A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

359/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet

az INTERREG III Közösségi Kezdeményezés programok végrehajtásának részletes szabályairól

A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 124. §-a (2) bekezdés cs) pontjában, valamint t) pontjának második fordulatában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya az INTERREG III Közösségi Kezdeményezés programok (a továbbiakban: programok) támogatásai hazai felhasználásáért felelős, a pénzügyi tervezésben, lebonyolításban és ellenőrzésben részt vevő központi költségvetési szervekre, a felügyeletük alá tartozó költségvetési szervekre, illetve egyéb, a végrehajtás folyamatába bevont szervezetekre terjed ki.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) A programok tervezéséért, lebonyolításáért és ellenőrzéséért felelős intézmények:

aa) *  irányító hatóság: a külgazdasági ügyekért felelős miniszter;

ab) *  kifizető hatóság: kincstár;

ac) *  nemzeti hatóság: a 2. §-a (1) bekezdésének aa) alpontjában foglalt szervezeti egység;

ad) *  alkifizető hatóság: a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

(a továbbiakban: Széchenyi Programiroda);

ae) *  közreműködő szervezet: Széchenyi Programiroda;

af) * 

ag) *  központi harmonizációs egység: az államháztartásért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzési rendszer központi harmonizációjáért, szabályozásának előkészítéséért és koordinációjáért, valamint fejlesztéséért felelős szervezeti egysége.

b) Közösségi Kezdeményezés: európai szintű közösségi érdekű együttműködés, amelyet a tagállamok az Európai Bizottság kezdeményezésére hajtanak végre, mint az egész európai térség fejlesztése és kohéziója szempontjából alapvetően fontos kooperációt.

c) *  Működési Kézikönyv: az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság, valamint a Széchenyi Programiroda által végzett tevékenységek részletes leírását és szabályozását tartalmazó dokumentum.

d) Határon átnyúló együttműködés: az INTERREG Közösségi Kezdeményezés „A” pillére, amelynek célja legalább két szomszédos ország határ menti megyéi (NUTS III szint) együttműködése a határon átnyúló gazdasági és társadalmi kapcsolatok fejlesztése érdekében.

e) Nemzetek közötti együttműködés: az INTERREG Közösségi Kezdeményezés „B” pillére, amelynek célja a részt vevő országok nemzeti, regionális és helyi hatóságainak együttműködése az európai térség területi integrációjának elősegítésére. Magyarország a Közép-Európát és a Balkánt magában foglaló CADSES programban vesz részt.

f) Régiók közötti (inter-regionális) együttműködés: az INTERREG Közösségi Kezdeményezés „C” pillére, amelynek célja a regionális fejlesztés és kohézió stratégiájának és eszközeinek fejlesztése a teljes európai területet átfogó együttműködéseken keresztül.

g) Szomszédsági Program: az Európai Unió külső határai mentén megvalósuló, a határon átnyúló és nemzetek közötti együttműködés támogatását célzó kezdeményezés, amelyben való részvételt Magyarországon az INTERREG IIIA és IIIB programok támogatják.

h) Egyetértési Nyilatkozat: egy adott program irányító hatósága és nemzeti hatósága közötti megállapodás, amely meghatározza az adott program megvalósításban közreműködő egyes szervek feladat- és hatáskörét.

i) Közös titkárság: az INTERREG Irányelvek alapján létrehozott, a programok operatív működtetését végző szervezeti egység, amely a teljes programterületre kiterjedő koordinációs, információs, illetve irányítási jellegű feladatokat lát el.

j) Alkifizető hatóság: azon INTERREG IIIA programok esetében, amelyekben nem Magyarország látja el az irányító hatósági feladatokat, az adott program kifizető hatóságától érkező közösségi források fogadását, illetve az időközi és végső átutalás igénylések alapjául szolgáló igazolt költségnyilatkozatok adott program külföldi székhelyű kifizető hatósága felé történő benyújtását végző szervezet.

k) Külföldi székhelyű irányító hatóság: azon programok esetében, amelyekben nem Magyarországon működik az irányító hatóság, az irányító hatósági feladatokat ellátó, az adott programban részt vevő valamely egyéb tagállamban felállított intézmény.

l) Külföldi székhelyű kifizető hatóság: azon programok esetében, amelyekben nem Magyarországon működik a kifizető hatóság, a kifizető hatósági feladatokat ellátó, az adott programban részt vevő valamely egyéb tagállamban felállított intézmény.

m) Külföldi székhelyű alkifizető hatóság: azon INTERREG IIIA programok esetében, amelyekben Magyarországon működik a kifizető hatóság; a szomszédos EU Tagállamban felállított, a közösségi források adott program kifizető hatóságától való fogadását, illetve az időközi és végső átutalás igénylések alapjául szolgáló igazolt költségnyilatkozatok a program kifizető hatósága felé történő benyújtását végző szervezet.

n) Információs pont: azon programok esetében, amelyekben a közös titkárság nem Magyarországon található, az adott program hatékony megvalósítása érdekében a hazai operatív tevékenységet végző szervezet.

o) Végrehajtó ügynökség: a támogatásban részesülő belföldi szervezetekkel való közvetlen, a végrehajtás keretében megvalósuló kapcsolattartásért, a pénzügyi irányításért és ellenőrzésért, a monitoring rendszerbe történő adatbevitelért felelős szervezet.

p) Közös Program Számla: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (a továbbiakban: ERFA) támogatás fogadása céljából, adott programozási időszakra, adott program kifizető hatósága által nyitott közös bankszámla.

q) Vezető Partner: több szervezet által közösen megvalósítandó pályázat esetén a projekt megvalósításának egészéért kedvezményezettként felelősséget viselő partner.

r) Háttérbizonylatok: a támogatás kifizetésének alapjául szolgáló, a támogatási szerződés pénzügyi tájékoztatójában szabályozott bizonylatok köre.

s) ESPON: az Európai Bizottság és a tagállamok által finanszírozott, a területi társadalmi, gazdasági, környezeti és kulturális folyamatokat vizsgáló, a fejlesztési politikák hatásait értékelő program.

t) INTERACT: az INTERREG Közösségi Kezdeményezés programok része, amelynek fő célja az INTERREG programok megvalósítása során a területfejlesztés, valamint a határmenti, transznacionális és inter-regionális együttműködések terén felhalmozódott sokrétű tapasztalat átadása, illetve hasznosítása.

u) Tényfeltáró látogatás: az igazolási tevékenység alátámasztása érdekében a kifizető hatóság által a pénzügyi lebonyolításban részt vevő szervezeteknél végzett helyszíni vizsgálat, amelynek célja a szervezetek megfelelő működésének, az írásos eljárásrendek és az alkalmazott eljárások összhangjának megállapítása.

v) *  INTERREG Monitoring és Információs Rendszer (IMIR): az INTERREG III Közösségi Kezdeményezési programokkal és az azok keretében megvalósuló projektekkel kapcsolatos végrehajtási, kifizetési, monitoring, ellenőrzési, szabálytalanságkezelési és számviteli feladatokat támogató információtechnológiai rendszer.

w) *  Forrásgazda: az INTERREG programok előirányzatai esetében a költségvetési tervezési, előirányzat-módosítási, felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási, ellenőrzési kötelezettségek viselője és jogok gyakorlója.

x) *  Likviditás-kezelési rendszer: a forráslehívás fedezetének a mindenkori költségvetési törvény keretei közötti folyamatos biztosítása érdekében a forrásgazda, a kifizető hatóság és az alkifizető hatóság által működtetett rendszer.

y) *  Likviditás-kezelési útmutató: az adatszolgáltatási és bizonylati rendet tartalmazó, az irányító hatóság, a közreműködő szervezet, az alkifizető hatóság és a kifizető hatóság részére a forrásgazda által, a kifizető hatóság, illetve az I. fejezet szerinti programok kivételével az alkifizető hatóság egyetértésével a pénzügyi folyamatok zavartalan lebonyolítása érdekében kiadott dokumentum.

(2) *  Az (1) bekezdésben nem meghatározott fogalmak az Európai Unió által nyújtott egyes pénzügyi támogatások felhasználásával megvalósuló, és egyes nemzetközi megállapodások alapján finanszírozott programok monitoring rendszerének kialakításáról és működéséről szóló 102/2006. (IV. 28.) Korm. rendeletben, illetve az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó támogatások hazai felhasználásáért felelős intézményekről szóló 1/2004. (I. 5.) Korm. rendeletben foglaltak szerint értelmezendők.

(3) *  Az ellenőrzési nyomvonal, a szabálytalanság, a szabálytalanság gyanúja, a négy szem elve a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendeletben foglaltak szerint értelmezendők.

A programok végrehajtását szabályozó dokumentumok

3. § (1) A programok végrehajtásának alapdokumentumai a vonatkozó közösségi és nemzeti szabályozás alapján a programok végrehajtásának alapvető elveit és szabályait tartalmazzák.

(2) A programokkal kapcsolatos alapdokumentumok a következők:

a) Közösségi Kezdeményezés Programdokumentuma;

b) Programkiegészítő Dokumentum;

c) Egyetértési Nyilatkozat.

Az EUMSZ 107. cikkének hatálya alá tartozó támogatásra vonatkozó külön szabályok * 

4. § Amennyiben e rendeletben felsorolt programokban támogatásban részesülő szervezet vállalkozásnak minősül, számára vagy az EK Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (ún. de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 69/2001/EK rendelet, vagy az EK Szerződés 87. és 88. cikkében foglaltaknak a foglalkoztatásra nyújtott állami támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2204/2002/EK bizottsági rendelet, vagy az EK Szerződés 87. és 88. cikkének a képzési támogatásokra való alkalmazásáról szóló 68/2001/EK bizottsági rendelet, vagy az EK Szerződés 87. és 88. cikkének a kis- és középvállalkozások támogatására való alkalmazásáról szóló 70/2001/EK bizottsági rendelet, vagy a Tanács 1257/1999/EK számú, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és bizonyos rendeletek módosításáról szóló rendeletének hatálya alá tartozó támogatás nyújtható, a támogatás nyújtásának módjára a hivatkozott közösségi rendeletek szabályai az irányadók.

A programok végrehajtásában részt vevő szervek

5. § (1) A programok végrehajtásában a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/99/EK rendelet (a továbbiakban: 1260/99/EK rendelet) értelmében a monitoring bizottság, az irányító hatóság, a kifizető hatóság, valamint a közreműködő szervezet vesz részt.

