A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

57/2006. (VIII. 3.) GKM rendelet

a fémjelzési, nemesfémtartalom-vizsgálati és -hitelesítési tevékenységért, valamint az egyenértékűség megállapítási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében, valamint a nemesfémtárgyak és termékek vizsgálatáról, hitelesítéséről és nemesfémtartalmuk tanúsításáról szóló 145/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 13. §-a (1) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) *  A nemesfémvizsgálattal és -hitelesítéssel kapcsolatos feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: Kormányhivatal) fémjelzési, nemesfémtartalom-vizsgálati és -hitelesítési, továbbá az egyenértékűség megállapítási tevékenységéért, valamint a nemesfémből készült ékszerek, díszműáruk és egyéb tárgyak készítését, javítását, árverését folytató, illetve az ilyen tárgyakat kereskedelmi tevékenység keretében forgalmazó vállalkozások tevékenységének bejelentéséért és nyilvántartásba vételéért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét a melléklet tartalmazza.

(2) * 

(3) *  A díjfizetési kötelezettséget a Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10023002-00309653-00000000 számú fizetési számlája javára az alábbi módon kell teljesíteni:

a) átutalással,

b) készpénzátutalási megbízással,

c) készpénzbefizetéssel a Kormányhivatal pénztárában,

d) bankkártyás befizetéssel a Kormányhivatal pénztárában vagy

e) az elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (a továbbiakban: EFER) útján.

(3a) *  Ha az ügyfél a kérelmét az elektronikus ügyintézés szabályai szerint terjeszti elő, a díjat a következő módon fizetheti meg:

a) átutalási megbízással, az ügyfél vagy képviselője biztonságos kézbesítési szolgáltatáshoz tartozó tárhelyére kapott fizetési értesítés átvétele utáni első munkanapon, vagy

b) az EFER útján, a fizetési értesítésben foglaltak szerint.

(3b) *  A (3a) bekezdésben foglaltak az irányadóak abban az esetben is, amikor az ügyfél a kérelmét nem az elektronikus ügyintézés útján terjeszti elő, és az EFER útján történő fizetést választja.

(3c) *  A befizetett díjról a Kormányhivatal számlát állít ki. A díjakból származó bevételt a Kormányhivatal egyéb bevételeitől elkülönítve köteles nyilvántartani és kezelni.

(4) A díjat, illetve túlfizetés esetén a díjtöbbletet hivatalból, harminc napon belül vissza kell téríteni, ha

a) *  a kérelem visszavonásáról - a kérelmező írásbeli bejelentése alapján - a Kormányhivatal a fémjelzési, nemesfémtartalom-vizsgálati, -hitelesítési szolgáltatási, valamint az egyenértékűség megállapítási tevékenységének megkezdését megelőzően tudomást szerzett; vagy

b) a befizetést igazoló okiratok alapján megállapítható, hogy a kérelmező az e rendeletben meghatározott mértéket meghaladó díjat fizetett.

(5) A díjak tekintetében

a) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat,

b) a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-a (1) bekezdésének első mondatában, illetve 31. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat,

c) az elévülésre az Itv. 86. §-ában foglaltakat,

d) a díj biztosítására, behajtására és a fizetési kedvezményekre az Itv. 88. §-ában foglaltakat

kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon díjat kell érteni.

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett eljárásokra kell alkalmazni.

(2) * 

Melléklet az 57/2006. (VIII. 3.) GKM rendelethez

Fémjelzési, nemesfémtartalom-vizsgálati és -hitelesítési,
valamint bejelentési, engedélyezési és nyilvántartásba vételi igazgatási szolgáltatási díjak
 * 

