A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

37/2006. (V. 18.) FVM rendelet

az „EK-műtrágya”-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről

A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 65. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - az egészségügyi miniszterrel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § *  (1) *  A Magyarországon forgalomba hozni kívánt EK-műtrágyákat a szükséges megfelelőség-ellenőrzések elvégzése érdekében az első forgalomba hozatal megkezdése előtt 30 nappal, azt követően 5 évente

a) a gyártó,

b) nem Magyarországon történő előállítás esetén az első magyarországi forgalomba hozó

a kereskedelmi név, a pontos összetétel, a foszfor vegyület, az EK-műtrágya típusa és a gyártó feltüntetésével köteles bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (a továbbiakban: NÉBIH).

(2) *  A bejelentés mellékleteként be kell nyújtani a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 27. cikke szerinti magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát műtrágyákra vonatkozó, 6 hónapnál nem régebbi vizsgálati eredményt (a továbbiakban: vizsgálati eredmény). A vizsgálati eredmény másolatát minden további műtrágyaszállítmányhoz biztosítani kell, valamint a szabad forgalomba bocsátás vámeljárás kezdeményezése esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére is be kell mutatni.

(3) *  Amennyiben egy, a termésnövelő anyagok engedélyezésére vonatkozó forgalomba hozatali és felhasználási engedéllyel rendelkező műtrágya megfelel az EK-műtrágyákra vonatkozó előírásoknak, és az engedélyes a műtrágyát EK-műtrágyaként kívánja forgalomba hozni, a forgalmazás megkezdése előtt ezt be kell jelentenie a NÉBIH-nek. A bejelentés benyújtásától számított 30 napon belül a NÉBIH a termésnövelő anyagok engedélyezésére vonatkozó forgalomba hozatali és felhasználási engedélyt visszavonja.

(4) *  A csomagoláson, címkén, illetve ömlesztett áru kísérő okmányán a műtrágya tápelemeit - a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikke szerint - a Melléklet szerinti elemi és oxidos formában is fel kell tüntetni.

(5) *  Az EK-műtrágya-reklám közlésének, állításának összhangban kell lennie a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel, valamint a reklámban szereplő állításnak technikailag igazolhatónak kell lennie.

(6) *  Az EK-műtrágya kereskedelmi neve nem lehet megtévesztő, és egyértelműen megkülönböztethetőnek kell lennie más engedélyezett engedélyköteles termék és forgalomba hozott EK-műtrágya nevétől.

2. § (1) *  Az EK-műtrágyák hatósági ellenőrzését a növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: vármegyei kormányhivatal) végzi, melynek során vizsgálja * 

a) a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke szerinti nyilvántartást,

b) az 1. § (1) és (2) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítését,

c) a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklete alapján az „EK-műtrágya” jelölés megfelelőségét,

d) a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet címkézésre vonatkozó előírásainak teljesítését,

e) a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet csomagolásra vonatkozó előírásainak teljesítését, valamint

f) a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. címe szerinti, az egyes műtrágyatípusokra vonatkozó rendelkezések teljesülését.

(2) *  A vármegyei kormányhivatal az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott ellenőrzése során laboratóriumi vizsgálathoz térítésmentesen mintát vehet. A mintavételt a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet IV. mellékletében leírtak alapján kell elvégezni. A mintavétel helyén ellenmintát kell hagyni.

(3) *  A hatósági ellenőrzéshez szükséges vizsgálatokat a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet III. és IV. mellékletében leírt módszerekkel és az azokra akkreditált, az Európai Bizottságnál bejelentett és az Európai Bizottság által közzétett laboratóriumok végezhetik.

(4) *  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a harmadik országból érkező EK-műtrágya szabad forgalomba bocsátása során ellenőrzi a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. és 10. cikke szerinti címkézésre, 12. cikke szerinti csomagolásra vonatkozó előírásai, valamint az 1. § (4) bekezdés szerinti rendelkezés teljesülését, az érintett készítmény EK-műtrágyaként való egyértelmű azonosítása céljából.

(5) *  A 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikke szerinti magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát műtrágyák (a továbbiakban: magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágya) szabad forgalomba bocsátása során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi a vizsgálati eredmény rendelkezésre állását.

