A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

15/2007. (III. 30.) KvVM rendelet

a Bölcskei-nőszirmos természetvédelmi terület létesítéséről

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. § (1) bekezdés a) pontjában és a 85. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az erdőkre vonatkozóan a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § Védetté nyilvánítom Bölcskei-nőszirmos természetvédelmi terület elnevezéssel a Tolna megyében, Bölcske községhatárban lévő, az 1. számú mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, összesen 111,16 hektár kiterjedésű területet.

2. § A védetté nyilvánítás célja a területen található löszpusztagyep és vizes élőhelyek megóvása, valamint védett és fokozottan védett növényfajok, a hozzájuk kapcsolódó állatközösségek életfeltételeinek, illetve a tájképi értékek megőrzése, továbbá a terület természetvédelmi célú bemutatása.

3. § (1) A terület természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, amely ellátja a terület természetvédelmi kezelési tervében meghatározott tevékenységeket.

(2) A terület természetvédelmi kezelési tervét a 2. számú melléklet tartalmazza.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 15/2007. (III. 30.) KvVM rendelethez

A Bölcskei-nőszirmos természetvédelmi terület ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai

Bölcske

0547 hrsz.-ből 1,59 ha (0547/2a); 0547 hrsz.-ből 0,27 ha (0547/2b); 0547 hrsz.-ből 0,89 ha (0547/2c); 0547 hrsz.-ből 0,35 ha (0547/2d); 0547 hrsz.-ből 2,28 ha (0547/2f); 0547 hrsz.-ből 8,11 ha (0547/4a); 0547 hrsz.-ből 0,71 ha (0547/4b); 0553; 0557 hrsz.-ből 6,05 ha (0557/4b); 0557 hrsz.-ből 3,41 ha (0557/4c); 0557 hrsz.-ből 1,53 ha (0557/4f); 0557 hrsz.-ből 0,50 ha (0557/4g); 0644 hrsz.-ből 13,57 ha (0644/5a); 0644 hrsz.-ből 0,93 ha (0644/5b); 0645 hrsz.-ből 7,95 ha (0645/13b); 0645 hrsz.-ből 0,20 ha (0645/13c); 0645 hrsz.-ből 10,90 ha (0645/13f); 0645 hrsz.-ből 48,07 ha (0645/13g); 0645 hrsz.-ből 0,40 ha (0645/13h); 0678.

2. számú melléklet a 15/2007. (III. 30.) KvVM rendelethez

A Bölcskei-nőszirmos természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési terve

1. Gyakorlati természetvédelmi célkitűzések

- Őrizze meg, illetve javítsa a természetközeli löszpusztagyep és a vizes élőhelyek állapotát.

- Őrizze meg hosszú távon a tátorján (Crambe tataria) és az apró nőszirom (Iris pumila) élőhelyét és állományát, és segítse elő az állományok gyarapodását.

- Őrizze meg a területen található további növény-, illetve állattani természeti értékeket.

- Állítsa vissza az egykori, jellegzetes löszpusztai és a vizes élőhelyre jellemző tájképet.

- Erősítse a helyi lakosság természetiérték-védő szemléletét.

- Biztosítsa a terület eddig még fel nem tárt természeti adottságai és értékei tudományos kutatásának feltételeit.

2. Természetvédelmi stratégiák

- A vizes élőhelyek fenntartása, a terület vízháztartásának javítása vízvisszatartással.

- A gyepek természetes állapotának megőrzése, illetve helyreállítása aktív természetvédelmi kezeléssel.

- A mérsékelt tájhasználattal járó, hagyományos, extenzív gazdálkodás elősegítése, támogatása.

- Az adventív, invazív és a tájidegen növényfajok (akác, bálványfa, ezüstfa, galagonya) visszaszorítása aktív természetvédelmi kezeléssel.

- A természetvédelmi szemléletformálást segítő bemutató, oktató tevékenység és a szelíd turizmus feltételeinek biztosítása.

