A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

14/2007. (III. 14.) EüM rendelet

a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről * 

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 83. §-a (3) bekezdésének a)–c) pontjában kapott, továbbá az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel egyetértésben, valamint az Ebtv. 83. §-a (4) bekezdésének n) pontjában megállapított felhatalmazás alapján az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározottak szerint a következőket rendelem el:

1. § (1) * 

(2) *  E rendelet alkalmazása során a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvényben (a továbbiakban: Gyftv.), az Ebtv.-ben, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendeletben, a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának, valamint a támogatás megváltoztatásának szabályairól szóló 451/2017. (XII. 27.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet), az orvostechnikai eszközökről, a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és az 1223/2009/EK rendelet módosításáról, valamint a 90/385/EGK és a 93/42/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/745 európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről, valamint a 98/79/EK irányelv és a 2010/227/EU bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/746 európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendeletben foglalt fogalom-meghatározásokat kell figyelembe venni.

2. § *  (1) A Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerinti

a) *  társadalombiztosítási támogatásba történő befogadáshoz szükséges kérelem adattartalmát az orvostechnikai eszközök esetében az 1. számú melléklet;

b) *  gyógyászati segédeszközként társadalombiztosítási támogatásba történő befogadáshoz szükséges kérelem adattartalmát az önellenőrzésre szolgáló in vitro orvostechnikai eszközök esetében a 2. számú melléklet;

c) gyógyászati segédeszközként társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásához szükséges kérelem adattartalmát az orvostechnikai eszköznek vagy in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköznek nem minősülő gyógyászati segédeszközök tekintetében a 3. számú melléklet;

d) társadalombiztosítási támogatással történő kölcsönzésének igényléséhez szükséges kérelem adattartalmát a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló miniszteri rendelet szerint kölcsönzött eszközök tekintetében a 4. számú melléklet;

e) *  társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásához szükséges kérelem adattartalmát az egyedi méretvétel alapján készített gyógyászati segédeszközök (rendelésre készült orvostechnikai eszközök) tekintetében az 5. számú melléklet

határozza meg.

(2) A 6. számú melléklet határozza meg azoknak a gyógyászati segédeszközöknek a körét, amelyekhez nem lehet a Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerinti befogadás iránti kérelmet benyújtani.

(3) A 7. számú melléklet határozza meg a Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerinti kérelem esetében az egy kérelemben beadható eszközöket és azok tartozékait.

3. § A gyógyászati segédeszközök befogadásának alapelvei:

a) *  fogyatékosság-életfunkció-betegség figyelembevétele: az emberi szervezet egészét vagy egy részét érintő működési hiánynak, csökkenésnek, annak mértékének, valamint a gyógyászati segédeszköznek az önálló életvitelre, társadalmi beilleszkedésre gyakorolt hatásának figyelembevétele;

b) méltányosság érvényesítése: törekedni kell, hogy – különös tekintettel a halmozottan hátrányos helyzetű betegcsoportokra – minden fogyatékkal élő biztosított számára legyen támogatással hozzáférhető eszköz;

c) szükséglet alapú megközelítés: a lakosság egészségügyi szükségletének leginkább megfelelő eszközt kell befogadni, azaz azt az egészségszükségletet kell kielégíteni, mely esetében klinikailag számottevő hatással rendelkező egészségügyi technológia áll rendelkezésre, és biztosítható, hogy a támogatást az a beteg kapja, akinél az elvárt hatás elérhető. Az eszköz alkalmasságának módszeres értékelése által a betegek számára magas értéket képviselő eszközt kell befogadni, az érintett betegcsoport klinikai szükséglete mértékének figyelembevételével;

d) szakmai megalapozottság: szakmai szempontból már kiértékelt, nyilvántartásba vett, külön jogszabályban erre felhatalmazott szervezetek által biztonságosnak és hatásosnak minősített gyógyászati segédeszköz fogadható be. Nem kerülhet befogadásra olyan eszköz, amely a befogadás időpontjában támogatott eszköznél a beteg szempontjából egyértelműen alacsonyabb minőségi paraméterekkel rendelkezik;

e) komplexitás: figyelembe kell venni, hogy az eszköz önmagában elegendő-e, vagy az csak más eszköz, kezelés egyidejű alkalmazása mellett tudja kifejteni hatását;

f) költséghatékonyság: a befogadási döntéseket a költséghatékonyság követelményének figyelembevétele alapján kell meghozni. Ösztönözni kell a költséghatékony egészségügyi ellátás gyakorlati megvalósítását, a hosszú távon eredményesebb, így nagyobb egészségnyereséget biztosító, életminőség javulást jelentő, ezzel együtt reális ráfordítási igényű költséghatékonyabb eszköz befogadásával. A költséghatékonyság elemzése során az alternatív technológiák kerülnek összehasonlításra;

g) *  költségvetési keretek figyelembevétele, finanszírozhatóság: figyelembe kell venni a központi költségvetésről szóló törvényben az Egészségbiztosítási Alapra meghatározott, a gyógyászati segédeszközök támogatására fordítható költségvetési keretet, valamint a felhasználás aktuális helyzetét és a várható hatásokat;

h) eredményesség: az eszköz a napi gyakorlatban a használat során a kívánt mértékben javítja a beteg életkörülményeit.

4. § (1) A gyógyászati segédeszközök befogadása során az alábbi szakmai szempontokat kell figyelembe venni:

a) azt, hogy az eszköz az önellátó képességet vagy az élettani funkcióképességet bizonyítottan javítja-e;

b) azt, hogy az eszköz megfelel-e a kívánt funkciónak;

c) azt, hogy az eszköz indikációs köre és alkalmazási köre pontosan meghatározott-e;

d) azt, hogy az eszköz kompatibilis-e, megfelel-e a vonatkozó szabványnak;

e) az eszköz hordozhatóságát, mobilitását, az eszköz által a beteg számára nyújtott kényelem mértékét;

f) azt, hogy az eszköz önállóan vagy csak segítséggel alkalmazható-e;

g) az eszköz által elérhető életminőség javítás mértékét, az eszköz által a beteg számára nyújtott komfortérzés mértékét;

h) az eszköz gyártására vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, elismert tanúsító szervezettől származó ISO 9001 vagy azzal egyenértékű tanúsítványt.

i) * 

(2) *  A gyógyászati segédeszközök befogadásánál az alábbi gazdasági szempontokat kell figyelembe venni:

a) *  az eszköz árát, szavatosságát, kihordási idejét, a kijelölt szervezet által igazolt tartósságát, élettartamát;

b) az Egészségbiztosítási Alap kiadásaiban az eszköz támogatásával várható csökkenés vagy növekedés mértékét;

c) azt, hogy csak bizonyított hatásosságú és költséghatékonyságú eszköz fogadható be;

d) *  a 8. számú melléklet szerinti, T-jelű, tartós használatra szánt, valamint a 9. számú melléklet szerinti kölcsönzés keretében kiszolgáltatható eszközök esetében az üzemeltetési vagy szolgáltatási költségeket;

e) *  a Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés bd)–be) alpontja szerinti nyilatkozatban foglaltakat;

f) ápolási eszköz kölcsönzésbe történő befogadása esetén azt, hogy az adott eszköz kölcsönzési díjához – a maximális (6 hónapos) kölcsönzési időre – számított társadalombiztosítási támogatás ne érje el a referenciaeszköz közfinanszírozás alapjául elfogadott nettó árához számított társadalombiztosítási támogatás 70%-át, referenciaeszköz áránál alacsonyabb árú termék esetén a csoportra jellemző százalékos mértékkel számított támogatás 70%-át;

g) *  az eszköz gyártója vagy forgalomba hozója által önként vállalt, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket, amennyiben a kötelező és az önként vállalt jótállás ideje együttesen eléri az eszköz kihordási idejét.

(3) *  A (2) bekezdésben foglaltakon túl az eszköz típusától függően figyelembe kell venni:

a) az eszköz alkalmazásával összefüggő mérhető paramétereit,

b) a szolgáltatói hálózat kiterjedtségét,

c) a szolgáltató folyamatos működési rendjét,

d) a tartós használatra szánt, valamint egyedi méretvétel alapján készített, továbbá kölcsönözhető eszköz esetén a szolgáltatás teljességét, különös tekintettel az állapotfelmérésre, a méretvételre, az egyéni adottságok és igények felmérésére, a próbára, a beállításokra és az átadásra.

(4) *  A 8. számú melléklet szerinti tartós használatra szánt eszköz árához nyújtott támogatás összege – a külön jogszabály szerinti méltányosság kivételével – a határozathozatal idején hatályos, egy hónapra eső minimálbér 15%-ának 100-szorosát nem haladhatja meg. A nem tartós használatra szánt eszköz esetében a hat hónap alatt támogatással rendelhető mennyiségű eszköz árához nyújtott támogatás összege nem haladhatja meg a határozathozatal idején hatályos, egy hónapra eső minimálbér 15%-ának 100-szorosát.

(5) *  A kombinált kiszerelések csak akkor részesíthetők támogatásban, ha kizárólag azonos kihordási idejű eszközöket tartalmaznak.

5–5/D. § * 

6. § *  A 16. számú melléklet tartalmazza az egyedi méretvétel alapján készült gyógyászati segédeszközök gyártására és kiszolgálására vonatkozó követelményeket.

7. § (1) * 

(2) * 

(3) *  A gyógyászati segédeszközök funkcionális csoportjait, alcsoportjait, az egyes indikációkban megállapított támogatási mértéket és kihordási időt, a kihordási időre felírható mennyiséget, a felírásra jogosultak körét és az egyéb rendelhetőségi feltételeket a 10. számú melléklet tartalmazza. A munkahelyre vonatkozó követelményként meghatározott intézmények listáját a 18. számú melléklet tartalmazza.

(4) *  Az egy vényre kiállított, 98%-os támogatási mértékű gyógyászati segédeszközök után a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár és a támogatás összegének különbözetéből a beteg által fizetendő összeg nem haladhatja meg az 5000 forintot.

(5) * 

(6) *  A (2) bekezdésben foglalt kölcsönzési díj ellenében a szolgáltatónak biztosítania kell az eszköz szükség szerinti házhozszállítását, használatba adását, üzembe helyezését, az eszköz használatának betanítását, az eszköz visszaszállítását, tisztítását és fertőtlenítését, az adminisztrációt, a kapcsolattartást, valamint az eszközök javítását, karbantartását és az eszköz pótlását.

(7) *  A kombinált kiszerelés maximálisan felírható mennyisége nem haladhatja meg a kombinált kiszerelésben szereplő eszközök közül a legalacsonyabb maximális felírható mennyiségű eszköz maximális felírható mennyiségét.

(8) * 

8–8/A. § * 

9. § *  (1) A 20. számú melléklet határozza meg a Korm. rendelet szerinti, az egyes funkcionális csoportokban megállapítható támogatási technikákat.

(2) A 21. számú melléklet határozza meg a Korm. rendelet szerinti fixesítési eljárás alá vonási kötelezettség alól mentes funkcionális csoportokat.

9/A–9/B. § * 

10. § (1) * 

(2) *  A Gyftv. 32. § (8) bekezdése alapján fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat postai befizetéssel vagy átutalással kell a NEAK Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01301005-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára befizetni, melynek összege elsőfokú eljárás esetében:

a) *  a Gyftv. 32. § (2) bekezdés b) pont bd) és bh) pontja szerinti kérelem esetében 10 000 Ft;

b) *  a Gyftv. 32. § (2) bekezdés b) pont ba) és bf) alpontja szerinti kérelem esetében 300 000 Ft;

c) *  a Gyftv. 32. § (2) bekezdés a) pont aa), ab) alpontja és b) pont bc) alpontja szerinti kérelem esetében 700 000 Ft;.

(3) *  A befizetett díj a NEAK bevétele. A díj a kérelem visszavonása, a kérelem visszautasítása, valamint az eljárásnak az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 47. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megszüntetése esetén, a felmerült költségek levonásával visszaigényelhető. A NEAK az igazgatási szolgáltatási díjból származó bevételeket a nyilvántartásában elkülönítetten vezeti.

(4)–(6) * 

(7) Az Itv.

a) 28. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakat a díjfizetési kötelezettség tekintetében,

b) 31. §-ának (7) bekezdésében foglaltakat a díjfizetésre kötelezettség tekintetében,

c) 79. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat a díj visszatérítése tekintetében,

d) 86. §-ában foglaltakat az elévülés tekintetében

értelemszerűen kell a fentiek figyelembevételével alkalmazni.

10/A–10/B. § * 

10/C. § *  (1) *  A szállító-előminősítésért a Gyftv. 32/B. § (2) bekezdése alapján fizetendő igazgatási szolgáltatási díj összege 200 000 forint, melyet a 10. § (2) bekezdésében meghatározott számlaszámra kell befizetni.

(2) *  A szállító-előminősítési díj a NEAK bevétele. A díj a kérelem visszavonása, visszautasítása, valamint az eljárásnak az Ákr. 47. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megszüntetése esetén, a felmerült költségek levonásával visszaigényelhető.

(3) * 

10/D. § * 

10/E. § *  (1) A szállítójegyzék minden minősített forgalomba hozóra vonatkozóan tartalmazza a forgalomba hozó

a) nevét, székhelyének címét, telefonos és elektronikus elérhetőségét,

b) cégjegyzékszámát és adószámát,

c) vezető tisztségviselőjének (tisztségviselőinek) nevét, telefonos és elektronikus elérhetőségét,

d) (4)–(5) bekezdés szerinti törlésre előjegyzett státuszát,

e) által végzett forgalomba hozatali tevékenység típusát, és

f) szállítókódját.

(2)–(6) * 

10/F. § *  (1) *  A támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközökről a NEAK a honlapján szabadon és ingyenesen hozzáférhető, internetes eszközkatalógust vezet.

(2) *  Az internetes eszközkatalógusba történő felvétel érdekében a NEAK által erre a célra létrehozott internetes felületre a gyógyászati segédeszköz forgalomba hozója elektronikus úton feltölti legalább a következőket:

a) az eszköz magyar nyelvű használati útmutatóját letölthető formátumban,

b) az eszköz magyar nyelvű műszaki dokumentációját letölthető formátumban, ennek hiányában az eszköz műszaki leírását, anyagösszetételét és főbb műszaki-technológiai jellemzőit letölthető formátumban,

c) az eszköz azonosítására alkalmas fényképet és

d) az eszköz gyártójára, forgalomba hozójára vonatkozó információkat, így különösen címét, telefonszámát, e-mail címét.

(3) *  Az internetes eszközkatalógus tartalmazza

a) *  a (2) bekezdés szerint feltöltött adatokat, amennyiben azokat a NEAK jóváhagyja,

b) *  a Gyftv. 32. § (7) bekezdés a)–g) és i)–l) pontja szerinti adatokat,

c) *  a (2) bekezdés alapján feltöltött adatokon túl a forgalomba hozó által feltöltött további adatokat, amennyiben azokat a NEAK közzététel céljára szükségesnek és megfelelőnek minősítette,

d) az eszköz gyártója vagy forgalomba hozója által önként vállalt, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételekre vonatkozó adatokat, amennyiben azokat a 4. § (2) bekezdés g) pontja alapján figyelembe vették.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti adatokat a NEAK teszi elérhetővé az internetes eszközkatalógusban.

10/G. § * 

11. § (1) *  A Gyftv. 35. § (7) bekezdése szerinti, közgyógyellátás jogcímén nem rendelhető gyógyászati segédeszközök körét a 17. számú melléklet tartalmazza.

(2) A közgyógyellátásra jogosultak részére közgyógyellátás jogcímén rendelt gyógyászati segédeszközök javítása – ha a külön jogszabály szerint támogatással javítható – térítésmentes. Közgyógyellátás jogcímén térítésmentesen rendelt és kiszolgált gyógyászati segédeszköz kihordási időn belül történő meghibásodása esetén a javítás közgyógyellátásra jogosultak részére a külön jogszabály figyelembevételével térítésmentes akkor is, ha a javítás időpontjában az eszköz már nem támogatott, illetve nem szolgálható ki közgyógyellátás jogcímén.

(3) *  Amennyiben az orvos olyan gyógyászati segédeszközt rendel közgyógyellátási jogcímen, amely emelt vagy kiemelt támogatással is rendelhető, a vényen az emelt vagy a kiemelt jogcímet is meg kell jelölni.

(4) *  A közgyógyellátás jogcímen rendelhetőséget érintő – a Gyftv. 32. §-a és a Gyftv. 32/A. §-a alapján hozott – határozatok végrehajtását megelőzően közgyógyellátás jogcímen felírt, de ki nem váltott gyógyászati segédeszköz tekintetében a beteg kérésére a határozat végrehajtását megelőző napon érvényben lévő közgyógyellátás keretében rendelhető gyógyászati segédeszközök körét tartalmazó lista irányadó. Erről a lehetőségről a gyógyászati segédeszköz kiszolgáltatója köteles a beteget előzetesen tájékoztatni.

12. § (1) *  A 10. számú mellékletben meghatározottak figyelembevételével a fekvőbeteg-gyógyintézetben (a továbbiakban: intézmény) kezelt beteg részére a rehabilitációjához, végleges ellátásához már az ott tartózkodása alatt indokolt végleges gyógyászati segédeszközt az intézmény orvosa rendeli, amennyiben a felírói körre, illetve a szakorvosi javaslat tételére meghatározott szakképesítés valamelyikének megfelelő szakvizsgával rendelkezik. Az intézményből elbocsátott beteg részére a szükséges gyógyászati segédeszközt az intézmény orvosa rendelheti, amennyiben a felírói körre, illetve a szakorvosi javaslat tételére meghatározott szakképesítés valamelyikének megfelelő szakvizsgával rendelkezik. A rendelt gyógyászati segédeszközt a beteg kórlapján, valamint zárójelentésén fel kell tüntetni.

(2) A társadalombiztosítási támogatással rendelt gyógyászati segédeszköz javítását a kezelőorvosnak vagy a háziorvosnak vényen kell rendelnie az eszköz pontos megnevezésének és a hiba jellegének feltüntetésével.

(3) A támogatott eszköz házhoz szállítása esetén a forgalmazó a jogosultat nyilvántartásba veszi, a kiszállítás időpontját, az adott eszköz fajtáját és mennyiségét a nyilvántartásban ellenőrizhető módon rögzíti.

(3a) *  A forgalmazó a 24. számú mellékletben meghatározott, támogatással rendelt gyógyászati segédeszközök házhoz szállítása esetén közreműködőt vehet igénybe.

(4) *  Az e rendelet 9. és 10. számú mellékletében meghatározott, azonos funkcionális csoportba tartozó eszközök közül a kihordási időn belül – az (5) és (6) bekezdésben foglaltak kivételével – társadalombiztosítási támogatással csak egyféle gyógyászati segédeszköz rendelhető. Az azonos funkcionális csoportba tartozó termékek kizárólag a 10. számú mellékletben foglalt kombinációban írhatók fel.

(5) Kihordási időn belül azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszköz csoportba tartozó eszközök társadalombiztosítási támogatással egyidejűleg akkor rendelhetők, ha ezek különböző testrészek egy időben történő azonos kezelésére szolgálnak. A vényen a felíró orvosnak jelölnie kell az adott testrészt vagy oldalt.

(5a) *  Az (5) bekezdés szerinti esetben az azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszközök különböző vényen rendelhetőek.

(6) *  Az egyes gyógyászati segédeszközök kihordási idejének letelte előtt társadalombiztosítási támogatással akkor rendelhető ismét azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszköz csoportba tartozó gyógyászati segédeszköz, ha

a) a beteg egészségi, illetve testi állapotában bekövetkezett változás – ideértve az életkorral összefüggő méretváltozást is – ezt szükségessé teszi, vagy

b) * 

(6a) *  A (6) bekezdés a) pontja szerinti állapotváltozás és méretváltozás tényét, okát és mértékét rögzíteni kell a beteg egészségügyi dokumentációjában és az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény szerinti Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (a továbbiakban: EESZT) útján rendelt vény esetén az EESZT-ben, papíralapú vény esetén pedig a vény hátoldalán.

(6b) *  A (6) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően nem rendelhető a gyógyászati segédeszköz kihordási idejének letelte előtt társadalombiztosítási támogatással ismét az azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszköz csoportba tartozó gyógyászati segédeszköz, ha az állapot változásának megfelelően az egyedi méretvétel alapján gyártott eszköz eredeti funkciója alkatrész cserével helyreállítható és ahhoz a biztosított az Ebtv. 26. § (1) bekezdés e) pontja alapján méltányosságból támogatásban részesült vagy méltányossági kérelmet nem nyújtott be.

(7) * 

(8) * 

(9) *  A társadalombiztosítási támogatással javítható gyógyászati segédeszközök körét, továbbá a társadalombiztosítási támogatás alapját képező javítási díj számításánál figyelembe veendő rezsi óradíj összegét a 22. számú melléklet tartalmazza.

(10) *  Azoknak a gyógyászati segédeszközöknek a körét, amelyek árához az egészségbiztosító méltányosságból a 10. számú mellékletben meghatározott indikációtól és az ahhoz tartozó kiegészítő feltételektől eltérően támogatást nyújthat, a 23. számú melléklet határozza meg.

(11) *  A 25. számú melléklet határozza meg azoknak a gyógyászati segédeszközöknek a körét, amelyek kölcsönzési díjához az egészségbiztosító méltányosságból támogatást nyújthat.

13. § (1) *  Társadalombiztosítási támogatással gyógyászati segédeszköz, valamint annak kölcsönzése és javítása az (1a) és (1b) bekezdésben meghatározott kivétellel az EESZT útján elektronikus vényen (a továbbiakban: elektronikus vény) rendelhető.

(1a) *  Szemüveglencse és szemüvegkeret, kontaktlencse és kontaktlencse-tartozék a 14. számú mellékletben meghatározott nyomtatványon rendelhető. Fogtechnikai eszköz rendelése esetén a társadalombiztosítás által rendszeresített vényhez csatolni kell a 15. számú mellékletben meghatározott „Munkalap a rögzített fogpótláshoz” és a „Munkalap a lemezes fogpótláshoz” elnevezésű nyomtatványt. A vényen fel kell tüntetni a fogpótlás és fogszabályozás segédeszközének megnevezését.

(1b) *  Az orvosnak papíralapú vényt kell kiállítania, ha

a) *  az elektronikus vény kiállítása nem lehetséges, és a 10. számú melléklet az adott eszköz vonatkozásában nem tiltja, vagy

b) a rendelés „pro familia” jelzéssel történik.

(2) *  Egy vényen csak egyféle – az adott funkcionális csoportba tartozó – gyógyászati segédeszköz és annak tartozékai rendelhetők, ide nem értve azon gyógyászati segédeszközök egy vényen történő rendelését, amelyekre vonatkozóan a 10. számú melléklet e tekintetben eltérő rendelést tesz lehetővé. Ha az eszköz és annak tartozékai eltérő jogcíműek, csak külön vényen rendelhetőek.

(2a) *  A szakorvosi javaslatra eszköz abban az esetben rendelhető, ha a szakorvosi javaslat tartalmazza:

a) a „szakorvosi javaslat támogatással történő gyógyászati segédeszköz rendeléséhez” szöveget,

b) a szakorvosi javaslat keltét, időtartamát,

c) a szakorvosi javaslatot adó orvos által végzett ellátást azonosító naplósorszámot,

d) a beteg nevét, lakcímét, születési idejét és a TAJ-át, valamint betegségének a betegségek nemzetközi osztályozása szerinti kódját (BNO kód),

e) a szakorvosi javaslatot adó orvos és munkahelyének azonosítására szolgáló adatot, megnevezését, kódját,

f) a funkcionális csoport ISO kódját és megnevezését,

g) a javasolt gyógyászati segédeszköz szükséges mennyiségét a kihordási idő figyelembevételével, és

h) *  papíralapú javaslat esetén az orvos saját kezű aláírását és orvosi bélyegzőjének azonosítható lenyomatát, az EESZT útján történő kiállítása esetén a szakorvos alap- és működési nyilvántartás szerinti alapnyilvántartási számát.

(2b) *  Társadalombiztosítási támogatással, szakorvosi javaslatra rendelhető eszköz esetén a szakorvos a szakorvosi javaslatot papír alapon vagy az EESZT útján elektronikusan, a (2a) bekezdés szerinti tartalommal adja meg. Az EESZT útján kiállított szakorvosi javaslat esetében a szakorvos a beteg kérésére papíralapú igazolást állít ki a szakorvosi javaslatról.

(3) *  A vényen az orvosnak fel kell tüntetnie:

a) az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 14/A. §-ában meghatározott, a betegre vonatkozó személyes és egészségügyi adatokat;

b) a kötelezően alkalmazandó közösségi szabály és a nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó betegek esetében az ország kódját, az ellátás alapjául szolgáló formanyomtatvány betű- és számjelét, a beteg külföldi biztosítási/ azonosító számát;

c) a rendelés keltét, a társadalombiztosítási támogatás jogcímét, a rendelt eszköznek a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közlemény alapján történő megnevezését, mennyiségét és mennyiségi egységét;

d) az egészségügyi szolgáltató − a szolgáltató működési engedélyezésére jogosult egészségügyi államigazgatási szerv által meghatározott – nevét és 9 jegyű szolgáltatói azonosítóját, a pro família rendelés kivételével;

e) az orvos nevét, munkahelyének (rendelőjének) címét, telefonszámát és egészségügyi vállalkozás esetén az egészségügyi tevékenység végzésére jogosító működési engedély számát;

f) papíralapú rendelés esetén az orvos saját kezű aláírását és orvosi bélyegzőjének azonosítható lenyomatát;

g) szakorvosi javaslatra rendelhető eszköz esetén a szakorvosi javaslatot adó orvos orvosi bélyegzőjének számát, valamint a szakorvosi javaslat keltét, továbbá a szakorvosi javaslatot adó orvos által végzett ellátást azonosító naplósorszámot;

h) a kölcsönzés időtartamát a (7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, ha az orvos az eszköz kölcsönzését rendeli el.

(3a) *  A 19. számú mellékletben meghatározott eszközcsoportokba tartozó gyógyászati segédeszközöket az orvos az eszköz megnevezése helyett a 10 jegyű ISO kódhoz tartozó eszközcsoport megnevezésével is rendelheti.

(3b) *  Elektronikus vényen történő rendelés esetén az orvos a beteg kérésére a 11. számú melléklet szerinti felírási igazolást készít. A felírási igazolást az orvos − a beteg választása szerint − papír alapon vagy elektronikus formában állítja ki.

(3c) *  A (3b) bekezdéstől eltérően, ha az orvos az EESZT útján rendelt vényt a TAJ szám hiányában más, a beteg azonosításához használt, személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa okmányazonosítójának megjelölésével rendeli, a felírás igazolására − a 11. számú mellékletben meghatározottakon túl − az orvos aláírását és bélyegzőjének lenyomatát is tartalmazó papíralapú felírási igazolást kell készíteni.

(3d) *  Az EESZT működtetője − ha ennek technikai feltételei az EESZT-ben biztosítottak − a beteg kérése alapján elektronikus vényen történő rendelés esetén a vény jogosultja számára a vény vagy vények kiváltása érdekében biztonsági elemet is tartalmazó egyedi azonosítót generál.

(4) *  Amennyiben a felíró orvos a támogatás jogcímét nem egyértelműen jelölte be, az eszközhöz „Általános” jogcímen a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közleményben foglalt támogatási összeg nyújtható.

(5) *  A társadalombiztosítási támogatással rendelt eszközre vonatkozóan javítást a papíralapú vényen kizárólag az azt kiállító orvos végezhet. A gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó a fejlécen lévő, a betegre vonatkozó téves vagy hiányzó adatot javíthatja és pótolhatja, ha az adat a beteg személyazonosságának igazolására alkalmas hatósági igazolvány alapján egyértelműen kiigazítható, pótolható. A javítást aláírással és bélyegzőlenyomattal hitelesíteni kell.

(6) *  A már rögzített elektronikus vényt javítani nem lehet, azt a kiállító orvos − a változtatás okának megjelölésével − visszavonja.

(7) *  A társadalombiztosítási támogatással kölcsönözhető eszközök funkcionális csoportjait, az egyes indikációkban megállapított támogatási mértéket és a felírásra jogosultak körét a 9. számú melléklet határozza meg. Ezen eszközök esetében a vényen a kölcsönzés időtartamát naptári napokban kell feltüntetni.

(7a) *  Az egy vényen egyszeri alkalommal rendelt kölcsönzés időtartama az egy évet nem haladhatja meg.

(8) *  Ápolási gyógyászati segédeszközök körében a kölcsönzés időtartama egy beteg esetében tizenkét hónapon belül minimum két hét, maximum három hónap, mely egy alkalommal további három hónappal meghosszabbítható.

(9) *  Az orvosnak a gyógyászati segédeszköz rendelésekor a beteget tájékoztatnia kell a Gyftv. 44. §-ában foglaltakon túl a gyógyászati segédeszköz kihordási idejéről, rendeltetéséről, a társadalombiztosítási támogatás mértékéről, összegéről, a beteg által fizetendő összegről, illetve a vénybeváltás 90 napos határidejéről.

(10) *  A beteg − a 12. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak és méltányossági kérelem alapján rövidebb kihordási idővel kiszolgált eszköz kivételével − a vényre történő felírással egyidejűleg a vény hátoldalán írásban nyilatkozik arról, hogy a gyógyászati segédeszköz kihordási idején belül részére azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszközt társadalombiztosítási támogatással nem váltottak ki. Elektronikus vényen történő rendelés esetén a beteg a nyilatkozatot a betegdokumentáció részeként írásban teszi meg, melynek meglétét az orvos az EESZT-ben feltünteti.

(11) *  A sorozatgyártású gyógyászati segédeszköz második alkalommal történő rendelésekor, az adaptív és egyedi méretvétel alapján készült segédeszköz minden ismételt rendelésekor a beteg nyilatkozik az orvosnak, hogy az eszköz a rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas volt-e, és a terápiás vagy ellátási célt elérte-e. A beteg nyilatkozatát az orvos a beteg dokumentációjában rögzíti, amit a beteg aláírásával igazol.

(12) *  A kölcsönzött gyógyászati segédeszközt a NEAK által meghatározott felépítésű egyedi azonosítóval kell ellátni, amely a szolgáltató által vezetett eszköznyilvántartás alapját képezi.

(13) *  Azon gyógyászati segédeszközök esetében, amelyeknél a 10. számú melléklet feltételként előírja az ellenőrző főorvos ellenjegyzését, a vény érvényességének további feltétele a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának, valamint a támogatás megváltoztatásának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti egészségbiztosítói ellenjegyzés.

13/A. § * 

13/B. § * 

14. § (1) *  Elektronikus vényen történő rendelés esetén a gyógyászati segédeszközt a forgalmazó

a) az elektronikus vény egyedi azonosítóját tartalmazó vonalkódot bemutató személynek,

b) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti, az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez szükséges igazolás alapján a betegnek,

c) a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványának bemutatását követően a beteg önrendelkezési nyilvántartásban rögzített törvényes képviselőjének,

d) a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványának bemutatását követően az önrendelkezési nyilvántartásban rögzített meghatalmazás alapján a beteg meghatalmazottjának,

e) a 13. § (3d) bekezdése szerinti egyedi azonosítót bemutató személynek vagy

f) annak a személynek, aki a beteg társadalombiztosítási azonosító jelét közli, és saját természetes személyazonosító adatait törvényben meghatározottak szerint hitelt érdemlően igazolja,

szolgáltatja ki.

(1a) *  A gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó az elektronikus vény adatait az EESZT útján, az EESZT vénynyilvántartásából kérdezi le.

(1b) *  Ha az EESZT nem érhető el, a gyógyászati segédeszköz a felírási igazolás alapján, a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatását követően is kiadható.

(1c) *  Ha a rendelés elektronikus vényen történt, a gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó a 12. számú melléklet szerinti kiadási igazolást készít, és a gyógyászati segédeszköz átvételét a kiadási igazoláson a kiváltó személy aláírásával vagy az aláírást rögzítő eszközzel vagy a jogosult átvevő személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány okmányazonosítójával elismerteti. Az (1b) bekezdés szerinti esetben a gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó a 12. számú melléklet szerinti papíralapú kiadási igazolást készít, és a gyógyászati segédeszköz átvételét a kiadási igazoláson az arra jogosult átvevő aláírásával és a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány okmányazonosítójának feltüntetésével elismerteti.

(1d) *  Több, az EESZT útján rendelt vény egyidejű kiváltásakor elegendő egy kiadási igazolást készíteni.

(1e) *  A gyógyászati segédeszköz átvételét a beteg vagy a gyógyászati segédeszközt a nevében kiváltó személy a papíralapú vényen aláírásával igazolja.

(1f) *  Elektronikus vény esetén a gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó a kiadott eszköz megnevezését, mennyiségét és mennyiségi egységét, a forgalmazó EESZT-hez való csatlakozáskor kapott azonosítóját, valamint a kiadás tényét rögzíti az EESZT vénynyilvántartásában.

(2) Helyettesítés esetén – beleértve azt az esetet is, amikor az egy vényen rendelt, illetve a ténylegesen kiszolgáltatott gyógyászati segédeszközök mennyisége eltér –

a) a ténylegesen kiszolgált gyógyászati segédeszközhöz nyújtható támogatási összeg nem haladhatja meg az orvos által eredetileg rendelt gyógyászati segédeszközhöz nyújtható támogatási összeget, és

b) *  a ténylegesen kiszolgált mennyiség nem haladhatja meg a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közleményben a kiszolgáltatott eszköz kihordási idejére meghatározott maximálisan kiszolgáltatható mennyiséget.

(3) A rendelt gyógyászati segédeszköz csak azonos rendeltetésű eszközcsoporton belüli funkcionálisan egyenértékű eszközzel helyettesíthető.

(4) *  Amennyiben az orvos a vényen rendeléskor a helyettesíthetőséget nem zárta ki, a gyógyászati segédeszközt kiszolgáltató köteles a helyettesítés lehetőségéről a gyógyászati segédeszközt kiváltó személyt tájékoztatni. Helyettesítés esetén a gyógyászati segédeszközt kiváltó személy a vényen, elektronikus vény esetén a kiadási igazoláson aláírásával igazolja, hogy a helyettesítéssel egyetért.

(4a) *  A gyógyászati segédeszközt kiváltó személy a vényen, elektronikus vény esetén a kiadási igazoláson aláírásával igazolja, hogy a gyógyászati segédeszközt kiszolgáltató – a Gyftv. 9. §-ában foglaltaknak megfelelően – a gyógyászati segédeszköz kiszolgáltatása során tájékoztatta az azonos funkcionális csoportba tartozó alacsonyabb térítési díjú gyógyászati segédeszközről, az adott termékek közfinanszírozás alapjául elfogadott áráról, társadalombiztosítási támogatásáról és a térítési díjak közötti különbségekről.

(5) Közgyógyellátás jogcímén rendelt gyógyászati segédeszköz csak az orvos által eredetileg rendelt gyógyászati segédeszközzel azonos, vagy annál alacsonyabb közfinanszírozás alapját képező árú, szintén közgyógyellátás jogcímén rendelhető eszközzel helyettesíthető. Eltérő esetben a közgyógyellátás jogcíme nem érvényesíthető.

(6) *  Nem helyettesíthető az orvos által felírt

a) egyedi méretvétel alapján készült,

b) méltányossági kérelem alapján rendelt, valamint

c) a kötszerek kivételével az egészségbiztosítói ellenjegyzéshez kötött

gyógyászati segédeszköz.

(7) *  A vény a kiállítástól számított 90 napig, a méltányossági kérelem alapján támogatott gyógyászati segédeszköz esetében kiállított első vény az engedély véglegessé válásától számított 90 napig, az engedély alapján kiállított minden további vény a kiállítástól számított 90 napig, de legkésőbb az engedély érvényességének lejártáig váltható be.

(7a) *  A vény az egészségbiztosítói ellenjegyzéshez kötött gyógyászati segédeszközök esetében – a (7b) bekezdésben foglalt kivétellel − az ellenjegyzés megadásának dátumától számított 90 napig váltható be.

(7b) *  A vény a kötszerek ellenjegyzéshez kötött felírása esetében a kiállítástól számított 90 napig váltható be.

(8) *  A vény alapján akkor számolható el társadalombiztosítási támogatás, amennyiben:

a) azon szerepel vagy elektronikus vény esetében az EESZT-ben – a 13. § (3), (3a) és (4) bekezdésében felsorolt adatokon túl – rögzítésre került

aa) az egyedi méretvétel alapján gyártott eszköz esetében a beteg általi megrendelés (vénybeváltás) dátuma;

ab) a kiszolgáltatott gyógyászati segédeszköznek a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közlemény alapján történő megnevezése, darabszáma;

ac) az oldaliság vagy testtájék 12. § (5) bekezdése szerinti feltüntetése, ahol értelmezhető;

ad) a kiszolgáltatott eszköz kiadásának dátuma;

ae) papíralapú vény esetén az átvevő aláírása; és

b) sorozatgyártású és adaptív gyógyászati segédeszköz esetében, ha a vény beváltása a 14. § (7) bekezdése alapján történt,

ba) a vény kiállítása és az eszköz kiadása között;

bb) méltányossági kérelem alapján kiállított első vény esetében az engedély véglegessé válása és az eszköz kiadása, minden további vény esetében a kiállítás és az eszköz kiadása között;

bc) egészségbiztosítói ellenjegyzés esetében – a bd) pontban foglaltak kivételével − az ellenjegyzés megadásának dátuma és az eszköz kiadása között;

bd) a kötszerek ellenjegyzéshez kötött felírása esetében a vény kiállítása és az eszköz kiadása között legfeljebb 150 nap telt el;

c) egyedi méretvétel alapján készült gyógyászati segédeszköz esetében, ha a vény beváltása a 14. § (7) bekezdése alapján történt,

ca) a vény kiállítása és az eszköz kiadása között;

cb) méltányossági kérelem alapján kiállított első vény esetében az engedély véglegessé válása és az eszköz kiadása között, minden további vény esetében a kiállítás és az eszköz kiadása között;

cc) az egészségbiztosítói ellenjegyzés esetében az ellenjegyzés megadásának dátuma és az eszköz kiadása között legfeljebb 180 nap telt el;

d) ha a vény beváltása a 14. § (7) bekezdésében meghatározott időtartamon túl, a 14/B. § alapján történt, a vény beváltása és az eszköz kiadása között sorozatgyártású és adaptív gyógyászati segédeszközök esetében legfeljebb 60 nap, egyedi méretvétel alapján készült gyógyászati segédeszközök esetében legfeljebb 90 nap telt el;

e) *  azon eszközök esetében, amelyeknél azt a 10. számú melléklet előírja, az eszköz beteg részére történt átadása során a kiadási dokumentáció részeként a fotódokumentáció elkészült a szakszerű kiszolgálás igazolása érdekében.

(9) *  A papíralapú vényt a rendelt gyógyászati segédeszköz kiadása után a forgalmazó érvényteleníti, valamint a NEAK kérelmére a NEAK-hoz továbbítja.

(9a) *  Elektronikus vényen rendelt gyógyászati segédeszköz esetén a forgalmazó a vényt a felhasználáskor érvényteleníti.

(10) *  A 11. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével

a) *  a sorozatgyártású és adaptív gyógyászati segédeszköz esetében a beteg számára az eszközhöz nyújtott támogatásra vonatkozó feltételeket az eszköz kiadásakor érvényes, a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közleményben foglaltak szerint,

b) *  az egyedi méretvétel alapján készült gyógyászati segédeszköz esetében a beteg számára az eszközhöz nyújtott támogatásra vonatkozó feltételeket az eszköz megrendelésekor érvényes, a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közleményben foglaltak szerint

kell alkalmazni.

14/A. § *  (1) Ha az orvos a 13. § (1) bekezdése szerinti gyógyászati segédeszközt a 13. § (1b) bekezdés a) pontja alapján papíralapú vényen rendelte, a gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó a gyógyászati segédeszköz kiadásakor az EESZT vénynyilvántartásában a papíralapú vény 13. § (3) bekezdése szerinti adatai közül a beteg születési dátumát, TAJ számát, vagy ennek hiányában más, személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa okmányazonosítóját, a felíró orvos alapnyilvántartási számát, a vény NEAK által előre nyomtatott vonalkódjának számát, az egészségügyi szolgáltató 9 jegyű azonosítóját, valamint a vény tartalmát köteles rögzíteni.

(2) Az adatok rögzítésére vonatkozó kötelezettségeket az EESZT bármilyen okból történő elérhetetlensége esetén a hozzáférés helyreállítását követően, soron kívül kell teljesíteni.

14/B. § *  (1) A Kormány által az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) időtartama alatt lejáró, a 13. § (7a) bekezdése szerinti kölcsönzési idő, valamint a vény 14. § (7) bekezdése szerinti beváltási határideje meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig.

(2) A veszélyhelyzet ideje alatt lejáró, a 13. § (2a) bekezdése szerinti szakorvosi javaslat 10. számú mellékletben meghatározott érvényessége meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig.

(3) Ha a szakorvosi javaslat érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, a háziorvos az egészségügyi dokumentációban rögzíti, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel – a (2) bekezdés szerinti időtartamig – ideiglenesen meghosszabbításra került a szakorvosi javaslat.

15. § (1) *  A támogatással rendelt, egyedi méretvétel alapján készült gyógyászati segédeszköz alkalmasságát a beteg véleményezteti az azt rendelő orvossal. Amennyiben az orvos a gyógyászati segédeszközt nem tartja megfelelőnek, erről értesíti a gyártót vagy annak meghatalmazott képviselőjét és a NEAK-ot.

(2) *  A forgalmazó, illetve a gyártó vagy annak meghatalmazott képviselője a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közleményben meghatározott sorozatgyártású, illetve adaptív gyógyászati segédeszközt termékazonosító EAN kóddal köteles ellátni.

(3) * 

(4) *  A gyógyászati segédeszköz kiszolgáltatása során – az egyedi méretvétel alapján készült eszközök kivételével – a támogatással kiszolgáltatott és kölcsönzött eszköz árát, kölcsönzési díját, a támogatás mértékét és nettó összegét, továbbá a beteg által fizetendő nettó térítési vagy kölcsönzési díjat a beteg számára hozzáférhető módon közzé kell tenni. A tájékoztatóban egyértelműen jelezni kell, hogy a közzétett ár, kölcsönzési és térítési díj az áfát nem tartalmazza.

(5) A (4) bekezdés szerinti információról, az eszköz gyártójáról vagy annak meghatalmazott képviselőjéről és elérhetőségéről, továbbá a használati útmutatóban foglaltakról vakok és gyengénlátók részére kérésükre szóbeli tájékoztatást kell adni.

16. § (1) *  A támogatott eszköz árához, illetve kölcsönzési díjához nyújtható támogatási összeg

a) az egy vényen 98%-os támogatással rendelt eszközök esetében, amennyiben a rendelt eszközök közfinanszírozás alapjául elfogadott, általános forgalmi adóval növelt (bruttó) ára együttesen a 250 000 forintot meghaladja (a továbbiakban: bruttó értékösszeg), a rendelt eszközök bruttó értékösszegének és 5000 forintnak a különbözete,

b) *  az a) pont alá nem tartozó esetekben a Gyftv. 33. § (6) bekezdése szerinti közlemény szerinti nettó támogatási összeg általános forgalmi adóval növelt (bruttó) összege.

(2) *  Tilos a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyászati segédeszköz beteg által fizetendő térítési díjának az eszköz gyártója vagy annak meghatalmazott képviselője, továbbá a kiszolgáltató által bármilyen közvetlen vagy közvetett formában történő csökkentése, átvállalása, elengedése.

17. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdés kivételével – a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) A (8) bekezdés 2007. április 1-jén lép hatályba.

(3) Az e rendeletben foglaltakat a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(4) Az e rendeletben foglaltakat az e rendelet hatálybalépését követően kiváltott gyógyászati segédeszköz esetében kell alkalmazni.

(5)–(8) * 

18. § *  (1) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 20/2010. (XII. 28.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: R. Mód.)

a) 1. mellékletével módosított 10. számú mellékletben és

b) 2. mellékletével megállapított 18. számú mellékletben

foglaltakat 2011. február 1-jétől kell alkalmazni. Az R. Mód. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. számú mellékletben foglaltakat 2011. január 31-ig kell alkalmazni.

