A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet

az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 124. §-a (2) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. § (1) *  E rendelet szabályozza az állami kezességek és garanciák, az egyedi viszontgaranciák, valamint a kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák előkészítésének, a nyilvántartásaikhoz kapcsolódó adatszolgáltatásnak és – kormányrendelet eltérő rendelkezésének hiányában – beváltásának részletes szabályait.

(2) E rendelet alkalmazásában

a) *  kezes: az államháztartásért felelős miniszter által képviselt állam;

b) *  garantőr: az államháztartásért felelős miniszter által képviselt állam;

c) * 

d)–e) * 

f) * 

g) *  jogosult:

1. az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, akinek, amelynek – az egyéb jogszabályok figyelembevételével létrejött – a kötelezettel fennálló jogviszonyából származó követelése biztosítékaként a kezes, illetve a garantőr kezességet vagy garanciát vállal,

2. kiállítási garancia vállalása esetén, aki a 15–19. §-ok alkalmazásában a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult,

3. kiállítási viszontgarancia vállalása esetén az Áht. 33/B. § (7) bekezdés szerinti biztosító társaság,

4. egyedi viszontgarancia vállalása esetén az Áht. 33. § (14) bekezdése szerinti garantőr szervezet;

h) *  kötelezett: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet, akinek – az egyéb jogszabályok figyelembevételével létrejött –

1. a jogosulttal fennálló jogviszonyából származó kötelezettsége teljesítésének biztosítékául a kezes vagy a garantőr – helytállási kötelezettségként – kezességet vagy garanciát vállal,

2. jogviszonyából származó kötelezettsége teljesítésének biztosítékául az Áht. 33. § (14) bekezdése szerinti garantőr szervezet – helytállási kötelezettségként – kezességet vállal;

i) *  kötelezettség: a jogosult és a kötelezett között fennálló jogviszonyból származó, az állami kezességgel, állami garanciával vagy viszontgaranciával biztosított követelésen alapuló teljesítési kötelezettség;

j) esedékessé válás: a kötelezettség szerződés vagy jogszabály szerinti teljesítésének napját követő munkanap;

k) *  kezességbeváltás: az állami kezességgel vagy garanciával biztosított teljesítési kötelezettség érvényesítésének érdekében a jogosult által a kezessel, illetve a garantőrrel szemben alkalmazott jogcselekmény, illetve jognyilatkozat;

l)-m) * 

(3) *  Az e rendeletben nem szabályozott fogalmak tekintetében az Áht. 33/D. §-a az irányadó.

(4) *  Az állami kezességre vonatkozó szabályokat – az e rendeletben meghatározott kivételekkel – az állami garanciák esetében is megfelelően alkalmazni kell.

(5) * 

2. § (1) *  Egyedi állami kezesség- és egyedi viszontgarancia-vállalásra történő felhatalmazás érdekében a kötelezett tevékenysége, vagy a kezességvállalással biztosítandó jogviszony tartalma szerint feladatkörrel rendelkező személy vagy feladatkörrel rendelkező szerv vezetője – az államháztartásért felelős miniszterrel együttesen – előterjesztést nyújt be a Kormányhoz.

(2) Az előterjesztésnek tartalmaznia kell a következőket:

a) *  az 1. melléklet szerinti „Adatlap az egyedi állami kezesség-, egyedi állami garancia- és egyedi viszontgarancia-vállalás tervezett adatairól” című, kitöltött adatlapot;

b) *  készfizető kezességvállalásra, illetve garanciavállalásra irányuló javaslat esetén ennek részletes indokolását;

c) a kötelezett javára korábban történt esetleges kezességvállalás tényéről és körülményeiről szóló tájékoztatást;

d) az adott évi költségvetési törvényben meghatározott kezességvállalási keretnek az előterjesztés benyújtásakor még fel nem használt részéről szóló tájékoztatást;

e) *  a jogosult – illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása esetén a forgalomba hozatalt szervező, illetve jegyzési garanciát vállaló befektetési szolgáltatók, vagy az értékpapírok átvételére kötelezettséget vállaló személyek – kiválasztására irányuló eljárás lebonyolításának módját, megjelölve az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) közreműködésének a 7. § szerint lehetséges formái közül alkalmazandót és annak indokát;

f) *  tájékoztatást a kezességvállalási díj lehetséges összegéről vagy a díj esetleges elengedésének lehetőségéről;

g) *  a 3. § (4) bekezdése szerinti biztosítékokról, fedezetekről és feltételekről szóló tájékoztatást;

h) *  minden egyéb olyan tényt, adatot, amely az állami kezesség szempontjából jelentős, ideértve a beváltás valószínűségéről, illetve ehhez kapcsolódóan az adók módjára történő behajtás valószínűsíthető eredményéről szóló tájékoztatást is;

i) *  az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszternek az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló kormányrendelet szerinti álláspontját;

j) *  a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információkat (különösen pénzügyi, számviteli kimutatásokat és előrejelzéseket), amelyekből megítélhető, hogy a hitel, kölcsön vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír visszafizetése kellően megalapozott-e.

(3) *  Az egyedi viszontgarancia vállalásáról szóló előterjesztésnek tartalmaznia kell a (2) bekezdés a), c), d), g), h), i) és j) pontjaiban foglaltakat.

3. § (1) *  A Kormány az egyedi állami kezesség- és egyedi viszontgarancia-vállalásra történő felhatalmazásról szóló, Magyar Közlönyben közzétett határozatában dönt valamennyi általa lényegesnek ítélt kikötésről és feltételről, így különösen:

a) a kötelezett személyéről;

b) a vállalható állami kezesség, viszontgarancia összegéről vagy mértékéről;

c) az állami kezesség-, viszontgarancia-vállalással támogatott hitelcélról;

d) az ÁKK Zrt. közreműködésének módjáról.

(2) *  Amennyiben az állami kezesség alapjául szolgáló szerződéshez kapcsolódóan a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti eljárás lefolytatása nem kötelező, a kötelezettnek nyilvános pályázatot kell kiírnia. A Kormány az (1) bekezdés szerinti határozatában – indokolt esetben, amennyiben az nem jár versenytorzító hatással – azt is engedélyezheti, hogy a kötelezett a nyilvános pályázat helyett legalább három ajánlattevő ajánlatát kérje be, ha a kötelezett által előre nem látható okból előállt sürgősség indokolja, a sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából. A Kormány a nyilvános pályázat kiírásának és az ajánlatok bekérésének kötelezettsége alól kivételesen, indokolt esetben – amennyiben az nem jár versenytorzító hatással – felmentést adhat, ha a jogosult az Áht. 33/D. § (1) bekezdés k) pontja szerinti nemzetközi fejlesztési intézmény, vagy ha azt a kötelezett által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség indokolja. A rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából.

(3) *  Amennyiben a határozat nem ad nevesítetten felhatalmazást készfizető kezesség vállalására, a kezes és a jogosult között csak egyszerű kezességvállalásról szóló megállapodás jöhet létre.

(4) *  A határozat feltételként előírhatja, hogy az egyedi állami kezességvállalásra, viszontgarancia-vállalásra vonatkozó szerződés aláírására csak akkor kerülhet sor, ha a kötelezett a kezesnek – külön megállapodásban vagy jognyilatkozattal – megfelelő fedezetet, biztosítékot ajánl fel. A határozat a kezesség- és viszontgarancia-vállaláshoz kapcsolódóan – a jogosult, illetve a kötelezett vonatkozásában – egyéb feltételeket is megállapíthat.

(5) *  Az államháztartásért felelős miniszter és a kötelezett az Áht. 33. § (7) bekezdése szerinti, a kezességvállalási díj összegéről szóló szerződésben állapodnak meg a díj megfizetésének idejéről és módjáról, valamint a (4) bekezdés szerinti feltételekről, fedezetekről és biztosítékokról is.

(5a) *  Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés I. Mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez, feldolgozásához és forgalomba hozatalához nyújtott, valamint a halászati, erdészeti és vidékfejlesztési célú kezességvállalások tekintetében a kezességvállalási díjra az agrárpolitikáért felelős miniszter tesz javaslatot az államháztartásért felelős miniszternek, valamint ő gondoskodik az állami támogatási szabályok betartásáról.

(6) *  Egyedi állami kezesség- és egyedi viszontgarancia-vállalás esetén nem lehet az állami kezesség-, illetve viszontgarancia-vállalás mellett folyósított kölcsön összegét vagy annak egy részét a hitel fedezetét jelentő óvadéknak minősíteni.

4. § (1) *  Az egyedi állami kezességi szerződést a jogosult kezdeményezését követően, a kormányhatározatban foglalt felhatalmazásnak megfelelő tartalommal az államháztartásért felelős miniszter készíti elő. A kezességi szerződést az államháztartásért felelős miniszter a 2. mellékletben szereplő minta alapján készíti elő. A garanciaszerződést az államháztartásért felelős miniszter ugyanezen minta alapján készíti elő a garanciára vonatkozó eltérések figyelembevételével.

(2) *  Az egyedi kezességi szerződés aláírási feltétele, hogy

a) *  jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság jogosult írásban megnevezze a nevében aláírásra jogosult személyeket, és azok képviseleti jogosultságát megfelelően igazolja az államháztartásért felelős miniszter részére,

b) *  a jogosult a kötelezettel fennálló vagy keletkező – az állami kezességvállalással biztosítandó – jogviszonyáról szóló szerződést az államháztartásért felelős miniszterhez eljuttassa,

c) *  a kötelezett és az ÁKK Zrt., az ÁKK Zrt. közreműködéséről szóló 7. § (3) bekezdés szerinti tájékoztatást az államháztartásért felelős miniszterhez eljuttassa.

(3) *  Az egyedi állami kezességi szerződés megkötésének végső határideje a 3. § szerinti kormányhatározat közzétételétől számított

a) hat hónap;

b) egy év, amennyiben a jogosult kiválasztása a Kbt. szerinti eljárás lefolytatásával történik.

(4) *  Ha a kezességi szerződés azért nem köthető meg, mert az Áht. 33. § (5)–(7) bekezdésében foglalt feltételek nem állnak fenn, akkor az államháztartásért felelős miniszter kezdeményezi a Kormány kezességvállalással kapcsolatos határozatának visszavonását.

(5) *  Az egyedi állami kezességvállalás a kezességi szerződés megkötésével jön létre.

(6) *  A 3. § (5) bekezdése szerinti szerződés megkötésének végső határidejére a (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(7) *  A 3. § (5) bekezdése szerinti szerződés aláírási feltétele, hogy jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság kötelezett írásban megnevezze a nevében aláírásra jogosult személyeket, és azok képviseleti jogosultságát megfelelően igazolja az államháztartásért felelős miniszter részére.

4/A. § *  (1) *  Az egyedi viszontgarancia vállalásáról szóló írásbeli megállapodást a jogosult kezdeményezését követően az államháztartásért felelős miniszter készíti elő.

(2) Az egyedi viszontgarancia-megállapodásnak tartalmaznia kell

a) a jogosult adatait,

b) a viszontgarancia alapjául szolgáló jogviszony főbb tartalmi elemeit,

c) a viszontgaranciával érintett kötelezettségvállalás összegét,

d) a viszontgarancia érvényesítésének feltételeit.

(3) *  Az egyedi viszontgarancia-megállapodást a 3. § szerinti kormányhatározat közzétételétől számított hat hónapon belül lehet megkötni.

(4) *  Az egyedi viszontgarancia-vállalás a viszontgarancia-szerződés megkötésével jön létre.

(5) *  Az egyedi viszontgarancia-vállalás esetében a 3. § (5) bekezdését és a 4. § (4) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

4/B. § *  Az egyedi állami kezességvállalás és egyedi viszontgarancia-vállalás biztosítékaként az állam javára kikötött jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom törlésével, és az azzal való rendelkezéssel kapcsolatos jognyilatkozat megtételére az államháztartásért felelős miniszter jogosult.

5. § (1) *  A nemzetközi fejlesztési intézményekkel kötendő egyedi állami kezességi szerződés vagy állami garancia-szerződés esetében a 4. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni. E szerződéseket a nemzetközi fejlesztési intézményekkel kölcsönösen elfogadott tartalommal és formában kell megkötni.

(2) * 

6. § (1) A jogszabályi kezességvállalás alapját képező jogszabályról szóló – az államháztartásért felelős miniszterrel együttesen benyújtandó – előterjesztésnek számadatokkal kimunkálva tartalmaznia kell éves ütemezésben * 

a) a kezességvállalás várható összegét,

b) *  az állami kezesség beváltásának valószínűségét,

c) a kezességbeváltás központi költségvetésre gyakorolt várható hatását,

d) a kezességbeváltás alapján keletkező követelés behajtásának valószínűsíthető eredményét,

e) *  az előző öt évben hasonló célra, hasonló személyi körnek vállalt állami kezesség tényét, körülményeit, beváltási és megtérülési arányát.

(2) * 

(3) A 3. § (6) bekezdésében foglaltakat a jogszabályi kezességvállalás esetén is alkalmazni kell.

