A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2/2004. (I. 5.) GKM rendelet

az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismeréséről, kijelöléséről és felhatalmazásáról

A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. §-a (2) bekezdésének b) pontjában, valamint a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről szóló 182/1997. (X. 17.) Korm. rendelet 11. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § *  Az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismerése, kijelölése és felhatalmazása során a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint az e rendeletben foglaltak együttesen alkalmazandók.

2. § *  E rendelet alkalmazásában

a) kijelölt szervezet: az osztályozásra nem kötelezett belvízi hajók, úszómunkagépek, felszereléseik, valamint a kedvtelési célú vízijárművek megfelelőségének vizsgálatára, ellenőrzésére és tanúsítására a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által kijelölt szervezet,

b) teherhajó-biztonsági rádióbizonyítvány: a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet által elfogadott és a 2001. évi XI. törvénnyel kihirdetett „Életbiztonság a tengeren” tárgyú nemzetközi egyezmény és az ahhoz csatolt 1978. évi Jegyzőkönyv („SOLAS 1974/1978.”) mellékletének kihirdetéséről szóló 35/2001. (X. 12.) KöViM rendelettel bevezetett bizonyítvány.

3. § (1) A tengeri nagyhajó és osztályozásra kötelezett belvízi hajó megfelelőségét kizárólag elismert szervezet vizsgálhatja, ellenőrizheti és tanúsíthatja.

(2) Osztályozásra nem kötelezett belvízi nagyhajó és úszómunkagép megfelelőségét elismert vagy kijelölt szervezet vizsgálhatja, ellenőrizheti és tanúsíthatja.

(3) *  Úszólétesítmény felszereléseinek és kedvtelési célú vízijármű megfelelőségét elismert vagy kijelölt szervezet vizsgálhatja, ellenőrizheti és tanúsíthatja.

(4) Osztályozásra kötelezett nagyhajó megfelelőségét az osztályozási bizonyítvány tanúsítja.

4. § Nemzetközi egyezményben előírt bizonyítványt magyar lobogó alatt közlekedő hajóra a hajózási hatóságon kívül - a teherhajó biztonsági rádió bizonyítvány *  kivételével - kizárólag erre külön felhatalmazott elismert szervezet állíthat ki. Teherhajó biztonsági rádió bizonyítványt erre külön felhatalmazott kijelölt szervezet is kiállíthat.

5. § (1) *  Az elismerés, kijelölés, illetve a nemzetközi egyezményben előírt bizonyítvány kiállítására való felhatalmazás iránti kérelmet a miniszter irányítása alá tartozó minisztériumban (a továbbiakban: Minisztérium) működő Kijelölési Bizottsághoz (a továbbiakban: bizottság) kell benyújtani.

(2) A miniszter a bizottság javaslata alapján - mérlegelve az abban foglaltakat - hozza meg határozatát.

6. § (1) A bizottságnak öt tagja van, vezetőjét és a tagokat a miniszter nevezi ki. A bizottság vezetőjének és tagjainak megbízása öt évre szól.

(2) *  A bizottság négy tagját a miniszter a Minisztérium munkatársai, egy tagját a Nemzeti Akkreditáló Testület (a továbbiakban: NAT) munkatársai közül nevezi ki.

(3) Abban az esetben, ha az elismerés, kijelölés, illetve felhatalmazás más miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó tevékenységet is érint, a bizottság az adott eljárásban a bizottság vezetőjének felkérésére kiegészül az adott minisztérium képviselőjével.

(4) A bizottság akkor határozatképes, ha ülésén legalább három tag van jelen. Határozatait a bizottság a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozza. Szavazategyenlőség esetén a bizottság vezetőjének szavazata dönt.

(5) A bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.

(6) *  Az elismerésre, kijelölésre, illetve felhatalmazásra irányuló eljárásban nem vehet részt olyan személy, aki vagy akinek a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója a kérelmező szervezet tulajdonosa, választott testületeiben tisztséget visel, annak alkalmazottja, vagy akitől az ügy tárgyilagos megítélése bármely más okból nem várható el. Azt, hogy az adott eljárás vonatkozásában összeférhetetlenség nem áll fenn, a bizottság tagjainak nyilatkozatban kell igazolniuk.

(7) Amennyiben összeférhetetlenség áll fenn, a miniszter a bizottság érintett tagja helyett - az adott eljárás tartamára - új tagot kér fel.

7. § (1) *  A 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdése szerinti elismerés, felhatalmazás, valamint az e rendelet szerinti kijelölés iránti kérelmet a 2. számú mellékletben foglalt formanyomtatványon a bizottsághoz kell benyújtani.

