belül a kifogásolt állapotot nem szüntette meg, illetőleg a szálláshely átminősítéséről nem gondoskodott, a jegyző – a 20. §-ban foglaltak kivételével, a szolgáltató egyidejű tájékoztatásával – a szálláshelyet átminősíti.

(6) *  A jegyző ellenőrzi, hogy a szolgáltatás megfelel-e a hatósági nyilvántartásban, a szolgáltató önminősítésében és a jogszabályokban foglaltaknak. A jegyző értesíti a 14/A. § (5) bekezdése szerinti, illetve más hatóságokat, ha az ellenőrzése során azok hatáskörébe tartozó jogsértést tapasztal.

(7) *  Üdülő, gyermek- és ifjúsági tábor, valamint pihenőház esetén a közegészségügyi követelmények teljesítését a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal minden évben március 31-éig ellenőrzi.

(8) *  A 14/A. § (5) bekezdése szerinti, illetve más hatóságok – ha jogsértést tapasztalnak – az ellenőrzés eredményéről és a megtett intézkedésekről értesítik a jegyzőt.

Törlés

20. § *  (1) A jegyző a szolgáltatót törli a hatósági nyilvántartásból, ha

a) a szálláshely a típusára (altípusára) a 2. számú mellékletben meghatározott minősítési követelményeknek három hónapnál hosszabb ideig nem felel meg, illetve a szolgáltató az önminősítésében foglaltaknak nem felel meg, és a szálláshelyet nem lehet más típusba (altípusba) átminősíteni, vagy azt a szolgáltató nem fogadja el,

b) a szolgáltató a jegyző, a 14/A. § (5) bekezdése szerinti, illetve más hatóságok ellenőrzése során feltárt hiányosságot az előírt határidőre nem szünteti meg,

c) a tárgyévben haszonkulccsal növelt áron értékesített férőhelyek száma meghaladja a 8. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott mértéket, illetve a haszonkulcs meghaladja a 8. § (6) bekezdésben meghatározott mértéket,

d) azt a szolgáltató kérelmezi.

(2) *  A jegyző a szolgáltatót ugyanazon szálláshely vonatkozásában a törlést elrendelő határozat véglegessé válásától számított

a) két éven belül nem veheti újra nyilvántartásba, ha a törlésre az (1) bekezdés a)–b) pontja alapján került sor,

b) hat hónapon belül nem veheti újra nyilvántartásba, ha a törlésre az (1) bekezdés c)–d) pontja alapján került sor.

(3) Üdülő, gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház, kulcsosház, valamint pihenőház esetén a jegyző a törlésről értesíti a 14/A. § (5) bekezdése szerinti hatóságokat.

Adatszolgáltatás

21. § (1) *  A szolgáltató – az alkalmi szálláshely és a nomád táborhely kivételével – köteles évente, a tárgyévet követően az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) Jelentés a nem üzleti céllal üzemeltetett közösségi, szabadidős szálláshelyekről című kérdőívén, az abban meghatározottak szerint adatokat szolgáltatni.

(2) A szolgáltató az adatszolgáltatással egyidejűleg köteles a kérdőív egy példányát a jegyző számára megküldeni.

(3) * 

(4) *  A jegyző a hatósági nyilvántartást a tárgyév végén lezárja, és annak másolatát a tárgyévet követő év február 28-áig megküldi a Központi Statisztikai Hivatal illetékes igazgatóságának.

Az Európai Közösség felé történő adattovábbítás

22. § Az európai közösségi célú turizmus-statisztikai adatgyűjtés területén a Tanácsnak az idegenforgalomra vonatkozó statisztikai adatok gyűjtéséről szóló 95/57/EK irányelvében meghatározott adattovábbítást a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 6. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feladatkörében a Központi Statisztikai Hivatal végzi.

Záró rendelkezések

Hatálybalépés

23. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(3) bekezdésekben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) E rendelet 16. § (3) bekezdése, valamint 22. §-a az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lép hatályba.

(3) * 

Átmeneti rendelkezés

24. § (1) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a hegyi menedékházak (turista- és kulcsosházak), valamint a sportlétesítmények szálláshely-részegységei az „egyéb sportlétesítmények épülete” építményfajtából az „egyéb, rövid idejű tartózkodásra szolgáló épületek” építményfajtába sorolandók át.

(2) A jegyző – a 14. § szerinti eljárásában – a jelen szakasz (1) bekezdése szerinti létesítményeket érdemi vizsgálat nélkül, a (3) bekezdésben foglaltak teljesüléséig ideiglenes jelleggel veszi nyilvántartásba.

(3) A jegyző az (1) bekezdés szerinti, építés nélküli rendeltetésváltozással összefüggő hatósági eljárást 2004. szeptember 1-jét követően új eljárás keretében kezdeményezi.

(4) A hegyi menedékházak, valamint a sportlétesítmények szálláshely céljára szolgáló önálló rendeltetési részegységei végleges nyilvántartásba vételére a (3) bekezdés szerinti eljárást követően kerül sor.

Felhatalmazás

25. § (1) *  Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy a szociális és munkaügyi miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeit. * 

(2) *  Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy a turizmusért felelős miniszter és a természetvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatos építésügyi, táj- és természetvédelmi feltételeket.

(3) *  Felhatalmazást kap a szociális és munkaügyi miniszter, hogy a pénzügyminiszterrel és az önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg a hegyi menedékházak, valamint a sportlétesítmények szálláshely céljára szolgáló önálló rendeltetési részegységei rendeltetésváltozásával összefüggő méltányossági hozzájárulás eljárási szabályait.