(2) A programokkal kapcsolatos egyes speciális feladatokat a nemzeti hatóság, az alkifizető hatóság, a közös titkárság, valamint az információs pontok látnak el.

A nemzeti hatóság

6. § (1) Azon programok esetében, amelyekben nem Magyarország látja el az irányító hatósági feladatokat, a koordinációs és végrehajtási feladatokat a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti nemzeti hatóság látja el.

(2) A nemzeti hatóság

a) részt vesz a kidolgozásában és aláírja a külföldi székhelyű irányító hatósággal az adott INTERREG program végrehajtásához szükséges Egyetértési Nyilatkozatot;

b) együttműködik a programok keretében létrehozott külföldi székhelyű irányító hatósággal az Európai Bizottságnak benyújtandó éves jelentés kidolgozásában;

c) biztosítja és ellenőrzi a projektek hazai és közösségi előírásokkal és szakpolitikákkal összhangban történő előrehaladását;

d) javaslatokat készít a programmódosításokhoz és a pénzügyi tervek átütemezéséhez az adott program külföldi székhelyű irányító hatóságának;

e) pénzügyi és statisztikai adatokat gyűjt a program, illetve a projektek végrehajtásával kapcsolatban, illetve azokat továbbítja a külföldi székhelyű irányító hatóságnak;

f) közreműködik az INTERREG programok tervezésében, az érintett szaktárcák bevonásával;

g) közreműködik a Programkiegészítő Dokumentum kidolgozásában, véglegesítésében és megvalósításában;

h) biztosítja a hazai pénzügyi lebonyolítást, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési, valamint a belső ellenőrzési feladatok ellátását;

i) közreműködik az INTERREG programok és projektek finanszírozása, illetve a Nemzeti Fejlesztési Terv egyes operatív programjai és a hazai támogatási rendszer finanszírozása közötti összhang megteremtésében;

j) elkészíti a hazai finanszírozás pénzügyi forrásainak tervét, a saját szervezetére vonatkozó finanszírozási és ellenőrzési szabályzatokat, továbbá ellátja a hazai finanszírozási forrásokkal kapcsolatos kifizetési és nyilvántartási feladatokat;

k) részt vesz az adott INTERREG Program Monitoring és Irányító Bizottságának munkájában.

(3) A nemzeti hatóság - az Egyetértési Nyilatkozatban foglaltak szerint - adatszolgáltatási kötelezettséggel tartozik a külföldi székhelyű kifizető hatóság számára, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásainak figyelembevétele mellett.

A közreműködő szervezet

7. § (1) A programok koordinációjával és megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására az irányító hatóság és a nemzeti hatóság közreműködő szervezetet vesz igénybe.

(2) A közreműködő szervezet - az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság és a közreműködő szervezet között a teljes programperiódusra megkötött Keretmegállapodás alapján - a programokkal kapcsolatban a következő feladatokat látja el:

a) közös titkárság és információs pont,

b) alkifizető hatóság,

c) végrehajtó ügynökség

működtetése.

(3) A közreműködő szervezet az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság nevében jár el, feladatait másra nem ruházhatja át.

A központi harmonizációs egység * 

8. § *  (1) A központi harmonizációs egység feladatai az INTERREG Közösségi Kezdeményezés magyarországi projektjeinek támogatásaival kapcsolatos hazai belső kontroll rendszerek (ideértve a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszereket, valamint a belső ellenőrzési rendszereket) fejlesztése, szabályozásának előkészítése, koordinációja és harmonizációja.

(2) *  A kifizető hatóság, az alkifizető hatóság, az irányító hatóság, a nemzeti hatóság, a közreműködő szervezet az Európai Bizottság által lefolytatott ellenőrzések alapján készült jelentés tervezetre megküldendő tagállami választ és intézkedési tervet, kiküldése előtt véleményezésre megküldik a központi harmonizációs egység és az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF) részére. A kifizető hatóság, az alkifizető hatóság, az irányító hatóság, a nemzeti hatóság, a közreműködő szervezet haladéktalanul értesítik a központi harmonizációs egységet az Európai Bizottság által lefolytatott ellenőrzés egyeztető megbeszéléseiről, melyeken a központi harmonizációs egység és az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF) tanácskozási joggal részt vesz.

INTERREG Monitoring és Információs Rendszer * 

8/A. § *  (1) *  Az IMIR feladata az INTERREG III Közösségi Kezdeményezés programok és az azok keretében megvalósuló projektek adatainak gyűjtése, rendszerezése és szolgáltatása. Valamennyi, a támogatási rendszer működtetésében részt vevő intézmény e rendszert használja végrehajtási, kifizetési, ellenőrzési, monitoring feladatai ellátása során, illetve felhasználja ezen feladataihoz kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségei ellátásához.

(2) *  Az adatgazda feladatait az irányító hatóság látja el, az adatgazda jogait a külgazdasági ügyekért felelős miniszter gyakorolja, illetve kötelezettségei őt terhelik.

MÁSODIK RÉSZ

A PROGRAMOK PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁSI ÉS NYILVÁNTARTÁSI RENDJÉVEL KAPCSOLATOS KÜLÖNÖS FELADATOK SZABÁLYOZÁSA

I. Fejezet

A VÉGREHAJTÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI AZON INTERREG IIIA PROGRAMOK ESETÉBEN, AMELYEKBEN MAGYARORSZÁG LÁTJA EL AZ IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGI FELADATOKAT

A pénzügyi tervezés és kifizetési előrejelzés

9. § (1) *  Az irányító hatóság a programok támogatásait és bevételeit az államháztartásról szóló törvény (a továbbiakban: Áht.) és a végrehajtásról rendelkező jogszabályok, a mindenkori költségvetési törvény, a tervezési körirat előírásai szerint tervezi meg.

(2) *  A programokra tervezett közösségi forrást és a kapcsolódó hazai finanszírozást ugyanazon az előirányzaton kell megjeleníteni. Amennyiben a hazai társfinanszírozást bevételként és kiadásként tervezett pénzösszeg is fedezi (pl. átvett pénzeszköz), úgy az Európai Uniótól kapott forrásokat és az egyéb bevételként és kiadásként feltüntetett forrásokat külön soron kell megjeleníteni.

(3) Az irányító hatóság az előirányzatokat a közreműködő szervezet bevonásával tervezi meg, figyelembe véve

a) az irányító hatóság részére a költségvetési tervezés ütemezésével összhangban a közreműködő szervezet által összeállított, a programidőszak kötelezettségvállalási keret-előirányzataira vonatkozó adatokat és - az elmúlt év tényleges kifizetéseinek, a várható teljesítés, illetve a program lezárulásáig várható kifizetési ütemére vonatkozó - kifizetési előrejelzéseket;

b) a tárgyévre és a következő évre vonatkozó programonkénti kifizetési előrejelzéseket, valamint

c) az Európai Bizottság által elfogadott INTERREG Közösségi Kezdeményezés Programdokumentumokat, illetve Programkiegészítő Dokumentumokat.

(4) A programok hazai finanszírozási kötelezettségeit kiemelten kell kezelni, ami nem jelenthet az érintett fejezet számára a költségvetési tervezés során meghatározott kereteken túli pótlólagos finanszírozási igényt.

(5) Az előre nem látható kifizetésekhez, a visszafizetéshez szükséges, illetve az árfolyam-különbözet elszámolására szolgáló fedezet céltartalékként való költségvetési tervezése, amennyiben szükségessé válik, szintén az irányító hatóság feladata a mindenkori tervezési körirat és a költségvetési törvény előírásaival összhangban.

(6) A (3) bekezdés b) pontja szerinti kifizetési előrejelzést az irányító hatóság - a közreműködő szervezettel egyeztetve - minden év legkésőbb március 31-ig küldi meg a kifizető hatóságnak euróban meghatározva.

(7) A kifizető hatóság az irányító hatóság által megküldött kifizetési előrejelzéseket minden év legkésőbb április 30-ig továbbítja az Európai Bizottságnak.

A bankszámlák

10. § (1) Az Európai Bizottságtól érkező előleg átutalás, időközi átutalások és végső átutalás a kifizető hatóság adott programozási időszakra programonként nyitott euró bankszámláira érkezik meg. A kifizető hatóság Közös Program Számlákat nyit a Magyar Államkincstárban, valamint rendelkezik ezen számlák felett. A Közös Program Számlákat a kettős aláírási rendszer alkalmazásával kell működtetni.

(2) A kifizető hatóság szintén programonként egy-egy forint bankszámlát nyit a Magyar Államkincstárban és rendelkezik ezen számlák felett kettős aláírási rendszer alkalmazásával.

(3) Az Európai Bizottságtól érkező előleg átutalás, időközi átutalások és végső átutalás összegeit a kifizető hatóság a programonként nyitott euró bankszámláiról az adott programra nyitott forint bankszámlára vezeti át a bizottsági átutalások jóváírásáról kapott banki értesítő kézhezvételét követő 5 munkanapon belül.

(4) A külföldi székhelyű alkifizető hatóságnak járó támogatási összegek kezelésére a (3) bekezdés nem vonatkozik.

(5) * 

(6) * 

(7) *  A kifizető hatóság bankszámláin keletkezett kamatok felhasználhatóak az adott projekt költségvetési finanszírozásának kiváltására a kifizető hatóság által meghatározott feltételek szerint.

11. § (1) *  A programok hazai finanszírozását a forrásgazda biztosítja. A forrásgazda a pénzügyi folyamatok átláthatósága érdekében programonként forint alapú, fejezeti kezelésű előirányzat felhasználási keretszámlákat nyit a Magyar Államkincstárban.

(2) *  Az adott Előirányzat Felhasználási Keretszámla (továbbiakban: EFK-számla) feletti rendelkezési jogosultságot két, a Magyar Államkincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni.

(3) *  A fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlák felett a nemzeti hatóságnak rendelkezési joga van.

12. § (1) *  A központi költségvetésről szóló törvény uniós fejlesztések költségvetési fejezetét irányító szerv vezetője (a továbbiakban: fejezetet irányító szerv vezetője) a pénzügyi folyamatok átláthatósága érdekében gondoskodik forint lebonyolítási fizetési számlák programonkénti megnyitásáról a Kincstárban. A megnyitott fizetési számla felett az irányító hatóságnak rendelkezési joga van.

(2) A programonkénti forint lebonyolítási bankszámláról valósul meg a kedvezményezett támogatásra jogosult számláinak pénzügyi megtérítése, illetve a szállítók kifizetése.