(2) Az R. Mód. 3. §-ával módosított 10/F. § (4) bekezdésében foglaltakat azon gyógyászati segédeszközök esetében kell alkalmazni, amelyek támogatással történő rendelhetősége 2011. január 1-jét követően szűnt meg.

(3) *  A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 74/2011. (XII. 29.) NEFMI rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 13/A. §-t a Módr2. hatálybalépését követően ellenjegyzésre benyújtott vényekre kell alkalmazni.

(4) *  A Módr2. által megállapított 13/B. §-t abban az esetben, ha a kötszeres terápia a Módr2. hatálybalépésekor már megkezdődött, a kötszeres terápia megkezdésétől számított 5. hónap végétől kell alkalmazni, amennyiben az 5. hónap a Módr2. által megállapított 13/B. § hatálybalépését követően ér véget. Abban az esetben, ha a Módr2. által megállapított 13/B. § hatálybalépésekor már megkezdett kötszeres terápiából a Módr2. által megállapított 13/B. § hatálybalépését követően 30 napnál kevesebb van hátra és a kötszeres terápia folytatása szükséges, a már megkezdett kötszeres terápia a 13/B. § szerinti eljárás lefolytatásáig, de legfeljebb a Módr2. által megállapított 13/B. § hatálybalépését követő 30. napig folytatható.

(5) *  Amennyiben a NEAK főigazgatója a Módr2. által megállapított 13/A. és 13/B. § szerinti eljárás lefolytatására külön szervezeti egységeket jelöl ki, egyidejűleg a NEAK honlapján tájékoztatásul közzé kell tenni a kijelölt szervezeti egységek nevét és elérhetőségét. A kijelölésről szóló tájékoztató közzétételétől az ellenjegyzés iránti eljárás a kijelölt szervezeti egységnél kezdeményezhető. Amennyiben az ellenjegyzéshez kötött eszközt rendelő orvos nem a beteg lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint illetékes kijelölt szervezeti egységnél kezdeményezte az ellenjegyzést, az ügyet a benyújtott iratokkal együtt 5 napon belül át kell tenni az illetékes szervezeti egységhez.

(6) *  A Módr2. által megállapított 10. számú mellékletet – a 2. sorának kivételével – és a Módr2. által megállapított 18. mellékletet 2012. február 1-jétől kell alkalmazni. A Módr2. által megállapított 10. számú melléklet 2. sorát 2012. január 1-jétől kell alkalmazni.

(7) *  A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet, valamint a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet módosításáról szóló 31/2012. (X. 8.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Módr3.)

a) 1. mellékletével módosított 10. számú mellékletben foglaltakat – a (8) bekezdésben megállapított kivétellel –, és

b) 2. mellékletével módosított 18. számú mellékletben foglaltakat

2012. november 1-jétől kell alkalmazni. A Módr3. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. számú mellékletben foglaltakat – a (8) bekezdésben meghatározott kivétellel – és a Módr3. hatálybalépését megelőző napon hatályos 18. számú mellékletben foglaltakat 2012. október 31-éig kell alkalmazni.

(8) *  A 10. számú mellékletben foglalt táblázatnak a Módr3. 1. mellékletével módosított 487. és 867–881. sorában foglaltakat 2013. január 1-jétől kell alkalmazni. A 10. számú mellékletben foglalt táblázatnak a Módr3. hatálybalépését megelőző napon hatályos 487. és 867–881. sorát 2012. december 31-éig kell alkalmazni.

(9)–(10) * 

18/A. § *  (1) Az egyes gyógyászati segédeszközökkel és orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról szóló 57/2012. (XII. 29.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított 4. § (2) bekezdés g) pontját az annak hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) * 

(3) * 

(4) A Módr4. által megállapított 12. § (6b), (9) és (10) bekezdését az azok hatálybalépését megelőzően rendelt eszközök tekintetében nem kell alkalmazni.

18/B. § *  (1) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet, valamint a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet módosításáról szóló 53/2013. (VII. 19.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 10. számú mellékletben foglaltakat – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2013. augusztus 1-jétől kell alkalmazni.

(2) A 10. számú mellékletnek a Módr5. által megállapított 416/a. és 417. sorát 2013. október 1-jétől kell alkalmazni.

18/C. § *  Az egyes gyógyszerészeti és orvostechnikai tárgyú, valamint gyógyászati segédeszközökkel és gyógyászati ellátásokkal kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról szóló 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr6.) megállapított 10. számú mellékletben foglaltakat a 2015. október 31-ét követően kiállított vényekkel rendelt eszközökre kell alkalmazni. A Módr6. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. számú mellékletben foglaltakat 2015. október 31-éig kell alkalmazni.

18/D. § *  (1) Az egyes egészségügyi, gyógyszerészeti tárgyú, valamint gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2016. (III. 30.) EMMI rendelettel megállapított 9. számú mellékletben foglaltakat a gyógyászati segédeszközök rendelése tekintetében 2016. május 1-jétől kell alkalmazni.

(2) A 10. számú mellékletben foglalt táblázatnak az egyes egészségügyi, gyógyszerészeti tárgyú, valamint gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2016. (III. 30.) EMMI rendelettel megállapított 697/a. sora szerinti gyógyászati segédeszköz normatív támogatással leghamarabb 2016. május 1-jétől rendelhető.

(3) A 10. számú mellékletben foglalt táblázatnak az egyes egészségügyi, gyógyszerészeti tárgyú, valamint gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2016. (III. 30.) EMMI rendelettel hatályon kívül helyezett 206. sora szerinti gyógyászati segédeszköz kölcsönzés normatív támogatással 2016. május 1-je előtt a 2016. március 31-én hatályos szabályok szerint rendelhető.

18/E. § *  Az egyes, gyógyászati segédeszközökkel, orvostechnikai eszközökkel és védőnői ellátással kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról szóló 37/2016. (XII. 15.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr7.) megállapított 10. számú és 18. számú mellékletben foglaltakat a 2017. február 1-jét követően kiállított vényekkel rendelt eszközökre kell alkalmazni. A Módr7. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. és 18. számú mellékletben foglaltakat 2017. január 31-éig kell alkalmazni.

19. § *  (1) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 6/2018. (II. 1.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr8.) megállapított 10. számú mellékletben foglaltakat – a (2) bekezdés szerinti eset kivételével – a 2018. március 1-jét követően kiállított vényekkel rendelt eszközökre kell alkalmazni. A Módr8. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. számú mellékletben foglaltakat 2018. február 28-ig kell alkalmazni.

(2) *  A 10. számú melléklet 354/a sora szerinti eszközt a 2018. március 1. előtt kiállított vény 2018. február 28-át követő kiváltása során az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 10. számú mellékletének 2018. február 5-én hatályos szabályai szerint kell kiadni.

20. § *  Az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 32/2019. (XII. 17.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr9.) megállapított 10. és 18. számú mellékletben foglaltakat 2020. január 1-jétől kell alkalmazni. A Módr9. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. és 18. számú mellékletben foglaltakat 2019. december 31-ig kell alkalmazni.

21. § *  (1) E rendeletnek a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 15/2020. (IV. 28.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr10.) megállapított 14/A. §-ában foglalt előírásokat 2020. április 30-ától kell alkalmazni.

(2) A NEAK a Módr10.-zel megállapított 14/A. § szerinti közleményét első alkalommal 2020. április 30-áig a honlapján közzéteszi.

21. § *  A törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet és a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 16/2020. (IV. 30.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr10.) megállapított 10. és 17. számú mellékletben foglaltakat 2020. június 1-jétől kell alkalmazni. A Módr10. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. és 17. számú mellékletben foglaltakat 2020. május 31-éig kell alkalmazni.

22. § *  A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 23/2020. (VI. 26.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr11.) megállapított 14/B. §-ban foglaltakat a 2020. március 11. napja és a Módr11. hatálybalépésének napja között lejárt kölcsönzési idő, illetve vénybeváltási határidő tekintetében is alkalmazni kell.

23. § *  (1) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 32/2021. (VII. 29.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr12.) megállapított 10., 17. és 18. számú mellékletben foglaltakat – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2021. szeptember 1-jétől kell alkalmazni. A Módr12. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10., 17. és 18. számú mellékletben foglaltakat 2021. augusztus 31-éig kell alkalmazni.

(2) A Módr12.-vel megállapított 10. számú melléklet 361/a sorában foglaltakat 2021. október 1-jétől kell alkalmazni. A 10. számú melléklet 361/a sorának a Módr12. hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezését 2021. szeptember 30-áig kell alkalmazni.

(3) A Módr12. hatálybalépését megelőzően rendelt, gyógyászati segédeszközt tartalmazó elektronikus vény a vény érvényességi idején belül kiváltható.

24. § *  E rendeletnek a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 10/2022. (III. 31.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr13.) megállapított 10. és 18. számú mellékletben foglaltakat 2022. május 1-jétől kell alkalmazni. A Módr13. hatálybalépését megelőző napon hatályos 10. és 18. számú mellékletben foglaltakat 2022. április 30-áig kell alkalmazni.

25. § *  E rendeletnek a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 11/2023. (V. 8.) BM rendelettel megállapított 14. § (8) bekezdés e) pontjában foglaltakat a 2023. június 1. napjától kiszolgált eszközök vonatkozásában kell alkalmazni.

26. § *  E rendeletnek a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról szóló 4/2023. (II. 8.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módr14.) módosított 10. számú mellékletében foglaltakat 2023. április 1-jétől kell alkalmazni.

1. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Az orvostechnikai eszköznek minősülő gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásához szükséges kérelem adattartalma * 

1. *  A Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerint a kérelem típusának megjelölése [még be nem fogadott gyógyászati segédeszköz támogatásának megállapítására, már befogadott gyógyászati segédeszköz közfinanszírozás alapjául szolgáló árának emelésére, már befogadott gyógyászati segédeszköz nevének megváltoztatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz más funkcionális csoportban (alcsoportban) történő támogatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz méretváltoztatására vagy új méretváltozata ártámogatásának megállapítására]

2. A kérelem azonosító alapadatai

2.1. A kérelmezett eszköz megnevezése és kiszerelése a kérelem 4.1. pontjával megegyezően

2.2. A kérelmezett eszköz ISO kódja a kérelem 4.2. pontjával megegyezően

2.3. A kérelmezett eszköz alkalmazási területe BNO megadásával a kérelem 7.1. pontjával megegyezően

2.4. A kérelmezett eszköz árajánlata a kérelem 9.1. pontjával megegyezően

2.5. A kérelmezett támogatási % a kérelem 9.2. pontjával megegyezően

3. A kérelmező adatai

3.1. Társadalombiztosítási támogatást kérelmező, a gyógyászati segédeszköz gyártója, vagy a gyártó meghatalmazott képviselője (a továbbiakban: kérelmező)

3.1.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.1.2. Honlap és e-mail cím

3.1.3. Kapcsolattartó neve, elérhetősége, telefon/faxszáma, e-mail címe

3.2. A termék gyártója (amennyiben nem a termék gyártója a kérelmező)

3.2.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.2.2. Honlap és e-mail cím

3.3. A kérelmező mely szakmai/érdekvédelmi szervezetnek, ipartestületnek tagja, azonosító száma

3.4. Nyilatkozat arról, hogy rendelkezik-e a kérelmező kijelölt vagy akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított minőségirányítási rendszerrel. Ha igen:

3.4.1. A tanúsítvány száma

3.4.2. A tanúsítvány érvényessége

3.4.3. A tanúsított tevékenység

3.4.4. Milyen szabvány/előírás alapján van tanúsítva

4. Az eszköz azonosító adatai

4.1. Az eszköz megnevezése, kiszerelése

4.2. ISO kódja

4.3. EAN kódja

4.4. Típus/modell neve

4.5. Kereskedelmi vámtarifa száma

4.6. Áfa kulcsa

4.7. *  A termék besorolása az orvostechnikai eszközökre vonatkozó osztályba sorolási szabályok alapján

4.8. Nyilatkozat arról, hogy az eszköz sorozatgyártású vagy adaptív-e

5. Az eszköz ismertetése

5.1. Az eszköz (és tartozékai) anyagának, több anyag esetén az összetevők nevének és százalékos összetételének leírása (beleértve a bevonó és színező anyagok pontos leírását is) (vagy az ide vonatkozó adatok helyének megjelölése a beadott műszaki dokumentációban)

5.2. Az eszköz egyszerű leírása és alkalmazási célja: a címkén és a használati útmutatóban is megadott alkalmazási célja, hatásmódja, ismertető fénykép, rajz, prospektus (működésének a leírása, magyarázata)

5.3. Tartozékok, kiegészítők

5.3.1. A rendeltetésszerű működéshez szükséges (és az árban foglalt) tartozékok felsorolása, alkalmazásuk célja, leírása

5.3.2. A rendeltetésszerű működéshez esetenként szükséges és az árban nem kifejezett, az alapfelszereltségen túli speciális, külön rendelhető tartozékok felsorolása, alkalmazásuk célja, leírása

5.3.3. A rendeltetésszerű használathoz elengedhetetlen tartozékok, kiegészítők tételes felsorolása

5.4. A kérelmezett eszközre jellemzően használt és értelmezett mennyiségi és minőségi adatok specifikált/funkcionális műszaki jellemzők

5.5. A kérelmezett kereskedelmi csomagolási és mennyiségi egység leírása

5.6. Javaslat az eszköz kihordási idejére

5.7. Egyéb raktározási (fény-, hőmérséklet-, helyzetérzékenység), eltarthatósági (lejárati, eltarthatósági, hitelesítési idő), szállíthatósági (törékenység, nedvességérzékenység) információk az eszközzel kapcsolatban

6. Tartós használatú eszköz jótállási, karbantartási, szervizadatai

6.1. Tervezett élettartam rendeltetésszerű használat, rendszeres szakszerű átvizsgálás és szükségszerű javítások esetén

6.2. A gyártó által egyoldalúan vállalt, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelettől eltérő többletjótállási idő

6.3. Szervizállomások neve, címe, telefon/faxszáma

6.4. Nyilatkozat arról, hogy az alkatrészellátás folyamatossága biztosított-e

6.5. Nyilatkozat a javítások vállalt határidejéről

6.6. Nyilatkozat arról, hogy a javítás időtartama alatt csereeszköz biztosított-e

7. Az eszköz orvosszakmai jellemzői

7.1. A kérelmező javaslata az eszköz alkalmazási területére vonatkozó, „A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása” szerinti BNO–WHO besorolásra

7.2. Az eszköz szükségességének ideje/jellemzője a különböző alkalmazásokban (akut, krónikus, élethosszig tartó ellátásban alkalmazott termék)

7.3. Nyilatkozat arról, hogy szükséges-e az eszköz rendeltetésszerű használatához beállítás, adaptáció vagy betanítás

7.3.1. Ha igen: nyilatkozat arról, hogy ki végzi (orvos, asszisztens, gyógytornász, egyéb) és hol

7.4. Azonos vagy hasonló rendeltetésű támogatott gyógyászati segédeszköz/segédeszközök megnevezése

7.5. Az eszköz rendelhetőségére, forgalmazására, használatára vonatkozó (esetleges) különleges szabály/szabályok, feltétel/feltételek

8. Az eszköz megfelelőségi igazolása

8.1. *  Regisztrációról szóló igazolás száma, az orvostechnikai eszközök európai adatbázisába regisztrált eszköz esetén a regisztráció tényére történő utalás

8.2. A gyártói megfelelőségi nyilatkozat száma, dátuma

8.3. Az I.-nél magasabb osztály esetén

8.3.1. *  Az EK vagy EU tanúsítványt kiadó szervezet neve, címe és négyjegyű azonosító kódja

8.3.2. * Az EK vagy EU tanúsítvány kiállításának dátuma, érvényességi ideje

9. Az eszköz árára, társadalombiztosítási támogatására vonatkozó paraméterek

9.1. *  Árajánlat (nettó fogyasztói ár Ft/mennyiségi egység)

Nyilatkozat arról – az alkalmazott számítások egyidejű bemutatásával –, hogy az árajánlat kialakítása során figyelembe vette, hogy a fajlagos költségeket és az üzleti kockázatot csökkenti a támogatással történő értékesítés;

9.2. A kérelmezett társadalombiztosítási támogatás mértéke és módszere

9.3. Az eszközzel azonos funkcionális (ISO) csoportba tartozó eszközök társadalombiztosítási támogatása Magyarországon

9.4. A gyártó által forgalmazott – esetleg eltérő elnevezésű – eszköz termelői ára az Európai Közösség országaiban

10. Az eszköz hatékonyságát alátámasztó tudományos bizonyítékok bemutatása

10.1. Nyilatkozat arról, hogy készült-e átfogó technológia-elemzési tanulmány az eszközzel kapcsolatban (gyógyszer-GYSE, vagy kórházi ellátás, műtét – GYSE összehasonlító, GYSE–GYSE műszaki, funkcionális összehasonlítás minőség, garancia, értékállóság alapján) (Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az egészség-gazdaságtani elemzések készítéséhez módszertani irányelv figyelembevételével)

11. Szakorvosi vélemény

11.1. *  Nyilatkozat arról, hogy országos gyógyintézet, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 97. § (1) bekezdése szerinti klinika (a továbbiakban: klinika) vagy korábbi vármegyei kórház által kiállított, öt évnél nem régebbi szakorvosi vélemény rendelkezésre áll-e

11.2. Az eszköz pontos megnevezése, meghatározása

11.3. A vélemény elkészítésének módja (hány betegen, milyen körülmények között történt az eszköz kipróbálása, összehasonlító vizsgálatok)

11.4. Klinikai dokumentáció

11.5. Klinikai alkalmasság

11.6. A használati útmutató megfelelőségének véleményezése (szakszerűség, érthetőség)

11.7. Javasolt indikációs területek

11.8. Kontraindikáció, indoklással

11.9. Felírási/felírhatósági szakmai feltételek

11.10. Felírásra jogosult orvosok meghatározása

11.11. Egyéb (összehasonlítás hasonló eszközökkel, műszaki és minőségi észrevételek)

11.12. Állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy az eszköz gyógyászati segédeszközként való használatával egyetért-e

11.13. A véleményező neve, szakképzettségei, beosztása, munkahelye, a vélemény kiadásának kelte

2. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Az önellenőrzésre szolgáló in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközök gyógyászati segédeszközként társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásához szükséges kérelem adattartalma * 

1. *  A Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerint a kérelem típusának megjelölése [még be nem fogadott gyógyászati segédeszköz támogatásának megállapítására, már befogadott gyógyászati segédeszköz közfinanszírozás alapjául szolgáló árának emelésére, már befogadott gyógyászati segédeszköz nevének megváltoztatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz más funkcionális csoportban (alcsoportban) történő támogatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz méretváltoztatására vagy új méretváltozata ártámogatásának megállapítására]

2. A kérelem azonosító alapadatai

2.1. A kérelmezett eszköz megnevezése és kiszerelése a kérelem 4.1. pontjával megegyezően

2.2. A kérelmezett eszköz ISO kódja a kérelem 4.2. pontjával megegyezően

2.3. A kérelmezett eszköz alkalmazási területe BNO megadásával a kérelem 7.1. pontjával megegyezően

2.4. A kérelmezett eszköz árajánlata a kérelem 9.1. pontjával megegyezően

2.5. A kérelmezett támogatási % a kérelem 9.2. pontjával megegyezően

3. A kérelmező adatai

3.1. Társadalombiztosítási támogatást kérelmező, a gyógyászati segédeszköz gyártója, vagy a gyártó meghatalmazott képviselője (a továbbiakban: kérelmező)

3.1.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.1.2. Honlap és e-mail cím

3.1.3. Kapcsolattartó neve, elérhetősége, telefon/faxszáma, e-mail címe

3.2. A termék gyártója (amennyiben nem a termék gyártója a kérelmező)

3.2.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.2.2. Honlap és e-mail cím

3.3. A kérelmező mely szakmai/érdekvédelmi szervezetnek, ipartestületnek tagja, azonosító száma

3.4. Nyilatkozat arról, hogy rendelkezik-e a kérelmező kijelölt vagy akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított minőségirányítási rendszerrel

4. Az eszköz azonosító adatai

4.1. Az eszköz megnevezése, kiszerelése

4.2. ISO kódja

4.3. EAN kódja

4.4. Típus/modell neve

4.5. Kereskedelmi vámtarifa besorolása

4.6. Áfa kulcsa

5. Az eszköz ismertetése

5.1. Az eszköz (és tartozékai) anyagának, több anyag esetén az összetevők nevének és százalékos összetételének leírása (beleértve a bevonó és színező anyagok pontos leírását is) (vagy az ide vonatkozó adatok helyének megjelölése a beadott műszaki dokumentációban)

5.2. *  Az eszköz egyszerű leírása és rendeltetése: a címkén és a használati útmutatóban is megadott rendeltetése, hatásmódja, ismertető fénykép, rajz, prospektus (működésének a leírása, magyarázata)

5.3. Tartozékok, kiegészítők

5.3.1. A rendeltetésszerű működéshez szükséges (és az árban foglalt) tartozékok felsorolása, alkalmazásuk célja, leírása

5.3.2. A rendeltetésszerű működéshez esetenként szükséges és az árban nem kifejezett, az alapfelszereltségen túli speciális, külön rendelhető tartozékok felsorolása, alkalmazásuk célja, leírása

5.3.3. A rendeltetésszerű használathoz elengedhetetlen tartozékok, kiegészítők tételes felsorolása

5.4. A kérelmezett eszközre jellemzően használt és értelmezett mennyiségi és minőségi adatok, specifikált/funkcionális műszaki jellemzők

5.5. A kérelmezett kereskedelmi csomagolási és mennyiségi egység leírása

5.6. Javaslat az eszköz kihordási idejére

5.7. Egyéb raktározási (fény-, hőmérséklet-, helyzetérzékenység), eltarthatósági (lejárati, eltarthatósági, hitelesítési idő), szállíthatósági (törékenység, nedvességérzékenység) információk az eszközzel kapcsolatban

6. Az eszköz jótállási, karbantartási, szervizadatai

6.1. Tervezett élettartam rendeltetésszerű használat, rendszeres szakszerű átvizsgálás és szükségszerű javítások esetén

6.2. A gyártó által egyoldalúan vállalt, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelettől eltérő többletjótállási idő

6.3. Szervizállomások neve, címe, telefon/faxszáma

6.4. Nyilatkozat arról, hogy az alkatrészellátás folyamatossága biztosított-e

6.5. Nyilatkozat a javítások vállalt határidejéről

6.6. Nyilatkozat arról, hogy a javítás időtartama alatt csereeszköz biztosított-e

7. Az eszköz orvosszakmai jellemzői

7.1. A kérelmező javaslata az eszköz alkalmazási területére vonatkozó, „A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása” BNO–WHO szerinti besorolásra

7.2. Az eszköz szükségességének ideje/jellemzője a különböző alkalmazásokban (akut, krónikus, élethosszig tartó ellátásban alkalmazott termék)

7.3. Nyilatkozat arról, hogy szükséges-e az eszköz rendeltetésszerű használatához beállítás, adaptáció vagy betanítás

7.3.1. Ha igen: nyilatkozat arról, hogy ki végzi (orvos, asszisztens, egyéb) és hol

7.4. Azonos vagy hasonló rendeltetésű támogatott gyógyászati segédeszköz/segédeszközök megnevezése

7.5. Az eszköz rendelhetőségére, forgalmazására, használatára vonatkozó (esetleges) különleges szabály/szabályok, feltétel/feltételek

8. Az eszköz megfelelőségi igazolása

8.1. *  Regisztrációról szóló igazolás száma, az orvostechnikai eszközök európai adatbázisába regisztrált eszköz esetén a regisztráció tényére történő utalás

8.1.1. * 

8.2. A gyártói megfelelőségi nyilatkozat száma, kiállításának dátuma

8.3. *  Az EK vagy EU tanúsítványt kiadó szervezet neve, címe és négyjegyű azonosító kódja

8.4. *  Az EK vagy EU tanúsítvány kiállításának dátuma

8.5. *  Az EK vagy EU tanúsítvány érvényességi ideje

9. Az eszköz árára, társadalombiztosítási támogatására vonatkozó paraméterek

9.1. *  Árajánlat (nettó fogyasztói ár Ft/mennyiségi egység)

Nyilatkozat arról – az alkalmazott számítások egyidejű bemutatásával –, hogy az árajánlat kialakítása során figyelembe vette, hogy a fajlagos költségeket és az üzleti kockázatot csökkenti a támogatással történő értékesítés;

9.2. A kérelmezett társadalombiztosítási támogatás mértéke és módszere

9.3. Az eszközzel azonos funkcionális (ISO) csoportba tartozó eszközök társadalombiztosítási támogatása Magyarországon

9.4. A gyártó által forgalmazott – esetleg eltérő elnevezésű – eszköz termelői ára az Európai Közösség országaiban

10. Az eszköz hatékonyságát alátámasztó tudományos bizonyítékok bemutatása

10.1. Nyilatkozat arról, hogy készült-e átfogó technológia-elemzési tanulmány az eszközzel kapcsolatban (gyógyszer-GYSE, kórházi ellátás, műtét – GYSE összehasonlító, GYSE–GYSE műszaki, funkcionális összehasonlítás minőség, garancia, értékállóság alapján) (Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az egészség-gazdaságtani elemzések készítéséhez módszertani irányelv figyelembevételével)

11. Szakorvosi vélemény

11.1. *  Nyilatkozat arról, hogy országos gyógyintézet, klinika vagy korábbi vármegyei kórház által kiállított, öt évnél nem régebbi szakorvosi vélemény rendelkezésre áll-e

11.2. Az eszköz pontos megnevezése, meghatározása

11.3. A vélemény elkészítésének módja (hány betegen, milyen körülmények között történt az eszköz kipróbálása, összehasonlító vizsgálatok)

11.4. Klinikai dokumentáció

11.5. Klinikai alkalmasság

11.6. A használati útmutató megfelelőségének véleményezése (szakszerűség, érthetőség)

11.7. Javasolt indikációs területek

11.8. Kontraindikáció, indoklással

11.9. Felírási/felírhatósági szakmai feltételek

11.10. Felírásra jogosult orvosok meghatározása

11.11. Egyéb (összehasonlítás hasonló eszközökkel, műszaki és minőségi észrevételek)

11.12. Állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy az eszköz gyógyászati segédeszközként való használatával egyetért-e

11.13. A véleményező neve, szakképzettségei, beosztása, munkahelye, a vélemény kiadásának kelte

3. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A nem orvostechnikai eszköz státusú gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásához szükséges kérelem adattartalma

Nem tölthető ki orvostechnikai eszközökre, humán és állati eredetű transzplantátumokra, szövetekre vagy sejtekre; egyéb, a külön jogszabály szerint gyógyszernek minősülő termékre (ideértve a humán vérszármazékból készült gyógyszereket is), a munkavédelemről szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni védőeszközökre; valamint kozmetikai termékekre.

1. *  A Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerint a kérelem típusának megjelölése [még be nem fogadott gyógyászati segédeszköz támogatásának megállapítására, már befogadott gyógyászati segédeszköz közfinanszírozás alapjául szolgáló árának emelésére, már befogadott gyógyászati segédeszköz nevének megváltoztatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz más funkcionális csoportban (alcsoportban) történő támogatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz méretváltoztatására vagy új méretváltozata ártámogatásának megállapítására]

2. A kérelem azonosító alapadatai

2.1. A kérelmezett eszköz megnevezése és kiszerelése a kérelem 4.1. pontjával megegyezően

2.2. A kérelmezett eszköz ISO kódja a kérelem 4.2. pontjával megegyezően

2.3. A kérelmezett eszköz alkalmazási területe BNO megadásával a kérelem 7.1. pontjával megegyezően

2.4. A kérelmezett eszköz árajánlata a kérelem 9.1. pontjával megegyezően

2.5. A kérelmezett támogatási % a kérelem 9.2. pontjával megegyezően

3. A kérelmező adatai

3.1. Társadalombiztosítási támogatást kérelmező, a gyógyászati segédeszköz gyártója, vagy a gyártó meghatalmazott képviselője (a továbbiakban: kérelmező)

3.1.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.1.2. Honlap és e-mail cím

3.1.3. Kapcsolattartó neve, elérhetősége, telefon/faxszáma, e-mail címe

3.2. A termék gyártója (amennyiben nem a termék gyártója a kérelmező)

3.2.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.2.2. Honlap és e-mail cím

3.3. A kérelmező mely szakmai/érdekvédelmi szervezetnek, ipartestületnek tagja, azonosító száma

3.4. Nyilatkozat arról, hogy rendelkezik-e a kérelmező kijelölt vagy akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított minőségirányítási rendszerrel. Ha igen:

3.4.1. A tanúsítvány száma

3.4.2. A tanúsítvány érvényessége

3.4.3. A tanúsított tevékenység

3.4.4. Milyen szabvány/előírás alapján van tanúsítva

4. Az eszköz azonosító adatai

4.1. Az eszköz megnevezése, kiszerelése

4.2. ISO kódja

4.3. EAN kódja

4.4. Típus/modell neve

4.5. Kereskedelmi vámtarifa besorolása

4.6. Áfa kulcsa

5. Az eszköz ismertetése

5.1. Az eszköz és tartozékai anyagának, több anyag esetén az összetevők nevének és százalékos összetételének leírása (beleértve a bevonó és színező anyagok pontos leírását is) (vagy az ide vonatkozó adatok helyének megjelölése a beadott műszaki dokumentációban)

5.2. Az eszköz egyszerű leírása és alkalmazási célja: ismertető fénykép, rajz, prospektus (működésének a leírása, magyarázata)

5.3 Tartozékok, kiegészítők

5.3.1. A rendeltetésszerű működéshez szükséges (és az árban foglalt) tartozékok felsorolása, alkalmazásuk célja, leírása

5.3.2. A rendeltetésszerű működéshez esetenként szükséges és az árban nem kifejezett, az alapfelszereltségen túli speciális, külön rendelhető tartozékok felsorolása, alkalmazásuk célja, leírása

5.3.3. A rendeltetésszerű használathoz elengedhetetlen tartozékok, kiegészítők tételes felsorolása

5.4. A kérelmezett eszközre jellemzően használt és értelmezett mennyiségi és minőségi adatok, specifikált műszaki jellemzők

5.5. A kérelmezett kereskedelmi csomagolási és mennyiségi egység leírása

5.6. Javaslat az eszköz kihordási idejére

5.7. Egyéb raktározási (fény-, hőmérséklet-, helyzetérzékenység), eltarthatósági (lejárati, eltarthatósági, hitelesítési idő), szállíthatósági (törékenység, nedvességérzékenység) információk az eszközzel kapcsolatban

6. Az eszköz jótállási, karbantartási, szervizadatai

6.1. Tervezett élettartam rendeltetésszerű használat, rendszeres szakszerű átvizsgálás és szükségszerű javítások esetén

6.2. A gyártó által egyoldalúan vállalt, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelettől eltérő többletjótállási idő

6.3. Szervizállomások neve, címe, telefon/faxszáma

6.4. Nyilatkozat arról, hogy az alkatrészellátás folyamatossága biztosított-e

6.5. Nyilatkozat a javítások vállalt határidejéről

6.6. Nyilatkozat arról, hogy a javítás időtartama alatt csereeszköz biztosított-e

7. Az eszköz orvosszakmai jellemzői

7.1. A kérelmező javaslata az eszköz alkalmazási területére vonatkozó, „A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása” szerinti BNO–WHO besorolásra

7.2. Az eszköz szükségességének ideje/jellemzője a különböző alkalmazásokban (akut, krónikus, élethosszig tartó ellátásban alkalmazott termék)

7.3. Nyilatkozat arról, hogy szükséges-e az eszköz rendeltetésszerű használatához beállítás, adaptáció vagy betanítás

7.3.1. Ha igen: nyilatkozat arról, hogy ki végzi (orvos, asszisztens, gyógytornász, egyéb) és hol

7.4. Azonos vagy hasonló rendeltetésű támogatott gyógyászati segédeszköz/segédeszközök megnevezése

7.5. Az eszköz rendelhetőségére, forgalmazására, használatára vonatkozó (esetleges) különleges szabály/szabályok, feltétel/feltételek

8. Az eszköz megfelelőségi igazolása

8.1. Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy rendelkezik-e a gyártó a termékre vonatkozóan a követelmények megfelelőségét igazoló dokumentumokkal

8.2. A tanúsítvány száma, érvényessége

8.3. A tanúsított termék

8.4. Milyen szabvány/előírás alapján van tanúsítva

9. Az eszköz árára, társadalombiztosítási támogatására vonatkozó paraméterek

9.1. *  Árajánlat (nettó fogyasztói ár Ft/mennyiségi egység)

Nyilatkozat arról – az alkalmazott számítások egyidejű bemutatásával –, hogy az árajánlat kialakítása során figyelembe vette, hogy a fajlagos költségeket és az üzleti kockázatot csökkenti a támogatással történő értékesítés;

9.2. A kérelmező által kért társadalombiztosítási támogatás mértéke és jellege

9.3. Az eszközzel azonos funkcionális (ISO) csoportba tartozó eszközök társadalombiztosítási támogatása Magyarországon

9.4. A gyártó által forgalmazott – esetleg eltérő elnevezésű – eszköz termelői ára az Európai Közösség országaiban

10. Az eszköz hatékonyságát alátámasztó tudományos bizonyítékok bemutatása

10.1. Nyilatkozat arról, hogy készült-e átfogó technológia-elemzési tanulmány az eszközzel kapcsolatban (gyógyszer-GYSE, kórházi ellátás, műtét – GYSE összehasonlító, GYSE–GYSE műszaki, funkcionális összehasonlítás minőség, garancia, értékállóság alapján) (Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az egészség-gazdaságtani elemzések készítéséhez módszertani irányelv figyelembevételével)

11. Szakorvosi vélemény

11.1. *  Nyilatkozat arról, hogy országos gyógyintézet, klinika vagy korábbi vármegyei kórház által kiállított, öt évnél nem régebbi szakorvosi vélemény rendelkezésre áll-e

11.2. Az eszköz pontos megnevezése, meghatározása

11.3. A vélemény elkészítésének módja (hány betegen, milyen körülmények között történt az eszköz kipróbálása, összehasonlító vizsgálatok)

11.4. Funkcionális alkalmasság

11.5. A használati útmutató megfelelőségének véleményezése (szakszerűség, érthetőség)

11.6. Javasolt indikációs területek

11.7. Kontraindikáció, indoklással

11.8. Felírási/felírhatósági szakmai feltételek

11.9. Egyéb (összehasonlítás hasonló eszközökkel, műszaki és minőségi észrevételek stb.)

11.10. Állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy az eszköz gyógyászati segédeszközként való használatával egyetért-e

11.11. A véleményező neve, szakképzettségei, beosztása, munkahelye, a vélemény kiadásának kelte

4. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló miniszteri rendelet szerint kölcsönzött eszközök társadalombiztosítási támogatással történő kölcsönzésének igényléséhez szükséges kérelem adattartalma

1. *  A Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerint a kérelem típusának megjelölése (már befogadott gyógyászati segédeszköz kölcsönzési napidíjának emelésére azon termék esetében, amely kizárólag kölcsönzés keretében szolgálható ki, még be nem fogadott gyógyászati segédeszköz kölcsönzési napidíj támogatásának megállapítására azon termék esetében, amely kizárólag kölcsönzés keretében szolgálható ki, már befogadott gyógyászati segédeszköz névváltoztatására, már befogadott gyógyászati segédeszköz méretváltoztatására)

2. A kérelem azonosító alapadatai

2.1. A kölcsönzendő kérelmezett eszköz megnevezése és kiszerelése a kérelem 4.1. pontjával megegyezően

2.2. A kölcsönzendő kérelmezett eszköz ISO kódja a kérelem 4.2. pontjával megegyezően

2.3. A kölcsönzendő kérelmezett eszköz alkalmazási területe BNO megadásával a kérelem 7.1. pontjával megegyezően

2.4. A kölcsönzendő kérelmezett eszköz napi kölcsönzési díja a kérelem 9.1. pontjával megegyezően

2.5. A kérelmezett támogatási % a kérelem 9.2. pontjával megegyezően

3. A kérelmező adatai

3.1. Társadalombiztosítási támogatást kérelmező, a gyógyászati segédeszköz gyártója, vagy a gyártó meghatalmazott képviselője (a továbbiakban: kérelmező)

3.1.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.1.2. Honlap és e-mail cím

3.1.3. Kapcsolattartó neve, elérhetősége, telefon/faxszáma, e-mail címe

3.2. Az eszköz gyártója

3.2.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.2.2. Honlap és e-mail cím

3.3. A kérelmező mely szakmai/érdekvédelmi szervezetnek, ipartestületnek tagja, azonosító száma

3.4. *  A kérelmező – az ápolási gyógyászati segédeszközök kivételével – gyógyászati segédeszköz kölcsönzésére való alkalmasságát a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: R1.) 6. §-a szerint igazoló, az egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott működési engedély [az R1. 3. § (1) bekezdése szerinti gyógyászati segédeszköz forgalmazói engedély GYS 6 szakmai kóddal]

3.4.1. A működési engedély száma

3.4.2. A működési engedély érvényessége

3.4.3. A működési engedélyben engedélyezett tevékenység kódja

3.5. Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy rendelkezik-e a kérelmező uniós szervezet által tanúsított minőségirányítási rendszerrel

3.5.1. A tanúsítvány száma

3.5.2. A tanúsítvány érvényessége

3.5.3. A tanúsított tevékenység

3.5.4. Annak megjelölése, hogy az eszköz milyen szabvány/előírás alapján van tanúsítva

3.6. Nyilatkozat arról, hogy a kérelmező országos lefedettséget tud-e biztosítani a kölcsönzési tevékenység során

3.7. *  Ápolási gyógyászati segédeszköz kölcsönzése esetén a kérelmező nyilatkozata arról, hogy kötelezettséget vállal a kölcsönzési tevékenységhez szükséges, az R1. 6/A. §-ában foglalt feltételek teljesítésére, valamint arra, hogy a kölcsönzési tevékenység megkezdéséig az egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott működési engedélyt a NEAK-hoz benyújtja

4. Az eszköz azonosító adatai

4.1. Az eszköz elnevezése

4.2. ISO kódja

4.3. EAN kódja

4.4. Típus/modell neve

4.5. Kereskedelmi vámtarifa besorolása

4.6. Áfa kulcsa

4.7. *  Az eszköz besorolása az orvostechnikai eszközökre vonatkozó osztályba sorolási szabályok alapján

4.8. Az eszköz nettó beszerzési ára forintban

5. Az eszköz ismertetése

5.1. Az eszköz (és tartozékai) anyagának, több anyag esetén az összetevők nevének és százalékos összetételének leírása (beleértve a bevonó- és színezőanyagok pontos leírását is) (vagy az idevonatkozó adatok helyének megjelölése a beadott műszaki dokumentációban)

5.2. *  Az eszköz egyszerű leírása és rendeltetése: a címkén és a használati útmutatóban is megadott rendeltetése, hatásmódja, ismertető fénykép, rajz, prospektus (működésének a leírása, magyarázata)

5.3. Tartozékok, kiegészítők

5.3.1. *  A rendeltetésszerű működéshez szükséges (és az árban foglalt) tartozékok felsorolása, rendeltetése, leírása

5.3.2. *  A rendeltetésszerű működéshez esetenként szükséges és az árban nem kifejezett, az alapfelszereltségen túli speciális, külön rendelhető tartozékok felsorolása, rendeltetése, leírása

5.3.3. A rendeltetésszerű használathoz elengedhetetlen tartozékok, kiegészítők tételes felsorolása

5.4. A kérelmezett eszközre jellemzően használt és értelmezett mennyiségi és minőségi adatok, specifikált/funkcionális műszaki jellemzők

5.5. A kérelmezett kereskedelmi csomagolási és mennyiségi egység leírása

5.6. Javaslat az eszköz kihordási idejére

5.7. Egyéb raktározási (fény-, hőmérséklet-, helyzetérzékenység), eltarthatósági (lejárati, eltarthatósági, hitelesítési idő), szállíthatósági (törékenység, nedvességérzékenység) információk az eszközzel kapcsolatban

6. Az eszköz jótállási, karbantartási, szervizadatai

6.1. Tervezett élettartam rendeltetésszerű használat, rendszeres szakszerű átvizsgálás és szükségszerű javítások esetén

6.2. A gyártó által egyoldalúan vállalt, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelettől eltérő többletjótállási idő

6.3. Szervizállomások neve, címe, telefon/fax száma

6.4. Nyilatkozat arról, hogy az alkatrészellátás folyamatossága biztosított-e

6.5. Nyilatkozat a javítások vállalt határidejéről

6.6. Nyilatkozat arról, hogy a javítás időtartama alatt csereeszköz biztosított-e

7. Az eszköz orvosszakmai jellemzői

7.1. A kérelmező javaslata az eszköz alkalmazási területére vonatkozó, „A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása” szerinti BNO–WHO besorolásra

7.2. Az eszköz szükségességének ideje/jellemzője a különböző alkalmazásokban (akut, krónikus, élethosszig tartó ellátásban alkalmazott termék)

7.3. Nyilatkozat arról, hogy szükséges-e az eszköz rendeltetésszerű használatához beállítás, adaptáció vagy betanítás

7.3.1. Ha igen: nyilatkozat arról, hogy ki végzi (orvos, asszisztens, gyógytornász, egyéb) és hol

7.4. Azonos vagy hasonló rendeltetésű kölcsönzésre támogatott gyógyászati segédeszköz/segédeszközök megnevezése

7.5. Az eszköz rendelhetőségére, forgalmazására, használatára vonatkozó (esetleges) különleges szabály/szabályok, feltétel/feltételek

8. Az eszköz megfelelőségi igazolása

8.1. *  Regisztrációról szóló igazolás száma, az orvostechnikai eszközök európai adatbázisába regisztrált eszköz esetén a regisztráció tényére történő utalás

8.2. A gyártói megfelelőségi nyilatkozat száma

8.2.1. A gyártói megfelelőségi nyilatkozat dátuma

8.3. I.-nél magasabb osztály esetén

8.3.1. *  Az EK vagy EU tanúsítványt kiadó szervezet neve, címe és négyjegyű azonosító kódja

8.3.2. *  Az EK vagy EU tanúsítvány kiállításának dátuma

8.3.3. *  Az EK vagy EU tanúsítvány érvényességi ideje

9. Az eszköz árára és kölcsönzési díjára vonatkozó paraméterek

9.1. *  Árajánlat (nettó fogyasztói ár Ft/mennyiségi egység)

Nyilatkozat arról – az alkalmazott számítások egyidejű bemutatásával –, hogy az árajánlat kialakítása során figyelembe vette, hogy a fajlagos költségeket és az üzleti kockázatot csökkenti a támogatással történő értékesítés;

9.2. A kérelmezett napi kölcsönzési díj társadalombiztosítási támogatásának mértéke és módszere

9.3. Az eszközzel azonos funkcionális (ISO) csoportba tartozó eszközök kölcsönzési díjának társadalombiztosítási támogatása Magyarországon

10. Az eszköz hatékonyságát alátámasztó tudományos bizonyítékok bemutatása

10.1. Nyilatkozat arról, hogy készült-e átfogó technológia-elemzési tanulmány az eszköz kölcsönzésével kapcsolatban (gyógyszer-GYSE, kórházi ellátás, műtét – GYSE összehasonlító, GYSE–GYSE műszaki, funkcionális összehasonlítás minőség, garancia, értékállóság alapján) (Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az egészség-gazdaságtani elemzések készítéséhez módszertani irányelv figyelembevételével)

11. Szakorvosi vélemény

11.1. *  Nyilatkozat arról, hogy országos gyógyintézet, klinika vagy korábbi vármegyei kórház által kiállított, öt évnél nem régebbi szakorvosi vélemény rendelkezésre áll-e

11.2. Az eszköz pontos megnevezése, meghatározása

11.3. A vélemény elkészítésének módja (hány betegen, milyen körülmények között történt az eszköz kipróbálása, összehasonlító vizsgálatok)

11.4. Klinikai dokumentáció

11.5. Klinikai alkalmasság

11.6. A használati útmutató megfelelőségének véleményezése (szakszerűség, érthetőség)

11.7. Javasolt indikációs területek

11.8. Kontraindikáció, indoklással

11.9. Felírási/felírhatósági szakmai feltételek

11.10. Egyéb (összehasonlítás hasonló eszközökkel, műszaki és minőségi észrevételek)

11.11. Állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy az eszköz kölcsönzött gyógyászati segédeszközként való használatával egyetért-e

11.12. A véleményező neve, szakképzettségei, beosztása, munkahelye, a vélemény kiadásának kelte

5. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A rendelésre készült orvostechnikai eszköz társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásához szükséges kérelem adattartalma * 

1. *  A Gyftv. 32. § (2) bekezdése szerint a kérelem típusának megjelölése [még be nem fogadott gyógyászati segédeszköz támogatásának megállapítására, már befogadott gyógyászati segédeszköz közfinanszírozás alapjául szolgáló árának emelésére, már befogadott gyógyászati segédeszköz közfinanszírozás alapjául szolgáló árának csökkentésére (ez esetben a kérelem 5–9. pontját nem kell kitölteni)]

2. A kérelem azonosító alapadatai

2.1. A kérelmezett egyedi méretvétel alapján készült eszköz neve a kérelem 4.1. pontjával megegyezően

2.2. A kérelmezett egyedi méretvétel alapján készült eszköz ISO kódja a kérelem 4.2. pontjával megegyezően

2.3. A kérelmezett egyedi méretvétel alapján készült eszköz alkalmazási területe BNO megadásával a kérelem 7.1. pontjával megegyezően

2.4. A kérelmezett egyedi méretvétel alapján készült eszköz közfinanszírozás alapjául szolgáló nettó ára a kérelem 8.1. pontjával megegyezően

2.5. A kérelmezett támogatási mérték (%) a kérelem 8.2. pontjával megegyezően

3. A kérelmező adatai

3.1. Társadalombiztosítási támogatást kérelmező (a gyógyászati segédeszköz gyártók közös meghatalmazott képviselője)

3.1.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.1.2. Honlap és/vagy e-mail cím

3.1.3. Kapcsolattartó neve, elérhetősége, telefon/faxszáma, e-mail címe

3.2. A termék gyártói

3.2.1. Név, pontos cím, telefon/faxszám

3.2.2. Honlap és e-mail cím

3.3. A képviselt gyártók mely szakmai/érdekvédelmi szervezetnek, ipartestületnek tagjai, azonosító száma

3.4–3.5. * 

4. Az eszköz azonosító adatai

4.1. Neve, fantázianeve, márkaneve

4.2. ISO kódja

4.3. Típus/modell neve

4.4. Kereskedelmi vámtarifa besorolása

4.5. Áfa kulcsa

5. Az eszköz ismertetése

5.1. Az eszköz részletes paramétereiről szóló leírás (alaki, formai jellemzők, technikai, műszaki tulajdonságok, tudásszint, speciális tulajdonságok)

5.2. Az eszköz (és tartozékai) anyagának, több anyag esetén az összetevők nevének és százalékos összetételének leírása (beleértve a bevonó és színező anyagok pontos leírását is) (vagy az ide vonatkozó adatok helyének megjelölése a beadott műszaki dokumentációban)

5.3. *  Az eszköz egyszerű leírása és rendeltetése, hatásmódja, ismertető fénykép, rajz, prospektus (működésének a leírása, magyarázata, ha a nevéből és a leírásból nem egyértelmű)

5.4. Javaslat az eszköz kihordási idejére

5.5. Egyéb megjegyzések, információk az eszközzel kapcsolatban

6. Az eszköz jótállási, karbantartási adatai

6.1. Tervezett élettartam rendeltetésszerű használat, rendszeres szakszerű átvizsgálás és szükségszerű javítások esetén

6.2. Nyilatkozat arról, hogy az alkatrészellátás folyamatossága biztosított-e

6.3. Nyilatkozat a javítások vállalt határidejéről

7. Az eszköz orvosszakmai jellemzői

7.1. A kérelmező javaslata az eszköz alkalmazási területére vonatkozó, „A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása” szerinti BNO–WHO besorolásra

7.2. Az eszköz szükségességének ideje/jellemzője a különböző alkalmazásokban (akut, krónikus, élethosszig tartó ellátásban alkalmazott termék

7.3. Nyilatkozat arról, hogy szükséges-e az eszköz rendeltetésszerű használatához beállítás, adaptáció vagy betanítás

7.3.1. Ha igen: nyilatkozat arról, hogy ki végzi (orvos, asszisztens, gyógytornász, gyártó) és hol

7.4. Az eszköz rendelhetőségére, forgalmazására, használatára vonatkozó (esetleges) különleges szabály/szabályok, feltétel/feltételek

8. Az eszköz árára és társadalombiztosítási támogatására vonatkozó paraméterek

8.1. Árkalkuláció (közfinanszírozás alapjául szolgáló nettó ár Ft/mennyiségi egység) (Az ajánlati ár összetételének tételes felsorolása.)