(2) A kérelemhez csatolni kell:

a) a cégbejegyzést tanúsító végzést (annak másolatát);

b) a társasági szerződést vagy alapító okiratot, továbbá alapszabályt;

c) a kérelemben megjelölt tevékenységre vonatkozó eljárási szabályzatot;

d) a hatályos építési, felszerelési, továbbá - hajóosztályozó társaságnál - osztályozási előírásokat;

e) a védjegyeztetett tanúsítási vagy jóváhagyási jel másolatát;

f) a felelősségbiztosítási szerződés megkötését igazoló okiratot;

g) azoknak a tevékenységeknek a megnevezését, amelyek elvégzését alvállalkozásba kívánja adni, az alvállalkozó azonosító adatait; továbbá

h) elismerésre irányuló kérelem esetén a NAT minősítő jegyzőkönyvét.

(3) A kérelemhez csatolható:

a) az akkreditálási okiratok másolata;

b) a nemzetközi tanúsítási rendszerben kapott elismerések másolata;

c) egyéb, a kijelölés iránti kérelemben megjelölt tevékenységre vonatkozó referencia.

(4) *  A kérelmezőnek igazolnia kell, hogy a szervezeti felépítés, általános működés és a szervezeten belüli minőségbiztosítási rendszer tekintetében megfelel a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletében meghatározott minimumkövetelményeknek és - ha a kérelem osztályozásra nem kötelezett belvízi hajó, úszómunkagép, felszereléseik vagy kedvtelési célú jármű megfelelőségének vizsgálatára, ellenőrzésére és tanúsítására szóló kijelölésre vonatkozik - az 1. számú mellékletben meghatározott különös követelményeknek.

(5) *  Ha a kérelem kedvtelési célú vízi jármű, motoros vízi sporteszköz vagy tengeri hajó felszerelései megfelelőségének vizsgálatára, ellenőrzésére és tanúsítására szóló kijelölésre vonatkozik, a kérelmezőnek igazolnia kell továbbá, hogy megfelel

a) kedvtelési célú vízi jármű és motoros vízi sporteszköz tekintetében a kedvtelési célú vízi járművek és a motoros vízi sporteszközök alapvető biztonsági követelményeiről szóló miniszteri rendeletben;

b) tengeri hajó felszerelései tekintetében a tengeri hajók felszereléseinek alapvető követelményeiről, megfelelőségük tanúsításáról és a piacfelügyeleti eljárásról szóló miniszteri rendeletben

meghatározott követelményeknek.

8. § (1) A miniszter a vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetet a 3. számú melléklet szerinti kijelölési, illetve a 4. számú melléklet szerinti felhatalmazási okirattal határozatlan időre jelöli ki, illetve hatalmazza fel.

(2) Nemzetközi egyezményben előírt bizonyítvány tengeri hajóra történő kiállítására - a 4. és a 9. §-ban foglalt kivétellel - kizárólag elismert szervezet hatalmazható fel.

(3) A bizottság a kijelölésről, illetve felhatalmazásról annak megadását követő nyolc napon belül értesíti az első fokú hajózási hatóságot. Az elismerési, kijelölési, illetve felhatalmazási eljárással kapcsolatos valamennyi dokumentációt (kérelmet, kérelemhez benyújtott mellékleteket) a bizottság köteles megőrizni.

(4) *  A kijelölésekről, illetve felhatalmazásokról a bizottság nyilvántartást vezet. Az elismerésről, kijelölésről, felhatalmazásról, illetve azok megszűnéséről, visszavonásáról és felfüggesztéséről a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján tájékoztatót kell közzé tenni.

9. § (1) *  Az elismerés iránti, valamint - ha tengeri úszólétesítmény nemzetközi egyezményben előírt bizonyítványának kiállítására nem elismert szervezet kér felhatalmazást - az elismerés és a felhatalmazás iránti kérelemben részletesen bizonyítani kell, hogy a kérelmező szervezet megfelel a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek.

(2) *  A miniszter a kérelmet a bizottság javaslatára - a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdésében foglaltak követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentációval együtt - elbírálásra továbbítja az Európai Bizottság részére.

(3) * 

(4) *  Nemzetközi egyezmény rendelkezése alapján adható felmentés esetében felmentési bizonyítványt első alkalommal a felhatalmazott szervezet a hajózási hatóság hozzájárulásával állíthat ki.

9/A. § *  (1) A bizottság az Európai Bizottság által kifejlesztett és kezelt elektronikus bejelentési rendszeren keresztül teljesíti a kijelölt szervezet bejelentését az Európai Bizottság és a többi tagállam felé.