3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

A természetvédelmi kezelési módokra, korlátozásokra és tilalmakra vonatkozó előírásokat - a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 30/2001. (XII. 28.) KöM rendelet 2. § (2) bekezdés c) pontjában, illetve a mellékletének 7. pontjában meghatározottak szerint - a 3.1. és a 3.2. fejezet tartalmazza.

3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1.1. Élőhelyek kezelése, fenntartása

- A löszpusztagyepek és a nedves rétek megőrzése érdekében rendszeres kaszálást, cserjeirtást kell végezni e területeken.

- A vizes élőhelyek megőrzése érdekében tilos a vízelvezető árkok lecsapolási céllal történő kotrása, mélyítése, a terület lecsapolása.

- Szükség esetén ki kell dolgozni a nádas, fűzligetes területek vízpótlására alkalmas eljárásokat.

- A nem őshonos, illetve tájidegen fa- és cserjefajokat egyenkénti eltávolítással, az invazív, agresszíven terjedő lágyszárúakat rendszeres kaszálással kell visszaszorítani.

3.1.2. Fajok védelme

- A tátorján és az apró nőszirom élőhelyének megőrzése érdekében rendszeres cserjeirtással kell megakadályozni a terület cserjésedését.

- A területen az első kaszálás a védett orchideafajok termésérése és a haris (Crex crex) költési időszakának vége után kezdhető meg, július 20. után, kiszorító kaszálással és vadriasztó lánc alkalmazásával.

3.1.3. Vadgazdálkodás

- A területen a vaddisznó és a dúvadak egyedszámát a lehető leghamarabb a vadgazdálkodási üzemtervben előírt fenntartható vadlétszámra kell csökkenteni.

- Tilos a vadgazdálkodási berendezések számának növelése.

- A területen található vadetetők helyét, szükségességét a természetvédelmi kezelő szakemberei felülvizsgálhatják, amennyiben a természetvédelmi érdekek azt megkívánják.

3.1.4. Közlekedés

- Gépjárművel való közlekedés, kerékpározás, lovaglás csak a már meglevő utakon lehetséges, a gyepekre tilos ráhajtani.

- Technikai sporttevékenységek nem végezhetők a területen.

3.1.5. Terület- és földhasználat

- A területen tilos az építési, továbbá az ipari tevékenység, valamint a hulladékelhelyezés.

- Mindennemű engedélyezett vízrendezési beavatkozás a természetvédelmi kezelő szakembereivel előzetesen egyeztetett módon valósítható meg.

- Új utak építése, vonalas létesítmények kialakítása (villanyvezeték, gázvezeték stb.) tilos.

3.2. Művelési ághoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.2.1. Gyepek kezelése

- A kaszált gyepeken a továbbiakban is folytatni kell a kaszálást a természetvédelmi célkitűzésekkel összhangban.

- A gyepek felülvetése, feltörése tilos.

- Az agresszíven terjeszkedő adventív növényfajokat cserjeirtással, egyenkénti eltávolítással, kaszálással, illetve vízrendezéssel folyamatosan vissza kell szorítani.

- A kaszáláskor figyelembe kell venni a vízállás alakulását, ha szükséges, korlátozni kell a kaszálható terület nagyságát.

- Felázott talajon tilos a kaszálás.

3.2.2. Erdők kezelése

- Az erdők elsődleges rendeltetését faanyagtermelésből védelmi rendeltetésre kell változtatni.

- A területen tilos tájidegen, a területen nem őshonos fafajokat telepíteni, ezek egyedeit az ápolási, nevelési munkák során fokozatosan el kell távolítani oly módon, hogy ez ne keletkeztessen felújítási kötelezettséget.

- Az erdőgazdálkodásra vonatkozó további részletes előírásokat az érvényes körzeti erdőterv tartalmazza.

3.2.3. Nádasok kezelése

- Tilos a náddal borított területek és környékük égetése.