(6) *  Amennyiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a (4) bekezdése szerinti ellenőrzése során hiányosságot állapít meg, haladéktalanul értesíti a vármegyei kormányhivatalt. A vámhatóság a vármegyei kormányhivatal (8) bekezdés szerinti szakértői véleményének megérkezéséig az árut az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 78. §-ában foglaltak alapján átmeneti jelleggel hatósági rendelkezés alá vonja.

(7) *  Amennyiben a magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágya szállítmányt nem kíséri 6 hónapnál nem régebbi vizsgálati eredmény, vagy a mellékelt robbanásvizsgálati eredmény „nem megfelelő”, a vámhatóság a szabad forgalomba bocsátás vámeljárást nem végzi el, és a vámjogszabályokban foglaltak szerint jár el. Amennyiben a vámhatóság számára nem állapítható meg, hogy a magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágya szállítmány robbanásvizsgálati kötelezettség alá esik-e, a vámhatóság haladéktalanul értesíti a vármegyei kormányhivatalt. A vámhatóság a vármegyei kormányhivatal (9) bekezdés szerinti szakértői véleményének megérkezéséig az árut az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 78. §-ában foglaltak alapján átmeneti jelleggel hatósági rendelkezés alá vonja.

(8) *  A vármegyei kormányhivatal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesítésétől számított 3 munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt az érintett készítmény EK-műtrágyákra vonatkozó előírásoknak való megfelelőségére vonatkozó szakértői véleményéről.

(9) *  A vármegyei kormányhivatal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesítésétől számított 3 munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt az érintett készítmény magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágyának való minősítésére vonatkozó szakértői véleményéről.

(10) *  Amennyiben a vármegyei kormányhivatal álláspontja alapján a forgalomba helyezés nem engedélyezhető, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az áru átmeneti jelleggel hatósági rendelkezés alá vonását megszünteti, és a továbbiakban - a vármegyei kormányhivatal véleményének figyelembevételével - a vámjogszabályok szerint jár el.

(11) *  Amennyiben a vármegyei kormányhivatal a (6) és (7) bekezdés szerinti értesítéstől számított 3 munkanapon belül nem tájékoztatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt szakértői véleményéről, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal úgy jár el, mintha a vármegyei kormányhivatal álláspontja szerint a forgalomba helyezés engedélyezhető lenne.

3. § (1) Amennyiben a címkén, illetve kísérő okmányon feltüntetett adatok szerint az ellenőrzött műtrágya nem elégíti ki az „EK-műtrágya” jelölés használatára vonatkozó előírásokat, a készítményre a termésnövelő anyagok engedélyezéséről szóló külön jogszabály előírásait kell alkalmazni.

(1a) *  Az EK-műtrágya nem bocsátható szabad forgalomba, amíg a gyártó, illetve a forgalmazó a címkézési hiányosságot nem pótolja.

(2) *  Amennyiben a csomagolás, címke, illetve kísérő okmány nem felel meg a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak, a vármegyei kormányhivatal a készítmény adott tételére a kijavításig forgalomba hozatali és felhasználási tilalmat rendel el.

(3) *  Az EK-műtrágya hatóanyag tartalmát hatósági ellenőrzés keretében a vármegyei kormányhivatal vizsgálja. Amennyiben a vizsgált EK-műtrágya hatóanyag tartalma eltér a gyártó által deklarált értéktől, de besorolható a 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint valamely EK-műtrágya típusba, a vármegyei kormányhivatal kötelezi a gyártót vagy a forgalmazót a vármegyei kormányhivatal által megállapított hatóanyag tartalom feltüntetésére. A vármegyei kormányhivatal a megállapított hatóanyag tartalom feltüntetéséig forgalomba hozatali és felhasználási tilalmat rendel el.

(4) Amennyiben a vizsgált EK-műtrágya hatóanyag tartalma eltér a gyártó által deklarált értéktől, és nem felel meg valamely EK-műtrágya típusnak, a termésnövelő anyagok engedélyezéséről szóló külön jogszabály előírásait kell alkalmazni.

(5) *  Amennyiben a vármegyei kormányhivatal a magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágya hatósági ellenőrzés keretében végzett robbanóképesség vizsgálata során megállapítja, hogy az nem felel meg az előírásoknak, tájékoztatja erről a NÉBIH-et, és a tételt a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló jogszabály szerint kezeli. A NÉBIH tájékoztatja a fogyasztóvédelmi hatóságot a magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágya jogszabályi előírásoknak való meg nem feleléséről, az Európai Bizottságnak a közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszeren (a továbbiakban: RAPEX) keresztül történő értesítése érdekében.