26. § * 

Az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés

27. § E rendelet – a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelettel, a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről szóló 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelettel, valamint az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló kormányrendelettel együtt – a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban a Tanács idegenforgalomra vonatkozó statisztikai adatok gyűjtéséről szóló 95/57/EK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

28. § *  E rendelet a termékek tevékenység szerinti, új statisztikai osztályozásáról (CPA, magyarul: TESZOR) és a 3696/93/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 451/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. október 29-i 1209/2014/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez * 

Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelynek minősülő létesítmények

A B C D
1. Típus Altípus Jelzőszám TESZOR’15
2. Megnevezése
3. I. Üdülő (910)
4. 1. Üdülő 911 55.20.11
5. 2. Gyermeküdülő 912 55.20.11
6. 3. Villa 913 55.20.11
7. II. Gyermek- és ifjúsági tábor (920)
8. 1. Gyermek- és ifjúsági tábor 921 55.20.11
9. 2. Telepített sátortábor 922 55.20.11
10. III. Nomád táborhely 930 55.30.11
11. IV. Hegyi menedékház (940)
12. 1. Turistaház 941 55.20.11
13. 2. Kulcsosház 942 55.20.11
14. 3. Matracszállás 943 55.20.11
15. V. Bivakszállás (950)
16. 1. Bivakszállás 951 55.30.11
17. 2. Téliesített bivakszállás 952 55.30.11
18. VI. Pihenőház (960)
19. 1. Munkásszállás 961 55.20.11
20. 2. Vendégszállás 962 55.20.11
21. VII. Kollégium 970 55.20.11

2. számú melléklet a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez * 

I. Az üdülő minősítési követelményei

Üdülő az a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely, amely legalább 3 szobával rendelkezik, éves vendégforgalmának legalább 90%-ában, a rendelet 8. §-ának (5) bekezdésében meghatározott esetben éves vendégforgalmának legalább 80%-ában igényjogosultak és hozzátartozóik, vagy korosztályos üdülőben az adott korosztály számára szervezett vagy nem szervezett formában szállást és ehhez kapcsolódó ellátást, valamint szabadidős szolgáltatást nyújt és legalább a „C” kategóriájú üdülő minősítési követelményeinek eleget tesz. Üdülő az is, amely az ellátást a szálláshely környezetében, illetve önellátó formában biztosítja. Villa az az üdülő, amely kis létszámú (legfeljebb 20 fő számára történő) elhelyezést biztosít. Gyermeküdülő az az üdülő, amely éves forgalmának legalább 90%-ában, az R. 8. §-ának (5) bekezdésében meghatározott esetben éves vendégforgalmának legalább 80%-ában 6–18 éves korosztályú fiatalok üdültetésére szolgál. A gyermek- és ifjúsági üdülő olyan gyermeküdülő, amely éves forgalmának legalább 90%-ában, az R. 8. §-ának (5) bekezdésében meghatározott esetben éves vendégforgalmának legalább 80%-ában 6–30 éves korosztályú fiatalok üdültetésére szolgál. * 

„C” kategóriájú üdülő

A „C” kategóriájú üdülő legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. 7–10 és 14–19 óráig recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet. Az éjszakai bejárás lehetősége biztosított.

2. Egy szobában legfeljebb 6 fekvőhely. Fekvőhelyenként legalább 4 m2 alapterületet kell biztosítani.

3. A szobák berendezése, felszereltsége: 4 földszintes ágy és 2 pótágy. Az ágyak mérete legalább 80x190 cm. Az ágyak ágybetéttel, párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű biztosítása nem kötelező. Fekvőhelyenként legalább egy szék, legalább egy asztal és egy-egy 30x60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység. Világítás: szobánként legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest).

4. Fűtés: fűtési időszakban legalább 20 °C hőmérséklet.

5. *  Vizesblokkok száma: 15 férőhelyenként, nemenként elkülönített zuhanyozási lehetőség meleg vízzel és 10 férőhelyenként, nemenként elkülönített WC, a szobákban hideg folyóvizes kézmosási lehetőség biztosított.

6. Tájékoztatás a szolgáltatásokról és a menekülési útvonalról.

7. A közös tisztító helyiség mosógéppel, vasalóval, porszívóval felszerelt.

8. A közös helyiségben tv vagy rádió áll rendelkezésre.

9. Parkolás: a szálláshely környékén e célra kialakított, illetve igénybe vehető parkolóhelyen.

10. Helyben étkezési vagy főzési lehetőség.

11. Tárolási lehetőség hűtőszekrényben.

12. Szabadidős szolgáltatás: legalább kétféle beltéri és kétféle kültéri játék- és sporteszköz kölcsönzési lehetőség.

Gyermeküdülőnél többletkövetelmény:

13. A szobák berendezése, felszereltsége: ágynemű-biztosítás.

14. *  Textilváltás:

– ágynemű: új vendég esetén kötelező az ágyneműcsere,

– törölköző: legalább egyszer hetente, valamint új vendég esetén kötelező a törölközőcsere.

15. Takarítás: legalább kétszer hetente.

16. Betegszoba kialakítása 50 férőhelyenként egy ággyal, kis létszámú elhelyezés biztosításával.

17. *  Gyermekeknek játszószoba vagy e célra elkülönített, fedett játszóterület áll rendelkezésre.

„B” kategóriájú üdülő

A „B” kategóriájú üdülő megfelel a „C” kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:

1. 7–22 óráig recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet.

2. Egy szobában legfeljebb 4 fekvőhely. Fekvőhelyenként legalább 5 m2 alapterület áll rendelkezésre.

3. A szobák berendezése, felszereltsége: 2 ágy és 2 pótágy. Ágynemű-biztosítás. A szobákban a fekvőhelyszámnak megfelelő ruhásszekrény-egység áll rendelkezésre. Világítás: ágyanként helyi világítás.

4. *  Vizesblokkok száma: valamennyi szobában hideg-meleg folyóvizes kézmosási lehetőség, a szobák több mint 50%-a zuhanyzóval és WC-vel felszerelt.

5. *  Textilváltás:

– ágynemű: új vendég esetén kötelező az ágyneműcsere,

– fürdőszobai textíliák: legalább egyszer hetente, valamint új vendég esetén kötelező a csere.

6. Takarítás: legalább kétszer hetente.

7. A recepción napilapok állnak rendelkezésre, tájékoztató a településen igénybe vehető szolgáltatásokról és kulturális programokról.

8. A közös helyiségben színes tv áll rendelkezésre.

9. Telefon: a recepción áll rendelkezésre.

10. Tárolási lehetőség szintenként hűtőszekrényben.

11. *  A vendégek részére legalább félpanziós ellátás, a gyermeküdültetést kivéve kétféle menüválasztékkal.

12. *  Szabadidős szolgáltatás: legalább háromféle beltéri és ötféle kültéri játék- és sporteszköz, valamint a gyermeküdültetést kivéve napozóágy és napernyő kölcsönzési lehetőség.