(3) A forint lebonyolítási bankszámlák év végi egyenlegének nullának kell lenni.

(4) *  A fizetési számlák feletti rendelkezési jogot két, a kincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni. A fejezetet irányító szerv vezetője a fizetési számla felett rendelkezési jogot biztosíthat a közreműködő szervezetnek.

Elszámolás az Európai Bizottsággal, az átutalás-igénylés

13. § (1) A kifizető hatóság euróban számol el az Európai Bizottsággal.

(2) *  A forintban teljesült kifizetések esetén az Európai Bizottsággal történő elszámolások alkalmával azt az Európai Unió hivatalos lapjában közzétett árfolyamot kell használni, amely a kifizető hatóság által - az európai uniós jogszabályoknak megfelelően - megjelölt napot megelőző hónap utolsó előtti banki munkanapján volt érvényes.

(3) Az Európai Bizottság kötelezettségvállalásának meghatározott százalékát előleg formájában utalja át programonkénti bontásban a kifizető hatóság adott programra nyitott Közös Program Számlájára, amelyet adott programozási időszak alatt a kifizető hatóság felhasznál a támogatással kapcsolatos kiadások közösségi hozzájárulás részének rendezésére.

(4) Amennyiben a kifizető hatóság - az Egyetértési Nyilatkozatban meghatározottak szerint - az Európai Bizottság által átutalt összegből előleget teljesít a külföldi székhelyű alkifizető hatóság részére, akkor a bizottsági átutalás jóváírásáról kapott bankszámlakivonat kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül intézkedik a külföldi székhelyű alkifizető hatóság bankszámlájára történő átutalásról.

(5) Az Európai Bizottságnak benyújtott időközi és végső átutalás-igénylések csak olyan költségeket tartalmazhatnak, amelyeket kifizetett és jóváhagyott számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok támasztanak alá, és amelyek a támogatott projektekre vonatkozóan elszámolható költségnek minősülnek.

(6) *  Az irányító hatóság biztosítja adott program esetén - a központi költségvetési és közösségi hozzájárulások, valamint saját források felhasználása alapján - a költségnyilatkozatok összeállítását és eljuttatását a kifizető hatóságnak intézkedésenkénti bontásban a kifizető hatóság által meghatározott határidőkre, de legalább évente négy alkalommal. A kifizető hatóság minden év január 31-ig tájékoztatja az irányító hatóságot az Európai Bizottságnak küldendő átutalás-igénylések benyújtásának várható határidejeiről.

(7) *  A kifizető hatóság eljuttatja az időközi átutalás-igénylést az Európai Bizottságnak az általa meghatározott határidőkre, de legalább évente négy alkalommal.

(8) A kifizető hatóság - az Egyetértési Nyilatkozatban meghatározottak szerint - intézkedik az Európai Bizottság által visszatérített időközi és végső átutalás igénylés összegéből a külföldi székhelyű alkifizető hatóságot megillető rész átutalásáról a bizottsági átutalás jóváírásáról kapott bankszámlakivonat kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a külföldi székhelyű alkifizető hatóság bankszámlájára.

(9) Végső elszámoláskor az irányító hatóság összeállítja adott programra vonatkozóan a ténylegesen kifizetett ráfordítások hiteles kimutatását, majd a program elfogadásáról szóló európai bizottsági határozatban megjelölt kifizetési határidőt követő 2 hónapon belül eljuttatja azt a kifizető hatóságnak.

(10) *  A kifizető hatóság a kimutatást - az irányító hatósággal folytatott egyeztetéseket követően - továbbítja az EUTAF-nek, mint a zárónyilatkozat kiadásáért felelős szervnek, a program kifizetési határidejét követő 3 hónapon belül.

(11) A kifizető hatóság a program kifizetési határidejét követő 6 hónapon belül benyújtja a végső átutalás-igénylést az Európai Bizottságnak.

A források lehívása

14. § (1) Az irányító hatóság biztosítja azt, hogy a támogatás összege rendelkezésre álljon, annak érdekében, hogy a kedvezményezett támogatásra jogosult számlái teljes (közösségi hozzájárulás és hazai finanszírozás) összegben kiegyenlítésre kerüljenek.

(2) Az idegen pénznemben benyújtott számlákat a teljesítés időpontjában érvényes MNB középárfolyamon kell forintra átszámítani és a támogatást ezen összeg alapján kell kiszámítani és kiutalni.

(3) Minden forráslehívási folyamat kezdetén az irányító hatóság programonként összesíti a támogatásra jogosult számlák adatait.

(4) Az irányító hatóság az adott programra nyitott EFK-számla terhére megelőlegezi a jogosult támogatás teljes (közösségi hozzájárulás és hazai finanszírozás) összegét.

A támogatás kifizetése

15. § (1) Ha a számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok megfelelnek a jogszabályoknak, a kifizetett számla értékének megfelelő támogatás összegét az irányító hatóság a számla vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylat a közreműködő szervezetnek történő benyújtását követő 60 naptári napon belül az adott programra nyitott EFK-számla terhére átutalja az adott programra nyitott forint lebonyolítási bankszámlára.

(2) Az irányító hatóság gondoskodik arról, hogy a kedvezményezettnek, illetve a szállítónak történő kifizetések a támogatás teljes összegének a forint lebonyolítási bankszámlán történt jóváírásáról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül teljesüljenek.

(3) A támogatások folyósítása az alábbi formákban történhet:

a) a kedvezményezett által kifizetett számlák támogatási összegének utólagos megtérítése a kedvezményezett bankszámlájára, vagy

b) *  a számla kiegyenlítése közvetlenül - engedményezés útján - a szállító részére.

c) * 

A közösségi hozzájárulás rendezése

16. § (1) Az irányító hatóság - azt követően, hogy gondoskodott a jogosult támogatás teljes összegének a központi költségvetési forrásból való folyósításáról - utólagosan elszámolja az előfinanszírozott támogatások teljes összegét, és a támogatás kifizetését követő 10 munkanapon belül benyújtja igényét a közösségi hozzájárulás rendezésére vonatkozóan a kifizető hatóságnak.

(2) *  A közösségi hozzájárulások összegeit - az irányító hatóság utólagos közösségi hozzájárulás elszámolási igény kitöltött és vezető beosztású személy által jóváhagyott dokumentációjának benyújtását követő 8 munkanapon belül - a kifizető hatóság utólagosan átutalja az adott programra nyitott forint (bank)számláról - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az adott programra nyitott EFK-számlára.

Könyvvezetés és adatszolgáltatás

17. § * 

18. § * 

Költségigazolás

19. § (1) A kifizető hatóság felelősségi körébe tartozik a kedvezményezetteknél felmerült - a kedvezményezettek által számlával vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylattal igazolt -, kifizetett költségek alapján az átutalási kérelem kiállítása és a költségnyilatkozattal, valamint a költségigazoló nyilatkozattal együtt történő benyújtása az Európai Bizottságnak.

(2) A költségigazolás keretében a kifizető hatóság nyilatkozik az Európai Bizottságnak a költségnyilatkozat pontosságáról, az abban foglalt költségek elszámolhatóságáról, valamint a program lebonyolításában közreműködő szervezetek irányítási és ellenőrzési eljárásainak jogszabályi előírásokkal, valamint közösségi szakpolitikákkal összhangban való működéséről.

(3) A kifizető hatóság a programban érintett egyéb tagállam területén bejegyzett kedvezményezettek költségeinek elszámolhatósága, illetve a programban közreműködő külföldi székhelyű szervezetek irányítási és ellenőrzési eljárásai tekintetében a külföldi székhelyű alkifizető hatóság költségigazoló nyilatkozatában foglaltakra támaszkodik.

(4) Annak érdekében, hogy a kifizető hatóság a program magyarországi végrehajtásával kapcsolatos irányítási és ellenőrzési rendszerek megfelelőségét meg tudja ítélni azt megelőzően, hogy költségigazoló nyilatkozatot nyújt be az Európai Bizottsághoz, az irányító hatóság köteles:

a) legkésőbb az első költségnyilatkozat kifizető hatóságnak történt benyújtását megelőző 1 hónappal tájékoztatásul megküldeni a kifizető hatóságnak az irányító hatóság vezetője által jóváhagyott Működési Kézikönyvet, annak mellékleteivel és az ellenőrzési nyomvonallal együtt, beleértve a közreműködő szervezet Működési Kézikönyvét, valamint a program lebonyolításában alkalmazott irányítási és ellenőrzési rendszerek leírását, különös tekintettel a költségek elszámolhatóságának és a teljesítésigazolás ellenőrzésének megszervezésére;

b) a kifizető hatóságnak tájékoztatásul továbbítani minden, az irányító hatóság és a közreműködő szervezet ellenőrzési rendszerében elkészült, vagy egyéb, ellenőrzésre jogosult szervezetek által elkészített ellenőri jelentést, a jelentés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül;

c) írásban tájékoztatni a kifizető hatóságot a Működési Kézikönyvek és az ellenőrzési nyomvonal módosításáról a módosítást követően 5 munkanapon belül;

d) a kifizető hatóságot haladéktalanul írásban tájékoztatni az Európai Bizottság esetleges, irányítási és ellenőrzési eljárásokkal, illetve monitoringgal kapcsolatban megfogalmazott ajánlásainak tartalmáról, vagy az Európai Bizottság által javasolt kiigazító intézkedések megvalósítása érdekében megtett lépésekről, illetve azokról az indokokról, amelyekre hivatkozva az irányító hatóság a javasolt intézkedéseket nem hozta meg;

e) negyedévente tájékoztatni a kifizető hatóságot a szabálytalanságok kezeléséről;

f) a kifizető hatóságot haladéktalanul írásban tájékoztatni az Európai Bizottság által szabálytalanság miatt elrendelt, kifizetéseket érintő felfüggesztés esetén az irányító hatóság által hozott korrekciós intézkedések tartalmáról, illetve az Európai Bizottságnak a felfüggesztést illetően eljuttatott észrevételeiről;

g) a kifizető hatóság írásbeli értesítése alapján 5 munkanapon belül írásos formában a kifizető hatóság rendelkezésére bocsátani az irányító hatóság hitelesítési jelentéshez, valamint költségnyilatkozathoz kapcsolódó kiegészítő információkat;

h) a kifizető hatóság előzetes írásbeli értesítése alapján hozzáférést biztosítani a kifizető hatóság által ellenőrzésre írásban felhatalmazott személyek részére az irányító hatóság és a közreműködő szervezetek elektronikus és nyomtatott formában rendelkezésre álló, igazoláshoz kapcsolódó dokumentumaihoz, adataihoz.