8.2. A kérelmező által kért társadalombiztosítási támogatás mértéke és jellege

8.3. Az eszközzel azonos funkcionális (ISO) csoportba tartozó eszközök társadalombiztosítási támogatása Magyarországon

9. Az eszköz hatékonyságát alátámasztó tudományos bizonyítékok bemutatása

9.1. Nyilatkozat arról, hogy készült-e átfogó technológia-elemzési tanulmány az eszközzel kapcsolatban (gyógyszer-GYSE, kórházi ellátás, műtét – GYSE összehasonlító, GYSE–GYSE műszaki, funkcionális összehasonlítás minőség, garancia, értékállóság alapján) (Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az egészség-gazdaságtani elemzések készítéséhez módszertani irányelv figyelembevételével)

10. Szakorvosi vélemény

10.1. *  Nyilatkozat arról, hogy országos gyógyintézet, klinika vagy korábbi vármegyei kórház által kiállított, öt évnél nem régebbi szakorvosi vélemény rendelkezésre áll-e

10.2. Az eszköz pontos megnevezése, meghatározása

10.3. A vélemény elkészítésének módja, részletezése:(megtekintés, kipróbálás, egyebek)

10.4. Klinikai dokumentáció

10.5. Klinikai és funkcionális alkalmasság

10.6. A használati útmutató megfelelőségének véleményezése (szakszerűség, érthetőség)

10.7. Javasolt indikációs területek

10.8. Kontraindikáció, indoklással

10.9. Felírási/felírhatósági szakmai feltételek

10.10. Felírásra jogosult orvosok meghatározása

10.11. Egyéb (összehasonlítás hasonló eszközökkel, műszaki és minőségi észrevételek)

10.12. Állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy az eszköz gyógyászati segédeszközként való használatával egyetért-e

10.13. A véleményező neve, szakképzettségei, beosztása, munkahelye, a vélemény kiadásának kelte

6. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A járóbeteg gyógyászati segédeszköz költségvetési keretből a NEAK nem támogatja:

1. a kül- és beltéri akadálymentesítő eszközöket,

2. az alapvető készségek begyakorlásához, elsősorban az oktatás és szakmai képzés körébe tartozó műszaki eszközöket,

3. *  a diagnosztikai eszközöket és anyagokat a vércukorszintmérő, a vércukor- és ketonmérő, a ketonmérő, a szenzor, a távadó, a véralvadásmérő, valamint a légzési csúcsáramlásmérő kivételével,

4. *  a kompressziós textíliák, tumoros mellműtétek utáni protézis viselésére szolgáló melltartók, deformált láb esetén a gyógycipők kivételével a ruházati eszközöket,

5. a tumoros betegségeket követő műtét utáni és balesetből származó, valamint életmentő műtétek következményeképpen előállt hiányok korrekciója kivételével az esztétikai protéziseket,

6. az előretöltött fecskendőben gyógyszert tartalmazó eszközöket,

7. a felvonóként, vagy szállítóeszközként/közlekedési eszközként működő eszközöket,

8. a munkaeszköznek minősülő segédeszközöket,

9. a speciális gépjárműveket és gépjármű tartozékait,

10. a sportcélú felhasználási eszközöket, kivéve, ha neuromuscularis eredetű kórképekben az izomerő helyreállítására használják,

11. azon, a támogatott gyógyászati segédeszköztől eltérő kivitelű gyógyászati segédeszközöket, amelyek kizárólag esztétikai, illetve kényelmi célokat szolgálnak,

12. a kizárólag kozmetikai célt szolgáló gyógyászati segédeszközöket.

7. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Egy kérelemben beadható eszközök és azok tartozékai

1. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 04 03 12 03 Légzést segítő készülékek
3. 04 03 12 06 Légzést segítő készülékek tartozékai

2. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 04 12 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített sérvkötők
3. 04 12 09 15 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lágyéksérvkötők
4. 04 12 09 12 Haskötő-tartozékok

3. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 04 19 09 06 Tű nélküli, egyszer használatos fecskendők
3. 04 19 15 03 Egyszer használatos fecskendőtűk

4. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 04 19 15 06 Egyszer használatos pen tűk
3. 04 19 21 06 Adagoló penek

5. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 04 19 24 03 03 Inzulinpumpák
3. 04 19 24 03 06 Inzulinpumpa tartozékok: infúziós szerelék
4. 04 19 24 03 09 Inzulinpumpa tartozékok: patron, adapter
4/a. *  04 19 24 03 12 Automata inzulinpumpák
5. *  21 51 15 03 Szenzorok
6. *  21 51 15 06 Távadók

6. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 04 24 12 03 Vércukorszintmérők
3. 04 24 12 06 Tesztcsíkok

7. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 06 12 03 03 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lábortézisek dongalábra
3. 06 12 03 06 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lábortézisek diabeteses, neuropathias lábra
4. 06 12 03 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lábortézisek erősen deformált lábra
5. 06 12 06 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített boka-láb ortézisek fixált bokaízülettel
6. 06 12 06 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, patellaínra támaszkodó boka-láb ortézisek fixált bokaízülettel
7. 06 12 09 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag térdortézisek merev térdízülettel
8. 06 12 09 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag térdortézisek változtatható mozgástartománnyal (gyermek)
9. 06 12 09 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag térdortézisek változtatható mozgástartománnyal (felnőtt)
10. 06 12 15 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csípőortézisek merev ízülettel
11. 06 12 15 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csípőortézisek szabad ízülettel
12. 06 12 18 Csípő-térd-boka-láb ortézisek
13. 06 12 30 Tartozékok alsóvégtag-ortézisekhez

8. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 06 18 FELSŐ VÉGTAGOK PROTÉZISRENDSZEREI
3. 06 18 24 Kiegészítők felsővégtag-protézisekhez

9. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 06 24 ALSÓ VÉGTAGOK PROTÉZISRENDSZEREI
3. 06 24 54 Kiegészítők alsóvégtag-protézisekhez

10. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 06 33 ORTOPÉD CIPŐK ÉS TARTOZÉKAIK
3. 06 33 12 Tartozékok ortopéd cipőkhöz

11. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 09 15 03 Kanülök
3. 09 15 06 Tracheostoma-védők

12. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 09 18 05 Többrészes, zártvégű zsákok
3. 09 18 08 Többrészes, nyíltvégű zsákok, visszajutást gátló szeleppel
4. 09 18 42 Többrészes, nyíltvégű zsákok
5. 09 18 14 03 Alaplapok

13. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 09 18 24 03 03 Irrigációs készletek
3. 09 18 24 03 06 Tartozékok irrigációs készletekhez

14. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 09 27 05 Testen viselt vizeletgyűjtő zsákok
3. 09 27 13 Függesztő- és rögzítőeszközök vizeletgyűjtőkhöz

15. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 09 30 04 03 Egyszer használatos inkontinenciabetétek
3. 09 30 09 Függesztő- és rögzítőeszközök vizelet- és székletfelszívó segédeszközökhöz

16. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 12 16 MOPEDEK ÉS MOTORKERÉKPÁROK
3. 12 21 27 Elektromos motorral meghajtott kerekesszékek, rásegített kormányzással
4. 12 24 24 Elemek és akkumulátorok

17. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 12 21 KEREKESSZÉKEK
3. 18 09 27 03 Lábtartók kerekesszékekhez
4. 18 09 34 03 Háttámaszok kerekesszékekhez
5. 18 09 36 03 Kartámaszok kerekesszékekhez

18. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 21 42 12 03 Hangprotézisek
3. 09 15 03 03 09 Műanyag kanülök hangprotézishez

19. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 21 42 12 06 03 Műgége-készülék
3. 21 42 12 06 06 Tartozékok műgége-készülékhez

20. sorszámú csoport

A B
1. ISO kód Osztály/csoport megnevezése
2. 21 45 03 Hallójárati készülékek
3. 21 45 06 Fül mögötti hallókészülékek
4. 21 45 09 Szemüvegszárba épített hallókészülékek
5. 21 45 12 Testen viselt, dobozos hallókészülékek
6. 21 45 24 Hallásjavító készülékek kiegészítői (egyéni fülillesztékek
hallásjavító készülékekhez és a hallójárat védelméhez)
7. 21 45 27 Hallásjavító készülékek energiaforrásai és ezek tartozékai
8. 21 45 30 Hallásjavító készülékek tartozékai és a hallásjavítás egyéb
eszközei

8. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Tartós, vagy nem tartós használatra, illetve ruházati jellegű tartós használatra szánt gyógyászati segédeszközök

A B C
1. ISO Név
2. NT 02 KÖTSZEREK
3. 04 SZEMÉLYES GYÓGYKEZELŐ SEGÉDESZKÖZÖK
4. 04 03 LÉGZÉSTERÁPIA SEGÉDESZKÖZEI
5. T 04 03 06 Inhalátorok
6. T 04 03 12 Lélegeztetők
7. T 04 03 18 Oxigén egységek, oxigén sűrítők
8. T 04 03 21 Szívók
9. T 04 03 27 Légzőizom-erősítők
10. T 04 03 30 Légzésmérők
11. T 04 03 33 Egyéb légzésgyógyászati eszközök
12. 04 06 KERINGÉSI TERÁPIÁS SEGÉDESZKÖZÖK
13. RT 04 06 06 Ödéma elleni kar-, láb- és más testrészekre való kompressziós textíliák
14. 04 12 HASISÉRV-SEGÉDESZKÖZÖK
15. T 04 12 09 Sérvtapaszok, övek és sérvkötők
16. 04 19 SEGÉDESZKÖZÖK GYÓGYSZERBEADÁSHOZ
17. T 04 19 06 Befecskendező pisztolyok
18. NT 04 19 09 Egyszer használatos fecskendők
19. NT 04 19 15 Egyszer használatos fecskendőtűk
20. T 04 19 21 Fecskendőkkel kapcsolatos adagoló eszközök
21. *  04 19 24 Infúziós pumpák
21/a. *  T 04 19 24 03 03 Inzulinpumpák
21/b. *  NT 04 19 24 03 06 Inzulinpumpa tartozékok: infúziós szerelék
21/c. *  NT 04 19 24 03 09 Inzulinpumpa tartozékok: patron, adapter
21/d. *  T 04 19 24 03 12 Automata inzulinpumpák
22. 04 24 FIZIKAI, ÉLETTANI ÉS BIOKÉMIAI VIZSGÁLÓ KÉSZÜLÉKEK ÉS ANYAGOK
23. 04 24 12 Vérelemző anyagok
24. T 04 24 12 03 Vércukorszintmérők
25. NT 04 24 12 06 Tesztcsíkok
26. 04 27 INGERLŐK
27. T 04 27 09 Nem ortézisként használt izomingerlők
28. T 04 27 15 Fülzúgás elleni maszkok
29. 04 39 LÁTÁSGYAKORLÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
30. NT 04 39 03 Segédeszközök okklúziós kezeléshez
31. 04 45 GERINCNYÚJTÁS ESZKÖZEI
32. T 04 45 03 Fekvő helyzetű húzásra alkalmas eszközök
33. T 04 45 06 Álló helyzetű húzásra alkalmas eszközök
34. 04 48 MOZGÁS-, ERŐ- ÉS EGYENSÚLYGYAKORLÓ ESZKÖZÖK
35. T 04 48 12 Ujj- és kéztorna eszközök
36. T 04 48 15 Kar-, törzs- és lábtorna eszközök
37. 06 ORTÉZISEK ÉS PROTÉZISEK
38. 06 03 GERINCORTÉZIS-RENDSZEREK
39. T 06 03 06 Ágyék-keresztcsont ortézisek
40. T 06 03 09 Mellkas-ágyék-keresztcsont ortézisek
41. T 06 03 12 Nyakortézisek
42. T 06 03 15 Nyak-mellkas ortézisek
43. 06 06 FELSŐ VÉGTAGOK ORTÉZIS RENDSZEREI (TESTEN VISELT)
44. T 06 06 06 Kézortézisek
45. T 06 06 09 Csuklóortézisek
46. T 06 06 12 Csukló-kéz ortézisek
47. T 06 06 15 Könyökortézisek
48. T 06 06 24 Váll-könyök ortézisek
49. 06 12 ALSÓ VÉGTAGOK ORTÉZISRENDSZEREI
50. T 06 12 03 Lábortézisek
51. T 06 12 06 Boka-láb ortézisek
52. T 06 12 09 Térdortézisek
53. T 06 12 15 Csípőortézisek
54. T 06 12 18 Csípő-térd-boka-láb ortézisek
55. T 06 12 30 Tartozékok alsóvégtag-ortézisekhez
56. 06 18 FELSŐ VÉGTAGOK PROTÉZISRENDSZEREI
57. T 06 18 03 Részleges kézprotézisek
58. T 06 18 09 Alkarcsonkprotézisek
59. T 06 18 15 Felkarcsonkprotézisek
60. T 06 18 18 Vállcsonkprotézisek
61. T 06 18 24 Kiegészítők felsővégtag-protézisekhez
62. T 06 18 27 Kampók és rendeltetési szerszámok
63. 06 24 ALSÓ VÉGTAGOK PROTÉZISRENDSZEREI
64. T 06 24 03 Részleges lábprotézisek
65. T 06 24 09 Lábszárcsonkprotézisek
66. T 06 24 12 Térdcsonkprotézisek
67. T 06 24 15 Combcsonkprotézisek
68. T 06 24 18 Csípőcsonkprotézisek
69. T 06 24 48 Ideiglenes protézisek a csonkolt alsó végtagok korai mozgathatósága
céljából
70. T 06 24 54 Kiegészítők alsóvégtag-protézisekhez
71. 06 30 EGYÉB NEMVÉGTAG-PROTÉZISEK
72. T 06 30 03 Parókák
73. T 06 30 18 Emlőprotézisek
74. T 06 30 21 Szemprotézisek
75. T 06 30 24 Fülprotézisek
76. T 06 30 27 Orrprotézisek
77. T 06 30 30 Összetett arcprotézisek
78. T 06 30 33 Szájpadprotézisek
79. T 06 30 36 Műfogsorok
80. T 06 30 37 Fogszabályozás segédeszközei
81. 06 33 ORTOPÉD CIPŐK ÉS TARTOZÉKAIK
82. RT 06 33 06 Egyedi méretvétel alapján, egyedileg készített cipők, deformált lábra
83. RT 06 33 12 Tartozékok ortopéd cipőkhöz
84. 09 SZEMÉLYI GONDOSKODÁS ÉS VÉDELEM SEGÉDESZKÖZEI
85. 09 03 RUHÁK ÉS CIPŐK
86. RT 09 03 24 Alsóneműk
87. 09 06 TESTEN VISELT VÉDŐESZKÖZÖK
88. T 09 06 18 Térd- vagy lábvédő segédeszközök
89. 09 12 HIGIÉNÉS SEGÉDESZKÖZÖK
90. T 09 12 03 Szobai WC-k
91. T 09 12 15 Emelt toalettülések laza csatolással
92. 09 15 TRACHEOSTOMIÁS SEGÉDESZKÖZÖK
93. T 09 15 03 Kanülök
94. NT 09 15 06 Tracheostoma-védők
95. 09 18 SZTOMATERÁPIÁS SEGÉDESZKÖZÖK
96. NT 09 18 04 Egyrészes, zártvégű zsákok
97. NT 09 18 05 Többrészes, zártvégű zsákok
98. NT 09 18 07 Egyrészes, nyíltvégű zsákok, visszajutást gátló szeleppel
99. NT 09 18 08 Többrészes, nyíltvégű zsákok, visszajutást gátló szeleppel
100. NT 09 18 14 Tapadólemezek, bőrvédő gátak
101. 09 18 24 Irrigációs készletek
102. T 09 18 24 03 Irrigációs készletek
103. NT 09 18 24 06 Tartozékok irrigációs készletekhez
104. NT 09 18 30 Sztómaernyők
105. NT 09 18 39 Egyrészes, nyíltvégű zsákok
106. NT 09 18 42 Többrészes, nyíltvégű zsákok
107. 09 24 VIZELETELVEZETŐK
108. NT 09 24 03 Ballonkatéterek
109. NT 09 24 06 Bevezetőkatéterek
110. NT 09 24 09 Vizeletkondomok és hasonló funkciójú eszközök
111. 09 27 VIZELETGYŰJTŐK
112. NT 09 27 05 Testen viselt vizeletgyűjtő zsákok
113. 09 27 13 Függesztő- és rögzítő eszközök vizeletgyűjtőkhöz
114. NT 09 30 VIZELETFELSZÍVÓ ÉS DEFEKÁLÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
115. NT 09 30 04 Testen való viselésre szánt vizeletfelszívó segédeszközök
116. NT 09 30 09 Függesztő- és rögzítőeszközök vizelet- és székletfelszívó
segédeszközökhöz
117. 09 33 MOSDÁSI, FÜRDÉSI ÉS ZUHANYOZÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
118. T 09 33 03 Fürdő- és zuhanyzószékek
119. 12 SZEMÉLYES MOZGÁS SEGÉDESZKÖZEI
120. 12 03 EGY KARRAL MŰKÖDTETETT, JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK
121. T 12 03 03 Járóbotok
122. T 12 03 06 Könyökmankók
123. T 12 03 12 Hónaljmankók
124. T 12 03 16 Három- vagy többlábú járóbotok markolattal és/vagy alkartámasszal
125. 12 06 KÉT KARRAL MŰKÖDTETETT, JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK
126. T 12 06 03 Járókeretek
127. T 12 06 06 Guruló járókeretek (rollátorok)
128. T 12 16 MOPEDEK ÉS MOTORKERÉKPÁROK
129. 12 21 KEREKESSZÉKEK
130. T 12 21 03 Kísérő személy által irányított, kézi kerekesszékek
131. T 12 21 06 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású kerekesszékek
132. T 12 21 15 Egyoldali meghajtású, nem-motorikus kerekesszékek
133. T 12 21 27 Elektromos motorral meghajtott kerekesszékek, rásegített
kormányzással
134. 12 24 KEREKESSZÉKEK EGYÉB TARTOZÉKAI
135. T 12 24 24 Elemek és akkumulátorok
136. 12 39 TÁJÉKOZÓDÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
137. T 12 39 03 Tapogatóbotok és pálcák
138. 15 HÁZTARTÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
139. 15 09 EVÉSI ÉS IVÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
140. NT 15 09 30 Tápszondák
141. 18 BÚTORZAT ÉS LAKÁS-, ILLETVE EGYÉB HELYISÉGÁTALAKÍTÁSOK
142. 18 09 ÜLŐBÚTOROK
143. T 18 09 27 Lábszártámaszok, lábzsámolyok és lábtámaszok
144. T 18 09 34 Háttámaszok
145. T 18 09 36 Kartámaszok székekhez
146. T 18 09 42 Antidecubitus-párnák
147. 18 12 ÁGYAK
148. T 18 12 18 Antidecubitus-matracok és alátétek
149. 18 18 TÁMASZTÓESZKÖZÖK
150. T 18 18 03 Járókorlátok és támasztókorlátok
151. T 18 18 06 Kapaszkodók és fogantyúk
152. 21 SEGÉDESZKÖZÖK A KOMMUNIKÁCIÓHOZ, TÁJÉKOZTATÁSHOZ ÉS
JELADÁSHOZ
153. 21 03 OPTIKAI SEGÉDESZKÖZÖK
154. T 21 03 03 Szemüveglencsék
155. T 21 03 06 Szemüvegkeretek
156. NT 21 03 09 Kontaktlencsék
157. T 21 03 21 Távcsőszemüveg
158. NT 21 03 39 Kontaktlencse-ápolási termékek
159. 21 42 SZEMTŐL SZEMBENI KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZÖK
160. T 21 42 12 Hanggenerátorok
161. 21 45 HALLÁSJAVÍTÓ ESZKÖZÖK
162. T 21 45 03 Hallójárati készülékek
163. T 21 45 06 Fül mögötti hallókészülékek
164. T 21 45 09 Szemüvegszárba épített hallókészülékek
165. T 21 45 12 Testen viselt, dobozos hallókészülékek
166. T 21 45 15 Szemüvegszárba épített és egyéb csontvezetéses hallásjavító készülék
167. T 21 45 24 Hallásjavító készülékek kiegészítői (egyéni fülillesztékek hallásjavító
készülékekhez és a hallójárat védelméhez)
168. T 21 45 27 Hallásjavító készülékek energiaforrásai és ezek tartozékai
169. T 21 45 30 Hallásjavító készülékek tartozékai és a hallásjavítás egyéb eszközei
170. *  NT 21 51 15 03 Szenzorok
171. *  T 21 51 15 06 Távadók
NT – egyszer használatos vagy rövid (néhány napos) használatra szánt eszközök
T – tartós használatra szánt, több hónapos kihordási idejű eszközök
RT – ruházati jellegű tartós használatra szánt eszközök

9. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Társadalombiztosítási támogatással kölcsönözhető gyógyászati segédeszközök

A B C D E
1 ISO-kód Eszköz megnevezése Indikáció Felírási jogosultság Támogatás mértéke
2 04 03 LÉGZÉSTERÁPIA SEGÉDESZKÖZEI
3 04 03 18 Oxigénegységek
4 04 03 18 06 Oxigén egységek, oxigénsűrítők
5 04 03 18 06 03 Oxigén koncentrátorok Krónikus obstruktív légúti betegség tüdőgyógyászat, gyermek-
tüdőgyógyászat
98%

10. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A B C D E F G H I J K
1 ISO-kód Megnevezés Rendelés jogcíme Indikáció Kiegészítő feltételek, megjegyzések az indikációhoz Munkahelyre vonatkozó követelmény
(amennyiben munkahelyi követelmény nem kerül meghatározásra, a szakképesítési követelményeknek megfelelő orvos rendelheti az adott eszközt)
Szakképesítési követelmény Támo-
gatás
mér-
téke
Kihor-
dási
idő
(hó-
nap)
Kihor-
dási
időre
maxi-
máli-
san rendel-
hető
meny-
nyiség
Meny-
nyiség-
egység
2. *  02 KÖTSZEREK Vénás és artériás eredetű fekély, sipoly, decubitus, neuro- pathiás fekély, epider- molysis bullosa, krónikus nyiroködéma, vasculitis, coagulo- pathia,
traumás sebek, termikus károsodás, trache- ostoma,
Kock-rezervoár, bőrtranszplantáció
1. Legfeljebb 4 hónapon keresztül történő sebellátásra, ha a test bármely részén kialakult hám- és szövethiány várhatóan több mint
6 héten keresztül nem gyógyul.
Ha a kötszerekkel való kezelés időtartama
a 4 hónapot eléri, a kezelőorvos az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzésével folytathatja
a kezelést.
2. A rendelhető kötszer mérete az ellátandó seb méretét meghaladó legkisebb méretű kötszer.
Egy kihordási idő alatt az indikációban felsorolt és azzal megegyező seb állapotának megfelelő típusú (elsődleges kötszer, másodlagos kötszer, kötésrögzítő) és mennyiségű kötszer rendelhető. Egy sebre típusonként csak egyféle, együttesen legfeljebb
három típusú kötszer rendelhető, amennyiben erre az indikációban foglaltak lehetőséget adnak. Az elrendelés egy sebre egy vényen történhet.
A legnagyobb kötszer méretét meghaladó
sebnagyság esetén a legnagyobb kötszert meghaladó, de csak a seb területének megfelelő kötszer rendelhető.
Megjegyzés:
1. A kétrétegű habszivacs kötszer, steril, antimikrobiális esetében a kiegészítő feltételek eltérnek!
2. A mull-lapok esetében a kiegészítő feltételek eltérnek!
sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat,
ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr- gégegyógyászat, plasztikai (égési)
sebészet, geriátria, angiológia,
arc-állcsont-szájsebészet. Otthonukban
vagy bentlakásos intézményben ápolt, szakrendelés felkeresésére nem vagy kizárólag
betegszállítással képes betegek esetében
a beteg háziorvosa is. Megjegyzés: a mull-lapok esetében a szakképesítési követelmény
szélesebb körű!
3 02 03 FILMKÖTSZEREK Sebkezelési fázis: Epitelizációs fázisban elsődleges kötszerként vagy kötésrögzítőként.
Sebtípus: -
Egyéb feltétel: Kötésrögzítőként az elsődleges kötszerrel megegyező darabszámban és megegyező ideig. Elsődleges kötszerként 20 db/hónap.
Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap
4 02 03 03 Filmkötszerek
5x7 cm-ig
5 02 03 03 03 Filmkötszerek 5x7 cm-ig, steril
6 02 03 03 03 03 Filmkötszerek 5x7 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
7 02 03 06 Filmkötszerek
10x10 cm-ig
8 02 03 06 03 Filmkötszerek
10x10 cm-ig, steril
9 02 03 06 03 03 Filmkötszerek
10x10 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
10 02 03 09 Filmkötszerek
15x15 cm-ig
11 02 03 09 03 Filmkötszerek
15x15 cm-ig, steril
12 02 03 09 03 03 Filmkötszerek
15x15 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
13 02 03 12 Filmkötszerek
10x25 cm-ig
14 02 03 12 03 Filmkötszerek
10x25 cm-ig, steril
15 02 03 12 03 03 Filmkötszerek
10x25 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
16 02 03 15 Filmkötszerek
20x30 cm-ig
17 02 03 15 03 Filmkötszerek
20x30 cm-ig, steril
18 02 03 15 03 03 Filmkötszerek
20x30 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
19 02 06 POLIMER KÖTSZEREK Sebkezelési fázis:
Exudációs vagy granulációs fázisban.
Sebtípus: közepesen vagy erősen váladékozó, nem fertőzött sebre.
Egyéb feltétel: másodlagos kötszer és kötésrögzítő nélkül. Amennyiben a kötszer nem tapad, rendelhető kötésrögzítővel (filmkötszer vagy öntapadó pólya vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő).
Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap.
20 02 06 03 Normál polimer kötszerek
21 02 06 03 03 Normál polimer kötszerek 10x5 cm-ig, steril
22 02 06 03 03 03 Normál polimer kötszerek 10x5 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
23 02 06 03 06 Normál polimer kötszerek 10x10 cm-ig, steril
24 02 06 03 06 03 Normál polimer kötszerek 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
25 02 06 03 09 Normál polimer kötszerek 10x15 cm-ig, steril
26 02 06 03 09 03 Normál polimer kötszerek 10x15 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
27 02 06 03 12 Normál polimer kötszerek 10x20 cm-ig, steril
28 02 06 03 12 03 Normál polimer kötszerek 10x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
29 02 06 03 15 Normál polimer kötszerek 10x20 cm-től, steril
30 02 06 03 15 03 Normál polimer kötszerek 10x20 cm-től, steril normatív 80% 1 20 db
31 02 06 06 Speciális polimer kötszerek
32 02 06 06 03 Speciális polimer kötszerek 6x5 cm-ig, steril
33 02 06 06 03 03 Speciális polimer kötszerek 6x5 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
34 02 06 06 06 Speciális polimer kötszerek 10x10 cm-ig, steril
35 02 06 06 06 03 Speciális polimer kötszerek 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
36 02 06 06 09 Speciális polimer kötszerek 10x20 cm-ig, steril
37 02 06 06 09 03 Speciális polimer kötszerek 10x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
38 02 06 06 12 Speciális polimer kötszerek 20x20 cm-ig, steril
39 02 06 06 12 03 Speciális polimer kötszerek 20x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
40 02 06 06 15 Speciális polimer kötszerek, egyéb steril
41 02 06 06 15 03 Speciális polimer kötszerek, egyéb steril normatív 80% 1 20 db
42 02 06 09 Polimer kötszerek, egyéb
43 02 06 09 03 Polimer kötszerek, egyéb 10x10 cm-ig, steril
44 02 06 09 03 03 Polimer kötszerek, egyéb 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
45 02 06 09 06 Polimer kötszerek, egyéb 15x15 cm-ig, steril
46 02 06 09 06 03 Polimer kötszerek, egyéb 15x15 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
47 02 06 09 09 Polimer kötszerek, egyéb 20x20 cm-ig, steril
48 02 06 09 09 03 Polimer kötszerek, egyéb 20x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
49 02 06 09 12 Polimer kötszerek, egyéb 20x20 cm-től, steril
50 02 06 09 12 03 Polimer kötszerek, egyéb 20x20 cm-től, steril normatív 80% 1 20 db
51 02 09 HABSZIVACSOK, HABOK Sebkezelési fázis:
Exudációs vagy granulációs fázisban.
Sebtípus: közepesen vagy erősen váladékozó, nem fertőzött sebre.
Egyéb feltétel: másodlagos kötszer és főszabályként kötésrögzítő nélkül. Amennyiben azonban a kötszer nem tapad, rendelhető kötésrögzítővel (filmkötszer vagy öntapadó pólya vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő).
Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap
52 02 09 03 Habszivacsok, habok 7,5x7,5 cm-ig
53 02 09 03 03 Habszivacsok, habok 7,5x7,5 cm-ig
54 02 09 03 03 03 Habszivacsok, habok 7,5x7,5 cm-ig normatív 80% 1 20 db
55 02 09 06 Habszivacsok, habok 12,5x12,5 cm-ig
56 02 09 06 03 Habszivacsok, habok 12,5x12,5 cm-ig, steril
57 02 09 06 03 03 Habszivacsok, habok 12,5x12,5 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
58 02 09 09 Habszivacsok, habok 20x20 cm-ig
59 02 09 09 03 Habszivacsok, habok 20x20 cm-ig, steril
60 02 09 09 03 03 Habszivacsok, habok 20x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 20 db
61. *  02 10 KÉTRÉTEGŰ HABSZIVACS KÖTSZER, STERIL, ANTIMIKROBIÁLIS Sebkezelési fázis: exudációs fázisban. Sebtípus: közepesen vagy erősen váladékozó, fertőzött, felületes vagy üreges sebre.
Egyéb feltétel: másodlagos kötszer és főszabályként kötésrögzítő nélkül. Amennyiben azonban a kötszer nem tapad, rendelhető kötésrögzítővel
(filmkötszer vagy öntapadó pólya vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő).
Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap.
Az eszköz rendelésekor a sebről fotódokumentációt kell készíteni, melyet az egészségügyi dokumentáció részeként kell kezelni, megőrizni.
A fotódokumentációt úgy kell elkészíteni, hogy elősegítse az orvosi indikáció fennállásának megállapítását és ellenőrzését.
Az eszköz papíralapú vényen nem rendelhető.
62 02 10 03 Kétrétegű habszivacs kötszerek, steril, antimikrobiális
63 02 10 03 03 Kétrétegű habszivacs kötszerek, steril, antimikrobiális
64 02 10 03 03 06 Kétrétegű habszivacs kötszerek, steril, antimikrobiális
12,5 cm x 12, 5 cm-ig
normatív 80% 1 20 db
65 02 10 03 03 09 Kétrétegű habszivacs kötszerek, steril, antimikrobiális
20 cm x 20 cm-ig
normatív 80% 1 20 db
66 *  02 12 HYDROKOLLOIDOK Sebkezelési fázis: granulációs fázisban.
Sebtípus: közepesen vagy erősen váladékozó, nem fertőzött sebre.
Egyéb feltétel: önállóan, másodlagos kötszer és kötésrögzítő nélkül. Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap
67 02 12 03 Hydrokolloidok vastag lappal
68 02 12 03 03 Hydrokolloidok vastag lappal 10x10 cm-ig, steril
69 02 12 03 03 03 Hydrokolloidok vastag lappal 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
70 02 12 03 06 Hydrokolloidok vastag lappal 15x15 cm-ig, steril
71 02 12 03 06 03 Hydrokolloidok vastag lappal 15x15 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
72 02 12 03 09 Hydrokolloidok vastag lappal 15x15 cm-től, steril
73 02 12 03 09 03 Hydrokolloidok vastag lappal 15x15 cm-től, steril normatív 80% 1 30 db
74 02 12 06 Hydrokolloidok vékony lappal
75 02 12 06 03 Hydrokolloidok vékony lappal 5x10 cm-ig, steril
76 02 12 06 03 03 Hydrokolloidok vékony lappal 5x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
77 02 12 06 06 Hydrokolloidok vékony lappal 10x10 cm-ig, steril
78 02 12 06 06 03 Hydrokolloidok vékony lappal 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
79 02 12 06 09 Hydrokolloidok vékony lappal 10x10 cm-től, steril
80 02 12 06 09 03 Hydrokolloidok vékony lappal 10x10 cm-től, steril normatív 80% 1 30 db
81 02 12 06 12 Hydrokolloidok vékony lappal 15x15 cm-től, steril
82 02 12 06 12 03 Hydrokolloidok vékony lappal 15x15 cm-től, steril normatív 80% 1 30 db
83 02 15 HYDROGÉLEK Sebkezelési fázis:
Nekrotikus seb feltisztítására, epitelizációs fázisban.
Sebtípus: nem fertőzött sebre.
Egyéb feltétel: másodlagos kötszerrel, kötésrögzítővel. Másodlagos kötszer lehet: nedvszívó sebpárna. Kötésrögzítő lehet: filmkötszer vagy öntapadó pólya vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő.
Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap
84 02 15 03 Hydrogél lapok
85 02 15 03 03 Hydrogél lapok
5x7 cm-ig, steril
86 02 15 03 03 03 Hydrogél lapok
5x7 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
87 02 15 03 06 Hydrogél lapok
10x10 cm-ig, steril
88 02 15 03 06 03 Hydrogél lapok
10x10 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
89 02 15 03 09 Hydrogél lapok
20x20 cm-ig, steril
90 02 15 03 09 03 Hydrogél lapok
20x20 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
91 02 15 03 12 Hydrogél lapok
20x40 cm-ig, steril
92 02 15 03 12 03 Hydrogél lapok
20x40 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
93 02 15 03 15 Hydrogél lapok
30x30 cm-ig, steril
94 02 15 03 15 03 Hydrogél lapok
30x30 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
95 02 15 03 18 Hydrogél lapok, egyéb steril
96 02 15 03 18 03 Hydrogél lapok, egyéb steril normatív 80% 1 20 db
97 02 18 ALGINÁTOK Sebkezelési fázis:
Exudációs fázisban.
Sebtípus: közepesen vagy erősen váladékozó, fertőzött felületes sebre (lapok), vagy fertőzött üreges sebre (szalagok).
Egyéb feltétel: másodlagos kötszerrel és kötésrögzítővel. Másodlagos kötszer lehet: nedvszívó sebpárna vagy aktív szenes nedvszívó sebpárna. Kötésrögzítő lehet: filmkötszer vagy öntapadó pólya vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő.
Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap
98 02 18 03 Alginát lapok
99 02 18 03 03 Alginát lapok
5x5 cm-ig, steril
100 02 18 03 03 03 Alginát lapok
5x5 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
101 02 18 03 06 Alginát lapok
10x10 cm-ig, steril
102 02 18 03 06 03 Alginát lapok
10x10 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
103 02 18 03 09 Alginát lapok
15x15 cm-ig, steril
104 02 18 03 09 03 Alginát lapok
15x15 cm-ig, steril
normatív 80% 1 20 db
105 02 18 06 Alginát szalagok
(kötél, kord)
106 02 18 06 03 Alginát szalagok
(kötél, kord) steril
107 02 18 06 03 03 Alginát szalagok
(kötél, kord) steril
normatív 80% 1 20 db
107/a *  02 21 SPECIÁLIS SZÍVÓ-ÖBLÍTŐ
HATÁSÚ HIDROAKTÍV KÖTSZEREK
Sebkezelési fázis: Exudációs fázisban.
Sebtípus: közepesen vagy erősen váladékozó, fertőzött, felületes vagy üreges sebre.
Egyéb feltétel: másodlagos kötszer nélkül, kötésrögzítővel. Kötésrögzítő lehet: filmkötszer vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő. Időbeli korlátozás (azonos sebre):
2 hónap
107/b *  02 21 03 Speciális szívó-
öblítő hatású hidroaktív kötszerek antiszeptikummal
107/c *  02 21 03 03 Speciális szívó-
öblítő hatású hidroaktív kötszerek antiszeptikummal
107/d *  02 21 03 03 03 Speciális szívó-
öblítő hatású hidroaktív kötszerek antiszeptikummal 10×10 cm-ig
normatív 80% 1 10 db
107/e *  02 21 03 06 Speciális szívó-öblítő hatású hidroaktív kötszerek antiszeptikummal kavitális Üreges sebre.
Alginátokkal együtt nem rendelhető.
107/f *  02 21 03 06 03 Speciális szívó-öblítő hatású hidroaktív kötszerek antiszeptikummal kavitális 10x10 cm-ig normatív 80% 1 10 db
108 *  02 24 MULL-LAPOK 1. Tracheostoma vagy gastrostoma esetén, időbeli korlátozás nélkül.