Gyermeküdülőnél többletkövetelmény:

13. Gyermekjátszótér.

„A” kategóriájú üdülő

Az „A” kategóriájú üdülő megfelel a „B” kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:

1. A szobák több mint 80%-a terasszal vagy erkéllyel rendelkezik.

2. A szobák berendezése, felszereltsége: rádió, színes tv.

3. Vizesblokkok száma: valamennyi szoba zuhanyzóval vagy fürdőszobával és WC-vel felszerelt.

4. Textilváltás:

– ágynemű: legalább egyszer hetente,

– fürdőszobai textíliák: legalább kétszer hetente.

5. Takarítás: legalább kétnaponta.

6. A recepción a vendég kérésére információs és helyfoglalási szolgáltatás.

7. Lift, parkolók: az OTÉK rendeletben előírtak szerint.

8. Tárolási lehetőség: szobánként hűtőszekrényben.

9. Étel-, italkínálat:

– étel: a vendég választása szerint fél- vagy teljes panziós ellátás, kérésre vegetáriánus ételekkel,

– ital: legalább a főétkezések időszakában.

10. Szabadtéri sportlétesítmény (sportpálya) áll a vendégek rendelkezésére.

Villa * 

A villa – az alábbi eltérésekkel – megfelel a „C” kategóriájú üdülőnél meghatározott feltételeknek:

1. A szálláshely környezetében időszaki recepciószolgálatot ellátni képes ügyelet.

2. Vizesblokkok: WC külön vagy a fürdőszobában elhelyezve, 10 férőhelyenként legalább egy hideg-meleg folyóvizes fürdőszoba vagy zuhanyzó és WC.

3. Tisztítóhelyiség nem feltétel.

II. A gyermek- és ifjúsági tábor minősítési követelményei

Gyermek- és ifjúsági tábor az a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely, amely legalább 30 férőhellyel rendelkezik, éves forgalmának legalább 90%-ában, az R. 8. §-ának (5) bekezdésében meghatározott esetben éves vendégforgalmának legalább 80%-ában a 6–30 éves korosztályú fiatalok és kísérőik számára kifejezetten e célra kialakított vagy átalakított létesítményben szervezett vagy nem szervezett formában szállást, ellátást, valamint szabadidős szolgáltatást nyújt és legalább a „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor minősítési követelményeinek eleget tesz. Gyermek- és ifjúsági tábor az is, amely a szállást a tábor területén telepített sátortáborban, illetve az ellátást a szálláshely környezetében, vagy fakultatív módon biztosítja. * 

„B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor

A „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. 7–10 óráig és 14–19 óráig recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet.

2. A hálóhelyiségben ágyanként legalább 3 m2 alapterületet, illetve 8 m3 térfogategységet kell biztosítani. (Az emeletes ágy a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy ágynak számít.)

3. *  A hálóhelyiségek berendezése, felszereltsége: ágy/emeletes ágy (fekvőfelület mérete legalább 60x190 cm). Az ágyak ágybetéttel, párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű biztosítása nem kötelező. A szobákban férőhelyenként egy 30x60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység. Világítás: szobánként legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest).

4. Fűtés: fűtési időszakban legalább 20 °C hőmérséklet.

5. Vizesblokkok száma: szintenként 10 férőhelyenként, nemenként elkülönített zuhanyozási lehetőség meleg vízzel és 20 férőhelyenként, nemenként elkülönített WC.

6. *  Fakultatív fürdőszobai textília-biztosítás. Ha textíliát biztosítanak, legalább egyszer hetente, valamint új vendég esetén cserélni kell.

7. Takarítás: legalább kétszer hetente.

8. Tájékoztatás a szolgáltatásokról és a menekülési útvonalról.

9. *  A közös helyiségben tv áll rendelkezésre, továbbá a férőhelyszám 1/3-ának megfelelő ülőalkalmatosság, vagy – idényjellegű üzemelés esetén – kertszerűen kialakított szabad téren elhelyezett, a férőhelyszám 1/3-ának megfelelő mennyiségű kerti bútor.

10. Tárolási lehetőség szintenként hűtőszekrényben.

11. *  Fakultatív étkezési lehetőség a szálláshelyen vagy környezetében.

12. *  Csomagmegőrzési és központi értékmegőrzési lehetőség.

13. Betegszoba kialakítása 50 férőhelyenként egy ággyal, kis létszámú elhelyezés biztosításával.

14. *  Szabadidős szolgáltatás: legalább háromféle beltéri és négyféle kültéri játék- és sporteszköz kölcsönzési lehetőség. Gyermekeknek játszószoba vagy e célra elkülönített, fedett játszóterület áll rendelkezésre.

„A” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor

Az „A” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor megfelel a „B” kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:

1. 7–22 óráig recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet.

2. *  Egy hálóhelyiségben legfeljebb 8 fekvőhely, ágyanként legalább 4 m2 alapterületet, illetve 8 m3 térfogategységet kell biztosítani. Ágynemű-biztosítás. A szobákban a férőhelyszámnak megfelelő ülőalkalmatosság és legalább egy asztal.

3. Világítás: szobánként a központi világításon kívül kiegészítő (helyi) világítás.

4. Textilváltás:

– ágynemű: legalább egyszer hetente,

– fürdőszobai textíliák: legalább kétszer hetente.

5. Takarítás: legalább kétnaponta.

6. A recepción tájékoztató a településen igénybe vehető szolgáltatásokról és kulturális programokról.

7. A közös helyiségben színes tv áll rendelkezésre.

8. *  Étkezés: teljes ellátás, menürendszerben.

9. Telefon: a recepción áll rendelkezésre.

10. Kiegészítő szolgáltatás: postai értékcikk-árusítás, levélpostai küldemények továbbítása.

11. Szabadidős szolgáltatás: legalább négyféle beltéri és ötféle kültéri játék- és sporteszköz kölcsönzési lehetőség, valamint szabadtéri sportlétesítmény (sportpálya), gyermekeknek játszótér áll rendelkezésre.