(4) * 

6/A. § *  (1) *  A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 78/A. § (1) bekezdése, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 172. § (1) bekezdése, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Isztv.) 121/A. §(1) bekezdése, a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény 2. § (1) bekezdése, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 190. § (1) bekezdése, a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Üjt.) 74. § (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 153. § (1) bekezdése, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 138. § (2) bekezdése, a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, lakáscélú kölcsönszerződések állami készfizető kezességvállalására, valamint a (2) bekezdés szerinti fizetési könnyítések érdekében történő szerződésmódosításokra a (2)–(4) bekezdésben, továbbá a 6/B. és 6/C. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti állami kezességgel biztosított lakáscélú kölcsönszerződések módosítására – a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a következő fizetési könnyítések alkalmazása miatt kerülhet sor:

a) fedezetcsere: a fennálló kölcsönszerződés fedezetéül szolgáló, jelzáloggal terhelt ingatlan helyett másik ingatlan zálogtárgyként történő bevonása a kölcsönügyletből adódó követelés fedezeteként,

b) futamidő hosszabbítás: a kölcsön futamideje lejártának az eredeti lejárathoz viszonyított későbbi időpontra történő módosítása,

c) szüneteltetés: a törlesztő-részlet meghatározott ideig történő felfüggesztése az eredeti futamidő meghosszabbításával,

d) törlesztő-részlet csökkentés: az eredeti kölcsönszerződésben foglalt aktuális törlesztő-részlet meghatározott időre történő csökkentése a futamidő hosszabbítása nélkül,

e) törlesztő-részlet halasztás: a törlesztő-részlet felfüggesztése, amely nem jár futamidő-hosszabbítással,

f) türelmi idő hosszabbítás: az eredeti kölcsönszerződésben foglalt türelmi idő maximum 2 évvel történő meghosszabbítása,

g) részletfizetés engedélyezése: lejárt tartozás részletekben történő kiegyenlítésének engedélyezése az aktuális fizetési kötelezettség teljesítése mellett,

h) törlesztőrészlet fixálás: a törlesztő-részlet meghatározott időre történő rögzítése,

i) *  rögzített törlesztési árfolyam: a kölcsönszerződésnek a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvényben meghatározott gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés miatti módosítása,

j) *  tőkésítés: a kölcsön tőkeösszegének növelése a hátralékos törlesztőrészlet összegével azzal, hogy a tőkésített kölcsönrész összegére az állami kezességvállalás nem terjed ki,

k) *  türelmi idő módosítása: életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált kölcsönszerződések esetén, ha az eredeti kölcsönszerződés a tőke törlesztésére meghatározott ideig haladékot biztosít (türelmi idő), az eredeti kölcsönszerződésben foglalt türelmi idő alatt, a szerződés részét képező egyéb fedezet adott napon fennálló egyenlegének kölcsöntörlesztésre történő felhasználásával egyidejűleg a kölcsön egyenletes törlesztésűvé alakítása, valamint a jogszabály által biztosított további fizetési könnyítésre irányuló lehetőség biztosítása.

(3) * 

(4) A (1) bekezdés szerinti lakáscélú, kamattámogatásban részesülő kölcsön-szerződések esetében ügyleti kamatként legfeljebb a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: lakástámogatási rendelet) 2009. június 15-én hatályos 12. § (1) bekezdésének g) pontja alapján számított kamatot, illetve a 13. § (3) bekezdésében meghatározott kamattámogatással csökkentett (2) bekezdés szerinti ügyleti kamatot lehet figyelembe venni. Nem kamattámogatott kölcsön esetén az ügyleti kamat a kölcsönszerződésben foglalt, az adós részére meghatározott kamat.

(5) *  Az állami készfizető kezesség fennállását nem érinti, ha a szerződés módosítására törvényben meghatározott előírás alapján kerül sor.

6/B. § *  (1) *  A kölcsönt nyújtó hitelintézet a szerződéskötéskor ellenőrzi, hogy a benyújtott dokumentumok alapján – a közszolgálati tisztviselő, a kormánytisztviselő, az állami tisztviselő, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagja, a honvéd, a közalkalmazott, az ügyész, a bíró, az igazságügyi alkalmazott esetében a kezességvállalás alapjául szolgáló feltételek – a Hszt. 172. § (2) bekezdésében, a Kjt. 78/A. § (2) bekezdésében, az Isztv. 121/A. § (2) bekezdésében, a Bjt. 190. § (2) bekezdésében, az Üjt. 74. § (2) bekezdésében, a Kttv. 153. § (2) bekezdésében, a Hjt. 138. § (3) bekezdésében foglaltak – fennállnak-e, és a jogosultság fennállását igazoló dokumentumokat iratanyagában megőrzi.

(1a) *  Nem kell az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzést elvégezni a szerződés 6/A. § (2) bekezdésében foglalt módosítása esetén.

(2) *  Az állam készfizető kezessége a 6/A. § (1) bekezdése szerinti lakáscélú kölcsönrész első folyósítási napjától a 8/C. § (2) bekezdésében foglalt határidőig áll fenn a kölcsön tőkeösszegére, valamint ügyleti kamatára és kezelési költségére.

(3) A hitelintézet az adóssal kötött – a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 21. § (1) bekezdése, illetve a jelzálog-hitelintézetről és jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény 6. §-a szerinti – közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződésben rögzíti azt az összeget, és annak a teljes kölcsönösszegen belüli arányát, amelyre az állam készfizető kezessége vonatkozik.

(4) Amennyiben az állami kezességvállalás egy hitelcél finanszírozásán belül egyidejűleg több, eltérő kondíciójú hitelrészhez kapcsolódik, akkor a kezességvállalás arányát az egyes hitelrészek tekintetében azonos mértékben, külön-külön kell a szerződés(ek)ben meghatározni és a futamidő alatt fenntartani.

(5) A kölcsöntörlesztés során a (3) és (4) bekezdések szerinti arány megtartásával csökken a kölcsön(ök) állami készfizető kezességgel érintett része.

(6) Az állami készfizető kezességgel érintett kölcsönrész összegének és arányának megállapításánál a hitelintézet a fedezetül szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékét csökkenti az olyan kölcsön tőkeösszegével, amelyet a támogatott hitelcél megvalósításához nyújtottak és az állami készfizető kezességgel érintett kölcsönt biztosító jelzálogjogot megelőző ranghelyen bejegyzett jelzálogjog biztosít.

6/C. § *  (1) Fedezetcsereként csak olyan ingatlan fogadható el, amely – a kölcsönszerződésben rögzített állami készfizető kezességvállalás arányát is figyelembe véve – a hitelintézet fedezetértékelési szabályzata alapján fedezetet nyújt a fennálló kölcsönre, kamataira és kezelési költségeire. Fedezetcsere esetén a hitelintézet az új fedezetként elfogadott ingatlanra vonatkozóan az eredeti feltételek szerint állapítja meg a kezesség mértékét, melyet a kölcsönszerződésben köteles rögzíteni.

(2) *  Az állami készfizető kezesség beváltása esetén az államnak az Áht. 33. § (13) bekezdése szerinti követelése a fedezetcsere során új fedezetként felajánlott ingatlanon is kielégíthető.

(3) *  A hitelintézet a 6/A. § (2) bekezdése szerinti fizetési könnyítésekre irányuló szerződésmódosításra hivatkozva az eredeti szerződés szerinti kamat, díj, költség, egyéb ellenszolgáltatás mértékét nem emelheti, és az adós részére a kölcsönszerződés módosításával kapcsolatban fizetési kötelezettséget nem írhat elő.

(4) *  A 6/A. § (2) bekezdése szerinti fizetési könnyítés esetén nem növekedhet az állami kezességvállalásnak az eredeti kölcsönszerződésben rögzített teljes kölcsönön belüli aránya.

(5) A futamidő hosszabbítással járó, 6/A. § (2) bekezdés b), c) és h) pontja szerinti fizetési könnyítések alkalmazása esetén állami kamattámogatás a lakástámogatási rendeletnek az eredeti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályos 12. §-ában és 13. §-ában meghatározottak szerint, az eredeti kölcsönszerződésben rögzített futamidő kezdő napjától számított, legfeljebb első 20 évére vehető igénybe.

7. § (1) Egyedi állami kezességvállalás esetén az ÁKK Zrt. közreműködését az Áht. 113/A. § (2) bekezdésének k) alpontja alapján az alábbiak szerint kell biztosítani: * 

a) *  amennyiben az állami kezesség alapjául szolgáló szerződés előkészítéséhez a Kbt. szerinti eljárás lefolytatása kötelező, az ÁKK Zrt. a szerződések és egyéb dokumentumok pénzügyi feltételekre vonatkozó részeit előzetesen véleményezi, valamint teljes jogú tagként részt vesz a Kbt. 8. § (3) bekezdése szerinti bírálóbizottságban az ajánlatok pénzügyi feltételeinek elbírálása céljából;

b) *  amennyiben az állami kezesség alapjául szolgáló szerződés előkészítéséhez a Kbt. szerinti eljárás lefolytatása nem kötelező, a Kormány határozatában dönt az ÁKK Zrt. részvételéről az alábbiak szerint:

1. *  az ÁKK Zrt. a kötelezett képviseletében eljárva elvégzi a 3. § (2) bekezdés szerinti pályázat, illetve ajánlatkérés teljes körű lebonyolítását, valamint pénzügyi szempontból véleményezi a kapcsolódó szerződéseket és egyéb dokumentumokat, vagy

2. *  felkéri az ÁKK Zrt.-t a 3. § (2) bekezdés szerinti pályázathoz, illetve ajánlatkéréshez kapcsolódó szerződések és egyéb dokumentumok pénzügyi szempontú véleményezésére, * 

3. *  az Áht. 33/D. § (1) bekezdés k) pontja szerinti nemzetközi fejlesztési intézménytől történő hitelfelvétel esetén az ÁKK Zrt. pénzügyi szempontból véleményezi a hitelfelvevő és a nemzetközi fejlesztési intézmény között létrejövő hitelszerződést.

(2) *  A kötelezett a közreműködés kezdeményezése érdekében megkeresi az ÁKK Zrt.-t.

(3) *  Az ÁKK Zrt. és a kötelezett az ÁKK Zrt. közreműködésének eredményéről a kezességi szerződés aláírását megelőzően írásban tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert.

(4) *  Az ÁKK Zrt.-t az Áht. 113/A. § (2) bekezdésének k) alpontja alapján közreműködéséért a kezességvállalással biztosított fizetési kötelezettség tőkeösszegének arányában az alábbi mértékű díjazás illeti meg:

a) az (1) bekezdés a) pontja és b) 1. alpontja szerinti esetekben a tőkeösszeg 0,025 százaléka,

b) az (1) bekezdés b) 2. alpontja szerinti esetekben a tőkeösszeg 0,02 százaléka,

c) *  az (1) bekezdés b) pont 3. alpontja szerinti esetekben a tőkeösszeg 0,015 százaléka.

(5) *  Az ÁKK Zrt.-t megillető díjazásnak a központi költségvetés terhére történő megfizetéséről a (3) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvételét követően az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik.

(6) *  Jogszabályi kezességvállalás esetén az ÁKK Zrt. közreműködésének formáját a jogszabály határozza meg. Amennyiben a jogszabály erről nem rendelkezik, úgy az ÁKK Zrt. igénybevétele nem kötelező.

8. § (1) *  Mind a kezességek, mind a viszontgaranciák esetében – ha törvény vagy e rendelet másként nem rendelkezik – a jogosult külön felhívás nélkül köteles a naptári negyedévet követő hónap 20. naptári napjáig elektronikus úton tájékoztatni a Magyar Államkincstárt a kötelezettel fennálló jogviszonyából származó követelés adatairól és a kezességbeváltás valószínűségére vonatkozó számításairól.

(2) *  Jogszabályi kezességek esetén az adatszolgáltatást jogszabályonkénti bontásban, a kötelezettek egyedi azonosítása nélkül, összevont adatok formájában kell teljesíteni.

(3) *  Külföldi székhelyű jogosult esetén az adatszolgáltatási kötelezettséget – a jogosult és a kötelezett külön megállapodása alapján, az államháztartásért felelős miniszter egyidejű értesítése mellett – a kötelezett teljesíti.

(4) *  A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény (a továbbiakban: MFB tv.) 5. § (1) bekezdés a) pontja, továbbá a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Eximbank tv.) 6. § (1) bekezdés a) pontja szerint vállalt állami kezesség esetében az adatszolgáltatási kötelezettséget a jogosult helyett külön megállapodás nélkül az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB) és a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság teljesíti.

(5) *  Legkésőbb az első adatszolgáltatási kötelezettség határidejét megelőző 20 naptári napon belül a Magyar Államkincstártól kérni kell az adatszolgáltatóként történő nyilvántartásba vételt. A Magyar Államkincstár 5 munkanapon belül elektronikus úton megküldi az adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges azonosítót és az adatszolgáltatás módjáról szóló részletes tájékoztatást.