(5) A kifizető hatóság a kiadások megfelelő igazolása érdekében a pénzügyi lebonyolítás tekintetében a teljes rendszert ellenőrzi. A kifizető hatóság az igazolási tevékenységének alátámasztása érdekében tényfeltáró látogatást tesz a program hazai pénzügyi lebonyolításában részt vevő szervezeteknél, az irányító hatóságnál és a közreműködő szervezetnél.

Hitelesítés

20. § (1) Az irányító hatóság a kifizető hatóság igazolási tevékenységének alátámasztására hitelesítési jelentési rendszert működtet.

(2) A közreműködő szervezet a kedvezményezettnek (szállítónak) történő kifizetésekhez kapcsolódó, az irányító hatósághoz benyújtandó forráslehíváshoz csatolja hitelesítési jelentését.

(3) A közreműködő szervezet hitelesítési jelentésének kiállítása és ellenőrzése a kedvezményezettek (szállítók) részére történő kifizetések engedélyezésének előfeltétele.

(4) A közreműködő szervezet a benyújtott számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok ellenőrzését követően hitelesítési jelentésében nyilatkozik az irányító hatóságnak a kedvezményezettek költségei elszámolhatóságáról, különösen, hogy:

a) azok összhangban vannak a program keretében alkalmazandó tárgyi és időbeli elszámolhatósági szabályokkal;

b) azokat számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok támasztják alá;

c) azok olyan projektek során merültek fel, melyek kizárólag egy európai uniós alapból kapnak támogatást;

d) azok felmerülése során nem került sor szabálytalanságra;

e) az azokat alátámasztó teljesítésigazolások megfelelőek;

f) a háttérbizonylatok a záró egyenleg Európai Bizottság általi megtérítését követően három évig rendelkezésre állnak;

g) *  azok a vonatkozó közösségi politikáknak, versenypolitikai szabályoknak, állami támogatási, államháztartásra vonatkozó jogszabályoknak és a közbeszerzésre, környezetvédelemre, esélyegyenlőségre, tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó előírásoknak megfelelően merültek fel;

h) *  a kedvezményezettnek nincs támogatás-halmozódása.

(5) *  Ha a kedvezményezett nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, a (4) bekezdés szerinti nyilatkozathoz 30 napnál nem régebben kiállított közokirati igazolást kell mellékelni arról, hogy a kérelmező - a bejegyzés iránti kérelme benyújtásának időpontjában - az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 260. § szerint köztartozásmentes adózónak minősül.

(6) *  Az irányító hatóság gondoskodik a közreműködő szervezet által összeállított hitelesítési jelentések megfelelő iktatásáról és irattározásáról.

(7) *  Amennyiben az irányító hatóság a kedvezményezettek költségei elszámolhatóságának a benyújtott számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok ellenőrzésén alapuló megállapítását maga látja el, akkor a kedvezményezettől befogadott számlák ellenőrzését követően az irányító hatóság gondoskodik a (4) bekezdésben leírt hitelesítési jelentés kiállításáról, iktatásáról, valamint irattározásáról.

21. § (1) Az irányító hatóság a kifizető hatóságnak továbbítandó költségnyilatkozattal együtt küldi el hitelesítési jelentését, amely a program keretében a magyarországi kedvezményezetteknek kifizetett költségek, illetve az alkalmazott irányítási és ellenőrzési eljárások tekintetében tartalmaz összesített információkat. Az irányító hatóság a hitelesítési jelentés kiállítását és kifizető hatósághoz való továbbítását nem ruházhatja át közreműködő szervezetre.

(2) Az irányító hatóság hitelesítési jelentése tanúsítja, hogy a költségnyilatkozatban foglalt költségek ténylegesen kifizetésre kerültek és a 20. § szerinti hitelesítési jelentésekkel alátámasztottak, és hogy

a) az átutalás-igénylés benyújtásának uniós feltételei teljesültek;

b) az irányító hatóság és a közreműködő szervezet irányítási és ellenőrzési eljárásai a jogszabályi előírásokkal, valamint a közösségi szakpolitikákkal összhangban működnek;

c) az irányító hatóságnál, illetve közreműködő szervezeteinél a strukturális alapok keretében nyújtott támogatások irányítási és ellenőrzési rendszerei tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtása részletes szabályainak megállapításáról szóló 438/2001/EK bizottsági rendelet I. mellékletével összhangban lévő, az aktuális folyamatoknak megfelelő ellenőrzési nyomvonal került kialakításra;

d) *  a költségnyilatkozatban foglalt költségek elszámolhatók, számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatokkal alátámaszthatók, valamint a vonatkozó nemzeti és közösségi szabályokkal összhangban merültek fel.

(3) *  Az irányító hatóság a hitelesítési tevékenységet a kifizető hatóság által összeállított útmutató alapján végzi.

Szabálytalanság esetén követendő eljárás

22. § * 

II. Fejezet

A VÉGREHAJTÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI AZON INTERREG IIIA PROGRAMOK ESETÉBEN, AMELYEKBEN NEM MAGYARORSZÁG LÁTJA EL AZ IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGI FELADATOKAT

A pénzügyi tervezés és kifizetési előrejelzés

23. § (1) A pénzügyi tervezésnél a 9. § (1)-(6) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy az irányító hatóság helyett nemzeti hatóságot kell érteni.

(2) A külföldi székhelyű kifizető hatóságnak küldendő kifizetési előrejelzés adattartalmát és gyakoriságát az Egyetértési Nyilatkozat rögzíti.

A bankszámlák

24. § (1) *  A külföldi székhelyű kifizető hatóságtól érkező átutalások a nemzeti hatóság adott programozási időszakra programonként nyitott fizetési számláira érkeznek meg. A fejezetet irányító szerv vezetője ezen euróban vezetett fizetési számlákat a kincstárban nyitja meg. A fizetési számla felett a nemzeti hatóságnak rendelkezési joga van.

(2) *  A fejezetet irányító szerv vezetője programonként forintban vezetett fizetési számlát nyit a Kincstárban, és rendelkezik ezen fizetési számlák felett kettős aláírási rendszer alkalmazásával. A fizetési számla felett a nemzeti hatóságnak rendelkezési joga van.

(3) A külföldi székhelyű kifizető hatóságtól érkező előleg átutalás, időközi átutalások és végső átutalás összegeit a nemzeti hatóság a programonként nyitott euró bankszámláiról az adott programra nyitott forint bankszámlára vezeti át az átutalások jóváírásáról kapott banki értesítő kézhezvételét követő 5 munkanapon belül.

(4) A bankszámlák feletti rendelkezési jogosultságot két, a Magyar Államkincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni.

(5) *  Az (1) és (2) bekezdés szerinti fizetési számlák feletti rendelkezési jogot a fejezetet irányító szerv vezetője a nemzeti hatóság javaslatára az alkifizető hatóságnak átadhatja.

(6) *  Az (1) és (2) bekezdés szerinti bankszámlák forgalmáról a Magyar Államkincstár bankszámlakivonatot küld a nemzeti hatóságnak és az alkifizető hatóságnak. A nemzeti hatóság ez alapján látja el a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét.

(7) *  A bankszámlák vezetésével kapcsolatos bárminemű költség elszámolása az államháztartásért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezete terhére történik.

(8) *  A nemzeti hatóság (az alkifizető hatóság rendelkezési jogába átadott) számláin keletkező árfolyam-különbözetből adódó nyereség vagy veszteség összegét az adott programra nyitott EFK-számlával szemben kell pénzügyileg rendezni.

(9) *  A nemzeti hatóság (az alkifizető hatóság rendelkezési jogába átadott) számláin keletkezett kamatok felhasználhatóak az adott projekt költségvetési finanszírozására az alkifizető hatóság által meghatározott feltételek szerint.

25. § (1) *  A programok hazai finanszírozását a forrásgazda biztosítja. A forrásgazda programonként forint alapú, fejezeti kezelésű előirányzat felhasználási keretszámlát, EFK-számlát nyit a Magyar Államkincstárban.

(2) *  Az EFK-számla feletti rendelkezési jogosultságot két, a kincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni. A forrásgazda a számla felett rendelkezési jogot biztosít a nemzeti hatóság részére.

26. § (1) *  A fejezetet irányító szerv vezetője programonként forintban vezetett lebonyolítási fizetési számlát nyit a kincstárban. A lebonyolítási fizetési számla felett a nemzeti hatóságnak rendelkezési joga van.

(2) A programonkénti forint lebonyolítási bankszámláról valósul meg a kedvezményezett támogatásra jogosult számlaköveteléseinek teljesítése, illetve a szállítók kifizetése.

(3) A forint lebonyolítási bankszámlák év végi egyenlegének nullának kell lennie.

(4) A bankszámlák feletti rendelkezési jogosultságot két, a Magyar Államkincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni.

(5) *  A lebonyolítási fizetési számla feletti rendelkezési jogot a fejezetet irányító szerv vezetője a nemzeti hatóság javaslatára a közreműködő szervezetnek átadhatja.

Elszámolás a külföldi székhelyű kifizető hatósággal, átutalásigénylés

27. § Az alkifizető hatóság az Egyetértési Nyilatkozatban rögzített módon és rendszerességgel nyújtja be átutalás-igényét a külföldi székhelyű kifizető hatóságnak.

A források lehívása

28. § *  (1) A nemzeti hatóság biztosítja azt, hogy a támogatás összege rendelkezésre álljon, annak érdekében, hogy a kedvezményezett támogatásra jogosult számláinak támogatási összege teljes (közösségi hozzájárulás és hazai finanszírozás) összegben kiegyenlítésre kerüljenek.

(2) Minden forráslehívási folyamat kezdetén a nemzeti hatóság programonként összesíti a támogatásra jogosult számlák adatait.

(3) A nemzeti hatóság az adott programra nyitott EFK-számla terhére megelőlegezheti a jogosult támogatás teljes összegét (közösségi hozzájárulás és hazai társfinanszírozás) és gondoskodik az átutalásáról az adott programra nyitott forint lebonyolítási bankszámlára.

A támogatás kifizetése

29. § (1) *  Ha a számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok megfelelnek a jogszabályoknak, a kifizetett számla értékének megfelelő támogatás összegét a nemzeti hatóság átutalja az adott programra nyitott EFK-számláról az adott programra nyitott forint lebonyolítási (bank)számlára a számla vagy gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylat közreműködő szervezetnek történő benyújtását követő 60 naptári napon belül.