(2) A bejelentésnek tartalmaznia kell a megfelelőségértékelési tevékenységekre, a megfelelőségértékelési eljárásokra és az érintett termékekre vonatkozó információkat, valamint a szakmai alkalmasság igazolását.

(3) A megfelelőségértékelő szervezet csak akkor járhat el bejelentett szervezetként, ha az Európai Bizottság vagy a többi tagállam - akkreditálási okirat megléte esetén a bejelentést követő két héten belül, akkreditálás hiányában a bejelentést követő két hónapon belül - nem emel kifogást.

(4) Az Európai Bizottságot és a többi tagállamot értesíteni kell a bejelentést érintő érdemi változásokról.

10. § (1) Elismert szervezetnek nemzetközi egyezményben előírt bizonyítványok kiállítására történő felhatalmazása esetén a bizottság az elismert szervezettel kötendő, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetben elfogadott tartalmú megállapodást készít elő és azt a 4. számú melléklet szerinti felhatalmazási okirattal, valamint a felhatalmazást indokoló javaslatával együtt a miniszternek jóváhagyásra és aláírásra bemutatja.

(2) *  Az elismert szervezettel kötendő írásbeli megállapodásnak hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie. A megállapodás megkötésének feltétele, hogy a felek megállapodnak

a) a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (a továbbiakban: IMO) A.739(18) határozat 2. függelékében a hajózási hatóság nevében eljáró elismert szervezet felhatalmazására vonatkozóan felsorolt szerződéses feltételekben, figyelemmel az IMO Tengerészeti Biztonsági Bizottsága 710. számú körlevelének (MSC/Circular 710) és a Tengeri Környezetvédelmi Bizottság 307. számú körlevelének (MEPC/Circular 307) mellékleteiben és függelékeiben szereplő útmutatásokra,

b) a következő, felelősségre vonatkozó rendelkezésekben:

ba) ha jogerős bírósági vagy választottbírósági ítélet a hajózási hatóság balesetből vagy havariából eredő kártérítési felelősségét megállapítja, és vagyoni kár, személyi sérülés vagy haláleset miatt kártérítésre kötelezi, azonban a bíróság megállapította, hogy a kárt az elismert szervezet alkalmazottjának, megbízottjának vagy a nevében eljáró más személynek szándékos cselekedete vagy mulasztása, illetve súlyos gondatlansága okozta, a hajózási hatóság az elismert szervezettől kártérítésre jogosult olyan mértékben, amennyiben a károkozásért az elismert szervezet felel,

bb) ha jogerős bírósági vagy választottbírósági ítélet a hajózási hatóság balesetből vagy havariából eredő kártérítési felelősségét megállapítja, és személyi sérülés vagy haláleset miatt kártérítésre kötelezi, azonban a bíróság megállapította, hogy a kárt az elismert szervezet alkalmazottjának, megbízottjának vagy a nevében eljáró más személynek szándékos cselekedete vagy mulasztása, illetve súlyos gondatlansága okozta, a hajózási hatóság az elismert szervezettől kártérítésre jogosult olyan mértékben, amennyiben a károkozásért az elismert szervezet felel, de legfeljebb 4 millió euró összeghatárig,

bc) ha jogerős bírósági vagy választottbírósági ítélet a hajózási hatóság balesetből vagy havariából eredő kártérítési felelősségét megállapítja, és vagyoni kár miatt kártérítésre kötelezi, azonban a bíróság megállapította, hogy a kárt az elismert szervezet alkalmazottjának, megbízottjának vagy a nevében eljáró személynek szándékos cselekedete vagy mulasztása, illetve súlyos gondatlansága okozta, a hajózási hatóság az elismert szervezettől kártérítésre jogosult olyan mértékben, amennyiben a károkozásért az elismert szervezet felel, de legfeljebb 2 millió euró összeghatárig,

c) a felhatalmazott szervezet tevékenységének a hajózási hatóság által történő rendszeres ellenőrzésére vonatkozó rendelkezésekben a 14. § (2) bekezdésének megfelelően,

d) a hajók szúrópróbaszerű és részletes ellenőrzésére vonatkozó rendelkezésekben, és

e) a felhatalmazott szervezetnek az általa osztályozott hajókra, a hajók osztályozásában bekövetkezett változásokra, a hajók osztályának felfüggesztésére, valamint a hajók osztályának törlésére vonatkozó adatközlési kötelezettségét érintő rendelkezésekben.

(3) A miniszter az általa adott felhatalmazásról, a felhatalmazott szervezettel kötött felhatalmazási megállapodás megküldése útján írásban értesíti az Európai Bizottságot.