2. A 02 Kötszerek indikációjában foglaltak szerinti sebkezelés esetén az első ellenjegyzésig nem rendelhető, ezt követően az ellenjegyzésben foglaltak szerinti mennyiségben és időtartamban rendelhető.
1. Fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-
gégegyógyászat, gasztroenterológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), sebészet, gyermeksebészet, ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is.
2. A 02 Kötszerek indikációjában foglaltak szerinti sebkezelés esetén az ott meghatározott szakképesítések.
109 02 24 03 Mull-lapok steril
110 02 24 03 03 Mull-lapok steril,
100 lapos
111 02 24 03 03 03 Mull-lapok steril,
100 lapos 6x6 cm-ig
normatív 80% 6 180 csomag
112 02 24 03 03 06 Mull-lapok steril,
100 lapos 10x10 cm-ig
normatív 80% 6 180 csomag
113 *  02 30 IMPREGNÁLT GÉZLAPOK Sebkezelési fázis: granulációs vagy epitelizációs fázisban.
Sebtípus: enyhén, közepesen vagy erősen váladékozó, fertőzött sebre.
Egyéb feltétel: másodlagos kötszerrel és kötésrögzítővel.
Másodlagos kötszer lehet: nedvszívó sebpárna.
Kötésrögzítő lehet: filmkötszer vagy öntapadó pólya vagy ragtapasz vagy kötésrögzítő. Időbeli korlátozás (azonos sebre): 2 hónap
114 02 30 03 Impregnált gézlapok, általános
115 02 30 03 03 Impregnált gézlapok, általános 5x5 cm-ig, steril
116 02 30 03 03 03 Impregnált gézlapok, általános 5x5 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
117 02 30 03 06 Impregnált gézlapok, általános 7,5x7,5 cm-ig, steril
118 02 30 03 06 03 Impregnált gézlapok, általános 7,5x7,5 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
119 02 30 03 09 Impregnált gézlapok, általános 10x10 cm-ig, steril
120 02 30 03 09 03 Impregnált gézlapok, általános 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
121 02 30 03 12 Impregnált gézlapok, általános 10x20 cm-ig, steril
122 02 30 03 12 03 Impregnált gézlapok, általános 10x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
123 02 30 03 15 Impregnált gézlapok, általános 20x20 cm-ig, steril
124 02 30 03 15 03 Impregnált gézlapok, általános 20x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
125 02 30 06 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva
126 02 30 06 03 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 5x5 cm-ig, steril
127 02 30 06 03 03 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 5x5 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
128 02 30 06 06 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 10x10 cm-ig, steril
129 02 30 06 06 03 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 10x10 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
130 02 30 06 09 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 15x15 cm-ig, steril
131 02 30 06 09 03 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 15x15 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
132 02 30 06 12 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 15x15 cm-től, steril
133 02 30 06 12 03 Impregnált gézlapok antiszeptikummal bevonva 15x15 cm-től, steril normatív 80% 1 30 db
134 02 30 09 Impregnált gézlapok aktív szénnel, ezüsttel, vagy aktív szénnel és ezüsttel bevonva
135 02 30 09 03 Impregnált gézlapok aktív szénnel, ezüsttel, vagy aktív szénnel és ezüsttel bevonva 10,5x10,5 cm-ig, steril
136 02 30 09 03 03 Impregnált gézlapok aktív szénnel, ezüsttel, vagy aktív szénnel és ezüsttel bevonva 10,5x10,5 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
137 02 30 09 06 Impregnált gézlapok aktív szénnel, ezüsttel, vagy aktív szénnel és ezüsttel bevonva 10x20 cm-ig, steril
138 02 30 09 06 03 Impregnált gézlapok aktív szénnel, ezüsttel, vagy aktív szénnel és ezüsttel bevonva 10x20 cm-ig, steril normatív 80% 1 30 db
139 *  02 33 NEDVSZÍVÓ SEBPÁRNÁK Sebkezelési fázis: –
Sebtípus: –
Egyéb feltétel: másodlagos kötszerként az elsődleges kötszerrel megegyező darabszámban és megegyező ideig.
140 02 33 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok
141 02 33 03 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 5x5 cm-ig
142 02 33 03 03 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 5x5 cm-ig normatív 80% 1 30 db
143 02 33 03 06 Nedvszívó sebpárnák, lapok 10x10 cm-ig
144 02 33 03 06 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok 10x10 cm-ig normatív 80% 1 30 db
145 02 33 03 09 Nedvszívó sebpárnák, lapok 10x20 cm-ig
146 02 33 03 09 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 10x20 cm-ig normatív 80% 1 30 db
147 02 33 03 12 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 20x20 cm-ig
148 02 33 03 12 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 20x20 cm-ig normatív 80% 1 30 db
149 02 33 03 15 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 20x20 cm-től
150 02 33 03 15 03 Nedvszívó sebpárnák, lapok, steril 20x20 cm-től normatív 80% 1 30 db
151 02 33 06 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű
152 02 33 06 03 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű, steril
5x5 cm-ig
153 02 33 06 03 03 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű, steril
5x5 cm-ig
normatív 80% 1 30 db
154 02 33 06 06 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű, steril
10x10 cm-ig
155 02 33 06 06 03 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű, steril
10x10 cm-ig
normatív 80% 1 30 db
156 02 33 06 09 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű, steril
10x20 cm-ig
157 02 33 06 09 03 Nedvszívó sebpárnák, többrétegű, steril
10x20 cm-ig
normatív 80% 1 30 db
158 *  02 36 RAGTAPASZOK Sebkezelési fázis: –
Sebtípus: –
Egyéb feltétel: az elsődleges és másodlagos kötszerrel megegyező ideig.
159 02 36 06 Selyem ragtapaszok
160 02 36 06 06 Selyem ragtapaszok
5 m x 5 cm-ig
161 02 36 06 06 03 Selyem ragtapaszok
5 m x 5 cm-ig
normatív 80% 1 5 db
162 02 36 06 09 Selyem ragtapaszok
5 m x 5 cm-től
163 02 36 06 09 03 Selyem ragtapaszok
5 m x 5 cm-től
normatív 80% 1 5 db
164 *  02 39 KÖTÉSRÖGZÍTŐK Sebkezelési fázis: –
Sebtípus: –
Egyéb feltétel: az elsődleges és másodlagos kötszerrel megegyező ideig.
165 02 39 03 Vlies kötésrögzítők
166 02 39 03 15 Vlies kötésrögzítők
10 m x 5 cm-ig
167 02 39 03 15 03 Vlies kötésrögzítők
10 m x 5 cm-ig
normatív 80% 1 3 db
168 02 39 03 18 Vlies kötésrögzítők
10 m x 10 cm-ig
169 02 39 03 18 03 Vlies kötésrögzítők
10 m x 10 cm-ig
normatív 80% 1 3 db
170 02 39 03 21 Vlies kötésrögzítők
10 m x 10 cm-től
171 02 39 03 21 03 Vlies kötésrögzítők
10 m x 10 cm-től
normatív 80% 1 3 db
172 02 39 06 Sontara kötésrögzítők
173 02 39 06 12 Sontara kötésrögzítők
10 m x 5 cm-ig
174 02 39 06 12 03 Sontara kötésrögzítők
10 m x 5 cm-ig
normatív 80% 1 3 db
175 02 39 06 15 Sontara kötésrögzítők
10 m x 10 cm-ig
176 02 39 06 15 03 Sontara kötésrögzítők
10 m x 10 cm-ig
normatív 80% 1 3 db
177 02 39 06 18 Sontara kötésrögzítők
10 m x 20 cm-ig
178 02 39 06 18 03 Sontara kötésrögzítők
10 m x 20 cm-ig
normatív 80% 1 3 db
179 02 39 06 21 Sontara kötésrögzítők
10 m x 20 cm-től
180 02 39 06 21 03 Sontara kötésrögzítők
10 m x 20 cm-től
normatív 80% 1 3 db
181 02 39 09 Öntapadó kötésrögzítő pólyák
182 02 39 09 06 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 6 cm-ig
183 02 39 09 06 03 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 6 cm-ig normatív 80% 1 30 db
184 02 39 09 09 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 8 cm-ig
185 02 39 09 09 03 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 8 cm-ig normatív 80% 1 30 db
186 02 39 09 12 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 10 cm-ig
187 02 39 09 12 03 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 10 cm-ig normatív 80% 1 30 db
188 02 39 09 15 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 12 cm-ig
189 02 39 09 15 03 Öntapadó kötésrögzítő pólyák 4 m x 12 cm-ig normatív 80% 1 30 db
190 04 SZEMÉLYES GYÓGYKEZELŐ SEGÉDESZKÖZÖK
191 04 03 LÉGZÉSTERÁPIA SEGÉDESZKÖZEI
192 04 03 06 Inhalátorok
193 04 03 06 03 Ultrahangos inhalátorok Mucoviscidosis, krónikus bronchitis, bronchiectasia, asthma bronchiale, pseudocroup, tracheostoma tüdőgyógyászat, gyermektüdőgyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat
194 04 03 06 03 03 Ultrahangos inhalátorok normatív 80% 120 1 db
195 04 03 06 06 Kompresszoros inhalátorok Mucoviscidosis, krónikus bronchitis, bronchiectasia, asthma bronchiale, pseudocroup, tracheostoma tüdőgyógyászat, gyermektüdőgyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat
196 04 03 06 06 03 Kompresszoros inhalátorok normatív 80% 72 1 db
197 04 03 12 Lélegeztetők
198 04 03 12 03 Légzést segítő készülékek
199 *  04 03 12 03 03 CPAP készülékek normatív Felnőttkori alvásfüggő légzészavar esetén, amennyiben az AHI>15, és a tényleges alvásidő
>10%-ában az oxigén szaturáció 90% alatt van
1. Adott eszköz csak legalább 5 órán át végzett, az adekvát terápia meghatározására alkalmas éjszakai poliszomnográfia és 2 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással. A rendelés feltétele a próbakezelési időszak alatt legalább napi 4 órát meghaladó, a készülék ellenőrzési rendszere által dokumentált átlagos készülék használati idő.

2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető.
az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendelet alapján poliszomnográfiás vizsgálat elszámolására jogosult intézet tüdőgyógyászat, neurológia 50% 60 1 db
199/a *  04 03 12 03 03 CPAP készülékek emelt 18 év alatti betegeknél súlyos fokú alvási apnoe esetén, amennyiben
az AHI>10, a diagnosztika során a légút teljes összeesése tapasztalható, és az anatómiai obstrukció sebészeti úton nem távolítható el.
1. Adott eszköz csak legalább 5 órán át végzett, az adekvát terápia meghatározására alkalmas éjszakai poliszomnográfia és 2 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
A rendelés feltétele a próbakezelési időszak alatt legalább napi 4 órát meghaladó, a készülék ellenőrzési rendszere által dokumentált átlagos készülék használati idő.
2. Közgyógyellátás jogcímen nem
rendelhető.
az egészségügyi szakellátás társadalom-
biztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendelet alapján poliszomnográ-
fiás vizsgálat
elszámolására jogosult intézet gyermek intenzív osztályos háttérrel
gyermek-
tüdőgyógyászat, gyermek-neurológia, gyermek
fül-orr-gégészet
98% 60 1 db
200 *  04 03 12 03 06 BiPAP készülékek normatív Felnőttkori alvásfüggő légzészavar esetén, amennyiben a gázcsere CPAP titrálás során 12 vízcentiméter nyomáson sem stabilizálható, vagy restriktív légzészavart okozó emphysema pulmonum, asthma bronchiale, légzési elégtelenséget okozó kyphoscoliosis esetén vagy Pickwick-szindrómában 1. Adott eszköz csak legalább 5 órán át végzett, az adekvát terápia meghatározására alkalmas éjszakai poliszomnográfia és 2 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalom-biztosítási támogatással. A rendelés feltétele a próbakezelési időszak alatt legalább napi 4 órát meghaladó, a készülék ellenőrzési rendszere által dokumentált átlagos készülék használati idő.

2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető
az egészségügyi szakellátás társadalom-
biztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendelet alapján poliszomnográfiás vizsgálat elszámolására jogosult intézet
tüdőgyógyászat, neurológia 50% 60 1 db
200/a *  04 03 12 03 06 BiPAP készülékek emelt 18 év alatti betegeknél alvásfüggő légzészavar esetén, amennyiben a gázcsere CPAP titrálás során 10 vízcentiméter nyomáson sem stabilizálható 1. Adott eszköz csak legalább 5 órán át végzett, az adekvát terápia meghatározására alkalmas éjszakai poliszomnográfia és 2 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
A rendelés feltétele a próbakezelési időszak alatt legalább napi 4 órát meghaladó, a készülék ellenőrzési rendszere által dokumentált átlagos készülék használati idő.
2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető.
az egészségügyi szakellátás társadalom-
biztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendelet alapján poliszomnográ-
fiás vizsgálat elszámolására jogosult intézet gyermek intenzív osztályos háttérrel
gyermek-tüdőgyógyászat, gyermek-neurológia, gyermek fül-orr gégészet (amennyiben saját alvásdiagnosztikai laboratóriummal rendelkezik) 98% 60 1 db
201 04 03 12 06 Légzést segítő készülékek tartozékai
202 04 03 12 06 03 Maszkok CPAP és BiPAP készülékekhez normatív Társadalombiztosítási támogatással rendelt CPAP és BiPAP készülékekhez az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendelet alapján poliszomnográfiás vizsgálat elszámolására jogosult intézet tüdőgyógyászat, neurológia 80% 12 1 db
203 04 03 12 06 06 Párásítók CPAP és BiPAP készülékekhez normatív 1. Társadalombiztosítási támogatással rendelt CPAP és BiPAP készülékekhez
2. Fül-orr-gégészeti indokoltság esetén
3. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető
az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendelet alapján poliszomnográfiás vizsgálat elszámolására jogosult intézet tüdőgyógyászat, neurológia 50% 60 1 db
204 04 03 18 Oxigénegységek
205 04 03 18 06 Oxigénegységek és oxigénsűrítők
206 * 
207 04 03 21 Szívók
208 *  04 03 21 03 Szívókészülékek
tüdő- és mellkasi megbetegedésekre
Obstruktív légúti megbetegedés spontán váladékürítési képtelenséggel, légzőizom hypotonia, rekeszizom hypotonia, Guillain-Barre szindróma okozta légzésképtelenség, tracheostoma, gége- és algarattumor, gégesérülés, gégestenosis, tracheaszűkület tüdőgyógyászat,
gyermek-tüdőgyógyászat,
fül-orr-gégegyógyászat,
gyermek
fül-orr-gégegyógyászat,
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat),
arc-állcsont-szájsebészet
209 04 03 21 03 03 Szívókészülékek normatív 80% 120 1 db
210 04 03 27 Légzőizom-erősítők
211 *  04 03 27 03 Beszívási és/vagy kifújási ellenállást képező maszkok Mucoviscidosis, asthma bronchiale, krónikus bronchitis, bronchiectasia, postoperativ atelectasia, emphysema, légzőszervi neuromuscularis megbetegedések tüdőgyógyászat,
gyermek-tüdőgyógyászat
212 04 03 27 03 03 Beszívási és/vagy kifújási ellenállást képező maszkok normatív 80% 12 1 db
213 04 03 30 Légzésmérők
214 04 03 30 03 Csúcsáramlásmérők Mucoviscidosis, bronchiectasia, asthma bronchiale, obstructiv bronchitis, acut bronchitis, pseudocroup, felső légúti hurut, emphysema, laryngitis tüdőgyógyászat, gyermektüdőgyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat
215 04 03 30 03 03 Belégzési csúcsáramlásmérők normatív 50% 24 1 db
216 04 03 30 03 06 Kilégzési csúcsáramlásmérők normatív 50% 24 1 db
217 04 03 33 Egyéb légzésgyógyászati eszközök
218 04 03 33 03 Flutterek Bronchiectasia, asthma bronchiale, krónikus bronchitis, emphysaema (amikor inhalátor otthoni alkalmazása még nem szükséges), mucoviscidosis tüdőgyógyászat, gyermektüdőgyógyászat
219 04 03 33 03 03 Flutterek, pipa normatív 80% 24 1 db
220 04 06 KERINGÉSI TERÁPIÁS SEGÉDESZKÖZÖK
221 04 06 06 Ödéma elleni kar-, láb- és más testrészekre való kompressziós textíliák
222 *  04 06 06 03 Kompressziós harisnyák alsó végtagra, II. kompressziós fokozat Varix műtét után kizárólag
6 hónapig, valamint krónikus vénás elégtelenség, kiterjedt alsóvégtagi varicositas, mechanikus trombózis profilaxis, postthromboticus szindróma, gyógyult lábszárfekély fenntartó kezelése, angiodysplasia, veleszületett vagy szerzett krónikus nyiroködéma aktív ödéma-mentesítő kezelése után fenntartó kezelésre
A 04 06 06 03 27 és
04 06 06 03 30 ISO-kódú csoportok kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-
traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, a 18. számú melléklet 1. pontja szerinti lymphoedema rehabilitációs centrum orvosa, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
223 04 06 06 03 03 Méretsorozatos térdharisnyák (AD), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
224 04 06 06 03 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített térdharisnyák (AD), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
225 04 06 06 03 09 Méretsorozatos combközépig érő harisnyák (AF), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
226 04 06 06 03 12 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített combközépig érő harisnyák (AF), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
227 04 06 06 03 15 Méretsorozatos combtőig érő harisnyák (AG), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
228 04 06 06 03 18 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített combtőig érő harisnyák (AG), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
229 04 06 06 03 21 Méretsorozatos egyszáras harisnyanadrágok (AG/HB), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
230 04 06 06 03 24 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített egyszáras harisnyanadrágok (AG/HB), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
231 04 06 06 03 27 Méretsorozatos harisnyanadrágok (AM), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
232 04 06 06 03 30 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített harisnyanadrágok (AM), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
233 *  04 06 06 06 Kompressziós harisnyák alsó végtagra, III. kompressziós fokozat Postthromboticus szindróma, krónikus vénás elégtelenség dekompenzált stádiuma, krónikus vénás-lymphás elégtelenség, angiolymptahicus szindróma, veleszületett vagy szerzett krónikus nyiroködéma, lipödéma kompressziós kezelése után fenntartó kezelésre A 04 06 06 06 27 és
04 06 06 06 30 ISO-kódú csoportok kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-
traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, a 18. számú melléklet 1. pontja szerinti lymphoedema rehabilitációs centrum orvosa, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
234 04 06 06 06 03 Méretsorozatos térdharisnyák (AD), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
235 04 06 06 06 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített térdharisnyák (AD), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
236 04 06 06 06 09 Méretsorozatos combközépig érő harisnyák (AF), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
237 04 06 06 06 12 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített combközépig érő harisnyák (AF), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
238 04 06 06 06 15 Méretsorozatos combtőig érő harisnyák (AG), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
239 04 06 06 06 18 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített combtőig érő harisnyák (AG), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
240 04 06 06 06 21 Méretsorozatos egyszáras harisnyanadrágok (AG/HB), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
241 04 06 06 06 24 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített egyszáras harisnyanadrágok (AG/HB), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
242 04 06 06 06 27 Méretsorozatos harisnyanadrágok (AM), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
243 04 06 06 06 30 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített harisnyanadrágok (AM), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
244 *  04 06 06 09 Harisnyák alsó végtagra, IV. kompressziós fokozat Postthromboticus szindróma, krónikus vénás elégtelenség dekompenzált stádiuma, veleszületett vagy szerzett krónikus nyiroködéma, angiodysplasia, elephantiasis, lipödéma kompressziós kezelése után fenntartó kezelésre. A 04 06 06 09 21 ISO-kódú csoport kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-
traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, a 18. számú melléklet 1. pontja szerinti lymphoedema rehabilitációs centrum orvosa, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
245 04 06 06 09 03 Méretsorozatos térdharisnyák (AD), IV. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
246 04 06 06 09 04 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített térdharisnyák (AD), IV. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
247 04 06 06 09 06 Méretsorozatos combközépig érő harisnyák (AF), IV. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
248 04 06 06 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített combközépig érő harisnyák (AF), IV. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
249 04 06 06 09 12 Méretsorozatos combtőig érő harisnyák (AG), IV. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
250 04 06 06 09 15 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített combtőig érő harisnyák (AG), IV. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
251 04 06 06 09 18 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített egyszáras harisnyanadrágok (AG/HB), IV. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
252 04 06 06 09 21 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített harisnyanadrágok (AM), IV. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
253 *  04 06 06 12 Harisnyák felső végtagra, II. kompressziós fokozat Veleszületett vagy szerzett krónikus nyiroködéma kompressziós kezelése után fenntartó kezelésre A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-
traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, a 18. számú melléklet 1. pontja szerinti lymphoedema rehabilitációs centrum orvosa, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
254 04 06 06 12 03 Méretsorozatos karharisnyák (CH), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
255 04 06 06 12 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített karharisnyák (CH), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
256 04 06 06 12 09 Méretsorozatos kombinált karharisnyák (AH), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
257 04 06 06 12 12 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített kombinált karharisnyák (AH), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
258 04 06 06 12 15 Méretsorozatos kesztyűk ujj nélkül (AC 0), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
259 04 06 06 12 16 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített kesztyűk ujj nélkül (AC 0), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
260 04 06 06 12 18 Méretsorozatos egyujjas kesztyűk (AC 1), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
261 04 06 06 12 21 Méretsorozatos ötujjas kesztyűk (AC 5), II. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
262 04 06 06 12 24 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, egyujjas kesztyűk (AC 1), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
263 04 06 06 12 27 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített ötujjas kesztyűk (AC 5), II. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
264 *  04 06 06 15 Harisnyák felső végtagra, III. kompressziós fokozat Veleszületett vagy szerzett krónikus nyiroködéma kompressziós kezelése után fenntartó kezelésre A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-
traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, a 18. számú melléklet 1. pontja szerinti lymphoedema rehabilitációs centrum orvosa, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
265 04 06 06 15 03 Méretsorozatos karharisnyák vállrögzítővel (CH), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
266 04 06 06 15 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített karharisnyák vállrögzítővel (CH), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
267 04 06 06 15 09 Méretsorozatos kombinált karharisnyák (AH), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
268 04 06 06 15 12 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, kombinált karharisnyák, III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
269 04 06 06 15 15 Kesztyűk ujj nélkül (AC 0), III. kompressziós fokozat normatív 80% 6 2 db
270 04 06 06 15 18 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, egyujjas kesztyűk (AC 1), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
271 04 06 06 15 21 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített ötujjas kesztyűk (AC 5), III. kompressziós fokozat normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel. 80% 6 2 db
272 *  04 06 06 18 40%-os megnyúlású kompressziós pólyák Phlebothrombosis, thrombophlebitis, postthromboticus szindróma esetén, ha a sorozatgyártású kompressziós harisnya használata kontraindikált, valamint nyiroködéma komplex kezelésére A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
273 04 06 06 18 03 40%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,00 cm szélességig normatív 80% 6 5 db
274 04 06 06 18 06 40%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,01 és 10,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
275 04 06 06 18 09 40%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 10,01 és 12,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
276 *  04 06 06 21 70%-os megnyúlású kompressziós pólyák Phlebothrombosis, thrombophlebitis, kiterjedt alsóvégtagi varicositas, krónikus vénás elégtelenség, postthromboticus szindróma, angiodysplasia esetén, ha a sorozatgyártású kompressziós harisnya használata kontraindikált, valamint nyiroködéma komplex kezelésére A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
277 04 06 06 21 03 70%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,00 cm szélességig normatív 80% 6 5 db
278 04 06 06 21 06 70%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,01 és 10,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
279 04 06 06 21 09 70%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 10,01 és 12,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
280 *  04 06 06 24 80%-os megnyúlású kompressziós pólyák Phlebothrombosis, thrombophlebitis, kiterjedt alsóvégtagi varicositas, krónikus vénás elégtelenség, postthromboticus szindróma esetén, ha a sorozatgyártású kompressziós harisnya használata kontraindikált, valamint nyiroködéma komplex kezelésére A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
281 04 06 06 24 03 80%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,00 cm szélességig normatív 80% 6 5 db
282 04 06 06 24 06 80%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,01 és 10,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
283 *  04 06 06 27 90%-os megnyúlású kompressziós pólyák Phlebothrombosis, thrombophlebitis, kiterjedt alsóvégtagi varicositas, krónikus vénás elégtelenség, postthromboticus szindróma esetén, ha a sorozatgyártású kompressziós harisnya használata kontraindikált, valamint nyiroködéma komplex kezelésére A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. sebészet, gyermeksebészet, érsebészet,
klinikai onkológia, sugárterápia, bőrgyógyászat, belgyógyászat, ortopédia-traumatológia, traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
284 04 06 06 27 03 90%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,00 cm szélességig normatív 80% 6 5 db
285 04 06 06 27 06 90%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 8,01 és 10,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
286 04 06 06 27 09 90%-os megnyúlású kompressziós pólyák, 10,01 és 12,00 cm szélesség között normatív 80% 6 5 db
287 *  04 06 06 30 Kompressziós öltözetek Égési sérülés esetén A végtagoknál használt termékeknél a kihordási időre rendelhető mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik, és a rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. érsebészet, gyermeksebészet, sebészet, plasztikai (égési) sebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, palliatív orvoslás licenc-szel rendelkező szakorvos
288 04 06 06 30 03 Csőkötszerek normatív 80% 3 3 méter
289 04 06 06 30 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített kompressziós ruházatok normatív 80% 6 2 db
290 04 12 HASISÉRV-SEGÉDESZKÖZÖK
291 *  04 12 09 Sérvtapaszok, övek és sérvkötők Hasfali sérv, operált hasfali sérv, köldök sérv Az eszköz rendelése akkor történhet, ha a beteg nem műthető vagy a műtétet nem vállalja és e tények a beteg dokumentációjában rögzítésre kerülnek sebészet, gyermeksebészet, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), klinikai onkológia, sugárterápia
292 04 12 09 03 Normál méretű sérvkötők
293 04 12 09 03 03 Normál méretű adaptív sérvkötők normatív 70% 12 2 db
294 04 12 09 06 Extra méretű sérvkötők
295 04 12 09 06 03 Extra méretű adaptív sérvkötők normatív 70% 24 2 db
296 04 12 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített sérvkötők Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel
297 *  04 12 09 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített normál méretű sérvkötők normatív 80% 12 2 db
298 *  04 12 09 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített normál méretű sérvkötők, haskötő pelottával normatív 80% 12 2 db
299 *  04 12 09 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, extra méretű köldök- és hasfalsérvkötők normatív 80% 12 2 db
300 *  04 12 09 09 12 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, extra méretű hasfalsérvkötők normatív 80% 12 2 db
301 04 12 09 12 Haskötő-tartozékok Kizárólag egyedi méretvétel alapján egyedileg készített hasi sérvkötőkhöz
302 04 12 09 12 03 Haskötő-tartozékok: hasemelők normatív 70% 12 2 db
303 04 12 09 12 06 Haskötő-tartozékok: széles hasemelők normatív 70% 12 2 db
304 04 12 09 12 09 Haskötő-tartozékok: oldalgumi ékek normatív 70% 12 2 pár
305 04 12 09 12 12 Haskötő-tartozékok: oldalgumik normatív 70% 12 2 pár
306 04 12 09 12 15 Haskötő-tartozékok: sérvpárnák normatív 70% 12 2 db
307 04 12 09 12 18 Haskötő-tartozékok: hasemelő párnák normatív 70% 12 2 db
308 04 12 09 12 21 Haskötő-tartozékok: oldalgombolások normatív 70% 12 2 db
309 04 12 09 12 24 Haskötő-tartozékok: nagyméretű sérvpárnák normatív 70% 12 2 db
310 04 12 09 12 27 Haskötő-tartozékok: második vászonbélések normatív 70% 12 2 db
311 04 12 09 12 30 Haskötő-tartozékok: drill-bélések normatív 70% 12 2 db
312 04 12 09 12 33 Haskötő-tartozékok: harisnyatartók normatív 70% 12 2 csomag
313 04 12 09 12 36 Haskötő-tartozékok: hegpárnák normatív 70% 12 2 db
314 04 12 09 12 39 Haskötő-tartozékok: vállszalagok normatív 70% 12 2 db
315 04 12 09 12 42 Haskötő-tartozékok: sérvpárnák, stomanyílások normatív 70% 12 2 db
316 *  04 12 09 15 Lágyéksérvkötők Lágyéksérv sebészet, gyermeksebészet, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, urológia, andrológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
317 04 12 09 15 03 Adaptív, egyoldali lágyéksérvkötők normatív 70% 12 1 db
318 04 12 09 15 06 Adaptív, kétoldali lágyéksérvkötők normatív 70% 12 1 db
319 *  04 12 09 15 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lágyéksérvkötők normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel. 80% 12 1 db
320 *  04 12 09 18 Here- vagy combsérvkötők Heresérv, combsérv sebészet, gyermeksebészet, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, urológia, andrológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, orvosi rehabilitáció, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
321 04 12 09 18 03 Egyoldali here- vagy combsérvkötők normatív 70% 12 1 db
322 04 19 SEGÉDESZKÖZÖK GYÓGYSZER-
BEADÁSHOZ
323 04 19 06 Befecskendező pisztolyok Intenzifikált inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus (naponta három vagy több alkalommal inzulinkezelésre szoruló) 18 éven aluli beteg részére belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia
324 04 19 06 03 Befecskendező pisztolyok
325 04 19 06 03 03 Befecskendező pisztolyok normatív 80% 36 1 db
326 04 19 09 Egyszer használatos fecskendők
327 04 19 09 03 Tűvel egybeépített, holttér nélküli, egyszer használatos fecskendők
328 04 19 09 03 03 Tűvel egybeépített, holttér nélküli, egyszer használatos fecskendők normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi kétszeri inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap. 80% 3 60 db
329 04 19 09 03 03 Tűvel egybeépített, holttér nélküli, egyszer használatos fecskendők emelt Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi háromszori inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 90 db
330 04 19 09 03 03 Tűvel egybeépített, holttér nélküli, egyszer használatos fecskendők kiemelt Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi négyszeri vagy annál többszöri inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 120 db
331 04 19 09 06 Tű nélküli, egyszer használatos fecskendők
332 04 19 09 06 03 Tű nélküli, egyszer használatos fecskendők normatív Krónikus betegségek otthoni gyógyszerterápiájához Kizárólag a beteg háziorvosa 80% 1 60 db
333 04 19 15 Egyszer használatos fecskendőtűk
334 04 19 15 03 Egyszer használatos fecskendőtűk
335 04 19 15 03 03 Egyszer használatos fecskendőtűk normatív Krónikus betegségek otthoni gyógyszerterápiájához Tű nélküli, egyszer használatos fecskendőkhöz rendelhető Kizárólag a beteg háziorvosa 80% 1 120 db
336 04 19 15 06 Egyszer használatos pen tűk
337 *  04 19 15 06 03 Egyszer használatos pen tűk normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus A kihordási időre rendelhető mennyiség egy penre vonatkozik. Rendeléskor a penek számát fel kell tüntetni belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 50 db
338 04 19 21 Fecskendőkkel kapcsolatos adagoló eszközök
339 04 19 21 03 Inzulinadagolók
340 04 19 21 03 03 Inzulinadagolók normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 36 1 db
341 04 19 21 06 Adagoló penek
342 04 19 21 06 03 Adagoló penek normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus, amennyiben a beteg
– intenzifikált inzulin-
terápiában (legalább napi háromszori inzulinadás) részesül vagy
– 18 év alatti vagy
– terhes vagy
– vak vagy
– gyengénlátó vagy
– felső végtagjára mozgáskorlátozott
Inzulinfajtánként 1-1 pen rendelhető belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 36 1 db
343 04 19 24 Infúziós pumpák
344 04 19 24 03 Inzulinpumpák és tartozékaik
345 *  04 19 24 03 03 Inzulinpumpák normatív – HbA1c-értéke ismételten >7,0%, prekoncepcionális gondozás során >6,5%, vagy
– napi vércukor-ingadozása jelentős (>=10,0 mmol/l), vagy
– hajnali jelenség
igazolható (reggeli éhomi vércukor ismételten >8,0 mmol/l), vagy
– havonta legalább 3 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó hypoglykaemia, vagy
1. Kizárólag 18 év feletti, legalább három éve
1. típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek számára rendelhető
2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető
3. Adott eszköz csak 3 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 48 1 db
– hypoglykaemiaérzet csökkenése vagy elvesztése dokumentálható, vagy
– súlyos hypoglykaemia (vércukor <3,0 mmol/l) jelentkezik legalább 1 ízben 6 hónap alatt.

Ismétlődő (évi >3 alkalommal jelentkező), súlyos (kórházi felvételt igénylő), nem a beteg együttműködési hiánya okozta ketoacidosis esetén
a HbA1c-értéktől és diabetes-
tartamtól függetlenül is rendelhető 1-es típusú diabetesben.

Ismételt rendelés esetén:
– az utolsó fél évben mért HbA1c-értékek átlaga <8,0%, és
– az utolsó fél évben mért napi vércukor-ingadozás kisebb, mint a pumpakezelés megkezdése előtti érték, vagy
– a hypoglykaemiás epizódok száma csökkent a pumpakezelés előtti időszakhoz viszonyítva, vagy
– a beharangozó tünetek nélküli hypoglykaemiák száma csökkent
a pumpakezelés előtti időszakhoz viszonyítva.
346 *  04 19 24 03 03 Inzulinpumpák emelt – HbA1c-értéke ismételten >7,0%, prekoncepcionális gondozás során >6,5%, vagy
– napi vércukor-ingadozás jelentős (>=10,0 mmol/l), vagy
– hajnali jelenség igazolható (reggeli éhomi vércukor ismételten >8,0 mmol/l), vagy
– havonta legalább 3 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó hypoglykaemia, vagy
– hypoglykaemia-érzet csökkenése vagy elvesztése dokumentálható, vagy
– súlyos hypoglykaemia (vércukor <3,0 mmol/l) jelentkezik legalább 1 ízben 6 hónap alatt Ismétlődő (évi ≥3 alkalommal jelentkező), súlyos (kórházi felvételt igénylő), nem a beteg együttműködési hiánya okozta ketoacidosis esetén a
HbA1c-értéktől és diabetes-
tartamtól függetlenül is rendelhető 1-es típusú diabetesben.Ismételt rendelés esetén:
– az utolsó fél évben mért HbA1c-értékek átlaga <8,0%, és
– az utolsó fél évben mért napi vércukor-ingadozás kisebb, mint a pumpakezelés megkezdése előtti érték, vagy
– a hypoglykaemiás epizódok száma csökkent a pumpakezelés előtti időszakhoz viszonyítva, vagy
– a beharangozó tünetek nélküli hypoglykaemiák száma csökkent a pumpakezelés előtti időszakhoz viszonyítva.
1. 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek
számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető, ha a beteg legalább egy éve 1. típusú diabetes mellitusban szenved;
2. 1 év alatti betegek esetében a manifesztálódó diabetes diagnózis felállítása után
azonnal rendelhető
3. 3 év alatti betegek esetében a manifesztálódó diabetes esetén egy év betegségtartamnál korábban is rendelhető, ha a hagyományos napi kétszer adott premix inzulinkezeléssel anyagcsere egyensúly nem érhető el, és a kiszámíthatatlan étkezési szokások és aktivitási szintek miatt hypoglykaemia veszélye áll fenn
4. 6 év alatti betegek esetében a manifesztálódó diabetes esetén egy év betegségtartamnál korábban is rendelhető, amennyiben a naponta kétszer adott premix és egyszer preprandialisan adott gyorshatású inzulin kezelés kombinációjával anyagcsere egyensúly nem érhető el
5. Adott eszköz csak 3 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 48 1 db
347 04 19 24 03 06 Inzulinpumpa tartozékok: infúziós szerelék normatív Kizárólag társadalombiztosítási támogatással rendelt inzulinpumpához 1. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 6 60 db
348 *  04 19 24 03 06 Inzulinpumpa tartozékok: infúziós szerelék emelt Kizárólag társadalombiztosítási támogatással rendelt inzulinpumpához 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető, ha a beteg 1. típusú diabetes mellitusban szenved A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 6 100 db
349 04 19 24 03 09 Inzulinpumpa tartozékok: patron, adapter normatív Kizárólag társadalombiztosítási támogatással rendelt inzulinpumpához 1. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 6 60 db
350 *  04 19 24 03 09 Inzulinpumpa tartozékok: patron, adapter emelt Kizárólag társadalombiztosítási támogatással rendelt inzulinpumpához 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető, ha a beteg 1. típusú diabetes mellitusban szenved A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 6 60 db
350/a *  04 19 24 03 12 Automata inzulinpumpák normatív – legalább 6 hónap igazolt, átlagosan 75% feletti szenzorhasználat
– HbA1c-értéke ismételten >7,0%, prekoncepcionális gondozás során >6,5%, vagy
– napi vércukor-ingadozása jelentős (>=10,0 mmol/l), vagy
– hajnali jelenség igazolható (reggeli éhomi vércukor ismételten >8,0 mmol/l), vagy
– havonta legalább 3 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó hypoglykaemia, vagy
– hypoglykaemia-érzet csökkenése vagy elvesztése dokumentálható, vagy
– súlyos hypoglykaemia (vércukor <3,0 mmol/l) jelentkezik legalább 1 ízben 6 hónap alatt.
1. Kizárólag 18 év feletti, legalább három éve 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek számára rendelhető
2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető
3. Adott eszköz csak 3 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 48 1 db
Ismétlődő (évi ≥3 alkalommal jelentkező), súlyos (kórházi felvételt igénylő), nem a beteg együttműködési hiánya okozta ketoacidosis esetén a HbA1c-értéktől és diabetes-tartamtól függetlenül is rendelhető 1-es típusú diabetesben.

Ismételt rendelés esetén: a pumpakezelés kezdetéhez képest legalább 10%os javulás a következő anyagcsere paraméterekben: TIR, TBR, GMI és az Auto módban eltöltött idő legalább 80%.
350/b *  04 19 24 03 12 Automata inzulinpumpák emelt – legalább 6 hónap igazolt, átlagosan 75% feletti szenzorhasználat
– HbA1c-értéke ismételten >7,0%, prekoncepcionális gondozás során >6,5%, vagy
– napi vércukor-ingadozása jelentős (>=10,0 mmol/l), vagy
– hajnali jelenség igazolható (reggeli éhomi vércukor ismételten >8,0 mmol/l), vagy
– havonta legalább
3 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó hypoglykaemia, vagy
– hypoglykaemia-érzet csökkenése vagy elvesztése dokumentálható, vagy
– súlyos hypoglykaemia (vércukor <3,0 mmol/l) jelentkezik legalább 1 ízben 6 hónap alatt.
1. 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető, ha a beteg legalább 1 éve 1-es típusú diabetes mellitusban szenved
2. Adott eszköz csak 3 hónapos próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 48 1 db
Ismétlődő (évi ≥3 alkalommal jelentkező), súlyos (kórházi felvételt igénylő), nem a beteg együttműködési hiánya okozta ketoacidosis esetén a HbA1c-értéktől és diabetes-tartamtól függetlenül is rendelhető 1-es típusú diabetesben.

Ismételt rendelés esetén:
a pumpakezelés kezdetéhez képest legalább 10%-os javulás a következő anyagcsere paraméterekben: TIR, TBR, GMI és az Auto módban eltöltött idő legalább 80%.
351 04 24 FIZIKAI, ÉLETTANI ÉS BIOKÉMIAI VIZSGÁLÓ KÉSZÜLÉKEK ÉS ANYAGOK
352 04 24 12 Vérelemző anyagok
353 04 24 12 03 Vércukorszintmérők Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia
354 04 24 12 03 03 Vércukorszintmérők normatív 50% 72 1 db
354/a *  04 24 12 03 06 Beszélő funkcióval rendelkező vércukorszintmérők normatív az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendelet szerinti látási
fogyatékosok részére
Az eszköz rendelkezzen magyarul beszélő funkcióval. 50% 72 1 db
354/b *  04 24 12 03 09 Vércukor- és ketonmérők normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 50% 72 1 db
355 04 24 12 06 Tesztcsíkok
356 04 24 12 06 03 Tesztcsíkok támogatott vércukorszintmérőkhöz normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi kétszeri inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 2 doboz
357 04 24 12 06 03 Tesztcsíkok támogatott vércukorszintmérőkhöz emelt Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi háromszori inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 6 doboz
358 *  04 24 12 06 03 Tesztcsíkok támogatott vércukorszint-
mérőkhöz
kiemelt 1. Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus, amennyiben
– napi négyszeri vagy annál többszöri inzulinadás szükséges vagy
– a beteg 6 évnél fiatalabb.
2. Gesztációs diabetes
Gesztációs diabetes esetén legfeljebb egy kihordási időre
elegendő mennyiség rendelhető.
belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is.
Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama:
12 hónap
80% 3 9 doboz
359 04 24 12 06 06 Tesztcsíkok nem támogatott vércukorszintmérőkhöz normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi kétszeri inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 2 doboz
360 04 24 12 06 06 Tesztcsíkok nem támogatott vércukorszintmérőkhöz emelt Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus. Napi háromszori inzulinadás esetén belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap 80% 3 6 doboz
361 *  04 24 12 06 06 Tesztcsíkok nem támogatott vércukorszint-
mérőkhöz
kiemelt 1. Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus, amennyiben
– napi négyszeri vagy annál többszöri inzulinadás szükséges vagy
– a beteg 6 évnél fiatalabb.
2. Gesztációs diabetes
Gesztációs diabetes esetén legfeljebb egy kihordási időre
elegendő mennyiség rendelhető.
belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is.
Az inzulinkezelésre vonatkozó szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama:
12 hónap
80% 3 9 doboz
361/a *  04 24 12 06 09 Tesztcsíkok ketonméréshez normatív Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 6 25 db
361/b *  04 24 12 09 Ketonmérők Inzulinkezelésre szoruló diabetes mellitus belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia
361/c *  04 24 12 09 03 Ketonmérő készülékek normatív 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig rendelhető belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 50% 72 1 db
362 04 27 INGERLŐK
363 *  04 27 09 Nem ortézisként használt izomingerlők Végtagok pareticus, bénult izmainak rehabilitációja céljára, valamint inkontinencia esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, sebészet, gyermeksebészet, idegsebészet, urológia, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, nefrológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
364 04 27 09 03 Nem ortézisként használt izomingerlők
365 04 27 09 03 03 Elemmel működő, nem ortézisként használt izomingerlők normatív 50% 72 1 db
366 04 27 09 03 06 Hálózatról működő, nem ortézisként használt izomingerlők normatív 80% 120 1 db
367 04 27 15 Fülzúgás elleni maszkok
368 *  04 27 15 03 Eszközök a tinnitus kezeléséhez Tinnitust előidéző szervi megbetegedések kizárása esetén gégészeti, neurológiai, otoneurológiai, szemészeti akut vagy krónikus kórfolyamat megítélésének függvényében, szájon át történő vagy infúziós kezelés eredménytelensége esetén, vagy ha tartós eredmény nem mutatkozott a nem eszközös terápia mellett. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni audiológia, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat
369 04 27 15 03 03 Noiserek normatív 50% 72 1 db
370 04 27 15 03 06 Maskerek normatív 50% 72 1 db
371 04 39 LÁTÁSGYAKORLÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
372 04 39 03 Segédeszközök okklúziós kezeléshez
373 *  04 39 03 03 Szemtakarók Strabizmus, amblyopia, diplopia – Diplopia esetén: fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), neurológia, gyermekneurológia, szemészet, gyermekszemészet;
- Strabizmus és amblyopia esetén: szemészet, gyermekszemészet, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is.

A szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 6 hónap
374 04 39 03 0303 Szemtakarók normatív 80% 3 90 db
375 04 45 GERINCNYÚJTÁS ESZKÖZEI
376 04 45 03 Fekvő helyzetű húzásra alkalmas eszközök
377 04 45 03 03 Fekvő helyzetű húzásra alkalmas eszközök A térd- és csípőízület megbetegedése esetén vagy más okból fellépő flexiós kontraktúrák oldására a nyaki gerincszakaszon jelentkező fájdalmak csillapítására ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia
378 04 45 03 03 03 Nyújtókészülékek fekvő helyzetben történő húzásra, támla nélkül normatív 80% 36 1 db
379 *  04 45 03 03 06 Nyújtókészülékek fekvő helyzetben történő húzásra, támlás normatív 80% 36 1 db
380 04 45 06 Álló helyzetű húzásra alkalmas eszközök
381 04 45 06 03 Álló helyzetű húzásra alkalmas eszközök
382 04 45 06 03 03 Ajtóra akasztható nyújtókészülékek normatív A gerinc degeneratív elváltozásaihoz társuló izomspazmusok, myogelosis és kisízületi disztorziók okozta fájdalmak esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 80% 36 1 db
383 04 45 06 03 06 Függesztő készülékek kartartó nélkül normatív A gerinc degeneratív elváltozásaihoz társuló izomspazmusok, myogelosisok és kisízületi disztorziók okozta fájdalmak esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 80% 36 1 db
384 04 45 06 03 09 Függesztő készülékek kartartóval normatív Térd- és csípőízületi elváltozás vagy gerincelváltozás esetén, ahol a trakciós kezelés fekvő testhelyzetben indokolt ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 80% 36 1 db
385 04 45 06 03 12 Gerinchúzó készülékek normatív Nyaki gerincelváltozás esetén, ahol a trakciós kezelés fekvő helyzetben indokolt ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 80% 36 1 db
386 04 48 MOZGÁS-, ERŐ- ÉS EGYENSÚLYGYAKORLÓ ESZKÖZÖK
387 *  04 48 12 Ujj- és
kéztorna-eszközök
Radiális paresis, extensor ín sérülése, ulnaris paresis, rheumatoid arthritis ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, kézsebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
388 04 48 12 03 Ujj- és kézgyakoroltató eszközök paresisre, paralysisre
389 04 48 12 03 03 Ujj- és kézlazító eszközök normatív 70% 12 1 db
390 04 48 12 03 06 Radialis bénuláskezelők normatív 70% 12 1 db
391 04 48 15 Kar-, törzs- és
lábtorna-eszközök
392 *  04 48 15 03 Csípőtornáztatók Csípőízületi kontraktúra kezelésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
393 04 48 15 03 03 Csípőtornáztatók normatív 70% 12 1 db
394 *  04 48 15 06 Alsóvégtag-húzó készülékek A gerinc degeneratív elváltozásaihoz társuló izomspazmusok, myogelosisok és kisízületi disztorziók okozta fájdalmak esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
395 04 48 15 06 03 Alsóvégtag-húzó készülékek normatív 70% 12 1 db
396 06 ORTÉZISEK ÉS PROTÉZISEK
397 06 03 GERINCORTÉZIS-
RENDSZEREK
398 *  06 03 06 Ágyék-keresztcsont ortézisek Lumbago, postdiscectomias szindróma, spondylosis, spondylarthrosis, spondylolisthesis, fractura ossis pubis sine dislocatione ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
399 06 03 06 03 Méretsorozatos ágyék-keresztcsont ortézisek
400 06 03 06 03 03 Méretsorozatos ágyék-keresztcsont ortézisek vászonból vagy gumiszövetből normatív 50% 12 1 db
401 06 03 06 06 Adaptív ágyék-keresztcsont ortézisek Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel
402 06 03 06 06 03 Adaptív ágyék-keresztcsont ortézisek normatív 70% 12 1 db
403 06 03 06 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített ágyék-keresztcsont ortézisek Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel
404 06 03 06 09 03 F 24 ágyékfűzők normatív 80% 12 1 db
405 06 03 06 09 06 F 25 hosszú gerincfűzők normatív 80% 12 1 db
406 06 03 06 09 09 F 26 hosszú gerincfűzők melltartóval normatív 80% 12 1 db
407 *  06 03 09 Mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
408 06 03 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
409 06 03 09 03 06 Boston-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
normatív Lumbalis scoliosis, Scheuermann-kór, postoperativ strukturális defektus 80% 12 1 db
410 06 03 09 03 09 Charleston-rendszerű mellkas-ágyék-keresztcsont ortézisek normatív Strukturális scoliosis 80% 12 1 db
411 06 03 09 03 12 Cheneau-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
normatív Háti strukturális deformitás, scoliosis, Scheuermann-kór, postoperativ strukturális defektus 80% 12 1 db
412 06 03 09 03 15 Gschwend-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
normatív Scheuermann-kór 80% 12 1 db
413 06 03 09 03 18 Milwaukee-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
normatív Nyaki és magas háti strukturális deformitás, scoliosis, Scheuermann-kór 80% 12 1 db
414 06 03 09 03 21 Stagnara-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
normatív Háti strukturális deformitás, súlyosabb fokú scoliosis, Scheuermann-kór 80% 12 1 db
415. *  06 03 09 03 24 Ülőkorzett-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
normatív Képalkotó diagnosztikai vizsgálattal igazolt háti strukturális deformitás, súlyosabb fokú scoliosis esetén, ha a beteg ülő helyzetben a törzs függőleges megtartására önerőből képtelen 18 év feletti beteg részére
Az eszköz ártámogatással történő rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges.
80% 18 1 db
415/a. *  06 03 09 03 24 Ülőkorzett-rendszerű mellkas-ágyék-
keresztcsont ortézisek
emelt Központi idegrendszeri érintettség vagy egyéb neuromuscularis megbetegedés vagy mozgásszerveket érintő rendszerbetegség részeként fennálló súlyos fokú háti, ágyéki scoliosis esetén, ha a beteg a deformitás foka, vagy egyéb súlyos tartó- és mozgásrendszeri összetett betegség miatt nem képes
az álló helyzetre kifejlesztett korzettet hordani, illetve az alapbetegsége miatt az ülés/törzs stabilitását nem képes megtartani vagy az nagyon gyenge, instabil
18 év alatti beteg részére 80% 12 1 db
416 06 03 09 03 27 Traumás gerincortézis normatív Traumás sérülés vagy osteoporosis eredetű csigolyatörés 80% 12 1 db
416/a *  06 03 09 06 Adaptív mellkas-ágyék- keresztcsont ortézisek az adaptációt ortopéd műszerész vagy ortopéd kötszerész szakképesítéssel rendelkező személy végezheti
417 *  06 03 09 06 03 Mobilis korrigáló fűzők normatív Scoliosis 80% 12 1 db
417/a *  06 03 09 06 06 Dinamikus gerinc-ortézisek normatív Osteoporosis eredetű csigolyatörést követő rehabilitációban 80% 12 1 db
418 *  06 03 12 Nyakortézisek Spondylosis, discopathia, spondylarthrosis a nyaki szakaszon, torticollis, csigolyatumor, nyaki distorsio, degeneratív elváltozások, idegfájdalmak, egyszerű stabil törések, luxáció, luxációs törések primer nyújtását követően, dislocatiora hajlamos elváltozásoknál a fájdalom csökkentésére, megelőzésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
419 06 03 12 03 Rugalmas nyakortézisek
420 06 03 12 06 Merev nyakortézisek
421 06 03 12 06 03 Méretsorozatos merev nyakortézisek normatív 50% 12 1 db
422 06 03 12 06 06 Adaptív merev nyakortézisek normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel 70% 12 1 db
423 06 03 15 Nyak-mellkas ortézisek
424 *  06 03 15 03 Nyak-mellkas ortézisek Degeneratív elváltozások, idegfájdalmak, egyszerű stabil törések, luxatio, artritis; luxatios törések primer nyújtását követően diszlokációra hajlamos elváltozásoknál a fájdalom csökkentésére, megelőzésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
425 06 03 15 03 03 Méretsorozatos nyak-mellkas ortézisek normatív 50% 12 1 db
426 *  06 06 FELSŐ VÉGTAGOK
ORTÉZIS-
RENDSZEREI
(TESTEN VISELT)
18 éves kor alatti égési sérültek részére is rendelhető a hegesedés következtében kialakuló kontraktúrák megelőzése céljából
427 06 06 06 Kézortézisek A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
428 *  06 06 06 06 Adaptív kézortézisek Distorsio, subluxatio, luxatio, arthritis, tendovaginitis, postoperatív állapot ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, kézsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
429 06 06 06 06 03 Műanyag kézrögzítők normatív 70% 12 1 db
430 06 06 06 06 06 Gumiszövetes, fémmerevítésű kézrögzítők normatív 70% 12 1 db
431 *  06 06 06 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített kézortézisek Rheumatoid arthritis, n. radialis paresis, izomeredetű bénulások, központi idegrendszeri eredetű bénulás Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, kézsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, idegsebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
432 06 06 06 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, gumiszövetes kézortézisek normatív 80% 12 1 db
433 06 06 06 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, műanyag kézrögzítők normatív 80% 12 1 db
434 *  06 06 09 Csuklóortézisek Rheumatoid arthritis, n. radialis paresis, izomeredetű bénulások, központi idegrendszeri eredetű bénulás, fájdalmas csuklóízületi mozgások kiiktatása A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, kézsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, idegsebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
435 06 06 09 06 Adaptív csuklóortézisek
436 06 06 09 06 03 Műanyag csuklórögzítők normatív 70% 12 1 db
437 06 06 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csuklóortézisek Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel
438 06 06 09 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag csuklórögzítők normatív 80% 12 1 db
439 06 06 09 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, gumiszövetes csuklóortézisek normatív 80% 12 1 db
440 *  06 06 12 Csukló-kéz ortézisek Distorsio, subluxatio, luxatio, arthritis, tendovaginitis, postoperatív állapot, központi és perifériás idegbénulás A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, neurológia, gyermekneurológia, kézsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, idegsebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
441 06 06 12 06 Adaptív csukló-kéz ortézisek
442 06 06 12 06 03 Műanyag csukló-kéz rögzítők normatív 70% 12 1 db
443 06 06 12 06 06 Műanyag palmáris alkarsínek normatív 70% 12 1 db
443/a * 
444 *  06 06 15 Könyökortézisek Postoperatív állapot, könyökízületi instabilitás, arthrosis, arthritis A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, kézsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
445 06 06 15 06 Adaptív könyökortézisek
446 06 06 15 06 09 Gumiszövetes, fémmerevítésű könyökortézisek normatív 70% 12 1 db
447 06 06 15 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített könyökortézisek Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel
448 06 06 15 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, műanyag, fix könyökortézisek normatív 80% 12 1 db
449 06 06 15 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, műanyag könyökortézisek, előkészített ízülettel normatív 80% 12 1 db
450 *  06 06 24 Váll-könyök ortézisek Vállízület, álízület és felső végtag műtétei után, luxatio humeroscapularis, luxatio acromioclavicularis, contusio omii, humerus diaphysis középső 3/5-ének törései, velőűrsínezés után a stabilitás fokozására, lemezes OS után, ha a belső rögzítés mellett külső stabilizáció is szükséges; törés elhúzódó gyógyulása esetén A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, kézsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
451 06 06 24 06 Adaptív váll-könyök ortézisek
452 06 06 24 06 03 Műanyag váll-könyök rögzítők normatív 70% 12 1 db
453 06 06 24 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített váll-könyök ortézisek Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel
454 06 06 24 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, műanyag váll-könyök-ortézisek normatív 80% 12 1 db
455 *  06 12 ALSÓ VÉGTAGOK
ORTÉZIS-
RENDSZEREI
(TESTEN VISELT)
18 éves kor alatti égési sérültek részére is rendelhető a hegesedés következtében kialakuló kontraktúrák megelőzése céljából
456 *  06 12 03 Lábortézisek A 06 12 03 18 15 és
06 12 03 18 18 ISO-kódú csoportok kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik.
A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
457 06 12 03 03 Lábortézisek dongalábra
458 *  06 12 03 03 03 Méretsorozatos, egy síkban korrigáló lábortézisek dongalábra normatív Pes adductus ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
459 *  06 12 03 03 06 Méretsorozatos, három síkban korrigáló lábortézisek dongalábra normatív Pes equinovarus ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
460 *  06 12 03 03 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lábortézisek dongalábra normatív Veleszületett dongaláb, centrális vagy perifériás neurológiai károsodás miatt kialakult kóros lábtartás ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
461 *  06 12 03 06 Lábortézisek diabeteses neuropathias lábra Diabeteses neuropathias láb krónikus talpi fekéllyel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
462 06 12 03 06 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lábortézisek diabeteses, neuropathias lábra normatív 80% 12 1 db
463 *  06 12 03 09 Lábortézisek erősen deformált lábra Pes excavatus, pes adductus, pes varus, pes valgus ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
464 06 12 03 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített lábortézisek erősen deformált lábra normatív 80% 12 1 db
465 *  06 12 03 15 Lábortézisek a láb izomzatának bénulására Peroneus paresis, plaegia ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
466 06 12 03 15 03 Lábortézisek a láb feszítőizomzatának kisfokú bénulására normatív 90% 6 1 db
467 06 12 03 15 06 Lábortézisek a láb feszítőizomzatának nagyfokú bénulására normatív 90% 12 1 db
468 06 12 03 18 Lúdtalpbetétek
469 06 12 03 18 15 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített merev betétek normatív Pes planovalgus esetén 18 év alatti betegnek ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 50% 12 1 pár
470 06 12 03 18 18 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített félmerev betétek normatív Pes planus, pes calceneovalgus esetén 18 év alatti betegnek ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 50% 12 1 pár
471 06 12 06 Boka-láb ortézisek A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
472 06 12 06 03 Méretsorozatos boka-láb ortézisek
473 *  06 12 06 03 09 Fémmerevítésű méretsorozatos boka-láb ortézisek normatív Krónikus bokaízületi instabilitás, krónikus bokaízületi gyulladás, szalagsérülés konzervatív kezelése ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 1 db
474 06 12 06 06 Adaptív boka-láb ortézisek
475 *  06 12 06 06 03 Peroneus-emelők normatív Izolált peroneus-bénulás, ha a quadriceps és az Achilles izomereje megtartott és a bénulás nem spasztikus eredetű ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 12 1 db
476 *  06 12 06 06 06 Boka-láb ortézisek lábszártörésre normatív Lábszártörés, szeptikus törés, osteosynthesis után, Achilles-ín sérülés ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 70% 12 1 db
477 *  06 12 06 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített boka-láb ortézisek Az eszköz nem rendelhető dinamikus adaptív boka-láb ortézissel együttesen.
478 *  06 12 06 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített boka-láb ortézisek fixált bokaízülettel normatív Centrális és perifériás bénulás Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 12 1 db
479 *  06 12 06 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített boka-láb ortézisek fixált bokaízülettel emelt Centrális és perifériás bénulás 1. Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető
2. Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel
ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
480 *  06 12 06 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, patellaínra támaszkodó boka-láb ortézisek fixált bokaízülettel normatív Krónikus bokaízületi megbetegedések esetén a bokaízület részleges tehermentesítésére,
Achilles-ínszakadás postoperatív szakában
Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 12 1 db
481 *  06 12 06 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, patellaínra támaszkodó boka-láb ortézisek fixált bokaízülettel emelt Krónikus bokaízületi megbetegedések esetén a bokaízület részleges tehermentesítésére, Achilles-ínszakadás postoperatív szakában 1. Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető
2. Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel
ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, reumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
482 *  06 12 06 09 09 Ortézisek lábbénulásra normatív Alsó végtag veleszületett bénulása ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 12 1 db
483 *  06 12 06 09 09 Ortézisek lábbénulásra emelt Alsó végtag veleszületett bénulása Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
483/a *  06 12 06 12 Dinamikus adaptív boka-láb ortézisek − 3. aktivitási szint: a beteg korlátlan eszközhasználatra képes.
− Karbon, kevlár, üvegszál felhasználásával, prepeg eljárással készül.
− Energia tárolásra alkalmas.
− A kihordási időből adódóan a terméknek legalább 3 millió ciklusra szóló tesztdokumentációval kell rendelkeznie.
− Első eszköz ellátásnál a megfelelő eszköz kiválasztását és adaptációs igényét, a szükséges tartozékok meghatározását csak megfelelő team (orvos, gyártói jogosítvánnyal rendelkező ortopédiai műszerész, gyógytornász) végezheti.
− Az eszköz nem rendelhető egyedi méretvétel alapján egyedileg készített boka-láb ortézissel együttesen.
mozgásszervi rehabilitációs szakambulancia vagy osztály ortopédia- traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
483/b *  06 12 06 12 03 Dinamikus boka-láb ortézisek alacsony energiatároló képességgel normatív A láb, lábszár centrális vagy perifériális bénulásos kórképei, proszupinációs izomegyensúly zavar (disbalance).
Megtartott térd extensio, stabil térdízület.
Plantarflexio izomereje megtartott.
Spazmus esetén Módosított Asworth Skála (MAS) szerinti érték:
1. Kontraindikáció: jelentős görcsös bénulás (spaszticitás), jelentős bokaduzzanat, fekély által veszélyeztetett diabéteszes láb
90% 24 1 db
483/c *  06 12 06 12 09 Térdízület működését befolyásoló dinamikus boka-láb ortézisek magas energiatároló képességgel normatív A láb, lábszár centrális vagy perifériális bénulásos kórképei és a következő kórképek valamelyike: proszupinációs izom-egyensúly zavar (disbalance) vagy boka instabilitás vagy spazmus [Módosított Asworth Skála (MAS) szerinti érték: 1–2) vagy a láb plantarflexio izomerejének csökkenése (mért izomerő 0–3) vagy crouchgait (guggoló járás) vagy quadriceps paresis (a térd extensio izomerejének csökkenése, mért izomerő 2–3).

Kontraindikáció: jelentős görcsös bénulás (spaszticitás), jelentős bokaduzzanat, fekély által veszélyeztetett diabéteszes láb
Ventrális megtámasztás 90% 24 1 db
484 06 12 09 Térdortézisek A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
485 06 12 09 06 Adaptív térdortézisek
486 *  06 12 09 06 03 Adaptív térdortézisek gumiszövetes oldalsínnel normatív Térdízületi instabilitás ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 70% 12 1 db
487 *  06 12 09 06 06 Adaptív térdortézisek gumiszövetes, szabályozható mozgásterjedelmű oldalsínnel normatív Térdműtétet követő kezelésre, amennyiben a műtét után átmeneti ideig (várhatóan 6 hétig) a térdizület mozgása csak korlátozott mozgástartományban engedélyezhető ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 70% 12 1 db
488 06 12 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített térdortézisek
489 *  06 12 09 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag térdortézisek merev térdízülettel normatív Lezajlott degeneratív térdízületi betegség után 3 hónapnál hosszabb ideig tartó kezelésre Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 12 1 db
490 *  06 12 09 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag térdortézisek változtatható mozgástartománnyal (gyermek) normatív Nagyfokú térdízület-instabilitás esetén 18 év alatti betegek 6 hétnél hosszabb ideig tartó kezelésére Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 12 1 db
491 *  06 12 09 09 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műanyag térdortézisek változtatható mozgástartománnyal (felnőtt) normatív Nagyfokú térdízület-instabilitás esetén 18 év feletti betegek 6 hétnél hosszabb ideig tartó kezelésére Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 12 1 db
492 *  06 12 09 09 12 Térdízületi kontraktúrakezelők normatív Lábszáramputációt követően a térdízületi kontraktúra megelőzésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 12 1 db
493 *  06 12 15 Csípőortézisek A 06 12 15 06 03 ISO-kódú csoport kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
494 06 12 15 03 Méretsorozatos csípőortézisek
495 06 12 15 03 03 Abdukciós sínek normatív Csípő veleszületett subluxatiója, instabil csípő, csípő egyéb deformitása, csípő dysplasiája ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 70% 12 1 db
496 *  06 12 15 03 06 Osteoporosis-ortézisek normatív Osteoporosis
(T–Score < –2,5)
ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 70% 12 1 db
497 06 12 15 06 Adaptív csípőortézisek
498 06 12 15 06 03 Abdukciós hevederek normatív Csípő veleszületett subluxatiója, instabil csípő, csípő egyéb deformitása, csípő dysplasiája ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia 80% 12 1 db
499 06 12 15 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csípőortézisek
500 *  06 12 15 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csípőortézisek merev ízülettel normatív Coxitis, előrehaladott coxarthrosis Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
501 *  06 12 15 09 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csípőortézisek szabad ízülettel normatív Osteochondritis, Perthes-kór Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 24 1 db
502 *  06 12 18 Csípő-térd-boka-láb ortézisek A 06 12 18 03 27 és
06 12 18 03 30 ISO-kódú csoportok kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
503 *  06 12 18 03 Négykörsínes térd-boka-láb ortézisek ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
504 06 12 18 03 03 Egyoldali négykörsínes térd-boka-láb ortézisek normatív Musculus quadriceps bénulása 98% 18 1 db
505 06 12 18 03 06 Egyoldali négykörsínes térd-boka-láb ortézisek térdzárral normatív Musculus quadriceps bénulása 98% 18 1 db
506 06 12 18 03 09 Egyoldali négykörsínes térd-boka-láb ortézisek tehermentesítő tubertámasszal normatív Musculus quadriceps bénulása 98% 18 1 db
507 06 12 18 03 12 Egyoldali négykörsínes térd-boka-láb ortézisek térdzárral és tehermentesítő tubertámasszal normatív Musculus quadriceps bénulása 98% 18 1 db
508 06 12 18 03 15 Egyoldali négykörsínes térd-boka-láb ortézisek, combrészen tokkal normatív Musculus quadriceps bénulása 98% 18 1 db
509 06 12 18 03 18 Egyoldali négykörsínes térd-boka-láb ortézisek térdzárral, tehermentesítő tubertámasszal, combrészen tokkal normatív Musculus quadriceps bénulása 98% 18 1 db
510 06 12 18 03 21 Egyoldali medenceöves-négykörsínes
csípő-térd-boka-láb ortézisek zárszerkezettel, fémsínnel
normatív Egyoldali csípő, comb és lábszár együttes bénulása esetén 98% 18 1 db
511 06 12 18 03 24 Egyoldali törzs-csípő-
térd-boka-láb ortézisek, fémsínnel
normatív Egyoldali csípő, comb és lábszár együttes bénulása esetén, amennyiben ahhoz az ágyéki gerincszakasz izomzatának nagyfokú gyengülése társul 98% 18 1 db
512 06 12 18 03 27 Kétoldali medenceöves-
négykörsínes csípő-térd-
boka-láb ortézisek zárszerkezettel, fémsínnel
normatív Kétoldali csípő, comb és lábszár együttes bénulása 98% 18 1 db
513 06 12 18 03 30 Kétoldali törzs-csípő-
térd-boka-láb ortézisek, fémsínnel
normatív Kétoldali csípő, comb és lábszár együttes bénulása esetén, amennyiben ahhoz az ágyéki gerincszakasz izomzatának nagyfokú gyengülése társul 98% 18 1 db
514 06 12 18 03 33 Perthes-kórt kezelő csípő-térd-boka-láb ortézisek normatív Perthes-kór 98% 24 1 db
515 *  06 12 30 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez
Kizárólag egyedi méretvétel alapján egyedileg készített alsóvégtag-ortézisekhez