(2) Az idegen pénznemben benyújtott számlákat a teljesítés időpontjában érvényes MNB középárfolyamon kell forintra átszámítani és a támogatást ezen összeg alapján kell kiszámítani és átutalni.

(3) A nemzeti hatóság gondoskodik arról, hogy a kedvezményezettnek, illetve a szállítónak történő kifizetések a támogatás teljes összegének, a forint lebonyolítási bankszámlán történt jóváírásáról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül teljesüljenek.

(4) A támogatások folyósítása kétféleképpen történhet:

a) kedvezményezett által kifizetett számlák támogatási összegének utólagos megtérítése a kedvezményezett bankszámlájára, vagy

b) a számla kiegyenlítése közvetlenül - engedményezés útján - a szállító részére.

(5) A nemzeti hatóság dönthet úgy, hogy a pályázati kiírásban és a támogatási szerződésben meghatározott módon előleget biztosít a kedvezményezetteknek abban az esetben, ha a kedvezményezettek köre ezt indokolja. A folyósított előleg összege nem haladhatja meg intézkedésenként, illetve támogatási szerződésenként a 25%-ot. Az előleg kifizetése közösségi forrásból nem teljesíthető.

A közösségi hozzájárulás rendezése

30. § (1) A nemzeti hatóság utólagosan elszámolja az előfinanszírozott támogatások teljes összegét és benyújtja igényét a közösségi hozzájárulás rendezésére vonatkozóan az alkifizető hatóságnak.

(2) A közösségi hozzájárulásokat - a nemzeti hatóság utólagos közösségi hozzájárulás elszámolási igény kitöltött dokumentációjának benyújtását követő 8 munkanapon belül - utólagosan elszámolás alapján utalja át az alkifizető hatóság az adott programra nyitott forint bankszámláról az adott programra nyitott EFK-számlára.

(3) Amennyiben a nemzeti hatóság előleget folyósított a kedvezményezett részére, a közösségi hozzájárulások utólagos elszámolása csak a teljesítést követően, a kedvezményezett által benyújtott számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok alapján történhet.

Könyvvezetés és adatszolgáltatás

31. § * 

32. § * 

Költségigazolás

33. § (1) Az alkifizető hatóság felelősségi körébe tartozik a kedvezményezetteknél felmerült, ténylegesen kifizetett költségek alapján az átutalás-igénylés összeállítása és a külföldi székhelyű kifizető hatóságnak a költségnyilatkozattal, valamint a költségigazoló nyilatkozattal együtt történő benyújtása.

(2) *  A költségigazolás keretében az alkifizető hatóság - a nemzeti hatóság által kiállított költségnyilatkozat és hitelesítési jelentés, valamint egyéb ellenőrzési jelentések alapján - nyilatkozik a költségnyilatkozat pontosságáról, az abban foglalt költségek elszámolhatóságáról, valamint a program lebonyolításában közreműködő szervezet irányítási és ellenőrzési eljárásainak jogszabályi előírásokkal, valamint közösségi szakpolitikákkal összhangban való működéséről.

(3) *  Az alkifizető hatóság az igazolási tevékenységének alátámasztása érdekében jogosult ellenőrzést végezni a program hazai pénzügyi lebonyolításában részt vevő szervezeteknél.

Hitelesítés

34. § A hitelesítésnél a 20. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy az irányító hatóság helyett nemzeti hatóságot, a kifizető hatóság helyett alkifizető hatóságot kell érteni.

Szabálytalanság esetén követendő eljárás

35. § (1) *  A Magyarország területén megvalósuló projektekkel kapcsolatban felmerült szabálytalanságok kezelése során a nemzeti hatóság viseli a felelősséget az egyedi vagy rendszerjellegű szabálytalanságok kivizsgálásáért, a szükséges intézkedések megtételéért, a szabálytalanul kifizetett források visszafizettetéséért, a megfelelő nyilvántartások vezetéséért, a követelések tételes nyilvántartásáért, továbbá gondoskodik a szükséges pénzügyi korrekciók végrehajtásáról.

(2) Az eljárások megindításáról, a megtett intézkedésekről és azok eredményeiről az Egyetértési Nyilatkozatban meghatározott formában és gyakorisággal jelentést kell tenni az OLAF Koordinációs Irodának. A jelentést az OLAF Koordinációs Iroda megküldi az Európai Unió Csalás Ellenes Hivatalának.

(3) *  A szabálytalanságok nyilvántartása és jelentése érdekében a kifizető hatóság, az irányító hatóság, a közreműködő szervezet vezetői kijelölik a szabálytalanságok nyilvántartásáért és jelentéséért felelős szervezeti egységet vagy személyt.

(4) *  A közreműködő szervezet biztosítja, hogy a kifizetett, de szabálytalanul felhasznált támogatási összegek a kedvezményezettektől behajtásra kerüljenek.

III. Fejezet

A VÉGREHAJTÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI INTERREG IIIB ÉS IIIC PROGRAMOK ESETÉBEN

A pénzügyi tervezés és kifizetési előrejelzés

36. § (1) A pénzügyi tervezésnél a 9. § (1)-(6) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy az irányító hatóság helyett nemzeti hatóságot kell érteni.

(2) Ezen programok esetében a Magyarország területén megvalósuló projektek támogatási összegéből kizárólag a hazai társfinanszírozást kell a költségvetésbe betervezni, miután a közösségi támogatási rész külföldi székhelyű intézményrendszeren keresztül kerül kifizetésre a kedvezményezett részére.

(3) A külföldi székhelyű kifizető hatóságnak küldendő kifizetési előrejelzés gyakoriságának és adattartalmának feltételeit az Egyetértési Nyilatkozat rögzíti.

A bankszámlák

37. § (1) *  A programok hazai társfinanszírozását a forrásgazda biztosítja. A forrásgazda programonként fejezeti kezelésű EFK-számlát nyit a Magyar Államkincstárban.

(2) *  Az EFK-számla feletti rendelkezési jogosultságot két, a kincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni. A forrásgazda az EFK-számla felett rendelkezési jogot biztosít a nemzeti hatóság részére.

38. § (1) *  A fejezetet irányító szerv vezetője programonként forintban vezetett lebonyolítási fizetési számlát nyit a kincstárban. A lebonyolítási fizetési számla felett a nemzeti hatóságnak rendelkezési joga van.

(2) A programonkénti forint lebonyolítási bankszámláról valósul meg a kedvezményezett támogatásra jogosult számlaköveteléseiből a hazai társfinanszírozott rész teljesítése.

(3) A programszintű szakértői segítségnyújtáshoz a hazai társfinanszírozott rész teljesítése a külföldi irányító hatóság elkülönített bankszámlájára történik.

(4) A bankszámlák feletti rendelkezési jogosultságot két, a Magyar Államkincstárnál bejelentett és nyilvántartott személy együttes aláírásával lehet gyakorolni.

(5) *  A lebonyolítási fizetési számla feletti rendelkezési jogot a fejezetet irányító szerv a nemzeti hatóság javaslatára a közreműködő szervezetnek átadhatja.

(6) A lebonyolítási számlák év végi egyenlegének nullának kell lennie.

A források lehívása

39. § (1) A közreműködő szervezet összeállítja a hazai társfinanszírozás átutalásához szükséges dokumentumokat és benyújtja azokat a nemzeti hatóságnak.

(2) Az idegen pénznemben benyújtott számlákat a teljesítés időpontjában érvényes MNB középárfolyamon kell forintra átszámítani, és a támogatást ezen összeg alapján kell kiszámítani és kiutalni.

A támogatás kifizetése

40. § (1) Ha a számlák vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatok megfelelnek a jogszabályoknak, a kifizetett számla értékének megfelelő hazai társfinanszírozás összegét a nemzeti hatóság a számla vagy a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló egyéb bizonylatnak a közreműködő szervezethez történő benyújtását követő 60 naptári napon belül az adott programra nyitott EFK-számla terhére átutalja az adott programra nyitott forint lebonyolítási bankszámlára.

(2) A közreműködő szervezet gondoskodik arról, hogy a kedvezményezett részére történő kifizetések a társfinanszírozás összegének a forint lebonyolítási bankszámlán történt jóváírásáról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül teljesüljenek.

(3) *  A társfinanszírozás folyósítása a kedvezményezett bankszámlájára a kedvezményezett által kifizetett számlák támogatási összegének utólagos megtérítése útján történik.

(4) A nemzeti hatóság dönthet úgy, hogy a pályázati kiírásban és a támogatási szerződésben meghatározott módon előleget biztosít a kedvezményezettek részére abban az esetben, ha a kedvezményezettek köre ezt indokolja. A folyósított előleg összege nem haladhatja meg intézkedésenként, illetve támogatási szerződésenként a 25%-ot.

Könyvvezetés és adatszolgáltatás

41. § * 

Hitelesítés

42. § (1) A nemzeti hatóság a magyar költségvetésből finanszírozott támogatással kapcsolatos igazolási tevékenység alátámasztására hitelesítési jelentési rendszert működtet.

(2) *  A hitelesítésnél a 20. § (2)-(6) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy irányító hatóság helyett nemzeti hatóságot kell érteni.

43. § A közreműködő szervezet a magyar projektpartnerek ERFA-ból származó támogatásával kapcsolatban az adott programok eljárásrendje szerint készíti el a hitelesítési jelentéseket.

Szabálytalanság esetén követendő eljárás

44. § * 

HARMADIK RÉSZ * 

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSE * 

44/A. § *  (1) A szabálytalanságok nyilvántartása és jelentése érdekében az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság, a kifizető hatóság, valamint a közreműködő szervezet vezetői a szabálytalanságok nyilvántartásáért és jelentéséért felelős szervezeti egységet vagy személyt (a továbbiakban: szabálytalanság-felelős) kijelölik.

(2) A szabálytalanság-felelős gondoskodik

a) a szabálytalanságok nyilvántartásáról,

b) a szabálytalanságokkal kapcsolatos negyedéves jelentések összeállításáról,

c) az IMIR szabálytalanságokkal kapcsolatos adatokkal történő feltöltéséről,

d) az OLAF Koordinációs Irodával történő együttműködésről,

e) a kifizető hatósággal, illetve alkifizető hatósággal történő együttműködésről.