11. § Az Európai Parlament és a Tanács 2099/2002/EK rendeletének 3. Cikke által létrehozott, a tengeri közlekedés biztonságával és a hajókról történő szennyezés megelőzésével foglalkozó bizottság (COSS; a továbbiakban: európai szakbizottság) magyar tagját a miniszter jelöli ki.

12. § (1) *  Ha az elismert szervezet nem teljesíti a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletében meghatározott minimumkövetelményeket, valamint a biztonsági és környezetvédelmi előírásokat, illetve ha gátolja vagy megakadályozza a bizottság értékelését, a bizottság a miniszternek javasolja az elismerés visszavonásának kezdeményezését. A javaslat elfogadása esetén azt a miniszter az Európai Bizottság elé terjeszti.

(2) Az elismerés visszavonására vonatkozó javaslat esetében a szervezet által osztályozott tengeri hajók biztonsági és környezetvédelmi teljesítményét a tengerészeti hatóságoknak a kikötő szerinti állam részéről végzett ellenőrzéséről szóló egyetértési nyilatkozat alapján végzett ellenőrzések során gyűjtött adatok alapján kell meghatározni.

(3) Az elismert szervezetnek a biztonsági és környezetvédelmi követelmények érvényesítése terén elért teljesítménye értékelésénél az Európai Unió tagállamainak hatóságai által a 15. §-ban meghatározott szempontok szerint készített jelentéseket is figyelembe kell venni.

(4) *  Amennyiben a hajózási hatóság megállapítja, hogy a kijelölt szervezet tevékenysége nem felel meg a kijelöléshez szükséges feltételeknek, a bizottságnál kezdeményezi a kijelölés visszavonását. A kijelölés visszavonásáról a bizottság javaslatára a miniszter dönt.

13. § (1) A bizottság javaslatára az elismert szervezet felhatalmazását a miniszter felfüggesztheti, a felfüggesztésről és annak részletes indokairól haladéktalanul tájékoztatja az Európai Bizottságot és a többi tagállamot. Amennyiben az Európai Bizottság megítélése szerint a felhatalmazás felfüggesztése nem indokolt, a miniszter a felfüggesztést megszünteti.

(2) A felfüggesztés időtartama alatt a szervezet magyar lajstromban nyilvántartott úszólétesítményre nem állíthat ki, illetve nem újíthat meg nemzetközi egyezményben előírt bizonyítványt, azonban a felfüggesztést megelőzően kiadott vagy megújított bizonyítványok továbbra is érvényesek maradnak.

(3) A felhatalmazás felfüggesztését az Európai Bizottság is kezdeményezheti.

14. § (1) *  Az elismerés, kijelölés, illetve felhatalmazás feltételeinek megtartását a hajózási hatóság ellenőrzi.

(2) *  A hajózási hatóság kétévente legalább egyszer ellenőrzi a magyar lajstromba bejegyzett úszólétesítményeket vizsgáló, ellenőrző és tanúsító elismert, kijelölt, illetve felhatalmazott szervezetet és az ellenőrzés eredményéről a bizottságot az ellenőrzés évét követő január 31-éig tájékoztatja. A bizottság az ellenőrzés eredményéről az ellenőrzés évét követő év március 31-éig tájékoztatja az Európai Bizottságot és a többi tagállamot, illetve a szervezetek munkájának a rendeletben meghatározott mértékű hiányosságai esetén a minisztert és annak jóváhagyásával az Európai Bizottságot.

(3) Amennyiben a szervezetet az Európai Bizottság a miniszter javaslata alapján ismerte el, a szervezetnek az Európai Bizottság által legalább kétévente egyszer elvégzett értékelésében a bizottság elnöke is részt vesz.

(4) * 

15. § (1) Amennyiben a hajózási hatóság a magyar vízi utakon külföldi államok lobogója alatt közlekedő tengeri hajók biztonsági ellenőrzése során *  azt tapasztalja, hogy lobogó szerinti állam nevében eljáró elismert szervezet a nemzetközi egyezményekben meghatározott követelményeknek nem megfelelő hajó részére állított ki bizonyítványt, illetve érvényes osztályozási bizonyítvánnyal rendelkező hajón a bizonyítványban tanúsított vonatkozások tekintetében hiányosságokat észlelnek, erről jelentésben tájékoztatja a bizottságot. A bizottság a kapott értesülést továbbítja az Európai Bizottságnak és a tagállamok hatóságainak.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában csak a biztonságra és a környezetre súlyos fenyegetést jelentő, vagy elismert szervezet különösen gondatlan tevékenységét tanúsító eseteket kell bejelenteni.

(3) A bizonyítványt, illetve tanúsítványt kiállító elismert szervezetet haladéktalanul tájékoztatni kell annak érdekében, hogy a szükséges intézkedéseket kellő időben meghozhassa.