(6) *  Amennyiben a NÉBIH a RAPEX-en keresztül értesítést kap arról, hogy egy magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágya nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, haladéktalanul megvizsgálja, hogy a vonatkozó tételből kerülhetett-e Magyarországra műtrágya. A NÉBIH a vizsgálat eredményéről értesíti a fogyasztóvédelmi hatóságot és - amennyiben a vonatkozó tételből Magyarországra is került műtrágya - az 1. § (1) bekezdése szerinti bejelentőt. A NÉBIH a magas nitrogéntartalmú ammónium-nitrát EK-műtrágyát a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályiról szóló jogszabály szerint kezeli.

3/A. § *  (1) Lejárt eltarthatósági idejű készítmény a minőség ellenőrzése nélkül nem hozható forgalomba és nem használható fel. A minőség-ellenőrzési vizsgálatot a forgalmazónak vagy a tétel tulajdonosának kell elvégeztetnie. Amennyiben a minőség-ellenőrzési vizsgálatok eredményei alapján a készítmény eredeti rendeltetésének megfelelően nem használható fel, a készítményt hulladéknak kell tekinteni.

(2) *  Amennyiben a minőség-ellenőrzés eredményei alapján a készítmény megfelel a címke előírásainak, a megvizsgált tétel további 1 évig forgalomba hozható és felhasználható. A tétel tulajdonosa vagy a forgalmazó köteles a vizsgálattal kapcsolatos dokumentumokat kérésre a vevő vagy hatósági ellenőrzéskor a vármegyei kormányhivatal rendelkezésére bocsátani.

(3) A címkén feltüntetett hatóanyag-tartalom csökkenése esetén

a) az EK-műtrágya a mért hatóanyag-tartalom feltüntetésével legfeljebb fél évig forgalomba hozható, ha a csökkent hatóanyag-tartalom ellenére kielégíti az EK-műtrágyára vonatkozó követelményeket,

b) az EK-műtrágyát hulladéknak kell tekinteni, ha a csökkent hatóanyag-tartalom nem elégíti ki az EK-műtrágyára vonatkozó követelményeket.

(4) Az azonosíthatatlanná vált termék kezelésére a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

4. § *  A 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikke szerinti védzáradék intézkedések meghozatala, valamint az azzal kapcsolatos értesítési kötelezettség teljesítése az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hatáskörébe tartozik.

5. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) Az 1. § (3) bekezdése a rendelet kihirdetését követő negyedik hónap első napján lép hatályba. Az 1. § (3) bekezdésének meg nem felelő, az 1. § (3) bekezdésének hatálybalépését megelőzően gyártott EK-műtrágya a készlet kimerüléséig forgalomba hozható.

5/A. § *  E rendeletnek az élelmiszerek és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 20/2021. (V. 17.) AM rendelettel [a továbbiakban: 20/2021. (V. 17.) AM rendelet] megállapított 1. § (1) bekezdése szerinti, 5 évente esedékes, EK-műtrágya megfelelőség-ellenőrzési bejelentési kötelezettséget a 2017. január 1-jétől a 20/2021. (V. 17.) AM rendelet hatálybalépéséig megfelelőség-ellenőrzés elvégzése érdekében bejelentett EK-műtrágyákra is alkalmazni kell.

6. § *  Ez a rendelet a műtrágyákról szóló, 2003. október 13-i 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet a 37/2006. (V. 18.) FVM rendelethez

A tápelemek feltüntetésére vonatkozó előírások

Tápelem neve Vegyjel Átszámítás
Makroelemek Nitrogén N
Foszfor P P = P2O5 x 0,436
- Foszfor-pentoxid P2O5
Kálium K K = K2O x 0,830
- Kálium-oxid K2O
Mezoelemek Kalcium Ca Ca = CaO x 0,715
- Kalcium-oxid CaO
Magnézium Mg Mg = MgO x 0,6
- Magnézium-oxid MgO
Nátrium Na Na = Na2O x 0,742
- Nátrium-oxid Na2O
Kén s S = SO3 x 0,400
- Kén-trioxid SO3
Klór Cl
Mikroelemek Bór B
Kobalt Co
Réz Cu
Vas Fe
Mangán Mn
Molibdén Mo
Cink Zn