A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

9/2006. (II. 27.) IM rendelet

az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről

Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. §-a (6) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes szakterületek ágazati irányításáért felelős miniszterekkel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. § Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék) történő felvételi és az igazságügyi szakértői szakterület (a továbbiakban: szakterület) kiterjesztése iránti eljárás során e rendelet szabályait kell alkalmazni.

A névjegyzékbe való felvétel általános feltételei

2. § *  A névjegyzékbe bejegyezhető szakterületeket e rendelet 1–14. számú mellékletei tartalmazzák.

3. § *  A névjegyzékbe az vehető fel, aki a névjegyzékbe való felvételi vagy a szakterület kiterjesztése iránti kérelmét (a továbbiakban együtt: kérelem) a mellékletekben felsorolt szakterületek valamelyikére nyújtja be (a továbbiakban: kérelmező), és – az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvényben foglalt egyéb feltételek teljesítése esetén – a szakterülethez kapcsolódó képesítési, valamint az e rendeletben előírt egyéb feltételek teljesítését igazolja.

4. § (1) * 

(2) *  A szakterülethez kapcsolódó képesítési feltételnek megfelel az a kérelmező is, aki a szakterülethez kapcsolódó tudományterületen tudományos fokozatot szerzett.

(3) * 

(4) *  A külföldi bizonyítvánnyal, oklevéllel rendelkező kérelmező esetében a névjegyzékbe való felvételhez a mellékletekben megjelölt képesítéssel Magyarországon egyenértékűnek elismert, illetve honosított bizonyítvány, oklevél fogadható el. Az elismerésre a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezései az irányadóak.

(5) * 

5. § (1) *  Ha jogszabály alapján a névjegyzékbe való felvételhez szakmai kamarai tagság szükséges, a kérelmező a névjegyzékbe akkor vehető fel, ha a kamarai tagsági jogviszonya nincs felfüggesztve.

(2) * 

6. § (1) A mellékletekben felsorolt szakterületeken – e rendeletben foglalt eltérő rendelkezés hiányában – a névjegyzékbe való felvételhez

a) a képesítés megszerzésétől számított ötéves,

b) ha az adott szakterületre a kérelmező a mellékletek szerint kizárólag az Országos Képzési Jegyzékben (a továbbiakban: OKJ) szereplő szakképesítéssel rendelkezik, a képesítés megszerzésétől számított tízéves, vagy

c) *  az igazságügyi szakértői intézményben dolgozó szakértőjelölt esetében a képesítés megszerzésétől számított, a szakértői intézményben szerzett hároméves,

d) *  a c) pontban megjelölt kérelmező kivételével a szakértőjelölti szakmai gyakorlati tapasztalattal rendelkező kérelmező esetében a képesítés megszerzésétől számított, 15. számú melléklet szerinti szakértőjelölti közreműködés és az ott meghatározott

szakirányú szakmai gyakorlati idő (a továbbiakban: gyakorlati idő) igazolása szükséges.

(2) *  A névjegyzékbe való felvételhez a 7. §-ban megjelölt szakértőjelölti jelölti idő vagy szakmai közreműködőként elvégzett ügyszám igazolása szükséges. A szakértőjelölti jelölti idő beszámít az (1) bekezdés szerinti gyakorlati időbe.

(3) *  Amennyiben e rendelet az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételt külön jogszabályban meghatározott

a) tűzvédelmi,

b) munkabiztonsági,

c) agrár-gazdasági és agrárvidék-fejlesztési,

d) közlekedési,

e) környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi,

f) építésügyi műszaki, vagy

g) településrendezési,

h) *  műemléki

szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakterületnek megfelelő szakterületen való érvényes bejegyzéshez (a továbbiakban: ágazati szakértői jogosultság) köti, az (1) bekezdés c) és d) pontjában megjelölt kérelmező igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételét követően az ágazati szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idő elteltét követő egy éven belül köteles az igazságügyi szakértői szakterületének megfelelő ágazati szakértői jogosultságot megszerezni.

(4) *  Ha e rendelet a névjegyzékbe való felvételhez egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettségen túl szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség vagy egyéb szakképesítés meglétét írja elő, úgy a gyakorlati időt – e rendeletben foglalt eltérő rendelkezés hiányában – a szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség vagy egyéb szakképesítés megszerzésétől kell számítani.

(5) *  Ha a kérelmező e rendeletben foglalt képesítési feltételnek kizárólag a 4. § (2) bekezdése alapján tesz eleget, úgy a gyakorlati időt a tudományos fokozat megszerzésétől kell számítani.

Szakértőjelölti jelölti idő és a szakértőjelöltként kötelező szakmai közreműködőként elvégzett ügyszám * 

7. § *  (1) Az 1–14. számú mellékletben felsorolt szakterületeken legalább a következő szakértőjelölti jelölti idő vagy közreműködőként elvégzett ügyszám szükséges:

a) legfeljebb középfokú végzettséggel, vagy az adott szakterületre az 1–14. mellékletben meghatározottak szerint kizárólag az OKJ-ben szereplő szakképesítéssel rendelkező szakértőjelölt esetében a szakterületéhez szükséges szakirányú képesítés megszerzésétől számított 3 év vagy 50 ügy,

b) szakirányú felsőfokú (főiskolai), BSc vagy Ba végzettséggel rendelkező szakértőjelölt esetében a szakterületéhez szükséges szakirányú képesítés megszerzésétől számított 2 év vagy 30 ügy,

c) szakirányú egyetemi vagy MSc vagy Ma végzettséggel rendelkező szakértőjelölt esetében a szakterületéhez szükséges szakirányú képesítés megszerzésétől számított 1,5 év vagy 20 ügy, vagy

d) szakirányú posztgraduális végzettséggel vagy szakvizsgával rendelkező szakértőjelölt esetében a szakterületéhez szükséges szakirányú képesítés megszerzésétől számított 1 év vagy 10 ügy.

(2) A névjegyzékbe történő felvételhez szükséges közreműködést a szakértőjelölt tevékenysége felett szakmai felügyeletet gyakorló igazságügyi szakértő igazolja a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarának (a továbbiakban: MISZK).

(3) A névjegyzékbe való felvételhez szükséges 6. § (2) bekezdése szerinti igazolást a MISZK állítja ki.

II. Fejezet

AZ EGYES SZAKTERÜLETEKRE VONATKOZÓ ELTÉRŐ RENDELKEZÉSEK

A tűzvédelem, valamint a személy- és vagyonvédelem területein bejegyezhető szakterületek

8. § *  Az 1. számú melléklet 2., 4. és 6–7. pontjaiban megjelölt szakterületek a tűzvédelmi területen, az 1. és 5. pontban megjelölt szakterületek a személy- és vagyonvédelmi területeken, a 3. pontban megjelölt szakterület az ipari baleset-megelőzési területen bejegyezhető szakterületek.

9. § (1) *  Az 1. számú melléklet 2., 4., 6. és 7. pontjaiban megjelölt szakterületeken a névjegyzékbe – a 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjában megjelölt kérelmező kivételével – az vehető fel, aki a tűzvédelmi szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakértői szakterületnek megfelelő tűzvédelmi szakterületen ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(2) *  Az (1) bekezdésben megjelölt feltétel teljesítése esetén a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

10. § * 

Az orvosi, továbbá egyes pszichológiai és biológiai területeken bejegyezhető szakterületek

11. § *  A 2. számú mellékletben megjelölt szakterületek az egészségügyi területeken bejegyezhető szakterületek.

12. § *  A névjegyzékbe a 2. számú mellékletben megjelölt szakterületeken – a 2. számú melléklet 13. pontjában megjelölt szakterület kivételével – az az általános orvos, fogorvos, gyógyszerész vagy pszichológia mesterképzési szakon oklevelet szerzett személy vehető fel, aki

a) az egészségügyi képesítésének megfelelő egészségügyi szakmai kamara tagja, és

b) a szakterületére előírt szakképesítése tekintetében – a 2. számú melléklet 8. pontjában megjelölt szakterület esetében legalább egészségbiztosítás szakvizsga tekintetében – szerepel az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásában,

kivéve, ha jogszabály szerint egészségügyi tevékenysége végzésének a működési nyilvántartásba történő bejegyzése vagy az egészségügyi szakmai kamarai tagság megléte nem feltétele.

13. § (1) *  A 2. számú melléklet 13. pontjában megjelölt szakterületen a névjegyzékbe az vehető fel, aki legalább ötéves, DNS laboratóriumban, és ebből legalább kétéves, igazságügyi DNS laboratóriumban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezik.

(2) *  Ha a 2. számú mellékletben megjelölt szakterületekre történő bejegyzéshez e rendelet képesítési feltételként orvosi vagy fogorvosi oklevéllel megszerezhető szakképesítést ír elő, a névjegyzékbe való felvételhez – a 8., 17–18., 42., 44., valamint belgyógyászat vagy általános orvostan szakvizsga esetében a 43. pontban megjelölt szakterületek kivételével – gyakorlati idő igazolására akkor nincs szükség, ha a kérelmező az adott szakterületen önálló egészségügyi tevékenység végzésére külön jogszabály szerinti szakképesítés alapján jogosult, a szakképesítésének megszerzésétől számított legalább öt év már eltelt, és eleget tett a tevékenység végzéséhez szükséges továbbképzési kötelezettségének.

(3) *  A 2. számú melléklet 8., 17. és 18. pontjaiban megjelölt szakterületek esetében a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

(4) *  A 2. számú melléklet 21. pontjában meghatározott szakterületre történő bejegyzéshez gyakorlati idő igazolására nincs szükség, ha a kérelmező az adott szakterületen önálló egészségügyi tevékenység végzésére külön jogszabály szerinti szakképesítés alapján jogosult, a szakképesítésének megszerzésétől számított legalább öt év már eltelt, és eleget tett a tevékenység végzéséhez szükséges továbbképzési kötelezettségének.

(4a) *  A 2. számú melléklet 21. pontjában megjelölt szakterület esetében a 6. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kérelmezőnél a gyakorlati időt a pszichológia mesterképzési szakon szerzett oklevél megszerzésétől kell számítani.

(5) *  A 2. számú melléklet 22. pontjában megjelölt szakterületen a névjegyzékbe biológus vagy kémikus oklevéllel az vehető fel, aki legalább ötéves, laboratóriumban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezik.

(6) *  A 2. számú melléklet 42. pontjában megjelölt szakterületen a névjegyzékbe az vehető fel, aki legalább ötéves, klinikai toxikológiai területen eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezik.

(7) *  A 2. számú melléklet 36. pontjában megjelölt szakterületen a névjegyzékbe az vehető fel, aki legalább hároméves igazságügyi toxikológiai laboratóriumban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezik. A szakmai gyakorlati időt a mesterképzési szakon szerzett oklevél megszerzésétől kell számítani.

A munkabiztonsági területen bejegyezhető szakterületek

14. § * 

15. § *  (1) A 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjában megjelölt kérelmező kivételével a 3. számú mellékletben megjelölt szakterületekre a névjegyzékbe az vehető fel, aki a munkabiztonsági szakértői névjegyzékben a szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(2) Egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben műszaki szakon szerzett végzettség igazolása esetén – az (1) bekezdésben foglalt feltétel teljesítése mellett – a névjegyzékbe az vehető fel, aki a területi mérnöki kamara (a továbbiakban: mérnöki kamara) tagja.

(3) Az (1) és (2) bekezdésekben foglalt feltételek fennállása esetén a 3. számú mellékletben megjelölt szakterületeken a mellékletben megjelölt képesítési feltételeken túl a névjegyzékbe felvehető az is, aki 1999. február 8. napjáig indult képzés keretében megszerzett felsőfokú munkavédelmi végzettséggel, vagy egyetemi vagy főiskolai alapképzési szakon szerzett végzettséggel és 1999. február 8. napjáig indult képzés keretében megszerzett felsőfokú munkavédelmi (munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdésben megjelölt feltétel teljesítése esetében a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

A mező- és erdőgazdálkodási, valamint az élelmiszer-ipari területeken bejegyezhető szakterületek

16. § * 

17. § (1)–(2) * 

(3) * 

(4) A 4. számú melléklet 15. és 29. pontjaiban megjelölt szakterületeken az igazságügyi szakértői névjegyzékbe az vehető fel, aki a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara tagja.

18. § *  A 4. számú mellékletben megjelölt szakterületek esetében, ha a kérelmező az agrár-gazdálkodási és agrár-vidékfejlesztési szakértői névjegyzékben a szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik, és az e rendeletben foglalt képesítési feltételeknek eleget tesz, a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

A közlekedési és az ipari területeken bejegyezhető szakterületek

19. § *  (1) Az 5. számú melléklet A) részének 1–37. és 42–44. pontjaiban megjelölt szakterületek a közlekedési területen, a 38–41. pontjaiban megjelölt szakterületek a közlekedéssel kapcsolatos sajátos építményfajtákra vonatkozó területen bejegyezhető szakterületek.