16. § *  Elismert szervezet előírásával egyenértékűnek tekintett előírás csak akkor alkalmazható, ha azt az Európai Bizottságnak és a többi tagállamnak bejelentették, valamint azokat sem az Európai Bizottság, sem a többi tagállam nem kifogásolja.

17. § (1) Az elismert szervezet az IMO A.847(20) határozatában *  meghatározott irányelvekkel összhangban köteles rendszeresen tájékoztatni a bizottságot, valamint az Európai Bizottságot az általa kidolgozott és más elismert szervezetekkel egyeztetett szabályok alkalmazásáról.

(2)-(5) * 

18. § E rendelet a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba, egyidejűleg a vízi járművek és úszómunkagépek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről szóló 10/2000. (X. 31.) KöViM rendelet hatályát veszti.

19. § *  (1) *  Ez a rendelet

a) a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek, valamint a tengerészeti hatóságok vonatkozó tevékenységeinek közös szabályairól és szabványairól szóló, 2009. április 23-ai 2009/15/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) a kedvtelési célú vízi járművekről és a motoros vízi sporteszközökről, valamint a 94/25/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. november 20-i 2013/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, és

c) a tengerészeti felszerelésekről és a 96/98/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. július 23-i 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek közös szabályairól és szabványairól szóló, 2009. április 23-ai 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. számú melléklet a 2/2004. (I. 5.) GKM rendelethez

A hajóvizsgáló szervezetekkel szemben támasztott különös követelmények * 

1. * 

2. Osztályozásra nem kötelezett belvízi hajó és úszómunkagépek * 

2.1. A szervezetnek széles körű tapasztalatokkal kell rendelkeznie a hajók és úszómunkagépek tervezésének és építésének ellenőrzése terén.

2.2. A szervezetnek az általa osztályozott hajók számával arányos létszámú műszaki személyzetet kell foglalkoztatnia.

2.3. A szervezetnek folyamatosan korszerűsített és rendszeresen közzétett átfogó osztályozási, tervezési, építési és szemleelőírásokkal kell rendelkeznie.

2.4. *  A szervezet köteles évente legalább egyszer megjelentetni vagy általánosan hozzáférhető elektronikus adatbázisban közzétenni az általa osztályozott hajók jegyzékét (hajóregiszter).

2.5. *  A szervezet nem függhet a hajók tulajdonosaitól, üzemben tartóitól, a hajók és felszereléseik gyártásában, javításában és értékesítésében gazdaságilag érdekelt természetes személyektől vagy jogi személyektől. A szervezet bevétele jelentős mértékben egy gazdálkodó szervezettől nem függhet. A szervezet jogszabályban előírt tevékenységet nem végezhet, ha a szervezet és a hajó tulajdonosa, illetve üzemben tartója között üzleti kapcsolat van vagy a szervezet vezető tisztségviselője és a hajó tulajdonosa, illetve üzemben tartója között hozzátartozói kapcsolat van. Ilyen összeférhetetlenség a szervezet alkalmazásában álló felügyelők tekintetében sem állhat fenn.

2.6. A szervezetnek saját felügyelői révén, illetve más, a bizottság vagy az Európai Unión belül kijelölt hajóosztályozó társasággal kötött helyettesítési szerződések alapján, biztosítania kell a Duna- és a Rajna-medence lefedettségét.

2.7. A szervezetnek legyen etikai kódexe.

2.8. A szervezet hatékony belső ellenőrzéssel rendelkezzen, amely megfelel az MSZ EN 45004 és az MSZ EN ISO 9001 szabványnak, amint azt a Hajóosztályozó Társaságok Nemzetközi Szövetsége (a továbbiakban: IACS) minőségtanúsítási rendszerre vonatkozó követelményei értelmezik.

2.9. A szervezetnek olyan nyilvántartást kell vezetnie, amelyből megállapítható a szemléken észlelt hiányosságok kiküszöbölése.

2.10. A szervezetnek rendszeresen konzultálnia kell a többi kijelölt szervezettel abból a célból, hogy műszaki követelményeik és azok megvalósításának egyenértékűségét fenntartsák. Szabályos időközönként jelentéseket kell küldeniük a bizottság részére a követelmények területén történt alapvető fejlődésről.

2.11. A szervezetnek ki kell mutatnia készségét a kikötő szerinti állam hatóságaival való együttműködésre azokban az esetekben, amikor általa osztályozott hajóról van szó, különösen az észlelt hiányosságok kiküszöbölésének megkönnyítése érdekében.