A 06 12 30 03 45 ISO-kódú csoport kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik. A rendelésnél a vényen az oldaliságot fel kell tüntetni.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
516 06 12 30 03 Tartozékok
alsóvégtag-ortézisekhez
517 06 12 30 03 03 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: kengyel
normatív 90% 12 2 db
518 06 12 30 03 03 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: kengyel
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 2 db
518/a *  06 12 30 03 03 Tartozékok
alsóvégtag-
ortézisekhez: kengyel
kiemelt Járógépet használó beteg részére, akinek egyedi méretvétel alapján egyedileg készített ortopéd cipőt emelt jogcímen rendeltek. ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 6 1 db
519 06 12 30 03 06 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: előrevezetett, beépített kengyel
normatív 90% 12 2 db
520 06 12 30 03 06 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: előrevezetett, beépített kengyel
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 2 db
521 06 12 30 03 09 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: készen vásárolt kengyel
normatív 90% 12 1 db
522 06 12 30 03 09 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: készen vásárolt kengyel
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
523 06 12 30 03 12 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: csúszó kengyel Perthes-kórt kezelő ortézishez
normatív 90% 12 1 db
524 06 12 30 03 12 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: csúszó kengyel Perthes-kórt kezelő ortézishez
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
525 06 12 30 03 15 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: ellenoldali talpmagasítás
normatív 90% 12 1 db
526 06 12 30 03 15 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: ellenoldali talpmagasítás
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
527 06 12 30 03 18 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: korlátozható mozgású bokaízület
normatív 90% 12 1 db
528 06 12 30 03 18 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: korlátozható mozgású bokaízület
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
529 06 12 30 03 21 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: szandál, biztosított támasztású bokaízülettel
normatív 90% 12 1 db
530 06 12 30 03 21 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: szandál, biztosított támasztású bokaízülettel
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
531 06 12 30 03 24 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: bokaszíj
normatív 90% 12 1 db
532 06 12 30 03 24 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: bokaszíj
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
533 06 12 30 03 27 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: térd hyperextensióját gátló szíjazat
normatív 90% 12 1 db
534 06 12 30 03 27 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: térd hyperextensióját gátló szíjazat
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
535 06 12 30 03 30 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: quadriceps térdhúzó
normatív 90% 12 1 db
536 06 12 30 03 30 Tartozékok alsóvégtag-ortézisekhez: quadriceps térdhúzó emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
537 06 12 30 03 33 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez:
gluteus-húzó
normatív 90% 12 1 db
538 06 12 30 03 33 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez:
gluteus-húzó
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
539 06 12 30 03 36 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: térdsapka
normatív 90% 12 1 db
540 06 12 30 03 36 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: térdsapka
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
541 06 12 30 03 39 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: combtoldalék
normatív 90% 12 1 db
542 06 12 30 03 39 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: combtoldalék
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
543 06 12 30 03 42 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: deréköv egyoldali járást segítő eszközhöz
normatív 90% 12 1 db
544 06 12 30 03 42 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: deréköv egyoldali járást segítő eszközhöz
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
545 06 12 30 03 45 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: deréköv kétoldali járást segítő eszközhöz
normatív 90% 12 1 db
546 06 12 30 03 45 Tartozékok alsóvégtag-
ortézisekhez: deréköv kétoldali járást segítő eszközhöz
emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 12 1 db
547 *  06 18 FELSŐ VÉGTAGOK PROTÉZIS-
RENDSZEREI
1. A 06 18 24 03 03,
06 18 24 03 06, 06
18 24 03 12 és 06 18
24 03 15 ISO-kódú csoportok kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik,
a rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni.
2. A nettó 300 000 forintot meghaladó közfinanszírozás alapjául elfogadott árú eszközök támogatásához az adott beteg számára történő ismételt rendeléskor az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges
548 *  06 18 03 Részleges kézprotézisek Egy vagy több kézujj, ujjrész hiánya, kéz részleges vagy teljes veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, kézsebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
549
06 18 03 03 Részleges kézprotézisek ujjcsonkra, kézcsonkra
550 06 18 03 03 03 Ujjpótlások kesztyűvel, hozott kesztyűbe dolgozva normatív 98% 24 1 db
551 06 18 03 03 06 Részleges vagy teljes kézpótlások normatív 98% 24 1 db
552 06 18 03 03 09 Ellentámaszok kézcsonkhoz, nyitott végű alkartokkal normatív 98% 24 1 db
553 06 18 03 03 12 Vállhúzós horgok kézcsonkhoz, nyitott tokkal normatív 98% 24 1 db
554 06 18 03 03 15 Szilikonos ujjpótlások normatív 98% 24 1 db
555 06 18 03 03 18 Szilikonos kézpótlások normatív 98% 24 1 db
556 06 18 09 Alkarcsonkprotézisek
557 *  06 18 09 03 Kozmetikus protézisek alkarcsonkra Kéz és alkar veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
558 06 18 09 03 03 Alkarok amputáltaknak normatív 98% 24 1 db
559 06 18 09 03 06 Alkarok az alsó harmadban amputáltaknak normatív 98% 24 1 db
560 06 18 09 03 09 Alkarok a középső harmadban amputáltaknak normatív 98% 24 1 db
561 06 18 09 03 12 Pronációs kezek alkarcsonkra normatív 98% 24 1 db
562 *  06 18 09 06 Munkakar-protézisek alkarcsonkra Kéz és alkar veleszületett vagy szerzett hiánya esetén a munkaképesség, tanulóképesség vagy önálló életvitelre való képesség visszanyerése céljából sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
563 06 18 09 06 03 Műkezek normatív 98% 24 1 db
564 06 18 09 06 06 Munkakar-protézisek bőrből, műanyag kézzel normatív 98% 24 1 db
565 06 18 09 06 09 Munkakar-protézisek bőrből, ízületes felkarmandzsettával normatív 98% 24 1 db
566 06 18 09 06 12 Szerszámbefogó bőrtokok normatív 98% 24 1 db
567 06 18 09 06 15 Gépjárműkormány-
befogók
normatív 98% 24 1 db
568 *  06 18 09 09 Vállhúzós protézisek alkarcsonkra Kéz és alkar veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
569 06 18 09 09 03 Vállhúzós protézisek alkarcsonkra műanyag tokkal normatív 98% 24 1 db
570 06 18 15 Felkarcsonkprotézisek
571 *  06 18 15 03 Kozmetikus protézisek felkarcsonkra Alkar és felkar veleszületett vagy szerzett hiánya esetén. sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
572 06 18 15 03 03 Kozmetikus protézisek felkarcsonkra, rugós ujjal vagy kesztyűvel normatív 98% 24 1 db
573 06 18 15 03 06 Kozmetikus protézisek felkarcsonkra: passzív felkar normatív 98% 24 1 db
574 *  06 18 15 06 Vállhúzós protézisek felkarcsonkra Alkar és felkar veleszületett vagy szerzett hiánya esetén. sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
575 06 18 15 06 03 Vállhúzós protézisek hosszú felkarcsonkra normatív 98% 24 1 db
576 06 18 15 06 06 Vállhúzós protézisek felkarcsonkra, öntőgyantából normatív 98% 24 1 db
577 *  06 18 15 09 Munkakar-protézisek felkarcsonkra Alkar és felkar veleszületett vagy szerzett hiánya esetén a munkaképesség, tanulóképesség vagy önálló életvitelre való képesség visszanyerése céljából. sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
578 06 18 15 09 03 Munkakar-protézisek felkarcsonkra, rugós ujjú kézzel normatív 98% 24 1 db
579 06 18 15 09 06 Munkakar-protézisek felkarcsonkra, szerszámbefogóval normatív 98% 24 1 db
580 *  06 18 18 Vállcsonkprotézisek Felkar veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
581 06 18 18 03 Kozmetikus protézisek vállcsonkra
582 06 18 18 03 03 Kozmetikus protézisek vállcsonkra műanyagból normatív 98% 24 1 db
583 06 18 18 03 06 Kozmetikus protézisek vállcsonkra bőrből normatív 98% 24 1 db
584 06 18 18 06 Vállhúzós protézisek vállcsonkra
585 06 18 18 06 03 Vállhúzós protézisek vállcsonkra, műanyagból normatív 98% 24 1 db
586 *  06 18 24 Kiegészítők felsővégtag-
protézisekhez
Kizárólag felsővégtag-protézisekhez sebészet, gyermeksebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
587 06 18 24 03 Kiegészítők felsővégtag-protézisekhez
588 06 18 24 03 03 Normál béleletlen bőrkesztyű-pár normatív 98% 24 1 pár
589 06 18 24 03 06 Speciális szabású, béleletlen bőrkesztyű-pár normatív 98% 24 1 pár
590 06 18 24 03 09 Műanyag kézhuzat normatív 98% 24 1 db
591 06 18 24 03 12 Egyujjas védőkesztyű flanel béléssel normatív 98% 24 1 pár
592 06 18 24 03 15 Egyujjas védőkesztyű báránybőr béléssel normatív 98% 24 1 pár
593 06 18 24 03 18 Csonkharisnya normatív 98% 24 1 pár
594 06 24 ALSÓ VÉGTAGOK PROTÉZIS-
RENDSZEREI
1. A kihordási időre rendelhető mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik,
a rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
2. A nettó 400 000 forintot meghaladó közfinanszírozás alapjául elfogadott árú eszközök támogatásához az adott beteg számára az első végleges protézist követő ismételt rendeléskor az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges.
595 *  06 24 03 Részleges lábprotézisek Láb veleszületett vagy szerzett, részleges vagy teljes hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
596 06 24 03 03 Műanyag protézisek lábcsonkra
597 06 24 03 03 03 Műanyag protézisek lábcsonkra, lábszárközépig érő támasszal normatív 98% 24 1 db
598 06 24 03 03 06 Műanyag protézisek lábcsonkra, térdig érő támasszal normatív 98% 24 1 db
599 06 24 03 03 09 Műanyag protézisek lábcsonkra, térdig érő tokkal normatív 98% 24 1 db
600 06 24 03 03 12 Műanyag protézisek lábcsonkra, ízületes oldalsínnel normatív 98% 24 1 db
601 06 24 03 06 Fatokos protézisek lábcsonkra
602 06 24 03 06 03 Fatokos protézisek lábcsonkra, térdig érő támasszal normatív 98% 24 1 db
603 06 24 03 06 06 Fatokos protézisek lábcsonkra, térdig érő tokkal normatív 98% 24 1 db
604 06 24 03 06 09 Fatokos protézisek lábcsonkra, bőr combtokkal normatív 98% 24 1 db
605 06 24 03 09 Bőrtokos protézisek lábcsonkra
606 06 24 03 09 03 Bőrtokos protézisek lábcsonkra: bőrszandál normatív 98% 24 1 db
607 06 24 03 09 06 Bőrtokos protézisek lábcsonkra, bokaízület nélkül normatív 98% 24 1 db
608 06 24 03 09 09 Bőrtokos protézisek lábcsonkra, mozgó bokával normatív 98% 24 1 db
609 06 24 09 Lábszárcsonkprotézisek
610 *  06 24 09 03 Műanyag protézisek lábszárcsonkra Láb és lábszár veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
611 06 24 09 03 03 Műanyag protézisek lábszárcsonkra, szíjas függesztéssel normatív 98% 12 1 db
612 06 24 09 03 06 Műanyag protézisek lábszárcsonkra, oldalsínnel normatív 98% 12 1 db
613 06 24 09 03 09 Műanyag protézisek lábszárcsonkra, tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
614 06 24 09 03 12 Műanyag térdeplős protézisek lábszárcsonkra normatív 98% 24 1 db
615 *  06 24 09 06 Fatokos protézisek lábszárcsonkra Láb és lábszár veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
616 06 24 09 06 03 Fatokos protézisek lábszárcsonkra: csizmaláb normatív 98% 24 1 db
617 06 24 09 06 06 Fatokos protézisek lábszárcsonkra, ízületes oldalsínnel normatív 98% 24 1 db
618 06 24 09 06 09 Fatokos protézisek lábszárcsonkra, tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
619 06 24 09 06 12 Fatokos protézisek lábszárcsonkra, belső tokkal és ízületes oldalsínnel normatív 98% 24 1 db
620 06 24 09 06 15 Fatokos protézisek lábszárcsonkra, belső tokkal és ülőtámasszal normatív 98% 24 1 db
621 06 24 09 06 18 Fatokos térdeplős protézisek lábszárcsonkra normatív 98% 24 1 db
622 *  06 24 09 09 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra Láb és lábszár veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
623 06 24 09 09 03 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra: csizmaláb normatív 98% 24 1 db
624 06 24 09 09 06 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra, ízületes oldalsínnel és bőr combtokkal normatív 98% 24 1 db
625 06 24 09 09 09 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra, tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
626 06 24 09 09 12 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra, belső tokkal és ízületes oldalsínnel normatív 98% 24 1 db
627 06 24 09 09 15 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra, belső tokkal és tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
628 06 24 09 09 18 Bőrtokos térdeplős protézisek lábszárcsonkra normatív 98% 24 1 db
629 06 24 09 09 21 Bőrtokos félbőrös protézisek lábszárcsonkra normatív 98% 24 1 db
630 06 24 09 09 24 Bőrtokos protézisek lábszárcsonkra, tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
631 06 24 09 09 27 Bőrtokos félbőrös protézisek lábszárcsonkra, tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
632 *  06 24 09 12 Csővázas protézisek lábszárcsonkra 1. aktivitási szintű amputáltak részére Láb és lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya 1. aktivitási szint: a beteg beltéri protézishasználatra képes fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
633 06 24 09 12 03 Csővázas protézisek lábszárcsonkra, szíjas felfüggesztéssel normatív 98% 24 1 db
634 06 24 09 12 06 Csővázas protézisek lábszárcsonkra, ízületes oldalsínnel normatív 98% 24 1 db
635 *  06 24 09 15 Csővázas protézisek lábszárcsonkra, 2. és 3. aktivitási szintű amputáltak részére Láb és lábszár veleszületett vagy szerzett hiánya esetén, ideiglenes protézis legalább három hónapig történő kötelező viselése után, ha a csonk kialakult, és a protézis használója felkészült az eszköz viselésére. 2. aktivitási szint: a beteg kültérben korlátozott protézishasználatra képes
3. aktivitási szint: a beteg korlátlan protézishasználatra képes beltérben és kültérben
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
636 06 24 09 15 03 Csővázas protézisek hosszú lábszárcsonkra normatív 98% 36 1 db
637 06 24 09 15 06 Csővázas protézisek rövid lábszárcsonkra normatív 98% 36 1 db
638 *  06 24 09 18 Lábszárprotézisek az alsó végtagok fejlődési rendellenességeire Láb és lábszár veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
639 06 24 09 18 03 Műanyag lábszárprotézisek normatív 98% 12 1 db
640 06 24 09 18 06 Bőr lábszárprotézisek normatív 98% 12 1 db
641 06 24 12 Térdcsonkprotézisek
642 *  06 24 12 03 Térdcsonk-protézisek Láb és lábszár veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
643 06 24 12 03 03 Térdcsonkprotézisek térdízületi csonkra normatív 98% 24 1 db
644 06 24 12 03 06 Térdcsonkprotézisek, tubertámasszal normatív 98% 24 1 db
645 06 24 12 03 09 Térdcsonkprotézisek exarticularis csonkra normatív 98% 36 1 db
646 06 24 12 03 12 Térdcsonkprotézisek térdízületi exarticularis csonkra normatív 98% 24 1 db
647 06 24 15 Combcsonkprotézisek
648 *  06 24 15 03 Fatokos protézisek combcsonkra Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
649 06 24 15 03 03 Fatokos protézisek combcsonkra, térdfékkel normatív 98% 24 1 db
650 06 24 15 03 06 Fatokos protézisek combcsonkra, záras térdízülettel normatív 98% 24 1 db
651 06 24 15 03 09 Fatokos protézisek combcsonkra, belső záras térdízülettel normatív 98% 24 1 db
652 *  06 24 15 06 Félbőrös, bőrös protézisek combcsonkra Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
653 06 24 15 06 03 Félbőrös, bőrös protézisek combcsonkra, térdfékkel normatív 98% 24 1 db
654 06 24 15 06 06 Félbőrös, bőrös protézisek combcsonkra, záras térdízülettel normatív 98% 24 1 db
655 06 24 15 06 09 Félbőrös, bőrös protézisek combcsonkra, belső záras térdízülettel normatív 98% 24 1 db
656 06 24 15 06 12 Félbőrös, bőrös protézisek hosszú combcsonkra normatív 98% 24 1 db
657 06 24 15 06 15 Félbőrös, bőrös protézisek combcsonkra, térdzárral normatív 98% 24 1 db
658 *  06 24 15 09 Műanyag protézisek combcsonkra Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
659 06 24 15 09 03 Műanyag protézisek combcsonkra, térdízület nélkül normatív 98% 24 1 db
660 06 24 15 09 06 Műanyag protézisek combcsonkra, térdízülettel normatív 98% 24 1 db
661 *  06 24 15 12 Csővázas protézisek combcsonkra 1. aktivitási szintű amputáltak részére Láb és lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya 1. aktivitási szint: a beteg beltéri protézishasználatra képes fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
662 06 24 15 12 03 Csővázas protézisek combcsonkra, térdfékkel normatív 98% 24 1 db
663 06 24 15 12 06 Csővázas protézisek combcsonkra, belső záras térdízülettel normatív 98% 24 1 db
664 06 24 15 12 09 Csővázas protézisek combcsonkra, bőrtokos, belső záras térdízülettel normatív 98% 24 1 db
665 06 24 15 12 12 Csővázas protézisek combcsonkra, zárt térdízülettel normatív 98% 24 1 db
666 06 24 15 12 15 Csővázas protézisek combcsonkra, nyitható térdízülettel normatív 98% 24 1 db
667 06 24 15 12 18 Csővázas könnyített protézisek combcsonkra normatív 98% 24 1 db
668 06 24 15 12 21 Csővázas könnyűprotézisek combcsonkra normatív 98% 24 1 db
669 *  06 24 15 15 Csővázas protézisek combcsonkra, 2. és 3. aktivitási szintű amputáltak részére Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya esetén ideiglenes protézis legalább három hónapig történő kötelező viselése után, ha a csonk kialakult, és a protézis használója felkészült az eszköz viselésére 2. aktivitási szint: a beteg kültérben korlátozott protézishasználatra képes
3. aktivitási szint: a beteg korlátlan protézishasználatra képes beltérben és kültérben
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
670 06 24 15 15 03 Csővázas protézisek hosszú combcsonkra normatív 98% 36 1 db
671 06 24 15 15 06 Csővázas protézisek rövid combcsonkra normatív 98% 36 1 db
672 *  06 24 15 18 Geriátriai protézisek combcsonkra Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
673 06 24 15 18 03 Geriátriai protézisek combcsonkra térdzárral normatív 98% 24 1 db
674 *  06 24 15 21 Combprotézisek az alsó végtagok fejlődési rendellenességeire A comb fejlődési rendellenességre visszavezethető hiánya esetén fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
675 06 24 15 21 03 Combprotézisek térdízület nélkül normatív 98% 12 1 db
676 06 24 15 21 06 Combprotézisek térdízülettel normatív 98% 12 1 db
677 06 24 15 21 09 Combtokos combprotézisek normatív 98% 12 1 db
678 06 24 18 Csípőcsonkprotézisek
679 *  06 24 18 03 Fatokos protézisek csípőízületi csonkra Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
680 06 24 18 03 03 Fatokos kanadai protézisek csípőízületi csonkra normatív 98% 12 1 db
681 *  06 24 18 06 Csővázas protézisek csípőízületi csonkra, verőér- szűkület miatt amputáltak részére Verőér-szűkület vagy medence-resectio miatti amputáció fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
682 06 24 18 06 03 Csővázas protézisek csípőízületi csonkra, verőér-szűkület miatt amputáltak részére, műanyag medencekosárral normatív 98% 12 1 db
683 *  06 24 18 09 Csővázas protézisek csípőízületi csonkra, nem verőérszűkület miatt amputáltak részére Nem verőérszűkület miatti amputáció, valamint medenceresectio esetén 2. és 3. aktivitási szintű betegek részére vagy
1. aktivitási szintű betegek részére dokumentáltan indokolt esetben
1. aktivitási szint: a beteg beltéri protézishasználatra képes
2. aktivitási szint: a beteg kültérben korlátozott protézishasználatra képes
3. aktivitási szint: a beteg korlátlan protézishasználatra képes beltérben és kültérben
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
684 06 24 18 09 03 Csővázas protézisek csípőízületi csonkra, nem verőér-szűkület miatt amputáltak részére normatív 98% 36 1 db
685 *  06 24 48 Ideiglenes protézisek a járástanítás korai lehetővé tétele céljából 1. Szövődménymentes esetben az ideiglenes protézisellátást (méretvételt) az amputációt követően a 10. és 14. nap között el kell indítani. Később induló protetizálás esetén a késedelem okát a betegdokumentációban fel kell tüntetni.
2. Ha ideiglenes protézis rendelésére kerül sor, a beteg számára végleges protézis legkorábban az ideiglenes protézis rendelését követő 3 hónap elteltével lehetséges. 3. A 2. és 3. aktivitási szintű betegnek rendelt csővázas protézis rendelését megelőzően ideiglenes protézis rendelése és legalább 3 hónapos használata kötelező.
686 06 24 48 03 Nem átalakítható ideiglenes protézisek alsóvégtag-amputáltak korai mobilizálására
687 *  06 24 48 03 03 Nem átalakítható ideiglenes protézisek lábszárcsonkra normatív Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermek sebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
688 *  06 24 48 03 06 Nem átalakítható ideiglenes protézisek combcsonkra normatív Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermek sebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
689 06 24 48 06 Átalakítható ideiglenes protézisek alsóvégtag-amputáltak korai mobilizálására
690 *  06 24 48 06 03 Átalakítható ideiglenes csővázas protézisek normatív Láb, lábszár és comb veleszületett vagy szerzett hiánya sebészet, gyermek sebészet, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 12 1 db
691 *  06 24 54 Kiegészítők alsóvégtag-
protézisekhez
Kizárólag alsóvégtag-
protézisekhez
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszközök kipróbálása és betanítása biztosított (ahol az ortopédiai műszerész és a gyógytornász jelenléte biztosított)
692 06 24 54 09 Függesztések
693 06 24 54 09 03 Lábszárfüggesztők normatív 98% 12 1 db
694 06 24 54 09 06 Combfüggesztők normatív 98% 12 1 db
695 06 24 54 09 09 Marx-rendszerű függesztő bandázsok normatív 98% 12 1 db
696 06 24 54 09 12 Vállszalagok normatív 98% 12 1 db
697 06 24 54 09 15 Ízületes oldalsínes medence- vagy derékövek normatív 98% 12 1 db
697/a. *  06 24 54 09 18 Liner-ek normatív 3. aktivitási szint esetén, amennyiben a beteg dokumentáltan nem látható el szilikonos csonkharisnyával 70% 12 1 db
698 06 24 54 12 Medencekosarak
699 06 24 54 12 03 Bőr medencekosarak normatív 98% 12 1 db
700 06 24 54 12 06 Műanyag medencekosarak normatív 98% 12 1 db
701 06 30 EGYÉB NEMVÉGTAG-
PROTÉZISEK
702 *  06 30 03 Parókák Alopecia totalis, alopecia areata, hajas fejbőr skalpolásos leszakadása bőrgyógyászat, klinikai onkológia, sugárterápia, hematológia, sebészet, traumatológia, ortopédia-
traumatológia
703 06 30 03 03 Parókák valódi hajból Kizárólag allergológiai vizsgálattal igazolt műszálallergia esetén rendelhető
704 06 30 03 03 03 Parókák valódi hajból normatív 80% 12 1 db
705 06 30 03 06 Parókák műszálból
706 06 30 03 06 03 Parókák műszálból normatív 80% 12 1 db
707 06 30 18 Emlőprotézisek A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni sebészet, klinikai onkológia, sugárterápia
708 06 30 18 03 Ideiglenes emlőprotézisek Teljes vagy részleges emlőeltávolítás után a seb gyógyulásáig, a sugárterápia befejezéséig
709 06 30 18 03 03 Ideiglenes emlőprotézisek normatív 80% 12 1 db
710 06 30 18 06 Szilikonos emlőprotézisek
711 06 30 18 06 03 Szilikonos teljes emlőprotézisek normatív Fejlődési rendellenesség esetén vagy teljes amputáció után a teljes sebgyógyulást vagy sugárkezelést követően 80% 12 1 db
712 06 30 18 06 06 Szilikonos részleges emlőprotézisek normatív Emlőmegtartó műtétek (subcutan mastectomia, quadrans resectio) után a hiányzó emlő térfogatának pótlására a teljes sebgyógyulást vagy sugárkezelést követően 80% 12 1 db
713 06 30 18 06 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített, szilikonos teljes emlőprotézis normatív Az emlő teljes eltávolítása után a teljes sebgyógyulást vagy sugárkezelést követően kizárólag abban az esetben, ha a beteg adaptív termékkel nem látható el 80% 12 1 db
714 06 30 21 Szemprotézisek A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
715 06 30 21 03 Epithesisek Szem vagy szemüreg rosszindulatú megbetegedései, szem eltávolítását indikáló sérülések klinikai onkológia, sugárterápia, szemészet, gyermekszemészet, arc-állcsont-szájsebészet
716 06 30 21 03 03 Kemény epithesisek normatív 98% 12 1 db
717 06 30 21 03 06 Puhán maradó epithesisek normatív 98% 12 1 db
718 06 30 21 06 Műszemek Sérült szemcsonk klinikai onkológia, sugárterápia, szemészet, gyermekszemészet, arc-állcsont-szájsebészet
719 06 30 21 06 03 Méretsorozatos műszemek normatív 80% 12 1 db
720 06 30 21 06 06 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített műszemek normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg mérete és deformitása miatt dokumentáltan nem látható el méretsorozatos termékkel 80% 12 1 db
721 06 30 24 Fülprotézisek A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
722 06 30 24 03 Fülprotézisek A fül egyéb területeinek rosszindulatú daganatos megbetegedései vagy pótlást igénylő sérülései klinikai onkológia, sugárterápia, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet
723 06 30 24 03 03 Kemény fülprotézisek normatív 80% 36 1 db
724 06 30 24 03 06 Puhán maradó fülprotézisek normatív 80% 36 1 db
725 06 30 27 Orrprotézisek Orr egyéb területeinek rosszindulatú daganatos megbetegedései vagy pótlást igénylő sérülései klinikai onkológia, sugárterápia, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet
726 06 30 27 03 Orrprotézisek
727 06 30 27 03 03 Kemény orrprotézisek normatív 80% 36 1 db
728 06 30 27 03 06 Puhán maradó orrprotézisek normatív 80% 36 1 db
729 06 30 30 Összetett arcprotézisek Az arc egyéb területeinek rosszindulatú daganatos megbetegedései vagy pótlást igénylő sérülései klinikai onkológia, sugárterápia, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet
730 06 30 30 03 Összetett arcprotézisek
731 06 30 30 03 03 Kemény összetett arcprotézisek normatív 80% 36 1 db
732 06 30 30 03 06 Puhán maradó összetett arcprotézisek normatív 80% 36 1 db
733 06 30 33 Szájpadprotézisek
734 06 30 33 03 Egyéb szájpadprotézisek Szájpadlás veleszületett rendellenessége vagy daganatos megbetegedése következtében létrejött szájpadláshiány zárására klinikai onkológia, sugárterápia, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet, konzerváló fogászat és fogpótlástan, parodontológia, fogszabályozás, gyermekfogászat, dentoalveoláris sebészet
735 06 30 33 03 03 Obturátorok normatív 80% 36 1 db
736 06 30 33 06 Állkapocs-előrehelyező szájprotézisek Enyhe és közepes obstruktív alvási apnoe fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet, konzerváló fogászat és fogpótlástan, parodontológia, fogszabályozás, gyermekfogászat, dentoalveoláris sebészet
737 06 30 33 06 03 Állkapocs-előrehelyező szájprotézisek normatív 80% 18 1 db
738 06 30 33 09 Szájpadláslemezek Down-kóros betegek jelentős szájpadelváltozása klinikai onkológia, sugárterápia, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet, konzerváló fogászat és fogpótlástan, parodontológia, fogszabályozás, gyermekfogászat, dentoalveoláris sebészet
739 06 30 33 09 03 Beszédjavító szájharangok normatív 80% 2 1 db
740 06 30 36 Műfogsorok A támogatási listában csillaggal (*) jelölt eszközök kizárólag allergológiai vizsgálattal igazolt akrilátallergia esetén rendelhetők arc-állcsont-szájsebészet, konzerváló fogászat és fogpótlástan, parodontológia, fogszabályozás, gyermekfogászat, dentoalveoláris sebészet, fog-
és szájbetegségek (fogorvos), fogorvos
741 *  06 30 36 03 03 Kivehető fogpótlások: fogsoralaplemez akrilátból normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
742 06 30 36 03 03 Kivehető fogpótlások: fogsoralaplemez akrilátból emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált betegnél góckutatás miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
743 *  06 30 36 03 06 Kivehető fogpótlások: fogsoralaplemez öntőakrilátból normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
744 06 30 36 03 06 Kivehető fogpótlások: fogsoralaplemez öntőakrilátból emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő-transzplantált betegnél góckutatás miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
745 *  06 30 36 03 09 Kivehető fogpótlások: keményakrilát műfog normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 14 db
746 06 30 36 03 09 Kivehető fogpótlások: keményakrilát műfog emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén; a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált betegnél góckutatás miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 14 db
747 *  06 30 36 03 12 Kivehető fogpótlások: sellak vagy mélyhúzott egyéni kanál normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
748 06 30 36 03 12 Kivehető fogpótlások: sellak vagy mélyhúzott egyéni kanál emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
749 *  06 30 36 03 15 Kivehető fogpótlások: egyéni kanál akrilátból normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
750 06 30 36 03 15 Kivehető fogpótlások: egyéni kanál akrilátból emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
751 *  06 30 36 03 18 Kivehető fogpótlások: előregyártott kapocselemből készített vagy hajlított drótkapcsok normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 3 db
752 06 30 36 03 18 Kivehető fogpótlások: előregyártott kapocselemből készített vagy hajlított drótkapcsok emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 3 db
753 *  06 30 36 03 21 Kivehető fogpótlások: mintára öntött alsó vagy felső fémlemez normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
754 06 30 36 03 21 Kivehető fogpótlások: mintára öntött alsó vagy felső fémlemez emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
755 *  06 30 36 03 24 Kivehető fogpótlások: alábélelés normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
756 06 30 36 03 24 Kivehető fogpótlások: alábélelés emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
757 *  06 30 36 03 27 Kivehető fogpótlások: nem akrilát bázisú alaplemez normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
758 06 30 36 03 27 Kivehető fogpótlások: nem akrilát bázisú alaplemez emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
759 *  06 30 36 03 30 Kivehető fogpótlások: porcelán műfog-
garnitúra
normatív Foghiánytípusok osztályozásának megfelelően tervezett fogpótlás esetén 50% 48 1 db
760 06 30 36 03 30 Kivehető fogpótlások: porcelán műfog-
garnitúra
emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően 80% 48 1 db
761 06 30 36 06 Rögzített fogpótlások
762 *  06 30 36 06 03 Rögzített fogpótlások: egybeöntött fémkorona normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
763 06 30 36 06 03 Rögzített fogpótlások: egybeöntött fémkorona emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált betegnél góckutatás miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
764 *  06 30 36 06 06 Rögzített fogpótlások: korona keményműanyag leplezéssel normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
765 06 30 36 06 06 Rögzített fogpótlások: korona keményműanyag leplezéssel emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
766 *  06 30 36 06 09 Rögzített fogpótlások: fémhídtag leplezés nélkül normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
767 06 30 36 06 09 Rögzített fogpótlások: fémhídtag leplezés nélkül emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
768 *  06 30 36 06 12 Rögzített fogpótlások: hídtag keményműanyag leplezéssel normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
769 06 30 36 06 12 Rögzített fogpótlások: hídtag keményműanyag leplezéssel emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
770 *  06 30 36 06 15 Rögzített fogpótlások: csapos sapka, csapos műcsonk, csapos sapkás műcsonk normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
771 06 30 36 06 15 Rögzített fogpótlások: csapos sapka, csapos műcsonk, csapos sapkás műcsonk emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén, a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén, csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
772 *  06 30 36 06 18 Rögzített fogpótlások: csapos sapkás hátlemez, keményműanyag leplezéssel normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
773 06 30 36 06 18 Rögzített fogpótlások: csapos sapkás hátlemez, keményműanyag leplezéssel emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén; a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
774 *  06 30 36 06 21 Rögzített fogpótlások: primer teleszkópkorona normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
775 06 30 36 06 21 Rögzített fogpótlások: primer teleszkópkorona emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén; a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
776 *  06 30 36 06 24 Rögzített fogpótlások: szekunder teleszkópkorona tartással normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
777 06 30 36 06 24 Rögzített fogpótlások: szekunder teleszkópkorona tartással emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén; a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
778 *  06 30 36 06 27 Rögzített fogpótlások: szekunder teleszkópkorona tartással, keményműanyag leplezéssel normatív Foghiányok pótlására, a szakma szabályai szerint 50% 60 1 db
779 06 30 36 06 27 Rögzített fogpótlások: szekunder teleszkópkorona tartással, keményműanyag leplezéssel emelt Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén; a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő-transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően. 80% 60 1 db
780 06 30 37 Fogszabályozás segédeszközei Arc, állcsont, szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti (traumás) sérülése esetén; a stomatognath rendszer egyéb súlyos megbetegedései esetén; csontvelő- transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fogextrahálást követően; kizárólag 18 éven aluli betegnek a fogazat fejlődési és alaki rendellenességei esetén arc-állcsont- szájsebészet, konzerváló fogászat és fogpótlástan, parodontológia, fogszabályozás, gyermekfogászat, dentoalveoláris sebészet
781 06 30 37 03 Kivehető fogszabályozó készülékek
782 06 30 37 03 03 Kivehető fogszabályozó készülékek: retenciós lemez normatív 80% 12 1 db
783 06 30 37 03 06 Kivehető fogszabályozó készülékek: aktív lemez, tágító csavarral normatív 80% 12 1 db
784 06 30 37 03 09 Kivehető fogszabályozó készülékek: Y-lemez vagy kétcsavaros lemez normatív 80% 12 1 db
785 06 30 37 03 12 Kivehető fogszabályozó készülékek: Headgear beépítése drótból normatív 80% 12 1 db
786 06 30 37 03 15 Kivehető fogszabályozó készülékek: állsapka normatív 80% 12 1 db
787 06 30 37 03 18 Kivehető fogszabályozó készülékek: pitvarlemez normatív 80% 12 1 db
788 06 30 37 03 21 Kivehető fogszabályozó készülékek: harapásemelő sín normatív 80% 12 1 db
789 06 30 37 03 24 Kivehető fogszabályozó készülékek: Delaire-maszk normatív 80% 12 1 db
790 06 30 37 03 27 Kivehető fogszabályozó készülékek: aktivátor csavar nélkül normatív 80% 12 1 db
791 06 30 37 03 30 Kivehető fogszabályozó készülékek: aktivátor csavarral normatív 80% 12 1 db
792 06 30 37 03 33 Kivehető fogszabályozó készülékek: Klammt- vagy Balters-féle készülék normatív 80% 12 1 db
793 06 30 37 03 36 Kivehető fogszabályozó készülékek: Rehák-féle dinamikus készülék normatív 80% 12 1 db
794 06 30 37 03 39 Kivehető fogszabályozó készülékek: Fränkel-féle készülék normatív 80% 12 1 db
795 06 30 37 03 42 Kivehető fogszabályozó készülékek: Hansa készülék normatív 80% 12 1 db
796 06 30 37 03 45 Kivehető fogszabályozó készülékek: segédrugó, duc, horog, beépítés normatív 80% 12 1 db
797 06 30 37 03 48 Kivehető fogszabályozó készülékek: ferdesík normatív 80% 12 1 db
798 06 30 37 06 Rögzített fogszabályozó készülékek Lingualis, palatinalis és transpalatinalis ív Multiband készülékhez rendelhető, ha a kezelés alatt csere szükséges
799 06 30 37 06 03 Rögzített fogszabályozó készülékek: Multiband vagy ragasztott Brackettes készülék (részelemekkel) normatív 80% 24 1 db
800 06 30 37 06 06 Rögzített fogszabályozó készülékek: lingualis vagy palatinalis ív normatív 80% 24 1 db
801 06 30 37 06 09 Rögzített fogszabályozó készülékek: transpalatinális ív, forrasztva normatív 80% 24 1 db
802 06 30 37 06 12 Rögzített fogszabályozó készülékek: lingualis, palatinalis, labialis ív készülék normatív 80% 24 1 db
803. *  06 33 ORTOPÉD CIPŐK ÉS TARTOZÉKAIK Az eszköz rendelésekor a lábról a deformitást bemutató fotódokumentációt kell készíteni, melyet az egészségügyi dokumentáció részeként kell kezelni, megőrizni.
A fotódokumentációt úgy kell elkészíteni, hogy az elősegítse az orvosi indikáció fennállásának megállapítását és ellenőrzését. Az indikáció
igazolása képalkotó diagnosztikai vizsgálat keretében készült lelettel is alátámasztható, ez esetben nem
szükséges a rendeléskor fotó készítése. Az eszköz beteg részére történő átadása során a beteg lábát és az elkészült cipőt a lábon bemutató fotódokumentációt kell készíteni, melyet a kiadási dokumentáció részeként kell megőrizni. Az eszköz papíralapú vényen nem rendelhető.
804. *  06 33 06 Egyedi méretvétel alapján, egyedileg készített cipők, deformált lábra 18 éves kor alatti égési sérültek részére is rendelhető a hegesedés következtében kialakuló kontraktúrák megelőzése céljából. Járóképes beteg számára rendelhető. A kihordási időre felírható mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik.
A rendelésnél a vényen az oldaliságot fel kell tüntetni.
A beteg orvosi dokumentációjában az indikációt fel kell tüntetni.
805 06 33 06 03 Cipő, deformált
láb párjának ellátásához, vagy protézishez, vagy ortézishez
806 *  06 33 06 03 03 C–0 Egyedi párja cipő másik lábra normatív Párja cipő másik lábra vagy kozmetikus művégtagra vagy alsóvégtag protézisre vagy külsőkengyeles járókészülékhez Az árban foglalt tartozékok: bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető.
ortopédia-traumatológia,
ortopédia,
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
50% 12 1 db
807 *  06 33 06 03 03 C–0 Egyedi párja cipő másik lábra emelt Párja cipő másik lábra vagy kozmetikus művégtagra vagy alsóvégtag protézisre vagy külsőkengyeles járókészülékhez. Alsóvégtag-paralysis vagy súlyos paresis esetén rendelhető. Az árban foglalt tartozékok: bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig.
ortopédia-traumatológia,
ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
50% 6 1 db
808 06 33 06 06 Ortopéd cipők, deformált lábra
809 *  06 33 06 06 03 C–1 Ortopéd cipő deformált lábra normatív 30 fokot meghaladó hallux valgus vagy kalapácsujj fennállása vagy hallux rigidus vagy a láb ízületeinek előrehaladott fájdalmas arthrosisos elváltozásai vagy valgus sarokdőlés (CVPTV érték>3) vagy pes planovalgus esetén, ha talpi nyomást megjelenítő eszközön a talpszéli szalag szélessége meghaladja a teljes talpszélesség 2/5-öd részét Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 1 db
809/a *  06 33 06 06 03 C–1 Ortopéd cipő deformált lábra emelt Ha a láb valgus (CVPTV érték>3) deformitása áll fenn, vagy pes planovalgus esetén, ha talpi nyomást megjelenítő eszközön a talpszéli szalag szélessége meghaladja a teljes talpszélesség 2/5-öd részét. 16 év alatti betegnek rendelhető. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető.
Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, talp- és sarokdöntés, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 70% 12 1 db
810 *  06 33 06 06 06 C–2 Ortopéd cipő erősen deformált lábra normatív Ha a láb equinus, calcaneus, cavus, adductus, varus deformitása áll fenn (Dimeglio>0), vagy nagymértékű nyirokpangás miatti deformitás esetén, vagy belső szandálos járókészülékhez, vagy az alsó végtag rövidülésének korrekciójára, ha legfeljebb 4,50 cm magas emelés szükséges.
Korrekció jelzése: /A/C/E.
Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, talp- és sarokdöntés, laticelpárna a talp teljes felületén, acéllemez a talpfelület alá. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető. A vényen a korrekciót fel kell tüntetni.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 12 1 db
811 *  06 33 06 06 06 C–2 Ortopéd cipő erősen deformált lábra emelt Ha a láb equinus, calcaneus, cavus, adductus, varus deformitása áll fenn (Dimeglio>0), vagy nagymértékű nyirokpangás miatti deformitás esetén, vagy belső szandálos járókészülékhez, vagy az alsó végtag rövidülésének korrekciójára, ha legfeljebb 4,50 cm magas emelés szükséges.
Korrekció jelzése: /A/C/E. Alsóvégtag-paralysis vagy súlyos paresis esetén rendelhető.
Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, talp- és sarokdöntés, laticelpárna a talp teljes felületén, acéllemez a talpfelület alá. A vényen a korrekciót fel kell tüntetni.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 6 1 db
812 *  06 33 06 06 09 C–3 Ortopéd cipő csonkolt vagy rövidült végtagra normatív 4,50 cm-t meghaladó alsóvégtag-rövidülés esetén 25 cm-ig tartó emeléssel vagy mobilizátor alkalmazásánál vagy csonkolt lábak Pirogov, Chopart, Lisfranc szintű vagy bármely metatarsus bázisáig terjedő csonkolás esetén. Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, talp- és sarokdöntés, laticelpárna a talp teljes felületén, acéllemez a talpfelület alá. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 12 1 db
813 *  06 33 06 06 09 C–3 Ortopéd cipő csonkolt vagy rövidült végtagra emelt 4,50 cm-t meghaladó alsóvégtag-rövidülés esetén, 25 cm-ig tartó emeléssel vagy mobilizátor alkalmazásánál vagy csonkolt lábak Pirogov, Chopart, Lisfranc szintű vagy bármely metatarsus bázisáig terjedő csonkolás esetén. Alsóvégtag-paralysis vagy súlyos paresis esetén rendelhető. Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, talp- és sarokdöntés, laticelpárna a talp teljes felületén, acéllemez a talpfelület alá.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 6 1 db
814 *  06 33 06 06 12 C–4 Ortopéd cipő erősen deformált és rövidült végtagra normatív 4,50 cm-t meghaladó alsóvégtag-rövidülés esetén, 25 cm-ig tartó külső-belső emeléssel és a láb equinus, calcaneus, cavus, valgus (CVPTV érték>3), varus (Dimeglio>0), adductus deformitása vagy nagymértékű nyirokpangás miatti deformitása esetén. Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, talp- és sarokdöntés, laticelpárna a talp teljes felületén, acéllemez a talpfelület alá. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 12 1 db
815 *  06 33 06 06 12 C–4 Ortopéd cipő erősen deformált és rövidült végtagra emelt 4,50 cm-t meghaladó alsóvégtag-rövidülés esetén, 25 cm-ig tartó külső-belső emeléssel és a láb equinus, calcaneus, cavus, valgus (CVPTV érték>3), varus (Dimeglio>0), adductus deformitása vagy nagy mértékű nyirokpangás miatti deformitása esetén. Alsóvégtag-paralysis vagy súlyos paresis esetén rendelhető. Az árban foglalt tartozékok: szendvicsszerkezetű beépített betét, cipőszárban végig kéreg 16,99 cm szármagasságig, bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, talp- és sarokdöntés, laticelpárna a talp teljes felületén, acéllemez a talpfelület alá.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 90% 6 1 db
816 06 33 06 09 Ortopéd cipők, neuropátiás láb ellátására
817 *  06 33 06 09 03 C–5 Ortopéd cipő neuropátiás láb ellátására normatív Kialakult angiopathia vagy olyan fokú neuropathia esetén, ahol a 128-as rezgésszámú hangvillával kimutatottan a 8 fokozatú skálán belül 5-ös érték alatti a beteg vibrációs érzésküszöbe vagy a lábon seb, fekély, vagy Compartment szindróma vagy Charcot-láb alakult ki. Gördülő talppal, speciális lábortézissel, amennyiben a végtaghossz különbsége nem haladja meg a 1,5 cm-t. Az árban foglalt tartozékok: bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm
szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, egyedi lábágy, acéllemez a talpfelület alá. Azonos kihordási időn belül vagy lúdtalpbetét vagy ortopéd cipő rendelhető.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 12 1 db
818 *  06 33 06 09 03 C–5 Ortopéd cipő neuropátiás láb ellátására emelt Kialakult angiopathia vagy olyan fokú neuropathia esetén, ahol a 128-as rezgésszámú hangvillával kimutatottan a 8 fokozatú skálán belül 5-ös érték alatti a beteg vibrációs érzésküszöbe vagy a lábon seb, fekély, vagy Compartment szindróma vagy Charcot-láb alakult ki. Gördülő talppal, speciális lábortézissel, amennyiben a végtaghossz különbsége nem haladja meg a 1,5 cm-t. Alsóvégtag-paralysis vagy súlyos paresis esetén rendelhető. Az árban foglalt tartozékok: bőr bélés 16,99 cm szármagasságig, cipőszár-kapcsozás 16,99 cm szármagasságig, magasabb cipőszár 25 cm szármagasságig, bőr bélés 17,00–25,00 cm-ig, cipőszár-kapcsozás 17,00–25,00
cm-ig, gördülő talp, egyedi lábágy, acéllemez a talpfelület alá.
ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 6 1 db
819. *  06 33 12 Tartozékok ortopéd cipőkhöz 18 éves kor alatti égési sérültek részére is rendelhető a hegesedés következtében kialakuló kontraktúrák megelőzése céljából. A kihordási időre felírható mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik.
A rendelésnél a vényen az oldaliságot fel kell tüntetni.
820 06 33 12 03 Kiegészítő tartozékok, és technológiák egyedileg gyártott, vagy hozott ortopéd cipőkhöz
821 *  06 33 12 03 03 Hosszított éksarok normatív A láb hosszboltozatai süllyedésekor, pronált vagy szupinált saroktengely esetén a járásbiztonság növelésére. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
822 *  06 33 12 03 03 Hosszított éksarok emelt A láb hosszboltozatai süllyedésekor, pronált vagy szupinált saroktengely esetén a járásbiztonság növelésére. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
823 *  06 33 12 03 06 Gördülő talp normatív Vérkeringés károsodás miatt kialakult ulcus vagy annak veszélye, súlyos metatarsalgia, vagy előláb csonkolás tehermentesítésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
824 *  06 33 12 03 06 Gördülő talp emelt Vérkeringés károsodás miatt kialakult ulcus vagy annak veszélye, súlyos metatarsalgia, vagy előláb csonkolás tehermentesítésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
825 *  06 33 12 03 09 Rezgéscsillapító saroktömb normatív Saroksarkantyú vagy Achilles-ín szakadás, sérülés esetén anti-shock sarok beépítése a lépés-stressz csökkentésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
826 *  06 33 12 03 09 Rezgéscsillapító saroktömb emelt Saroksarkantyú, vagy Achilles-ín szakadás, sérülés esetén anti-shock sarok beépítése a lépés-stressz csökkentésére ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
827 *  06 33 12 03 12 Járótalp szélesítése normatív Fokozott tengelykorrekciós igény esetén a járásbiztonság növeléséhez ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
828 *  06 33 12 03 12 Járótalp szélesítése emelt Fokozott tengelykorrekciós igény esetén a járásbiztonság növeléséhez ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
829 *  06 33 12 03 15 Cipőmegerősítés normatív 35 feletti testtömegindexnél (BMI), vagy spasztikus láb esetén „sarokfészek” kialakítása izom disbalance korrekciójára ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
830 *  06 33 12 03 15 Cipőmegerősítés emelt 35 feletti testtömegindexnél (BMI), vagy spasztikus láb esetén „sarokfészek” kialakítása izom disbalance korrekciójára ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
831 *  06 33 12 03 18 Csúszásgátló talp készítése normatív Ortopéd cipő téli járásbiztonságának fokozása ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
832 *  06 33 12 03 18 Csúszásgátló talp készítése emelt Ortopéd cipő téli járásbiztonságának fokozása ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
833 *  06 33 12 03 21 Egyedi lábágy készítése normatív A talpon kialakult seb, fekély, fokozott nyomásérzékenység vagy ezek kialakulásának veszélye esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
834 *  06 33 12 03 21 Egyedi lábágy készítése emelt A talpon kialakult seb, fekély, fokozott nyomásérzékenység vagy ezek kialakulásának veszélye esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
835 *  06 33 12 03 24 Tépőzár készítése normatív A cipő felvételét gátló társult betegség ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
836 *  06 33 12 03 24 Tépőzár készítése emelt A cipő felvételét gátló társult betegség ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
837 *  06 33 12 03 27 Egyedi kaptakészítés normatív Erősen deformált reziduális dongaláb, bénult kontraktúrás láb, nyeles kapta készítése esetén 3D minta alapján. Minősített gyártó írásos szakvéleménye alapján az orvos ellenjegyzése után. A kaptát a gyártó a kihordási idő végéig megőrzi. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 36 2 db
838 *  06 33 12 03 27 Egyedi kaptakészítés emelt Erősen deformált, residuális dongaláb, bénult kontraktúrás láb, nyeles kapta készítése esetén, 3D minta alapján. Minősített gyártó írásos szakvéleménye alapján az orvos ellenjegyzése után. A kaptát a gyártó kihordási idő végéig megőrzi. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 24 2 db
839 *  06 33 12 03 30 Valgus vagy varus korrekció normatív Fokozott calcaneo-valgus vagy varus korrigálására. Csak ortopédiailag megfelelő szerkezetű, kemény kérgű cipőre építhető. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
840 *  06 33 12 03 30 Valgus vagy varus korrekció emelt Fokozott calcaneo-valgus, vagy varus korrigálására. Csak ortopédiailag megfelelő szerkezetű, kemény kérgű cipőre építhető. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
841 *  06 33 12 03 33 Báránybőr bélés normatív A lábat érintő betegség esetén, ha a láb fokozott mechanikai vagy hővédelme szükséges. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
842 *  06 33 12 03 33 Báránybőr bélés emelt A lábat érintő betegség esetén, ha a láb fokozott mechanikai vagy hővédelme szükséges. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
843 *  06 33 12 03 36 Cipő fej és szárlyukasztás normatív A betegség kezelésére előírt, zárt konstrukciójú lábbelihez a cipő vízgőz háztartásának javítására. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 12 2 db
844 *  06 33 12 03 36 Cipő fej és szárlyukasztás emelt A betegség kezelésére előírt, zárt konstrukciójú lábbelihez a cipő vízgőz háztartásának javítására. ortopédia-traumatológia, ortopédia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 50% 6 2 db
845 09 SZEMÉLYI GONDOSKODÁS ÉS VÉDELEM SEGÉDESZKÖZEI
846 09 03 RUHÁK ÉS CIPŐK
847 09 03 24 Alsóneműk
848 *  09 03 24 03 Melltartók sebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, plasztikai sebészet
849 *  09 03 24 03 03 Normál melltartók szilikonos emlőprotézishez normatív Emlő teljes vagy részleges eltávolítása után a külső (ideiglenes vagy végleges) protézis viselésére 70% 12 2 db
850 *  09 03 24 03 06 Extra melltartók szilikonos emlőprotézishez normatív Emlő teljes vagy részleges eltávolítása után a külső (ideiglenes vagy végleges) protézis viselésére 70% 12 2 db
850/a *  09 03 24 03 09 Kompressziós melltartók fejlődési rendellenesség vagy rosszindulatú elváltozás miatti emlőműtét után végzett helyreállító (plasztikai) sebészeti beavatkozást követő
12 hónapig
70% 12 2 db
851 09 06 TESTEN VISELT VÉDŐESZKÖZÖK
852 09 06 18 Térd- vagy lábvédő segédeszközök A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
853 09 06 18 03 Csonkharisnyák
854 *  09 06 18 03 03 Csonkharisnyák normál csonkra normatív Láb, lábszár, comb vagy medence csonkolása után ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 6 2 db vagy méter
855 *  09 06 18 03 06 Csonkharisnyák ödémás csonkra normatív Láb, lábszár vagy comb csonkolása utáni nagyfokú ödéma esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 6 2 db
856 *  09 06 18 03 09 Csonkharisnyák érzékeny csonkra, géllel bevonva normatív Láb, lábszár, comb vagy medence csonkolása után atrophias, csontos, valamint bőrplasztikázott és heges csonkra ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 6 2 db
856/a *  09 06 18 03 12 Csonkharisnyák normál csonkra csonkbehúzáshoz normatív Alsó végtag protézishez normál csonk esetén. A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 6 2 méter
856/b *  09 06 1803 15 Kozmetikai harisnyák alsóvégtag protézishez normatív Csővázas alsó végtag protézishez A művégtag átvétele után eltelt 6. hónapot követően rendelhető. A kihordási időre rendelhető mennyiség egy oldali ellátásra vonatkozik. Rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni. ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 98% 6 2 db
857 *  09 12 HIGIÉNÉS SEGÉDESZKÖZÖK ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, gyermeksebészet, sebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, geriátria, reumatológia, ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is
858 09 12 03 Szobai WC-k
859 09 12 03 03 Fix szobai WC-k Önellátásra tartósan képtelen mozgáskorlátozottaknak
860 09 12 03 03 03 Fix szobai WC-k normatív 80% 60 1 db
861 09 12 03 06 Gördíthető szobai WC-k Önellátásra tartósan képtelen mozgáskorlátozottaknak
862 09 12 03 06 03 Gördíthető szobai WC-k fékkel normatív 80% 60 1 db
863 09 12 15 Emelt toalettülések laza csatolással
864 09 12 15 03 WC-magasítók Súlyos coxarthrosis, gonarthrosis és lumbalis gerinc degeneratív elváltozása együttes fennállása, valamint csípőtáji törések után fennálló súlyos mozgásbeszűkülés, alsó végtagok súlyos bénulása
865 09 12 15 03 03 WC-magasítók normatív 80% 60 1 db
866 09 15 TRACHEOSTOMIÁS SEGÉDESZKÖZÖK
867 *  09 15 03 Kanülök
868 *  09 15 03 03 Műanyag kanülök Tartósan kanült viselők számára.
Gégeexstirpatio, koponyaagysérülés, gerincvelősérülés, neurológiai megbetegedések miatt kétoldali gégemozgató ideg bénulása miatt elektroterápiában részesülő betegeknek, tumoros vagy nem tumoros eredetű gége- vagy légcsőszűkület
fül-orr-gégegyógyászat,
gyermek
fül-orr-gégegyógyászat,
arc-állcsont-szájsebészet
869 *  09 15 03 03 03 Beszédszelepes műanyag kanülök normatív 98% 12 2 db
870 *  09 15 03 03 06 Nem beszédszelepes műanyag kanülök normatív 98% 12 2 db
871 *  09 15 03 03 09 Műanyag kanülök hangprotézishez normatív Hangprotézishez gégeexstirpatio után 98% 12 2 db
872 *  09 15 03 03 12 Tramucan
(Lichtenberger-féle)
váladékfelfogók 105 és 205 típusú kanülhöz
normatív 98% 12 2 db
873 *  09 15 03 06 Szilikon kanülök Gégeexstirpatio után kanül használatakor, tracheostoma esetén fül-orr-gégegyógyászat,
gyermek
fül-orr-gégegyógyászat,
arc-állcsont-szájsebészet
874 *  09 15 03 06 03 Beszédszelepes szilikon kanülök normatív 98% 12 2 db
875 *  09 15 03 06 06 Nem beszédszelepes szilikon kanülök normatív 98% 12 2 db
876–881 * 
882 09 15 06 Tracheostoma-védők
883 09 15 06 03 Tracheostoma-védők Tracheostoma esetén fül-orr-gége-gyógyászat, gyermek fül-orr-gége-
gyógyászat, arc-állcsont és szájsebészet
884 09 15 06 03 03 Kanülalátétek normatív 98% 6 6 csomag
885 09 15 06 03 06 Kanültakarók normatív 98% 12 2 db
886 *  09 18 SZTÓMATERÁPIÁS SEGÉDESZKÖZÖK 1. A kihordási időre rendelhető mennyiség egy sztómára vonatkozik.
2. Tápcsatornán kialakult fisztula esetén nyitott sztómazsákból naponta 1 db rendelhető.
3. A kihordási időre azonos eszköz többféle típusa is
rendelhető azzal a megkötéssel, hogy ezen eszközök együttes mennyisége
az egyes termékek rendelhető mennyiségei közül az alacsonyabbat nem haladhatja meg.
sebészet, gyermeksebészet, urológia, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), szülészet-
nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat
887 09 18 04 Egyrészes, zártvégű zsákok Enterostoma
888 09 18 04 03 Egyrészes, öntapadó, zártvégű zsákok
889 09 18 04 03 03 Egyrészes, öntapadó, zártvégű, hidrokolloid zsákok (normál méret) normatív 98% 3 180 db
890 09 18 04 03 06 Egyrészes, öntapadó, zártvégű, hidrokolloid zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 270 db
891 09 18 04 03 09 Egyrészes, öntapadó, zártvégű, hidrokolloid zsákok (maxi méret) normatív 98% 3 150 db
892 09 18 04 03 12 Egyrészes, öntapadó, zártvégű, nem-hidrokolloid zsákok normatív 98% 3 150 db
893 09 18 05 Többrészes, zártvégű zsákok Enterostoma
894 09 18 05 03 Kétrészes, zártvégű zsákok
895 09 18 05 03 03 Kétrészes, zártvégű zsákok (normál méret) normatív 98% 3 150 db
896 09 18 05 03 06 Kétrészes, zártvégű zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 270 db
897 09 18 05 03 09 Kétrészes, zártvégű zsákok (maxi méret) normatív 98% 3 150 db
898 09 18 07 Egyrészes, nyíltvégű zsákok, visszajutást gátló szeleppel Urostoma
899 09 18 07 03 Üríthető, egyrészes öntapadó, urostoma zsákok
900 09 18 07 03 03 Üríthető, egyrészes öntapadó, urostoma zsákok (normál méret) normatív 98% 3 180 db
901 09 18 07 03 06 Üríthető, egyrészes öntapadó, urostoma zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 270 db
902 09 18 07 03 09 Üríthető, egyrészes öntapadó, urostoma zsákok (maxi méret) normatív 98% 3 150 db
903 09 18 07 06 Éjszakai vizeletgyűjtő zsákok
904 09 18 07 06 03 Éjszakai vizeletgyűjtő zsákok normatív 98% 3 20 db
905 09 18 08 Többrészes, nyíltvégű zsákok, visszajutást gátló szeleppel Urostoma
906 09 18 08 03 Üríthető, kétrészes zsákok
907 09 18 08 03 03 Üríthető, kétrészes, öntapadó urostoma zsákok (normál méret) normatív 98% 3 150 db
908 09 18 08 03 06 Üríthető, kétrészes, öntapadó urostoma zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 270 db
909 09 18 08 03 09 Üríthető, kétrészes, öntapadó urostoma zsákok (maxi méret) normatív 98% 3 150 db
910 09 18 14 Tapadólemezek, bőrvédő gátak Kétrészes sztómazsákokhoz
911 09 18 14 03 Alaplapok
912 09 18 14 03 03 Alaplapok kétrészes zsákokhoz (normál méret) normatív 98% 3 30 db
913 09 18 14 03 06 Alaplapok kétrészes zsákokhoz (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 45 db
914 09 18 14 03 09 Alaplapok kétrészes zsákokhoz (maxi méret) normatív 98% 3 30 db
915 09 18 14 03 12 Alaplapok kétrészes zsákokhoz (konvex) normatív 98% 3 30 db
916 09 18 14 06 Sztómavédők
917 09 18 14 06 03 Paszták normatív Urostomás, colostomás, ileostomás betegeknek, akiknél dokumentáltan szükséges az egyenetlenségek kitöltése 50% 3 3 db
918 09 18 24 Irrigációs készletek Enterostoma
919 09 18 24 03 Irrigációs készletek
920 09 18 24 03 03 Irrigációs készletek normatív 98% 12 1 db
921 09 18 24 03 06 Tartozékok irrigációs készletekhez normatív Irrigációs készletekhez 98% 3 10 db
922 09 18 30 Sztómaernyők Enterostoma
923 09 18 30 03 Sztómasapkák, sztómadugók
924 09 18 30 03 03 Sztómasapkák normatív 98% 3 90 db
925 09 18 30 03 06 Sztómadugók normatív 98% 3 90 db
926 09 18 39 Egyrészes, nyíltvégű zsákok Enterostoma
927 09 18 39 03 Egyrészes, öntapadó zsákok
928 09 18 39 03 03 Egyrészes, öntapadó, hidrokolloid zsákok (normál méret) normatív 98% 3 180 db
929 09 18 39 03 06 Egyrészes, öntapadó, hidrokolloid zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 270 db
930 09 18 39 03 09 Egyrészes, öntapadó, hidrokolloid zsákok (maxi méret) normatív 98% 3 150 db
931 09 18 42 Többrészes, nyíltvégű zsákok Enterostoma
932 09 18 42 03 Üríthető, kétrészes zsákok
933 09 18 42 03 03 Üríthető, kétrészes zsákok (normál méret) normatív 98% 3 150 db
934 09 18 42 03 06 Üríthető, kétrészes zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 98% 3 270 db
935 09 18 42 03 09 Üríthető, kétrészes zsákok (maxi méret) normatív 98% 3 150 db
936 *  09 24 VIZELET-
ELVEZETŐK
Vizeletürítés akadályozottsága, neuromuscularis hólyagdiszfunkció, gerincvelősérülés okozta hólyagdiszfunkció, hólyagnyakszűkület, hólyag rosszindulatú daganatai, hólyag jóindulatú daganatai, húgycsőszűkület, húgycső rosszindulatú daganatai, húgycső jóindulatú daganatai, prostata-hyperplasia, prostata-gyulladás. sebészet, gyermeksebészet, urológia, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), neurológia, gyermekneurológia, belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, nefrológia, vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa
Szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 24 hónap
937 09 24 03 Ballonkatéterek
938 09 24 03 03 Szilikonozott latex ballonkatéterek
939 09 24 03 03 03 Szilikonozott latex ballonkatéterek felnőttek számára normatív 80% 3 6 db
940 09 24 03 03 06 Szilikonozott latex ballonkatéterek gyermekek számára normatív 18 év feletti beteg számára csak dokumentált anatómiai okból rendelhető 80% 3 6 db
941 09 24 03 03 09 Szilikonozott latex ballonkatéterek ezüsttel impregnálva normatív 80% 3 6 db
942 09 24 03 06 100%-ban szilikon ballonkatéterek
943 09 24 03 06 03 100%-ban szilikon ballonkatéterek felnőttek számára normatív 80% 3 6 db
944 09 24 03 06 06 100%-ban szilikon ballonkatéterek gyermekek számára normatív 18 év feletti beteg számára csak dokumentált anatómiai okból rendelhető 80% 3 6 db
945 09 24 06 Bevezetőkatéterek
946 09 24 06 03 Bevezetőkatéterek férfiak számára
947 *  09 24 06 03 03 Műanyag bevezetőkatéterek férfiak számára normatív 80% 1 210 db
948 *  09 24 06 03 06 Tiemann-bevezetőkatéterek férfiak számára normatív 80% 1 210 db
949 *  09 24 06 03 09 Hidrofil felületű bevezetőkatéterek férfiak számára normatív 80% 1 210 db
950 09 24 06 03 12 Bevezetőkatéter-szett férfiak számára normatív 80% 3 3 csomag
950/a *  09 24 06 03 15 Használatra kész, előre síkosított, hidrofil felületű bevezető katéterek férfiak számára 80% 1 210 db
951 09 24 06 06 Bevezetőkatéterek nők és gyermekek számára A támogatási listában csillaggal (*) jelölt eszközök kizárólag 18 év alattiak számára rendelhetők
952 *  09 24 06 06 03 Műanyag bevezetőkatéterek nők és gyermekek számára normatív 80% 1 210 db
953 *  09 24 06 06 06 Hidrofil felületű bevezetőkatéterek nők és gyermekek számára normatív 80% 1 210 db
954 09 24 06 06 09 Bevezetőkatéter-szett nők számára normatív 80% 3 3 csomag
955 09 24 06 06 12 Bevezetőkatéter-szett gyermekek számára normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 3 3 csomag
955/a *  09 24 06 06 15 Használatra kész, előre síkosított, hidrofil felületű bevezető katéterek nők és gyermekek számára 80% 1 210 db
956 09 24 09 Vizeletkondomok és hasonló funkciójú eszközök
957 09 24 09 03 Kondomok
958 09 24 09 03 03 Ragasztócsíkos latex kondomok normatív 80% 3 90 db
959 09 24 09 03 06 Ragasztócsíkos nem-latex kondomok normatív 80% 3 90 db
960 09 24 09 03 09 Ragasztós kondomok normatív 80% 3 3 csomag
961 *  09 27 VIZELET-
GYŰJTŐK
Vizeletürítés akadályozottsága, neuromuscularis hólyagdiszfunkció, gerincvelősérülés okozta hólyagdiszfunkció, hólyagnyakszűkület, hólyag rosszindulatú daganatai, hólyag jóindulatú daganatai, húgycsőszűkület, húgycső rosszindulatú daganatai, húgycső jóindulatú daganatai, prostata-hyperplasia, prostata-gyulladás. sebészet, gyermeksebészet, urológia, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), neurológia, gyermekneurológia, belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, nefrológia, vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa
Szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 24 hónap
962 09 27 05 Testen viselt vizeletgyűjtő zsákok
963 09 27 05 03 Testen viselt, nyíltvégű vizeletgyűjtő zsákok
964 09 27 05 03 03 Testen viselt, nyíltvégű vizeletgyűjtő zsákok (gyermek méret) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 3 90 db
965 09 27 05 03 06 Testen viselt, nyíltvégű vizeletgyűjtő zsákok (felnőtt méret) normatív 80% 3 90 db
966 09 27 05 03 09 Testen viselt, nyíltvégű vizeletgyűjtő lábzsákok normatív 80% 3 12 db
967 09 27 05 03 12 Testen viselt, nyíltvégű, éjszakai vizeletgyűjtő zsákok normatív 80% 3 12 db
968 09 27 13 Függesztő- és rögzítőeszközök vizeletgyűjtőkhöz Testen viselt vizeletgyűjtő zsákokhoz
969 09 27 13 03 Rögzítések vizeletgyűjtőkhöz
970 09 27 13 03 03 Zárókapcsok normatív 80% 3 1 csomag
971 09 27 13 03 09 Bőrragasztók normatív 80% 3 3 db
972 09 27 13 03 12 Rőgzítőpántok lábzsákokhoz normatív 80% 3 1 db
973 *  09 30 VIZELETFELSZÍVÓ ÉS DEFEKÁLÁSI SEGÉDESZKÖZÖK 3 éves kortól, napi 300 ml össz-vizeletvesztés felett, gyógyszeresen, műtétileg, speciális tornával vagy ingerlők alkalmazásával dokumentáltan nem kezelhető neurogén hólyag és inkontinenciával járó hólyag-hiperaktivitás, középsúlyos és súlyos stressz-inkontinencia vagy egyéb meghatározott középsúlyos és súlyos inkontinencia esetén, vagy pszichiátriai vizsgálattal dokumentált inkontinencia. 1. A kihordási idő alatt rendelhető mennyiség alapján számított, naponta felhasználható, egyszer használatos inkontinenciabetétek és nadrágpelenkák összes felszívókapacitása legfeljebb annyi milliliter lehet, amennyi alkalmas a kontrollálatlanul ürülő napi vizelet- és/vagy székletmennyiség biztonságos felszívására kizárólag a beteg háziorvosa, a következő szakképesítéssel rendelkező szakorvosok javaslatára: sebészet, gyermeksebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), neurológia, gyermekneurológia, belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, nefrológia, pszichiátria, gyermek- és ifjúsági pszichiátria, geriátria, urológia
2. A kihordási időre azonos eszköz többféle típusa is rendelhető azzal a megkötéssel, hogy ezen eszközök együttes mennyisége nem haladhatja meg bármelyik típusú eszköz rendelhető mennyiségét
3. A szakorvosi javaslat kiadásakor egy alkalommal a felsorolt szakorvosok jogosultak az eszköz rendelésére
A szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 24 hónap.
974 09 30 04 Testen való viselésre szánt vizeletfelszívó segédeszközök
975 09 30 04 03 Egyszer használatos inkontinenciabetétek
976 09 30 04 03 09 Egyszer használatos inkontinenciabetétek 351 ml–900 ml között normatív 80% 3 270 db
977 09 30 04 03 12 Egyszer használatos inkontinenciabetétek 901 ml–1100 ml között normatív 80% 3 270 db
978 09 30 04 03 15 Egyszer használatos inkontinenciabetétek 1101 ml–1300 ml között normatív 80% 3 270 db
979 09 30 04 03 18 Egyszer használatos inkontinenciabetétek 1301 ml felett normatív 80% 3 270 db
980 09 30 04 06 Egyszer használatos nadrágpelenkák
981 09 30 04 06 03 Egyszer használatos nadrágpelenkák gyermekek számára (1100 ml-ig) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 3 360 db
982 09 30 04 06 06 Egyszer használatos nadrágpelenkák gyermekek számára (1101 ml-től) normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 3 360 db
983 *  09 30 04 06 09 Egyszer használatos nadrágpelenkák
700 ml–1200 ml között (kis méret)
normatív 80% 3 270 db
984 *  09 30 04 06 12 Egyszer használatos nadrágpelenkák
1201 ml-től (kis méret)
normatív 80% 3 270 db
985 *  09 30 04 06 15 Egyszer használatos nadrágpelenkák
1800 ml-ig (közepes méret)
normatív 80% 3 270 db
986 *  09 30 04 06 18 Egyszer használatos nadrágpelenkák
1801 ml-től (közepes méret)
normatív 80% 3 270 db
987 *  09 30 04 06 21 Egyszer használatos nadrágpelenkák
2000 ml-ig (nagy méret)
normatív 80% 3 270 db
988 *  09 30 04 06 24 Egyszer használatos nadrágpelenkák
2001 ml-től (nagy méret)
normatív 80% 3 270 db
989 09 30 04 21 Egyszer használatos hímvesszőpelenkák
990 09 30 04 21 03 Egyszer használatos hímvesszőpelenkák normatív 80% 3 270 db
991 09 30 09 Függesztő- és rögzítőeszközök vizelet- és székletfelszívó segédeszközökhöz inkontinenciabetétekhez
992 09 30 09 03 Rögzítőnadrágok
993 09 30 09 03 03 Rögzítőnadrágok normatív 50% 3 6 db
994 09 33 MOSDÁSI, FÜRDÉSI ÉS ZUHANYZÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
995 09 33 03 Fürdő- és zuhanyzószékek
996 *  09 33 03 03 Fix fürdőkádülőkék Alsóvégtagot érintő súlyos mozgáskorlátozottság esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), reumatológia, sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, geriátria, ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is
997 09 33 03 03 03 Fix fürdőkádülőkék normatív 80% 72 1 db
998 *  09 33 03 06 Kifordítható fürdőkád-
ülőkék
Paraplegia, hemiplegia, ataxia esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, érsebészet, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, geriátria, ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is
999 09 33 03 06 03 Kifordítható fürdőkádülőkék normatív 80% 72 1 db
1000 12 SZEMÉLYES MOZGÁS SEGÉDESZKÖZEI
1001 *  12 03 EGY KARRAL MŰKÖDTETETT, JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Alsóvégtagok ízületeinek kopásos fájdalma, gyulladása, fejlődési rendellenessége, bénulása vagy időskori gyengesége, alsóvégtag-sérülések postoperatív vagy konzervatív ellátására, alsóvégtag amputáció és protetizálás postoperatív fázisában, egyensúlyzavar esetén ortopédia-traumatológia, ortopédia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, sebészet, érsebészet, gyermeksebészet, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, geriátria, ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is
1002 12 03 03 Járóbotok
1003 12 03 03 03 Fix járóbotok
1004 12 03 03 03 03 Fix járóbotok funkcionális T-markolattal normatív 80% 36 2 db
1005 12 03 03 06 Állítható járóbotok
1006 12 03 03 06 03 Állítható járóbotok funkcionális T-markolattal normatív 80% 36 2 db
1007 12 03 03 06 06 Állítható, anatómiai fogantyús járóbotok normatív 80% 36 2 db
1008 12 03 06 Könyökmankók
1009 12 03 06 03 Fém könyökmankók
1010 12 03 06 03 03 Állítható fém könyökmankók normatív 80% 36 2 db
1011 12 03 12 Hónaljmankók
1012 12 03 12 03 Fém hónaljmankók
1013 12 03 12 03 03 Állítható fém hónaljmankók normatív A támogatási listában csillaggal (*) jelölt eszközök kizárólag 18 év alattiak számára rendelhetők 80% 36 2 db
1014 12 03 16 Három- vagy többlábú járóbotok markolattal és/vagy alkartámasszal
1015 12 03 16 03 Háromlábú botok A támogatási listában csillaggal (*) jelölt eszközök kizárólag 18 év alattiak számára rendelhetők
1016 12 03 16 03 03 Háromlábú botok markolattal normatív 80% 36 2 db
1017 12 03 16 06 Négylábú botok
1018 12 03 16 06 03 Négylábú botok markolattal normatív 80% 36 2 db
1019 *  12 06 KÉT KARRAL MŰKÖDTETETT, JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Alsóvégtagok ízületeinek kopásos fájdalma, gyulladása, fejlődési rendellenessége, bénulása vagy időskori gyengesége esetén, alsóvégtag-sérülések postoperatív vagy konzervatív ellátására, alsóvégtag amputáció és protetizálás postoperatív fázisában, egyensúlyzavar esetén. ortopédia-traumatológia, ortopédia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, reumatológia, sebészet, érsebészet, gyermeksebészet, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, geriátria, ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is
1020 12 06 03 Járókeretek A támogatási listában csillaggal (*) jelölt eszközök kizárólag 18 év alattiak számára rendelhetők
1021 12 06 03 03 Nem összecsukható járókeretek
1022 12 06 03 03 03 Állítható, nem összecsukható járókeretek normatív 80% 36 1 db
1023 12 06 03 06 Összecsukható járókeretek
1024 12 06 03 06 03 Állítható, összecsukható járókeretek normatív 80% 36 1 db
1025 12 06 03 06 06 Lépegető járókeretek normatív 80% 36 1 db
1026 12 06 03 06 09 Lépcsőnjáró járókeretek normatív 80% 36 1 db
1027 12 06 06 Guruló járókeretek (rollátorok) A támogatási listában csillaggal (*) jelölt eszközök kizárólag 18 év alattiak számára rendelhetők
1028 12 06 06 03 Guruló járókeretek
1029 12 06 06 03 03 Guruló járókeretek normatív 80% 36 1 db
1030 *  12 16 MOPEDEK ÉS MOTOR-
KERÉKPÁROK
Olyan önálló életvitelt folytató, műlábbal és ortézissel is tartós kültéri járásra képtelen mozgáskorlátozott személy részére, aki más módon önerőből, biztonságosan, az esetleges akadályokat legyőzve a mindennapi életvitelhez szükséges távolságot megtenni képtelen Az alábbi eszközök kihordási időn belül párhuzamosan nem rendelhetőek:
– Aktív kerekesszék (12 21 06 09) és moped vagy motorkerékpár (12 16)
– Elektromos utcai kerekesszék (12 21 27 03 06) és moped vagy motorkerékpár (12 16).
Az eszköz ártámogatással történő rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszköz kipróbálása és betanítása biztosított (gyógytornász vagy ergoterapeuta jelenléte biztosított)
1031 12 16 06 Háromkerekű mopedek és motorkerékpárok
1032 12 16 06 03 Háromkerekű mopedek
1033 12 16 06 03 03 Háromkerekű robbanómotoros és elektromos mopedek normatív 80% 96 1 db
1034 12 16 09 Négykerekű mopedek és motorkerékpárok
1035 12 16 09 03 Négykerekű mopedek
1036 12 16 09 03 03 Négykerekű robbanómotoros és elektromos mopedek normatív 80% 96 1 db
1037 12 21 KEREKESSZÉKEK Az alábbi eszközkombinációk kihordási időn belül párhuzamosan nem rendelhetők:
– Aktív kerekesszék (12 21 06 09) és elektromos utcai kerekesszék (12 21 27 03 06)
– Aktív kerekesszék (12 21 06 09) és elektromos szobai kerekesszék (12 21 27 03 03)
– Aktív kerekesszék (12 21 06 09) és moped vagy motorkerékpár (12 16)
– Elektromos szobai kerekesszék (12 21 27 03 03) és elektromos utcai kerekesszék (12 21 27 03 06)
– Elektromos utcai kerekesszék (12 21 27 03 06) és moped vagy motorkerékpár (12 16)
– Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek hajtókarikával (12 21 15 03 03) és standard kerekesszék (12 21 06 03, 12 21 06 06)
– Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek hajtókarikával (12 21 15 03 03) és aktív kerekesszék (12 21 06 09)
1038 12 21 03 Kísérő személy által irányított, kézi kerekesszékek
1039 12 21 03 03 Gyermek és felnőtt kézi kerekesszékek
1040 *  12 21 03 03 03 Gyermek és felnőtt kézi kerekesszékek normatív Mozgássérült vagy önálló mozgásra nem képes gyermekek és felnőttek részére, akik különféle megtámasztást, rögzítést igényelnek a szállításukhoz fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 72 1 db
1041 *  12 21 03 03 03 Gyermek és felnőtt kézi kerekesszékek emelt Mozgássérült vagy önálló mozgásra nem képes gyermekek részére, akik különféle megtámasztást, rögzítést igényelnek a szállításukhoz Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 36 1 db
1042 *  12 21 03 03 06 Gyermek és felnőtt kerekesszékek súlyosan mozgásfogyatékosok részére normatív Veleszületett vagy szerzett súlyos mozgásfogyatékosság, kommunikációs hiányosságok vagy koordinációs zavarok esetén, amennyiben a beteg önmagát ellátni, önállóan tartósan ülni nem képes, mozgásához állandó személyi segítséget igényel, mozgatását állandó felügyelet mellett csak speciális kerekesszékkel lehet biztosítani. Az eszköz ártámogatással történő rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszköz kipróbálása és betanítása biztosított (gyógytornász vagy ergoterapeuta jelenléte biztosított) 80% 72 1 db
1043 *  12 21 03 03 06 Gyermek és felnőtt kerekesszékek súlyosan mozgásfogyatékosok részére emelt Veleszületett vagy szerzett súlyos mozgásfogyatékosság, kommunikációs hiányosságok vagy koordinációs zavarok esetén, amennyiben a beteg önmagát ellátni, önállóan tartósan ülni nem képes, mozgásához állandó személyi segítséget igényel, mozgatását állandó felügyelet mellett csak speciális kerekesszékkel lehet biztosítani. 1. Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető
2. Az eszköz ártámogatással történő rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina szakképesítéssel rendelkező szakorvos, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszköz kipróbálása és betanítása biztosított (gyógytornász vagy ergoterapeuta jelenléte biztosított) 80% 36 1 db
1044 12 21 06 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású kerekesszékek
1045 *  12 21 06 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, merevvázas standard kerekesszékek Nagyfokú végleges járásnehezítettség esetén, ha a beteg egyéb járást segítő eszközzel hosszabb távú helyváltoztatásra képtelen fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
1046 12 21 06 03 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, merevvázas standard kerekesszékek normatív 80% 72 1 db
1047 12 21 06 03 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, merevvázas standard kerekesszékek emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 36 1 db
1048 *  12 21 06 06 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, összecsukható standard kerekesszékek Nagyfokú végleges járásnehezítettség esetén, ha a beteg egyéb járást segítő eszközzel hosszabb távú helyváltoztatásra képtelen fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
1049 12 21 06 06 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, összecsukható standard kerekesszékek normatív 80% 72 1 db
1050 12 21 06 06 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, összecsukható standard kerekesszékek emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 36 1 db
1051 *  12 21 06 09 Kétkezes, hátsókerék- meghajtású, aktív kerekesszékek Nagyfokú végleges járásnehezítettséggel rendelkező mozgáskorlátozott számára, ha
– a beteg egyéb járást segítő eszközzel hosszabb távú helyváltoztatásra képtelen és
– mentális és fizikai állapota alapján alkalmas mechanikus kerekesszék használatára és
– képes standard kerekesszékkel önállóan legalább 150 méter megtételére, manőverezésre és
– 3–5%-os emelkedő és lejtő, valamint 2 cm magas küszöb nem jelent akadályt számára és
– a következő feltételek bármelyike teljesül:
1. alap-, közép- vagy felsőfokú képzésben vesz részt,
2. teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatott vagy
3. kiskorú gyermeket nevel.
1. Csak standard kerekesszék legalább hat hónapos kipróbálását követően rendelhető, ha a kipróbálást a rehabilitációs intézmény dokumentáltan igazolja
2. Az eszköz ártámogatással történő rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszköz kipróbálása és betanítása biztosított (gyógytornász vagy ergoterapeuta jelenléte biztosított)
1052 12 21 06 09 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, merevvázas aktív kerekesszékek normatív 80% 72 1 db
1053 12 21 06 09 03 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, merevvázas aktív kerekesszékek emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 48 1 db
1054 12 21 06 09 06 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, összecsukható aktív kerekesszékek normatív 80% 72 1 db
1055 12 21 06 09 06 Kétkezes, hátsókerék-meghajtású, összecsukható aktív kerekesszékek emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 48 1 db
1056 *  12 21 15 Egyoldali meghajtású, nem-motorikus kerekesszékek Nagyfokú végleges járásnehezítettség esetén, ha a beteg egyéb járást segítő eszközzel hosszabb távú helyváltoztatásra képtelen fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, gyermeksebészet, sebészet, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
1057 12 21 15 03 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek
1058 12 21 15 03 03 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek hajtókarikával normatív 80% 72 1 db
1059 12 21 15 03 03 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek hajtókarikával emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 36 1 db
1060 12 21 15 03 06 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek hajtókarral normatív 80% 72 1 db
1061 12 21 15 03 06 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek hajtókarral emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 36 1 db
1062 12 21 15 03 09 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek lengőkarral normatív 80% 72 1 db
1063 12 21 15 03 09 Egykezes, nem-motorikus kerekesszékek lengőkarral emelt Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 80% 36 1 db
1064 *  12 21 27 Elektromos motorral meghajtott kerekesszékek, rásegített kormányzással Nagyfokú végleges járásnehezítettség esetén, ha a beteg egyéb járást segítő eszközzel hosszabb távú helyváltoztatásra képtelen, emellett olyan fokú felső végtagi károsodása van, amely miatt mechanikus kerekesszék hajtására képtelen Az eszköz ártámogatással történő rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) szakképesítéssel rendelkező szakorvos, rehabilitációra alkalmas rendelési helyen, ahol az eszköz kipróbálása és betanítása biztosított (gyógytornász vagy ergoterapeuta jelenléte biztosított)
1065 12 21 27 03 Elektromos motorral meghajtott, joystick-irányítású kerekesszékek
1066 12 21 27 03 03 Elektromos motorral meghajtott, joystick-irányítású szobai kerekesszékek normatív 90% 96 1 db
1067 12 21 27 03 06 Elektromos motorral meghajtott, joystick-irányítású utcai kerekesszékek normatív 90% 96 1 db
1068 12 24 KEREKESSZÉKEK EGYÉB TARTOZÉKAI
1069 *  12 24 24 Elemek és akkumulátorok Kizárólag társadalombiztosítási támogatással rendelt elektromos motorral meghajtott kerekesszékekhez vagy elektromos mopedekhez A társadalombiztosítási támogatással rendelt elektromos kerekesszék vagy elektromos moped rendelését követő 24 hónappal rendelhető a beteg háziorvosa, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat)
1070 12 24 24 03 Meghajtó akkumulátorok
1071 *  12 24 24 03 03 Akkumulátor ok elektromos kerekesszékh ez és elektromos mopedhez (50 Ah alatt) normatív 50% 24 2 db
1072 *  12 24 24 03 06 Akkumulátor ok elektromos kerekesszékh ez és elektromos mopedhez (50 Ah felett) normatív 50% 24 2 db
1073 *  12 39 TÁJÉKOZÓDÁSI SEGÉDESZKÖZÖK Vakság egyik vagy mindkét szemen, egyik szem vak, a másik szem csökkentlátó, csökkentlátás mindkét szemen szemészet, gyermekszemészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), ismételt rendelés esetén a beteg háziorvosa is
1074 12 39 03 Tapogatóbotok és pálcák
1075 12 39 03 03 Fehér támbotok
1076 12 39 03 03 03 Nem összecsukható fehér botok normatív 98% 12 1 db
1077 12 39 03 03 06 Összecsukható fehér botok normatív 98% 12 1 db
1077/a *  12 39 03 03 09 Nem összecsukható fehér pásztázóbotok
(110 cm-től)
normatív 98% 12 1 db
1077/b *  12 39 03 03 12 Összecsukható fehér pásztázóbotok
(110 cm-től)
normatív 98% 12 1 db
1078 15 HÁZTARTÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
1079 15 09 EVÉSI ÉS IVÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
1080 15 09 30 Tápszondák
1081 *  15 09 30 03 Gyomorszondák Mesterséges táplálásra szoruló betegek részére sebészet, gyermeksebészet, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont és szájsebészet, geriátria vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa

A szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 24 hónap.
1082 15 09 30 03 03 Gyomorszondák, 12CH–18CH normatív 98% 6 3 db
1083 15 09 30 03 06 Gyomorszondák, 20CH–28CH normatív 98% 6 3 db
1084 15 09 30 03 09 Gyomorszondák, 30CH-tól normatív 98% 6 3 db
1084/a *  15 09 30 03 12 Gyomorszondák, 12CH alatt 98% 6 4 db
1085 *  15 09 30 06 Tápszondák Mesterséges táplálásra szoruló betegek részére sebészet, gyermeksebészet, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont és szájsebészet, geriátria vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa

A szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 24 hónap.
1086 15 09 30 06 03 Tápszondák 500 mm-ig normatív 98% 6 180 db
1087 15 09 30 06 06 Tápszondák 500 mm-től normatív 98% 6 180 db
1088 *  15 09 30 09 Leszívókatéterek Tracheotomia, gége-, algarat tumor, gégesérülés, gége stenosis sebészet, gyermeksebészet, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont és szájsebészet, geriátria vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa

A szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 24 hónap.
1089 15 09 30 09 03 Leszívókatéterek normatív 98% 6 180 db
1090 *  15 09 30 12 Öblítőfecskendők Mesterséges táplálás, katéterek leszívása (trachea és egyéb), hólyagöblítés, végbélöblítés és beöntés Sebészet, gyermek-sebészet, belgyógyászat, csecsemő- és gyermek-gyógyászat, neurológia, gyermek-neurológia, klinikai onkológia, sugárterápia,
arc-állcsont és szájsebészet, geriátria, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, gasztroenterológia, vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa.
A szakorvosi javaslat érvényességi időtartama:
24 hónap.
1091 15 09 30 12 03 100 ml-es öblítőfecskendők normatív 98% 12 2 db
1092 15 09 30 12 06 150 ml-es öblítőfecskendők normatív 98% 12 2 db
1093 15 09 30 12 09 200 ml-es öblítőfecskendők normatív 98% 12 2 db
1093/a *  15 09 30 15 Enterális tápláló- rendszerek Tartósan (6 héten túl) gyomor-bél rendszerbe mesterséges táplálást és folyadékpótlást igénylő beteg: neurológiai megbetegedések miatt fellépő nyelészavar vagy nyelési képtelenség, veleszületett vagy tumoros vagy nem tumoros eredetű nyelőcső, szájüregi vagy a garatot, gégét érintő elváltozás, amely nyelészavart okoz és/vagy aspiráció veszélyével fenyeget olyan gyomor-bélrendszeri vagy egyéb eredetű betegség, ahol a fizikai állapota, terhelhetősége miatt a tápláltsági szint csak teljesen vagy részlegesen mesterséges táplálással biztosítható. sebészet, gyermeksebészet, gasztroenterológia, kardiológia, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, gyermekneurológia, idegsebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, hematológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, tüdőgyógyászat, fül-orr-gégészet, gyermek fül-orr-gégészet, arc-állcsont-szájsebészet vagy szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is. A szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama: 12 hónap
1093/b *  15 90 30 15 03 Enterális tápláló-pumpák 98% 36 1 db
1093/c *  15 90 30 15 06 Gravitációs szerelékek enterális tápláláshoz 98% 3 90 db
1093/d *  15 90 30 15 09 Fecskendő enterális tápláláshoz 98% 3 26 db
1093/e *  15 90 30 15 12 Gasztro-tubusok 98% 6 1 doboz
1093/f *  15 90 30 15 15 Enterális tápláló-pumpa szerelékek 98% 3 90 db
1094 18 BÚTORZAT ÉS LAKÁS- VAGY EGYÉB
HELYISÉG-
ÁTALAKÍTÁSOK
1095 18 09 ÜLŐBÚTOROK
1096 *  18 09 27 Lábszártámaszok, lábzsámolyok és lábtámaszok Kerekesszékekhez, amennyiben a kerekesszék alapkiszereléséhez tartozó lábtámasz a beteg mérete, tömege, vagy speciális deformitás miatt alkalmatlan kizárólag a kerekesszéket rendelő szakorvos
1097 18 09 27 03 Lábtartók kerekesszékekhez
1098 18 09 27 03 03 Módosított lábtartók kerekesszékekhez normatív 80% 72 1 pár
1099 18 09 34 Háttámaszok Kerekesszékekhez, amennyiben a kerekesszék alapkiszereléséhez tartozó háttámasz a beteg mérete, tömege, vagy speciális deformitás miatt alkalmatlan kizárólag a kerekesszéket rendelő szakorvos
1100 18 09 34 03 Háttámaszok kerekesszékekhez
1101 18 09 34 03 03 Módosított háttámaszok kerekesszékekhez normatív 80% 72 1 db
1102 *  18 09 36 Kartámaszok székekhez Kerekesszékekhez, amennyiben a kerekesszék alapkiszereléséhez tartozó kartámasz a beteg mérete, tömege, vagy speciális deformitás miatt alkalmatlan kizárólag a kerekesszéket rendelő szakorvos
1103 18 09 36 03 Kartámaszok kerekesszékekhez
1104 18 09 36 03 03 Módosított kartámaszok kerekesszékekhez normatív 80% 72 1 pár
1105 18 09 42 Antidecubitus-párnák
1106 18 09 42 03 Ülőpárnák felfekvési sérülések megelőzésére
1107 *  18 09 42 03 03 Egylégkamrás antidecubitus-ülőpárna normatív Felfekvés megelőzésére, kialakult felfekvés kezelésére érzéskieséssel rendelkező, járásképtelen, mozgássérült betegeknek, akiknek az állapota végleges ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 60 1 db
1108 *  18 09 42 03 06 Kétlégkamrás antidecubitus-ülőpárna normatív Felfekvés megelőzésére, kialakult felfekvés kezelésére érzéskieséssel rendelkező, járásképtelen, mozgássérült betegeknek, akiknek az állapota végleges ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 60 1 db
1109 *  18 09 42 03 09 Négylégkamrás antidecubitus-ülőpárna normatív Kialakult felfekvés kezelésére érzéskieséssel rendelkező, járásképtelen, mozgássérült betegeknek, akiknek az állapota végleges ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat) 80% 60 1 db
1110 *  18 09 42 03 12 Antidecubitus-párnák kerekesszékekhez normatív Felfekvés megelőzésére kerekesszéket használó, érzéskieséssel nem rendelkező, járásképtelen, mozgássérült betegnek kizárólag a beteg háziorvosa, a következő szakképesítéssel rendelkező szakorvosok javaslatára: ortopédia-
traumatológia, ortopédia, orvosi rehabilitáció (csecsemő- és gyermekgyógyászat), traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia. Szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 6 hónap
80% 24 2 db
1111 18 12 ÁGYAK
1112 18 12 18 Antidecubitus-matracok és alátétek
1113 18 12 18 03 Antidecubitus-matracok
1114 *  18 12 18 03 03 Antidecubitus-matracok normatív Felfekvés megelőzésére, kialakult felfekvés kezelésére érzéskieséssel rendelkező, járásképtelen, mozgássérült betegeknek, akiknek az állapota végleges kizárólag a beteg háziorvosa, a következő szakképesítéssel rendelkező szakorvosok javaslatára: ortopédia-
traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia
Szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 6 hónap
80% 24 1 db
1115 *  18 12 18 03 06 Antidecubitus-matracok kézipumpával normatív Felfekvés megelőzésére, kialakult felfekvés kezelésére érzéskieséssel rendelkező, járásképtelen, mozgássérült betegeknek, akiknek az állapota végleges kizárólag a beteg háziorvosa, a következő szakképesítéssel rendelkező szakorvosok javaslatára: ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia Szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 6 hónap 80% 24 1 db
1116 18 12 18 06 Antidecubitus-alátétek
1117 *  18 12 18 06 03 Egyszer használatos antidecubitus-alátétek normatív Kialakult felfekvés esetén járásképtelen, mozgássérült betegek számára, akiknek az állapota végleges A kihordási időre rendelhető mennyiség a felfekvésnek kitett egy testtájra vonatkozik. Rendelésnél a testtájat fel kell tüntetni kizárólag a beteg háziorvosa, a következő szakképesítéssel rendelkező szakorvosok javaslatára: ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat

Szakorvosi javaslat érvényességi időtartama: 24 hónap
80% 1 30 db
1118 *  18 18 TÁMASZTÓ-
ESZKÖZÖK
Tartós vagy maradandó mozgáskárosodással élőknek, egyensúlyzavarban szenvedőknek ortopédia-traumatológia, ortopédia, traumatológia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, rehabilitációs medicina, sebészet, gyermeksebészet, geriátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat
1119 18 18 03 Járókorlátok és támasztókorlátok
1120 18 18 03 03 Kapaszkodókeretek WC-hez
1121 18 18 03 03 03 Kapaszkodókeretek WC-hez normatív 80% 72 1 db
1122 18 18 06 Kapaszkodók és fogantyúk
1123 18 18 06 03 Egyenes kapaszkodók
1124 18 18 06 03 03 Egyenes kapaszkodók normatív 80% 72 1 db
1125 18 18 06 06 Zuhanykapaszkodók
1126 18 18 06 06 03 Zuhanykapaszkodók normatív 80% 72 1 db
1127 18 18 06 09 Fürdőkád-kapaszkodók
1128 18 18 06 09 03 Fürdőkád-kapaszkodók normatív 80% 72 1 db
1129 21 SEGÉDESZKÖZÖK KOMMUNI-
KÁCIÓHOZ, TÁJÉKOZ-
TATÁSHOZ ÉS JELADÁSHOZ
1130 21 03 OPTIKAI SEGÉDESZKÖZÖK
1131 21 03 03 Szemüveglencsék
1132 21 03 03 03 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből Myopia, hypermetropia, strabizmus szemészet, gyermekszemészet
1133 *  21 03 03 03 03 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1134 *  21 03 03 03 06 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1135 21 03 03 03 09 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1136 21 03 03 03 12 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1137 21 03 03 03 15 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből, 10.25D–13.00D között normatív 50% 24 2 db
1138 21 03 03 03 18 Monofocalis, sphericus lencsék üvegből, 13.25D felett normatív 50% 24 2 db
1139 21 03 03 06 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.00-ig Myopia, hypermetropia, strabizmus, astigmia szemészet, gyermekszemészet
1140 *  21 03 03 06 03 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.00-ig, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1141 *  21 03 03 06 06 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.00-ig, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1142 21 03 03 06 09 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.00-ig, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1143 21 03 03 06 12 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.00-ig, 8.25D–13.00D között normatív 50% 24 2 db
1144 21 03 03 06 15 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.00-ig, 13.25D felett normatív 50% 24 2 db
1145 21 03 03 09 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.25–4.00 között Myopia, hypermetropia, strabizmus, astigmia szemészet, gyermekszemészet
1146 *  21 03 03 09 03 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.25–4.00 között, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1147 *  21 03 03 09 06 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.25–4.00 között, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1148 21 03 03 09 09 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.25–4.00 között, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1149 21 03 03 09 12 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.25–4.00 között, 8.25D–13.00D között normatív 50% 24 2 db
1150 21 03 03 09 15 Monofocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 2.25–4.00 között, 13.25D felett normatív 50% 24 2 db
1151 21 03 03 21 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből Konvergens strabizmus esetén 18 év alatti betegek számára szemészet, gyermekszemészet
1152 *  21 03 03 21 03 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1153 *  21 03 03 21 06 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1154 21 03 03 21 09 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1155 21 03 03 21 12 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1156 21 03 03 21 15 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből, 10.25D–12.00D között normatív 50% 24 2 db
1157 21 03 03 21 18 Bifocalis, sphericus lencsék üvegből, 12.25D felett normatív 50% 24 2 db
1158 21 03 03 24 Bifocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 4.00-ig Astigmia, 18 éves korig konvergens strabizmus szemészet, gyermekszemészet
1159 *  21 03 03 24 03 Bifocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 4.00-ig, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1160 *  21 03 03 24 06 Bifocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 4.00-ig, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1161 21 03 03 24 09 Bifocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 4.00-ig, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1162 21 03 03 24 12 Bifocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 4.00-ig, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1163 21 03 03 24 15 Bifocalis, toricus lencsék üvegből, cyl. 4.00-ig, 10.00D felett normatív 50% 24 2 db
1164 21 03 03 27 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból Myopia, hypermetropia szemészet, gyermekszemészet
1165 *  21 03 03 27 01 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1166 *  21 03 03 27 03 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1167 21 03 03 27 06 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1168 21 03 03 27 09 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1169 21 03 03 27 12 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból, 10.25D–13.00D között normatív 50% 24 2 db
1170 21 03 03 27 15 Monofocalis sphericus lencsék műanyagból, 13.00D felett normatív 50% 24 2 db
1171 21 03 03 30 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig Strabizmus, astigmia szemészet, gyermekszemészet
1172 *  21 03 03 30 01 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1173 *  21 03 03 30 03 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1174 21 03 03 30 06 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1175 21 03 03 30 09 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1176 21 03 03 30 12 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig, 10.25D–13.00D között normatív 50% 24 2 db
1177 21 03 03 30 15 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.00-ig, 13.25D felett normatív 50% 24 2 db
1178 21 03 03 33 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.25–4.00 között Strabizmus, astigmia szemészet, gyermekszemészet
1179 *  21 03 03 33 01 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.25–4.00 között, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1180 *  21 03 03 33 03 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.25–4.00 között, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1181 21 03 03 33 06 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.25–4.00 között, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1182 21 03 03 33 09 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.25–4.00 között, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1183 21 03 03 33 12 Monofocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 2.25–4.00 között, 10.25D felett normatív 50% 24 2 db
1184 21 03 03 36 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból Strabizmus, astigmia szemészet, gyermekszemészet
1185 *  21 03 03 36 03 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1186 *  21 03 03 36 06 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1187 21 03 03 36 09 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1188 21 03 03 36 12 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1189 21 03 03 36 15 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból, 10.25D–12.00D között normatív 50% 24 2 db
1190 21 03 03 36 18 Bifocalis, sphericus lencsék műanyagból, 12.25D felett normatív 50% 24 2 db
1191 21 03 03 39 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig Strabizmus, astigmia szemészet, gyermekszemészet
1192 *  21 03 03 39 03 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig, 0.00D–4.00D között normatív 50% 24 2 db
1193 *  21 03 03 39 06 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig, 4.25D–6.00D között normatív 50% 24 2 db
1194 21 03 03 39 09 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig, 6.25D–8.00D között normatív 50% 24 2 db
1195 21 03 03 39 12 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig, 8.25D–10.00D között normatív 50% 24 2 db
1196 21 03 03 39 15 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig, 10.25D–12.00D között normatív 50% 24 2 db
1197 21 03 03 39 18 Bifocalis, toricus lencsék műanyagból, cyl. 4.00-ig, 12.25D felett normatív 50% 24 2 db
1198 21 03 06 Szemüvegkeretek Támogatott szemüveglencséhez szemészet, gyermekszemészet
1199 21 03 06 03 Felnőtt szemüvegkeretek
1200 21 03 06 03 03 Felnőtt szemüvegkeretek normatív 50% 24 1 db
1201 21 03 06 06 Gyermek szemüvegkeretek
1202 21 03 06 06 03 Méretsorozatos gyermek szemüvegkeretek normatív Kizárólag 18 év alatti betegek számára rendelhető 50% 12 1 db
1203 21 03 06 06 06 Adaptív gyermek szemüvegkeretek normatív Kizárólag 8 év alatti beteg számára rendelhető, ha a gyermek arcának növekedési üteme miatt egy kihordási idő alatt a keret adaptálhatósága szükséges 50% 12 1 db
1204 21 03 06 09 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített szemüvegkeretek
1205 21 03 06 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített felnőtt vagy gyermek szemüvegkeretek normatív Kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a beteg arcának anatómiai sajátosságai miatt nem látható el méretsorozatos vagy adaptív termékkel 50% 12 1 db
1206 *  21 03 09 Kontaktlencsék szemészet, gyermekszemészet
1207 *  21 03 09 03 Kemény kontaktlencsék Nagyfokú rövidlátás: –8,00D felett, nagyfokú távollátás: +6,00D felett, irreguláris astigmia, egy- vagy kétoldali aphakia, keratoconus
1208 21 03 09 03 03 Kemény kontaktlencsék, cornealis Sph. +/– 32.00D-ig normatív 70% 12 2 db
1209 21 03 09 03 06 Kemény kontaktlencsék, cornealis aphakias Sph. + 8.00D-tól + 32.00D-ig normatív 70% 12 2 db
1210 21 03 09 03 09 Kemény kontaktlencsék, cornealis keratoconusos Sph. +/– 32.00D-ig normatív 70% 12 2 db
1211 21 03 09 06 Gázpermeabilis kontaktlencsék Reguláris és irreguláris astigmia, aphakia, sphericus –8.00 D feletti myopia, sphericus +6.00D feletti hypermetropia
1212 21 03 09 06 03 Gázpermeabilis kontaktlencsék, Sph. +/– 5.00D normatív 70% 12 2 db
1213 21 03 09 06 06 Gázpermeabilis kontaktlencsék, Sph. +/– 5.00D felett normatív 70% 12 2 db
1214 21 03 09 06 09 Gázpermeabilis kontaktlencsék, keratoconusos, Sph.
+/– 25.00D
normatív 70% 12 2 db
1215 21 03 09 09 38% víztartalmú, lágy kontaktlencsék Aphakia, sphericus –8.00D feletti myopia, sphericus +6.00D feletti hypermetropia, sérüléses cataracta utáni monoculáris aphakia, recidiváló vagy krónikus cornea erosio, keratopathia bullosa, perforáló cornea sérülés, congenitalis aniridia, traumás mydriasis, egy szektornál nagyobb iris coloboma, albinismus, elégtelenül záródó szemrés, cornea torzító hege, symblepharon megelőzése kémiai maródás után, anisometropia
1216 21 03 09 09 03 38% víztartalmú, lágy kontaktlencsék, Sph. +/– 8.00D normatív 70% 12 2 db
1217 21 03 09 09 06 38% víztartalmú, lágy kontaktlencsék, Sph. +/– 8.00D felett normatív 70% 12 2 db
1218 21 03 09 12 55% víztartalmú, sphericus, lágy kontaktlencsék Aphakia, sphericus –8.00D feletti myopia, sphericus +6.00D feletti hypermetropia, sérüléses cataracta utáni monoculáris aphakia, recidiváló vagy krónikus cornea erosio, keratopathia bullosa, perforáló cornea sérülés, congenitalis aniridia, traumás mydriasis, egy szektornál nagyobb iris coloboma, albinismus, elégtelenül záródó szemrés, cornea torzító hege, symblepharon megelőzése kémiai maródás után
1219 21 03 09 12 03 55% víztartalmú, sphericus, lágy kontaktlencsék, Sph. +/– 8.00D normatív 70% 12 2 db
1220 21 03 09 12 06 55% víztartalmú, sphericus, lágy kontaktlencsék, Sph. +/– 8.00D felett normatív 70% 12 2 db
1221 21 03 09 15 55% víztartalmú, toricus, lágy kontaktlencsék Aphakia, astigmia, sphericus –8.00D feletti myopia, sphericus +6.00D feletti hypermetropia, sérüléses cataracta utáni monoculáris aphakia, recidiváló vagy chronikus cornea erosio, keratopathia bullosa, perforáló cornea sérülés, congenitalis aniridia, traumás mydriasis, egy szektornál nagyobb iris coloboma, albinismus, elégtelenül záródó szemrés, cornea torzító hege, symblepharon megelőzése kémiai maródás után, leukoma corneae, vulnus perforans corneae, aniridia congenita és traumatica
1222 21 03 09 15 03 55% víztartalmú, toricus, lágy kontaktlencsék, Toricus cyl. 5.00 normatív 70% 12 2 db
1223 21 03 21 Távcsőszemüvegek Öröklött maculadegeneratiók, senilis maculopathia, retinopathia diabetica, retinopathia hypertonica, status post emboliam arteriae centralis retinae, status post thrombosis venae centralis retinae, glaucoma, myopia centralis fundus károsodással, Fusch-folt, aphakia, pseudophakia, Leber-féle opticus atrophia, kétoldali neuritis, atrophia nervi optici, fibroplasia retrolentalis, buphthalmus, microphthalmus, amblyopia, foramen maculae luteae, uveitis chronica, chorioretinitis centralis inveterans, leukoma corneae, dystrophia corneae Szemészeti klinika szemészet, gyermekszemészet
1224 21 03 21 03 Eschenbach, Galilei távcsőszemüvegek
1225 21 03 21 03 06 Galilei-System 2,2X, Sehwinkel normatív 90% 48 1 db
1226 21 03 21 03 09 Matt előtét normatív 90% 48 1 db
1227 21 03 21 03 12 Előtétlencse 3.0D–16.0D-ig normatív 90% 48 1 db
1228 21 03 21 03 15 Formasablon centírozóval, konverg. Adapt. normatív 90% 48 1 db
1229 21 03 21 03 18 Alátét normatív 90% 48 1 db
1230 21 03 21 04 Zeiss, Galilei távcsőszemüvegek N=1,8X
1231 21 03 21 04 03 Sphericus korrekció normatív 90% 48 1 db
1232 21 03 21 04 06 Toricus korrekció normatív 90% 48 1 db
1233 21 03 21 04 09 Fantomlencse normatív 90% 48 1 db
1234 21 03 21 04 12 Előtétlencse 2X, 3X, 4X normatív 90% 48 1 db
1235 21 03 21 04 15 Előtétlencse 5X, 6X, 8X normatív 90% 48 1 db
1236 21 03 21 04 18 Előtétlencse 10X,12X normatív 90% 48 1 db
1237 21 03 21 04 21 Matt előtétlencse normatív 90% 48 1 db
1238 21 03 21 06 Zeiss, Kepler távcsőszemüvegek N=3,6X
1239 21 03 21 06 15 Előtétlencse matt normatív 90% 48 1 db
1240 21 03 21 07 Eschenbach-Kepler távcsövek
1241 21 03 21 07 03 Eschenbach-Kepler távcső normatív 90% 48 1 db
1242 21 03 21 09 Keretek Zeiss távcsőszemüveghez
1243 21 03 21 09 03 Keretek Zeiss távcsőszemüveghez normatív 90% 48 1 db
1244 21 03 21 12 Tokok Zeiss távcsőszemüveghez
1245 21 03 21 12 03 Tokok Zeiss távcsőszemüveghez normatív 90% 48 1 db
1246 21 42 SZEMTŐL SZEMBENI KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZÖK
1247 21 42 12 Hanggenerátorok
1248 21 42 12 03 Hangprotézisek Teljes gége-exstirpatiot követően fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet, foniátria
1249 21 42 12 03 03 Hangprotézisek normatív 98% 6 1 db
1250 21 42 12 06 Műgége Teljes gége-exstirpatiot követően, amennyiben a beszédképesség helyreállítása más úton nem lehetséges fül-orr-gégegyógyászat, gyermek fül-orr-gégegyógyászat, arc-állcsont-szájsebészet, foniátria
1251 21 42 12 06 03 Műgége-készülék normatív 98% 60 1 db
1252 21 42 12 06 06 Tartozékok műgége- készülékhez normatív Az akkumulátor a kompatibilis készülék rendelését követő 12 hónap után rendelhető 98% 12 1 db
1253 *  21 45 HALLÁSJAVÍTÓ ESZKÖZÖK 1. 3 éves kor alatt az objektív hallásvizsgálati eredmény audiológus szakorvos által történt dokumentálása és szakvéleménye alapján rendelhető.
2. A 21 45 27 03, 21 45 27 06,
21 45 27 09 és a 21 45 30 ISO-kódú csoport kivételével a kihordási időre rendelhető mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik. A rendelésnél a vényen az oldaliságot fel kell tüntetni.
1254 21 45 03 Hallójárati készülékek
1255 21 45 03 03 Mélyhallójárati készülékek
1256 21 45 03 03 03 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 20 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1257 21 45 03 03 03 03 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1258 21 45 03 03 03 03 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1259 21 45 03 03 03 03 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
12560 21 45 03 03 03 06 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1261 21 45 03 03 03 06 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1262 21 45 03 03 03 06 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1263 21 45 03 03 03 09 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1264 21 45 03 03 03 09 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1265 21 45 03 03 03 09 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1266 21 45 03 03 03 12 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1267 21 45 03 03 03 12 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1268 21 45 03 03 03 12 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1269 21 45 03 03 03 15 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1270 21 45 03 03 03 15 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1271 21 45 03 03 03 15 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1272 21 45 03 03 03 18 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1273 21 45 03 03 03 18 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1274 21 45 03 03 03 18 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1275 21 45 03 03 03 21 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1276 21 45 03 03 03 21 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1277 21 45 03 03 03 21 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1278 21 45 03 03 06 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga az 50 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallásvizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1279 21 45 03 03 06 03 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1280 21 45 03 03 06 03 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1281 21 45 03 03 06 03 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1282 21 45 03 03 06 06 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1283 21 45 03 03 06 06 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1284 21 45 03 03 06 06 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1285 21 45 03 03 06 09 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1286 21 45 03 03 06 09 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1287 21 45 03 03 06 09 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1288 21 45 03 03 06 12 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1289 21 45 03 03 06 12 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1290 21 45 03 03 06 12 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1291 21 45 03 03 06 15 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1292 21 45 03 03 06 15 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1293 21 45 03 03 06 15 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1294 21 45 03 03 06 18 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1295 21 45 03 03 06 18 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1296 21 45 03 03 06 18 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1297 21 45 03 03 06 21 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1298 21 45 03 03 06 21 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1299 21 45 03 03 06 21 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1300 21 45 03 03 09 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 90 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1301 21 45 03 03 09 03 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1302 21 45 03 03 09 03 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1303 21 45 03 03 09 03 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1304 21 45 03 03 09 06 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1305 21 45 03 03 09 06 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1306 21 45 03 03 09 06 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1307 21 45 03 03 09 09 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1308 21 45 03 03 09 09 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1309 21 45 03 03 09 09 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1310 21 45 03 03 09 12 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1311 21 45 03 03 09 12 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1312 21 45 03 03 09 12 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1313 21 45 03 03 09 15 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1314 21 45 03 03 09 15 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1315 21 45 03 03 09 15 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1316 21 45 03 03 09 18 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1317 21 45 03 03 09 18 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1318 21 45 03 03 09 18 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1319 21 45 03 03 09 21 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1320 21 45 03 03 09 21 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1321 21 45 03 03 09 21 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1322 21 45 03 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek
1323 21 45 03 06 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 20 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1324 21 45 03 06 03 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1325 21 45 03 06 03 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1326 21 45 03 06 03 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1327 21 45 03 06 03 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1328 21 45 03 06 03 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1329 21 45 03 06 03 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1330 21 45 03 06 03 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1331 21 45 03 06 03 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1332 21 45 03 06 03 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1333 21 45 03 06 03 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1334 21 45 03 06 03 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1335 21 45 03 06 03 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1336 21 45 03 06 03 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1337 21 45 03 06 03 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1338 21 45 03 06 03 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1339 21 45 03 06 03 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1340 21 45 03 06 03 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1341 21 45 03 06 03 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1342 21 45 03 06 03 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1343 21 45 03 06 03 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1344 21 45 03 06 03 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1345 21 45 03 06 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga az 50 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszéd-
hallásvizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia 1 db
1346 21 45 03 06 06 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1347 21 45 03 06 06 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1348 21 45 03 06 06 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1349 21 45 03 06 06 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1350 21 45 03 06 06 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1351 21 45 03 06 06 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1352 21 45 03 06 06 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1353 21 45 03 06 06 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1354 21 45 03 06 06 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1355 21 45 03 06 06 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1356 21 45 03 06 06 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1357 21 45 03 06 06 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1358 21 45 03 06 06 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1359 21 45 03 06 06 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1360 21 45 03 06 06 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1361 21 45 03 06 06 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1362 21 45 03 06 06 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1363 21 45 03 06 06 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1364 21 45 03 06 06 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1365 21 45 03 06 06 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1366 21 45 03 06 06 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1367 21 45 03 06 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 90 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1368 21 45 03 06 09 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1369 21 45 03 06 09 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1370 21 45 03 06 09 03 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1371 21 45 03 06 09 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1372 21 45 03 06 09 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1373 21 45 03 06 09 06 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1374 21 45 03 06 09 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1375 21 45 03 06 09 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1376 21 45 03 06 09 09 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1377 21 45 03 06 09 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1378 21 45 03 06 09 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1379 21 45 03 06 09 12 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1380 21 45 03 06 09 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1381 21 45 03 06 09 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1382 21 45 03 06 09 15 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1383 21 45 03 06 09 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1384 21 45 03 06 09 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1385 21 45 03 06 09 18 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1386 21 45 03 06 09 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1387 21 45 03 06 09 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1388 21 45 03 06 09 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1389 21 45 06 Fül mögötti hallókészülékek
1390 21 45 06 03 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 20 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1391 21 45 06 03 03 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1392 21 45 06 03 03 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1393 21 45 06 03 03 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1394 21 45 06 03 06 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1395 21 45 06 03 06 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1396 21 45 06 03 06 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1397 21 45 06 03 09 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1398 21 45 06 03 09 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1399 21 45 06 03 09 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1400 21 45 06 03 12 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1401 21 45 06 03 12 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1402 21 45 06 03 12 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1403 21 45 06 03 15 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1404 21 45 06 03 15 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1405 21 45 06 03 15 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1406 21 45 06 03 18 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1407 21 45 06 03 18 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1408 21 45 06 03 18 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1409 21 45 06 03 21 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1410 21 45 06 03 21 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1411 21 45 06 03 21 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1412 21 45 06 06 Fül mögötti hallókészülékek, nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga az 50 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszéd-
hallásvizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1413 21 45 06 06 03 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1414 21 45 06 06 03 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1415 21 45 06 06 03 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1416 21 45 06 06 06 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1417 21 45 06 06 06 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1418 21 45 06 06 06 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1419 21 45 06 06 09 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1420 21 45 06 06 09 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1421 21 45 06 06 09 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1422 21 45 06 06 12 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1423 21 45 06 06 12 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1424 21 45 06 06 12 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1425 21 45 06 06 15 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1426 21 45 06 06 15 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1427 21 45 06 06 15 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1428 21 45 06 06 18 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1429 21 45 06 06 18 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1430 21 45 06 06 18 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1431 21 45 06 06 21 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1432 21 45 06 06 21 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1433 21 45 06 06 21 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1434 21 45 06 09 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 90 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1435 21 45 06 09 03 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással normatív 70% 72 1 db
1436 21 45 06 09 03 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1437 21 45 06 09 03 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, kézi beállítással kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1438 21 45 06 09 06 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal normatív 70% 72 1 db
1439 21 45 06 09 06 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1440 21 45 06 09 06 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra analóg jelfeldolgozással, digitális programozhatósággal kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1441 21 45 06 09 09 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport normatív 70% 72 1 db
1442 21 45 06 09 09 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1443 21 45 06 09 09 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, I. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1444 21 45 06 09 12 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport normatív 70% 72 1 db
1445 21 45 06 09 12 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1446 21 45 06 09 12 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, II. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1447 21 45 06 09 15 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport normatív 70% 72 1 db
1448 21 45 06 09 15 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1449 21 45 06 09 15 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, III. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1450 21 45 06 09 18 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport normatív 70% 72 1 db
1451 21 45 06 09 18 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1452 21 45 06 09 18 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, IV. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1453 21 45 06 09 21 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető 70% 72 1 db
1454 21 45 06 09 21 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1455 21 45 06 09 21 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1456 21 45 06 12 Fejpánt-hallókészülékek (csontvezetéses) Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 20 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
1457 21 45 06 12 03 Fejpánt-hallókészülékek (csontvezetéses) normatív 70% 72 1 db
1458 21 45 06 12 03 Fejpánt-hallókészülékek (csontvezetéses) emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1459 21 45 06 12 03 Fejpánt-hallókészülékek (csontvezetéses) kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1460 21 45 09 Szemüvegszárba épített hallókészülékek Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 20 dB-t meghaladja és a hallásrehabilitáció légvezetéses úton az operált fül váladékozása vagy fejlődési rendellenesség miatt nem oldható meg 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1461 21 45 09 03 Szemüvegszárba épített hallókészülékek
1462 21 45 09 03 03 Szemüvegszárba épített hallókészülékek normatív 70% 72 1 db
1463 21 45 09 03 03 Szemüvegszárba épített hallókészülékek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1464 21 45 09 03 03 Szemüvegszárba épített hallókészülékek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1465 21 45 12 Testen viselt, dobozos hallókészülékek Dokumentált halláscsökkenés javítására, amennyiben a hallásvesztés 500, 1000 és 2000 Hz-n mért átlaga a 20 dB-t meghaladja 1. Az eszközrendelés előtt audiometria, beszédhallás-vizsgálat, stapedius reflexvizsgálat elvégzése és annak dokumentálása kötelező
2. A rendelésnél az oldaliságot fel kell tüntetni
3. Adott eszköz rendelése csak akkor lehetséges, ha a beteg az adott eszköz 15 napos használata (kipróbálási időszak) után az eszköz megfelelőségét aláírásával igazolja
audiológia
1466 21 45 12 03 Testen viselt, dobozos hallókészülékek
1467 21 45 12 03 03 Testen viselt, dobozos hallókészülékek normatív 70% 72 1 db
1468 21 45 12 03 03 Testen viselt, dobozos hallókészülékek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1469 21 45 12 03 03 Testen viselt, dobozos hallókészülékek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1470 21 45 24 Hallásjavító készülékek kiegészítői (egyéni fülillesztékek hallásjavító készülékekhez és a hallójárat védelméhez) Hallásjavító készülékekhez. Kizárólag közgyógyellátás jogcímén 18 év alatti betegek számára rendelhető. A kihordási időre rendelhető mennyiség egyoldali ellátásra vonatkozik audiológa
1471 21 45 24 03 Illeszték típusok testen viselt (dobozos) vagy fül mögött elhelyezett készülékhez
1472 21 45 24 03 03 Kemény fülilleszték normatív 70% 12 1 db
1473 21 45 24 03 06 Félkemény fülilleszték normatív 70% 12 1 db
1474 21 45 24 03 09 Rugalmas PVC fülilleszték normatív 70% 12 1 db
1475 21 45 24 03 12 Szilikon fülilleszték normatív 70% 12 1 db
1476 21 45 24 03 15 Kombinált fülilleszték normatív 70% 12 1 db
1477 21 45 24 06 Illeszték részelemei (javításnak minősülő csere esetén is)
1478 21 45 24 06 03 Vékony cső normatív 70% 12 1 db
1479 21 45 24 06 06 Közepes cső normatív 70% 12 1 db
1480 21 45 24 06 09 Vastag cső normatív 70% 12 1 db
1481 21 45 24 06 12 Páramentes cső normatív 70% 12 1 db
1482 21 45 24 06 15 Libby Horn cső normatív 70% 12 1 db
1483 21 45 24 06 18 Bakke Horn cső normatív 70% 12 1 db
1484 21 45 24 06 21 Szellőzőfurat dugóval normatív 70% 12 1 db
1485 21 45 24 06 24 Fémbetét normatív 70% 12 1 db
1486 21 45 24 06 27 Antiallergiás bevonat normatív 70% 12 1 db
1487 21 45 24 09 Hallásjavító elektronikát tartalmazó, vagy ahhoz közvetlenül csatlakozó illesztékek
1488 21 45 24 09 06 Ház normatív 70% 12 1 db
1489 21 45 24 09 09 Ház, szellőző furattal normatív 70% 12 1 db
1490 21 45 27 Hallásjavító készülékek energiaforrásai és ezek tartozékai audiológia
1491 21 45 27 03 Akkumulátorok
1492 21 45 27 03 03 Akkumulátorok implantátum dobozos processzorához 1,5 V-os emelt 1. Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető
2. Ugyanezen életkori korlátozások mellett bármely típusú implantátumhoz is rendelhető
98% 12 20 db
1493 21 45 27 03 03 Akkumulátorok implantátum dobozos processzorához 1,5 V-os kiemelt 1. Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető
2. Ugyanezen életkori korlátozások mellett bármely típusú implantátumhoz is rendelhető
98% 12 20 db
1494 21 45 27 06 Energiaforrás töltés-ellenőrzők
1495 21 45 27 06 03 Akkumulátor-ellenőrző emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1496 21 45 27 06 03 Akkumulátor-ellenőrző kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1497 21 45 27 06 06 Elemellenőrző emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 72 1 db
1498 21 45 27 06 06 Elemellenőrző kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 48 1 db
1499 21 45 27 09 Akkumulátortöltő
1500 21 45 27 09 03 Akkumulátortöltő emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 24 1 db
1501 21 45 27 09 03 Akkumulátortöltő kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 24 1 db
1502 21 45 27 12 Elemek
1503 21 45 27 12 03 675-ös típusú elemek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1504 21 45 27 12 03 675-ös típusú elemek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1505 21 45 27 12 04 675-ös típusú elemek implantátumhoz emelt 1. Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető
2. Ugyanezen életkori korlátozások mellett bármely típusú implantátumhoz is rendelhető
98% 6 93 db
1506 21 45 27 12 04 675-ös típusú elemek implantátumhoz kiemelt 1. Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető
2. Ugyanezen életkori korlátozások mellett bármely típusú implantátumhoz is rendelhető
98% 6 93 db
1507 21 45 27 12 06 312-es típusú elemek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1508 21 45 27 12 06 312-es típusú elemek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1509 21 45 27 12 09 13-as típusú elemek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1510 21 45 27 12 09 13-as típusú elemek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1511 21 45 27 12 12 10-es, vagy 230-as típusú elemek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1512 21 45 27 12 12 10-es, vagy 230-as típusú elemek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1513 21 45 27 12 18 R 6 típusú elemek emelt Kizárólag 9 és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1514 21 45 27 12 18 R 6 típusú elemek kiemelt Kizárólag 9 év alatti betegek számára rendelhető 98% 6 30 db
1515 21 45 30 Hallásjavító készülékek tartozékai és a hallásjavítás egyéb eszközei
1516 21 45 30 36 Szerelt jelzőeszközök Siketeknek és azon nagyothallóknak rendelhetők, akiknek 500, 1000 és 2000 Hz-en mért hallásvesztésének átlaga az 50 dB-t meghaladja audiológia
1517 21 45 30 36 03 Szerelt jelzőeszközök: ébresztőóra normatív 50% 72 1 db.
1518 21 45 30 36 06 Szerelt jelzőeszközök: hangérzékelő egység normatív 50% 72 2 db.
1519 21 45 30 36 09 Szerelt jelzőeszközök: K1 közösítő egység normatív 50% 72 1 db.
1520 21 45 30 36 12 Szerelt jelzőeszközök: szerelt vezeték normatív 50% 72 1 db.
1521 21 45 30 36 15 Szerelt jelzőeszközök: hálózati csatlakozó normatív 50% 72 1 db.
1522 21 45 30 36 18 Telefon hosszabbító vezeték normatív 50% 72 1 db.
1523 21 45 30 37 Jelzőeszköz-
kombinációk
Siketeknek, és azon nagyothallóknak rendelhetők, akiknek 500, 1000 és 2000 Hz- n mért hallásvesztésének átlaga a 50 dB-t meghaladja Az eszköz rendeléséhez az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzése szükséges audiológia
1524 21 45 30 37 21 Jelzőeszközök-
kombinációk több funkcióval
normatív 50% 120 1 db.
1525 *  21 51 Riasztó rendszerek
1526 *  21 51 15 Monitorozó rendszerek
1527 *  21 51 15 03 Szenzorok
1528 *  21 51 15 03 03 Szenzorok folyamatos cukormonitorozáshoz normatív 1-es típusú diabetes mellitus vagy cisztás fibrózishoz társuló inzulinkezelést igénylő diabetesben szenvedők részére legfeljebb 6 hónapra az alábbi indikációkban:
– inzulinpumpa beállítása, illetve inzulinterápia váltás esetén, vagy
– dokumentált hipoglikémia-
érzet zavara esetén, vagy
– súlyos hipoglikémia (vércukor <3,0 mmol/l) jelentkezik legalább 1 ízben 3 hónap alatt, vagy
– havonta 5 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó és dokumentált hipoglikémia esetén, vagy
– krónikusan rossz glikémiás állapot (HbA1c érték 1 éven keresztül, 4 méréssel megerősítve minden esetben
8,0% felett), vagy
– várandósság idejére, illetve gesztációs diabetes esetén, vagy
1. 18 év feletti betegek részére
2. Adott eszköz megfelelő betegoktatás és 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
3. Prekoncepcionális gondozás vagy lombikprogram során legfeljebb 6 hónap felkészülési időre rendelhető
4. Várandósság, illetve gesztációs diabetes esetén legfeljebb 12 hónapra rendelhető
5. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető.
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint, valamint ezen kívül a monitorral vagy egyéb készülékkel történő használat esetén a 18. számú melléklet 3. pontjában meghatározott intézményekben is. Belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 3 13 db
– prekoncepcionális gondozás, vagy lombikprogram során Ismételt (6 hónapon túli) rendelés indikációi:
– a szenzorhasználat a 6 hónap 70%-át ténylegesen lefedi, és
– a hipoglikémiás epizódok száma csökken, vagy
– súlyos hipoglikémiás epizód nem fordul elő, vagy
– a glikémiás céltartományban eltöltött idő (Time In Range=TIR;
3,9–10,0 mmol/l) növekszik, vagy
– a HbA1c érték az egyéni céltartományban van
1529 *  21 51 15 03 03 Szenzorok folyamatos cukormonitorozáshoz emelt 1-es típusú diabetes mellitus vagy cisztás fibrózishoz társuló inzulinkezelést igénylő diabetesben szenvedők részére legfeljebb
6 hónapra
Ismételt (6 hónapon túli)
rendelés indikációi:
– a 6 hónapra felírt szenzor dokumentáltan ténylegesen felhasználásra került
1. 18 év alatt vagy
a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára
a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig
2. Adott eszköz megfelelő betegoktatás és 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint, valamint ezen kívül a monitorral vagy egyéb készülékkel történő használat esetén a 18. számú melléklet 3. pontjában meghatározott intézményekben is. Belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 3 13 db
1529/a *  21 51 15 03 06 Szenzorok folyamatos cukor-monitoro-záshoz, hosszított alkalmazási idővel normatív 1-es típusú diabetes mellitus vagy cisztás fibrózishoz társuló inzulinkezelést igénylő diabetesben szenvedők részére legfeljebb 6 hónapra az alábbi indikációkban:
– inzulinpumpa beállítása, illetve inzulinterápia váltás esetén, vagy
– dokumentált hipoglikémia-
érzet zavara esetén, vagy
1. 18 év feletti betegek részére