44/B. § *  (1) A támogatási folyamat bármely szakaszában a szervezet azon tagja, aki szabálytalanság gyanúját észlelte vagy akinek ilyen gyanú tudomására jutott, azonnal írásban rögzíti a gyanút, melyet haladéktalanul megküld a szervezet szabálytalanság-felelősének.

(2) A szervezet szabálytalanság-felelőse megküldi a szervezet vezetőjének a szabálytalansági gyanúról kapott tájékoztatást, a kapcsolódó dokumentumokat, valamint vonatkozó véleményét, javaslatot téve az ügy kivizsgálására vagy annak mellőzésére; majd a szabálytalanság gyanúját 2 munkanapon belül rögzíti az IMIR-ben.

(3) A szervezet vezetője 2 munkanapon belül dönt a szabálytalansági vizsgálat elindításáról vagy az arra irányuló javaslat elutasításáról, vagy dönt a szabálytalansági gyanú kivizsgálására vonatkozó javaslat és a kapcsolódó dokumentumoknak az érintett szervezethez történő átadásáról, melyről egyidejűleg értesíti a szervezet szabálytalanság-felelősét.

(4) A szervezet vezetője a szabálytalansági vizsgálat elindításáról való döntés esetén, azzal egyidejűleg kijelöli a szabálytalansági vizsgálat vezetőjét, valamint a vizsgálatba bevonandó szakértőket. A szabálytalanság-felelős a szabálytalansági vizsgálat elindításának vagy elutasításának tényét 2 munkanapon belül rögzíti az IMIR-ben.

(5) A közreműködő szervezetnél elindított szabálytalansági vizsgálat lefolytatásának jogát az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetője, annak az IMIR-ben történt rögzítését követő 3 munkanapon belül magához vonhatja. Ebben az esetben az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetője döntéséről írásban értesíti a közreműködő szervezet vezetőjét, és egyúttal kéri a rendelkezésre álló dokumentumok megküldését.

(6) A közreműködő szervezet szabálytalanság-felelőse a rendelkezésre álló dokumentumokat - másolat megtartása mellett - az (5) bekezdés szerinti megkereséstől számított 2 munkanapon belül megküldi az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetőjének.

44/C. § *  Amennyiben az Európai Bizottság, az EUTAF, a belső ellenőrzési részleg, a kifizető hatóság, illetve alkifizető hatóság vagy bármely, ellenőrzést végző szervezet szabálytalanság gyanújáról értesíti az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetőjét, akkor az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetője (vagy döntése alapján az érintett szervezet vezetője) köteles a szabálytalansági vizsgálat lefolytatására, vagy amennyiben az ellenőrzést végző szerv megállapításait elfogadja, további vizsgálat lefolytatása nélkül megállapíthatja a szabálytalanságot.

44/D. § *  (1) A szabálytalansági vizsgálat eredményéről - szabálytalanság megállapításának hiányában is - a vizsgálat vezetője szabálytalanság-vizsgálati jegyzőkönyvet készít.

(2) A szabálytalanság-vizsgálati jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) az érintett programok megnevezését, a kedvezményezett adatait,

b) az érintett összeg nagyságát finanszírozási forrásonként,

c) a szabálytalansági gyanúról való tudomásszerzés módját és idejét,

d) a szabálytalansági gyanú rövid összefoglalását,

e) a vizsgálatban közreműködők megnevezését,

f) a megvizsgált dokumentumok, körülmények és tények felsorolását,

g) a meghallgatott személyek megnevezését, a meghallgatás, illetve a helyszíni vizsgálat során készült jegyzőkönyv a meghallgatott személy, illetve a helyszíni vizsgálat során jelenlévők aláírásával ellátott példányát,

h) a meghallgatott személy, illetve a helyszíni vizsgálat során jelenlévő a g) pont szerinti jegyzőkönyv tartalmával kapcsolatos egyet nem értése esetén az erre utaló záradékot,

i) a vizsgálat során megállapított következtetéseket és az azt alátámasztó dokumentumoknak a vizsgálatvezető által hitelesített másolatát.

(3) A szabálytalanság tényének megállapítása esetén a szabálytalanság-vizsgálati jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell továbbá

a) a megsértett rendelkezések pontos hivatkozását (és annak meghatározását, hogy a szabálytalanságnak hátrányos hatása van vagy lehet az Európai Unió általános költségvetésére),

b) rendszerjellegű szabálytalanság megállapítása esetén az arra való utalást, valamint

c) a további intézkedésekre tett javaslatot.

(4) A szervezet vezetője a szabálytalanság-vizsgálati jegyzőkönyv alapján dönt a szabálytalansági vizsgálat lezárásáról.

(5) A szabálytalansági vizsgálat lezárulhat:

a) annak megállapításával, hogy nem történt szabálytalanság és a szabálytalansági eljárás intézkedés nélküli megszüntetésével, vagy

b) szabálytalanság megtörténtét megállapító és intézkedést elrendelő döntéssel.

44/E. § *  (1) A szervezet vezetője a jegyzőkönyv, valamint döntésének megküldésével értesíti a szabálytalanság-felelőst, valamint a szabálytalanságban érintetteket.

(2) Amennyiben a szabálytalansági vizsgálat szabálytalanságot állapít meg, a szervezet vezetője dönt a szükséges intézkedések alkalmazásáról.

(3) A közreműködő szervezet vezetőjének a (2) bekezdés szerinti döntéséhez az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetőjének jóváhagyása szükséges.

(4) A szabálytalansági vizsgálat lezárásának időpontja a 44/E. § (5) bekezdés szerinti döntés meghozatalának napja.

(5) A szabálytalanság-felelős a szabálytalansági vizsgálat eredményeit 2 munkanapon belül rögzíti az IMIR-ben.

44/F. § *  (1) A 44/B-44/D. §-ban foglalt rendelkezések végrehajtásáról az irányító hatóságnak, illetve a nemzeti hatóságnak, a kifizető hatóságnak, illetve az alkifizető hatóságnak, valamint a közreműködő szervezetnek a szabálytalanság gyanújának a szabálytalanság-felelős tudomására jutásától számított 45 napon belül kell gondoskodniuk.

(2) *  Szabálytalansági vizsgálat a program lezárásról szóló európai bizottsági döntés kiadásától számított 3 évig bármikor megindítható, illetve a fejezet rendelkezéseinek megfelelően lefolytatható.

(3) * 

44/G. § *  (1) Ha a szabálytalansági vizsgálat során a szervezet vezetője bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját észleli, köteles a hatáskörrel rendelkező illetékes hatóságnál feljelentést tenni.

(2) Rendszerjellegű szabálytalanság megállapításáról a szervezet belső ellenőrzését, az irányító hatóságot, illetve nemzeti hatóság és a kifizető hatóságot, illetve az alkifizető hatóságot 5 munkanapon belül értesíteni kell.

44/H. § *  (1) Az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság felelőssége annak biztosítása, hogy a már kifizetett, de szabálytalanul felhasznált támogatási összegek a kedvezményezettektől behajtásra kerüljenek. Az INTERREG IIIA programok esetében a behajtott összeget a lebonyolítási (bank)számlán történő jóváírásáról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül a forrásgazda megfelelő fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell visszautalni. A behajtott összeg közösségi támogatási részét a fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlán történő jóváírásáról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül kell visszautalni a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság megfelelő (bank)számlájára.

(2) A közreműködő szervezet feladata annak biztosítása, hogy a kifizetett, de szabálytalanul felhasznált támogatási összegek a kedvezményezettektől behajtásra kerüljenek. Az INTERREG IIIA programok esetében a lebonyolítási (bank)számlán történt jóváírásról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül a behajtott összeg költségvetési támogatás részét a forrásgazda megfelelő fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára, illetve a közösségi támogatás részét a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság megfelelő (bank)számlájára kell visszautalni.

(3) A Magyar Államkincstár által kiállított bankszámlakivonatok adatait a (bank)számla felett rendelkezőknek az IMIR rendszerben a kézhezvételt követő 2 munkanapon belül rögzíteni és a rögzítést követő 2 munkanapon belül jóváhagyni kell.

(4) Amennyiben az Európai Bizottság visszafizetésre szólítja fel a kifizető hatóságot, illetve az alkifizető hatóságot és az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság értesítését követően nem tudja behajtani a szabálytalanságban érintett összeget, akkor az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság az érintett összeget a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság felé a megfelelő fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámla ellenében a céltartalék terhére számolja el, és gondoskodik az összeg kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság megfelelő (bank)számlájára történő átutalásáról a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság által megadott fizetési határidőre.

(5) Amennyiben a szabálytalanságban érintett összegeket a program zárásáig nem sikerült behajtani, akkor a behajtásra tett kísérletek és intézkedések valamennyi dokumentációját legalább a program zárását követő harmadik év végéig programonkénti bontásban meg kell őrizni.

(6) Az INTERREG IIIA programok esetében az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság nem nyújthat be olyan közösségi hozzájárulásra vonatkozó igényt a kifizető hatósághoz, illetve az alkifizető hatósághoz, illetve a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság nem hagyhat jóvá olyan közösségi hozzájárulásra vonatkozó igényt, amely olyan költséget tartalmaz, amelyre vonatkozóan a benyújtás időpontjában szabálytalansági vizsgálat folyik, vagy amelyre vonatkozóan a szabálytalanság ténye megállapítást nyert.

(7) Az INTERREG IIIA programok esetében az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság köteles a kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság megfelelő (bank)számlájára visszautalt összeggel a soron következő költségnyilatkozatot csökkenteni. A kifizető hatóság, illetve az alkifizető hatóság visszafizetett összeggel csökkentett átutalás igénylést nyújt be az Európai Bizottságnak, illetve a külföldi székhelyű kifizető hatóságnak.

44/I. § *  (1) Minden negyedévet követő 6 héten belül az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a szabálytalansági eljárások indításáról, a megtett intézkedésekről és azok eredményeiről az Európai Bizottság által meghatározott formában jelentést küld a kifizető hatóság részére.

(2) Az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a negyedik negyedéves szabálytalansági jelentések mellékleteként kimutatást küld a kifizető hatóság részére az INTERREG Közösségi Kezdeményezés programok keretében adott időpontban behajtásra váró, a behajtási eljárások megindításának éve szerint osztályozott összegekről, illetve tájékoztatja a kifizető hatóságot a behajtott összegek újrafelhasználásának módjáról.