I. Fémjelzési díjak:
a) az órák után darabonként, beütéssel együtt 1 200,00 Ft
b) az órákon kívül minden egyéb:
1. aranytárgyak finomságvizsgálata, grammonként 56,00 Ft
2. ezüsttárgyak finomságvizsgálata, grammonként 10,00 Ft
3. platinatárgyak finomságvizsgálata, grammonként 210,00 Ft
4. *  palládiumtárgyak finomságvizsgálata, grammonként 210,00 Ft
c) fémjel beütése vagy fémjel azonosítása, darabonként 12,00 Ft
d) fémjel megsemmisítés 64,00 Ft
e) sürgősségi díj:
1. *  arany-, platina- és palládiumtárgyak esetében, darabonként 63,00 Ft
2. ezüsttárgyak esetében, darabonként 30,00 Ft
A fémjelzési díj a grammsúly szerinti finomságvizsgálati díj és a darabszám szerinti beütési díj összege. Az óráknál a fémjelzési díj a röntgenfluorescens spektrometriás vizsgálat költsége darabonként, valamint a darabszám szerinti beütések díjának összege. A finomságvizsgálati díj tömeg szerinti megállapításánál minden megkezdett grammot egész grammnak kell tekinteni.
II. *  A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendeletben meghatározott kötelező nemesfémtartalom-vizsgálati és -hitelesítési díjak:
a) ékszerötvözetek, nemesfémtartalmú tömbök, félkész gyártmányok, fémhulladékok:
1. aranytartalom meghatározása 250 ezrelék alatti koncentráció tartományban 3 100,00 Ft
2. aranytartalom meghatározása 250-800 ezrelék közötti koncentráció tartományban 3 500,00 Ft
3. aranytartalom meghatározása 800 ezrelék fölötti koncentráció tartományban 3 800,00 Ft
4. arany- és ezüsttartalom együttes meghatározása 4 100,00 Ft
5. ezüsttartalom meghatározása 2 000,00 Ft
6. színezüst vizsgálata 2 300,00 Ft
7. platinaötvözetekben platina-, rhodium-, irídium-, palládiumtartalom meghatározása elemenként 13 000,00 Ft
8. röntgenfluorescens spektrometriás vizsgálat 1 200,00 Ft
b) nemesfémtartalmú érmék, pénzek:
1. aranytartalom meghatározása és tömeghitelesítése 7 400,00 Ft
2. ezüsttartalom meghatározása és tömeghitelesítése 5 900,00 Ft
c) a jogszabályi előírásoktól eltérő ékszerötvözet engedélyezés előtti teljes körű vizsgálata 22 000,00 Ft
d) bányatermékek, hulladékok, egyéb - nem fém állapotú - nemesfémtartalmú anyagok tételenkénti vizsgálata:
1. dúsítás, előkészítés 11 000,00 Ft
2. nemesfémtartalom meghatározása elemenként: az a) pontban felsorolt díjtételek hozzáadásával
e) mintavétel tömbből:
1. vágott minta 800,00 Ft
2. fúrt minta 1 500,00 Ft
f) fém állapotú minták kémiai előkészítése:
1. egyszerű minták esetén 1 800,00 Ft
2. összetett minták esetén 4 200,00 Ft
g) ICP vizsgálat elemenként 3 000,00 Ft
h) tömegmérés hitelesítése grammonként 2,00 Ft
i) importból származó nemesfémtartalmú anyagok hiteles tömegmérésének ellenőrzési díja a hiteles mérési díj fele
j) hitelesítési adatok beütése grammonként 3,00 Ft
Hitelesítő beütés esetén a beütési díj a hiteles tömegmérés díját is tartalmazza.
k) tájékoztató jellegű elővizsgálat díja a hivatalos vizsgálati díj fele
l) *  sürgősséggel megrendelt munkálatokat a Kormányhivatal:
1. 72 órán belül végzi el: a sürgősségi díj mértéke az alapdíj 100%-a,
2. 24 órán belül végzi el: a sürgősségi díj mértéke az alapdíj 200%-a.
III. Egyéb díjak:
a) *  a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy készítését, javítását, árverését folytató, illetve kereskedelmi tevékenység keretében forgalmazó vállalkozás tevékenysége bejelentésének és nyilvántartásba vételének díja 9 200,00 Ft
b) a nyilvántartási adatok módosításának díja 6 800,00 Ft
c) a felelősségjel engedélyezésének, nyilvántartásba vételének díja 8 400,00 Ft
d) a felelősségjel készítők nyilvántartásba vételének díja 9 600,00 Ft
e) jogszabályi előírásoktól eltérő ékszerötvözetek engedélyezésének, nyilvántartásba vételének díja 5 000,00 Ft
f) szakértői tevékenység, szakvélemények kiadása költségszámításon alapuló és más jogszabályban meghatározott díj ellenében történik
g) egyenértékűség megállapítását célzó eljárás díja 565 000,00 Ft
h) nyilvántartásból készített kivonat díja (az illetéktörvény szerint), oldalanként 100,00 Ft