2. Adott eszköz megfelelő betegoktatás és 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint, valamint ezen kívül a monitorral vagy egyéb készülékkel történő használat esetén a 18. számú melléklet 3. pontjában meghatározott intézményekben is. Belgyógyászat, csecsemő- és gyermek-gyógyászat, endokrinológia 80% 3 7 db
– súlyos hipoglikémia (vércukor <3,0 mmol/l) jelentkezik legalább 1 ízben 3 hónap alatt, vagy

– havonta 5 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó és dokumentált hipoglikémia esetén, vagy
– krónikusan rossz glikémiás állapot (HbA1c érték 1 éven keresztül, 4 méréssel megerősítve minden esetben 8,0% felett), vagy
– várandósság idejére, illetve gesztációs diabetes esetén, vagy
– prekoncepcionális gondozás, vagy lombikprogram során Ismételt (6 hónapon túli) rendelés indikációi:
– a szenzorhasználat a 6 hónap 70%-át ténylegesen lefedi, és
– a hipoglikémiás epizódok száma csökken, vagy
– súlyos hipoglikémiás epizód nem fordul elő, vagy
– a glikémiás céltartományban eltöltött idő (Time In Range=TIR; 3,9–10,0 mmol/l) növekszik, vagy
– a HbA1c érték az egyéni céltartományban van
3. Prekoncepcionális gondozás vagy lombikprogram során legfeljebb 6 hónap felkészülési időre rendelhető
4. Várandósság, illetve gesztációs diabetes esetén legfeljebb 12 hónapra rendelhető
5. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető.
6. A 12 hónapra rendelt mennyiség nem haladhatja meg a 26 darabot.
1529/b *  21 51 15 03 06 Szenzorok folyamatos cukor-monitoro-záshoz, hosszított alkalmazási idővel emelt 1-es típusú diabetes mellitus vagy cisztás fibrózishoz társuló inzulinkezelést igénylő diabetesben szenvedők részére legfeljebb 6 hónapra Ismételt (6 hónapon túli) rendelés indikációi:
– a 6 hónapra felírt szenzor dokumentáltan ténylegesen felhasználásra került
1. 18 év alatt vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig

2. Adott eszköz megfelelő betegoktatás és 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.

3. A 12 hónapra rendelt mennyiség nem haladhatja meg a 26 darabot.
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint, valamint ezen kívül a monitorral vagy egyéb készülékkel történő használat esetén a 18. számú melléklet 3. pontjában meghatározott intézményekben is.
Belgyógyászat, csecsemő- és gyermek-gyógyászat, endokrinológia 98% 3 7 db
1530 *  21 51 15 06 Távadók
1531 *  21 51 15 06 03 Távadók inzulin-
pumpához
normatív 18 év feletti betegek számára, akik
– támogatással rendelt inzulinpumpával rendelkeznek és
– szenzor támogatására jogosultak
1. Adott eszköz 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető.
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint Belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 24 1 db
1532 *  21 51 15 06 03 Távadók inzulin-
pumpához
emelt 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig, akik
– támogatással rendelt inzulinpumpával rendelkeznek és
– szenzor támogatására jogosultak
Adott eszköz 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással. A 18. számú melléklet 2. pontja szerint Belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 24 1 db
1533 *  21 51 15 06 06 Távadók monitorhoz, egyéb készülékhez normatív 18 év feletti betegek számára, akik szenzor támogatására jogosultak 1. Adott eszköz 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással.
2. Közgyógyellátás jogcímen nem rendelhető.
A 18. számú melléklet 2. pontja szerint, valamint ezen kívül a monitorral vagy egyéb készülékkel történő használat esetén a 18. számú melléklet 3. pontjában meghatározott intézményekben is. Belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 80% 24 1 db
1534 *  21 51 15 06 06 Távadók monitorhoz, egyéb készülékhez emelt 18 év alatti betegek részére vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytató betegek számára a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 24 éves korig, akik szenzor támogatására jogosultak. Adott eszköz 4 hetes próbakezelési időszak után rendelhető társadalombiztosítási támogatással. A 18. számú melléklet 2. pontja szerint, valamint ezen kívül a monitorral vagy egyéb készülékkel történő használat esetén a 18. számú melléklet 3. pontjában meghatározott intézményekben is. Belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, endokrinológia 98% 24 1 db

11. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A FELÍRÁSI IGAZOLÁS KÖTELEZŐ TARTALMI ELEMEI

1. A „Felírási igazolás” szöveg

2. A felírási igazolás kiállításának dátuma

3. Az ellátási esemény egyedi azonosítója (naplósorszám)

4. A vényt vagy vényeket rendelő orvos neve, alapnyilvántartási száma és elérhetősége (telefonszáma)

5. Az egészségügyi szolgáltató megnevezése, címe, működési engedély száma

6. A vény vagy vények jogosultjának neve, születési dátuma, lakcíme, neme, valamint TAJ száma vagy más, a személyazonossága igazolására alkalmas hatósági igazolvány típusa és okmányazonosítója

7. A felírási igazolásban szereplő vény vagy vények adatai, vényenként:

7.1. A gyógyászati segédeszköz rendelésének időpontja

7.2. A rendelés jogcíme

7.3. A gyógyászati segédeszköz megnevezése vagy a 19. számú mellékletben meghatározott eszközcsoportokba tartozó gyógyászati segédeszközök esetében az eszköz 10 jegyű ISO kódja, a rendelt mennyiség, és a mennyiségi egység

7.4. Indikáció (BNO kód)

7.5. Oldaliság, testtájék, ahol értelmezhető

7.6. A helyettesíthetőség esetleges tiltása

7.7. A csak szakorvosi javaslat alapján rendelhető gyógyászati segédeszköz esetén

7.7.1. a szakorvosi javaslatot kiállító orvos alapnyilvántartási száma

7.7.2. a szakorvosi javaslat kiállításának dátuma

7.7.3. a szakorvosi javaslat naplósorszáma

7.8. Felhasználási, illetve egyéb utasítások

7.9. Ellenjegyzési engedély száma, ahol értelmezhető

7.10. A vény kiválthatóságának kezdő és záró időpontja

7.11. A vény EESZT azonosítója vonalkódos, illetve szövegesen olvasható formában is

12. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A KIADÁSI IGAZOLÁS TARTALMI ELEMEI

1. A „Kiadási igazolás” szöveg

2. A gyógyászati segédeszköz kiadásának eseményazonosítója dátum, óra, perc

3. A gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó

3.1. megnevezése

3.2. pontos címe

3.3. elérhetősége (telefonszáma)

4. A kiadó

4.1. neve

4.2. végzettsége

4.3. alapnyilvántartási száma, ahol értelmezhető

5. Kiadott termék

5.1. neve

5.2. mennyisége

5.3. mennyiségi egysége

5.4. jogcíme

5.5. oldalisága, testtájéka, ahol értelmezhető

5.6. helyettesítés ténye, ahol értelmezhető

5.7. ellenjegyzés száma, ahol értelmezhető

6. Megjegyzés

7. Kölcsönzött gyógyászati segédeszköz NEAK által meghatározott felépítésű egyedi azonosítója

8. Átvevő aláírásának helye

13. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

14. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez

15. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez

Kelet: Munkalap rögzített fogpótláshoz Sorszám:
Fogszín:
Munkát végző labor: _______________________ Kezelőorvos: ______________________
R.-intézet: _______________________________ Beteg neve: ________________________
Csekkbefiz. 199_______ hó _____ nap ______ Ft Lakása: ___________________________
Elkészítendő munka Elszámolás
kiadásának kelte megnevezése szállítandó megnevezés db egységár ár
Az elszámolás darabszám szerinti helyességét igazolom:
8 7 6 5 4 3 2 1 1 2 3 4 5 6 7 8 P. H.
8 7 6 5 4 3 2 1 1 2 3 4 5 6 7 8 _______________________________
kezelőorvos
Jelölési utasítás a számsorban pl.: (3)–(6) vagy (2) A munka átvételét igazolom:
Az üres rovatban: fémkorona _______________________________
kozmetikus korona biztosított
fémhídtag
ø kozmetikus hídtag Megjegyzéseket a túloldalra kell írni!
köpeny-korona

A. 3510–159. r. sz. – Pátria–Nyomell. 13 380 – 640 – 4 30998 Pátria Ny. Rt. (Dfsz.: 4581)

Kelet: Munkalap rögzített fogpótláshoz Sorszám:
Fogszín:
Munkát végző labor: _______________________ Kezelőorvos: ______________________
R.-intézet: _______________________________ Beteg neve: ________________________
Csekkbefiz. 199_______ hó _____ nap ______ Ft Lakása: ___________________________
Elkészítendő munka Elszámolás
kiadásának kelte megnevezése szállítandó megnevezés db egységár ár
Az elszámolás darabszám szerinti helyességét igazolom:
8 7 6 5 4 3 2 1 1 2 3 4 5 6 7 8 P. H.
8 7 6 5 4 3 2 1 1 2 3 4 5 6 7 8 _______________________________
kezelőorvos
Jelölési utasítás a számsorban pl.: (3)–(6) vagy (2) A munka átvételét igazolom:
Az üres rovatban: fémkorona _______________________________
kozmetikus korona biztosított
fémhídtag
ø kozmetikus hídtag Megjegyzéseket a túloldalra kell írni!
köpeny-korona
Munkalap lemezes fogpótláshoz Rendelőintézet Sorszám:
Beteg
neve: _______________________________________
lakcíme: ____________________________________ LABOR PÉLDÁNYA
Tervezés Kezelő Fogszín: Elszámolás
Front-fog Őrlő-fog Fém-kapocs Akril-kapocs Pelotta fogszakorvos megnevezés db
Felső Az elszámolás darabszám szerinti Akril frontfog
Alsó helyességét és a munka átvételét Akril őrlőfog
igazolom: Munkadíj foganként
Elkészítendő munka Szerkezeti kapocs
kiadásának kelte megnevezése szállítandó Kelt: _______________________ Akril egyéni kanál
Egyéni kanál P. H. Fémlemez
Lenyomat berajzolásra Lingválív
Harapás ____________________
Fogpróba kezelő fogszakorvos
Átadásra kész:
FELJEGYZÉSEK: A munka átvételét igazolom:
Kelt: ________, ____ hó ___-n
_________________________
A. 3510–158. r. sz. – Nyomell. – Közl. Ny. biztosított (beteg) aláírása
JOGOSÍTÓ LAP (A szakrendelés tölti ki.)
A biztosított neve: ___________________________________________________________ szül. éve: _________
Lakcíme: _______________________________ (helység, ker.) ____________________ utca ____________ szám.
Munkaviszonyban álló biztosítottnál a munkáltató törzsszáma:
üzem, hivatal, szövetkezet neve: __________________________________________________
üzem, hivatal, szöv. (lak)címe: _________________________________________________________________
Táppénzes biztosított
törzslapszáma: ________________
Járadékos, nyugdíjas
igazolvány sz.: ________________
Önkéntes biztosított
igazolvány sz.: _______________
Egyéb jogcímen igényjogosult:
a társadalombiztosítás terhére, éspedig: ___________________________________________________________
A fogpótlást A biztosított – neje _______ éves ________________________________________________ nevű
igénylő: gyermeke – egyéb családtagja: ___________________________________________________________
NYILATKOZAT:
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek
__________________________________
biztosított vagy igényjogosult aláírása
Munkalap lemezes fogpótláshoz Rendelőintézet Sorszám:
Beteg
neve: _______________________________________
TŐLAP
lakcíme: ____________________________________
Tervezés Kezelő Fogszín: Elszámolás
Front-fog Őrlő-fog Fém-kapocs Akril-kapocs Pelotta fogszakorvos megnevezés db
Felső Az elszámolás darabszám szerinti Akril frontfog
Alsó helyességét és a munka átvételét Akril őrlőfog
igazolom: Munkadíj foganként
Elkészítendő munka Szerkezeti kapocs
kiadásának kelte megnevezése szállítandó Kelt: _______________________ Akril egyéni kanál
Egyéni kanál P. H. Fémlemez
Lenyomat berajzolásra Lingválív
Harapás ____________________
Fogpróba kezelő fogszakorvos
Átadásra kész:
FELJEGYZÉSEK: A munka átvételét igazolom:
Kelt: ________, ____ hó ___-n
_________________________
A. 3510–158. r. sz. – Nyomell. – Közl. Ny. biztosított (beteg) aláírása
JOGOSÍTÓ LAP (A szakrendelés tölti ki.)
A biztosított neve: ___________________________________________________________ szül. éve: _________
Lakcíme: _______________________________ (helység, ker.) ____________________ utca ____________ szám.
Munkaviszonyban álló biztosítottnál a munkáltató törzsszáma:
üzem, hivatal, szövetkezet neve: __________________________________________________
üzem, hivatal, szöv. (lak)címe: _________________________________________________________________
Táppénzes biztosított
törzslapszáma: ________________
Járadékos, nyugdíjas
igazolvány sz.: ________________
Önkéntes biztosított
igazolvány sz.: _______________
Egyéb jogcímen igényjogosult:
a társadalombiztosítás terhére, éspedig: ___________________________________________________________
A fogpótlást A biztosított – neje _______ éves _______________________________________________ nevű
igénylő: gyermeke – egyéb családtagja: ___________________________________________________________
NYILATKOZAT:
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek
__________________________________
biztosított vagy igényjogosult aláírása
Munkalap lemezes fogpótláshoz Rendelőintézet Sorszám:
Beteg
neve: _______________________________________
lakcíme: ____________________________________ JOGOSÍTÓ LAP
Tervezés Kezelő Fogszín: Elszámolás
Front-fog Őrlő-fog Fém-kapocs Akril-kapocs Pelotta fogszakorvos megnevezés db
Felső Az elszámolás darabszám szerinti Akril frontfog
Alsó helyességét és a munka átvételét Akril őrlőfog
igazolom: Munkadíj foganként
Elkészítendő munka Szerkezeti kapocs
kiadásának kelte megnevezése szállítandó Kelt: _______________________ Akril egyéni kanál
Egyéni kanál P. H. Fémlemez
Lenyomat berajzolásra Lingválív
Harapás ____________________
Fogpróba kezelő fogszakorvos
Átadásra kész:
FELJEGYZÉSEK: A munka átvételét igazolom:
Kelt: ________, ____ hó ___-n
_________________________
A. 3510–158. r. sz. – Nyomell. – Közl. Ny. biztosított (beteg) aláírása
JOGOSÍTÓ LAP (A szakrendelés tölti ki.)
A biztosított neve: ___________________________________________________________ szül. éve: _________
Lakcíme: _______________________________ (helység, ker.) ____________________ utca ____________ szám.
Munkaviszonyban álló biztosítottnál a munkáltató törzsszáma:
üzem, hivatal, szövetkezet neve: __________________________________________________
üzem, hivatal, szöv. (lak)címe: _________________________________________________________________
Táppénzes biztosított
törzslapszáma: ________________
Járadékos, nyugdíjas
igazolvány sz.: ________________
Önkéntes biztosított
igazolvány sz.: _______________
Egyéb jogcímen igényjogosult:
a társadalombiztosítás terhére, éspedig: ___________________________________________________________
A fogpótlást A biztosított – neje _______ éves ________________________________________________ nevű
igénylő: gyermeke – egyéb családtagja: ___________________________________________________________
NYILATKOZAT:
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek
__________________________________
biztosított vagy igényjogosult aláírása

16. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez

Követelmények az egyedi méretvétel alapján készült gyógyászati segédeszközök gyártására és kiszolgálására

1. Személyi feltételek

A gyártó gondoskodik arról, hogy a gyártás érdekében a rendelésre, egyedi méretvétel alapján készítendő gyógyászati segédeszköz (a továbbiakban: vállalt eszköz) jellegének és mennyiségének megfelelő számú és szakképzettségű, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy álljon rendelkezésre.

A gyártó kijelöli a minőségbiztosításért felelős, megfelelő szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező személyt.

2. Szolgáltatási és gyártási körülmények

a) A gyártóüzem alapterületének, beosztásának és felszereltségének meg kell felelnie a vállalt eszközök mennyiségének, az alkalmazott technológiáknak, a munkavédelmi és az általános szakmai követelményeknek.

b) *  A gyártó gondoskodik a külön jogszabályban előírt szakhatósági engedélyek beszerzéséről.

c) A vállalt eszköz jellegének megfelelően a gyártó gondoskodik a higiéniai szakmai követelmények betartásáról.

3. Az alaptípusok dokumentációja (eszköztörzskönyv)

a) A gyártó gondoskodik arról, hogy valamennyi – általa vállalt eszköz – alaptípusának dokumentációja rendelkezésre álljon annak érdekében, hogy lehetővé váljon az eszköz – gyógyászati célnak való – megfelelőségének, biztonságosságának és hatásosságának értékelése.

b) Az alaptípus dokumentációknak (külön-külön nyilvántartva) legalább – az adott eszközre vonatkozó – alábbi adatokat kell tartalmazniuk:

1. Az eszköztípus műszaki és funkcionális leírása, az eszközre vonatkozó követelmények.

2. A típusváltozatok – ha van ilyen, pl. a külön rendelhető tartozékok – leírása, kiemelve a közöttük lévő különbségeket.

3. Az eszköz vázlatos összeállítási rajza, amelyen valamennyi alkatrész, egység, összetevő, réteg stb. fel van tüntetve, és tételszámmal rendelkezik, továbbá – ha szükséges – a típusváltozatonkénti külön-külön rajza.

4. A rajzon tételszámmal szereplő valamennyi alkatrészt és anyagot tartalmazó jegyzék, ha szükséges, típusváltozatonként külön-külön jegyzék: az alapanyagok és a vásárolt alkatrészek, részegységek stb. specifikációjával (rendelési adataival) és mennyiségével.

5. Az egyedi tervezést, méretezést stb. igénylő egységek tervezéséhez szükséges adatok.

6. Az eszköz gyártása/készítése során használt segédanyagok jegyzéke és azok mennyisége.

7. A gyártási műveletek – beleértve a méret- és mintavételt, a tervezést és az alvállalkozók által végzett műveleteket is – leírása a szükséges próbákkal, minőség-ellenőrzésekkel, átadással, betanítással és az esetleges korrekciókkal együtt.

8. A gyártó és az eszköz azonosítására használt jelölések, ezek tartalma, elhelyezési helye és módja, a használati, kezelési, tisztítási útmutató, amennyiben ez szükséges.

4. Az egyedi eszközre vonatkozó feljegyzések (eszközanyakönyv)

Minden egyedileg elkészített eszközre vonatkozóan olyan dokumentációval kell rendelkezni, amely tartalmazza:

a) az eszköz azonosítását lehetővé tévő adatokat, annak a személynek a nevét, akinek a kizárólagos használatára készült az eszköz, a felíró orvos, illetve az egészségügyi intézmény nevét,

b) azokat a gyártási és vizsgálati feljegyzéseket, amelyek bizonyítják az 1.3. pont szerinti dokumentációinak való megfelelést. Ilyen dokumentáció hiányában vagy attól való eltérés esetén olyan dokumentációt, amely lehetővé teszi az eszköz terveinek, gyártásának, tervezett jellemzőinek és szolgáltatásának megismerését és az általános biztonsági és hatásossági követelmények alapján való minősítését.

5. Azonosítási és nyilvántartási rendszer

a) Olyan nyilvántartási rendszert kell vezetni, amely az anyagbeszerzéstől kezdve a gyártáson keresztül az elkészült eszköz átadásáig biztosítja az eszköz azonosíthatóságát és a nyomon követhetőséget, továbbá elősegíti a helyesbítő tevékenységet.

b) Olyan eljárást kell létrehozni és alkalmazni, amely lehetővé teszi az eszközről az átadása után szerzett tapasztalatok felülvizsgálatát és annak alapján a szükséges helyesbítő tevékenységet.

17. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Közgyógyellátás jogcímén nem rendelhető eszközcsoportok

A B C
1. ISO Eszköz megnevezése Megjegyzés
2. 04 03 12 03 03 CPAP készülékek
3. 04 03 12 03 06 BiPAP készülékek
4. 04 03 12 06 06 Párásítók CPAP és BiPAP készülékekhez
5. *  04 19 24 03 03 Inzulinpumpák normatív jogcím
6. *  04 19 24 03 06 Inzulinpumpa tartozékok: infúziós szerelék normatív jogcím
7. *  04 19 24 03 09 Inzulinpumpa tartozékok: patron, adapter normatív jogcím
7/a. *  04 19 24 03 12 Automata inzulinpumpák normatív jogcím
8. *  21 45 03 03 03 21 Mélyhallójárati készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
9. *  21 45 03 03 06 21 Mélyhallójárati készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
10. *  21 45 03 03 09 21 Mélyhallójárati készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
11. *  21 45 03 06 03 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
12. *  21 45 03 06 06 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
13. *  21 45 03 06 09 21 Hallójárati és fülkagyló készülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
14. *  21 45 06 03 21 Fül mögötti hallókészülékek kis-közepes halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
15. *  21 45 06 06 21 Fül mögötti hallókészülékek nagyfokútól súlyos halláscsökkenésre digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
16. *  21 45 06 09 21 Fül mögötti hallókészülékek hallásmaradványra digitális jelfeldolgozással, V. csoport normatív jogcím
17. *  21 51 15 03 03 Szenzorok folyamatos cukormonitorozáshoz normatív jogcím
17/a. *  21 51 15 03 06 Szenzorok folyamatos cukormonitorozáshoz, hosszított alkalmazási idővel normatív jogcím
18. *  21 51 15 06 03 Távadók inzulinpumpához normatív jogcím
19. *  21 51 15 06 06 Távadók monitorhoz, egyéb készülékhez normatív jogcím

18. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A munkahelyre vonatkozó követelményként meghatározott intézmények listája

1. A 10. számú melléklet 04 06 06 03, 04 06 06 06, 04 06 06 09, 04 06 06 12 és 04 06 06 15 ISO kódú sorához:

A
1 Intézmény neve
2 Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest
3 *  Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Debrecen
4 *  Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, Budapest
5 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest
6 Szegedi Tudományegyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központ, Szeged

2. *  A 10. számú melléklet 04 19 24 03, 21 51 15 03 03, 21 51 15 03 06, 21 51 15 06 03, 21 51 15 06 06 ISO kódú sorához:

A
1 Intézmény neve
2 *  0–18 éves korig, valamint 18 év felett legfeljebb a középiskolai tanulmányok befejezéséig
3 Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztálya, Gyula
4 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Miskolc
5 *  Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika, Debrecen
6 Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár
7 Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház, Budapest
8 *  Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Budapest
9 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Csecsemő- és Gyermekosztály, Hódmezővásárhely
10 Jósa András Oktatókórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Gyermekosztály, Nyíregyháza
10/a *  Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Gyermek-Diabetológiai Szakambulanciája, Szombathely
11 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
12 Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Klinika, Pécs
13 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
14 Semmelweis Kórház, Kiskunhalas
15 Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ, Szeged
16 *  Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekdiabetológia, Veszprém
17 Intézmény neve
18 18. életévet betöltött betegek ellátása
19 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, Kecskemét
20 Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórháza, Gyula
21 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház II. Belgyógyászati Osztály, Miskolc
22 Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest
23 Csepeli Egészségügyi Szolgálat, Budapest
24 *  Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika, Debrecen
25 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
26 Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, Békéscsaba
26/a *  Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Budapest
26/b *  Fejér Megyei Szent György Kórház Diabetológiai Szakellátóhelye, Székesfehérvár
27 *  Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Diabétesz Szakrendelő, Budapest
28 Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ Szakrendelő, Budapest
29 Jósa András Oktatókórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., Nyíregyháza
30 Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., Debrecen
31 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
32 Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs
33 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest
33/a. *  Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Belgyógyászati Klinika Diabetológiai Szakellátó, Budapest
34 Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged
34/a *  Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú Nonprofit Kft., Budapest
35 *  Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft. Diabetológiai osztálya és szakellátó helye, Dunaújváros
36 Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt., Veszprém
37 Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg

3. *  A 10. számú melléklet 21 51 15 03 03, 21 51 15 03 06, 21 51 15 06 06 ISO-kódú sorához:

A
1 Intézmény neve
2 Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár
3 Siófok Kórház-Rendelőintézet Diabetológia szakrendelés, Siófok
4 Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház, Szombathely
5 Komárom-Esztergom Megyei Önk. Szent Borbála kórháza, Tatabánya
6 Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház, Belgyógyászati Osztály, Diabetes szakrendelés, Sopron
7 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Diabetes Gondozó, Szolnok
8 Tolna Megyei Balassa János kórház, Szekszárd
9 Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet, Eger
10 Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Zalaegerszeg
11 *  Szent Lázár Megyei Kórház Diabetológia szakrendelés, Salgótarján

19. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A B
1. ISO Eszköz megnevezése
2. 06 30 03 03 03 Parókák valódi hajból
3. 06 30 03 06 03 Parókák műszálból
4. 06 30 18 03 03 Ideiglenes emlőprotézisek
5. 06 30 18 06 03 Szilikonos teljes emlőprotézis
6. 06 30 18 06 06 Szilikonos részleges emlőprotézis
7. 09 03 24 03 03 Normál melltartók szilikonos emlőprotézishez
8. 09 03 24 03 06 Extra melltartók szilikonos emlőprotézishez

20. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Az egyes funkcionális csoportokban megállapítható támogatási technikák

A) Rendeltetés szerinti fixcsoportok

A B C D
1. Rendeltetés szerinti fixesítés alapjául szolgáló funkcionális (al)csoport Rendeltetés szerinti fixesítés alá vont funkcionális (al)csoport
2. ISO kód Eszköz megnevezése ISO kód Eszköz megnevezése
3. 04 24 12 06 03 Tesztcsíkok támogatott
vércukorszintmérőkhöz
04 24 12 06 06 Tesztcsíkok nem támogatott
vércukorszintmérőkhöz
4. 12 03 03 06 03 Állítható járóbotok
funkcionális T-markolattal
12 03 03 06 06 Állítható, anatómiai fogantyús járóbotok
5. 12 06 03 06 03 Állítható, összecsukható
járókeretek
12 06 03 06 06 Lépegető járókeretek
6. 12 06 03 06 09 Lépcsőnjáró járókeretek
7. 18 12 18 03 03 Matracok 18 12 18 03 06 Matracok kézipumpával

B) Az A) részben megnevezésre nem került funkcionális csoportok, illetve alcsoportok esetében

a) a 21. számú mellékletben meghatározott funkcionális csoportok kivételével funkcionális elv

szerinti fixcsoport, vagy

b) százalékos támogatás

állapítható meg.

21. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A fixesítési eljárás alá vonási kötelezettség alól mentes funkcionális csoportok:

A B
1. Funkcionális csoport Megnevezés
2. 04 06 06 30 03 Csőkötszerek
3. 09 06 18 03 03 Csonkharisnyák normál csonkra
4. 09 06 18 03 06 Csonkharisnyák ödémás csonkra
5. 09 06 18 03 09 Csonkharisnyák érzékeny csonkra, géllel bevonva
6. 09 15 03 03 03 Beszédszelepes műanyag kanülök
7. 09 15 03 03 06 Nem beszédszelepes műanyag kanülök
7/a. *  09 15 03 06 03 Beszédszelepes szilikon kanülök
7/b. *  09 15 03 06 06 Nem beszédszelepes szilikon kanülök
8. 21 45 30 36 09 Szerelt jelzőeszközök: K1 közösítő egység
9. 21 45 30 36 12 Szerelt jelzőeszközök: szerelt vezeték

22. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A B C
1. ISO kód Megnevezés Rezsióradíjak nettó
összege (Ft)
2. 04 03 06 Inhalátorok 3 100
3. 06 03 09 03 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített mellkas-ágyék-keresztcsont ortézisek 5 330
4. 06 12 18 Csípő-térd-boka-láb ortézisek 5 330
5. 06 18 Felső végtagok protézisrendszerei 5 330
6. 06 24 Alsó végtagok protézisrendszerei 5 330
7. 06 30 36 Műfogsorok 3 100
8. 06 30 37 Fogszabályozás segédeszközei 3 100
9. 12 16 Mopedek és motorkerékpárok 4 550
10. 12 21 Kerekesszékek 4 550
11. 21 03 06 Szemüvegkeretek 3 100
12. 21 03 21 Távcsőszemüvegek 3 100
13. 21 42 12 06 03 Műgége-készülék 3 100
14. 21 45 03 Hallójárati készülékek 3 100
15. 21 45 06 Fül mögötti hallókészülékek 3 100
16. 21 45 09 Szemüvegszárba épített hallókészülékek 3 100
17. 21 45 12 Testen viselt, dobozos hallókészülékek 3 100
18. Hallásjavító implantátumok 3 100

23. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

12 21 27 Elektromos motorral meghajtott kerekesszékek, rásegített kormányzással

24. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

Közreműködő bevonásával házhoz szállítható társadalombiztosítási támogatással rendelt gyógyászati segédeszközök

A B
1. ISO kód Eszköz megnevezése
2. 09 18 Sztómaterápiás segédeszközök
3. 09 30 Vizeletfelszívó és defekálási segédeszközök

25. számú melléklet a 14/2007. (III. 14.) EüM rendelethez * 

A méltányossági támogatással kölcsönözhető gyógyászati segédeszközök

A
1. Eszköz megnevezése
2. betegemelő
3. mellszívó
4. *  elektromos tornáztató berendezés
5. *  hordozható oxigénkoncentrátor
6. *  enterális táplálópumpa