Telepített sátortábor

A gyermek- és ifjúsági táborban telepített sátortábor:

a) az alkalmazott normál-, illetve könnyű sátrak hálóterületére, tiszta magasságára, légterére, szellőzésére és befogadóképességére vonatkozó előírások közül megfelel legalább az egyik előírásnak és minden más feltétel vonatkozásában a b) pont 1–3. és 7. számú feltételeinek:

1. MSZ ISO 5912: N (normál) típusú táborozó sátrak követelményei és vizsgálata,

2. MSZ ISO 5913: L (könnyű) típusú táborozó sátrak követelményei és vizsgálata;

b) minden más esetben megfelel a nomád táborhely minősítési feltételeinek és az alábbi feltételeknek:

1. A sátortábor infrastrukturális feltételeit és szolgáltatásait a gyermek- és ifjúsági tábor minősítési feltételei szerint biztosítja.

2. Az egyes sátrak és az egészségügyi helyiségek között éjszakai megvilágítással ellátott utak (csapadékmentesített járófelületek) kiépítettek.

3. A telepített sátor szerkezeti kialakítása és rögzítése a helyben szokásos időjárási behatások ellen megfelelő védelmet nyújt, a sátor anyaga átszellőző vagy szellőző nyílásokkal, illetve ablakokkal rendelkezik.

4. A sátorban legalább 75 cm széles, éjszakai irányfénnyel ellátott közlekedő (csapadékmentesített járófelület) kialakított.

5. Fekvőhelyenként legalább 2 m2 alapterületet, illetve átszellőző ponyva esetén 4 m3, minden más esetben 8 m3 térfogategységet kell biztosítani.

6. *  Berendezés, felszereltség: ágy/matrac (a fekvőfelület mérete legalább 60x190 cm). A matrac nem helyezhető közvetlenül a földre. A fekvőhelyek párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű-biztosítás nem kötelező; ha ágyneműt biztosítanak, új vendég esetén cserélni kell. Csomagtárolási lehetőség.

7. A telepített sátor tisztán tartása, állagának megóvása biztosított.

III. A nomád táborhely minősítési követelményei

Nomád táborhely az a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely, amelyet sátorral érkező csoport számára közművesítetlen területen jelöltek ki és állandó felépítményekkel nem rendelkezik.

A nomád táborhely megfelel legalább a következő feltételeknek:

1. A rendelkezésre álló terület legalább 150 m2 vagy a területen legalább 6 lakósátor (20 fő) és 3 kiszolgáló sátor helyezhető el.

2. A táborhely területe pormentes, a csapadékvíz elvezetése megoldott.

3. A táborhely ivóvíz- és mosdóvízellátása arra alkalmas vízminőségű kút vagy forrás útján megoldott. Ennek hiányában

– az ivóvízellátás vízszállítás vagy palackos ivóvíz útján,

– a mosdóvízellátás arra alkalmas vízminőségű patak vagy vízszállítás útján biztosított.

4. A keletkezett szennyvíz elhelyezése helyi elszikkasztás útján biztosított.

5. A keletkezett fekália

– űrgödörben való elhelyezése és rendszeres földelése, fertőtlenítése, illetve

– vegyszeres semlegesítése és kémiai ürítő helyre szállítása biztosított.

6. A szelektív hulladékgyűjtés és a hulladék jellege szerint

– az ételmaradék emésztőgödörben való helyi elhelyezése,

– a lebomló hulladékok elföldelése,

– minden más hulladék kommunális szemétgyűjtő helyre szállítása biztosított.

7. Tisztálkodási lehetőség: mosdósátorban vagy takart területen, nemenként térben és/vagy időben elkülönítetten megoldott. Mosakodáshoz 5 férőhelyenként egy mosdótálat, zuhanyozáshoz 10 férőhelyenként egy hideg vizes zuhanyozót kell biztosítani. Zuhanyozási lehetőség hiányában hetente két alkalommal alkalmas módon, illetve helyen meleg vizes mosakodási lehetőség biztosított.

8. Az illemhelyhasználat (árnyékszék vagy mobil eszköz segítségével) személyenként elkülönítetten megoldott, 20 férőhelyenként egy illemhelyet kell biztosítani.

9. A nyersanyagok előkészítése és az ételkészítés főzősátorban, mobil eszközben vagy ponyvatetővel védett szabad területen higiénikusan megoldott.

10. Az étkeztetés étkezősátorban vagy ponyvatetővel védett szabad területen megoldott.

11. A háromfázisú (kombinált mosogatószer esetén kétfázisú) mosogatás mobil eszközben vagy elkülönített mosogatótálak útján higiénikusan megoldott.

IV. A hegyi menedékház minősítési követelményei

Hegyi menedékház az a természeti környezetben álló, turista célokra szolgáló, nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely, amely igénybe vehető több éjszakának az időjárástól védett módon való eltöltésére. Hegyi menedékháznak minősül a sportlétesítmény, közintézmény vagy egyházi jogi személy által üzemeltetett intézményi szállás helyiségében fekvőhelyek elhelyezésével kialakított ideiglenes szálláshely is.

„C” kategóriájú hegyi menedékház (kulcsosház)

A „C” kategóriájú hegyi menedékház (kulcsosház) állandó felügyelet nélkül üzemel és a szálláshely-szolgáltatás mellett önellátó formában étkezési lehetőséget biztosít.

A kulcsosház legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. Az épület közvetlen környezete pormentes, a csapadékvíz elvezetése megoldott.

2. A szálláshely ivóvíz- és mosdóvízellátása arra alkalmas vízminőségű kút vagy forrás útján megoldott. Ennek hiányában

– az ivóvízellátás vízszállítás vagy palackos ivóvíz útján,

– a mosdóvízellátás arra alkalmas vízminőségű patak vagy vízszállítás útján biztosított.

3. A keletkezett szennyvíz elhelyezése helyi elszikkasztás útján biztosított.

4. A keletkezett fekália űrgödörben való elhelyezése és rendszeres földelése, fertőtlenítése biztosított.

5. A szelektív hulladékgyűjtés és a hulladék jellege szerint

– az ételmaradék emésztőgödörben való helyi elhelyezése,

– a lebomló hulladékok elföldelése,

– minden más hulladék kommunális szemétgyűjtő helyre szállítása biztosított.

6. A hálóhelyiségben fekvőhelyenként legalább 3 m2 alapterületet vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani. (Az emeletes ágy a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy ágynak számít.)