(6) *  A kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák adatairól az államháztartásért felelős miniszter külön felhívás nélkül a naptári negyedévet követő hónap 20. naptári napjáig elektronikus úton tájékoztatja a Magyar Államkincstárt.

(7) *  A Magyar Államkincstár az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból nyert összesített adatokról az adatszolgáltatást követő 45 naptári napon belül értesíti az államháztartásért felelős minisztert.

8/A. § *  (1) Egyszerű kezesség esetén a jogosult a kötelezettel szemben minden olyan, a jogérvényesítésre irányuló jognyilatkozatot és jogcselekményt köteles megtenni a beváltást megelőzően, amely az adott helyzetben általában elvárható. * 

(2) Az (1) bekezdést figyelembe véve a jogosult köteles:

a) a kötelezettel fennálló szerződésben, vagy értékpapírban meghatározott módon a kötelezettség teljesítése érdekében a kötelezettel szemben fellépni,

b) ennek sikertelensége esetén követelését fizetési meghagyással vagy végrehajtási záradékkal ellátott közjegyzői okirattal érvényesíteni a kötelezettel szemben.

(3) *  Egyszerű kezesség esetén a kezesség érvényesítésének feltétele, hogy a jogosult igazolja a kötelezettel szembeni igényérvényesítéssel kapcsolatban tett, a (2) bekezdésben foglaltak szerinti jogcselekményeit. A kezesség beváltását ezen igazolás benyújtásának elmulasztása esetén a kezes vagy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (a továbbiakban: állami adóhatóság) megtagadja.

(4) A (3) bekezdés szempontjából igazolásnak a jogerős fizetési meghagyás, illetve ellentmondás esetén a jogerős ítélet, továbbá a végrehajtási záradékkal ellátott közjegyzői okirat minősül.

(5) A jogosultnak az (1)–(3) bekezdésekben foglalt kötelezettsége felróható megszegéséből eredő kárt a kezessel szemben nem lehet érvényesíteni.

8/B. § *  (1) Az egyedi kezességvállaláshoz kapcsolódó beváltás várható időpontjáról és összegéről, továbbá a kötelezett adóigazgatási azonosításra alkalmas adatairól (adóazonosító szám, név, cím) a jogosult – az e rendelet 3. számú melléklete szerinti igénylőlap felhasználásával – a beváltás időpontját legalább 15 naptári nappal megelőzően a kezest tájékoztatni köteles. Amennyiben a jogosult nemzetközi fejlesztési intézmény vagy külföldi székhelyű hitelintézet, e tájékoztatási kötelezettség a kezes felé a kötelezettet terheli.

(2) A 2007. január 1-jét követően vállalt egyedi kezességből és egyedi állami garanciából származó beváltás esetén a jogosult a kezesi vagy garanciaszerződésben meghatározott feltételek szerint érvényesítheti az állami kezességvállalásból eredő jogait az állami adóhatóságnál.

(3) *  A kezes a 2007. január 1-jét követően vállalt egyedi kezességből és egyedi állami garanciából származó beváltás esetén az (1) bekezdés szerint jelzett várható beváltásról haladéktalanul értesíti az állami adóhatóságot a kezességi szerződés egyidejű megküldése mellett.

(4) *  Az egyedi állami kezességek és egyedi állami garanciák beváltásánál az állami adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) és az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvény szerint jár el.

(5) A 2007. január 1-jét megelőzően vállalt egyedi kezesség esetén a kezes az egyedi kezesség beváltásáról a kifizetést követő 15 naptári napon belül – a kötelezett adóigazgatási azonosításra alkalmas adatainak és a jogosult részére kifizetett összegnek a közlésével – értesíti az állami adóhatóságot.

(6) A 2007. január 1-jét követően vállalt egyedi viszontgaranciából származó beváltás esetén a 2007. január 1-jét követően vállalt egyedi kezesség beváltására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(7) *  Az állami adóhatóság a kezesség, az állami garancia és viszontgarancia beváltása miatt keletkezett, állammal szembeni tartozás behajtásáról – a kötelezett adóigazgatási azonosításra alkalmas adatainak és a behajtott összegnek a közlésével – értesíti az államháztartásért felelős minisztert.

(8) Amennyiben a hitel egyedi állami kezességvállalással és jogszabályi vagy egyedi viszontgaranciával is érintett, az állami kezességbeváltásnál a hitelgarancia-intézmény által a jogosultnak kifizetett összeg csökkenti a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló tartozását.

(9) *  A nemzetközi fejlesztési intézmények felé vállalt egyedi állami kezesség vagy garancia érvényesítésénél az 5. § (1) bekezdés szerinti szerződésben foglaltak szerint kell eljárni.

8/C. § *  (1) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a jogszabályi kezességvállalásból származó beváltás várható időpontjáról, illetve a beváltás mértékéről – ide nem értve az egyedi, egyenként 2 millió forint értékhatár alatti beváltásokat – a jogszabályt elsőhelyi felelősséggel előterjesztő illetékes miniszter (ha ez nem az államháztartásért felelős miniszter) a kezest a várható beváltást megelőzően legalább 15 naptári nappal, előre nem látható esetben a beváltást indokló körülmények bekövetkezésével egyidejűleg, vagy a beváltásról való tudomásszerzésről haladéktalanul értesíteni köteles.

(2) *  Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a jogszabályi kezességvállalásból származó beváltás esetén a jogosult a jogszabályban meghatározott feltételek szerint – az e rendelet 11. számú mellékletében szereplő vonatkozó igénylőlap felhasználásával –

a) egyszerű kezesség esetén a 8/A. § (4) bekezdésben foglalt okiratok végrehajthatóvá válását követő 180 naptári napon belül;

b) *  készfizető kezesség esetében

ba) a hitelszerződés lejáratát, vagy – amennyiben az korábbi – annak felmondását követő 180 naptári napon belül,

bb) amennyiben kezesség vagy garancia biztosítékául állami kezesség szolgál, akkor az állami kezességgel biztosított követelése keletkezésétől számított 180 naptári napon belül

érvényesítheti az állami kezességvállalásból eredő jogait az állami adóhatóságnál. E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.

(3) Amennyiben a hitel jogszabályi állami kezességvállalással és jogszabályi vagy egyedi viszontgaranciával is érintett, az állami kezességbeváltásnál a hitelgaranciaintézmény által a jogosultnak kifizetett összeg csökkenti a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló tartozását.

8/D. § *  (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a viszontgarancia-vállalásból származó beváltás esetén a jogosult – az e rendelet 3. számú melléklet szerinti igénylőlap felhasználásával – érvényesítheti az állami kötelezettségvállalásból eredő jogait az állami adóhatóságnál.

(2) A viszontgarancia érvényesítésének feltétele, hogy a jogosult az általa megkötött kezesség- vagy garanciavállalási szerződésből eredő fizetési kötelezettségének jogszerűen eleget tett.

(3) A jogosult a viszontgarancia-érvényesítés következtében a központi költségvetés által kifizetett összeg – az Áht. 33. §-a (14) bekezdése szerinti – behajtását, ezen összeg hozzá történő megérkezését követő 30 munkanapon belül köteles megkezdeni.

(4) A (3) bekezdés szerinti behajtás során befolyt összegből először a jogosultnál ténylegesen felmerült, e követelés behajtásával közvetlenül összefüggő, igazolt behajtási költségeket kell elszámolni.

(5) *  A behajtás során befolyt összegből a központi költségvetést megillető összeget a jogosult 15 munkanapon belül utalja át a 10032000–01907003 NAV Állami kezességbeváltás megtérülése bevételi számlára.

(6) A jogosult a központi költségvetés által kifizetett összeg behajtásáról elszámolást készít, amelyben feltünteti a behajtás során befolyt összeget, a ténylegesen felmerült és elszámolt behajtási költségeket és az átutalandó összeget. Az elszámolást az átutalás időpontjában meg kell küldeni az állami adóhatóságnak.

(7) Az állami viszontgarancia érvényesítésétől számított három év elteltével – de legkésőbb a behajtás befejezését követő 15 napon belül – minden ügyben terjes körű elszámolást kell készíteni az állami adóhatóság részére. Az elszámolás során a jogosult részletes kimutatást készít az adóstól behajtott követelésekről, a központi költségvetésbe átutalt összegekről, az elszámolt behajtási költségekről, valamint a behajtási tevékenység módjáról és a megtérülés mértékéről.

(8) *  Az állami viszontgaranciák beváltásánál, valamint az állami viszontgarancia-érvényesítésből keletkezett, az állami viszontgarancia jogosultja által behajtott, de a központi költségvetésbe be nem fizetett követelés behajtásánál az állami adóhatóság az Art. szerint jár el.

8/E. § *  (1) A 8/C. § rendelkezéseitől eltérően a 8. § (4) bekezdésében megjelölt állami kezességvállalások esetében az állami kezesség érvényesítését a jogosult az államháztartásért felelős miniszternél kezdeményezheti írásban

a) a kötelezett megnevezésének,

b) az igényelt összeg (tőkeösszeg és járulékok szerinti bontásban),

c) a hitel-, a kölcsönszerződés vagy az értékpapír adatainak,

d) a kezesség-érvényesítés indokának, és

e) a jogosult bankszámlaszámának

feltüntetésével.

(2) A jogosult az (1) bekezdés szerinti állami kezességbeváltáshoz mellékletként csatolja:

a) a hitel-, kölcsönszerződést és annak mellékletét képező dokumentumok vagy a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír feletti jogosultság fennállásának igazolására szolgáló dokumentumokat,

b) a hitel-, kölcsönszerződés módosításokat és azok mellékletét képező dokumentumokat,

c) a hitel-, kölcsönszerződést felmondó iratot és/vagy a hitel-, kölcsönszerződésben meghatározott törlesztő részlet, kamatfizetési, vagy egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen leteltére vonatkozó iratot, és

d) a folyósítási feltételek teljesítésének dokumentumait.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter az (1) és (2) bekezdés szerinti dokumentumok kézhezvételét követő 30 naptári napon belül intézkedik a kifizetésről, amennyiben az állami kezesség alapjául szolgáló ügylet megfelel az MFB tv. 5. § (1) bekezdés a) pontjában és az Eximbank tv. 6. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak.

(4) A 8. § (4) bekezdésében megjelölt állami kezességvállalásból származó beváltás várható időpontjáról és a beváltás mértékéről a kötelezett a kezest, a várható beváltást megelőzően legalább 15 naptári nappal, előre nem látható esetben a beváltást indokló körülmények bekövetkezésével egyidejűleg vagy a beváltásról való tudomásszerzésről haladéktalanul értesíteni köteles.

9. § (1) A (2)–(3) bekezdések szerinti kezességérvényesítési eljárás alkalmazandó:

a) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49/I. §-ának (1) bekezdése,

b) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 78/A. §-ának (1) bekezdése,

c) az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény 50/C. §-ának (3) bekezdése,

d) *  a Hszt. 172. § (1) bekezdése,

e) a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 119/A. §-ának (1) bekezdése,

f) az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 121/A. §-ának (1) bekezdése,

g) a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 126/A. §-ának (1) bekezdése szerinti lakáscélú állami készfizető kezességvállalásból származó beváltásokra.

(2) A kötelezett nem teljesítése esetén a hitelintézet a hitel felmondását megelőzően belső szabályai szerint felszólítja az adóst a tartozás rendezésére.

(3) *  Amennyiben az állami kezességvállalással érintett hitelszerződés felmondásra kerül, vagy a véglejáratkor a kölcsönt az adós még nem fizette teljesen vissza, a hitelintézet az e rendelet 4. számú melléklete szerinti igénylőlap felhasználásával – a 8/C. § (2) bekezdés szerinti jogvesztő határidőn belül – érvényesítheti az állami készfizető kezességvállalásból eredő jogait az állami adóhatóságnál.

10. § *  Az agrárkezességek – melyek részletszabályait kormányrendelet vagy miniszteri rendelet tartalmazza – beváltása esetén a jogszabályi kezességekre irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jogosult a beváltást e rendelet 5. és 6. számú melléklete szerinti igénylőlap felhasználásával kezdeményezheti.

11. § (1) *  A 8/C. § (2) bekezdése és a 9. § szerinti kezességek beváltását a jogosult a 10032000–01907027 NAV Állami kezességbeváltás folyósítási számla, a 10. § szerinti kezességek beváltását a jogosult a 10032000–01907010 NAV Agrárgazdasági kezességbeváltás lebonyolítási számlával szemben kezdeményezheti.

(2) *  Az (1) bekezdésben szereplő állami kezességek beváltásánál az állami adóhatóság az Art. szerint jár el. A beváltás iránti kérelmet elutasítja, ha a jogosult eljárása a kezességgel biztosított kötelezettség elvállalásánál, valamint a kezesség fennállásának ideje alatt nem felelt meg a külön jogszabályokban, valamint az e rendeletben meghatározott feltételeknek.