(2) Az 5. számú melléklet B) részében megjelölt szakterületek az ipari területen bejegyezhető szakterületek.

20. § * 

21. § *  (1) *  Az 5. számú melléklet A) rész 1. pontjában megjelölt szakterületen – a 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjában megjelölt kérelmező kivételével – a névjegyzékbe az vehető fel, aki a közlekedési szakértői névjegyzékben az adott szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(2) * 

22. § * 

23. § * 

23/A. § *  Az 5. számú melléklet A) részének 21., 24–26. és 28. pontjaiban megjelölt szakterületen a névjegyzékbe való felvételhez az ott meghatározott szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség esetében a megszerzésétől számított hároméves gyakorlati idő szükséges.

23/B. § *  (1) *  Az 5. számú melléklet A) rész 38–41. pontjaiban megjelölt szakterületekre a névjegyzékbe az vehető fel, aki

a) a mérnöki kamara tagja és

b) *  a 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjában megjelölt kérelmező kivételével az építésügyi műszaki szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakértői szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(2) *  Az (1) bekezdésben megjelölt feltétel teljesítése esetén a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

24. § *  Az 5. számú melléklet A) részében megjelölt szakterületek esetében – az 5. számú melléklet A) részének 26. és 38–41. pontjai kivételével –, ha a kérelmező a közlekedési szakértői névjegyzékben a szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik, és az e rendeletben foglalt képesítési feltételeknek eleget tesz, a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

25. § *  Az 5. számú melléklet B) részének 39. pontjában megjelölt szakterületre a mellékletben megjelölt képesítési feltételeken túl felvehető az is, aki egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettséggel és a belkereskedelmi dolgozók szakképesítéséről szóló 5/1986. (VII. 23.) BkM rendelet, vagy a szakképesítésről szóló 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet, vagy az iskolarendszeren kívüli, az ipari és kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szakmai oktatásról, képesítésről és minősítésről szóló 12/1992. (IV. 4.) IKM rendelet alapján műtárgy, vagy bútor-szőnyeg, vagy festmény, vagy híradástechnikai vagy ékszer szakirányon szerzett becsüsi képesítéssel rendelkezik.

A környezetvédelmi, a természetvédelmi és a vízügyi területeken bejegyezhető szakterületek

26. § * 

27. § * 

28. § *  A 7. számú mellékletben megjelölt szakterületek esetében, ha a kérelmező a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői névjegyzékben a szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik, és az e rendeletben foglalt képesítési feltételeknek eleget tesz, a névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

A kulturális területen bejegyezhető szakterületek

29. § * 

30. § *  (1) A 6. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt kérelmező kivételével a 8. számú melléklet 7. és 21–25. pontjában megjelölt szakterületekre a névjegyzékbe az vehető fel, aki a műemléki szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakértői szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(2) A 8. számú melléklet 23. pontja szerinti szakterületre a 8. számú melléklet 23. pontjának c) és d) pontja szerinti képesítéssel az vehető fel a névjegyzékbe, aki legalább tízéves szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.

31. § *  (1) A névjegyzékbe való felvételhez a képesítés megszerzésétől számított tízéves gyakorlati idő igazolása szükséges a 8. számú melléklet

a) 6. pontjában megjelölt szakterületen az i) pontban, és

b) *  12. pontjában megjelölt szakterületen az a) pontban meghatározott szakképesítés esetében.

(2) A névjegyzékbe való felvételhez a képesítés megszerzésétől számított tizenöt éves gyakorlati idő igazolása szükséges a 8. számú melléklet

a) 8. pontjában megjelölt szakterületen a d) és e) pontokban, valamint

b) 12. pontjában megjelölt szakterületen a b) és c) pontokban

meghatározott végzettségek esetében.

32. § *  (1) A 8. számú melléklet 16. pontjában megjelölt szakterületre a mellékletben megjelölt képesítési feltételeken túl felvehető az is, aki egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettséggel és a belkereskedelmi dolgozók szakképesítéséről szóló 5/1986. (VII. 23.) BkM rendelet, vagy a szakképesítésről szóló 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet, vagy az iskolarendszeren kívüli, az ipari és kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szakmai oktatásról, képesítésről és minősítésről szóló 12/1992. (IV. 4.) IKM rendelet alapján drágakőszakértői vagy drágakő-meghatározói képesítéssel rendelkezik.

(2) *  A 8. számú melléklet 20. pontjában megjelölt szakterületre a mellékletben megjelölt képesítési feltételeken túl felvehető az is, aki egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettséggel és a belkereskedelmi dolgozók szakképesítéséről szóló 5/1986. (VII. 23.) BkM rendelet, vagy a szakképesítésről szóló 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet, vagy az iskolarendszeren kívüli, az ipari és kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szakmai oktatásról, képesítésről és minősítésről szóló 12/1992. (IV. 4.) IKM rendelet alapján műtárgy, vagy bútor-szőnyeg, vagy festmény, vagy híradástechnikai, vagy ékszer szakirányon szerzett becsüsi képesítéssel rendelkezik.

(3) *  A 9. számú melléklet 1–7. pontjaiban megjelölt szakterületek esetében a pedagógusi szakvizsgával egyenértékűnek kell tekintetni a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló kormányrendeletben megjelölt, a közalkalmazotti besorolás szempontjából a pedagógusi szakvizsgával egyenértékű tudományos fokozatokat és szakvizsgákat, valamint a pedagógus-továbbképzésről, pedagógusi szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló kormányrendelet alapján a pedagógusi szakvizsgával egyenértékű szakvizsgákat.

(4) *  A 9. számú melléklet 1–7. pontjaiban megjelölt szakterületek esetében a gyakorlati idő számítása szempontjából az egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség megszerzésének időpontja az irányadó.

A közgazdaság, vám- és egyes pénzügyi területeken bejegyezhető szakterületek

33. § * 

34. § (1) *  A 10. számú melléklet 1. pontjában megjelölt szakterületen okleveles adószakértői szakképesítés hiányában a névjegyzékbe az vehető fel, aki a pénzügyminiszter által kiadott, adószakértői tevékenységre jogosító engedéllyel rendelkezik.

(2) *  A 10. számú melléklet 2., 5. és 6. pontjaiban megjelölt szakterületeken a névjegyzékbe okleveles könyvvizsgálói képesítéssel az vehető fel, akit a Magyar Könyvvizsgálói Kamara külön jogszabály alapján

a) biztosítás szakterületen biztosítói minősítéssel,

b) pénzpiac szakterületen pénzügyi intézményi minősítéssel, vagy

c) tőkepiac szakterületen befektetési vállalkozási minősítéssel

nyilvántartásba vett.

(3) A 10. számú melléklet 4. pontjában megjelölt szakterületen a névjegyzékbe az vehető fel, aki a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja, függetlenül a tagsági jogállásától,

35. § A névjegyzékbe való felvételhez gyakorlati idő igazolása nem szükséges, ha a kérelmező

a) a 10. számú melléklet 1. pontjában megjelölt szakterületen az okleveles adószakértő szakképesítést igazolja vagy

b) a 34. §-ban megjelölt feltételek valamelyikét teljesíti.

A lakás- és építésügyi, a településrendezési, valamint az idegenforgalmi területeken bejegyezhető szakterületek * 

36. § *  A 11. számú melléklet A) részében megjelölt szakterületek a településrendezési területen, a B) részében megjelölt szakterületek az építésügyi területen bejegyezhető szakterületek, a C) rész 1. pontjában megjelölt szakterület a lakásügyi területen, a C) rész 2. pontjában megjelölt szakterület az idegenforgalmi területen bejegyezhető szakterület.

37. § *  (1) A 6. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti kérelmező kivételével településrendezési területen bejegyezhető szakterületre az vehető fel, aki az adott szakterületen a településrendezési szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakértői szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(2) A 6. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti kérelmező kivételével építésügyi területen bejegyezhető szakterületre az vehető fel, aki az adott szakterületen az építésügyi műszaki szakértői névjegyzékben a szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik.

(3) Az (1) vagy (2) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén a gyakorlati idő igazolása nem szükséges.

38. § Nem vehető fel a névjegyzékbe a kérelmező a kérelemben megjelölt szakterületre, ha a szakterületen működő szakmai kamarából a mérnöki, illetve építészeti tevékenység szakmai szabályainak megszegése miatt kizárták, a kizárástól számított három évig.

39. § (1) * 

(2) *  A 11. számú melléklet C) rész 1. pontjában megjelölt szakterületen szerkezetépítő szakon végzett okleveles építőmérnök, és magasépítő üzemmérnök végzettséggel a kérelmező 1996. december 31. napjáig indított főiskolai szintű magasépítő mérnöki szakon vagy egyetemi szintű szerkezetépítő mérnöki szakon szerzett végzettség alapján vehető fel a névjegyzékbe. A műszaki felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 157/1996. (X. 22.) Korm. rendelet 4. §-a (3) bekezdésének a) pontja és a 4. §-ának (5) bekezdése szerint egyenértékű más végzettségek alapján a kérelmező a névjegyzékbe nem vehető fel.

40. § *  A 11. számú melléklet C) rész 1. pontjában megjelölt szakterületen a névjegyzékbe való felvételhez az ott meghatározott egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség mellett előírt szakirányú továbbképzési szakon szerzett végzettség esetében a képesítés megszerzésétől számított hároméves gyakorlati idő igazolása szükséges.

A kriminalisztikai területeken bejegyezhető szakterületek * 

40/A. § *  (1) A 12. számú melléklet 1–5. pontjaiban megjelölt szakterületek esetében a névjegyzékbe való felvételhez egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség mellett az ott meghatározott szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség megszerzésétől számított hároméves gyakorlati idő igazolása szükséges.

(2) *  Az (1) bekezdésben megjelölt szakterület esetében igazságügyi szakértői intézményben vagy igazságügyi szakértői tevékenység végzésére feljogosított állami szervben szerzett szakirányú szakmai gyakorlat esetében a gyakorlati időt az egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség megszerzésétől kell számítani.

Az audiovizuális média területén bejegyezhető szakterületek * 

40/B. § *  A 13. számú melléklet 3. pontjában megjelölt szakterületen híradástechnikai szakon szerzett okleveles villamosmérnök képesítéssel a kérelmező 1996. december 31. napjáig indított egyetemi szintű híradástechnikai szakon szerzett villamosmérnök végzettség alapján vehető fel a névjegyzékbe. A műszaki felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 157/1996. (X. 22.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdés d) pontja szerint egyenértékű más végzettségek alapján a kérelmező a névjegyzékbe nem vehető fel.

A titokvédelmi területen bejegyezhető szakterület * 

40/C. § *  A 14. számú melléklet 1. pontjában megjelölt szakterület esetében a névjegyzékbe való felvételhez a mellékletben megjelölt szakvizsga megszerzésétől számított hároméves gyakorlati idő igazolása szükséges.

III. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

41. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

42. § (1) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig közegészségügy-járványtan vagy gyógyszerész szakterületeken az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületeken igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(2) *  Akit igazságügyi pszichiátria szakterületen az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett és az igazságügyi pszichiátriai tanfolyamot elvégezte, az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásában – kivéve, ha külön jogszabály szerint egészségügyi tevékenysége végzésének a működési nyilvántartásba történő bejegyzése nem feltétele – pszichiátria szakképesítés tekintetében szerepel, a névjegyzékből való törléséig e szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(3) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig toxikológia szakterületeken az igazságügyi szakértői névjegyzékbe orvosi oklevéllel vagy biológus szakmérnök szakképzettséggel felvett, a névjegyzékből való törléséig toxikológia szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(4) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig közúti közlekedésbiztonsági műszaki (balesetelemzés) szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe egyetemi szintű közlekedési vagy járműgépész szakon, vagy főiskolai szintű autógépész szakon szerzett szakképzettséggel felvett, a névjegyzékből való törléséig közúti közlekedésbiztonsági műszaki (balesetelemzés) szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(5) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig ujjnyomatszakértés (daktiloszkópia), nyomszakértés, írásszakértés (kéz- és gépírás), fegyverszakértés, okmányszakértés szakterületeken az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(6) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig építésügyi szakterületeken főiskolai szintű, alapképzésben szerzett végzettséggel és szakképzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, és a névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfelel a 8. számú melléklet 7. pontjában vagy a 11. számú mellékletben megjelölt településrendezési vagy építésügyi területen bejegyezhető szakterületek valamelyikének, továbbá a műemléki szakértői, településrendezési vagy az építésügyi műszaki szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakértői szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultsággal rendelkezik, a névjegyzékből való törléséig a 8. számú melléklet 7. pontjában, illetve a 11. számú mellékletben megjelölt településrendezési vagy építésügyi területen bejegyezhető szakterületeken igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(6a) * 

(7) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig ingatlanforgalom, ingatlan-értékbecslés és kisajátítás szakterületeken

a) főiskolai szintű alapképzésben szerzett építészmérnök vagy építőmérnök, vagy egyetemi szintű alapképzésben szerzett okleveles építészmérnök vagy okleveles építőmérnök végzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, vagy

b) *  a 11. számú melléklet C) rész 1. pontjában vagy az a) pontban meg nem jelölt egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, rendelkezik ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői szakképesítéssel, vagy

c) *  a 11. számú melléklet C) rész 1. pontjában vagy az a) pontban meg nem jelölt egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett,

ca) rendelkezik ingatlan szakértői szakon szerzett egyetemi szakmérnöki vagy ingatlangazdálkodási szakértői végzettséggel, vagy az OKJ-ben szereplő ingatlanközvetítő szakképesítéssel, és

cb) a Szaktv. 32. §-a szerinti felülvizsgálati eljárást lezáró jogerős határozat kézhezvételétől számított két éven belül igazolja, hogy az államilag elismert ingatlan-értékbecslők műszaki tanfolyamát eredményesen elvégezte, vagy ilyen képzésben részt vesz, és a képzést a képzési tervben meghatározott idő alatt elvégezte,

az a névjegyzékből való törléséig ingatlan-értékbecslés szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(8) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig gépjárművekkel kapcsolatos közlekedési szakterületekre felvett, a névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfelel az 5. számú melléklet A) részének 21., 23–25., 27–28. pontjaiban megjelölt szakterületek valamelyikének, a képesítését a szakterület ágazati irányításáért felelős minisztérium a szakterületnek megfelelő szakirányú jellegű képesítésnek ismeri el, a névjegyzékből való törléséig a korábbi szakterületének megfelelő, e rendelet 5. számú melléklet A) részének 21., 23–25., 27–28. pontjaiban megjelölt szakterületén igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(9) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig környezetvédelmi, természetvédelmi vagy vízügyi szakterületekre felvett, a névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfelel a 7. számú mellékletben megjelölt szakterületek valamelyikének, a képesítését a szakterület ágazati irányításáért felelős minisztérium a szakterületnek megfelelő szakirányú jellegű képesítésnek ismeri el, és eleget tesz a 28. §-ban foglalt feltételnek, a névjegyzékből való törléséig a korábbi szakterületének megfelelő, e rendelet 7. számú mellékletében megjelölt szakterületén igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(10) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig e rendelet 8. számú melléklet 16. pontjának ca)–cc) alpontjaiban megjelölt szakképesítéssel, vagy a belkereskedelmi dolgozók szakképesítéséről szóló 5/1986. (VII. 23.) BkM rendelet, vagy a szakképesítésről szóló 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet, vagy az iskolarendszeren kívüli, az ipari és kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szakmai oktatásról, képesítésről és minősítésről szóló 12/1992. (IV. 4.) IKM rendelet alapján drágakőszakértői vagy drágakő-meghatározói képesítéssel felvett, és a névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfelel a 8. számú melléklet 16. pontjában megjelölt szakterületnek, a névjegyzékből való törléséig a 8. számú melléklet 16. pontjában megjelölt szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(11) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig e rendelet 5. számú melléklet B) rész 39. vagy 8. számú melléklet 20. pontjának a)–e) alpontjaiban megjelölt szakképesítéssel, a belkereskedelmi dolgozók szakképesítéséről szóló 5/1986. (VII. 23.) BkM rendelet, vagy a szakképesítésről szóló 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet, vagy az iskolarendszeren kívüli, az ipari és kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szakmai oktatásról, képesítésről és minősítésről szóló 12/1992. (IV. 4.) IKM rendelet alapján műtárgy, vagy bútor-szőnyeg, vagy festmény, vagy híradástechnikai, vagy ékszer szakirányon szerzett becsüsi képesítéssel felvett, és a névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfelel az 5. számú melléklet B) rész 39. vagy 8. számú melléklet 20. pontjában megjelölt szakterületnek, a névjegyzékből való törléséig a 5. számú melléklet B) rész 39. vagy 8. számú melléklet 20. pontjában megjelölt szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(12) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig informatikai vagy hírközlési szakterületekre felvett, a névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfelel a 6. számú mellékletben megjelölt szakterületek valamelyikének, a képesítését a szakterület ágazati irányításáért felelős minisztérium a szakterületnek megfelelő szakirányú jellegű képesítésnek ismeri el, a névjegyzékből való törléséig a korábbi szakterületének megfelelő, e rendelet 6. számú mellékletében megjelölt szakterületén igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(13) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig egyetemi szintű műszaki vagy természettudományi szakon szerzett alapvégzettséggel a névjegyzékbe felvett, és a korábbi szakterülete megfelel a 2. számú melléklet 13. pontjában megjelölt szakterületnek, az a névjegyzékből való törléséig a 2. számú melléklet 13. pontjában megjelölt szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(14) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig okleveles agrármérnök vagy okleveles kertészmérnöki végzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, és a korábbi szakterülete megfelel a 4. számú melléklet 22. vagy 32. pontjában megjelölt szakterületek valamelyikének, az a névjegyzékből való törléséig a korábbi szakterületének megfelelő szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(15) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig meliorációs mérnöki végzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, és a korábbi szakterülete megfelel a 4. számú melléklet 32. pontjában megjelölt szakterületnek, az a névjegyzékből való törléséig e szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(16) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, okleveles geológusi végzettséggel rendelkezik, és szakterülete megfeleltethető a 7. számú melléklet C) részének 10. pontjában megjelölt szakterülettel, az ezen a szakterületen a névjegyzékből való törléséig igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(17) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, csatornázási-szennyvíztisztítási szakon szerzett főiskolai szakmérnöki végzettséggel rendelkezik, és szakterülete megfeleltethető a 7. számú melléklet C) részének 11. pontjában megjelölt szakterülettel, az ezen a szakterületen a névjegyzékből való törléséig igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(18) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2014. március 14. napjáig területrendezés szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületeken igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(19) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2014. március 14. napjáig építéstechnológia szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületeken igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(20) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2014. március 14. napjáig építésgépesítés szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületeken igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(21) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2014. március 14. napjáig agrár-környezetgazdálkodás szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

(22) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2014. március 14. napjáig táj- és kertépítészet szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

42/A. § *  Ingatlan-értékbecslők műszaki tanfolyamának e rendelet alkalmazásában olyan tanfolyam minősül,

a) amelyet a felsőoktatási szakindítás eljárási rendjéről szóló jogszabály alapján okleveles építészmérnök vagy okleveles építőmérnök mesterképzési szak indítására szakindítási engedéllyel rendelkező felnőttképzési intézmény indított,

b) amelynek a felnőttképzésről szóló törvény szerinti képzési programjának célja az igazságügyi ingatlan-értékbecslés szakértéshez szükséges épületekkel, építményekkel kapcsolatos műszaki ismeretek átadása,

c) amelynek a felnőttképzésről szóló törvény szerinti képzési programját a felnőttképzési intézmény a szakterület ágazati követelményeiért felelős szerv egyetértésével készítette el,

d) *  amelynek szervezését és a tanfolyam képzési programjában meghatározott vizsgák lebonyolítását a felnőttképzést folytató intézmény a MISZK elnöksége bevonásával végzi, és

e) *  amelynek a tanfolyamot lezáró vizsgáján a vizsgabizottságot úgy alakították meg, hogy abban a MISZK elnöksége által kijelölt olyan ingatlan-értékbecslés szakterületre felvett igazságügyi szakértő is tagja, aki a 11. számú melléklet C) rész 1. pontjában megjelölt képesítési feltételeknek megfelel.

43. § *  (1) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31-ig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, és a szakterülete olyan, e rendelet mellékleteiben meghatározott szakterületnek feleltethető meg, amelyre a felvételhez e rendelet ágazati szakértői jogosultság meglétét írja elő, de azzal a szükséges gyakorlati idő hiányában nem rendelkezik, az az ágazati szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő elteltét követő egy éven belül köteles a szakterületének megfelelő, e rendeletben előírt ágazati szakértői névjegyzékében az igazságügyi szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultságot megszerezni.

(2) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2006. január 1-jétől 2008. december 31. napjáig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe az 5. számú melléklet A) rész 38–41. pontjaiban megjelölt szakterületekre felvett, vagy 2008. december 31. napjáig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi kérelmét ezen szakterületekre benyújtotta, 2012. december 31-ig köteles az építésügyi műszaki szakértői névjegyzékben az igazságügyi szakértői szakterületnek megfelelő ágazati szakértői jogosultságot megszerezni.

(3) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31-ig az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, és a szakterülete olyan, e rendelet mellékleteiben meghatározott szakterületnek feleltethető meg, amelyre a felvételhez e rendelet szakmai kamarai tagság meglétét írja elő, de a szakmai kamarai tagsághoz szükséges képesítéssel nem rendelkezik és az igazságügyért felelős miniszter a Szaktv. 32. § (5) bekezdése alapján hozott jogerős határozatában kötelezte a szakterületnek megfelelő képesítés megszerzésére, az az e rendelet alapján kötelező kamarai tagságát a képesítés megszerzését követő egy éven belül köteles megszerezni.

44. § *  (1) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter az igazságügyi szakértői névjegyzékbe 2005. december 31-ig felvett és az igazságügyért felelős miniszter a szakértői jogosultságát a Szaktv. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálta és szakterületét a Szaktv. 32. § (3) bekezdése szerint módosította, az – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a névjegyzékből való törléséig az igazságügyi szakértői szakterületére vonatkozó képesítési feltételnek megfelel.

(2) *  Akit az igazságügyért felelős miniszter a Szaktv. 32. § (5) bekezdése alapján az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges képesítés megszerzésére kötelezett, az eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – választása szerint – a határozatban vagy e rendeletben megjelölt képesítés megszerzését követően a névjegyzékből való törléséig az igazságügyi szakértői szakterületére vonatkozó képesítési feltételnek megfelel.

(3) *  Aki 2006. január 1-jét követően került az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvételre, az eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a névjegyzékből való törléséig az igazságügyi szakértői szakterületére vonatkozó képesítési feltételnek megfelel.

45. § *  Akit az igazságügyért felelős miniszter környezetszennyezést csökkentő berendezések, technológiák szakterületre az igazságügyi szakértői névjegyzékbe 2007. szeptember 30. napjáig felvett, a névjegyzékből való törléséig e szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.

46. § *  (1) A névjegyzékbe e rendelet szerint 2006. január 1. napjától 2007. szeptember 30. napjáig bejegyzett

a) közúti áruszállítás, fuvarozás szakterület 2007. október 1. napjától a közúti szállítás, fuvarozás

b) közúti közlekedési műszaki létesítmények technológiai tervezése, fenntartása szakterület 2007. október 1. napjától a közúti közlekedési forgalmi, tároló és fenntartó létesítmények technológiai tervezése és fenntartása

c) okmányszakértés (kivéve biztonsági okmányokra vonatkozó szakértést) szakterület 2007. október 1. napjától okmányszakértés

szakterületnek felel meg.

(2) *  A névjegyzékbe e rendelet szerint 2006. január 1. napjától 2008. december 31. napjáig bejegyzett

a) haemogenetika (DNS) szakterület 2009. január 1. napjától klinikai genetika, valamint igazságügyi genetika,

b) toxikológia szakterület 2009. január 1. napjától klinikai toxikológia, valamint igazságügyi toxikológia,

c) kulturális javak és használati cikkek piaci ár- és értékbecslése szakterület 2009. január 1. napjától használati cikkek piaci ár- és értékbecslése, valamint kulturális javak piaci ár- és értékbecslése,

d) barlangvédelem szakterület 2009. január 1. napjától földtani és felszínalaktani értékek, valamint barlangok védelme szakterületnek,

e) erdők természetvédelme, ökológia, természetvédelem a vadgazdálkodásban, természetvédelem és mezőgazdaság szakterület 2009. január 1. napjától élővilág védelem szakterületnek,

f) földtani és felszínalaktani értékek védelme szakterület 2009. január 1. napjától földtani és felszínalaktani értékek, valamint barlangok védelme szakterületnek,

g) közúti gépjárművek és egyéb közúti járművek gyártása szakterület 2009. január 1. napjától közúti gépjárművek és egyéb közúti járművek gyártása, valamint gumiabroncs gyártása szakterületnek

szakterületeknek felel meg.