7. A hálóhelyiség berendezése, felszereltsége: ágy/emeletes ágy (fekvőfelület legalább 80x190 cm), illetve matracszállás (fekvőfelület legalább 50x190 cm). Az ágyakon ágybetét van. Ágynemű biztosítása nem kötelező. Az ágyszámnak megfelelő ülő alkalmatosság, legalább egy asztal és férőhelyenként egy 30x60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység. Világítás: hagyományos egyedi világítóeszköz.

8. Fűtés: hagyományos egyedi fűtés (a szezonálisan üzemelő kulcsosházak kivételével).

9. *  Tisztálkodási lehetőség: a szálláshelyen vagy takart területen megoldott. Mosakodáshoz 20 női és 30 férfi férőhelyenként egy-egy mosdótál, minden megkezdett 20 férőhely után egy illemhely.

10. Takarítás: távozáskor kötelező.

11. Üzemeltetési utasítás és tájékoztató a menekülési útvonalról.

12. Étkezés önellátással. A közös helyiségben teakonyha és edényzet áll rendelkezésre. Kis befogadóképességű épület esetén egy légterű kialakítás.

13. A háromfázisú (kombinált mosogatószer esetén kétfázisú) mosogatás elkülönített mosogatótálak útján higiénikusan megoldott.

„B” kategóriájú hegyi menedékház (kulcsosház)

A „B” kategóriájú kulcsosház megfelel a „C” kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:

1. A hálóhelyiségben fekvőhelyenként legalább 4 m2 alapterületet vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani. (Az emeletes ágy a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy ágynak számít.)

2. A hálóhelyiség berendezése, felszereltsége: az ágyak párnával, takaróval felszereltek. Szobánként a fekvőhelyszámnak megfelelő szék.

3. Fűtés: hagyományos vagy modern egyedi fűtés (a szezonálisan üzemelő kulcsosházak kivételével).

4. Az ivóvízellátás közkút vagy vezetékes víz útján biztosított.

5. Vizesblokkok száma: legalább 10 férőhelyenként, nemenként elkülönített mosdási lehetőség és 15 férőhelyenként, nemenként elkülönített zuhanyozási lehetőség, valamint 20 férőhelyenként, nemenként elkülönített vízöblítéses WC.

„A” kategóriájú hegyi menedékház (turistaház)

Az „A” kategóriájú hegyi menedékház (turistaház) állandó felügyelettel üzemel és a szálláshely-szolgáltatás mellett veszélyhelyzetbe került turisták elhelyezésére és csoportos elsősegélynyújtásra is felkészült.

A turistaház legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. 7–10 óráig és 14–19 óráig recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet. Az éjszakai bejárás lehetősége biztosított.

2. A hálóhelyiségben fekvőhelyenként legalább 4 m2 alapterületet vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani (az emeletes ágy a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy ágynak számít).

3. A hálóhelyiség berendezése, felszereltsége: ágy/emeletes ágy (fekvőfelület legalább 80x190 cm). Az ágyak ágybetéttel, párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű biztosítása nem kötelező. A fekvőhelyszámnak megfelelő szék, legalább egy asztal és férőhelyenként egy 30x60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység. Világítás: szobánként legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest).

4. Fűtés: fűtési időszakban legalább 20 °C hőmérséklet.

5. Vizesblokkok száma: legalább 20 női és 30 férfi férőhelyenként mosdási lehetőség, valamint 20 női és 30 férfi férőhelyenként egy vízöblítéses WC.

6. Takarítás: legalább hetente, új vendég esetén kötelező a takarítás.

7. Tájékoztatás a szolgáltatásokról és a menekülési útvonalról.

8. A közös helyiségben tv vagy rádió áll rendelkezésre.

9. A turistaházban vagy közelében legalább reggelizési lehetőség.

10. Csoportos mentőfelszerelés áll rendelkezésre.

Matracszállás

Matracszállás a hegyi menedékházban melegburkolaton vagy emelvényen kialakított, egymástól el nem választható fekvőhelyekből álló fekvőhelysor. Matracszállásnak minősül a sportlétesítmény, közintézmény vagy egyházi jogi személy által üzemeltetett intézményi szállás helyiségében tornaszőnyeg vagy más derékalj felhasználásával kialakított ideiglenes szálláshely is.

A matracszállás megfelel legalább a következő feltételeknek:

1. A matracszállás infrastrukturális feltételeit és szolgáltatásait a befogadó létesítmény (turistaház, kulcsosház) minősítési feltételei szerint biztosítja.

2. A matracszállás belmagassága legalább 190 cm, tetőtérben kialakított matracszállás esetén a helyiség gerincvonalában legalább 240 cm, a fekvőhely lábrészénél legalább 60 cm. Emeletes fekvőhely-kialakítás legalább 240 cm belmagasságú tetőtéri részen megengedett.

3. A tetőtérben kialakított matracszállás legalább 190 cm belmagasságú és – a kéményáttöréseket kivéve – legalább 80 cm széles homogén közlekedő felülettel rendelkezik.

4. A hálóhelyiségben férőhelyenként 1,5 m2 alapterületet (fekvőfelület: legalább 50x190 cm) vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani (az emeletes fekvőhely a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy fekvőhelynek számít). Ágyfelszerelés biztosítása nem kötelező.

Szükségszállás

Szükségszállás a rendkívüli helyzetbe (4. § 13. pont) került turisták számára a hegyi menedékház nem szálláshely rendeltetésű részegységében egy éjszakára kialakított ideiglenes szálláshely.

A szükségszállás megfelel legalább a következő feltételeknek:

1. A szükségszállás infrastrukturális feltételeit és szolgáltatásait a befogadó létesítmény (turistaház) minősítési feltételei szerint biztosítja.

2. A fekvő felület kialakítása a helyiség (étkező, társalgó) bútorzatának alkalmas elrendezésével, vagy matracszállás-jelleggel biztosítható.

3. A szükségszálláson férőhelyenként 1,5 m2 alapterületet (fekvőfelület: legalább 50x190 cm) vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani.