2.12. A szervezet köteles a hajózási hatóságnak megadni minden információt a hajók osztályának változásáról, illetve osztályának megszűnéséről.

2.13. A szervezet nem állíthat ki bizonyítványt olyan hajóra, amelyeknek osztálya biztonsági okok miatt megváltozott, illetve amelynek osztálya megszűnt, mielőtt konzultálna a hajózási hatósággal annak meghatározása végett, hogy szükség van-e a hajó teljes körű vizsgálatára.

3. Úszólétesítmények felszerelései és kedvtelési célú vízi járművek

3.1. A szervezetnek széles körű tapasztalatokkal kell rendelkeznie az úszólétesítmények felszerelései, illetve a kedvtelési célú vízi járművek tervezésének és gyártásának ellenőrzése terén.

3.2. A szervezet műszaki személyzetének részletesen ismernie kell az úszólétesítmények felszereléseire, illetve a kedvtelési célú vízi járművekre és felszereléseikre vonatkozó hatályos jogszabályokat, továbbá az elismert hajóosztályozó társaságok vonatkozó tervezési és építési előírásait.

3.3. A szervezet sem szervezetileg, sem pedig bevételei tekintetében nem függhet az úszólétesítmények felszereléseinek, illetve a kedvtelési célú vízi járművek gyártásában, javításában és értékesítésében érdekelt gazdálkodó szervezetektől.

3.4. A szervezet hatékony belső ellenőrzéssel rendelkezzen, amely megfelel a tengeri hajók felszereléseiről és ezek megfelelősége feltételeiről és tanúsításáról szóló 11/2002. (II. 6.) KöViM rendeletben, illetve a kedvtelési célú vízi járművek tervezéséről, építéséről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 2/2000. (VII. 26.) KöViM rendeletben foglaltaknak, továbbá az MSZ EN 45004 és az MSZ EN ISO 9001 szabványnak.

3.5. A szervezetnek olyan nyilvántartást kell vezetnie, amelyből megállapítható a vizsgálatok során észlelt hiányosságok kiküszöbölése.

3.6. *  Csak az ügyfél beleegyezésével lehet a tevékenységet alvállalkozásba adni vagy leányvállalattal elvégeztetni.

2. számú melléklet a 2/2004. (I. 5.) GKM rendelethez

KÉRELEM
az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetként való elismerésre, kijelölésre, illetve felhatalmazásra

REQUEST
upon recognization/designation as organization for the survey, control and certification of ships and floating equipment

1. A kérelmező szervezet adatai

Data on the organization-candidate submitting the present request

a) A szervezet neve és székhelye

Name and Address of the organization-candidate submitting the present request

Név / Name: ...................................................................................................................................

Cím / Address: ................................................................................................................................

Telefon / Phone: .............................................................................................................................

Telefax / Fax: .................................................................................................................................

E-mail: ............................................................................................................................................

b) A cégbejegyzés adatai / Data on registration at the Court of Registration

Cégbíróság / Court of Registration: ...............................................................................................

Cégbejegyzés kelte és száma / Date and number of registration at the above court: ...................

Cégforma (rt., kft. stb.) / Type of enterprise (Shareholders Company, Ltd., other): .....................

c) A szervezet felelős vezetője / Name and Address of the official in charge as Head of the organization

Név / Name: ..................................................................................................................................

Beosztás / Assignment: ...................................................................................................................

Cím / Address: ...............................................................................................................................

Telefon / Phone: ............................................................................................................................

Telefax / Fax: .................................................................................................................................

E-mail: ............................................................................................................................................

d) A szervezet részéről kapcsolatot tartó felelős személy / Contact person assigned for co-operation with the Accreditation Committee on behalf of the organization

Név / Name: ...................................................................................................................................

Beosztás / Assignment: ..................................................................................................................

Cím / Address: ................................................................................................................................

Telefon / Phone: .............................................................................................................................

Telefax / Fax: .................................................................................................................................

E-mail: ............................................................................................................................................

2. Mire kéri a kijelölést? / Which are the activities the request for accreditation is submitted for?

vizsgálat ellenőrzés tanúsítás
survey control certification

3. A kérelmező szervezet szakterülete / field of accredited activities of the requesting organization:

tengeri nagyhajók / seagoing ships

belvízi nagyhajók és úszómunkagépek / inland waterways ships and floating equipment

tengeri és/vagy belvízi hajók felszerelései / equipment for seagoing and/or inland ships

kishajók és kedvtelési célú vízi járművek / small ships and pleasure crafts

4. Szakterületén a szervezeténél dolgozó felügyelők száma / Number of persons engaged in the accredited fields of activity

Hajótest szerkezete és hajózási berendezések / Construction and equipment of:

ships: ..... fő / number of persons

Hajógépészet / Machinery of ships: ..... fő / number of persons

Hajóvillamosság és elektronika / Electric installations of ships: ..... fő / number of persons

5. A szervezetnek az elismerés/kijelölés/felhatalmazás iránti kérelmet megalapozó dokumentumai / Documents as supplements submitted with the present Request on recognition/designation/authorisation by the organization:

............................................................................................................................................................