(3) *  A névjegyzékbe e rendelet szerint 2009. január 1. napjától 2009. szeptember 30. napjáig bejegyzett zaj- és rezgésvédelem szakterület 2009. október 1. napjától környezeti zaj és rezgésvédelem szakterületnek felel meg.

(4) *  A névjegyzékbe e rendelet szerint 2006. január 1. napjától 2009. szeptember 30. napjáig bejegyzett műszaki alkotások, növényfajták és árujelzők védelme szakterület 2009. október 1. napjától iparjogvédelem szakterületnek felel meg.

(5) *  A névjegyzékbe e rendelet szerint 2006. január 1. napjától 2007. szeptember 30. napjáig bejegyzett iparművészeti tárgyak szakterület 2014. január 1. napjától képző- és iparművészeti tárgyak, használati cikkek piaci ár- és értékbecslése, valamint kulturális javak piaci ár- és értékbecslése szakterületeknek felel meg.

(6) *  A névjegyzékbe e rendelet szerint 2006. január 1. napjától 2013. december 31. napjáig bejegyzett műemlékvédelem szakterület 2014. január 1. napjától műemléki érték dokumentálása szakterületnek felel meg.

(7) *  A névjegyzékbe e rendelet szerint 2006. január 1. napjától 2014. március 14. napjáig bejegyzett

a) beruházás, beruházás lebonyolítás, építésgazdaság, építésszervezés szakterület 2014. március 15. napjától építési beruházás,

b) élelmiszer-biztonság szakterület 2014. március 15. napjától élelmiszer-biztonság és élelmiszer-minőségügy,

c) élelmiszeripari feldolgozás szakterület, valamint szeszipar szakterület 2014. március 15. napjától élelmiszeripari feldolgozás, – beleértve élelmiszeripari melléktermékek, hulladékok feldolgozása – kivéve borászat,

d) erdőkár szakterület 2014. március 15. napjától erdőgazdálkodás,

e) vízi járművek és munkagépek szakterület 2014. március 15. napjától hajógyártás, hajóépítés szakterületnek felel meg.

47. § *  Az Iszr.-nek az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2013. (XII. 23.) KIM rendelettel megállapított 12. §-át a névjegyzékbe a 2. számú melléklet 21. pontjában megjelölt szakterületre 2014. január 1. napját megelőzően felvett személyek tekintetében 2014. július 1. napjától kell alkalmazni.

48. § *  E rendeletnek az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvénnyel összefüggésben egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 14/2016. (VI. 29.) IM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 7. §-a szerinti szakértőjelölti jelölti időbe beszámít a Módr. hatálybalépése előtt megkezdett szakirányú szakértőjelölti szakmai gyakorlati idő, valamint igazságügyi szakértői intézményben foglalkoztatott szakértőjelölt esetében a képesítés megszerzésétől számított, a szakértői intézményben teljesített szakértőjelölti idő.

49. § *  Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek és képesítési feltételek a tűzvédelmi, valamint személy- és vagyonvédelmi területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. biztonságszervezés a) főiskolai szakmérnök, biztonságszervező szakon vagy
b) biztonságtechnikai mérnök vagy
c) biztonságszervező szakember vagy
d) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő biztonságszervező I. szakképesítés
2. *  építmények tűzvédelme a) tűzvédelmi mérnök vagy
b) műszaki szakoktató, tűzvédelmi szakirányon vagy
c) az OKJ-ben szereplő katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt) szakképesítés vagy
d) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő tűzvédelmi főelőadó szakképesítés vagy
e) katasztrófavédelem alapképzési szakon (katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási vagy iparbiztonsági szakirány) szerzett felsőfokú végzettség vagy
f) rendészeti szervező szakképesítés (katasztrófavédelmi szervező szakmairány, tűzvédelmi szervező szakmairány vagy iparbiztonsági szervező szakmairány)
3. *  ipari baleset-megelőzés a) tűzvédelmi mérnök vagy
b) az a) pont kivételével a műszaki felsőoktatásban alapképzésben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség és az OKJ-ben szereplő katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt) szakképesítés vagy
c) katasztrófavédelem alapképzési szakon (katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási vagy iparbiztonsági szakirány) szerzett felsőfokú végzettség vagy
d) rendészeti szervező szakképesítés (katasztrófavédelmi szervező szakmairány, tűzvédelmi szervező szakmairány vagy iparbiztonsági szervező szakmairány)
4. *  ipari tűzvédelem a) tűzvédelmi mérnök vagy
b) műszaki szakoktató, tűzvédelmi szakirányon vagy
c) az OKJ-ben szereplő katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt) szakképesítés vagy
d) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő tűzvédelmi főelőadó szakképesítés vagy
e) katasztrófavédelem alapképzési szakon (katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási vagy iparbiztonsági szakirány) szerzett felsőfokú végzettség vagy
f) rendészeti szervező szakképesítés (katasztrófavédelmi szervező szakmairány, tűzvédelmi szervező szakmairány vagy iparbiztonsági szervező szakmairány)
5. személy- és vagyonvédelem a) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő biztonságszervező I. szakképesítés vagy
b) bűnügyi szaknyomozó vagy
c) gazdaságvédelmi szaknyomozó vagy
d) * 
e) közrendvédelmi szervező vagy
f) az OKJ-ben szereplő rendőrszervező (tiszt) szakképesítés
6. *  tűzoltó technikai eszközök tűzoltó készülékek karbantartását végzők tűzvédelmi szakvizsgája, vagy beépített tűzjelző vagy beépített tűzoltó berendezéseket tervezők, és a kivitelezésért felelős műszaki vezetők tűzvédelmi szakvizsgája és
a) műszaki szakoktató, tűzvédelmi szakirányon vagy
b) az OKJ-ben szereplő katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt) szakképesítés vagy
c) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő tűzvédelmi főelőadó szakképesítés vagy
d) a műszaki felsőoktatásban alapképzésben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség vagy
e) katasztrófavédelem alapképzési szakon (katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási vagy iparbiztonsági szakirány) szerzett felsőfokú végzettség vagy
f) rendészeti szervező szakképesítés (katasztrófavédelmi szervező szakmairány, tűzvédelmi szervező szakmairány vagy iparbiztonsági szervező szakmairány)
7. *  tűzvizsgálat a) tűzvédelmi mérnök vagy
b) műszaki szakoktató, tűzvédelmi szakirányon vagy
c) az OKJ-ben szereplő katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt) szakképesítés vagy
d) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő tűzvédelmi főelőadó szakképesítés vagy
e) katasztrófavédelem alapképzési szakon (katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási vagy iparbiztonsági szakirány) szerzett felsőfokú végzettség vagy
f) rendészeti szervező szakképesítés (katasztrófavédelmi szervező szakmairány, tűzvédelmi szervező szakmairány vagy iparbiztonsági szervező szakmairány)

2. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek az orvosi, továbbá egyes pszichológiai és biológiai területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. aneszteziológia és intenzív terápia általános orvos és aneszteziológiai és intenzív terápia szakvizsga
2. antropológia a) okleveles biológus vagy
b) okleveles régészet szakos bölcsész, vagy
c) okleveles biológia szakos tanár
3. arc-állcsont-szájsebészet általános orvos és arc-állcsont-szájsebészet szakvizsga
4. baleseti sebészet (traumatológia) és ortopédia általános orvos és traumatológia ortopédia szakvizsga
5. belgyógyászat általános orvos és belgyógyászat szakvizsga
6. bőrgyógyászat általános orvos és bőrgyógyászat szakvizsga
7. csecsemő- és gyermekgyógyászat általános orvos és csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga
8. *  egészségbiztosítás általános orvos és egészségbiztosítás szakvizsga, valamint a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről szóló rendelet szerinti rehabilitációs orvosszakértői tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítés
9. foglalkozás-orvostan általános orvos és foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakvizsga
10. fül-orr-gégegyógyászat általános orvosi oklevél és fül-orr-gégegyógyászat szakvizsga
11. gyermek- és ifjúsági pszichiátria általános orvos és gyermek- és ifjúsági pszichiátria szakvizsga
12. gyermeksebészet általános orvos és gyermeksebészet szakvizsga
13. *  igazságügyi genetika a) általános orvos vagy
b) okleveles állatorvos vagy
c) okleveles biológus vagy
d) okleveles biomérnök vagy
e) okleveles molekuláris biológus vagy
f) okleveles biológia szakos tanár vagy
g) okleveles agrármérnök
14. honvédorvostan,
katasztrófa-orvostan
általános orvos és honvédorvostan, katasztrófa-orvostan szakvizsga
15. idegsebészet általános orvos és idegsebészet szakvizsga
16. *  fogorvostan okleveles fogorvos és szakfogorvosi szakvizsga
17. igazságügyi orvostan általános orvos és igazságügyi orvostan szakvizsga
18. *  igazságügyi pszichiátria általános orvos és igazságügyi pszichiátria (igazságügyi elmeorvostan) szakvizsga
19. infektológia általános orvos és infektológia szakvizsga
20. kardiológia általános orvos és kardiológia szakvizsga
21. klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia a) okleveles pszichológus és klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia vagy
b) okleveles pszichológus és klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológia szakvizsga
22. mikrobiológia a) általános orvos és orvosi mikrobiológia szakvizsga vagy
b) okleveles biológus vagy
c) okleveles kémikus
23. neurológia általános orvos és neurológia szakvizsga
24. nukleáris medicina általános orvos és nukleáris medicina szakvizsga
25. orvosi laboratóriumi diagnosztika általános orvos és orvosi laboratóriumi diagnosztika szakvizsga
26. patológia általános orvos és patológia szakvizsga
27. radiológia általános orvos és radiológia szakvizsga
28. repülőorvostan általános orvos és repülőorvostan szakvizsga
29. reumatológia általános orvos és reumatológia szakvizsga
30. sebészet általános orvos és sebészet szakvizsga
31. sugárterápia általános orvos és sugárterápia szakvizsga
32. sürgősségi orvostan (oxyológia) általános orvos és oxyológia szakvizsga
33. szemészet általános orvos és szemészet szakvizsga
34. szívsebészet általános orvos és szívsebészet szakvizsga
35. szülészet-nőgyógyászat általános orvos és szülészet-nőgyógyászat szakvizsga
36. *  igazságügyi toxikológia a) egyetemi szakmérnök, műszeres analitikai kémia szakon vagy kromatográfiás szakanalitikus vagy okleveles műszeres analitikai kémiai szakember
és
aa) okleveles gyógyszerész vagy
ab) okleveles vegyész vagy
ac) okleveles vegyészmérnök vagy
ad) okleveles biológus vagy
ae) okleveles biomérnök vagy
af) okleveles gyógyszervegyész-mérnök
vagy
b) okleveles gyógyszerész és toxikológia szakvizsga
37. transzfuziológia általános orvos és transzfuziológia szakvizsga
38. tüdőgyógyászat általános orvos és tüdőgyógyászat szakvizsga
39. urológia általános orvos és urológia szakvizsga
40. *  allergológia és klinikai immunológia általános orvos és allergológia és klinikai immunológia szakvizsga
41. *  klinikai genetika a) általános orvos és klinikai genetika szakvizsga vagy
b) általános orvos és molekuláris genetikai diagnosztika szakvizsga
42. *  Klinikai toxikológia általános orvos és
a) aneszteziológiai és intenzív terápia szakvizsga vagy
b) belgyógyászat szakvizsga vagy
c) oxyológia és sürgősségi orvostani szakvizsga vagy
d) igazságügyi orvostan szakvizsga
43. *  háziorvostan általános orvos és
a) általános orvostan szakvizsga vagy
b) belgyógyászat szakvizsga vagy
c) háziorvostan szakvizsga
44. *  emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek és gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlat általános orvos és
a) okleveles közgazdász pénzügy szakon vagy
b) okleveles közgazdasági elemző szakon vagy
c) okleveles közgazdász marketing szakon

3. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a munkabiztonsági területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. állattenyésztés technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
2. anyagmozgatás technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon, vagy
b) munkavédelmi szakember
3. bányászati tevékenység technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
4. egészségügyi tevékenység technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
5. emelőgép technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
6. energia előállítás, szállítás, tárolás technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
7. építőipari kivitelezés technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
8. erdőgazdálkodás technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
9. feldolgozóipari tevékenység technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
10. fűtés, szellőzés technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
11. hírközlés és elektronika technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
12. hulladékkezelés technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
13. ipari alpintechnika technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
14. kereskedelmi és vendéglátó-ipari tevékenység technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
15. munkahelyi zaj és rezgés elleni védelem a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
16. művészeti tevékenység technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
17. növénytermesztés technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
18. sport- és nem művészeti célú szórakoztatási tevékenység technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
19. szállítás technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
20. tárolás, raktározás technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
21. világítástechnika a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
22. vízgazdálkodás technológiája és eszközeinek biztonsága a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
23. *  beruházás-szervezés a munkavédelem területén a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
24. *  üzem- és munkaszervezés a munkavédelem területén a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember
25. *  munkavédelem gazdasági elemzése a) egyetemi szakmérnök, munkavédelmi szakon vagy
b) munkavédelmi szakember

4. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a mező- és erdőgazdálkodási, valamint az élelmiszer-ipari területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. * 
2. *  állategészségügy állatorvos doktor
3. *  állattenyésztés a) okleveles agrármérnök vagy
b) állattenyésztő mérnök vagy
c) állatorvos doktor
4. *  borászat a) okleveles biomérnök vagy
b) okleveles vegyészmérnök vagy
c) okleveles élelmiszermérnök vagy
d) okleveles szőlész-borász mérnök vagy
e) szőlész-borász szakmérnök vagy
f) szőlő- és borgazdasági szakmérnök vagy
g) okleveles kertészmérnök vagy
h) okleveles agrármérnök
5. *  egyéni és társas vadászatok lebonyolítása a) vadgazdálkodási szakmérnök vagy
b) vadgazda mérnök
6. *  élelmiszer-biztonság és élelmiszer-minőségügy a) okleveles biomérnök vagy
b) okleveles élelmiszer biotechnológus vagy
c) okleveles élelmiszer-minősítő és egészségvédő biomérnök vagy
d) okleveles vegyészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles élelmiszermérnök vagy
g) okleveles élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök vagy
h) élelmiszer-biztonsági szakmérnök vagy
i) állatorvos doktor vagy
j) okleveles kertészmérnök vagy
k) okleveles agrármérnök vagy
l) okleveles gépészmérnök vagy
m) okleveles élelmiszer minőségbiztosító agrármérnök vagy
n) okleveles gazdasági agrármérnök élelmiszer szakirány vagy
o) élelmiszeripari (vállalati, üzemi) higiéniai szakmenedzser vagy
p) minőségügyi rendszer menedzser
7. *  élelmiszeripari feldolgozás,
– beleértve élelmiszeripari melléktermékek, hulladékok feldolgozása – kivéve borászat
a) okleveles biomérnök vagy
b) okleveles élelmiszer biotechnológus vagy
c) okleveles vegyészmérnök vagy
d) okleveles élelmiszermérnök vagy
e) okleveles élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök vagy
f) élelmiszerbiztonsági szakmérnök vagy
g) pálinkamester szakmérnök (szeszipari termékek esetén) vagy
h) okleveles gépészmérnök vagy
i) okleveles élelmiszeripari gépészmérnök vagy
j) okleveles mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök vagy
k) okleveles kertészmérnök (gyümölcs/zöldségfeldolgozás
esetén) vagy
l) okleveles agrármérnök vagy
m) okleveles gazdasági agrármérnök (élelmiszer szakirány)
8. erdőgazdálkodás okleveles erdőmérnök
9. *  erdei vadkár, erdei vadkárok becslése a) okleveles erdőmérnök vagy
b) vadgazdálkodási szakmérnök vagy
c) vadgazda mérnök
10. erdővédelem a) okleveles erdőmérnök vagy
b) növényvédelmi szakmérnök vagy
c) okleveles növényorvos vagy
d) okleveles agrárkémikus agrármérnök
11. *  elsődleges fafeldolgozás a) okleveles erdőmérnök vagy
b) okleveles faipari mérnök
12. földmérés és térképészet a) okleveles geográfus vagy
b) okleveles térképész vagy
c) földmérő mérnök vagy
d) okleveles földmérő és térinformatikai mérnök vagy
e) okleveles építőmérnök vagy
f) okleveles erdőmérnök vagy
g) bánya- és geotechnikai mérnök
13. földminősítés, földvédelem és talajtani szakmérnök és
földhasznosítás a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles kertészmérnök vagy
c) meliorációs mérnök vagy
d) okleveles erdőmérnök
14. gyepgazdálkodás okleveles agrármérnök
15. gyomszabályozás, vegyszeres gyomirtás a) növényvédelmi szakmérnök vagy
b) okleveles növényorvos vagy
c) okleveles agrárkémikus agrármérnök
16. *  halászat a) halászati mérnök vagy
b) halászati szak-üzemmérnök vagy
c) halászati szakmérnök vagy
d) halászati-halgazdálkodási szakmérnök vagy
e) halászati szakelőadó vagy
f) okleveles agrármérnök
17. *  kertészeti növénytermesztés a) okleveles kertészmérnök vagy
b) kertészmérnök vagy
c) okleveles agrármérnök vagy
d) okleveles erdőmérnök vagy
e) okleveles biológus
18. *  keveréktakarmány-gyártás a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles takarmányozási és takarmány-biztonsági mérnök vagy
c) takarmányozási és takarmánygazdálkodási szakmérnök vagy
d) okleveles gépészmérnök
19. *  mezőgazdasági és élelmiszeripari gépesítés a) okleveles gépészmérnök vagy
b) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök vagy
c) okleveles élelmiszeripari gépészmérnök vagy
d) okleveles mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök vagy
e) okleveles mezőgazdasági szakmérnök vagy
f) okleveles élelmiszeripari szakmérnök
20. *  mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalati gazdálkodás a) okleveles gépészmérnök vagy
b) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök vagy
c) okleveles élelmiszeripari gépészmérnök vagy
d) okleveles mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök vagy
e) okleveles mezőgazdasági szakmérnök vagy
f) okleveles közgazdász gazdálkodási szakon vagy
g) okleveles agrármérnök vagy
h) okleveles gazdasági agrármérnök vagy
i) okleveles élelmiszermérnök vagy
j) okleveles kertészmérnök
21. *  mezőgazdasági vadkár a) okleveles agrármérnök vagy
b) vadgazdamérnök vagy
c) vadgazdálkodási szakmérnök
22. *  mezőgazdasági tápanyag-gazdálkodás a) * 
b) okleveles kertészmérnök vagy
c) * 
d) okleveles agrárkémikus agrármérnök vagy
e) tápanyag-gazdálkodási szakmérnök vagy
f) okleveles vegyész
23. mezőgazdasági termények, termékek a) okleveles agrármérnök vagy
tárolása b) okleveles kertészmérnök vagy
c) takarmányozási és takarmánygazdálkodási szakmérnök
24. mezőgazdasági termények, termékek a) okleveles agrármérnök vagy
tartósítása b) takarmányozási és takarmánygazdálkodási szakmérnök vagy
c) okleveles élelmiszermérnök
25. mezőgazdasági termésbecslés a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles kertészmérnök vagy
c) kertészmérnök
26. növényvédelmi gépek és légi növényvédelem gépei okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
27. *  öntözéses gazdálkodás a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles kertészmérnök vagy
c) kertészmérnök vagy
d) okleveles építőmérnök vagy
e) meliorációs mérnök
28. parképítés és zöldfelület-fenntartás a) okleveles kertészmérnök vagy
b) kertészmérnök vagy
c) okleveles erdőmérnök vagy
d) okleveles tájépítész mérnök vagy
e) kertépítő és zöldfelület-fenntartó szakmérnök
29. szántóföldi és kertészeti növényvédelem a) növényvédelmi szakmérnök vagy
b) okleveles növényorvos vagy
c) okleveles agrárkémikus agrármérnök
30. *  szántóföldi növénytermesztés a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles kertészmérnök vagy
c) kertészmérnök vagy
d) okleveles erdőmérnök vagy
e) okleveles biológus
31. *  takarmánygazdálkodás a) okleveles agrármérnök vagy
b) takarmányozási és takarmánygazdálkodási szakmérnök vagy
c) állatorvos doktor vagy
d) okleveles takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök
32. *  termőföld talajvédelme a) okleveles agrárkémikus agrármérnök vagy
b) okleveles erdőmérnök vagy
c) környezetgazdálkodási szakmérnök vagy
d) meliorációs szakmérnök vagy
e) talajtani szakmérnök
33. *  termőföld-forgalmazás, termőföld-értékbecslés OKJ-ban szereplő ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő szakképesítés és
a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles kertészmérnök vagy
c) meliorációs mérnök vagy
d) okleveles erdőrmérnök vagy
e) ingatlan-nyilvántartási szervező
34. vadgazdálkodási tervezés a) vadgazda mérnök vagy
b) vadgazdálkodási szakmérnök
35. zárttéri vadtartás a) vadgazda mérnök vagy
b) vadgazdálkodási szakmérnök
36. * 
37. *  mezőgazdasági kár, mezőgazdasági kárbecslés a) okleveles agrármérnök vagy
b) okleveles kertészmérnök
38. *  faanyagszármazás a) okleveles erdőmérnök vagy
b) okleveles faipari mérnök

5. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a közlekedési és az ipari területeken * 

A) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a közlekedési területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. belvízi hajózási nautika a) közlekedésmérnök vagy
b) hajóskapitány vagy
c) hajóvezető „A” képesítés
2. hajózási műszaki a) gépészmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) *  I. osztályú géptiszti oklevél
3. ejtőernyő légi üzemeltetése a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
4. ejtőernyő tervezése, gyártása, javítása, karbantartása a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
5. függővitorlázó légi üzemeltetése a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
6. függővitorlázó tervezése, gyártása, javítása, karbantartása a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
7. *  helikopter légi üzemeltetése (5700 kg alatti max. felszálló-
tömegű)
a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
h) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
8. *  helikopter légi üzemeltetése (5700 kg vagy nagyobb felszálló-
tömegű)
a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
9. *  helikopter műszaki üzemben tartása, karbantartása (5700 kg vagy nagyobb felszállótömegű) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
10. *  helikopter műszaki üzemben tartása, karbantartása (5700 kg alatti max. felszállótömegű) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
11. *  légiforgalmi szolgálatok a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
12. *  repülőgép légi üzemeltetési (5700 kg alatti max. felszállótömegű) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
13. *  repülőgép légi üzemeltetési (5700 kg vagy nagyobb felszállótömegű) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
14. *  repülőgép műszaki üzemben tartása, karbantartása (5700 kg alatti max. felszállótömegű) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
15. *  repülőgép műszaki üzemben tartása, karbantartása (5700 kg vagy nagyobb felszállótömegű) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök vagy
g) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
16. sikló, függőpálya, sífelvonó a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles építőmérnök
17. siklóernyő légi üzemeltetése a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök
18. siklóernyő tervezése, gyártása javítása, karbantartása a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök
19. vitorlázógép légi üzemeltetése a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) gépészmérnök
20. vitorlázógép tervezése, gyártása, javítása, karbantartása a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
21. *  gépjármű-közlekedési műszaki (javítás, karbantartás, járműértékelés) a) egyetemi szakmérnök, közlekedés műszaki szakértő szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, járműgépész szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, járműipari tervező szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, karbantartási és járműfenntartási szakon vagy
e) okleveles gépészmérnök
22. környezetvédelem a közlekedésben főiskolai szakmérnök, környezeti menedzser szakon vagy egyetemi (főiskolai) szakmérnök, környezetvédelmi szakon vagy főiskolai szakmérnök, környezetgazdálkodási szakon és
a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles közlekedésmérnök vagy
d) közlekedésmérnök
23. *  közúti szállítás, fuvarozás a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) okleveles közgazdász
24. *  közúti jármű vizsgálat a) egyetemi szakmérnök, közlekedés műszaki szakértő szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, járműgépész szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, járműipari szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, karbantartási és járműfenntartási szakon vagy
e) okleveles gépészmérnök
25. *  közúti járműtervezés műszaki a) egyetemi szakmérnök, közlekedés műszaki szakértő szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, járműgépész szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, járműipari tervező szakon vagy
d) okleveles gépészmérnök
26. *  közúti közlekedésbiztonsági műszaki (balesetelemzés) egyetemi szakmérnök, közlekedés műszaki szakértő szakon
27. *  közúti közlekedési forgalmi, tároló és fenntartó létesítmények technológiai tervezése és fenntartása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) okleveles közlekedésmérnök
28. *  mobil rakodógép, rakodásgépesítés a) egyetemi szakmérnök, közlekedés műszaki szakértő szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, karbantartási és járműfenntartási szakon vagy
c) okleveles anyagmozgató gépész szakirányú továbbképzési szak vagy
d) főiskolai szakmérnök, hidraulika-pneumatika szakon vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
29. *  vasúti áruszállítás a) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, közlekedési menedzser gazdasági mérnök szakon vagy
c) főiskolai szakmérnök, környezeti menedzser szakon vagy
d) főiskolai szakmérnök, logisztikai és szállítmányozási menedzser szakon vagy
e) okleveles közlekedésmérnök vagy
f) közlekedésmérnök
30. vasúti- és egyéb kötöttpályás járművek a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles közlekedési mérnök vagy
d) közlekedési mérnök
31. vasúti hidak és egyéb mérnöki létesítmények építése és fenntartása a) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
b) főiskolai szakmérnök, környezeti menedzser szakon vagy
c) okleveles közlekedésmérnök vagy
d) közlekedésmérnök vagy
e) okleveles építőmérnök vagy
f) építőmérnök
32. vasúti hidak és egyéb mérnöki létesítmények tervezése a) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
b) főiskolai szakmérnök, környezeti menedzser szakon vagy
c) okleveles közlekedésmérnök vagy
d) közlekedésmérnök
33. vasúti járműgépészet (tervezés, üzemeltetés, fenntartás) a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) egyetemi szakmérnök, járműgépész szakon
34. vasúti pályaépítés, fenntartás a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles építőmérnök vagy
d) építőmérnök
35. vasúti pályatervezés a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles építőmérnök vagy
d) építőmérnök
36. vasúti térvilágítás a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök vagy
c) okleveles villamosmérnök vagy
d) villamosmérnök
37. vasúti vontatás a) okleveles közlekedésmérnök vagy
b) közlekedésmérnök
38. *  úttervezés, -építés, -üzemeltetés és -fenntartás a) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, útüzemeltetés és fenntartás szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, városépítési-városgazdasági szakon vagy
d) okleveles építőmérnök vagy
e) okleveles építészmérnök vagy
f) okleveles anyagmérnök
39. *  közlekedési létesítmények beruházása, ezek lebonyolítása, építéstechnológiai, kivitelezési és minősítési feladatai a) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, útüzemeltetés és fenntartás szakon vagy
b) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, településfenntartási és igazgatási szakirányon vagy
c) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, közlekedési menedzser gazdasági szakon vagy
e) egyetemi szakmérnök, városépítési- városgazdasági szakon vagy
f) okleveles építőmérnök vagy
g) okleveles közlekedésmérnök vagy
h) okleveles településmérnök vagy
i) okleveles építészmérnök
40. *  útépítés, talajmechanika és víztelenítés a) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, útüzemeltetés és fenntartás szakon vagy
b) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, talajtani szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
d) okleveles geodéziai és térinformatikai mérnök vagy
e) okleveles építőmérnök vagy
f) okleveles építészmérnök
41. *  közúti műtárgyak és egyéb mérnöki létesítmények tervezése, építése, üzemeltetése és fenntartása a) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, településfenntartási és igazgatási szakirányon vagy
b) egyetemi szakmérnök, városépítési-városgazdasági szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, szerkezetépítő szakon vagy
e) okleveles építőmérnök vagy
f) okleveles építészmérnök vagy
g) okleveles közlekedésmérnök vagy
h) okleveles településmérnök
42. *  városi közlekedés, forgalomtechnika és forgalomszervezés a) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, településfenntartási és igazgatási szakirányon vagy
b) egyetemi szakmérnök, városépítési-városgazdasági szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, közlekedési menedzser gazdasági szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
e) okleveles közlekedésmérnök vagy
f) okleveles településmérnök
43. *  közlekedési rendszer, hálózat és forgalom tervezése a) főiskolai vagy egyetemi szakmérnök, településfenntartási és igazgatási szakirányon vagy
b) egyetemi szakmérnök, városépítési-városgazdasági szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, közlekedési menedzser gazdasági szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, közlekedésépítő szakon vagy
e) okleveles településmérnök vagy
f) okleveles építőmérnök vagy
g) okleveles építészmérnök vagy
h) okleveles közlekedésmérnök
44. *  útépítő gépek technológiai tervezése, fenntartása és üzemeltetése a) egyetemi szakmérnök, járműipari tervező szakon vagy
b) egyetemi szakmérnök, építésgépesítési szakon vagy
c) egyetemi szakmérnök, járműgépész szakon vagy
d) egyetemi szakmérnök, karbantartási és járműfenntartási szakon vagy
e) egyetemi szakmérnök, közlekedés műszaki szakértő szakon vagy
f) okleveles anyagmozgató gépész szakirányú továbbképzési szak vagy
g) okleveles gépészmérnök vagy
h) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök

B) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek az ipari területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. bányászat a) okleveles bánya- és geotechnikai mérnök vagy
b) bánya- és geotechnikai mérnök
2. bányászati, építőipari gép gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök
3. bőr, bőrtermék, lábbeli gyártása, feldolgozása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles könnyűipari mérnök vagy
d) könnyűipari mérnök vagy
e) okleveles vegyészmérnök vagy
f) vegyészmérnök
4. bútorgyártás a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles faipari mérnök vagy
d) faipari mérnök
5. élelmiszer-, dohányipari gép gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök
6. festék-, bevonóanyag gyártás a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles vegyész vagy
d) okleveles kémia szakos tanár vagy
e) kémia szakos tanár
7. gumi-, műanyag termék gyártása (kivéve közúti járművek) a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles kémia szakos tanár
8. gyógyászati műszer gyártása a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök
9. gyógyszergyártás a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles kémia szakos tanár vagy
g) okleveles gyógyszerész
10. háztartási készülék gyártása a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
11. híradástechnikai termék, készülék gyártása a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
12. hőerőgépek és rendszerek a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
13. hőkezelés a) okleveles kohómérnök vagy
b) kohómérnök vagy
c) egyetemi szakmérnök, hőkezelő szakon
14. kelmefestés, vegytisztítás a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles vegyész
15. kohászati gép gyártása a) okleveles kohómérnök vagy
b) kohómérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
16. közúti gépjárművek és egyéb közúti járművek gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles közlekedési mérnök vagy
d) közlekedési mérnök
17. mechanikai erőgép, energiaközlő gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök
18. mérőműszer gyártása a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök
19. mezőgazdasági gép gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles mezőgazdasági gépészmérnök vagy
d) mezőgazdasági gépészmérnök
20. *  nyomdaipar a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles könnyűipari mérnök vagy
d) könnyűipari mérnök vagy
e) okleveles vegyészmérnök vagy
f) vegyészmérnök vagy
g) okleveles villamosmérnök vagy
h) villamosmérnök
21. papír, papírtermék gyártása, feldolgozása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles könnyűipari mérnök vagy
d) könnyűipari mérnök vagy
e) okleveles faipari mérnök vagy
f) faipari mérnök
22. papíripari- és nyomdaipari gép gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles könnyűipari mérnök vagy
d) könnyűipari mérnök vagy
e) okleveles faipari mérnök vagy
f) faipari mérnök
23. *  szénhidrogén termelés, -kutatás, -szállítás a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles vegyészmérnök vagy
d) vegyészmérnök vagy
e) okleveles olaj- és gázmérnök vagy
f) okleveles vegyész vagy
g) okleveles geofizikus vagy
h) okleveles földtudományi mérnök vagy
i) okleveles villamosmérnök vagy
j) villamosmérnök
24. szerszámgépgyártás a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök
25. színesfém- és alumínium kohászati termékek előállítása a) okleveles kohómérnök vagy
b) kohómérnök
26. textil-, ruházati, bőripari gép gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök
27. textília, textiláru gyártása a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles könnyűipari mérnök vagy
d) könnyűipari mérnök vagy
e) okleveles vegyészmérnök vagy
f) vegyészmérnök
28. tisztítószer, kozmetikai cikk gyártása a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles kémia szakos tanár vagy
g) kémia szakos tanár
29. vas-, acél- és fémöntészet a) okleveles kohómérnök vagy
b) kohómérnök
30. *  vegyészet (kivéve toxikológia) a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles vegyész vagy
d) okleveles kémia szakos tanár
31. vegyi alapanyag gyártása a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles kémia szakos tanár vagy
g) kémia szakos tanár
32. vegyi szál gyártása a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles kémia szakos tanár vagy
g) kémia szakos tanár
33. vendéglátóipar a) főiskolai szakközgazdász, vendéglátó és szálloda vállalkozási szakon vagy
b) vendéglátó és szálloda vállalkozási szakértő vagy
c) közgazdász vendéglátó és szálloda szakon vagy
d) közgazdász gazdálkodási szakon vagy
e) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő vendéglátó menedzser szakképesítés vagy
f) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő vendéglátó szakmenedzser szakképesítés
34. villamos gép gyártása a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök
35. villamosművek a) okleveles villamosmérnök vagy
b) villamosmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök
36. *  hajógyártás, hajóépítés a) okleveles gépészmérnök vagy
b) gépészmérnök vagy
c) okleveles közlekedésmérnök vagy
d) közlekedésmérnök
e) okleveles villamosmérnök vagy
f) villamosmérnök vagy
g) hajóépítőmérnök
37. *  iparjogvédelem egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség és felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés
38. *  gumiabroncs gyártása a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) gépészmérnök vagy
e) okleveles vegyész vagy
f) okleveles kémia szakos tanár
39. *  használati cikkek piaci ár- és értékbecslése egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és
a) az OKJ-ben szereplő műtárgy becsüs szakképesítés vagy
b) az OKJ-ben szereplő bútor-szőnyeg becsüs szakképesítés vagy
c) az OKJ-ben szereplő festmény becsüs szakképesítés vagy
d) az OKJ-ben szereplő híradástechnikai becsüs szakképesítés vagy
e) az OKJ-ben szereplő ékszerbecsüs szakképesítés

6. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek az informatikai és hírközlési területeken

A) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek az informatikai területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. informatikai berendezések, számítógépek, perifériák és helyi hálózatok (hardver) a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles fizikus
2. informatikai biztonság a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles programtervező matematikus vagy
g) okleveles fizikus vagy
h) okleveles matematikus vagy
i) okleveles alkalmazott matematikus vagy
j) programozó matematikus
3. informatikai rendszerek tervezése, szervezése a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) programozó matematikus vagy
g) okleveles programtervező matematikus vagy
h) okleveles informatika szakos tanár vagy
i) számítástechnika szakos tanár vagy
j) informatikai szakirányon végzett okleveles gazdaság-informatikus vagy
k) okleveles fizikus vagy
l) okleveles matematikus vagy
m) okleveles alkalmazott matematikus
4. stúdiótechnika, multimédia területtel összefüggő informatikai tevékenység a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus
5. számítástechnikai adatbázis, adatstruktúrák a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles programtervező matematikus vagy
g) okleveles alkalmazott matematikus vagy
h) okleveles matematikus vagy
i) programozó matematikus vagy
j) okleveles informatika szakos tanár vagy
k) számítástechnika szakos tanár
6. szoftverek a) programozó matematikus vagy
b) okleveles programtervező matematikus vagy
c) okleveles informatika szakos tanár vagy
d) számítástechnika szakos tanár vagy
e) informatikai szakirányon végzett okleveles gazdaság-informatikus vagy
f) okleveles alkalmazott matematikus vagy
g) okleveles gazdaságmatematikai elemző szakos közgazdász vagy
h) okleveles mérnök-informatikus vagy
i) mérnök-informatikus vagy
j) okleveles matematikus vagy
k) villamosmérnök vagy
l) okleveles villamosmérnök

B) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a hírközlési területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. elektromágneses összeférhetőség
(EMC)
a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) mérnök-informatikus vagy
d) okleveles mérnök informatikus vagy
e) okleveles informatikus fizikus vagy
f) okleveles fizikus
2. elektronikus hírközléssel összefüggő méréstechnika a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
f) okleveles mérnök-informatikus vagy
e) okleveles fizikus
3. műsorszolgáltatással összefüggő elektronikus hírközlési tevékenység a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles fizikus
4. vezetékes elektronikus hírközlés a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles fizikus
5. vezeték nélküli elektronikus hírközlés a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles fizikus
6. digitális műsorterjesztés a) villamosmérnök vagy
b) okleveles villamosmérnök vagy
c) okleveles rendszerinformatikus vagy
d) mérnök-informatikus vagy
e) okleveles mérnök-informatikus vagy
f) okleveles fizikus

7. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a környezetvédelmi, a természetvédelmi és a vízügyi területeken

A) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a környezetvédelmi területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. egyedi vagy házi szennyvízkezelés és -elhelyezés a) okleveles környezetmérnök vagy
b) okleveles biomérnök vagy
c) okleveles biológus vagy
d) okleveles gépészmérnök vagy
e) okleveles településmérnök vagy
f) okleveles vegyészmérnök vagy
g) okleveles vegyész vagy
h) okleveles hidrogeológus vagy
i) okleveles bánya- és geotechnikai mérnök vagy
j) okleveles agrárkémikus vagy
k) okleveles geológus vagy
l) környezetvédelmi szakmérnök vagy
m) környezetgazdálkodási szakmérnök vagy
n) vízépítő szakmérnök vagy
o) környezetvédelmi ökológus vagy
p) okleveles építőmérnök vagy
q) környezeti menedzser szakmérnök vagy
r) környezettechnológiai szakmérnök vagy
s) főiskolai szakmérnök, vízellátási-víztisztítási szakon vagy
t) főiskolai szakmérnök, csatornázási-szennyvíztisztítási szakon
2. hulladékgazdálkodás a) okleveles környezetmérnök vagy
b) okleveles biomérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök vagy
d) okleveles településmérnök vagy
e) okleveles vegyészmérnök vagy
f) okleveles vegyész vagy
g) okleveles hidrogeológus vagy
h) okleveles bánya- és geotechnikai mérnök vagy
i) okleveles építőmérnök
j) okleveles biológus vagy
k) okleveles gépészmérnök vagy
l) környezetvédelmi szakmérnök vagy
m) környezetgazdálkodási szakmérnök vagy
n) környezetvédelmi ökológus vagy
o) környezeti menedzser szakmérnök vagy
p) környezettechnológiai szakmérnök
3. környezeti víz- és talajvédelem a) okleveles környezetmérnök vagy
b) okleveles biomérnök vagy
c) okleveles biológus vagy
d) okleveles fizikus vagy
e) okleveles geológus vagy
f) okleveles településmérnök vagy
g) okleveles vegyészmérnök vagy
h) okleveles vegyész vagy
i) okleveles hidrogeológus vagy
j) okleveles bánya- és geotechnikai mérnök vagy
k) okleveles építőmérnök vagy
l) okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök vagy
m) környezetvédelmi szakmérnök vagy
n) környezetgazdálkodási szakmérnök vagy
o) vízépítő szakmérnök vagy
p) környezetvédelmi ökológus vagy
q) környezeti menedzser szakmérnök vagy
r) környezettechnológiai szakmérnök
4. *  környezeti zaj- és rezgésvédelem a) okleveles környezetmérnök vagy
b) okleveles fizikus vagy
c) okleveles geológus vagy
d) okleveles településmérnök vagy
e) környezetvédelmi szakmérnök vagy
f) környezetgazdálkodási szakmérnök vagy
g) környezeti menedzser szakmérnök vagy
h) környezettechnológiai szakmérnök vagy
i) okleveles gépészmérnök vagy
j) okleveles villamosmérnök
5. levegőtisztaság-védelem a) okleveles környezetmérnök vagy
b) okleveles biomérnök vagy
c) okleveles biológus vagy
d) okleveles fizikus vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) okleveles meteorológus vagy
g) okleveles vegyészmérnök vagy
h) okleveles vegyész vagy
i) környezetvédelmi szakmérnök vagy
j) környezetgazdálkodási szakmérnök vagy
k) okleveles építőmérnök vagy
l) környezeti menedzser szakmérnök vagy
m) környezettechnológiai szakmérnök

B) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a természetvédelmi területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. élővilág-védelem 1.1. okleveles agrármérnök vagy
1.2. okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök vagy
1.3. állatorvos doktor vagy
1.4. okleveles biológus vagy
1.5. okleveles biológia szakos tanár vagy
1.6. okleveles erdőmérnök vagy
1.7. okleveles kertészmérnök vagy
1.8. okleveles tájépítész mérnök vagy
1.9. okleveles táj- és kertépítész mérnök vagy
1.10. környezetvédelmi ökológus vagy
1.11. növényvédelmi szakmérnök vagy
1.12. természetvédelmi mérnök vagy
1.13. vadgazda mérnök vagy
1.14. vadgazdálkodó vagy
1.15. vadgazdálkodási szakmérnök vagy
1.16. okleveles vidékfejlesztő agrármérnök vagy
1.17. vidékfejlesztési agrármérnök vagy
1.18. vidékfejlesztési szakmérnök vagy
1.19. okleveles állattenyésztő mérnök vagy
1.20. *  okleveles agrármérnök vagy
1.21. okleveles növénytermesztő mérnök vagy
1.22. okleveles birtokrendező mérnök vagy
1.23. okleveles alkalmazott zoológus vagy szakzoológus vagy
1.24. okleveles környezetmérnök vagy
1.25. környezetgazdálkodási agrármérnök vagy
1.26. okleveles környezetkutató vagy
1.27. okleveles környezettan-tanár vagy
1.28. okleveles alkalmazott növénybiológus vagy
1.29. okleveles növényorvos vagy
1.30. környezetvédő vagy
1.31. okleveles biomérnök
2. földtani és felszínalaktani 2.1. okleveles agrármérnök vagy
értékek, valamint barlangok 2.2. okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök vagy
védelme 2.3. okleveles bánya- és geotechnikai mérnök vagy
2.4. okleveles fizikus vagy
2.5. okleveles geográfus vagy
2.6. okleveles geofizikus vagy
2.7. okleveles geológus vagy
2.8. okleveles táj- és kertépítész mérnök vagy
2.9. okleveles térképész vagy
2.10. okleveles hidrogeológus vagy
2.11. okleveles környezetmérnök vagy
2.12. okleveles biomérnök vagy
2.13. okleveles kertészmérnök vagy
2.14. okleveles biológus vagy
2.15. okleveles földmérő és térinformatikai mérnök vagy
2.16. okleveles földmérő mérnök vagy
2.17. okleveles meteorológus vagy
2.18. okleveles természetvédelmi mérnök vagy
2.19. okleveles vidékfejlesztő agrármérnök
3. tájvédelem 3.1. okleveles agrármérnök vagy
3.2. okleveles vidékfejlesztő agrármérnök vagy
3.3. okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök vagy
3.4. okleveles táj- és kertépítész mérnök vagy
3.5. okleveles tájépítész mérnök vagy
3.6. okleveles településmérnök vagy
3.7. okleveles erdőmérnök vagy
3.8. okleveles természetvédelmi mérnök vagy
3.9. okleveles biológus vagy
3.10. okleveles építészmérnök vagy
3.11. okleveles építőmérnök vagy
3.12. okleveles építész vagy
3.13. okleveles geográfus vagy
3.14. okleveles kertészmérnök

C) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a vízügyi területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. árvízvédelem és -mentesítés a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök
2. felszín alatti vízkészlet gazdálkodás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles hidrogeológus
3. felszíni vízkészlet gazdálkodás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles hidrogeológus
4. folyó- és tószabályozás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök
5. ipari vízgazdálkodás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles vegyészmérnök vagy
d) vegyészmérnök vagy
e) főiskolai szakmérnök, csatornázási-szennyvíztisztítási szakon vagy
f) főiskolai szakmérnök, vízellátási-víztisztítási szakon
6. ivóvízellátás, ivóvízminőség-javítás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles vegyészmérnök vagy
d) vegyészmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) főiskolai szakmérnök, csatornázási-szennyvíztisztítási szakon vagy
g) főiskolai szakmérnök, vízellátási-víztisztítási szakon
7. települési szennyvízelvezetés és -tisztítás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles vegyészmérnök vagy
d) vegyészmérnök vagy
e) okleveles gépészmérnök vagy
f) főiskolai szakmérnök vagy csatornázási-szennyvíztisztítási szakon vagy
g) főiskolai szakmérnök, vízellátási-víztisztítási szakon
8. vízépítési nagyműtárgyak a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök
9. vízfeltárás, kútfúrás, vízkitermelés a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) okleveles geológus
10. vízgyűjtő-gazdálkodás a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) * 
11. vízrendezés és belvízmentesítés a) okleveles építőmérnök vagy
b) építőmérnök vagy
c) *  főiskolai szakmérnök, árvíz- és belvízvédelmi szakon

8. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a kulturális területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. állagvédelem, restaurálás a) restaurátorművész vagy
b) az OKJ-ben szereplő restaurátor technikus szakképesítés és
ba) okleveles vegyész vagy
bb) okleveles vegyészmérnök
2. irodalom- és színháztörténeti emlékek a) okleveles irodalom szakos bölcsész vagy
b) okleveles irodalom szakos bölcsész és tanár vagy
c) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
d) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár vagy
e) okleveles új- és legújabb kori történeti muzeológia szakos bölcsész vagy
f) okleveles színháztörténet szakos bölcsész vagy
g) okleveles informatikus könyvtáros vagy
h) okleveles levéltár szakos bölcsész
3. képző- és iparművészeti tárgyak a) okleveles művészettörténet szakos bölcsész vagy
b) okleveles művészettörténet szakos bölcsész és tanár vagy
c) okleveles új- és legújabb kori történeti muzeológia szakos bölcsész vagy
d) festőművész vagy
e) szobrászművész
4. könyvtári dokumentumok okleveles informatikus könyvtáros
5. levéltári dokumentumok a) okleveles levéltár szakos bölcsész vagy
b) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
c) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár
6. mozgóképgyártás (filmgyártás, televízióműsor-készítés) a) okleveles film- és televíziórendező vagy
b) okleveles film- és televízióoperatőr vagy
c) okleveles multimédia programszerkesztő-rendező vagy
d) okleveles mozgóképdramaturg-esztéta vagy
e) okleveles filmelmélet és filmtörténet szakos bölcsész vagy tanár
f) film- és televízió vágó vagy
g) kameraman vagy
h) gyártásvezető vagy
i) OKJ-ben szereplő mozgóképi animációkészítő vagy mozgóképgyártó szakképesítés és
ia) a műszaki felsőoktatásban alapképzésben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség vagy
ib) műszaki képzési területen alap- vagy mesterképzésben szerzett szakképzettség
7. *  műemléki érték dokumentálása a) okleveles művészettörténész vagy
b) okleveles régész vagy
c) okleveles építészmérnök vagy
d) okleveles műemlékvédelmi szakmérnök vagy
e) okleveles építőművész és műemlékvédelmi szakmérnök
8. műszaki emlékek a) okleveles új- és legújabb kori történeti muzeológia szakos bölcsész vagy
b) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
c) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár vagy
d) a műszaki felsőoktatásban alapképzésben szerzett egyetemi végzettség vagy
e) műszaki képzési területen mesterképzésben szerzett szakképzettség
9. néprajzi emlékek a) okleveles néprajz szakos bölcsész vagy
b) okleveles néprajz szakos bölcsész és tanár vagy
c) okleveles kulturális antropológia szakos bölcsész vagy
d) okleveles kulturális antropológia szakos bölcsész és tanár
10. numizmatika a) okleveles régészet szakos bölcsész vagy
b) okleveles új- és legújabb kori történeti muzeológia szakos bölcsész vagy
c) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
d) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár vagy
e) okleveles művészettörténet szakos bölcsész vagy
f) okleveles művészettörténet szakos bölcsész és tanár
11. régészeti leletek, régészeti lelőhelyek okleveles régészet szakos bölcsész
12. mozgóképterjesztés a) OKJ-ben szereplő mozgóképterjesztő és -üzemeltető szakképesítés és
aa) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség vagy
ab) alap- vagy mesterképzésben szerzett szakképzettség vagy
b) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség vagy
c) alap- vagy mesterképzésben szerzett szakképzettség
13. természettudományi emlékek a) okleveles geológus vagy
b) okleveles geográfus vagy
c) okleveles biológus vagy
d) okleveles vegyész vagy
e) okleveles vegyészmérnök vagy
f) okleveles biológia szakos tanár vagy
g) okleveles földrajz szakos tanár vagy
h) okleveles kémia szakos tanár vagy
i) általános orvos vagy
j) okleveles agrármérnök vagy
k) okleveles erdőmérnök
14. történeti emlékek a) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
b) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár vagy
c) okleveles új- és legújabb kori történeti muzeológia szakos bölcsész
15. zene- és hangszertörténeti emlékek a) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
b) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár vagy
c) okleveles muzikológus, tanár vagy
d) okleveles zeneelmélet-tanár
16. *  drágakő a) okleveles geológus vagy
b) okleveles vegyész vagy
c) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és
ca) az OKJ-ben szereplő drágakőszakértő szakképesítés vagy
cb) az OKJ-ben szereplő drágakő-meghatározó szakképesítés vagy
cc) az OKJ-ben szereplő ötvös szakképesítés
17. * 
18. nyelvészet a) okleveles magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész vagy
b) okleveles magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár vagy
c) okleveles alkalmazott nyelvészet szakos bölcsész vagy
d) okleveles elméleti nyelvészet szakos bölcsész vagy
e) okleveles magyar, mint idegen nyelv szakos bölcsész vagy
f) okleveles magyar, mint idegen nyelv szakos bölcsész és tanár
19. fotó- és videótechnika, fotótörténeti emlékek a) okleveles vizuális kommunikáció tervezőművész vagy
b) fotóriporter, képszerkesztő vagy
c) okleveles történelem szakos bölcsész vagy
d) okleveles történelem szakos bölcsész és tanár vagy
e) okleveles új- és legújabb kori történeti muzeológia szakos bölcsész vagy
f) a műszaki felsőoktatásban alapképzésben szerzett egyetemi végzettség vagy
g) műszaki képzési területen mesterképzésben szerzett szakképzettség
20. *  kulturális javak piaci ár-, egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és
értékbecslése a) az OKJ-ben szereplő műtárgy becsüs szakképesítés vagy
b) az OKJ-ben szereplő bútor-szőnyeg becsüs szakképesítés vagy
c) az OKJ-ben szereplő festmény becsüs szakképesítés vagy
d) az OKJ-ben szereplő híradástechnikai becsüs szakképesítés vagy
e) az OKJ-ben szereplő ékszerbecsüs szakképesítés
21. *  műemléki restaurátor restaurátorművész mesterképzési szakon szerzett szakképzettség
22. *  műemléki épületdiagnosztika a) okleveles építőmérnök vagy
b) okleveles szerkezet-építőmérnök vagy
c) okleveles építészmérnök
23. *  orgona hangszer-helyreállítás a) okleveles egyházzene-orgonaművész vagy
b) okleveles egyházzenetanár vagy
c) okleveles orgonaművész, orgonatanár szakképzettség,
d) hangszerész – orgonaépítő és -javító vagy hangszerkészítő és -javító (orgona) vagy
e) egyetemi vagy főiskolai szintű felsőfokú végzettség és
legalább 8 félév orgonajáték-oktatáson való részvétel
24. *  műemléki épületkutatás a) okleveles művészettörténész vagy
b) okleveles régész vagy
c) okleveles építészmérnök vagy
d) okleveles építőművész és műemlékvédelmi szakmérnök
25. *  történeti kertek a) okleveles tájépítészmérnök vagy
b) okleveles tájépítész és kertművész

9. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek gyógypedagógiai és egyes pszichológiai területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. értelmi fogyatékosok gyógypedagógiája pedagógus szakvizsga és
a) oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy
b) értelmileg akadályozottak pedagógiája szakos
gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
c) gyógypedagógus értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányon vagy
d) tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos
gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
e) gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon
2. hallássérültek gyógypedagógiája pedagógus szakvizsga és
a) szurdopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy
b) hallássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
c) gyógypedagógus hallássérültek pedagógiája szakirányon
3. látássérültek gyógypedagógiája pedagógus szakvizsga és
a) tiflopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy
b) látássérültek pedagógiája szakos
gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
c) gyógypedagógus látássérültek pedagógiája szakirányon
4. logopédia pedagógus szakvizsga és
a) logopédia szakos gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
b) gyógypedagógus logopédia szakirányon
5. mozgásszervi fogyatékosok gyógypedagógiája pedagógus szakvizsga és
a) szomatopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
b) gyógypedagógus szomatopedagógia szakirányon
6. pszichopedagógia pedagógus szakvizsga és
a) pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta vagy
b) gyógypedagógus pszichopedagógia szakirányon
7. autizmus spektrum zavarok pedagógiája pedagógus szakvizsga és
a) gyógypedagógus autizmus spektrum pedagógiája szakirányon vagy
b) gyógypedagógus autizmus spektrum zavarok
pedagógiája szakirányon
8. munka- és szervezetpszichológia okleveles pszichológus és munka- és szervezetpszichológiai szakpszichológia szakvizsga
9. pedagógiai pszichológia okleveles pszichológus és pedagógiai szakpszichológia szakvizsga vagy
okleveles pszichológus és óvoda- és
iskolapszichológiai szakpszichológia szakvizsga
10. tanácsadó pszichológia okleveles pszichológus és tanácsadó szakpszichológia szakvizsga

10. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a közgazdaság, vám- és egyes pénzügyi területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. adó- és járulék a) az OKJ-ben szereplő okleveles adószakértő szakképesítés vagy
b) adószakértői tevékenységre jogosító engedély megléte esetén egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban alapképzésben szerzett végzettség
2. biztosítás a) egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő biztosítási tanácsadó szakképesítés vagy
b) okleveles közgazdász pénzügyi szakon vagy
c) okleveles gazdaságmatematikai elemző szakos közgazdász vagy
d) okleveles könyvvizsgálói képesítés biztosítói minősítéssel vagy
e) egyetemi szakközgazdász, aktuárius szakon vagy
f) aktuárius szakértő
3. *  jövedék a) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő jövedéki ügyintéző szakképesítés vagy
b) vámigazgatási szervező vagy
c) vámigazgatás-szervező vagy
d) pénzügyi szaknyomozó vagy
e) főiskolai szakközgazdász, pénzügy adó-, illeték-, vámszakon vagy
f) pénzügyi adó-, illeték-, vámszakértő vagy
g) vámigazgatási tiszt
4. könyvszakértés okleveles könyvvizsgálói képesítés
5. pénzpiac a) okleveles könyvvizsgálói képesítés pénzügyi intézményi minősítéssel vagy
b) okleveles közgazdász pénzügyi szakon
6. tőkepiac a) okleveles könyvvizsgálói képesítés befektetési vállalkozási minősítéssel vagy
b) okleveles közgazdász pénzügyi szakon
7. *  vám a) vámigazgatási szervező vagy
b) vámigazgatás-szervező vagy
c) pénzügyi szaknyomozó vagy
d) főiskolai szakközgazdász, pénzügy-, adó-, illeték-, vámszakon vagy
e) pénzügyi adó-, illeték-, vámszakértő vagy
f) vámigazgatási tiszt vagy
g) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és
ga) az OKJ-ben szereplő vámügyintéző szakképesítés vagy
gb) az OKJ-ben szereplő pénzügyőr szakképesítés

11. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a lakás- és építésügyi, településrendezési, valamint az idegenforgalmi területeken

A) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek településrendezési területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. településrendezés okleveles településmérnök
2. településrendezési zöldfelületi és tájrendezési szakértés okleveles tájépítész mérnök

B) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek építésügyi területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. belsőépítészet a) okleveles építész tervező művész vagy
b) okleveles belsőépítész környezettervező művész
2. építési beruházás a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles építőmérnök
3. építési szakipar a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles szerkezet-építőmérnök
4. építési szerelőipar a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles szerkezet-építőmérnök
5. építészet okleveles építészmérnök
6. épületvillamosság okleveles villamosmérnök
7. építőanyag-ipar a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles szerkezet-építőmérnök
8. épületenergetika a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles gépészmérnök
9. épületfizika a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles szerkezetépítő mérnök vagy
c) okleveles gépészmérnök
10. épületgépészet a) okleveles épületgépész mérnök vagy
b) okleveles gépészmérnök épületgépész szakirány vagy
c) okleveles létesítménymérnök épületgépész szakirány
11. épületszerkezet a) okleveles építészmérnök,
b) okleveles szerkezet-építőmérnök
12. geotechnika, mélyépítés okleveles építőmérnök
13. hídszerkezet okleveles szerkezet-építőmérnök (emelt szintű szakirányú
kredit-tartalommal)
14. tartószerkezet (statika) a) okleveles szerkezet-építőmérnök,
b) okleveles építészmérnök

C) Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek lakásügyi és idegenforgalmi területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. ingatlan-értékbecslés ingatlanszakértői szakon szerzett egyetemi szakmérnök vagy ingatlangazdálkodási szakértő vagy az OKJ-ben szereplő ingatlanközvetítő szakképesítés és
a) okleveles építészmérnök vagy
b) okleveles építőmérnök vagy
c) szerkezetépítő szakon végzett okleveles építőmérnök vagy
d) okleveles magasépítő üzemmérnök vagy
e) okleveles építész
2. idegenforgalom a) egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő idegenvezető szakképesítés vagy
b) egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban alapképzésben
szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő idegenforgalmi menedzser szakképesítés vagy
c) egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban alapképzésben szerzett végzettség és az OKJ-ben szereplő idegenforgalmi szakmenedzser szakképesítés vagy
d) közgazdász idegenforgalmi és szálloda szakon vagy
e) közgazdász gazdálkodási szakon vagy
f) egyetemi szakközgazdász, turizmus szakon vagy
g) turizmus szakértő vagy
h) főiskolai szakközgazdász, idegenforgalmi és szálloda vállalkozási szakon vagy
i) idegenforgalmi és szálloda vállalkozási szakértő

12. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek kriminalisztikai területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. *  nyomszakértés egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség, és kriminalisztikai szakértő szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség
2. *  okmányszakértés egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség, és kriminalisztikai szakértő szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség
3. *  fegyverszakértés egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség, és kriminalisztikai szakértő szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség
4. *  írásszakértés egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség, és kriminalisztikai szakértő szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség
5. *  ujjnyomatszakértés (daktiloszkópia) egyetemi vagy főiskolai alapképzésben szerzett végzettség, és kriminalisztikai szakértő szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség
6. forenzikus vegyészet a) okleveles vegyészmérnök vagy
b) vegyészmérnök vagy
c) okleveles vegyész vagy
d) vegyész vagy
e) okleveles kémia szakos tanár vagy
f) kémia szakos tanár vagy
g) *  egyetemi szakmérnök, műszeres analitikai kémia szakon vagy
h) analitikai kémiai szakember
7. forenzikus fizika a) okleveles fizikus vagy
b) fizikus vagy
c) okleveles fizika szakos tanár vagy
d) fizika szakos tanár
8. forenzikus geológia a) okleveles geológus vagy
b) okleveles geológus mérnök
9. forenzikus botanika a) okleveles biológus vagy
b) biológus vagy
c) okleveles biológia szakos tanár vagy
d) biológia szakos tanár
10. * 

13. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek az audiovizuális média területén

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. audiovizuális médiával összefüggő gazdasági kérdések a) közgazdasági felsőoktatásban alapképzésben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség vagy
b) közgazdasági felsőoktatásban szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség vagy
c) gazdaságtudományok képzési területen alap- vagy mesterképzésben szerzett szakképzettség vagy
d) okleveles könyvvizsgálói képesítés
2. audiovizuális média területén végzett tartalomszerkesztés és
-előállítás
a) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség vagy
b) alap- vagy mesterképzésben szerzett szakképzettség
3. hangtechnika a) hangmester vagy
b) az OKJ-ben szereplő hangtechnikus szakképesítés vagy
c) híradástechnikai szakon végzett okleveles villamosmérnök

14. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Igazságügyi szakértői szakterület és az ahhoz kapcsolódó képesítési feltétel a titokvédelmi területen

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
1. titokszakértés jogász és
a) közigazgatási szakvizsga vagy
b) jogi szakvizsga

15. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez * 

Szakértőjelölti szakmai gyakorlati tapasztalat és a névjegyzékbe való felvételhez szükséges szakmai gyakorlati idő

Szakterület megjelölése A szakértőjelölti közreműködés mennyisége A névjegyzékbe való felvételhez
a 6. § (1) bekezdés d) pontja szerint szükséges gyakorlati idő
1. gépjármű-közlekedési műszaki (javítás, karbantartás, járműértékelés) 250 óra, melyből
a) szakértői meghallgatáson töltött idő: legalább 15 óra,
b) szemlén töltött idő: legalább 25 óra.
a) egyetemi végzettség esetében: 3 év
b) az 5. számú melléklet A) rész 21. pontjában megjelölt szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség esetében:
2 év
2. közúti jármű vizsgálat 250 óra, melyből
a) szakértői meghallgatáson töltött idő: legalább 15 óra,
b) szemlén töltött idő: legalább 25 óra.
a) egyetemi végzettség esetében: 3 év
b) az 5. számú melléklet A) rész 24. pontjában megjelölt szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség esetében: 2 év
3. közúti járműtervezés műszaki 250 óra, melyből
a) szakértői meghallgatáson töltött idő: legalább 15 óra,
b) szemlén töltött idő: legalább 25 óra.
a) egyetemi végzettség esetében: 3 év
b) az 5. számú melléklet A) rész 25. pontjában megjelölt szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség esetében: 2 év
4. Az 1–3. pontban meg nem
jelölt szakterületek esetében
250 óra, melyből
a) szakértői meghallgatáson töltött idő: legalább 15 óra,
b) szemlén töltött idő: legalább 25 óra.
3 év