(3) *  Az (1) bekezdésben szereplő állami kezességek esetén a beváltott állami kezesség – figyelemmel a külön jogszabályokban foglaltakra – a kötelezettnek az állammal szembeni kötelezettségévé válik, erről az érintettet az állami adóhatóság határozatban értesíti.

(4) *  Az (1) bekezdés szerint érvényesített kezességekről az állami adóhatóság a Magyar Államkincstárt félévente tájékoztatja jogcímenkénti bontásban, elektronikus úton.

12–14. § * 

15. § (1) *  Az állami vagy önkormányzati fenntartású muzeális intézmény, illetve kiállítóhely (a továbbiakban: kiállító) a kultúráért felelős miniszternek a kiállítási garancia, illetve a kiállítási viszontgarancia igénybevételének tervezett kezdő időpontját megelőző év július 31. napjáig jelenti be igényét (előzetes bejelentés).

(2) Az előzetes bejelentésnek tartalmaznia kell a következőket:

a) a kiállító és a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult neve,

b) a kiállítás tervezett helye és ideje,

c) a garancia-, illetve viszontgarancia-vállalás igényelt mértéke és időtartama,

d) az igény indokolása, kiállítási viszontgarancia igény esetében külön annak indokolása.

(3) *  Az előzetes bejelentést a kultúráért felelős miniszter megvizsgálja és – ha megfelel az Áht. 33/B. §-a (2), (3), (7), illetve (8) bekezdésében foglalt feltételeknek – nyilvántartásba vétel céljából legkésőbb augusztus 15-ig továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek.

(4) *  A nyilvántartásba vétel az államháztartásért felelős minisztert nem kötelezi a kiállítási garancia vagy viszontgarancia vállalására.

(5) *  Kiállítási garancia, illetve viszontgarancia vállalására indokolt esetben előzetes bejelentés hiányában is lehetőség van, amennyiben az – tekintettel az éves költségvetési törvényben meghatározott keret várható kihasználtságára – nem akadályozza az előzetesen bejelentett kiállítási garanciák, illetve viszontgaranciák vállalását.

(6) *  Az (5) bekezdésben meghatározott esetben a kiállító az igényét a kultúráért felelős miniszternek jelenti be. A bejelentésre értelemszerűen alkalmazni kell a (2)–(4) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel, hogy a kiállítónak az előzetes bejelentés elmulasztását is részletesen indokolnia kell.

16. § (1) *  A kiállítási garancia-, illetve a kiállítási viszontgarancia-vállalás érdekében a kiállító a garancia igénybevételének tervezett kezdő időpontja előtt legkésőbb 25 munkanappal kérelmet nyújt be a kultúráért felelős miniszterhez. Amennyiben az egy kiállítás kapcsán benyújtott igények száma meghaladja a 15 darabot, a benyújtási határidő – a 16. kérelemtől kezdődően az egy kiállításhoz kapcsolódó összes kérelem esetében – kérelmenként 1 munkanappal nő.

(2) *  A kiállítási garancia vállalására irányuló kérelemnek tartalmaznia kell a következőket:

a) az e rendelet 7. számú melléklete szerinti Adatlap kiállítási garancia- vagy kiállítási viszontgarancia-vállaláshoz című – kitöltött – adatlapot;

b) a kiállítás tervét, a kérelem részletes indokolását,

c) az épületbiztonsági dokumentációt, amely részletesen bemutatja a kiállító által nyújtott biztonsági feltételeket, körülményeket, ideértve a kiállítótér és az épület környezeti adottságait, technikai, biztonsági és biztonságfelügyeleti jellemzőit;

d) a kiállítási tárgyak biztosítási összegéről készült, a kiállító és a jogosult által aláírt tételes kimutatást;

e) a kiállító és a jogosult által aláírt kölcsönbe adásról szóló szerződést, továbbá idegen nyelvű szerződés esetén a szerződésnek a kiállítási garanciavállalás feltételeit érintő részei magyar nyelvű fordítását, valamint a kölcsönbe adó intézmény nevében aláíró személy aláírási jogosultságát igazoló dokumentumot, kivéve ha az aláírási jogosultság a szervezeti képviseletből ered (így különösen a felügyeleti szerv aláírási joga esetén);

f) a jogosult arról szóló – az e rendelet 10. számú mellékletében szereplő minta alapján kibocsátott – nyilatkozatát, hogy elfogadja a kiállítási garancia vállalására vonatkozó feltételeket;

g) minden olyan tényt, adatot, amely a garancia szempontjából jelentős, ideértve a hatályos biztosításról, illetve garanciáról szóló szerződést is.

(3) *  A kiállítási viszontgarancia vállalására irányuló kérelemnek tartalmaznia kell a következőket:

a) a kiállítási viszontgarancia indokoltságát;

b) a (2) bekezdés a)–c) pontja szerinti dokumentumokat;

c) a kiállító és a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult által aláírt kölcsönbe adásról szóló szerződést;

d) a kiállító által kötött biztosítási szerződést, benne a kiállítási tárgyak biztosítási összegéről készült tételes kimutatással;

e) a jogosult arról szóló – az e rendelet 10. számú mellékletében szereplő minta alapján kibocsátott – nyilatkozatát, hogy elfogadja a kiállítási viszontgarancia vállalására vonatkozó feltételeket.

(4) *  Amennyiben egy kiállítás kapcsán több kérelmet nyújt be a kiállító, a (2) bekezdés b) és c) pontjaiban foglalt dokumentumokat csak egyszer kell benyújtani.

(5)–(6) * 

16/A. § *  (1) A kiállítási tárgyak biztosítási összege nem haladhatja meg a kiállítási tárgy kölcsönbe adásáról szóló szerződésben meghatározott értékét, amelyet a kiállítási garancia-, illetve viszontgarancia-vállalásra irányuló kérelem esetében a kultúráért felelős miniszter a kérelem elbírálása során köteles vizsgálni.

(2) A jogszabályi feltételeknek megfelelő kérelmet a kultúráért felelős miniszter – a garancia-, illetve viszontgarancia-vállalásra vonatkozó javaslatával együtt – a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek, aki a rendelkezésre álló keret figyelembevételével dönt a kötelezettségvállalásról.

(3) A kiállítás tervét, a kérelem részletes indokolását, valamint az épületbiztonsági dokumentációt nem kell az államháztartásért felelős miniszternek továbbítani.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a kötelezettségvállalásáról – a kultúráért felelős miniszter egyidejű értesítése mellett – kiállítási garanciavállalásra irányuló kérelem esetén e rendelet 8. számú mellékletében szereplő minta, kiállítási viszontgarancia vállalására irányuló kérelem esetén e rendelet 9. számú mellékletében szereplő minta alapján kötelezvényt bocsát ki a jogosult részére. A kiállítási garancia és a kiállítási viszontgarancia a kötelezvény kibocsátásával jön létre, a kötelezvényben megjelölt időtartamra.

(5) A 16. § (1) bekezdés szerinti határidő elmulasztása esetén a kötelezvény a kiállítási garancia-, illetve viszontgarancia-igényben megjelölt kezdő időponthoz képest későbbi időpontban jelölheti meg a garancia-, illetve viszontgarancia létrejöttének időpontját.

17. § *  (1) A kiállító köteles a tőle elvárható mértékben a kár megelőzéséről, illetve a kár enyhítéséről gondoskodni. Káresemény bekövetkezése esetén a kiállító haladéktalanul értesíti a kultúráért felelős miniszter, az államháztartásért felelős minisztert, valamint a jogosultat. A kultúráért felelős miniszternek és az államháztartásért felelős miniszternek szóló értesítés magában foglalja a károsodást szenvedett tárgyakról szóló tájékoztatást.

(2) A kiállító köteles a káreseményről a szükséges felvilágosításokat megadni, és lehetővé tenni az értesítés és a felvilágosítás tartalmának a kultúráért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter általi ellenőrzését.

18. § (1) Ha a káresemény bekövetkezése során a kiállítási tárgy elvész vagy megsemmisül (teljes kár), a kötelezvényben megállapított biztosítási összeget kell kifizetni. Amennyiben a kiállítási tárgy később előkerül, a kifizetett kártérítést haladéktalanul vissza kell fizetni.

(2) *  Kiállítási garancia esetében részleges kár esetén a kártérítés alapja a kiállító és a jogosult megállapodása a helyreállítás (restaurálás) költségeiben. Amennyiben a kiállítási tárgy maradéktalanul nem állítható helyre, a kiállító és a jogosult megállapodnak az értékcsökkenés mértékében is. A helyreállítás költsége az esetleges értékcsökkenés mértékével együttesen sem haladhatja meg a kiállítási tárgy biztosítási összegét. A megállapodásról a kultúráért felelős minisztert haladéktalanul értesíteni kell.

(3) *  Kiállítási viszontgarancia esetében részleges kár esetén a viszontgarancia érvényesítés alapja a jogosult által a biztosítási szerződésben foglaltaknak megfelelően kifizetett összeg. A viszontgarancia összege nem haladhatja meg a biztosítási összeget. A kifizetésről a kultúráért felelős minisztert haladéktalanul értesíteni kell.

(4) *  A kultúráért felelős miniszter a (2) bekezdés szerinti kártérítés, illetve a (3) bekezdés szerinti viszontgarancia összegének megállapítása és teljesítése érdekében felhívhatja a kiállítót és a jogosultat független, nemzetközileg elismert szakértő(k) igénybevételére.

(5) *  Az (l)–(4) bekezdések alapján megállapított kártérítés, illetve viszontgarancia összegéről – a kártérítés, illetve viszontgarancia mértékére és a kifizetésre vonatkozó jóváhagyással együtt – a kultúráért felelős miniszter értesíti az államháztartásért felelős minisztert.

(6) *  Az államháztartásért felelős miniszter az állam nevében az – az (5) bekezdés szerinti – értesítés kézhezvételét követő 15 naptári napon belül intézkedik a kultúráért felelős miniszter jóváhagyásában meghatározott összegű kártérítés, illetve viszontgarancia jogosult részére történő kifizetéséről. Kiállítási viszontgarancia esetében a viszontgarancia érvényesítésére kizárólag a kiállító által kötött biztosítási szerződés alapján történt kifizetést követően kerülhet sor. A garantőr Áht. 33/C. §-a (4) bekezdése szerinti megtérítési igénye a kártérítés kifizetését nem érinti.

19. § (1) *  A kiállítási garancia és a kiállítási viszontgarancia időtartamának lejártát követő 30 naptári napon belül a kiállító tájékoztatja a kultúráért felelős minisztert, hogy bekövetkezett-e olyan körülmény, amely a garancia beváltására okot adott, és ezzel egyidejűleg a kiállításról részletes szakmai beszámolót nyújt be. A beszámolóban fel kell tüntetni azt is, hogy a kiállítási garancia, illetve viszontgarancia hiányában milyen összegű átlagos biztosítási díj felmerülésével lehetett volna számolni.

(2) *  A kultúráért felelős miniszter a kiállítótól kapott tájékoztatást továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek.

20. § Az e rendeletben foglaltak alkalmazása során figyelembe kell venni a közösségi jog állami támogatásra vonatkozó szabályait.

20/A. § *  (1) *  Az MFB tv. 5. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kormányhatározat előkészítése során a 2. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

(1a) *  A Kormány az MFB tv. 5. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kezességvállalásról szóló határozatában dönt valamennyi általa lényegesnek ítélt kikötésről és feltételről, így különösen

a) a kötelezett személyéről,

b) az állami kezesség összegéről vagy mértékéről,

c) az állami kezességvállalással támogatott hitelcélról.

(2) Az MFB tv. 5. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állami kezesség esetén alkalmazandó kezességvállalási díj összegéről, megfizetésének idejéről és módjáról az államháztartásért felelős miniszter írásban értesíti az MFB-t.

20/B. § *  (1) A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Dttv.) 2. §-a szerinti állami kezességvállalásra a (2)–(6) bekezdést kell alkalmazni.

(2) *  Állami kezességvállalás iránti igénybejelentés esetén az állami kezesség a pénzügyi intézmény összes – a Dttv. 2. § (1) bekezdésében foglalt feltételnek megfelelő – gyűjtőszámlahitelére kiterjed.

(3) A kezességvállalási díj alapja a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés aláírásának napján a pénzügyi intézmény által alkalmazott törlesztési árfolyam – vagy ha az alacsonyabb, a Dttv.-ben meghatározott legmagasabb árfolyam – és a rögzített árfolyam különbözetének, valamint a hitelkeret-szerződés aláírásának napja szerinti feltételekkel a hiteladósnak a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatti devizában meghatározott törlesztési kötelezettségei összegének a szorzata. A kezességvállalási díj alapjába a mentesített követelésrész nem számít be. A 2012 április 1-jét megelőzően kötött, 2012. június 1-jétől a törvény erejénél fogva módosuló gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződések esetén a díjszámítás alapjának meghatározásakor a figyelembe vett törlesztési kötelezettségek összegénél a mentesített követelésrészre vonatkozó előírást 2012. június 1-jétől kell figyelembe venni.