V. A bivakszállás minősítési követelményei

Bivakszállás az a természeti környezetben található, turista célokra szolgáló, állandó felügyelet nélküli egyszerű létesítmény vagy telepített mobil eszköz (pl. konténer, járműfelépítmény), mely jellemzően rendkívüli helyzetbe (4. § 13. pont) került turisták számára alkalmas és igénybe vehető egy éjszakának a természetben, időjárástól védett módon való eltöltésére. A bivakszállás önellátó formában működik és egyéb szolgáltatást nem biztosít. Bivakszállásnak minősül a természeti alakulat külvilágtól állandó fallal elhatárolt részében kialakított szálláshely is. Téliesített bivakszállás az a bivakszállás, amelyik fűtőberendezéssel rendelkezik. * 

A bivakszállás:

a) Telepített mobil eszközként megfelel a biztonsági szellőzésre, kialakításra és konstrukcióra, valamint belső berendezésre és menekülési útvonalra vonatkozó alábbi előírások közül legalább az egyik előírásnak és minden más feltétel vonatkozásában a b) pontban rögzített feltételeknek:

1. MSZ EN 1647: szabadidő-lakójárművek. Vontatható nyaralók. A lakóterületre vonatkozó egészségi és biztonsági intézkedések és MSZ EN 721: Biztonsági szellőzésre vonatkozó követelmények,

2. 11/1976. (VIII. 3.) EüM rendelet a munkásszállások egészségügyi szabályairól. Melléklet IV. A mozgószállások egészségügyi szabályai;

b) Létesítményként megfelel legalább a következő feltételeknek:

1. A szállás és közvetlen környezete területe pormentes, a csapadékvíz elvezetése megoldott.

2. *  Minden oldalán zárt, ajtóval, ablakkal vagy szellőzővel és felülvilágítóval rendelkező építmény vagy telepített eszköz. Belmagassága középen legalább 180 cm.

3. Legfeljebb 15 fő egyidejű elhelyezésére szolgál. Fekvőhelyenként 1,5 m2 alapterületet (fekvőfelület: legalább 50 x 190 cm) vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani (az emeletes fekvőhely a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy fekvőhelynek számít).

4. Berendezés, felszereltség: matracszállásnak megfelelő fekvőhelysor. Emeletes fekvőhely-kialakítás legalább 240 cm belmagasságnál megengedett. Asztal vagy étkezőpult, férőhelyenként egy fogas, takarítóeszköz, elsősegélynyújtó felszerelés.

5. *  Egészségügyi helyiség: egy árnyékszék, távolsága a bivakszállástól legfeljebb 50 m.

5a. *  Az 5. pont szerinti feltétel épített környezetben kiváltható a helyi építési szabályzat által előírt egyéb megoldással.

Téliesített bivakszállásnál többletkövetelmény:

6. *  A szellőzéstől független kéménykivezetés.

7. *  Fűtés: hagyományos fűtőberendezés.

VI. *  A pihenőház minősítési követelményei

Pihenőház az a hivatali szállás – nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásának időszakában –, amely éves forgalmának legalább 90%-ában, az R. 8. § (5) bekezdésében meghatározott esetben éves forgalmának legalább 80%-ában a munkavégzéssel kapcsolatban a távollakó, másutt bejelentett lakással rendelkező dolgozók részére e célra létesített vagy átalakított, végleges vagy ideiglenes rendeltetésű létesítményben átmeneti vagy huzamos ideig szállást, valamint konyha-, illetve étkezőhasználati lehetőséget biztosít és legalább a „C” kategóriájú pihenőház minősítési követelményeinek eleget tesz. Pihenőháznak minősül különösen a munkásszállás, ideértve a nőtlen- és a nővérszállást is.

„C” kategóriájú pihenőház (munkásszállás)

A „C” kategóriájú pihenőház legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. Portaszolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet. Az éjszakai bejárás lehetősége biztosított.

2. Nemek szerint elkülönített hálóhelyiségek. Egy hálóhelyiségben legfeljebb 10 fekvőhely. Fekvőhelyenként legalább 5 m2 alapterület vagy 8 m3 térfogategységet kell biztosítani.

3. A hálóhelyiség berendezése, felszereltsége: ágy (fekvőfelület legalább 90×200 cm). Emeletes ágy nem alkalmazható. Az ágyak ágybetéttel, párnával, takaróval felszereltek. Ágyneműbiztosítás. A fekvőhelyszámnak megfelelő szék, legalább egy asztal, férőhelyenként egy 60×60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység és egy éjjeliszekrény/falipolc. Világítás: szobánként legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest).

4. Fűtés: fűtési időszakban legalább 20 °C hőmérséklet.

5. Vizesblokkok száma: nemenként 5 főre egy mosdó vagy mosdócsap, 15 főre legalább egy zuhanyozó, továbbá 20 női és 25 férfi férőhelyenként egy-egy WC és 15 férfi férőhelyenként egy piszoár.

6. Textilváltás: ágynemű legalább kéthetente, új vendég esetén kötelező az ágyneműcsere.

7. Takarítás: a szobákban: kétnaponta, kivéve, ha a vendéggel kötött külön megállapodásból más következik, a közös helyiségekben kétnaponta.

8. Tájékoztatás a szolgáltatásokról és a menekülési útvonalról.

9. Lift, parkolók: az OTÉK rendeletben előírtak szerint.

10. Tárolási lehetőség férőhelyenként legalább 0,27 m3 térfogategységű élelmiszer-tároló rekeszben és 50 férőhelyenként egy hűtőszekrényben.

11. Csomagtárolási lehetőség külön helyiségben.

12. A közös használatú mosóhelyiség mosógéppel, a vasalóhelyiség vasalóval felszerelt.

13. 50 fő feletti szálláshelyen nappali tartózkodóhelyiség. Kisebb szálláshelyen a tartózkodóhelyiség kivételesen elhagyható, helyette a hálóhelyiségekben – megfelelő helyet biztosítva – kell az asztalokat és a székeket elhelyezni.

14. Konyha/étkezőhelyiség berendezése, felszereltsége: szintenként, 25 férőhelyenként egy főzőlap és 50 férőhelyenként egy kétrészes mosogató, legalább egy asztal és egy konyhaszekrény/tárolópolc.

15. Betegszoba kialakítása 50 férőhelyenként egy ággyal, kis létszámú elhelyezés biztosításával.

„B” kategóriájú pihenőház (munkásszállás)

A „B” kategóriájú pihenőház megfelel a „C” kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:

1. Egy szobában legfeljebb 5 fekvőhely. Fekvőhelyenként legalább 5 m2 alapterületet kell biztosítani. Családok részére elválasztott szálláshelyrész biztosított.