Alapító okirat (alapszabály, társasági szerződés) másolatban csatolva / Data relative to the Act on Institution of the organization and/or of the Statutes of the organization

Kelte / Date: ......................................................................................................................................

Száma / Number: ...............................................................................................................................

6. Nemzetközi tanúsítási rendszerekben kapott elismerések / Recognition and/or acknowledgements acquired in the course of participation in international classification activities (example: Certificate on Membership of IACS): ...............................................................................................

............................................................................................................................................................

7. Szervezete az Európai Bizottság által elismert szervezet? / Indicate whether your organization is recognised by the European Commission?

igen / yes nem / no

8. Rendelkezik-e védjegyoltalomban részesülő tanúsítási vagy jóváhagyási jellel? / Indicate whether your organization possesses a registered sign of trade mark or sign of approval?

igen / yes nem / no

9. *  Teljesíti-e a szervezet a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek közös szabályairól és szabványairól szóló, 2009. április 23-ai 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletében, valamint az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismeréséről, kijelöléséről és felhatalmazásáról szóló 2/2004. (I. 5.) GKM rendelet 1. számú mellékletében foglalt követelményeket? / Indicate whether your organization fulfils the requirements listed in Annex 1 of Regulation (EC) No 391/2009 of the European Parliament and of the Council of 23 April 2009 on common rules and standards for ship inspection and survey organisations and in Annex 1 to the Decree 2/2004. (I. 5.) GKM on recognition and notification of organizations for examination, control and certification of the conformity of floating installations.

igen / yes részben / partially,

és pedig / if partially, indicate details:

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

10. Tagja-e a Hajóosztályozó Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IACS) / Indicate whether your Classification Society is a member of the International Association of Classification Societies - IACS

igen / yes nem / no
rendes tag / member társult tag / associated member

11. Milyen földrajzi területet fed le a szervezet hálózata? / Indicate the geographic scope of activities of your organization?

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

12. Működése szerinti szakterületén van-e helyettesítési szerződése más hajóosztályozó társasággal? / Indicate whether there is/are a Classification Society or Classification Societies that has/have been contracted and accredited by your Classification Society as substitute organisation?

igen / yes nem / no

Ha igen, sorolja fel azokat a hajóosztályozó társaságokat névvel és címmel, amelyekkel helyettesítési szerződést kötött, feltüntetve ezek igénybe vett tevékenységeit / If yes, indicate the Classification Society or Classification Societies that have been contracted and accredited by your Classification Society as substitute organisation with the indication of their accredited activities:

............................................................................................................................................................

13. Melyik állam és milyen nemzetközi szerződésben (egyezményben) előírt milyen bizonyítvány kiadására hatalmazta fel / Indicate the State or States that have authorised your organization to issue Statutory Certificates in lieu of that state’s national authority with the indication of the types of Certificates your organization is authorised to issue:

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

14. Szakterületén igénybe vesz-e a szervezet alvállalkozókat? / Does your organization engage other Societies and/or Organisation in their quality of sub-contractors in the field of activities indicated in the present Request for accreditation?

igen / yes nem / no

Ha igen, sorolja fel alvállalkozóit névvel és címmel, feltüntetve ezek igénybe vett tevékenységeit / If yes, indicate the name and address of sub-contractors and the scope of activities accredited to them:

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

15. A szervezet kérelmében feltüntetett szakterületre vonatkozó előírásai és szabályzatai / Rules being applied by the organization in the field of activities indicated in the present Request:

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

Alulírott mint a kérelmező szervezet felelős vezetője kijelentem, hogy a kérelemben közölt válaszok és adatok a valóságnak megfelelnek / The undersigned Head of the requesting organization declares that this request is correct in all respects.

Kelt / Dated: ................................................