(4) A kezességvállalási díj mértéke a (3) bekezdés szerint számított összeg 2,5%-a.

(5) A pénzügyi intézmény a kezességvállalási díj összegét öt részletben fizeti meg. Az első részletet a rögzített árfolyam-alkalmazási időszak kezdetét követő hónap 5. munkanapjáig, ezt követően a fennmaradó részleteket a május 31-én még fennálló gyűjtőszámlahitelek vonatkozásában évente, június 30-áig utalja át az állam részére a kincstárnál vezetett 10032000–01034169 Gyűjtőszámlahitel kezességvállalási díjfizetési számla javára.

(6) A pénzügyi intézmény a 12. számú melléklet szerinti igénylőlap felhasználásával érvényesítheti az állami kezességvállalásból eredő jogait az állami adóhatóságnál.

20/C. § *  (1) A hitelintézet a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 50/B. §-a szerinti állami kezességvállalásból eredő jogait a kölcsönszerződés felmondását követő 180 napon belül a 13. számú melléklet szerinti igénylőlap felhasználásával érvényesítheti az állami adóhatóságnál írásban, tartós adathordozón vagy elektronikus úton.

(2) Ha az állami adóhatóság a kezesség beváltása iránti kérelmet a hitelképességi vizsgálatra vonatkozó jogszabályban, a hitelezhetőség vizsgálatára és a hitelezhetőségi limitre vonatkozó hitelintézeti belső szabályzatban – így különösen a hitelintézet által a babaváró kölcsönre megállapított vagy a hitelintézet által forgalmazott, a babaváró kölcsönhöz leginkább hasonló hiteltermékeknél alkalmazott hitelképességi vizsgálatra vonatkozó belső szabályzatban – foglaltaknak az adott ügyben a hitelezhetőséget és a hitelezési limit megállapítását érdemben befolyásoló be nem tartása miatt utasítaná el, indokolással ellátott megállapításaival haladéktalanul megkeresi a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: Felügyelet). Nem minősül a belső szabályzatban foglaltak be nem tartásának, ha a hitelintézet belső szabályzata a hitelképesség-vizsgálat vonatkozásában a szabályzatában rögzített feltételek mellett kivételszabályt, illetve speciális eljárásrendet állapít meg.

(3) A Felügyelet az állami adóhatóság megkeresésében foglaltak vizsgálata során a belső eljárásrendjében meghatározott szabályok figyelembevételével jár el. Az állami adóhatóság a kezesség beváltása iránti kérelemről a Felügyelet véleményének figyelembevételével határoz.

(4) Az állami adóhatóság nem utasíthatja el a kezesség beváltása iránti kérelmet a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó jogszabályban, a hitelezhetőség vizsgálatára és a hitelezhetőségi limitre vonatkozó hitelintézeti belső szabályzatban foglaltak megsértésére tekintettel, amennyiben valamely szabály be nem tartása nem befolyásolta az adott ügyben a hitelezhetőséget és a hitelezési limit megállapítását, ezáltal a kezesi kötelezettség létrejöttét és a kezesi kötelezettségvállalás mértékét. Különösen ilyennek tekintendő valamely eljárási határidőre, döntéshozói jogosultságra vonatkozó szabály megsértése.

(5) Az állami készfizető kezesség fennállását nem érinti a kölcsönszerződés olyan módosítása, amely a kölcsön visszafizetésének érdekében történik, és nem eredményezi a kezes fizetési kötelezettségének növekedését, ideértve azt, ha a kötelezett fizetési nehézsége, illetve késedelme miatt átütemezésre kerül sor, amennyiben ezáltal a kölcsöntartozás tőkeösszege nem növekszik.

20/D. § *  (1) Ha egyedi állami garancia vállalására Magyarország energiaellátásának biztosításához kapcsolódóan kerül sor, a 3. § (1) és (2) bekezdésében, a 4. § (1) és (2) bekezdésében, a 7. §-ban és a 8/B. §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti egyedi állami garancia beváltása során az államháztartásért felelős miniszter jár el a garanciaszerződésben foglaltak szerint.

(3) Az (1) bekezdés szerinti állami garancia adatairól – a kötelezettől kapott adatok alapján – az államháztartásért felelős miniszter külön felhívás nélkül a naptári negyedévet követő hónap 20. naptári napjáig elektronikus úton tájékoztatja a Magyar Államkincstárt.

21. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 20. napon lép hatályba.

(2) *  Az e rendelet hatálybalépését megelőzően létrejött jogszabályi kezességek beváltását – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az állami adóhatóságnál kell kezdeményezni a 11. § (1) bekezdésében megjelölt számlákkal szemben.

(2a) *  E rendelet 4., 5. és 6. mellékletét az e rendelet hatálybalépését megelőzően létrejött kezességek beváltása esetén is alkalmazni kell.

(3) E rendelet 8. §-ának (1) bekezdését az e rendelet hatálybalépését megelőzően vállalt viszontgaranciák esetén is alkalmazni kell.

(4) E rendelet alkalmazása tekintetében kezességbeváltásnál jogszabályi kezességnek minősülnek azok az állami kezességvállalással nyújtott agrárhitelek is, amelyek a 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet, a 317/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet, a 46/2003. (IV. 3.) Korm. rendelet, valamint az 57/2001. (IX. 21.) FVM rendelet, a 7/2000. (II. 29.) FVM rendelet és a 3/2003. (I. 24.) FVM rendelet 271. §-a alapján kerültek folyósításra.

(5) *  E rendeletnek az egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 537/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 39. § (2) és (3) bekezdésével megállapított 6/A. § (2) bekezdés j)–k) pontját és (5) bekezdését, valamint 40. § (2) bekezdésével megállapított 6/B. § (1a) bekezdését az egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 537/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőzően megkötött szerződésekre is alkalmazni kell.

(6) *  E rendeletnek az egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 537/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított 20/B. § (2) bekezdését a devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CLXXIII. törvény hatálybalépése után kezdeményezett gyűjtőszámlahitelre kell alkalmazni.

22. § *  (1) A 3. § a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított (2) bekezdését a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet hatálybalépése után benyújtandó előterjesztések alapján hozott döntések esetében kell alkalmazni.

(2) A 8. § a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított (5) bekezdését a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet hatálybalépése után esedékes tájékoztatásoknál kell alkalmazni.

(3) A 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított 8/E. §-t a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet hatálybalépése után bevont források esetében kell alkalmazni.

(4) A 11. § a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított (4) bekezdését a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet hatálybalépése után esedékes tájékoztatás esetében kell alkalmazni.

(5) A 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet 3. mellékletével megállapított 10. mellékletet a 68/2010. (III. 19.) Korm. rendelet hatálybalépése után a 2010. június 30-át követően benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni.

(6) *  E rendeletnek az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló, 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 339/2012. (XII. 4.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Ákr.2) megállapított 20/B. §-át az Ákr.2 hatálybalépéséig már megkötött gyűjtőszámlahitelkeret-szerződések vonatkozásában is alkalmazni kell azzal, hogy a pénzügyi intézmény a kezességvállalási díj első részletét az államháztartásért felelős miniszter felé történő igénybejelentéstől számított 8 munkanapon belül köteles megfizetni.

(7) *  E rendeletnek a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter feladat- és hatáskörét érintő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 331/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr.) 1. §-ával megállapított 8/C. § (2) bekezdés b) pontját a Módr. hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált állami kezesség beváltás esetén is alkalmazni kell.

1. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Adatlap az egyedi állami kezesség-, egyedi állami garancia- és egyedi viszontgarancia-vállalás tervezett adatairól * 

1. A kötelezettségvállalás alapjául szolgáló jogszabály megjelölése: ..................................................

............................................................................................................................................................

2. Kezesség/garancia/viszontgarancia-vállalás indoka1: .......................................................................

............................................................................................................................................................

3. Kezesség/garancia/viszontgarancia-vállalás mértéke vagy összege (Ft és/vagy devizanem)1: ........

............................................................................................................................................................

4. Kezesség/garancia/viszontgarancia-vállalás feltételei1: ....................................................................

............................................................................................................................................................

5. A hitelnyújtó kiválasztásának módja2: ..............................................................................................

............................................................................................................................................................

6. Az ÁKK Zrt. közreműködésének formája: .......................................................................................

7. Hitelfelvevő vagy fizetésre kötelezett megnevezése: .......................................................................

8. Állami kezesség típusa: .....................................................................................................................

9. A típus megválasztásának indoka: ....................................................................................................

10. A kezesség/garancia/viszontgarancia-vállalással biztosított fizetési kötelezettség tervezett futamideje, visszafizetésének tervezett ütemezése1: .......................................................................

11. A kezesség/garancia/viszontgarancia érvényesítésének valószínűsége1: .......................................

12. Az alkalmazott közösségi állami támogatási szabály (szükség esetén): .........................................

............................................................................................................................................................

1 Csak a megfelelő kötelezettségvállalási típust kell szerepeltetni!
2 Az egyedi viszontgarancia-vállalás esetén nem kell kitölteni!

2. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

...... számú Állami Kezességi Szerződés

amely létrejött egyrészről ........................................... Hitelnyújtó mint jogosult (a továbbiakban: jogosult), másrészről az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 33. §-ának (9) bekezdése, a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) és a ............ Korm. határozat alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló ..... törvény (a továbbiakban: Ptk.) ..... értelmében az államháztartásért felelős miniszter által képviselt állam mint kezes (a továbbiakban: Kezes) között, az alábbi feltételekkel:

1. A szerződő felek kijelentik, hogy tudomásuk van a Jogosult és a ...................... (cím: ................................................ adószám: ..................................................... cégjegyzékszám: ...........................) (a továbbiakban: Kötelezett) között .............-én kelt, ................. számú hitelszerződésről (a továbbiakban: Hitelszerződés). A jelen Kezességi Szerződés mellékletében elhelyezett, az alábbi feltételekkel kötött Hitelszerződés a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi.

Tőketartozás: ..................................................................................................................................

Kamatbázis: ...................................................................................................................................

Kamatfelár: ....................................................................................................................................

Kezelési költség: ............................................................................................................................

Késedelmi kamat: ..........................................................................................................................

Rendelkezésre tartási jutalék: .......................................................................................................

Végső lejárat: .................................................................................................................................

Törlesztési időpont(ok): .................................................................................................................

A Kezes kijelenti, hogy a fenti hitelszerződést és az abból származó jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul megismerte.

2. A Kezes jelen szerződés aláírásával, a Kötelezettnek a Hitelszerződés alapján a Jogosulttal szemben fennálló 3. pont szerinti tartozása megfizetéséért ezennel, a ............. Korm. határozat felhatalmazása és a Ptk. ...... §-a alapján egyszerű/készfizető kezességet vállal.

3. A Kezes 2. pont szerinti teljesítési kötelezettsége az 1. pontban szereplő tőke-, kamat- és jutalék meghatározási mód alapján számított követelés összegéig terjed.

4. A Jogosult tudomásul veszi, hogy a folyósított kölcsön összegét vagy annak egy részét nem lehet a hitel fedezetét jelentő óvadéknak minősíteni.

5. A Jogosult külön felhívás nélkül teljesíti a Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti, illetve egyéb kötelező jogszabálynak megfelelő adatszolgáltatási kötelezettségét.

6. A Jogosult haladéktalanul írásban értesíti a Kezest a Hitelszerződés bármilyen tervezett módosításáról (ideértve a kamatmeghatározás módjának, a kamatfelár mértékének változását is), valamint a Hitelszerződés felmondásáról.

6.1. A Kezes az értesítés kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül írásban értesíti a Jogosultat és a Kötelezettet arról, hogy hozzájárul-e a 6. pontban meghatározott szerződésmódosításhoz.

6.2. A 6. pont szerinti hozzájárulás-kérés elmulasztása esetén a Hitelszerződés módosításáról való tudomásszerzést követő 15 munkanapon belül a Kezes a kezességi szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.

6.3. A 6.1. pont szerinti hozzájárulás megtagadása esetén a kezességvállalás az eredeti feltételek mellett marad fenn.

7. A Jogosult a Kezest a kezesség beváltása várható időpontjának megjelölésével írásban, a beváltást [Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés k) pontja] megelőzően legalább 15 naptári nappal értesíti akként, hogy részére megküldi a Kötelezett 1. pontban meghatározott tartozását tételesen tartalmazó kimutatást.

7.1. A 7. pont szerinti kimutatás mellé csatolni kell a Korm. rendelet 3. számú mellékletében szereplő igénylőlap szerinti adatokat és dokumentumokat, továbbá a Jogosult behajtásra irányuló – esetleg korábban megtett – lépéseire vonatkozó adatokat.

7.2. *  A Jogosult a 7. és a 7.1. pontokban megjelölt jogcselekményeket követően – a Kezes értesítése mellett – a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál kezdeményezheti a kezesség beváltását a 10032000–01907027 számú, NAV Állami kezességbeváltás elnevezésű folyósítási számla terhére.