44/J. § *  (1) Minden negyedévet követő 7 héten belül az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság által benyújtott negyedéves jelentések alapján a kifizető hatóság köteles összevont jelentést küldeni az OLAF Koordinációs Iroda részére a programok, lebonyolítása során tapasztalt szabálytalanságokról vagy visszaélésekről, az ezekkel kapcsolatban megtett intézkedésekről, illetőleg a folyamatban levő államigazgatási, bírósági eljárások helyzetéről. A jelentést az OLAF Koordinációs Iroda megküldi az Európai Bizottság (Európai Csalásellenes Hivatal) részére.

(2) A negyedik negyedéves jelentéshez csatolva a kifizető hatóság az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság által negyedévente benyújtott jelentés alapján évente egyszer kimutatást küld az OLAF Koordinációs Irodának a behajtásra váró összegekről, a behajtási eljárás megindításának éve szerinti csoportosításban, melyet az OLAF Koordinációs Iroda továbbít az Európai Bizottság (Európai Csalásellenes Hivatal) felé.

44/K. § *  A 44/I-44/J. §-ban írt jelentési kötelezettségek csak azon szabálytalanságokra vonatkoznak, amelyek hátrányosak vagy hátrányosak lehetnek az Európai Unió általános költségvetésére.

NEGYEDIK RÉSZ * 

ELLENŐRZÉS

Folyamatba épített ellenőrzés

45. § (1) *  A folyamatba épített ellenőrzési tevékenység tekintetében az Áht., valamint - az e rendeletben foglalt eltérésekkel - az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet előírásai az irányadók.

(2) Az irányító hatóság, a kifizető hatóság, a nemzeti hatóság és a közreműködő szervezet

a) olyan pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszert alakítanak ki és működtetnek, amely biztosítja, hogy a szervezetek tevékenysége szabályszerű és megfelelően szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes, az információk pontosak és a megfelelő időben rendelkezésre állnak;

b) *  a tervezés, a pályáztatás, a szerződéskötés, a pénzügyi lebonyolítás, ellenőrzés és a monitoring feladatait funkcionálisan elkülönítik, ezen feladatok megfelelő szabályozásáról a vonatkozó belső szabályzataikban gondoskodnak;

c) *  a szerződéskötés, a pénzügyi lebonyolítás és a beszámolás folyamataiban és ezen folyamatok adatainak az IMIR-be történő bevitele során biztosítják a négy szem elvének érvényesülését;

d) gondoskodnak az ellenőrzési nyomvonal kialakításáról és az esetleges változások haladéktalan átvezetéséről.

46. § (1) Az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a pénzügyi lebonyolítás és a folyamatba épített ellenőrzés teljes folyamatára részletes eljárásrendet dolgoz ki, és előírja a közreműködő szervezetnek annak alkalmazását.

(2) Az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság jóváhagyása szükséges:

a) a pályázatok kiírásához;

b) a pályázatok nyerteseinek kihirdetéséhez;

c) a támogatási szerződés megkötéséhez;

d) a kifizetések engedélyezéséhez.

(3) A kifizetések teljesítését megelőzően az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság ellenőrzi a szükséges hazai (költségvetési és saját) forrás rendelkezésre állását.

(4) *  A kifizetéseket megelőző dokumentum alapú ellenőrzések keretében a számlákon szereplő költségek elszámolhatóságának megállapításához ellenőrizni kell az elszámolásra benyújtott számlákhoz kapcsolódó szerződéseket, illetve - a strukturális alapok által társfinanszírozott tevékenységek kiadásainak támogathatósága tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló 1685/2000/EK rendelet módosításáról és az 1145/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 448/2004/EK rendeletben előírt elszámolhatósági szabályokra tekintettel - az alvállalkozói szerződéseket és számlákat is.

(5) A pénzügyi lebonyolítás során az irányító hatóságnak, illetve a nemzeti hatóságnak gondoskodnia kell a kifizetéseket megelőző - kockázatelemzés alapján történő - folyamatba épített helyszíni ellenőrzések lefolytatásáról, melyek keretében ellenőrizni kell a projektek szerződéseknek megfelelő előrehaladását.

(6) * 

(7) Az irányító hatóság és a közreműködő szervezet közötti megállapodásban rögzíteni kell a folyamatba épített ellenőrzések végrehajtásának kötelezettségét a delegált feladatok vonatkozásában.

47. § (1) A programok végrehajtásában érintett szervek kötelesek a felhasználással kapcsolatos dokumentumokat a program Európai Bizottság által történő végső pénzügyi lezárását követő legalább 3 évig megőrizni, figyelembe véve a számviteli jogszabályok előírásait is.

(2) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettség (beruházás üzemeltetése, foglalkoztatás stb.) esetén az (1) bekezdésben említett határidőt a vállalt kötelezettség időtartamának lejártától kell számítani.

(3) A támogatási szerződésekben külön pontban szerepeltetni kell a vonatkozó jogszabályokban előírt dokumentációs és megőrzési kötelezettséget, illetve az annak megsértése esetén alkalmazásra kerülő szankciókat (pl. visszafizetés).

47/A. § *  (1) *  A közreműködő szervezet vezetője e rendelet melléklete szerint köteles nyilatkozni az általa működtetett irányítási és ellenőrzési rendszerek megfelelő működéséről, e nyilatkozatot minden év február 28-ig megküldi az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetőjének. Az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetője köteles a saját szervezetére vonatkozóan nyilatkozni, illetve a közreműködő szervezet nyilatkozatai alapján összefoglalót készíteni a tárgyévre vonatkozóan, amit minden év április 15-ig megküld az államháztartásért felelős miniszternek.

(2) Amennyiben az (1) bekezdésben megjelölt szervezetnél év közben változás történik a szervezet vezetője személyében, továbbá ha a szervezet átalakul vagy megszűnik, a távozó vezető, átalakuló vagy megszűnő szervezet vezetője köteles az (1) bekezdésben előírt nyilatkozatot az addig eltelt időszak vonatkozásában kitölteni, és az új vezetőnek (jogutódnak) átadni, aki köteles azt az éves beszámolóhoz mellékelni saját nyilatkozatával együtt.

Belső ellenőrzés

48. § *  (1) Az irányító hatóság, nemzeti hatóság, kifizető hatóság és a közreműködő szervezet működésének belső ellenőrzését biztosítani kell, melyet az irányító hatóság és a nemzeti hatóság, a kifizető hatóság, valamint a közreműködő szervezet funkcionálisan független belső ellenőrzési egységei látnak el.

(2) Az irányító hatóság, illetve a nemzeti hatóság és a közreműködő szervezet közötti megállapodásban rögzíteni kell a belső ellenőrzések végrehajtásának kötelezettségét a delegált feladatok vonatkozásában.

49. § (1) *  Az ellátandó belső ellenőrzési tevékenység tekintetében az Áht., valamint - az e rendeletben foglalt eltérésekkel - a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló kormányrendelet előírásait kell alkalmazni.

(2) Az irányító hatóság valamint a nemzeti hatóság belső ellenőrzési tevékenységének ellátása során jogosult a programok végrehajtási feladataihoz kapcsolódóan ellenőrzést végezni az adott programhoz kapcsolódó közreműködő szervezetnél és kedvezményezetteknél.

(3) A közreműködő szervezet a programok végrehajtási feladataihoz kapcsolódóan jogosult ellenőrzést végezni a kedvezményezetteknél.

50. § (1) *  Az irányító hatóságot működtető központi költségvetési szerv belső ellenőrzési egysége megküldi az államháztartásért felelős miniszter és az EUTAF részére ellenőrzési stratégiai tervének az európai uniós támogatások felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó részeinek tervezetét. Az EUTAF az általa végzett kockázatelemzés alapján - az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - elkészíti a nemzeti ellenőrzési stratégiát. Az EUTAF elnöke a nemzeti ellenőrzési stratégiát a programozási ciklus kezdetétől számított 6 hónapon belül megküldi az Európai Bizottságnak.

(2) *  Az irányító hatóságot működtető központi költségvetési szerv belső ellenőrzési egysége megküldi az államháztartásért felelős miniszter és az EUTAF részére éves ellenőrzési tervének az európai uniós támogatások felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó részeinek tervezetét minden év október 15-ig. Az EUTAF az általa végzett kockázatelemzés alapján - az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - elkészíti az európai uniós támogatások következő évi ellenőrzéseire vonatkozó éves ellenőrzési tervet. Az EUTAF elnöke az éves ellenőrzési tervet minden év november 15-ig megküldi az Európai Bizottságnak.

50/A. § *  (1) *  Az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a közreműködő szervezet, valamint a kifizető hatóság belső ellenőrzését ellátó részlegek az általuk az uniós támogatások felhasználásával összefüggésben végrehajtott belső ellenőrzések ellenőrzési jelentéseit haladéktalanul, de legkésőbb a jelentés lezárását követő 15 napon belül megküldik az EUTAF, a kifizető hatóság, illetve alkifizető hatóság és az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság részére.

(2) Az európai uniós támogatásokat ellenőrző szervezetek kötelesek ellenőrzési jelentéseiket megküldeni a vizsgált irányító hatóságot, illetve nemzeti hatóságot működtető központi költségvetési szerv belső ellenőrzési egységének és a kifizető hatóságnak, illetve alkifizető hatóságnak.

Rendszer-ellenőrzések

51. § (1) *  A 438/2001/EK rendelet 10. cikk 1. (a) pontjával kapcsolatos rendszerellenőrzéseket éves rendszerességgel az EUTAF végzi el.

(2) *  Az EUTAF az (1) bekezdésben meghatározott rendszerellenőrzésekről készült ellenőrzési jelentés tervezetét megküldi az államháztartásért felelős miniszternek véleményezésre.

5%-os ellenőrzések

52. § (1) *  Az EUTAF - az Európai Bizottság által közzétett módszertani iránymutatásoknak megfelelően - az INTERREG IIIA programok esetében elvégzi a teljes támogatható kiadások legalább 5%-át érintő ellenőrzéseket. Az 5%-os ellenőrzések mintavételezési alapja a kifizető hatóság, illetve alkifizető hatóság által az Európai Bizottság, illetve a külföldi székhelyű kifizető hatóság felé igazolt költség.

(2) *  Az 5%-os ellenőrzésekről szóló jelentéseknek tartalmazniuk kell az ellenőrzés során elvégzett kockázatelemzés vagy mintavételezés leírását és a minták kiválasztásának indokolását.

(3) Az ellenőrzési megállapításoknak ki kell terjedni az esetlegesen feltárt problémák rendszerjellegére, ennek okaira, az ehhez kapcsolódó intézkedések megtételének szükségességére.