................................................

a szervezet felelős vezetője
Head of the requesting Society

Melléklet / Annexes:

1. Cégbejegyzés hiteles másolata.

Copy of the Certificate of Registration of the Classification Society at the Court of Registration

2. Társasági szerződés, alapító okirat vagy alapszabály.

Authentic copy of the Act on Institution of the organization and/or authentic copy of the Statutes of the organization

3. Nemzetközi tanúsítási rendszerekben kapott elismerések másolatai.

Copy of recognition/acknowledgements acquired in the course of participation in international classification activities (example: Certificate of Membership of IACS)

4. Kijelölési szakterületre vonatkozó eljárási szabályzat.

Rules being applied by the organization in the field of activities indicated in the Request for recognition and/or designation and/or authorisation

5. Hatályos építési, felszerelési és osztályozási előírások.

Valid set of Rules of the construction, equipment and classification of ships

6. Felelősségbiztosítás igazolása.

Valid Certificate of Insurance on Liability of the organization

7. A védjegyeztetett tanúsítási vagy jóváhagyási jel másolata.

Copy of the registered trade mark and/or registered sign of approval of the organization

8. Egyéb, az elismerés, illetve a felhatalmazás iránti kérelmet megalapozó okiratok.

Other Certificates or Documents being further proof of Request

9. A NAT minősítő jegyzőkönyve.

Protocol on qualification made by the National Accreditation Body (NAT)

3. számú melléklet a 2/2004. (I. 5.) GKM rendelethez * 

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter

................................................ szám

KIJELÖLÉSI OKIRAT

Az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismeréséről, kijelöléséről és felhatalmazásáról szóló 2/2004. (I. 5.) GKM rendelet alapján megállapítom, hogy a(z)

.....................................................................................................

.....................................................................................................

[a szervezet neve és címe]

a lefolytatott vizsgálat szerint megfelel a hivatkozott jogszabályban előírt feltételeknek, ezért írásban előterjesztett kérelme alapján alkalmasnak ismerem el és kijelölöm a következő tevékenység(ek) elvégzésére:

szakterület: tengeri hajók, belvízi hajók és úszómunkagépek, hajófelszerelések, valamint kedvtelési célú vízi járművek

tevékenység jellege: vizsgálat és tanúsítás

a tevékenységre vonatkozó jogszabály(ok), mértékadó előírások, szabványok: a vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény, az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismeréséről, kijelöléséről és felhatalmazásáról szóló 2/2004. (I. 5.) GKM rendelet és más vonatkozó magyar jogszabály, illetve a vonatkozó nemzetközi egyezmény, szabályok és szabványok, valamint a hajóosztályozó szervezetnek a hajók építésére, osztályozására, felszerelésére és biztonságára vonatkozó szabályai.

A kijelölt szervezet a tevékenységét mindenkor az arra vonatkozó jogszabályok, mértékadó előírások (szabványok) következetes és pontos megtartásával, az ilyen tevékenységet ellátó szervezettől elvárható magas színvonalon köteles ellátni. A kijelölt szervezet felel az általa bevont alvállalkozókért, akikre vele azonos feltételek vonatkoznak. A kijelölt szervezet köteles a kijelölési bizottság és a hajózási hatóság által végzett ellenőrzés lefolytatásában közreműködni.

Ez az okirat a kijelölés visszavonásáig érvényes.

Budapest, ........... év .................................. hó ......... nap

................................................

aláírás

4. számú melléklet a 2/2004. (I. 5.) GKM rendelethez * 

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter

................................................ szám

FELHATALMAZÁSI OKIRAT

Az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismeréséről, kijelöléséről és felhatalmazásáról szóló 2/2004. (I. 5.) GKM rendelet alapján megállapítom, hogy a(z)

.....................................................................................................

.....................................................................................................

[a szervezet neve és címe]

a lefolytatott vizsgálat szerint megfelel a hivatkozott jogszabályban előírt feltételeknek, ezért írásban előterjesztett kérelme alapján az alábbi nemzetközi szerződésekben előírt következő bizonyítványoknak

.....................................................................................................

.....................................................................................................

a magyar lobogó alatt közlekedő

.....................................................................................................

.....................................................................................................

részére való kiadására felhatalmazom.

A felhatalmazott szervezet a tevékenységét mindenkor az arra vonatkozó jogszabályok, mértékadó előírások (szabványok) következetes és pontos megtartásával, az ilyen tevékenységet ellátó szervezettől elvárható magas színvonalon köteles ellátni. A felhatalmazott szervezet felel az általa bevont alvállalkozókért, akikre vele azonos feltételek vonatkoznak. A felhatalmazott szervezet köteles a kijelölési bizottság és a hajózási hatóság által végzett ellenőrzés lefolytatásában közreműködni.

Ez az okirat a felhatalmazás visszavonásáig, a felhatalmazott szervezettel a fent nevezett bizonyítványok kiállításáról szóló, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet Közgyűlése 18. ülésszakának A.739(18) határozata szerinti megállapodással együtt érvényes.

Budapest, ........... év .................................. hó ......... nap

................................................

aláírás