A jogszabály mai napon ( 2018.10.17. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

2005. évi LXVII. törvény

a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról * 

1. § A Magyar Állam (a továbbiakban: Állam) a központi költségvetésből támogatást nyújt Budapest Főváros Önkormányzata (a továbbiakban: Főváros) részére a budapesti 4-es metróvonal Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér között történő megépítéséhez.

2. § (1) *  Az Állam által a Főváros részére nyújtott támogatás általános forgalmi adó nélkül számított legmagasabb folyóáras összegét, az 5. §-ban meghatározott Magyar Állam és Budapest Főváros Önkormányzata között létrejött szerződés módosításáról szóló szerződésben kell meghatározni.

(2) A kontrollpozíció gyakorlását segítő szakértői szolgáltatás igénybevételére az Állam az állami támogatásból évente legfeljebb 50 millió forint összeget felhasználhat, amelyből a tárgyévben fel nem használt részt a tárgyévet követő kettő hónapon belül az Állam a Főváros számára a budapesti 4-es metróvonal megépítéséhez nyújtandó állami támogatásként igénybe vehetővé tesz a Fővárossal kötendő szerződésben foglalt rendelkezéseknek megfelelően.

3. § A Főváros a 2. §-ban megállapított állami támogatást a beruházás pénzügyi szükségletének megfelelően, a finanszírozási szerződésben meghatározott arányos finanszírozás szerint veheti igénybe. A költségvetési évre jóváhagyott támogatás igénybe nem vett része a következő költségvetési években is igénybe vehető.

4. § *  Az állami támogatásból az 1. §-ban meghatározott beruházás Budapest Kelenföldi pályaudvar-Budapest Keleti pályaudvar közötti szakaszának megvalósításához szükséges folyóáras összeget, és a 2. § (2) bekezdésében meghatározott összeget az e § szerinti beruházási szakasz megvalósulásáig Magyarország éves költségvetési törvényeinek Uniós fejlesztések fejezetében kell kiadásként előirányozni.

5. § *  (1) Az Országgyűlés felhívja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, és Budapest Főváros főpolgármesterét, hogy a Kormány jóváhagyásával megkössék az 1. §-ban meghatározott beruházás közös finanszírozásáról a Magyar Állam és Budapest Főváros Önkormányzata között létrejött szerződés módosításáról szóló szerződést.

(1a) *  Az (1) bekezdésben meghatározott szerződés tekintetében az államot a közlekedésért felelős miniszter képviseli. Az (1) bekezdésben meghatározott szerződés módosításához a Kormány jóváhagyása szükséges.

(2) *  Az állami támogatás átlátható, célszerű és hatékony felhasználása érdekében a szerződés módosítása során biztosítani kell - a 2. § (2) bekezdésében és a 4. §-ában foglaltakon túlmenően - az európai uniós forrásból finanszírozott Közlekedés Operatív Program projektjeivel kapcsolatos támogatási szerződések előírásainak megfelelő alkalmazását.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak teljesülése érdekében a szerződésmódosítás során biztosítani kell

a) a pénzügyi elszámolások formai követelményei, azok benyújtásával, ellenőrzésével kapcsolatos követelmények és határidők,

b) a támogatás kifizetésének részletes szabályainak valamint határidejének,

c) a műszaki teljesítés igazolások ellenőrzése részletes szabályainak, a projekt megvalósításhoz kapcsolódó beszámolási és jelentéstételi kötelezettségeknek,

d) a projekt megvalósítása során keletkezett dokumentumok elkülönített nyilvántartására vonatkozó előírások,

e) a támogatás felhasználása ellenőrzése részletes szabályainak,

f) a Főváros és harmadik személyek közötti szerződésekkel szemben támasztott követelmények,

g) a közbeszerzések ellenőrzésére vonatkozó követelmények,

h) a szerződésmódosítással kapcsolatos szabályok és határidők,

i) a szerződéstől való elállás eseteire vonatkozó szabályok,

j) a támogatás felfüggesztésének eseteire vonatkozó szabályok,

k) a tájékoztatás és nyilvánosságra vonatkozó követelmények, és

l) az 1. §-ban meghatározott beruházás eredményeként létrejövő, illetve beszerzésre kerülő vagyon támogatási célnak megfelelő fenntartására, és az Európai Unió pénzügyi alapjaiból folyósított támogatásokból megvalósított műveletek tartósságára vonatkozó követelmények

érvényre juttatását.

6. § Az Állam felfüggesztheti a beruházás támogatásának folyósítását, ha a Főváros az általa vállalt finanszírozási kötelezettségének nem tesz eleget.

7. § *  A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megvalósítása során létrehozott azon vagyontárgynak, amely a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján törzsvagyonná nyilvánítható, a beruházó által helyi (fővárosi) önkormányzat részére ellenérték nélkül történő olyan átadása, amely az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti termékértékesítésnek minősül, továbbá helyi (fővárosi) önkormányzat részére a 4-es metróvonal megvalósítása részeként a beruházó által történő olyan ellenérték nélküli szolgáltatásnyújtás, amelynek tárgya a helyi (fővárosi) önkormányzat törzsvagyonába tartozó vagyontárgy lebontása, bővítése, felújítása, átalakítása, helyreállítása, korszerűsítése, áthelyezése adó- és illetékmentes.

8-9. § * 

10. § (1) * 

(2) Ahol e törvény hatálybalépése előtt jogszabály a 2003. évi LV. törvényre hivatkozik, azon e törvényt kell érteni.

(3) A jelen törvény 2. §-ában meghatározott támogatási összeg tartalmazza a 2003. évi LV. törvény 2. §-ában meghatározott támogatási összeget is.

(4) * 

11. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére