A jogszabály mai napon ( 2019.10.14. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

29/2007. (X. 6.) KvVM rendelet

a Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. § (1) bekezdés a) pontjában, 29. § (3) bekezdésében, valamint 85. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület elnevezéssel országos jelentőségű védett természeti területté, továbbá Fehérsziklák Erdőrezervátum néven erdőrezervátummá nyilvánítom a Veszprém megyében Csabrendek és Sümeg közigazgatási területén lévő, az 1. számú mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, összesen 307,9 hektár kiterjedésű területet.

2. § A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi területen belül fokozottan védett természeti területté, egyben a Fehérsziklák Erdőrezervátum magterületévé nyilvánítom a 2. számú mellékletben szereplő ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, Összesen 46,9 hektár kiterjedésű területet.

3. § A védetté nyilvánítás célja a területen található védett növény- és állatfajok, illetve élőhelyük megóvása, valamint az erdőben zajló természetes folyamatok kutatásának, megfigyelésének, továbbá a természetközeli módon végzett erdőgazdálkodást megalapozó gyakorlati ismeretek megszerzésének elősegítése.

4. § (1) A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság (a továbbiakban: igazgatóság).

(2) A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervében meghatározott tevékenységeket az igazgatóság és a külön jogszabály szerinti erdészeti hatósági nyilvántartásban szereplő erdőgazdálkodó együttesen látja el.

(3) A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervét a 3. számú melléklet tartalmazza.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 29/2007. (X. 6.) KvVM rendelethez

A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai

Csabrendek

0525/2; 0526; 0527/3; 0529/2; 0529/3; 0529/5; 0529/6; 0530

Sümeg

0180; 0184; 0185/10

2. számú melléklet a 29/2007. (X. 6.) KvVM rendelethez

A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület fokozottan védett területének (egyben a Fehérsziklák Erdőrezervátum magterületének) ingatlan-nyilvántartási helyrajzi száma és erdőtervi jelei

Csabrendek

0525/2 (Csabrendek 2C, 2D, 2E, 2F, 2G, 2H, 2I, 2J, 2K, 2L erdőrészletek)

3. számú melléklet a 29/2007. (X. 6.) KvVM rendelethez

A Sümegi Fehér-kövek természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési terve

1. Természetvédelmi gyakorlati célkitűzések

Őrizze meg

- a terület természetes erdőtársulásait, a Déli-Bakonyra jellemző középhegységi bükkös (Melitto-Fagetum), gyertyános kocsánytalan tölgyes (Querco petraeae-Carpinetum), valamint a mészkedvelő erdőtársulások [karszt-bokorerdő (Cotino-Quercetum pubescentis) és mészkedvelő tölgyes (Orno-Quercetum pubescenti-cerris)] állományait,

- a terület egyéb természeti értékeit, különös tekintettel a védett növény- és állatfajokra,

- a területen található táji és tájképi értékeket, valamint a földtani, felszínalaktani természeti értékeket.

Biztosítsa

- az erdőrezervátum magterületen az erdődinamikai folyamatok szabad érvényesülését, a teljes érintetlenséget és zavartalanságot,

- az erdőrezervátum védőzónában a természetvédelmi és erdődinamikai kutatások, valamint a látogatás és a természetvédelmi célú oktatás és bemutatás feltételeit.

2. Természetvédelmi stratégiák

- A természet- és tájvédelem érdekeinek alárendelt, azok sérelme nélkül, az erdőrezervátumokra érvényes általános elvek szem előtt tartásával történő erdőkezelés megvalósítása.

- Az erdőrezervátum magterületén a teljes érintetlenség, illetve az erdődinamikai folyamatok szabad érvényesülésének biztosítása érdekében a természetvédelmi célkitűzések megvalósítását célzó tevékenységeken és a kulturális örökség elemeinek felkutatása, számbavétele és állapotfelmérése, rögzítése céljából, a természetvédelmi érdekekkel összhangban végzett tudományos kutatáson kívül egyéb tevékenységek teljes körű tilalma.

- Az erdőrezervátum védőzónában a természetközeli erdőgazdálkodás irányelveinek megfelelő, extenzív jellegű, kíméletes, folyamatos erdőborítottságot biztosító erdőkezeléssel őshonos fafajokból álló, vegyes korú, természetközeli erdőállomány fenntartása.

- Az erdőrezervátum védőzónában a nem őshonos fafajú állományok fokozatos átalakítása őshonos fafajokból álló állományokká.

- Az élettelen környezeti tényezők és természeti értékek háborítatlan állapotban való megőrzése a természetes domborzati és talajadottságokat megváltoztató, illetve azokat jelentősen befolyásoló tevékenységek korlátozásával.

- A terület táji értékei védelmének biztosítása a tájkép-átalakítással járó tevékenységek korlátozásával.

- A természetes élővilágot veszélyeztető invazív fajok - különösen az akác - visszaszorítása.

- A látogatás irányítása, szabályozása, a látogatók természetvédelmi szemléletének erősítése, a szakmai célú látogatás feltételeinek biztosítása.

- A terület természeti adottságaiban, állapotában bekövetkező változások nyomon követése és dokumentálása.

3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

A természetvédelmi kezelési módokra, korlátozásokra és tilalmakra vonatkozó előírásokat - a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 30/2001. (XII. 28.) KöM rendelet 2. § (2) bekezdés c) pontjában, illetve a rendelet mellékletének 7. pontjában meghatározottak szerint - a 3.1. és a 3.2. fejezet tartalmazza.

3.1. Művelési ághoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1.1. *  Erdők kezelése

Erdőrezervátum magterület

- Az erdőrezervátum magterületen - a teljes érintetlenség és az erdődinamikai folyamatok szabad érvényesülése érdekében - a természetvédelmi célkitűzések megvalósítását célzó tevékenységeken és a kulturális örökség elemeinek felkutatása, számbavétele és állapotfelmérése, rögzítése céljából, a természetvédelmi érdekekkel összhangban végzett tudományos kutatáson kívül egyéb tevékenységek végzése tilos.

Erdőrezervátum védőzóna

- Az erdőrezervátum védőzónában természetes folyamatokra alapozott természetvédelmi célú erdőfenntartást kell végezni őshonos fafajokból álló, vegyes korú, többszintű, változatos fafaj-összetételű erdő kialakítása és fenntartása érdekében.

- A nevelővágások során növelni kell az őshonos állományok fafaj-összetételének változatosságát, főként a madárcseresznye, a berkenye- és egyéb vadgyümölcsfa fajok stb. meghagyásával. Az odvas fákat a védett madár-, denevér- és ízeltlábú fajok oltalma érdekében kímélni kell.

- Azokban az erdőrészletekben, amelyekben a faállomány kora elérte a magtermő kort, fokozatosan át kell térni a vágásosról a szálaló üzemmódra.

- A területen található régészeti lelőhelyek és ezek közvetlen környezete esetében az érvényes engedéllyel rendelkező fakitermelés, illetve engedélyezett erdészeti magánutak és közelítő nyomok kialakításának megkezdése előtt konzultáció szükséges az örökségvédelmi hatóságként eljáró illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatallal.

Az erdőgazdálkodásra vonatkozó további részletes előírásokat az érvényes körzeti erdőterv tartalmazza.

3.2. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.2.1. *  Vadgazdálkodás

- A területen csak őshonos vadfajok tarthatók fenn a vadgazdálkodási üzemtervben meghatározott létszámban.

- Vadat vonzó létesítmények - sózó, szóró, etető, itató - létesítése tilos, a már meglévőket el kell távolítani a területről.

- Intenzív vadtartást szolgáló létesítmény üzemeltetése tilos. Vadászati berendezés - magasles, lőállás, cserkelő és barkácsutak - létesítése az erdőrezervátum magterületén belül tilos, az erdőrezervátum védőzónájában vadlétszám-apasztás érdekében lehetséges.

- A természetes erdőfelújításokat az újulat védelme érdekében szükség esetén vadkárelhárító kerítéssel javasolt ellátni. A területen található régészeti lelőhelyek és ezek közvetlen környezete esetében a vadkárelhárító kerítés létesítését megelőzően konzultáció szükséges az örökségvédelmi hatóságként eljáró illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatallal.

3.2.2. Terület- és földhasználat

- Az erdőrezervátum magterületre csak indokolt esetben - elsősorban a természetvédelmi kezelési tevékenységek elvégzése érdekében - lehet gépjárművel behajtani, az erdőrezervátum magterületén az utakat fokozatosan fel kell számolni.

- Tilos olyan tevékenységet folytatni, olyan létesítményt elhelyezni és üzemeltetni, amely a terület erdőrezervátum funkciójának betöltését zavarja vagy veszélyezteti.

- A területen tilos mindennemű építési tevékenység.

3.2.3. Kutatás, vizsgálatok

- Az erdőrezervátum állapotát folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

- Az erdőrezervátumon belül hosszútávú kísérleteket kell végezni, az erdőrezervátum magterületén folytatott kutatások nem zavarhatják az erdő természetes ökológiai folyamatait.

- Az erdőrezervátumban csak az igazgatósággal egyeztetett részletes kutatási tervvel rendelkező, a természetvédelmi célkitűzésekkel összhangban álló kutatást lehet engedélyezni.

- A kutatás eredményeiről évente kutatási jelentést kell leadni az igazgatóság, valamint az erdőrezervátum program országos koordinátora részére.

3.2.4. Látogatás, bemutatás, természetvédelmi infrastruktúra

- Az erdőrezervátum magterület háborítatlanságának biztosítása érdekében a rajta áthaladó jelzett turistautakat a magterületen kívülre kell áthelyezni.

- Az erdőrezervátum erdészeti és természetvédelmi szakmai körben való megismertetése érdekében biztosítani kell a terület szervezett látogatásának lehetőségét. A szakmai csoportok részére szakvezetést kell biztosítani.

- A terület határán hatósági és tájékoztató táblákat kell kihelyezni.

- Biztosítani kell a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjainak fokozott jelenlétét a területen.


  Vissza az oldal tetejére