8. A Kötelezett szerződésszerű teljesítése következtében a Hitelszerződés megszűnéséről a Jogosult köteles a Kezest haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban értesíteni.

9. Jelen kezességi szerződés hatálybalépésének feltétele a Kötelezett számára előírt kezességvállalási díj megfizetése. Jelen kezességi szerződés hatálybalépéséről a Kezes köteles a Jogosultat haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban értesíteni.

10. Jelen kezességi szerződés hatálya: a Hitelszerződés lejárata vagy felmondása + ..... nap.

11. A jelen kezességi szerződésre egyebekben a magyar jog és különösen a Ptk. rendelkezései az irányadók.

12. Jelen szerződés magyar nyelven, ...... eredeti példányban készült, melyek közül a Kezes 3 eredeti példányt, a Jogosult ...... eredeti példányt kap.

Budapest, [dátum] ..............................................

........................................................
Jogosult cégszerű aláírása
...................................................
Kezes

3. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap az egyedi állami kezesség, garancia és viszontgarancia beváltásához (Jogosult küldi a Kezes/Garantőr részére)

.....................................

Jogosult megnevezése

1. A kötelezett adatai

Neve: .........................................................................................................................................

Székhelye/címe: ........................................................................................................................

Adóazonosító száma: ...............................................................................................................

2. A jogosult adatai

Neve: .........................................................................................................................................

Székhelye/címe: ........................................................................................................................

Adószáma: ................................................................................................................................

Bankszámlaszáma: ...................................................................................................................

3. *  Az állami kezesség/garancia/viszontgarancia-beváltás *  adatai

Kormányhatározat száma: ........................................................................................................

Hitelszerződés (követelést megalapozó szerződés), valamint egyedi viszontgarancia esetében kezességi szerződés, valamint a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

– kelte/forgalomba hozatalának időpontja: ............................................................................

– száma/sorszáma: ...................................................................................................................

– lejárata: .................................................................................................................................

– a követelés összege: .............................................................................................................

– az állami kezességgel/garanciával/viszontgaranciával *  érintett követelés összege: ............

– a követelést megalapozó szerződés felmondásakor/a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír lejáratakor vissza nem fizetett, állami kezességgel/garanciával/viszontgaranciával *  érintett tőkekövetelés és az erre felszámított kamat és egyéb költségek összege, és ennek számítási módja az egyes elemeket külön feltüntetve: ................................................................................

– az igénylőlap benyújtásakor fennálló vissza nem fizetett, állami kezességgel/garanciával/viszontgaranciával *  érintett tőkekövetelés és az erre felszámított kamat és egyéb költségek összege, és ennek számítási módja az egyes elemeket külön feltüntetve: ...................................................................................................................................

A kezesség/garancia/viszontgarancia-beváltás *  indoka: .........................................................

A kezesség/garancia/viszontgarancia-beváltást *  megelőzően megtett jogcselekmények: ......

4. Mellékletként csatolandók

A követelést megalapozó szerződések és azok mellékleteit képező dokumentumok

A követelést megalapozó szerződésmódosítások és azok mellékletét képező dokumentumok/a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír feletti jogosultság fennállásának igazolására szolgáló dokumentumok

A biztosítéki szerződések és mellékleteik

A biztosítékok módosításának indokai

A biztosítékokból történt megtérülés tényét és összegét igazoló dokumentum, megtérülés hiányában a jogosult nemleges nyilatkozata

Óvadéki szerződés esetén az óvadéki szerződés, annak hiányában a jogosult nemleges nyilatkozata

A követelést megalapozó szerződés felmondását igazoló irat és/vagy a szerződésben meghatározott utolsó törlesztő részlet, illetőleg egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen leteltét igazoló irat

A kötelezett tartozását részletesen bemutató kimutatás

A kötelezett nemteljesítésére, a követelés teljesítésére szabott határidő lejártára vonatkozó adatok

Dátum: ............................................................

.................................................

aláírás

4. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap a lakáscélú állami kezesség beváltásához

(állami adóhatóság részére küldendő)

..........................................

Hitelintézet megnevezése

1. Az adós(ok), adóstárs(ak) és kezes(ek) adatai

Neve: ..................................................................................................................................................

Születési neve: ...................................................................................................................................

Anyja születési neve: .........................................................................................................................

Lakhelye: ...........................................................................................................................................

Adóazonosító jele: .............................................................................................................................

Bankszámlaszáma: ............................................................................................................................

2. A kölcsön adatai (a megkötött szerződés alapján)

Szerződés száma: ...............................................................................................................................

Szerződés kelte: .................................................................................................................................

A kezesség jogszabályi alapja: ..........................................................................................................

A garantált hitelrész összege: ............................................................................................................

A kölcsön teljes összege: ...................................................................................................................

A garantált hitelrész aránya a teljes kölcsönön belül: .......................................................................

A hitelcél szerinti ingatlan vételára/építési költsége: ........................................................................

A hitelcél szerinti lakásingatlan hitelbiztosítéki értéke: ....................................................................

A hitelcél szerinti lakásingatlan címe, helyrajzi száma: ....................................................................

A kölcsön lejárata: .............................................................................................................................

A kölcsön lejártakor/felmondásakor vissza nem fizetett kölcsön és az erre felszámított kamat és kezelési költség összege az egyes elemeket külön feltüntetve: .........................................................

A kölcsön lejártakor/felmondásakor vissza nem fizetett garantált hitelrész és az erre felszámított kamat és kezelési költség összege az egyes elemeket külön feltüntetve: ..........................................

Az igénylőlap benyújtásakor fennálló vissza nem fizetett garantált hitelrész és az erre felszámított kamat és kezelési költség összege az egyes elemeket külön feltüntetve: ..........................................

A kamat napi összege: .......................................................................................................................

3. Az állami kezességbeváltás adatai

Az állami kezességbeváltás jogosultja: .............................................................................................

A kezességbeváltás jogosultjának pénzforgalmi bankszámla száma: ...............................................

Az átutalandó állami kezesség összege (a tőke, a kamat és a kezelési költség, továbbá azok együttes összege, a napi kamat mértéke és kezdő időpontja): ...........................................................

A kezességbeváltás indoka: ...............................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

4. Mellékletek

Kölcsönszerződés és annak mellékletét képező dokumentumok

Kölcsönszerződés-módosítások és annak mellékletét képező dokumentumok

A bank nyilatkozata, hogy a kölcsönt céljának megfelelően használták-e fel

A 3. pontban foglalt egyéb kezességvállalást igazoló dokumentumok

A biztosítékokról szóló szerződések és mellékleteik

A biztosítékok módosításának indokai

A biztosítékokból történt megtérülés tényét és összegét igazoló dokumentum, megtérülés hiányában a bank nemleges nyilatkozata

Óvadéki szerződés esetén az óvadéki szerződés, annak hiányában a hitelintézet nemleges nyilatkozata

A kölcsönszerződés felmondását igazoló irat és/vagy a kölcsönszerződésben meghatározott utolsó törlesztő részlet, illetőleg egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen leteltét igazoló irat, valamint az azok kézbesítését igazoló irat

A szerződés egyoldalú felmondására okot adó magatartás vagy körülmény megszüntetésére történő előzetes felszólítás

Jognyilatkozatok

A kötelezett tartozását részletesen bemutató kimutatás

A kötelezett nem teljesítésére, a követelés teljesítésére szabott szerződési határidő lejártára vonatkozó adatok

A vonatkozó törvényben szereplő feltételek igazolásának másolatai

A hitelképesség- és fedezetvizsgálat dokumentumai (beleértve a hiteldöntést és az azt megalapozó dokumentumokat is)

A folyósítási feltételek teljesítésének dokumentumai

Kelt: ........................................ év ..... hó ..... nap

P. H.

................................................
igénylő

5. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap az állami agrár kezességek beváltásához

(állami adóhatóság részére küldendő)

Jogosult pénzügyi intézmény megnevezése

1. A kötelezett adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Lakhelye/székhelye: .....................................................................................................................

Adószáma/adóazonosító jele: .......................................................................................................

Bankszámlaszáma: .......................................................................................................................

2. *  Az állami kezességvállalás mellett nyújtott kölcsön adatai a megkötött szerződés(ek) alapján

A kölcsön célja: ............................................................................................................................

A kölcsön típusa (a jogszabály megnevezésével): .......................................................................

Szerződés kelte: ............................................................................................................................

Szerződés összege: .......................................................................................................................

Szerződés lejárata: ........................................................................................................................

A szerződéskötéskor figyelembe vett (Kezes felé bejelentett), az FVM által igazolt állami kezességvállalás mértéke és összege: ...........................................................................................

Ha rendelet másként nem rendelkezik a beváltáskor fennálló tőke összege:  *  .............................

Ha rendelet másként nem rendelkezik a beváltáskor fennálló tőkeösszeg támogatási okiratban rögzített %-a: ................................................................................................................................

A kezesség jogszabályi alapja:

3. Az állam által nyújtott kezességen kívül a kölcsön mögött fennálló egyéb kezesség

Mértéke (%-ban): .........................................................................................................................

A kezesség összege: .....................................................................................................................

A szerződéskötés dátuma: ............................................................................................................

A kezes neve/címe: ......................................................................................................................

4.  * Az állami kezességbeváltás adatai

Az állami kezességbeváltás jogosultja: ........................................................................................

Az állami kezesség mértéke (%): .................................................................................................

Az állami kezesség alapján átutalandó összeg: .........................................................................................

A számlaszám, ahova az átutalandó kezességet kéri a jogosult: ..................................................

Az állami kezesség beváltásának indoka: .................................................................................................

A kezességbeváltást megelőzően megtett jogcselekmények: ......................................................

Nyilatkozat az adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítéséről: ....................................................

5. *  Mellékletként csatolandók

Hitelszerződés és annak mellékletét képező dokumentumok

Hitelszerződés-módosítások és annak mellékletét képező dokumentumok

A bank nyilatkozata, hogy a hitelt céljának megfelelően használták-e fel * 

A 3. pontban foglalt egyéb kezességvállalást igazoló dokumentumok

A biztosítékokról szóló szerződések és mellékleteik

A biztosítékok módosításának indokai

A biztosítékokból történt megtérülés tényét és összegét igazoló dokumentum, megtérülés hiányában a bank nemleges nyilatkozata

Óvadéki szerződés esetén az óvadéki szerződés, annak hiányában a hitelintézet nemleges nyilatkozata

A hitelszerződés felmondását igazoló irat és/vagy a kölcsönszerződésben meghatározott utolsó törlesztő részlet, illetőleg egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen leteltét igazoló irat, valamint az azok kézbesítését igazoló irat

A szerződés egyoldalú felmondására okot adó magatartás vagy körülmény megszüntetésére történő előzetes felszólítás

Az adós ellen folyó csőd-, felszámolási, végelszámolási, illetve végrehajtási eljárás esetén a hitelintézet és az eljárásban részt vevők által foganatosított intézkedések dokumentumai

Jognyilatkozatok

A kötelezett tartozását részletesen bemutató kimutatás

A kötelezett nem teljesítésére, a követelés teljesítésére szabott szerződési határidő lejártára vonatkozó adatok

Minisztériumi igazolás a támogatásról (pl. támogatási okirat, megyei FM hivatalok által záradékolt hitelkérelem

A hitelképesség- és fedezetvizsgálat dokumentumai (beleértve a hiteldöntést és az azt megalapozó dokumentumokat is)

A folyósítási feltételek teljesítésének dokumentumai

A bank által évenként bekért, a hitelszerződésben rögzített iratok

Dátum: ................................................

.......................................

cégszerű aláírás

6. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap
a fagykárt és aszálykárt szenvedett mezőgazdasági termelők kárenyhítését szolgáló kormányzati intézkedésekről szóló 1072/2003. (VII. 18.) Korm. határozat
, a 2003. évben fagykárt és aszálykárt szenvedett mezőgazdasági termelők kárenyhítését szolgáló kormányzati intézkedések egyes feltételeinek megállapításáról szóló 1039/2006. (IV. 7.) Korm. határozat, valamint a Hajdú-Bét Rt. és a Parmalat Hungária Rt. fizetésképtelensége miatt kialakult válságos helyzet kezelését célzó kedvezményes hitelkonstrukció bevezetéséről szóló 1041/2004. (IV. 29.) Korm. határozat alapján vállalt állami kezesség beváltásához * 

(állami adóhatóság részére küldendő)

......................................................................

Jogosult pénzügyi intézmény megnevezése

1. A kötelezett adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Lakhelye/székhelye: .....................................................................................................................

Adószáma/adóazonosító jele: .......................................................................................................

Bankszámlaszáma: .......................................................................................................................

2. *  Az állami kezességvállalás mellett nyújtott kölcsön adatai a megkötött szerződés(ek) alapján

A kölcsön célja: ............................................................................................................................

A kölcsön típusa (a jogszabály megnevezésével): .......................................................................

Szerződés kelte: ............................................................................................................................

Szerződés összege: .......................................................................................................................

Szerződés lejárata: ........................................................................................................................