2. Világítás: szobánként a központi világításon kívül ágyanként helyi világítás biztosítása.

3. Vizesblokkok száma: a szobákban hideg-meleg folyóvizes kézmosási lehetőség biztosított.

4. Telefon: a portán vagy a gondnoki lakásban áll rendelkezésre.

5. A közösségi helyiségben televízió vagy rádió, könyvek, folyóiratok, játékok állnak rendelkezésre.

6. Növényzettel vagy más módon elkülönített és kertszerűen kialakított szabad tér áll rendelkezésre, a férőhelyszám 1/3-ának megfelelő mennyiségű kerti bútor biztosított.

„A” kategóriájú pihenőház (vendégszállás)

Vendégszállás az a szállás – nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásának időszakában –, amelyet éves forgalmának legalább 90%-ában, az R. 8. § (5) bekezdésében meghatározott esetben éves forgalmának legalább 80%-ában, a hivatalos kiküldöttek részére többnapos feladatellátásuk céljára kialakított, kis létszámú elhelyezést és konyha-, illetve étkezőhasználati lehetőséget biztosító önálló rendeltetési (rész-) egységként üzemeltetnek. Vendégszobának minősül az alkotóházban és a kutatószálláson biztosított elhelyezés is. Az „A” kategóriájú pihenőház legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. A szálláshely közelében a szálláshely igénybevételét biztosítani képes ügyelet. Az éjszakai bejárás lehetősége biztosított.

2. Egy szobában legfeljebb 4 fekvőhely (2 ágy és 2 pótágy). Fekvőhelyenként legalább 4 m2 alapterületet kell biztosítani.

3. A hálóhelyiség berendezése, felszereltsége: ágy/pótágy. Az ágyak fekvőfelülete legalább 90×200 cm, a pótágyak fekvőfelülete legalább 80×190 cm. Emeletes ágy nem alkalmazható. Az ágyak ágybetéttel, párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű-biztosítás. A fekvőhelyszámnak megfelelő szék, legalább egy asztal, férőhelyenként egy 60×60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység és egy éjjeliszekrény/falipolc. Rádió vagy televízió. Világítás: szobánként legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest) és legalább ágyanként helyi világítás.

4. Fűtés: fűtési időszakban legalább 20 °C hőmérséklet.

5. Vizesblokkok száma: két szobánként közös zuhanyzó vagy fürdőszoba és WC, a szobákban hideg-meleg folyóvizes kézmosási lehetőség biztosított.

6. Textilváltás:

– ágynemű: legalább egyszer hetente, új vendég esetén kötelező az ágyneműcsere,

– fürdőszobai textíliák: legalább kétszer hetente, kivéve, ha a vendéggel kötött külön megállapodásból más következik.

7. Takarítás: legalább kétnaponta, kivéve, ha a vendéggel kötött külön megállapodásból más következik.

8. Tájékoztatás a szolgáltatásokról és a menekülési útvonalról.

9. Tárolási lehetőség: két szobánként közös hűtőszekrényben.

10. Főzési lehetőség: két szobánként közös, felszerelt konyha/főzőfülke.

VII. *  A kollégium minősítési követelményei * 

Kollégium az a kiegészítő-/melléktevékenységként nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatást nyújtó szálláshely, amely főtevékenységként a tanuló (hallgató, diák) tanulmányaival összefüggő lakhatását és nevelését biztosító oktatási-nevelési intézményi egységként működik és legalább a „B” kategóriájú kollégium minősítési követelményeinek eleget tesz.

„B” kategóriájú kollégium * 

A „B” kategóriájú kollégium legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:

1. 7–10 óráig és 14–19 óráig portaszolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet. Az éjszakai bejárás lehetősége biztosított.

2. Nemek szerint elkülönített hálóhelyiségek. A hálóhelyiségben fekvőhelyenként legalább 4 m2 alapterületet, illetve 8 m3 térfogategységet kell biztosítani. (Az emeletes ágy a minimális alapterület, illetve térfogategység szempontjából egy ágynak számít.)

3. *  A hálóhelyiségek berendezése, felszereltsége: ágy/emeletes ágy (fekvőfelület legalább 80x190 cm). Az ágyakon ágybetét van. Ágynemű biztosítása nem kötelező. A szobában csomagtárolási lehetőség. Világítás: szobánként legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest).

4. Fűtés: fűtési időszakban legalább 20 °C hőmérséklet.

5. Vizesblokkok száma: nemenként elkülönített mosdási vagy zuhanyozási lehetőség és 15 férőhelyenként, nemenként elkülönített WC.

6. Takarítás: legalább egyszer hetente, új vendég esetén kötelező a takarítás.

7. Tájékoztatás a szálláshelyen igénybe vehető szolgáltatásokról és a menekülési útvonalról.

8. A közös helyiségben tv vagy rádió áll rendelkezésre.

9. Tárolási lehetőség hűtőszekrényben.

10. A szálláshelyen főzési vagy a szálláshely közelében étkezési lehetőség.

11. Betegszoba kialakítása 50 férőhelyenként egy ággyal, kis létszámú elhelyezés biztosításával.

„A” kategóriájú kollégium * 

Az „A” kategóriájú kollégium megfelel a „B” kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:

1. 7–22 óráig portaszolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet.

2. Egy hálóhelyiségben legfeljebb 8 fekvőhely. A hálóhelyiségben fekvőhelyenként legalább 5 m2 alapterületet, illetve 8 m3 térfogategységet kell biztosítani.

3. *  A hálóhelyiség berendezése, felszereltsége: az ágyak párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű-biztosítás. A szobában a fekvőhelyszámnak megfelelő ülőalkalmatosság, legalább egy asztal és férőhelyenként egy 30x60 cm alapterületű ruhásszekrény-egység.

4. *  Vizesblokkok száma: nemenként 6 főre egy mosdó és 15 főre legalább egy zuhanyozó hideg-meleg vizes zuhanyozási lehetőséggel, valamint 10 férőhelyenként, nemenként elkülönített WC.

5. *  Textilváltás:

– ágynemű: legalább egyszer hetente, új vendég esetén kötelező az ágyneműcsere.