(4) Az 5%-os ellenőrzésekről készült jelentéseknek tartalmazniuk kell az ellenőrzött időszakra vonatkozóan az ellenőrzött kiadások összegét évenkénti és projektegységenkénti bontásban.

(5) *  Az EUTAF a feltárt hiányosságok kapcsán elvégzett pénzügyi korrekciók megfelelőségét és az esetleges rendszerjellegű hibák kiküszöbölése érdekében megtett intézkedéseket nyomon követi.

(6) * 

(7) Az irányító hatóság gondoskodik a rendszerellenőrzések, az 5%-os ellenőrzések alapján elkészített intézkedési tervek és az azokban megfogalmazott javaslatok megvalósításáról és a megvalósítás nyomon követését biztosító nyilvántartások vezetéséről.

(8) * 

Intézkedési tervekre vonatkozó különleges szabályok * 

52/A. § *  (1) Az irányító hatóság, kifizető hatóság, nemzeti hatóság, az alkifizető hatóság, a közreműködő szervezet vezetője köteles valamennyi vonatkozó, az európai uniós támogatások felhasználásával összefüggő ellenőrzési jelentés alapján intézkedési tervet készíteni - amennyiben a jelentésben rá vonatkozó, intézkedést igénylő megállapítás szerepel -, és felelős annak végrehajtásáért, illetve a végrehajtás nyomon követéséért.

(2) Az intézkedési terveket, azok elkészültét követő 15 napon belül köteles megküldeni

a) *  a közreműködő szervezet az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a kifizető hatóság, illetve alkifizető hatóság és az EUTAF részére;

b) *  az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság a kifizető hatóság, illetve alkifizető hatóság és az EUTAF részére;

c) *  a kifizető hatóság, illetve alkifizető hatóság az EUTAF részére.

(3) A (2) bekezdésben felsorolt szervezetek gondoskodnak az intézkedési tervekben megfogalmazottak megvalósításának (különös tekintettel a szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos intézkedésekre) folyamatos nyomon követéséről, melynek helyzetéről évente egy alkalommal - január 15-ig - egy összefoglaló keretében tájékoztatják egymást a (2) bekezdésben foglaltak szerint.

Éves beszámolás az Európai Bizottságnak

53. § (1) *  Az EUTAF - az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - éves összegző jelentést készít a 438/2001/EK rendelet 10-12. cikkében foglaltak alkalmazásáról.

(2) *  Az irányító hatóság minden évben - az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - elkészíti az irányítási és ellenőrzési rendszer változásairól szóló összesített jelentést, melyet március 31-ig megküld az EUTAF-nek.

(3) *  Az EUTAF elnöke az (1)-(2) bekezdésekben meghatározott jelentésekből - az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - összeállított éves összefoglaló jelentést minden év június 30-ig megküldi az Európai Bizottságnak.

A programszintű rendszerleírás elkészítése és változásai nyomon követésének rendje, megküldése az Európai Bizottságnak

54. § (1) Az irányító hatóság felelős a rendszerleírás megküldéséért az Európai Bizottságnak a Programdokumentum hivatalos elfogadását követő három hónapon belül.

(2) A kifizető hatóság, a külföldi székhelyű alkifizető hatóságokkal és az irányító hatósággal egyeztetve, a Programdokumentum hivatalos elfogadását követő 2 hónapon belül elkészíti és megküldi az irányító hatóságnak a programszintű rendszerleírás pénzügyi lebonyolítási rendszerre vonatkozó fejezeteit.

(3) *  Az EUTAF, egyeztetve a partnerországok 5%-os mintavételen alapuló és rendszerellenőrzésért felelős intézményeivel és az államháztartásért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak az ellenőrzési rendszer fejlesztéséért felelős szervezeti egységével, a Programdokumentum hivatalos elfogadását követő 2 hónapon belül elkészíti és megküldi az irányító hatóságnak a programszintű rendszerleírás ellenőrzési rendszerre vonatkozó fejezeteit.

(4) *  Az irányító hatóság az általa összeállított teljes programszintű rendszerleírást véleményezésre megküldi az államháztartásért felelős miniszternek és az EUTAF-nek, ezt követően a Programdokumentum hivatalos elfogadása utáni 3 hónapon belül megküldi az Európai Bizottságnak.

(5) A programvégrehajtásban részt vevő szervezetek saját feladataik tekintetében kötelesek haladéktalanul tájékoztatni az irányító hatóságot a program-végrehajtási folyamataikban, eljárásrendjükben bekövetkezett változásokról.

Záró nyilatkozatok

55. § (1) *  Azon INTERREG IIIA programok esetében, amelyekben Magyarország látja el az irányító hatósági feladatokat, a programok végső elszámolásához kapcsolódóan a zárónyilatkozat kiadásához szükséges ellenőrzéseket az EUTAF hajtja végre, az Európai Bizottság által kiadott módszertan szerint és a nemzetközi számviteli standardok alapján.

(2) *  Az irányító hatóság vezetője az egyes programok várható lezárását a zárás időpontját megelőző év október 15-ig jelzik az EUTAF-nek, hogy a zárónyilatkozat kiadásához kapcsolódó ellenőrzéseket munkatervében tervezni tudja.

(3) *  A programok lezárásáról az irányító hatóság, illetve nemzeti hatóság vezetője a lezárást követő 10 napon belül tájékoztatja az EUTAF-t.

(4) *  Az EUTAF a ténylegesen kifizetett ráfordítások hiteles kimutatásának kézhezvételét követően lefolytatja a zárónyilatkozat kiadásához szükséges ellenőrzéseket. Az EUTAF az ellenőrzési jelentést egyeztetés céljából megküldi az ellenőrzött szervezeteknek és az államháztartásért felelős miniszternek. Az ellenőrzések alapján az EUTAF zárónyilatkozatot állít ki, amelyet megküld az államháztartásért felelős miniszter útján a kifizető hatóságnak. A kifizető hatóság gondoskodik a záróelszámolási dokumentáció Európai Bizottságnak történő megküldéséről.

(5) *  Azon INTERREG IIIA programok esetében, amelyekben nem Magyarország látja el az irányító hatósági feladatokat, az EUTAF elkészíti a zárónyilatkozat kiadásához szükséges jelentést, melyet az adott program zárónyilatkozat kiadásáért felelős külföldi székhelyű szervezetének továbbít.

(6) * 

ÖTÖDIK RÉSZ * 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

56. § Ez a rendelet a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

57. § Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a Tanács 1999. június 21-i, 1260/1999/EK rendelete a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról;

b) a Bizottság 2001. március 2-i, 438/2001/EK rendelete a strukturális alapok keretében nyújtott támogatások irányítási és ellenőrzési rendszerei tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtása részletes szabályainak megállapításáról;

c) a Bizottság 2001. március 2-i, 448/2001/EK rendelete a strukturális alapok keretében nyújtott támogatások pénzügyi korrekciós eljárásai tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtása részletes szabályainak megállapításáról;

d) *  a Tanács 2988/95/EK rendelete (1995. december 18.) az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről;

e) *  a Bizottság 1681/94/EK rendelete (1994. július 11.) a strukturális politikák finanszírozása keretében történt szabálytalanságokról és tévesen kifizetett összegek behajtásáról, valamint egy információs rendszer e téren történő létrehozásáról;

f) *  a Bizottság 2035/2005/EK rendelete (2005. december 12.) a strukturális politikák finanszírozása keretében történt szabálytalanságokról és tévesen kifizetett összegek behajtásáról, valamint egy információs rendszer e téren történő létrehozásáról szóló 1681/94/EK rendelet módosításáról;

g) *  a Bizottság 448/2004/EK rendelete (2004. március 10.) a strukturális alapok által társfinanszírozott tevékenységek kiadásainak támogathatósága tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló 1685/2000/EK rendelet módosításáról és az 1145/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

58. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Bizottság 2000. április 28-i Közleménye a tagállamoknak az európai térség harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődésének elősegítését célzó transz-európai együttműködést támogató közösségi kezdeményezésre (INTERREG III) vonatkozó iránymutatásokról;

b) az Európai Bizottság 2003. március 11-i Közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Tágasabb Európa - Szomszédság: Új keretek a keleti és déli szomszéd államokkal fennálló kapcsolatoknak.

Melléklet a 359/2004. (XII. 26.) Korm. rendelethez * 

NYILATKOZAT

A) Alulírott, ............................................. a......................................... a(z) .............................. közreműködő szervezet/irányító hatóság/nemzeti hatóság vezetője, jogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy ....................... évben az általam vezetett szervezetnél az előírásoknak megfelelően gondoskodtam az INTERREG III Közösségi Kezdeményezés programok ................................................................................ közreműködő szervezet/irányító hatóság/nemzeti hatóság feladatának ellátásához kapcsolódó pénzügyi irányítási és kontroll rendszerek hatékony, eredményes és gazdaságos működtetéséről.

Gondoskodtam

- a közreműködő szervezet/irányító hatóság/nemzeti hatóság feladatának ellátására vonatkozó megállapodásban/szerződésben/jogszabályban előírt tevékenységek meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáról,

- a szervezet feladatainak ellátásában a szakmai hatékonyság, eredményesség és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséről,

- a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről, azok teljességéről és hitelességéről,

- a belső kontroll megszervezéséről és hatékony, eredményes és gazdaságos működtetéséről.

Kijelentem, hogy

- a benyújtott beszámolók és elszámolások a legjobb tudásom szerint a valóságnak megfelelőek, teljes körűek és pontosak,

- olyan rendszert vezettem be, ami megfelelő bizonyosságot nyújt az eljárások jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozóan, továbbá megfelel a hazai és közösségi szabályoknak,

- a szervezeten belül jól körülhatárolt volt a felelősségi körök meghatározása, működtetése, a vezetők a szervezet minden szintjén tisztában voltak a célokkal és az azok elérését segítő eszközökkel annak érdekében, hogy végre tudják hajtani a kitűzött feladatokat és értékelni tudják az elért eredményeket. E tevékenységről a vezetői beszámoltatás rendszerén keresztül folyamatos információval rendelkeztem, a tevékenységet folyamatosan értékeltem.

Kelt: ..............................................................................

P. H.

..........................................................
aláírás

B) Az A) pontban meghatározott nyilatkozatot az alábbiak miatt nem áll módomban megtenni:

Kelt: ..............................................................................

P. H.

..........................................................
aláírás