A kölcsönszerződés adatai a – felsorolt Korm. határozatok alapján megkötött – kezességi szerződés 10. pontja által előírt adatszolgáltatási táblázatban szerepeltek/nem szerepeltek * : .......................................................................................................................................................

A kölcsönszerződés módosítására sor került/nem került sor * : .....................................................

Az utolsó módosítás dátuma: .......................................................................................................

A szerződéskötéskor figyelembe vett (Kezes felé jelentett) az FVM által igazolt állami kezességvállalás mértéke és összege: .........................................................................................

A kölcsön lejáratakor vissza nem fizetett tőke összege: ..............................................................

A kezességbeváltás megindításakor fennálló tőke összege: ........................................................

3. Az állam által nyújtott kezességen kívül a kölcsön mögött fennálló egyéb kezesség

Mértéke (%-ban): .........................................................................................................................

A kezesség összege: .....................................................................................................................

A szerződéskötés dátuma: ............................................................................................................

A Kezes neve/címe: ......................................................................................................................

4. *  Az állami kezességbeváltás adatai

Az állami kezességbeváltás jogosultja: ........................................................................................

Az állami kezesség mértéke (%): .................................................................................................

Az átutalandó állami kezesség összege: ..................................................................................................

A számlaszám, ahova az átutalandó állami kezességet kéri a jogosult: ..................................................

A kezességbeváltás indoka: ..........................................................................................................

A kezességbeváltást megelőzően megtett jogcselekmények: ......................................................

Nyilatkozat az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről: .......................................................

5. *  Mellékletként csatolandók

Hitelszerződés és annak mellékletét képező dokumentumok

Hitelszerződés-módosítások és annak mellékletét képező dokumentumok

A bank nyilatkozata, hogy a hitelt céljának megfelelően használták-e fel * 

A 3. pontban foglalt egyéb kezességvállalást igazoló dokumentumok

A biztosítéki szerződések és mellékleteik

A biztosítékok módosításának indokai

A biztosítékokból történt megtérülés tényét és összegét igazoló dokumentum, megtérülés hiányában a bank nemleges nyilatkozata

Óvadéki szerződés esetén az óvadéki szerződés, annak hiányában a hitelintézet nemleges nyilatkozata

A hitelszerződés felmondását igazoló irat és/vagy a kölcsönszerződésben meghatározott utolsó törlesztő részlet, illetőleg egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen leteltét igazoló irat, valamint az azok kézbesítését igazoló irat

A szerződés egyoldalú felmondására okot adó magatartás vagy körülmény megszüntetésére irányuló felszólítás

Az adós ellen folyó csőd-, felszámolási, végelszámolási, illetve végrehajtási eljárás esetén a hitelintézet és az eljárásban részt vevők által foganatosított intézkedések dokumentumai

Jognyilatkozatok

A kötelezett tartozását részletesen bemutató kimutatás

A kötelezett nem teljesítésére, a követelés teljesítésére szabott szerződési határidő lejártára vonatkozó adatok

A 84/2003. (VII. 22.) FVM rendelet 8. § (1) bekezdésében foglalt hitelkérelem, amit a Hivatal záradékolt (a záradék tartalmazza: a felvehető kedvezményes hitel összegét, valamint, hogy a hitel megfelel a rendeletben meghatározott feltételeknek)

A hitelképesség- és fedezetvizsgálat dokumentumai (beleértve a hiteldöntést és az azt megalapozó dokumentumokat is)

A folyósítási feltételek teljesítésének dokumentumai

A bank által évenként bekért, a hitelszerződésben rögzített iratok

A bank az 5/2005. (I. 18.) FVM rendelettel módosított 107/2004. (VI. 8.) FVM rendelet 4. §-ában foglalt FVM által elismert jogosultságot igazolja.

Dátum: ...................................................

..............................................

aláírás * 

7. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

ADATLAP
kiállítási garancia- vagy kiállítási viszontgarancia-vállaláshoz

1. A kérelem tárgya: kiállítási garanciavállalás
kiállítási viszontgarancia-vállalás
2. A kiállítás címe (magyarul és angolul):
3. A kiállítás helye, ideje:
4. A kiállító neve, címe (magyarul és angolul):
5. A kiállítási tárgyak megnevezése és azok biztosítási összege * :
6. A garancia jogosultjának neve, címe (magyarul és angolul):
7. A jogosult bankszámlaszáma és a bank neve, ahova a garantőr a kártérítést utalja:
8. A kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult neve és címe (magyarul és angolul):
9. A garancia- vagy viszontgarancia-vállalás igényelt összege (devizában és forintban kerekítés nélkül):
10. A garancia- vagy viszontgarancia-vállalás időtartama:
11. Változások az előzetes bejelentésben foglaltakhoz képest:

Dátum: ............................................................

.................................................

aláírás

8. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

KÖTELEZVÉNY
a ................................ Múzeumban ...-tól ...-ig tartó ......................................... című kiállításhoz kapcsolódó kiállítási garancia vállalásának feltételeiről

1. *  Az állam nevében eljáró államháztartásért felelős miniszter (a továbbiakban: Garantőr) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 33/B. § (1) és (4) bekezdése alapján ...... [a kölcsönbe adásról szóló szerződésben meghatározott devizanemben megjelölve] összeghatárig kiállítási garanciát vállal a ..... c. kiállításnak a ...... Múzeumban ...... [kiállítás kezdő időpontja] és ...... [kiállítás záró időpontja] között történő bemutatásához, a ...... [kölcsönadó neve és címe] és a ...... [kölcsönvevő neve és címe] (a továbbiakban: Kiállító) között létrejött kölcsönbe adásról szóló szerződésben foglaltaknak megfelelően a kiállításra kölcsönzött műtárgy(ak)ban esetlegesen bekövetkezett károk megtérítésére. A garancia jogosultja a ...... [jogosult neve és címe] (a továbbiakban: Jogosult).

2. A Garantőr felelőssége – ...... [kezdő időpont megjelölése] és ...... [záró időpont megjelölése] között áll fenn, és – a kiállítási tárgy(ak)nak a Jogosulttól történő átvételével kezdődik, s akkor végződik, amikor a kiállítási tárgy(ak)at a Jogosult átveszi ...... [hely megnevezése], vagy az általa megjelölt más helyszínen. Nem terjed ki a garanciavállalás arra az időszakra és összegre, amelyre vonatkozóan a Kiállító vagy a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult biztosítással vagy érvényes garanciával rendelkezik.

3. A garanciavállalás kiterjed valamennyi káreseményre (így különösen földrengés, árvíz, tűzvész, szállítás ideje alatt bekövetkező háborús cselekmények, terrorizmus, sztrájk, lopás, elveszés), kivéve azokat a károkat, amelyek

a) a Jogosult vagy annak alkalmazottjai, illetve megbízottjai szándékos vagy gondatlan magatartása,

b) a kiállítási tárgy tulajdonságaiból fakadó természetes amortizáció,

c) a Jogosult jóváhagyásával történő restaurálás

eredményeképpen keletkeztek.

4. Káresemény bekövetkezése esetén a Kiállítónak azonnal értesítenie kell a Garantőrt, a kultúráért felelős minisztert és a Jogosultat. Az értesítés magában foglalja a károsodást szenvedett műtárgy(ak)ról szóló tájékoztatást. A Kiállító köteles a szükséges felvilágosításokat megadni, és lehetővé tenni az értesítés és a tájékoztatás tartalmának a kultúráért felelős miniszter és a Garantőr általi ellenőrzését.

5. A kiállítási tárgy(ak) elveszése vagy megsemmisülése esetén a kártérítés összege a kiállítási tárgy(ak)nak az 1. pont szerinti biztosítási összegével egyezik meg. Részleges kár esetén a kártérítés alapja a Kiállító és a Jogosult megállapodása a helyreállítás (restaurálás) költségeiben. Amennyiben a kiállítási tárgy(ak) maradéktalanul nem állítható(k) helyre, a Kiállító és a Jogosult megállapodnak az értékcsökkenés mértékében is. A helyreállítás költsége az esetleges értékcsökkenés mértékével együttesen sem haladhatja meg a kiállítási tárgy(ak) biztosítási összegét. A megállapodásról a kultúráért felelős minisztert haladéktalanul értesíteni kell. A kultúráért felelős miniszter a kártérítés összegének megállapítása és a garancia teljesítése érdekében felhívhatja a Kiállítót és a Jogosultat független, nemzetközileg elismert szakértő(k) igénybevételére.

6. Az 5. pont szerint megállapított kártérítés összegéről – a kifizetésre vonatkozó jóváhagyással együtt – a kultúráért felelős miniszter értesíti a Garantőrt. A Garantőr az értesítés kézhezvételét követő 15 naptári napon belül intézkedik a kártérítés Jogosult részére történő kifizetéséről.

7. Kártérítési igény felmerülése esetén a Garantőr által a károkozóval szemben érvényesíthető megtérítési igény nem érinti a kártérítés kifizetését.

8. A kiállítási tárgyak elveszése esetén, annak/azok fellelésekor a Jogosult a műtárgy(ak) kézhezvételét követően köteles a kártérítést haladéktalanul visszafizetni.

9. A kölcsönbe adásról szóló szerződés a Garantőr és a kultúráért felelős miniszter együttes jóváhagyása nélkül nem módosítható.

10. Jelen kötelezvény hatálybalépésének feltétele a Jogosult írásban tett elfogadó nyilatkozata, amelyben a kiállítási garancia feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el.

11. A kölcsönbe adásról szóló szerződés(ek), a kiállítási tárgy(ak) megnevezését, biztosítási összegét tartalmazó tanúsítvány, valamint a 10. pontban foglalt elfogadó nyilatkozat a jelen kötelezvény elválaszthatatlan részét képezi.

12. A kötelezvény 4–4 eredeti példányban készült magyar és angol nyelven, melyből a Jogosult, a Kiállító és a kultúráért felelős miniszter 1–1 példányt kapnak, 1 példány pedig a Garantőrnél marad.

Budapest, [dátum]

..............................................
Garantőr

9. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

KÖTELEZVÉNY
a ............................... Múzeumban ....-tól ....-ig tartó ................................... című kiállításhoz kapcsolódó kiállítási viszontgarancia vállalásának feltételeiről

1. *  Az állam nevében eljáró államháztartásért felelős miniszter (a továbbiakban: Garantőr) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 33/B. § (7) és (8) bekezdése alapján ...... [a biztosítási szerződésben meghatározott devizanemben megjelölve] összeghatárig kiállítási viszontgaranciát vállal a ....................... c. kiállításnak a ...... Múzeumban ...... [kiállítás kezdő időpontja] és ...... [kiállítás záró időpontja] között történő bemutatásához, a ...... [biztosító neve és címe] és a ...... [biztosított neve és címe] (a továbbiakban: Kiállító) között létrejött biztosítási szerződés alapján a kiállításra a ...... [kölcsönadó neve és címe]-tól (a továbbiakban: Kölcsönadó) kölcsönzött műtárgy(ak)ban esetlegesen bekövetkezett károk miatt a biztosító által kifizetett összeg megtérítésére. A garancia jogosultja a ...... [biztosító neve és címe] (a továbbiakban: Jogosult).

2. A Garantőr felelőssége ...... [kezdő időpont megjelölése] és ...... [záró időpont megjelölése] között áll fenn.

3. A garanciavállalás kiterjed valamennyi, az 1. pont szerinti biztosítási szerződésben szereplő káreseményre, kivéve azokat a károkat, amelyek

a) a Kölcsönadó vagy annak alkalmazottjai, illetve megbízottjai szándékos vagy gondatlan magatartása,

b) a kiállítási tárgy tulajdonságaiból fakadó természetes amortizáció,

c) a Kölcsönadó jóváhagyásával történő restaurálás eredményeképpen keletkeztek.

4. Káresemény bekövetkezése esetén a Kiállítónak azonnal értesítenie kell a Garantőrt, a kultúráért felelős minisztert és a Jogosultat. Az értesítés magában foglalja a károsodást szenvedett műtárgy(ak)ról szóló tájékoztatást. A Kiállító köteles a szükséges felvilágosításokat megadni, és lehetővé tenni az értesítés és a tájékoztatás tartalmának a kultúráért felelős miniszter és a Garantőr általi ellenőrzését.

5. A kiállítási tárgy(ak) elveszése vagy megsemmisülése esetén a viszontgarancia érvényesítés összege a kiállítási tárgy(ak)nak az 1. pont szerinti biztosítási összegével egyezik meg. Kiállítási viszontgarancia esetében részleges kár esetén a viszontgarancia érvényesítés alapja a Jogosult által a biztosítási szerződésben foglaltaknak megfelelően kifizetett összeg. A viszontgarancia összege nem haladhatja meg a biztosítási összeget. A kifizetésről a kultúráért felelős minisztert haladéktalanul értesíteni kell. A kultúráért felelős miniszter a viszontgarancia érvényesítés összegének megállapítása és a viszontgarancia teljesítése érdekében felhívhatja a Kiállítót és a Jogosultat független, nemzetközileg elismert szakértő(k) igénybevételére.