6. Takarítás: legalább kétszer hetente.

7. Tájékoztató a településen igénybe vehető szolgáltatásokról és kulturális programokról.

8. A közös helyiségben színes tv áll rendelkezésre.

9. Telefon: a portán áll rendelkezésre.

10. *  Központi csomag- és értékmegőrzési lehetőség.

11. Szabadidős szolgáltatás: legalább kétféle beltéri és kétféle kültéri játék- és sporteszköz kölcsönzési lehetőség.

3. számú melléklet a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez * 

.................. Önkormányzat Lapsorszám:

Nyilvántartás a működést kezdő, megszűnt, üzemeltetési kört módosított nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyekről

A nyilvántartásba vétel A szálláshely A szálláshelyet üzemeltető szolgáltató
időpontja jellege2 címe címe


sor-
szá-
ma


in-
do-
ka1


a szálláshely nyilvántartási száma



év






nap


fel-
ü-
gye-
let


te-
vé-
keny-
ség

jel-
ző-
szá-
ma3
mi-
nő-
síté-
se (ka-
te-
góri-
ája) 4



megnevezése


irá-
nyí-
tó-
szám



köz-
terület


ház-
szám,
hrsz.


nyit-
va-
tar-
tása5


szo-
ba-
szá-
ma
(db)

férő-
hely-
szá-
ma
(db)



statisztikai számjele



neve


irá-
nyí-
tó-
szám



tele-
pülés



köz-
terület


ház-
szám,
hrsz.
a b c d e f g h i j k 1 m n o p q r s t u v w
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

1B = bejelentkezés a nyilvántartásba, M = adatmódosítás, T = törlés a nyilvántartásból.

2AF = állandó felügyelettel üzemelő szálláshely, FN = állandó felügyelet nélkül üzemelő szálláshely, FO = főtevékenységként végzett szálláshely-szolgáltatás, KI = kiegészítő melléktevékenységként végzett szálláshely-szolgáltatás.

Jelzőszám
3Üdülő 911
Gyermeküdülő 912
Villa 913
Gyermek- és ifjúsági tábor 921
Telepített sátortábor 922
Turistaház 941
Kulcsosház 942
Matracszállás 943
Bivakszállás 951
Téliesített bivakszállás 952
Munkásszállás 961
Vendégszállás 962
Diákotthon, kollégium 970
(A Nomád táborhelyeket nem kell nyilvántartásba venni!)

4„A”, „B” vagy „C” kategória

51 = állandó jelleggel nyitva tartó szálláshely

2 = idényjelleggel nyitva tartó szálláshely

3 = eseti jelleggel nyitva tartó szálláshely

4. számú melléklet a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez * 

Hatósági igazolvány adattartalma

1. Eljáró jegyző megnevezése.

2. Szolgáltató megnevezése, székhelye (lakóhelye, tartózkodási helye) és statisztikai számjele.

3. A nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely nyilvántartási száma és pontos címe, helyrajzi szám megadásával.

4. Annak megjelölése, hogy a szolgáltató a szolgáltatást főtevékenységként, kiegészítő tevékenységként, melléktevékenységként végzi.

5. Annak megjelölése, hogy a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely állandó felügyelettel vagy állandó felügyelet nélkül üzemel.

6. Annak megjelölése, hogy a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely állandó jelleggel, idényjelleggel vagy alkalmi jelleggel üzemel.

7. A szállástípus és a bejelentett altípusok megnevezése, minősítése (kategóriája), jelzőszáma, a szobák és a férőhelyek száma, valamint a szolgáltatás SZJ-száma.

5. számú melléklet a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez

A bivakszállás üzemeltetési utasítása (általános rész)

a) A bivakszállás igénybevételére vonatkozó általános szabályok:

1. A szálláshely huzamosabb tartózkodásra nem vehető igénybe.

2. A szálláshelyen az engedélyezett férőhelyszámnál nagyobb létszámban tartózkodni tilos.

3. A fekvőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.

4. A később érkező, menedékre, elsősegélyre szoruló személyek előnyt élveznek, elhelyezésük érdekében teltház esetén a legkorábban érkezetteknek el kell hagyniuk a szálláshelyet.

5. A fekvőhelyek felszerelést (derékalj, takaró, párna) nem biztosítanak, azt egyénileg kell vinni.

6. A szálláshelyen dohányozni és – a kályha kivételével – nyílt lángot használni tilos.

7. A szálláshelyet mások számára hozzáférhetetlen módon (kulcs, lakat) bezárni tilos, rövid távollét esetén a vagyon védelmét őrzés útján kell biztosítani.

b) A szálláshely elfoglalásakor elvégzendő tevékenységek:

1. A szálláshely átszellőztetése.

2. A kémény- és szellőzőnyílások dugulásmentességének ellenőrzése.

3. A kályha kitakarítása.

4. A szálláshely kitakarítása.

5. A szálláshely közvetlen környezetének a használati biztonság szempontjai szerinti rendezése, az egészségügyi helyiséghez és a kijelölt vízvételi, illetve mosdóhelyhez vezető útvonalak járhatóvá tétele.

6. Az egészségügyi helyiség kitakarítása, a higiénéhez szükséges takaróanyag (falevél, fűrészpor, hamu, homok, föld) felhalmozása.

7. Ételmaradékok és lebomló hulladékok számára szemétgyűjtőhely kijelölése.

8. Tüzelőanyag bekészítése.

9. Kijelölt vízvételi, illetve mosdóhely esetén annak szükséges mértékű kitakarítása.

c) A szálláshely elhagyásakor elvégzendő tevékenységek:

1. A szálláshely átszellőztetése.

2. A kályha kitakarítása.

3. A szálláshely kitakarítása.

4. Az egészségügyi helyiség kitakarítása, az űrgödör takaróanyaggal való réteges fedése.

5. A keletkezett ételmaradékok és lebomló hulladékok elföldelése.

6. Elhasznált tüzelőanyag pótlása.

7. A nyílászárók biztonságos rögzítése.

8. Keletkezett egyéb hulladékok (egyszer használatos eszközök, göngyöleg) elszállítása.

d) A szálláshely elhagyását követően elvégzendő tevékenységek:

1. Elszállított hulladékok kijelölt szemétgyűjtőbe helyezése.

2. A bivakszállás üzemeltetésével, berendezésével, felszerelésével kapcsolatos észrevételek, hiányosságok bejelentése a szálláshely szerint illetékes jegyzőnek.