6. Az 5. pont szerint megállapított viszontgarancia összegéről – a kifizetésre vonatkozó jóváhagyással együtt – a kultúráért felelős miniszter értesíti a Garantőrt. A Garantőr az értesítés kézhezvételét követő 15 naptári napon belül intézkedik a viszontgaranciának a Jogosult részére történő kifizetéséről. A viszontgarancia érvényesítésére kizárólag az 1. pont szerinti biztosítási szerződés alapján történt kifizetést követően kerülhet sor.

7. Kártérítési igény felmerülése esetén a Garantőr által a károkozóval szemben érvényesíthető megtérítési igény nem érinti a viszontgarancia kifizetését.

8. A kiállítási tárgyak elveszése esetén, annak/azok fellelésekor a Jogosult a műtárgy(ak) kézhezvételét követően köteles a viszontgaranciát haladéktalanul visszafizetni.

9. A biztosítási szerződés a Garantőr és a kultúráért felelős miniszter együttes jóváhagyása nélkül nem módosítható.

10. Jelen kötelezvény hatálybalépésének feltétele a Jogosult írásban tett elfogadó nyilatkozata, amelyben a kiállítási viszontgarancia feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el.

11. A biztosítási szerződés(ek), a kölcsönbe adásról szóló szerződés(ek), a kiállítási tárgy(ak) megnevezését, biztosítási összegét tartalmazó tanúsítvány, valamint a 10. pontban foglalt elfogadó nyilatkozat a jelen kötelezvény elválaszthatatlan részét képezi.

12. A kötelezvény 4–4 eredeti példányban készült magyar és angol nyelven, melyből a Jogosult, a Kiállító és a kultúráért felelős miniszter 1–1 példányt kapnak, 1 példány pedig a Garantőrnél marad.

Budapest, [dátum]

...............................................
Garantőr

10. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Nyilatkozat

1. *  Kiállítási garancia esetén alkalmazandó

Kölcsönbe adó (intézmény) megnevezése és címe:

A kölcsönbe adó nevében aláírásra jogosult megnevezése:

Az aláírási jogosultság jogalapjának megjelölése:

Kölcsönbe vevő intézmény (kiállító) megnevezése és címe:

A kiállítás címe:

A kiállítás helye és ideje:

A kiállítási tárgyak biztosítási összege:

Aláírásommal ezúton kijelentem, hogy megértettem és elfogadom az államnak a kötelezvényben, és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 33/B. és 33/C. §-ában, valamint az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet 15–19. §-ában foglalt feltételek szerinti kiállítási garanciáját, mely a fenti kiállításra kölcsönbe adott, a kölcsönbe adó és a kiállító megállapodásában foglalt kiállítási tárgyakra a [garancia időtartama] közötti időszakra vonatkozik.

Kötelezettséget vállalok arra, hogy amennyiben az elveszett kiállítási tárgyak utóbb előkerülnek, e tényt a tudomásomra jutást követően haladéktalanul bejelentem az állam nevében eljáró államháztartásért felelős miniszternek, továbbá egyidejűleg az elveszett és utóbb előkerült kiállítási tárgyak vonatkozásában, a kötelezvény alapján kifizetett kártérítést teljes egészében visszafizetem az államnak.

Tudomásul veszem, hogy a [kiállító] és a [a kölcsönbe adó intézmény] között létrejött, a kiállítási tárgyak kölcsönbe adásáról szóló szerződés és jelen nyilatkozat tartalma közötti eltérés esetén a nyilatkozat rendelkezései irányadók.

[dátum]

[a kölcsönbe adó aláírása és pecsétje]

A [a kölcsönbe adó intézmény] fenti nyilatkozatában foglaltakat tudomásul veszem.

[dátum]

[a kiállító aláírása és pecsétje]

2. *  Kiállítási viszontgarancia esetén alkalmazandó

Biztosító társaság megnevezése és címe:

A biztosító társaság nevében aláírásra jogosult megnevezése:

Az aláírási jogosultság jogalapjának megjelölése:

Kölcsönbe vevő intézmény (kiállító) megnevezése és címe:

A kiállítás címe:

A kiállítás helye és ideje:

A kiállítási tárgyak biztosítási összege:

Aláírásommal ezúton kijelentem, hogy megértettem és elfogadom az államnak a kötelezvényben, és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 33/B. és 33/C. §-ában, valamint az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet 15–19. §-ában foglalt feltételek szerinti kiállítási viszontgaranciáját, mely a fenti kiállításra kölcsönbe adott, a biztosító társaság és a kiállító megállapodásában foglalt kiállítási tárgyakra a [garancia időtartama] közötti időszakra vonatkozik.

Kötelezettséget vállalok arra, hogy amennyiben az elveszett kiállítási tárgyak utóbb előkerülnek, e tényt a tudomásomra jutást követően haladéktalanul bejelentem az állam nevében eljáró államháztartásért felelős miniszternek, továbbá egyidejűleg az elveszett és utóbb előkerült kiállítási tárgyak vonatkozásában, a kötelezvény alapján kifizetett kártérítést teljes egészében visszafizetem az államnak.

Tudomásul veszem, hogy a [kiállító] és a [biztosító] között létrejött biztosítási szerződés és jelen nyilatkozat tartalma közötti eltérés esetén a nyilatkozat rendelkezései irányadók.

[dátum]

[biztosító társaság aláírása és pecsétje]

A [biztosító] fenti nyilatkozatában foglaltakat tudomásul veszem.

[dátum]

[a kiállító aláírása és pecsétje]

11. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap az állami jogszabályi kezességek beváltásához

(NAV részére küldendő)

.....................................

Jogosult megnevezése

1. A kötelezett adatai

Lakhelye/székhelye:

........................................................................................................................................

Adóazonosító száma:

........................................................................................................................................

Bankszámlaszáma:

........................................................................................................................................

2. Az állami kezességvállalás mellett nyújtott hitel/kölcsön/vállalt garancia/készfizető kezesség adatai a megkötött szerződés(ek) alapján/az állami kezességvállalás mellett forgalomba hozott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír adatai

A hitel/kölcsön/forgalomba hozatal célja: ..............................................................................

A hitel/kölcsön/értékpapír típusa (a jogszabály megnevezésével): ........................................

Szerződés kelte/forgalomba hozatal időpontja: ......................................................................

Szerződés összege/az értékpapír névértéke: .............................................................................

Szerződés/értékpapír lejárata: ...................................................................................................

A szerződéskötéskor/a forgalomba hozatalkor figyelembe vett állami kezességvállalás mértéke és összege: .......................................................................................................................

A beváltáskor fennálló tőke összege: ........................................................................................

3. Az állami kezességbeváltás adatai

Az állami kezességbeváltás jogosultja (neve, székhelye/lakhelye, adóazonosító száma): ..........................................................................................................................................................

Az állami kezesség mértéke (%): ...............................................................................................

A kezesség alapján átutalandó összeg: .......................................................................................

A számlaszám, ahova az állami kezesség beváltása alapján az átutalandó összeget kéri a jogosult: ..........................................................................................................................................

A kezesség beváltásának indoka: ................................................................................................

A kezességbeváltást megelőzően megtett jogcselekmények: ....................................................

Nyilatkozat az adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítéséről: ................................................

4. Mellékletként csatolandók

Hitel/kölcsönszerződés/garanciaszerződés/garancianyilatkozat/készfizető kezesi szerződés és annak mellékletét képező dokumentumok/a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír feletti jogosultság fennállásának igazolására szolgáló dokumentumok

Hitel/kölcsönszerződés-módosítások/garanciaszerződés/garancianyilatkozat/készfizető kezesi szerződés módosításai és annak mellékletét képező dokumentumok

A jogosult nyilatkozata, hogy a hitelt/kölcsönt céljának megfelelően használták-e fel * 

A jogosult nyilatkozata, hogy volt-e megtérülés a biztosítékokból, ha igen, mennyi

A hitel/kölcsönszerződés felmondását/garancia lehívását/készfizető kezesség beváltását igazoló irat és/vagy a hitel/kölcsönszerződésben meghatározott utolsó törlesztő részlet, kamatfizetési, illetőleg egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen leteltét igazoló irat, valamint az azok kézbesítését igazoló irat

A szerződés egyoldalú felmondására/hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén a kezesség érvényesítésére okot adó magatartás vagy körülmény megszüntetésére történő előzetes felszólítás

Jognyilatkozatok

A kötelezett tartozását részletesen bemutató kimutatás

A kötelezett nemteljesítésére, a követelés teljesítésére szabott határidő lejártára vonatkozó adatok

A hitelképesség- és fedezetvizsgálat dokumentumai (beleértve a hiteldöntést és az azt megalapozó dokumentumokat is)

A folyósítási feltételek teljesítésének dokumentumai

Dátum: ............................................................

12. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó állami kezesség érvényesítéséhez

1. A hiteladós vagy hiteladósok adatai

Hiteladós 1.:

Név: .........................................................................................................................................

Lakcím: .................................................................................................................................

Adóazonosítójel: ..........................................................................................................................

Hiteladós 2.:

Név: .............................................................................................................................................

Lakcím: ........................................................................................................................................

Adóazonosítójel: .........................................................................................................................

2. A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés adatai

Szerződés kelte: ..........................................................................................................................

Szerződés lejárata: ......................................................................................................................

Szerződés azonosítója (szerződésszám): .....................................................................................

Az állami kezességvállalás összege: ..........................................................................................

Az állami kezesség iránti igény bejelentésének napján fennálló tőke- és kamattartozás összege: ...........................................................................................................................................

.....................................................................................................................................................

3. Az állami kezesség érvényesítésével kapcsolatos adatok

A pénzügyi intézmény neve, székhelye, adóazonosító száma: ..................................................

Az állami kezesség alapján átutalandó összeg: ..........................................................................

A pénzügyi intézmény bankszámla száma: ................................................................................

Az állami kezesség érvényesítésének indoka: ...........................................................................

4. Mellékletként csatolandók

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés másolata és annak mellékletét képező iratok másolata

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés módosításainak másolata, és annak mellékletét képező iratok másolata

A pénzügyi intézmény nyilatkozata, hogy volt-e megtérülés a biztosítékokból, ha igen, mennyi

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés felmondását igazoló irat másolata, a kölcsön felmondását követően engedélyezett fizetési halasztás esetén az egyösszegű fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló fizetési határidő eredménytelen elteltét igazoló, cégszerűen aláírt banki nyilatkozat.

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés fizetési késedelem miatt történő egyoldalú felmondására okot adó magatartás vagy körülmény megszüntetésére történő előzetes felszólítás másolata

A hiteladós vagy hiteladósok tartozását részletesen bemutató kimutatás másolata

A hiteladós vagy hiteladósok nemteljesítésére, a követelés teljesítésére szabott határidő lejártára vonatkozó adatok

Kelt:

.......................................................
cégszerű aláírás

13. számú melléklet a 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelethez * 

Igénylőlap a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 50/B. §-a szerinti állami kezesség beváltásához

(állami adóhatóság részére küldendő)

Jogosult megnevezése

1. A kötelezettek adatai

Neve: .........................................................................................................................................

Születési neve: ..........................................................................................................................

Születési hely és idő: ................................................................................................................

Anyja születési neve: ................................................................................................................

Lakóhelye: ................................................................................................................................

Adóazonosító jele: ....................................................................................................................

2. Az állami kezességvállalás mellett nyújtott kölcsön adatai a megkötött szerződés alapján:

Szerződés kelte időpontja: ........................................................................................................

Szerződés szerinti kölcsön összege: .........................................................................................

Szerződés lejárata: ....................................................................................................................

3. Az állami kezességbeváltás adatai

Az állami kezességbeváltás jogosultja (neve, székhelye, adóazonosító száma):

...................................................................................................................................................

Az állami kezesség mértéke (%): 100% (tőke + ügyleti kamat)

A kezesség alapján átutalandó összeg tőke és ügyleti kamat bontásban:

...................................................................................................................................................

A számlaszám, ahova az állami kezesség beváltása alapján az átutalandó összeget kéri a jogosult:

...................................................................................................................................................

A felmondás/szerződés megszűnésének időpontja: ..................................................................

4. Mellékletként csatolandók

Kölcsönszerződés és módosításai

Kölcsönszerződés felmondását igazoló irat valamint annak kézbesítését igazoló irat

A szerződés egyoldalú felmondását megelőző felszólítás

A kötelezett tartozását részletesen bemutató kimutatás a szerződés megkötésétől kezdődően – egyes évekre összesítve – teljesített törlesztő részletek, a visszafizetett tőkeösszeg, az elszámolt ügyleti kamat és késedelmi kamat

A vonatkozó jogszabályban szereplő feltételek igazolásának másolatai

Döntés a hitelről illetve a jogosultsági feltételeknek való megfelelés vizsgálatáról

A döntés alátámasztását/megalapozását tartalmazó dokumentumok

Dátum: ............................................................

.................................................
aláírás